28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Grace Erin Green összes RPG hozzászólása (134 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. október 29. 20:50 Ugrás a poszthoz


Jelmez

A mai napon egy teljes kész, totális káosz volt... Mit káosz, inkább apokalipszis, csak a négy lovas hiányzott. Miután egy rellonos srác, bizonyos Dioméd volt oly édes, hogy elhívott, egész éjszaka gyomorgörcsösen gondolkoztam a jelmezemen. Nem is akartam eredetileg eljönni a bulira, egyedül meg biztos, hogy otthon maradtam volna, de így akadt valaki, aki elkísérjen, tehát már nem mondhattam le pánikolva. Amúgy sem lett volna az én műfajom, mert megaláztam volna vele a srácot, ami meg még rosszabb, saját magamat is. Szóval ötlettelen éjszakázással töltöttem az óráimat. Már világosodott, mikor elaludtam, de csak pár órát töltöttem ezzel a haszontalan elfoglaltsággal. Utána még törtem a fejem egy darabig és végül sikerült rájönnöm  egy egész jó, ám annál inkább necces jelmez ötletére. Harley Quinn, a kissé pszichopata, ex-pszichológus bohóclány karaktere kedves volt a szívemnek régebben, ezért töltöttem az egész délutánomat azzal, hogy összeharácsoljam a kellékeim. Azt hiszem, a végeredményért megérte dolgoznom, mert szinte magamra sem ismertem első pillantásra. Persze, ha valaki jobban megnézett, akkor a szőke haj és a rengeteg fehér arcfesték alatt megtalálhatott engem is. Azért nem ártott figyelni. A mai nap abban tért el a többitől még, hogy túlságosan is izgultam ahhoz, hogy elkéssek. Nem, nem a fiú miatt, vagyis nem csak miatta, hanem leginkább azért, mert nem szerettem a tömeget és ha tehettem, kerültem is. Ma viszont a tömeg közepébe készültem, ami nagyon nem volt rám jellemző. Szedtem a lábaim a nagyterem felé, néha rácsodálkozva arra, hogy mi olyan jó a sok pókhálóban. Utálom a pókokat. A tömeget is. Fuj! Megráztam a fejem, majd nem messze a nagyteremtől megtorpantam és mély levegőt véve a falnak döntöttem a fejem és vártam. Remélem, hogy Dioméd nem gondolta meg magát, mert én egyedül oda be nem megyek...
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. október 29. 20:51
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. október 30. 12:43 Ugrás a poszthoz


Harley Quinn jelmez

Ameddig Diomédre vártam, volt időm körbenézni. Bőven akadt rá időm. Sajnos jóval többet láttam, mint akartam volna, szóval mikor megpillantottam Tonyt kéz a kézben egy szőke hölgyeménnyel, azonnal más irányba kaptam a fejemet. A mai jókedvről egyelőre ennyit, azt hiszem. Cuki volt így kormos pofival, meg minden, szóval én csak reméltem, hogy nem vett észre engem. Nem akartam vele sem találkozni, sem beszélni jelen pillanatban. A folyosó felé pillantva tökéletes rálátásom volt egy fiúra, aki mondhatni, hogy majdnem Ádám-kosztümben jégen csúszott errefelé. Halkan felkuncogva eltűrtem egy szőke tincsemet és figyeltem, ahogy leszólít egymás után több lányt is, megkérdezve őket, hogy nem én vagyok-e esetleg. Szélesen vigyorogtam a kosztümömhöz híven és vártam, mikor fog majd végre felém is vetni egy pillantást. Az igazat megvallva nem kellett túl sokáig várnom, mert a legtöbb lány már partnerrel várakozott a nagyterem előtti folyosón. Nem is rossz ez a jelmez, vagyis... igen, azt hiszem ezt még nevezhetjük jelmeznek.
- Ugyan, hogy is merülhetett fel a fejedben, hogy nem leszek itt? Én tartom a szavam - nevettem fel egy szemforgatás kíséretében, majd az ajkamba haraptam végigmérve. Kapásból nem sok embert tudok felsorolni, aki képes dögösen kinézni ágakkal a hajában, kéken és zölden, majdnem ruha nélkül, de azt hiszem, hogy Jeges Kventin Dioméd mától felkerül arra a bizonyos listára.
- Ő, hát hatalmas megtiszteltetés, hogy maga az erdők ura kísér el engem a bálba! Örvendek, a nevem Harley Quinn, foglalkozásom szerint szociopata bohóc vagyok. De azért kezelhető vagyok! A bókot pedig köszönöm - nevettem fel meghúzva a copfomat kis vigyorral és a kezére néztem. Aranyos volt tőle a felajánlás, hogy belé karolhatok, hát így is tettem a biccentésére pedig szélesen elvigyorodva bólintottam.
- Még szép, mehetünk. Én készebb nem is lehetnék. - vigyorogtam szélesen és hálát adtam az égnek, hogy emellett a jelmez mellett döntöttem. Vitathatatlan előnyei vannak, olyanok, mint például az, hogy a fehér sminktől nem látszik, ha elpirulok. Na meg jól nézek ki. Még a körmöm is kifestettem, ami meglepő volt, hiszen ilyesmire nem gyakran vetemedtem. Vetettem egy vigyort oldalra, dioméd felé. - Milyen napod volt? Én igazából csak készülődtem egész nap. És ezt most nem azért mondta, hogy kihangsúlyozzam, csak tény.
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. október 30. 12:43
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. október 30. 14:46 Ugrás a poszthoz


Harley Quinn jelmez

Azért látszott a srácon, hogy tetszik neki, ami lát, mire elégedett vigyorral kihúztam magamat. Hát igen, ő sem volt rossz darab, szóval kifejezetten tetszett a helyzet, legalábbis eddig. Mindössze egy srác volt, aki ennél jobban megmozgatta a sejtjeim, de ő teljesen más miatt. És ő mással volt. Mélyet sóhajtottam, de ismét mosolyognom kellett, mikor kijelentette, hogy részéről az öröm. Elvigyorodva oldalra döntöttem a fejem és ránéztem. Próbáltam úgy kinézni, mint aki nagyon eltűnődött a dolgon, hogy eleget tegyen-e a  kérésnek.
- Hm, hát még meggondolom a dolgot, drága. - nevettem vele, mivel nagyon cuki nevetése volt és ez azért jó dolog, hé! Mikor belé karoltam, ő cserébe rám mosolygott én pedig az ajkamba haraptam egy pillanatra. Elindultunk az ajtó felé, amit csontvázak nyitottak... hát nem mondom, nagyon para volt, pont ehhez a bulihoz illő hangulatot teremtett az embernek, már azelőtt, hogy belépett volna az ablakon. Elismerő vigyorral bólogattam a csontváz felé, aztán inkább visszanéztem még futólag a vállam felett Tonyra, elmosolyodtam és Kventinre sandítottam.  
- Az a csaj a barátnőd volt? - biccentettem a fejemmel a vörös kiscsaj felé, akire az előbb rákacsintott. A lány elég csúnya pillantásokat küldött felém, innen jött az ötlet, hogy szerintem köze lehetett a sráchoz. Nem igazán érdekelt most a lány lelki nyomora, csak nem értettem azt a fejet, amit vágott.
- Meg tudom érteni, én is ezt csinálom minden reggel - nevettem fel a mutatóujjam köré csavarva egy hajtincsemet a fekete végű copfomból. Persze tényleg hasonlóan nézett ki a hajam reggelente, de az a rémálmok miatt volt és nem azért, mert én úgy akartam. Legközelebb majd én is bedobok valami hasonló jelmezt. Azt hiszem, hogy jól állna nekem.
- Aha, hát... nem könnyű fekete hajú csajból szőkét csinálni, még varázslattal sem, mert nagyon makacs hajam van... - nevettem fel zavartan, majd inkább hátradobtam a copfomat és rávigyorogtam, végigmérve immár fekete-fehérben. Be kellett vallanom, hogy kifejezetten helyes volt a srác. Egy estét mindenesetre nekem kifejezetten megért nekem. Mikor bókolt, már tényleg örültem a fehér arcfestéknek, ami alatt nem nagyon látszott, ha elpirultam. Arra nem számítottam, hogy ennyire bejön majd neki a jelmezem.
- Hu, hát... köszönöm, Dioméd! Megtisztelő, hogy jelmez nélkül is jó csajnak lettem szavazva a részedről - vigyorogtam rá megsimítva a pofiját a mutatóujjammal. Jól esett a figyelme, ez tény és való. Még akkor is, ha nem utána csúszok-mászok hat éve. Abból úgysem lesz semmi, tehát Dioméddel simán jól érezhetem magamat. Az ujjaim az övéi közé fűztem, mikor a kezembe csúsztatta az övét. Vele tartottam a svédasztalhoz és én is szemlélni kezdtem a kínálatot. Az üveg amit elém tartott, borzasztóan bizarrul nézett ki, így vágtam egy fintort és elnevettem magam.
- Nem tudom, hogy mi van benne, de azt hiszem, hogy nem is szeretném. Miért, szerinted ez milyen? - mutattam fel egy szemgolyó cukorkát, ami körbe-körbe forgott a csomagolásában. Elég undorító volt, nem hiszem, hogy én azt meg akartam kóstolni.
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. október 30. 14:51
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. október 30. 17:26 Ugrás a poszthoz


Harley Quinn jelmez

Az érkező párocskára sandítottam, de nem volt kedvem az önostorozáshoz, na meg ennyire mazochista sem vagyok, így visszanéztem Diomédre, aki halál nyugodtan bejelentette, hogy van egy menyasszonya meg két barátnője is. Elismerő arccal bólogattam egy sort, majd felemeltem egy üveg vajsört, ami még ugyan meleg volt, de az üveget pókháló lepte. Ez undi... Azzal a mutatóujjammal porolgatni kezdtem az üveget, aztán kibontottam és Diomédre néztem.
- Nem mondom, tudsz élni. Három nő, az nem kevés. Hát... sok szerencsét hozzájuk - nevettem fel és az arcát néztem oldalra döntött buksival. - Nem kérsz? Igazából ez tudom, hogy micsoda, az illatáról, szóval ebben bízhatsz.
A kérdésem után igazából bunkó voltam, mert beleittam az üvegbe és le nem vettem róla a szememet.  Az értetlen arca majdnem elérte, hogy elnevessem magamat, de nem lett volna túl szexi, ha ráröhögöm az italomat, szóval nagy nehezen megálltam a késztetést. Mikor már elmúlt a veszély, megráztam a fejem kuncogva.
- Nem, csak vicceltem, de igazából pont úgy néz ki a hajam reggelente, mintha ágak lennének benne. Áll szanaszét, mint a szénaboglya. - tettem le az üveget az asztal szélére addig, hogy tudjam mutatni, kb mekkora fejem van attól a hajtól. Elég ijesztő szoktam lenni, mint azok a középkori boszorkány-imitátorok. Utána persze ő is felhozta a haj-ügyet, hogy neki könnyebb volt kékre színezni, mint nekem szőkére. Mély sóhajjal szemügyre vettem a kék hajkoronát, majd két ujjam közé csippentettem egy tincsét.
- Hát ami jól néz ki, az jól néz ki. De mivel neked szerencséd van a hajszíneddel, nem csodálom, hogy könnyű volt átszínezni. Irigyellek egy kicsit... - mosolyodtam elengedve a tincsét és visszaszereztem az üvegemet és a többi édességet kezdtem tanulmányozni. A kezét persze azért még fogtam. Mikor visszatette az üveget, még mindig grimaszolva bólogattam.
- Ez egy jó döntés volt. - állapítottam meg, aztán nagy figyelemmel kísértem, ahogy Dió hatalmas harcot folytat a szemgolyóval és halkan felnevettem. Az az arc, amit vágott... már megérte eljönnöm! - Ez...fujj! Hős vagy!
Nyomtam egy puszit az arcára jutalmul, amiért megküzdött ezzel a rémes édességgel és megmentett engem tőle, hogy megkóstoljam. Én azt hiszem, lehet, hogy helyben rosszul lettem volna, ha egy szemgolyó ugrál a számban.
- Megmentettél! De azt hiszem, hogy egyet kell értsek veled: ha a többi is ilyen bizarr, akkor én ma nem fogyasztok semmit, köszönöm
A hangulatom kifejezetten derűs volt és nagyon tetszett a fekete-fehér megoldás is. Kellemesebb volt tőle az atmoszféra és nem is volt az ember szemének olyan bántó a jelmezek látványa. Mindig fáj a szemem, ha túl sok színes ruha van egy helyen. Diomédre mosolyogtam szélesen, finoman megszorítva a kezét.
- Azt hiszem, ez a mai este egy jó élmény lesz a számomra. Köszönöm, hogy elhívtál, mert ha nem teszed, most azt hiszem otthon kuksolnék és keseregnék - mondtam hálásan és megcirógattam a kézfejét a hüvelykujjammal. Most kivételesen nem ironizáltam, tényleg meg akartam köszönni a fiúnak a gesztust.
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. október 30. 17:26
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. október 30. 21:30 Ugrás a poszthoz


Harley Quinn jelmez

Ahogy vártam, a szerencsekívánást egy vigyorral viszonozta, ami kifejezetten jól állt neki, aranyos volt tőle. Annak ellenére, hogy nem különösebben akartam vele olyan kapcsolat félét, attól még bírtam a srácot. Az még a szerencsésebb, ha a kapcsolat elején megmondja, hogy nem vagy egyedül kisanyám. Az a balhés, ha a közepén jelenti be, hogy: Ja bocsi, kisszívem, de ma nem érek rá, mert randim van a menyasszonyommal". És akkor te: "Miiii?!"
Az italra nemet mondott, mire én csak kis vigyorral vállat vontam és inkább húzóra megittam a maradékot. Ez volt a kedvenc italom az egész kerek varázsvilágban. A legjobb dolog. Egy elegáns mozdulattal letettem az üres üveget, majd ismét visszanéztem rá. Nagyon úgy tűnt, hogy elgondolkozott valamin, amire egy fürkésző pillantás volt a válaszom. Nagyon remélem, hogy nem sántikál rosszban, nem szeretnék már év elején balhéba keveredni. A puszim után enyhe döbbenet látszott a srácon vagy az is lehet, hogy inkább vágyakozás? Nem tudtam pontosan megállapítani, de az tuti, hogy a pillantása megakadt az ajkaimon, amitől egyszerűen muszáj volt elvigyorodnom. Mindezek után nevetve közölte, hogy szép ajkam van - elsősorban erre figyeltem fel -, illetve azt, hogy kék lett. Vállat vontam kis mosollyal, mikor nyúlt, hogy letörölje, de aztán megtorpant a mozdulat kellős közepén. Hozzá tette, mintegy magyarázatként, hogy jól áll, mert így látszik, hogy vele vagyok. Az ajkamba haraptam kis mosollyal, halványan elpirulva, sokadszorra a mai este folyamán. Imádlak Harley, téged, meg a hulla színű festékedet! Azért sokat rontana az imidzsemen, ha játszanám a szende szüzet, aki mindenen elpirul. Még mindig egy kicsit zavart voltam, így alig tűnt fel, hogy mondott valamit. Megráztam a fejem, majd totál hülyén érezve magam visszagondoltam, hogy mit mondott.
- Tessék? Ja igen, igazad van - nevettem fel, totál kínosan érezve magamat attól, hogy megint zizi vagyok. - Ne haragudj, elkalandoztam egy kicsit.
Zavartan tekergetni kezdtem ezúttal a fekete copfomat az ujjam körül. Furcsa volt ezt a saját számból hallani, elvégre az esetek kilencvenöt százalékában nem szoktam bocsánatot kérni, még akkor sem, ha az indokolt lenne. Most pedig nem volt az, mégis megtettem. Jókedvűnek tűnt, aminek örültem. Annak viszont, hogy utána kijelentette, hogy az azért nem lenne jó, mert nincs bejárása a levitába, még ennél is jobban örültem. Éreztem, hogy el akarja húzni a kezét, szóval elengedtem, megigazítva a kesztyűmet, így már csak az tűnt fel a közeledéséből, hogy a keze a derekamra csúszik, aztán az ajkát éreztem a buksimon. Ez határozottan előzékeny és édes volt tőle, amit én viszont nem igazán szoktam meg. Csak szélesen elvigyorodtam és próbáltam nem úgy kinézni, mint aki be van lőve. Azt hiszem nagyjából sikerült úgy tennem, mintha csak magabiztos és vidám lennék. Az ajánlatára felpillantottam kis félmosollyal.
- Ki nem hagynám - vigyorogtam szélesen és megcirógattam a kezét ismét. - Ha már egyszer ilyen szépen megkérdezted...
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. október 30. 22:45 Ugrás a poszthoz


Harley Quinn jelmez

Nekem az volt furcsa, hogy megpuszil, neki pedig az, hogy nekem ez furcsa. Paradox helyzet, azt hiszem. Felnevettem, majd az arcára sandítottam kis mosollyal, még egyszer megsimítva a kezét. Mikor kinevetett, akkor viszont azon voltam, hogy már vállba vágásra emeltem a kezemet, aztán inkább csak leengedtem. Tonyt már kétszer megvertem volna érte, de Diomédet nem akartam bántani, mert ő még nem ismer annyira, hogy tudja, nem bántásból teszem, csak megszokásból. Megkérdezte, hogy mi volt abban az üvegben, mire csak ismét felnevettem.
- Vajsör volt benne, de a neve kissé megtévesztő, mert nincsen benne semmiféle alkohol - kuncogtam a szemébe bámulva, aztán mentem vele a táncparkettre, ugyanúgy fogva a kezét, mosolyogva. Meg kell mondjam, hogy azért megnéztek minket páran, de nem zavart, sőt, igazából vicces is volt a dolog. Már készültem rá, hogy átokhoz húzzam a pálcámat, ha valamelyik eszetlen kis csitri esetleg nekem akarna esni, de azt hiszem annyira azért nem volt barátságos fejem, még a cuki, bohókás bohóclány sminkje alatt sem. Szóval az átkozás, amire annyira bizseregtek az ujjaim, sajna elmaradt, de helyette táncolhattam Dioméddel, ami azért kárpótolt érte. Az erre a zenére való tánc sajnos nem volt annyira az erősségem, de mint láttam, neki sem és ez azért megnyugtatott. Szinte lelki megnyugvást éreztem, mikor a zene végre lassabbra fordult és olyan táncot is lehetett rá táncolni, amit tudok. A szemöldökhúzogatásra persze rögtön nevetnem kellett, de hagytam, hogy a kezét a derekamra tegye és táncoltam vele. A bók viszont még mindig meglepő fogalom volt a számomra, pedig Diótól számíthattam volna rá.
- Nem, nem mondtam... de nagyon köszönöm... Az pedig negyvenöt réteg smink! - nevettem fel grimaszolva, de csak a poén kedvéért szőrszálhasogatóskodtam. Ez a fajta zene belőle is jobban kihozta a táncolhatnékot, mint az előbbiek, aminek a részemről én nagyon örültem. Én sem szakítottam el a pillantásomat az övétől, mélyen a szemeibe bámultam. Arra viszont, hogy közelebb hajol, aztán megcsókol, nem számítottam. Mondhatni kissé sokkolt, de viszonoztam majdnem az arcára téve a kezem. Csak majdnem, mert észbe kaptam és így az arcától nem messze megállítottam a kezem a levegőben. Aztán rémesen bűntudatom támadt, így elhúzódtam lesütött szemmel és a padlóra bámultam.
- Én... nekem ez nem megy... Ne haragudj, Dioméd, te helyes vagy meg kedves és jófej is... Csak én... én szeretek valakit. - pillantottam Tony felé csüggedt arccal. Már majdnem azon voltam, hogy elbőgöm magam, amiért ilyen szerencsétlen egy nőszemély vagyok, de nem engedhettem meg ezt a luxust magamnak.
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. október 30. 23:56
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. október 31. 22:45 Ugrás a poszthoz


Harley Quinn jelmez

Azért láttam, hogy megnézett magának pár csajt, de nem zavartattam magamat, ha mozizni akar, mozizzon. Ha fiú lennék, én is azt tenném, ez egyszer már tuti. Szóval hagytam nézelődni, mint egy jó lány. Aztán jött a csók, az az átkozott csók, amiből én hülye elhajoltam! A srác totál lefagyott, na nem szó szerint, pedig azt is kinéztem volna belőle, elvégre ő ilyen jeges fazon. Szegényem csak állt ott és nézett rám értetlenül, mire megpróbáltam elmagyarázni a dolgokat. Persze elég rosszul jött ki a dolog, szóval én úgy éreztem magam, mint a legborzasztóbb ember a földön. Követte a pillantásom, szóval már legalább egy valakivel megosztottam azt a titkot, amit hat éve őrizgettem. A hajába túrt, nagyon ki lehetett rám akadva, amit pedig csak megérteni tudtam, én is kiakadtam volna rajta, ha egy csaj elhajol és megmondja, hogy szerelmes valakibe. Azután, hogy egész este velem lógott! Felnevetett, de ettől még nem láttam vidámnak... már én sem voltam az. Nagyot nyelve néztem rá bocsánatkérőn, mikor megjegyezte, hogy ez az ő szerencséje. Még mindig nevetett, nekem viszont akkor is rossz érzésem volt a dologtól. Aztán még ő kért elnézést, szóval a kezembe temettem az arcomat, amolyan "Istenem Grace, ha ennél is hülyébb lennél, díjat kéne adni neked" - gondolattal. Ránéztem az ujjaim közül és az ajkamat kezdtem rágcsálni, mint egy hülye.
- Nem a te hibád, nekem kellett volna szólnom, mármint... - a homlokomra tettem inkább az egyik kezem, a másikat pedig a csípőmre. Nem tudtam, hogy fogalmazzam meg a dolgot, pedig nagyon el akartam neki magyarázni a dolgot. Vállat vont, de láttam rajta, hogy bántja, amiért nem szóltam. Engem is bántott volna, szívem szerint felpofoztam volna magamat. Az ujjaimra néztem, de a bűbáj működött, nem kenődött el a festék az arcomon még a masszív kirohanásom után sem.
- Nem láttam értelmét, hogy elmondjam, mert kettőnk közt... nincsen semmi. Ő megpróbált felszedni még pár évvel ezelőtt, de én nem akartam elveszíteni az egyetlen barátomat és ezért elutasítottam. És most is a legjobb barátom, csak úgy amúgy azt hiszem elástam magam a szemében. Ő meghívott egy másik lányt, én pedig nem akartam azt mondani, hogy: Mondd vissza, velem kell jönnöd... - túrtam a hajamba, majd a földre bámultam, vadul pislogva. Rémesen éreztem magam amiatt, hogy elszúrtam szegény srác estéjét. Az ujjaim kezdtem tördelni, majd visszanéztem rá kissé félve. - Ha akarod, lelépek, megértem a dolgot.
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 3. 20:38 Ugrás a poszthoz

Dioméd, majd szingliben
Harley Quinn jelmez
Persze attól eltekintve, hogy nem mutattam a dolgot, láttam, hogy nagyon ideges lett rám, amiért lepattintottam. Vannak ilyen esetek, hát most megszívta, nem az én problémám a továbbiakban. Elmagyaráztam neki a dolgot, de kb annyi figyelmet szentelt nekem, hogy az sem tűnt volna fel neki, ha azt mondom, hogy a hajában mászik egy bazi nagy pók, vagy hogy sárkánytrágyát reggeliztem. Jellemző volt, de nem hatott meg a dolog, még egy icurka-picurkát sem, elvégre egy elsős srác volt, akit még csak nem is ismerek. Amúgy sem volt különösebben az esetem, így majdnem összetettem a kezem, mikor megjelent a Levitás mestertanonc srác. Szívem szerint diadalmasan ráztam volna az öklöm, amiért végre megszabadulok a kínos helyzetből és szinte ugyanabban az időpontban, hogy Dioméd a sráccal kezdett beszélgetni, én megvetettem a szexi, felemás acélbetétes bakancsaim a parketten és eltűntem két ember közt, a drága duót magukra hagyva. Nem tehettem róla, átvágva a parketten önkéntelenül is győzelmi táncba kezdtem, magamon kívüli állapotban, amiért végre megszabadultam. Igazából szereztem egy vélhetően ciánkék és méreg kinézetű itókát, majd vállat vonva beleittam. Mi bajom lehetett volna? Hát nem lett semmi, olyan... Áfonyás íze volt, amit kifejezetten szeretek, szóval megtartottam és elkortyolgattam felülve egy asztal tetejére, mivel éppen nem használta senki. Az ajkam harapdálva pásztáztam a termet, felmérve a kosztümöket, azt, hogy ki kivel sétálgat, ilyesmiket. Egész szórakoztató volt, így a lábam lógálva néztem az előttem játszódó jeleneteket. Egy rellonos meg egy navinés az italoknál cimbiztek, míg Várkonyi tanár úr éppen Keikoval rendezte a nézeteltéréseit - azt hiszem -,  Annelie, a DÖK elnökünk pedig nem is olyan régen érkezett. Ott is ott volt Várkonyi prof. Őt nehéz volt elkerülni, bárhova néztem,ott volt... Most komolyan. Inkább visszanéztem a szöszkémre, aki még mindig a Levitás kicsilányt boldogította. A csaj mindezek ellenére nem tűnt valami boldognak.. ch... Ezek sem tudják magukat megbecsülni! Halványan elmosolyodtam, bár nem egy boldog mosoly volt, de édesek voltak együtt. Inkább másfelé néztem, le az üvegemre. Elvoltam így, szólóban, egy darabig.
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 5. 21:04 Ugrás a poszthoz



