29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kávássy A. Henrietta összes hozzászólása (63 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 5. 09:43 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Már ősz közepétől vártam a havazást, amióta már egy-két makacs levélkén kívül lehullottak a falevelek a fákról. Szerettem nézni a színeket, ahogy egyesével válnak el a fa ágaitól és lassan hullnak a földre, de az ünnepek közeledtével egyre jobban vágytam a téli tájra. Végre esik a hó. Megfogadtam magamnak, hogy valamikor időt kerítek kimenni egy kicsit levegőzni és szeretem megtartani az ígéreteket, még ha azokat magamnak is teszem. Egy szabad délutánon elérkezettnek láttam az időt, úgy éreztem semmi sem akadályozhat meg. Gondosan felöltöztem, sál, sapka, kesztyű, kabát és elindultam kifelé az iskolából. Először még az utat követtem, ami szintén havas volt egy kicsit. Eléggé csúszós volt, így nem is erőltettem a dolgot, inkább lekanyarodtam az útról és változtattam úticélomon. Eredeti tervem a Bagolyfalván lévő vásár volt, de a faluba vezető lejtőn féltem lemenni, nem hiányzott nekem a csonttörés. Az aszfaltozott útról letértem és a mezőn mentem keresztül. Talpam alatt ropogott a több mint tíz centis hó, legszívesebben hóangyalt csináltam volna, de győzködtem magam, hogy azért azt nem kéne, már nem vagyok kisgyerek. Csöndben mentem, hátha látok valamilyen állatot, de sajnos nem volt szerencsém. Átszelve a nagy mátrai rétet elértem az erdő széléhez. A faházhoz szerettem volna menni, de itt egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy melyik ösvény vezet hozzá, vagy legalábbis felé. Beléptem az erdőbe és elkezdtem irányzékban megközelíteni. A táj annyira szép volt, nagyon szerettem volna lefesteni, de hát nem hoztam magammal semmilyen felszerelést, és ha itt kint rajzolnék, akkor nagy eséllyel megfáznék. Megtaláltam az ösvényt és sikerült beazonosítanom, hogy merre is vagyok. Innentől körülbelül tíz perc gyaloglás volt ahhoz a bizonyos fáig. Csöndben tettem meg az utat és figyeltem, hátra látok egy erdei állatot. Mocorgásokat éreztem mindenhonnan, kicsit mérgelődtem is, hogy lehet szemüveg kéne nekem.
Annyira el voltam foglalva az állatokkal, hogy alig vettem észre a hatalmas, vastag törzsű, korhadt fát és mellette a létrát, ami felvezet a házhoz. Alulról alig lehet rájönni, hogy ez nem csak egy átlagos fa, de valószínűleg pont ez volt a cél. Elkezdtem mászni felfelé. Kicsit aggódtam, hogy leesek, mert a rátapadt hó miatt nagyon csúszósnak látszott, viszont ezúttal nem fogok lemondani célomról, mint a karácsonyi vásár esetében. Lassan, de biztosan közeledtem a házhoz. Bele sem mertem gondolni, hogy nekem innen még le is kell majd jönnöm. Már voltam itt fent, de akkor nyár volt és nem tűnt ennyire veszélyesnek. Szerencsére épségben megérkeztem. Mielőtt bementem volna a hívogató házba, körülnéztem, hogy fentről is megcsodálhassam az erdőt. Hirtelen madarak sokasága vált láthatóvá számomra, én pedig nem győztem csodálni őket. Pár percig csak álmodoztam és álmodoztam, hogy bárcsak én is tudnék velük szabadon repülni. Nagyon vágytam a repülésre, kiskoromban mindig azt kértem szülinapomra, hogy hagy repülhessek. Persze, így visszagondolva már én is röhögök magamon.
Kicsit csípte a hideg az arcomat, ezért rávettem magamat, hogy abbahagyjam a bámészkodást és bemenjek a házba. Benyitottam az ajtón, körülnéztem, hogy van-e bent valaki, de a ház üres volt. Besétáltam a szoba közepére, látszólag nem sokat változott legutóbbi látogatásom óta, talán egy-két véséssel van több.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 6. 20:17 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Nem vagyok valami sportos típus, az extrém sportoktól pedig egyenesen irtózok és a faházba való feljutás kicsit arra hasonlított. Veszélyes volt és magasra kellett másznom. Nagyon kapaszkodtam, ennek hála épségben feljutottam a csúcsra. Megmásztam a Csomolungmát, majd rögtön körül is néztem. Teljesen máshogy feslett fentről az erdő. Jó volt lenni a lombkoronaszinten, kicsit olyan érzés volt, mintha madár lennék. Legszívesebben el is repültem volna, de sajnos röpképtelen élőlény vagyok.
Néhány hideg perc után úgy döntöttem bemegyek a házba. Így is tettem, benyitottam és beléptem a helyiségbe. Bent már jobb idő volt, viszont a világítással gondok voltak. Pontosabban szürkület uralta a ház belsejét és csak az ablakokhoz közeli részeket láttam tökéletesen. Elkezdtem sétálgatni, felfedezni az újdonságokat. Olvasgattam a fagerendákba karcolt szövegeket, találtam friss szerelmes idézetet is.
Egyszer csak zajra lettem figyelmes kívülről, de nem láttam senki sem. Azt sem tudtam hova szaladjak hirtelen, megijedtem, hogy egy auror közeledik és szándéka, hogy lebuktasson és megbüntessen. Bíztam benne, hogy csak képzelődök, de a léptek egyre hangosabbak lettek. Nincs mit tenni, nem tudok hová menekülni, de miért is kéne, hisz nappal van és már nem vagyok elsős. Biztattam magam, hogy biztos csak egy másik diák, de azért nem a szoba legmegvilágítottabb részére álltam. Szerencsére igazam lett és tényleg egy tanuló nyitott be, vagyis a kinézete alapján az lehetett. Benyitott a házba. Először nem láttam tisztán az arcát, de mozdulataiból arra következtettem, hogy észrevett és megijedt tőlem. Jobban megnéztem az arcát, mire elmosolyodtam. Régen látott háztársam érkezett meg. Kedves mosollyal az arcomon indultam el felé, elhaladva az egyik ablak mellett, hogy ő is felismerjen engem.
- Szia Lénárd! – Köszöntem neki. Arcomon látszott a meglepettség, de az öröm is, hogy újra láthatom. Ismerjük egymást, de már régen volt alkalmunk beszélgetni. Megálltam előtte és elkezdtem faggatni.
- Hogy vagy? Rég láttalak. Mi újság veled? – Mosolygok barátomra.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 6. 20:18
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 7. 11:29 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Szerencsére nem egy auror, de még csak nem is egy prefektus lépett be az ajtón. Lénárd volt az, aki kicsit megijedt, amikor meglátott egy másik alakot a szobában, vagyis engem. Teljesen megértettem, nem voltam valami kivilágított helyen és mostanság nem sikerült összefutnunk. Éppen ezért húzódott mosolyom a fülemig, amikor felismertem. Lassan elkezdtem felé közeledni, majd megszólítottam. Kis idő után ő is felismert. A nevem hallatára egy icipici kis bólintással helyeseltem. Lénárd sem gondolta, hogy találni fog itt valakit, én sem, de nagyon örültem, hogy így alakult.
- Én is meglepődtem, de nagyon örülök, hogy ismét találkozunk. – Nyugtattam, hogy nincs egyedül, teljes mértékben együtt éreztem vele. Megtudtam, hogy eddig még elkerülték a téli betegségek, bár az idevezető úton nem nagyon volt melege. Nem lehetett könnyű neki hozzászoktatnia magát a mínusz fokokhoz, nem hiszem, hogy Ausztráliában ennyire lecsökkenne a hőmérséklet. Látszólag vacogott is Visszakérdezett, miközben elindult a szoba belseje felé, egyenesen a fotelekhez. Én is követtem őt, láttam, hogy megnézi, nem túl hidegek-e, de arckifejezéséből láttam, hogy nem vészesek. Mielőtt válaszoltam volna én is megérintettem az egyiket, elvégre én könnyebben felfázhatok, mint a mellettem lévő fiú, nekem sem mindegy, hogy milyenek a fotelok. Egészen melegek voltak, mintha valaki egy kihűlést gátló varázslatban részesítette volna őket. Lehuppantam a bal oldaliba, hogy Lénárd a jobbomon legyen.
- Jól vagyok, köszi. Múlthéten jöttem vissza a suliba, mert haza kellett utaznom két hétre vigyázni a húgomra. – Válaszoltam végül kérdésére. Egyik lábamat keresztbe tettem a másikon, hogy ezzel is kicsit melegedjek, de elővettem a pálcámat és egy rövidke bűbájjal a szobába hőt varázsoltam. Nem lenne jó, ha megfáznánk. Igaz, melegebb volt itt bent, mint kint, de azért biztosra akartam menni.  
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 7. 11:31 Ugrás a poszthoz

