29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kávássy A. Henrietta összes RPG hozzászólása (28 darab)

Oldalak: [1] Le
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 5. 09:43 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Már ősz közepétől vártam a havazást, amióta már egy-két makacs levélkén kívül lehullottak a falevelek a fákról. Szerettem nézni a színeket, ahogy egyesével válnak el a fa ágaitól és lassan hullnak a földre, de az ünnepek közeledtével egyre jobban vágytam a téli tájra. Végre esik a hó. Megfogadtam magamnak, hogy valamikor időt kerítek kimenni egy kicsit levegőzni és szeretem megtartani az ígéreteket, még ha azokat magamnak is teszem. Egy szabad délutánon elérkezettnek láttam az időt, úgy éreztem semmi sem akadályozhat meg. Gondosan felöltöztem, sál, sapka, kesztyű, kabát és elindultam kifelé az iskolából. Először még az utat követtem, ami szintén havas volt egy kicsit. Eléggé csúszós volt, így nem is erőltettem a dolgot, inkább lekanyarodtam az útról és változtattam úticélomon. Eredeti tervem a Bagolyfalván lévő vásár volt, de a faluba vezető lejtőn féltem lemenni, nem hiányzott nekem a csonttörés. Az aszfaltozott útról letértem és a mezőn mentem keresztül. Talpam alatt ropogott a több mint tíz centis hó, legszívesebben hóangyalt csináltam volna, de győzködtem magam, hogy azért azt nem kéne, már nem vagyok kisgyerek. Csöndben mentem, hátha látok valamilyen állatot, de sajnos nem volt szerencsém. Átszelve a nagy mátrai rétet elértem az erdő széléhez. A faházhoz szerettem volna menni, de itt egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy melyik ösvény vezet hozzá, vagy legalábbis felé. Beléptem az erdőbe és elkezdtem irányzékban megközelíteni. A táj annyira szép volt, nagyon szerettem volna lefesteni, de hát nem hoztam magammal semmilyen felszerelést, és ha itt kint rajzolnék, akkor nagy eséllyel megfáznék. Megtaláltam az ösvényt és sikerült beazonosítanom, hogy merre is vagyok. Innentől körülbelül tíz perc gyaloglás volt ahhoz a bizonyos fáig. Csöndben tettem meg az utat és figyeltem, hátra látok egy erdei állatot. Mocorgásokat éreztem mindenhonnan, kicsit mérgelődtem is, hogy lehet szemüveg kéne nekem.
Annyira el voltam foglalva az állatokkal, hogy alig vettem észre a hatalmas, vastag törzsű, korhadt fát és mellette a létrát, ami felvezet a házhoz. Alulról alig lehet rájönni, hogy ez nem csak egy átlagos fa, de valószínűleg pont ez volt a cél. Elkezdtem mászni felfelé. Kicsit aggódtam, hogy leesek, mert a rátapadt hó miatt nagyon csúszósnak látszott, viszont ezúttal nem fogok lemondani célomról, mint a karácsonyi vásár esetében. Lassan, de biztosan közeledtem a házhoz. Bele sem mertem gondolni, hogy nekem innen még le is kell majd jönnöm. Már voltam itt fent, de akkor nyár volt és nem tűnt ennyire veszélyesnek. Szerencsére épségben megérkeztem. Mielőtt bementem volna a hívogató házba, körülnéztem, hogy fentről is megcsodálhassam az erdőt. Hirtelen madarak sokasága vált láthatóvá számomra, én pedig nem győztem csodálni őket. Pár percig csak álmodoztam és álmodoztam, hogy bárcsak én is tudnék velük szabadon repülni. Nagyon vágytam a repülésre, kiskoromban mindig azt kértem szülinapomra, hogy hagy repülhessek. Persze, így visszagondolva már én is röhögök magamon.
Kicsit csípte a hideg az arcomat, ezért rávettem magamat, hogy abbahagyjam a bámészkodást és bemenjek a házba. Benyitottam az ajtón, körülnéztem, hogy van-e bent valaki, de a ház üres volt. Besétáltam a szoba közepére, látszólag nem sokat változott legutóbbi látogatásom óta, talán egy-két véséssel van több.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 6. 20:17 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Nem vagyok valami sportos típus, az extrém sportoktól pedig egyenesen irtózok és a faházba való feljutás kicsit arra hasonlított. Veszélyes volt és magasra kellett másznom. Nagyon kapaszkodtam, ennek hála épségben feljutottam a csúcsra. Megmásztam a Csomolungmát, majd rögtön körül is néztem. Teljesen máshogy feslett fentről az erdő. Jó volt lenni a lombkoronaszinten, kicsit olyan érzés volt, mintha madár lennék. Legszívesebben el is repültem volna, de sajnos röpképtelen élőlény vagyok.
Néhány hideg perc után úgy döntöttem bemegyek a házba. Így is tettem, benyitottam és beléptem a helyiségbe. Bent már jobb idő volt, viszont a világítással gondok voltak. Pontosabban szürkület uralta a ház belsejét és csak az ablakokhoz közeli részeket láttam tökéletesen. Elkezdtem sétálgatni, felfedezni az újdonságokat. Olvasgattam a fagerendákba karcolt szövegeket, találtam friss szerelmes idézetet is.
Egyszer csak zajra lettem figyelmes kívülről, de nem láttam senki sem. Azt sem tudtam hova szaladjak hirtelen, megijedtem, hogy egy auror közeledik és szándéka, hogy lebuktasson és megbüntessen. Bíztam benne, hogy csak képzelődök, de a léptek egyre hangosabbak lettek. Nincs mit tenni, nem tudok hová menekülni, de miért is kéne, hisz nappal van és már nem vagyok elsős. Biztattam magam, hogy biztos csak egy másik diák, de azért nem a szoba legmegvilágítottabb részére álltam. Szerencsére igazam lett és tényleg egy tanuló nyitott be, vagyis a kinézete alapján az lehetett. Benyitott a házba. Először nem láttam tisztán az arcát, de mozdulataiból arra következtettem, hogy észrevett és megijedt tőlem. Jobban megnéztem az arcát, mire elmosolyodtam. Régen látott háztársam érkezett meg. Kedves mosollyal az arcomon indultam el felé, elhaladva az egyik ablak mellett, hogy ő is felismerjen engem.
- Szia Lénárd! – Köszöntem neki. Arcomon látszott a meglepettség, de az öröm is, hogy újra láthatom. Ismerjük egymást, de már régen volt alkalmunk beszélgetni. Megálltam előtte és elkezdtem faggatni.
- Hogy vagy? Rég láttalak. Mi újság veled? – Mosolygok barátomra.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 6. 20:18
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 7. 11:29 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Szerencsére nem egy auror, de még csak nem is egy prefektus lépett be az ajtón. Lénárd volt az, aki kicsit megijedt, amikor meglátott egy másik alakot a szobában, vagyis engem. Teljesen megértettem, nem voltam valami kivilágított helyen és mostanság nem sikerült összefutnunk. Éppen ezért húzódott mosolyom a fülemig, amikor felismertem. Lassan elkezdtem felé közeledni, majd megszólítottam. Kis idő után ő is felismert. A nevem hallatára egy icipici kis bólintással helyeseltem. Lénárd sem gondolta, hogy találni fog itt valakit, én sem, de nagyon örültem, hogy így alakult.
- Én is meglepődtem, de nagyon örülök, hogy ismét találkozunk. – Nyugtattam, hogy nincs egyedül, teljes mértékben együtt éreztem vele. Megtudtam, hogy eddig még elkerülték a téli betegségek, bár az idevezető úton nem nagyon volt melege. Nem lehetett könnyű neki hozzászoktatnia magát a mínusz fokokhoz, nem hiszem, hogy Ausztráliában ennyire lecsökkenne a hőmérséklet. Látszólag vacogott is Visszakérdezett, miközben elindult a szoba belseje felé, egyenesen a fotelekhez. Én is követtem őt, láttam, hogy megnézi, nem túl hidegek-e, de arckifejezéséből láttam, hogy nem vészesek. Mielőtt válaszoltam volna én is megérintettem az egyiket, elvégre én könnyebben felfázhatok, mint a mellettem lévő fiú, nekem sem mindegy, hogy milyenek a fotelok. Egészen melegek voltak, mintha valaki egy kihűlést gátló varázslatban részesítette volna őket. Lehuppantam a bal oldaliba, hogy Lénárd a jobbomon legyen.
- Jól vagyok, köszi. Múlthéten jöttem vissza a suliba, mert haza kellett utaznom két hétre vigyázni a húgomra. – Válaszoltam végül kérdésére. Egyik lábamat keresztbe tettem a másikon, hogy ezzel is kicsit melegedjek, de elővettem a pálcámat és egy rövidke bűbájjal a szobába hőt varázsoltam. Nem lenne jó, ha megfáznánk. Igaz, melegebb volt itt bent, mint kint, de azért biztosra akartam menni.  
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 7. 16:04 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Leültünk a fotelekre, majd elővettem a pálcámat és kicsit megnöveltem a szoba hőmérsékletét. Muszáj volt, mert nem szeretek hidegben egy helyben üldögélni és ahogy ismertem Lénárdot, ő sem. Társam ennek hatására kicsit lazított öltözködésén. Miután eltettem a pálcámat én is így tettem, kicipzáraztam fekete kabátomat, kötött bézsszínű sálamat letekertem a nyakamból, majd sapkámat is levettem. Kesztyűm nem volt, azt otthon hagytam felelőtlenségem miatt, de megoldottam egy egyszerű zsebre tétellel. Mondjuk a létrán nagyon nem esett jól a hóban, jégben tapicskolva felmászni ide, de kibírtam.  
Ölemben lévő ruhadarabjaimat piszkálgattam, amikor társam megkérdezte, hogy mennyi ideig voltam távol.
- Két hétig, pontosabban tizenöt napig. De nekem egy örökkévalóságnak tűnt. A tinédzser húgommal már nem tudok olyan jól beszélgetni, mint anno. Igaz, akkor még inkább játszottam vele, de akkor is.  – Mondtam még mindig az ölemen lévő sálat birizgálva, majd ránéztem társamra. Arcom kicsit komollyá változott.
- Eddig úgy gondoltam, hogy a testvérem is varázsló és nem csak én a családból, de még nem mutatkozott meg a varázsereje. Kezdek aggódni. Nem szeretnék egyedül lenni boszorkány, mert az olyan érzés, mintha nem is a családba tartoznék. - Bele sem mertem gondolni, hogy akár csúfolhatnának is, hogy sárvérű vagyok. Eddig még nem mondták nekem, de nem is szeretem hangsúlyozni származásomat. Fogalmam sem volt, hogy miért mondtam el mégis Lénárdnak. Nem néztem ki belőle, hogy zavarja ez az információ. Meg hát a csúfolódás az elsősöknek is gyerekes viselkedés már, mi meg lassan felnőtté válunk, nem csak papíron is.
- De, jó sokat kell pótolnom. Teljesen elvesztettem a fonalat, pedig ha jól akarom megírni a záróvizsgám, akkor muszáj lesz megtalálnom. A tananyag egymásra épül, vagyis ha eddig valaki jól tanult és még jó agya is van, akkor nem annyira vészes. Nekem sajnos nincs jó logikai készségem, ezért nekem sok időbe telik megtanulnom a dolgokat. Most már viszont kicsit elegem van, szeretném, ha az életem nem csak a könyvekről szólna. – Mondtam ki őszintén.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 7. 16:04
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 12. 10:16 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Lénárddal leültünk a fotelekben és elkezdtünk beszélgetni. Magam sem értettem, hogy miért meséltem a húgomról, utólag elgondolkodtam, hogy miért érdekelné őt, de azért jó érzés volt megosztani vele. Amikor észrevette, hogy már mondtam egyszer, hogy meddig voltam távol, kicsit elmosolyodtam, de teljesen megértő arccal. Velem is sokszor előfordult az ilyesmi, még ha figyelek is a másikra. Nyugtatott, hogy a kamaszkor nem könnyű és mesélt is az ő testvéreiről, akik még nem kamaszok, de közel állnak hozzá.  
Komoly pillanatok következtek, amit én idéztem elő. Tényleg aggódtam, hogy én vagyok csak varázsló a családból. Hangjára felnéztem Lénárd szemébe, tekintetünk találkozott. Együttérzése megérintett, kicsit talán elpirultam, amit fokozott még az utána következő szótlan pillanatok. Végül ő szólalt meg előbb, egy kérdéssel.
- Nem tudja, hogy léteznek varázslók. Igazság szerint én sem tudtam, amíg rá nem jöttem képességemre. – Felidéztem magamban annak a bizonyos napnak az emlékét. Nagyon ideges, de egyúttal boldog is voltam. Különleges nap az életemben, az biztos. Lénárd is mesélt magáról, megtudtam, hogy náluk is ő az egyedüli varázsló, de velem ellentétben, ő egészen jól kezeli. Magabiztossága ragadós volt, átgondoltam a helyzetet. – A gond csak az, hogy a szüleimen kívül nem tudja senki nálunk, hogy boszorkány vagyok. Ha pedig a húgom megtudná, hogy én az vagyok, ő pedig nem, akkor kiakadna és féltékeny lenne.
A családi témáról áttértünk a tanulásra. Felnevettem, amikor megrázta a fejét. Neki sem lehet könnyű, a magyar nyelv nagyon nehéz, a negyedikes, illetve az ötödikes tananyag meg akkor is bonyolult, ha valaki anyanyelven tökéletesen beszéli a magyart.  
- Legalább te hibátlanul beszélsz angolul. – biztattam, hogy nagy előnye van a többi diákhoz képest. Persze az iskola diákjainak fele nem magyar, de akkor is. Én például tudok angolul, de mégis csak gondolkoznom kell a szavakon és a mondatok összerakásán, szóval nem megy csípőből.
- Szeretem az állatokat, vagyis eddig az a terv, hogy mestertanonci képzésen veszek részt, ha lehet bestiaszakértő, vagy valamilyen egyéb szakon. Annyi minden érdekel engem, lehet, hogy az utolsó pillanatban fogok dönteni, amit egyébként nem szeretnék.  – Válaszoltam, amikor a terveimről kérdezett. – És Te hogy látod magad előtt a jövőt?
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 12. 10:16
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 14:06 Ugrás a poszthoz

Lénárd
Elnézést a késésért

Jól elbeszélgettünk Lénárddal, nagyon jó volt végre őszintén megosztani egy barátommal a gondolataimat, amik foglalkoztattak már egy ideje. Megnyugtatott, hogy nem annyira rossz érzés, ha netán én lennék az egyetlen varázsló a családban, mert ő is az én cipőmben jár.
Áttértünk a tanulás témára. Elmondtam neki, hogy milyen az ötödik és a jövőbeli terveimről is beszéltem. Sajnos még magam sem tudom, hogy milyen szakirányban szeretnék továbbtanulni, szinte mindegyik szakot el tudnám képzelni, talán csak a kviddicseset nem, de hát ugyebár választanom kell. Lénárdot nem igazán fogta meg a bestiaszakértői irány. Megtudtam, hogy nem tud dönteni a varázsvilág és a muglivilág között.
- Szerintem neked valami humán szakot kéne választanod, ott nem akkora a szakadék a muglik és a varázslók között, elvégre mégis csak emberek vagyunk. Társadalomtudományokat mennyire kedvelted meg? – próbálok neki segíteni, vagy csak tanácsot adni.
Míg hallgattam válaszát körülnéztem. Előre dőltem és kicsit nyújtózkodtam is, hogy kinézzek az ablakon, de nem álltam fel a kényelmes fotelból. A nap már alig látszott, lassan, de biztosan kezdett eltűnni a horizonton. Nem szeretek és bevallom őszintén, félek is sötétben az erdőben lenni, de Lénárd jelenléte nyugtató volt. Olyan sok rossz dolgot meséltek már az erdőről, nem szeretnék megtapasztalni ezek igazságát a bőrömön.
- Te is az iskolába mész majd vissza? – Kérdeztem meg, hogy megbizonyosodjak arról, hogy együtt tudunk-e majd visszamenni. Még nem lehetett öt óra sem, szóval nem terveztem elindulni máris, ha Lénárd is a kastélyba tart. Ilyen ez a tél, hamar sötétedik. Hátradőltem ismét és tovább birizgáltam az ölemben lévő sapkámat. A fiú felé fordulva ültem, nem hagytam, hogy úgy érezze, mintha nem vele foglalkoznék, mert igazából fülemmel és szememmel is rá koncentráltam. Közben a szoba rendesen felmelegedett, sikerült elérni a húsz fokot is talán, ezzel is elüldözve a ház falain kívülre a hideget.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 16:35 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Jól esett, hogy tanácsot kért tőlem, szeretek ötleteket adni és segíteni másoknak. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy jó az, amit ajánlok. Némi bizonytalanságot vettem észre Lénárd válaszában. Elmosolyodtam, mert láttam, hogy hozzám hasonlóan, ő sem tudja még, hogy mit szeretne.
- Amiatt ne aggódj, hogy el tudnád-e végezni, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond. – Mondtam határozottan, mert ebben tényleg biztos voltam. Annyira ismertem már Lénárdot, hogy tudjam, fölöslegesen aggódik olyan dolgokon, mint például a megbukás. – A lényeg, hogy olyan szakot válassz, amit szeretsz. – Teszem hozzá.
Csönd közepette mindketten a kinti tájat kezdtük el bámulni. Nagyon szeretem a naplementéket, végig is néztem, ahogy eltűnik a nap. Már csak a sugarai látszottak, amik először sárgák, majd egyre vörösebbek lettek és színük tükröződött is a fehér havas tájon. Csodaszép! Viszont hamar rájöttem, hogy a sötétség hamarabb jön, mint kéne. Hallottam az erdőben élő fenevadakról és nem kívántam velük találkozni. Ezért kérdeztem meg, hogy Lénárd is az iskolába tart-e majd, ketten mégis csak erősebbek vagyunk. Megnyugodtam, amikor igennel válaszolt, nevettem is vele együtt, majd hátradőltem a fotelban és ismét kényelembe helyeztem magam.
- Én nagyon örülök, hogy viszonylag hamar jött a tél. November végétől én már rendszerint be vagyok zsongva, alig várom a karácsonyt és a havas tájat. Szerencsére most nem is kellett sokat várnom, azonnal megkaptam az ünnepi hangulatot. – Nevettem el magam csöndesen. – Talán ezáltal a tavasz is korán jön majd el. Tél vége felé már kezdek depis lenni a hidegtől, tudod, akkor már inkább a virágokra vágyok, úgy is fogalmazhatok, hogy megunom a telet. De majd kiderül, mit hoz az időjárás. Te hogy vagy ezzel? – Kérdeztem vissza, mert kíváncsi voltam az ő véleményére.  – Várod már a karácsonyt?
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 19:16 Ugrás a poszthoz

Iván
Ruha, Cipellő

Mindig nagyon izgulok az ehhez hasonló nagy ünnepségeket, rendszerint már jóval korábban gondolkozok a ruhámon és azon, hogy vajon mi hogy lesz. Ez a bál sem kivétel, ráadásul ötödikesként még táncolnom is kell. Szüleimnek hála nagyon hamar megtanultam a társastáncokat, szeretem is őket, a keringő pedig még kedvenceim közé tartozik, de mégis csak sokan fognak minket nézni. Próbáltam az ünnepség ezen részére nem gondolni, inkább a ruhámra koncentráltam. Igyekeztem nem kitűnni, de szó mi szó, nagyon szeretem a nagyestélyi ruhákat. Szívem szerint egy habos-babos ruhát választottam volna, de az már túlzásnak éreztem, ezért egy sima lefutásúban egyeztem meg magammal. Hozzá fehér magassarkút vettem fel, de nem igazán szántam a megfelelő darab felkutatására sok időt, mert nem fog sokat látszani a ruhám alatt. Hajammal gondban voltam, de végül úgy döntöttem, hogy szabadon hagyom, nagy részét a jobb vállamnál előretéve.
Nem volt más hátra, már csak el kellett indulnom az ünnepségre. Noszogatásra volt szükségem, de most csak magamra számíthattam. Nem szerettem sosem a nagy tömeget, mégsem mondhattam le, hiszen megbeszéltem a találkozó idejét és helyszínét Ivánnal. Felemeltem ruhám alsó részét, hogy ne essek el benne és elindultam a Nagyterem felé. Vigyáztam, hogy a lépcsőket esés nélkül megússzam, ezért nem siettem, bár tudjam jól, hogy néhány perces késésben vagyok. Szerencsére gond nélkül megérkeztem, ruhámat is elengedtem, majd körülnéztem. Nagy tömeg volt a terem ajtaja előtt, nem lepődtem meg, csak így nehezebb volt megtalálnom táncpartnerem. Kicsit ideges lettem a sok ember láttán, reméltem, hogy nem nézek ki viccesen, se csúnyán, de túlöltözötten.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 22:25 Ugrás a poszthoz

Iván
Ruha, Cipellő

Épségben és esés nélkül megérkeztem a nagyteremhez. Jó magassarkúban járónak tartom magam, de azért általában szoktam látni, hogy hova lépek, most viszont a ruha miatt gyakorlatilag vakon kellett végigmásznom a lépcsőket. A tömegbe érve ide-oda kaptam a fejem, vadásztam a sok arc közül a nekem kellőt. Ivánt annyira nem ismertem, csak látásból, esetenként váltottam vele néhány szót, de ennyi volt a kettőnk mögötti múlt. Talán ezért is lepődtem meg nagyon, amikor megkérdezte, hogy elmennék-e a bálra. Természetesen igent mondtam, elvégre nincs bajom a sráccal és így legalább jobban megismerhetem.
Egy velem szembejövő szempárra lettem figyelmes, elmosolyodtam, amikor megláttam Ivánt és rögtön meg is indultam felé. Kettőnk közül Ő szólalt meg előbb. A bókra szerényen elmosolyodtam.
- Szia! Köszönöm, te is jól nézel ki. – Kétségtelen, hogy nagyon macsó volt a ruhájában. Belekaroltam a felém nyújtott kezébe. – Mehetünk! – Bólintok, mikor megkérdezi, hogy mehetünk-e és rögtön utána elindultam a terembe. Iván rockosnak tűnt eddig nekem, nem gondoltam, hogy a tánc is a kisujjában van, de magabiztosságából erre következtettem. És valószínűleg ez csak egy dolog a sok közül, amit ma meg fogok tudni róla.
- Én is tudok táncolni, de kettőnk közül Te vagy szerintem a vezetőtípus, szóval menni fog.
Közben beértünk a nagyterembe, ahol nem lehetett nem észrevenni a fehérséget. A díszek, a ruhák, minden fehérben pompázott, sőt még a hó is szállingózott. Azt hinné az ember, hogy fázni fog, de a varázsolt hó nem volt hideg. Még jó is, hiszen az ujjatlan ruhámban én gyorsan megfáznék, az ünnepek előtt pedig nem lenne szerencsés dolog. Jobban megnéztem a termet, volt ott minden, még csokiszökőkút is. A nagy végzős táncnak még nem jött el az ideje, ezért érdeklődő arccal társamra pillantottam.
- Leülünk az egyik asztalhoz? - Kérdeztem tőle, felvetve az ötletet, de reménykedtem, hogy ha neki más elképzelése volt, akkor megosztja velem.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 23. 22:25
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 24. 10:16 Ugrás a poszthoz

Lénárd
A télre terelődött a téma, amikor megkérdezte, mit szólok a korai télhez. Sok emberrel ellentétben én szeretem a telet, megnyugtat a hópelyhek lassú szállingózása és a fehér táj látványa, meg hát korcsolyázni is szeretek. Lénárd viszont, ahogy mondta, nem kedveli a hideget. Ausztrálként szerintem én is hasonlóan éreznék, nem lehet könnyű neki az örökös forróságból megérkezni a nullafokos télbe.
- Ausztrália melyik részén laktok?  - Kérdeztem meg, mert közben rájöttem, hogy az északabbik részén teljesen más éghajlat van, mint a délin. Közben azt is megtudtam, hogy a szünetben hazautazik.
- Milyen ott a karácsony? Tényleg a kenguruk húzzák a télapó szánját? – Kérdezem nevetve, mert már én is kinőttem ebből a históriából, de úgy éreztem, hogy nem hagyhatom ki. Viszont különlegesnek és egy kicsit idegennek tartom, hogy karácsony alkalmából ott elmennek fürdeni a tengerpartra. Egyszer talán, ha lesz rá lehetőségem ott fogom tölteni az ünnepeket.
Lénárd még nem várta annyira a karácsonyt, vagyis még nem volt hozzá kellő hangulatban. Igazolva nőlétemet, én szeretem járni a boltokat ajándékok után kutatva, még ha ezzel le is járom a lábam.  Ilyen téren maximalista vagyok, midig a legjobb ajándék kiválasztására törekszem.
- Velem rendszerint nehéz dolguk van a szüleimnek, barátaimnak. Mikor kérdezik, hogy mit kérek karácsonyra, sosem tudom mit mondani. Ezzel jól megnehezítem a dolgukat tudom, de szerintem mindenem megvan. Én inkább adni szeretek, mint kapni. – Ez kicsit olyan volt, mintha elkényeztetett lennék, pedig arról szó sincs. Csak az általános szükségletemet, például ruhákat jobban szeretem én megvenni.
Lénárd varázspálcájával fényt gyújtott. Egy szerény kis mosollyal köszöntem meg neki, mert bizony már én is hunyorogtam rendesen.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 28. 18:47 Ugrás a poszthoz

Iván
Ruha, Cipellő

Szeretek ismerkedni és barátkozni, talán ez vezényelt akkor is, amikor belementem, hogy Ivánnal menjek a végzős bálra. Mert ez az ünnepség fontos esemény számomra, elvégre is egy életben mindenki csak egyszer ötödikes és táncolhat ünnepeltként. Kedvesnek tűnt, bár valamit éreztem rajta, valami furcsát, némi visszahúzódást. Gondoltam ez csak az első félórában lesz látható rajta, aztán feloldódik és kiteljesedik majd.
Belekaroltam felém nyújtott karjába és együtt bementünk a nagyterembe. Mindkettőnknek káprázhatott a szemünk a fehérségtől, nekem tetszett a díszlet, igaz nem szerénykedtek a fehérrel, de Iván hangjából nem teljesen érződött a lelkesedés. Egy szerény kis mosollyal folytattam lépteimet, amíg fel nem merült az ötlet, hogy leüljünk az asztalokhoz. Ruhám alsó részét ismét felemelem, hogy lépni tudjak, majd óvatosan, ruhámra vigyázva átlendítettem egyik lábamat az asztal előtti padon, majd mikor már stabilan álltam rajta, a másikat is. Talán ez volt az egyik pillanat a kettő közül, amikor láthatóvá vált a magassarkúm is, a következő nagy valószínűséggel felálláskor és a padból való kimászáskor lesz. Leülök a sütikkel szemben és féloldalasan Iván felé fordulok, aki a jövőmről kérdez.
- Magizoológus szeretnék lenni. Az a tervem, ha minden jól megy és sikerülnek a vizsgáim, hogy itt maradok mestertanoncnak. – Meséltem egy kicsit magamról, majd szokásosan visszakérdeztem. – És neked vannak elképzeléseid? – Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy kibújjon a válaszadás alól, ha ezt a kérdésemet elintézi röviden és gyorsan, akkor kérdezek majd mást.
Bizonyára csak a cukorbetegek és a nagyon elképesztő emberek tudtak volna ellenállni az asztalon viruló finomságoknak. Elvettem egy csokis sütit és eszegetni kezdtem. Reménykedtem, hogy nem valami iszonyat lesz, de kinézete sem arra utalt és amint kiderült, fölösleges volt aggódnom, nagyon finomat választottam.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 29. 10:32 Ugrás a poszthoz

Lénárd
Engem nagyon érdekelnek az országok és a kultúrák, szeretnék mindent megismerni velük kapcsolatban és ez jó lehetőség volt, hogy megtudjak egy-két dolgot Ausztráliáról. Lénárd a déli részén lakott, amit valahonnan megsejtettem, a lakosság nagy része arra a területre költözik, ha jól tudom. Egyszer, az egyik barátnőm mesélte, hogy ők kint, Sydney-ben töltötték a karácsonyt, ezért is indult be a fantáziám, hogy ott akkor éppen nyár van. Én személy szerint el sem tudom képzelni, milyen lehet bikiniben ünnepelni, de talán, ha alkalmam lesz rá, megtapasztalom.
Egy kis viccelődés mellett megtudtam, hogy közel van hozzájuk a Kenguru-sziget, ami némileg behatárolhatóbbá tette a helyet, ahol lakhatnak. Nem akartam tőle megkérdezni, elvégre nem rám tartozik, nekem ez az információ bőven elég volt, hogy rájöjjek milyen környezetben nőtt fel.
Az, hogy mindenem megvan kicsit félreérthető kijelentés volt, utólag rájöttem. Reméltem, hogy nem fogja rosszul értelmezni, különben nagyon égnék. Nem vagyunk gazdagok, én pedig közel sem vagyok elkényeztetve. Talán azért érzem így, mert nincsenek nagy vágyaim, van egy elképzelésem a jövőről, azt meg szeretném valósítani, de ennyi. Ez lehet rossz is és jó is. Én általában a jelennek élek, az aktuális pillanatból szeretnék kihozni mindent.
Helyeselve bólogattam Lénárd megjegyzésére, tényleg az a fontos, hogy együtt legyen a család. A kívánságlistára felnevettem, de nem miatta, csupán magamra gondoltam, hogy ha én is írnék egy kívánságlistát, tuti elhagynám még mielőtt kézbesíteni tudnám. Ha cetlikről van szó, én nagyon szerencsétlen vagyok, mindig elkavarom őket valahová.
- De, a keresztanyám családja, vagyis az unokatesómék Spanyolországban laknak.  Időnként meglátogatjuk őket, legtöbbször nyáron, mert így egybekötjük a nyaralással. Együtt tudunk lenni velük és még szállást sem kell fizetni. – Meséltem. Nagyon szeretem Spanyolországot, az ottani családtagjaimnak köszönhetem, hogy megtanultam viszonylag gyorsan spanyolul.
Nagyon jó volt beszélgetni Lénárddal, gyorsan eltelt az idő. Pár óra múlva együtt elindultunk vissza a kastélyba.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2015. január 15. 16:52
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. január 16. 18:52 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
Budapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat


Annak ellenére, hogy sokan tagadják, az emberek vágynak a nagyvárosi életre, ha nem is egész életükben, de tini korukban biztosan. Így vagyok ezzel én is, igaz, már felnőttes éveim kezdetén járok. Bár nem vagyok egy falusi lány, meg kell hagyni, hogy se Siófok, se Veszprém nem veheti fel a versenyt az ország fővárosával, Budapesttel, arról nem is beszélve, hogy jelenlegi lakhelyem a fák között van eldugva a Mátra közepén. Vágytam már egy kis nagyvárosi kiruccanásra, ami szerencsére az ölembe hullott. Egyik kedves ismerősöm, régi muglis osztálytársam az egyik budapesti egyetemen folytatja tanulmányait és üzenetet küldött, hogy nem akarunk-e találkozni.
Az egyik szabad hétvégémen, vagyis a mai napon meg is ejtettük ezt a kis találkozót. Megnéztünk pár híres látnivalót, mikor megéheztünk beültünk egy étterembe. Nagyon jó volt újra látni őt, illetve mászkálni kicsit a fővárosban. Az egyetem mellett viszont kénytelen volt dolgozni. A Váci utca egy fogadójának árusa volt és ezen a szombati napon délutános. Hogy kihasználjuk a lehető legtöbb egymással tölthető időt, így elkísértem a fogadóig, ahol könnyes búcsút vettünk egymástól, de megfogadtuk, hogy szervezünk még ehhez hasonló összejöveteleket. Miután bement az üzletbe elgondolkoztam, hogy mitévő legyek. Még korán volt a hazainduláshoz, ezért elhatározta, hogy ha már itt vagyok ezen a híres utcán, legalább körülnézek, ha úgy adódik, vásárolok valamit. Úgyis eljön nemsokára a húgom születésnapja és itt könnyebben tudok hozzájutni a muglis csecsebecsékhez, mint a Bagolykő közelében. Elindultam végig az utcán, több boltba bementem, egyben találtam is egy jó pólót, ami illett a testvéremhez. Nem került megfizethetetlenül sokba, ezért megvettem. Általában az általam vett ruhadaraboknak örülni szokott.
Tértágító bűbájjal megáldott válltáskámba tettem az ajándékot, majd az üzletből kiléptem és haladtam tovább. Ahogy elhaladtam egy vendéglő mellett, az ajtaja hirtelen kinyílt és egy férfi lépett ki rajta. Félreszökkentem, de talán csak én éreztem így a meglepettségtől, mert nem szerettem volna nekimenni. Valószínűleg kívülről csak egy nyugodt kikerülésnek tűnhetett, leszámítva azt, hogy jobb vállam hozzáért.
- Elnézést. – Mondtam az idegennek, aki valljuk be, nagyon elegánsan volt felöltözve.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. január 16. 22:06 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
Budapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat


Kicsit szomorú voltam, hogy barátnőmnek pont ma délután kellett dolgoznia menni, de hát ilyen az élet. Ez a fél délután is több volt, mint a semmi, megbeszéltük az elmúlt évek nehézségeit, élményeit és tapasztalatait. Jól eltöltöttük a rendelkezésünkre álló időt és bár már ismertem Budapest nevezetességeit, voltam is már szinte minden híres helyen, mégis jó volt újra eljönni és a barátnőmmel megcsodálni őket. Délután elindultunk a Váci utcához és azon haladva elkísértem őt a fogadóhoz, ahol dolgozott. Tudtam, hogy mit érez, én is dolgozok a suli mellett, elvégre nem szeretnék nagy terhet jelenteni a szüleimnek. Ők is megmondták, most már felnőtt vagyok. Csak eléggé nehéz a mostani időszakban, a vizsgák mellett nem könnyű megfelelni a főnököknek, márpedig a záróvizsgámnak muszáj jól sikerülnie.
Elköszöntem barátnőmtől és elindultam nézelődni. Az egyik boltban találtam is egy jó pólót a húgomnak, ezzel legalább letudtam a szülinapi ajándékvásárlást. A butikok mellett elhaladva annyi sok jót láttam, most hirtelen minden a szemem elé tárult, amire szükségem volt. Többek között egy irattartóra is. Otthon már minden iratom szanaszét hevert, nem mintha rendetlen lennék, de ha vizsgára készül az ember, képes elkeverni mindenféle lapokat. A cetlikről nem is beszélve, azok a halálom. Ezért is vettem magamnak a kastélyi átmeneti szállásomba egy irattartót, de mellette tollakkal és egyéb szükséges eszközökkel is felruháztam magam, ha már a papír-írószer boltban jártam.
Alig vettem észre az egyik vendéglőből kilépő férfit, nem tagadom, megijedtem és igaz, hogy félreugrottam, mégis hozzáért a vállam. Elnézést kértem tőle, majd tekintetét követve én is lenéztem. Megláttam lábamnál földön heverni az imént vett irattartómat, ami valószínűleg akkor eshetett le, amikor oldalra léptem.
- Igen. Szerintem én ejthettem el. – Egy kicsit kínosnak éreztem a helyzetet, bele sem mertem gondolni, hogy mennyire bénának nézhetett engem. De nagyon udvarias volt, amiért felvette nekem, igazi úriember. – Köszönöm szépen. – Köszöntem meg kedvességét mosolyogva, aztán beleraktam azt is a feneketlen táskámba. Visszanéztem a férfira, mondani akartam valamit, de egy szó sem jött ki a számon.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2015. január 16. 22:14
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. január 18. 12:42 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
Budapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat


Gondolataimmal annyira el voltam foglalva, hogy nem vettem időben észre a mellettem lévő vendéglőből kilépő férfit. Még éppen időben félreugrottam, de így sem tudtam teljesen elkerülni. Mindezek következtében elejtettem az imént vett irattartómat. Számítottam rá, hogy valami udvariatlan megjegyzést fog tenni, de nem így lett, miután elnézést kértem, felvette az elejtett holmimat. Megköszöntem és beleraktam a táskámba a szökni kívánó tartót, hogy a következőkben biztosan ne történjen ilyen. Még egyszer meg akartam köszönni segítségét, de a férfi elindult. Bizonyára meglátta, hogy mondani készülök valamit, mert néhány lépés után visszafordult. Azt mondta, hogy gondterheltnek tűnök. Tényleg úgy néznék ki? Nem éreztem magam frusztráltnak, még csak rossz hangulatom sem volt, igaz az előbbi eset kicsit ijesztő volt. Egyetlen gondom volt csak, hogy vajon elérem-e a következő vonatot, vagy lekésem.
- Nem, jól vagyok. – Nagyon figyelmes férfival volt szerencsém találkozni, mások talán a szúrós megjegyzés után rögtön elhagyták volna a terepet.
Minden rendben, köszönöm, kicsit sietek, hogy elérjem a vonatom. - A Keleti pályaudvar nem épp közel volt, de egy busszal meg tudtam oldani, csak el kellett jutnom a Váci út végéhez. Bogolyfalvára meg egyébként sem indul minden percben vonat.
Miután megigazítottam táskámat elindultam előre, amerre a férfi is akart menni, mielőtt még visszafordult volna felém. Lépteimet szaporáztam, de nem rohantam. Úgy terveztem, hogy az éjszakára érek haza, de mivel a barátnőmnek dolgoznia kellett menni, ezért kicsit hamarabb vége lett a találkozónak, mint azt vártam és talán így volt némi esélyem elérnem a négyórás vonatot is.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. március 26. 18:33 Ugrás a poszthoz

Gwen
Ruha

Reggel fura kaparásra lettem figyelmes a szobám ablaka felől és mint kiderült, egy számomra ismeretlen bagoly volt. Zavarodottan vettem ki csőréből a levelet, de miután feltörtem a pecsétet megláttam Gwen nevét. Ebből már sejtettem, hogy nem lesz valami virágnyelvű szöveg, azonban mégis tartalmazott meglepetést. Nem mondott semmi konkrétat, csak annyit, hogy találkozzunk. Ettől függetlenül már kapiskáltam, hogy mi lesz beszélgetésünk témája. Mi más lenne, hisz csak egyetlen közös pontunk volt, ez pedig Krisz személye. Felettébb érdekes találkozónak ígérkezik.
Gondolkodtam rajta, hogy elmenjek-e, hiszen nagyon nem szimpatikus a lány. Legszívesebben nem idegesítettem volna magam, de gyávaság lett volna kihagyni, ezért hát az említett időpontra a titkos könyvtárhoz mentem. Jóval előbb is odaértem, így levettem a polcról egy könyvet, melynek címe felkeltette az érdeklődésem. Különleges építészeti remekekről szólt, mely leírta az elkészítés, vagyis az építkezés menetét is. Voltak benne muglik által alkotott épületek, de varázslattal körbefont kastélyok, kísértetházak és még sok már egyéb is. Időnként felnéztem a könyvről, általában az órámat megnézni és eléggé húztam a szám, hogy a lány késik. Ez időrablás és arcátlanság. Jobb dolgom is volt annál, hogy vele legyek, de mégis itt vagyok. Elhatároztam, hogy szóvá is teszem, amint ideér. Tovább olvastam belemerülve a részletekbe, jól szemügyre véve egy francia vár alaprajzát. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen sok szoba és labirintus van egy gazdag család által lakott kastélyban. Egy kellemetlen hangra csengett a fülemben, minek hallatára illendően abbahagytam az olvasást. Ujjammal nem engedtem, hogy becsukódjon a könyv, de távolabb helyeztem az arcomtól.
- Sejtem. – Válaszoltam kissé flegmán, megmutatva agyaraimat, melyek ott bújtak az illemtudó és szorgalmas énem mögött. – De ha már találkozót kérsz, illik időben érkezni. – Tényleg nem bírtam ki, hogy ne jegyezzem meg.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. március 26. 21:58 Ugrás a poszthoz

Gwen
Ruha

Kissé meglepett, hogy milyen sokan tartózkodtak a könyvtárban, annak ellenére, hogy köztudottan van az iskolának még egy, rendes könyvtára. Talán a titkos jelző az oka mindennek, elvégre a diákokat vonzza minden, ami titkos, veszélyes, vagy szabályellenes. Biztos vannak olyanok, akik betartanak minden szabályt, én is igyekszem nem áthágni valahányat, azonban szeretem magam felfedezni a világot, megtapasztalni a környezetem adta lehetőségeket és leküzdeni az akadályokat, melyek után egyre csak erősödöm. Talán picit strébernek tűnök a többi diák szemében, mert szeretek tanulni. Ez elsősorban a kíváncsiságomnak tudható be, mely parancsolja, hogy mindent olvassak el, nézzek meg, próbáljak ki.
Ha már eljöttem a szőke lány által kívánt helyre, hasznossá tettem az itt töltött időt, tehát olvastam. Vagyis nem is mondható olvasásnak, mert a szövegek mellett rengeteg kép is volt az általam kiválasztott építészetről szóló könyvben. Bőven tudtam tanulmányozni a rajzokat, ugyanis Gwen késett. Ez számomra érthetetlen volt, hiszen pont ő kérte, hogy jöjjek ide az általa említett időpontban, én pedig úgy tettem, ahogy kért. Jogos a felháborodásom nem? Amikor megérkezett, máris a lényegre tért, amit én cseppet sem bántam. Jól gondoltam, tényleg Krisszel kapcsolatban akart beszélni velem. Kijelentésére – már, ha az annak vehető – elmosolyodtam. Ellentmondásnak hangzott, hisz ha jóban vagyunk, akkor természetes, hogy együtt lógunk. Ha nem zavarja, hogy kettőnk között kifejezetten jó a kapcsolat, akkor az miért idegesíti, hogy együtt vagyunk? Magától érthető, hogy az egyik adja a másikat.
- Kiskorom óta az egyik legjobb barátom, és bár nem értem, mit értesz az alatt, hogy szálljak le róla, nem tilthatod meg, hogy vele legyek. – Mondtam egyszerűen. Tisztán láttam, hogy milyen helyzetben volt Gwen. Féltékeny, hogy a pasijával lógok. Persze nekem sem kényelmes, hogy járnak, mert így kevesebb időt tudok Krisszel tölteni, a fiúval, akit már oly rég ismerek és annyira kedvelem. Az biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy ez a szőke, gyerekes lány elvegye tőlem!
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. március 27. 17:47 Ugrás a poszthoz

Gwen
Ruha

Együtt érző személyiség vagyok, teljes mértékben meg tudom érteni azokat, akik féltékenyek, ha a pasijuk más csajjal lóg. Azonban Gwen is megpróbálhatná megérteni az én esetemet. Kiskoromban ismertem meg Krisztiánt és nagyon megkedveltük egymást. Azt hiszem, bátran kijelenthetem ezt az ő nevében is. Rengeteg időt töltöttünk együtt, sokat beszélgettünk és azóta is egymás legjobb barátai vagyunk. Én személy szerint mindent elmondok neki, maximálisan megbízok benne, már-már olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk. És nem fogom hagyni, hogy Gwen elvegye tőlem.
Az, hogy féltékeny nem az én dolgom, felőlem toporzékoljon magában, de nem vagyok rá kíváncsi. Én sem repdesek az örömtől, hogy együtt vannak, mégsem kentem eddig az orruk alá, mert mi közöm hozzá, hogy mit csinálnak. Nem szeretem, ha parancsolgatnak nekem. Talán valamennyire jobb hatást ért volna el, ha legalább megkért volna és nem felszólításokat vágna hozzám. De persze erre még véletlenül sem gondolt, most meg már csak azért sem fogom teljesíteni akaratát.
Tényleg megöleltem párszor Kriszt, ez vitathatatlan. Valójában jó pár éve már ezt teszem, azelőtt is így volt, mielőtt Gwen még szerelmesnek sem mondhatta magát.
- Miért ne? Nem szabhatod meg. – Ő nem egy tanár, hogy parancsokat osztogasson, de ha még prefektus is lenne, akkor sem állna jogomban engedelmeskednem. Esti mászkálásokért és más iskolai szabályszegésekért büntetéseket oszthatna, követelhetné, hogy menjek a szobámba, csináljak ezt, csináljak azt, de pechjére kinőttem már a szabályszegésekből. Vagyis sosem voltam érdekelt benne.
- Egyébként is, honnan veszed, hogy én öleltem meg őt? – Reméltem, hogy ez elgondolkoztatja majd. Krisz mindig visszaölelt, de nem én kezdeményeztem állandóan az öleléseket, általában ezek spontán jöttek és mindkettőnk részéről. Visszafordultam a polc felé miközben kihúztam ujjamat a könyvből, mert elszállt a kedvem az továbbolvasástól. Visszatettem helyére a már egy ideje csak kezemben melengetett értékes tárgyat, majd szememmel a könyvgerinceken felcsillanó címeket kezdtem nézegetni, hátha rábukkanok valami tényleg fenomenálisra. Elvégre nem mindennapi könyveket rejtegethetnek ebben a helyiségben.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 11. 16:22 Ugrás a poszthoz

Gwen
Ruha

Nem szeretem, ha megmondják, hogy mit csináljak. Nem vagyok robot, amit irányítani kéne, vagy amit irányítani kell. Tudom mit szeretnék és tudom mi jó nekem. Kissé felidegesített Gwen. Én sem mondtam meg neki még soha, hogy hogyan cselekedjen, de senki másnak sem, főleg nem felszólító módban. Ha valami nem tetszett és nem az én hibámból, akkor úgy alakítottam a dolgokat, hogy nekem jó legyen, de nem kezdtem el vitatkozni senkivel sem,  még csak említést sem tettem problémámra. A végén még azt hiszik, hogy hisztis vagyok. Márpedig az előttem álló lánnyal ellentétben, én nem vagyok az.
- Látványosan? Akkor máskor meghívom a szobámba. Így tán jobb? – Értem én, hogy azt szeretné, hogy ne öleljem meg, de ennyi szabadságjogom csak van, nem? Persze ha nem akarja, hogy sokan meglássák ahogy megöleljük egymást, akkor majd olyan helyen tesszük, ahol ketten vagyunk. Gondolom, ha ilyenről tudomást szerezne Gwen, akkor aztán felrobbanna idegileg. Milyen vicces is lenne.
Szóval én vagyok a gonosz boszorkány, amiért én, ismétlem, én öleltem meg Kriszt. Még véletlenül sem egyszerre tettük azt, arról nem is beszélve, hogy visszaölelt. De persze, értem én, az én hibám minden, inkább engem szid le, mint a pasiját. Nem bírtam ki visszavágás nélkül.
- Amúgy, ha már itt tartunk, azt hittem, hogy megcsalod Kriszt. – Megvártam a kezdeti reakcióját, majd folytattam. – Ha jól tudom, te is ölelgetsz egy másik fiúk, egészen pontosan Ádámot. - Krisz is nyávogott a csapatkapitánynak amiatt? Gondolom nem. Azonban Gwen úrnő ölelgethet két fiút teljesen nyugtalanul, de én még egyet sem. Nem egyszer láttam, hogy milyen jó kapcsolatban van a másik fiúval. Többször is azt hittem, hogy szakítottak az én legjobb barátommal, ám mindig csalódnom kellett, amikor rájöttem, hogy mégsem. De ha így folytatja, akkor nem fognak sokáig együtt lenni.  
Már nem is érdekelt semmilyen könyv, végleg elment az életkedvem. Mérges voltam és dühös. Legszívesebben olyat mondtam volna Gwennek, ami megsérti a lányt, de visszafogtam magam. Ezzel ellentétben nyugodtan álltam a polc mellet, háttal nekidőlve annak, miközben oldalasan Gwent néztem.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Vége
Írta: 2015. április 12. 16:37
Ugrás a poszthoz

Gwen
Ruha

Nem értettem, hogy miért mondta azt Gwen, hogy nem lesz rá alkalmam együtt lennem Krisszel. Aki fontos számomra, arra mindig szakítok kellő időt. Nincs semmi, ami elválaszthatna minket, még Gwen sem. Eddig kevésbé volt negatív számomra a csaj, de ezután a beszélgetés után már jobban elbillent a mérleg. Felidegesített és mérget forralt bennem. Ilyenfajta gyűlöletet még nem éreztem senki iránt, pedig párszor már veszekedtünk mi ketten, de mégis most lett elegem. Elég sok mindent eltűrök, de már nem fogok vele jópofizni. Eddig se tettem, de a jövőben majd kivillantom agyaramat.
- Élvezd ki vele az életet ameddig tudod. Légy boldog most, mert nem sokáig fogsz tudni rózsaszín világban élni. – Gwen még nagyon gyerek az én szememben. Úgy viselkedik, hát akkor úgy is gondolok rá. Egyszer a hajamat tépte, amit én utoljára 5 éves koromban csináltam a testvéremmel. De sebaj, elhatároztam, hogy ezentúl ott keserítem Gwen életét, ahol tudom. Egy gonosz vigyort festettem arcomra, aztán visszatettem minden könyvet a helyére. Nem volt több kedvem vele beszélni, szerintem túltárgyaltuk a témát. Elindultam az ajtó felé, de még megálltam a lány mellett. Enyhén felé fordítottam a fejem, de inkább a fülének mondtam, mint a szemének.
- Buta vagy Gwen. Tudhatnád, hogy nem így kell meggyőzni valakit. De ha épp az ellenkező érzéseket akartad előcsalogatni belőlem, akkor sikerült. – Megvártam, hogy mit reagál erre, a válaszára már csak egy gúnyos és lenéző pillantás tettem. – Na puszika – Mondtam úgy, mintha egy kislánnyal beszélnék, majd már csak a magassarkú cipőm kopogása töltötte be az egész csöndes könyvtárat, amennyiben Gwen sem szólalt meg többet.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 12. 20:06 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni
Egy hétvégén
Bikini

Hát kezdetét vette a végzős évem is. Túl gyorsan jött el ez az év, igazán telhettek volna lassabban a percek, órák, holnapok. Félek a záróvizsgától, nem akarom egyszerűen, már most izgulok tőle. De még csak az elején járunk, épp hogy csak vége a szünetnek. Ezt igyekeztem tudatni magammal is, ezért barátnőmmel szerveztünk egy kis hétvégi kikapcsolódást. Én még úgysem voltam a barlangfürdőben, de azt hallottam róla, hogy nagyon jó hely, sokan szeretnek odajárni. Osztálytársammal az egyik órán beszéltük meg az időpontot és egyáltalán magát az ötletet.
El is érkezett a várva várt nap. Nem, nem esküvőm lesz, az még odább van. Sajnos. Megérkeztem a bejárathoz, majd azon bemenve rögtön meg is pillantottam a recepciót. Ha jól emlékszem, akkor bent találkozunk, mert így az elsőre érkező gyorsan le is tud foglalni két pihenőrészleget. Végigálltam a sort, ami ezen a napon átlagos méretű volt, majd sorra kerülve megvettem a belépőt.
A medencék a föld alatt voltak, mint ahogy arra számítani is lehetett. Lementem a lépcsőn és szembetaláltam magam az öltözőkkel. Nem volt meglepetés számomra, a fürdőkben ez így szokott lenni. Először az öltözők és utánuk a medencék. Már otthon felvettem a fürdőruhám, így nem kellett időt szánnom az átöltözésre, egyszerűen csak kibújtam felsőmből és nadrágomból, aztán magamhoz véve a törölközőm elindultam a medencék felé. A látvány fantasztikus volt, a medencék csodaszépen csillogtak kékségüktől, a vízfüggöny és a pihenőhelyek is szinte magukkal ragadtak. Egy jól látható helyen megálltam és lefoglaltam két heverésző helyet, ahol párnák voltak. Lepakolás után leültem és elkezdtem olvasni a magammal hozott divatújságot.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 14. 19:37 Ugrás a poszthoz

Martin Romberg
[Zárt]

Különös módon egész jól bírtam ez idáig Gwen viselkedését, de miután múltkor a könyvtárban megkért, hogy ne öleljem meg Kriszt, kiakadtam, de nagyon durván. Miért szól bele abba, amihez nincs semmi köze. Az én életem, az én dolgom. Ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Nem kicsit idegesített fel. Én megértettem volna őt, talán még teljesítettem is volna a kérését, ha az kérésként mondta volna és nem felszólításként. Eddig nem voltam senkivel sem gonosz, nem bántottam senkit a szavaimmal, kivéve Gwent, akinek eléggé beszóltam a könyvtárban. Azóta mintha megváltoztam volna. Hatalmas gyűlöletet érzek magamban. Bántani szeretném a lányt, rosszat kívánok neki. Éppen ezért szerveztem meg tudatosan a mai kis kitérőmet.
Megvártam, míg lemegy a nap, csak azután indultam útnak. Jól tudtam, hogy ilyenkor hemzsegnek a prefektusok a kastélyban, így halk és óvatos voltam az épületből kivezető, illetve a faluba vezető úton. A település előtti mezőn még megálltam szedni néhány hozzávalót a főzetemhez. Egy bizonyos levélfélén kívül minden mást beszereztem már, ezt hagytam utoljára. Mindent egy tértágító bűbájjal megáldott táskába tettem bele, többek között ott lapult a főzőedényke is, amiben majd el fogom készíteni Gwen számára a főzetet. Azért nem akarom megölni, nem mérget készítek, csupán egy olyan löttyöt, ami egy ideig ágyhoz köti a lányt. Amolyan hányás, szédülés, fejfájás problémákkal fog szenvedni, amennyiben sikeresen megissza a készítményt.
Nem meglepetten fogadott a falu kihalt utcája. Egy lélek sem volt a főúton, legalábbis feltűnően nem, ám bizonyára lehettek sötétben botorkáló kitudja milyen alakok. De valamiért nem érdekeltek, nem paráztam attól, hogy netán valaki elkap az utcán. Szerencsére elég közel volt a kísértetház, azonban annál eldugottabb helyen. Az azt körülvevő fák között gyorsan végigosontam, fekete ruhámban szinte árnyként suhantam, majd az ajtóhoz érve benyitottam és beszökkentem az ajtón. Hát mi tagadás, eléggé elhagyatott egy hely, de ez számomra most tökéletes volt. Az egykori nappali közepére leültem és elővettem az edényt és a hozzávalókat is.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 16. 17:20 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni
Egy hétvégén
Bikini

Viszonylag gyorsan beértem a barlangfürdőbe. Eddig minden csodálatos és gondmentes volt, biztos vagyok benne, hogy ez így is marad a nap folyamán. Megérkezve a medencékhez kerestem kettőnknek egy jó kis helyet, ahová lepakolhatunk és ahol heverészhetünk. Ezen a viszonylag jól belátható helyen le is ültem és elkezdtem olvasgatni egy divatújságot. A legújabb francia darabokat mutatták meg benne, amik engem különösen érdekeltek. A nagy lapozgatás közben nem vettem észre a felém úszva közeledő barátnőmet, így eléggé megijedtem, amikor felbukkant mellettem a víz alól és köszönt. Megrezzentem, majd rögtön felkaptam a fejem a hang irányába, ami láttuk be, nem volt messze.
- Szia! A frászt hoztad rám! – Mondtam nevetve miközben becsuktam a magazint és a táskámba csúsztattam. – Jövök be hozzád. – Azzal felálltam és gyorsan bekontyoltam a hajam, mert nem szeretem, ha vizes lesz ilyen helyeken. Nyáron persze jól jön a kánikulában, de mivel beltéri, illetve földalatti ez a fürdőzőhely, ezért jobban véltem szárazon tartani fürtjeimet. Körbenéztem, hogy merre található a mellettem lévő medencébe vezető lépcső és mikor rábukkantam, elindultam felé. Nem volt messze tőlem, így nem papucsban tettem meg az utat.
Amint ráléptem az első lépcsőfokra, megéreztem a víz kellemes simogatását. Teljesen jó volt a hőmérséklete, így bártan lépkedtem tovább, amíg hasamig nem ért a víz. Nem volt mély a medence, azon a szakaszon ahol mi voltunk legalábbis. Aztán ki tudja, hogy ha elindulunk hátrébb, akkor milyen lesz. Odalépkedtem az osztálytársam mellé és belemártóztam nyakig a vízbe.
- Könnyen idetaláltál? – Kérdeztem tőle, mert én az idevezető úton többször is elbizonytalanodtam, hogy helyes irányba tartok-e. – Vagy már voltál itt?
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 16. 18:13 Ugrás a poszthoz

Martin Romberg
[Zárt]

Igazából fogalmam sem volt, hogy miért pont a kísértetházat választottam a főzet elkészítésére. Elég bizarr egy hely, erre abban a pillanatban rájöttem, amint benyitottam az ajtón. Mivel a ház üresnek tűnt, így tartottam magam az első tervemhez, bementem és a nappalihoz siettem. Minél gyorsabban túl akartam lenni ezen az egészen, ezért nem vacakoltam, elővettem az edényt és a hozzávalókat. Egy varázslattal meggyújtottam a varázslókonyha praktikus darabjának alsó részét, ami éppen azért lett feltalálva, hogy ne kelljen alatta tünet csiholni. Nem lett volna jó, ha felgyújtanám a ház padlóját. Főzni egyébként is szeretek, a varázslöttyök készítése sem áll messze tőlem, mondjuk úgy, női érzékem van ezekhez.
Megvártam, amíg felforr a víz, ahogy az le is volt írva a teendőkhöz. Még mindig rajtam volt a nagy fekete palástszerű ruhám, még a csuklyáját sem döntöttem hátra fejemről. Csöndben vártam a vízre, addig is körülnéztem. A falak penészedtek, pókhálók mindenhol és itt-ott még egy patkány is elszaladt. Még szerencse, hogy nem irtózom tőlük. Megfigyeltem, hogy a ház időnként érdekes zajokat hallat, de ezekre fel voltam készülve, ugyanis kedves barátnőm tegnap beszámolt nekem az ottani élményeiről. Mondta, hogy a ház időnként életre kell és megvicceli, ijesztgeti vendégeit. Viszont kezdtek egyre gyakoribbá válni a nyikorgások, különösen akkor kezdtem el gyanakodni, hogy itt valami, vagy valaki más is van, amikor alattam volt a zajforrás nagy része. Féltem, hogy valaki van alattam, fogalmam sem volt, hogy ide kik járnak. Néhány diák rendszerint látogat el ide, de közülük is vannak olyanok, akik nem gondolkoznak azon, hogy bántsák-e társaikat, de bárki más idegen, rosszban sántikáló lélek is bázisaként használhatja a helyet. Úgy döntöttem, hogy utánajárok. Felálltam, csuklyámat még jobban az arcomra húztam és kezembe vettem a pálcámat. Fényt természetesen nem csináltam, inkább a sötétségbe bújva indultam el a pincébe vezető ajtót megkeresni. Próbáltam halk lenni, még a lélegzetemet is visszafogtam.
Megtaláltam a levezető utat. Még hezitáltam kicsit, hogy lemenjek-e, vagy ésszerűbb lenne inkább elhagyni ezt a területet. De úgy döntöttem, hogy lemegyek, teher alatt nő a pálma. Néma csöndben lesétáltam a lépcsőn, mintha valami alagútrendszerbe tértem volna. Egy elágazáshoz értem, közvetlenül a lejáró végén. A falhoz lapultam. Megdermedtem, mert lépteket hallottam a közelből, így már biztosra vettem, hogy valaki van itt lent. Összeszedtem a bátorságom és nagyon halkan elsuttogtam egy varázsigét, amit valószínűleg más nem hallhatott, csak ha épp mellettem állt. A varázsige kimondása közben lendítettem pálcámat és mintha csak egy kis fénygömb lett volna a végére biggyesztve, elhajítottam azt a hangforrás felé.  Ott aztán egy kis bombához hasonlóan, a fény kiterjedt és megvilágította a teret. Egyik szememmel közben kikukucskáltam a fal mögül és észrevettem, hogy kirajzolódik egy embernek a körvonala. Azt láttam, hogy ember, de nem volt hosszú haja, ám többet nem tudtam meg. Nekem ennyi elég is volt. Egy közel felnőtt férfi volt idelent és most felfigyelhetett rám. Szerencsére csupán az egyik szememet, illetve azáltal a csuklyám kis részét nem takarta csak a fal, így valamennyire védve voltam a támadásoktól. De nem vártam semmire. Amint kirajzolódott a férfi körvonala, elkezdtem rohanni felfelé, azon az úton, amin lejöttem. Felérve a földszintre tovább rohantam és befordultam az első szobába, amit találtam.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. július 29. 18:58 Ugrás a poszthoz

Martin Romberg
[Zárt]

Nem tudtam, hogy mi vezérelt akkor, amikor úgy döntöttem, hogy lemegyek a pincére hajazó alagútrendszerbe, de bármi is volt az, biztosan köze volt a jellemváltozásomhoz. Ha pár hónappal, netán fél évvel ezelőtt kerültem volna ilyen helyzetbe, valószínűleg egy kisebb zaj hatására is elhagytam volna az épületet és egyenesen haza siettem volna. Bár ha már itt tartunk, el sem jöttem volna olyan bájitalt főzni, ami árt egy embernek.
A pincébe vezető lépcsőn halkan és óvatosan lépkedtem, majd ahogy leértem az utolsó fokra, további zajokat hallottam. Biztos voltam benne, hogy azok forrása a közelben volt, ahogy abban is, hagy egy ember járkált idelent. Afelől hogy milyen személy - diák vagy tanár, jó vagy rossz - fogalmam sem volt. Amint a mozgás már nagyon evidensé vált, pálcámmal varázsoltam és egy fénygolyót dobtam a mozgó személy felé, ahol aztán az úgy mondva felrobbant és láthatóvá tette a teret. Nekem, és több mint valószínű, hogy a másik személynek is erős volt a fény, hunyorognom kellett, hogy látni tudjak bármit is, hiszen pupilláim már hozzászoktak a sötéthez. Ettől függetlenül kirajzolódott egy férfi alakja és mivel az előbbi akciómmal jelt adtam magamról, jobbnak véltem elhagyni a pincét. Felszaladtam a lépcsőn és berohantam az egyik szobába. Szerettem volna leleplezetlenül maradni és a csuklyás köpenyem nem nyújtott számomra elég menedéket. Egy kevésbé látható helyen megbújtam, persze állva maradtam, de minden érzékszervem a külső folyosóra terelődött és valószínűleg pont ez lett a vesztem. Alattam a deszkák hirtelen összetörtek, én pedig tehetetlenül zuhantam alá egy emeletet. Az esés közben megpróbáltam menteni a menthetőt, de nem tudtam már mit csinálni, csupán azt értem el, hogy a hátamra essek. Az érkezés nem volt kellemes, egy faládára estem rá, ami persze azonnal széttört. Még szerencse, hogy a csontom nem, azonban pár heget szerzett a testem, na meg persze fájdalmat. Nem adtam ki hangot, nem az én szokásom a sikítás, viszont nagy hangzavar kerekedett a fatörések miatt. Velem együtt esett köpenyem, ami továbbra is takart valamelyest, de a zuhanás miatt fekete hosszú hajam szabadon engedte magát és lobogott. Ruhám is kissé szétszakadt, pólómon egy nagyobb tépésnyom volt látható. Nehezen feltápászkodtam miközben hallottam hogy a másik személy felment a lépcsőn. Fordult a helyzet. Ebből a kisebb támadásból megtudtam, hogy bizony figyelnem kell mert ez nem játék. Csuklyámat megigazítottam, hogy ismét fedje rendesen az arcom, majd az eddigieknél is halkabban,  lábujjhegyen felosontam utána, persze tisztes távolságból. A srác jól hallhatóan sorra vette a szobákat, így nem volt annyira nehéz dolgom, befutottam az egyik olyan helyiségbe, ahová már egyszer berontott. Onnan lestem, hogy bemegy oda, ahol én a bájitalt főztem. Tudtam jól, hogy ennek sosem lesz vége, ezért magam vettem a bátorságot és léptem mögé hirtelen és halkan.
- Tán keresel valamit? - Mondtam makacsul nőies hangon miközben pálcámat a torkához szegeztem. Közel kellett állnom hozzá, csak így tudtam a torkához emelni a varázslók és - az én esetemben - a boszorkányok fegyverét. Arcom felfedte magát az orromig, bár már hangom is elárult, de nőies idomjaim megkérdőjelezhetetlenné tették, hogy ellenkező neműek vagyunk. Ha most verekedésbe kezdenénk, bizonyára ő nyerne, hiszen izmai jóval erősebbek az enyéimnél, így inkább úgy gondoltam, hogy kihasználom női lényemet.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. július 30. 19:08 Ugrás a poszthoz

Martin Romberg
[Zárt]

Nem terveztem megfordítani a helyzetet, nem akartam üldözöttből üldözővé válni, de a sors így hozta és ebben az esetben a sors egyenlő volt azzal a személlyel, aki itt tartózkodott velem a kísérteties házban. Ugyanis egy rombolóátokkal elérte célját, alattam összeomlott a padlózat minek következtében zuhantam egy emeletet. Nem estem a legjobban, de rosszabbul is végződhetett volna a dolog. Hátamra érkeztem, egy faládikán landoltam, ami korhadtsága révén azonnal összetört alattam. Nem volt kellemes érzés, a széttöredezett darabjai sebeket ejtettek hátamban, ami meglátszott a köpenyemen is: vágásnyomokon felbukkant némi vérfolt is. De szerencsére nem voltak súlyosak, legalábbis úgy éreztem elsőre. A kezdeti sokk után próbáltam megnyugodni és túllépni azon, hogy az ellenfelemé lett ezúttal a pont. Tudatosult bennem, hogy mennyire nem játék az, amit mi ketten művelünk. Igaz, fogalmam sem volt, hogy kivel állok szemben, de gyanítottam, hogy ha a legkegyetlenebb gyilkosba botlottam volna vele, akkor már rég megölt volna. Ettől függetlenül féltem. Nehéz mozdulatokkal és fel-felszisszenve helyeztem ülőpozícióba magam, majd tápászkodtam fel a földről. Fájt a hátam és a bal kezem, de a helyzet nem tette lehetővé, hogy leragadjak miattuk és nyalogassam sebeimet. Felindultam a lépcsősoron és megpillantottam az ellenfelemnek gondolt srácot. Nagyjából velem egyidősnek tűnt, de persze ez semmit sem jelentett, ugyanúgy tartottam tőle, mintha tőlem sokkal idősebb lett volna. Nem volt szükség hogy meglássam, anélkül is, a hangokból tudtam következtetni mozgására. Valószínű volt, hogy sorra veszi a szobákat és mindenhová benyit, vagy berúgja az ajtót. Mivel olyan helyen állt, elvágta előlem a menekülési útvonalat, képtelenség lett volna úgy kiszökni a házból, hogy ne vegyen észre, így inkább a veszélyesebb, de izgalmasabb megoldást választottam.
Megint csak rá kellett döbbennem, hogy mennyire megváltoztam. Belesétálok egy srác, sőt mi több, a jelenlegi ellenségem kezei közé. Ez őrültség és megint csak ismételni tudom magamat, hogy ha régen ez a szituációt vázolták volna fel nekem, biztosan másképp cselekedtem volna. Ma viszont egyenesen a pasas mögé osontam, míg ő abba a szobába tartott, ahol az imént készítettem bájitalt és mivel megzavartak, a főzésem sikertelennek volt minősíthető. Pedig a konyhában jónak tartottam magam, utóbbi években nem nagyon égettem oda semmit. Jó, az is tény, hogy csak olyanokat csináltam, amit kiskoromban megtanultam. De ez most mindegy. A férfi ahogy hátrafordult, meglepődhetett, hogy a torkához szegeztem pálcámat. Valójában ez a támadás önvédelemből jött, az "inkább én öljek meg valakit, minthogy engem öljenek meg" gondolat vezérelt. Néztem - csuklyám árnyékában megbújó szemeimmel - ahogyan hátralépett óvatosan és feltette a kezét, jelezve ezzel, hogy megadta magát. Egy ördögi mosoly jelent meg arcomon. Nem tudtam visszafogni, eluralkodott bennem a győzelem édes íze. Feltettem egy kérdést is neki, mire jött a válasz. Mosolyom tovább mutatkozott, csakhogy a kísérteties gonoszság helyett őszinte jókedvet sugallt. Tetszett a válasza, rájöttem hogy egy roppant jó fej sráccal futottam össze. Kijelentett kérésére elvettem torkától a pálcámat és leeresztettem magam mellé. Majd csuklyámért nyúltam kevésbé összetört kezemmel és hátrahajtottam azt, felfedve ezzel teljes arcomat és valódi külsőmet. A velem szemben lévő szemébe néztem, mire smaragd íriszemben megcsillant az ablakon besütő hold fénye. Nem szólaltam meg, nem tudtam mit mondani, egyszerűen nem hagyta el szó a számat. Kettős érzés volt bennem, egyrészt sajnáltam a fiút, hogy így pálcát szegeztem hozzá, másrészt viszont megérdemelt mindent, hiszen közvetetten megsebzett.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. augusztus 5. 19:45 Ugrás a poszthoz

Martin Romberg
[Zárt]

Elkaptam, gondoltam. Ahogyan pálcát szegeztem rá, nem lehetett eldönteni szándékomat: vajon komolyan meg akartam-e ölni, vagy csak szórakoztam kicsit. Nos, be kell valljam, magam sem tudtam erre válaszolni. Nem gondolkodtam, hogy miért tettem, leginkább védelemből történt, de mivel megtalálta a főzetemet – ami ugyebár tönkrement a mi küzdelmünk során – ezért az is lehet, hogy jobb döntés lett volna megölnöm, mert így már bajban voltam. Kitudódhat, hogy mit csináltam és mivel nem egy béna löttyről volt szó, súlyos következményekkel járt volna a tanárok részéről. Márpedig le kell vizsgáznom, muszáj. Még ott csengtek fejemben a régi énem hangjai. Így van, a szüleim, a húgom és a tanárok felé megmaradtam az, aki voltam: ártatlan és szorgalmas. De hát hogy is vallhattam volna be nekik, különösen szüleimnek, hogy a dolgok megváltoztak. Az idő során felnőttem és megismertem a világ másik oldalát is, mondhatni belecsöppentem és itt ragadtam belül, lelkileg.
Láttam, hogy végigvizsgálja lábát. Követtem tekintetét, de kész voltam minden egyes mozdulatra védelmet biztosítani magamnak. Fejemben kavarogtak a nyugalmat sugárzó varázsigék, bármely pillanatban ki tudtam volna mondani őket. Féltem, magam sem tudom, hogy miért. Mert lebuktam? Mert megölhet?  Azonban észrevettem, hogy ő is megsérült. A sötétség miatt nem tudtam felmérni, hogy melyikünk van testi előnyben. Én is jócskán megsérültem, hátamon éreztem, hogy a levegő elkezdte szárítani a sebeket, amikből talán már kifolyt annyi vér, amennyi. Fájt. Igenis fájt, de nem engedtem, hogy gyengének lásson. Arcomról próbáltam rejtegetni annak jelét és elmémmel is igyekeztem másra gondolni. A testi előny valószínűleg nála volt, hiszen az erősebbik nemmel álltam szemben. Ez azonban hasznomra is válhatott. Ő a férfi, de én vagyok a nő. Ez megannyi fegyvert jelentett. Nem szép dolog bántani a gyengébbik nemet, nemde?  Ezt kihasználva felfedtem magam, levettem csuklyámat és meglebegtettem barna, ám a sötétben feketének ígérkező hajfürtjeim. Halk kuncogás fedeztem fel ellenfelem hangjában. Hatalmas düh öntött el, szemeimmel, mint éles pengékkel vágni akartam egyenesen a fiú húsát. Oldalra tekintettem, majd egy erős, haragos nézéssel megcéloztam az előttem álló pupilláját. A lelkéig akartam marni, a testemet árasztó méreg miatt úgy éreztem, szenvedni akartam látni a srácot. De visszafogtam magam. Nem engedtem, hogy kiboruljak és mindenfélét a fejéhez vágjak, ezzel csak gyengébbnek mutatkoztam volna. Magamban azért kiadtam a fájdalmat – szemét! – gondoltam elmémben, majd minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugodjak és ne próbáljam meg megölni. Végül az agyam visszavette az irányítást és elfojtotta a düh hatását. Helyette hangom lágy volt és nagyon érzéki.
- Élvezed, - kicsit vártam, felvittem a hangsúlyt, majd folytattam tovább lassan, ugyanolyan hangon – hogy megsebesítettél? – Mondtam áldozatként, de ebben legalább annyi erő és huncutság is volt, érzékeltetni szerettem volna vele, hogy még nem estem össze és van oka a további aggodalmakra.
Tovább fokozódott a feszültség, amikor a főzetre terelte a témát. Most már valóban lebuktam, nem hunyt szemet a szobában készülő leves felől. Éreztem, hogy cselekednem kell, mert kinéztem a pasasból, hogy beköp vagy valami.
- Örülök, hogy azon kevesek egyikévé tartozom. – Mondtam és magam is elcsodálkoztam, hogy tényleg milyen bátor voltam, amikor elhatároztam ezt az egészet és különösen akkor, amikor betettem ide a lábam. Ez persze nem zavart, csak lehet egyszer még bajba fog sodorni az a tulajdonságom, ha most nem is. Szemem összeszűkült, akár a macskáké, amikor éppen kiszemelt prédájukra készültek rávetni magukat. Megszorítottam pálcámat és elkezdtem a magasba emelni, egyenesen a fiúra szegezve. Tennem kellett valamit és ezt agyaltam ki.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. augusztus 25. 14:19 Ugrás a poszthoz

Martin Romberg
[Zárt]

Nem esett jól a találkozás, de még mindig jobb volt, mintha továbbra is kergetőztünk volna. Mindketten sérültek voltunk a magunk módján, ez pedig csak igazolta, hogy nem félünk a rombolástól, csonkítástól. Nekem ismeretlen volt az előttem álló, de kinézete alapján arra következtettem, hogy diák és minden bizonnyal ott tanult, ahol én. Ez a tény először nyugtatott, csak aztán megtalálta a főzetemet. Lehet jobb lenne ha mindezt elfelejtetném vele, vagy ilyenek. Végül nem tettem semmit, csak méregetem ellenfelem. Vagy tán ellenségem? Egyikőnk sem tervezett kedvezni a másiknak. Rájöttem, hogy női előnyöm az ő esetében hasztalan. Ejnye, hát milyen férfias viselkedés ez?
Egyet tudtam biztosan: nem akartam lebukni. Jobb ötlet híján pálcámat emeltem a fiúra, szándékom adott volt, ám ő megelőzött. Erősen vágódtam a mögöttem lévő falnak, vérző hátam ezáltal még több vágást és egyéb horzsolást szenvedett el. Örültem, hogy az átok lényege a kábultság volt, így legalább nem éreztem akkora kínt. Kis idő után feltápászkodtam a földről és mérgesen a közelemben lévőre néztem. Pálcám kezemben volt továbbra is. Testemet átjárta a méreg, legszívesebben megfojtottam volna. De nem, semmi hirtelen mozdulatot nem tettem, a méltóságomat megőriztem. A visszavágás viszont nem maradhatott el.
- Reducto! – Hangom feszes volt, ám nem a legkeményebben mondtam ki. Valójában nem akartam bántani, csupán esélyt akartam magamnak adni, hogy eltávolodjak tőle annyira, hogy mozgási terem legyen. Ahogy ismét talpra álltam és eltávolodtam a szoba másik végébe, küzdöttem a hátamban lévő erős fájdalommal. Nem tört el semmim, mondjuk ez a megállapítás nem is nyugtatott meg. Egyértelmű volt, hogy ezt a találkozást nem lehetett így folytatni, tehát muszáj volt megegyeznünk. Mikor újra a szemébe tudtam nézni, megtennem az első lépést.
- Biztos ezt akarjuk mi? – Egy percre sem futamodtam meg, arról szó sincs. Inkább kötözködő voltam, mint megijedt, ám ez nem azt jelentette, hogy kevesebb igazsággal mondtam. – Gondolom, te sem arra vársz, hogy vértócsákban feküdve itt nézhessük végig a napfelkeltét. – Milyen romantikus is lenne ketten elvérezni egy rothadó, penésztől foltos padlód.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kávássy A. Henrietta összes RPG hozzászólása (28 darab)

Oldalak: [1] Fel