36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Podmaniczky Anna összes hozzászólása (163 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 24. 22:46 Ugrás a poszthoz

°Podmaniczky Ádámnak

*Rövidesen vége az augusztusnak, és ezzel együtt megszűnik a forróság, a finom fagylaltok, a napozások, az éjszaki séták. Cserébe majd megkapjuk az esős őszt és a hideg, fagyos telet. Lassan elő lehet húzni a hosszúnadrágokat és meleg pulóvereket. Annának ezzel nincs gondja. Jaj, bocsánat, kedves olvasó! El is felejtettem mondani, hogy valójában Podmaniczky Anna gondolatit, tetteit és magát, Podmaniczky Annát ismerheted meg. Ígérem ez volt az első és utolsó, hogy belekontárkodtam itt a dolgokba, többé nem fordul elő.
A legkisebb Podmaniczky, bátyával, Ádámmal ül a vonaton és egyenesen a Bagolykő Mágustanoda felé száguldanak. A leányzó hiába mugli születésű, benne is ott lappang a mágia, nem is volt kérdés, hogy ebbe a tanodába fog kerülni. Azért a szülők megbízták egy szem fiukat, hogy vigyázzanak a lánykára, akit oly' nagyon féltenek. Ez érthető is, Anna roppantul zárkózott személyiség, és annyira törékeny. Legalábbis a szülők ezt látják. Valójában a kicsi Podmaniczky is szeretne "kitörni", vagyis kipróbálni mindent, amit csak lehet, a szülei nem hagyták, hogy kibontakozzon. Ám lehetséges elérkezett az ő ideje.
A vonat lassan megáll, Anna felkapja bőröndjét, s követi bátyát. A forróságra való tekintettel egy rövidnadrágot választott egyszerű pólóval, amit lazán beletűrt a nacijába. Haja majdnem a válláig ér, hullámos fürtjeit a szél az arcába fújja, a kis Annácska pedig próbálja megigazítani azokat. Mosolyogva lépked Ádám mellett, felpillant rá:*
 - Ez Bo...  - *elgondolkodik egy pillanatra* - Bogolyfalva, ugye? - *kérdezi lágy, tündéri hangján, mert nem biztos abban, hogy így hívják a települést.
Megvakarja a tarkóját, s szemeivel körbejárja az egész Vasútállomást, alig várja, hogy megérkezzenek a kastélyba.*

Ma ez van rajtam
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 24. 23:12 Ugrás a poszthoz

Benézek már ide is, sziasztok! Smiley Cheesy
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 24. 23:18 Ugrás a poszthoz

Köszi Alina, szerintem is szép. *.*

Szia Jimnie. Rolleyes
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 25. 00:38 Ugrás a poszthoz

Úgy tűnik kevesebben vagytok, most már visszamerészkedek. Angel Cheesy
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 25. 00:44 Ugrás a poszthoz

Julien, már mondani akartam, hogy mennyire bírom az avatar alanyod. *.*
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 25. 01:03 Ugrás a poszthoz

Julien Armand Saint-Venant - 2014.08.25. 00:59
Podmaniczky Anna - 2014.08.25. 00:44
Julien, már mondani akartam, hogy mennyire bírom az avatar alanyod. *.*


köszönöm Cool *dob egy puszit, mert most jó a kedve*



*kicsit elpirul* ^^"
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 25. 01:14 Ugrás a poszthoz

Julien Armand Saint-Venant - 2014.08.25. 01:08
Brandon Norrey - 2014.08.25. 00:59
Mitől olyan jó A kedved?


kilyukadt a zoknim orra Grin

Anna Grin Grin


Én. Grin Cool
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 25. 14:14 Ugrás a poszthoz

Velem fog. Cool
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 26. 18:50 Ugrás a poszthoz