Helló! Smiley
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 7. 11:46 Ugrás a poszthoz

Én tervezek menni oda. *-*
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 7. 16:04 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Leültünk a fotelekre, majd elővettem a pálcámat és kicsit megnöveltem a szoba hőmérsékletét. Muszáj volt, mert nem szeretek hidegben egy helyben üldögélni és ahogy ismertem Lénárdot, ő sem. Társam ennek hatására kicsit lazított öltözködésén. Miután eltettem a pálcámat én is így tettem, kicipzáraztam fekete kabátomat, kötött bézsszínű sálamat letekertem a nyakamból, majd sapkámat is levettem. Kesztyűm nem volt, azt otthon hagytam felelőtlenségem miatt, de megoldottam egy egyszerű zsebre tétellel. Mondjuk a létrán nagyon nem esett jól a hóban, jégben tapicskolva felmászni ide, de kibírtam.  
Ölemben lévő ruhadarabjaimat piszkálgattam, amikor társam megkérdezte, hogy mennyi ideig voltam távol.
- Két hétig, pontosabban tizenöt napig. De nekem egy örökkévalóságnak tűnt. A tinédzser húgommal már nem tudok olyan jól beszélgetni, mint anno. Igaz, akkor még inkább játszottam vele, de akkor is.  – Mondtam még mindig az ölemen lévő sálat birizgálva, majd ránéztem társamra. Arcom kicsit komollyá változott.
- Eddig úgy gondoltam, hogy a testvérem is varázsló és nem csak én a családból, de még nem mutatkozott meg a varázsereje. Kezdek aggódni. Nem szeretnék egyedül lenni boszorkány, mert az olyan érzés, mintha nem is a családba tartoznék. - Bele sem mertem gondolni, hogy akár csúfolhatnának is, hogy sárvérű vagyok. Eddig még nem mondták nekem, de nem is szeretem hangsúlyozni származásomat. Fogalmam sem volt, hogy miért mondtam el mégis Lénárdnak. Nem néztem ki belőle, hogy zavarja ez az információ. Meg hát a csúfolódás az elsősöknek is gyerekes viselkedés már, mi meg lassan felnőtté válunk, nem csak papíron is.
- De, jó sokat kell pótolnom. Teljesen elvesztettem a fonalat, pedig ha jól akarom megírni a záróvizsgám, akkor muszáj lesz megtalálnom. A tananyag egymásra épül, vagyis ha eddig valaki jól tanult és még jó agya is van, akkor nem annyira vészes. Nekem sajnos nincs jó logikai készségem, ezért nekem sok időbe telik megtanulnom a dolgokat. Most már viszont kicsit elegem van, szeretném, ha az életem nem csak a könyvekről szólna. – Mondtam ki őszintén.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 7. 16:04
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 12. 10:16 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Lénárddal leültünk a fotelekben és elkezdtünk beszélgetni. Magam sem értettem, hogy miért meséltem a húgomról, utólag elgondolkodtam, hogy miért érdekelné őt, de azért jó érzés volt megosztani vele. Amikor észrevette, hogy már mondtam egyszer, hogy meddig voltam távol, kicsit elmosolyodtam, de teljesen megértő arccal. Velem is sokszor előfordult az ilyesmi, még ha figyelek is a másikra. Nyugtatott, hogy a kamaszkor nem könnyű és mesélt is az ő testvéreiről, akik még nem kamaszok, de közel állnak hozzá.  
Komoly pillanatok következtek, amit én idéztem elő. Tényleg aggódtam, hogy én vagyok csak varázsló a családból. Hangjára felnéztem Lénárd szemébe, tekintetünk találkozott. Együttérzése megérintett, kicsit talán elpirultam, amit fokozott még az utána következő szótlan pillanatok. Végül ő szólalt meg előbb, egy kérdéssel.
- Nem tudja, hogy léteznek varázslók. Igazság szerint én sem tudtam, amíg rá nem jöttem képességemre. – Felidéztem magamban annak a bizonyos napnak az emlékét. Nagyon ideges, de egyúttal boldog is voltam. Különleges nap az életemben, az biztos. Lénárd is mesélt magáról, megtudtam, hogy náluk is ő az egyedüli varázsló, de velem ellentétben, ő egészen jól kezeli. Magabiztossága ragadós volt, átgondoltam a helyzetet. – A gond csak az, hogy a szüleimen kívül nem tudja senki nálunk, hogy boszorkány vagyok. Ha pedig a húgom megtudná, hogy én az vagyok, ő pedig nem, akkor kiakadna és féltékeny lenne.
A családi témáról áttértünk a tanulásra. Felnevettem, amikor megrázta a fejét. Neki sem lehet könnyű, a magyar nyelv nagyon nehéz, a negyedikes, illetve az ötödikes tananyag meg akkor is bonyolult, ha valaki anyanyelven tökéletesen beszéli a magyart.  
- Legalább te hibátlanul beszélsz angolul. – biztattam, hogy nagy előnye van a többi diákhoz képest. Persze az iskola diákjainak fele nem magyar, de akkor is. Én például tudok angolul, de mégis csak gondolkoznom kell a szavakon és a mondatok összerakásán, szóval nem megy csípőből.
- Szeretem az állatokat, vagyis eddig az a terv, hogy mestertanonci képzésen veszek részt, ha lehet bestiaszakértő, vagy valamilyen egyéb szakon. Annyi minden érdekel engem, lehet, hogy az utolsó pillanatban fogok dönteni, amit egyébként nem szeretnék.  – Válaszoltam, amikor a terveimről kérdezett. – És Te hogy látod magad előtt a jövőt?
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 12. 10:16
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 14:06 Ugrás a poszthoz

Lénárd
Elnézést a késésért

Jól elbeszélgettünk Lénárddal, nagyon jó volt végre őszintén megosztani egy barátommal a gondolataimat, amik foglalkoztattak már egy ideje. Megnyugtatott, hogy nem annyira rossz érzés, ha netán én lennék az egyetlen varázsló a családban, mert ő is az én cipőmben jár.
Áttértünk a tanulás témára. Elmondtam neki, hogy milyen az ötödik és a jövőbeli terveimről is beszéltem. Sajnos még magam sem tudom, hogy milyen szakirányban szeretnék továbbtanulni, szinte mindegyik szakot el tudnám képzelni, talán csak a kviddicseset nem, de hát ugyebár választanom kell. Lénárdot nem igazán fogta meg a bestiaszakértői irány. Megtudtam, hogy nem tud dönteni a varázsvilág és a muglivilág között.
- Szerintem neked valami humán szakot kéne választanod, ott nem akkora a szakadék a muglik és a varázslók között, elvégre mégis csak emberek vagyunk. Társadalomtudományokat mennyire kedvelted meg? – próbálok neki segíteni, vagy csak tanácsot adni.
Míg hallgattam válaszát körülnéztem. Előre dőltem és kicsit nyújtózkodtam is, hogy kinézzek az ablakon, de nem álltam fel a kényelmes fotelból. A nap már alig látszott, lassan, de biztosan kezdett eltűnni a horizonton. Nem szeretek és bevallom őszintén, félek is sötétben az erdőben lenni, de Lénárd jelenléte nyugtató volt. Olyan sok rossz dolgot meséltek már az erdőről, nem szeretnék megtapasztalni ezek igazságát a bőrömön.
- Te is az iskolába mész majd vissza? – Kérdeztem meg, hogy megbizonyosodjak arról, hogy együtt tudunk-e majd visszamenni. Még nem lehetett öt óra sem, szóval nem terveztem elindulni máris, ha Lénárd is a kastélyba tart. Ilyen ez a tél, hamar sötétedik. Hátradőltem ismét és tovább birizgáltam az ölemben lévő sapkámat. A fiú felé fordulva ültem, nem hagytam, hogy úgy érezze, mintha nem vele foglalkoznék, mert igazából fülemmel és szememmel is rá koncentráltam. Közben a szoba rendesen felmelegedett, sikerült elérni a húsz fokot is talán, ezzel is elüldözve a ház falain kívülre a hideget.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 16:35 Ugrás a poszthoz

Lénárd

Jól esett, hogy tanácsot kért tőlem, szeretek ötleteket adni és segíteni másoknak. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy jó az, amit ajánlok. Némi bizonytalanságot vettem észre Lénárd válaszában. Elmosolyodtam, mert láttam, hogy hozzám hasonlóan, ő sem tudja még, hogy mit szeretne.
- Amiatt ne aggódj, hogy el tudnád-e végezni, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond. – Mondtam határozottan, mert ebben tényleg biztos voltam. Annyira ismertem már Lénárdot, hogy tudjam, fölöslegesen aggódik olyan dolgokon, mint például a megbukás. – A lényeg, hogy olyan szakot válassz, amit szeretsz. – Teszem hozzá.
Csönd közepette mindketten a kinti tájat kezdtük el bámulni. Nagyon szeretem a naplementéket, végig is néztem, ahogy eltűnik a nap. Már csak a sugarai látszottak, amik először sárgák, majd egyre vörösebbek lettek és színük tükröződött is a fehér havas tájon. Csodaszép! Viszont hamar rájöttem, hogy a sötétség hamarabb jön, mint kéne. Hallottam az erdőben élő fenevadakról és nem kívántam velük találkozni. Ezért kérdeztem meg, hogy Lénárd is az iskolába tart-e majd, ketten mégis csak erősebbek vagyunk. Megnyugodtam, amikor igennel válaszolt, nevettem is vele együtt, majd hátradőltem a fotelban és ismét kényelembe helyeztem magam.
- Én nagyon örülök, hogy viszonylag hamar jött a tél. November végétől én már rendszerint be vagyok zsongva, alig várom a karácsonyt és a havas tájat. Szerencsére most nem is kellett sokat várnom, azonnal megkaptam az ünnepi hangulatot. – Nevettem el magam csöndesen. – Talán ezáltal a tavasz is korán jön majd el. Tél vége felé már kezdek depis lenni a hidegtől, tudod, akkor már inkább a virágokra vágyok, úgy is fogalmazhatok, hogy megunom a telet. De majd kiderül, mit hoz az időjárás. Te hogy vagy ezzel? – Kérdeztem vissza, mert kíváncsi voltam az ő véleményére.  – Várod már a karácsonyt?
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 19:16 Ugrás a poszthoz

Iván
Ruha, Cipellő

Mindig nagyon izgulok az ehhez hasonló nagy ünnepségeket, rendszerint már jóval korábban gondolkozok a ruhámon és azon, hogy vajon mi hogy lesz. Ez a bál sem kivétel, ráadásul ötödikesként még táncolnom is kell. Szüleimnek hála nagyon hamar megtanultam a társastáncokat, szeretem is őket, a keringő pedig még kedvenceim közé tartozik, de mégis csak sokan fognak minket nézni. Próbáltam az ünnepség ezen részére nem gondolni, inkább a ruhámra koncentráltam. Igyekeztem nem kitűnni, de szó mi szó, nagyon szeretem a nagyestélyi ruhákat. Szívem szerint egy habos-babos ruhát választottam volna, de az már túlzásnak éreztem, ezért egy sima lefutásúban egyeztem meg magammal. Hozzá fehér magassarkút vettem fel, de nem igazán szántam a megfelelő darab felkutatására sok időt, mert nem fog sokat látszani a ruhám alatt. Hajammal gondban voltam, de végül úgy döntöttem, hogy szabadon hagyom, nagy részét a jobb vállamnál előretéve.
Nem volt más hátra, már csak el kellett indulnom az ünnepségre. Noszogatásra volt szükségem, de most csak magamra számíthattam. Nem szerettem sosem a nagy tömeget, mégsem mondhattam le, hiszen megbeszéltem a találkozó idejét és helyszínét Ivánnal. Felemeltem ruhám alsó részét, hogy ne essek el benne és elindultam a Nagyterem felé. Vigyáztam, hogy a lépcsőket esés nélkül megússzam, ezért nem siettem, bár tudjam jól, hogy néhány perces késésben vagyok. Szerencsére gond nélkül megérkeztem, ruhámat is elengedtem, majd körülnéztem. Nagy tömeg volt a terem ajtaja előtt, nem lepődtem meg, csak így nehezebb volt megtalálnom táncpartnerem. Kicsit ideges lettem a sok ember láttán, reméltem, hogy nem nézek ki viccesen, se csúnyán, de túlöltözötten.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 22:25 Ugrás a poszthoz

Iván
Ruha, Cipellő

Épségben és esés nélkül megérkeztem a nagyteremhez. Jó magassarkúban járónak tartom magam, de azért általában szoktam látni, hogy hova lépek, most viszont a ruha miatt gyakorlatilag vakon kellett végigmásznom a lépcsőket. A tömegbe érve ide-oda kaptam a fejem, vadásztam a sok arc közül a nekem kellőt. Ivánt annyira nem ismertem, csak látásból, esetenként váltottam vele néhány szót, de ennyi volt a kettőnk mögötti múlt. Talán ezért is lepődtem meg nagyon, amikor megkérdezte, hogy elmennék-e a bálra. Természetesen igent mondtam, elvégre nincs bajom a sráccal és így legalább jobban megismerhetem.
Egy velem szembejövő szempárra lettem figyelmes, elmosolyodtam, amikor megláttam Ivánt és rögtön meg is indultam felé. Kettőnk közül Ő szólalt meg előbb. A bókra szerényen elmosolyodtam.
- Szia! Köszönöm, te is jól nézel ki. – Kétségtelen, hogy nagyon macsó volt a ruhájában. Belekaroltam a felém nyújtott kezébe. – Mehetünk! – Bólintok, mikor megkérdezi, hogy mehetünk-e és rögtön utána elindultam a terembe. Iván rockosnak tűnt eddig nekem, nem gondoltam, hogy a tánc is a kisujjában van, de magabiztosságából erre következtettem. És valószínűleg ez csak egy dolog a sok közül, amit ma meg fogok tudni róla.
- Én is tudok táncolni, de kettőnk közül Te vagy szerintem a vezetőtípus, szóval menni fog.
Közben beértünk a nagyterembe, ahol nem lehetett nem észrevenni a fehérséget. A díszek, a ruhák, minden fehérben pompázott, sőt még a hó is szállingózott. Azt hinné az ember, hogy fázni fog, de a varázsolt hó nem volt hideg. Még jó is, hiszen az ujjatlan ruhámban én gyorsan megfáznék, az ünnepek előtt pedig nem lenne szerencsés dolog. Jobban megnéztem a termet, volt ott minden, még csokiszökőkút is. A nagy végzős táncnak még nem jött el az ideje, ezért érdeklődő arccal társamra pillantottam.
- Leülünk az egyik asztalhoz? - Kérdeztem tőle, felvetve az ötletet, de reménykedtem, hogy ha neki más elképzelése volt, akkor megosztja velem.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 23. 22:25
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 24. 10:16 Ugrás a poszthoz

Lénárd
A télre terelődött a téma, amikor megkérdezte, mit szólok a korai télhez. Sok emberrel ellentétben én szeretem a telet, megnyugtat a hópelyhek lassú szállingózása és a fehér táj látványa, meg hát korcsolyázni is szeretek. Lénárd viszont, ahogy mondta, nem kedveli a hideget. Ausztrálként szerintem én is hasonlóan éreznék, nem lehet könnyű neki az örökös forróságból megérkezni a nullafokos télbe.
- Ausztrália melyik részén laktok?  - Kérdeztem meg, mert közben rájöttem, hogy az északabbik részén teljesen más éghajlat van, mint a délin. Közben azt is megtudtam, hogy a szünetben hazautazik.
- Milyen ott a karácsony? Tényleg a kenguruk húzzák a télapó szánját? – Kérdezem nevetve, mert már én is kinőttem ebből a históriából, de úgy éreztem, hogy nem hagyhatom ki. Viszont különlegesnek és egy kicsit idegennek tartom, hogy karácsony alkalmából ott elmennek fürdeni a tengerpartra. Egyszer talán, ha lesz rá lehetőségem ott fogom tölteni az ünnepeket.
Lénárd még nem várta annyira a karácsonyt, vagyis még nem volt hozzá kellő hangulatban. Igazolva nőlétemet, én szeretem járni a boltokat ajándékok után kutatva, még ha ezzel le is járom a lábam.  Ilyen téren maximalista vagyok, midig a legjobb ajándék kiválasztására törekszem.
- Velem rendszerint nehéz dolguk van a szüleimnek, barátaimnak. Mikor kérdezik, hogy mit kérek karácsonyra, sosem tudom mit mondani. Ezzel jól megnehezítem a dolgukat tudom, de szerintem mindenem megvan. Én inkább adni szeretek, mint kapni. – Ez kicsit olyan volt, mintha elkényeztetett lennék, pedig arról szó sincs. Csak az általános szükségletemet, például ruhákat jobban szeretem én megvenni.
Lénárd varázspálcájával fényt gyújtott. Egy szerény kis mosollyal köszöntem meg neki, mert bizony már én is hunyorogtam rendesen.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 28. 18:47 Ugrás a poszthoz

Iván
Ruha, Cipellő

Szeretek ismerkedni és barátkozni, talán ez vezényelt akkor is, amikor belementem, hogy Ivánnal menjek a végzős bálra. Mert ez az ünnepség fontos esemény számomra, elvégre is egy életben mindenki csak egyszer ötödikes és táncolhat ünnepeltként. Kedvesnek tűnt, bár valamit éreztem rajta, valami furcsát, némi visszahúzódást. Gondoltam ez csak az első félórában lesz látható rajta, aztán feloldódik és kiteljesedik majd.
Belekaroltam felém nyújtott karjába és együtt bementünk a nagyterembe. Mindkettőnknek káprázhatott a szemünk a fehérségtől, nekem tetszett a díszlet, igaz nem szerénykedtek a fehérrel, de Iván hangjából nem teljesen érződött a lelkesedés. Egy szerény kis mosollyal folytattam lépteimet, amíg fel nem merült az ötlet, hogy leüljünk az asztalokhoz. Ruhám alsó részét ismét felemelem, hogy lépni tudjak, majd óvatosan, ruhámra vigyázva átlendítettem egyik lábamat az asztal előtti padon, majd mikor már stabilan álltam rajta, a másikat is. Talán ez volt az egyik pillanat a kettő közül, amikor láthatóvá vált a magassarkúm is, a következő nagy valószínűséggel felálláskor és a padból való kimászáskor lesz. Leülök a sütikkel szemben és féloldalasan Iván felé fordulok, aki a jövőmről kérdez.
- Magizoológus szeretnék lenni. Az a tervem, ha minden jól megy és sikerülnek a vizsgáim, hogy itt maradok mestertanoncnak. – Meséltem egy kicsit magamról, majd szokásosan visszakérdeztem. – És neked vannak elképzeléseid? – Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy kibújjon a válaszadás alól, ha ezt a kérdésemet elintézi röviden és gyorsan, akkor kérdezek majd mást.
Bizonyára csak a cukorbetegek és a nagyon elképesztő emberek tudtak volna ellenállni az asztalon viruló finomságoknak. Elvettem egy csokis sütit és eszegetni kezdtem. Reménykedtem, hogy nem valami iszonyat lesz, de kinézete sem arra utalt és amint kiderült, fölösleges volt aggódnom, nagyon finomat választottam.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 29. 10:32 Ugrás a poszthoz

Lénárd
Engem nagyon érdekelnek az országok és a kultúrák, szeretnék mindent megismerni velük kapcsolatban és ez jó lehetőség volt, hogy megtudjak egy-két dolgot Ausztráliáról. Lénárd a déli részén lakott, amit valahonnan megsejtettem, a lakosság nagy része arra a területre költözik, ha jól tudom. Egyszer, az egyik barátnőm mesélte, hogy ők kint, Sydney-ben töltötték a karácsonyt, ezért is indult be a fantáziám, hogy ott akkor éppen nyár van. Én személy szerint el sem tudom képzelni, milyen lehet bikiniben ünnepelni, de talán, ha alkalmam lesz rá, megtapasztalom.
Egy kis viccelődés mellett megtudtam, hogy közel van hozzájuk a Kenguru-sziget, ami némileg behatárolhatóbbá tette a helyet, ahol lakhatnak. Nem akartam tőle megkérdezni, elvégre nem rám tartozik, nekem ez az információ bőven elég volt, hogy rájöjjek milyen környezetben nőtt fel.
Az, hogy mindenem megvan kicsit félreérthető kijelentés volt, utólag rájöttem. Reméltem, hogy nem fogja rosszul értelmezni, különben nagyon égnék. Nem vagyunk gazdagok, én pedig közel sem vagyok elkényeztetve. Talán azért érzem így, mert nincsenek nagy vágyaim, van egy elképzelésem a jövőről, azt meg szeretném valósítani, de ennyi. Ez lehet rossz is és jó is. Én általában a jelennek élek, az aktuális pillanatból szeretnék kihozni mindent.
Helyeselve bólogattam Lénárd megjegyzésére, tényleg az a fontos, hogy együtt legyen a család. A kívánságlistára felnevettem, de nem miatta, csupán magamra gondoltam, hogy ha én is írnék egy kívánságlistát, tuti elhagynám még mielőtt kézbesíteni tudnám. Ha cetlikről van szó, én nagyon szerencsétlen vagyok, mindig elkavarom őket valahová.
- De, a keresztanyám családja, vagyis az unokatesómék Spanyolországban laknak.  Időnként meglátogatjuk őket, legtöbbször nyáron, mert így egybekötjük a nyaralással. Együtt tudunk lenni velük és még szállást sem kell fizetni. – Meséltem. Nagyon szeretem Spanyolországot, az ottani családtagjaimnak köszönhetem, hogy megtanultam viszonylag gyorsan spanyolul.
Nagyon jó volt beszélgetni Lénárddal, gyorsan eltelt az idő. Pár óra múlva együtt elindultunk vissza a kastélyba.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2015. január 15. 16:52
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. január 15. 17:16 Ugrás a poszthoz

Sziasztok! Angel *Beköszön de még errefelé nem járt*
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. január 15. 17:34 Ugrás a poszthoz

Oh, egy vámpír. Smiley Mi újság?
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. január 15. 17:37 Ugrás a poszthoz

Persze, nagyon jó lett.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. január 15. 17:45 Ugrás a poszthoz

Igen, most vagyok itt először. És jó helynek tűnik Cool

Szia Bran, Bálint Smiley
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2015. január 15. 17:46
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. január 15. 17:51 Ugrás a poszthoz

Szia Zeph!

Henit használom.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. január 16. 18:52 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
Budapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat


Annak ellenére, hogy sokan tagadják, az emberek vágynak a nagyvárosi életre, ha nem is egész életükben, de tini korukban biztosan. Így vagyok ezzel én is, igaz, már felnőttes éveim kezdetén járok. Bár nem vagyok egy falusi lány, meg kell hagyni, hogy se Siófok, se Veszprém nem veheti fel a versenyt az ország fővárosával, Budapesttel, arról nem is beszélve, hogy jelenlegi lakhelyem a fák között van eldugva a Mátra közepén. Vágytam már egy kis nagyvárosi kiruccanásra, ami szerencsére az ölembe hullott. Egyik kedves ismerősöm, régi muglis osztálytársam az egyik budapesti egyetemen folytatja tanulmányait és üzenetet küldött, hogy nem akarunk-e találkozni.
Az egyik szabad hétvégémen, vagyis a mai napon meg is ejtettük ezt a kis találkozót. Megnéztünk pár híres látnivalót, mikor megéheztünk beültünk egy étterembe. Nagyon jó volt újra látni őt, illetve mászkálni kicsit a fővárosban. Az egyetem mellett viszont kénytelen volt dolgozni. A Váci utca egy fogadójának árusa volt és ezen a szombati napon délutános. Hogy kihasználjuk a lehető legtöbb egymással tölthető időt, így elkísértem a fogadóig, ahol könnyes búcsút vettünk egymástól, de megfogadtuk, hogy szervezünk még ehhez hasonló összejöveteleket. Miután bement az üzletbe elgondolkoztam, hogy mitévő legyek. Még korán volt a hazainduláshoz, ezért elhatározta, hogy ha már itt vagyok ezen a híres utcán, legalább körülnézek, ha úgy adódik, vásárolok valamit. Úgyis eljön nemsokára a húgom születésnapja és itt könnyebben tudok hozzájutni a muglis csecsebecsékhez, mint a Bagolykő közelében. Elindultam végig az utcán, több boltba bementem, egyben találtam is egy jó pólót, ami illett a testvéremhez. Nem került megfizethetetlenül sokba, ezért megvettem. Általában az általam vett ruhadaraboknak örülni szokott.
Tértágító bűbájjal megáldott válltáskámba tettem az ajándékot, majd az üzletből kiléptem és haladtam tovább. Ahogy elhaladtam egy vendéglő mellett, az ajtaja hirtelen kinyílt és egy férfi lépett ki rajta. Félreszökkentem, de talán csak én éreztem így a meglepettségtől, mert nem szerettem volna nekimenni. Valószínűleg kívülről csak egy nyugodt kikerülésnek tűnhetett, leszámítva azt, hogy jobb vállam hozzáért.
- Elnézést. – Mondtam az idegennek, aki valljuk be, nagyon elegánsan volt felöltözve.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. január 16. 22:06 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
Budapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat


Kicsit szomorú voltam, hogy barátnőmnek pont ma délután kellett dolgoznia menni, de hát ilyen az élet. Ez a fél délután is több volt, mint a semmi, megbeszéltük az elmúlt évek nehézségeit, élményeit és tapasztalatait. Jól eltöltöttük a rendelkezésünkre álló időt és bár már ismertem Budapest nevezetességeit, voltam is már szinte minden híres helyen, mégis jó volt újra eljönni és a barátnőmmel megcsodálni őket. Délután elindultunk a Váci utcához és azon haladva elkísértem őt a fogadóhoz, ahol dolgozott. Tudtam, hogy mit érez, én is dolgozok a suli mellett, elvégre nem szeretnék nagy terhet jelenteni a szüleimnek. Ők is megmondták, most már felnőtt vagyok. Csak eléggé nehéz a mostani időszakban, a vizsgák mellett nem könnyű megfelelni a főnököknek, márpedig a záróvizsgámnak muszáj jól sikerülnie.
Elköszöntem barátnőmtől és elindultam nézelődni. Az egyik boltban találtam is egy jó pólót a húgomnak, ezzel legalább letudtam a szülinapi ajándékvásárlást. A butikok mellett elhaladva annyi sok jót láttam, most hirtelen minden a szemem elé tárult, amire szükségem volt. Többek között egy irattartóra is. Otthon már minden iratom szanaszét hevert, nem mintha rendetlen lennék, de ha vizsgára készül az ember, képes elkeverni mindenféle lapokat. A cetlikről nem is beszélve, azok a halálom. Ezért is vettem magamnak a kastélyi átmeneti szállásomba egy irattartót, de mellette tollakkal és egyéb szükséges eszközökkel is felruháztam magam, ha már a papír-írószer boltban jártam.
Alig vettem észre az egyik vendéglőből kilépő férfit, nem tagadom, megijedtem és igaz, hogy félreugrottam, mégis hozzáért a vállam. Elnézést kértem tőle, majd tekintetét követve én is lenéztem. Megláttam lábamnál földön heverni az imént vett irattartómat, ami valószínűleg akkor eshetett le, amikor oldalra léptem.
- Igen. Szerintem én ejthettem el. – Egy kicsit kínosnak éreztem a helyzetet, bele sem mertem gondolni, hogy mennyire bénának nézhetett engem. De nagyon udvarias volt, amiért felvette nekem, igazi úriember. – Köszönöm szépen. – Köszöntem meg kedvességét mosolyogva, aztán beleraktam azt is a feneketlen táskámba. Visszanéztem a férfira, mondani akartam valamit, de egy szó sem jött ki a számon.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2015. január 16. 22:14
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. január 18. 12:42 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
Budapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat


Gondolataimmal annyira el voltam foglalva, hogy nem vettem időben észre a mellettem lévő vendéglőből kilépő férfit. Még éppen időben félreugrottam, de így sem tudtam teljesen elkerülni. Mindezek következtében elejtettem az imént vett irattartómat. Számítottam rá, hogy valami udvariatlan megjegyzést fog tenni, de nem így lett, miután elnézést kértem, felvette az elejtett holmimat. Megköszöntem és beleraktam a táskámba a szökni kívánó tartót, hogy a következőkben biztosan ne történjen ilyen. Még egyszer meg akartam köszönni segítségét, de a férfi elindult. Bizonyára meglátta, hogy mondani készülök valamit, mert néhány lépés után visszafordult. Azt mondta, hogy gondterheltnek tűnök. Tényleg úgy néznék ki? Nem éreztem magam frusztráltnak, még csak rossz hangulatom sem volt, igaz az előbbi eset kicsit ijesztő volt. Egyetlen gondom volt csak, hogy vajon elérem-e a következő vonatot, vagy lekésem.
- Nem, jól vagyok. – Nagyon figyelmes férfival volt szerencsém találkozni, mások talán a szúrós megjegyzés után rögtön elhagyták volna a terepet.
Minden rendben, köszönöm, kicsit sietek, hogy elérjem a vonatom. - A Keleti pályaudvar nem épp közel volt, de egy busszal meg tudtam oldani, csak el kellett jutnom a Váci út végéhez. Bogolyfalvára meg egyébként sem indul minden percben vonat.
Miután megigazítottam táskámat elindultam előre, amerre a férfi is akart menni, mielőtt még visszafordult volna felém. Lépteimet szaporáztam, de nem rohantam. Úgy terveztem, hogy az éjszakára érek haza, de mivel a barátnőmnek dolgoznia kellett menni, ezért kicsit hamarabb vége lett a találkozónak, mint azt vártam és talán így volt némi esélyem elérnem a négyórás vonatot is.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. március 26. 18:33 Ugrás a poszthoz

Gwen
Ruha

Reggel fura kaparásra lettem figyelmes a szobám ablaka felől és mint kiderült, egy számomra ismeretlen bagoly volt. Zavarodottan vettem ki csőréből a levelet, de miután feltörtem a pecsétet megláttam Gwen nevét. Ebből már sejtettem, hogy nem lesz valami virágnyelvű szöveg, azonban mégis tartalmazott meglepetést. Nem mondott semmi konkrétat, csak annyit, hogy találkozzunk. Ettől függetlenül már kapiskáltam, hogy mi lesz beszélgetésünk témája. Mi más lenne, hisz csak egyetlen közös pontunk volt, ez pedig Krisz személye. Felettébb érdekes találkozónak ígérkezik.
Gondolkodtam rajta, hogy elmenjek-e, hiszen nagyon nem szimpatikus a lány. Legszívesebben nem idegesítettem volna magam, de gyávaság lett volna kihagyni, ezért hát az említett időpontra a titkos könyvtárhoz mentem. Jóval előbb is odaértem, így levettem a polcról egy könyvet, melynek címe felkeltette az érdeklődésem. Különleges építészeti remekekről szólt, mely leírta az elkészítés, vagyis az építkezés menetét is. Voltak benne muglik által alkotott épületek, de varázslattal körbefont kastélyok, kísértetházak és még sok már egyéb is. Időnként felnéztem a könyvről, általában az órámat megnézni és eléggé húztam a szám, hogy a lány késik. Ez időrablás és arcátlanság. Jobb dolgom is volt annál, hogy vele legyek, de mégis itt vagyok. Elhatároztam, hogy szóvá is teszem, amint ideér. Tovább olvastam belemerülve a részletekbe, jól szemügyre véve egy francia vár alaprajzát. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen sok szoba és labirintus van egy gazdag család által lakott kastélyban. Egy kellemetlen hangra csengett a fülemben, minek hallatára illendően abbahagytam az olvasást. Ujjammal nem engedtem, hogy becsukódjon a könyv, de távolabb helyeztem az arcomtól.
- Sejtem. – Válaszoltam kissé flegmán, megmutatva agyaraimat, melyek ott bújtak az illemtudó és szorgalmas énem mögött. – De ha már találkozót kérsz, illik időben érkezni. – Tényleg nem bírtam ki, hogy ne jegyezzem meg.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. március 26. 21:58 Ugrás a poszthoz

Gwen
Ruha

Kissé meglepett, hogy milyen sokan tartózkodtak a könyvtárban, annak ellenére, hogy köztudottan van az iskolának még egy, rendes könyvtára. Talán a titkos jelző az oka mindennek, elvégre a diákokat vonzza minden, ami titkos, veszélyes, vagy szabályellenes. Biztos vannak olyanok, akik betartanak minden szabályt, én is igyekszem nem áthágni valahányat, azonban szeretem magam felfedezni a világot, megtapasztalni a környezetem adta lehetőségeket és leküzdeni az akadályokat, melyek után egyre csak erősödöm. Talán picit strébernek tűnök a többi diák szemében, mert szeretek tanulni. Ez elsősorban a kíváncsiságomnak tudható be, mely parancsolja, hogy mindent olvassak el, nézzek meg, próbáljak ki.
Ha már eljöttem a szőke lány által kívánt helyre, hasznossá tettem az itt töltött időt, tehát olvastam. Vagyis nem is mondható olvasásnak, mert a szövegek mellett rengeteg kép is volt az általam kiválasztott építészetről szóló könyvben. Bőven tudtam tanulmányozni a rajzokat, ugyanis Gwen késett. Ez számomra érthetetlen volt, hiszen pont ő kérte, hogy jöjjek ide az általa említett időpontban, én pedig úgy tettem, ahogy kért. Jogos a felháborodásom nem? Amikor megérkezett, máris a lényegre tért, amit én cseppet sem bántam. Jól gondoltam, tényleg Krisszel kapcsolatban akart beszélni velem. Kijelentésére – már, ha az annak vehető – elmosolyodtam. Ellentmondásnak hangzott, hisz ha jóban vagyunk, akkor természetes, hogy együtt lógunk. Ha nem zavarja, hogy kettőnk között kifejezetten jó a kapcsolat, akkor az miért idegesíti, hogy együtt vagyunk? Magától érthető, hogy az egyik adja a másikat.
- Kiskorom óta az egyik legjobb barátom, és bár nem értem, mit értesz az alatt, hogy szálljak le róla, nem tilthatod meg, hogy vele legyek. – Mondtam egyszerűen. Tisztán láttam, hogy milyen helyzetben volt Gwen. Féltékeny, hogy a pasijával lógok. Persze nekem sem kényelmes, hogy járnak, mert így kevesebb időt tudok Krisszel tölteni, a fiúval, akit már oly rég ismerek és annyira kedvelem. Az biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy ez a szőke, gyerekes lány elvegye tőlem!
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. március 27. 17:47 Ugrás a poszthoz

Gwen
Ruha

Együtt érző személyiség vagyok, teljes mértékben meg tudom érteni azokat, akik féltékenyek, ha a pasijuk más csajjal lóg. Azonban Gwen is megpróbálhatná megérteni az én esetemet. Kiskoromban ismertem meg Krisztiánt és nagyon megkedveltük egymást. Azt hiszem, bátran kijelenthetem ezt az ő nevében is. Rengeteg időt töltöttünk együtt, sokat beszélgettünk és azóta is egymás legjobb barátai vagyunk. Én személy szerint mindent elmondok neki, maximálisan megbízok benne, már-már olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk. És nem fogom hagyni, hogy Gwen elvegye tőlem.
Az, hogy féltékeny nem az én dolgom, felőlem toporzékoljon magában, de nem vagyok rá kíváncsi. Én sem repdesek az örömtől, hogy együtt vannak, mégsem kentem eddig az orruk alá, mert mi közöm hozzá, hogy mit csinálnak. Nem szeretem, ha parancsolgatnak nekem. Talán valamennyire jobb hatást ért volna el, ha legalább megkért volna és nem felszólításokat vágna hozzám. De persze erre még véletlenül sem gondolt, most meg már csak azért sem fogom teljesíteni akaratát.
Tényleg megöleltem párszor Kriszt, ez vitathatatlan. Valójában jó pár éve már ezt teszem, azelőtt is így volt, mielőtt Gwen még szerelmesnek sem mondhatta magát.
- Miért ne? Nem szabhatod meg. – Ő nem egy tanár, hogy parancsokat osztogasson, de ha még prefektus is lenne, akkor sem állna jogomban engedelmeskednem. Esti mászkálásokért és más iskolai szabályszegésekért büntetéseket oszthatna, követelhetné, hogy menjek a szobámba, csináljak ezt, csináljak azt, de pechjére kinőttem már a szabályszegésekből. Vagyis sosem voltam érdekelt benne.
- Egyébként is, honnan veszed, hogy én öleltem meg őt? – Reméltem, hogy ez elgondolkoztatja majd. Krisz mindig visszaölelt, de nem én kezdeményeztem állandóan az öleléseket, általában ezek spontán jöttek és mindkettőnk részéről. Visszafordultam a polc felé miközben kihúztam ujjamat a könyvből, mert elszállt a kedvem az továbbolvasástól. Visszatettem helyére a már egy ideje csak kezemben melengetett értékes tárgyat, majd szememmel a könyvgerinceken felcsillanó címeket kezdtem nézegetni, hátha rábukkanok valami tényleg fenomenálisra. Elvégre nem mindennapi könyveket rejtegethetnek ebben a helyiségben.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 11. 16:22 Ugrás a poszthoz

Gwen
Ruha

Nem szeretem, ha megmondják, hogy mit csináljak. Nem vagyok robot, amit irányítani kéne, vagy amit irányítani kell. Tudom mit szeretnék és tudom mi jó nekem. Kissé felidegesített Gwen. Én sem mondtam meg neki még soha, hogy hogyan cselekedjen, de senki másnak sem, főleg nem felszólító módban. Ha valami nem tetszett és nem az én hibámból, akkor úgy alakítottam a dolgokat, hogy nekem jó legyen, de nem kezdtem el vitatkozni senkivel sem,  még csak említést sem tettem problémámra. A végén még azt hiszik, hogy hisztis vagyok. Márpedig az előttem álló lánnyal ellentétben, én nem vagyok az.
- Látványosan? Akkor máskor meghívom a szobámba. Így tán jobb? – Értem én, hogy azt szeretné, hogy ne öleljem meg, de ennyi szabadságjogom csak van, nem? Persze ha nem akarja, hogy sokan meglássák ahogy megöleljük egymást, akkor majd olyan helyen tesszük, ahol ketten vagyunk. Gondolom, ha ilyenről tudomást szerezne Gwen, akkor aztán felrobbanna idegileg. Milyen vicces is lenne.
Szóval én vagyok a gonosz boszorkány, amiért én, ismétlem, én öleltem meg Kriszt. Még véletlenül sem egyszerre tettük azt, arról nem is beszélve, hogy visszaölelt. De persze, értem én, az én hibám minden, inkább engem szid le, mint a pasiját. Nem bírtam ki visszavágás nélkül.
- Amúgy, ha már itt tartunk, azt hittem, hogy megcsalod Kriszt. – Megvártam a kezdeti reakcióját, majd folytattam. – Ha jól tudom, te is ölelgetsz egy másik fiúk, egészen pontosan Ádámot. - Krisz is nyávogott a csapatkapitánynak amiatt? Gondolom nem. Azonban Gwen úrnő ölelgethet két fiút teljesen nyugtalanul, de én még egyet sem. Nem egyszer láttam, hogy milyen jó kapcsolatban van a másik fiúval. Többször is azt hittem, hogy szakítottak az én legjobb barátommal, ám mindig csalódnom kellett, amikor rájöttem, hogy mégsem. De ha így folytatja, akkor nem fognak sokáig együtt lenni.  
Már nem is érdekelt semmilyen könyv, végleg elment az életkedvem. Mérges voltam és dühös. Legszívesebben olyat mondtam volna Gwennek, ami megsérti a lányt, de visszafogtam magam. Ezzel ellentétben nyugodtan álltam a polc mellet, háttal nekidőlve annak, miközben oldalasan Gwent néztem.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Vége
Írta: 2015. április 12. 16:37
Ugrás a poszthoz

Gwen
Ruha

Nem értettem, hogy miért mondta azt Gwen, hogy nem lesz rá alkalmam együtt lennem Krisszel. Aki fontos számomra, arra mindig szakítok kellő időt. Nincs semmi, ami elválaszthatna minket, még Gwen sem. Eddig kevésbé volt negatív számomra a csaj, de ezután a beszélgetés után már jobban elbillent a mérleg. Felidegesített és mérget forralt bennem. Ilyenfajta gyűlöletet még nem éreztem senki iránt, pedig párszor már veszekedtünk mi ketten, de mégis most lett elegem. Elég sok mindent eltűrök, de már nem fogok vele jópofizni. Eddig se tettem, de a jövőben majd kivillantom agyaramat.
- Élvezd ki vele az életet ameddig tudod. Légy boldog most, mert nem sokáig fogsz tudni rózsaszín világban élni. – Gwen még nagyon gyerek az én szememben. Úgy viselkedik, hát akkor úgy is gondolok rá. Egyszer a hajamat tépte, amit én utoljára 5 éves koromban csináltam a testvéremmel. De sebaj, elhatároztam, hogy ezentúl ott keserítem Gwen életét, ahol tudom. Egy gonosz vigyort festettem arcomra, aztán visszatettem minden könyvet a helyére. Nem volt több kedvem vele beszélni, szerintem túltárgyaltuk a témát. Elindultam az ajtó felé, de még megálltam a lány mellett. Enyhén felé fordítottam a fejem, de inkább a fülének mondtam, mint a szemének.
- Buta vagy Gwen. Tudhatnád, hogy nem így kell meggyőzni valakit. De ha épp az ellenkező érzéseket akartad előcsalogatni belőlem, akkor sikerült. – Megvártam, hogy mit reagál erre, a válaszára már csak egy gúnyos és lenéző pillantás tettem. – Na puszika – Mondtam úgy, mintha egy kislánnyal beszélnék, majd már csak a magassarkú cipőm kopogása töltötte be az egész csöndes könyvtárat, amennyiben Gwen sem szólalt meg többet.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 12. 20:06 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni
Egy hétvégén
Bikini

Hát kezdetét vette a végzős évem is. Túl gyorsan jött el ez az év, igazán telhettek volna lassabban a percek, órák, holnapok. Félek a záróvizsgától, nem akarom egyszerűen, már most izgulok tőle. De még csak az elején járunk, épp hogy csak vége a szünetnek. Ezt igyekeztem tudatni magammal is, ezért barátnőmmel szerveztünk egy kis hétvégi kikapcsolódást. Én még úgysem voltam a barlangfürdőben, de azt hallottam róla, hogy nagyon jó hely, sokan szeretnek odajárni. Osztálytársammal az egyik órán beszéltük meg az időpontot és egyáltalán magát az ötletet.
El is érkezett a várva várt nap. Nem, nem esküvőm lesz, az még odább van. Sajnos. Megérkeztem a bejárathoz, majd azon bemenve rögtön meg is pillantottam a recepciót. Ha jól emlékszem, akkor bent találkozunk, mert így az elsőre érkező gyorsan le is tud foglalni két pihenőrészleget. Végigálltam a sort, ami ezen a napon átlagos méretű volt, majd sorra kerülve megvettem a belépőt.
A medencék a föld alatt voltak, mint ahogy arra számítani is lehetett. Lementem a lépcsőn és szembetaláltam magam az öltözőkkel. Nem volt meglepetés számomra, a fürdőkben ez így szokott lenni. Először az öltözők és utánuk a medencék. Már otthon felvettem a fürdőruhám, így nem kellett időt szánnom az átöltözésre, egyszerűen csak kibújtam felsőmből és nadrágomból, aztán magamhoz véve a törölközőm elindultam a medencék felé. A látvány fantasztikus volt, a medencék csodaszépen csillogtak kékségüktől, a vízfüggöny és a pihenőhelyek is szinte magukkal ragadtak. Egy jól látható helyen megálltam és lefoglaltam két heverésző helyet, ahol párnák voltak. Lepakolás után leültem és elkezdtem olvasni a magammal hozott divatújságot.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 14. 19:37 Ugrás a poszthoz

Martin Romberg
[Zárt]

Különös módon egész jól bírtam ez idáig Gwen viselkedését, de miután múltkor a könyvtárban megkért, hogy ne öleljem meg Kriszt, kiakadtam, de nagyon durván. Miért szól bele abba, amihez nincs semmi köze. Az én életem, az én dolgom. Ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Nem kicsit idegesített fel. Én megértettem volna őt, talán még teljesítettem is volna a kérését, ha az kérésként mondta volna és nem felszólításként. Eddig nem voltam senkivel sem gonosz, nem bántottam senkit a szavaimmal, kivéve Gwent, akinek eléggé beszóltam a könyvtárban. Azóta mintha megváltoztam volna. Hatalmas gyűlöletet érzek magamban. Bántani szeretném a lányt, rosszat kívánok neki. Éppen ezért szerveztem meg tudatosan a mai kis kitérőmet.
Megvártam, míg lemegy a nap, csak azután indultam útnak. Jól tudtam, hogy ilyenkor hemzsegnek a prefektusok a kastélyban, így halk és óvatos voltam az épületből kivezető, illetve a faluba vezető úton. A település előtti mezőn még megálltam szedni néhány hozzávalót a főzetemhez. Egy bizonyos levélfélén kívül minden mást beszereztem már, ezt hagytam utoljára. Mindent egy tértágító bűbájjal megáldott táskába tettem bele, többek között ott lapult a főzőedényke is, amiben majd el fogom készíteni Gwen számára a főzetet. Azért nem akarom megölni, nem mérget készítek, csupán egy olyan löttyöt, ami egy ideig ágyhoz köti a lányt. Amolyan hányás, szédülés, fejfájás problémákkal fog szenvedni, amennyiben sikeresen megissza a készítményt.
Nem meglepetten fogadott a falu kihalt utcája. Egy lélek sem volt a főúton, legalábbis feltűnően nem, ám bizonyára lehettek sötétben botorkáló kitudja milyen alakok. De valamiért nem érdekeltek, nem paráztam attól, hogy netán valaki elkap az utcán. Szerencsére elég közel volt a kísértetház, azonban annál eldugottabb helyen. Az azt körülvevő fák között gyorsan végigosontam, fekete ruhámban szinte árnyként suhantam, majd az ajtóhoz érve benyitottam és beszökkentem az ajtón. Hát mi tagadás, eléggé elhagyatott egy hely, de ez számomra most tökéletes volt. Az egykori nappali közepére leültem és elővettem az edényt és a hozzávalókat is.
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 16. 17:20 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni
Egy hétvégén
Bikini

Viszonylag gyorsan beértem a barlangfürdőbe. Eddig minden csodálatos és gondmentes volt, biztos vagyok benne, hogy ez így is marad a nap folyamán. Megérkezve a medencékhez kerestem kettőnknek egy jó kis helyet, ahová lepakolhatunk és ahol heverészhetünk. Ezen a viszonylag jól belátható helyen le is ültem és elkezdtem olvasgatni egy divatújságot. A legújabb francia darabokat mutatták meg benne, amik engem különösen érdekeltek. A nagy lapozgatás közben nem vettem észre a felém úszva közeledő barátnőmet, így eléggé megijedtem, amikor felbukkant mellettem a víz alól és köszönt. Megrezzentem, majd rögtön felkaptam a fejem a hang irányába, ami láttuk be, nem volt messze.
- Szia! A frászt hoztad rám! – Mondtam nevetve miközben becsuktam a magazint és a táskámba csúsztattam. – Jövök be hozzád. – Azzal felálltam és gyorsan bekontyoltam a hajam, mert nem szeretem, ha vizes lesz ilyen helyeken. Nyáron persze jól jön a kánikulában, de mivel beltéri, illetve földalatti ez a fürdőzőhely, ezért jobban véltem szárazon tartani fürtjeimet. Körbenéztem, hogy merre található a mellettem lévő medencébe vezető lépcső és mikor rábukkantam, elindultam felé. Nem volt messze tőlem, így nem papucsban tettem meg az utat.
Amint ráléptem az első lépcsőfokra, megéreztem a víz kellemes simogatását. Teljesen jó volt a hőmérséklete, így bártan lépkedtem tovább, amíg hasamig nem ért a víz. Nem volt mély a medence, azon a szakaszon ahol mi voltunk legalábbis. Aztán ki tudja, hogy ha elindulunk hátrébb, akkor milyen lesz. Odalépkedtem az osztálytársam mellé és belemártóztam nyakig a vízbe.
- Könnyen idetaláltál? – Kérdeztem tőle, mert én az idevezető úton többször is elbizonytalanodtam, hogy helyes irányba tartok-e. – Vagy már voltál itt?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kávássy A. Henrietta összes hozzászólása (63 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel