36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Laura Caradi összes hozzászólása (5 darab)

Oldalak: [1] Le
Laura Caradi
INAKTÍV


Life happens
RPG hsz: 5
Összes hsz: 54
Írta: 2014. december 17. 21:36 Ugrás a poszthoz

R. Annamária

Két héttel ez előtt lépte át a magyar-horvát határt, de azóta sem szokta meg ezt a furcsa, semmihez sem hasonlítható nyelvet. Sosem hallott még ilyet azelőtt, csak olaszt, és angolt az általános suliban, de a magyar nyelvről fogalma sem volt. Gondot okozott a vásárlás, és a tájékozódás, mert a magyarok nem beszélnek olaszul, az olasz lány pedig nem beszél magyarul. Négy nappal ez előtt, Budapesten kézzel-lábbal próbálta elmagyarázni a rendőrnek, hova akar eljutni, de nem ért el semmit az activity-vel. Igaz, nála volt az olasz-magyar szótár, de szavanként kikeresni a mondat összes darabját unalmasnak tűnt, ezért mutogatni kezdett az utca kellős közepén. A szüleit ismerve nincs is értelme csodálkozni a flúgosságán: az anyja jelmeztervező, az apja zenész, és az egész família állandóan úton van, és hippi életmódot folytatnak. Az előző iskolájába fél évig járt, a legrövidebb mandátuma pedig két hétig tartott. Olaszországban már becsukott szemmel elközlekedne, a térképet pedig álmából felkeltve leolvassa. Voltak ők vándorcigánynak is nevezve, és ami igaz, az igaz: nincs állandó lakhelyük, a nagyszüleihez vannak bejelentkezve Nápolyban.
Ez előtt egy hónappal merült fel először a téma, az ismételt továbbköltözés. Rutinosan kezdett pakolni, gondolta, csak egy vagy két várost költöznek megint. Hát nem. A szülei ismételten felülmúlták önmagukat és kitalálták, hogy más országban vernek sátrat. Jó lett volna Spanyolország, Franciaország, Anglia, Portugália, de ők a véletlenre bízták a választást. Apja bekötötte anyja szemét egy kendővel, elé terített egy Európa térképet, és anyja rábökött vaktában Magyarországra. És egyikük sem tud magyarul! Még mindig ezen mélázik, miközben a haját fonja be oldalt, az egyik fotelben terpeszkedve. Elárvultnak érzi magát a hirtelen jött szakadástól- a költözés híre utáni héten még egy meglepetéssel kedveskedett neki az Élet: megjelent a varázsképessége. Mindez az elmúlt négy hétben zajlott le, hát nem csoda, ha a lány elég zaklatott és a szokásos, felhők között úszó kedve csak árnyéka régi önmagának.
~ Ha legalább anyáék itt maradtak volna... ~ Vagy ha a nagyanyja itt lenne, nem volna ilyen nehéz helyrebillentenie a dolgokat a fejében. Így viszont úgy viselkedik nap közben, mint valami ketrecbe zárt vadállat- mindenkinek pofákat vág és alig szólal meg, vagy ha beszél is, az olaszon kívül mást nem hallanak tőle. Nem tud ugyanis magyarul. Ez így meredek pálya lesz.
Laura Caradi
INAKTÍV


Life happens
RPG hsz: 5
Összes hsz: 54
Írta: 2014. december 28. 22:46 Ugrás a poszthoz

R. Annamária

Az ücsörgésből és hajtincs csavargatásból még sosem születtek konkrét, kézzel fogható eredmények. Márpedig Laurának most erre volna szüksége, hogy kicsit feledhesse búskomor hangulatát a hirtelen –és szüleire oly nagyon jellemző széllelbélelt- elszakadás miatt. Már érik a gondolat koponyája mélyén, hogy tollat és papírt ragadva levésse szemrehányó gondolatait édesanyjának. Azzal is tisztában van, hogy ennyivel maradna, mert a mama szabad szellemiségű, egyszerűen életre nevelésnek fogja fel, hogy elhozták a férjével egy szem lányukat Magyarországra, ők mentek a maguk dolgát intézni, Laurát pedig kipottyantották eme szent helyen, hogy boldoguljon. Hogy is hívják ezt? Spártai nevelésnek? Nem, az jobban tükrözi a kegyetlenül erőskezű gyermekgondozást. Ez inkább felelőtlen hozzáállást. Hiába próbálta tizennégy év alatt a szülei tudtára adni, hogy kilóg a lóláb, nem értették meg, és ha idáig nem aratott sikert, alighanem ezután sem fog. Jobb lesz a jelenlegi helyzetével kezdenie valamit.
Ha jobban meggondolja, egészen otthonos helyre érkezett: a háza békés, hívogató, és sárga (imádja a sárga színt), meg unikornisos (ez a varázspacikról szóló fejezet ugyan kimaradt az életéből, de még pótolhatja). Néhány emberrel is sikerült már szóba elegyednie egészen a köszönésig. A „Ciao”-t úgy látszik, megértik a magyarok, de ennél tovább nem viszi az olasz tudásuk. Lényegében a hivatalos szervekkel is csak úgy értett szót, hogy valamiféle bűbájt használhattak, mert hogy tolmács nem volt jelen, arra mérget vesz még most is.  Erre a helyiségre merő véletlenből akadt rá, miközben bóklászott a kastélyfalak között egy órával ez előtt (udvarias kifejezés arra, hogy eltévedt), de olyan melegséget árasztónak tűnt, hogy érezte, itt kell maradjon egy kicsit, hátha képes lesz rendet teremteni szárnyaló gondolatai között. Ha előrébb nem is jutott a gordiuszi csomó megoldását illetően, legalább a kedélye nagyon ramatyból semlegessé hígult fel. Amúgy a bent lévők üdvözlését ugyan megejtette, de ennél tovább nem vitte a beszélgetést, mert erősen kételkedett benne, hogy anyanyelvében jártas emberre akadna, és a furcsálló tekinteteket inkább elkerülte volna. Így most határozottan meglepi, hogy mellette csendül fel egy igen kedves, kellemes hangocska, melynek hangsúlyából ítélve kérdés lehetett… magyarul. Ajvé!
- Ne haragudj, de… fogalmam sincs, mit kérdeztél. – Közli mindezt igencsak zavarodott, sajnálkozó arckifejezéssel olaszul a közelében álló, felé fordult, kedves arcú lánnyal. A hajfonást egyből abbahagyta, és most éppen teljes testével a kérdező felé fordulva próbálja kézzel-lábbal elmutogatni, hogy „Non capisco ungherese”, azaz „Nem értem a magyar nyelvet” .
- You… English… speaking? – Esetleg még a gyér angolját megpróbálhatja, amit felcsippentett viharos iskolai tanulmányai során (hogy ez eddig miért nem jutott eszébe?) .
Utoljára módosította:Laura Caradi, 2014. december 29. 10:21
Laura Caradi
INAKTÍV


Life happens
RPG hsz: 5
Összes hsz: 54
Írta: 2014. december 29. 00:32 Ugrás a poszthoz

Izabella
-Valamelyik szabad hétvégén, karácsony előtt.-
Outfit

A szülei sosem árulják el, honnan van pénzük egy-egy drágább holmira, csak terem az adott tárgy és kész. Úgy értem, ajándékként, az ő kezében. Nincs magyarázat, csak mosolyok, ölelések, puszik és rengeteg szeretet. Az ő részéről pedig rengeteg hála, amiért még mindig ilyen jó viszonyt ápol velük. Jó, néha olyanokat veszekednek, hogy zeng az aktuális házuk és forrófejűségüket igazolva csapkodják az asztalokat, elcsattan egy-két tányér, de töretlenül szeretik egymást. Most, így karácsony előtt jött a posta, amit egy kedves, tök aranyos baglyocska hozott -valójában egy méretes gyöngybagoly, de cuki volt, mert nem csípte rojtosra a kezét. Tartalmazott egy rúnákkal megbűvölt fejhallgatót (ijesztő, hogy a szülei hamarabb beleszoknak a mágusvilág rejtelmeibe, mint ő) és mellette egy levelet, amiben előre is boldog karácsonyt kívántak neki azzal az ígérettel, hogy a szünetben jönnek és összeszedik őt, hogy megnézhesse az új, győri otthonukat. Ez nagyon sokat javított a kedélyállapotán.
Vasárnap reggel olyan jó hangulatban ébredt a gólyalakban, hogy elhatározta, nyelvi nehézségek ide vagy oda, ha jól értette a "free weekend" kifejezést egy angolból értelmesebb társától, akkor most lemehetnek a faluba, szóval tervbe tűzte a helylátogatást. Az öltözködési-elkészülési rituálé után szapora tempóban indult meg a lépcsők garmadáján keresztül le a bejárati csarnokba, ki az épületből, át az iskola kapujáig, és onnét le a faluba vezető úton. Egész végig bámészkodott, és ha lett volna nála fényképezőgép, minden bizonnyal lőtt volna már úgy ötven fotót, ha nem többet. Minden apró részletet megörökítene szíve szerint, de lassacskán majd meg is fog. Valahogyan. Ha más út nincs, megtanul rajzolni és lerajzolja Bagolykövet részletesen... Úgy egy óra járkálással feltérképezte a faluban a főbb helyeket, de annyira elgémberedtek a tagjai, hogy muszáj volt már keresnie egy meleg helyet, ahol lerázhatja képletes jégcsapjait magáról és új erőre kaphat.
Az első, útjába akadó üzletnek ez a cukrászda bizonyul, mely előtt éppen az imént állt meg: belépéskor megcsapja a meleg és a finom, karácsonyillat, a fahéj, a sütemények hívogató látványa. Az sem lenne meglepő, ha kicsordulna a nyála a szája szélén és, mint valami ovis, nekinyomná a hűtőpultnak töpszli orrát. Ennyire persze nem neveletlen, de igenis szeretne egyet-kettőt már most megkóstolni azok közül a finom sütik közül, így céltudatosan indul meg a pult felé, hogy felszerelkezzen édességből. Az első akadály máris jelentkezik, amint a "Ciao" után elhadarja pergős anyanyelvén, miből kér és mennyit. Szegény eladó csak áll kukán, miközben mellette épp elhalad egy szőke lány a már megvett finomságával. És ő is csak bámul vissza a magyar jóemberre, hogy aztán rezignáltan felsóhajtson és elejétől kezdje a mesét. Olaszul. Lassan. Csak nem értik meg.
- Epres süti. Ez. - Mutogatja kissé elkeseredetten, de még mindig elég bátran helytállva, és közben rábök a vitrin azon pontjára, ami legközelebb esik az epres süteményhez. Az eladó végre felfogja, melyikből kér és az ujjak technikájának köszönhetően a mennyiség is közlésre kerül: egyetlen egy darab. Az árnál viszont már megint nyelvi nehézségek adódnak, mert nem érti, hogy mennyi az a pénzecske, amit kérnek tőle. Tanácstalan, szörnyen tanácstalan, ám a következő percben támad egy mentőötlete: ha ő nem érti meg, talán akad itt, a sok diák és fiatal felnőtt között értelmes ember, aki angolul vagy olaszul el tudja mondani, mi merre hány méter és segít neki. Körbefordulván megakad a szeme azon a lányon, aki az imént haladt el mellette és habozás nélkül odalép az asztalához arcán elnézést kérő mosollyal.
- Sorry. You help me, him? I no understand, what saying he. - Próbálja elmagyarázni, hogy teljesen párhuzamos azzal, amit a pultos hablatyol és kérné a szőke lányt, hogy segítsen neki, ha tud.
Utoljára módosította:Laura Caradi, 2014. december 29. 10:25
Laura Caradi
INAKTÍV


