-Jól van ne aggódj oda találok!
Mondtam anyának aki a vasútállomásig aggodalmaskodott. Mikor megérkezett a levél az iskolából egyikük sem volt meglepve. Nem értek rá, mert a kutyát kellett éppen visszavarázsolniuk, akit ijedtemben véletlenül felfújtam, mint egy lufit. Apa tagadhatatlanul büszkén segített beszerezni mindent, ami kellett az iskolába és még többet is, így a pakolás kicsit nehézkesen ment. Apám kiszállt és a bőröndöt segített kivenni, majd jól megölelgetett mikor felszálltam a vonatra és feltették a szokásos kérdéseket: Megvan e minden? Biztos mindent betettél e? Kiborító volt. Ha ezt hosszúra nyújtották volna biztos, hogy kiver a víz, de anyám megfogta apám könyökét és biztatóan ránézett. Egy utolsó integetéssel magamra maradtam gurulós bőröndömmel és a nehéz válltáskával a vonaton. Nagyot sóhajtottam, majd kerestem egy szabad helyet. Csipet igazi mókusúrként tűrte a hosszú utat a bőrönd tetején, majd az ölemben aluszkálva. Magabiztos elsőskét  vettem az irányt az iskola felé. Azaz csak vettem volna, ha tudtam volna merre van. Útba igazítást kértem egy kedvesnek tűnő fiatal pártól, akik meg is mutatták merre kell mennem. Most örültem csak igazán, hogy Csipetnek nem kell kalitka, vagy ketrec, még azt is cipelni tényleg nehéz lenne a kapu felé. Bezzeg a gurulós bőrönd tetején trónolva neki könnyű az utazás. Kicsit szuszogva álltam meg, idáig könnyen ment, de most vajon hogyan tovább?
Huh... betettem a pálcát? Remélem betettem! Futott át rajtam pánik szerűen a gondolat. Gyorsan beletúrtam a válltáskába és megkönnyebbültem mikor a kezembe akadt a díszdoboz. Kinyitottam és büszkén még egy pillantást vettem a sárkányszív-húrral készült csavart elejű fekete pálcára, majd gondosan visszaraktam a helyére. Visszatértem a problémához a kapu előtt ácsorogva.
Vajon most hogyan tovább? Csipet a bőrönd tetejéről csirregett rám, türelmetlenül! Fürgén végigszaladt a bőrönd tetején és a karomon, majd a vállamra ülve csirregett tovább, egyenesen bele a fülembe.
-Jól van na! Ne sürgess már Csipet! Mindjárt bemegyünk!

Megkönnyebbülten vettem észre a mentort, aki kötelességtudóan elém sietett. Azt még inkább, hogy nagyon kedvesnek és szimpatikusnak tűnt már elsőre is. Kicsit ugyan olyan érzésem volt, mintha sietett volna és talán még mindig sietne. Így hamar beljebb kerültem a kapun Csipet legnagyobb örömére, aki egy jól irányzott ugrással vette le magát a vállamról, hogy elszaladjon, mint a csík felfedezni a közeli vidéket.
-Szia! Igen én vagyok, nyugodtan szólíts Kirának. Nagyon örülök a találkozásnak Annelie. Köszönöm jól utaztam nem történt semmi különös... eddig.
Néz végig a terepen, mert valahogy biztosra veszi, hogy ez nem tart, majd ezen a helyen sokáig. Apja ugyan nagyjából elmondta milyen volt, amikor ő volt tanonc, de azért az már nem ma volt. Még egyszer rápillant eligazítójára és megpróbál valami ismerkedés félébe fogni, mert úgy érzi eddig kínosan udvarias volt, mintha csak a szigorú Amorden nagyapa figyelné elég jól nevelten viselkedik e?
-Jó ez a suli, örülök, hogy végre itt lehetek. Biztosan sokan érkeztek már előttem újak. Olyan jó te már biztosan sok varázslatot ismersz, alig várom, hogy én is tudjam őket.
Hangja tényleg lelkesen csengett és őszintén. Közben körbe pillant, hol jár Csipet, de a mókust nem kell félteni fürge lábaival körülöttük ugrabugrál, időről időre eltűnve a szem elől, hogy pár másodperc után újra felbukkanjon valahonnan és kezdje előlről.

Kicsit meglepődik a tényen, hogy a lány csak másodikos, valahogy neki elsőre idősebbnek látszott. Azért kitartóan marad annál, hogy ilyen rövid idő alatt megkedvelte. bár úgy tűnik a kérdéséből, hogy mókusa nem nyerte el tetszését. Még, jó, hogy nem ismeri jobban, mert akkor egészen biztosan nem kedvelné, pedig nagyon szeretni való jószág, csak egy kicsit önfejű és néha vonzza a bajt.
-Igen ő az én mókusom a neve Csipet. Csipet gyere ide, ne rohangálj!
Szól rá a mókusra, mert azért szeretne jó benyomást tenni. Csipet szerencsére nem engedi el a füle mellett a kétést és gyorsan felkapaszkodik újra a bőröndre.
Követi Annelie lefelé a pincébe és közben nem tud szabadulni az érzéstől, hogy valahogy sietős a dolga. Nemsokára szavaiból is kiderül milyen elfoglalt, így úgy dönt nem nehezíti meg a dolgát.
-Tényleg köszönöm, hogy idekísértél, most már boldogulok szerintem. Ha sok a dolgod, akkor nem tartalak fel. Remélem nemsokára találkozunk újra.
A legkedvesebb hangján mondja, hogy tényleg annak hangozzon ami, elbocsátó szép üzenetnek és ne felháborodott végszónak. Még egy mosolyt is megereszt és őszintén azt gondolja jó hely lesz ez a suli. Első benyomása legalább is ez. Na akkor lássuk az új osztálytársakat. Gondolja magában és indul tovább a most már elkönyvelten szerencsés megérkezés után.

Mikor kijut a teraszra nagyot néz. Amit idáig látott az iskolából annyira lenyűgözte, hogy teljesen elfelejtkezett mindenről és észre se vette, hogy már majdnem két órája járkál a különböző termekben és folyosókon. Volt ugyan olyan rész, amit jobbnak látott elkerülni, sötétsége, vagy lezártsága esetleg tanár lakta mivolta miatt. A beszűrődő fényt követve most megint egy nagyon vonzó helyhez érkezett, a terasz amire kilépett gyönyörű. Elégedetten szemléli meg a kilátás adta környéket. Csipet végig a nyomában volt, persze itt ott lemaradt, vagy előre futott, de hűségesen követte mindenhová. Ami őt illeti köszönt  mindenkinek, akivel csak összefutott, de egy illedelmes köszöntés, vagy biccentés után mindenki ment a dolgára, vagy sietett tovább. Hiába látszik, hogy folyik a tanév és mindenki nagyon elfoglalt. Az egyik székre lehuppan miután a megfelelő látvány felé irányította azt. Igaz, így háttal van a bejáratnak, de nem vár ugye senkit. Elgondolkodva nézi a tájat, ami innen nagyon is jól látszik. Vajon milyen órákat kell, majd felvennie? Jó lenne megtanulni hoppanálni, de azt még biztosan nem fogják engedni, ahhoz még nem elég idős. ilyen és hasonló hasznos dolgokon töri a fejét és közben felhúzza lábait a fotelba maga elé, hogy kényelmesebben tudjon ülni. Csipet a növények között babrál, elképzelése sincs, hogy miért, de jól érzi magát itt és ez a lényeg. Akaratlanul is elhagyja száját az apró sóhaj, ahogy eszébe jut otthon lassan anya teríti az asztalt és megeteti az ikereket. Úgy tűnik ezen a békés helyen rátört hirtelen a honvágy.

  Dereknek

Már éppen azon volt, hogy folytassa a sétát, amíg az idő engedi, de akkor megjelent a fiú, aki nem is véve észre őt egyenesen a kilátásban kezdett gyönyörködni. Kicsin meg is hökkent elsőre, de aztán gyorsan mérlegre téve a dolgot úgy döntött nagyon örül, hogy nincs egyedül, bár ez nem teljesen igaz. Meg is kellene szólítani valahogyan. Így, hogy a háta mögé került akaratlanul is, nem tartja túl jó ötletnek ráijeszteni egy hangos Sziával. A szőke nyúlánk fiú látszólag nagyon el van merülve a táj látványában, de Csipetre természetesen lehet számítani a fiú mellett lévő cserépből néz lemerevedve két lábát a levegőbe emelve. Ő gyorsabban reagál nála és csirreg kicsit, a fiú felé bátortalanul, hogy felhívja magára a figyelmet. Most már kezdi kínosan érezni magát a nagy csendtől.
-Khm... khm..
Köhint diszkréten és ha a fiú felfedezte, akkor megereszt felé egy örvendek mosolyt.
-Ugye milyen szép itt? Szia! A nevem Kiranella Amorden.
*Ráfüggeszti a szemeit. Első találkozásnak az új iskolában nem is rossz. ( persze leszámítva kedves mentorát és a jövő menő többieket). Első ránézésre a fiú szimpatikusnak látszik, azért kivár egy kicsit, hogy az első benyomást követhesse a második.

    Dereknek

Angyal...? Muszáj egy kicsit kuncognia. Kérdeznéd meg csak apámat... de azért kedves gondolat. Helyes fiú, de azt hiszem totál zavarba hozta a hirtelen felbukkanásom.
-Sajnos csalódást kell okoznom nem vagyok angyal. Honnan vetted ezt?
Mégis csak útjára indul a kis alig észrevehető kuncogás, de hamar abba is hagyja. Az első beszélgetése itt egy helyes fiúval, aki a második benyomásra is szimpatikus nem akarja elrontani az ismerkedést, azzal, hogy mesérti, vagy ... valami. Nem tudhatja mennyire érzékeny lélek és itt egyáltalán nem ismer eddig senkit. Jó lenne, ha akadna itt egy ismerős, barát, vagy hasonló.
-Szia Derek! Örülök, hogy alkalmam van beszélgetni valakivel végre. Tudod nem régen érkeztem, egészen pontosan ma. Itt van a szállás helyem. A Rellon házba lettem beosztva. Itt fogok tanulni, akkor ezek szerint te is.
Csipet eddig a pontig bírta türelemmel, csirreg egyet és felugrik a lábára, majd felkapaszkodik a vállára és onnan néz kíváncsian Derekre.
-Ő itt Csipet a mókusom.
Mutatja be kis állatkáját is és reméli a srác jobban reagál, majd rá, mint eddig a többiek. Nem mindenki szereti a rágcsálókat, de legalább valaki...

Dereknek

Szép vagy... mint egy angyal. Ezt csak ilyen egyszerűen mondja, mint egyszerű tényt, mégis sikerült zavarba hoznia vele. Ha kicsivel nyomulósabb lenne a hangsúly, vagy tolakodó, akkor tudna vele mit kezdeni, rögtön visszavonulásra késztetné, de így olyan őszintének hangzott. Kicsit bele is rózsaszínedik az arca, hogy megállapodjon valamivel sötétebb árnyalatban. Zavarában egy kicsit elmosolyodik.
-Aranyos tőled. Szólíts csak Kirának egyszerűen, a Kiranella szép, de kicsit hosszú. A szüleim is, így hívnak néha.
Szóval mugli a srác, akkor ezért van egy kicsit elveszve, vagy nem is elveszve, de elvarázsolódva mindentől.
-Akkor tényleg nagyon új lehet neked minden. Tudod az apám varázsló, így nekem már nem annyira idegen ez a világ. Ha szeretnéd segíthetek neked, ha valami nem tiszta elsőre. Igaz a helyről, azért én sem tudok sokat, most járok itt először, bár sokat hallottam róla.
Már megint, úgy találja túl kimért és udvarias. Akár az időjárásról is cseverészhetnének ilyen alapon.
-Nyugodtan simogasd meg, Csipet nem szokta kéreti magát, ha erről van szó.
Valóban a mókus jókedvűen tűri a simogatást és át is költözik hamarosan Derek vállára.
-Tudod már milyen órákat szeretnél felvenni? Tényleg ismered a Kviddics játékot? Nagyon jó, szerintem tetszeni fog.
Persze egy mágus családba születettnek nem kell bemutatni a kviddicst, de lehet Derek nem ismeri még.  

   Dereknek


-Ahogy vesszük, anyám mugli ahogy a családja is ráadásul nem is tudják, hogy van varázsló a családban. Rám a félvér jelzőt szokták aggatni.
Nyugtatja meg gyorsan az elé telepedő fiút, mert idő közben már ő is kényelembe helyezte magát újra a széken. A következő kérdésre felvonja a szemöldökét.
-A házimanó? Ilyen kicsi és nagy fülei vannak. Tényleg hasonlít egy manóra. Nagyon szolgálat készek és tudnak varázsolni. Sajnos van, aki rosszul bánik velük, de ez már szerencsére egyre kevesebbszer fordul elő. Amorden nagyapának van házimanója, de ő is önszántából maradt a családnál, mert el sem tudna képzelni mást és nem ám rongyokban jár. Nagyapa elegáns kis ruhákat varrat neki, mert szabad manó csak ragaszkodik az Amorden házhoz. A neve Gima.
Lelkesen magyaráz és közben egészen jó kedve kerekedik. Derek szuper első ismeretség, már majdnem barát is. A barátság is születhet első ránézésre? Lehet igen, mert neki most nagyon olyan érzése van.
-Jó lenne együtt járni... MAJD AZ ÓRÁKRA!
Teszi hozzá gyorsan, mert eszébe sem jutott másra gondolni csak nagyon úgy hangzott. Jujj de ciki, gyorsan rátér a következő témára, mielőtt feltűnne a zavara.
-A Kviddics az egy labda játék, amit seprűvel repülve játszanak a csapatok. Én nagyon szeretem, nézni. A játékban nem vagyok ügyes, de a szurkolás nagyon megy. A kviddicset négy labdával játsszák. A kvaffot a hajtóknak kell bedobniuk az örzők által védett gólkarikák egyikébe. Két gurkó is van, ezeket jobb elkerülni kemény vasgolyók,amiket az ellenfél megzavarására terveztek és komoly sérüléseket is tudnak okozni. A legkisebb és leggyorsabb labda az aranycikesz, amit a fogó próbál elkapni. Nagyon izgalmas, majd meglátod. A sulinak is vannak csapatai, minden háznak. Lehet nemsokára látlak is, majd a pályán, tetszeni fog.
Néz bátorítóan rá. Igaz ő a Rellon ház színeiben fog szurkolni, de azért szoríthat, majd Dereknek is, ha látja a pályán. Részéről ez nem összeférhetetlen dolog. Na már megint felmondta a leckét, A nagyapa büszke lenne, de ő zavarában annyit beszélt egy huzamban, hogy majdnem kiszáradt a szája, kap észbe.

  Dereknek


-A félvér tulajdonképpen nem olyan csúnya szó. Szokták mondani, ha valakinek, csak egy szülője varázsló, vagy boszorkány. Ami csúnya szó az a...
Itt megakad, mert valahogy nem áll rá a szájára ez a csúnya káromkodás, de Dereknek, azért jó lenne tudnia nehogy bajba kerüljön.
-Szóval a sárvérű...
Szinte suttogja a szót alig hallhatóan.
-Azt semmiképpen ne mond, mert nagy sértés. A régi időkben így nevezték a mugli származású varázslókat, mert akkor még voltak akiknek ez számított.
Azt elhallgatja, hogy az ilyen őskövületekből az egyik a nagyapja. Ahogy gondolta legújabb ismerősének azonnal felcsillan a szeme a kviddicstől. Mindenki oda van érte. A lelkesedését olyan kedvesnek találja, így amikor kételkedni kezd gyorsan megnyugtatja.
-Miért ne kviddicsezhetnél? Ha nem lennél varázsló, akkor most nem ülnénk itt nem igaz? Különben biztosan lesz, majd válogató, ha ügyes vagy bekerülsz a csapatba az biztos.

  Dereknek

Felszisszen látványosan, amikor a srác fennhangon mondja a szót. Aztán megint és... megint. Na ne! Nem, azért mondta, hogy most meg ezt szajkózza, pláne nem, azért, hogy magára vegye, hanem miért is? Már bánja, hogy egyáltalán szóba hozta csak információ közlének szánta és semmiképpen sem sértésnek.
-Kérlek ezt ne mond többet. Magadra meg pláne ne! Nem vagy az, ahogyan én sem aranyvérű. Te Derek Taylor vagy varázsló, ahogy én boszorkány és kész!
Jön a mondattal a parancsoló Amorden tekintet, ahogyan a nagyapa mondja, ilyenkor "ebben a kérdésben nem tűrök vitát!" Aztán a tekintete megenyhül és újra mosolyog.
-Akkor hadd mondjam úgy! Ha a barátom szeretnél lenni, akkor ezt ne mond többet. Különben... barátból egy új iskolában sosem lehet elég.
Nyújtja felé a kezét egy kézfogásra barátságos mosollyal és kérdő tekintettel, ha kezet ráznak, akkor részéről a dolog eldőlt. Csipet, már amúgy is cserreg egy ideje, hogy mi lesz már azzal  a barátkozással, mert, ha újra találkoznak, majd Derekkel, el fogja várni a fülvakarást és a pocak simit.
-Akkor barátom, azt hiszem osztoznom kell veled Csipettel. Ő is szeretne a barátod lenni.
Ha kap egy újabb simogatást a mókica akkor már szalad is újra a gazdi vállára, nehogy azt higgye lecseréli őt valaki másra.
-Ami a kviddicst illeti szerintem hamar bele fogsz jönni. Ha seprűre ülünk, majd meglátod milyen könnyen megy, hamar bele fogsz tanulni.
Kicsit ő is körbe néz. Sajnos tényleg későre jár. Kár pedig folytatná most a beszélgetést reggelig, új barátjával. Az első napon sikerült barátra találnia, de nagy mázli.
-Az enyém a pince helyiségben van egy ideig együtt tudunk menni. Tényleg nem festene túl jól, ha már az első nap elkapnának.
Vigyorog egyet ő is vissza. Apa meg anya szívrohamot is kapna az biztos.
-Akkor megyünk?

  Dereknek

Barátja habozni látszik, így megindul visszafelé, de hamarosan ő is kicsit elbizonytalanodik. Olyan sokat járt kelt ma, hogy csak remélni tudja vissza talál a kiinduló pontra. Közben néha rápillant a mellette lépkedő Derekre. Különös, hogy mugli sráccal barátkozott össze elsőre. Direkt engedte el a füle mellett a manókat szeretnék látni megjegyzését. Szívesen mondta volna, hogy lesz nyári szünet is és Párizs idillien szép gyere el a vakációra és ismerd meg Gimát, ha nem láttál még manót. De nagyapa... hát igen. A saját menyének is azt mondta nem tűr meg muglikat a házában. Azóta persze lecsillapodott, de nem teljesen. Majd Fleur nénikéjének beszél, majd új barátjáról. Ő olyan jó fej, biztosan örülni fog neki.
-Neked vannak testvéreid kérdezi már a folyosó végén. Nekem vannak iker húgocskáim. Két évesek és nagyon aranyosak.
Kicsit cseveg még, de amikor megkönnyebbülten látja, hogy kiértek az ismeretlen terepről egy kicsit lefékez, mert innen már tudja az irányt. Nem akarózik neki menni, de tudja, hogy nagyon késő van és most már tényleg búcsúzni kellene.
-Nekem innen arra visz az utam.
 Mutat a pince felé a Rellon háza tájékára.
-Nagyon örülök, hogy megismertelek Derek. Holnap, ha gondolod találkozhatunk újra a Teraszon órák után. Aludj jól! Szia!
Ha választ kap még int egy utolsót és Csipet búcsú cserregése után el is indul a hálószobák felé. Még megfordul egyszer mentében és visszaint egyet, de lehet ezt már a srác nem látja. Miközben a rellonos hálószobák felé tart valahogy ott ragad a mosoly a száján és erős a gyanúja, hogy egész este kitart, majd.

  Dereknek

-Ez érdekes volt.
*Mondja miután sok érdekes  tudnivaló után az óráról eljöttek.
-A tanár nagyon jó fej, azt hiszem szeretni fogom a rúnatant.
Mondja mosolyogva, amikor feltűnik előttük az iskola egyik legszebb helye. Ráadásul nagyon is ismerős neki a csirregés ami a szökőkút felől érkezik. Gyorsan odakapja a fejét és meg is pillantja a szökőkút szélénél kis mókus barátját, így rögtön arra veszi az irányt.
-Szia Csipet! Hát te, hogy kerültél ide?
A mókus gyorsan végig szalad a vállán, majd odaszalad Derekhez is és felkapaszkodik egy pillanat alatt a nadrágján, hogy aztán az ő vállára telepedjen végül rá, majd egy jól irányzott ugrással ismét célba vegye a kert virágait. Kicsit megcsóválja mosolyogva a fejét. Fogalma sincs, hogy kis barátja, hogy találhat oda minig, ahol éppen ő van, de tény, hogy mindig megtalálja.
-Van kedved itt maradni egy kicsit?
*Kérdezi a fiútól, mert tetszik neki a kert és úgy látja Csipetnek is. Így kérdő tekintettel várja a választ.

  Dereknek

Ő is leül a szökőkút szélére derek mellé és leteszi a könyvekkel megpakolt táskáját maga mellé.
-Igaz, félbe lett szakítva az élmény beszámoló. Szóval először felkeltem, aztán elmentem reggelizni. Láttalak, de akkor már nagyon siettem ,mert a kastény másik szárnyában kezdődött az első órám. Aztán siettem a seprű repülést tanulni, aztán a könyvtárba mentem olvasni a kötelezőket. Ebédnél találkoztunk, legalább is integettünk.
*Mondja kicsit határozatlanul. Tény, hogy elég távol esznek egymástól, mer a Rellonos asztal, ami mellett ő szokott enni pont a túl oldalon van. most egy kicsit azt érzi nagyon is távol barátjától.
-Aztán siettem tovább az órákra. De sajnos hoppannálni nem tanulhatok még. Azt csak harmadiktól lehet azt hiszem.
Mondja némi szomorúsággal a hangjában, mert tényleg szeretné már megtanulni.

  Dereknek

-Nézi a rögtönzött varázslatot és szórakozottan meg is tapsolja.
Derekkel lenni valahogy szórakoztató állapítja meg magában.
-Az egyik húgom neve Irisz  a másiké Yolande. Még szinte alig járnak és beszélnek. Egy francia és egy magyar név, hogy teljes legyen az egyensúly. Olyan édesek, nagyon egyformák, mint két tojás.
A srác elmesélte, hogy nincsenek testvérei, így csak remélni tudja, hogy élménybeszámolója nem érinti rosszul, bár talán neki is lehet még testvére. Vajon neki milyen a mugli világban?
-Mond neked mivel foglalkoznak a szüleid?
Érdekes lenne megtudni vajon milyen a családja, úgy gondolja azért ez eléggé kíváncsian hangzott, így gyorsan hozzá mondja.
-Az én apám most művészeti alkotásokkal kereskedik. Kiállításokat szervez, bár nemsokára átveszi nagyapa cégét. Anya pedig fogorvos.
Úgy gondolja, így azért már jogos a kíváncsisága, mert ő is beszámolt a családról. Ha már barátok akkor ismerjék egymást egy kicsit jobban. Csipet is odatelepszik egy ugrással az ölébe, mintha ő is kíváncsi lenne a válaszra. Végig simít kis mókusa hátán és puha szőrén, szemét pedig Derekre függeszti várva a választ.

Dereknek

Derek lelkesedését látva Csipet két lábra emelkedik és orrocskáját mozgatja, az érdeklődés jeleként. Kap még egy hátsimit a gazditól. Ez a srác olyan aranyos mindenben olyan lelkes. Mosolyogva kezd bele a válaszok sorába.
-Igen van róluk képem.
*Mondja és előkotorja a mobilját a táska zsebéből, majd mutat egy képet dereknek, ahol húgai éppen talpig rózsaszínben mosolyognak, majd kiugranak a mobil képernyőjéből és felé integetnek, majd újra és újra kiugranak és integetnek. Hiába ez egy varázs mobil. Egy kis ugrabugra még aztán kikapcsolja a képet, hogy rátérjen a következő témára.
-Anyukád művész? De jó! Apukám nem alkot csak segít eladni a művészeknek az alkotásokat. Olyan a galéria, mint egy igazi múzeum. Vannak ott festmények, szobrok, kerámiák, még festett bútorok és vázák is. Tényleg mindenféle van.
*Mondja gyors egymásutánban. Azon a tényen nem lepődik meg, hogy a fiú nem bírja a fogorvosokat, a legtöbb gyerek nem szereti őket. Abban biztos, ha anyjához vitték volna Dereket annak idején akkor nem lett volna ilyen rossz élménye.
-Azért meg van az előnye, ha valakinek fogorvos az anyukája. Tökéletesek a fogaim.
Vicsorog szórakozottan, hogy látszódjanak szép fehér egészséges gyöngyfogai, majd felnevet jókedvűen.
-Héj.. csak lassabban a kérdésekkel!
Nevet fel.
-Nálunk két ága van a családnak és szinte mindig ingázom a varázsos világ és a mugli világ között. Ha otthon vagyunk akkor, azért láthatsz nálunk repkedő seprűket a kertben és magától keverő fakanalat. Apa rendszerint bűbájosan takarít.
Kacag újra.
-Az anyai nagyanyámékra való tekintettel a ház teljesen normális és nincs benne semmi varázslat nehogy sokkot kapjanak. De Amorden nagyapáéknál más a helyzet. Ők Párizsban laknak és náluk tényleg sok a látnivaló. mozgó festmények a falon, a hoppanálló kandalló és azt hiszem említettem már Gimát, ő is ott él.
Kezdetnek ennyi jut az eszébe a varázsos világról, persze tudná még sorolni a látnivalókat, de hagyja barátját is szóhoz jutni.

  Dereknek

-Ez csak egy képkeret nem igazi mobil.
Mosolyog Derekre, hogy ne aggódjon. A rendes technikai eszközök itt neki sem működnek. Nevet jóízűen amíg szegény Derek kapálózik és még jobban muszáj nevetnie a döbbenetén, amikor a szobor ráolvassa bölcsességét.
-Azért ne kapj szívrohamot.
Nevet még mindig
-Lehet, így is, úgy is. A Párizsi kastély már nagyon régen száll apáról fiúra az Amordeneknél.Én szeretem mind a kettőt. Mind a kettőben otthon vagyok, de azt hiszem a nagyapám komoly reményeket fűz hozzám.
Mondja elgondolkodva, majd folytatja a válaszok sorát.
-Csak általános iskolába jártam itt Magyarországon. Járhattam volna párizsi iskolába is a többi mágus család gyerekeivel, nagyapa ragaszkodott hozzá, de végül nem így lett.
Csipet a szökőkút széléről vizsgálta idáig a fura szobrot, aztán szórakozás képen egy jól irányzott ugrással veszi célba, majd próbál rajta felkapaszkodni, hogy azután felfedezze körmöcskéi nem tudnak kapaszkodót találni a csúszós kövön. Azután némi kétségbeesett cincogást hallatva pottyan a szökőkút vizébe. Ijedten ugrik oda, ha Derek nem előzte meg és halásza ki kis barátját, aki a víztől csöpögősen felháborodottan cserreg a szobor felé. Összeakad a szeme Derekkel és kitör belőle a hangos nevetés.*  

  Dereknek

A jóízű nevetés után jókedvűen figyeli, ahogy mókus barátja lerázza magáról a vizet. Még mindig bosszúsan cserreg a szobor felé méltatlankodását mutatva*
-Vigyázz legközelebb kis butám.
Simogatja meg egy kicsit a kér füle között, de mókus még egyszer megrázza magát, aztán egy ugrással terem a közeli pad tejeén, mint aki a víz közelébe sem akar menni egy ideig. Kuncog egy kicsit még és jókedvűen ül vissza a szökőkút szélére, ahonnan ijedtében felugrott, igyekezve kerülni a vizes részeket. Igyekszik felvenni a beszélgetés fonalát újra, ami Csipet miatt egy kicsit megszakadt.
-Tulajdonképpen, majdnem. Igazából kezdetnek csak a kitűnő bizonyítványomat kell átadnom, mint osztályelső. aztán, ha elég idős leszek nagyapa rám akarja örökíteni az Amorden birodalmat, mindenestül.
Kicsit sem lelkes a hangja. Ő, azért vág ehhez jó képet, mert családját békében és egységben akarja tudni. Úgy érzi ennek talán ez lehet a módja.
-Varázsló szakma van egy pár.
Tekeri tovább a fonalat*
Például lehetsz tanár is.
Mosolyog egyet huncutul, majd folytatja kissé komolyabban.
-Mondjuk lehetsz sárkánykutató, vagy Auror. Az elég népszerű szakma varázsló körökben. Ők a varázs világ rendőrei.
Mosolyog az elnevezésen, majd eszébe jut egy szakma, amiben derek biztosan máris egy orrhosszal a többiek előtt jár a tanulásban.
-Lehetsz Mugli viselkedés elemző, vagy szakértő is.
Kuncog egyet, mert szinte biztosra veszi, hogy a fiúnak nem ez lesz a választása, ha szakmát kell, majd tanulni.
-De, ha jól megy a kviddics, akkor lehetnél sztár játékos is.
Folytatja a felsorolást, aztán hagyja szóhoz jutni barátját is.

Dereknek

Kicsit elgondolkodik, majd rámosolyog a fiúra.
-Ha arra gondolok, hogy a nagyapám egy hatalmas üzletlánc tulajdonosa és van egy két gyára meg étterme, kastélya, helikoptere, akkor lehet. De mi itt Magyarországon, azért egyszerűbben élünk. Igazából erre a kérdésre a válasz nem, csak meg van rá az esélyem, ha úgy döntenék.
Mondja meg egészen őszintén, elvégre barátok, vagy mi, akkor meg így dukál.
-Szörny kutató? Ezt úgy érted, hogy legendás lények gondozó? Szerintem lehetsz még szép. Megértem, hogy nincs kedved a muglis állásokhoz, ez neked nem olyan érdek feszítő.
A másik kérdése maga sem tudja egyenlőre a választ, de nagyon kutat utána. Kicsit ő is közelebb hajol, bár semmi titkos dolog nem hangzik el, de ez valahogy magától jön. Egyszer kétszer megfordult a fejében, hogy auror lesz, de nem volt komoly az elhatározása, azóta is sokszor sok mindenhez érzett kedvet, de egyik sem tudta igazán lekötni. Pontosabban egy valami igen érdekli, de az nem éppen a legkedveltebb szakmák egyike, azért úgy dönt elmondja.
-Én még nem igazán döntöttem el, hogy mi leszek. Egy ideig auror akartam lenni, de az elég régen volt, azóta nincsen még szilárd elhatározásom, de a bájitalkeverés igen csak érdekel.

Dereknek

-Nagyapámé a Rêver au Clair de Lune üzletlánc. Drága anyagokat gyárt, minden fajta ruhához.
Mosolyog, mert Derek csudára tud kérdezni. Minden érdekli, ami a varázsvilággal kapcsolatos. Kicsit olyan érzés, mintha ő lenne lassan a tanárnéni, aki tanítja a fiút a varázs világ dolgaira, de nem bánja a dolgot. Derek kedves fiú és jól áll neki ez a kisfiús csodálkozás, olyan aranyos tőle. Gondolja végig, majd nagy levegőt vesz és belefog a további magyarázatba.
-Hát, vannak a az akromantulák, azok embernél nagyobb pókok, meg mondjuk a főnixek és ott vannak a  hippogriffek egy sasfejű, lótestű szárnyas állat, aztán, kentaurok, kákalagok, sellők, sárkányok nagyon sok legendás lény létezik ezeken kívül is és lehet tanulni, tanítani és gondozni és főleg megérteni őket.
Mosolyog, mert tudja, hogy a mugli születésű fiú ettől a felsorolástól valószínűleg nagyon meglepődött. Aztán kicsit elgondolkodik.
-A bájital tan? Ha azt tanulod, akkor megtudod, hogy lehet különböző főzetek, esszenciák, mérgek és ellenmérgeket elkészíteni. Kicsit olyan, mint a mugli világban a kémia. A varázsfőzetekkel hihetetlen hatásokat lehet elérni és nem könnyű megtanulni, de ha sikerül, akkor nagyon nagy tudásra lehet vele megszerezni.
Mondja lelkesen, aztán ő is felnéz az égre, lassan menniük is kellene már. Csipet mintha ráérezne a dologra, vagy csak, mert félti kis vörös bundáját az újabb víz adagtól, a lábához ugrabugrál és két kis mancsát megtámasztva a bokájánál cserreg egy sort.
-Jó igazad van Csipet! Néz rá Derekre
-Mennünk kellene, azt hiszem vacsorázni lassan.
Mondja, majd, hogy nyomatékot adjon szavainak fel is áll és táskáját, a vállára veszi, aztán várakozóan néz a fiúra, miközben mókusa, már a táskán kapaszkodik fel, hogy azután a vállára üljön.

Kilt Zoltán

kinézet

A szobámban végre felpróbáltam a ruhát, amit a bálra küldött nekem anyu, a bagollyal. Egész jónak tűnt. Éppen csak, hogy felöltöztem, mikor mókus barátom, úgy gondolta megtréfál és elszaladt a hajdíszemmel együtt. Én meg át sem gondoltam csak rohantam utána fel a lépcsőn át a bejáratokon a folyosókon. Csak most esett le, hogy elég furcsán nézhetek ki. Itt rohangálok a csillogó fehér új ruhámban, mint egy eszement angyal, nem hiszem el! Hol lehet ez a mókus? Mióta megemlítettem, hogy nem tudom magammal vinni a bálba, sértődötten viselkedik. De még az sem biztos, hogy én elmegyek nem tudom miért olyan érzékeny erre. Hirtelen meglátom végre, ott cserreg az egyik terem bejáratánál, nála van a csillogó fejdíszem még mindig. Olyan, mintha kinevetne esküszöm. Körül nézek azt sem tudom, már merre vagyok. Hihetetlen milyen galibát tud okozni ez a mókus, ha akar. Kicsit megfenyegetem a mutató ujjammal.
- Csipet meg ne mozdulj! Maradj ott, elég a mókából!
Kicsit megközelítem felé lépve, most talán sikerül elkapni. Nem igaz most meg berohant abba a szobába. Na gyorsan futhatok utána, ha már idáig követtem akkor most nem fogom futni hagyni a kis csibészt.
- Csipet ez igazán nem vicces! Hozd vissza, de rögtön.
Berontok a terembe és szemem cikázik végig a társalgó féle helyiségen, aztán belém akad a szó meg a mozdulat és nagyjából kővé válok. A szemem a fiúra téved, akinek láthatóan Csipet szerencsésen a vállára ugrott, csillogó fejdíszestül. Nem nagyon térek magamhoz csak állok bambán és nézem. Nem számítottam senkire, eddig nem is nagyon futottam össze senkivel a folyosókon, hála az égnek. Fogalmam sincs most mire gondolhat ez a srác, de biztosan nem arra, hogy eszemnél vagyok. Elég furán nézhetek ki ebben a pillanatban. Csapzott haj, fehér estélyi, kapkodom a levegőt, hű de ciki. Na jó Kira, szólalj már meg, mondj valamit!
- Szia! Öhm… ne haragudj, ha megzavartunk. Csipet elszaladt az előbb én meg idáig kergettem. Elcsente a hajdíszemet és attól féltem elrejti valahová.
Na jó ez tök idétlenül hangzott. Remélem nem néz teljesen ütődöttnek ezek után.

Kilt Zoltán

kinézet


Zavartan mosolyogva veszem el Csipetet a fiútól, aki elsőre is nagyon szimpatikusnak tűnik. Kis mókus barátom, mintha pontosan tudná, hogy ezennel vége a fogócskának, a vállamra ugrik én meg a fejdíszemet kezdem babrálni a kezemben amit végre szerencsésen visszaszereztem tőle, hála új ismerősömnek Kilt Zolinak. Most már a nevét is tudom, hogy bemutatkozott. Kicsit zavarban vagyok, mikor a ruhát említette kedves volt, de azért mégis csak ciki, mert nem tervezetem, hogy ebben fogom végig rohanni az iskolát. A bókra egy kicsit ki is pirosodtam érzem. Lehet, hogy ennyire zavarba jöttem? Igen, ez a helyzet. Remélem, azért nem látszik nagyon, hogy elvörösödtem. Olyan aranyosnak tűnik ez a srác, ahogy a kezét nyújtja, milyen udvarias, máris mosolyognom kell.

-Igen az enyém köszönöm, hogy megfogtad. Én Kiranella Amorden vagyok. Igazán örülök, hogy megismerhettelek.

A kezemet nyújtom felé reflexből, ahogy meglátom, hogy ő is nyújtja. Közben mosolygok rá még mindig ami nem nehéz, mert nagyon kedvesnek találom a gesztust.
 
-Ami a ruhát illeti,  én arra gondoltam  lehet, hogy elmegyek a bálba, de nem vagyok még biztos benne. Csak felpróbáltam, hátha kelleni fog, akkor szaladt el Csipet én meg utána.

Bajkeverő mókus barátom, mintha csak tudná, hogy ő került szóba cserreg egy kicsit és a vállamon elhelyezkedve kinyújtott nyakkal nézegeti Zolit kíváncsian. Igazgatom a ruha alját, kisimítva azt egy párszor, bár nem tűnik gyűröttnek, de azt hiszem zavarban vagyok még mindig.

-Én elsős Rellonos diák vagyok. Te melyik házba lettél beosztva?

Kezdeményezek beszélgetést, mert szimpatikus nekem elsőre is ez a fiú, igazán jó fejnek tűnik.

Kilt Zoltán

kinézet

Végül is nincs más dolgom és a futkosás is kifárasztott, így leülök. Kis zavarom nőt egy méretet, ahogy a bál került szóba és a fejdíszt az ujjaim között forgatva most sütöm le a szemeimet és úgy válaszolok.

- Az igazat megvallva nincs partnerem a bálra, azt gondoltam egy barátom elhív, de aztán mégsem így lett így most nem tudom, de köszönöm a bókot ami a ruhát illeti.

Sóhajtok egy kicsit, mert nekem egyáltalán nem öröm, hogy ez így alakult, de aztán mosolygok egyet felpillantva Zolira.  Szóval egy harmadéves kedves Levitással hozott össze a véletlen.

-A hobbim? Hát szeretek olvasni és bájitalokat keverni, igaz még nem sokat tudok tökéletesen megcsinálni és persze ő a legfőbb hobbim mostanában.

Mutatok nevetve kis mókus barátomra, aki már az ölembe landolt miközben beszélgetünk és nagylelkűen hagyja magát simizni.

-Te kivel mész a bálba?

Kérdezem csak úgy mellesleg és próbálom elnyomni magamban a savanyú érzést, hogy én egyre inkább úgy fest nem megyek.

-Neked ez már biztosan nem újdonság, nekem ez lett volna az első karácsonyi bálom a suliban.

Valahogy már megint sóhajtanom kell, de igyekszem észrevétlenül tenni elvégre, ha bál nincs is, de megismertem az előbb egy nagyon kedves és aranyos fiút ez mindenképpen jó dolog. Mosolyogva várom a választ, vajon melyik szerencsés lányt viszi magával táncolni, bár teljesen feleslegesen kérdezem, mert nem sok harmad évest ismerek így teljesen mindegy mit fog válaszolni, de témánk legalább van. Közben Csipet egy lendülettel átugrik Zoli mellé és cserreg egy sort kis mókus hangján.
 

Kilt Zoltán

kinézet

-A jóslástan tényleg jó, az is érdekel, de a bájital tan azért mégis csak jobban.

Mivel úgy tűnik Zoli személyében nem akadtam, bájital rajongóra, inkább hanyagolom a témát. Végül is nem találhatja mindenki olyan lenyűgözőnek a bájitalokat, mint én. Csipet nagyon gyorsan megkedvelteti magát, amilyen kis cuki, úgy tűnik új ismerősünk is hamar megkedveli. Mikor megtudom, hogy nem megy a bálra és az előzőt is kihagyta meglepetten pillantok rá. Valahogy ez a lehetőség eszembe se jutott, vele kapcsolatban. Mikor aztán elhív még meglepettebben nézek. Nem igaz, hogy ilyen mázlim van, végül mégsem hagyom ki? De aranyos tőle! Vajon a barátaim együtt mennek? Ott lesznek egyáltalán? Hirtelen támadt örömömben száguldanak a gondolataim, aztán eszembe jut, hogy még nem is válaszoltam a meghívásra. Sugárzó mosollyal nézek a mellettem ülőre, mert minden kétséget kizáróan nagyon örülök a lehetőségnek.
-Lenne kedvem… vagyis kedves ötlet tőled… szóval igen, szívesen elmegyek veled.


Na jó, ez megint kicsit égő volt, lassan nem tudok egy ép mondatot kinyögni jobb, ha elköszönök mostanra mielőtt végképp zavarba jövök.

-Nagyon örülök, hogy megismertelek és, hogy együtt megyünk táncolni. Akkor ott találkozunk!  

Pattanok fel végül és elindulok a kijárat felé. Mókus barátom mint aki érti, hogy búcsúzunk egy ügyes ugrással terem a földön és szalad kifelé a nyomomban. Még intek egyet mosolyogva búcsúzóul Zoli felé és elindulok. Izgatottan várom, hogy végre eljussak a bálba és örömmel nyugtázom, hogy megismertem egy kedves embert.

Kilt Zoltán

kinézet

Vidáman szaladok fel a lépcsőn, majd csillogó fehér öltözékemben szinte szaladok a bál felé. Magamban már lejátszottam milyen szép is lesz, ahogyan a sok csillogó és fehér ruha a bálban forog és nagyon vágyom már rá, hogy én is ott táncoljak közöttük. Lehet találkozom majd a barátaimmal is, bár nem kérdeztem meg őket eljönnek, vagy sem. Sokat bajlódtam az előkészületekkel. Végre sikerült a hajamat nem kis munka után úgy megigazítani, hogy minden tincs a helyére kerüljön. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy az utolsó pillanatban, találkoztam Zolival. Harmadéves és nagyon kedvesnek tűnt, elhívott a bálba és miért is ne örülhetnék ennek? Kimondottan jó kedvem van, ahogyan sietek a teremhez és kellemes egészséges izgatottságot érzek. Valószínűleg Zoli ott vár már, amilyen udvariasan kért meg, hogy kísérjem el biztosan ő ért oda előbb. Nem akartam megváratni, de tényleg sok bajom volt mire minden tincsem a helyére került. Meg is látom hamarosan az, ablaknál áll, de valahogy… mintha… rosszul lenne szegény. Kicsit megtorpanok, de aztán odasietek hozzá. Meghallgatom, hogy mi is a probléma és nagyot nézek. Tömeg iszonya van és ennek ellenére elhívott? Ez igazán bátor tőle. Biztosan látta milyen lelkesen készültem és ezért hívott el, ez azért aranyos tőle.
-Szia! Te is jól nézel ki, jól áll a fehér. Különben dehogy haragszom! Igaz nem mondtad, de attól még nem haragszom. Tudod az egyik nagynéném is rosszul lesz a tömegben, pedig, ha belegondolsz, akkor abban lehet a leginkább eltűnni a szemek elől.
Kicsit toporgok tanácstalanul és a terem felé nézek, ahol már nagyon úgy tűnik javában áll a bál. Kicsit közelebb lépek a fiúhoz, hogy ne hallja csak ő.
-Kedves vagy, hogy annak ellenére elhívtál, hogy tömeg iszonyod van.
Mosolygok egyet, mert ezt én figyelmesnek értékelem és nem zavar, hogy más mit gondol. Már a számon van, hogy akkor hagyjuk az egészet, de eszembe jut Fleur nénikém aki szintén nem szereti a tömeget és mindig azt mondja a metrónál, ha arra visz az utunk és tolongani kell, hogy "Csak gyorsan gyerünk, ha nem figyelek oda semmi bajom!". Kicsit még közelebb lépek új ismerősömhöz és a vállára teszem a kezemet jelezve, hogy együtt érzek, mert láthatóan nagyon lógatja az orrát.
-Semmi baj. Szóval tudod Fleur nénikém sem bírja a tömeget, de van egy jó ellenszere. Gyerünk gyorsan be és ne figyelj a tömegre csak mondjuk rám, rendben? Mehet?
Megfogom a kezét mosolyogva és húzom is magam után, ha jön akkor biztosan hamar bekerülünk az ajtón közben folyamatosan kutat a szemem ismerős arcok után és meg is látom Kámea barátnőmet egy fiúval, de tekintettel rá és Zolira most nem üdvözlöm hangosan inkább csak mosolygok egyet felé, ha észreveszi akkor, majd intek neki. Ha Zoli idáig velem jött akkor húzom magammal tovább és a forgatagban keresek egy nyugodtabb sarkot, ahol megállhatunk és lehetőleg úgy állok, hogy én nézzek a tömeg felé ő meg csak engem lásson és a dekorációt mögöttem.
-Na ugye, nem is volt olyan vészes. Jobban érzed magad?  
Mosolygok rá megint bátorítás képen és nagyon remélem, hogy most már valamivel jobban van.

Kilt  Zoltán

kinézet


Nagyon megkönnyebbülök, ahogy látom Zolit már mosolyog. Ezek szerint jobban van, hiába Fleur néni tudja, hogy mit beszél. Mikor meg is erősíti szavakkal, hogy valóban jobban érzi magát nagyon örülök neki és a tudtára is adom. Kitratóan mosolyogva végignézek a táncoló és nem táncoló párokon, a szép dekoráción és ettől egyre jobb kedvem lesz. Kámea barátnőm nagyon szép ruhában van, de úgy látszik nem vett észre. Ha találkozunk legközelebb, feltétlenül megkérdezem tőle, ki az a fiú aki elkísérte. Körbejáratom a tekintetemet még egyszer de hiába, Dereket nem látom sehol így a tekintetem kalandozik tovább. Milyen szép, ahogyan hullik a hó fölöttünk és milyen jó lenne táncolni. Mikor Zoli rákérdez a táncra még a fogam is kivillan, olyan szélesen mosolygok. Mintha kitalálta volna a gondolatomat, lelkes hangon vágom rá azonnal.

-Igen, igen, igen …!

Ajaj lehet kicsit túllelkesedem a dolgot,  jobb lesz ha lecsillapodok mert így eléggé gyerekesnek tűnök. Kicsit, úgy érzem zavarba hoztam saját magam, így gyorsan betűrök egy tincset a fülem mögé és végig simítom a ruhám alját,  hogy legyen egy kis szünet, igaz a ruhán nincs is gyűrődés, a tincs pedig pont ott volt jó, ahol volt.  Kissé zavartan mosolyogva nézek rá és kutatom a szemében, hogy nem találta e az iménti lelkesedést kicsit nevetségesnek. Gyorsan nekifutok még egyszer, ezúttal nyugodtabb hangon.

-Úgy értem, igazad van ez a bál lényege, ha már itt vagyunk, vagyis nagyon szívesen táncolok veled.

Na ez se volt kimondottan határozott. Remélem nem lépek, majd a lábára mert a tánc nem az erősségem. Igaz nagyon szeretek táncolni, de nem vagyok igazán a parkett ördöge. Minden esetre kinyújtom a kezemet táncpartnerem felé jelezve, hogy részemről mehetünk a táncoló párok közé.

Kilt Zoltán

kinézet

Helyben vagyunk végre, a táncolók között. Igaz úgy tűnik Zoli izgul egy kicsit, de azért egészen jól táncol és csodák csodájára én sem lépek a lábára egyszer sem. Jó érzés a zenére forogni. Kicsit remeg a keze a táncpartneremnek, így rámosolygok, hogy tudja semmi vész, szerintem egészen jól megy a dolog és ennek nagyon örülök. Mivel még meg is dicsér már kezdek magabiztosabban lépegetni, követve őt és a zenét.

-Kedves, hogy ezt mondod. Nem vagyok nagy táncos, de veled könnyű, mert te is jól táncolsz.

Tényleg nagyon klassz dolog a fehér bálozók között táncolni vele. Hopp, majdnem megbotlottam még szerencse, hogy van kibe kapaszkodni. Egy idő után és sok tánc után, végül elhalkul a zene igazán sajnálom. Mosolyogva fogadom a meghajlást, amit táncpartnerem mutat és egy szoknyaszél fogásos térdhajlítással viszonzom, mert valahogy magától így jön, aztán kuncogva szólalok meg.

-Én köszönöm neked a táncot.

Még elvegyülünk kicsit a bálozók között. Mikor úgy tűnik lassan véget ér az este és elkezdenek elszállingózni az emberek Zoli felé fordulok, hogy megköszönjem, hogy elkísért.

-Nagyon jól éreztem magam. Kedves vagy, hogy elkísértél ez nagyon jó kis este volt. Remélem te is jól érezted magad végül. Nem is lehetett rajtad látni, hogy a tömeg zavart volna.

Még végig járatom a tekintetem a többi bálozón. Úgy tűnik lassan végleg befejeződik az este. Intek búcsúzóul a barátaimnak, majd mosolyogva búcsúzom Zolitól. Nagyon örülök, hogy megismertem. Az este végén és dudorászva jókedvűen libbenek tovább a szállásom felé.

Derek és Mea

Vidáman lépked barátai mellett a szállingozó hóban. Jól sikerült a téli szünet és egy pillanatra sem bánta meg, hogy az iskolában maradt az ünnepekre. Nem győzte írni Fleur néninek a leveleket mi minden történik vele. Baglya nagyon sokszor fordult a levelekkel és most is úgy néz ki lesz mit írnia neki, mert éppen Bagolyfalva felé tartanak. Mióta elindultak párszor lopva Derekre nézett, de eddig nem látta a rosszkedv jeleit rajta. Értesült az elvesztett kviddics meccsről, ezért Meát is aggódva figyelte, de úgylátszik nem bánkódnak nagyon, így megnyugodva és továbbra is mosolyogva lépked mellettük. Már nagyon régen tervezi, hogy szétnéz a faluban. Derek kérésének nagyon megörült, amúgy is örömmel segít neki ajándékot nézni az anyukájának. Szeret vásárolni, igaz nem találkozott még Derek anyukájával, lehet így nem is lesz olyan könnyű ajándékot javasolni neki. Jót derül barátja beszólásán.
-Igen az lenne az igazi. Talán kérjük meg tanárokat, hogy csinálják meg a meleg telet.
Kuncog egy kicsit, aztán megállapítja magában, hogy Derek még minig ugyanolyan vicces, mint volt. Neki a kedvenc évszaka a nyár, de tényeg szép így havasan a táj néz jókedvűen körül.

Derek és Mea

-Héj! Derek! Ez aztán a bátorság mondhatom.
Tiltakozik kacagva a bánásmód ellen, amikor Mea hóadagja után barátja maga elé húzza pajzsnak, de szemében máris felvillan a vidám szikra, ahogy a játékos kedve felébred. Előhúzza a pálcáját és megcélozza Mea következő hógolyóját ami éppen érkezik a levegőben.
-Depulso!
A hóadag megáll a levegőben és eltolódik tőlük, majd Mea előtt esik le a földre.
-Megvédtem önt a fagyhaláltól hős lovag, de abban azért egyet kell értenie velem, hogy ez így nem sportszerű.
Nevetve teszi el a pálcáját és gyorsan elszökken barátja elől, majd felvesz ő is könnyedén egy nagy hókupacot és nevetve néz mind a kettőjükre felváltva, mintha keresné a célpontot, aztán mielőtt kapna a nyakába egy jó adag havat, gyorsan Derekre vigyorog, majd barátnőjére kacsint.
-Védd magad hős lovag és te is lovagina!
A figyelmeztetés elhangzott, így már küldi is, végül Derek felé az első hókupacot,de azért a nyaka helyett a kabátjára céloz, ha beteg azért ne áztassa el, aztán villám gyorsan felkap még egyet és Mea felé küldi, mert fennáll a veszélye, hogy közben onnan is érkezik egy hóadag, elvégre barátai rutinos kviddicsezők, így nem árthat, ha gyors egymás utánban lepi meg őket. Most örül csak neki, hogy mégis felvette az új kesztyűjét, bár a divatos kötött darab hamar átázik, de addig még el tud, majd küldeni, pár hógolyót, ha barátai folytatják a játékot. Nem tudja célba érnek e a hóadagok, de azért jó móka ez. A hidegtől és a jókedvtől kipirult arccal nevet rájuk.

Derek és Mea

Nagy örömére a hógolyó, amit Derek felé küldött célba talál kicsit még fura is, mert úgy néz ki elbambult és nem is vette észre. Azt hitte félre ugrik előle, de szinte meg sem moccant. Nem sokáig gondolkodik ezen, mert úgy néz ki a másik hókupac, amit barátnője felé küldött gyorsan, nem talált és a Mea felől meginduló válaszhókupac telibe kapja a sapkáját meg egy kicsit kap a szájába is belőle.
-Vissza a feladónak!
Nevet egy nagyot és most igyekszik pontosan megcélozni Meát, majd elküldi a kezében tartott hógolyót. Elkezdi kikerülni ide, oda szökdelve a felé repülő hógolyókat több kevesebb sikerrel. Mikor látja, hogy Mea megcsúszik kicsit megtorpan és aggódva pilant felé, de úgy tűnik barátnőjét nem állítja meg holmi kis elcsúszás, könyökdörzsölve invitálja őket újra játékra. Mosolyogva néz rá. Igen Kámea már csak ilyen megállíthatatlan, erős és vidám, mint egy igazi lovagina. Megint azt érzi, hogy nagy szerencséje van amiért megismerte, ahogyan Dereket is. Szereti a barátait. Derekre vándorol a tekintete... nagyon szereti őket. Nem lenne ugyanolyan semmi nélkülük. Egy hókupac az ábrándozás közben centikre süvít el a válla felet.
-Héj!
Megint kacagnia kell, na és persze hógolyókat dobálnia, ha mindenki készen áll a védekezésre, mert ugye csak így kihívás. Kis idő múlva kipirult arccal, havas kesztyűvel és sapkával emeli a kezeit maga elé T betűt formázva.
-Időt kérek!
Össze üti párszor a kesztyűit, hogy leváljon róla a hó és leveszi a kötött rózsaszín, lila gyöngyös csodát a fejéről, hogy lerázza róla a havat, majd újra a fejébe húzza a sapit.
-Lassan menni kéne, mert várnak a boltok.
Emlékezteti a többieket mosolyogva az uticélra nem mintha nem élvezné a játékot, de fennáll a veszélye, hogy hóemberként fogja végezni a főutcát dekorálva, ha sokáig játszanak még.

Derek és Mea


Kicsit aggódva néz a tüsszögő fiúra. Reméli nem fázott meg nagyon, a kviddics meccsükön sem volt éppen meleg és most sincs. Amikor elhangzik a vezessetek vezényszó barátjától mosolyog, de belül elbizonytalanodik kicsit. Nem tudja, hogy vezethetné Dereket, mert ő sem járt erre túl gyakran, de azért bólint egy nagyot barátai felé.
-Jó menjünk. Sajnos nem ismerek jó helyeket, mert én sem jöttem le túl gyakran ide még... de talán a vendéglátó negyed felé kellene vennünk az irányt sokak szerint jó helyek vannak ott, ahogy hallottam.
Megakad és a fejét forgatva próbálja kitalálni vajon merre van az arra. Reménykedve pillant Kámea felé, hátha ő jobban tudja merre kell menni. Közben Derek tovább elmélkedik és a bálra tereli a szót. Mikor megjelent az Edictum fejcsóválva vette tudomásul, hogy ő is belekerült. Jó volt a bál tetszett is neki, ráadásul megismert egy igazán aranyos srácot, de arra azért nem gondolt, hogy hír lesz belőle. Kámea látta őt, mert ő is ott volt, de valahogy nem készült fel rá, hogy Derekkel is meg kell osztania a dolgot. Persze semmi titok nincs ebben, de azért valahogy zavarja.
-Ó... szóval olvastad. Igen Kilt Zolival mentem, de nem gondoltam, hogy ez ilyen nagy újság. Tényleg te miért nem jöttél el a bálra? Mea gyönyörű ruhában volt ám, elcsodálkoztál volna rajta!
Meára vigyorog és várja, hogy reagál erre, de őt ismerve nem lesz zavarban, ha válaszolnia kell.