Még a nyáron tettem egy rövid kiruccanást Londonban, aminek során bizony megint vettem egy rakás használhatatlan cuccot. Na, ez igazából most tűnt fel, miután nem sikerült a ruháimat beletuszkolni a ládámba. Mit volt mit tenni, hát fogtam, odaültem a ládám mellé és elkezdtem kihajigálni belőle a göncöket. Volt benne egy rakás bögre, amitől nem voltam hajlandó megszabadulni, egy nagy táskányi reklámcucc. Átvizitáltam és jó sok nippet ki is selejteztem,  belegyűrtem őket a táskába. Hova kéne raknom ez a sok fölösleges cuccot? De most komolyan, rakjam a házkupába és gyújtsam fel? Úgysem meri soha senki megnézni, nem is tűnne fel nekik... Az ötletet mindenesetre elvetettem, mert már csak három évem volt hátra itt, nem volt kedvem hozzá, hogy Doleancé letépje a fejemet gyújtogatásért. Szóval összekötöttem a hajamat és a pálcámat a talárom zsebébe csúsztatva, felmarkoltam a táskát és elindultam utamra. Nem nagyon tudtam, hogy most mit csináljak, azon voltam, hogy most megyek és kalapácsvető módjára belevágom az egész hülyeséget a tóba. Aztán eszembe jutott, hogy tavaly még a szertárba eldugtam egy Troll dolgozatomat és hogy az a kis iromány már egészen biztos, hogy nagyon magányos. Így tettem egy száznyolcvan fokos fordulatot és arra indultam, hogy megszabaduljak a sok szeméttől, közben egy zacskó Cadburyt szemrevételeztem magamnak. Imádtam az angol édességek minden formáját, habár...mit nem szerettem, ami angol volt? Imádtam az angol királynőt - tuti, hogy anno Hollóhátas volt -, az angol zászlót, a Big Bent, a tejes teát és a Cadbury kétszázféle csokoládéját. Így elropogtattam egy krémmel töltött csokitojást, a szertár folyosója felé sétálva. A sarkon bekanyarodva vettem végül észre egy ismerős arcot, aki dühösen vágott le a földre egy kötegnyi papírt és felszabta az ajtót. Oldalra biccentett fejjel torpantam meg, még mindig édességet ropogtatva és lejjebb húzogattam az angol-zászlós pólóm. Lenyeltem az édességet, majd ismét közelebb léptem.
- Csak nincs gond, Nedra? - tettem fel a kérdést, bár nem nagyon vártam választ, hiszen ha minden oké lenne, nem dühöngene és hajigálna be papírokat a szertárba. Szórakozottan elvigyorodtam, majd odasétáltam hozzá, persze megtartva a tisztes távolságot. - Segítsek valamiben? Mintha kétségbeesettnek tűnnél... de mi ez a bűz?
Kétségkívül orrfacsaró szag áradt valamiből és a szemem a pergamenekre siklott. Grimaszolva pislogtam egy sort, majd lassan visszanéztem a lányra.
- Nem néz ki valami biztatóan. Kérsz Cadburyt? - nyújtottam felé a csokis tasakot, hogy legalább egy kicsit kevésbé legyen gázos a helyzet.
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. november 27. 19:20
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 7. 00:48 Ugrás a poszthoz


Annak ellenére, hogy most az egyszer nem akartam sem megijeszteni, sem pedig a frászt hozni másokra, azt hiszem a megjelenésemmel sikerült megzavarnom a szőke háztársamat. Halványan elvigyorodtam, mert azért jó, ha az ember ilyesmire is képes. Nem tartottam bolondnak a lányt, igazából a zsenik szinte kivétel nélkül beszélnek magukban, mert néha nincs jobb társaságuk, akikkel megbeszélhetnék az élet problémáit. Én is ezek közé az emberek közé tartoztam. A lány egy sóhajjal  lecsücsült a padlóra, mire kissé kétkedve néztem rá, de végül nem kommentáltam a dolgot, csak benyomtam még egy csokit és a maradékot zsebre vágtam, mivel intett, hogy ő nem kér. Én felkínáltam neki a lehetőséget, nem mondhatja, hogy nem! Sebaj, több marad nekem. Egy idő után már-már ijesztőnek hatott a drága, elvégre csak bámult maga elé, ami nem jellemző a legtöbb emberre. Halkan felnevettem, de gyorsan el is nyomtam, nem akartam a csaj lelkébe gázolni, bár sokszor sikerült az ilyesmit összehoznom. Mint múltkor, a halloween partin. Szegény kis szöszke fiúcska azt hitte, hogy lehet köztünk bármi is. Bah! Nem. Meglepett a dolog, hogy a szöszke arcán láttam átsuhanni valami felismerés félét, mert a legtöbb ember lusta gondolkozni. De komolyan, még csak meg sem próbálkoznak vele. Nagyon kiábrándító tud lenni az emberi faj, mondjon nekem bárki bármi!
- Megszívattak téged átkozott cuccokkal és te még itt vagy, ahelyett, hogy véres bosszút állnál? Hu, várjál, ezt át kell gondolnom. Én már rég ott lennék és minimum Rémdenevér-rontást uszítottam volna a kis vicces kedvűre - mondtam elgondolkozva. Hát igen, én határozottan ezt tettem volna, de az ismerőseim nagy része nem úgy gondolkozik, mint én. Megvillantottam egy bocsánatkérő mosolyt, kb fél percre, nem többre. Leguggoltam vele szemben, a kezeimet a térdeimen támasztva és kissé oldalra döntöttem a fejemet. Néha nagyon zavarba tudtam hozni embereket, mert imádtam tanulmányozni az arckifejezéseiket, a mozdulataikat. Előbb utóbb ezért valaki le fog ütni, Grace.
- Igen, én is lomtalanítani jöttem ide, bár az enyém csak fölösleges és nem  bűzlik az átkoktól. - bólogattam  helyeslően, bár nem teljesen ugyanazon okokból jöttünk ide, mégis azt hiszem jól jött volna nekünk egymás segítsége, mert nehéz volt a bejutás. Tanácsolta, hogy ne dobáljam be, így felálltam és odasétálva megkopogtattam a kupi-tornyot. Elgondolkozva bólogattam és átfutottam a hang alapján körülbelül milyen vastag lehet az ajtó előtti torlasz. Nem tűnt annyira vészesnek, de egy ember tuti nem tudná elmozdítani.
- Ha ezt tudtam volna, szerintem hozok egy ásót... honnan kerül ide ennyi szemét? - kérdeztem egy értetlenkedő grimasszal belerúgva alul a kupacba.  Pár könyv meg irat repült befelé, így ismét leguggolva bepillantottam. Sötét volt, de volt most már alul egy nagyon pici rés. Visszanéztem a csapattársamra, majd elfojtottam egy komisz vigyort. Imádom az ilyesmit, még akkor is, ha nincsen tervben.
- Engem is érdekel mi van bent, de ha itt nem jutunk be, soha nem férek be a szekrényembe. Pardon, ládámba, szóval muszáj lesz bejutni. - vizsgálgattam a lyukat, ami valaha talán a bejárat lehetett, mielőtt még elhalmozták a kacatok. - Csapatépítő tréning, hm, Nedra?
Persze a gondolatra nevetnem kellet, de közben erősen járt az agyam, hogy vajon mi merre kéne kerüljön, hogy bejussunk. Volt pár kósza ötletem, de mind eszelős, pont mint az esetek kilencven százalékában.
- Mondanám, hogy berobbantom, de nem hiszem, hogy meg lennénk dicsérve. Neked van ötleted a lehetetlenhez? - egy hajtincsemet hátradobtam a vállam felett és ránéztem a szemem sarkából. Volt egy olyan érzésem, hogy mi ketten elég kreatívak vagyunk ahhoz, hogy bejussunk. A többi már csak rajta állt.
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. november 27. 19:21
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 8. 16:48 Ugrás a poszthoz


Egy ideig ücsörögtem ott és figyeltem az események folyását, elfilozofálva azon, hogyan fogok a lehető legkevesebb feltűnést keltve kiosonni, meg hasonlókon, de nem mentem végül vissza. Az olyan megalázó lett volna.. Még a végén azt hiszik, hogy megbántott az a kis taknyos! Ch, azt már nem.  Szóval még ellötyköltem az üdítőmet az üvegemben, majd meghúztam a copfomat és cuki kislányos szökdécseléssel tettem le az asztalra az üvegemet. Pont arra gondoltam, hogy most megyek és lefekszem, mikor Mary Poppins volt szíves elviharzani nem messze tőlem. Felszaladt szemöldökkel bámultam utána, majd egyre szélesebb mosoly terült el a fehérre meszelt pofikámon. Hát, a cukiság nem minden, sors. Ezt neked.  Szívem szerint tettem volna egy obszcén kézmozdulatot az égbolt felé, de egy gond az volt, hogy nem láttam, a másik pedig az, hogy túlontúl sok volt itt a tanár. Ma nem megyek büntetőmunkára, az egyszer biztos! Megtorpantam, felkaptam még egy üveg olyan kék löttyöt, majd tettem egy száznyolcvan fokos fordulatot és a tömegben elszlalomoztam a kis szöszke szívemig. Azaz, hogy éppen mögötte álltam meg, azon gondolkozva, hogy a múltkori után meg merjem-e bökdösni most a vállát. Végül lesz, ami lesz alapon megöleltem hátulról és puszit nyomtam a nyakára kis vigyorral. A kis füstszagú, kormos dög, akit faképél hagytak, hát szegényke. Elvigyorodva a füléhez hajoltam, lábujjhegyre állva.
- Találd ki, ki vagyook!- mosolyogtam szélesen, még mindig mögötte ácsorogva. Ezért már megérte várni, pedig az unalom már majdnem rákényszerített, hogy öt sarlót fizessek egy dementor csókjáért. Annak ellenére, hogy nem velem jött, mégiscsak velem kötött ki, még ha nem is önszántából. Jól esett megölelni, mert napok óta nem láttam már a hülye fejét. Csak tudja, ki vagyok, ha meg nem, akkor jó helyen vagyok ahhoz, hogy seggbe tudjam rúgni.
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 14. 01:24 Ugrás a poszthoz


Persze a kis játékot, hogy találja ki ki vagyok,mindössze szórakozásból tettem fel, de miután közölte, hogy valami lány  suliból, hátsón billentettem. Ezért volt jó, hogy nadrágban jöttem: ha nem abban jöttem volna, akkor egész biztos, hogy nem tudom ilyen cukin fenéken térdelni. Megérdemelte, bár reméltem, hogy csak viccel, ezért is nem rúgtam nagyot. A hangsúlya viszont nem pont erre engedett volna következtetni és ez egy kicsit elbizonytalanított. Hál Istennek, csak egy pillanatra,mert ismerem már magamat és őt annyira, hogy sejtsem, szeretne kétségbe ejteni. Amikor szembefordult velem széles vigyorral, persze rögtön a nyakába borultam, szorosan átkarolva és felkuncogtam. A kis szemétláda...Talán ezt most megérdemeltem... nem nagyon, de egy kicsit megérdemeltem. Elhanyagolható mértékben. Mikor átkarolt, szélesen elmosolyodtam, még inkább, mert egész este hiányoltam ezt a kis gesztust.  Vidámnak tűnt és ezt gyorsan el is könyveltem a saját számlámra, megfogadva, hogy ma még vállon kell veregetnem. Én a helyében nem lennék boldog, hiszen otthagyta egy csaj a bál kellős közepén. Bár nekem ez csak haszon volt, éreztem, hogy ennek így kellett lennie, mármint, ide kellett jönnöm hozzá.
- Neked is szia, Tony-cica! Hát én hozzád jöttem, nem szédítek elsős szöszkéket,mert nem vagyok pedofil és mert... mert nincs is elsős szöszkém. Csak egy szöszkém van, de az hatodikos és hiányzott nekem az este - ölelgettem boldogan, ami nem volt jellemző rám, így elég fura volt, de jó érzés. Azt hiszem, abban az italban valami pia lehetett. Még a kis égett, szenes illat ellenére is boldog voltam, a nyakába nyomva a pofim, majd nagy nehezen levakartam magam róla és megigazítottam a copfomat az arcát stírölve. A kis poros...
- Veled meg mi történt, bedöglött a kecódban a fürdőszoba? Ha ennyire vészes a helyzet, szólj már, becsempészlek a miénkbe - nevettem fel, most teljes őszinteséggel, ami azét elég ritka volt a részemről. Nagyon fura, de azt hiszem, hogy azt kell mondjam, ma kifejezetten felpezsdült a hangulatom, mióta megszöktem a jeges sráctól. Mikor tett nekem egy ajánlatot Dióval kapcsolatban, felnevettem és puszit nyomtam a pofijára, ott hagyva neki egy édi rúzsnyomot.
- Igazán lovagias lenne tőled, de azt hiszem, hogy egy puszinak most jobban örülnék. Ha derogál, azt is elfogadom, de akkor időt kérek, mert el kell mennem a dementorhoz kérni egyet  - biggyesztettem le az alsó ajkam kissé bánatos, részben pedig elgondolkozott arccal, a dementoros bódé felé pillantva. Egyre hívogatóbbnak tűnt, most már komolyan. Nem kerülte el a figyelmemet az a tény, hogy végigmért, de csak egy apró mosollyal és enyhén felvont szemöldökkel jutalmaztam a dolgot. A válaszom hamar érkezett, végre valaki felismert. Szívem szerint ugrálni kezdtem volna, hogy: "igen, igen, igen, igen, ő vagyok!" De inkább nem tettem, csak csillogó szemekkel meredtem rá. Mikor azt mondta, hogy dögös vagyok, enyhén elpirultam ugyan, de maximum onnan vehette észre, hogy ismét beharaptam az ajkamat, a kesztyűmre pillantva.
- Kösz, reméltem, hogy sikerült eléggé visszahoznom a karakter hangulatát. Még szőke is lettem miatta, látod? - lebegtettem előtte a szőke-vörös copfomat, majd a bakancsom mutogattam. - Ez pedig felemás, még erre is odafigyeltem!
Utána a sütik felé pillantottam, de megráztam a fejemet. Nem akartam még hozzányúlni az édességekhez, miután Dioméd majdnem megfulladt attól a szemgolyótól. Na az undi volt!
- Nem, nem kóstoltam még semmit, de mielőtt beszólsz, itt az ideje... - mondtam, majd megettem egy bizarr agysütit. A kinézete rémes volt, de az íze nagyon finom volt, így a lakkozott körmű, ujjatlan kesztyűbe hüvelykujjammal mutogattam, hogy  bizony király. Nagy nehezen megrágtam, majd lenyeltem,mert elgondolkoztam kicsit, de végül rápillantottam.
- Nem volt rossz... Amúgy voltál táncolni? - kérdeztem kérdő pillantással, oldalra döntve a fejemet kicsilányosan. Most kivételesen aranyos hangulatomban kapott el. Lehet, hogy beszívtam valamitől?
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 15. 14:01 Ugrás a poszthoz


Miután Nedra arca kezdett kicsit kevésbé gondterheltté válni, elégedettebb bólintottam magam elé. Kedveltem a lányt, igaz, hogy a magam módján, amit nem mindenki vett észre vagy értett meg. Az ő problémájuk, ha nem értenek, nem az enyém. Én világosan kimutatom, mikor valaki fontos nekem. Miután elkezdtünk beszélni arról, ki mit keres itt, elkezdte mesélni, hogyan verte át az az árus Peruban. A naivitás általános népbetegség, nem okoltam érte, sokan beleestek már ebbe a hibába előtte is és sokan bele fognak ezután is. A sztori nem volt pozitív végkimenetelű, de én csak vigyorogtam rajta és visszapillantottam a lányra. Kicsit hülyének nézhetett, azt hiszem, mert az igazat megvallva rettenetes lelkesedést mutattam, annak ellenére, hogy éppen dühöngött a dolgon.
- Ez csodás. Nem érted, miért lelkesedem, ugye? - sandítottam felé szórakozottan, a hajamat piszkálgatva a mutatóujjammal. - Ha nem mész Peruba és veszed meg ezeket az izéket, most nem lennél itt és valószínűleg egyikünk sem jutna be. Csak ha berobbantanánk, azért pedig nem lenne egyikünk sem megdicsérve, attól tartok - zártam le a mondandómat, pont ellépve a térkép elől, amibe belerúgott. Ránéztem a papírosra, majd rosszallóan ráztam a fejemet, miután megint büdösséget kezdett árasztani, minden eddiginél nagyobb hévvel. Nem tudtam, hogy támad is... Azt mondta, nem találná már meg a pasit, aki rásózta, ezért nem próbálkozik vele, szóval én csak bólintottam egy kicsit. Sosem jártam Peruban, így nem tudtam, hogy is mennek ott a dolgok pontosan, ezért nem is tervezgettem neki. A terv csak úgy tökéletes, ha minden eshetőséget számba veszünk. Mikor felnézett, úgy tűnt, hogy meglepte a közelségem, amin csak felnevettem röviden, majd felállva tettem egy lépést hátra. Voltak, akiket zavart, hogy afféle megfigyelést tartottam velük, azaz őket vizitáltam. Azt is felírtam lehetséges opcióként, hogy ezért felkel és orrba ver, szóval már nyúltam volna a zsepiért, de a verekedés elmaradt. Azt hiszem, kezdte megszokni, hogy elég nagy egy csudabogár vagyok, főleg akkor, ha jó kedvem van. Most pedig az volt, leginkább a csoki miatt. A lemondó pillantás miatt oldalra biccentett fejjel néztem rá.
- Lehet hogy nem messziről bűzlik és nincs elátkozva, de van benne nagymama kötötte, néni szagú sál is, amit tavaly kaptam, szóval hidd csak el, ez is rejteget magában veszélyeket. - néztem grimasszal a táskám tartalmára, majd inkább megráztam a fejemet és visszatettem a táskát a fal mellé. Nem akartam látni jelen pillanatban. Együtt kezdtük vizsgálni a szeméthalmazt, ami elzárta az utunkat befelé, miközben ő valami mozgó bájitalról mesélt, ami megtámadott valakiket. Vágtam hozzá egy érdekes fejet, az egyszer biztos. Nem nagyon tudtam hova tenni az agyamban az emberevő bájitalokat. Ma is tanultam valami újat... Felvetettem neki az ötletet, hogy legyen csapatépítő tréning, rövid ideig mutatott is lelkesedést, de szerintem ő is rájött, hogy ez a legtöbb embernek a Levitában nem hiszem, hogy tetszene. Hát vannak ilyenek, nekem mindenesetre tetszett az ötlet. Azt mondta, hogy rúgjuk be, mire kissé kétkedő arccal végigmértem a kupacot, ismét végigfuttatva rajta a tekintetemet.
- Nem hiszem, szerintem nem szakadna be tőle, de végül is egy próbát megérne... csak fent áll a veszély, hogy esetleg elvesztjük az egyensúlyunk és ki tudja, mibe is beleeshetünk... - vetettem fel ezt a nem éppen pozitív eshetőséget, de figyeltem közben a szőke csapattársamat, hogy mit is mond a dologra, illetve vannak-e még ötletei. Persze volt neki még egy, végül felvetette a Bombardat is. Oldalra biccentett fejjel elővettem a pálcám, de nem tettem semmit, hanem odaléptem mellé és én is nekivetettem a vállam. Én teljes erőbedobással feszítettem magam a kupacnak és azt hiszem, hogy ő is pont ugyanezt tette, de a kupac nem mozdult. Megtöröltem a homlokom apró sóhajjal, majd hátradobtam a hajamat és Inderára néztem, majd a pálcámra.
- Akad más rémes ötleted is, vagy az enyémet használjuk, ami a leghülyébb? Semmi bajom  veled amúgy, már az ötlet is abszurdum, hogy be akarunk menni oda! - nevettem fel, majd várakozón néztem Nedrára, hogy akad-e még ötlete, vagy félreáll és hagyja, hogy berobbantsam a kupacot. Ha ezt látnák...
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. november 27. 19:21
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 15. 22:40 Ugrás a poszthoz


Aranyos volt tőle, szóba sem hozta, hogy seggbe rúgtam. Meg kell hagyni, legalább hősies volt tőle, hogy felvállalta a tette következményeit. Egész boldognak tűnt, valami számomra megmagyarázhatatlan okokból. A buksiját oldalra döntve nézett, ami miatt összeborzoltam a haját, felnevetve. Tiszta cuki volt ilyenkor, szerettem ha vidám. Olyankor az én kedvem is kicsit felderült. Ez valahogy az ő kiváltásága volt...
- Na, legalább te tisztában vagy vele, hogy nem bukom a nálam fiatalabbakra... Az pedig, hogy vele jöttem, semmit nem jelent, elhívott és lényegében ennyi. Azzal a dementorral is eljöttem volna, ha megkér rá! - mutattam a pult felé nevetgélve, majd visszanéztem rá érdeklődve. Előhozakodott azzal is, hogyha annyira hiányzott nekem, akkor miért nem kerestem meg, mire egy pillanatra elkomorultam. Az ajkamba harapva gondolkoztam el azon, hogy is magyarázzam el neki a dolgot úgy, hogy ne tűnjek lehetetlen, reménytelenül szerelmes nőszemélynek. Végül szólásra nyitottam a szám, de pár pillanattal később be is csuktam, hogy utána összeszedjem magam és tényleg megszólaljak.
- Akartalak keresni, de nem tudtam, hogy reagálnál rá, a múltkori viselkedésem után... - mosolyogtam rá lágyan megsimogatva a pofiját. Szívem szerint csak lógtam volna a nyakán, mint egy koala, de nem tettem, mert elég hülyén nézett volna rám sok ember. Például ő is. Az viszont nagyon meglepett, hogy megölelt engem, de azért a nyakába fúrtam az arcom és el sem engedtem pár percig. A fürdős megjegyzésért persze kinevetett, amiért csúnyán néztem rá, összefonva a karomat a mellkasomon. Jellemző, kivételesen valamit halál komolyan felajánlok - vagy nem- , és máris kinevet. Bah! Jellemző, tiiipikus férfi!
- Jó, mindenesetre ha szükséged lesz rá, majd azt mondom, hogy hallucinogéneket adtam be nekik. Úgyis kinézik belőlem! - nevettem fel én is, a kezére sandítva apró mosollyal. Aranyos volt tőle, bár nem értettem, milyen alapon piszkálgatta a hajamat, de ha már egyszer jól esett neki, nem ellenkeztem. Csak tessék. Nekem nem volt ellenemre.
- Oh, szóval kéményseprő! Nem győztél meg, szerintem legközelebb inkább gyere velem és akkor nem leszel koszos. A fehérség már más kérdés - forgattam a szememet, de aztán persze csak vállat vontam. Az ő dolga, de most azt hiszem elhívtam a következő bálba. Igen Grace, elhívtad. Hülye vagy. Zavartan a hajamba túrtam, nagyjából szétcseszve a copfomat, de nem zavart. Persze mikor felhoztam a puszi dolgot, rögtön kibukott, szerintem nem várta, hogy majd ilyesmit kérek tőle a mai este folyamán. Tetézte a megállapításom, miszerint most fent akadt, mivel hadarva angolul kezdett beszélni. Nekem persze tetszett a dolog, kezdett rozsdálni az angolom, hiszen nem sűrűn tudtam gyakorolni. Nem volt olyan ember, akivel angolul beszélgettem volna. Csak dioméd, mert az ő magyarja még nem volt az igazi.
- Igen, pontosan azt mondt... - nem tudtam lezárni a mondatot, mivel magához rántott és megcsókolt, én pedig a döbbenettől meg sem tudtam volna szólalni. Azonban mikor elengedett, én léptem közelebb hozzá és csókoltam meg, az ujjaim a hajába futtatva. Így kicsit könnyebben tudtam kifejezni azt, hogy nem zavart a dolog, mintha megint értelmetlen körmondatokat mondtam volna. Azokból valahogy sosem jövök ki jól.
- Igen. Igen, megfelel - mosolyogtam rá gyengéden. Igazából pár pillanatig elgondolkozott, ebben nem is zavartam meg... Még pár pillanattal korábban tartott a gondolatmenetem. Megcsókolt. Szent isten. Mikor rájöttem, hogy tudja, kinek öltöztem, kifejezetten lelkes reakcióm volt, amin ő persze jól szórakozott. Ki tudtam volna ugorni a bőrömből a mai este miatt, hiszen a részemről jobban nem is alakulhatott volna. Maga volt a valóra vált álom... már ha a meleg srácot nem számoljuk. Igazából ő is kellett bele. Na mindegy.Mindezek után elfogyasztottam egy sütit, majd lenyaltam az ujjamról a morzsákat, ezzel pedig egy igen érdekes grimaszt váltottam ki a szöszkéből,  muszáj volt nevetnem. Az a fej! Már mondtam volna, hogy nem lep meg, mert végig megfigyelőset játszottam, de valahogy megnémított a tény, hogy fogta magát és a vállára kapott. Lesokkolva feküdtem pár pillanatig, majd lógtam és azon gondolkoztam, hogy mi ütött most belé. Lehet, hogy ez most valami új hobbi. Hülye vagy Grace, már most a fejedbe szállt a vér...
- Az jó, hogy neked nem kellett volna lejönnöd... Velem kellett volna jönnöd! Öhm... amúgy hova is megyünk? És ha én még maradni akartam? Anthony, semmibe veszed a terveimet, hahó! - próbáltam érvelni magam mellett, de most nem ütlegeltem a hátát, igazából szórakoztató volt a helyzet. Ha máskor tette volna, egész biztos, hogy orrba rúgom a szexi acélbetétes bakancsommal, de ma jó kedvemben kapott el. Végigcipelt a fél kastélyon, már kezdtek zsibbadni a végtagjaim és fájni a fejem, szóval jól tette, hogy lepakolt. Kissé kótyagosan, szédelegve tettem egy lépést oldalra, körbepillantva. Szerintem berúgtam... A szobájánál voltunk, legalábbis azt hiszem. Nem voltam benne biztos. Mikor megsimította az arcom, lehunyt szemmel a kezének döntöttem a buksim, így igazából el sem nagyon jutott az agyamig, hogy mit mondott, csak a hiánya tűnt fel pár pillanattal később. Nem volt kérdéses, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy visszamenjek a szobámba. Momentán tuti lezuhantam volna a lépcsőről vagy valami hasonló, így inkább benyitottam és elismerően bólogatva néztem körbe. Nem is rossz. Kifejezetten nem rossz. Szóval végül kb karnyújtásnyira tőle megtorpantam és őt néztem, majd a szobát.
- Nekem tetszik. Illik hozzád - jegyeztem meg vissza pillantva rá.
/folyt. köv. Megnyugtat-lak/
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. november 15. 22:51
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 18. 23:09 Ugrás a poszthoz

Gabrielle Campo


A mai nap igazából egész eddig rémesen alakult... Úgy értem, hogy rosszabb már aligha lehetett volna, elég feldúlt voltam. Kezdődött a nap azzal, hogy ismét láttam a pirkadatot, azt, ahogy a nap vörösre színezi az eget, majd bíborra és lassan átvált kékre. Gyönyörű, fenomenális látvány... Ha az ember nem kel minden reggel ezelőtt. Szóval a hajamba markolva ücsörögtem egy ideig az ágyban és meredtem ki a fejemből, de nem sok mindenre jutottam az elmúlt pár nappal kapcsolatban. A kezembe vettem a lefordított fényképkeretet, majd elmosolyodva megsimogattam a közös fotónkat, aztán csak visszatettem a helyére. A srác egy lökött, még mindig, ez viszont nem azt jelenti, hogy bármi is változna. Nagy nehezen feltápászkodtam, majd felöltözve szedtem a lábamat le, Bogolyfalvára, órára. Kicsit késésben voltam, amiért meg is kaptam a magam kis lecseszését, de nem igazán foglalkoztatott. Nem barátkozni jártam le, hanem hogy tanuljak, ahhoz pedig ideális volt. Alja munkát kaptam ezért cserébe, fűzfa ágakról kellett leszednem a kérget, ami a lehető legidegtépőbb művelet volt az egészben. Persze a végére kaptam egy nagy köteg elméletet is, amit nem értettem, minek... Komolyan, ennyi elméleti anyagot egy olyan szakmához, amiben a fő a gyakorlat... Nem értem én ezt a nőt! Szóval magamban dohogva indultam vissza a kastélyba, magam elé motyogva, hogy nem értem. Lepakoltam a szobámban, de egyszerűen semmi kedvem nem volt megint bent tölteni az egész napot, szóval ledobtam a kabátomat és elindultam a kastélyba kószálni. Végül hogyan, vagy hogyan sem, nem emlékszem, de az erkélyen kötöttem ki. Egy szőke hölgyemény már eleve ott időzött, de nem igazán vettem tudomást sem róla, sem a bájitalos üvegről, ami a kezében volt. Valahogy nem tudta felcsigázni az érdeklődésemet az eridonos nőszemély, bárhogy is próbálkoztam. Végeredményben kicsikartam magamból egy apró bólintást, de az is szinte fizikai fájdalmat okozott a számomra. Lassan kifújtam a beszívott levegőt, majd a távolba meredtem, vizslattam Bogolyfalva nyüzsgő utcáit. Halvány mosoly terült el az arcomon, azon gondolkoztam, hogy talán én is leköltözöm oda, talán ott kissé lenyugodnék és nem kéne attól tartanom sem, hogy Keikoék esetleg felkelnek az ordítozásomra.
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 20. 17:30 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
Eccavú

Az utóbbi pár nap már teljesen kikészített mindenkit, főleg az eső meg a hideg. Ami azt illeti, engem nem, elvégre Anglia éghajlata nem mondható egy Balinak, tehát nekem épp ideális volt. Attól viszont nyűgös voltam, hogy az én kicsi egyszarvúmat a világ másik végén kellett elszállásolnom, mert azért a Vadőr-lak mégsem három percre volt a Levita-toronytól. Amint tehetem, leköltözök Bogolyfalvára és vissza sem gondolok ezekre a katasztrófális sétákra... Persze azért annyira nekem sem volt melegem, így miután felnyűttem magamra a kedvenc kabátomat, meg felvettem egy kesztyűt, a nyakamba akasztva a Levitás sálat, aztán kibattyogtam a kastélyból. Nem volt ínyemre azért ez a fajta hideg, otthon sokkal jobb volt, mert a levegő ott kissé párásabb, kevésbé elviselhetetlen. Szóval egy ideig a csizmámat bámulva bandukoltam arra felé. Végül kiengedtem a pici csikómat és a lelkes kis dögöt elvittem sétálni. Nem nagyon volt ellenére az idő, még így is szivesen bandukolt, rácsodálkozva egy-két dologra. Feltett szándéka volt, hogy ő most meg fogja enni a kabátom szélét, de persze nem hagytam neki. Annál fogva akár vezethettem volna is. Szerettem a kis elbűvölő nyomingert, aki végül elkóborolt a rét felé. Nekem nem volt kifogásom ellene, bár mikor  már ott voltunk, azért feltűnt, hogy nem vagyunk egyedül. Az ücsörgő alakot néztem és nem igazán értettem, hogy mit élvez abban, hogy ő most itt kint ül, míg befagy a segge, de aztán rájöttem: cigizett. Szélesen el kellett vigyorodnom, elvégre ha volt rá lehetőségem, én sem vetettem meg a dolgot. Intettem, majd megsimogattam a csikóm fejét, aki éppen elmélyült egy bokor tanulmányozásában.
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 25. 15:47 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
Eccavú

Ami azt illeti, én teljesen higgadt voltam, a kezemet a kiscsikó bundájába fúrtam, így nem csípte annyira a hideg, ami azért megnyugtatott egy kicsit. Arwen a nagy bokor szaglászás közepette felszippantott egy pici bogarat, amit aztán egy nem túl elegáns tüsszentéssel vissza is juttatott a külvilágba. Grimaszolva megráztam a fejemet, jelezvén a rosszallásomat, de azért vigyorogtam, még mindig, mert valahogy mulattatott a kis állat ügyetlensége. Ezen persze megint felizgatta magát és a következő pillanatban már körbe-körbe rohangált, mint valami bolond, én meg távolabbról tartottam szemmel. Ha így folytatja, előbb vagy utóbb, de fejjel nekimegy egy fának és beszorul a szarva... Nem lepődök majd meg. Eléggé elmélyülten bámultam a rohangáló szőrgolyót, de aztán mégiscsak felkaptam a fejemet a megjegyzésre. A tekintetem rögtön a padon ücsörgő házvezető-helyettesre futott és felvontam a szemöldökömet. Ha azt mondom, hogy meglepettnek tűnt, akkor azt hiszem, hogy még egy kicsit finoman is fogalmaztam. A szájából majdnem kiesett a cigaretta, illetve tányér nagyságú szemeket meresztett a jószágomra, aki hirtelen felindulásból vidám ugrálások közepette felé indult. Reflexből jött, hogy árnyék módjára követtem, mert bár tudtam, hogy ha veszélyt érez, úgyis elrohan, azért mégis jobb szerettem tudni mit csinál. Ezért is költöztem le Bogolyfalvára is. Hogy szemmel tudjam tartani.
- Önnek is szép napot, Mr Warren - biccentettem egy pillanatra ránézve, majd a csikót néztem, aki most a férfi karját kezdte szaglászni, újabb tüsszentést engedve meg magának a cigaretta füst miatt. Nem szerette, ez már feltűnt nekem is. Zsebre vágtam a kacsóimat és oldalra biccentett fejjel figyeltem a helyzetet. Ha a ló bizalmat szavazott az aurornak, én miért ne tegyem?
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 28. 22:01 Ugrás a poszthoz


Egy szabad hétvégén, vonatút Miskolc felé

Ha azt mondanám, hogy sok barátot szereztem itt tartózkodásom röpke pár év alatt, azt hiszem, hazudnék. Soha nem voltam az a barátkozós fajta és ez meg is látszott a társasági életemen, a jellememen is. Inkább tartottam magamat zseniális szociopatának, mint vicces embernek, aki a társaság középpontja. Viszont ez alól a szabály alól kivételt tettem kevés emberrel, így voltak, akiket kis túlzással, de a barátaimnak is nevezhettem volna akár. Ezek közé az emberek közé tartozik Dasha Fresmoon, aki nem más, mint a házunk kviddicscsapatának kapitánya. Én legalábbis itt ismerkedtem össze vele, miután bevett a csapatba és amit nem bántam meg. Jelentős javuló tendenciákat váltott ki a hangulatom terén, főleg, mert terelő lettem és le tudtam vezetni a fölösleges feszültséget magamból. Arra pedig álmomban sem számítottam, hogy majd jóban leszek a lánnyal. Valahogy mégis összejött a dolog, mert ha nem sikerült volna, most nem vártam volna rá a vasútállomáson pár cuccomat egy táskába pakolva. Bizony, ez nem volt rám jellemző, de fogtam magamat és összepakoltam egy hátizsákba a cuccaimat, aztán kibaktattam  az állomásra és vártam Dashát. Még az öltözködésemen is változtattam a kiruccanás miatt. Fekete farmert vettem fel, egy kék pólót, de a kabátos összeállításom még mindig maradt. És persze az elmaradhatatlan kék sálam most is ott csüngött a nyakamban, a cidrire való tekintettel. Pár ember lézengett csak itt-ott, ami azért meglepő volt a számomra, de megkönnyebbülés is, mert így elég hamar kiszúrtam a közeledő alakját. Széles és megkönnyebbült mosoly ült ki az ajkaim szélére, bár nem kételkedtem benne, hogy el fog jönni. Intettem neki, mert azért nem lehettem annyira biztos benne, hogy észrevett, viszont így már az voltam. A padra néztem, majd vissza a lány felé és elővettem a jegyemet. Azt legalább megvettem előre és már nem kezdett vele vacakolnom. A hátamra vágtam a táskát, majd meghúztam a copfomat és mellé ugrottam lelkes mosollyal.
- Szia Dasha! Mizujság? Hogy aludtál? Mehetünk? Izgatott vagy? Én az vagyok - tört ki belőlem a még számomra is meglepő szóáradat. Valahogy nem értettem, hogy pöröghettem fel ennyi idő alatt, de azért jó érzés volt. Ritkán érzett energia pezsgett bennem, ami azt hiszem, érezhető volt a szavaimban is.
- Akkor megyünk? - mutattam a vonatra, aminek mindössze pár perc volt az indulásáig.
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 29. 17:47 Ugrás a poszthoz


Egy szabad hétvégén, vonatút Miskolc felé


Mire kezdtem volna töprengeni, hogy Dasha talán elfelejtette mikor indul a vonat, hála az égnek megláttam felém jönni. Elvigyorodtam szélesen, mikor az integetésem láttára kissé gyorsított a lépésein. Ezek szerint ő is várta a mai napot, ez egy jó hír. Határozottan kedveltem Dashát, kicsit emlékeztetett magamra, mármint jellemben, nem kinézetre. Kinézetre inkább olyan volt, mint egy menő kviddicsjátékos... talán azért, mert az volt, de azért ebben nem lehettem biztos. Nem lepte meg a kérdésáradatom, sőt még lelkesnek is tűnt, ahhoz képest, hogy szinte letámadtam szegényemet. Felnevettem, majd a hajamba túrtam zavartan. Én mindig rosszul aludtam, már egészen hosszú ideje, így nem volt meglepő, hogy a tegnap este sem volt kivétel. Hajnalig persze, mikor a szegény szőkém vélhetően nem bírta tovább a sikítozásomat és megint átjött hülyeségeket dumálni.
- Ami azt illeti, nem nagyon, de azért kibírható volt. Anthony átjött hozzám - vontam vállat kis mosollyal, majd én is a tábla felé pillantottam hunyorítva kicsit. - Egyelőre nem tűnik úgy, mintha késne, de azért nem fogadnék rá, ez azért még mindig a Magyar vasút... Kiszámíthatatlan!
Nagyon reméltem, hogy tényleg már csak pár percet kell várnunk és a drága kijelző nem ver át, ezért meg is kérdeztem Dashát, hogy nem szállunk-e be. Nem felelt, viszont elindult a vagon felé, szóval én csak követtem magam mögé pillantva, hogy nem hagytam-e ott semmit. Hál istennek nem, így követtem a sárga sporttáskás társamat, aki felkepesztett a vonatra. Én is, majd a helyre pillantottam, amit kiszúrt. Körbepásztáztam, nem sok ember ült a környéken, így biccentve ledobtam magam Dashával szemben. Magam mellé tettem a táskámat, jelezve, hogy nem óhajtok társaságot, nincs több szabad hely, nincs biza, elfogyott.
- Hála Merlinnek, nincs a közelben egy öreg néni sem... nem bírom a mugli néniket, kiköpött olyanok, mint a Bibircsókos Banya. Folyton pletykálnak valakiről és pofátlanul odaülnek mások mellé, hogy alvást szimulálva hallgatózzanak, újabb pletykákért - ráztam a fejemet rosszallóan, a legutóbbi vonatutamra gondolva, mikor egy ilyen vén pióca rám tapadt. Ezért rémes egyedül utazni... ezért, meg ugye a gyerekes anyukák. Váh! Eléggé elkalandoztak a gondolataim, így mikor szólt, felkaptam a fejem és elmosolyodtam. Jó kérdés volt, így hirtelen nekem sem jutott eszembe, szóval lehunyt szemmel koncentrálva igyekeztem felidézni. Nem telt többe két másodpercnél.
- Azt hiszem, hogy kettőt vagy hármat, már nem teljesen vagyok képben, de azt tudom, hogy kaptunk egy ugrást ajándékba. Mármint mindkettőnknek, mert volt valami akció... Csoda, ilyen is van! - mosolyodtam el, majd kibámultam az ablakon, ahol közelítettek a rémes nénikék. Megráztam a fejemet rosszallóan, majd jött is a közlemény, hogy a miskolci járat előreláthatóan három percet késik. Jaj, de remek!
- Látod? Mondtam...
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. november 29. 17:47
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. november 30. 20:53 Ugrás a poszthoz


Egy szabad hétvégén, vonatút Miskolc felé

Így visszagondolva is muris volt az az este egy héttel ezelőtt, mikor a levitás csapatkapitány enyhén szólva is berobbant a Bezár-lakba, arról lelkendezve, hogy a miskolciak visszaírtak. Szerencséje volt, hogy kivételesen ott talált, mivel meglehetősen kevés időt és még kevesebb éjszakát töltöttem a kastélyban azóta, hogy leköltöztünk a csikómmal Bogolyfalvára. Aznap este viszont szokás szerint álmatlanság gyötört, szóval mázlim volt, nem ébredtem fel Dasha lelkendezésére. Ez a gondolatsor pont annyira foglalt le, hogy ne azon töprengjek, milyen lesz majd kiugrani egy repülőből, sokkal inkább az, hogy addig milyen problémák, hátráltató tényezők jöhetnek közbe. A vonat késése is ilyen volt, és az erre tett megjegyzésemmel sikerült megnevettetnem az útitársamat. Ez valahogy engem is mosolyra késztetett. Ilyen esetleges komplikációnak tartottam a kéretlen mugli néniket is, akik sokszor dögkeselyűként csaptak le az olyan helyre, ahol pletykát szagoltak, ezt pedig nem féltem szóvá tenni. Dashától nem érkezett válasz, de attól még így gondoltam a dolgot, sőt, a táskámat rögtönzött barikádnak használtam a hívatlan vendégek ellen. Nem szerettem volna, ha az út azért telt volna kínos csendben, mert holmi varázstalan nép idecsődül. Nem túl sok ember szállt fel megkönnyebbülésemre, így kisebb volt az esélye, hogy a kaller majd elpakoltatja velem a holmimat, hogy a rászoruló idős hölgyek le tudjanak ülni. A vonat pár perc késéssel ugyan, de végre elindult, mire felszabadult szusszanással hátradőltem az ülésben. A kérdés, amit az ugrások számáról tett, kizökkentett az eddigi gondolatmenetemből, így kissé még máshol kalandozva válaszoltam neki. Neki hála az égnek, ugyan az ugrott be, mint nekem, szóval egyetértően bólogattam.
- Igen, igen volt szó valami harmadik, szóló ugrásról is, de egyelőre abban sem vagyok biztos, hogy az első kettőnél nem tojom össze magam - vigyorogtam derűsen, de aztán éreztem, hogy lassul a vonat, ami az arcomat nagy kérdőjellé változtatta. Már meg is érkeztünk az első állomásra, ami egy kis falu volt. Főleg idősebb emberek szálltak fel, ami miatt csak felhajtottam a galléromat és igyekeztem úgy tenni, mint aki alszik. Arra viszont, hogy a hangosbemondó késést kakukkolt, felpattantak a szemeim. Átkozott tömegközlekedés. Legközelebb seprűvel megyek, még akkor is, ha szétázok... A nyomorult három perc alatt még több idős hölgy özönlött a vonatra, hintőpor, szappan és fű szaggal töltve meg a vagont. Az, hogy a vonat tovább indult, és meglehetősen gyorsan közlekedett, igazából oldott a hangulatomon.
- Legalább tizenöt km/órával gyorsabban halad, mint átlagban szokott. Ez pozitív - nyújtottam át a jegyemet rá sem nézve a kalauzra. Ő nem akart velem kommunikálni, én sem vele, így gyorsan kilyukasztotta a jegyem, majd majdnem hozzám vágta. - Szerintem ez az úr Durrfarkú Szurcsókot reggelizett.
Dashát azonban nem a kalauz foglalkoztatta, hanem a még korábban elejtett félmondatom, miszerint Anthony átugrott. Felnevettem, majd egy hajtincsemet kezdtem tekergetni az ujjam körül. Az egyik néni a közelebbi ülésre ült, mire rosszallóan megráztam a fejem és közelebb hajoltam Dashához.
- Igazából semmi különöset, csak megint felriadtam arra, hogy sikítozok és hát ugye ő is fel szokott kelni rá. Általában átjön, azt hiszem aggódik értem - meséltem fojtott hangon, majd kis mosollyal vállat vontam. - Ami azt illeti, a tehenéről, Bettiről mesélt, meg arról, hogy egyszer kiránduláskor a fáról belezúgott a mocsárba. Meg rám uszította Palomát, a chihuahuáját, hogy melegítse a lábam.
Igazából nagyon hamar eltelt az út és én szinte végig szóval tartottam a lányt, hol a kviddicsről beszélve, hol Arwenről - az egyszarvúm -, meg párszor megemlítve Tonyt. Mire észbe kaptam, már le is kellett szállnunk, majdnem a vonaton maradtunk, szóval én pont akkor ugrottam le, Dasha után, mikor az ajtó zárult. Nevetve a lányra néztem, majd hátratűrtem egy elszabadult hajtincsemet. Valahogy ez a mai nem volt a legrendezettebb nap.
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. november 30. 21:08
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. december 1. 22:48 Ugrás a poszthoz

Gabrielle Campo


Mikor a nyugalom reményével érkeztem az erkélyre, hogy én itt bizony most lenyugszom, azt hiszem, hogy egy kicsit elszámítottam magamat. Társaságom akadt ugyanis, egy nagyon szőke főnix személyében. Egy ideig próbáltam őt kizárni a tudatomból, hogy nem fogok vele törődni, de aztán nem hagyta a kis szöszi. Amikor felé pillantottam, a lány összerezzent, sőt még az üveget is leejtette, amiben az az undorító trutymó volt. És még ő Eridonos? Nem úgy volt, hogy az Eridonosok nagyon bátrak és nem ijednek meg, meg ilyenek? Ch, marketingesek... Ezekben sem lehet már megbízni. A trutyi beterítette a lány nem túl szimpatikus cipőjét, nekem pedig felszaladt a szemöldököm, ugyanis a kis plázacica azonnal haragos pillantásokkal kezdett el bombázni. Oh, hát persze... Most jön az, hogy ő a legalapvetőbb emberi tulajdonságra, az egoizmusra fog támaszkodni, mert csakis kizárólag ÉN lehetek a hibás abban, hogy elejtette a nyamvadt edénykéjét. Az nem lehet, hogy ő fogta rosszul, áááá nem... A magas, irritáló hangján persze rögtön ki is fakadt, hogy nézzem meg, mit csináltam, mire megvetően elmosolyodtam, de nem kaptam a fülemhez a kezemet. Pedig az inger megvolt rá, hogy a sértő akusztikától óvjam a dobhártyáimat, mégsem tettem meg. Az nem lett volna túl előkelő. Felpattant és felém indult, láthatóan úgy felfújva magát, mint egy karácsonyi pulyka, ami alapvetően muris látvány.
- Oh, mint látom bivalyok vagy vaddisznók is vannak a családfádban, mert ezt az előkelő csörtetést máshonnan nem nagyon lehetett örökölni... - jegyeztem meg kedves mosollyal, ahogy a lány egyre közelebb került. Szerencséje volt, hogy semleges hangulatban kapott el, mert ha rossz kedvem lett volna, már biztosan gyakorolnék rajta valamiféle varázslatot. Most viszont még igyekeztem nem felhúzni magamat annyira. Azonban a drága kis beszéde után már biztos voltam benne, hogy ha nem védné bűbáj ezt az erkélyt, a lány már zuhanna vagy földet is ért volna talán. Kezdte a tűrőképességeimet feszegetni, viszont a tőlem telhető leghiggadtabb hangon szóltam hozzá.
- Na, most szépen idehallgass, te anyuci szőke elkényeztetett plázacicája. Először is nem vagyok a cicád, sem neked, sem senki másnak és ha ezt még egyszer kiejted a szádon, azt csúnyán megbánod. - kezdtem még szinte nyugodtan. Sajnos csak szinte, mert kezdett felhúzni a kis pláza... nem mondok inkább semmit - Bocs, de rohadtul hidegen hagy a véleményed, mert ha úgy szeretnék kinézni, mint aki az utcasarkon strihel, akkor kérnék tőled tanácsot. Te láthatóan szakavatott vagy a dologban.
Igen kezdett egy kicsit felzaklatni a dolog, mert alapjáraton senkit nem szoktam csak úgy le ribizlizni. Most viszont nem tudott érdekelni a kicsilány lelkivilága, mert belém kötött, holott én semmit nem csináltam és az ilyet nem nagyon tudtam tolerálni. Ami azt illeti, nem is akartam.
- Szóval nagyon gyorsan kattanj le rólam kisanyám, mert lehet, hogy te éppen menstruálsz, de ne rajtam vezesd le, mert nem vagyok a haverod! - zártam le ezzel a hozzá intézett szavaimat és kikerülve őt, meg a trutymóját az ajtó felé indultam. Semmi kedvem nem volt itt időzni tovább, épp eléggé felbosszantott már a kis szőke.  Meg a táncoló cipője.
- Legközelebb ha kiosztasz valakit, másik cipőt vegyél fel, nem vagy túl fenyegető, így, táncikálva... na nem mintha amúgy az lennél a negyven kilóddal.
Hát igen, sosem volt bajom azzal, aki vékony, de azért nevetségesnek tartottam, hogy itt pattog nekem. Simán el tudtam volna roppantani, mint egy ropit, a kviddicsnek hála. Egyelőre azonban itt még nem tartottam, ott hogy itt hagyom, sokkal inkább.
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. december 1. 22:52
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. december 3. 23:24 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
Eccavú

Azt hiszem, hogy az első pár pillanatban fel sem tűnt az aurornak, hogy közelebb érkeztem, legalábbis a szemét le nem vette volna a kicsi lányról, aki időközben felé baktatott. Meg tudtam érteni, mert az emberek nagy része így reagált, ha hasonló lényt látott ember társaságában. Ettől eltekintve azért szórakoztató látvány volt, én elmosolyogtam rajta magamban. Az átfagyott kezeimet zsebre vágtam, közben le nem véve a szememet az előttem játszódó ismerkedésről, mert azt azért nem díjaztam volna, ha a csikó ostobaságot tesz. Lehet, hogy jók a megérzései, ettől még csinálhat hülyeséget...Mr Warren arcán a döbbenetet felváltotta a megrökönyödés, amitől a kissé átfagyott arcvonásaim még inkább vigyorra húzódtak. Egy egyszarvúnál nincs is jobb eszköz az emberek arcmimikájának tesztelésére. Kissé mintha meg is lett volna rémülve a jószágomtól, pedig az arany-szín kisállat nem akarta bántani. Túl hebehurgya volt ehhez, soha nem bántott még senkit. Az auror persze nem mozdult meg, még mutatóba sem, én pedig nem szóltam, hogy tegye meg. A cigarettája már funkcióját vesztette, mivel a csikó sokkal inkább lekötötte az idegszálait, mint a füstölgő cigi. Eközben Arwen az áthatóan kék szemeit a tanárra meresztette, lépve egyet hátra. Kicsit megcibálta a kabátujját is, mire rosszallóan megráztam a fejemet.
- Ne haragudjon rá, még kicsi, nem igazán tudja mit szabad és mit nem - mondtam halkan, nem igazán láttam volna értelmét annak, ha itt ordibálok, mint valami elme-roggyant. A köszönésem még csak az előbb tűnt fel neki, végül nagy nehezen el is szakította a pillantását Arwenről, aki még mindig szaglászott. Javíthatatlan kis bestia... A kérdés persze nyilvánvaló volt, első alkalommal szinte mindenki feltette volna. Többek között én is. Halvány mosollyal néztem a tanárra.
- A csikó? Mondhatni, igen, az enyém - mondtam a kis lényt nézve halvány mosollyal. - Ne aggódjon, nem bánt senkit... az egyetlen, akit megkergetett, az egy chihuahua volt, de azt sem akarta bántani...
A mondandóm lezártával közelebb lépve megsimiztem a csikó puha szőrét, aztán visszasüllyesztettem a kezemet a zsebembe.
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. december 5. 18:34 Ugrás a poszthoz


Egy szabad hétvégén, miskolci reptér


Mire a vonat végre beért, a felhők eloszlottak az idő pedig sokkal derűsebbnek tűnt, ahogyan bizony a hangulatom is. Szélcsend volt, legalábbis az ágak nem rezdültek, ez pedig nekünk csupa jót jelentett, hiszen az első ejtőernyőzést nem pont szélviharban kellett volna megejteni. Mikor a vonat lassítani kezdett, megigazítottam a hajamat, majd belebújtam a kabátomba, amit útközben levettem. Lecsekkoltam, hogy minden rendben van-e a táskám környékén, ami persze úgy is volt, így egy elégedett bólintással keltem fel. Dasha szállt le először, én meg szökkentem oda, az ajtó majdnem odacsípte a kabátomat. Bizonytalanul, de azért vigyorogva körbenéztem. Nem nagyon voltam még Miskolcon, a hely totál ismeretlen volt a számomra, Dasha viszont azt hiszem, tudta, hogy mit csinált. Legalábbis nagyon remélem, mert nincs kedvem Miskolcon bolyongani, mint valami elveszett léleknek. Még csak az hiányzik! Nem nagyon tudtam hozzászólni a dologhoz, mikor azt mondta arra van a buszpályaudvar, tettem hát, amit jónak véltem: követtem a lányt. Nem cselekedtem ostobaságot, hiszen sikeresen elkalauzolt minket a buszokhoz. Ha nem lettünk volna ilyen gyors léptűek, azt hiszem, hogy nem igen sikerült volna jegyet vennünk, ám így pont sikerült elérnünk a járatunkat. Megnyugodtam, mert húsz percet kellett csak a fenekünkön maradni, nem többet. Azaz még csak nem is ültünk, hanem állva nyomorogtunk. Nem szerettem ennyit utazni, úgy hogy nem éreztem szelet vagy csak egy légfuvallatot. Az ablakon át figyeltem a mellettünk elhaladó várost. Szép volt, legalábbis nekem nagyon tetszett, gondolkoztam rajta, hogy egyszer még ellátogatok erre, akkor már városnézés céljából. Mikor Dashára pillantottam, láttam, hogy rágja a körmét, muszáj volt nekem is elvigyorodnom. Talán a meccs előtt láttam ennyire izgulni, lehet, hogy még akkor sem annyira. Ő majdnem sikítani tudott volna örömében, én is hasonlóan éreztem magamat, de mikor lefékezett a busz, sikerrel fenékre ültem. Muszáj volt kiröhögnöm magam, de aztán nagy nehezen feltápászkodtam és leszálltam a buszról a csapattársam után. A füves terület pár lépésre terült el tőlünk, én szedtem a lábamat és a fűben állva Dashára néztem sugárzó tekintettel.
- Igen, csajszi, itt vagyunk! Shakespearere, végre itt vagyunk! - tapsikoltam vigyorogva, egy helyben ugrándozva, mint egy kislány. Ezer éve nem lelkesedtem ennyire, de most egyszerűen nem tudtam abbahagyni, olyan voltam, mint egy retardált fóka. Utána, mikor végre lecsillapodtam, feltűnt, hogy felénk indult a férfi az egyik géptől, mire elmosolyodtam. Hozzánk lépett és megkérdezte a nevünket.
- Grace E. Green, nagyon örvendek, uram - nyújtottam neki kezet, mire kezet fogott velem és bemutatkozott. Ha minden igaz, a neve Szeleczky Dávid volt, vele beszéltünk levélben. Hatalmasra nyílt szemekkel meredtem Dashára a bemutatkozás után.
- Dasha, én be vagyok tojva. Még fel sem szálltunk, de én be vagyok tojva - kezdtem el röhögni magamon ismételten.
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. december 7. 21:07 Ugrás a poszthoz



Rémesen be voltam tojva, azt hiszem. Elsőre nem is fogtam fel, hogy ott álltunk a gép mellett, amiből nem is olyan sokára ki kell majd ugranunk. A vérem a fülemben dobolt én pedig nagyot nyeltem, próbálva legyűrni a hirtelen jött felismerést: Zuhanni fogok. Most tényleg zuhanni fogok és nem lesz rá lehetőségem, hogy majd elkapjam a seprűmet és visszamásszak rá. Felkaptam a fejem, mikor a férfi közölte, hogy tegezzük és bólintottam aprót, szinte alig mozdítva a fejemet. Dasha is bemutatkozott, mire kissé furán néztem rá. Nem is tudtam, hogy ez az igazi neve... Végül csak vállat vontam, elvégre nem ismertem olyan régen, hogy ilyeneket is tudnom kelljen róla. Nem sokáig gondolkozhattam azon, hogy micsoda furi neve van a barátnőmnek, ugyanis Dávid elkezdte magyarázni, hogy hogyan fog az egész lezajlani, illetve azt is, hogy milyen pozíciókban érdemes zuhanni, én meg asszem egyre fehérebb lettem, ahogy ezt ecsetelte nekünk. De tényleg, nem volt bajom a magassággal, viszont amint belegondoltam, hogy én több ezer méterről fogok majd lezuhanni, egyszerűen tombolt a túlélőösztön, hogy fussak és bújjak el. Kicsit azért megnyugodtam, mikor mondta a pasi, hogy lesz azért mögöttünk szakképzett ember is. Legalább majd lesz, aki kirugdal a gépből, mikor pánikrohamot kapok és elkezdek nyüszíteni, hogy én nem akarok leesni és meghalni. Dashára sandítottam, remélve, hogy majd belőle erőt meríthetek, mert ő bizony bátor lesz és rettenthetetlen, de sajna ez nem jött össze, mert ő is pont úgy be volt ijedve az egésztől, mint én. Megeresztett egy elég ócska poént, de nekem ez is elég volt, hogy remegő hangon nevetni kezdjek, belegondolva, milyen jó is lenne tényleg elfutni most.
- Áh, már elment a busz... Fussunk utána? - igyekeztem valamennyi szilárdságot csepegtetni a reszkető hangomba, így még rosszabb összehatást érve el. Ez most nem jött össze, Grace... Kicsit el is kalandoztam, így mire felkaptam a fejemet, Dasháék már félúton voltak a gép felé, én pedig a homlokomra csapva sprinteltem utánuk, nehogy itt hagyjanak egyedül.
- Dasha, drága, ne hagyj itt, vááárj meg! - sikkantottam eldramatizált hangon, majd szorosan felzárkóztam melléjük. Ha valami, hát a magány most nem segített volna a félsz leküzdésében. A repcsi mellett már várt a kivégző-osztag... akarom mondani barátságos társaság. Ők is bemutatkoztak, míg én kábán visszaválaszolgattam a nevemet párszor. Talán négyszer... a lényeg az, hogy bőven többször, mint amúgy kellett volna. Igazából ezen röhögtek is egy sort, meg a srác, aki kb ugyanannyi volt, mint én, átkarolta a vállamat és közölte, hogy ne majrézzak, nem hagy meghalni, mert ahhoz túlságosan is szereti magát. Ezen azért muszáj volt felnevetnem... hogy is hívták? Richárd, asszem... Öltözni is segített, miután megállapította, hogy teljesen hülye vagyok hozzá, hogy magamtól kitaláljam, mi merre, illetve hogyan kerül. A ruci egész helyes volt, fekete-sötétkék. Szerettem ezt a színt, volt hasonló báli-ruhám is, ezért örültem a fejemnek. Aztán utána Ricsi a fejembe nyomta a bukósisakot, aztán intett, hogy szálljunk be. Dasha már bekepesztett, én pedig látva, hogy mennyire elfehéredett - vagy inkább zöldült? - mellé csücsültem és megfogtam a kezét, finoman megszorítva azt és rámosolyogtam.
- Nyugi, nem halunk meg. - simogattam meg a vállát, majd hagytam, hogy bekössenek, aztán figyeltem, ahogy a srácok is bemásztak. Az ajkamba haraptam, mikor meghallottam a motor hangját feldörömbölni. Pár perccel később már száguldottunk is, bennem pedig kihagyott pár ütemet a szívem, mikor a gép elemelkedett a földtől. Ahogy repültünk felfelé, az erő belepréselt az ülésbe, a szívem pedig veszettül dübörgött. A fülem is bedugult, rémesen éreztem magam, de rápillantottam Dashára, csekkolva, hogy ő vajon hogyan is érzi magát.
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. december 11. 19:55 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
Eccavú

A hideg idő lassan bekúszott a kabátom alá is, így összébb húztam magamon, aztán zsebre vágtam a kezeimet, még mindig őket figyelve elmélyülten. Miért van itt ilyen elcseszett hideg? Azért a figyelmemet nem kerülte el a tény, hogy Mr Warren kis híján megégette a lassan tövig égő cigivel az ujját. Megnyugodva bólintottam, amikor végre sikerült neki elnyomnia. Nem igazán vettem róla tudomást, hogy mindezt a pad háttámláján tette, megesik az ilyesmi, ha nem akad más, jobb mint a föld, az már egyszer biztos. Az auror elkezdte tanulmányozni a kabátján maradt hatalmas nyálfoltot, amin muszáj mosolyognom, mert azért elég érdekes fejet vágott a dologhoz. Nem tartott sokáig, mert utána ismét az unikornisom szarvát kezdte figyelni, ami egyesek számára igencsak fenyegető látványt nyújthatott. Szerintem a számára is, de azért nem akartam szóba hozni a dolgot.
- Elhívjam? Mármint, hogy rá tudok szólni, hogy ne zaklassa és nyálazza össze a ruháit, Mr Warren. - mosolyogtam, majd felpillantottam az égre. Mély sóhajjal nyugtáztam, hogy az idő semmiképp sem szeretne kicsit sem derűsebb lenni, még továbbra sem. A csikóm nem zavartatta magát, bakolva és viháncolva futott egy kört, majd visszanézett az aurorra.
- Magának jobban kéne tudnia, hogy mi legális és mi nem, vagy tévedek? - nevettem fel, aztán ismét a kis kancára néztem mosolyogva. - Az igazgató engedélyt adott rá, hogy itt tartsam, szóval nem hinném, hogy akkora szabályszegés lenne. Anyám bestiagyógyító, ő talált rá.
Igazából nem nagyon szoktam ecsetelni, hogy mi, hol és hogyan történt. Mindenesetre én örültem, hogy így történt, mert ez a kis csöppség rémesen aranyos volt.
- Nem látott még soha unikornist?
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. december 11. 20:13
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. december 19. 14:09 Ugrás a poszthoz



Nekem sem sok választásom volt, ahogy bemásztam a gépbe, Ricsi ránk csukta az ajtót, persze csak az után, hogy szólt, hogy kössük be az övet. Dasha is rettenetesen izgult, szóval jól esett, hogy nem egyedül voltam, meg ilyesmik. Elmosolyodtam halványan, majd kinéztem az ablakon, míg a fiúk is bemásztak. Ricsi persze hátranézett azonnal, kaján vigyorral, és elkezdett cukkolni, hogy hogyan fogok már innen kikeveredni. Elnevettem magam, majd felé legyintettem a sisakommal, mire lehúzta a fejét.
- Ne piszkálj már! - grimaszoltam őt nézve. Felszálltunk, nekem pedig kihagyott pár ütemet a szívem, de attól függetlenül isteni érzés volt, talán csak seprűvel lehetett volna ennél is jobb. Erre azonban nem volt lehetőségem, ezért inkább Richárdot piszkáltam, néha rápillantva Dashára, hogy ő hogyan érzi magát. Ő valahogy higgadtabbnak tűnik, mint amilyen én vagyok... A kis mázlista! A kilátás csak növelte volna bennem a félszet, így nem nagyon pislogtam kifelé. Mikor a többiek szerint elég magasan voltunk, Dávid szólt Dashának, hogy show time van. Dasha kissé riadtan pillantott rám, mire csak megveregettem a vállát, biztatva, hogy menjen csak oda.
- Én is szerettelek, Dasha! Elmondom a világnak, hogy mennyire jó ember voltál! - nevettem, majd megfogtam Ricsi kezét, aki már felvette az ejtőernyős hátizsákot. Ő kifejezetten izgatottnak tűnt, ami azért engem is feldobott három méterrel a felhők felé. Még jó, hogy nincsenek felhők, te szent isten! Még csak az kellene! Dasháékra néztem, miközben a srác rám csatolta a hozzám tartozó részét az ejtőernyőnek. Az ajkamba haraptam, majd hátranéztem, aztán vissza Dávidékra, akik éppen most ugrottak ki a repcsiből. Már épp vinnyogni kezdtem, mikor Ricsi elkezdett visszaszámolni, az ajtó felé tolva engem. Azért fura volt, hogy ilyen közel voltam valakihez, ennek ellenére nem volt rossz, mármint legalább biztos volt, hogy nem tojok be és maradok a gépen, mint egy gyáva nyúl. Még nem halhatok meg, még túl fiatal vagyok! Bár... ha most halok meg, nem emlékeznek rám öregen! Az ajtóhoz érve a szél az arcomba vágta a hajamat, mire kaptam egy csípős megjegyzést, meg egy hajgumit. Összekötöttem a hajam, aztán pedig lepillantottam, ismét felnyüszítve. Épp azon voltam, hogy visszafordulok, mikor Ricsi lenyomott maga elé, felszólítva, hogy lógassam ki a lábamat. A torkomban éreztem a szívemet, el akartam futni, mármint vissza az ülés felé. Nagyon váratlanul ért a lökés a vállamon, én pedig kiestem. A hátam mögül hallatszott az oktatóm röhögése, azon, hogy én felsikkantottam, miután a levegőbe kerültünk. A levegő két oldalt az arcomba süvített, a hajamba kapott, az erő a föld felé vonzott, én pedig vonyítottam, mint valami elmebeteg farkas. Ricsi is megengedett magának egy kis ordibálást, szerintem ő is kapott egy nagy adag adrenalint, akárcsak én. Vajon ilyen érzés lenne, ha leesnék a seprűmről? Több, mint valószínű... Azon voltam, hogy én szeretnék azonnal valami varázslatot, ami megfékez a levegőben, de ha akartam sem tudtam volna a pálcámért nyúlni, mert Ricsi az ujjaim közé fűzte a sajátjait, annyi időre, hogy széttárjam a karjaimat. Mámorító volt a sebesség, az esés érzése.
To be continued~
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. december 22. 17:18 Ugrás a poszthoz


Én figyelemmel kísértem, ahogy a barátnőm és Dávid kifelé indulnak, nagyot nyeltem és próbáltam kiverni a fejemből, hogy mindjárt kiugrok egy repcsiből. Persze Ricsi egy csomó mindenen parádézott, mint pl azon, hogy kössem össze a hajamat, mert már harmadszor vágja arcon és idegesíti. Én ezen azért vigyorogtam egy sort, de elköszöntem közben Dashától és amennyire tudtam, néztem utánuk. Nyugtalanítóan néztek ki, ahogy zuhantak, de nem sokat volt időm gondolkozni ezen, mert ugye Ricsi lenyomott és ki kellett lógatnom a lábamat a gépből. Mire észbe kaphattam volna, hogy ja bocsika, nem akarok ma meghalni, már a levegőben voltam és zuhantam, sikítva, mint egy őrült. És akkor szerintem még enyhén is fogalmaztam. Pont ilyen érzés lett volna az is, ha a Navine elleni meccsen nem kaptam volna el a seprűmet, ha akkor leesek. Bár remélhetőleg, ennek kevésbé fájdalmas végkimenetele lesz, mint annak lett volna. Álmaimban érdekes módon sosem álmodtam zuhanásról, az nem rémített meg, szóval a  rémálmaim nem kezdtek el kísérteni. A kezdeti sokk persze hamar elpárolgott, mert már attól röhögnöm kellet, hogy Ricsi mennyire élvezi és visong, mint valami kislány, közben az ujjait az enyémek közé fűzi és kitárja a kezemet két oldalra. Asszem bírtam a srácot, annak ellenére, hogy egy zakkant állat volt, akit alig ismertem. Meg kell hagyni neki, hogy szórakoztató zakkant állat volt. Volt alkalmam megcsodálni a csodaszép kilátást, mikor már eleget zuhantunk, ami az őszintét megvallva rabul ejtett. Seprűről soha nem nézelődtem még, de akkor nem is voltam ilyen magasan, egyszerűen csak muszáj volt vigyorognom, meg néha-néha sikkantanom egyet, kifejezve, hogy mennyire fel vagyok pörögve. De komolyan, tök olyan volt, mintha egy hatalmas domborzati-térképet néznék, felülről, nagyon bulis volt, tetszett. Aztán jött egy kisebb sokk, mikor realizálódott bennem, hogy cseszki, közeledik a talaj, én pedig belefúródok, mint valami groteszk meteor. Már csak az hiányzik! Persze a sokkomat megérezve Ricsi még inkább röhögni kezdett, aztán megrántotta azt a bizonyos kallantyút, én pedig erős rántást éreztem felfelé. Elsőre azt hiszem, nem teljesen jutott el az agyamig, hogy mi is történt, csupán akkor, mikor felnézve megláttam a hatalmas, kék-fehér ernyőt. A szívem majd kiugrott a helyéről, szívem szerint ugráltam volna, ha tehetem, de ez most fizikai képtelenségnek bizonyult, le kellett mondanom az ugrálásról. Fájt a szívem érte. Még egész sokáig ereszkedtünk lefelé, mint a gyermekláncfű kis fehér vitorlái, mikor elfújod őket, miközben Ricsi navigálta az esésünk irányát.  Nem messze megláttam Dashát, aki úgy tűnt, hasonlóan pezsgő hangulatban van, így mikor integetett nekem, visszaintegettem, akár egy eszelős, hogy hahhóóóó! Amikor közelebb érkezett a föld, kicsit tartottam tőle, hogy eltöröm a bokámat, vagy hasra esek, esetleg más elmebeteg dolgot teszek, amivel leégetem magamat, de végül nem így történt. Kinyújtottam a lábamat és kecsesen landoltam, állva maradva. Ezzel az az egy baj volt, hogy mikor az első lépést akartam tenni, kicsit megszédültem, így a mögöttem álló fiú kapta el a derekamat, nehogy elessek. Erre elpirultam kicsit, ő meg csak vigyorgott, majd elkezdte leszedni rólam a felszerelést. Ő nem akart sietni sehova, azt hiszem, mert pálcával egy másodpercbe tellett volna, ő viszont inkább csatolgatta a szíjakat. Pedig nála volt a pálcája! Miután kibogozott, térdre borulva szeretgettem meg a füvet, hálát adva, hogy túléltem, de igazából repültem a boldogságtól. A szeretet-rohamból a sikítás térített magamhoz, ami Dasha felől érkezett, aki már sprintelt is hozzám. Több sem kellett, én is futásnak eredtem a barátnőm felé, nevetve, majd mikor találkoztunk, szorosan megöleltem.
- Túléltük, Dasha - nevettem, majd mikor elengedett és emelte a kezét, lepacsiztam vele, már kicsiket ugrálva, szinte repülve a boldogságtól. A kijelentésére egy pillanatra elbizonytalanodtam, majd sikongatva ugráltam ismét, csapkodva, mint egy retardált fóka. - Oké!
Nem féltem annyira, mert eszembe jutott, hogy mondták, hogy akár a pálcával is irányíthatjuk az ernyőt, így nem kellett három másodperc, hogy belemenjek, majd Dashába karolva ismét a gép felé húzzam, ami időközben leszállt.
- Menjünk, gyere már, Dash, menjüünk!
A fiúk persze röhögve jöttek utánunk, amire csak a szememet forgattam. Jellemző...férfiak. Ha Ricsi így folytatja, valahogy meg kell leckéztetnem.
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. december 23. 15:54 Ugrás a poszthoz



Úgy voltam vele, hogy mától bizony az új hobbim az extrém sportok űzése, az életveszélyes helyzetek keresése lesz. Majd elrepültem csak a gondolatától az előbb érzett adrenalin-löketnek. Az aggodalomnak már nyoma sem volt a szívemben, főleg akkor nem, mikor lepacsiztunk Dasha drágámmal. Legalább annyira boldoggá tette ez a mai program, mint engem, ez pedig még jobban feldobott. Grace, tessék felírni jegyzetbe: ha hülyeséget akarsz csinálni, mindenképpen kérdezd meg Dashát, van-e kedve hozzá! Egymásba karoltunk, olyan csapat voltunk, mint az óramű, pontosan tudtuk, mit is szeretne a másik éppen csinálni. Dávidék persze már a gépnél vártak ránk, tudták, hogy most már nem fogjuk a segítségüket kérni, akkor sem, ha ők szeretnének velünk ugrani. Szóval nem kérdezősködtek, egyből elkezdték magyarázni, hogy milyen varázslattal lehet kioldani, majd irányítani az ejtőernyőt, meg is mutatták, hogy milyen mozdulatot kell leírni a pálcával. Remélhetőleg pont olyan könnyű lesz odafent, mint amilyennek idelent tűnt. Ha nem, legfeljebb kicsit gyorsabban találkozom a földdel, mint az előbb. Na de ez most kit érdekel? Nem görcsöltem ezen különösebben, azzal nem lettem volna előrébb, de még egy fél fokkal sem. Már reszkettem a jól eső izgalomtól, menni akartam, beülni a repülőbe és indulni. Persze ez még egyelőre nem volt esedékes, mivel le kellett cserélnünk a felszerelést egy sokkal kisebbre. Megvolt a maga súlya, de biztos voltam benne, hogy kevésbé ránt majd meg hátulról, mint amennyire Ricsi súlya tette... Na meg ezzel nem kell összesimulnom, ellentétben a sráccal. A farkas-mosollyal vigyorgó srác megrángatta a szíjaimat, ezért rázkódtam, mint valami rongybaba. Voltam is szíves felpofozni érte, nem erősen, meg nem direkt, reflex volt. Ha valaki egy fiú tesóval nő fel, annak az ilyesmi túlélési kérdés. Szóval felpofoztam, ő meg elkezdett röhögni rajta, de abbahagyta a rázogatásomat, tehát a célomat elértem. Ricsi még az arcát pátyolgatta, mi meg Dashával karöltve bemásztunk a repcsibe. Már most muszáj volt mosolyognom, mint valami fakutyának. Bemásztak a fiúk is, aztán bezáródtak az ajtók, a gép pedig ismét nekilendült.
- Nekem mondod, Dasha? Egész nap tudnám ezt csinálni, annyira jó! - lelkendeztem a barátnőm felé fordulva félig, hogy jobban láthassam, meg ő is láthassa az arcomon szétterülő boldogságot. Ez olyan volt nekem, mint valami terápia, rosszkedv ellen. Egyszer még biztosan el kell jönni ide... Mikor felszálltunk, körbenéztem, megcsodálva az időt, a tájat, annak ellenére is, hogy a nap hét ágra tűzött, szóval verőfény volt.
- Tessék? Jaaa... ugorhatok én először? Lehet, hogy berezelnék, ha látnálak zuhanni. - nevettem fel zavartan, de azért reméltem, hogy nem haragszik meg érte. Dávid "alig észrevehetően" hallgatózott, ha lett volna nálam valami, egész biztos, hogy hozzávágom, de most csak pálcám volt, azt pedig nem akartam, mert még kellett. Aztán szóltak, hogy az ugrózónában vagyunk, készüljünk, én pedig nagyot nyelve Dashára pillantottam. Ha beleegyezett, hogy én menjek először, akkor pár lépéssel átszeltem az ajtóig vezető távolságot, amit Ricsi volt szíves kinyitni, aztán lecsüccsentem és kilógattam a lábamat, majd hallgattam, ahogy a fiú háromig számol. Vagyis csak kettőig, mert tudtam, hogy háromnál kilök, ezért inkább magamtól ugrottam. És emberek, azt kell mondjam, hogy ez az ugrás ezerszer jobb érzés volt, mint az előző. Muszáj volt sikítanom.

~to be continued~
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. december 25. 22:58 Ugrás a poszthoz


Budanekeresd, valamikor a téli szünetben


Azt hiszem, hogy azt mondhatom, hogy az elmúlt időszakban egy esemény hatására ismét a felhők közé repültem a boldogságtól. Tonycica a télkunyhóban megmondta, hogy szeret engem, azt is, hogy már nem bírja, szóval azóta járunk. Igen, ennyi elég volt nekem, hogy boldoggá tegyen nagyon-nagyon hosszú időre, szóval végül mivel ő sem lóghatott mindig a nyakamon, a karácsonyi bál estéjén fogtam magam és eldöntöttem, hogy nem ülök otthon egész nap. Tehát végül mit is tettem? Elutaztam Budanekeresdre, a karácsonyi ünnepségre, hogy egy kicsit ünnepibb legyen a hangulatom. Szóval másnap kora reggel elutaztam, hogy aztán ott múlassam az időmet. Vásároltam pár ajándékot, aztán sétáltam egy sort a városban. Egész bájos kis városka volt, nekem nagyon tetszett az egész. Mármint azt az egyetlen egy dolgot figyelmen kívül hagyva, ami teljesen felbosszantott... Mi volt az? Hát az a tény, hogy minden ember rohant, mint az eszelősök, szinte fojtogatták egymást a szaloncukorért, a nagyiknak meg mániájuk volt, hogy amiért ők öregebbek, ezért őket persze mindenhol előre kell engedni. Na még mit nem, ha öreg leszek, én sem fogom elvárni. Felhorkantam, majd a kirakatokat nézegettem, eldöntve, hogy akkor most elmegyek arra az ünnepségre, amiről a Levitásoknál szó volt. Szóval derűs mosollyal az arcomon sétáltam éppen, mikor valaki nekem jött, kis híján fellökve ezzel. Persze az utolsó pillanatban a karom után kapott, meg bocsánatot is kért, de nekem már nagyon elegem volt.
- Már meg ne haragudjon, de nem tudna jobban vigyázni?! - horkantam fel, majd ellöktem a karját és leporoltam ott a ruhámat. Kissé szigorú volt a pillantásom, azt hiszem, de nem nagyon érdekelt, utáltam, ha az emberek nem figyeltek a lábuk elé. - Ilyenkor nem az a megoldás, hogy összetaperoljuk a fellökött személyt, hanem szépen hagyjuk felborulni és utána kezet nyújtunk!
Kissé kioktatósra vettem a hangsúlyt, de sebaj. Kifújtam a levegőt dühösen, majd tovább indultam.
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
RPG hsz: 350
Összes hsz: 2176
Írta: 2014. december 26. 00:06 Ugrás a poszthoz


Budanekeresd, valamikor a téli szünetben


Miután letarolt a srác és elkapott, egész jól leteremtettem, amitől máris jobban éreztem magamat a bőrömben, pláne, mikor láttam, hogy ez a dolog mennyire megdöbbentette. Felvont szemöldökkel elvigyorodtam, kis híján ki is röhögtem, de aztán elindultam a vásárba, ahova eredetileg is elindultam. Gondoltam szórakoztató lesz, simogatok rénszarvast, meg iszom egy jó csésze teát. Oh, a brit tea... hogy mennyire is hiányzik...
- Ön amerikai, jól sejtem? - kérdeztem felvont szemöldökkel, felvihogva röviden. Jellemző volt, szinte egyből elárulta magát, még csak meg sem kellett erőltetnem magamat. - Hogy ezt miből tudom? Nem tetszik a magyar kiejtése, viszont az akcentusa nem brit, még csak hírből sem, a modoráról nem is beszélve. Egy brit nem tegez le senkit ismeretlenül. Ami meg azt illeti, tudok vigyázni magamra, ha pedig nem, akkor is van, aki vigyázzon rám - visszanéztem rá, de nem azért mert érdekelt, hogy mennyire menőnek érzi magát, hanem hogy pontosan jól lássa, én milyen jól érzem magam ilyen megjegyzések után. Ezer éve nem vettem részt egy jó kis szópárbajban, így mikor ismét utánam szólt, egészen elbűvölő vigyorral fordultam vissza felé. Azt hiszem, szórakoztató nap lesz ez a mai is...
- Ezt most bóknak veszem, a fúria cím a számomra kifejezetten enyhe - vigyorogtam aztán elnevettem magamat. - Ha meg akar sérteni, akkor bizony valami ennél sokkal, de sokkal eszesebb sértést kell kitalálnia, mert én nem holmi kis maca vagyok, aki csak úgy felkapja a vizet.
Végigmértem elgondolkozva, de nem volt az esetem, így Tonyra gondolva csak még inkább mosolyognom kellett. Az a kék szem... Egy-két másodpercig szinte másik világban jártam, de aztán inkább visszakaptam a fejemet a "társaságom felé". Nem bíztam az illetőben, igazából nem volt valami meggyőző feje a kedvesnek, így a kezem a pálcám közelében volt.
- Maga ezt élvezi. Ha sértegethet másokat. Látszik ám. - bólogattam tudálékos fejjel, aztán kezet nyújtottam, eluralkodott rajtam a britség, a neveltetésem, az amit tizenegy év alatt belém neveltek. Nem akartam olyan lenni, mint ő, a tapló amcsi. - Grace E. Green.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Grace Erin Green összes RPG hozzászólása (134 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel