Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Olyan hangos sóhajjal érkezem meg a nyugati szárny második emeletének folyosójára, hogy minden festményalak felém kapja a fejét. Biztos tök könnyű a sok kis energiabombának felrohanni ezen a pár ezer lépcsőfokon, de az én rövid O-lábaimmal nem annyira kedves művelet. Persze, kár volna a kripli alkatomra fognom, inkább nem kéne úgy hanyagolni az edzéseket, dehát öreg vagyok én már ahhoz, nem? Na jó, nem. Fiatal, jóképű srác vagyok.
Az se sokat segít a légzésemen, hogy felfele jövet végig egy sárgadinnyés rágóval erősítettem az állkapcsomat. Szeretem ezeket az idétlen édességeket. Főleg, hogy ez itt, ami a számban van épp, mindig ugyanilyen ízes marad. Ettől függetlenül természetesen nem ezt rágom már évek óta. De egyébként tehetném.
Fújtatón, kissé elnagyoltan szuszogva, bordáimat fogva lépdelek a márványlapokon, széles járásommal. Rajtam egy egyszerű farmer, fekete ingpóló és egy sötétszürke zakó. Ezekből a ruhadarabokból van vagy tíz garnitúra a szekrényemben. Sokszor meggyanúsítottak már Vele, hogy soha nem öltözöm át. Mondjuk tényleg akadnak az aurorok között ilyen szerzetek. De az nem én vagyok.
Egy kissé már megkopott, ám kiváltképp strapabíró, bőr aktatáskámat lóbálva érkezem meg végre a Warren gyerek irodájának ajtaja elé. Jöttem hozzá, hogy leadja nekem a munkát. Már alig várom, majd kiugrok a bőrömből. Oké, egyébként igazából tényleg érdekel, hogy lesz ez az egész. Soha nem gondoltam, hogy tanítani fogok. Dehát a sors útjai kifürkészhetetlenek... jó ég, na inkább bekopogok, mielőtt még elárasztanak az ilyen mély és bölcs gondolatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Odabent vagy háborúznak, vagy hevesen rendezkednek, vagy rosszkor jöttem... Pedig mintha azt mondták volna, hogy az Almásy lány Indonéziába vagy hova a bűbánatba ment. A férfi talán ennyire hamar túltette magát rajta. Á, nem, mégsem. Hallom a beengedő szavakat. Bár ettől még, ki tudja...
- Micsoda kellemes fogadtatás... - jegyzem meg, ahogy benyitok az ajtón, és Warren hátsójával találom szembe magam, ahogy félig a szekrénybe bújva térdepel. Kivételesen angolul szólok hozzá, pedig szeretem azzal idegesíteni, hogy az anyanyelvemen magyarázok neki, ha összeakadunk a folyosón a Minisztériumban. Most viszont nem akarnék visszaélni a -láthatóan odaadó és mérhetetlen- vendégszeretetével.
- A francba... - fintorodom el, ahogy az irathalomra nézek.
- Ez mind az enyém? - integetek mutatóujjammal a papírhalmok felé, miközben belököm magam mögött az ajtót, és beljebb lépdelek a helyiségben. Kipécézem magamnak az asztal előtti egyik széket, amire éppen csak pár pergamen van rádobva. Lesöpröm őket onnan, és levetem magam a helyre, szinte elfeküdve a székben. A táskámat csak feldobom az asztalra, és rágózom tovább. Odapillantok a rúdon üldögélő törpekuvikra, és rávigyorgok, noha a kifejezésem inkább vicsorgásnak illene be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Csinos kis iroda. Kellemesen seszínű, poros és patinás. Nagyon hangulatos. A végén még benevezek itt valami ilyenre. Gondolom, innen nem túrom ki Warrent. Hiszen változatlanul tanár marad, kell neki az irodája. Szemöldökömet megemelve nézek a párnát kínálgató férfira, és vállat vonva, még jobban elterülök a széken, karjaimat hanyagul szétdobva mindenfelé.
- Megvagyok, kössz. - intem le az ál-ajánlatot egy negédes mosollyal, miközben már annyira lecsúsztam ültömben, hogy a nyakam igazából nem is látszik, teljesen elveszett felhúzódó gallérom alatt.
Fintorogva húzom el a számat a válaszára, leállva kicsit a rágózással. Ennyi papírhulladékot, Te jóságos Merlin... Nyűglődőn morogva masszírozom meg borostás arcomat, majd felpattanok a székből, a karfájáról lökve el magam, és indulok kelletlen ábrázattal fellapozgatni a lurkók anyagait.
- Más egyéb? - fordulok aztán a férfihoz, kezemet zsebre vágva. Almásyval egyeztetjük a tanmenetet, az anyagokat és hamarosan megkezdjük a közös munkát. Kérdés, szeretné-e Warren átadni tudását nekem, a zöldfülű tanárnak, és bölcs tanácsaival ellátni, hogyan terelgessem az ifjonti lelkeket, az okulás dicső ösvényén vezetve őket. Vagy ilyesmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nagyjából akkor érkeztem meg a nagyterembe, mint mindenki. Azt mondták, dísztalárban kéne jönni, úgyhogy a tök fekete inges, tök sötétszürke zakós szerelésemre rádobtam a tök fekete talárt, amin csak egy fényesebb anyagú, szintén tök fekete szegélycsík található. Szóval nagyon színes és világos jelenség vagyok. Itt üldögélek a tanári asztal közepe táján, nem messze az emelvényen eredményhirdető, beszédét tartó igazgatótól. Úgy vetettem ide be magam, mintha már ezer éve koptatnám a katedrát a tanodában. Pedig eddig nem hogy itt, de sehol nem koptattam.
Szétfolyva ülök a székemben, néha lekönyökölve a teríték mellé, csaknem lefekve az asztalra, aztán váltok a másik karomra, vagy éppen annyira hátrakényelmesedek, hogy hamar elkezdek lecsúszni helyemről. Ilyenkor visszatolom magam és kezdődik minden elölről. A lényeg, hogy megállás nélkül helyezkedem. Amikor tapsolni kell, tapsolok párat, kiegyenesedve, aztán úgy heverek tovább a székemben, mintha igazából mindenki az én szórakoztatásomra lenne itt. Néha elmosolyodom a hirdetményeken és a reakciókon, miközben kifürkészhetetlen tekintetemmel a termet pásztázom, alaposan megnézve diákokat és tanárokat egyaránt. Az sem zavar, ha visszanéznek rám. Én ugyan nem teszek úgy, mintha eddig nem őket bámultam volna.
A nagy nézelődésben felfigyelek egy helyes, mosolygós kis barnára a kékek asztalánál, aki éppen lelkesen integet a mi asztalunk felé. Előre hajolok, átpislogva pár tanár előtt, kifigyelve, kinek szól a derűs üdvözlés. Warren az. A lánya volna? Minden bizonnyal. Köztük járatom tekintetem egy ideig, beazonosítva a hasonlóságokat. Hamar megvannak. Dolgom végeztével hátradőlök ismét, és intek egyet a lánykának, holott nem ismerem. Dehát most már duplán az apja kollegája vagyok. Az üdvözlet után összekulcsolom a kezeimet hasamon, és egy szusszanással nézek fel ismét az igazgatóra. Azt hiszem, kezdek lassan éhes lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Zsebre dugott kézzel, rágózva, előre-hátra dülöngélve járatom nyughatatlan tekintetemet a papírhalom meg az ipse között, bólogatva bölcs tanácsaira. Sóhajtok aztán egyet, előveszem pálcámat, és látszólag hanyagul hadonászva összeszedem az iratokat, egy hatalmas kupacban lebegtetve el őket az asztalkörnyékről.
- Jövök majd még pár kört. - jelentem be, hiszen azt mondta, akad még itt bőven holmi, amit el kell vigyek. Ez a halom indul szépen az ajtó felé, miközben magamhoz ragadom a táskámat, éppen csak elmarva, mielőtt még a kuvik megcsippentené a kezem. Vicsorítva rámosolygok, aztán intek a kollegának, és dudorászva ballagok ki az irodájából. Egészen a tanáriig lebegtetem a papírhegyet, ahová csaknem betörök. Hangosan ráköszönök a bent lévő egy-két kósza professzorra, és megkérdezem, melyik az asztalom. Ahogy megkapom a választ, egyszerűen leengedem rá a dokumentum halmot, és kicsit sem zavartatom magam, hogy egy része a földön köt ki, meg a szomszédos helyeken. Lerakom a táskám a székemre, és indulok vissza Warrenhez. Néhány fordulóval sikeresen áthordom az eszetlen mennyiségű irattömeget, elfoglalva vele a fél tanári szobát. De most úgyis kevesen vagyunk, nem zavarok túl sok vizet. Bár ha zavarnék se nagyon érdekelne.
Leveszem a zakómat, nekigyürkőzve a feladatnak. Nem szeretem halogatni a dolgokat. Jó néhány órán át birtoklom a tanári szoba terét folyamatos járkálásommal, dúdolgatásommal, rendezkedésemmel. Néha a székemben terpeszkedek, a mappák tartalmait böngészve, kiválogatva, összevetve a kapott diáklistával. Néha pálcámmal suhintgatva pakolászom, míg máskor a padlón ücsörgök, jobbal elmerülve egy-egy aktában. Szokásos lendületem eredményeként estére végzek a szortírozással. A megmaradó iratokat a szekrénybe teszem, a kérdéseseket az asztalomon hagyom, a szemetet meg idült ábrázattal dobálom a kandallóba, és figyelem, ahogy szépen ég. Alaposan befűtőm a helyiséget, kész szaunát hagyva magam mögött, ahogy távozom, még mindig ugyanolyan élénk ízű rágómból fújva egy egyből kidurranó buborékot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hm. Alig teszem be a lábam a suliba, már váltják a fél tanári kart meg az igazgatót. Jellemző. Ábrázatomon egy szépnek koránt sem mondható, sokkal inkább groteszk vigyorral hallgatom a stafétaátadást. Tapsolok párat, ahogy illik, és amint végre előttünk terem a vacsoránk, felemelkedem az asztalon fetrengésből, hogy egy sóhaj után neki lássak a lakomának.
Ahogy magamba diktáltam azt a két pazar fogást, hanyagul teszem le evőeszközeimet, és elégedetten hátradőlve terpeszkedem el a székemben, miközben figyelem, ahogy az újdonsült igazgatónk nekiáll szervezni valamit a manókkal, aztán lép az emelvényhez ismét. Iszom egy kis sütőtöklevet, figyelve a felszólalót. El-elnézek az általa említett kollégák felé, néha nagyon behajolva az asztalra, vagy épp fejem hátravetve tekintve el a többi tanár mögött a megfelelő irányba. Pont akkor mutat be engem Portnipper, amikor az imént említett művelet közben hintázok a székemen. Lazán az égbe dobom jobbom, jelezve, hogy igen, az én vagyok, köszönöm, aztán szépen a mellettem ülő támlájára vetem leengedett kezem. Így dülöngélek tovább a székemben, és szemöldökömet megemelve, mosolyogva hallgatom, amit Warrennek ajánlanak. Defenzor, mi? Jól megy egyeseknek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A hintázással felhagyva, egy kellemesen kitekert testhelyzetben várom, mi lesz a nagy kinevezéssel. Á, és végre valahára, Warren összeszedi magát annyira, hogy bólintson. Juhéjj! Megvan a defenzorunk. Fejem fölé emelem a kezem, úgy tapsolok párat, aztán szinte unottan sóhajtok egyet, és kezdek el nézelődni az asztalon, mit lehetne még az arcomba nyomni.
Az iskola új direktora leteszi magát mellém, az Őt megillető helyre. Hm. Tényleg jól középre pofátlankodtam itt a tanári asztalnál. Dehát ez így van rendjén. Elég az hozzá, közben feltűnik előttünk a desszert kínálat. Ó, az a túrós sütemény egész jól fest. Veszek magamnak egyet, közben pedig...
- Hm? - reagálok először ennyit a figyelmes, egyben ismerkedést kezdeményező kérdésre, mert nagyon el vagyok foglalva azzal, hogy a finomság egyben elérjen a tányéromra. Fogaimat összeszorítva koncentrálok, végül sikerül magam elé helyeznem.
- Ah... - adom a felismerés hangját, ahogy meglátom, mit is kínálgat nekem Portnipper. Bólintok párat, és megtörlöm egy szalvétában a süteménymagamhozvételi hadműveletben összekent kezemet.
- Persze, köszi. Csak bátran, igazgató úr. - biztatom a mellettem ülőt, miközben felmarkolom és elé tolom a kiürült kupámat. Épp ideje újratölteni.
- Jó választás a Warren gyerek. - bólogatok, közölve egyszerű véleményemet az iménti kinevezéssel kapcsolatban. Mondjuk auror kollegám valószínűleg nem hiszi, hogy így vélekedem róla. Ami persze nem csoda. Szemtől szembe inkább piszkálódni szeretek, és az emberek háta mögött dicsérni őket. Emelem mézborral teli kupámat az igazgató felé, majd nagyot kortyolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hol a bort kortyolom, hol a túrós süteményt szurkálom fel kemény mozdulatokkal a villámra, hogy aztán a számba toljam, és jelentős állkapocsmozgással rágjam a finom falatokat. Megemelem a szemöldökömet, ahogy Portnipper felnevet mellettem, aztán bólogatva hallgatom elmondását Warrenről. Bár nem mutatok éppen túl nagy érdeklődést. Azonban ez csak a látszat. Ahogy a másik auror figyelmét nem kerüli el semmi, úgy az enyémet sem. Ez a szakmánkkal és a személyünkkel jár. Annak ellenére tehát, hogy úgy tetszhet, sokkal jobban foglalkoztat, hogy az apró túrómorzsákat egytől egyig a villámra zsonglőrködjem, azért minden eljut hozzám, amit a férfi ecsetel nekem akár Dwayneről, akár saját magáról.
- Mm. - nyögök először csak ennyit válaszul, hiszen éppen magamhoz vettem a kupámat, mikor kérdezett, szóval most mézborral teli a szám.
- Ja... - kezdem meg feleletem, ahogy lenyeltem az italt.
- Messziről, igen. Budapestről. - bólogatok úgy, mintha legalábbis Bangladest mondtam volna, közben hátradőlök a székemben, és megsimogatom kicsit a hasamat fekete ingemen keresztül. Minden pompás volt.
- Nem tudom, jól érzem-e itt magam. - vonok vállat, és rávetem a kezemet az igazgató úr székének háttámlájára.
- Nem nagyon szoktam ilyenekkel foglalkozni. De meg kell hagyni, izgalmas. Nem tanítottam még soha. - rázom meg a fejemet mosolyogva, és végignézek a mellettem ülőn.
- Dehogy zavarna. - intem le a kérdését, és mivel kifogytam a mézborból, felkapom a kancsót és töltök. Persze, a férfinak is, ha kér.
- Szervusz! - emelem kupámat a tegeződésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ha épp nem a mágus suliban okítom és riogatom a tanoncokat, akkor vagy otthon süttetem a hasam egy kis szakirodalom olvasás, tanulmányírás, ügyintézés, ex-feleség szadizás és a gyerekemmel való törődés közben, vagy a Parancsnokságom múlatom az időt, mint most teszem. Persze, minden áldott alkalommal jönnek jópofáskodni a kollégák, hogy mennyire hasznos, hogy a csekély termetemmel simán beférek még az iskolapadba; vagy hogy lefogadják, csak a csinosabb diáklányokkal végeztetek büntetőmunkát; meg hogy ugyebár, aki nem tudja, az tanítja. Szóval a mai napon is ez a derűs, kedves társaság fogad, ahogy haladok végig a folyosókon, meg az asztalok mellett, és vissza-vissza szólok a frappáns megjegyzéseikre, vagy éppen vigyorogva vicsorgok oda rájuk.
Nem máshoz, mint Warrenhez esz végül a fene, ahogy mostanában elég gyakran. Ő az, aki hasonló cipőben jár, csak Őt már megunták a tanodával heccelni. Úgyhogy amikor hozzá csapódom, akad egy kevés nyugalmam a vicceskedések elől. Megvallom, az alatt a pár perc alatt még hiányozni is kezdenek.
- Hallom, elcsíptétek azt az ürgét, aki betört az édességboltokba és mindenütt felzabálta a Bogoly Berti drazsékészleteket. - állok meg Dwayne asztala mellett, zsebre vágott kézzel. A legfontosabb részletet persze kihagytam a bűncselekmény leírásából, mégpedig hogy az ipse ilyen-olyan kedves főbenjáró átkokat alkalmazott azokon, akik esetlegesen még az üzlethelyiségben tartózkodtak zárás után takarítani, leltárazni, ezzel megzavarva Őt a cukorkák elfogyasztásában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Lepillantok a felém tolt zacskóra, és hálás kis biccentéssel veszek ki egy szál ropit, amit rögtön el is rágcsálok, miközben a sztorit hallgatom. Elfintorodom kissé. Rémes lehet így telezabálnia magát az embernek. Na nem annyira, mintha bekapsz egy Crutiatust, viszont tény, hogy nem kellemes. Másnak persze valószínűleg furcsa lenne, hogy ilyenekről társalgunk, miközben sós rágcsát ropogtatunk, azonban nálunk ez olyannyira megszokott, hogy még a tetthelyeken sem átallunk elfogyasztani néha az aznapi ebédünket, egy friss hulla fölött. Természetesen, csak a helyszínelés után.
- Kattant a fószer. - bólogatok, miután az utolsó falat ropit is magamba nyomtam, és összedörzsölöm kicsit a tenyereimet, lesöpörve róluk a morzsát, meg akkor már zakóm gallérjáról is.
- Gondolom, hamar meglesz a vallomása. Pedig szívesen kihallgatnám. - sóhajtok szomorkásan, mintha csak egy pihentető hétvégéről kéne lemondanom. De tényleg ritkán találkozunk ilyen érdekes tagokkal. Olyanokkal, akiknek nem a szokványos indítékaik vannak, mint egyszerű nyerészkedés, bosszúvágy, féltékenység és a többi. Kevésbé kiszámíthatóak, mint az átlag. Kész csemege.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Na akkor majd ügyeskedek valamit... - kezdek el terveket szövögetni a fejemben, miként találkozhatnék mégis ezzel a mi édesszájú gazemberünkkel. Jó, pár perc erejéig biztosan a közelébe engednének akármilyen indokkal, azonban én szeretnék kicsit hosszabb időt édes kettesben tölteni Vele. Ennek a kivitelezésén morfondírozom tehát, körbenézve az iroda terén, a megannyi szorgos, ráérős vagy épp naplopó kollégán, aztán visszatekintek Dwaynere, aki éppen a fejéhez nyúl, hogy megmasszírozza kissé, aztán pedig mély levegőt vesz. Összevonom a szemöldökömet, és alaposan végigmérem.
- Nem, nincs sajnos. Bocs. - felelem egyből, hiszen nem dohányzom, azonban a szavainál és az én szavaimnál sokkal inkább érdekel a testbeszéde és az egyéb, árulkodó jelek. Ugyanis nem egyszerű fejfájásról van szó Warrennél. Nem tudom még, mi van Vele, de nem tetszik mindaz, amit ebből a pár mozdulatból, gesztusból és a kisugárzásából leszűrök.
- Beteg vagy? Vagy bevettél valamit? - kezdem el kérdezgetni egyszerűen, nyíltan, figyelve a reakcióit már magukra a felvetésekre is, hiszen sok mindent levehetek belőle. Legfőképpen azt, hogy hazudik-e. Lenne rá oka, főleg az utóbbi érdeklődéssel kapcsolatban. Hiszen benyomottan nem üldögélhetne itt a Parancsnokságon. Viszont engem, ahogy máskor sem, most sem az foglalkoztat, mit lehet és mit nem. Hanem most éppen az, hogy mi a gáz Dwaynenel. Mert valami nem stimmel, az biztos. Teljes mértékben tapintatlanul bámulom, kissé oda is hajolva hozzá, kezeimet kikapva zsebemből, az asztala szélére támasztva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Azt mondja, nem vett be semmit, és ez igaz is. Legalábbis tökéletesen meggyőző, ahogy közli. Semmi jelét nem látom színjátéknak, sumákolásnak vagy szégyennek. Sőt, valóban nem tudja, mitől van rosszul. De tény, hogy egyre rosszabbul van. Körbenézek kicsit a környező asztalokon, elválasztott munkatereken, aztán ismét a férfira meredek, aki éppen feljebb tornássza magát a széken.
- Kétlem. - nyögöm egyszerűen a gondolatra, hogy a kölykétől kapott volna el valamit. Nem, ez a valami gyors lefolyású. Az előbb, mikor megálltam itt az asztala mellett, még fele ilyen pocsékul nem festett a pasas, mint most.
- Mik a tünetek? - kérdezem, mint valami önjelölt doktor, noha nem konyítok olyan nagyon az orvostudományhoz. Bár valószínűleg többet tudok a témában, mint az átlag. A következtetéseimet viszont egyáltalán nem ilyen alapon vonom most le, hanem egyszerűen az alapján, amit látok. Látom, mert figyelek.
- Lehet, hogy le kéne dobnod magad egy kicsit a pihenőbe, nem? - vetem fel, szemöldökömet megemelve kissé, miközben továbbra is az asztalra támaszkodva fürkészem Warrent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Köszönjük szépen a szakszerű, részletes, átfogó tünetelemzést, Mr. Warren. Most aztán sokkal okosabb lettem. Bár ebből a lázas vírus kifejezésből ismét kiderült egy s más. Főleg, hogy közben nekiáll gyöngyözni a homloka. Nyűglődve hunyom le egy pillanatra a szemem, mikor ráébredek, hogy sajnos már megint nem kellett csalatkoznom a következtetéseimben. Ez persze önmagában hasznos és jó dolog lenne, csak olyankor probléma, ha valami rosszat sejtek és az bejön. Mint most. Hiszen Warrennel bizony nagy gáz van, ez már világos.
Előkapom a pálcámat, és háromszor koppintok vele, így hívva a Sürgősségi Varázsló-Ellátó Gépkocsiszolgálatot. Ez után Dwaynetől felegyenesedve, egyszerűen megragadok valakit, aki éppen elhalad mellettünk, durván magamhoz vonom, és csöndesen közlöm Vele, hogy a férfi gyógyítói segítségre szorul, a SÜVEG már úton van, addig is szerezzen valaki hozzáértőt az épületből. Mindez persze főként puszta bebiztosítás. Hiszen mindig kell egy B terv.
Finoman ellököm aztán magamtól a kollégát, ezzel útjára bocsátva. Pislog párat, de végül bólogat, és megy végrehajtani, amivel megbíztam. Mire visszafordulok Warrenhez, már azzal kell szembesüljek, hogy a saját vérét nézegeti ujjai végén, amit valószínűleg a torkából köszörült fel a szájába. Ez igazán remek.
- Menjünk! - bólintok a beleegyezésére, egészen odahúzódva mellé, hogy elkísérhessem a pihenőig, mert nem vagyok teljesen biztos benne, hogy elér odáig egyedül. Lehet, jobb volna ülve maradnia, hiszen félő, nem soká van már eszméleténél, ám ha mégis, úgy érdemes eljutnia valahová, ahol kényelmesen lehet vízszintben. Úgyhogy én itt vagyok, ha kapaszkodni akarna. Lebegtetni ráérek akkor, ha összeesne. Addig legalább hadd maradjon meg a méltósága. Mert ugyebár van olyan neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Szilárdan állok a padlón, készen rá, hogy a férfi esetleg rám fog nehezkedni, és már akkor látom, hogy ez hamarosan megtörténik, amikor elkezd felemelkedni. Nyúlok is érte kezeimmel, Ő pedig már markolja vállam, fejét lehajtva. Sejtem, hogy a zakóm megsínyli ezt a történéseket, ám ez természetesen pont nem érdekel egy ilyen helyzetben. Átkarolom Dwayne derekát.
- Egyetértünk. - bólintok az igen helytálló gondolatra, mely szerint segítségre szorul. Körbenézek a bámészkodókon, és vállat vonok, széttárva kissé kezeimet, számat finoman összeszorítva, így jelezve nekik, hogy hát, ez van, srácok. Tök hiába kezdenék rikácsolni, hogy segítsenek, vagy nekiállni elmesélni, mi a frász van Warrennel. Hasznunkra úgyse lennének, csak vagy pánikolnának, vagy túlbuzgóskodnának, vagy közelebb csődülnének, bámulni a műsort.
Rájövök azonban közben, hogy már nem fogunk eljutni csak így andalogva a pihenőig, szóval szabad kezemmel suhintok egyet a pálcámmal, elmormolva egy mobilicorpust, hogy szerencsétlen srácnak ne kelljen még a teste súlyát is tartania, ha már egyszer ilyen nyomorultul van. Nem mintha ne élvezném, ahogy tapogat, meg hozzám bújik, dehát nem lehetek ennyire önző.
Közben végre-valahára befutnak a sürgősségiek, gyorsan szedve lépteiket felénk. Elég hamar kiszúrnak minket. Noha sok itt a fura alak, nehezen tudnánk leplezni, hogy mi vagyunk a delikvensek. Minden esetre azért mosolyogva integetek nekik, mígnem ideérnek és kérdezgetni kezdenek minket, mi a történt, miközben Dwaynehez lépnek és nekilátnak vizsgálni az egyelőre függőlegesen lebegő férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Figyelem Dwayne arcát, mikor mintha mondani akarna valamit, ám a szájnyitogatástól nem jut tovább. Nem baj. Ahogy a felmentősereg kezelésbe veszi a srácot, hátrébb húzódom, hogy ne zavarjak be. Innentől már nincs sok hasznom. Legalábbis nem kell hozzá ennyire testközelben lennem.
- Először fejfájásra, rosszullétre panaszkodott, és valami elkapott, lázas vírusnak tudta be az egészet. Ekkor már teljesen sápadt volt, verejtékezett, végül vért köhögött fel. - darálom le a sürgősségieknek, amit tudok. Az egyikük bólogat, és vizsgálják szépen tovább. hamar oldalra fordítják, hogy ne fulladjon bele a saját vérébe menet közben.
Pálcám elrakom, kezemet zsebre vágva állok pár lépésnyire az intézkedőktől, miközben természetesen az egész Parancsnokságban leáll az élet egy időre és ki-ki nyakát nyújtogatva pislog a történések felé, felemelkedve székéből. Megérkezik aztán az általam segítségért küldött pasas a beszerzett hozzáértővel, én pedig csak intek nekik egyet, a többit úgyis látják maguktól.
Ó, a francba, Warren... Mi az ördögöt nyeltél be?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Egy nehéz sóhajjal figyelem, ahogy próbálják lefogni a hadakozó aurort. Nincs már igazán magánál. Gondolom, egy porcikája sem kívánja, hogy ennyien matassanak rajta, felfogni viszont már nincsen ereje, hogy ez mind érte van. Kezeimet csípőre téve várom a fejleményeket, mígnem kiütik Dwaynet egy varázslattal, hogy ne szenvedjen most értelmetlenül tovább. Helyes. Mindenkinek jobb így. Egy pálcaintéssel a lebegő hordágyra emelik, és elszállítják. Viszik az ispotályba. Annyit még elárulnak, hogy mérgezésre gyanakszanak.
Leadom még nekik az elérhetőségemet. Nem tartok Warrennel. Nem hiszem, hogy az én rusnya képemre lenne kíváncsi, ha magához tér. Amilyen támogatást pedig nyújthatok, az a távolból ugyanúgy megy. Ennek szellemében rögtön elkérem az értesítendők neveit, hogy ne valami noname ápolótól kapjanak hírt a férfi állapotáról, hanem akkor már legalább egy noname aurortól, aki ott volt, mikor mindez bekövetkezett. Erről jut eszembe... Mérgezés.
Ügyelek rá, hogy senki ne menjen Dwayne asztalának közelébe, míg nem érkezik valaki átnézni a helyszínt. Figyeltem, eddig senki nem kotnyeleskedett arra. Remélhetőleg, találnak valamit! Bármi legyen az, nemrég kellett, hogy magához vegye. Nagyon ritka az olyan méreg, aminek jóval később mutatkozna ilyen intenzív hatása. A ropi nem lehetett, akkor már én is itt fetrengenék. Talán a kávé, talán valami más rágcsa, amit még azelőtt majszolgatott, hogy én megálltam az asztalánál. Vagy lehet igazából bármilyen tárgyról származó, ártalmas anyag, ami a bőrbe ivódott. Nade hülyeség itt találgatnom, ez nem az én dolgom. Á, már jönnek is az illetékesek! Átadom a szakembereknek a terepet, és megyek értesíteni Warren hozzátartozóit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Apropó helyes kollégák... Hihetetlenül jóképű személyem a nyolc órás kezdés magasságában csörtet be széles, O-lábú lépteivel a folyosóra. Fura mosolyommal biccentek vagy intek oda egy-egy rám köszönőnek, különben meg a rám jellemző grimaszok hadával arcomon megérkezem a Nagyterem bejáratához, ahol...
- Üdv kollegina! - köszönök rá a fehér ruhás kismamára, amint odaérek hozzá, kissé görnyedt, ám annál lazább tartásomban állva meg előtte. Ami a jelmezemet illeti, kalóznak öltöztem. Nem olyan tipikus, kampókezes, falábas, fejkendős, kalapos, szemfedős módon, hanem ennél jóval árnyaltabban. Zsákszín ing, buggyos vállú kabát; hanyagul felcsatolt öv, rajta erszénnyel és karddal; térd alá érő, visszahajtott szárú csizma; és egy fülbevaló a bal fülemben. Persze, nem fúrattam rá lyukat érte, ám az illúzió tökéletes.
Túljátszva intek egyet a terem bejárata felé, nagy mozdulattal, hogy parancsoljon csak előre fáradni a hölgy, aztán persze még a küszöbön beérem, amelyet átlépve minden fekete-fehérre vált. A világ színei megszűnnek létezni a számunkra. Elvigyorodom ezen, hát még az udvarias csontvázon, aki ajtót nyitott nekünk.
- Köszi, pajtás... - biccentek neki, aztán mosolyogva összenézek Artemisiával, egy vállvonás közepette, így reagálva le a csontúriembert, miközben haladok tovább befelé, figyelve a terem változatos, rémséges népét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Lábaim egymáson keresztbe dobva az asztalon, éppen egy újságot lapozgatok, kiemelt figyelmet szentelve a bűnügyi rovatnak. Érdekes, hogy pont arról a nassolós gyilkosról olvasok, akiről Dwaynenel beszéltünk a parancsnokságon, mikor a srác egyik pillanatról a másikra baromi rosszul lett. Olyannyira, hogy a halálán van az ispotályban. Felemelő, mondhatom. Krokodilkönnyel mérgezték meg. A kávéjában volt. Hát igen, ilyen a mi szakmánk...
- Hm? - emelem meg szemöldökömet és pillantok fel a nőre az újságból, ahogy odalép és belekezd mondandójába. Csak becsukom és félredobom a lapot egy irathalomra, kezeimet a hasamon kulcsolva össze. Lábaim maradnak szépen az asztalon. Hallgatom a csinos kolleginát, ahogy kifejti hálája okát.
- Ugyan, drága, ez természetes. - rázom meg hanyagul a fejem, holott pontosan tudom, hogy egyébként nem, koránt sem természetes. Nekem viszont az. Mások meg mit érdekelnének?
- Tudod, ha nem erről a gazemberről lenne szó, akkor most csak együtt érzően pislognék Rád, meg esetleg kitartást kívánnék. Viszont Warrenről beszélünk, márpedig ugyebár csalánba nem üt a ménkű. Nem szabadulunk meg Tőle egy könnyen... - mosolyodom el, mélyen Mácsai szemébe nézve. Komolyan úgy gondolom valamiért, hogy aurortársam fel fog épülni. Meg nem mondom, miért van ez az érzésem. Alapjáraton, ha valaki ilyen súlyos állapotban az ispotályba kerül, egy sóhajjal tudomásul veszem, hogy utoljára láttam. Azonban ez a Warren gyerek tényleg nagyon szívós. Mint egy csótány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az este nagy részében vagy valami van a számban, vagy éppen a számhoz emelek valamit. Nem hagyok ki semmit a kínálatból, és természetesen semmi sem gátol benne, hogy teli rakott pofával társalogjak. Kalóz volnék, vagy mi! Jó, igazából ez csak jó duma. Valójában a hétköznapokban is nagyon gyakran beszélek evés közben, azonban a hosszú éveknek és a rutinnak köszönhetően már egészen gusztusosan művelem mindezt. Szóval tolom magamba az idétlen cukorkákat, alaposan meghúzom az italos üvegeket -mit nekem pohár? ch-, végigkóstolom a rémséges kinézetű süteményeket és mind ennek tetejében részt veszek egy almahalászaton. Mindig is perverz vonzalmat éreztem ez iránt a játék iránt, hiszen mi viccesebb volna annál, minthogy a fejed egy vízzel teli dézsába nyomod, annak reményében, hogy a fogaid között egy ropogós gyümölccsel térsz a felszínre?
- Ahogyan mondod! - értek egyet a kolleginával, a pár perce kihalászott, pirosló almámat majszolva. Még azon sem fáradtam, hogy megszárítsam magam az alámerülés után. Szóval néha hátratúrom vizes hajamat. Ezzel is megmutathatom a sok szárazföldi patkányoknak, kivel van dolguk!
- Hm. Nem, nem badarság. - intem le a gondolatkifejtéseit követő utolsó szavait, noha véleményt még nem mondok az ügyben. Ezen majd még agyalok. Most viszont csak figyelem tovább a fekete-fehér társaságot, székemen terpeszkedve, aztán ahogy az almámból már csak csutka marad, körbenézek egy szemetes után. Kicsit kiegyenesedek ültömben, becélzom ééés talál! Senkit nem somtam fejbe. Egy kendőben megtörlöm kezemet, és a kismamára nézek magam mellett, amikor meghív magához. Veszélyesen elvigyorodom. Mintha tudnék máshogy...
- Benne vagyok. De előbb... - nyújtom oda kezemet, táncra invitálva Őt, miközben Vele együtt felemelkedem a székről. Nem hinném, hogy illene bármelyik nőszemélyt anélkül elengedni egy ilyen mulatságról, hogy egy kicsit meg ne pörgetted volna. Odavezetem hát a táncparkettre és ellötyögünk ott egy hosszabb számnyit, ám természetesen nem akarom még jobban kimeríteni, úgyhogy még forgatok rajta egy utolsót, aztán fejet hajtva kezet csókolok neki, és már indulhatunk is ki a teremből. Szöktetem a fehérnépet!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Úgy döntöttem, részt veszek ezen a remek kis összejövetelen, mert gondoltam, jó buli lesz. Jó, nem. Egy frászt, dehogy gondoltam ilyet! Egyszerűen arra gondoltam, nem árt, ha látják a fejemet ilyen értekezleteken, meg hát itt lehet a legtöbb infóhoz jutni. Na persze nem abból, amit a kollégák elmakognak a jegyzeteiket gyűrögetve, hanem a fintorokból, a köhintésekből, az elkapott susmogásokból. Ha pedig ez az előny nem volna elég, valami svédasztallal kecsegtetett a hirdetmény. Azt meg mégis hogy az örödgbe hagyhatnám ki?
Baromi korán itt voltam, mert más dolgom nem akadt, szóval ledobtam magam a sarokba egy székre, a lábamat meg feldobtam a közeli asztalra és felcsaptam a Karinthy kötetet, amit a fiókomban találtam. Idétlen kis kuncogásokkal meg horkantásokkal olvasgatom. Ha belép valaki, talán felnézek rá, talán biccentek neki, vagy akad, hogy egyiket se teszem. Mikor aztán betoppan az a kissé esetlen leányzó, fogom a pálcám és suhintok párat néhány leesett pergamen felé, hogy azok szépen az egyik asztalra repüljenek. Utána egy kis sóhajjal nyálazom tovább a lapokat. Lelógó talárom szétterülve körülöttem a padlón. Tök rendes tanárbácsi vagyok, hogy hordom ezt holmit a zakós, pólós, farmeres összeállításom fölött. Különben nem annyira szoktam. Ezért a példás magaviseletért nem jár valami külön jutalék? Vagy cserében hagyhatom a lábam az asztalon akkor is, ha a diri megjön?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Mindenki oda meg vissza van a gyönyörűségtől, hogy itt lehet, látom én. Aki nem fanyalogva ül a helyére, az reszket attól, hogy mi vár rá. Jó, van, akin meg az éteri nyugalom uralkodik. Azonban nem az a jellemző. Az első kategóriába tartozik az én drága jó dupla kollégám, Dwayne Warren is, aki most a maga kecsesen, talártalan valójában ledobja magát mellém.
- Ki kellett volna hallgatnom egy kedves, erkölcstelen boszorkányt a Parancsnokságon, de valami kavarodás miatt halasztották, szóval... - vonok vállat a kézfogás után, egy sóhaj kíséretében. Valóban nincs jobb dolgom. Jó, persze, lenne, dehát illik néha odatolni a képemet egy-egy ilyen össznépi jópofizásra. Egyedi, tapintatlan mosolyommal pillantok a férfi elővett mobiljára és figyelem a játékát, néha a képernyőt, néha meg az ábrázatát bámulva, majd körbenézek a jeles társaságon, és visszamerülök a kötetembe, amíg valaki úgy nem dönt, megnyitja az ülést. Vagy hogy mondják ezt itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Zsebre vágott kézzel, dudorászva járom a folyosókat. Jobban mondva igazából dolgozom, még ha ez nem is látszik. Van még mit elintézni, és hát a végső hajrá az mindig megy. Nade erről bővebben majd később! Lényeg a lényeg, o-lábaimnak köszönhető, jellegzetes lépteimmel a tanoda falai közt bandukolok. Rajtam farmer, ingpóló és zakó. A szokásos összeállítás. Odaköszönök vagy éppen odamorgok egy-egy engem kedvesen üdvözlő diáknak, vagy kollégának. Ez utóbbiak már kevés ideig azok. Kis lúzerek. De erről majd tényleg később...
Bekanyarodok arra a csupa F betűs folyosóra. Persze, nem kell rosszra, vagy legalábbis vulgáris kifejezésekre gondolni. Csak mi varázslók imádjuk az alliterációt és ha valami Ffel kezdődik, akkor minden más szónak is Ffel kell kezdődnie és kész. Mert az úgy menő meg hangzatos. Így van ez a Fecsegő Fridák Festményes Folyosójával is, amit persze tök nem így hívnak, de az nem számít. Mondjuk azt nem tudom, miért erre jöttem most, amikor erre épp semmi dolgom. Már első alkalommal megtanulhattam volna, mi merre van, és igazából tudom is, csak néha jól esik hülyének tettetni magam. Mert igen, nekem azt tettetni kell. Egy géniusz vagyok, nem tehetek róla. Minden esetre nem most fogom elkezdeni bemutatni és csillogtatni a tájékozódási képességeimet, hiszen... mostmár minek erre a pár napra? Nade azt mondtam, erről majd később.
Egy sóhajjal nézek körbe a freskókon, amelyeket igazából nem is kéne látnom, hiszen nem erre kellett volna vennem az utam, de ha már itt vagyok, leállok néhány pillanatra, megszemlélni a pletykás hölgyeket. Azonban csakhamar elterelődik a figyelmem egy papírjait szétszóró leányzóra, aki... ó! Szemeim felcsillannak.
- Hé, Han Solo, te máris itt? - szólítom meg a kölyköt, akit csak hátulról meg némileg oldalról látok most, ráadásul a tincsei az arcába lógnak, éppen ezért tökéletesen összetévesztem valaki mással. Ebben a derűs, de totálisan téves meggyőződésben haladok felé, miközben előveszem pálcámat és pár intéssel segédkezem a papírok padlóról való felhalászásában. Jogos a kérdés, hogy: ez egy auror? Ilyen szégyenteljes megfigyelőképességgel? A válasz: igen. Ráadásul a legjobbak egyike. Hát fiam, ez van. De különben simán csak szórakozott vagyok néha, ennyi az egész. Igazán kijár nekem olykor. A rossz bácsik is sokat panaszkodnak rám, noha ők pont azért, mert túl jó vagyok a felismerésekben és következtetésekben. Úgyhogy csitt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ó, itt tévedés történt. Ez az illető mégse az, mint akire én gondoltam. Noha nem véletlen gondoltam rá, akkor sem ő az. Nem baj, ettől függetlenül a segédkezést folytatom, és amint minden papírt a kezemben tudok, odacsapom a lányka orra elé, aztán meg elrakom a pálcámat, hogy kezeimet visszavághassam a zsebembe, zakómat hanyagul félresöpörve az útból.
- Szevasz! Nos szívesen... - köszönök vissza meg biccentek.
- És bocs az előbbiért, tudod, összekevertelek valakivel. - magyarázom, kikapva egyik kezem a gatyám zsebéből, hogy legyezgethessek vele beszéd közben, mint aki doxykat pofozgat, aztán meg szívok egyet orromon. Fejem oldalra biccentem, kendőzetlenül méricskélve a diákot.
- Hanna lányom is nemsokára a Bagolykőbe fog járni. Azt hittem, ő vagy. - mutatok rá a navinésre amolyan gengszter stílusban, hogy igen, őt kevertem össze a gyerekemmel, és emiatt illettem egy Star Wars karakter nevével. Hanna, Han, Han Solo, Hanta Girl, Hanuka... elég széles a repertoárom, ami az idétlen és idegesítő beceneveket illeti. Mondjuk az én kölyköm jókat derül rajtuk, megkockáztatom, szereti őket. Ugyanolyan lökött, mint az apja.
- Hátulról egy az egyben. - mutatok rajta végig, tovább kalimpálva kezeimmel.
- Hogy hívnak? - kérdezem meg tőle szimplán, és közelebb lépek hozzá, jócskán a személyes terébe tolakodva. Egyáltalán nem zavartatom magam, hogy menni készült. Ugyan, mikor zavart engem bármi ilyesmi? Különösen, hogy mit akar valaki más, aki nem én vagyok. Úgyse tudják, mi kell nekik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Visszahúzódó kis navinésnek tűnik a szentem, ettől függetlenül még elég karakán. Nem hiszem, hogy sok barátja lenne, vagy hogy -akármilyen helyes- megválasztanák bálkirálynőnek, már ha nálunk volna bármi ilyesmi a banketteken, bálokon. A neve viszont tökéletesen passzol hozzá. Ugyanolyan jelentéktelennek tűnő, mint ő maga.
- Ó, akkor nem fogtam annyira mellé. - vigyorodok el a magam rémes módján, ami sokkal inkább még egy lépés távolságra ösztönöz mindenkit, semmint közelebb vonzaná elragadó személyemhez. Valahogy úgy mosolygok, mint egy kalóz kapitány, aki éppen bökdös kifelé a pallóra a kardjával. És jut eszembe: kalóznak öltöztem halloweenkor. Ezt a szerepet rám szabták, teljes mértékben.
- Ja, csak kérdeztem. Biztos szakmai ártalom. - vonok vállat a kérdésre, szinte mentegetőzve, koránt sem felháborodva. Úgy tűnik, Annamária azok közé az emberek közé tartozik, akik néha belekötnek a megszokásba. Az ilyesmit én meg baromira értékelem. Jogos. Minek kérdezem a nevét? Hát kifejtem neki, ha gondolja, miért magyaráztam szakmai ártalommal. Úgy fest, fogalma nincs, én ki vagyok. Esznek-e vagy isznak. Nem ajánlom ám egyiket se senkinek!
- Elkísérlek egy darabon. Passzold ide! - ajánlom szolgálataimat lovagiasan, azonban az már egyáltalán nem foglalkoztat, a hölgy szeretne-e élni ezzel. Szinte kikapom a kezéből a köteg papírt, amit cipel.
- Arra? - mutogatok abba az irányba, amerre az imént igyekezett volna elfele. Közben meg már lépek is ki. Ha velem akar jönni, ha nem, a cuccai nálam vannak, úgyhogy kénytelen lesz. Mivel egyáltalán nem ott vagyok most, ahová tartottam, felcsaphatok akár kéretlen irathordozónak, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Aha. Tudod, vallatótiszt vagyok. Általában a nevüket kérdezem meg elsőre a delikvenseknek. Abból sok minden kiderül. Mármint nem a nevükből. - nevetek egy horkantás közben, és ólmosnak tetsző, mégis laza lépteimmel birodalmi lépegetőként haladok a márványlapokon a megfelelő irányba, egyelőre még némileg hátrafelé magyarázva a navinésnek.
- Hanem kb. minden másból, amit közben csinálnak. - folytatom unott faarccal, aztán legyintek egyet, jelezve, hogy erről ennyit. Idő közben pedig a lány mellém ért, úgyhogy most szépen kettecskén ballagunk a... hát valamerre. Amerre ő gondolja. A témánkat meg nem boncolgatom tovább. Hiszen most nem Aurormágia órán vagyunk, és különben is, amiről én beszélek, az már az Akadémia szintje, egyáltalán nem tartozik az itteni mesterképzéshez. A felsőbb fokozatokon is csak akkor okítanak ki ebből, ha azt a szakirányt választottad. Mint én a kriminálpszichológust. Különben meg arról nem is beszélve, hogy Annamária drága a kérdésével inkább csak visszavágott a neki nem tetsző érdeklődésért, ezt én pontosan tudom. De ha egyszer olyan visszakérdést tesz fel, amire akad válasz, akkor néha így jár, hogy bizony megkapja azt a választ.
- Én is remélem. - bólintok a felvetésére. Átváltoztatástan. Csak ugyanannyira izgatott valaha is, mint akármelyik tárgy. Szóval igazából nagyon, még ha ennek egy szikrája sem volt felfedezhető azon a csinos ábrázatomon. Igen, már kölyöknek is jóképű és tenyérbemászó voltam. Van, ami sose változik.
- Kérsz? - halászok ki szabad kezemmel zakóm zsebéből egy hosszúkás, maroknyi, átlátszó tégelyt, felpattintva a tetejét, kínálgatva folyosójáró társaságomnak a benne lévő apró, színes golyóbisokat.
- Robusztus Rágó. - mutatom be a lánynak a -mint azt ma már tárgyaltuk, varázs mivoltát kiválóan fémjelzően- alliteráló édességet. Bár lehet, ismeri. Mondjuk ahogy elnézem, szerintem mugli környezetből jöhetett. Ugyanaz az apró,  a mágikus mindenséget furcsálló fény csillog a szemében, mint minden hozzá hasonlónak. Nyugodj meg, bogaram, ez még pár évig ott is marad!
- A szádban megnő és az íze nagyon tartós. - tárom elé a fontosabb tudnivalókat a rágóról. Egyébként ezeket az előnyöket -főleg az elsőt- szokásom lelkesen ecsetelni a kollégáknak, és várni, milyen idióta, végtelen egyszerű és alpári poénokkal állnak elő, tovább víve vagy csak meglovagolva a gondolatot - hogy így fogalmazzak, Freud sokadszori nagy örömére. A diák meg ha kér, ha nem, én benyomok egy rágót a számba, ami egy-két rágás után sokszorosára dagad. Tök jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Öreg hiba. - horkanok fel a rágó visszautasítását.
- Majd megbánod... - hagyom fenn a hangsúlyt nagy jövőlátón, előrefelé nézve a folyosón, és elrakom a tégelyt, közben lelkesen rágva a citrusos édességet. A kedvencem mondjuk a barackos, dehát a változatosság gyönyörködtet. Helyezgetem kezeimben az általam cipelt irathalmot, miközben baktatok a navinés oldalán.
- Azért szólj ám, ha odaértünk, ahova tartunk! - nézek mellém a diákra, megjátszott gyanakvón feltételezve róla, hogy a bolondját járatná velem és képes volna brahiból áthurcoltatni Toni bácsival a folyosókon a megszerzett szajrét. De jó kislány ez, nem tenne ilyet, főleg nem azután, amit az imént megtudott rólam. Nem húzódott el tőlem látványosan, azonban érzem rajta, hogy valamivel jobban tart már szerény és lovagias csirkefogó személyemtől, mint ezelőtt.
- Különben hol is van az? - kérdezek rá a célunkra két rágás közben, ha már egyszer itt tartunk. Nem mintha ne volna tényleg mindegy, de azért mégsem hátrány, ha tudom. Bár az is megeshet, hogy közben összeakadok valamelyik kedves kollégával azok közül, akikkel még le kell pacsizzak bizonyos ügyekben, és akkor bizony vissza kell szolgáltassam a lánykának a papírhalmot, vagy -ami talán még jobb- elhívom a másik tanárt is kíséretnek és átadom neki a terhet. Mert hiszen ez az okítók dolga, nem? Hordárkodni a tanulóknak. Vagy nem. Minden esetre úgy gondolom, némelyik prof sokkal hasznosabb lenne egy ilyen szerepben, mint a katedra mögött. Nem szép dolog ilyeneket mondanom? Á, nyugi, már velük is közöltem. Szeretnek is nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Pompás. A kis navinés azt se tudja, merre akar menni. Akkor céltalanul bolyong csak ebben a remekbe szabott intézményben, megrakodva egy halom papírral? Semmi felelősség? Semmi céltudatosság? Mégis, ki az, aki csak úgy indokolatlanul ténfereg a kastély folyosóin?...  Lélekben magasba lendítem a kezem, és majd' kiesek a padból, közben azt kántálva, hogy énénénénén! Szeretek lófrálni. Nincs abban semmi rossz.
A társalgó? Hát rendben. A rágás közbeni öblös szusszanással veszem tudomásul, merre vegyem marcona lépteimet. Noha olybá tűnik nekem, ezt az egészet csak most találta ki a lány. Rászegezem határozott, mindenféle szégyenlősségtől vagy zavarban levéstől mentes tekintetemet, és kémlelem a fiatal arcot. Szinte látom rajta, micsoda terveket, ábrándokat sző magában. Mármint konkrétan fogalmam sincs, miket, de hogy valamiket, abban egészen biztos vagyok.
- Voilá! - rikkantok, amint a társalgóhoz érünk és egy kecses mozdulattal berúgom az ajtót. Csak nem volt a túloldalon senki... Bedugom a fejem, fogam összeszorítva nézve körbe a bejárat környéken, ám szerencsére egy teremtett lélek nem ólálkodott erre. Nem vágtam orrba senkit. Beljebb persze üldögélnek páran. Ők kissé megrökönyödve és megszeppenve skubiznak felénk a hatásos belépő nyomán.
- Arra pislogjatok! - bökök a fejemmel az ablakok felé, így közölve velük, hogy nincs itt semmi látnivaló, foglalkozzanak a saját dolgukkal. Gondolom, van nekik. Levágom az asztalra a papírhalmot, és összecsapom kezeimet, mint aki jól végezte dolgát, majd csípőre vágom őket és vigyorogva nézek Annamáriára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Azt hiszem, egyedül a lánynak tetszett (?) a belépőm. Mondjuk az ajtó túloldalán könnyebb, valljuk be. Imponálóbb, ha miattad verik be valaki képét, mintha csak tanúja vagy, amint ellátják valaki baját. A lényeg, hogy valakinek bejött. Persze, az se lett volna gond, ha nem. Nem azért csináltam. Semmit sem azért csinálok. Azt sem, hogy ilyen lovagiasan elcipeltem ide a navinés papírtömegét. Biztos csak törleszteni akarok az ilyen jó cselekedetekkel a sok disznóságért, amit művelek. Igen, biztos. Persze. Jelentkezzen, aki elhiszi!
- Ó, ez kiválóan hangzik. - lelkesülök fel egyből a jegyzetégetésre és összedörzsölöm kezeimet. Lehet, hogy egy profnak nem kéne ennyire kedélyesen fogadnia egy ilyen bejelentést és főleg részt vennie ilyesfajta tananyag megsemmisítő szertartásokban, dehát... már úgyse soká rontom itt a levegő. Igen, ez a helyzet, amire az előzőekben utaltam párszor, és amire később akartam rátérni. A tanév végével visszatérek a kaptafához, jelesül: ismét teljes munkaidőben a Parancsnokságon boldogítom majd a drága jó aurorkollégákat. Ez persze majd csak az évzáró-nyitó ünnepségen hirdetődik ki... kerül kihirdetésre... hirdeti ki a diri. Igen, hirdeti ki a diri. Nem kell ez a sok szenvedő szerkezet, nehéz az élet amúgy is.
- Na adj valamit! - mormogom a hatalmas rágómon nyammogva és nyúlok is az első adag papírért, amit szépen a kandallóba vethetünk. Feltételezem persze, hogy az ezeken a lapokon lévő tudás vagy már a lányka fejében van, vagy átmásolta valahova, vagy fellelhető a tankönyvekben, úgyhogy kár ezt túllihegni. Mármint nekünk nem, nekünk jó, ha úgy érezhetjük, ezzel most némileg tilosban járunk vagy éppen nagy lázadást hajtunk végre. Az sokkal izgibben hangzik, mintha olyasmiben teszünk kárt, ami már amúgy sem kéne.
- Ha nem bírjátok a meleget, srácok, nyissatok ablakot, vagy húzzatok máshova! Itt most befűtünk. - közlöm egyszerűen a többi jelenlévővel, közben hadonászva kezemmel az ablak felé, meg a kijárat irányába, vagy éppen a kandallóra. Szóval mindig arra, amiről épp beszélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Összepréselem ajkaimat és rántok párat szemöldökömön, miközben átveszem a nekem szánt adagot az égetnivalóból. Viszont ahogy a navinést figyelem, ráébredek, hogy az iménti feltételezéseim hibásak. Ott az az apró kis bizonytalanság a szemében, a feszültség a vonásaiban, amik azt jelzik, igenis tétje van ennek a tűzre vetésnek és valós az izgalom. Mielőtt a lángok martalékává teszem hát a papírokat, az egyikre rápillantok. Ahogy így átfutom, úgy látom, ez bizony vizsgaanyag. Hát mit ne mondjak? Van kraft a kiscsajban. Az írásról oldalvást ránézek, megvillantva felé nem éppen bizalomgerjesztő, de annál elismerőbb vigyoromat, aztán nekilátok a tűzre pakolni szépen.
- Nem hallottad? - szólok oda felelősségre vonóan az egyik közelben ülő eridonos srácnak, amikor Annamária közli igényét. A fiú hebeg kicsit, én meg a fejemmel bökök az ajtó felé, hogy lökje már be, legyen szíves. Nagy nehezen megérti és teljesíti udvarias kérésemet.
- Lélegezz jó mélyeket, hátha beszívod a tudást! - javaslom a lánynak, miközben meglobogtatok egy még a kezemben lévő jegyzetet, amit aztán egy kecses mozdulattal átadok a lángoknak. Közben valaki kinyit résnyire egy ablakot, mert tényleg kezd meleg lenni idebenn a helyzet. Kézfejemmel törlök egyet homlokomon, majd lekapom a zakómat. Hiszen van még mit égetni, addig pedig megsülök. A levetett ruhadarabot egy diák fejére dobom, és intek neki, hogy terítse ki. Így ingpólóban láthatóvá lesznek a tetoválásaim. A jobb vállon pár rúna, a felkaron egy körbefutó motívum, az alkar belsején meg valami kígyószerűen kanyargó, szintén jelekkel ellátott példány. A balon semmi. Valljuk be, nem ez az egyetlen, ami nem szimmetrikus az én adoniszi testemen!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ahh, olyan szépen égnek a papírok. Kész kielégülés minden egyes darab. Kedvtelve nézegetem megsemmisülésüket, megnyerően rusnya ábrázatomat ide-oda biccentve. Sajnálkozva sóhajtok egyet, amint az utolsó jegyzetlap is a lángok martaléka lesz. Széttárom karjaimat a befejezés jeléül és a köszönetnyilvánításra meg a dicséretre válaszul meghajolok a kis hölgyemény előtt, kezemet propellerként forgatva hasam előtt, ahogy azt egy ilyen giccses gesztus közben illik.
Látom ám, hogy Annamária a tetoválásaimat vizslatja. Hadd tegye! Nem fogom se leállítani, ám hosszas elbeszélésbe sem kezdek róluk. Nem vagyok az típus, aki kapva kap az alkalmon, hogy önmagáról vagy a múltjáról meséljen. Ha kérdeznek vagy szóba kerül, akár bőségesen is kifejtem, de különben nem traktálom ilyenekkel a népet. Van elég ilyen ember, főleg auror. Ránéz valaki a sebhelyére, Őőmeg rögvest előkapja a diavetítőt, hogy a regélése közben mozgóképekkel is illusztrálja, miként szerezte a sérülést.
- Mi a következő? - villogtatom szemeim, miközben zsebre vágom kezeimet.
- Malacságokat írunk a táblákra a tantermekben? Vagy esetleg fellebegtetjük a padokat a plafonhoz? - bökök fejemmel az említett irányba, miközben nyammogok tovább a rágómon, ami még mindig nagyon finom. A felvetéseim után persze elvigyorodom. Nem mintha különben ne lennék benne bármelyikben.  Vagyis... neeem, dehogy, én jófiú vagyok! Ez a kis perszóna visz bele a rosszba! Látszik is rajta, mennyire elvetemült. Rajtam meg, hogy milyen ártatlan vagyok.