Life happens
RPG hsz: 5
Összes hsz: 54
Írta: 2014. december 29. 21:51 Ugrás a poszthoz

Aaron E. Blake
-egy ünnepek előtti, pénteki napon-

Szája szélét rágcsálva baktat a folyosón, miközben gondolatai egyre-másra a kis plüssbárány, Orlando körül forognak. Tegnap tűnt el a táskájából, nem is tudná megmondani, mikor, csak azt, hogy este már nem találta sehol, pedig ő nagyon különleges. Orlando a kabalája, a legféltettebb kincse. Kétéves korától azzal alszik, vele beszéli meg mind a jó, mind a rossz élményeit. És Orlando mindig roppant türelmes birkatürelemmel hallgatja hosszas monológjait. Nélküle elképzelhetetlen, hogy aludni menjen, és tegnap máris alig-alig aludt. Szemei karikásak, a hangulata morgós és egész nap nem volt hajlandó használni sánta angol tudását, csak olasz szavakat dobált mindenfelé a levegőben.
Aztán ma délután karon fogta egy felsőbb éves és félrehúzta, hogy a fülébe súgjon. Gyanakodva toporgott a lány után, akinek kaján vigyorát nem tudta hova rakni fejben, de ahogy összerakta az angol szavak értelmét, azonnal elszállt minden óvatossága, gyanakvása: a lány rámutatott egy, még nála is idősebb fiúra, majd azt suttogta, hogy az a diák ott enyveskezű, és mindenfélét szokott lopkodni a társaitól, sőt navinés. Tehát egy házba jár vele. Laura kőmereven, földbe gyökerezett lábakkal ácsorgott és érezte, ahogy az arcvonások belevésődnek a retinájába. Az egy dolog, hogy lopnak tőle, nem is érdekelné a többi holmija, de Orlando….
Egész délután másra sem tudott gondolni, mint a tolvaj felsőévesre. Szembe akart szállni vele, visszakövetelni a tulajdonát, vagy legalább kérdőre vonni, igaz-e, amit állítanak? De érezte, hogy ha meglátja, azonnal ki fog csúszni a száján a követelőzés. Vége az utolsó órájának is, egymagában, a csoportjától kicsit lemaradva indul vissza a Navine tornya felé, de abban a pillanatban, hogy befordul a következő sarkon, szembe találja magát a nemrég látott arccal. Ugyanaz a fiú, ugyanazok a vonások, magasság, fizimiska, minden egyezik. Szinte látja, mint valami testen kívüli élményt, ahogy elindul a fiú felé, és menet közben peregni kezd a nyelve. Folynak belőle az olasz szavak, és fogalma sincs, mit ért meg belőle a másik. Ha jósolnia kellene, semmit.
- Te loptad el Orlando-t? Neki mellettem a helye. Tudod, nem viheted el csak úgy más tulajdonát. Add vissza, kérlek! – Mire befejezi, már ki is nyújtotta a jobbját Tolvaj Úr felé tenyérrel felfelé, hogy világossá tegye: kéri, ami az övé. A szemében tükröződő elszántság azt üzeni, hogy ha kell, a vécére is utána megy, míg meg nem kapta a plüssbarit!
Közben a folyosón visszhangzó, szörnyű zajtól lassan csengeni kezd a füle, a szemöldökei pedig ráncokba szaladnak. Ezek a festmények sosem tudnak hallgatni? Ők itt éppen beszélgetnének. Vagyis ő vonja felelősségre a fiút, de akkor is!
- SILENZIO! - Ha nem is üvölt, de igen erélyesen rákiált a legközelebbi, üvöltöző bandára. Azok két másodpercnyi megmerevedés után zavartalanul folytatják a harsogást, ő pedig kifulladva, kissé csalódottan fordítva vissza tekintetét Tolvaj Úr felé.
Utoljára módosította:Laura Caradi, 2014. december 29. 21:59
Laura Caradi
INAKTÍV


Life happens
RPG hsz: 5
Összes hsz: 54
Írta: 2015. január 30. 00:02 Ugrás a poszthoz

Aaron E. Blake
-egy ünnepek előtti, pénteki napon-

Tolvaj. Mocskos Gollam, enyveskezű kis szemét! Nem egy túl izgága kiscsaj, de ha valamiért vérre tud menni, az a báránya. Olyan csinos kis gombszeme van, mint semmilyen más báránynak, a műbundája pedig fekete. Orlando, a latin macsó bárány! Latin kislánynak latin bárány dukál, nem? De nincs meg, nincs az istenért sem. Valamelyik simulékony kis zsebmetsző lenyúlta a táskája egyik rekeszéből, pedig általában nagyon figyel a holmijára. A nyomok ehhez a fiúhoz vezetnek –aki férfiszámba rangsorolódik inkább, de legalábbis úgy néz ki, túlesett a tejfelesszájúság tökkelütött korszakán-, hát persze, csak azzal nem számolt, hogy a szembesítésen nem mindenki beszéli az olaszt. Úgy tűnik, ez a férfi végképp elveszett a nyelvek útvesztőjében, mert az Orlando néven kívül aligha értett meg bármi egyebet. Na jó, talán a „Silenzio”-t. Talán!
Jobban megnézve ezt a nagyra nőtt orángutánt, egy pillanatra elgondolkodott, hogy talán kisebb hangerővel is indíthatta volna beszélgetésüket, aztán gyorsan emlékeztette magát, hogy tolvajokkal nem kell udvariaskodni, majd ismét megkopogtatta saját agyát, hogy semmi nem bizonyítja a bűnösséget. Végül egy újabb emlékeztetőnek hála arra is rájött, hogy az ártatlanság mellett sem szól egyetlen érv sem, vagyis… elég kedves-édesen mosolyog, mintha egy fogkrémreklám arca lenne. Mint Blend-a-Med kapitány, vagy valamelyik szuvasság ellenes hadnagya. Mi legyen, ó, mégis mit tegyen?! A magyar válaszból semmit nem ért, de az angollal már tud kezdeni valamit! Végre egy olyan nyelv, ami mutogatással kiegészítve megy. Erősen túlzunk, mikor azt állítjuk, hogy beszédképesen tud mondatot formálni az említett nyelven, de eddig még megértették az activity és szavak egyvelegét. Arca felderül egy pillanatra, majd az ő szemöldökei is összecsusszannak, kezét egy pillanatra visszahúzza, és belefog az angol verzió honosításába.
- Te állat vagy nálad! Tudod, Beeeeeeeee .- Halálkomoly arccal imitálja a bárány bégetését a szörnyű angol mellett azzal együtt, hogy egy pillanatra meginog, vajon nem-e egy birkát utánoz? Elvégre a bárány édesebb a birkánál Laura agyában. A birka büdös, a bárány ölelnivaló. Bárányokat számolunk, birkákat nyírunk. Tehát nem mindegy! Reméli, Aaron felismeri a nyilvánvaló különbségeket a birka és bárány között, másként hosszasan fogja taglalni –naná, hogy olaszul- az érdemi különbségeket. És az hosszú lesz. Naaagyon hosszú.
- Egyébként tényleg tolvaj vagy? - Olasz, nem jó választás. Gyorsan újrakalibrálja magát. - Öhh… Te őőő…. te viszel dolog séta? Tudod, Robin Hood, hussss? – A karjai úgy hullámzanak, mintha fújna a szél, vagyis huss, elszökik a tolvaj a szél szárnyán. Megy ez a mutogatósdi, csak akarni kell.
Utoljára módosította:Laura Caradi, 2015. január 30. 13:02
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Laura Caradi összes hozzászólása (5 darab)

Oldalak: [1] Fel