°Podmaniczky Ádámnak

Annácska kapkodja a fejét, mindent látni szeretne, a faluból, ugyanis még sosem járt ilyen helyen. Ahol van varázs. Szimplán minden érdekli, még az egyszerű kis házacskákat is megtekintené közelebbről, ám inkább halad a bátyával. Bizonytalanul lépked Ádám mellett, aki nem halad gyorsan, ám a lánykának ez pont nem elég idő, hogy mindent alaposan szemügyre vegyen. Pólóját igazgatja egyik kezével, míg a másikkal húzza maga után fekete bőröndjét a göröngyös úton. Hirtelen belegondol abba, hogy mi lett volna, ha neki pont nincs varázsereje. Nos, igen. Elég kellemetlen lett volna számára, hiszen a többi tesója nagy menő mágus és akkor ő meg... Ám szerencsére nem így lett. Önkénytelenül elmosolyodik, aztán felnéz a bátyára.
 - Örülök, hogy itt lehetek veled - csak ennyit akart mondani a bátyának. Ha nem sietnének és lenni ennyi motyó nála még ölelést is adna, ám egyelőre csak ennyire futja. Miközben babrál a hajával sikerül elbambulnia. Pedig testvére éppen beszél, így hát csak a mondandója felét sikerül elkapnia. Összevonja a szemöldökét, megrázza a fejét, majd ezt böki ki:
 - Hm? - aztán szinte egy pillanat alatt feldolgozza a kis buksija, hogy Ádám mit is mondott. - Ja... Ja, értem. Persze, elég lesz az iskola, gondolom hatalmas. -
Már előre tart attól Anna, hogy mi lesz vele ekkora helyen, el fogja nyelni. Valószínűleg az első héten kis millószor el fog tévedni, legfeljebb csak gyökérnek fog tűnni, ha minden egyes nap rákérdez egy diáknál, hogy mi merre van. Jobb, ha ebbe beletörődik.
 - Szóval... Te melyik házban is vagy? - nagyon jól haladnak, ugyanis mikor ezt a kérdést a lányka feltette, már a fő utcát taposták. Nos, rövidesen meg is érkeznek a kijelölt helyre.
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 27. 09:21 Ugrás a poszthoz

Jó reggelt. ^.^
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 27. 15:53 Ugrás a poszthoz

°Alex Johansonnak

*Tényleg már csak pár nap és a nyár véget ér, ami Annát különösképpen nem zavarja, semmi baja az ősszel, sőt, kifejezetten szereti. Ilyenkor kezd teázgatni, olvasni mindenféle komoly műveket stb. És a hidegebb őszi napokon mégis csak jobb tanulni, mint nyáron, mikor hívogat a jó idő. Ugyanis Annának idén ezeken a forró napokon is muszáj volt okítania magát, hiszen a szülei úgy vélték milyen jó lenne, ha többet tudna, mint a többi évfolyamtársa. Nem igazán volt választása, szóval...
Mivel tegnap volt egy kisebb vihar úgy döntött, hogy fekete bakancsát húzza fel lábaira. Ehhez egy egyszerű fekete csőnadrágot, zöld hosszú ujjút és egy farmer mellénykét választott. Még gitárját gyorsan felkapta és igyekezett is ki a szobából. Szüksége van a friss levegőre, amúgy is imád a természetben tartózkodni és még ha zenélhet is... Fantasztikus. Egyébiránt mostanság már nem téved el annyiszor, mint az első pár napban. Azért persze előfordul, hogy teljesen bekavarodik, de akkor segítséget kér valakitől és a problémája már meg is oldódik. Lazán, ráérősen lépked, hisz' nem rohan ő sehová. Valamiért azt hitte, hogyha itt fog lakni mindennap megkeresi a tesóját, ám elvan ő egyedül is, sőt. Ezen a helyen mindig akad társaság, szóval minden rendben van vele. Ádám se nagyon kutakodott utána, neki is megvan a maga dolga, ez így jó, ahogy van.
Kis idő elteltével már az iskola kapuját lépi át. Szereti a falut, olyan kis nyugalmas hely. Persze azt már megtanulta, hogy a játszóteret jobb, ha elkerüli, kivéve, ha nem akarja a gyerekek visongását hallgatni. Nos, igen... Ezt azért szeretné elkerülni, nem igazán rajong a kölykökért. Manapság egyre szemtelenebbek és nem is lehet velük mit kezdeni. Nem, nem. Inkább választja a saját korosztályát. 10 percen belül még a kis tavacskára is rálel. Örömmel helyezi kényelembe magán a kissé vizes padon. Ölébe a veszi a gitárját, penget rajta egy kicsit, majd kicsit hangol rajta, s végül belekezd. Persze mindenekelőtt felköti a haját lófarokba, az mindig az útjában van.*

°Zene&°Öltözet
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 27. 17:15 Ugrás a poszthoz

°Alex Johansonnak

*Mielőtt még végleg letelepedne a padra megáll egy pillanatra, lehunyja szemeit, s szív egyet a friss levegőből. Mennyei. Főleg, azért, mert még egy kis eső illat is csatlakozott ehhez. Csodálatos. Anna elmosolyodik, majd lecsüccsen az említett ülőalkalmatosságra, egy hajgumival lazán felköti hullámos haját. Vesz egy mély levegőt, a gitárját az ölébe veszi, s mielőtt még hozzáfogna a játékhoz végiggondolja melyik darabot húzza elő a tarsolyából. Mivel az egész családja imádja a zenét ő sem maradhatott ki. Hét éves kora óta keményen nyúzzák otthon a gitár témát. Szereti ezt csinálni, és azért van egy kis tehetsége is hozzá. Sőt. Versenyekre járt, melyeket sorra megnyert, tanári folyamatosan dicsérték, s vitték mindenhova. Szóval azt hiszem nem kell tovább magyaráznom. Végül egy olyat választott, amit egyedül tanult meg otthon, az internet csodálatos segítségével. A dal magával ragadja, lábával ütemesen kezdi verni a kissé saras földet. Egyszer-kétszer azonban félre csúsznak ujjai és nem igazán úgy szólaltja meg a hangszert, ahogyan ő akarja. De ez van akkor, ha cirka egy hónapja valaki nem vette elő a zeneszerszámát. Nos, a darab befejezése után kicsit húzza a száját, nem úgy sikerült, ahogyan ő azt tervezte, kicsit el is ment a kedve az egésztől. Csakhogy hallja, hogy valaki lépked mögötte. Összevonja a szemöldökét, ám mire felpillantana az a bizonyos személy már le is csüccsen mellé. Kedvesen rámosolyog, majd legyint egyet.*
 - Eh, nem igazán. Például amit az imént hallottál az borzalmas volt - *nevet fel lágyan. Lesüti szemeit, majd bájosan a srácra pillog, s mielőtt még végigmérhetné az engedélyt kér tőle, hogy megcsodálhassa Annácska gitárját. Ő csak bólint egyet, s amíg belekezd a darabjába, gyorsan végig fut a szemeivel az idegenen. Tetkók mindenhol. Arcszőrzet. Fekete haj, barna szemek. Fültágító. Wow. Hmm... Ő aztán. Érdekes. Annácska az ilyen embereket világéletében kerülte, nem igazán szívlelte az ilyen srácokat, általában nem voltak túl bizalomgerjesztőek, ahogy ő sem az. Ám a viselkedése mást mutat.
Egyébként ismeri a dalocskát, legalábbis a refrént, tehát önkénytelenül beszáll néha-néha. Nincsen bombasztikus hangja, bár az embernek nem áll ketté a füle, ha énekelni kezd. Mondjuk azt, hogy elviselhető. Ez a megfelelő szó. Egy lábát felfekteti a padra, persze úgy, hogy csak félig van fenn, nem akarja összesarazni az ülőhelyet. Kezeivel pedig combján ritmusosan tapsol hozzá.*
 - Hűha... - *kezd bele a mondatba, miután végzett a srác.* - Ez aztán... Hűha - *felnevet.* - Fantasztikus hangod van, eléggé képzettnek tűnik - *állapítja meg kicsit oldalra billentett fejjel. Már sokakat hallott dalolászni, meg tudja állapítani, hogy ki az, aki foglalkozik is a hangjával és ki az, aki csakúgy énekelget. Nos, ő az utóbbi, de minden nem fér bele, nem igaz? Megvakarja tarkóját, s persze a gitárt is visszaveszi. *
 - Anna - mutatkozik be mosolyogva, s felé nyújtja a mancsát, hogy kezet rázhassanak. Neki ezt tanították otthon.
 - Gondolom itt laksz a faluban - *jegyzi meg. Mondjuk eléggé bugyuta észrevétel volt, hiszen több, mint valószínű, hogy itt lakik. Ez olyan ésszerű, csak hát Anna - ha jó társaságban van - nem szeret hallgatni. Sőt. *
Utoljára módosította:Podmaniczky Anna, 2014. augusztus 27. 17:56
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 27. 19:27 Ugrás a poszthoz

°Alex Johansonnak

*Végtére is Annának egyáltalán nincs ellenére, hogy társaságra lelt. Főleg mert egy olyan emberkével hozta össze a sors, aki ugyanúgy rajong a zenéért, akárcsak ő. Micsoda mázlija van. Mindenesetre, ha nem lenne ilyen kedves a lánykával akkor még a beszélgetésük kezdetekor faképnél hagyta volna. Ám nem így történik, sőt, a férfi kinézetéhez képest állati aranyos. Pedig az ember azt gondolná, hogy egy nagy macsóval van dolga. Nos, úgy tűnik kár a külső alapján beskatulyázni az embereket, ezt még meg kell tanulnia az élete során Annácskának. A saját gondolatai miatt kicsit rosszul is érzi magát.*
 - Igen, igen, arra nagyon szükségem van - *felnevet.* - Egyedül nem akarok gyakorolni, még a végén rosszul tanulom meg és akkor lőttek az egésznek. - *kezd magyarázkodni a lányka.* - Na jó, azért nem, de csak jobb lenne, ha egy olyan meghallgatna néha-néha aki konyít valamennyire az énekléshez - *fejti ki jobban a válaszát. Mondom én nektek, - bocsánat, hogy már megint közbeszólok - hogyha olyan társaságra lel, akivel van olyan dolog, amiről közösen is tudnak beszélni, akkor eléggé tudja nyomni a rizsáját. Pedig pont Anna az az ember, aki nehezen nyílik meg, nem igazán szeret magáról megosztani bármit is, vagy akárcsak a gondolatait. Ám most... Azért örül ennek az egésznek.
A dalocska után ellátja egy-két dicsérő szóval. Nincs mit tenni, bámulatos hanggal rendelkezik a férfi, Annának igencsak tetszett. Szóval muszáj volt kinyilvánítania a véleményét.*
 - Igen, igen, az az egyik legfontosabb az egészben - *bólogat hevesen Anna, miközben átveszi a gitárját. Neki is mindig ezt mondták otthon a tanárai és a szülei egyaránt, ez a mondat már régóta belevésődött a kobakjába.*
 - Sejtettem - *mosolyog egyet.* - Ami azt illeti elég jó munkát végeztetek. -
*Eztán elérkezik a bemutatkozás ideje. Kiderül, hogy a srácot Alexnek hívják. A lányka is elárulja a nevét, majd a kezét nyújtja a férfi felé, akivel kezet is ráznak. Kissé hideg, kicsi mancsi szinte elvesznek Alex hatalmas kacsóiban, de ez így van rendjén.*
 - Á, értem. És szeretted a sulit? - *kérdezi érdeklődéssel tele hangon.*
 - Nos, ez egy érdekes dolog - *nevet fel a leányzó.* - 15 éves vagyok, pár hónap múlva pedig 16. Most másodikosnak kéne lennem, de talán ha megírok egy-két vizsgát és a szüleim beszélgetnek az iskola vezetőjével, esetleg harmadikos diákként lehetek a suliban - *mosolyodik el. Az agya helyén van, a szülei pedig kiváló meggyőzőképességgel rendelkeznek, szóval nem lesz itt gond. Bár lehetséges, hogy az idei tanévben fel kell kötnie a gatyáját, ha nem akar nagyon lemaradni.*
 - Látom mennyi tetkód van - *pillant a srác egyik karjára.* - Én is gondolkodtam egy kis egyszerű tetováláson, de talán ez nem az én világom - *felnevet, s ezzel egy időben egy hatalmasat dörren az ég.* - Egész nap ilyen borús volt az idő, talán mennünk kéne - *jegyzi meg a lányka, s amint, hogy ezt kimondja villámlik egyet, s mintha az esőt dézsából öntenék, úgy kezd esni. Kétségbeesetten néz Alexra, mire a kastélyba a gitárjával együtt szétázik. Gyorsan felpattan, aztán már rá is kérdez:*
 - A közelben nincs valami menedékhelyszerű ahol meghúzhatnám magam, amíg el nem áll? - *kérdezi remegős hangon. No, elkezdett fázni, már libabőrös is. Talán ez lesz az utolsó nyári zápor, de miért pont most kellett?*
Utoljára módosította:Podmaniczky Anna, 2014. augusztus 27. 19:28
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. augusztus 28. 13:46 Ugrás a poszthoz

°Alex Johansonnak

*Mielőtt még eleredne az eső Annácska gyorsan válaszol Alex kérdéseire, vagy az úton, vagy pedig még a tavacskánál. Például baromi nagy lelkesedéssel fogadja a srác ajánlatát. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy mire kibökte az új ismerős mit is akar mondani eltelt vagy két perc, de ez a lánykát egy cseppet sem zavarta. Tehát boldogan fogadta a srác segítségét, mert szeretne fejlődni.
Ami pedig a tetkós témát illeti, hát... Inkább annyiban hagyja. Anna szülei ezer százalék, hogy kiborulnának, ha legkisebb gyermekük magára varratna valami mintát, pedig a leánykának egyáltalán nem lenne ellenére a dolog, bár Ádám arckifejezését sem látná szívesen. És körülbelül ekkor dörrent egy hatalmasat az ég, Anna kicsit még ugrott is a padon, egyáltalán nem számított erre. Tehát eztán következett a villámlás, és végül az eső. Azon nyomban felpattant, fogta a gitárját és érdeklődött azután, hogy hol húzhatná meg magát, amíg el nem áll ez a fránya zápor.
Így hát futva közelednek a falucska központja felé, ahol a boltok találhatók. Szerencsére szaladgálás közben nem szerencsétlenkedik, tehát nem csúszik el és terül el a vizes/saras úton/füvön. Olyan gyorsan szedi a lábait, ahogy csak tudja, nem akar lemaradni Alextól, aki kétségkívül jobb futó nála. Esetleg sportolnia is kéne valamit, hátha belefér a zűrös napirendjébe. Végül lassacskán csak egy védett helyre érkeznek. Anna kifújja magát, azért ez számár megerőltető volt, de nem baj, túlélte a gitárjával együtt.*
 - Ó, öhm... - *felnéz Alexra, megharapja ajkait, habozni kezd. Ezt azért már nem fogadhatja el tőle, még nem is ismerik egymást annyira, és nála van a pénztárcája, szóval...* - Oké, beülhetünk, de én állom a sajátomat - *mondja mosolyogva, azzal belépnek a helyiségbe. Együtt. Egy üres asztal után kutat Anna a szemeivel, ha talált egyet helyet foglalnak. Majd a lányka ránéz Alexra és csakúgy elneveti magát, régen kacagott ilyen önfeledten.*
 - Ez aztán mókás volt - *szólalt meg.* - Régen volt már ilyen kalandban részem - *jegyzi meg mosolyogva. Gönceiből és hajából is ki lehetne facsarni a vizet. Valószínűleg az itt dolgozók nekik fognak a legkevésbé örülni, mindent összemocskolnak, de hát ez van. Gitárját a mellette lévő székre támasztja, kezeit pedig az asztalra teszi ezután. Fészkelődik a helyén, s közelebb hajol Alexhez.*
 - Szóóóval. Mennyiért vállalsz? - *kérdezi tök természetesen, aztán gyorsan rájött, hogy ez így idétlenül hangzott, ha a srác nem vágja le elsőre mi is az ábra, szóval még gyorsan hozzá teszi:* - Mármint az énekórákért mennyit kérsz? - *pontosít. Haját igazgatja, miközben vár a válaszra. Gyorsan végignéz magán, s megállapítja, hogy a ruhája túlságosan rátapadt, olyan dolgokat emel ki, amiket ő egyáltalán nem akart, de most nincs mit tenni.*
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 11. 18:53 Ugrás a poszthoz

°Alex Johansonnak

*A fiatalok gyorsan szedik a lábukat, így hát pillanatokon belül már a cukrászdában ülnek, bár előtte Anna tisztázta, hogy ő csak akkor sütizik a sráccal, ha a sajátját állhatja. Megegyeznek, tehát kissé vizesen, de jókedvűen üldögélnek egymás előtt. A leányzót azért kissé zavarja, hogy a ruha rátapadt testére, s még a haját is szétbarmolta ez a fránya eső. Inkább nem is akar tükörbe nézni. Kényelmesen elhelyezkedik az ülőalkalmatosságon, kicsit előrébb hajol, aztán rá is tér a lényegre. Mielőtt még Alex befejezhetné a válaszát, a lányka bele is szólna, ajkait ki is nyitja, de végül összezárja őket. Összeszűkíti szemeit, kicsit oldalra billent a buksiját, majd végül felsóhajt. Hátradől a széken, lehunyja a szemeit, majd csak ennyit mond:*
 - Jó, legyen.
*Pedig elhihetitek milyen nehezen tudta ezt a két szót kibökni, ő nem az a fajta, aki könnyen beletörődik az ilyen dolgokba. Szerinte az lenne a legtisztességesebb, ha pénzt adna az órákért, elvégre így járja, nem igaz? Pedig leginkább elmondta volna mit is gondol az egészről, ám végül csak ennyit tesz hozzá:*
 - Viszont ha bármire szükséged van, vagy valami nyugodtan szólj nekem, én szívesen segítek bármiben.
*Még egy apró mosolyt megereszt, majd visszaveszi eredeti pozícióját. Közben megjelenik a színen a pincér, aki fel is veszi a rendelésüket. Annácska csokis muffint és forró csokit kíván, míg Alex úgy tűnik csak teát inna. Miután a pincér magukra hagyja Alex már kérdez is, amire Anna hamar válaszol.*
 - Ami azt illeti pár napja érkeztem, tehát nem igazán ismerem még a helyet. A bátyám már megmutatta a kastélyt, viszont a falut egyáltalán nem ismerem, bár elég barátságosnak tűnik.
*Érdekes. Anna nem igazán szokott ennyit beszélni... csakúgy... Elvégre megfelelő társra akadt, talán ezért cseveg ennyit. Tőle ez valóban szokatlan, ám úgy látszik Alexnek sikerült ezt az oldalát is kihoznia belőle. Furcsa.*
 - Mit gondolsz, melyek azok a helyek, ahová mindenképp el kéne mennem, itt Bogolyfalván?
*Közben már meg is érkeznek a rendelt ételek-italok. Anna csendesen megköszöni a pincér srácnak, majd belekortyol a forrócsokijába, ami igazán remekül néz ki. Tejszínhabot nyomtak rá, a fahéj a tetején pedig mesésen néz ki. Viszont az orrán ragadt egy kis hab, ám ezt ő nem veszi észre, baromi viccesen festhet.*
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 12. 19:44 Ugrás a poszthoz

Brandon Norrey - 2014.09.12. 19:38
De.... dE én komolyan gondoltam..... én igazán! Shocked Mivel engesztelhetem ki Őlexiségét?


Őszexiségét olvastam. O_o
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 14. 19:20 Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán - 2014.09.14. 19:01
Kei, te írjál! El akarom olvasni! XD


Keiko, apád elég akaratosnak tűnik.:D
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 14. 21:35 Ugrás a poszthoz

°Alex Johansonnak

*A teaházban azért jóval melegebb van, mint odakinn, az esőben. Alex pedig használva erejét teljesen megszárítja mindkettejüket, így hát Anna már nem érzi magát olyan kellemetlenül, ugyanis borzasztóan zavarta, hogy a ruhája teljesen rátapadt a testére, ezt nem igazán díjazta. Persze erről csakis az időjárás tehetett.
Időközben leadják rendelésüket, s megbeszélik, hogy a lányka mehet Alexhez gyakorolni, hiszen van mit fejleszteni a hangján. Azért nehezen, de csak beleegyezik abba, hogy pénz nélkül fog járkálni Alexhez. Azért egyből kipattant az agyából egymillió ötlet. Legfeljebb kisebb ajándékokkal fogja elhalmozni, mint például saját gyártású sütemény, vagy csokoládé, és egyéb apróságok, ezeket mindenképp megérdemli a férfi.
Közben Anna megkérdez egy-két dolgot, amiről szeretne többet tudni. Alex azt is elárulja ám, hogy szeret itt lakni, tehát valószínűleg elég nyugodt kis falu lehet, egészen bejön ez Annának. Egy-két rakoncátlan tincset megpróbál szépen elintézni, amíg Alex elmondja, hogy mik azok a helyek, ahová muszáj a lánykának ellátogatnia.*
 - Ehh... - *nyög egyet.* - Azt hiszem ezekre a helyekre egyedül nem mernék ellátogatni - *nevet fel. Majd legfeljebb szól Ádinak, hogy kísérje el, ha már a srác ennyire ajánlotta a csárdát, meg a többit. Mondjuk éjszaka biztosan nem fog a Kísértetházban, vagy a Temetőben mászkálni. Ijedős lány ám Anna, szóval talán nem ezek a legideálisabb helyszínek a leányzó számára.*
 - Ó, köszönöm - *ennyit bök ki. Kicsit váratlanul érte a srác kijelentése, de titkon állatian örült neki. Jujj.
A pincér meghozza a kért cuccokat. Miután Anna megfújta a forrócsokit, belekortyol, ám az orrán ragad egy kis tejszínhab. Erre Alex hívja fel nevetgélés közben a figyelmét. Érdekes módon nem vörösödik el a leányzó, a sráccal együtt kacag, s leszedi az orráról a tejszínhabot, majd lenyalja az ujjáról. Beleharap a muffinba, s megállapítja, hogy baromi finom.*
 - Melyik házban laksz? Mert ha majd megyek hozzád gyakorolni, akkor nem szeretnék minden egyes házikóba bekopogni - *gyorsan magyarázza meg a dolgot, mielőtt még félreértené Alex. Aztán lehet, hogy a végén nem csak énekelgetni ugrik fel... csak simán beszélgetni, meg ilyenek. *
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 14. 21:37 Ugrás a poszthoz

Julien Armand Saint-Venant - 2014.09.14. 21:29
az én pasiideálom *----------* KATT


Wow, ki gondolta volna? Rolleyes Cheesy

Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 14. 21:43 Ugrás a poszthoz

Roppantul örülünk. Cheesy Rolleyes
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 16. 23:33 Ugrás a poszthoz

Julien

*Anna még kiélvezi az utolsó nyugalmas heteket, hiszen utána kezdődik a tanítás, ami rengeteg szabadidőt fog elvenni tőle. Otthon megígérte, hogy rendesen tanulni fog, és ő meg is tartja szavát. Habár, mint a többi tizenéves, ő sem kedveli ezt a roppant mód fontos dolgot. Inkább olvasgatna különböző érdekes könyveket, fedezne fel új helyszíneket az iskolán belül és kívül, ám tanulni esze ágában sem lenne. A legunalmasabb tevákenység a Föld nevű bolygón. És ezt valószínűleg nem csak Annácska gondolja így. Viszont neki egyelőre ez a legfontosabb feladata. Már csak pár év és vége a rémálomnak. Persze ha mázlija van. Ám az is előfordulhat, hogy évet kell ismételnie, jó, erre még gondolni sem szabad.
Egyébként nemrég, mikor Bogolyfalván járt, több plakát is hirdette a falu Barlangfürdőjét. El is határozta, hogy lazításképp meglátogatja azt, ám nem lenne buli egyedül, így hát maga mellé még Julien-t is beszervezte. Igen, az a srác, akivel együtt zabált valamelyik utcában. Ha az az éjszaka az eszébe jut, elvigyorodik minden egyes alkalommal, szerinte igazán viccesre sikeredett az első találkájuk. Anna még most sem valami társasági ember, tehát az egyetlen diák, akivel nem csak köszöntek egymásnak az Julien. Valami okból kifolyólag a napokban semmi kedve nem volt ismerkedni, pedig bizony nem ártana. Legalább a lányokkal cseveghetne, mindenkinek van egy BFF-je, neki is szüksége van egyre. Szóval a srác beleegyezett a fürdőzésbe, megbeszélték, hogy a pénztárnál várják egymást.
Hamar elérkezett a péntek délután. Anna egy kis tatyóba összeszedte a cuccait - törülköző, pénztárca, hajgumi, fürdőruha - aztán már indult is. Mivel ma egész szép nap van cicanadrágott húzott, egy hosszított pólót kapott magára, s egy szandálka került a lábára. Elég csinos, azt meg kell hagyni. Hullámos haját kicsit megfésülte, s végül elindult. Ráérősen lépkedett. Azt gondolta, hogy Julien valószínűleg nem érkezik meg a megbeszélt időpontra, hiszen alig ismeri a környéket, bizonyára el fog tévedni. Azért Anna itt van már lassan egy hónapja, csak megtanulta mi merre van. Egész hamar kiért a suliból, szívott egy mélyet a friss levegőből, majd haladt tovább a fürdőig. Negyed óra biztosan volt a Barlangfürdőhöz vezető út. Az utcákon egy ismerős arcot sem látott, - pedig reménykedett, hogy valahonnan előbukkan Alex - szóval nem nyitotta köszönésre a száját. Egyébként Annácska most már csak Julienre várakozik a megbeszélt helyen, pedig szívesebben lubickolna már.*
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 18. 20:20 Ugrás a poszthoz

Julien

*Anna tulajdonképpen szereti az őszt.
Erre jött rá, miközben a Barlangfürdő felé bandukolt. Valójában csak a szeptembert utálja, mikor már nincs meleg, ám hideg sem. Ilyenkor aztán teljesen döntésképtelenné válik az öltözködését illetően. Hosszúnadrágot vegyem fel, vagy rövidet, meleg pulcsit, vagy csak egy laza inget? Sosem tudja eldönteni. Ugyan reggelente fázik, de dél környékén meg már fehérneműre vetkőzne, annyira melege van. Persze ez természetesen sosem következne be, Ádám valószínűleg ki is tekerné szép kis nyakát. Tehát szeptemberben délutánra mindig át kell öltöznie, ami pár nap elteltével zavarni kezdi, de hát nem igazán van másik lehetősége. Ám egyébként magát az évszakot szereti: a színeket, az időjárást, és csak ilyenkor jó igazán teázgatni. Mmm... Szép kis fejecskéjében azonnal megjelenik egy gőzölgő bögre meggyes tea. Az a kedvence. Tehát egyelőre ki nem állhatja ezeket a napokat, alig várja az októbert. Akkor végre a fák levelei szép színekbe mennek át, s nem csak az az unalmas zöld fog virítani mindenhol. Mondjuk a pocsolyákért már kevésbé rajong, majd be kéne szereznie valami vízállócipőt. Tisztán emlékszik, hogy tavaly mennyiszer beázott az egyszerű lábbelije. Nem is ért semmit. Pedig szülei már nyár végén javasolták, hogy ideje lenne cipő után kutatni, de természetesen nem hallgatott rájul, akárcsak kortársai. Beláthatná végre: gondviselőinek mindif igaza van, ha tetszik neki a dolog, ha nem. Ez egy tény, amit jó lenne, ha végre elfogadna. Valószínűleg nehezen fog menni...
Egyébként a leányzó már a megbeszélt helyen ácsorog, s várakozik a srácra. Érdekes módon elég kevesen vannak. Bár ha Anna jobban belegondol rájöhet, hogy szerda van. Munkanap, tehát a falulakók dolgozni vannak még délután. A diákok pedig valószínűleg hazautaztak, mert a vizsgaidőszak végén járunk, ami nem érintette Annácskát hála égnek. Gondolatmenetét egy ismerős hang töri meg, ez nem más, mint Julien. Bizonyára láthatta, hogy csak simán bambult a leányzó Először Anna meglepődik, de aztán rögtön elvigyorodik.*
 - Neked is szia - *továbbra sem lehet letörölni azt a vigyort. *- Így van - *bólogat. Gyorsan vásárol két jegyet, csodálkozik is a baráti áron. A csuklójára nyomnak egy pecsétet, aztán mehetnek is befelé. Nem lett volna kedve végig várni, hogy Julien nehézkesen kibökje mit is akar pontosan. Valószínűleg a néni vagy tízszer visszakérdezett volna, hogy mégis mi a fenére vágyik a srác. Tehát egyszerűen kifizette. Kész. A barátok megtesznek ilyeneket, nem igaz? Főleg, mert baromi olcsó volt a jegy. *
 - Én most gyorsan átöltözök, addig várj meg itt, okés? - *kérdezi Anna. Azzal a lendülettel már be is lép a női öltözőbe, ahol megszabadul ruházatától, s helyette színes fürdőruhája került rá. Haját felköti, cuccait a táskába gyömöszöli, aztán mér vissza is tér.*
 - Irány a víz! - *szólal meg vigyorogva feltéve, ha Julien nem császkált el másfelé. Akkor Anna a keresésére indulna. *
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 20. 22:33 Ugrás a poszthoz

Alex

*Anna csíp egy kis darabot a muffinjából, majd a szájához emeli, s végül bekapja. Igazán ízletesnek találja, s ha tehetné már be is tűrné az egész süteményt, ám Alex előtt nem akar disznó módjára enni, hatalmas illetlenség lenne, és nem akarja, hogy bármi rosszat gondoljon róla a srác. Tehát lassan eszegeti a finomságot.
Közben Alex beszélni kezd, ám egy pillanatra elhallgat. Anna azt vette észre, hogy a fiú mintha zavarban lenne, legalábbis gyakran megáll a mondatainál, néha még habozik is, vagy pusztán végiggondolja mit is akar kinyögni. Mindenesetre a lányka aranyosnak tartja.*
 - Oh, - *szólal meg* - Ez remek lenne.
*Az asztalra könyököl és kezén megtámasztja arcát, s nagy gyönyörű barna szemeit a srácra ereszti. Annak ellenére, hogy kissé ijesztő a külseje elég rendes Alex, sőt. Ingyen énekelni tanulhat nála, felajánlotta, hogy bármikor meglátogathatja, elmenne vele sétálni... Ajkaiba harap. Maradjunk annyiban, hogy egy normális férfival van dolga. Aminek csak örülni lehet.*
 - Rendicsek, Macskabagoly utca... - *elismételi ezt az érdekes utcanevet. Állati jól szórakozik ezeken az elnevezéseken. Madárfészek, Hullócsillag kviddicsbolt és még lehetne sorolni. Milyen fantáziadús nevek, nem igaz? Kortyol még egyet a forrócsokiból és hallgatja a srácot. Csakhogy most Annén a sor, ugyanis Alex arra kéri, hogy meséljen magáról.*
 - Hűűűű... *megvakarja a tarkóját.* - Hát akkor nézzük - *kezd bele.* - Podmaniczky Anna a becsületes nevem, 17 éves vagyok, van három testvérem, a bátyám, Ádám pedig itt tanul az iskolában. Erm... Szeretem a könyveket, a zenét, a cicákat... Pocsékul rajzolok. A színes ruhákért odavagyok, és ha szomorú vagyok nutellával jókedvre lehet deríteni. Azt hiszem egyelőre ennyi elég is lesz - *felnevet.*
Talán még túl sokat is mondott? Neeem, pont elegendőt beszélt, és egyébként is hirtelen ennyi jutott eszébe. Sóhajt egyet, majd kinéz az ablakon. A vihar egészen lecsendesedett, alig esik az eső, itt az ideje visszamenni a kastélyba.*
 - Figyelj, nekem mennem kell, de köszönöm ezt a délutánt csodás volt - *mondja, azzal feláll. Gyorsan kifizeti amit ki kell, majd megragadja gitárját és odalép a sráchoz.* - Hamarosan jelentkezem - *eztán megpuszilná Alexot, de azt még nem szabad, így hát int neki egyet, s lelécel. Útközben végig a fiú mászkál a fejében. És az a sok tetkó...*

/Köszönöm a játékot!/
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 21. 17:39 Ugrás a poszthoz

Halihó:3
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 22. 20:10 Ugrás a poszthoz

Pedig szerintem ez egy szép kép Kei alanyáról. Cheesy
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 22. 21:09 Ugrás a poszthoz

Pizsiparty lesz a Jeges srácnál?*_*
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 22. 21:28 Ugrás a poszthoz

*szalad a Dió-lakba* Pizsiparty *----*
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 22. 21:34 Ugrás a poszthoz

Diótörő *-* de lehet még meg kéne kérdeznem a bátyámat, hogy itt alhatok-e. Sad
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 22. 21:38 Ugrás a poszthoz

Én elhiszem, csak Ádi nem biztos, hogy díjazná a dolgot. Sad

Gyere Alina, party van Diónál:33
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2014. szeptember 22. 21:42 Ugrás a poszthoz

De én nem szoktam neki hazudni. Sad
Dínós pizsi *-* az enyém cicás. Cheesy
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Podmaniczky Anna összes hozzászólása (163 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel