28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Návay L. Viktor összes RPG hozzászólása (179 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 20. 23:55 Ugrás a poszthoz



Ritkán szoktam megbánni a döntéseim, de azt az egyet mégis különösen régóta bánom, hogy voltam elég nagy barom eltiltatni magam a játéktól. Terelő lehetnék valamelyik hivatásos csapatban. Szép jövőt jósoltak, amíg ki nem tört nálam a világvége. Az utolsó évből arra emlékszem, hogy minden meccset követően napokat töltöttem a gyengélkedőn, végül pedig már a kispadnál nem is jutottam tovább és egy egész csapat szurkolt, hogy senkinek ne essen baja, engem meg véletlenül se kelljen felküldeni. Elszúrtam, de rémesen. Talán levezethettem volna másként is a dühömet, de valahogy ez volt kézenfekvő, elvégre ott volt két gurkó, egy ütő a kezemben ráadásnak, miért ne éltem volna a lehetőséggel. Mint kiderült, senki más nem értett egyet velem, úgyhogy búcsút mondhattam az egész játéknak hivatalos formában. Azóta se voltam pályán, ha csak nem passzióból folytatott magángyakorlat formájában, amit azért a mai napig nem hagytam abba. Nem utolsó dolog, ha az ember formában marad, a heti kétszeri edzés meg igazán belefér az időmbe. Mióta itt vagyok, ma kerül sor az első alkalomra, úgyhogy kezdetnek talán elég is lesz, ha kicsit felmérem a terepet és teszek pár kört a régi Tűzvillámommal. Nem a legújabb modell, inkább kicsit ósdi, divatjamúlt, de jól bevált, és különben sem versenyeken használom, úgyhogy remek hasznát veszem. Teljes szerelésben vonulok ki a pályára magamra öltve a régi kviddicstalárom iskolai éveim emlékére. Beérve leemelem vállamról a seprűmet, és felpillantva azt is észreveszem, hogy nem vagyok egyedül. Remek. Nem vagyok én semmi jónak elrontója, és a társaság különben sem szokott gondot okozni, úgyhogy kicsit bemelegítek, teszek pár mozdulatot nyújtás céljával, aztán felülök a seprűre, de még mielőtt felemelkednék, végignézem, mit is művel ez az ürge odafent a kvaffal. Nem kispályás, meg kell hagyni, le merném fogadni, hogy ha most nem is játszik csapatban, valamikor tagja volt egynek, hogy itt vagy máshol, az már teljesen lényegtelen részlet. Végül mégsem emelkedem fel a tervtől eltérően, helyette bal kezemmel árnyékolva szememet felfele nézek és felkiabálok.
- SZÉP, DE ŐRZŐVEL VAGY GURKÓVAL NEHEZEBB LENNE. NEM TARTASZ VALAMELYIKRE IGÉNYT? - vetem fel a javaslatom, és mi tagadás, a gurkós változatnak jobban örülnék terelő lévén, de még őrzőként is elmegyek, ha nagyon muszáj. Persze egyszer válaszoljon, kíváncsi vagyok, egyáltalán érdekli-e az ötlet.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. október 21. 23:16
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 21. 21:15 Ugrás a poszthoz



Vannak napok, amikor az őrületbe kerget a négy fal és muszáj kimennem a levegőre. Ki kell szellőztetni a fejem, és addig mászkálni csak úgy találomra kiválasztott útvonalak mentén, amíg csak alaposan el nem fáradok. Már besötétedett, de ez cseppet sem zavar, az éjszakai gyakorlatokat juttatja eszembe. Egy részemnek még hiányzik is az az elképesztően komoly és szigorú rend, de a másik felem meg pontosan tudja, hogy sosem tudtam igazán beilleszkedni varázslóként abba a környezetbe. Jobb ez így. Kabátot veszek az ing fölé, ilyenkor már elég hűvös hozzá az idő, nyakam köré tekerem az első sálat, ami kezem ügyébe akad, és belelépek a bakancsaimba, aztán útnak eredek. A kastély folyosóin még van élet, idekint azonban már jóval kevesebb embert látok, főleg azután, hogy úgy döntök, elkerülöm a falut. Nem éppen a társaság az, amire most vágyom, beérem egy hosszú csendes sétával. A holdfényben még a tájékozódás sem okoz különösen nagy gondot, úgyhogy követem az ösvényt, amire az imént rátértem, majd egy tó közelében kötök ki nem is olyan sok idővel később. Igazán gyönyörű látvány, ha lenne hozzá tehetségem, talán verset írhatnék róla vagy lefesthetném, nem sok művészi érzékkel áldott meg azonban az ég, úgyhogy csak elmélázok kicsit a látványon a partján ácsorogva. Csak percek múltán mozdulok meg, és még akkor is oldalra fordulok néha, amikor már útnak eredve a partján sétálok, így eshet meg az, hogy majdnem nekimegyek valakinek, aki a parton ücsörög. Utolsó pillanatban veszem észre, még idejében megállva, és szusszantok egyet. Nem szoktam figyelmetlen lenni, ez az életembe kerülhetne terepen, most mégis annyira lekötött a tó és a rajta tükröződő holdfény meg számos csillag látványa, hogy észre se vettem, hogy nem vagyok egyedül. Kikerülném, azonban amikor alaposabban megnézem, ismerősnek tűnnek a vonásai. Már találkoztunk, ebben biztos vagyok, és fél percen belül már azt is tudom, hol. Nem is olyan régen Pesten kereszteztük egymás útját, amikor neki is bemutattam, mennyire elképesztően rossz a nyelvérzékem és ennek eredményeként évek gyakorlása ellenére is gyatra az angolom.
- Lynette... hű, szia. Nem gondoltam volna, hogy itt fogunk találkozni és ilyen rövid időn belül. Mostanában érkeztél? Hogy vagy? - érdeklődöm máris, és egyelőre csak leguggolok mellé, majd tovább megyek, ha tudtomra adja netán, hogy nincs szüksége társaságra, de addig is valóban kíváncsi vagyok rá, hogy van. Kedves lánynak tűnt már első találkozásra is, és jó viszont látni, főleg, hogy tényleg nem számítottam rá, hogy látom még.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. október 22. 19:33
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 22. 16:56 Ugrás a poszthoz



Nem vagyok egyedül a pályán, de ha kviddicsről van szó, ez csak előnyt jelent. Teszek pár bemelegítő mozdulatot, majd mielőtt felszállnék, felkiabálok, hátha érdekli mondjuk egy gurkó is, elvégre az mégiscsak érdekesebb, mint egymagamban róni a köröket. Enyhe fintorra húzódik a szám, amikor meghallom a válaszát. Hála a fennvalónak bizonyára nem jó sorban álltam, amikor a nyelvérzéket osztogatták, de olyannyira nem boldogulok az idegennyelvek tanulásával, hogy az már különlegességszámba is mehetne. Tizenannyi év alatt is csak egy gyatra középfokra futotta, de ahogy hallom, ő vagy angol, vagy simán nagyon jól beszéli a nyelvet, én meg csak nagy vonalakban értem, mit is mond. Jó. Nyugalom, biztos beszél magyarul, ha értette, mit mondtam az imént. Vagy ha nem is beszél, legalább érti, már az is haladat lenne. Bűvészkedik még a kvaffal, aztán csak landol a füvön, és ismét megszólal. Angolul. Imádom, de komolyan. Ja, persze, nincs a homlokomra írva, hogy mennyire nem megy, de körülbelül felét nem értem annak, amit mond. Hallani hallom, nem vagyok én süket, de mit hozzak? Meg... tessék? Értetlenkedve bámulok, és próbálok összekaparni fejben egy viszonylag helyes - úgyis tele lesz nyelvtani hibával, ha már rólam van szó - mondatot.
- Beater? Oh, yes... I was one, but what should I get? Please, tell me you speak Hungarian ' cause I have a terrible... I not... don't really speak English... - nyögöm ki nagy nehezen. Terelő voltam, közlöm is vele, de egyben azt is, hogy olyan rémesen beszélek angolul, amennyire csak lehetséges. Már a nyelvtant se értettem meg igazán soha, a szavak meg végképp nem ragadnak rám, az is csoda, hogy azt a pár fogalmat megjegyeztem, ami kviddicsben gyakran használatos. Végre megszólal aztán, és belőlem kitör a nevetés. Jelbeszéddel egyszerűbben tudnánk kommunikálni, mint két nyelven, amit a másik nem különösebben tud használni.
- Sorry... - mondom még mindig vigyorogva ezen az egészen, és már nyújtom is a kezemet.
- Viktor. Örvendek, Mark - mutatkozom be, és kezet rázok vele. Hm, hogyan is folytassam? Próbálok a lehető legkevesebb szövegre szorítkozni, és nem olyan szavakat kiválasztani, amiket netán még kiejteni sem tudna, nemhogy értené. Jó, fogalmam sincs, mennyit ért, de az alapján, ahogy ezt az egyszerű mondatot összerakta, az a gyanúm, hogy annyira tud magyarul, mint én angolul.
- So... want bludgers? - kérdezem, az előbb ugyanis mintha gurkót akart volna, ha jól értettem. Már csak azt kellene kitalálni, merre is vannak. Fogalmam sincs, hol tárolják itt a felszerelést, de talán ő hátha többet tud erről nálam.  
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. október 22. 17:08
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 22. 20:08 Ugrás a poszthoz



A tópart csodaszép ebben az időpontban, talán még rendszert csinálok a kései sétákból ennek örömére, a víz felszínének elmélyült bámulása viszont nem a legjobb ötlet, majdnem nekisétálok valakinek, aki a fűben ücsörög. Még szerencse, hogy időben sikerül a lábam elé nézni és megállni, így nem esek át rajta. Közelebbről is szemügyre véve a lányt, aki majdnem pillanatnyi figyelmetlenségem áldozata lett, rá kell döbbennem, hogy ismerem őt. Találkoztunk már nem is olyan régen, amikor pár napot Pesten töltöttem holmi hivatalos ügyek intézése kapcsán. Nem gondolom végig ezerszer a folytatást, rögvest leguggolok mellé és hangot adva meglepetésemnek arra is rákérdezek, hogy van és mit keres itt. A fővárosban jól elbeszélgettünk, de nem került szóba ki merre tart majd tovább, és egyáltalán nem számítottam rá, hogy itt látom majd viszont nemsokára. Miközben a válaszait hallgatom, végül magam is leülök a fűbe, bal térdem felhúzom magam elé rátámasztva az állam, jobb lábam meg kényelmesen elnyújtom egyelőre, és figyelek a szavaira.
- Az igazán remekül hangzik. És tetszik a falu? A vasútállomáson kívül sajnos én még nem sokat láttam belőle - mondom, és csak utána jut eszembe, hogy ez nem az igazság, hiszen Matthew házát is láttam, de ez már csak részletkérdés. Különben is érdekel, mit gondol Lynette a helyről, hogy tetszik neki itt.
- A kastélyt? Ott fogsz tanulni? - kérdezem hirtelen, ha már az iskola épülete is szóba került. Ránézésre diáknak mondanám, és igazából még örülnék is neki, ha most igennel válaszolna. Igazán kedves volt a múltkor is, és szimpatikus lány, lehet vele beszélgetni, nem bánnám, ha még látnánk egymást, főleg, hogy itt amúgy sem nagyon ismerek senkit még.
- Ó, hát nem igazán van sok mesélni valóm. Nemrég jelentkeztem az aurorképzésre, tegnapelőtt érkeztem, most meg a kastélyban lakom és próbálom megszokni a dolgokat - válaszolom röviden összefoglalva az elmúlt napok főbb történéseit.
- Igazán szép ilyenkor a tó. Gyakran jársz ki ide? - kérdezem egy pillanatnyi csend után, vajon tegnap is belebotlottam volna, vagy ez is csak a véletlen műve? Igaz, végeredményben az, vagy sem, örülök, hogy ismét összefutottunk.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 23. 03:02 Ugrás a poszthoz



Örülök, hogy ismerős arcot látok, még ha igazán friss ismeretségről van is szó. Helyet foglalok mellette a földön, és bár nincs igazán meleg itt kint és főleg nem talajszinten, azért nincs okom panaszra, kényelmesen elhelyezkedhetek legalább példának okáért. Érdeklődve hallgatom, mit is mond Lynette, válaszára elvigyorodom.
- Á, most egyelőre úgysem nagyon van arra dolgom. Mire addig jutok, hogy elkezdjem felfedezni a falut is, szerintem már úgy fogod ismered majd ott a járást, mint a tenyered, és talán még elkalauzolhatsz odalent engem is, bár ha kell, egy térképpel is kellőképpen boldogulok - válaszolom. Nem akarok egyébként minden áron rajta lógni, ha már arról van szó, egyedül is elboldogulok, de most egyszer a kastélyban kellene kiismerni magam, a falu ráér.
- Az jól hangzik. Mit fogsz tanulni pontosan, ha nem titok? - kérdezek tovább. Ki tudja, még az is lehet, hogy közös óráink is lesznek, bár nem igazán hiszem, hogy egy aurorképzésért eddig utazott volna, van az Angliában is éppen elég jó. Valami különlegesebb érdekelheti bizonyára, olyasmi, amiért megéri eddig jönni. Le kéne szoknom arról, hogy következtetni igyekszem. Matthew idegesítő szokásai néha ragályosak tudnak lenni. Gyorsan elhessegetem az egész gondolatot, és összegzem Lynette kérdésére válaszul, mit is keresek itt.
- Hát igen - bólogatok, ha már rákérdez az aurorképzésre.
- Mostanra már gyakorlatilag auror lehetnék, de kissé későn érő típus vagyok. Megszokni meg... ó, igen, rengeteg megszokni való van itt, részemről még a tanulástól is elszoktam az elmúlt években, úgyhogy érdekesnek ígérkezik ez a tanév - helyeselek arra, hogy van mit megszokni. Rengeteg dolog van, amihez most alkalmazkodni kell nekem is, de majd csak a helyére kerül minden. Kicsit hűvös van egyébként. Összehúzom magamon a kabátom, és futólag látom, hogy Lynette is feljebb húzza a cipzárat a kabátján, neki sem lehet különösebben melege.
- Nem - rázom meg a fejem - szintén első alkalom, de nem kizárt, hogy rendszert csinálok az esti sétákból. Könnyebben megy utána az alvás, meg ilyenek. Te is így vagy vele? - pillantok felé, miközben beszélek.
- Nem fázol amúgy? Kicsit hűvös ez az őszi idő. Sétálhatnánk is akár - javaslom, és én a magam részéről lassan össze is szedem magam és felkelek. Nem sűrűn szoktam betegeskedni, de ha egyszer elkap, akkor aztán nem kímél, úgyhogy talán nem most kellene elkezdenem begyűjteni a megfázást és vele együtt minden bacilust, ami elképzelhető. Amennyiben Lynette csatlakozna, már nyújtom is a kezem felé, hátha igényt tart rá, hogy felsegítsem.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 23. 13:11 Ugrás a poszthoz



Elvigyorodom, amikor a vállamba boxol, mert az végül is jó. Úgy sejtem ez alapján, hogy nem feszélyezi a társaságom, ennek pedig csak örülni lehet, nem?
- Nagyszerű, akkor majd te leszel az első, akit megkeresek, ha megérem, hogy a falut felfedezni is legyen időm - válaszolom fülig érő szájjal. Ha belegondolok, ez egyébként is jobb ötlet, mint a másik lehetőség. Matthew... na ja, már első találkozás alkalmával csúnyán összevesztünk, és ha nem így alakult volna, akkor is az őrületbe kergetnénk egymást még egy falunézős séta alkalmával is. Lynette-tel sokkal egyszerűbb megtalálni a közös hangot, de komolyan, örülök, hogy összefutottam vele.
- Ó, értem - bólogatok nagyon komoly arcot vágva, amikor azt mondja, hogy hétpecsétes titok, mit is tanul, de aztán hamar megkapom a választ is. Varázspszichológia. Érdekesen hangzik, bár nem sokat hallottam róla. Kíváncsian pillantok rá máris, hátha többet is elárul, pontosan mit is takar ez a szakirány.
- Jól hangzik. Miben más a hétköznapi pszichológiától amúgy? Varázslók agyában turkálásra szakosodsz, vagy a sajátos módszerek miatt hívják esetleg varázspszichológiának? - kérdezem meg, ha már itt ül mellettem valaki, aki ezzel szeretne foglalkozni. Biztos többet tud róla, mint én.
- Akkor ha jól értem, nem kell tartanom tőle, hogy első megszólalásra kiderült, hogy sültbolond vagyok? - nevetem el magam. Furcsán hangzott, de amúgy azt hiszem, értettem a lényeget, ennél tovább szétboncolni meg nem kell ezt sem már. Azt már kevésbé értem elsőre, miért néz olyan meglepetten, amikor megkérdezem, ő is szokott-e esténként sétálni - ha jól belegondolok, első találkozásunk alkalmával is már sötétedett -, de nem kell sokat várnom a válaszra. Mosolyogva hallgatom végig és még bólogatok is hozzá. Nagyon igaza van, jót tesz este egy kis mozgás a friss levegőn. A kint ücsörgés se rossz természetesen, csak ma estére már kicsit kezd túl hűvös is lenni, úgyhogy mozgolódni kezdek. A séta ötlete Lynette-nek is tetszik szerencsére, legalább nem lesz lelkifurdalásom, hogy itt hagyom egyedül a sötétben.
- Mit szólnál, ha még egy kicsit maradnánk a tóparton, aztán meg vissza a falu felé? Már persze, ha nem bánod, hogy elkísérnélek addig, de azt hiszem, rosszul érezném magam, ha aztán azt hallanám holnap, hogy áldozatul estél egy ámokfutó baltásnak - mondom, és megvárom azért, mit mond, még mielőtt egy lépést is tennék. Viccelődök, de tényleg szívesebben kerülök a falu felé és kísérem el. Nyugodtabban alszom majd utána.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. október 23. 13:17
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 25. 01:39 Ugrás a poszthoz



Második felvonás? Holnap 4 óra, Boglyas tér. MGK Második felvonás? Ez most komoly? Ez alkalommal ismét végighallgathatom a két nappal ezelőtti hosszas felsorolást arról, hogy mi minden adatott meg nekem, ami neki nem, tehát nekem eleve könnyebb és így tovább, vagy mond legalább valami újat? A levél minden esetre a szemetesben végezte galacsinná gyűrve még tegnap délután, ma mégis arra a döntésre jutottam, hogy akármit is akar, végighallgatom. Ha már egyszer képes venni arra a fáradtságot, hogy levelet írjon, miután olyan gyönyörűségesen összevesztünk, akkor az csak megér egy misét. Ki tudja, talán még valamit újragondolt, bár ilyen hiú reményekkel nem áltatom azért magam. Matthew éppolyan makacs tud lenni, mint én, amiből tudnak bajok származni, mint azt már mellékelt ábra is alátámasztotta nem egyszer, mert ha ez nem lenne elég, ráadásnak olyanok tudunk lenni néha, mint a tűz és víz. Az elmúlt két napban már ezerszer átgondoltam minden szót, ami elhangzott közöttünk a kertjében, és annyira jutottam, hogy talán túlságosan is sokat engedtem meg magamnak, amikor rázúdítottam mindent. Nem igazán számít mentségnek, hogy évek óta érlelődtek bennem azok a szavak, elvégre mégiscsak lehettem volna higgadtabb, és ez a tény a fő mozgatórugója a végső döntésemnek. Ha fejre áll is a világ, legyen második felvonás, és ha rajtam múlik, ma nem hagyom, hogy addig jussak, mint két napja. Összeszedem magam, a hűvös időre való tekintettel kabátot veszek, belelépek a bakancsaimba és ráérősen besétálok a faluba. Lynette-nek azt ígértem ugyan, hogy majd ő kalauzolhat el a faluban, ha elég jól ismeri, de a falu nem is akkora, hogy ne találnám meg egyedül is a Boglyas teret. Gyakorlatilag minden utca oda vezet, még ha némi kerülővel is esetleg, így hamarosan már a téren állok. Szétnézek, vajon melyik felében találom Matthew-t és nem kell hosszasan keresgélnem, hogy észrevegyem. Féloldalas mosolyra húzódik a szám azonnal, amint meglátom. Sétál, mint aki attól tart, hogy különben kéretlenül szóba állnának vele. Két perc múlva már én is felzárkózom mellé, alkalmazkodva az enyémnél sokkal nyugodtabb sétatempójához.
- Hallgatlak - mondom köszönés helyett, és az útra figyelek inkább, bár szemem sarkából néha rá is vetek egy pillantást. Talán nem árt meg majd egy bocsánatkérés sem mondjuk a hangnemért, de nem most. Ahhoz még alaposan átgondolom a megfelelő szavakat, továbbá eszem ágában sincs elismerni semmit, amíg nem tudom, miért vagyok itt, vagy ismét nem jutnánk egyről a kettőre.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 8. 12:03
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 25. 02:06 Ugrás a poszthoz



Remekül indul minden, aztán kiderül, hogy az értekezés mégiscsak bajos lesz. Valahogy kinyögöm azért, amit mondani akarok, majd kitör belőlem a nevetés. Körülbelül annyira beszélek én angolul, mint ő magyarul, már ha igazán megerőltetem magam, szóval ez így hirtelen egészen viccesnek tűnik. Valahogy így vagyok én is vele, ahogy mondja, nem volt időm elég, csak nekem ehhez egy örökkévalóság is kevés lenne. A nyelvtan kínzásnak számít, a szókincsem bővítése meg... inkább ne is beszéljünk róla. Inkább mászok hegyet teljes felszerelésben. A bocsánatkérésre nem reagál semmit, de talán ő maga is érti a helyzet iróniáját. Vagy ha mégsem, hát legalább nem mimózalelkű, amit javára írok, helyette rátérek arra, hogy mihez is kezdjünk, kell gurkó vagy sem. Hála a jó égnek, meg mindennek, aminek hálát lehet adni, most már magyarul beszél tovább.
- Berobbantott zár? Ki vagy tiltva, hogy nem adtak kulcsot, vagy mi? - hitetlenkedve nézek rá. Vagy itt nincs egy gyakorló szett labdákból, ha netán valaki a hivatalos, beütemezett edzéseken meg meccseken kívül is gyakorolna kicsit? Mindenesetre érdekes megoldása a hozzáférésnek az ajtó berobbantása, de nem reklamálok. Letéve a seprűm a pálya szélén, megyek egyenesen a szertárig, megkeresem azt a bizonyos ajtót, majd a labdákat tartalmazó ládával és ütőkkel térek vissza.
- Milyen poszton játszol? - kérdezem, miközben ledobom az ütőket a seprű mellé, majd felnyitom a ládát. Élvezet látni, ahogy a két gurkó szabadulni akar az őket fogva tartó szíjak alól, mintha csak éreznék, hogy a pálya közelében vannak. Csak a kvaff mozdulatlan. Ezért sem érdekelt soha, nem volt akkora kihívás, mint ez a két megbűvölt vasgolyó, ami átvéve a rá mért ütés erejét száguld a levegőben keresztül kasul, és csúnya sérüléseket tud okozni, ha az ember nem figyel.
- Na hány gurkó legyen? Beszállsz terelőnek, vagy kergeted tovább azt a vörös labdát? - kérdezem meg. Eggyel egyedül is simán elbánok, és kicsit megnehezíthetem a dolgát a karikákra dobásban, de azért lássuk, mit mond. A biztonság kedvéért eleve két ütőt hoztam, úgyhogy a döntés csakis rajta áll.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 26. 00:10 Ugrás a poszthoz



Hamar beérem és felzárkózom mellé. Nem köszönök. Általában nem szoktam figyelmen kívül hagyni az ilyesféle formaságokat, most sem arról van szó, hogy elfelejteném az illemet, sokkal inkább csak azt jelenti részemről, hogy így jelzem felé, csak a hallgatósága kívánok lenni. Nincs kedvem újabb veszekedéshez, főleg nem ennyi ember előtt. Nincs kedvem ismét eljutni arra a pontra, amikor rázúdítom az évek során felhalmozódott kérdéseket, érzéseket, a saját valóságomat. Nincs kedvem belevonódni az egészbe, mert abból semmi jó nem sülne ki, ismét csak egymást bántanánk. A tervek persze szépen hangzanak, de úgy tűnik, az enyémek nem éppen férnek meg az övéivel, bármit is szándékszik közölni. Megfeszül a vállam, amikor a középső nevemen szólít. Tudja, hogy nem szeretem. Megtehetném, hogy ne reagáljak rá, de az őszinteségem felülkerekedik. Végtére is ez is én vagyok, aki ki nem állhatja, ha Lehelnek hívják. Anya valamikor szépnek tartotta, sőt talán még most is annak tartja, én viszont már kevésbé. A Viktor az én nevem, nem azért, mert apa választotta, hanem mert sokkal inkább a sajátomnak érzem, mint a másikat. Szemem sarkából rápillantok, majd ismét visszatér tekintetem az útra a lábam előtt és szusszantok egyet.
- Ne hívj így... - szólalok meg - ...kérlek - teszem hozzá egy pillanatnyi hezitálás után. Talán hat, ha nem azonnal támadok, hogy mégis miért szólít így, és különben is úgy érzem magam az egésztől, mint akit most szidtak le alaposan, mert mennyire neveletlen volt. Mintha nem is változtunk volna, még mindig sikerül a másik elevenébe találni a lehető legrövidebb úton, neki legalábbis összejött egyetlen cinikus mondattal. A hosszas csend azonban megteszi a hatását, túllépek a kezdésen, megszabadulok a hirtelen támadt és nagyon is fölösleges mellékzöngéktől, visszatérve eredeti terveimhez. Néha felpillantok a kirakatokra, de nem különösebben köt le egyik sem, annál jobban érdekel, mi az, amit meg kellene hallgatnom, mert nyilván nem csak csendben sétálni szeretett volna. Vagy igen? Kétlem. Gyanúm be is igazolódik, amikor a már kínossá váló csendet megtörve megszólal végre. Kíváncsian pillantok rá szavai hallatán, még a szemöldököm is megemelem kérdőn.
- Szóval, ha jól értem, egy kérdésem van, tehát jól válasszak. És ha kettő akad? Mert kettő van, de egyik a másikból következik, és tényleg mindkettőre érdekelne a válasz - mondom határozottan, és pontosan tudom, mit is kérdezek meg rövidke hatásszünetet követően.
- Sőt... tulajdonképpen mégiscsak elég lesz egy kérdés. Mitől félsz annyira? - teszem fel a kérdésemet, felé fordítva a tekintetem. Végül utolsó pillanatban mégis lemondtam arról, hogy megszegjem az általa meghatározott játékszabályt. Ez az egy kérdés elég lesz, és alaposan meggondolva tényleg erre szeretnék leginkább választ kapni.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 8. 12:02
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 26. 17:30 Ugrás a poszthoz



Valaki de türelmetlen, édes istenem. Berobbantani az ajtót csak azért, mert így gyorsabb volt, mint megnézni, hogy nyitva van-e - ez aztán szép teljesítmény, de komolyan. A magam részéről nem szeretem megszegni a szabályokat, márpedig ez cseppet sem a szabályos eljárás volt, és még csak nem is a legegyszerűbb. Inkább nem teszek megjegyzést, még mielőtt túl hamar elveszítené a türelmét, csak elhúzom kissé a szám és megvonom a vállam. Legyen, ő tudja, hogy jó neki. Az, ahogyan kommunikálunk viszont nagyon mulatságos jeleneteket eredményez pillanatokon belül ismét, hiszen én nem feltétlen tudok válaszolni neki az angolul, ő meg nekem nem magyarul, mindketten iszonyatosan helytelen mondatokat rakunk össze, de legalább nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy kiröhögjük a másikat, hanem megpróbáljuk megérteni, miről is hadovál éppen szerencsétlenje. Gyors séta után már a labdákkal térek vissza, és azt próbáljuk meg eldönteni, hogyan is lenne érdekes játszani. Hálát adok az égnek, hogy a reptan tanárnő valami csodával határos módon képes volt a fejembe verni a kviddics alapvető kifejezéseit, annyira bízott benne, hogy egyszer majd valamelyik válogatottban fogom a gurkókat hajkurászni és az ellenfél játékosainak testi épségét veszélyeztetni. Bánatára az utóbbi rész jobban ment, miután Matthew lelépett, sőt, saját csapattársakra is kiterjedt már ez a veszélyeztetősdi, úgyhogy mégse lett belőlem válogatottban terelő, de még helyi csapatban sem, viszont most legalább értem, hogy Mark miről beszél pontosan.
- Aha... - bólogatok. - For me... Cheaser...no way... Beater or maybe... keeper. I am not good enough for... being a cheaser - kissé kérdő a hangsúlyom, de csak azért, mert fogalmam sincs, helyesen mondom-e, amit mondani akarok. Tényleg nem vagyok elég jó ahhoz, teljesen más poszthoz szoktam, ráadásul még csak semmi érdekes sincs abban a piros bőrben.
- Hajtó amúgy... hajtó, terelő, őrző, fogó - sorolom fel a magyar megnevezéseket, és a ládában mozgolódó labdára pillantok, majd vissza rá.
- A kvaff... quaffle... különben is túl unalmas. A gurkó veszélyes, a cikesz meg gyors. Fogónak túl megtermett vagyok, de te sem vagy egy kifejezetten fogó alkat, felengedhetjük a cikeszt is. Hasonló esélyünk van elkapni - töprengek tovább a lehetőségeken. Valami érdekeset akarok játszani, ha már van akivel.
- Akkor marad az egy gurkó? - kérdezem meg, de ez a srác tényleg nem bír várni, kiengedi kérdés nélkül is a vasgolyót és levegőbe emelkedik. Moroghatnék most ezen, de mi értelme lenne, legfeljebb elkap az agresszív kis kedvencem, úgyhogy felkapom az egyik ütőt, felpattanok a Tűzvillámomra és én is felemelkedem, aztán jöhet az érdekesebb része a kviddicsnek. Ne siess úgy, aranyom. A gurkó kiszemel, de egy szép ütéssel máris Mark felé irányítom, és engedelmesen száguld is a fiú után már, én meg követem. Ahogy kezdek belemelegedni, egyre jobban érzem magam az adrenalintól, csak el ne felejtsek odafigyelni arra, hogy nem kinyírni kell az aktuálisan ellenféllé előlépett Markot. Szép is lenne egy ilyen húzással kezdeni a tanévet.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. október 26. 17:39
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 28. 23:36 Ugrás a poszthoz



Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor bólint a kérésemre. Mégiscsak jobb volt nem támadnom, hanem viszonylag higgadtnak maradnom, azonban amikor az kerül szóba, hogy egy kérdést feltehetek és úgy tűnik, még választ is kapok rá, már nehezebben megy ezt megőrizni. Annyi kérdésem lenne igazából, elég nehéz egyet választani közülük. Már majdnem kettőt teszek fel, de utolsó pillanatban mégis megtalálom a számomra tökéletesnek tűnőt, ami egymagában is éppen elég lesz. Túl sok lenne? Nekem nem úgy tűnik, de Matthew-nak talán. Megrázom a fejem a megjegyzése hallatán.
- Nem, nem várom, hogy mindent megválaszolj. Hagyjuk ki most azt, ami évekkel ezelőtt történt, úgysem oldja meg egy magyarázat. Nem fogom jobban érezni magam tőle, úgyhogy kár vele foglalkozni. Az érdekel, hogy mitől félsz, ami miatt megpróbálsz olyan lenni, amilyen nem igazán vagy - pontosítom a kérdésemet, ha már rákérdezett, bár így sem hiszem, hogy nagyobb lelkesedéssel fog majd válaszolni. Amikor végre megszólal, rápillantok, és a szavai hallatán az az érzésem, hogy még így is megpróbál kitérni a válasz elől. Mintha még magának se merné beismerni, hogy mi az, ami erre az egészre készteti. Kabátom zsebébe mélyesztem a kezeimet, megvonom a vállam és magam elé bámulva teszek pár lépést. Próbálom összeszedni a gondolataimat hallgatva a szavait, és győzködöm magam, hogy most nem vághatok közbe, majd közlöm a véleményem, ha már mindent elmondott, amit szeretett volna. Furcsa hallani, mennyire másként lát dolgokat. Nehéz elfogadni. Közben azért megjelenik arcomon egy félmosoly akaratlanul is. Nem hiszem, hogy szándékosan mutatna érzéseket, de most bármibe le merném fogadni, hogy tart tőle, mit fogok mondani. Talán nem is beszélnem kellene, hogy megértse az egész összefüggést, de nem szándékszom kínos helyzetbe hozni az emberek előtt, neki mindig is fontos volt, mit gondolnak róla. Ha nem lett volna az, nem lennénk itt. Sóhajtok egyet, majd megszólalok. Szeretnék a szemébe nézni, de nem néz rám.
- Te is tudod, hogy ez így nem igaz. Soha nem kértem, hogy változz meg a kedvemért. Azt kértem, hogy ne kelljen titkolóznom legalább a családom előtt. Azt kértem, hogy ne kelljen hazudnom rólunk másoknak, nem azt, hogy legyél valaki más - jelentem ki, megállok és jobb kezemet kihúzom a zsebemből, majd a vállára teszem. Azt akarom, hogy megálljon ő is, és a szemembe nézzen.
- Elmondanád, miből gondoltad, hogy szeretném, ha olyan lennél, mint én? Éppen azért szerettelek, mert annyira más voltál, mint én - újabb kérdés, amire választ várok, közben meg a tekintetét keresem. Különös, hogy hirtelen megint olyan, mintha az elmúlt évek nem is maradtak volna ki, tényleg ott folytatjuk a problémák taglalását, ahol annak idején abbamaradt.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 8. 12:02
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 29. 16:40 Ugrás a poszthoz



Bólogatok, bár azért tudom magamról, hogy igazán jó terelőként voltam és vagyok még mindig. Sosem hagynám abba a gyakorlást, pedig nem leszek már válogatott sehol. Amióta kispadra kerültem, nem szálltam fel csapatban, és talán jobb is volt így mindenkinek, mert eléggé - hogy is mondjam - agresszív tudok lenni, ha már van rá lehetőség.
- Angolul sincs különösen hétköznapi nevük - jegyzem meg, ha már a megnevezések furcsaságánál tartunk. Mi a fenét hívnak úgy, hogy snitch meg bludger, meg még fene tudja, hogyan. Nekem éppen olyan röhejes ez, mint amennyire neki a magyar megnevezések lehetnek.
- Nekem jó - vonom meg a vállam, maradjon a cikesz, aztán olyan gyorsan engedi ki a gurkót, hogy alig bírom utolérni. Csak tudnám, hová rohan ennyire? Mintha elszaladna a pálya, ha ő most azon nyomban nem emelkedik a levegőbe a kvaffal együtt. Nem értem ezt az embert, de ám legyen, sietve indulok utána és hamarosan már örülhet is egy mögötte száguldó gurkónak. Bármennyire is élvezem csapkodni a vasgolyókat, azért egy kicsit remélem, hogy mégsem fogja telibe találni, mert ha nekem kell becipelni a gyengélkedőre, nem biztos, hogy jó vége lesz. Nem akarok már az első napjaimban bajba kerülni, hogy esetleg kitiltsanak a pályáról. A hátam közepére hiányzik. Azon vagyok, hogy utolérjem, aztán lelassítok, mert nem győzöm tátani a szám, hogy Mark mennyire merész. Meg se fordul a fejében, hogy ha tönkre vágja azt a szerencsétlen seprűt egy ilyen hadművelettel, akkor lezuhan. Jó pár méterre vagyunk a földtől, aligha lenne kellemes a találkozás a talajjal. Akkora ereje nincs annak a pofonnak, mint az ütőnek a kezemben. Ha nem lenne olyan okos, hogy pontatlan ütés esetén is célpontot talál magának, nem biztos, hogy el is érne engem, pedig biztos, hogy nekem volt szánva, más elvégre nincs a pályán. Lendületesen tovább pofozom egyelőre ellenkező irányba, amíg megbizonyosodom róla, hogy Mark nem fog lezuhanni. Az előbb rángatott a seprűje.
- TE NORMÁLIS VAGY? SZEDD ÖSSZE A MÁSIK ÜTŐT, VAGY NINCS GURKÓ - kiabálom oda neki, elvégre ebben a magasságban a szelet is rászámítva aligha hallana bármit is normál hangnemben. Még egy utolsó pillantást vetek rá, remélem, hogy felfogta, mit mondtam, aztán már indulok is a pálya másik vége felé levadászni a gurkót. Ha nem megy le az ütőért, tényleg leviszem a gurkót és itt hagyom.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 30. 06:32 Ugrás a poszthoz



Lassan egyre nehezebb tartani magam az eredeti tervemhez, miszerint nem lesz ebből veszekedés. Még akkor is megpróbál kitérni a válasz elől a maga módján, amikor nagyon is pontosítottam a kérdést. Nem fél... persze, hogy nem fél semmitől, én meg a walesi herceg vagyok személyesen. Azért nem szakítom félbe a mondandóját, kivárom, amíg a végére ér, csak utána mondom el, amit én gondolok és újabb kérdésem is akad. Összerezzen az érintésemre, de legalább megáll és a szemébe nézhetek, amikor megkérdezem, miből gondolta, ha szeretném, hogy megváltozna. Elismerem, egy kicsit talán rá férne szerintem a változás, de azért nem vártam soha, hogy valaki teljesen más legyen. Nem ártana, ha egy kicsit őszintébb lenne magához például, vagy nem számítana annyira, mit gondolnak mások róla, de hogy azt akarnám, hogy olyan legyen, mint én és úgy kezelje a dolgokat... ez egyszerűen nevetséges.  
- Akkor ne válaszold meg - vonom meg a vállam, és megfordul a fejemben, hogy itt kellene hagynom, de végül mégsem teszek semmi ilyet, annál jobban szeretném, ha tisztáznánk ezt-azt, ha már itt vagyunk. Lassan szívom be a levegőt, még lassabban fújom ki, és Reginára gondolok, így talán nem mondok semmi olyat, amiből aztán az következne, hogy sértegetni kezdjük egymást újra. Nem ezért vagyok itt, mondom magamnak, és végighallgatom. Kérdőn felvonom a szemöldököm az utolsó mondata hallatán, és kell pár pillanat, mire rendezem a gondolataimat, aztán megszólalok.
- Sajnálom, ha így érezted. Soha nem akartam, hogy valaki teljesen más légy. Hogy bosszúságot okozott volna... elismerem, nem mindig értettem a logikád, ahogy most sem, annyira másként látjuk a világot, de pont ettől voltál mindig is érdekes számomra - mondom, bár az az érzésem, egyre kevésbé áll össze az, amit szeretnék a tudtára adni, egyre zavarosabb, mert összevissza cikáznak a gondolataim, ezer dolgot mondanék, viszont egyet sem sikerül rendesen megfogalmazni. Jól állunk. Sóhajtok egyet, és megrázom a fejem, mintha attól aztán bármi is helyrekattanna az agyamban.
- Matthew... én... néha annyira be tudsz zárkózni magadba. Nem értettem akkor se, mitől féltél... hogy eltűnök, ha igazán megismerlek? Egyre kevésbé értem az egészet - küszködöm a szavakkal, annyira nem sikerül elmondani hirtelen, hogy mi is a helyzet. Furcsa érzés szembesülni azzal, hogy neki mintha meg se fordult volna a fejében, hogy volt annyira fontos a kapcsolatunk, volt annyira fontos ő, hogy ne akarjam titokban tartani. Elkeseredetten próbálok ép mondatokat összerakni. Kinyitom a számat, aztán mégse szólalok meg újra. Lassan elveszem a kezem a válláról és futólag végighúzom ujjaim hegyét az arcélén. Még mindig érzek iránta, talán sokat is. Mondanám, de végül mégsem mondok semmit, mert tartok tőle, hogy talán újra eltűnne.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 8. 12:01
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 31. 13:03 Ugrás a poszthoz



Úgy tűnik, ma folyamatosan tudunk valami meglepetéssel szolgálni a másiknak. Zavartan vakarja meg a tarkóját, miközben beszélek. Alig emlékszem alkalomra, amikor ez a mozdulat is részét képezte volna a gesztusainak, de bizonyára arra számított, hogy most is veszekedés lesz az egész beszélgetés vége. Az igazat megvallva egyszerűbb lenne. Tudjuk, hogyan kell reagálni rá, ismerjük a helyzetet. Nem sok választ el egyébként attól, hogy a higgadtság látszata is elpárologjon nálam. Enyhén reszket a kezem, nehezen találom a szavakat, és ennél már csak jobb lesz, ő meg gyakorlatilag kinevet.
- Az - bólintok megadóan a megjegyzésére, elvégre igaza van és a múltkor én is hasonlóképpen cselekedtem. Kölcsönkenyér visszajár, tudom ám. Egy pillanatra lehajtom a fejem az ajkamat harapdálva, elvégre azért nem a legjobb érzés az, hogy tényleg nem tudom kifejezni magam, ahogy az sem, hogy ezt még szóvá is teszi, de igyekszem túllépni ezen. Maradjunk abban, hogy igaza van, ezt el kell fogadnom. Közben ő máris fel-le sétál, valamin nagyon töpreng, de végül mégis visszatér elém. Értetlenkedve emelem meg a szemöldököm, amikor beszélni kezd, ezt nem gondolhatja komolyan. Nem tudok hinni a szavainak, és nem is akarok, különben is a szeme is teljesen egyebet mond. Meglepően sok érzést látok hirtelen a megrepedezett álarca mögött, a logikáját meg végképp fel nem foghatom ezek után. Mi a jó fenéért akarja, hogy gyűlöljem?
- Hallod egyáltalán, miket mondasz? Nincs neked lázad? - bukik ki belőlem a kissé sértően cinikus megjegyzés, visszaszívni meg már késő. A fenébe, - ismét az alsó ajkamba harapok -, ettől olyan gyorsan be fog gubózni, amilyen gyorsan csak tud, helyreteszi a maszkját és kezdhetünk úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, pedig már az volt az érzésem, már majdnem sikerült megértenünk egymást, ha csak egy kicsit is. Hirtelen cselekszem. Teszek egy lépést előre és megcsókolom. Azt hiszem, nem volt a legjobb ötlet múltidőben beszélni az érzésekről. Nagyon is jelenidejű minden éppen. Jobb kezem ismét az arcához ér, és erre a pár pillanatra mintha nem létezne a világ, de már így is határokat feszegetek, nem akarok túl is lépni rajtuk, úgyhogy nemsokára véget is vetek a csóknak.
- Ennél világosabban nem tudom elmagyarázni, hogy nem gyűlöllek - mondom csendesen, és elhúzom a kezem az arcától, majd a zsebembe mélyesztem. Fogalmam sincs, mi lesz ebből, úgyhogy igyekszem nyugodt maradni, és számolni minden lehetőséggel attól kezdve, hogy hátat fordít és elsétál, egészen addig, hogy kiborul és behúz egyet.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 8. 12:01
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 2. 21:43 Ugrás a poszthoz


Öltözet és arc


A tükörben olyan arc pillant vissza rám, hogy Frankenstein démona is megirigyelhetné. Élőhalottnak tűnök szép vörös karikákkal a szemem alatt, kiszáradt, cserepes szájjal, pergamenszerű bőrrel. Ez a lány egy zseni. Igaz, másfél órán keresztül dolgozott, hogy ilyen legyen a végeredmény, de igazán hálás vagyok neki, és végül is cserébe megtanítom repülni. Igazán jó egyezséget sikerült kötnünk szerintem. Az ábrázatomhoz egyébként kórházi öltözet társul, úgy nézek ki, mint aki most szabadult valamelyik jobbacska régi fajta elmegyógyintézetből, ahol még kikötözve tartják az ápoltakat és alkalomadtán elektrosokkal kezelik, de talán a lobotómia sem ritka. A lényeg, hogy a végeredmény láttán mosolyra húzódik a szám. Mégiscsak jobb, mintha egyszerűen csak terepszínbe öltözöm netán, mert jelmeznek tűnhetne, de nekem sehogy sem az. Ez tökéletes. Kissé megtépázott, lógó fűzőjű teniszcipőt húzok - mezítláb mégsem vonulhatok végig a folyosón - és lesétálok a toronyból a nagyterembe. Lynette-t megpróbáltam ugyan elérni abban a reményben, hogy talán akad olyan társaságom erre az estére, akit ismerek is, de nem jártam sikerrel, így egyedül állítok be. Legfeljebb megismerkedem pár emberrel, az úgysem lenne tragédia, sőt. Nagyon is rám fér még, elvégre bolond lennék az ismerőseim számát arra a pár emberre korlátozni, akiket már korábbról ismerek. Belépve az ajtón az első megállapítható tény az, hogy sokan vannak. Matthew-t egy ilyen helyre esetleg akkor tudnám elcipelni, ha rászórnék egy imperio-t, de talán még akkor sem. Beljebb sétálok, és körülnézek, hátha látok valahol ismerős arcot, de a következő pillanatban arra is rájövök, hogy ez mekkora nagy ötlet volt. A fele társaságon annyi a smink, hogy a saját édesanyjuk sem ismerné fel, miért éppen nekem sikerülne. Csak ámulok, és bámulok, hogy ha az arcomat kifesteni másfél órába telt, mennyibe telhetett itt néhány igazán különös alkotás. Például a srác tőlem nem messze, ágakkal a hajában - madárfészek akar az lenni vajon, vagy mi a szösz - úgy néz ki, hogy legalább fél napba telhetett ez az eredmény hagyományos módon. Vagy illúziómágus lenne netán. A hirtelen feléledő kíváncsiságom nem hagy nyugodni, úgyhogy szerzek egy pohár innivalót - furcsa ciánkék színe van, de az illata alapján nem úgy tűnik, mintha lenne benne alkohol - és közelebb sétálok.
- Üdv. Remélem nem zavartam meg semmit, csak megjegyezném, hogy igazán szép jelmez. Dionüszosz jutott eszembe róla - szólalok meg, amint odaértem. A cybertgoth stílus képviselőire emlékeztető ruhába bújt lánynak mintha nem nagyon lenne kedve maradni, vagy éppen egy veszekedés közepébe csöppentem volna? Fene tudja, minden esetre feléjük emelem a poharam, aztán belekortyolok.
- A tied is érdekes - jegyzem meg egy félmosoly kíséretében azért a lánynak is, elvégre tényleg az, és véletlen sem szeretném, ha megsértődne, de a szemem azért mégiscsak a kísérőjén időzik el inkább, mint rajta.  
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 2. 22:03
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 4. 02:15 Ugrás a poszthoz


Öltözet és arc


Érkezésemet követően nem sokkal már egy pohár innivaló társaságában belecsöppenek egy enyhén kínos jelenet közepébe. Nem zavar különösebben, hogy a lány lelép, elvégre különben sem ő érdekelt volna, de attól még furcsának tűnik ez az egész helyzet. Egy pillanatra feldereng agyamban a kérdés, hogy a sors milyen fintora révén kerültek ők ketten egy légtérbe, de azon nyomban el is vetem. A megfigyelés meg a következtetések levonása maradjon csak Matthew hobbija, engem különben sem zavar, hogy a lány, aki mellől már csak valami még fel nem talált jövőbeli science fiction járgányt hiányolok a teljes kép érdekében, más társaságot keres magának. Jobb nekem, nem igaz? Úgyis a hímneműek vonzanak, és legalább eggyel kevesebb lehetőség, hogy egy lány önbizalmát akaratlanul is megtépázzam, mert inkább a pasiját mérem végig, nem őt. Az csak még kínosabb lehetne, mint az iménti jelenet, így még örülök is neki, hogy ennek a lehetőségét megúszom.
- Aha... akkor inkább Pán? Mindenesetre nagyon jó lett. Komolyan kíváncsi vagyok, hány órába telt ez az egész festés - nézek végig rajta, aztán visszatér a tekintetem az arcára, pontosabban a szemére, miközben kezet rázok vele. Röhejesnek tűnhet, de mindig a szemek érdekelnek először, hát ragaszkodom ehhez a szokásomhoz és legalább a szeme színét megpróbálom megállapítani. Amint rákérdez az italra, megvonom a vállam.
- Miért ne? Diákoknak szól a rendezvény, kötve hiszem, hogy tiltott italokat szolgálnának fel, bár amúgy nem érzek rajta alkoholt és ha lenne is, nagykorú vagyok - jegyzem meg, majd újabb kortyot iszok a kissé gyanús színű, de szerintem teljesen rendben lévő innivalóból. Nincs fura íze, mintha áfonyát éreznék rajta mellékesen, és eddig fura hatása sem, úgyhogy csak jó lehet. Közben a szabad kezemmel hiába próbálom egy már automatikussá vált mozdulat révén megtalálni a nadrágom zsebét. A köpeny alatt a rövidnadrágomnak ugyan van zsebe emlékeim szerint, de ahhoz is hozzáférni... másodszori próbálkozás után ezt most inkább feladom. Az elhangzó kérdése hirtelen Markot juttatja eszembe, amint a kviddicspályán magyarul próbált egyezkedni velem, én meg az angollal szenvedtem. Féloldalasan elmosolyodom, aztán bólintok.
- Végül is... aha... egyébként Viktor vagyok. Új vagy itt? - érdeklődöm, és elindulok én is az asztal felé követve az erdők urát. Egy lépéssel még le is maradok, szándékosan, elvégre nem akármilyen látványt nyújt a fiú. Eltöprenghetnék rajta, hogy vajon mennyi esélyem lenne, vagy egyáltalán mennyire akadna ki, ha, de ez csupa feltételes módú gondolat lenne csak, én meg nem vagyok az az ember, aki ezzel szórakozik. Töprengjen, aki értelmét látja. Az asztalhoz érve megállok mellette, és most elég alaposan végigmérem azért, és nem hiszem, hogy kétséget hagynék afelől, hogy megmozgatta a fantáziámat, közben meg elmosolyodom kíváncsian figyelve, hogyan is reagál, és valljuk be, sajnálnám, ha kiszaladna a világból.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 4. 17:05
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 6. 00:19 Ugrás a poszthoz



Egy kívülálló számára igazán szórakoztató lenne végignézni a műsort, amit éppen produkálunk, azt hiszem. Szerencsére valahogyan csak sikerül megértenünk egymást, a levegőben meg már nagyjából úgyis mindegy, ki milyen nyelvet beszél, vagy nem beszél, mert repülni kell tudni. Okoska azonban nem bír magával, amitől elég hamar felmérgelődöm, elvégre ki a fenének hiányzik, hogy már első alkalommal kitiltassa magát a pályáról mások ostobasága miatt. Egyszer elég volt, hogy nem játszhattam a túlzottan agresszív játékom miatt, másodszorra nem fogom elérni, hogy még csak ne is gyakorolhassak. Erre Mark itt megpróbál szuperhőst játszani és már rángat is a seprűje. Csoda, hogy nem sérült meg jobban szerencsétlen járgány, ő meg levegőben van. A lehető leghamarabb üvöltök rá, mert én aztán nem fogom nézni, ahogy földhöz csapódik, aztán meg még netán a gyengélkedőre is cipeljem be. Velem nem fog szórakozni, vagy elmegy ütőért, vagy leszállok a gurkóval együtt. Még jó, hogy ért a szóból, és összeszedi az ütőt, és visszaemelkedik a levegőbe. Az, hogy csak ütögessük a gurkót... ez még edzésen bemelegítésnek is túl egyszerű lenne, úgyhogy felé irányítom nagy lendülettel a vasat, és aztán én is elindulok, megszerezni közben a kvaffot, ez már valamivel érdekesebbnek ígérkezik, már ha megpróbálja visszaszerezni tőlem, akkor is, ha szerintem a kvaff a legunalmasabb labda a kviddicsben, ami csak létezik. Fogalmam sincs, hogy nem tudtak annak is kitalálni a játék története során valami kis csavart, azon túl, hogy bűbájjal lassítják a zuhanását, mert hát ettől csak nem érdekesebb egy szikrányit se. Élettelen, pirosra pingált bőr, amiért hat hajtó verseng, és kész. Dögunalom. A gurkó legalább bőven kihívás, mert egy kicsit önállóbb, és nem egyszer múlik nagyon kevésen most is, hogy éppen csak sikerül időben elkapnom, mielőtt nekem csapódna. Végül aztán csak leszállunk, amikor már beleununk, mert több játékossal érdekesebb azért, mint ketten pattogni a pályán folyamatosan posztot váltani terelőből hajtóba, hajtóból terelőbe, annak függvényében, kinél melyik labda is van éppen.
- Kösz a társaságot - mondom kifulladva még, miután földet értem, majd összepakolom a labdákat, és a seprűmet a vállamra vetve megindulok az öltöző felé, elvégre csak el kell pakolnom, itt nem hagyhatom a pálya közepén a ládát, hogy majd csak elviszi valaki, mert mára az edzésnek vége.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 8. 12:00 Ugrás a poszthoz



Ha alaposan belegondolok, nem találok még egy embert az ismerőseim között, aki ennyire az agyamra tudna menni, de paradox módon mégse tudom csak úgy hagyni a fenébe az egészet. Talán tényleg van abban valami, hogy az ellentétek vonzzák egymást, különben miért vonzana egy olyan ember, akivel a legapróbb részletekben sem tudunk néha egyetérteni. Lassan odalesz közben minden higgadtságom, és ezt bizonyára már felfedezte, mert egyre kevésbé törődöm vele, hogy megtartsam a látszatot. Nem bírom felfogni, hogy lehet, hogy ennyire nem érti, ami szerintem meg annyira nyilvánvaló. A védekezési mechanizmusai persze most is remekül működnek, elvan a jól megépített kis tornyában és arról tart kiselőadást, hogy gyűlölnöm kellene, mint aki pontosan tudja, mit is érzek. Óvatlanul teszek egy cinikus megjegyzést, de visszavonni már késő, úgyhogy vakmerő cselekedethez folyamodom, még mielőtt örülni kezdene, hogy ő aztán előre megjósolta, mi és hogyan lesz – megcsókolom. Mindig is tudtam, hogy Matthew nehéz eset, na de hogy ennyire ne lássa a tényállást, ha ő is része a képletnek, ez már különös. Amikor végre megszólal, ismét a nagy szavak mögé bújik, ez pedig lemondó sóhajra késztet, és megrázom a fejem a lista gondolatára, majd a szavába vágok rosszallóan nézve rá.
—Lehetne csak egyszer, hogy ne vonj le következtetést valamiből? Egy percre állj le, jó? Azt már megszoktam, hogy bárhogy fogalmazok, te mindig tovább gondolod az egészet és kielemzed, de ha jelenidőben fogalmazok, hinnél nekem? – kérdezem kissé közelebb hajolva hozzá és egyenesen a szemébe nézek kíváncsian fürkészve, vajon most mit árul el magáról. Hozzávághatnám, hogy mi a helyzet, de nem akarom. Igazából kicsit talán még jó is látni, ahogy belemerül a feltételezéseibe és hirtelen nem tudja, melyik következtetése is a jó. Hagyom, hadd legyen el a kétségeivel, kicsit vergődjön közöttük.
—Vissza kell érnem órára – mondom végül az órámra pillantva, aztán vállára téve a kezem közelhajolok hozzá újra.
—Egyébként jelenidő – mondom még olyan hangosan, hogy csak ő hallja, nem kell mindennek eljutnia az esetleges kíváncsi közönséghez is. Egészen nehezemre esik nem azt mondani, amit akarok, de most mégis szinte élvezet nézni, ahogy a saját következtetései és elméletei zavarják össze. Persze ez a kis infó talán egyszerűsít az egészen, de lehet, hogy nem. Gondolkodjon csak, nekem viszont tényleg indulnom kell, ha nem akarok elkésni óráról, hát barátságosan vállon veregetem, és intek felé, majd már útban is vagyok a kastélyba. Kíváncsi vagyok rá, meddig fog eltartani, amíg összerakja a puzzle darabkáit.  
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 8. 13:05 Ugrás a poszthoz


Öltözet és arc


Értetlenül pislog rám a szőke srác Pán nevére is, úgyhogy a továbbiakban hanyagolom a mitológiát, úgy tűnik, a görögök messze nem érdeklik. A kérdésemre tömören válaszol, és lassan kezd összeállni a kép, hogy már megint valaki olyanba botlottam, aki nem igazán beszél magyarul. Bólogatok a megállapítására. Biztos, hozzáfűzni viszont nem sokat tudnék a tényhez, hogy a menyasszonya kicsit jó. Kicsit kérdőn felszalad azért a szemöldököm a kifejezésre, hogy menyasszony, de nem kérdezek rá, ki tudja, lehet csak nagyon tetszik neki a szó. A következő kérdése azonban... félre is nyelem tőle a ciánkék italt és köhögni kezdek úgy rendesen. Viktor, ezt ma szépen kifogtad. Igyekszem nem megfulladni, iszom egy újabb kortyot, aztán nagy levegőt veszek és válaszolok.
- Huszonegy leszek - mondom abban a reményben, hogy a kontextus alapján jól értettem a kérdést és mégsem arra volt kíváncsi, hogy száznyolcvanöt centi magas, elvégre ez különben is látható, nem? Mindegy, lapozzunk, vagy meg fogok fulladni a következő kortynál. Bólogatok rá, hogy tizennyolc lesz, ezek szerint nem sokkal fiatalabb, mint gondoltam. Ránézésre úgy tizenkilencnek saccoltam volna, nem tévedtem nagyot. Miközben az asztalok felé tartunk, az is nyilvánvaló lesz, hogy önbizalomért neki sem kell a szomszédba menni. A megállapításra csak mosolygok, és érdeklődve pislogok fel a kék említésére, nem lenne rossz látni akkor a teljes művet, kár, hogy itt erre nincs lehetőség, hiszen minden fehér-fekete. Talán majd később, addig beérem a kevésbé színes változattal, így is szép látvány történetesen.
- Örvendek - mondom kezet rázva vele, ha már végre megtudtam a nevét. Megjelenik az arcomon egy féloldalas mosoly is, és elraktározom jól a nevet. Nem mindennapi, legalábbis nem magyar környezetben, és rémlik némi görög vonatkozás, bár kapásból nem tudnám megválaszolni a kérdést, hogy honnan és miért.
- Nyár, értem - bólintok, és igyekszem követni, közben meg azon töprengek, hogy rakjam össze a válaszom, hogy ne legyen az a végeredmény, hogy aztán a felét nem fogja megérteni. Újabb korty ital után már az asztalok közelébe érve szólalok meg ismét, itt egyébként is nagyobb eséllyel lehet társalogni, mint a tömegben.
- Pár hete jöttem. Levita. Mestertanoncképzés. Aurornak - tőmondatokra szorítkozom, hogy kizárjak minden fölösleges szót, ami csak összezavarná esélyesen.
- Te mit tanulsz? Melyik ház? Ó, és honnan? - érdeklődöm, és végignézek az asztalon, de egyelőre beérem az italommal is bőven, amíg választok a szemgolyók és minden egyéb furcsaság közül. Igaz, úgy nehéz lesz dönteni a felhozatalt illetően, ha közben meg inkább legeltetem a szemem Dioméden. Megfordult már az első pillanatban a fejemben, hogy kellene egy kis felhajtás, ami majd visszajut Matthew-hoz. Dioméd különben sem jött még zavarba, ami vagy azt jelenti, hogy abszolút nem ért semmit, vagy éppen nincs kifogása, de próba szerencse, ugye?
- Jég? Ennyire szereted? - kissé meglepetten pillantok rá, de végül is, ha ez neki megfelel, jó az úgy. Még egy kicsit... ajh, na jó, ez igazán nem... most vagy soha.
- Nincs kedved lelépni? Megnézném színesben is a jelmezed - ez szép volt, Viktor, igazán. Gondolatban hátba is veregetem magam, hogy mennyire jól megy ez ma, de azért várjuk ki a végét. Felhívás keringőre, de hátha nem fog kiszaladni ezután se a világból.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 10. 19:55 Ugrás a poszthoz



Lehet jobban járnék, ha nem próbálkoznék meg inni, amíg újdonsült ismerősömmel beszélgetek, mert még egy ilyen kérdés, és vagy attól fulladok meg, hogy félrenyelek, vagy a röhögéstől. Nem szép, tudom, főleg, hogy nem is szándékosan teszi fel a kérdéseit úgy, ahogyan, de akkor is, nekem nehéz nem félreérteni egy-egy megszólalását. Igyekszem abbahagyni a köhögést, szerencsétlen már így se érti bizonyára, hogy mi bajom, majd ha ez sikerült, válaszolok is a kérdésre. Hogy fiatalabbnak tűnnék a koromnál? Megvonom a vállam válaszul.
- Mondták már mások is - jegyzem meg egy félmosoly kíséretében, hiszen tényleg nem ő az első, aki nem néz huszonegynek, néha még az is előfordul, hogy egyik-másik helyen igazolványt kérnek, bár azt azért már igazán nem értem, mi alapján. A beszélgetés közben folytatódik, már a lány hiányában és miután tőmondatokra szorítkozva összefoglaltam, mit is keresek itt, rákérdez, mit csinál az auror. Pff, na jó, kiselőadást tudnék tartani a témáról, annyi vállfaja van ennek a munkának is, de maradjunk a rövid és velős megfogalmazásoknál, különben nem vennék rá mérget, hogy meg is ért. Keresgélek egy kicsit a lehetséges kifejezések tárházában, majd megszólalok végre pár pillanatnyi hallgatás után.
- Rendfenntartó - mondom ki, szerintem ugyanis ez az egyetlen szó viszonylag jól fedi az auror jelentését, most már csak annyi kell, hogy ő is értse, mit jelent ez a kifejezés. Gyorsan megiszom az italom maradékát, mielőtt újra megszólalna, mert véletlenül sem szeretnék azért úgy kinézni, mint amilyen a jelenlegi kinézetem a sminknek hála, és leteszem az üres poharat az asztalra. Kissé meglepő, amit mond, meg is emelem a szemöldököm értetlenkedve. Elsős? Ne már, hiszen alig három év van köztünk. Jól megkésett az iskolakezdéssel ezek szerint.
- Ühümm. Grönland... és hogy lett Bagolykő az iskolád? - nem megyek bele, hogyhogy elsős még csak, de azért azt nem bírom nem megkérdezni, mit keres itt. Magyar felmenőkkel vagy valami, még csak-csak érteném... vagy lenne neki, csak épp nem mondaná meg az ember elsőre? Na mindegy, kivárom a választ, az a biztos.  A folytatás viszont még ennél is érdekesebbnek ígérkezik, főleg, hogy nem szalad ki a világból attól, amit javaslok. Egyre érdekesebb ez, és ha már van lehetőség, miért is ne élnék vele. Teremtsünk némi pletykához alapot, hátha az majd valamiféle reakcióra bírja Matthew-t. Kockáztassunk, aztán lehet, hogy tévedek, lehet, hogy nem. Kiderül. Bólintok, amikor azt mondja, hogy várjak, és vigyorogva nézem végig, ahogy kimegy a koronájáért. Igazán szép jelmez véleményem szerint, úgyhogy egyetértek a szavazók döntésével, és szép csendben örülök annak is, hogy feltűnésben itt sem lesz hiány. Lelépni a bálkirállyal... gondolatban vállon veregetem magam, hogy a lehető legjobb embert sikerült kiszúrnom tiszta véletlenül. Megvárom, míg Dioméd visszaér, gratulálok, aztán meg ha már lelépünk, még arra is gondom van, hogy olyan fecsegő portrék előtt sétáljunk el, amikről biztosra tudom, hogy a pletykával meg sem állnak az Ediktum szerkesztőségéig.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 14. 04:39 Ugrás a poszthoz


hétfő délelőtt, 11 óra



Mondogathatom naphosszat, hogy semmi szükségem mások segítségére a problémáim megoldásában, de azt hiszem, ez az egész már kezd túlnőni rajtam. Úgy terveztem, hogy beiratkozom az egyik legjobb fellelhető magyar intézménybe az aurorképzésre, hogy majd egyszer anya nyomdokaiba lépjek, ha már a katonasággal nem igazán sikerült boldogulnom. Ez így igazán szép és egyszerű lett volna, és semmi okom panaszkodni rá, hogy elviselhetetlen lenne az élet, mert ez nem igaz, mégse egyszerű. Vannak faktorok, amik kisebb-nagyobb intenzitással bonyolítják. Ott van például kezdetnek Matthew. Még érkezésem előtt megtudtam, hogy a közelben lakik az az ember, aki valaha életem egyik legmeghatározóbb alakja volt, legalábbis akkor így gondoltam még. Azóta rájöttem, hogy még mindig akkora hatással van rám, mintha nem is maradt volna ki az a pár év aközött, hogy elhagyott és újra találkoztunk. Az egyes számú vitánk határozottan ezt bizonyítja. Rá kellett jönnöm, hogy még mindig mennyire fontos nekem, ahogy arra is, hogy konfliktuskezelésből megbuknék. Ez azonban még messze nem a teljes történet, ami miatt a pszichológus felkeresése mellett döntöttem végül. A második találkozás alkalmával, napokkal később, megpróbáltam elérni, hogy egy kicsit úgy érezze magát, mint ahogy én éreztem magam általában. Visszagondolva aggasztó jele ez is annak, hogy képtelen vagyok a soraimat rendezni vele, még mindig a meglévő érzéseim irányítanak. Mindennek a csúcsa természetesen nem más, mint Dioméd, akivel Halloween este találkoztam a bálon, és azóta már bizonyára Matthew-hoz is visszajutott, hogy vele léptem le az említett rendezvényről rögtön a rémkirály megválasztását követően, ráadásul egyenesen a Rellonba mentünk. Ijesztő mértékben gondolom újra ezeket az eseményeket, hiába tudom, hogy ez már nem változtat semmin sem. Próbálom kielemezni a részleteket, rájönni, miért is nem tudok normálisan viszonyulni a helyzethez, racionálisan, objektíven. Annyi ember van még a világon, de nekem a legelérhetetlenebb kell, mintha csak ez lenne a természetes, és ezt a legutolsó próbálkozást, hogy bármiféle vélemény kinyilvánítására bírjam, egyenesen aljasnak látom, az elveimhez cseppet sem méltónak, végső, elkeseredett lépésnek, úgyhogy nincs mese, irány a pszichológus. Kell egy külső, objektív vélemény, aki talán rávilágít összefüggésekre, amiket hiába keresek, így nem tétovázok, az első szabad időpontban, amit az órarendemben fellelek, befordulok a Fejetlenség folyosójára és megállva a pszichológusi rendelő előtt bekopogok annak ajtaján.  Remélem, hogy itt van az iskolapszichológus és még rá is ér, de ha nem, visszajövök később is akár, ez a beszélgetés ugyanis már elkerülhetetlenné vált.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 18. 02:48 Ugrás a poszthoz


hétfő délelőtt, 11 óra


Az új lakótárs volt az utolsó csepp a pohárban, aminek eredményeként most hezitálás nélkül kopogok be a pszichológushoz. Nem kell sokat várnom, hogy kinyíljon az ajtó, de még mielőtt belépnék, ledöbbenek rendesen a látványra. Magam sem tudom, miért számítottam öregedő anyókára, akiről ránézésre azt mondja az ember, hogy olyan, akár egy kotlós, a jó értelemben. Talán mert ott a neve előtt, hogy Dr., nem tudnám megmagyarázni Az ajtóban gyönyörű nő áll minden várakozásomat cáfolva. Megkockáztatnám, hogy némi véla vérrel az ereiben, mert különben nem szoktam ekkora figyelmet szentelni az ellenkező nem tagjainak, legyenek bármennyire vonzóak is. Már a szám is eltátom épp, mire észbe kapok, hogy khm, igen, azért vagyok itt, mert ő a pszichológus és szeretnék segítséget kérni tőle, miután már nem érzem, hogy egyedül is tudnék boldogulni.
- Jó napot kívánok - köszönök végre egy féloldalas mosoly kíséretében és belépek, majd becsukom mögöttem az ajtót, és helyet foglalok a kanapén. Egyszer már jártam pszichológusnál, bár határozottan zavarosak az emlékeim. Annyi rémlik, hogy nagyon nem akartam elmenni, de a csapatkapitány megfenyegetett, hogy különben kitesz a csapatból. Haragudtam is rá rendesen. Most azonban más a hangulat. Önként jöttem, saját döntésem eredményeként ülök itt. Körbepillantok, még mielőtt a jegyzetfüzetével a kezében le nem ül a fotelba velem szemben, aztán felteszi a szokásos kérdést. Miben is segíthet, lássuk csak. Fáradt sóhaj az első válasz részemről, ösztönös reakcióként a kérdésre, aztán előre dőlök és öklömre támasztva az állam a padlót kezdem pásztázni.
- Az az érzésem, hogy be fogok kattanni szép lassan, ha nem tudok valamit kezdeni a helyzettel... de... borzalmas vagyok - újabb sóhaj, és felemelem a fejem, majd ránézek. Még bemutatkozni is elfelejtettem. Bűnbánó arckifejezéssel szólalok meg ismét.
- Ne haragudjon, annyira belegabalyodtam ebbe az egészbe, hogy már szinte teljesen elfeledkeztem az illemről is. Viktor vagyok - mutatkozom be, és most hátradőlök a kanapén, két kezemet a térdemre ejtem, és folyamatosan csavargatom az ujjaimat, miközben dőlni kezd belőlem a szó újra.
- Nemrég érkeztem mesterképzésre... tudja... dehogy tudja... apám katona, anyám auror, lehettem volna kviddicsjátékos, de elszúrtam az esélyeimet az utolsó iskolai évben, a hadseregben nem igazán ment a beilleszkedés varázslóként a muglik közé, pedig a fél családom fogadni mert volna rá, hogy amiatt hamarabb érnek kellemetlenségek, hogy meleg vagyok, de nem... azt teljesen normálisan képesek kezelni sokan, de mégis ez a probléma gyökere. Az iskolát azért választottam, mert van magyar nyelvű oktatás és aurorképzés, erre amikor már beiratkoztam, kiderült, hogy Bogolyfalván lakik a srác, akivel még az iskolában együtt voltam, de egyszer csak fogta magát és lelépett... és még határozottan érzek iránta valamit, és zavaró, hogy képtelen vagyok normálisan kezelni a konfliktust, és akkor még ott a kvázi-szobatársam is, aki még hasonlít is rá, és ez az egész olyan mint valami nagyon-nagyon rossz vicc, vagy rémálom, vagy nem tudom mi már, a lényeg, hogy ha nem tudok valamit kezdeni a helyzettel, akkor falnak fogok menni, márpedig nyilvánvaló, hogy egyedül már nem megy, mert túlnőtt rajtam az egész - vettem azért közben levegőt is, de kiselőadásnak is elmehetne, amit itt most összefoglalta egyetlen kérdésre válaszul neki. Megfeszítve a csuklómat hangosan roppantok egyet azon is a végére, és segélykérőn pillantok rá. Nagyon reménykedem benne, hogy ő látja valahol a töréspontot az ördögi körön, amit én még nem, mert nagyon jó lenne kikerülni ebből az örvényből.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 18. 02:49
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 19. 01:12 Ugrás a poszthoz



Egy séta még az éjszaka kellős közepén is jót tesz, ha nem bírok aludni, márpedig ma valahogy nagyon nem akart összejönni. Nem volt elég a tea, de még az sem, hogy újrarendeztem a teljes könyvállományomat, úgyhogy nem maradt más, mint kitenni a lábam a kastélyból, hátha a friss levegő meghozza a kívánt hatást. A falu ilyenkor már eléggé kihaltnak tűnik, így arra indulok, talán még azt is megnézhetném, van-e errefelé kocsma. Persze, melyik valamire való faluban nincs kocsma, csárda, valami, ahol le lehet ülni egy hosszú nap után és meginni valamit, csak itt még mindig fogalmam nincs, hogy az ilyen létfontosságú csomópontjai a társasági életnek merre is lelhetők fel. Az utcák maguk különben is sokkal érdekesebbnek mutatkozik még egyelőre. Majd csak azt kell megtalálnom, hol is lelhető fel ilyen többnyire füstös lokál, ha mégis szocializálódásra adnám a fejem netán még ma este. Egyelőre jobban tetszik az utca, minden csendes, szinte kihalt, de néhány ablakon túl élet van. Ahogy itt ácsorgok összehúzva magamon a kabátom, az egyik zugban nem éppen bizalomgerjesztő, de annál érdekesebb kereskedésre figyelek fel. Furcsa, de ég a villany az ablakon túl, és a kíváncsiságom máris fölébe kerekedik a józan észnek, legalább azt megnézhetem végtére is, hogy micsoda is valójában ez a hely. Közelebb sétálok, egészen az ajtóig, hogy rájöjjek mi is ez, majd nevethetnékem támad, amint birtokába jutok az áhított információknak. Most komolyan, nekem is a legjobb helyet sikerül kiszúrni még egy minden tervet nélkülöző séta alkalmával is. Sose értettem, mit szeret annyira ezekben a ketyerékben Matthew, de amióta csak ismerem, mindig is rajongott értük. Bent mintha némi mozgolódást vélnék felfedezni, legalábbis a szemem sarkából úgy észlelem, és amilyen megszállott, nem kizárt, hogy éjszaka is itt ücsörög a szerkentyűi között. Talán szétnézhetnék, mi mindent rejt az ablakon túli világ. A hirtelen ötlethez természetesen máris társul a tett, bekopogok, mintha ez lenne a legtermészetesebb, hogy az éjszaka kellős közepén én nézelődni szeretnék, de hátha nem köveznek meg érte.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 19. 01:20
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 19. 01:53 Ugrás a poszthoz



Becsléseim szerint legalább további húsz-harminc felfedezhető kereskedés vagy vendégeit tárt ajtókkal váró szórakozóhely lehet, amit felfedezhetnék, de még önkéntelenül is ahhoz az egyhez sikerül eljutnom, ahol Matthew napjainak legalább felét tölti. Ez is pusztán saccolás. Talán többet is. Nem számít a pontos adat, különben is sokkal izgalmasabbnak mutatkozik hirtelen mindaz, ami az üvegen túl van, mint a valószínűségszámítás rejtelmei. Félvér létemre messzire kerülni igyekszem mindent, aminek köze van az elektronikához, most azonban mégis kíváncsi leszek, mi olyan különleges bennük. Kopogásomra gyorsan érkezik a válasz. A hanglejtés alapján Matthew is lehetne. Kellőképpen mogorvának hangzik az embereket nem igazán kedvelő barátomhoz, de mégsem ő az. A hang tulajdonosát nem ismerem fel, még akkor sem, amikor már az arcát látom. Nem találkoztunk még, állapítom meg magamnak.
- Jó estét. Elnézést a zavarásért, azt hittem, Matthew-t, mármint Kinsey-t itt találom. Csak szerettem volna körülnézni, olyan érdekesnek tűnt kintről a hely, de majd visszajövök máskor - szólalok meg rövid szünet után, elvégre igazán nem akarok én zavarni. Bizonyára ő sem rám számított, ahogy én sem rá. Futólag körbepillantok azért, és az is megfordul a fejemben, hogy kérdezhetnék róla, de azért utólag biztos leharapná a fejem is. Rossz ötlet. Nagyon rossz ötlet. De mire jók a rossz ötletek, ha nem arra, hogy megpróbáljam megvalósítani őket.
- Régóta dolgozik itt egyébként? Mármint Kinsey. Mindig is érdekelték a mugli szerkentyűk - szólalok meg ismét. Ügyes, ezért tényleg haragudni fog. Ráadásul még csak azt sem tudom, kihez van szerencsém. Talán inkább tovább kellett volna próbálkozni az alvással, de megszólaltam, már nem igazán van visszaút.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 19. 02:31 Ugrás a poszthoz



Belépve a köszönést követően igyekszem rövid magyarázatot adni arra, mit is keresek itt az éjszaka kellős közepén. A név hallatán összevonja kissé a szemöldökét, mintha nem lenne ismerős, és igazából már meg sem lepődöm rajta. Mindig is a családnév volt a nyerő, Matthew-t, nem tudom, szólítja-e még valaki rajtam kívül a keresztnevén. Talán, de nem vennék rá mérget. Az invitálásnak eleget téve beljebb lépek, és még az egyik polchoz felé is teszek néhány lépést érdeklődve pislogva az ott látható, számomra teljesen ismeretlen ketyerékre, közben pedig Róla kérdezek. Meglepetten pillantok fel a válasz hallatán. Ezt nem tudtam, nem említette, bár két meglehetősen heves veszekedés közepette talán nem is ez volt a legfontosabb közlendő információ.
- Értem - bólintok, és csak most jövök rá, a kérdés hallatán, hogy nem mutatkoztam be. Teljesen felé fordulok, és kezet nyújtok.
- Elnézést, foghatnám a késői időpontra is, de igazából nincs mentségem arra, hogy még nem mutatkoztam be. Návay Viktor - pótolom az elmulasztott bemutatkozást, majd csak, hogy tisztább legyen a kép, úgy érzem, kell még egy fél mondat legalább.
- Kinsey-t még az iskolából ismerem - jelentem ki, bár nehezemre esik a családnevét használni. Sose szerettem így hívni, viszont talán jobb lenne mégis egyébről beszélni, mint róla.
- Ahogy látom, igazán sok érdekesség van itt. Nem tesz kárt ezekben a műszerekben a mágikus tér? Bocsánat, igazán nem értek ezekhez - pedig érthetnék, de sose érdekeltek, magam sem tudom, mitől lett most olyan sürgető a kényszer, hogy megtudakoljam, mégis hogy működik ezen a helyen bármi, ami elvileg nem működhetne.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 20. 16:24 Ugrás a poszthoz



Társtulajdonos. Egy véletlen meghallott párbeszéd-töredékből, ahol egy mondatban került említésre Matthew és a ketyerekereskedés, nem derült ki számomra ez, de most, hogy már azt is tudom, kihez van szerencsém, még a kereskedés neve sem annyira különös. Kezdem érteni. Kezet rázok vele, közben meg csak úgy magamnak nyugtázom, hogy milyen hideg a keze. Az okához semmi közöm, így a lehetőségeket sem igyekszem végigvenni, még magamban sem. Nem ezért vagyok itt. Jobban belegondolva nem is igazán tudom, miért vagyok itt.
- Örvendek, Mr. Kensington - jelentem ki, és tényleg. Talán jobb is, hogy vele sikerült találkoznom, és nem Matthew-val. A különféle jelentőségű és célú szerkezetekről érdeklődöm inkább, ha már megtehetem nyugodtan. Ekkora tömegben az én érdeklődésemet is képesek felkelteni, noha tudom, hogy ettől még sose lennék képes köztük élni. Nem rajongok értük. Nem is értem őket, hogy őszinte legyek, de most rácsodálkozom erre a világra. Bólintok a válasz hallatán. Tehát ezt folyik itt: elérik, hogy a mugli világ találmányai mágikus térben is használhatóak legyenek. Egyre érdekesebb. Még a módszerek nevére is fény derül, bár ettől nem éppen leszek okosabb, hiszen fogalmam sincs, mit takarnak a megnevezések.
- És az pontosan mit jelent? Már persze, ha nem szakmai titok, természetesen. Csak nem értem, és érdekel, hogy ha behoznám a telefonom, az... a rúnák kiiktatják a mágikus teret? Vagy ez hogy működik? - kérdezek rá nyomban, közben meg ott ácsorgok egy helyben, mert mennék is közelebb a polcokhoz, nem is. Tartok tőle, hogy ha valamit kézbe vennék, még tönkre tenném, pedig nem is porcelán, de az az érzésem támad, hogy akár az is lehetne. Én meg az elefánt.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 21. 22:51 Ugrás a poszthoz



A történet közepébe vágok azonnal, közbe ékelt szünetként csak a bemutatkozást iktatva be, és egész kiselőadást tartok hirtelen arról, hogy mi is a gondom. Befejezve tanácstalanul, segélykérőn pillantok rá, mint aki most a csodára vár, hogy majd egycsapásra helyrekerül minden, mert a jó tündér megoldja. Nem várok ilyet egyébként. Tisztában vagyok vele, hogy a pszichológus csak más nézőpontot ad és rávezet a lehetséges pontokra, ahol kiszállhatok a körhintából. Nem kell sokat várnom, hogy kérdést is tegyen fel. A kijelentésre bólintok, majd megvonom a vállamat a kérdés hallatán és lebámulok a bakancsom orrára, aztán ismét vissza rá.
- A tanáraim nagy jövőt jósoltak kviddicsjátékosként, csak az utolsó évemben túl agresszív taktikát folytattam terelőként és kispados lettem, de gyakorlatilag eltiltottak. Ezután döntöttem úgy, hogy kell egy hely, ahol dolgozhatok az önfegyelmemen. Apa mugli és katona, amióta az eszemet tudom, kicsit belátok ebbe a világba is, és mindig is vonzott a gondolat, hogy apa nyomdokaiba léphetek. A fegyelemmel nem volt gond, nem néztek ki, álltam a sarat. Az egyetlen nagy probléma az volt, hogy én varázsló vagyok és iszonyatos tehernek éreztem végig, hogy ezt nekem titkolni kell. Ki nem állhatom a titkokat - sóhajtok egyet, és már ismét a földet bámulom. Olyan idegesítőek tudnak lenni ezek az apróságok, amikor az ember elás magában. Én szeretek önmagam lenni, így hát ez nem jött össze. Az újabb kérdésre felpillantok ismét, majd már sokkal lazábban dőlök hátra. Kevésbé feszélyez a kérdés, mint a kudarc tudata, mert végül is kudarcnak éltem meg, hogy nem sikerült apa példáját követni, akkor is, ha tudom, hogy aurorként legalább nem kell eltitkolnom egy olyan jelentős információt magamról, mint az, hogy varázsló vagyok. Az úgynevezett másságom olyan téma már ehhez képest, amit lazán veszek. Nem probléma, és ez a testtartásomon is meglátszik.
- Tizenöt évesen közöltem a családdal, és nem lepődtek meg különösebben. Jó, anya nem küldött örömében körbaglyot a rokonságnak, hogy mi is van, ünnepeljük már meg, de azt hiszem, valahol sejtették már előtte is. A nagybátyáim meg úgy a tágabb család már más kérdés, de a szüleim meg a húgom egész jól elfogadták és egyáltalán nem kezelik gondként, sokkal inkább támogatni igyekeznek - válaszolom, és még egy félmosoly is megjelenik az arcomon. Szerintem nagyszerűbb családom nem is lehetne. Nem tökéletes, de jó ez így, ahogy van. A fekete leves viszont most jön csak, a harmadik kérdés alakját öltve. A kapcsolatunk vége... szusszantok egyet, és rágni kezdem az alsó ajkam, körbe-körbe pislogva a szobában, miközben igyekszem összerakni valamiféle választ. Már megint csavargatom az ujjaimat is, időnként hangosat roppantva ujjperceimen.
- Az a baj, hogy szerintem nem is ért véget. Mármint úgy értem, hogy sose zártuk le. Egy évvel fölöttem járt, de szobatársak voltunk. Amikor végzett, nálunk töltött pár napot, mielőtt hazautazott volna, és felhoztam, hogy legalább a szüleim tudhatnák, hogy mi a helyzet, erre másnap hajnalban már sehol sem volt. Egyszerűen köszönés nélkül lelépett... pedig még a vak is látta, hogy van köztünk valami. Az akkor hét éves húgomnak is feltűnt, de ő el nem fogadta volna... most meg azzal jött, hogy könnyű nekem bátornak lennem, mert megvan mindenem hozzá, meg hogy ő biztos benne, hogy gyűlölni fogom, ha megismerem... hogy a jó fenébe tudok egy olyan embert szeretni még mindig, akinek olyan sok titka van, hogy meg se próbálom számon tartani, rémesen megkeseredett és még folyton el is taszít. Fogalmam sincs, mihez kezdjek vele. És állítólag még a nők zavarják össze az embert. Matthew mindenkin túltesz - morgom a végére, már szép lassan fel is hergeltem magamat azzal, hogy végiggondoltam, mi bajom van vele, a hozzáállásával, meg úgy egyáltalán, de ettől még mindig nem változott semmi. Grimaszolva hajolok előre kicsit, meggörnyedek, mintha ennek az egésznek a súlya ténylegesen a vállamra nehezedne és még mindig a számat rágom. így a kérdésre adott válaszként valamennyivel jobban látom legalább ezeket a részleteket, de még mindig nem lettem sokkal okosabb.  
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 23. 03:56 Ugrás a poszthoz



Válaszolok a kérdésekre, azokat viszont újabbak követik. Nem mintha gond lenne, bár egy-kettő alapján kicsit az az érzésem támad hirtelen, hogy félreérthetően fogalmazhattam. Az okozott sérülések számát illetően nemtörődöm módon vonom meg a vállam, mintha egy pillanatra ismét ott lennék a másik pszichológusnál, akihez a kviddics miatt kellett elmennem. Na és, ha voltak? Elég sokan, pedig csak két meccsen játszottam végig, de azért számolni kezdek magamban, mire is emlékszem, noha pontos válasz így se lesz, hát szusszantok egyet lemondóan és válaszolok.
- Több, mint kellett volna. Nem is emlékszem mindre, de annyira agresszíven játszottam, hogy pszichológushoz küldtek - vonogatom a vállam, mintha nem is lenne semmi jelentősége az egésznek. Szerettem kviddicsezni, pontosabban szeretek kviddicsezni, volt annak azért jelentősége, csak már tényleg nem különösebben érdekes, sokkal inkább az viszont a következő kérdés. Meglepetten pislogok a felvetésre, majd meg is rázom a fejem.
- Bocsánat, félreérti... nem akartam feltétlenül távol lenni a mágiától, csak olyan környezetet kerestem, ahol muszáj gyakorolnom az önfegyelmet. Soha nem akartam leszámolni azzal, hogy varázsló vagyok, és éppen ez volt a baj. Megszoktam, hogy mágiával intézem, amit lehet, nehezebben boldogultam a sokkal körülményesebb mugli megoldásokkal, és elmondani meg... egyszerűen csak utálom a titkokat, ha magamról van szó. Folyamatosan az az érzésem tőle, hogy nem vagyok önmagam, ha titkaim vannak, márpedig ott titkaim voltak - válaszolom elhúzva a szám egy kissé a végére, nem tudom, honnan ered ez az egész, de tényleg nem, hogy nem szeretem a titkokat, egyenesen irtózom tőlük. Amint rátérünk a szüleim elfogadó magatartására, eltűnik a feszültség érzete, ismét ellazulok és bólogatok egyetértően. Tényleg jól jártam velük. Ez a nyugodt állapot azonban nem tart sokáig, újra megfeszül a vállam, amint Matthew kerül szóba és idegesen dőlök előre, és nem sűrűn pillantok fel, inkább számat rágva hallgatom végig némileg furcsának tűnő következtetéseit.
- Nem tudtam róla, hogy itt lesz. Matthew Londonból származik, igazán nem volt okom azt gondolni, hogy éppen egy magyar intézményt választ továbbtanulásra és még utána is a közelében telepedik le. Már be voltam iratkozva, amikor a tudomásomra jutott a dolog. Négy éve nem hallottam róla az égvilágon semmit sem.  - rázom meg a fejem, majd felpillantok kissé kételkedve benne, hogy jól hallottam-e a kérést, és sóhajtok egy nagyot.
- Nézze... én megtehetem, de már elmondtam neki mindent, igazából kétszer is. Sőt, még meg is csókoltam, hátha az majd egyszerűbben érthető, mint amit mondok, de nem úgy tűnik. Nem tudom. Ha hinnék a végzetben, azt mondanám, hogy ez biztos Fortune, vagy hogy hívják azt az istennőt... szóval az ő műve, de nem hiszek benne, szóval nem tudom hová tenni. Igazából azt se tudom, haragudnom kellene-e még rá, vagy inkább kerüljem és akkor jobb lesz, az viszont érdekes lenne, mert még egy bögre Earl Grey-ről is ő jut eszembe. Ez egyszerűen szánalmas - hördülök fel a végére, haragszom is érte magamra, elvégre nem kéne nekem ezt csinálni. Túlléphetnék az egészen és élhetném az életem is akár, csak akkor meg min is rágódnék én naphosszat? Még a végén unatkoznék, vagy tudja a fene.
  
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 23. 22:41 Ugrás a poszthoz



Még mindig az az érzésem, hogy elbeszélünk egymás mellett egy kicsit a pszichológussal, elvégre nem azzal a problémával jöttem ide, hogy mi volt két hónappal ezelőttig. Fáradtan sóhajtok egyet és megvonom a vállam, még mindig ugyanazt a nemtörődöm stílust részesítve előnyben, mint imént a kviddics során szedett áldozataim számát illetően.
- Nem tudom. Lehet... legyen menekülés, sose gondoltam így rá. Valahogy abszolút természetes döntésnek tűnt, hogy ezt válasszam, ha már egyszer láttam, hogy apa ennek a világnak a része. Csak apa mugli. Na mindegy, nem is ez a lényeg, csak azt hittem, lehetek olyan, mint ő, és azért kicsit pofára esés volt, hogy mégse jött össze - elhúzom a szám, ahogy kimondom az utolsó mondatot is, de valahogy azért már egyre kevésbé zavaró így visszahallva, vagy nem is tudom. Nem támad az az érzésem tőle, hogy kellene néhány kör futás a pályán, vagy netán a seprűm meg egy ütő gurkóval együtt. Az újabb felvetés már nem lep meg. Igaza van. Újabb sóhaj a reakcióm, ez már inkább a beletörődő fajtából, és hajamba fúrom az ujjaimat, végighúzom tincseim között, aztán ölembe ejtem a kezem és rábólintok a kérdésre.
- De. Tudom, hogy túl sokat foglalkozok vele. Hogy őszinte legyek, lezárni akartam az egészet, mert az valahogy mindig is hiányzott. Azt se szeretem, ha a dolgok csak úgy lógnak a levegőben. Meg akartam tudni, hogy mi a fenéért lépett le minden szó nélkül, aztán meg rájöttem, hogy nem tudom, és talán nem is akarom lezárni, pedig le kellene. Nagyon le kellene. Csak folyton szembejön valami, ami miatt aztán eszembe jut ezeregy dolog és... na... volt előtte egy barátnőm, Kinga, de vele annyira nem működött igazából semmi. Végül barátok maradtunk. Matthew... hah... olyan, mint egy sündisznó, de valahogy mégis közelebb engedett, mint másokat és amikor újra találkoztam vele... pont olyan volt az az egész veszekedés, mintha ott folytatnánk, ahol évekkel ezelőtt abbahagytuk -  felpillantok rá, majd újra hátradőlök figyelmesen hallgatva a szavait. Van abban valami, amit mond. Ahogy kezdem látni az összefüggéseket az alapján, amit kimondok, mintha más megvilágításba kerülne minden. Jobban belegondolva igaza lehet. Utolsó szavai hallatán már bólogatok is párat. Kezdtem belefáradni ebbe a folyamatos hajcihőbe, és egyre kevesebb értelmét látom annak is, hogy győzködjem én bármiről is Matthew-t, amit egyébként sem akar elfogadni.
- Lehet... talán tényleg csak keresnem kellene valami elfoglaltságot és hagyni az egészet a fenébe - jelentem ki, és a kezdeti bizonytalanság ellenére a mondat végére már egészen határozottan beszélek. Azt hiszem, megszületett a döntés a fejemben az egész kérdést illetően. Egyelőre kell valami, ami lefoglal és nem gondolkodok hülyeségeken, aztán majd úgyis beleszokok ebbe és nem is lesz gond a sok apró részlet, ami amúgy az őrületbe tudna kergetni, főleg, ha még töprengek is rajta naphosszat. Ismét térdemre támasztom a könyököm, tenyerembe pedig az állam, de ez már cseppet sem a feszültség eredménye, inkább csak a hagyományos gondolkodó testtartás.
- Honnan tudhatnám meg, milyen szakkörök vagy órarenden kívüli képzési lehetőségek vannak az iskolában? Legilimencia, patrónus-bűbáj, ilyenre gondolok, ami majd úgyis jól jön, ha auror leszek - teszem fel a kérdésem. Úgy tűnik egyelőre számomra, hogy az időm kitöltésére az ilyen ráadás tanulási lehetőség nem csak remek, de hasznos is lenne.    
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 23. 22:41
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 25. 23:17 Ugrás a poszthoz



Kérdezek, ha már lehetőségem nyílik rá, és Mr. Kensington válaszol még a fel nem tett kérdésemre is, miközben a pulton kezd rendezkedni. Elgondolkodva hallgatom, a végén még rá is bólintok, bár aligha értem a folyamatok minden egyes elhangzó részletét. Nem foglalkoztattak soha a ketyerék, nem foglalkozom azzal sem, hogy milyen műveletek révén lehetnek használhatóak egy olyan mágikus térben, mint ami Bogolyfalván vagy az iskolában fellelhető. Sokkal inkább csak az érdekel, mi az, amivel Matthew foglalkozik. Bűvölés vagy rúnázás. Nem mondom, hogy unalmas lenne bármelyik is, de nem érzem azt a mérhetetlen lelkesedést egyik leírás alapján sem, hogy ez aztán életem értelme lehetne, azt viszont már sejtem, hogy Ő melyikkel foglalkozhat inkább.
- Matthew... mármint Kinsey rúnáz, igaz? Le merném fogadni, hogy azt tartja nagyobb kihívásnak - kérdezek rá arra, amit már inkább tekintek nyilvánvalónak, mint kérdésnek, de mégis érdekel a válasz. Vajon még elégnek bizonyulnak a régi ismereteim? Másodjára említem a keresztnevét megszokásból, sose fogom megérteni, miért a családnevén ismeri mindenki, de azért javítom is azonnal, a kérdést követő kijelentésem pedig inkább már csak magamnak szól, magam elé mormolom mintegy érvként a választásom mellett, és közben meg közelebb lépek az egyik polchoz végül. Nehéz döntésre jutni, melyik is érdekel jobban, közelebb hajolva kissé megszemlélek ezt-azt a számomra ismeretlen rendeltetésű és jelentőségű szerkezetek között. Talán inkább vissza kellene térnem a kastélyba, mielőtt még itt ragadok, annyi mindent látok, ami számomra különös, egyszerre furcsa, szokatlan és valahogy mégis így közelről meglepően érdekes.
- A napokban csak behozom majd azt a telefont - fordulok vissza. Kérdés eldöntve, legalább Reginát majd szét fogja vetni az öröm, ha sikerül valamire jutni a telefonnal, mert eredetileg csak levelet ígértem, hiába könyörgött, hogy hívjam fel néha.
- Mára viszont, azt hiszem, már épp eléggé visszaéltem a türelmével, Mr. Kensington. Ideje mennem. Örvendek a találkozásnak és a viszontlátásra - köszönök el végül, mert úgy érzem, hogy már tényleg ideje, az éjszaka közepén mégsem faggathatom itt a szerkentyűkről, Matthew-ról meg végképp nem, úgyhogy távozom.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 25. 23:17
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Návay L. Viktor összes RPG hozzászólása (179 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel