28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Julien Armand Saint-Venant összes RPG hozzászólása (63 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Főnixet a Dámáknak!
Írta: 2014. augusztus 28. 01:09
Ugrás a poszthoz

#Leonie ; #Gwen

Julien már pár napja megvetette a lábait a kastélyban. Egész kis kényelmes bungalót kapott, amelyet valószínűleg a lehető leggyorsabban terített be a holmijaival. A szobarésze is úgy néz ki már, mint az otthoni, csak kisebb kiadásban, de hát neki a hely sosem akadály, bármit feldúl, ha arról van szó. Szóval, ebben a kollektív disznóólból - amit anyja nevezett mindig annak, neki viszont művészi káosz -, hogy harapjon valamit, mivel úgy hallotta, egészen finom erre a konyha, amit ugyan már tapasztalt, de addig nem hiszi el, míg majdnem a legtöbb fogást meg nem kóstolhatta. Eddig egész elégedett az eredménnyel. A vacsora hív, Julien pocakja hamar feltöltődik, sőt, zsebeibe még pár desszertből csent süteményt is csempész – persze, teasüteményt, mivel a krém nem mutatna jól zsebben.. – és nagy ásítások, és nyújtózkodások közepette állt fel, hogy ha nyugovóra nem is, de elinduljon valamerre. Eredeti terveiben az Eridon hálókörlete volt a cél, de mivel még gyakorlatlan abban, hogy megtalálja itt a helyes utat, és, mivel folyton megáll bámészkodni, vagy egy festmény láttán, vagy valami más miatt, így nemigen arra az útra jut el, amely neki opcionális lenne. Egy ideig ácsorog valami öreg, kissé süket portréalak előtt, aki valami „selyemhuszárnak” nevezte őt, mivel épp kötekedhetnékje támadt, ő pedig leáll pörölni, hogy még selyemalsót sem hord, mert kényelmetlen, és túlságosan rossz a hőelvezetése. De nemigen győzte meg ezzel őt, így inkább ott hagyja magában morogni, amikor is a hallócsövével tárgyalja meg, hogy milyen elvetemültek a mai fiatalok. Ezt már annyiszor, de annyiszor hallotta már…
Selyemhuszárunk immáron számára ismeretlen helyre keveredve ténferedik, és még a sütiket is sikerült befalnia, így elkeseredetten sóhajt fel, miközben barna szemeit körbeviszi a folyosón. Remélhetőleg nem ez a hely lesz az, ahol kiszáradva, múmiaként végzi, mert senki nem jár erre, hogy visszarugdossa a főnixes házba, vagy legalább térképet adjon a kezébe. Mondjuk, ez elég okos dolog lenne, ha az újaknak térkép járna, majd fel is veti valami okos előtt, ha visszakeveredik. Ahogy jobban a folyosóra ér, úgy hallja meg a pusmogást, a halk, de érhető szavakat, és szökken magasra szemöldöke. Oldalra billent fejjel, mint valami aranyos kutyus, közelebb oldalaz a falhoz, és hallgatózik, mi is lehet a téma. Hamar rájön, hogy amit eredetileg beszéltek, már nem téma, inkább ő maga, hogy idetévedt, és még van mersze kihallgatni őket. Jól ki is húzza magát, hiszen nem szégyelli magát kicsit se, sőt, köhint a Dámák felé, jól hallhatóan, hogy biztos ne tévesszen füleket.
- Elnézést, Hölgyek, hogy így belezavartam a napi rutinba. – ejti ki anyanyelvén a szavakat, pontosabban franciát használva, hogy még dallamosabban hangozhasson, és körbepillant, immáron ráérősebben. Szép dekorált fal, nagyon szép, egészen más, mint amiket eddig látott. Egy-két helyen még jól meg is tapicskolja, de nemigen érez semmit a hideg falon kívül, így hát visszahátrál a hölgyekhez, és figyel tovább. Nemigen jut el agyáig semmi, amit azok beszélnek, mivel a sok kajától sütitöl, vagy is a cukortól eléggé eltompultak érzékei, de odabent viszont igencsak felpörgött. Először csak leül, mint egy jóllakott napközis, és egy szalvétát kiegyengetve, a farzsebéből előkerült filccel pingálja szépre, hogy a pörköltszaft mellett megjelenjen valami új is, de negyed óra múlva azon kapja magát, hogy hirtelen megindulásból, a szelvétát a sarokba lökve, már a két Dáma felára alkot épp egy főnixkezdeményt. Nem, nem érdekli a tiltakozás, sem semmi más, ő jókat vigyorogva kezd bele a vonalak alapozásába. Ide rendeltek főnixet?
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Töki ideges, ajajaj
Írta: 2014. augusztus 28. 20:40
Ugrás a poszthoz

A mai nap sem volt unalmas számára, hiszen folytatta a kis felfedezőkalandját, hiszen más dolga úgy sem volt, most nem veszélyeztette az a csúnyaság, hogy órára kell mennie, vagy, hogy épp, könyvet kell fogjon a kezébe. Ezért, a tizenegy óráig tartó alvás után, és kiadós ebéd elfogyasztása után, most már sokkalta kellemesebb színekben látja a világot. Legszívesebben aludna még, de hát akkor estére – fenéket, éjjelre – nem maradna semmi, és hajnalig azért igencsak unalmas egyedül, vagy épp, a nagy csendben, horkolásokkal díszítve. Lemond hát erről, hogy esélyt adjon valami újnak, valami másnak is a mai nap életében, de arra nem tud mit mondani, hogy pontosan mi is lesz az.
Ebből a „nem tudom” állapotból jutott el a Bagolyházba elsőre, ahol kiszörnyülködte magát, no nem is a mocsok miatt, még inkább azért, mert mennyi madarat pakoltak oda. Elgondolkodott azon is, még odafönt, hogy vajon mikor lázadnak fel a madarak, mikor kérnek két marékkal több csemegét, és több szabadnapot, levélmentesen. Túl káosz-fűtötte aggyal rendelkezik így, teli gyomorral, és inkább nem gondol bele jobban semmibe, nehogy már egy egyszerű, barátságos ujjcsippentésbe is belelássa azt, hogy meg akarják gyilkolni a bagolymaffia által. El is hagyja hamar a bagolyházat, tovább is indul, de nem a falu felé, hiszen ma nem akar kerítést bontani, a birtokon marad, hogy a nemrégiben megejtett sétán kihagyott dolgokat pótolja. Sötétben amúgy sem látott volna túl sok mindent, most viszont nagyon is jók a fényviszonyok ahhoz, hogy minden fűszálat, fatörzset jól megvizsgáljon, szemügyre vegyen. A piknikező tisztáson csak áthalad, de máris szerelem volt első látásra a hely, hiszen a kosarak, és azok varázsa megfogta őt, és leláncolta, de mivel túlságosan teli volt még bendője, fájó szívvel intett búcsút a lehetőségnek. Milyen hely lehet biztosan az, amely leköti, nem kell ennie, csak néznie, de lehetőleg nem három fűszál, és két pad alkotja? Persze, hogy Makikirályunk a fák közé veti magát, noha senki ne várjon ágyékkötőt, és indákat, két lábon lépked be az ösvényre, és szemléki meg az odvas fákat, amelyek mintha kiáltozó alakok lennének néhol, vagy épp egy kidőlt törzset szökkenjen át. Ez persze még nem az az erdőrész, ahova nem szabad bemennie, mert „szörnyű halált hal” táblákat érez maga körül, ez a békés kis természet, ahol inkább móka, mintsem sikoltás vár rá.
Egy ideje már sétálgat, lábai lassanként jelzik, hogy ideje lenne már megpihennie, nem pedig körbe-körbe, bokrokon keresztül mászkálnia. Elég vicces látványt nyújt elsőre: szakadt farmere térdmutogató stílusban feszítenek rajta, kissé elnagyolt fekete trikója, és kócos haja még egészen normális figurát mutat, de mivel nem egy jámbor teremtésről beszélünk, így hajában díszeleg némi lehullott levél, amelyet a szűkösebb bokrok közti átpréselődéskor szedett össze, és nemigen foglalkozik azóta sem vele. Dzsungel George immáron pihenőre kíván térni, szerencsére, távolabbról kiszúrja már a faházikót, amelyet nagy lelkesedéssel fogad, hisz neki is volt kölökkorában, imádta is, csak amikor nagy szamár fejével ment fel, az már nemigen bírta, és beszakadt alatta a korhadt léc. Rohamtempóban lépdel meg hát az irányba, most hirtelen már nem is érzi, hogy fáradt, és készül kitörni azon a tisztább részen, ahol fel lehet vonulni a házikóba. Igen ám, de azzal nem törődik, hogy más is lehet ott, vagy épp tanyát vert valahogy, így, mikor kiront a fák közül, igaz, nem centikre, de látható távon húz el előtte a fába repülő kés, ő pedig – lányos zavarában – egyszerűen felsikít. Jó, inkább ordít, de ez más tészta. Olyannyira meglepte e helyzet, hogy zavarodottságában portugálul nyomja le a fél perces káromkodás sorozatát, majd nagy levegőt véve, a kislányra pillant.
- Normáliiis? – rázza meg kezét saját arca előtt, miközben utal arra, hogy süsü dolog csak úgy kés dobálgatni az erdőben. Nem, véletlen sem az, hogy az ösvényt kikerülve a fák rejtekéből ugrál elő, aaz tök normális.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Prücsök tücsök
Írta: 2014. augusztus 31. 22:04
Ugrás a poszthoz

Honnan tudhatna ő bármi olyat is, hogy mik vannak erre. Igazándiból még akkor sem figyelt fel volna ilyesmire, ha nagy táblán hirdetnék az igét: Vigyázz, a helyi késdobálók ide járnak aprítani! Neem, neki az ilyenek nem tűnnek fel, mert folyton lefoglalja magát valami egészen mással, szokatlannal, vagy épp tök unalmas, átlagos dologgal, melybe többet lát bele, és felspannolja magát. Pedig, egy ilyen táblának most itt lenne a helye.. Azt nem tudja ugyan megmondani, hogy legközelebb is belefut-e ilyenbe, lehet, hogy akkor kígyóbűvölővel, és kobrájával találkozik, legközelebb pedig oroszlánidomárral, vagy épp síró bohócokkal. Utóbbinak nem örülne, eléggé nem kedveli azokat a fickókat, nem fél ugyan, de a hideg rázza, ha arra a hatalmas, festett műmosolyra kell néznie. Brrr..
Kis monológja után igyekszik fékezni mocskos nyelvét, bár, őszintén mondva, van még ott, ahonnan ez jött, de ő most jó lesz, és nem mond több mocskot. Egyelőre. Szíve azért kalapál, mint aki ki akarna törni onnan, de ez valószínűleg annak a hirtelen jött adrenalin löketnek a műve, amelyet az elrepülő vágóeszköz okozott nemrégiben. Csak áll, szusszan egy nagyot, azt pedig, hogy a kislány mit kajabált rá, értelmezni sem akarja, sejti csupán. Biztos nem azt, hogy „Egészségedre”, vagy azt, hogy „krumplistészta”. Lehet, hogy ha lustaságát legyűrné, és előszedné a rongyos nyelvkönyveit, amelyeket nem dobált ki, és amikből képes tényleg tanulni, akkor most okosabb lenne azzal, amit hallott, és könnyebben tudna kapcsolatokat teremteni. Majd holnap tanul.. mindig holnap.
- Dádó, dádó neked is. – morogja, miközben a fa felé pillant, pontosabban a késekre, amelyek ott sorakoznak. Ejha, egész készlet, konyhatündérek ölnének ilyesmiért, persze tudja ő, hogy ezzel nem krumplit kell pucolni, vagy húst vagdosni, de szépen mutatnak, ha az ember közelében vannak.
- Szí, szí, szí. – sziszeg, mint egy kígyó, majd, mikor az utolsó kés is a fába áll bele, hátrébb ugrik, biztos, ami biztos alapon, de azon nyomban mordul fel.
- De nem itt jó ez! Valaki jön, bumm, ide. – mutat a fejére, még el is játssza, hogy beleáll, és szép, nyelvkidugással mutatja a halált, majd leereszti kezét. Jó, annyira nem tojt ám be, de a mártírt is szereti játszani. Visszapillant azonban a késekre, majd a lánykára, majd megint a fába állított eszközökbe. Viszket ám a tenyere rendesen. Nem, nem bírja ki. Odamegy, azért is, és egy éles rántással húzza ki az egyiket, majd, mint az igazi gyerekek, másik kezének ujját a hegyének nyomja, tesztelve, hogy mennyire is éles az. A pontnyi helyen kibuggyanó vér a legjobb bizonyíték, be is kapja ujját, és ismét a lánykára pillant, immáron békésebb fejjel.
- Mutatni meg? – nyújtja neki a kést, bizony, azzal a szándékkal, hogy be akar szállni. Komolyan.. és az előbb még háborgott érte.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Tiszta romantika - vagy nem.
Írta: 2014. szeptember 8. 11:28
Ugrás a poszthoz

Kinek támadhatnak olyan rendhagyó ötletei az éjszaka közepén, hogy neki feltétlen el kell mennie abba az alagsori cuccosba - hivatalosan a "költő" a medencére gondolt -, hogy megmártóztassa habtestét, illetve házikedvence műanyag tagjait? Hát persze, hogy neki. Nem is lenne meglepő a dolog, már szinte az számítana annak, ha most az ágyában feküdne, és aludna. De hát, mind tudjuk, hogy a normális dolgok unalmasak.
Na de nézzük csak a kialakult, komikus helyzetet. Emberünk elindult ugyan, de mivel még mindig nem lépett annak ügyében, hogy térképet szerezzen, sikeresen kikötött itt, az isten háta mögötti folyosón. Zsülike, a krokodil ha ugyan nem is kajabál, de igen érthetően adja "gazdája" tudtára, hogy neki ez az ötlet baromi nem tetszik, és a címzett ezt nagyon ügyesen le is ejti. Azzal van épp elfoglalva, hogy a folyosóra belépve, tátott szájjal bámuljon körbe. Neki még tartogatnak erre meglepetéseket, így sikerült lefogniuk érdeklődését, ha csak egy 10 percnyi időre is. Rekord lenne. De nem is rest, hiszen Zsülike hamar besüllyed, vagyis, alsó felét bepasszírozza a zsebébe, az állatka onnan lóg ki, és ontja az áldást. De Julien nem foglalkozik vele, ő máris beáll valami körmeneti freskó elé, ahol, épp ugrálnak, mulatnak, és mikor ismerős nótára kezdenek rá, vagy épp megszólítják, ő készségesen válaszol. A nyelvi nehézségek se akadályok, tört magyarja, vagy épp franciája pont elég ide, mert egyes borgőzös lakóknak már teljesen mindegy, hogy mit hallanak, viszont rettentően jól mulat rajta. Kis agyában totálisan kikapcsol az, hogy mégis hány óra van, és, hogy neki baromira nem itt kellene lennie, hanem az ágyikójában, de minimum a körletében. Hát.. fail?
Amikor a szőke prefekta eléri őt, nemigen kapcsol, mert épp nagyon komoly arccal bólogat az egyik freskó felé, aki épp szerelmi tanácsokat ad neki - noha azt meg kell jegyezni, hogy századokkal ezelőtti viszonylatokban. Így, mikor megszólítják, nem olyan élesen, de sikerül felvisítania, Zsüli a földre kerül, miközben megpördülve a másik felé fordul, mit sem sejtve arról, hogy kivel fújta egy helyre a keleti szellő.
- Eöööhm... - vakarta meg fejét, miközben lehajolt a nagyon morcos, és elégedetlen krokodilért, amely hálája jeléül az ujjába harapott, így a lány is kaphatott ízelítőt abból, hogy milyen mocskos nyelvvel áldották meg őt.
- Abbahagyni, jó. - egyezik bele bólintgatással, és hallgatja a vádat. Hja, hogy takarodó is volt. Tudta ám ő, csak.. csak. Miért is foglalkozott volna veled.
- Mentség van. Eltéved, itt, és ők mulattatni. - mutogat a freskók felé, miközben reméli, hogy elég érthetően rakta össze hiányos szókincsét, majd leeresztve a kezét, kihúzza magát - nem, nem azért, mert bármit is tud, hanem egyszerűen bemutatkozik.
- Julien Armand Saint-Venant. - ház, évfolyam lemarad, hiszen, ő még nincs itt, majd jövőre, de széles mosollyal, tök ártatlanul pillog a másik felé.
- Téged? - billenti oldalra kíváncsian a fejét, hiszen, valahogy hívnia kell, nemde?

VB meglepetés!
Utoljára módosította:Gyarmathi Mihály Ádám, 2015. december 27. 13:15
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Nincs itt semmi átverés, kéremalássan
Írta: 2014. szeptember 8. 16:06
Ugrás a poszthoz

Szegény szerencsétlen. Pedig Zsüli nem is olyan durva teremtés, na jó, egy kicsit mégis az, de nem rosszabb annál, mintha csempészett krokodilbébit babusgatna. Na akkor aztán még ő is megértené, hogy tényleg miért is pislognak rá furcsán. De most.. Nem is nagyon foglalkozik ezzel, inkább fogja, és bedugja az ujját végképp a krokodil szájába, hogy hallgasson el végleg, és valóban, harap, hallgat, káromkodásnak helye nincs.
- Nem én, nem. - rázza meg az okos buksiját, hogy ő lenne ám az ártatlan, és az állat az pedig most hallgat. Ki is húzza az ujját a kemény műanyagfogak közül, és szabad kezét zsebre vágja. Azt nem fogja fel, hogy nem csak Zsüli nyelvét kellett volna fékeznie, hanem a sajátját is, ilyen helyzetekben sosem fogja fel, hogy sokan érthetik azt, amit ő, akkor kiejt, és nem épp az édes anyanyelv fogalmát meríti kifele. Ő már csak ilyen. Nem kontrollálta magát sosem eléggé, nem volt meg előtte a példa, hiányosságokból pedig egy egész könyvet is tudna írni. De nem is ez a fontos számára most.
- De ez az igaz. Nem tudom, merre mi. - sóhajt fel, felfedve nehézségét jelenleg, hogy ha akarna, akkor se tudna visszaindulni most, mert csak megint valami istentelen helyre keveredne, mindenképp szüksége lesz arra, hogy minimálisan elmagyarázzák, hogy merre is van a hazafele, csakhogy, ahhoz előbb ki kell köhögnie, melyik ház diákseregét szaporítja. Az viszont nem most kerül terítékre, még várat magára, inkább elsüti a legnagyobb poént, amit csak lehet - akaratán kívül. Ez benne a legszebb. Ahogy észleli a lány arcán a változásokat, úgy pislog egyre sűrűbben, hogy mégis mi lehet az, ami ennyire sokkolta. A kiejtése nem lehet orbitális, hiszen a nevét saját anyanyelvén löki mindig is, és mást nem is mondott ezen kívül, amibe így bele lehet pistulni. De akkor..
És hallgat. Csendben, kivételesen nem közbe vágva hallgatja a monológot. Igen, tudja, hogy ketten voltak, tudta, hiszen ennyi infóval jött ide, semmi többel nem, egy fényképet sem kapott, hogy felismerhesse őket. De hát, ne csak a lány szemei guvadjanak ki, ő is hasonlóképpen pislog nagyokat, amikor a másik is bemutatkozik.
- Ó. Óóóó! - egyenesedik ki, és arcára körbeírhatatlan dolog költözik. A legjobban a meglepettség, öröm, és az a fajta érzet jele, amikor valakit úgy ér valamilyen infó, mintha épp a fenekébe csípett volna a darázs.
- Csak két darab volt, ez igaz, nagyon is. - magyarázta, immáron franciául, a magyar csúnyaságát eldobva, immáron gördülékenyen, sokkalta szebben ejtve a szavakat. Tudatosan váltott, miközben Zsüli a földre kerül, kezei a zsebében matatnak, ő pedig egyenesen a lány elé lépdel, és végül ismét rápillant, immáron egy papírost szorongatva a kezében.
- Michelle.. én tényleg nem vagyok a kettő közül egyik sem. Én a harmadik vagyok. - magabiztos mosoly, miközben átnyújtotta a papírt neki, egyenesen a kezébe nyomta, hogy hajtsa szét, nézzen bele, és mindent megtud. Az írás az ő bizonyítéka, a családfő tökéletesen felismerhető írása, a szavak, amelyben kimondja, hogy ez a kölök itt pontosan az, akinek mondja magát, az ő fia, az ő testvérük - még, ha csak félig is, de az övék. És ez ellen nem tudnak semmit sem tenni.
Utoljára módosította:Julien Armand Saint-Venant, 2014. szeptember 8. 16:08
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Micsoda testvéri szeretet *-*
Írta: 2014. szeptember 9. 00:21
Ugrás a poszthoz

Igen, igen, most. - bőszen bólogatott, hiszen beletrafált a dolgokba, és pontosan körbeírta ami ő jelenleg, és ami miatt, tényleg nem okolható igazán. Az más tészta, hogy amúgy is lógni készült éjjel, meg fürdőzni, de hát ilyen poént nem lő le, beadja az ártatlant, hogy eltévedt, és már régóta kavarog idekint, és még mindig nem talált vissza. Így már egészen kellemesen hangzanak a dolgok a fejében is, no meg, a kilátásai is egészen javulóban vannak. Vagyis, voltak.
Az már merőben más vonulat volt, hogy mint kiderült, totálisan a véletlennek köszönhető, hogy pont abba a prefektusba botlott bele, akit keresett, vagyis, a kettő közül, kit kutatott. Igaz a mondás, hogy a bolondnak áll a szerencse? Meglehet. Bár nem érzékeli azt, hogy ez neki nem biztos, hogy totálisan jó, mert hát, elvégre, nem sokan fogadnak nagy örömmel olyasvalakit, aki tök idegen, de kiköhögi, hogy amúgy hellószia, én vagyok a testvéretek. Ez csak Julien agyában békés gondolat, alternatíva, de na, nem lehet mondani, hogy ő rosszul állt volna a dolgokhoz. Csendben figyeli azt is, ahogyan – immáron hívhatja így -, nővére a papírt vizsgálta, ujjaival szórakozottan játszadozik oldalláncával, csilingel is néha a fém, de csak igen halkan. Látja, amit látnia kell, hogy az arcán miféle változások mennek végbe, ahogyan a sorokból megbizonyosodhat, hogy most tényleg nem hazudott, füllentett, szépített semmit. Nem épp a legjobb dolog, hogy így, meg ilyen távlatokban, ilyesmi múlttal szereznek tudomást róla, hogy ki is ő. Már egy ideje itt volt, sosem gondolt bele igazán, hogy milyen is lesz a Nagy Találka, és azt sem tudta megsaccolni, mennyi idő telik majd el addig, míg megleli őket. Ahogy rápillant, békés, barátságos vigyort küld felé, majd amint meghallja szavait, már rázza is a fejét, hogy nem, nem az, igazak a sorok, igaz minden.
- Jobb vicceim vannak ennél, sokkal. – vetette félvállról oda felé, csak azért, hogy járassa a száját, majd ismét csak csendben figyelte őt, pillogva, újra feltűnő szavait hallgatva. Nemigen ért minden szót tisztán, vannak még neki is olyanok, amelyeket csak saccol, mit jelent, de már sokkal jobban halad ezzel is, mint mielőtt idejött volna. Hagyja inkább, míg a másik kikiabálja magát, és ahogy észleli a környezetét, érzi azt a festett, sok kis szemet, amely rájuk szegeződik. Na igen, ilyen esetekkor még a mulatságnak is vége, és mindenki figyel, egyes, pletykás, és mászkálós portréalakok messzebbről gyűlnek ide, hogy jót mulassanak. Hát tegyék!
- Ne mondj ilyeneket róla.. A mama szerint csak meggondolatlan volt, nem murvaizé. – biggyeszti le ajkait, mintha tényleg nagyon védeni akarná az öreget, akiről azt sem tudja, van-e füle, vagy hogyan néz ki napfényben.
- Nem írtam alá semmit sem. Szerintem igazán nagy öröm, hogy itt vagyok. Én mindig is tök megismertelek volna titeket. Olyan mókás ez! – lelkendezik. Julien nagy hibái egyike az, hogy nem kapcsol olyankor, amikor kellene, és meg kellene húznia magát. A veszélyérzet hiány az, amely lelkessé, már-már vidámmá teszi őt. Nem az, hogy cukormázas, csak egyszerűen nem fog a semmiért haragot generálni a másik felé.
- Inkább krokodil. – teszi hozzá csendben végül, és a szavak helyett annak szenteli figyelmét, hogy jól megnézze magának az arcocskát, még ha az dühös is jelenleg.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Indiánka, Szöszi, Főnix
Írta: 2014. szeptember 9. 22:41
Ugrás a poszthoz

Egészen belemerült a dologba, sőt. Néha nagyon is le tudja foglalni magát ezzel-azzal, ami ugyan egy nagyon hasznos tulajdonsága is lehetne, csak épp túl ritka ahhoz, hogy kamatozó legyen. De jelenleg megfelelő az egész, ahogyan nyelvét kidugva alkot, nem foglalkozva azzal, hogy az itt "lakó" hölgyek milyen hangosan tiltakoznak. Minek is hallgatna rájuk, ha nagyszerűen mulat éppen? Abba ugyan nem gondol bele,  hogy nem egyedül van a kastélyban, hanem igenis bárki jöhet erre, akár prefektus, vagy tanár, akikkel lehet nem lenne kellemes a találka, de.. oda se neki? Valahogy úgy. A főnix alakul, szépül, kivehető lesz maga az alak, hogy hogyan is álmodta meg, de még csak a vonalak alakulnak.
A közeledőre nem reagál, mivel a lépéseket elnyomja az, ahogyan a Dámák kajabálnak, de az amikor a settenkedő a színre lép, üvöltve, akkor maga is felvisít, elejtve a filcet, és az alak felé fordulva mered rá.
- Mi a.. ? - hördül fel, mikor megjelenik előtte a dolog lényege. Száját eltátja, pillái sűrűn moccannak, miközben követi a mozdulatokat. Agyarokkant dolgai vannak, az szent, de ilyet még sosem csinált. Csak figyel, néha meg-megemeli a kezét, úgy, mintha követni akarná a lányka mozdulatait, végül viszont nem kezd el ugrálni vele, mozizik, és a kezdeti ijedelem helyett már fel is nevet. Mint valami gyerek, úgy kezd ritmusra tapsikolni neki, mintha ütemet akarna adni, nem épp csak a tetszését fejezi ki.
- Váááááá! - pattog párat, mikor eljön a vég, és lezárul a táncika. Nem tudja, mi volt ez, normális-e, vagy bármi, de neki tetszett.
- Hogy csinálni ilyet? - kérdez élből, mert lehet, hogy ha eljön az idő, ő is beszállna mellé, és valljuk be, veszett jól nézne ki az egész. Szerinte. Ahogy mellépattog, úgy pillant rá, harci felszerelését jobban megfigyelve, majd, mikor befut hozzá a kérdés, kihúzza magát.
- Nem ijedni meg ennyitől! De amúgy.. nagyon ööö.. - akad le kissé, mivel ismét keresi a szót, amivel legjobban kifejezheti a dolgokat, viszont az nem mindig olyan könnyen jön ki belőle.
- Pazarló.. nem, nem, nem. Pazar! Meg jó. Jó, az volt. - bólogat, miközben leküzdötte félig-meddig nyelvi nehézségeit, és kinyögte kb, amit akart. Követi a tekintetet a falig, majd oda is fordul az idő közben majdnem elfelejtett rajzára, amelyet most láthatóan lektorálnak. Jaj neked, Julien? Vagy épp..
- Rajzolom. Csak úgy. - rezzen össze a kiáltásra, és készül, hogy megkapja a letolásadagját, amitől nem fél, csak nehezen magyarázkodik még.
- Filc. - fel is veszi a földről, és odatartja elé a rajzeszközét, meglóbálja, hogy ezt hogyan is alkotta. Na persze, lehet nem az volt a kérdés, hogy mivel tette, és arra volt kíváncsi, hogy művészvéna van-e a dologban. Na de már mindegy. Arra csak pislog megint, mikor arrébb lökik, de engedelmesen lép félre, tartogatja tovább a filcet, és fixírozza a másikat, hisz nem tudja, hogy mire készül. És már mondja is.. Julien arcára nagy vigyor ül ki, amikor nem letolást, hanem jó tanácsot kap. Egyből felvidul, bólintgat, hogy eme kritika igenis jó, és igenis alakítani fog rajta.
- Jó, hogy mond. Mindenkinek látni kell ezt! Nagyobb kell! - pillant a falra, de nem húz még vonalat, csak figyel. A bemutatkozásra figyel, mivel ha nem teszi, nagyon könnyen elfelejti a nevet, és igen kellemetlen lesz, ha nem tudja majd legközelebb.
- Én Julien. Hol látni? - rázza meg ő is a kezet, de mire mondhatna bármit, például azt, hogy harci dísze nagyon klafa, és neki is kell, ismét idegen, nem festménytől, és vöröskétől származó hang üti meg a fülét. Ma nagyon népszerű.
- Ahh! Te! - nem, nem ismeri a lányt, csak épp meglepi, mikor odafordul felé. Mit csinálnak.. Mennyire nézhet ki viccesen az indiánlány és a tróger punk egy helyen? El tudja képzelni.
- Mi mit? Euhm.. Épp fonogatni be a hajunk, illetve verset is tanulunk itt. - mindezt olyan ártatlan pofával veti szerencsétlen felé, mintha igaz lenne. Direkt ferdít, és löki a marhaságot, mivel a rajza látható, és a vöröske pedig felismerhető díszben van. A filc is az ujjai közt pihen, a rajzra lesve már húz is pár vonalat alapozásnak, és a felbukkanó kérdésre tekint vissza a szőkeségre.
- Persze, gyere ha azt akar. Amúgy.. - lép el a faltól, és ha már az előbb megejtette, megteszi most is. Kezet nyújt a szöszi felé, filcmentesen, miközben eléáll.
- Julien. Te?
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
EzoTv különkiadás - live
Írta: 2014. szeptember 13. 19:29
Ugrás a poszthoz

Ajajaj. Mire készül ismét? Azt tudja, hogy épp elkésni készül, ha nem szedi össze magát időben, és úgy néz ki, ezt fújhatja is, mivel sikerült többet pepecselnie, mint kellett volna. A lökött ötleteire úgy néz ki, itt több vevő akad, mint régi iskolái egyikében, így a lelkecskéje roppantul boldog, és kiegyensúlyozott. Igaz, vannak még nyelvi nehézségei, de ez sem érdeklik őt, mert valahogy mindig kidumálja magát, még ha hibásan is. De egyre szebben halad, mondjuk az imbuszkulcs és társai igencsak kiverik nála a biztosítékot, ha szembetalálkozik valamelyikkel. Szerencsére, nem sűrűn fut bele a dolgokba, és nem kell sokat szörnyülködnie.
Na de kanyarodjunk vissza ahhoz, ami most épp az aktualitás. Magára kapkodja épp a gönceit, sietősen, kapkodva, hiszen elmenni készül, és nem, nem a folyosóra. Pulóver, bakancs, sötét farmer, igen, lopakodni nem sárgában és pirosban kell mennie. Nyakában valami ismeretlen, misztikus akármire hajazó lánc lóg – ezzel szenvedett annyit, és ez miatt fog elkésni, vagyis.. már el is késett? Remeeek! Indul azonban, csendesen, hogy ne verje fel szobatársait, az Eridon népét, vagy bármely kastélylakókat. Csilingelő láncát pólója alá rejti, arcát mikor megvilágítja a csekély fény, ahova pár jelet rajzolt, mit valami indián, de ő inkább törzsi varázslónak alkotta meg magát. Nem,. Megint elszállt az agya, és nem bírt magával, ez tény. Viccesen fest, nagyon is, főleg úgy, hogy baljában a pálcája, jobbjában egy kisebb petróleumlámpa pihen. Minek is az, ha az emberfia varázsló? Mert, csak. Még a régiségboltban kukázta össze, és úgy gondolja, hogy ez illik ahhoz a legjobban, amit ma tenni akar. Feltéve, ha startból le nem tépik a fejét, amiért már igencsak elcsúszott a megérkezéssel. Szerencséjére akadály nélkül elér a bejáratig, kisurran, és már szalad is, hogy elérje a célt, a falut, pontosabban a temetőt. Azonban nem futva közeledik az utolsó métereken, és nem is zihál. Már egy ideje gyalogol, mivel nem akart kifulladni, és mert egy madártollat is összevadászott, melyet füle mögé tűzött. Most már végképp komikus képet mutat, de élvezi, és ahogy a távolban sejteni véli a célt, fellélegez. Kihúzza magát, nem, nem félt a temetőtől, sőt, hanem inkább attól hogy letolást kap. Nem tudja magát jól megvédeni szavakkal, vagyis, anyanyelvei egyikén igen, csak azt kevesen értik itt meg. Hjaj..
Végül el is ér a kapuhoz, be is löki azt, és körbepillant. Nem tudja, pontosan merre van, nem beszéltek meg olyan koordinátákat, amelyek lefedik azt, hányadik sor, hányadik kövénél fussanak össze, így csak elindul a nózija után, egyenesen. Meglepve kiált fel, mikor végül kivágódik elé az, akit nemrég még keresett gondolatban, megtorpan, és mikor elindítja a lavinát, behúzott nyakkal pillog a főnixből sárkánnyá avanzsálódott lányra. Húha. Tényleg egy órát késett? Aztaku…
- No, no, no! Várni már, várni. – csitítgatta picit, mikor levegőt vehetett végre, és kihúzta magát. Így pillantott végül a másikra, megcsóválva a fejét, mert hát, ő nem csinálta ezt szándékosan. Annyira.
- Fagyni? – kérdez vissza, majd leteszi a lámpáját a lába mellé, pálcát a toll mellé tűzi füle mögé, és a cipzárt lehúzva, bújik ki a pulcsiból, és nyújtja a másik felé. Azalatt egy póló van, az a tipikus zenekaros felső, de nem, jele nincs annak, hogy a másik fázna egy pillanat erejéig sem.
- Vedd. Meleg és finom. – vagyis, ezzel csak azt akarta közölni, hogy nem büdös kanszagú, hanem illatos, parfümös, tehát nem kap biomérgezést, ha magára kapja. Azzal már le is hajol, felveszi a lámpáját, és megvárja, míg vagy a fejéhez vágják a pulcsit, vagy felveszi.
- Tudni késés, de nézd.. menő, mi? – mutat a láncra a nyakában, mintha kuruzsló lenne. – Bocsánat. – nyögi ki végül, de ez neki inkább csak szó, mint az érzet, így már indul is beljebb, hogy megkezdjék, amiért ténylegesen jöttek.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Ölelkezz, ne háborúzz!
Írta: 2014. szeptember 13. 23:31
Ugrás a poszthoz

Igyekszik ám ő arra, hogy a tipikus bűnbánó kiskutyaszemeit előszedje, és sikeresen alkalmazza is a másikon, hogy ugyan ne akarja már letépni olyan hévvel a fejét. Na jó, azért annyira nem durva a helyzet, ezt ő is látja, hiszen nem folytatja olyan hosszan, és nem is nyúl a nyaka után, hogy elkapja és jól megszorongassa. Már csak az kellett volna.. Mondjuk, iszonyat hangosan tud visítani, az már jó mentési módszer, hiszen felveri a fél falut. Az ugyan már mindegy lenne, hogy szép kis büntetést kapnának azért, mert kiszöktek a kastélyból. Mindegy is.
- Egy óra? – még bután is pislog, a nem létező karóráját megnézve, állát ütögetve egyezteti az időt, amelyet maximum zsigerei jelezhetnek, mert karórája rég nincs, elhagyta őket, vagy, mint az utolsót, összetörte, amikor ő maga is vágódott egy nagyot.
- Óóóóó! Hát egy óra! Késik, nem tudni, mikor mennyi pontosan. – csóválja meg a fejét, az amúgy igen mókás magyarázatát, de no. Az volt a cél, hogy a másik ne kiabáljon tovább, mert még a végén egy aranyos temetőőr idetéved, vagy falulakó, aztán jaj lesz nekik, futhatnak hazáig, ott pedig lapos kúszásban a körlet felé. Nem hiszi, hogy az éjjeli szökevényeket olyannyira kedvelik a prefektusok – maximum büntetni, de azt nagyon. Megdörzsöli a fülét, amikor a lányka befejezte a mondandóját, mert tény, számára hangos volt, de csak kissé csengett tőle hallójárata. Miután felkerült a másikra a pulcsi, ő maga pedig totál szokványosan ácsorog a hidegben, még mindig a láncát fényezve, amely, annyira nem kötötte le a lánykát, mint amennyire remélte. Pedig tök gondosan készítette el, hogy tényleg olyan legyen, mint amit azon a rajzon látott, de hát, nem biztos, hogy egy képregény amúgy hiteles képet ad, de üsse kavics. Nem ezen téma szakértője. Kis libabőr jelenik meg karján, amikor már sétál, de nem veszi fel, ennyit még elbír, szerencséje, hogy nemigen van télen sem gondja a hideggel, olyannyira nem, hogy rohant már ki alsóban a hóba, miközben anyja teli torokból üvöltözött vele. Jó, megfázott kicsit, de semmi komolyabbat nem kapott el. A hülyéknek áll a szerencse, tudja ő ezt.
- Ühm, keresünk.. keresünk egy nagyon régi sír. Az ott van rajt, hogy.. – nézelődik körbe, de igazából fogalma sincs, mit, vagy kit keres. Random ötlet volt, nem is gondolta, hogy valaki vevő lesz rá, így kész terve nemigen volt még most sem, így majd ugyanolyan random módon fog választani valamit. Amúgy is az a legjobb. De mire bármit kinyöghetne, már csak annyira marad ideje, hogy ő is választ visítson a sikításra, megpördül tengelye körül, és a pálcát maga elé tartva, a „célpontra” szegezve készen áll arra, hogy leátkozzon mindenkit, aki csak támadni akar, de azt tapasztalja, hogy senki nem áll vele szembe.
- Mi a.. – pislog, majd végül tekintetét leejtve tekint a földön hasalóra. A pálcát eldugja ismét, visszalépked hozzá, és leguggolva mellé, karját finoman megfogva húzza fel ülésbe, és kíváncsian pislog rá a gyér pálcafényben.
- Minden lenni oké? – érdeklődik, mert igazából fogalma sincs arról, hogy mi is történt. Vagyis, sejtése van, de hát, amilyen katasztrófaelméletei vannak, simán rábökné, hogy egy zombi nyúlt ki, és ejtette el. Jobb, ha ezt nem rá bízzuk.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Pedig nagyon kíváncsi vagyok.
Írta: 2014. szeptember 14. 22:19
Ugrás a poszthoz

Hát, biztos kellemesebb élmény lett volna, ha egy kávé mellett ülve beszélik át a dolgokat. Vagy nem, nemigen ismeri a testvérét, így nem tudhatja, melyik módszerrel lett volna jobb. Elgondolkodott azon, hogy ír nekik egy levelet, hogy hahó, itt vagyok, és fussunk össze, de vagy mindig kiment a fejéből, vagy nem vette rá a lélek. Az írás nem annyira bizonyítható, mint az, hogy előttük áll, és megmutatja a tárgyi bizonyítékot, hogy nem ő firkantotta magának az igazolványaira ezt a nevet, hanem valóban – félig csak – az ő vérük. Hát, már mindegy, hiszen itt áll, csendben bámulja a másik arcát, amely lehet, hogy perceken belül még mérgesebb lehet, vagy egyenesen robban. Picit behúzza a nyakát, főleg akkor, amikor saját egyik elhangzott szavát zúdítja rá. Komolyan. Ő ezt hiszi, és tudja, neki más verziót nem mondtak. De ha ebben az életben találkozik valaha az apjával, akkor okosabb lesz, és biztos, hogy megkérdi, miért is hozták őt össze.
- AAAAZ! – puszta poénból veszi át nővére hangsúlyának mását, persze, halkabban, hiszen nem akar ő kiabálni, neki semmi baja nincs, sőt, még örül is. Örül hát, mert kipipálhat egy pontot arról a listáról, amivel érkezett, no meg, benne nincsenek ilyen negatív gátak a másikak ellen, meg akarja ismerni őket, még ha ebből az egész szituációból hogy nem lesz a legszeretettebb kisöccs ebben az évben. Évezredben. Nem is gond, majd lesz valami alapon vágja zsebre a kezeit, és immáron francia szavakat hall, ami nagyszerű, mert még jobban megért mindent, örül, hogy ennyit kedvességet kapott ezek mellé. Csak mosolyog, széles békamosolyával fürkészi őt, majd megvonja a vállát kissé, és széttárja a karjait, hogy nem tehet arról, hogy nem lett otthon, vagyis náluk reklámozva.
- Én sem sokat tudtam. Igaz, nem elsőre hallottam rólatok.. de na. Nem tudtam például, hogy ilyen csinos nővérem van. Most akadjak én is ki? – jó, hát hízelegni azt tud, ez tény, ha nem is javít semmit az esélyeken, de jól esett neki. Visszadugja inkább kezeit a zsebébe, és rágó helyett nyelvét rágcsálja. Nem, nem kezdi eljátszani, hogy kiakadt, mert neki amúgy is célja volt ez a találka, igaz, plusz fővel, de a meglepetés felbukkanása csak jót tett neki. Ennyivel előrébb jár, de azzal is, hogy a hírét biztos elviszik a másik félnek is, és gyanítja, hogy nem kell sokat várnia arra a találkára. Az, hogy kellemes lesz-e, vagy sem, már más tészta.
- Semmi gond.. – legyint, hogy ez miatt ne szabadkozzon, kapott ő már az életben ennél rosszabbakat is, amikor még ennyire sem bántak vele kedvesen. Rászolgált, mert tényleg egy hihetetlenül nagy tróger, de élvezi. Ez már lepereg róla, és csak vigyorog magában mint a tök, ámbár most csak mosoly ült ki arcára. Amikor viszont előkerül a kés, szemei kissé tágra nyílnak, és a pillanatnyi sokk után – és fellélegzés után, hogy nem az ő torkát metszették el -. Csak pillog párat a falban pihenő késre, és kellemes szitokszavak préselődnek ki ajkain. Azért ez.. hű, meg ha volt.
- Szerencsétlen… fal. – csóválja meg a fejét, bár igazából nem is érdekli az, hogy épp azon majréznak, hogy „hogy néz ki az a lyuk ott?!”. Inkább csak a falhoz lép, és nekidöntve hátát, ismét a másikra figyel, szórakozottan bólintgatva a dolgokra.
- Király! Amúgy se csináltam volna meg a büntetőmunkát. – mert mocsok lusta hozzá, de ezt inkább magában tartja. - Mégis hogyan kavarnék én be neked? Végigrohanok a folyosón azt kajabálva, hogy te vagy a testvérem? Vagy..? – tényleg kérdi pillantásai voltak, hiszen nem értette meg, mivel tudna azon kívül bekavarni, hogy létezik, és még egy iskolába is jár velük. Viszont hamar vigyor ül ki arcára, amikor felmerül a másik testvér, ha csak szavakban is.
- Tudok róla is, vagyis,, annyit, mint eddig rólad. Ő milyen? Mesélsz nekem róla? – érdeklődik, hogy addig, míg nem fut belé, legalább elképzelése legyen arról, kire gondolhat úgy, hogy az az ő bátyja.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Pancsoló kislány
Írta: 2014. szeptember 17. 20:40
Ugrás a poszthoz

Mivel neki eddig sem volt semmi dolga, hiszen a vizsgák őt idén nem érintik, kényelmesen ellubickolt, felfedezett, szórakozott eddig, és teszi mostanság is. Egyre több arcba fut bele, vagy épp meg is ismerkedik velük, lyukas névmemóriájának van mit fejlődnie ugyan, de már egészen jól megjegyzett pár nevet a sajátján kívül. Nyugalmas hétvégének néz elébe, lassan indul be minden, így unatkozni nincs ideje, aminek roppantul örül. Nem tervezett konkrét dolgokat, hiszen ő tökéletes példája a spontanitásnak, rögtönzésnek. De ez nem zárja ki azt, hogy másnak lehetnek olyan ötletei, amelybe őt is belevonhatják. És.. elrontója ő bármi rossznak is? Ugyan.
Így jött az, hogy akivel első nap, az első órákban futott össze, meglelte, és egy kellemes nyárvégi fürdőzésre invitálta. Ugyan nem a tavacska partján, vagy Balaton mellett, hanem a faluban nyíló új különlegességbe. Nem hallott róla, nemigen nézegetett plakátokat, melyek hirdettek bármit is, de hisz a lánykának, hogy az tényleg ott van, és nem valami csúnya helyre akarja elvinni őt. Na, az vicces lenne, mert hát.. nem olyan alkattal áll szemben. Megbeszélt időpont, megbeszélt találka, amit inkább felírt egy papírra, el ne felejtse, mert hajlamos rá, nagyon is, de szerencse ennek a trükknek, minden az eszében maradt, így tudta, hogy mikor kell indulnia.
Nem is vacakol sokat a neves napon a készülődéssel, eleve fürdőnadrágot húz magára - szép mintásat -, egy fekete trikót, és papucsot. Azért visz váltást, hogy ne nedves hátsójú nadrágban kelljen hazadöcögnie, így egy hátizsákba belekerül a farmer, egy vastagabb, többet takaró póló, és az elmaradhatatlan, krokodilos törölközője. Indulásra kész, pénzt is visz, mivel tudja, hogy ilyen zárt helyekre nem illik kaját vinni, és valóban, csak édességet gyömöszöl a ruhái közé, hát nem édes? Miután a táska vállán pihen, ő az utolsó simításokat végzi állandó kócos haján, már indul is. Nem néz az időre, hiszen úgy gondolja, bőven jókor indul, ugyan, pár perc csúszás megesik, de elenyésző ahhoz képest, amelyet megejteni szokott néha napján. Az már kissé necces helyzet, hogy sosem járt arra eddig, így, amint lejut a faluba, máris kis gondok akadnak életében. Szerencsére, nem szaggattak le minden plakátot, és most odalépve el is olvassa, hogy merre is található a hely, az akciós nyitás, meg a többi nem érdekli. Leszaggatja a papírost, azzal a céllal, hogy ez lesz most az ő kis térképe, mert a lap alján ott a tájékoztató, mi merre található. Még egy gyors pillantás a falu térképére, ezzel is értékes perceket vesztett, majd már robog is. Némi tájékozódás, ácsorgás után viszont csoda történik, és lám, jó helyen fordul le, és el sem téved. Előtte ott a fürdő, őt meg már tutira várják, így szedi a lábait, sietősen, majd amint kiszúrja Annát, odalépked hozzá.
- Hú! - ijeszt rá vicceskedve, majd leparkolva nyújtózik egyet.
- Szia! Menni befele?
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Ott túlságosan egészségszag van...
Írta: 2014. szeptember 18. 14:54
Ugrás a poszthoz

A legtöbb esetben felnevet, ha valaki felbukik a közelében, de most inkább meglepte a dolog, mintsem megnevettette. Hangot is adott neki, kissé visszhangot gerjesztve ezzel, és reméli, hogy senkit nem sikerült felvernie se neki, se a lánykának a sikítással. Legfőképp a temetőgondnokot nem, ha létezik ilyen. Ha létezik. Nem ismeri a helyet, de az esetek nagy százalékában létezik ilyen. Nem érti, hogy valaki hogy képes amúgy temető mellett, vagy annak valamelyik pontján élni. Mondjuk, a szomszédság csendes, meg úgy az egész hely, ami valakiknek fontos szempont de.. nem, őt a hideg rázza még a gondolattól is. Annyira nem eszement, hogy több időt töltsön egy ilyen helyen, mint amennyit kellene, főleg, nem napokat, heteket. Meg is rázza a fejét, látványosan, aminek okát nem tudja a másik, mivel nem hangosan gondolkodott, így meglehet, kicsit bolondnak nézi, hogy csak úgy ilyeneket tesz. Elbambult kicsit, ennyi belefér.
- Akkor jó, ha nincs. Nem nagyon fájni? – pillant le a szorongatott bokára, de nemigen lát semmi olyat, ami bajforrás lehet, ámbár a kezecskéktől nagyon nem is láthatja a bokáját, mivel takarásban van. De ennyitől csak nem tört ki, esett már sokkal nagyobbat, meg kényesebb helyre, arcra, fejre, de még mindig itt van, és csak ütődöttebb lett, semmi több. Bár, mondjuk nem ilyen nyugton ücsörögne, ha törésről lenne szó, hiszen még a lábujjtörés is iszonyat fájdalmas volt anno, ordított is, mint akit nyúznak. Na de most nem akar ismét elbambulni, így inkább a kérdésre koncentrál. Elhangozta után megemeli kicsit magát, de még mindig egy szintben van nagyjából a leányzóval, és tekergeti kezdi nyakát, körbe-körbe keresgélve, de hát, sötétben nemigen fog semmit sem látni.
- Ühm.. hát ööö.. – nézelődik tovább, hááátha, de nem, nem lesz okosabb, így csak saccol mi merre hány méter. Még ha világít is, azzal sem megy sokra. Francba, hogy nem lát olyan jól éjjel, mint egy macska.
- Arra. Talán. – emeli fel a kezét, és mutat egy irányba, amit helyesnek vél. Ugyan, még mindig nincs terve, hogy melyiket akarja, mit nézett ki, mert hát, nem nézett ki semmit, de majd improvizál. Mert csak. Így az irány is csak megszületik, többet nem is mond, csak némán pislant a másikra, mikor belékapaszkodva igyekszik felállni. Nem moccan, hagyja, hogy most támasztéknak, mankónak használják, és csak lassan emelkedik meg, mikor már a lányka is ácsorog, és igyekszik kipróbálnia, mennyire működik a lába. Nagyban nézelődik is, úgy néz ki, minden klappol, így már nézelődik is, hogy merre menjenek ténylegesen, de hopp, ismét meglepő fordulat. Nem visít fel ugyan, csak nagyokat pislant, amikor ismét megkapaszkodnak benne. Előre görnyed kicsit, elkapja a karját, és kérdőn pillant rá, hogy mennyire oké a dolog?
- Nem lenni semmi gond. – legyint végül, és utána lépdel a sírhoz, ki tudja, megint mankónak kell-e majd, vagy valami, mindenesetre figyel, hogy ha borul, ott legyen, mert ő viszonylag puhább, mint az anyaföld. Megállva hajol le, olvas ő is, és mikor meghallja a felolvasott nevet, hunyorogva mered hol a sírra, hol a lányra.
- Mi? – bukik ki belőle, mert ez neki túl sok volt mára. Ez magyar név? Hát ööö.. Még a „dz”, „dzs” hangokkal sem tud mit kezdeni, hát még ez. Kész agyhalál.
- Osz.. Oz.. Ozdonai? – nem, csűri, csavarja, de a sok magánhangzó egymás mellett nem jön ajkaira, pedig nekik is vannak fura a szavai, no meg a francia sem a legegyszerűbb, de mind tudjuk, hogy a magyar az egyik legnehezebb.
- Ovalami. Ezt lehetetlen kimondani nekem. Ilyen név nem is lenni! – puffog, de már csak azért, mert zavarja, hogy neki nem ment olyan jól, mint neki.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Vadásszunk könyvet a Picúrnak
Írta: 2014. szeptember 21. 14:09
Ugrás a poszthoz

Kezdenek lenyugodni a kedélyek, hiszen már nem lát annyi ideges, fel-le rohangáló egyént, akik majdhogynem a hajukat tépik, olyan ideg tombol bennük. Nos, igen, ez csak annyit jelenthet, hogy vége a vizsgaidőszaknak, vége a szenvedésnek, és lassan, de biztosan kezdődik a tanév. No, neki eddig nem volt sok dolga, így, a most beálló iskolai szünetet szinte fel sem veszi, hiszen ugyanúgy lökődik át bele, mintha csak egy sima másnapra ébredne. Viszont, érzi ő, hogy valamit kezdnie kell, sok dologgal ugyan, de mindre nem lesz úgysem ereje, és ideje. A nyelv. Az egyik olyan dolog, amit tud alakítani, csak akarat kell hozzá, ami, az ő esetében a legnehezebb dolog. A lustaság nagy úr..
Haza nem kívánkozik, nemrég jött, túlságosan leköti a kastély, a mindenség, amelybe nap mint nap belebotlik, így csak egy levelet ír, hogy megvan, még mindig él, és maradni kíván a szünetben. A válasz nem is igazán érdekli, de inkább ír, mielőtt kutatócsoportot küldenek az iskolába, hogy él-e még a gyerek. Nos, ezzel meg is előzi eme műveletet, így bátran vág bele a projektbe. Persze, kell még egy kis idő hozzá, mivel a délelőttöt még mindig csak a fetrengéssel, és Zsülivel való perlekedéssel tölti, de hamar ráun, így felkelve táplálkozni igyekszik. Az ipari mennyiségű étel után, hirtelen felindulásból nem az Eridon felé veszi az irányt, hanem fordul, és kitartóan a Könyvtár felé halad. Kezei a zsebében pihennek, íriszei a körülötte mozgókat vizsgálják, vagy csak a portréalakokat, míg el nem ér addig a bizonyos ajtóig. Hanyagul, könyökével nyomja le a kilincset, és vállával löki be annyira az ajtót, hogy beférjen, majd már slisszan is a sorok közé, kitartó keresését megindítva. Nem tudja, pontosan mit kellene keresnie, így hosszas időt tölt el csak azzal, hogy a katalog-címkéket olvasgatja, tájékozódik, és amikor úgy gondolja, igencsak jó helyen jár, már a könyvcímekkel köti le magát. Mire a sor végére ér, már lapul a kezében pár szótár (angol - magyar, magyar - francia), illetve pár nyelvtani kisegítő, és helyesírási szabályzat. Úgy gondolja, ezekkel a legegyszerűbb kezdeni, persze, ha ereje és kedve is lesz. Egyelőre csak belepillantani akar a halomba, kicsit soknak érzi, hiszen igencsak felpakolt, így lépdel a kényelmes fotelok, asztalok felé. Azonban, amikor odaér, hogy ledobja könyveit, csak meglepve pislog. Igen mulatságos látvány, amint ott áll egy halom könyvvel a kezében, amit készülne lerakni, de csak áll, egy helyben és pislog le a... az ott kajak egy mókus?
- Jajjaj, te itt? - vágja vissza hóna alá a könyveket, majd körbepillant, mivel arra csökött intelligenciával is rá lehet jönni, hogy nem természetes élőhelyén tekinti meg a könyvtármókust. Lépked párat, nyakát megnyújtva figyel a sorok közé, és ki is szúr egy, a közelben "szenvedő" lánykát, aki épp biztosan azért imádkozik, hogy nyúljon hirtelen 10 centit. Odalépked hozzá, minden szívbaj nélkül, és felpillant arra a pontra, amit épp elérni készül.
- Miért nem lebegtetni le, azt? Egyszerűbb, mint mászás. Non? - most már a lánykát figyeli, akaratlanul kibukott kérdése után, amely kb annyit jelent, használd az eszed, és légy lusta, ne mászókázz. De most komolyan.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Csobbanuuunk!
Írta: 2014. szeptember 22. 22:21
Ugrás a poszthoz

Örül annak, hogy leleményes volt inkább, mintsem olyan, aki csak úgy megindul a vakvilágba. Lehet, hogy most valamelyik istentelen utcában kóborolna, messze a fürdőtől, kastélytól, bármilyen embertől. De lám a rögtönzött térképe ért is valamit, nem csak rongálás, hogy leszaggatta, ő jóra használta fel, ki tudja, lehet ez is volt az eredeti célja a hívogatáson keresztül. Ahh, meg nem értett zseni ő, biztosan, csak még nem jött rá, viszont mindennel eljön majd ugye az ideje. Csak ki kell várni, és kell az a bizonyos löket, amely majd szépen reflektorfénybe helyez mindent. Majd. Egyszer. Térképét viszont most összehajtogatja, és a táskája oldalzsebébe mélyeszti, hátha akad még majd alkalom, amikor majd szüksége lesz rá, bár, annak nagyobb a rációja, hogy évek múlva húzza ki majd onnan, mert elfelejti, ahogy az éves pakold ki a szemetet a táskádból akciót is. Nem lehet mindent észben tartani, na. Amint elereszti a táskát, nyújtózik egyet, hiszen már nem kell sietnie, ideért, itt van, és boldogítja is a másikat a jelenlétével. Azt, hogy késett picit, meg sem szólja, hiszen nem volt olyan sok, mint amennyi lehetett volna belőle, ha például eltéved, vagy olyan helyre megy, ahol valami érdekesség van, és leköti vele magát órákra, mire eszébe jut, hogy sietni kellene. Elég nagy káosz van a fejében néha, és eléggé szétszórt a figyelme, ha úgy adódik. Mint aki örökösen fel van húzva, és kifogyhatatlan elemet pakoltak belé. Figyelme viszont most egészséges, hiszen hasonló vigyorral vizsgálja a lánykát, mint amit ő maga is ad neki.
- Akkor, ne várni, indulni! – lelkesedik a dologért, és Anna mellett haladva nézelődik, míg a jegypénztárhoz érnek. Azért az alapvető illedelmességi szabályokkal tisztában van, akármekkora link tróger, így már zsebe felé is nyúl, hogy jegyet váltson, de Anna olyan gyors, hogy mire kettőt pislog, már meg is van minden. Ahogy pecsétet nyomnak a kezére, akkor éled fel, hogy hoppá, ezt nem így kellett volna ám.
- Nekem kelleni jegyvásár, nem neked. Én vagyok fiú. – magyarázza, hogy megvette volna ő is, arra nem jön rá, hogy valószínűleg azért vette át eme szerepet, mert neki nyelvi nehézségei akadnak, és néha olyan erős az akcentusa, hogy nem érteni, mit makog össze-vissza. Jó na, látszik, a szándéka nagyon is megvan, de kész utólag is fizetni, ha úgy adódik. Bár, az árakat ideje sem volt megnézni.
- Rendben. – bólint arra, hogy a másik öltözni indul. Neki ez jóval egyszerűbb volt, hiszen ott, helyben állva húzta le magáról a trikót, gyűrte be a táskába a papuccsal együtt, és csak egy öltözőszekrényt foglalt el, ahova bepakolta a holmikat. Ez negyed annyiba sem telt, mint egy bikinifelvétel, így, mikor Anna visszaér, ugyanott találja őt, de már felső nélkül, fürdőnaciban. Gyors pillantással méri fel miféle bikini került a lánykára, de nem tátott szájú, zavaró stírölést vág le.
- Csinos. – dicséri meg, majd amint kimondja a varázsszót, felkiáltva, ami valami idegen nyelvű csatakiáltás, más rohan is a víz felé, és beleveti magát. Az már más, hogy azért visít fel, mert a hasas baromira csíp...
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
kajaillat ölelésébe *-*
Írta: 2014. szeptember 22. 22:47
Ugrás a poszthoz

Azért még egy ideig figyeli azt a bokát, hogy tényleg úgy van-e, ahogy mondja, mert hát, saját magból kiindulva néha szépít az ember a valóságon, hogy ne tűnjön olyan elesettnek, vagy épp gyengének. Nem az van, hogy Julien a lovagiasság mintaképe, de ha látja, hogy nagy a gáz, felkapja a hátára, és visszasétál vele a kastélyba. Azonban, újabb szavak, és úgy néz ki, valósak is. Így, ez elmarad, egyelőre. Mármint, a visszatérés.
- Oké, oké, elhinni. – bólint, és tartja fel a kezeit megadóan, hogy nem faggatja tovább erről, és fejben már lapoz is. A név, az a bugyuta név az, ami legközelebb már olyannyira foglalkoztatja őt. Bosszút tekintete még mindig él, és még mindig nem képes elfogadni, hogy ez tényleg létező név, és nem, valaki odafirkálta csak, hogy a gyenge magyaros kisdiák jót szívjon. Persze, ha tudná, mennyire cifrább nevek léteznek emellett, akkor most nem lenne ez, viszont, addig kimorogja magát ezen. Végül inkább csak megrázza a fejét, és legyintve egyenesedik ki. elhiszi már, hogy létezik, de nem is lett a kedvence. Amennyire lusta tanulni, annyira bosszantja az is, hogy mennyivel ügyetlenebb, mint mondjuk ha németül beszélne. Fogalma sincs, hogy azt hogy tanulta meg annyira, amennyire a magyart nem. Na mindegy, majd változtat rajta. ahogy viszont mutogatni, és szótagolni kezd neki, kissé hunyorogva figyel, vakarja meg a fejét, miközben összeegyezteti a leírtat az elhangzottal, majd kezét leeresztve szusszan egyet. Kedves tőle, hogy tanárnéniset játszik.
- Ozronay.. nem.. – áll meg, és jó párszor a „ZDR” betűhármast ismételgeti halkan, hogy ne törjön már bele így a nyelve. Végül, kihúzza  magát, mint egy büszke kisdiák, és rávigyorog a lányra. - Ozdronay. Aaaaaa! – csapja össze tenyereit. Kész, sikerült, bár még mindig morog magában, és nem biztos, hogy még egyszer menne neki most ilyen szépen. Nem is érdekes, az, hogy így ki tudta mondani, elaltatja benne a dolgot, nem kattog rajta annyira, és már inkább kész azzal foglalkozni, amiért jöttek, és ami miatt itt van. Fogy az idő, a levegő hűvösebb már, de még mindig nincs gondja vele, ha lúdbőrzik is a karja, fel sem veszi, mert a hő, amit érzékel, neki baromi kellemes.
- Mmm? – kapja fel a fejét a kérdésre, mert igen elbambult, hiszen terveli, hogy mivel kezdjenek, majd miután megrázta a fejét, hogy oda is tudjon figyelni, lepillantott magára. Elnézi pár pillanatig a póló ujját, a karját, majd megvonva a vállát, visszapillant rá.
- Áhh, nem. Nyár. Az lenni még. – meg a kis fejedben, az is biztos. Inkább leguggol, és onnan pillant fel rá.
- No, megidézni akkor szellem? – kérdő pillantás, hogy a másik még mindig akarja-e, mert nem erőlteti rá, ha már más tervei akadtak. Sosem lehet tudni.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Lovagiaskodom
Írta: 2014. szeptember 22. 23:04
Ugrás a poszthoz

Ha valaki olyan látná, ennyi könyvvel, aki ismeri is, lehet, hogy hívná a papot, hogy Julien esze elment, megszállta az Ördög, vagy legalább minimum valami stréber, könyvfaló szellem, és most rágja az agyát, hogy betűt faljon vacsorára. Igen, totálisan el tudja képzelni, ahogy marharépa szobatársa valahol a földön fetrengve visít, és arra kéri, most már hagyja abba a szórakozást, és ne imitálja, hogy olvasni is tud. Aztán a fej, amikor benyögné, hogy ő most ténylegesen tanulni fog… ultimate. Mondjuk, ezért már megéri, amellett, hogy nem fog makogni, vagyis, csak kevésbé annyira, mint eddig. Meglátja, mennyire megy így neki a dolog.
Na de azért lassan kezdi érezni karján a súlyt, amelyet a tudás nyom rá, így kezet vált, és egy hangos roppanással ereszti ki a fáradtságot eddig használt karjából. Egy csontkovács most visítana valahol, ha hallaná. Azonban, nem azzal foglalkozik most, sem azzal, hogy a könyvtárosig ballagjon, és kikölcsönözését érvényesítse is, hanem azzal aki előtte, vagyis, jelenleg felette ácsorog, és könyvet igyekszik vadászni. Az ilyen amúgy marha cuki látvány, főleg annak, aki már most 170 centi fölé nyúlt, és baromi esélyes, hogy még nőni is fog valamennyire, ha nem nyúlik olyan nagy szamárrá, hogy ne férjen be az ajtón. Vigyorog is egy sort magában a dologra, de nem jegyzi meg a dolgot, inkább csak figyel, egyelőre felfele, hiszen még nem mászott le onnan, nem adja fel, hogy megszerezze a könyvet. Amikor viszont felvilágosítja, hogy miért is ezzel a nomád módszerrel akar ilyet elérni, megvilágosult tekintettel pislant, ajkaira kerekded „ó” alakúra nyílnak, pontosan azt a jelentést hordozva, hogy: értek mindent, nincs több kérdésem.
- Az kellemetlen. Sokat menni, fárasztó, én se akarni ilyenkor. Bár, én úgy tudni, hogy mindig mindenki pálcával járni mindenhol. Ez olyan.. alap, vagy mi. – ráncolja a homlokát, mert hát neki könnyű, bedugja egyik zsebébe, és ott van. De tény, volt, hogy majdnem anélkül indult el, de erre valahogy sikerül figyelnie, és visszamennie, ha elmaradt. Olyan, mint a pálca mellett pihenő ceruza, és filc, ha épp alkotni támad kedve. Az is mindig elkíséri, mindenhová, csak egyszer nem tette, és lám, olyan kép jelent meg lelki szemei előtt, amit meg akart örökíteni, de mire visszarohant eszközért, már nem volt meg. Fura, hogy ezekre mennyire ügyel azért..
- Ahh, segíteni, persze. – bólint párat, hogy megteszi, és már nyúl is a zsebébe, előszedve a pálcát, és megbűvölve a kért könyvet, az pillanatok múlva már a lányka kezében pihen, a feladat pedig sikeresen teljesítve. Át is kerül ujjai közül a pálca a füle mögé, és szabad, könyvmentes kezét felnyújtja a másiknak, hogy most már lemászhat a székről, és olyan tök rendes srác, hogy még segít is ebben.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Mesélő, tedd a dolgod!
Írta: 2014. szeptember 23. 00:03
Ugrás a poszthoz

Vihogva rohan végig a folyosón, veszett tempóban, mintha épp vagy száz ember kergetné őt, vasvillákkal. Annyi nem is, de pár, felsőbb éves utána indult, amikor módszeresen kitolt velük, és bedugott az egyik mamlasz feneke alá – persze, még mielőtt leült volna, a Társalgóban egy pukipárnát. Hogy mekkorát szólt! És micsoda röhögés kerekedett, meg vörös fej. a csendes beszélgetések mellett túl hallható volt az, amit a párna eresztett, és könnyű volt meglelni azt is, merről jött, így, szerencsétlen akaratán kívül égett be. Ő meg csak azért bukott le, mert ő vihogott a legjobban, és hát, túl gyanús lett, de nem érdekelte, mert ő gyors, ha ilyenről van szó, és nem is tudja már, hogy egyáltalán követik-e, vagy leszakadtak a lépcsőnél, amikor felrohant az eggyel feletti emeletre. Lefékez lassan hát, de nem azért, meg megállni akar, csak kikerül pár embert, és fut tovább, hogy valami menő búvóhelyet keressen húsz percre, majd elbújva visszahúzzon a szobájába. Holnapra úgyis elfelejtik, hogy mit tett, vagy ha nem, hát elkapják, vagy meglóg előlük megint, nem nagy dolog. De a móka az móka, és minden pénzt megér.
Újabb forduló, újabb folyosó, érzi már, hogy pihennie kellene, szusszannia, így, a közepe fele meg is áll, és térdére támaszkodva fújja ki magát. Zihál eléggé, mert hát, végignyargalt a fél kastélyon, mint a veszett mókus, de még futna, ha arra kerülne a sor. Egy ideig áll így görnyedt, ziháló testtartásban, és csak akkor kapja fel a fejét, amikor hangokat hall közeledni. Nem, nem biztos abban, hogy azoké, akik épp most meg akarják fojtani, de az ösztön inkább nem alszik, így inkább lázasan nézelődik, hogy mit tudna tenni. És lám, a megoldás tálalva van. Pár pillanat kell hozzá, de kiszúrja az egyszerű ajtót, a semleges névvel, amely csak annyit takar: Szertár. Tökéletes! Kiegyenesedve nyargal az ajtóhoz, rántja meg, mert kissé szorul az ajtó, vagy a zár rossz, de nem kell sok, és már magára is csukja az ajtót, és néma csendben tapad fülével a falapra. A hangok nem hallatszódnak, nyilván elmentek, így megfordulva dönti hátát az ajtónak, és kifújja magát. Egy kicsit megpihen, de lusta arra, hogy kimenjen a dohszagos helyiségből, inkább fényt gyújt, és körbetekint. Nem is gondolta volna, hogy ilyen érdekes tároló is van erre, így, lustaságát legyőzve lépdel a rozoga, ámbár amúgy stabilnak tűnő asztalhoz. Régi könyvek, firkák, holmik, a történelem, titkok sokasága. Hümmögve nézelődik, pakol arrább olyan dolgokat, amiket van gusztusa megfogni kézzel, majd, végül egy megsárgult lapu könyvet kap fel, és úgy dönt, ezzel köti le magát. Nagy hévvel huppan fel az asztalra, kicsit meg is rezdül mellette a polc, de nem, nem figyel arra, hogy mint dönthetett össze, vagy mit nem, mert már lapozgat, és próbálja értelmezni, miféle könyvet talált, hogy pár percig lekösse, és indulhasson tovább.
Utoljára módosította:Julien Armand Saint-Venant, 2014. szeptember 27. 20:15
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Jaj úgy élvezem én a strandot
Írta: 2014. szeptember 27. 16:24
Ugrás a poszthoz

Még mindig zsörtölődik picit, de nem olyan nagy sértés érte kicsi lelkét, az ilyeneken is könnyen túltesz hamar, és ha nem is felejti el, de nem pattog órákig a másik fején sem. Tény, hogy most tényleg ő akart első lenn a pénztárnál, már csak azért is, hogy ne gondolják egy végtelenül bunkó valakinek, hiszen ez a titulus nem tetszik neki. Már mindegy, menti így a menthetőt, és valószínűleg nem lesz elkönyvelve annak, aminek gondolta. Maximum lassú csigának, hogy későn kapcsolt.
- Uhm. Jó, de hogy hálálni meg? – gondolkodik inkább hangosan, mert hát, nemigen vár választ, de ha kap, akkor az sokkalta nagyobb segítség neki, mint a hallgatás. De már lapoz is, egyhamar megtörténik mindkettőjük részéről az öltözködési procedúra, a várakozás az ő részéről, és addig ideje is volt körbepillantani. Szép hely, azt nem kell mondani, de hát, nem olyan srác ő, akit ilyenekkel meg lehet fogni könnyedén, és elhallgattatni, mert ahhoz sokkal több kell, amolyan vagányabb, kissé veszélyesebb terep. Embere válogatja, így ez nem róható fel a tulajon számára sem, azért nem menekül kifele, hiszen, társaságban van, és így biztos nem fog egy percig sem unatkozni, ha beindulnak a dolgok, a móka, no meg a kacagás is.
Nem hiszi, hogy amúgy ezeket a medencéket arra találták ki, hogy ilyen hévvel vessék bele magukat az emberek, de nem is látott olyan táblát, kiírást, ami ezt tiltaná bármilyen nyelven, formában. Na, meg ha kint is lenne, akkor sem érdekelné a dolog, hiszen kezdésnek ez igencsak kell neki ez a fajta plusz, valahogy túl snassz becsusszanni a vízbe, és elmerülni nyakig. Neeem, hasassal nyitás, az kell neki. Felbukkanása után sem kap semmit a fejére, így rosszat már biztos nem tett, és ahogy figyeli, a lányka is követi őt, hasonlóan, mint ő maga, csak más formában. Mikor már nyugodt körülöttük a vízfelszín, kissé megkapargatja bizsergő bőrtét a hasán, mert még mindig érzi a hasas erejét magán, majd párat körözve úszik közelebb a Annához, és tartja meg magát mellette. A felbukkanó kérdés kissé ugyan meglepi, de hát, várható volt, hiszen, ha nem emlékszik rosszul, az első találkájukkor megemlítette, hogy ki ő, és hogy kiket is keres.
- Csak egy. A másik elbújni jól előlem. Még. De megtalálni és akkor teljes minden. Bizonyára már tud rólam ő, mivel nővérem eléggé kiakadni, mikor megtudni, hogy én létezek itt. – vigyorog egy sort, amikor visszaidézi magában azt, mikor „lebukott”, majd szép bemutatkozása után dőlt a lavina. Na igen, az egy kellemes perc volt, és abban is biztos, hogy a testvérpáros másik fele már bizton értesült arról, ki kóborol az iskola területén. Alig várja, hogy beléfusson. De addig is, még a jelenben maradva merül le, és úszkál picit, kis riadalmat okozva a másiknak azzal, hogy menet közben elkapja a lábát, és jól megtapogatja a bokáját.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
mókusmókusmókusKeiko
Írta: 2014. szeptember 28. 22:06
Ugrás a poszthoz

Nem fér még mindig a fejébe, hogy hogy nem hordhat magánál valaki pálcát pont itt. Pedig ez az a hely, ahol orrba-szájba varázsolhat az ember, nem kell félnie a törvénytől, persze, csak ha nem átkoz le mindenkit. Jóformán mintha a keze egy része lennek sokaknak a vessző. Jó, megérti a feledékenység dolgot, mert olyanja neki is van, nagyon is, így nem lovagol tovább gondolatban a témán, ellapozza, és ráhagyja a lánykára azt, mit tesz, és hogyan. Ő megtette, amit tudott, és kész. Szabad kezével megvakarja oldalát, mintha bolhás eb lenne, de gyors mozdulat, olyan, amit ő már észre sem vesz, csak megteszi, mert meg kell tennie. Hamar le is ereszti a kezét, immáron elkönyvelve, hogy ma felírhatja magának, hogy jót cselekedett, és biztos nem fog már csak szenet kapni a csizmájába, ha eljön az idő, és várja a nagyszakállút. Feltörő ásítását elnyomja, hiszen nem akarja megmutatni, milyen szép a torka, sem azt éreztetni, hogy baromira unatkozik. Egyszerű fáradtság kezd rátörni, hiszen nem épp annak a híve, aki kialussza magát éjszaka, a nappali alvás, meg mint tudjuk, feleannyira sem pihentető, mint az éjszakai, de nem tehet róla, nehezen szokik le a fordított életformáról. Sőt, talán sosem lesz képes rá teljesen.
Megrázza inkább a fejét, és felfele pislog tovább. Amint lesegíti a székről, tekintete igencsak lecsúszik, hiszen, amint nem a széken, hanem a földön áll a leányzó, megmutatja, milyen apró teremtés is ő. Megmosolyogja csak a dolgot, de nem szól semmit, miközben hóna alá kapja a széket, amelyet odacipelt létra gyanánt, és visszalöki a helyére, az asztal mellé. Enged annak is, hogy a nemrég említett bútorlapra lepakolja a könyveket is, majd pár körzéssel kiropogtatja a vállát, és visszapillant az apró lányra.
- Ez semmi. Szívesen. – rendezi le a hála dolgot, hiszen nem olyan nagy kunszt kézbe lebegtetni egy könyvet. A tanulás viszont már más tészta, így pillant válasza előtt az asztal felé. Hú, tényleg stréber mennyiségnek tűnik.
- Igen, ez muszáj. Én tanulni nyelvet, mert nem jó. Anyanyelv francia és angol, de nem magyar. Ez nekem nehéz. – mutat a szótárakra, nyelvhelyességi segédekre futólag. Megérti a meglepettséget, hiszen még szünet van, épeszű ember ilyenkor nem tanul, de ez nem is Bájitaltan, meg a többi okosság, ez csupán nyelv, amelyre, mint hallani, nagyon is rászorul. Sőt.. Nem dicsekedhet még nagyon azzal, miket tanult. Szerencsére, a nyelv ragad az emberre, ha használnia kell. A bemutatkozásra ismét visszahúzza féloldalas mosolyát, és lapáttenyerébe fogja az apró kezet.
- Én Julien. Örvendek neked, Keiko. – rázza meg finoman, majd kihúzva a széket, lehuppan rá. Lassan begörcsöl a nyaka a lefele pislogástól.
- Tudni azt, hogy itt mókus van asztalon? – böki ki a random, felbukkanó kérdését. Mert tényleg, komolyan. Itt egy mókus!
Utoljára módosította:Julien Armand Saint-Venant, 2014. szeptember 28. 22:06
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Bátor aligátor vagyok
Írta: 2014. szeptember 29. 23:06
Ugrás a poszthoz

Ásított egyet. Ez a dohos levegő csak elnyomja, vagy inkább az a szitu, hogy biológiai szemmel igen oxigénhiányos, miután kiloholta a fél életét. A veszélyhelyzet úgy néz ki, teljesen elült, már nem kattog azon, mikor fusson újra. A kinti hangok is elcsendesednek, bár, idebent sokkal nehezebb bármit is meghallani, de legalább jól működik az álcája, a bunkere, mert senki nem rántja fel az ajtót, bizonyára senki nem is néz erre amúgy sem, ilyen is csak neki juthat eszébe, hogy egy szertárban húzza meg magát. De kellett, hiszen még mindig fel tudja idézni maga előtt a srác arcát, amint ránézett, és leesett, hogy mi is művelt. Veszélyes azért, nem is kicsit..
Újabb, és újabb ásításokkal tűzdeli meg eközben olvasását, vagyis azt, hogy lapozgatja a könyvet, bele-belekap egy bekezdésbe, de az idegen szakszavak láttán fordul a gyomra, és lapoz, hátha ott valami vicces kép fogadja. De nem egy képregényt tart ujjai között, ez tény, így nemigen köti le őt ez sem, már-már készül arra, hogy lemásszon, kiszagoljon, és elinduljon a további dolgaira, mikor érkezik az égi áldás. Megugrik kissé, mikor az üvegcse pottyan a könyvre, és megpihenjen a poros, megsárgult lapokon. Meglepve pillázgat le rá, majd felfele, körbe-körbe, mintha azt keresné, aki idedobta ezt, akitől ezt a meglepetést kapta. De hát hiába, csak ő van idebent, senki más, még szellem jelét sem látja, így csak megrántja vállát, és visszapillant a löttyre. Szép színe van, mit ne mondjon, de hogy mi az.. fogalma sincsen. A könyv egyhamar csattan az asztalon, mikor ledobja, és ujjai közt már az üvegcsét szorongatja. A címke nem árul el semmit, aligha maradt belőle, és csak pár, valaha betűnek írt valami látszik rajta. Julien viszont túl kíváncsi. A dugót kiszenvedve szagol bele, mivel gyönyörűen azt hiszi, hogy valami gyógylével keveri a dolgot, sőt, mikor beleszagol, szájvíz-szerű illatnak fogja fel. Lehet, hogy az is. Nem tudhatja, és nem is fogja másként megtudni, viszont, méregnek nem hiszi, azok nem ilyen kellemes dolgok. Vagyis, amit ő ismer, aztán lehet, hogy ez az utolsó felvonása. De csak egy korty volt, egy nagy fintor, hogy nem, nem szájvíz, és már tenné is lefele, hogy nem él vele többet. Nagyon hasznos hobbi ismeretlen löttyökbe kortyolni. Mondtam már, hogy nem ép ésszel áldották meg?
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Búvár Benő kalandjai
Írta: 2014. október 4. 22:00
Ugrás a poszthoz

Feszülten, vagyis na, inkább nagyon kíváncsian várja, hogy miféle ajánlatot kap arra, hogy „visszafizesse” azt, hogy nem ő vette minimum magának a jegyet. Igazándiból összeget vár, mert hát, nem lenne az sem nagy cucc, elfogadná, ki is fizetné, de ami választ kap, az merőben más, mint amire számít. Fel is nevet a dolgon, de nem lepődik meg. Ugyan neki ez akkor sem jutott volna eszébe, ha itt ütik agyon lopótökkel, vagy bármi egyébbel, de úgy néz ki, az a bizonyos szendvics maradandó élményt hagyott a lányban. Benne nem, hiszen ezekhez az ízekhez van már nagyon régóta szokva, nem gondolta volna, hogy másnak is ínyére lesz, hiszen, nemigen szokott amúgy kaját osztogatni, mert a legtöbb esetben egy irigy kutya. Vagy rosszabb.
- Rendben. Csinálni neked majd olyat, amikor kell, és enni annyit tudsz, mi beléd is fér. Bármikor! – egyezik bele vidáman, mert hát a kaja, az kaja, és sosem mondana ellen olyan, alkalomnak, amikor is az az egyik „főszereplő”. Beteg is lenne akkor. Nagyon.
A habokban mártózva viszont már nem a beígért szendvics jár a fejében, sőt, pillanatnyilag el is felejtette azokat, persze, elraktározta, és eszébe is fog jutni, de nem akkor, amikor még mindig bizsereg a bőre ott, ahol csobbant, elég nagyot. Most inkább arra koncentrál, hogy kiélvezze a strandolást, fedett helyen. Nem, mintha nyáron nem lett volna elég alkalma, mivel a Balaton közelében élnek, eleget süttethette a napon a hasát, miközben lángost tömött magába. De ez mégis más, mivel nem strand, és nem is otthoni környezet, így máris izgalmasabb.  Főleg, hogy kellemes társaságot kapott maga mellé. Az, hogy a téma már igencsak másfele csúszott el, a másik rokonsága felé, már nem zavarta, nem bántja a dolog, sőt, igazándiból Julien talán nem is olyan, aki a szívére képes bármit is venni – vagyis, eddig nemigen sikerült odavenni bármit is. Így, teljesen nyugodtan válaszol, sőt, a lányka válaszára még meg is vonja a vállát. Nem hiszi, hogy így lenne, hogy bujkálna előle a másik fél, egyszerűen, még nem jött el az alkalom. Viszont, tényleg sűrűn csuklik manapság, bizonyára emlegetik már.
- Nem zavarni dolog. Nagyobb lesz meglepett, mikor meglátni engem. Én meg majd jól képen vigyorogni őt. – most is vigyorog, mintha eljött volna a pillanat, vagyis, mintha arra gyakorolna. De a vigyor hamar eltűnik, ahogy ő maga is a víz alá merülve tűnt el. Elúszik a bokafogdosás után, azt ugyan már nem érzékeli, hogy a lány is lemerült, és jó hossz után fel kell úsznia, hogy nagy levegőt vehessen. Csapzott haját hátratűri, egészen lenyalt fazont kap így, majd, mivel nemigen tetszik neki, megrázza a fejét, mint a kutyák, ha víz éri őket, és körbepillant. Most a lány tűnt el, sejti, hogy úgy, mint nemrég ő, így várja, mikor, és hol bukkan fel, na meg, hogy hogyan. Sejti a dolgot, így felkészül, amennyire tud.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Mindig :3
Írta: 2014. október 4. 23:41
Ugrás a poszthoz

Amikor először jöttek ide nyaralni, és először hallotta ezt a nyelvet, még nem gondolta volna álmában sem, hogy ő valaha ezen nyelven fog kommunikálni, olyan szinten, amely több, mint amit a turisták tudnak. Azt, hogy valaha ilyen gondja lesz majd a szavakkal, mondatszerkezettel, bármivel. Igaz, akkor még csak nyaralásnak indult az egész dolog, nem pedig letelepedésnek. Eltelt már azóta némi idő, és a nem várt dolog bekövetkezett, már beszél a nyelven, de még messze nem tökéletes, és tudja, hogy sosem lesz az. Elég, ha csak az akcentusát vesszük, ami miatt sosem fog egy szép kiejtésű ember lenni magyar terén. De mindegy is, most kapott egy röpke tanórát, egy kis tudást, és jobb lett valamennyivel. Abban a percben, mert lehet, hogy holnapra már semmi nem marad meg belőle. Azért többet kell majd ezt még gyakorolnia, a szobájában a könyvek fölött, de még nem jött el annak az ideje. Még. A lány szavaira is csak megcsóválja a fejét, mintha hatalmas gondban lenne még mindig, pedig már rég ellapozott, de hát, ami kell, az kell.
- Nálatok mind név ilyen fura? – kérdi, mert hát, a lánynak csak több tudása, mint neki, aki alig hallott kb egy tucat családnevet, és akinek még a „Kovács” és egyéb egyszerű nevek is furák. Aztán az már más kérdés, hogy ez visszafele is működik, mert az ő neve pedig az ittenieknek nem egyszerű. Ilyen a világ, mióta leomlott Bábel tornya, és eltűnt a közös nyelv. Nem érdemes belemenni a dologba, hiszen sokkal fontosabb dolog is van ennél, pontosabban az, amiért idejöttek, hogy rontsák a levegőt, és még jól szabályt is szegjenek, közösen. Mert úgy sokkal viccesebb, tény és való. Már csak az a kérdés, pontosan hogy is kezdjen neki. Az időjárás kérdése nem sokáig lebeg köztük, hisz tökéletes megmutatja a lánynak, hogy mennyire nem fagyos, és, hogy azért is ajánlotta fel ilyen könnyedén saját holmiját neki. Nemhiába, a lányok nem szokták olyan jól bírni, mit a fiúk, ez tény. Illetve, a mama szerint ő sem bírja, és 15 foknál már igenis húzzon pulóvert, csak hát, most nincs itt, hogy ilyennel üldözze. Szerencsére. Szeret ennyire szabad lenni, sőt..
- Ühm.. Elmélet. Olvasni róla nemrég, onnan. Gyakorlat még nem. De elkezdeni kell, valahol. Hát itt, ni, pont jó lesz hely. – húzza ki magát, hogy ő tanult hülye ám, nem csak tetteti. Olyannyira tanult, hogy egy könyvben olvasta csak a dolgot, és az se szakkönyv volt. De hát mindegy, magyarázd meg a bolondnak, hogy miért nem kellene. Inkább azzal foglalatoskodik, hogy spéci lámpáját beizzítva teszi középre. Igaz, ott gyertyák voltak, mármint a könyvben, de hát, nem tudott sehonnan sem csenni párat, így maradt ez a megoldás. Hátha jó lesz, beválik, és valamit elérnek vele. Vagy épp semmit sem.
- Úgy kezdjünk neki, hogy így.. körbeülni lámpa. – mutat le a már égő testre és oda is húzódik. – Aztán hívni kell szellem, hogy jelenjen meg, majd ööö.. – vakarja meg a fejét, és gyorsan elgondolkodik, itt mi jön. Eltelik némi idő, mire végigmegy a lépéseken, és kihúzva magát, ismét okosnak véli agyát.
- Kell koncentrálni, úgy, hogy fogni egymás keze. És kántálni valami bugyutaság, ekkor pedig, ha jó, akkor jönni fog, siker lesz. – vigyorog mint a tejbetök, hogy most majd jól megcsinálják a semmit. Azért jóval bonyolultabb egy ilyen, de az ő lökött agyában ez ilyen egyszerűen létezik.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Bennem nem is lehet :3
Írta: 2014. október 15. 21:08
Ugrás a poszthoz

Lassan azért kezdi érezni, hogy már nincs olyan meleg, mikor eljött a kastélyból. Sőt, talán akkor is csak a pulcsi miatt érezte így, no meg azért, mert sietett, és kutyafuttában kimelegedett. De erről nem szól semmit sem, nem is látszik rajta, csak a néha fel-felbukkanó libabőr jelzi, de ezt a másik felfoghatja annak, hogy a helytől jön ki rajta, vagy épp az izgalomtól. Sosem lehet jól le-, illetve kiolvasni a dolgaiból, épp mi mozgatja. Jelenleg a kaland, vagyis, a kalandnak tűnő alkalom. Ha a szellemidézés nem is jön be – ami sanszos, mert nem egy képzett embertől tanult, és maga sem lett az háromszori olvasás után, az már nagy kaland neki, és nyilván a lánynak is, hogy éjjel, ilyen későn kitörtek a lakrészükből, kicsit szabályt is szegtek, és még az hátravan, hogy visszamenjenek. Na az lesz még egy szép akció, de ne szaladjunk ennyire előre.
Összedörzsöli a tenyereit, tipikusan úgy, mint aki épp nagy dolgot készül alkotni, és pár pillanatig csendben bámulja a lámpást. Felidéz magában mindet, amit olvasott, sorra veszi, hogy most, milyen feltételek adottak, és egészen elégedett a dolgokkal. No, valljuk be, egy temetőben nem is lehetne másképp a dolog, mint nyugalom, és csend. Elég fura lenne, de ne is merüljünk ebbe bele, inkább abba, ahogyan előre dől, és igazgatja a fényadót. Egészen belemerül a dolgokba, még krétát is hozott, de az a pulóvere zsebében lapul, na meg, nem is tudja, mit kéne felrajzolnia, mert annak a vázlatát elfelejtette eltenni, így erről a dologról egyelőre hallgat, és nem is biztos, hogy fel fogja hozni, ilyen hiányosan. A kis hangra csak összerezzen, mivel olyannyira nem itt járt agyban, hogy szinte megfeledkezett arról, hogy nem egyedül van, és figyelnie is kellene. De csak egy fejrázás, semmi több, most nem ontja a szavakat a semmire, inkább finoman fogja meg a másik kezét, húzza ki magát, és vigyorog. Szemeiben most csillan fel igazán a kalandvágy, na meg az izgalom, amely ezzel az egésszel jár, izeg-mozog, nem is bír a fenekén ülni, sanszos, hogy most simán lefutna egy maratoni távot, annyi energia lobbant fel benne.
- Most, most.. most kezdődik! Remélni, hogy jó is, és jön szellem. Vagy olyasmi valami. – tanácstalanodik el egy kicsit, de el is illan, olyan hamar, mint ahogyan jött. Nem is teketóriázik tovább, csak lehunyja a szemeit, mint valami hatalmas sámánszerűség, aki nagyban koncentrál. Végül megnyílnak ajkai, és a szakadozós magyar helyett, francia nyelven kántál valamit, nem is összefüggő, nem is értelmes teljesen, de a szituációból kitalálhatja a lány is, hogy most nem a tegnapi híreket ismétli. A sorok rövidek, és ismétlődnek, majd végül elhallgat, és nagy szemekkel kezd körbe-körbe kutatni, mintha látni akarná az eredményt, már ha ilyen létezik.
- Lenni itt valaki? Kopog három, hogy tudni erről! – szólal fel végül, mintha tényleg lenne kihez beszélnie. Próbálkozni csak szabad.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Gyereknap van!
Írta: 2014. október 15. 22:06
Ugrás a poszthoz

A kezdeti szívroham már el-elszáll, persze, azért még mindig elég erősen él benne a kép, amikor is a kés elszáguldott előtte, és a fába szaladt. Lehet, hogy ez meg is marad benne egy ideig, de nem azért, mert olyannyira félelmetes dolognak fogta fel, sőt, sokkal inkább olyannak, ami nagyon is tetszik neki, és szívesen játszadozna ilyennel. Na persze, ha a mama megtudná azt, hogy ilyen dolgokkal találkozik itt, biztosan a nyakába ülne, és nemigen engedné semerre sem, nehogy a legközelebbi találka alkalmával ténylegesen a fejébe álljon a vágószerszám. De nem is szokott ilyeneket megírni neki, maximum a véletlen, és a hatalmas lelkesedés, izgalom miatt szokta kinyögni véletlen a kulcsszavakat, amikor otthon van, és élménybeszámolót tart egy nagy tál kaja fölött. Akkor meg már mindegy, szerinte. Csak a mama szerint nem. Bár valamilyen szinten jogos a félelme, ha Julien-t nézzük..
 Na de nem akar ő leragadni azon, hogyan fogadnák otthon a tényt, hogy itt késdobálók is léteznek, és ő meg még jól bele is fut, persze csak az emberbe, inkább lapoz, és törődik azzal, ki is áll vele szemben. A nyelvi nehézségek leküzdése, no meg a káromkodáshad elcsöppentése után már csak néz a lánykára, aki nemrég még a fát kínozta pengéivel, most pedig, felé tart, nagyon határozottan. Reméli, hogy nem kap ő is olyat, mint a fa, de megnyugszik a kicsi lelke, amikor is kirajzolódik, hogy mit szeretne tőle. Nem fogja fel furán az ölelést, megszokta, hogy a lányok gyakran művelik ezt, ha valami gond van, van épp szeretetrohamuk van, így finoman kulcsolja át a másikon karjait, és viszonozza az ölelést. Amint kibújnak belőle, máris felkúszik arcára a szokványos vigyora, mintha mi sem történt volna nemrég, hanem igazándiból itt ült volna egész végig, és mozizgatta volna a lány próbálkozásait.
- Nincs gond, nem volt baj semmi. – legyint csak, tökéletesen bemutatva, hogy mindegyikük kezdő abban a nyelvben, amiben érvényesülniük kellene. Hallja, amit kell, bár nem tudná elsőre megmondani, hogy a z akcentus mire utal, viszont, nem is akad le rajta, olyannyira megszokott neki a dolog, miután a nap 24 órájában hallgatja magát. Mondjuk akkor lenne fura, ha csak ő lenne az egyedüli ember, aki ilyesmivel küzd. Valahol örül mégis, hogy nem.
A körök lefutása után viszont már olyannyira nem érdekli a nyelv, mint ahogy a többi tényező sem, csak az, hogy megfogdozhat mindent, amihez épp kedve van. Jelen esetben a kés az, és már várja a letolást, hogy hagyja szépen békén, de nem. Úgy néz ki, a lányka is vevő a dologra, másképp nem kezdené el kiszedegetni a késeket, bár, arra nem is gondol, hogy így simán leléphetne a vérbe, itt hagyva őt, de nem, bejött a sejtése, miszerint most kedvére kiszórakozhatja magát. Készségesen hagyja, hogy megragadják, és az előbbi lövő-pozícióba húzzák, és beállítsák úgy, ahogy kell. Kivételesen totál csendben figyeli, ahogy a kés a kezébe kerül, ami valljuk be, elég merész húzás volt a másiktól, de oda se neki. Irányítják jelenleg, de elsőnek ez is nagyon tökéletes, virul is a feje, amikor megemelik a kezét, és a dobásra kerül a sor. Repül a penge, majd megáll, persze, nem olyan szépen, mint ahogy neki, de hát.. neki ez volt az első. Elvesztette a késdobálás-szüzességét!
- Woaaaah! – lelkesedik ismét, hol lenézve rá, hol a fára, miközben már fogja is a következő kést, de még nem tesz semmit sem.
- Király! Csinálni ezt rég? – érdeklődik, mióta köti le magát így módon, majd, hogy lelkecskéje megnyugodjon, most maga próbálkozik a dologgal. Kéz emel, céloz, és már repül is, csak nem épp olyan lendülettel sikerült, amivel kellene, így a kés karcolja a fát, majd lehull mellé, az avarba. Na nem baj, megvonja a vállát, és már lépked is oda, hogy összeszedje.
- Majdnem. – nyugtatja magát, meg hát, na, a karcolás is jó. Neki.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Mókussimi
Írta: 2014. október 19. 19:47
Ugrás a poszthoz

És minden jóra fordul, mindenki megkapta azt, amire várt, amit szeretett volna, és most jön a boldogan élnek, míg el nem fogynak a könyv lapjai. Vagyis.. ez még odább van, mivel nem zárult le ilyen hamar a történet, hiszen hőseink most élnek a kommunikáció szépségeivel. Nem, mintha ő amúgy bárhova is sietni akart, és úgy néz ki, a lányka sem épp rohamtempóban löki neki a szavait, és fut el a dolgára. Persze, ilyenkor már van rá idő, óraközi szünetekben meg nemigen jönnek ide, bár, ő olyankor amúgy is enni szokott, mert az fontos, hogy legyen energiája a nap további részéhez. Ha ezt tudta, ide is hozott volna valamit a zsebében, mert jó az, ha van egy csoki a zsebében, hát még ha kettő. De tisztán emlékszik arra, hogy idefele jövet ette meg azt a felet, amit ott raktározott. Na már mindegy, letesz most a kajáról, és inkább a beszélgetőpartnerére figyel. Felvághatna azzal, hogy kiszótáraz pár szép szavacskát, és felmondja neki, vagy valami iszonyat bonyolult magyar mondatot, de nem lenne úgy az igazi, ha percekig csak a könyvet bújná, a lány meg várhatna a csodára, hogy na mikor bújik már ki belőle. Majd máskor, mással megteszi, amint lesz alkalma. Arra ugyan nem gondol, hogy mit fognak szólni ahhoz a diákok, hogy egy ismeretlen kölök eléjük áll, és a borzalmas kiejtésével egy amúgy rémegyszerű mondókát kezd el szavalni, és még örül a fejének is, hogy alig rontott. Nem, nem készült még erre fel az emberiség, csak őt ez nem fogja érdekelni. Muszáj ilyen módon partizánkodnia néha.
Azonban most még mindig itt van, és nemrégiben tárta fel csak a miértet arra, hogy mi okból kell neki ennyi nyelvkönyv. Még szerencse, hogy az iskolai könyvtár gondol a külföldről ideszaladt diákokra, akiknek ilyen gondjuk is lehet, és ilyesféle segítségre szükségük akad. Ha talál valahol egy vendégkönyvet, vagy valami hasonlót, akkor majd beleírja szépen, hogy mennyire örül ennek, és puszit küld az ötletadónak.
- Igen. Óóó. Nem szívesen tanul ilyen idő, csak kell. – vonja meg ismét a vállát, miközben beletörődik a dologba ismét, immáron véglegesen. Ha kell, akkor kell, csak épp ő mindig lusta az ilyenekhez. Na mindegy. Lefutva a kötelező köröket, immáron azzal foglalkozhat, ami igazán érdekli jelenleg, amely most igazán felkavarta. A mókus. Egy mókus. Itt, nem az erdőben. Hát mekkora királyság már?!
- Tiéd? Ááááá! – kapcsol, hogy nem szökött be, hanem házikedvenc, méghozzá azé, akivel most is kommunikál. Ez persze nem változtat semmin, sőőőt. Még mindig ugyan úgy rajong érte. Mert mókus!
- Ez nagyon jó. Király. Te fogni őt kint, vadon? – kérdi pont a lehetetlenebbik verziót, miközben óvatosan nyúl a kisállat felé, mert muszáj megsimogatnia, muszáj hozzáérnie. Mert nagyon puha!
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
De az lehetetlen! :o
Írta: 2014. október 19. 21:04
Ugrás a poszthoz

A filmekben ezek az ötletek mindig rosszul sülnek el. Főleg, ha kissé belekerül a horrortéma, mert akkor biztos, hogy valami baltás gyilkos szelleme kerül elő, és következik a két órás menekülés, sikítás, hentelés. Nem nagy horror-rajongó, sőt, mondhatni némelyeket még unta is, amikor baráti köre leültette egy elé, hátha megijed. Persze volt, aminél borsódzott a háta, de ezek a kevéske esetek voltak.
Azonban most nem egy horror filmet forgatnak körülöttük, így reméli, hogy nem kell majd két órán keresztül menekülniük, és sikítaniuk, miközben valami vadorzó kergeti őket. Na az meg a másik, hogy itt nemigen történhetnek meg olyanok, mint egy fikció szülte világban. Erős is lenne azért.. Az meg a másik, hogy nem is épp a legszakszerűbben végez ilyesmit. Ha kicsit több időt szánt volna ennek, és nem öt perc alatt döntötte volna el, hogy ilyet akar tenni, akkor most nagyobb lenne annak az esélye, hogy tényleg látnak szellemet, vagy legalább is, valamilyen módon kapcsolatba lépne velük – már ha ez valóban lehetséges, és ha nem lenne elég az, hogy a kastélyban is ólálkodik pár. De így leginkább a széllel kiabálhatnak teljes erővel, választ nem kapva. Na mindegy is, jó lesz ez így is, legalább elmondhatják majd, hogy megtették, megpróbálták, és milyen királyok voltak, mert még ki is lógtak. Na ezzel lesznek igazán királyok, a rossztevők körei közt, a tanárok már nemigen örülnének annak, ha visszahallanák, hogy hol is ólálkodtak ahelyett, hogy az igazak álmát aludták volna a puha ágyaikban. Ejnyee..
Azonban, most nem a királyságon van a szó. Julien koncentrál, motyog még egy darabig, majd felszólítja a semmit, hogy feleljen. Nem meglepő, hogy csak a feltámadó szellő által okozott levélsusogást kapja válaszul. Vár azért, még mindig izgul, és a lányka is már, vele szemben, érzi, és egyre jobban mocorog, mert nem bír megülni a fenekén. Sóhajt, mivel türelmetlen azért, és ismét felszólítja anyanyelvén a szellemet, de rájön, hogy lehet, hogy itt csak magyarul értenek a szellemek. Hát ez lehet a hiba! Köhint is, mielőtt megszólalna, és kihúzza magát.
- Jelezni, bármely mód, ha itt van valakik! – mondja kicsit hangosabban, bénázva, de hátha.. hátha ez a kulcs. Addig is a lányra pillant, puskázik, mert látja, hogy behunyt szemekkel koncentrál, és így tesz maga is. Félreteszi a felébredő hiperaktivitását, lehunyja a szemeit, és tovább fogva a kezet, csukott szemmel koncentrál és vár, miközben karját ellepi a libabőr. A hűvös megjött, de a szellem már nem.. Még ilyet!
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Projektelős első forduló
Írta: 2014. október 25. 12:23
Ugrás a poszthoz

Még aligha fogta fel azokat az eseményeket, amik nemrég történtek vele, és, amelyek mondhatni fenekestül felforgatták az eddigi életét. Ki sem hűlt az emlék, néhol díszeleg bőrén egy-két, haloványabb, de kivehető folt. Túl hamar, túl gyorsan történt minden, még mindig szédül a gyorsaságtól, amely először megmentette, majd felnyitotta a szemét, hogy benne van valami, különleges, olyan, ami ritka, és nem mindenki élhet vele. Amióta a férfi, kit felkeresett, elmondta neki, mire is képes, mi lakozik benne. Hogy hogyan is fogta fel a dolgot a fiúcska? Mint eddig mindent. Egy jó bulinak. Kicsit csendesebb azóta, mióta az az incidens történt otthon vele, de már múlóban van, nyoma sincs annak, hogy valamivel komolyabb lett volna. Kellene, itt lenne az ideje, de teljesen úgy néz ki a dolog, mintha erre alapvetően képtelen lenne Julien. Vagy épp baromira nem akarja.
Éééés akkor még ez is itt van. Nem sokkal azután, hogy ők képbe jöttek az elemi mágusok csapatában, máris be lett jelentve egy nagyszabású verseny. Verseny?! Hát még magyarul sem tud, nemhogy uralnia a képességét. Érdekes lesz, érdekes, nagyon, főleg, hogy nyelvbotlásainak köszönhetően folyton „elemes mágusként” karattyol a dolgokról, vagy épp nem találja a szavakat. A verseny reggelén magyartudása az izgalom miatt totálisan eltűnt. Amikor kérdezték, csak hebegett, habogott, és ez most is megmaradt benne, inkább elővette anyanyelvei egyikét, remélve, hogy más is érti, Ádám, vagy bármelyik társa, mert most képtelen a gyakorlatlan nyelvre koncentrálni, és fejben összerakni a mondatokat. Társat is kapott, akinek örül, nagyon örül, mert jó fej lány, bírja – és nem, még mindig nem beszélhetünk mocskos gondolatokról -, bár most képtelen bármire jelenleg. Izgul, toporog, olyan szintű energia tolong benne, hogy körbefutná a világot, sőt, néha-néha még a szél is feltámad körülötte, olyannyira izgatott, és nem fogja vissza magában azt, ami miatt most itt van. Érzi a szorongatást, a remegő ujjakat, így felhúzza kezét, megkeresi a mancsot, és bátorításként – egy hiperaktív, gyakorlatlan kisfiútól micsoda szó! -, megszorítja finomabban a kezecskét, próbál átadni valamennyi pozitív dolgot magából, és még rá is mosolyog, hogy minden oké. Eddig. Nemigen tud figyelni a kommentátorra, agya fordít, megérti a dolgokat, felfogja a lényeget, de a sallangra, a körítésre már nem. Nem hajlandó, helyette a suttogásra figyel fel, és pillant lefele a lányra. Hajaj, tényleg nem néz ki jól.
- Nem lesz semmi gond, hidd el. Vegyél mééély levegőt, de ha jön a róka, szólj, eltakarlak a közönség elől. – vigyorog, mert szerencsére nem érzékeny a gyomra az ilyenekre, ritkán dob ki kaját, főleg nem akkor, ha valaki előtte teszi meg. Szabad kezét felemelve cirógat végig a vállán, hátha ettől kissé lenyugszik, majd körbetekint. Sok ember van itt, sok sikítozó némber, kíváncsi arcok. Nézik őket, mint a kirakati babákat, szurkolnak, vagy épp csak a nasit tömik magukba. Julien magasba emeli szabad kezét, és integet, mint a nagyok. Kicsit kiélvezi a reflektorfényt, még ha nem is neki szól, majd visszatér arra, amely most fontosabb, mint az önimádatás.
Nagy levegőt vesz, és vár. Már nemigen képes ácsorogni egy helyben, toporog, mocorog, hogy menjenek már, vagy épp azzal foglalja le magát, hogy a mellette ácsorgó lánykát nyugtatja. Vagyis, próbál valami olyasmit elérni hol apró szavakkal, vagy érintéssel. Az, hogy mi a feladat, oké, de, hogy mi várja odabent őket.. az más más tészta. Nem pajtások lesznek odabent, de nem is ezért jöttek, viszont sajnálja is valahol. Nem erős ő, nem hiszi, hogy sokáig marad a versenyben, hiszen vannak itt sokkal tapasztaltabbak, de mégis elmondhatja majd, hogy igen, itt volt, eljutott valameddig, és ezzel is gazdagabb. Az épületet fürkészve gondolkodik ezen, hogy még úgy is, ha az első percben kiesik, simán eldicsekedhet vele, hogy elért idáig, mert mások nem, és ő most nagyon jó. De indulni kell, nem gondolkodni, megkapták a jelet, eljött az idő. Runa is feléled, nem tudni, hol járt eddig fejben, de keze megindul a kilincs felé, majd vissza. Még nem. Az ölelést jólesően fogadja, és viszonozza, nem tudja titkolni, hogy most már rettentően izgul, annyira, hogy ha még itt kellene állniuk húsz percig, belázasodna tőle. Már tegnap este is hőemelkedése volt, mielőtt elaludt. Semmi gond, a gépezet néha túlmelegedhet.
- Én igyekszem, maximum a cipőm hagyom ott nekik. – nem hiszi, hogy bármi bajuk lehetne, így kibontja magát az ölelésből, és elindul utána. Ahogy elengedi a kezét, még vet rá egy pillantást, egy röpke mosoly, és már indul is arra, amerre úgy tetszik neki. Tény, hogy most különösen szerencsés, hogy nem öt kiló, így bírja a szelet, kissé lassabban halad ugyan, illetve, próbálkozik ő pajzsot alkotni, csak nemigen olyan, mint ahogy ő azt szeretné, így inkább manuálisan védi szemeit a portól, és halad előre kitartóan, ameddig csak lehet. Nem tudni, mi lesz ennek a vége, de elindult, és ez számít. Itt van.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Mit tudsz, amit én nem? :o
Írta: 2014. október 26. 18:14
Ugrás a poszthoz

Úgy néz ki, az a veszély nem fenyegeti őket, hogy belekerüljenek egy élő horror-show színfalai közé, és leperegjen a cseppet sem kellemes film, az ő főszereplésükkel. Oscar-t biztos nem kapnának érte, csak egy szép nagy sokkot, meg minden egyebet, ami azzal járna, ha valami történne. Számított azért erre, sőt, szinte nem is vár mást, az lepné meg igazán, ha valami tényleg lenne, történne. Nem hülye ő annyira, felfogja, hogy nem képzett, meg ilyenek, hogy előbukkanjanak a meg nem értett kísértetek, elhagyott lelkek, egy-két szép szóra, de valljuk be, mókának még mindig nagyon jó. Az izgalom, meg a többi csak hab lenne a tortán, amik jelenleg elkerülik őket, vagy esetleg előjönnek, de mást találnak meg, mondjuk szegény temetőőrt, aki nem értené, hogy miért szabadul rá a szerencsétlenség, mert nem is tudja, hogy a fiatalok mit művelnek errefelé. Vagy tudja, és most lámpással kutat utánuk. Benne van a pakliban, de nem aggódik ilyen miatt, nem hall semmit, és senkit, csak a szelet, meg a vele szemben ülő lélegzését, saját, illetve saját, dübörgő szívverését.
Az át sem fut kicsi agyában, hogy mi lett volna, ha a lány is konyít hozzá, és egymás tudását egészítik ki. Az elején simán belefért volna az, hogy rákérdez, mennyire van otthon a témában, vagy akkor lépte volna meg a dolgot, amikor elhívta, és kiagyalták. Talán akkor neki is lett volna ideje átlesni pár könyvlapot, és most okosabbak lennének. Most viszont már késő, és tipikusan megint az van vele, hogy nem gondolkodott eléggé az adott pillanatban, mert megint elöntötte a fejét minden más gondolat, az izgalom, a lelkesedés a dologért, és a logika eltűnt belőle. De már nem lepődik meg, és azok pedig főleg nem, akik egy kicsit is jobban ismeri őt, kicsit többet tudnak róla, mint az átlag. Nem változik, ő már csak ilyen.
Nem jön rá, mit csinál másként, mint mondjuk két perccel ezelőtt, de valami történik. A felerősödő szél ugyan biztos, hogy a természet számlájára írható, neki viszont jelenleg most másképp jön le, másképp értelmezi, és már „miért-et” az neki. Mint a hívők, akik a villámot Isten büntetéseként ítélik meg, nem az elektromos kisülés hozadékaként. A baglyot nem is nagy érzékeli, de kissé kirázza a hideg, mivel ez a tipikus, ijesztős sztori egyik kelléke, az azonban még jobban felcsigázza, ahogy a lámpa eldől. Ajkait félig halk, a sikoly-üvöltés kombinációja hagyja el, amely inkább köthető a meglepettségnek, mint ijedtségnek a számlájára. Azonnal kinyitja szemeit, forog körbe-körbe, pislog mindenfelé, hogy na, merre van az, aki, vagy akik, de semmi. Nem csügged azonban, még nem, és csillogó szemekkel pillant rá a lánykára, ami kérdést szegez felé. Láthatóan most lett felhúzva ismét.
- Én nem tud, de.. de.. lehet szellem. Lehet előjönni én szó, és… aaaaa! – fel is pattan egyhamar, úgy forog körbe-körbe, mint egy mini ringlispíl, majd megtorpan, és a sötétségbe bámul bele. Most már kicsit fura, mivel a lámpásuk sem világít.
- Hahó, hahóóóóó! – próbálkozik ismét, persze, még mindig nem kiabál, de hátha, hááátha valami most történik. Vagy, csak a tudományos tények maradnak, miért dőlt el a lámpa, és a többi. Hjaj, pedig annyira izgul..
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
De naaaa :(
Írta: 2014. október 27. 20:57
Ugrás a poszthoz

Itt most valami nagyon is jelen van – igen, mondjuk egy kiadós vihar, de erre most, szellemidézés közben nem fog gondolni. Érzi, és nem hidegnek fogja fel, hanem olyan jeges borzongásnak, amit ilyenkor sokan éreznek, vagy akár ő maga is, amikor egy kastélybeli kísértet közelébe kerül. Most már azért nem annyira nyugodt, mint mikor idejött, jó, akkor sem volt, de sokkalta kevésbé támadt kedve pattogni, mint ezekben a pillanatokban. Csak látná is már azt, amit kell! Nem, nem a lengedező falevelek sziluettjét, amely körülöttük lengedezik. Az nem elég, kevés.
A lány hangja nagyon távolinak hangzik neki, így beletelik pár másodpercbe, míg fel is fogja a dolgokat, és elszakadva attól a ponttól, amit eddig bámult, a lánykára pislog. A kérdés váratlanul éri, le is néz lúdbőrös karjaira, majd vissza rá, és szórakozottan megdörzsöli a karját, miközben elvigyorodik.
- Én ezt kibírni, nem vész. Picit hűvös csak. – jegyzi meg, a másik felére már lenne frappáns válasza, de ekkor ismét csattanás, a beálló csöndben sokszorosára nőve hangzik el, ő pedig lepillant.
- Ez nem lenni véletleheheheheeee héééé! -  és már el is kapja a karját, az eddig békésen ücsörgő lányka rohan, ő meg lobog utána, mint a győzedelmi zászló. Bukdácsol párat az elején, de hamar megleli az egyensúlyt, nem akarja lerántani magával a földre, de a kezét sem rántja el, futkározik inkább így utána, miközben hatalmas szemekkel bámul abba az irányba, amelybe tartanak.
- Valami? Ott mi? Mit látol? – kíváncsiskodik, kanyarodik az irányba, és persze kissé rossz felé nézhet, mert neki nem az adódik vissza, amely ennyire felcsigázhatta a lánykát. Mutogat is, előre, amit ő nézett nemrég, nem a másik, és kissé csüggedt pofival közli az észrevételét.
- Az csak síron szobor, angyal. Nem szellem. Azt lát előbb? – ereszti le a kezét, és reméli, hogy ez az eszeveszett tempó alább hagy, megy a csípős levegő kissé már kaparja a torkát, és a zihálás sem a legegyszerűbb, miközben rohanni kell még. Jó na, nem távfutó ő ilyen kései órában. Vagyis, az lenne, ha látná azt, amit a másik.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Közös borzongás
Írta: 2014. október 30. 22:11
Ugrás a poszthoz

(#Jelmez)

Újdonsült külsejével indul meg a bálba, igaz, már pár órája így fest, mivel szoknia kellett ezt a mennyiségű hajat, így, már egészen jól elvan vele, az már más kérdés, hogy kezelni nem tudja, de megoldja, mint mindent. A fekete-fehér világ az, ami igazán leállítja pár percre – elsőre azt hitte, neki van valami gondja a látásával, de aztán rájön, hogy mégsem, ez a mai este hangulata. Mondjuk nem érti, hogy ezt mivel érték el, de menő, annyi szent. A buli eleje egész jól eltelik, eszik, iszik, de ez nem meglepő, vagy épp produkálja magát aktuális bőrébe bújva. Azonban a buli egy pontján úgy érezte, neki ki kell rohannia a mosdóba, elég sok lötyit sikerült meginnia, így sietőssé is vált útja, hamar kirohant, és elvonult, hogy dolgát elvégezze. Igen ám, ez mind jól hangzik, hogy végez, kezet most, visszamegy, és mulat hajnalig. Csakhogy, valahogy nem arra fordul le, amerre kellene – vagy maga a kastély nem akarja, hogy visszatérjen, nem tudni. Az biztos, hogy amikor benyit egy ajtón, és besétál, már baromia nem a nagyteremben találja magát, és tömeg helyett elsőre azt hiszi, egyedül van. Már épp morogna, hogy mi a jó élet van most itt, amikor nem messze tőle, fényt gyújt valaki. Fel is kiált kissé, meglepetésében, hogy mégis ki a franc az, pillanatok alatt fordul az alak irányba, és mered rá az idegen nőre. Idősebb nála, annyi szent, lehet, hogy Mestertanonc, vagy tanár, de inkább előbbire tippelne, hiszen fiatalnak nézi. Szusszan egy nagyot, hogy nem valami idegen, és erőszakos alakkal került össze, majd, ha már így szépen kivilágítják neki a helyet, körbenéz. Sehol semmi, ez tűnik fel neki. A lengedező függöny nem ijesztő számára, a látvány, amely az ablakon túl mutat, érdekes. Csak pár pillantást vet oda, nem is tulajdonít nagy feneket neki, gondolja ez valami díszlet, és már megy is tovább. Vagyis, pontosabban követi a nőt, mivel ki akar jutni, vissza a buliba, csak épp már minden borul felfele, és nem ért semmit, ami arcára is nagyszerűen kiül.
- Mi a..? – motyog maga elé, amikor a folyosóra érnek, és nem az a látvány fogadja, ami eddig. A portréalakos, hosszú folyosó eltűnt, csak egy szekrény, meg fotel van, no meg egyetlen egy portré, amely viszont nem ismert számára. Közelebb oson, és valamiért a hideg rázza a képtől, nem is érti, hogy került ez ide, de elbambul rajta. A fotelra csak ezután pillant rá, felkiált ismét, amikor a babával néz farkasszemet, hisz meg van róla győződve, hogy amikor a festményhez lépett, az a valami nem volt ott. A nevetés már csak hab a tortán, körbe-körbe forog, keresi a tulajt, majd végül ismét a hátborzongató babára kerül tekintete, és összeszűkült szemekkel vizslatja, hogy most tényleg onnan jött, vagy..? A felhangzó szavak, melyek az ismeretlenből jönnek, vérfagyasztóak. Megmerevedik, csak áll, és nagyokat pislogva hallgatja a pár mondatot. Tolvaj.. de ki? Egyikük sem az, hozzá sem értek semmihez, de akkor..? Nincs ideje gondolkodni, hisz újabb szavak jönnek, de immáron közelebbről, a nőtől.
- Mi?! – bukik ki belőle, angolul, mivel a magyart úgy érzi, elhagyja, és hol a nőre, hol a babára siklik pillantása.
- Hogy én.. ezt.. fogjam meg? A hideg ráz tőle. Olyan, mintha.. mintha.. – csak mutogat, de látszólag arra utal, ami a baba megfoghatatlan kisugárzása. Az, hogy nem él, de mégis, mintha az ember lelkéig látna. Sóhajt csak, rázza a fejét, de végül lehajol, és óvatosan megfogja azt. Eltartja magától, esze ágában nincs ölelgetni, úgy tarja, mint valami koszos valamit, és fintorogva pillant rá ebből a távlatból.
- És most..? Hova kell vinnem? – pillant a másikra, mivel nemigen figyelt arra, hogy odakint mi várja, és, hogy hova is kell mennie ezzel a… valamivel.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Julien Armand Saint-Venant összes RPG hozzászólása (63 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel