Wessinger Lilla

Már napok óta a csárdában tengeti napjait, amikor épp nincs a lányával. Gondolatait, ha nem Keiko akkor az iskola köti le, Bagolykő. Lassan születik döntés, felveszik-e tanárnak, avagy sem, pedig már többször beszélt az igazgatóval, néhányszor körbejárta a kastélyt is, vigyázva, nehogy összefusson Keikoval. A lány kiakadt volna, ha meglátja, hogy szaglászik utána még itt is, még ilyenkor is, pedig most ártatlan. Fő a feje, nem csak ezért, másért is, ha nem volt elég gondja, akkor itt van tessék, nesze neked gyereknevelés, ráadásul lány, már nem is gyerek és nem jönnek ki sehogy sem egymással. Mindketten mást akarnak, így soha nem jutnak egyezségre, ha egyikük nem enged, de nem Zoltán lesz az, aki megteszi. Néhány átveszekedett óra után, fáradtan tér meg a csárdába, hogy lepihenjen egy kicsit. A fenébe inkább ment volna szenet lapátolni, mint tizenéves csitrikkel vitázni. Úgy érezte, semmire nincs energiája, elaludni sem tud, kell egy kis lazító oldószer. Nincs függősége alkohol szinten, nem is hiányolja, ha nincs, de néha tagadhatatlanul jólesik felhajtani egy-két kupicával és most pont néha van. Ingét lezser, zöld pulóverre cseréli, ami kiemeli barna lélektükreit. Fekete farmert húz az öltöny nadrág helyett, és lebotorkál szobájából a kiszolgáló helyiségbe. Bár kimerült, de a világon semmi nem látszik rajta, ruganyos léptekkel a pulthoz megy, ismerősként, biccentéssel üdvözli a pultnál állót és elhelyezkedik az egyik széken. Nem ismer senkit az említetten kívül, így másnak nem köszön, sőt figyelemre sem méltat, bár nagyon is jól tudja, itt nem mindennapi emberek tivornyáznak, vagyis vigyázni kell. Állandó készenlétben állva ott belül, szemmel tart azért minden kis változást, feltűnik neki minden furcsaság. Az a hölgy is nem sokkal mellette. Sem ruhája, sem kinézete, sem nőiessége nem illik a képbe. Int a csaposnak, közben szeme sarkából figyeli a hölgyeményt. ~ Vajon honnan szalajtották? ~ A csaposnak pedig odaböki:
- Egy konyakot kérek, mindjárt duplát, meg egy erős feketét. - Meg kell hagyni, nem egy szószátyár típus, az alkohol hátha megoldja a nyelvét. Megérkezik a kért ital, azon nyomban fel is hajtja a duplát, ám az alján marad egy kicsi, azt a kávéjába löttyinti. Jólesően lehunyja szemeit és már érzi is, ahogy kisimulnak az idegei. Féloldalra fordul a széken, és a következő szavakkal hívja fel magára a hölgyemény figyelmét:
- Kegyed nem illik ebbe az idillinek cseppet sem nevezhető közegbe. Bocsásson meg, Várkonyi Zoltán vagyok. -

Wessinger Lilla

Félhomály, diszkrét fények, halk duruzsolás, megfelelő helyszín a lazuláshoz, a szobája meg, inkább cellához hasonlít most, nem bírt megmaradni benne, úgy érezte megfullad a bezártságtól, azért is döntött az ivászat mellett. El szándékozta felejteni az összes napi nyűgét, minden felesleges dolgot, amivel napközben tele a feje. Jól bírja ugyan a nyomást, teljesíti is a feladatait, de mindig nem lehet toppon lenni. A konyak, amit az imént tolt elé a pultos, égeti a torkát, aztán a nyelőcsövét, később már az egész testét. Hamar a fejébe és a lábába száll az ital, hiába nem szokta meg. Pajkosan villámló szemek ritkák nála, mint a Haley üstökös, de most pont átvonulási időszak van. Jól megnézi a hölgyeményt, akihez az imént nem túl kedvesen odafordult, pillantása leszalad a harisnyás lábakig, a körömcipőig, észre sem veszi, ahogy diszkréten elmosolyodik. Bemutatkozását a nő nem viszonozza, így a kézfogás is elmarad. Nem zavarja különösebben, inkább a jelenség bársonyos hangjában oldódik, mint ahogyan a kávéjában a cukor. Eggyel issza, jó keserűn, úgy az igazi. Miután feloldódott a cukor is...figyeli a lány doboló ujjait a poháron, majd kedvesen reagál a felvetésére.
- Ó, ez érdekes. Az őrültsége miben szokott megmutatkozni, ha megkérdezhetem? Elárulja nekem a csillagjegyét? - Zoltánnak mindig többet mond el az illető horoszkópja, mint bármennyi beszélgetés vagy egy név, foglalkozás, mi egyéb, hiszen asztrológus volt. Úgy olvasott a csillagokban, mint más a kottában. Neki az asztrológiai képlet, partitúra volt az illető lelkéhez. Bármi is lesz, követi a nő tekintetét, le nem venné róla a szemét, de mosolya már elhalványult. Sokkal inkább más tükröződik rajta, ami lehet az ital hatása.
- Most, hogy mondja, én is ritkán fordulok ki önmagamból - jegyzi meg, közben barnáit folyamatosan legelteti a nőn. Egy pillanatra felidézi, mikor is volt az utolsó alkalom, hogy... ~ á, de hagyjuk is, régen ~ hessegeti el a gondolatot a dupla konyak. Hozzáfog a kávéhoz, talán érzi, hogy hosszú éjszakája lesz, de mindenképpen szórakoztató. Az élet meglepte egy ajándékkal, amit gyermeki örömmel fog majd bontogatni, ő már eldöntötte, legalábbis fejben. A hölgy átható tekintetétől kísérve, újabb rendelés érkezik, ezúttal még erősebb a dupla konyaknál és Zoltánnak már az is sok volt, de még maradt benne annyi tartás, hogy illedelmesen koccint a barnával.
- Egészségére höl...szólíthatom Észtveszejtőnek? Igyunk a következő körre! - javasolja némi hátsó szándékkal és pajzános csillogással a szemeiben.

Szórakozottan kevergeti a kávéjában haldokló, egy szerencsétlen kockacukrot, gondolatai viszont egészen máshol járnak már. A nő bájos kacérsága elvarázsolja, és még a maradék tiszta tudatával szögezi le magában a tényeket, hogy az estéje jobban nem is alakulhatott volna. Ahogy partnere kuncog a hozzá intézett kérdésén, öntudatlanul is megmozdul valami a belsejében. A szívét most kihagyja a játékból, csak az érzékek vezetik, éljen a testiség, legalábbis most még ezt gondolja, aztán ki tudja mi lesz belőle. A ma esti horoszkópját még nem nézegette, mindenesetre érdekes lesz- fordul meg, több minden más között ez is a fejében. A nő jelzései egyértelműek, Zoltán is igyekszik beleadni, amit ilyenkor kell, nem vallhat szégyent. Egy pillanatra még Keiko is megfordul a fejében, aztán delete, már csak a mellette ülő szépség létezik számára. Beütött az agykrach.
- Akkor mi rokonlelkek vagyunk, szintúgy vagyok én is. Én is jó fiú vagyok - kacsint is hozzá egy rendeset, nehogy a lány ne értse, közben buzgón bólogat. Mi mindent szabadít fel benne az alkohol...maga sem ismerne magára. Közelebb húzza a székét a barnához, mintha csak ott jobbak lennének a fényviszonyok vagy a csillag fényszögkapcsolatok ott váltanának oppozícióból konjunkcióba, szóval csak természetesen, majd érdeklődve figyeli tovább a tüneményt, lassan homályosuló tekintettel, mint a rajzfilmekben, mikor dollárjelek ugrálnak a szereplők szeme helyén, csak nála nem a pénz dominál...mondhatjuk, hogy jojózik a szeme? Ááá, ne legyünk ennyire póriasak, csak diszkréten, elvégre Zoltán úriember.
- Figyelemre méltó, jegyzi meg ködösülő elmével, mivel a skorpió jegy vonásai közül, csak a szexualitás maradt már meg, de ennyi bőven elég volt neki, hogy tüzesebb tekintettel viszonozza a lány szende pillantásait.
Nem gondolkozom, nem is tudok, ennyi itallal a fejemben, na meg, ha így néz rám egy csinos hölgy. Ne haragudjon a szemtelenségemért - mondja némi észt pumpálva az alkohol helyére, ami rövid időre sikerül csak, végleg elengedi magát és hozzáteszi
- Az ön őrültsége ragályos, rám is átragadt - szól vigyorogva, remélve a bombaság veszi az adást.
- Igyunk, de ez a kör az enyém! - utasítja a csapost, majd újra a hölgyhöz fordul, koccintanak.
- Olyan nagy a hangzavar - hajol közelebb a nőhöz - akar velem konjugálni? Táncolhatnánk, majd dúdolok a fülébe. Mit szól hozzá? -

Lilla

Régen történt már ilyen Zoltánnal, de független, azt tehet, amit akar és végül is ez az, ami őt életben tartja, a szabadsága. Fiatalabb korában Keikot tehernek és kötöttségnek érezte, de mára elfogadta a megváltoztathatatlant, ráadásul az ő hibája volt, elszállt az agya, vagyis hát lejjebb költözött két-három emelettel, ahogy most is. Józan gondolkodása összecsomagolt, intett egy pá-t és kezeit tehetetlenül széttárva, fejcsóválva távozott. Ő már itt tehetetlen, sugárzott arcáról a csalódottság. Zoltán ezt meglehetős megnyugvással vette tudomásul, sőt, ahogy az alkohol szintje nőtt, úgy örült neki egyre jobban. A nő kacér kihívása felborzolta érzékeit és egyre inkább belelovalta magát a kalandba.
- Az, hogy jó fiú vagyok, egy axióma, amit nem kell bizonyítani, de megtehetem, ha nagyon ragaszkodik hozzá - somolyog rejtélyesen, amitől a nőnek valószínűleg a hátán is felállhat a szőr a gyönyörűségtől. Van a férfiban valami sajátos, amit ha kiereszt, mint olvadt méz, vonzza a méhecskéket. Úgy hat feromonja a gyengébbik nemre, hogy egy erős igen lesz belőle. Zoltán már biztos benne, hogy az igen ezúttal sem marad el. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy reggel, ha kijózanodik, iszonyú zavarban lesz, és szégyenében el is bujdosik talán egy barlangba, ahol sérült önérzetét gyógyítgathatja. Pláne, hogy megtudja, a nő skorpió, erősen megmozdít ölénél valamit. Bizsergést érez egész testében és szinte már el is képzeli a dolog lefolyását.
- Hmmm - mormog elégedetten. - Tüzes, szenvedélyes, érzéki, pont olyan, ami egy férfit lázba hoz, egyszóval összeillünk - búgja a nő fülébe, bár nagy a zaj, azért nem akkora, hogy normális távolságból lehetetlenné tegye a társalgást. A közelséget kihasználva beleszippant a hölgy parfümjébe, ami még jobban bevadítja. Felhajtja a maradék, kihűlt kávéját, aztán az italért nyúl, de a nőét veszi el, és abba iszik bele, közben mélyen a szemébe nézve, igéző pillantásokkal főzi tovább. A sajátját a barnaság elé tolja, kedves nógatással, hogy ő is kövesse a példáját!
- Magácska jó asztrológus növendék lenne. Volna kedve különórákra nálam? - teszi fel a kétértelmű kérdést. - Semmi kötelezettség, csak látom, hogy tehetséges, vétek lenne hagyni nem pamlagon heverni. - Ezt már a táncparketten állónak mondja, mert Lilla trillázva perdül középre és őt hívja.
- Röpülök, remek támogató hírében állok. Nem hiszi? Maga kis hitetlenke. Mindent bizonyítanom kell? - Odaugrik mellé, derékon ragadja, úgy tesz, mintha zuhanás közben kapná el, ezáltal lehetősége nyílik, hogy átkarolja.
- Vigyázzon, még belém esik! - vigyorodik el saját hülye viccén, és szorosan karolva továbbra is, táncba viszi a nőt, közben kezeinek csak a jó ízlés szab határt.

Dasha Freshmoon

Zoltán a cukrászda felé veszi az irányt, ez az utolsó reménysége, hogy megtalálja Keikot, ugyanis ez is kedvenc helye. Már a fél falut bejárta, de még mindig semmi eredmény, amit roppantul sajnál, hiszen fontos beszélnivalójuk lenne. Persze a szokásos veszekedés most is ott lebegett a levegőben, pláne, hogy a férfiban is gyűlik a feszültség, hogy a lábát tövig járja érte, és nem találja eddig sehol. Azt is el tudja képzelni a lányról, hogy előle bujkál valami szuper titkos helyen. Belép az üzletbe, feje felett megszólal az utálatos csengettyű. Utálja, ha nem tud valahová feltűnés nélkül bemenni, legszívesebben elnémítaná egy átokkal a kis aranyost. Ifjú korában egyszer meg is tette, de már nem gyerek, így csak magában bosszankodik egy sort. Körbenéz a hangulatos félhomályban, egyenként az összes asztalt végig mustrája, de a lánya itt sincs. Fáradtan fúj egyet, ám, ha már itt van, egy erős feketét megenged magának. Beáll a sorba, valami kis csitri áll előtte, kicsit lehet fiatalabb, mint Keiko. Nincs oda a kis kényes-hisztis lányocskáktól, a tanítványait jókorán leszoktatja erről.  Az előtte lévő egy szelet csoki tortát kér, aztán leül az egyetlen üres asztalhoz, míg Zoltán megkapja a kávéját. Valami őt is odavonzza, nem tudná megmondani, hogy mi, de már ott áll a fekete lány asztalánál.
- Elnézést, szabad ez a hely? Nem pofátlankodnék ide, de csak itt van üres szék. -
Ha engedélyt kap, leül, kiteríti az útközben szerzett újságot, és felhúzott szemöldökkel elmerül a hírekben, közben kavargatja a sötét lét. Ahogy szemei a sorról-sorra vándorolnak, egyszer csak megakadnak egy felettébb érdekesnek ígérkező valamin. Megköszörüli a torkát és zavartan megszólítja ismét a lányt.
Esetleg, ismered Keikot? - mutat ujjával a karkötőre. - Az édesapja vagyok. Nem láttad valamerre? -

Dasha Fresmoon
mi a gond azzal?

Nem szereti a férfi, mikor lánya az idejét feleslegesen rabolja, mert elméjében általában legalább 5-6-féle elintézendő dolog jelentkezik sürgetően. Mind egyformán fontos, ezért nem is tud különbséget tenni közöttük. Most is lényeges, hogy megtalálja a lányt, de előtérbe furakodott egy új feladat Dasha képében.
- Nem tudtam, hogy van barátnője, soha nem beszélt még rólad - mondja csodálkozva. Mintha lenne bármi csodálni való azon, hogy tulajdonképpen, sírnivalóan nem ismeri a lányát és az sem őt, de ez jelen esetben a férfi hibája. Összehajtogatja a lepedőnyi újságot, a zsebébe süllyeszti és érdeklődő pillantását a lányra szegezi. Most, hogy a véletlen az útjába sodorta a törékeny teremtést, nem engedi el egykönnyen, sőt már egy haditerv is megfogalmazódott benne, amit persze nem ő fog megharcolni, hanem az előtte ülő, de ezt csak óvatosan, egy későbbi időpontban fogja előadni. Nem is bánja már annyira, hogy nem találta meg Keikot, de ezt a rajta esett sérelmet nem fogja majd szó nélkül hagyni, ha egyszer összefutnak. Az ő méltóságát ne sértse meg senki, még a saját lánya sem, sőt ő aztán a legkevésbé. Ismét született egy indok, amin össze lehet majd veszni, hiába nincs a férfi szándékában iyesmi, a lánya annyira makacs, hogy nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy bosszantsa. Ma is, megbeszélték, hogy 10-kor találkoznak a Fő utza elején, erre fél 11-kor még nem volt sehol.
- Mikor láttad őt a Klubhelyiségetekben? Amúgy pedig megtennéd, hogy bemutatkozol nekem, mivel így diktálná az illem! - El is fintorítja a száját, magában pedig bosszankodik a mai ifjúság szörnyű modorán. Ha a lány megteszi, amit kér, kezet nyújt.
- Várkonyi Zoltán vagyok, mint mondtam az előbb, Keiko apja. Nem tudod mi baja lehet mostanában, mintha kerülne?

Dasha Fresmoon
izmos vasgyúró?

Szokatlan Zoltántól még az is, hogy beül egy ilyen helyre, az ő erős kritikai vénájával, amit sokszor ki is nyilatkoztat, na meg az emberkerülésével, de most Keikoról van szó és akkor a férfi felelősségteljes énje elnyomja a morcos, befelé fordulót és mint látjuk, még beszélgetni is hajlandó. A lányról azonban ennek ellenkezője jön le, de a férfit, szokás szerint hidegen hagyja, hogy partnere legszívesebben a háta közepére kívánja, amit meg akar tudni, azt meg is fogja tudni és kész.
- Hhhmmm...reggel hét óta, már túl lehet árkon-bokron. Bosszantó - összegzi a hallottakat, majd rákérdez az edzés mibenlétére.
- Ááá, és milyen edzésre jársz? - Igazából annyira sem érdekli a válasz egyelőre, mint a másikat a válaszadás, de nem akar rögtön a mély vízbe ugrani, még visszautasítanák a kérését, az viszont Zoltánnál egyszerűen nem opció. Fejében már körvonalazódik az ördögi terv, persze csak azért tesz mindent, hogy Keikonak jó legyen, na meg leginkább a lelkiismeretének, egy azonban biztos, Dashát akarja felhasználni, kizárólag csak egy nemes cél érdekében. Hogy hogyan fogja beadagolni a kis koreainak, már azt is kifundálta, de még vár a megfelelő pillanatra.
- Semmi olyasmi nem történt kettőnk között, ami megmagyarázná a viselkedését, különben is, bármit gondol, én vagyok az apja. - Az én szót hangsúlyosan megnyomja, kétséget sem hagyva ezen tény felől. Volt idő, hogy ennek nem örült annyira, de ma már elfogadta feladatként.
- Nem akarom sajnáltatni magam, Dasha, de nekem sem könnyű vele és össze kell csiszolódnunk, de nehéz lesz, ha ő ebben nem partner. Gondolom, te nem bujdosol az édesapád elől - néz végig a lányon, nem mintha nem tételezné fel róla is. Ezek a tini lányok annyira egyformák. Odáig azonban nem fog elmerészkedni, hogy nevelési tanácsokat kérjen bárkitől. Az is a kisujjában van a férfinek, mint még sok minden más is.

Dasha Fresmoon
lopós vagyok, de tetszett

Kicsit csalódott a férfi, de arcizma sem rezdül. Azt gondolta, hogy a legjobb barátnő többet tud Keikoról, vagy cak mélyen hallgat a titkokról. A tini lányok mindig szoktak lelkizni. Összejönnek ketten-hárman és be nem áll a szájuk, sustorognak, meg vihorásznak idétlenül, amit Várkonyi sohasem tudott megérteni, mi célt szolgál, abban azonban biztos volt, hogy Dasha többet tud, mint amennyit elárult. Megfordult a fejében, hogy némi igazság szérum talán segíteni a bajon, de aztán elhessegette a gondolatát is régi mardekáros múltja megkopott maradványait. Csak megcsóválja a fejét és hallgat, figyeli a szemben ülő válaszát, bölcsen bólogatva közben, majd epésen megjegyzi.
- Óóóó, az elején lehetsz még, nem baj, majd látszani fog az alkatodon, ne aggódj, pár hónap múlva. - Azt már csak gondolatban fűzi hozzá, hogy a varázslósakk edzései is érdekesek lehetnek, meg hogy hasznos az elme pallérozása, a többit nem is részletezném. Ahogy kérdése után végignéz a lányon, feltűnik még annak az érzelmi analfabétának is, hogy érzékeny területre trappolt, jó lenne valami biztatót mondani, de persze ilyenkor abszolút lefagy. Érzelmi dolgokban nem áll túl fényesen, de édesanyja halála, az az érzés, amit ott a temetőben elragadta, újra előkerül, hiába ásta olyan jó mélyre. Elszorítja torkát a régi bánat, de van már annyi önkontrollja, hogy ebből kívül nem látszik semmi. Rendeznie sem kell a vonásait, csak a hangja halkul el, mikor kimondja végül, ami ebben a vészhelyzetben eszébe ötlik:
- Sajnálom....nem tudtam. Meghívhatlak egy italra esetleg - hebegi az oda nem illő kérdést. Látja, hogy a lány már megette a sütije egy részét, s mint mentő ötlet és vezeklés pattan ki agyából ez a zseniális ötlet. Közben a lány tovább fűzi a szavakat, Zoltánnak talán túl mélyen is kitárulkozik, mint az várná s így arra a megállapításra jut, hogy itt az idő cselekednie. Ha beszélgetőtársa kér valamit, azért elmegy a pultig, kihozza és lerakja elé, aztán mélyet sóhajtva fog bele.
- Tudod kötelességem lenne figyelni rá jobban, igen jobban, mint ahogyan ő szeretné, de én tudom, milyen veszélyek leselkedhetnek rá. Eddig nem törődtem vele túl sokat, ennek is megvolt az oka, de most itt vagyok és az apja vagyok....Nem tudom, az iskolában mikor mi történik vele, ő meg nem mesél nekem. Megtennéd, hogy...hogy is mondjam...ha valami gyanúsat látsz, szólsz nekem? - A hajába túr, és elnéz az ablak irányába, mert megvan az esélye, hogy nem kap olyan választ, amilyet szeretne, és akkor meg fog nyílni talpa alatt a föld. Persze azt sem veszi észre senki, de régen volt ilyen kellemetlen szituációban, még a verejték is gyöngyözni kezd a homlokán. Azért a hajtúrás, hogy feltűnés nélkül letörölje azt.

Dasha Fresmoon
egy közös edzés majd...esetleg...?

Várkonyi, bár igyekszik udvarias lenni, azért nem tudja meghazudtolni alap jellemét, a Mardekár vérvonal itt-ott kilóg, csiszolt stílusa mögül, ráadásul az érzéketlensége miatt bunkónak is tűnhet, de el kell fogadnunk, hogy amit és ahogyan mond, azt nem bántásnak szánja, ő csak egyszerűen ilyen, hogy megmondja, amit gondol, nem számítva a másik érzékenységére. Így nem veszi a lapot, mikor Dasha pillantásával kést döf a mellkasába, hiszen a férfi megjegyzése nem kicsit volt sértő. Azért ebben az egyben volt egy kis célzatosság, mert Zoltán nagyon odafigyel a testére, rendszeresen karban tartja az izmait, büszke az erőnlétére és arról is meg van győződve, hogy nála senki nem lehet edzettebb, mert róla mintázták a kocka hasat. Azonban, mikor a lány apjára terelődik a szó, az már Zoltánt is megérinti, épp csak annyira, hogy elnézést kérjen, ezzel háromra gyarapítva az ilyen események számát az életében. Most egy jó időre letudta eme gyengeséget, az elkövetkező tíz évben, nem fog hasonló előfordulni vele. Dasha elégedett lehet önmagával, hogy épp neki sikerült ezt kihoznia ebből a kemény emberből. A felajánlott italt visszautasítja a lány, amit Várkonyi magában elismerően jutalmaz, nem szeret pénzt pazarolni egy kis enyhe megingás miatt. Tetszik  neki beszélgetőtársa karakánsága, kicsit mintha fiatal önmagát látná, persze, ha a nemek különbözőségétől eltekint. Szigorúan magában el is mosolyodik, de kívülről nem látszik ismét semmi. Az a bizonyos kényes kérdés is kicsúszik a száján, amit kizárólag a lánya miatt muszáj feltennie. Megkönnyebbül a pozitív válaszon, aztán rögtön közli is az elvárásait.
- Természetesen azt szeretném, hogy Keiko is tudjon róla. Nem tenne jót, az amúgy is ingatag kapcsolatunknak, ha titkolóznék előtte. - Ezt a gerincességet! Már-már szobrot is állíthatnánk neki, ám a háttérben az is motoszkál benne, hogy a tudat, miszerint Keiko állandóan figyelő szemeket, füleket tudhat a hátában, méghozzá a barátnője személyében, vissza fogja tartani attól, hogy butaságokat kövessen el. Várkonyi a legnagyobb butaság kategóriát a fiúzásra sütötte rá. Túl korainak tartja, és valószínűleg, ez nem fog változni, legyen bár Keiko akár hány éves. A pasizás nem kívánatos dolog, elveszi az időt a tanulástól és egyéb fontosabb dolgoktól, ráadásul ez az a terület, amibe a lánya biztosan nem avatja majd bele, így szüksége van Dashára, hogy híreket kapjon.
- Ha fiú bukkanna fel a láthatáron, kérlek azonnal szólj nekem! És most mondd meg nekem, mit kívánsz ezért cserébe? - A férfi elvei szerint senki nem tesz neki szívességet a két szép szeméért, hiszen ő sem tenné, na meg az sem elhanyagolandó szempont, hogy ha üzleti szintre helyezik a projektet, lesz alapja számon kérni a munkát is Dashán.

ÉVNYITÓ  kicsit az igazgató

Ismerős bagoly repül be a nyitott csárdaablakon, lábán levél, tollain meg a reggeli hideg pára. A férfi meg sem borzong, pedig talán mindenkit felébresztene legalábbis, ha nem a nedvesség, akkor a beáramló csípős reggeli levegő. Már felöltözve feszít a tükör előtt, a napi rendes penzum is megvolt, felülések és fekvőtámasz, amit itt a szobában tenni tud a kondijáért, meg a kockákért. Leoldja az igazgatói bagoly lábáról a levelet, miközben bekapja reggelijét, egy korpás kekszet, amit a madár jogos méltatlankodással fogad. Várkonyi rá se hederít, csak kibontja az üzenetet, az állat erre rikácsolva elrepül. Meglehet magában a véleménye a Várkonyi félékről, tisztelet mindig a kivételeknek.
Az üzenet, meghívó a mai évnyitó ünnepélyre, amiről nem tudni, hogy a diri udvarias, kecsegtető gesztusa vagy kedves búcsúajándék, hisz a férfi még mindig nem sejti, elfogadták-e az állásajánlatra beadott pályázatát. Őszintén szólva, a baglyot meglátva, azt hitte, most megtudja, de még nem jött el az ideje. Szótlanul tudomásul veszi, aztán a szekrényhez sétál, szemrevételezni a ruhatárát, van-e egyáltalán valami, amit ilyen alkalomra felvehetne. Talál egy fekete elegáns öltönyt, amit temetésekre szokott felvenni, igazából még csak egyszer volt rajta, mikor valami harmadik unokatesójának a második nagybátyja testvérének anyukája halt meg. Nem ismerte személyesen, de valahogy szeret temetésre járni, bár ritkán nyílik alkalma rá. Lehet, hogy a mai is egy hasonló nap lesz, gondol az est végkimenetelére, de aztán visszateszi a feketét és egy szép, de semleges szürke mellett dönt. Konzervatív fehér ing, egyszínű nyakkendő, tökéletes választás, gondolja elégedetten.
A nap további részében meglátogatja a konditermet, mert a testedzésből soha nem elég, megebédel a csárdában, legurít hozzá egy pohár félszáraz bort, aztán a szobájában kuksol és az asztrológiai jegyzeteit rendezgeti, javítgatja. Estefelé felöltözik és egyenletes léptekkel a kastély irányába halad.
Belépve a Nagyterembe, körülnéz. Tekintete elsőnek az igazgatón állapodik meg, biccent felé egy szívélyeset, felmutatva a Meghívót, s egy nála ritka mosollyal köszöni meg a gesztust. A terem díszítése nem ragadja meg, soha nem adott az ilyesféle sallangokra, de azt tudja, hogy Keiko is kék és hogy a házkupát a Levita nyerte. Elégedett ezzel, igen ez a jó szó. Büszkének talán csak akkor látnánk, ha a lánya rellonos lenne, de hát ez van, különösképpen ez sem izgatja. Pillanatnyilag helyet keres magának, ám a diákok közé ülni nem fog, a tanári asztalhoz meg még nem, hacsak nem hívják. Szemeivel Keikot keresi, de a lány még nincs sehol. ~ Késik ~ állapítja meg. Várkonyi szerint aki ő utána érkezik, az elkésett, mert azt tudnunk kell, hogy nem Zoltán igazodik az időhöz, hanem az őhozzá.

Annelie Freya Blomqvist

A Keikoval folytatott napi szintű viták, megviselik Zoltánt, persze nem esik kétségbe, pszichológust sem fog felkeresni miatta, de fejének, gondolatainak kitisztítása, ráfér minden este. Hol alkohollal, hol testedzéssel, hol alvással, hol anélkül. Most éppen az utóbbi van soron, így álmatlanul forgolódik a Máguscsárda aprócska szobájában. Az ablak kitárva, amin a telihold éles fénye tolakszik be a férfi arcába. Amaz felkel, hogy egy pohár vízzel nyugtassa le fáradt érzékeit. Tölt az asztalon álló kancsóból egy kortynyit, közben szeme megakad egy kis szórólapon, de csak egy pillanatig.  ~ Barlangfürdő?  Éjjel? Ekkora marhaságot. ~ Megy, és ismét visszafekszik Holdas nyoszolyájába, ám nem bírja sokáig. Melege van a szűk helyen, és gondolatai sem állnak le. Kiugrik az ágyból, feltépi a szekrényajtót, kikapja a legszakadtabb farmerét, egy bő pulcsival, felhúzza és már a lépcsőn szalad lefelé, hogy minél előbb kiérjen a friss levegőre. A csípős hideg kissé megnyugtatja és le is hűti a testét, ám céltalanul bolyog, hol jobbra kanyarodik le, hol balra, míg erősen borzongani nem kezd, hiába veszi erőltetett menetre a figurát. El is fárad, nem csak a séta miatt, hanem az egész nap nyűge, az álmatlanság, elviszi energiája nagy részét, ezért elcsigázva ér a Barlangfürdőhöz. Először meglepődik, aztán vállat vonva belép az ajtón. Tanácstalanul néz körül a tágas belső térben, majd a Recepcióshoz sétál.
 Szép éjt! Nem készültem ma fürdőbe, de ha már így alakult bérelhetek vagy vehetek itt egy fürdőnadrágot valahol? – kérdezi a bájos szőkeséget. Miután sikerül kerítenie egy alkalmas és méretes darabot, eszébe jut, hogy törülközője sincs. Újra visszamegy a pulthoz, és elnézést kérő mosollyal adja elő az újabb felmerült problémát. Nem részletezem tovább a férfi felkészültségét, idő kérdése, és már a medence felé látjuk sétálni. Van rajta minden, ami kellhet, papucs, törölköző még fürdőnaci is, ő pedig belegázol a vízbe, és megállapítja magában, hogy nem volt ez akkora idióta ötlet, mint amilyennek elsőre tűnt. Nem néz se jobbra, se balra, tekintetét a szikláról lezúduló vízesés vonzza. Nem csak a tekintetét, hanem őt magát is. Beáll a természetes zuhany alá és hagyja paskoltatni magát az erős vízsugárral.

Annelie Freya Blomqvist


Zoltán nem az a férfi, aki kölcsön fürdőnadrágban, kölcsön papucsban és törölközővel, az éjszaka közepén egy barlangfürdőben áztatja magát. Az ilyen, az öregasszonyoknak való, vagy a nagyon fiataloknak, akik még találnak élvezetet ebben a tevékenységben, ám ő biztosan nem tartozik ebbe a kategóriába. Ám hagyja, hogy végig csapkodja a testét  a lezúduló víz és mindent kimosson az agyából, még azt is, hogy nem tudja mit keres éppen ő, éppen itt. Néha feljebb kell húznia a kölcsönnacit és, amikor fejét egy pillanatra kidugja a vízfüggöny alól, hogy újrakösse azon a madzagot, mikor felnéz, egy számára bosszantó dolgot kell látnia. Egy elvetemült alak hatalmas csobbanással vetődik a vízbe, óriási hullámokat és gejzíreket ostorozva ezzel. Bár ő túl mesze van ahhoz, hogy elérje, meg amúgy is tetőtől talpig vizes, de a medence szélén eddig üldögélő leányzó, kap belőle rendesen. Zoltán intézkedésre szánja el magát. Nem annyira a lány miatt, aki egy cifra káromkodás után a vízben lebegve próbál lenyugodni, hanem inkább a saját nyugalma érdekében. Kelletlenül evickél ki a víz alól teljesen, és erélyesen rendre utasítja a renitenst.
- Az ugrabugrát tartogatná kérem egy hajnalibb időpontra? Mondjuk, amikor már nem leszek itt? - A megszólított mormog valami cifrát a nemlétező bajusza alatt, aztán mit sem törődve Zoltánunkkal, tovább úszik. Zoltán nem megy utána, megelégszik azzal, ha az illető, távolabb helyezi a székhelyét. Miután minden elrendeződik, és a lecsúszó kölcsönnaci is a helyén van újra, ezúttal szorosabban meghúzva, hősünk mielőtt visszaavászkodna a zuhany alá, egy futó pillantásra méltatja a lányt.
- Nem esett bajod? - Rögtön meg is ijedhetünk, hogy Zoltánt komoly kórság ragadta el, hisz különben nem aggódott volna senkiért, de ezt tekintsük csak merő udvariasságnak. Ezt bizonyítandó, rögtön hozzá teszi a következőket:
- És egyébként nem kéne már ágyban lenned? -

Szépen gyűlik a tömeg, Zoltánnak csak tényleg ennyi, nem arcok és emberek, hiszen a lányán, néhány tanáron és az igazgatón kívül nem ismer senkit. Hanyagul a fal mellé húzódik, onnan szemléli a kavargó diákokat, a tanári asztal felé is vet néhány pillantást, és csak azt a fura alakot nézi meg jobban, aki lobogó fehér köpenyben jelenik meg, ők ketten vannak, akik nem viselnek talárt. Ő azért, mert a meghívóban erre nem talált utalást, de hogy az az alak miért nem, azon elgondolkodik. Most örült volna Zoltán, ha mégis a gyászöltöny mellett dönt, nem rítt volna ki ennyire a sok fekete holló közül, ő egyedül a szürke öltönyében. Egy másodperc tört része alatt elintézi magában a problémát, s mivel még senki nem szólt rá, nem utasították ki a teremből, ezért napirendre tér fölötte. Azon sem akad fenn, hogy közben a befutó Keiko szinte átnéz rajta. Persze tisztában vele, hogy nem fog a nyakába omlani, meg, hogy a levita asztalhoz kell ülnie a lánynak, azonban egy biccentést köszönés helyett, elviselt volna. Az ilyen apró illetlenségeket, pár hét zsebpénz megvonás, nagyon hatásosan szokott orvosolni, így inkább az igazgatói beszédre koncentrál. Ő is megtapsol sorban mindenkit, akit illik, de alig várja már, hogy túlessenek ezeken a felesleges cécókon. Már legalábbis szerinte felesleges. Azt tervezi, ha megtörténik a tanárok bemutatása, és elhangzik a neve, szépen elkotródik a szállására, ha nem hangzik el a neve, akkor is, csak ebben az esetben valami állást kell keresnie a faluban.

Dasha Fresmoon
/nincs mentségem/

Elgondolkodtató Dasha érvelése, ezért el is gondolkodik rajta egy pillanatig. Valószínűleg tényleg az történne, hogy Keiko bizalma megdőlne, ami a barátnőjét illeti, és ezzel talán több rosszat csinálnak, mint amennyi jó származna belőle. Ki kell találnia valamit Zoltánnak ahhoz, hogy lánya barátsága is megmaradjon, de az információ se vesszen el. Várkonyi egyre biztosabb benne, hogy Keiko fiú ügyeit nem fogja mástól, csak Dashától megtudni, és ez olyan fontos infó, amiről nem mondhat le, hiszen az egész életét tönkre teheti egyetlen rossz döntés. Ő már csak tudja...
- Igazad van - mondja végül, hosszas agyalás után. - De azt ugye megérted, hogy nem hagyhatom, hogy ellenőrzésem nélkül történjenek a dolgok. Azt kérem, mindaddig ne beszélj vele erről, amíg én fel nem készítem és el nem mondom neki, mi a helyzet. Majd úgy alakítom a dolgokat, hogy ne legyen neked kellemetlen, mert akkor nem érek célt. - Nem is Dasha miatt aggódik, egyedül csakis amiatt, hogy csődöt mond a nevelési elmélete, nem válik soha gyakorlattá, és beigazolódik Keiko anyjának jövendölése, miszerint ő nem alkalmas apának. Ezt nem bírná elviselni, nem történhet meg, de ha mégis valami úton-módon így lenne, érezze, mondhassa, hogy ő mindent megtett. Néhányan elmennek a boltból, Dasha is befejezi a sütizést, Zoltánnak is ideje mennie. Lehet, hogy gyermeke már várja a megbeszélt helyen és most azért fog elmenni, mert ő nem lesz ott. Csak sóhajt egyet, mikor beszélgető társa kijelenti, hogy nem kér fizetséget, de aztán végülis napirendre tér felette, legalább nem kerül pénzébe az információ.
- Legyen, ahogy gondolod, de számítok rád, a segítségedre, és csak Keiko miatt is, remélem, hogy bízhatom benned. - Még meghallgatja az esetleges választ, aztán összehajtogatja az újságját, elköszön és kilép a cukrászda ajtaján.

/Köszönöm a játékot/

Renée Célestine Blanche/zárt játék/

Örül, hogy végre döntött a kis köpcös diri, és megszabadulhat a Csárdából, ahol csak a két szép szemért hosszabbították meg pár nappal a szobaár akciót. Nem, mintha Zoltán nyomorogna, csak éppen spórolós, pláne, ha magáról van szó, meg a lakhatásról. Az igazgatóval is azt beszélte meg, hogy a lehető legkisebb szobát kapja meg, ne vonjanak le sokat a munkabéréből feleslegesen. Zoltán szerint a lakás arra való, hogy ott aludjon vagy dolgozzon az ember, s ha alszik úgy sem látja a szobát, ha meg dolgozik, akkor meg a munkájára figyel, ezért aztán elég egy ágy, szék, asztal, és néhány polc a könyveinek, meg egy ócska szekrény, ahol a ruháit tartja majd. Az ablak is totál felesleges, éjszaka az ember úgyis elhúzza a függönyt, nappal meg csak a meleg szökik ki rajta, ha nagy nehezen sikerült elfogadható hőmérsékletre felfűteni, akár mágiával, akár máshogy. A spártai szigort nem csak másokra, saját magára is kiterjesztette, hiszen így igazságos. Egyéni nézetek, az már igaz. Arra gondol, így még kora este, ami csak neki korai, ahhoz, hogy lefeküdjön, hogy még dolgozgat kicsit az órarendjén és az óravázlatain, de előtte leszállítmányozza a dolgait a tanári szobába, mert ott nagyobb a hely, és addig sem kopik a szobájában a padló, a világításról nem is beszélve. Jókora paksamétával a kezében nyit be a tanári ajtaján. Bent először is teljes sötétség volt és áporodott levegő. Belépve vödrökbe és portörlőkbe botlik, ebből rájön, hogy rossz ajtón ment be. Sejtése be is bizonyosodik, amikor visszahátrál, és megszemléli a feliratot: Raktár. ~ Ez nem az, a fenébe...~ konstatálja a tévedést, amit nem fog elárulni senkinek, majd a következő ajtón ismét benyit, ezúttal sikerrel. A szobában dudorászás hallatszik, ő pedig ledöbbenve áll meg az ajtóban. Nem, nem a dallam cseng számára ismerősen, még csak a hangok tisztaságával sincs problémája. A megrökönyödés, amit az első pillanatban lebénítja, hamar oldódik, ezután pedig szavakat is formál ajkaira.
- Ökhm...Ha jól tudom, az az én asztalom, már elnézést. Megkérhetem, hogy tegye arrébb a dolgait egy másik helyre? - Zoltán nem ismeri az előzékenység egy hölggyel fogalom körét, főleg nem akkor, ha a munkájáról van szó, mert egészen más körülmények között, pár pohár ital után, másképp állna a hölgyeményhez.

Csendes, csillagfényes este, mit este, hajnal van inkább, ez a lehető legkedvezőbb idő sétára, legalábbis Várkonyi szerint. A csillagok éjjelente látszanak a legjobban, szokta mondogatni és ezzel a ténnyel...sem...tudunk vitatkozni, de vele amúgy sem érdemes. Bár az Asztrológia nem Csillagászat, de valami közös azért van bennük, és a férfi ettől még, vagy éppen ezért szereti szemlélni az eget. Most is egy kidőlt fatörzsön üldögél, kissé hátrahajolva, alkarjával támaszkodva a rücskös törzsön, és a Vénusz szépségét keresi. Igen, még nem találta meg mit áradoznak annyit róla. Egy fényes csillag, azaz bolygó, világít és ennyi. Azonban az egész, ami a fénye mögött van és a rendezett mozgásuk, meg a hatás, amit a sorsra gyakorolnak, vagyis mindaz, ami nem látható, az érdekli igazán, de mint mondtam mivel nem látható, ezért még nem jutott előbbre ebben a kutatási témában. Talán abban is különbözik az Asztrológia és az Asztronómia, hogy az egyik látható, a másik meg láthatatlan. Na, szóval elég rendesen belemerül a filozofálgatásba, amikor valami megnyalja a kezét. Ijedten néz le és egy kutyát lát maga előtt.
- Na, mi az? Te sem tudsz aludni? - kérdi a jószágot, de az elindul valamerre, majd pár lépésre megállva hátranéz, követi-e a férfi.
- Már csak ez hiányzott. Hova az ördögbe akarsz elcsalni, mi? - korholja az állatot, de megindul utána. Pálcája készenlétben, soha nem lehet tudni, mibe fog keveredni, bár az a lihegős, nem úgy néz ki, mintha a Sátán kutyája lenne.
Nem mennek túl sokáig, mikor a férfi két kis termetű alakot vél felfedezni a játszótéren. Sietősebbre ösztökéli lábait, az előtte futó útmutató is jobban igyekszik, és egyértelműen a két alakot veszi célba. Ahogy a közelükbe ér, azt is látja, hogy két gyerekkel van dolga.
- Szép hajnalt! Napozgatunk, napozgatunk? Kik vagytok és mit kerestek itt éjszaka? - intézi a kérdést mindkettejükhöz. Ha falubeli csemeték, megúszhatják, ám, ha a kastélyból léptek le, azt enyhén szólva is meg fogják bánni. Várakozóan néz egyikről a másikra.

Renée Célestine Blanche

Jókora adag papírral a hóna alatt készül a nagy munkára. Már hatszor átnézte az órái jegyzeteit, felírta mindegyikhez, milyen illúziókat tervez. Gyakorolnia semmit nem kell, a kisujjában van, ezek úgy is csak alap dolgok, amiket ezerszer csinált már. Az a tanítási módszer, amit szándékozik bevezetni, a legmodernebbek közé tartozik. Bár alapjában véve Várkonyi hagyomány tisztelő és nem kedveli a nagy változásokat, ám a munkáját a lehető legjobban szeretné végezni és azt olvasta egy szaklapban, hogy ez most a leghatékonyabb, amit eddig alkalmaztak és ez mutatja a legpozitívabb eredményeket. Kicsit ugyan túlzásnak tartotta, és furán érezte magát, hogy Hamupipőkéről és Pán Péterről fog szólni az első órák egyike, Micimackóról és társairól nem is beszélve, ám olyan erős benne a kötelesség tudat, hogy átlépett ezen magában, és nekilátott. Ha beválik, elkönyvel magának egy újabb sikert. Azért is jött most a tanáriba, hogy néhány jelentést és tanulmányt átnézzen még, valamint Harry Potter és barátai jelleme után kutasson a szakirodalomban, összevesse a horoszkópjukat. Az Igazgató úgy tájékoztatta, hogy az ajtó felőli harmadik asztal az övé, erre most azt látja, hogy elfoglalták előle.
- Óhhh, szerintem megfelelően kulturált voltam. Lehettem volna sokkal...- gondolkozik a megfelelő szón - póriasabb is. - Nem, mintha ez az asztal, különbözne bármelyiktől a teremben, de hát rendnek kell lenni, mert Várkonyi szereti a rendet, nagyra nőtt büszkesége pedig nem engedi, hogy ne neki legyen igaza. Terhét leteszi egy közeli székre, amíg a hölgyemény átpakolja magát kibírja, a cuccai meg jó helyen vannak ott is. Nézi a nő hátát, meg ahogy dudorászva rendszerez, semmi jelét nem mutatva a józan észnek, mikor egy Várkonyi vár arra, hogy odébb tegye a székhelyét, sőt még őt küldi el máshova. Felhorkan a intéssel kísért közlésre, majd a jelzett irányba tekint.
- Nem szoktam tévedni kolléganő - közli száraz hangon, aztán, hogy ne essen rajta csorba, az illúziómágiát használva, elhiteti a hölggyel, hogy az téved. Csak kicsit kell arra koncentrálnia, hogy az asztal kiírásban szereplő neveket, felcserélve lássa, Előre örül a szitunak, amikor majd zavartan kér elnézést, nőnemű társasága, ő meg végre elfoglalhatja az őt megillető helyet.
- Ha közelebbről megnézné a neveket, talán jobban látná és egyértelműbb lenne az ön számára, hogy ahova engem akar száműzni, az az önnek kijelölt hely, és ebben a pillanatban az enyémet bitorolja. De nem haragszom, előfordul az ilyen, segítek átpakolni. - Várkonyi nem talál az apró csalásban semmi kivetni valót, elvégre ő csak helyreállítja a feje tetejére állt Világot, hiszen ez az ő, sors által elrendelt helye, neki szánták, a huncut betűket meg ki tudja, hogy ki kavarta össze. Semmi probléma, visszaállítja a Világrendet és csókolom.
- Az a sarok, kevésbé huzatos, kellemesebb hosszabb távon, mint itt az ajtó mellett. Nem gondolja? - Még egy ünnepi mosolyt is hozzábiggyeszt, tőr döfő mondatához, aztán tettre készen várja, hogy átcipelje a nő pakkját.

Renée Célestine Blanche  /zárt játék/

Akkor most nem igazán értem. Bunkó voltam vagy nem voltam bunkó? Ne zavartassa magát, nem vártam el a köszönetét, se pro, se kontra nem izgat a dolog. - Magabiztos mosoly az arcára ég lassan, ha nem vigyáz. Pedig jó, ha óvatos, nem szokásos, begyakorlott foglalatossága az arcmimika ezen típusa, talán még be is görcsölhetnek az arcizmai. Igazából nem vár választ a kérdésre, ugyanis szerinte léteznek olyan kérdések, amikre jobb, ha nem válaszol az ember és Zoltán szereti az ilyen kérdéseket feltenni. El kell ismerni, hogy Várkonyi stílusa nem egy matyóhímzés, de van, aki például ezt szereti. Elég ritka eset, még a 38 éve alatt kevés akadt, aki vette volna a fáradtságot, hogy mélyen rejtőző értékeit kibányászta volna, most sem számíthat ilyesmire a kolléganőtől. Tekintete nem barátságosságot sugall, sokkal inkább dühöt lát benne megvillanni, ám ez hamarosan átcsap mosolygós hisztisbe. ~ Nem egy vonzó tulajdonság ~ gondolja a férfi, ám nem is azért jött ide, hogy bájaival arasson babérokat. Ő csak egyszerűen a helyére szeretne ülni és ha ezt valaki nem képes tolerálni, arról megvan a véleménye. Az, hogy nem nyeri el a tetszését, még rendben van, de hogy még ki is akad rajta, mikor a jogosan neki járó helyét akarja elfoglalni, akkora pitiánerségre vall, mint egy ház. Ilyen jellegű gondolatok futnak át az agyán, mikor a nő szemében különös fényeket lát villanni, és valamit érez is. Szimata rosszat sejt, mert ritkán esik meg vele, hogy illúziómágusba botlik, de ismeri az érzést. Ismeri, még sem biztos benne. A nő kérdését, amire felelnie kéne, nem is érti, de oldalra fordul azért óvatosan és megszemléli a szerencsétlen állatot.
- Nem attól nézem tudatlannak, hogy egy pók mászik a vállamon, csak megjegyzem, hogy ennek a fajnak csak a hím példányai marnak. Ám, ha mégis megtörténne a lehetetlen, mivel ez egy nőstény, akkor van nálam ellenméreg. A csípés általában nem halálos, ha idejében érkezik segítség, egyébként pedig nem félek a haláltól. -  Mivel a férfi asztrológus, tisztában van vele, mikor lehetnek "halálos napjai" és ez a mai, nem szerepel feketével keretezve a naptárában. Felveszi a szemkontaktust a nővel, csak semmi hátsó szándék kedves hölgyem! Zsebéből elővesz valamit, amit egy ampullának vél látni beszélgető társa, persze Zoltán műve és ez is csak illúzió. A félelem érzet, ami egy pillanatra megjelenik a tudatában, el is múlik, ahogy felismeri, hogy nem a sajátja, így annyiban is marad az egész. Ebből most már biztosan tudja, hogy a másik is illúziómágus.
- Én sem szeretem, ha szórakoznak velem, úgyhogy maximálisan megértem, hölgyem - válaszolja nyugalommal. Ő van előnyben, mert jobban tudja az érzéseit kontrollálni, mint a nő, így egy igazi küzdelemben veszélyben lenne, de Zoltánnak nem áll szándékában támadni. Nem irgalomból, hanem egyszerűen azért, mert nem akarja harccá alacsonyítani a mágiát. Persze egy kis turpisság belefér, és ha a nő tovább támadja, ki fog találni valamit, hogy leállítsa.
- A halálom előtt azért bemutatkozom, Várkonyi Zoltán vagyok. Idén tanítok először ebben az iskolában. Kit tisztelhetek a gyilkosomban? Áh és még egy kérdés. Elhagyná végre a helyemet vagy bűvészkedik még kicsit, mert akkor leülök, és tapsolok majd. -

Moondance és Adél

Nem nagyon érti, hogy miért kell hajnalban játszani a hintán, és mi vehette rá ezt a kettőt arra, hogy ezt az időpontot válasszák kalandozásra, de igazából nem is nagyon érdekli. Ismeri a házirendet, talán az elsők között olvasta el, a tanárok kötelességei után, és most már egyértelmű számára, hogy diákokkal, méghozzá kastélybeliekkel van dolga. Egyikük rendesen be is mutatkozik, az is kibukik belőle, hogy levitás. Erre a tényre először elkerekedik a szeme, aztán egy kérdés fogalmazódik meg benne.
- Mondja csak meg nekem, levitás létére nem gondolja, hogy az éjszaka közepén, nem itt kéne tartózkodnia? Gondolom, hogy tudja a házirendet. - Zoltán általában tegezi a diákokat, kivételes esetekben azonban áttér a magázásra, ez pedig azt jelenti, hogy haragos. Az érzelmeit azonban nem fogja szabadjára engedni, nem fog neki állni kiabálni még a hangját sem emeli fel ilyenkor, de a magázás nála már érzelem nyilvánítás, és nem a pozitív fajtából való. Szemöldökét azért összevonja, mikor a másik delikvenshez lép, akinek pulcsija árulkodik hovatartozásáról, szerencsére. Várkonyi próbálja kihámozni az értelmetlen karattyolásból, hogy mit akar közölni a lány, de aztán feladja. Ez Adélra nézve nagy szerencse, mert ezzel a mondatával csak még tovább rontotta volna, amúgy sem rózsás helyzetüket.
- Na, rendben, először hárítsuk el a bajt, aztán jöhet a többi. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha valaki rossz szándékú talál magukra. Elment a józan eszük? Legalább a pálcájuk maguknál van? Bár kétlem, hogy tudnák is használni valamire. - Egy hosszút, mélyet sóhajt és már körvonalazódik fejében a büntetésük. Mielőtt azonban ezt közölné velük, elővesz a zsebéből valamit, amiről Adél azt hiheti, hogy hasonló gyógyszer, mint az övé, tekintve, hogy a férfi illúziómágus, így bármiről bármit el tud hitetni. A drazsé csak cukorka, ami véletlenül volt a zsebében, de a placebo hatás miatt, működni fog, legalábbis, amíg visszaérnek a kastélyba.
- Allergia szer, vegye be! - adja át a lánynak, ellentmondást nem tűrő hangon, azért még hozzáteszi:
- Várkonyi Zoltán vagyok, idéntől itt tanítok majd a suliban. Bevette? Jobb már? - Amint azt látja, hogy a navinés jobban van, terelgetni kezdi őket a kastély felé.
- Most pedig, nyomás lefeküdni, induljanak, de közben meséljék el, hogy tényleg mi a fenét csináltak itt kint? - Fejével a kívánt irányba int, sőt hátulról egy enyhe ösztönzéssel segít is nekik, hogy rátaláljanak a helyes útra.

Moondance és Adél


- No, ha ismeri, akkor nem ártana betartani, nem gondolja? - Szemöldökei még jobban felszaladnak, mert a levitásban semmi megbánást nem lát, pedig nem lehetnek teljesen ártatlanok abban, hogy éjjel a játszótéren piknikeznek.
- Azt kell mondjam, hogy ha ez a maga kutyája, sokkal okosabb, mint a gazdája. - Nem nevezhetjük nagy állatbarátnak a férfit, de az embereknél talán egy kicsit jobban kedveli őket. Most már kezd álmos is lenni, és ez sem kedvez a hangulatának, na meg hogy két tinivel kell foglalkoznia, ahelyett, hogy a csillagokat figyelné vagy aludna az ágyában. Viszont nem háborog ezen még magában sem, tudja a kötelességét, meg is csinálja, azt meg ne szabja meg neki senki, hogy közben happy is legyen. Moondance megjegyzésére csak hátra pillant a válla fölött, de közben már a másik lánynak szenteli a figyelmét, bár hiába, nem tud meg semmit róla, ezért dönt úgy, hogy bead neki egy illúzió orvosságot. Ha minden betegség pszichés eredetű, akkor az allergia is az s a placebónak működni kell, elég, ha a lány elhiszi, hogy attól jobban lesz, és miért ne hinné, nincs más lehetősége. Ezek a gondolatok sorjáznak a fejében, meg közben azon is agyal, mi legyen a büntetésük. A trükkje beválik, a navinés beszélőkéje beindul, le sem lehetne lőni.
- Ne foglalkozzon azzal hogy csináltam, inkább hordja magával a gyógyszereit, ha allergiás ennyi mindenre, de nem ártana, ha valamelyik gyógyítóhoz elmenne, hátha orvosolható vagy mérsékelhető. A mugli doktorok nem tudnak semmit. - Nocsak, talán Zoltánnak van szíve, hogy így aggódik a lány miatt? Ne higgyünk ilyen ostobaságokat, csak előre gondolkodik, nem akar még egyszer ilyen körülmények között találkozni a lányokkal. Csak ennyi van a segítőkészség mögött, az ő kényelme és nyugalma. A kötelességtudat erősen működik nála, de azért nem mazochista, úgy könnyíti meg a saját nyomorát, ahogyan tudja. Miközben a kastély felé sétálnak, látja, hogy a levitás lány csak úgy pufog magában, a navinésből meg dől a szó, de hamar megérkeznek az iskolába.
- Nem, nem vagyok auror, ha ez megnyugtatja, bár nem érdekel. Az sokkal jobban izgat, hogy azonnal lefeküdjenek a hálókörletükben, de mielőtt ez megtörténne, kiszabom a büntetésüket. - Moondance felé fordul.
- Lehetőséget kap, hogy bebizonyítsa, meg tudja magát védeni. Ahogy látom, a pálcája csak dísznek van, most megmutathatja, hogy tudja is használni, ha nem, akkor pedig gyakorolni fogja. Ez magára is vonatkozik - fordul most Adél fel - megköszönheti a barátnőjének, most pedig tényleg alvás van, öt perc múlva, ide akarom hallani a horkolásukat! A részleteket bagolyban kapják meg. - Megvárja, míg a két lány elbaktat a hálókörlet irányába, aztán ő is pihenni tér, a jól végzett munka tudatával.

A mai nap, már biztosan nem tartozik bele Zoltán fényes napjai sorába, s inkább a feketékhez sorolandó, mint a sima, hétköznapi szürkékhez. Nem mintha bármire készült volna, nem mintha bármit is elvárt volna, így rezzenéstelen arccal állja végig a hosszúra nyúlt igazgatói beszédet, ráadásul még csak nem is egyet, hanem mindjárt kettőt, a leköszönőét és a beköszönőét. Ez az este az igazgatók estéje, és Zoltánt nem tölti el örömmel a változás. A kis köpcöst már legalább megismerte, ezt a másikat pedig még látni sem látta, és kicsit csalódottan álldogál a fal mellett, várva, mikor hangzik el végre a neve, mert, ha már nem adatik meg neki, hogy a lakomán részt vehessen, legalább idejében visszaérjen a Csárdába, hogy még elcsípje a szakácsot, mielőtt letenné a fakanalat, hogy ehessen valamit, mert meglehetősen éhes már ahhoz, hogy így feküdjön le. A sok ismeretlen arc, a szokatlan környezet, arra sarkallja, hogy véget vessen a mai estéjének, de már nem akar pont a lényeg előtt lelépni, ám az a bizonyos lényeg, csak nem következik be. ~ Jól elhúzzák ezek itt a dolgokat ~ jegyzi meg csak úgy magának, nem ítéletképpen, csak, mint ténymegállapítás. Tapsikol ő is, amikor illendő tapsikolni, de az egyik ilyen taps után, a tőle nem messze álló kék süveges nő, a földre guggol. Az okát nem tudja, nem is nagyon érti, tanácstalanul bámul körbe, valaki szalad-e a segítségére, aztán csak vállat von, mert az események pörögnek tovább. Amikor végre a tanárok bemutatása következik, érdeklődve tekint a kollégákra, arcokat és neveket memorizál, tantárgyakhoz kötve őket. Mindig könnyen ment neki az ilyesmi, a tanulók nevei is könnyedén a fejébe ugranak majd. Közeledik az est vége és végre-végre az ő neve is elhangzik. Bár finoman meghajol, nem kerít nagy feneket a dolognak, az első pillanatban, ahogy másra terelődik a figyelem, nevezetesen a desszertre, kioson a Nagyterem ajtaján és a csárda felé baktat sietősen. Célját végül is elérte, az édességet amúgy sem szereti, de összegzésként megjegyzi magában, hogy mégis csak a fekete zakóját kellett volna felvennie. Elkönyveli az estét a felejthető emlékek közé, szállására érve pedig, rendel egy adag marhapörköltet, hideg nokedlivel, mivel az aznapi kínálatból már csak az maradt neki. Azért nem kell sajnálnunk, ő elégedett a maga módján.

/asszem, nem leszel nagyon közömbös/


Az első falat nokedli, nehezen csúszik, kiszáradt torkán. Utóbbin nincs mit csodálkozni, hiszen egész este nem ivott semmit. Ha igazán belegondol, a szomjúság jobban meggyötörte, mint az éhség, de az a sok felesleges szócséplés is bosszantotta. ~ Hál Istennek, vége ~ gondolja egy pohár vörös, habzóbort töltve magának, mielőtt folytatná a nyögve nyelős vacsorát, ám a következő falat már nem jut el a szájáig sem, nemhogy a gyomráig, ugyanis egy iskolai manó tűnik elő a semmiből, azonnal hadarni kezd, méghozzá valami szőrnyű dialektusban.
-Hátoszt gyűjjék azonnal vissza az uramnak oskolába, mer' a diri úr hivatni tetszik önt magát! Azt is izeni, hogy velem jobban jár, ha jön, de azonnalisággal izibe! -Csak kerekednek Várkonyi szemei, nem nagyon érti, mit akar a kis lény, elhinni sem nagyon hiszi az üzenetet, amit az igazgató mellékelten küldött, de legfőképpen lefeküdnie akaródzna inkább. A manó kezét nyújtja, hogy a férfi belekapaszkodhasson és várakozó tekintettel néz a tanárra. Zoltán leteszi a villáját, megtörli a száját, némi pénzt dob az asztalra és kelletlenül áll fel.
-Rendben, de ha harmadszor is éhen maradok ma ezen a nyűves ceremónián, hát akkor...- Nem tudja befejezni, mert megragadja a felé nyújtott apró kezet és a következő pillanatban már újra a Nagyterem ajtajában áll. ~Ez a nap már soha nem ér véget? ~ A kérdés költői, ő is jól tudja, és nagyot sóhajtva, égre emelt tekintettel nyomja le a kilincset és lép be az ajtón, a vigyorgó manót szó nélkül ott hagyva. A fényes teremben semmi nem változott az alatt a pár perc alatt, amíg távol volt, az arcok a régiek, csak a pofazacskók teltebbek, a beszédeknek talán vége, ez legalább örvendetes. A tanári asztalhoz sétál faarccal, és leül egy üres helyre. Szemkontaktust keres az új igazgatóval, és ha talál, egy biccentéssel üdvözli. Úgy van ezzel az egésszel, hogy örüljön, hogy itt van, ha majd akar valamit, biztosan közölni fogja. Ő a részéről most valamit kaját többre értékelne bármi másnál, az ágyát kivéve. Ám gondolatban előveszi a kis zöld noteszét és beír egy jó pontot Portnippernek.

Németh Kiara

~ Halloween party, na persze. Magyarországon semmit nem tudnak erről az ünnepről, bezzeg Angliában, a Roxfortban…na, azok tudtak szervezni. Kíváncsi leszek, mit alkotnak itt ~ Füstölög félhangosan magában, miközben nagy gonddal igyekszik magához édesgetni a csokornyakkendőjét. Ez a fajta nyakravaló, amit leginkább utál, mégis az alkalomhoz ez illik, hát meg kell adni a módját, elvégre Várkonyiról van szó, mint tudjuk. Tekergeti, csavargatja, puritán szobácskája, cseppnyi fürdőszobájának tenyérnyi tükre előtt állva. Nadrág még nincs rajta, előbb be akarja idomítani a nyaktekerészeti mellfekvenc kis öccsét, míg végre elégedett az eredménnyel, bár a fránya kis jószág félre csúszik, mire teljesen magára ölti az ünneplő frakkját. Jelmeze nincs, nem azért, mivel az utolsó utáni pillanatban döntötte el, hogy elmegy a rendezvényre, de különben sem illenek hozzá az ilyen gyerekes huncutságok, viszont maszkot azért fest magának, de azt sem viszi túlzásba, csak szolidan félelmetesre pingálja magát, néhány kiegészítővel gazdagítja megjelenését arc tájékon, aztán, végig néz magán és mielőtt kilépne az ajtón, még megtörli lakk cipőit hátul a nadrágja szárába. Bólint látva a különbséget, ahogy kifényesedik a jobb napokat is megélt, szekrény mélyén porosodó lábbeli. Nyikorgó hangokat hallatva csattog végig a kihalt folyosón, ám ahogy közelebb ér, megüti a fülét egy enyhe tömeg moraj. Hátra pillant és látja ám, hogy egy kisebb hadsereg masírozik a nyomában a Nagyterem irányába. megszaporázza a lépteit, nem tenne jót az önbecsülésének, ha eltiporná egy nagyobbacska, zombikból és vámpírokból álló csürhe. Pont az ajtóban, mielőtt belépne, érik utol, betolva maguk előtt a tanerőt, akinek tehetetlenségi nyomatéka akkora, hogy talán magával sodorja, az előtte álldogáló, vacilláló lánykát is. Ha el akarna esni a hölgyemény, akkor szorosan megtartja, de rosszallóan néz a távozó csoport után. Eszébe villan, hogy egy fontos kelléket nem hozott magával, még pedig a kis zöld noteszét, de most már mindegy. Lemondóan legyint magában, majd a lány felé fordul, teljes figyelmével.
- Ne haragudj, engem is löktek. Nem sérültél meg? – Kérdése öncélú, egyáltalán nem az aggódás vezeti, csak hát viselkednie kell, valamint hű lenni tanári voltához, mert ez a kötelessége.
- Várkonyi Zoltán vagyok. Asztrológia tanár. Még nem találkoztunk. – Na, ezzel nem mondott semmi különlegeset, kábé az egész Nagyteremnek elmondhatná ezt a mondatot, egy-két emberkétől eltekintve.

SMINK

Németh Kiara

~ Túl sűrűn vannak ezek a rendezvények ~ gondolja még a folyosón. Nem csoda, hisz még az évnyitó megpróbáltatásait sem heverte ki teljesen, ahol majdnem éhen maradt, de hála az új diri és a manók jóindulatának, nem kellett éhesen lefeküdnie. Alig múlt el az, máris itt van a következő, Halloween, ami szerinte csak a Roxfortban lehet jó, de azért kíváncsian várja a fejleményeket, ezúttal mellőzve a szürkét, fekete-fehérbe öltözve. Az ajtónyitogató csontvázak sem bírják az elnyomó tömeget, ezért lehet, hogy Várkonyi szinte beesik egy kislány nyakába, aki viszont őt látja a mentőövének és belekapaszkodik cefetül, hogy alig tudja lefejteni magáról. Kellemetlen ez a helyzet, de elzavarni sem akarja, viszont szorongatni sem, így szelíden lefejti magáról az elfehéredő ujjakat.
- Jól van, azt hiszem, élve maradunk, elmúlt a veszély - vicceskedi el a helyzetet, de a lány mintha kicsit sokkos állapotban lenne. Ha más lenne a szitu, rövid úton ott hagyná, vesződjön vele más, de megint a kötelesség, az ő nehéz keresztje kerekedik felül a kemény szíven, ám valami bezavar a mátrixba. A lány viselkedése és szófukarsága, bűntudata egy pavlovi reflexet idéz Várkonyiban és már-már felteszi az ilyen helyzetekben szokásos kérdést: Nevet, házat, évfolyamot! Idóben észbe kap azonban és helyette mást kérdez inkább.
- Jobban vagy? Adjak egy kis vizet? Gyere, keresünk egy üres asztalt! - Maga előtt vezeti a levitást, ha az hagyja magát, a válaszokat is meghallgatja, aztán tekintetét a teremre veti fürkészve, hogy alkalmas helyet találjon kettejüknek, egyelőre. Ahogy körbe pásztáz, a szeme sarkában valaki ismerőst vél felfedezni, ám az archoz nem passzol az öltözete. ~ Nem, biztosan rosszul láttam, az nem lehetett Keiko, ő nem merne ilyen ruhát felvenni, legalábbis remélem. ~ Nyomasztó rossz érzés kúszik a tudatába, és innentől meg akar bizonyosodni róla, hogy tényleg tévedett-e.

Németh Kiara és Keiko
Máskor, máshol, más körülmények között, már áttestálta volna másvalakinek a problémás diákot, hiszen nem pszichológus ő, hogy bajlódjon a lelkével, mert az hamar egyértelművé válik számára az arcba húzott kapucniból, az alig hallható beszédből, és a padló kitartó fixírozásából, hogy a baj nagyobb, mint egy múló rosszkedv. Az viszont biztató, hogy legalább ha pár szóval is, de válaszol. Innentől azt tekinti Várkonyi, fő céljának, hogy egy halvány mosolyt elérjen nála. Hiába, a kötelesség, az kötelesség, akkor is, ha az kellemetlen vagy nehéz. Leülteti a csuklyást, ha hagyja magát, egy üres asztalhoz.
- Nehogy elszökj nekem, mert megharagítasz - közli a lánnyal és eltávolodik sietve víz után kutatni, ami a sok színes lötty között nem kis kihívás. Ahogy sóvár szeme a jól ismert színtelen, szagtalan lé után vizslat, egészen más valami vonzza a tekintetét. Keiko az, akit már az előbb is felfedezett, de most látja, nem tévedett. Valóban ő az és a ruha, amit visel, valóban nem az, amit Várkonyi helyénvalónak tekintene. Némi megnyugvást hoz neki, hogy legalább nem egy fiúval látja, hanem egy rokonnal, aki pasi szinten nem jöhet szóba. ~ Legalább nem pasizik. ~ Bár tudja, hogy lassan az is eljön és akkor lesz csak még sok gondja....Előveszi a pálcáját és egy néma intéssel meghosszabbítja a szoknyácska lepelszerű fodrocskái hosszát, jó két tenyérnyivel. Még így sem ér le a térdéig, és haladás már ez is, hiszen pár hónappal ezelőtt még bokáig érővé varázsolta volna. Mágiával tölt vizet egy üres pohárba. Visszaül a magányos lányhoz, félmosollyal kér elnézést a késlekedésért, majd itt is beveti az illúziómágiát. A zárkózott levitás szeme elé varázsol üres termet. Ha nem lesz, ami stresszeli, talán közlékenyebb lesz, gondolja, és elé tolja a vizet.
- Most, hogy magunkra maradtunk, mesélhetnél, hogy mi a baj! Szereted a farkasokat? -

Régóta tervezgeti már ezt a megmozdulást, mert ez is más, mint egy unalmas tanóra. Neki persze nem az, de meg van győződve róla, hogy a diákoknak semmi nem lehet elég izgalmas, ha a tanulásról van szó, és ha már sikerült kiharcolnia az igazgatónál, hogy elvihesse a kölköket, az iskola területén kívülre, akkor élni fog a lehetőséggel természetesen. A Hopp hálózatot tudják használni, így Zoltán felügyeli az indulást, hogy mindenki biztonságban, a megfelelő helyre érkezzen, aki jelentkezett és a szülői engedélyt is bemutatta. Mikor már mindenki elporzott a kandallóban Budanekeresdre az ottani művészeti iskola, nekik kijelölt lakrészébe, utolsónak ő is belép az utazó alkalmatosságba, tértágító bűbájjal ellátott aktatáskájával és kimondja a célt.
Egy pillanattal később kilép a másik oldalon és szemrevételezi a csapatot. Láthatóan mindenki épségben megérkezett, hála tanársegédjének, Cath-nek, aki nagyon lelkes és megbízhatóan végzi feladatát.
- Foglaljátok el a szobákat, ahogy beosztottam a párokat. Csomagoljatok ki, ismerkedjetek a környékkel! Ebéd előtt találkozunk a tanteremben és kiosztom a feladatot, amire felkészülési időt kaptok, természetesen. -
Miután kiadta az utasításokat, elvonul a szobája irányába. A helyiség jobban felszerelt, mint a saját lakrésze a kastélyban, neki elég lenne egy ágy, asztal, meg a fürdőszoba, itt meg kényelmes kanapé, fotelokkal, dupla ágy, komód, elegáns szőnyegek és sötétítő függöny emeli a komfort érzetét. Kipakolja a pizsamáját az ágyra, fogkeféjét a csap fölötti polcra, majd belemerül egy asztrológiai szakkönyvbe.

// Álmodói megjegyzés: Az óra egy szálba menjen, mindig az előző asztrológi órás hsz-hez szálazzatok! //

A Gyűlés

A régi idők emléke kísérti, kikapcsolódásra is szüksége van néha az ember fiának, különben meg neki nem tilthatja meg senki, hogy elhajoljon este, mint most is. Nem teszi ezt túl gyakran, nem is kedvence az alkohol, viszont jól bírja a nedűt, becsiccsantve nem látta még senki. Mikor pár órával ezelőtt, megérkezett a csárdába, ahol eltöltött néhány érdekes és kevésbé érdekes éjszakát, körülnézett, miféle figurák tolonganak éppen itt, ebben a füstös, vajsör szagú, áporodott levegőjű helyiségben. Őt ugyan nem zavarja sem a társaság, sem a szag, sem semmi, mégis szeret eltűnni kicsit a kíváncsi szemek elől. Könnyű neki, a mágiája ebben is segíti. Már elég régen jelen van ahhoz, hogy mindent lásson, de őt ne vegye észre senki, még az a szépen gyülekező társaság sem, akik a tanársegédje köré kezdenek csoportosulni. Látta bejönni a lányt, de akkor még nem tulajdonított jelentőséget neki, elvégre nincsenek az iskolában, de azért  a kialakuló kis csoport már erősen ingerli. ~ Hogy a fenébe, sehol nem lehet az ember magában. ~ Emelkedő alkohol szintje nem teszi empatikusabbá, inkább még jobban elrejtőzne, ám a figyelme mindinkább a "kisrakás" felé terelődik. ~ Mi folyik itt? Mindenki itt randizik ma? Vagy kihelyezett iskolai gyűlést tartanak? ~ Csalódottan emeli szájához a kiürülő poharat. Menne is a pulthoz egy újabbért, de nem volt hangulata átverekedni magát a tömegen, inkább szórakozottan forgatja a feles poharat, hol annak mintáját figyeli, hol a sok ismerős arcot. El is menne már innen, de ugyan az a helyzet, áttolakodni a tömegen, ahhoz nem fűlik a foga. Ezért aztán csak ül tovább a helyén, viszonylag tiszta fejjel, és csak figyel, mi fog történni amott.

Zoltán eddig sem minősítette a napjait, ezután sem veszi szokásba az ilyesfajta gyengeséget, hangulatának mércéje leginkább látogatásainak számán mérhető le, már ami a csárdát illeti. Már odáig fajultak a dolgok, hogy mióta Keiko lelépett, egyre több estéjét, sőt mi több, szabadidejét tölti el e neves intézmény komor falai között. Elüldögél egy sarokban, csendesen, egyetlen pohár ital mellett, olykor megelégszik a vajsörrel is, és elmélkedik a világ változékonyságán. Teszi ezt attól függetlenül, hogy az eseményeket régóta sejtette, hiszen a csillagok jelezték, mégis reménykedett abban, hogy meg tudja változtatni a sorsát, de megint nem sikerült, mint eddig még soha. Nagy lelkierő kell ahhoz, hogy az ember képes előre látni a jövőjére vonatkozó történéseket, aztán zokszó nélkül meg is éli azokat, érzelmek nélkül. Ha lelke mélyén dúlnak is a háborúk, ebből a felszínen nem látszódhat semmi. Még gyengének bélyegeznék, és ezt nem engedheti meg magának. Mint a jó ló, viszik lábai a megszokott irányba, ahol csak akkor ocsúdik gondolataiból, amikor a csárda küszöbén áll. Nem tűnődik sokat azon, hogy került ide a szobájából, úgy hogy közben észre sem vette, mikor vette fel a kabátját. Magára néz, és konstatálja, hogy rendesen felöltözött, ettől kissé lenyugszik és határozottabban lép be a kocsma ajtaján. Nem kell csodálkozni azon, hogy a mindig céltudatos férfi, most kifordult önmagából, de ennek nem lánya az oka, hanem egy órája kapott bagoly, egy levéllel, egy régi, messzi ismerőstől...már azt sem tudja honnan is a nexus, de a legkisebb gondja ez. A pulthoz andalog, és a csaposhoz hajolva közli rekedten.
- A szokásosat! - Aztán szemeit húzogatva megáll, szemben a teremmel, hogy kiválassza a megfelelő helyet, ahol nem háborgatja senki. Ám ekkor kikerekednek a szemei, sokat látott lélektükrei egy pontra merednek, agyát pedig megint arra kényszeríti a sors, hogy elcsodálkozzon, miképpen szövi a szálakat, legalábbis az övét biztosan. Meg is indul a lába a leányzó asztala felé, odaérve ismét szóra nyitja ajkait.
- Szabad? - Lehetetlen kitalálni, minek köszönhető ez a nagy szószátyárság. Még csak két perce van a helyiségben és már két szó el is hagyta a száját. Az is elgondolkodtató, hogy miért keresi a lány társaságát, ami a másiknak is nagy kérdés lehet. Zoltán felveszi a legrémisztőbb nézését, úgy szövi tovább a szavakat.
- Mit keresel te itt? -

Mi mást is reagálhatott volna a lányka? Nem is azért kérdezte a tanerő, mintha felmerült volna elméjében a visszautasítás lehetőségének gondolata, így talán még a választ meg sem várva, ül le az asztalhoz és vizslató szemeit mélyen a szemben ülő barnáiba fúrja. Miért megint a kihívás? Erre keresi a választ magában, miközben tudja jól, hogy nem vette sikeresen a vizsgát, de kapott egy újabb lehetőséget. Nem mondhatnánk, hogy repes az örömtől, de kardjába sem fog dőlni miatta, csak jobban átgondolja a tennivalóit. A sorsa újra ugyanabba a helyzetbe kényszeríti, immár sokadszorra, és az okával is tisztában van. Mikor megkapja az italát a pincértől, kér valami szigorúan alkoholmenteset még pluszban, és figyelmét újra a lányra irányítja. A vak is láthatja, hogy igen csak zavarba hozta, a szinte már rászáradt arckifejezése, ezért megpróbálja redőit, kevéssé frászt hozóra mérsékelni. Lehajtott fejjel hallgatja a magyarázatot, nem fűz hozzá semmit...még.
- Értem - mondja szürke, sok mindent sejtető hangon. - Ebben hasonlítunk, én is ezért járok ide, ám nem egy lánynak való hely és kissé túl sokat látlak itt ahhoz, hogy a véletlen számlájára írjam. Remélem értve vagyok? - Felvonja szemöldökeit, reflex szerűen. Nem akarja még jobban berezeltetni a rellonost, pont most, amikor...na, jó, ezt majd később hozza csak szóba. Ám a rossz, vagy ki tudja rossz-e beidegződéseknek nehéz parancsolni. Ellágyítja a kissé megkeményedett arcélét. Tanulnia kell a leckéből, amit Keiko által a sorstól kapott. Nem hibázhat ekkorát többet.
- Az ember mindig tesz valami rosszat, akkor is, ha azt gondolja ártatlan - közli filozofikusan és a közben kiérkező újabb italt a lány felé tolja.
- Nem akartam rád hozni a frászt, elnézést! Már megszokásommá vált. - Sajnálkozó mosoly terül szét az ajkán, vagyis messziről úgy hat.
- Egészségedre! - Sután nyújtja koccintásra a poharát, szokatlan egy helyzet, és nem is tudja, hogy hozza szóba azt a dolgot, amiért ide kellett jönnie.

Szereti ez az önelégült majom, ha igazat adnak neki, és meg is jegyzi, valamint a szép emlékek között őrizgeti, és kiváltságokat élvez az, aki erre önszántából hajlandó. Kedveli is a rellonost ezért...is, meg azért is még inkább, mert érdeklődő és segítőkész, bár mostanában kicsit talán elhanyagolja a tanársegédi teendőit, legalábbis Zoltánnak ez a benyomása. Annak viszont örül, hogy nem egy olyan koloncot kap megint a nyakába, akivel csak a veszekedést lehet gyakorolni, de azért meg kell hagyni, nem vesztette el a józanságát így sem soha és erre mi más lenne, ha nem büszke. De, aki így a kedvében igyekszik járni, az remélhet némi kiváltságokat, ezért is nézte el a múltkori kilengését itt a csárdában, sőt, meg is védte volna, ha arra kerül a sor. Most viszont egészen más a gyerek fekvése, és másképp kell hozzáállnia, amit még a lány nem is sejt, ha jól értelmezte az anyja szavait. Minden esetre elgondolkodtató, hogy találtak rá? Ennyire nyilvánvaló, hogy itt tanít? Ennyire követi mindenki a tetteit, hogy ...vagy nyomoztatnak utána? Mielőtt még kialakulna benne a paranoia és mehetne pszichológushoz, ami tiszta égés lenne számára, száműzi a sötét gondolatokat agyából.
- Hagyjuk ezt, nem véletlenül vagy a tanársegédem és remélem ez tudod, hogy mit jelent? - Nem mondja ki, hogy kedveli, mi lenne jobb bizonyíték erre, mint hogy megbízik benne és megengedi, hogy segítsen neki, mert nála ezt is ki kell érdemelni. Tulajdonképpen, hálát ad a sorsnak, hogy őt kapta feladatul, s ha így ebbe belegondol, más tapasztalatot szűr le tüstént. Világosság gyúl az agyában, lehet nem is ő hibázott, hanem a kánya, mert a sors csak akkor ad könnyítést, ha valamit jól oldott meg a tanuló. Fellélegzik erre az önigazoló gondolatra, majd visszatér a vizsgálódáshoz. Még mindig csak kerülgeti a forró kását, nem tudja, mit reagálna Cat, ha közölné vele a tényt.
- Biztosan hallottad, hogy Keiko elment az iskolából és szeretném remélni, hogy ez nem az én hibám, de túlélem, viszont sokkal jobban érdekel, hogy veled mi van? Kevesebbszer látlak, az arcod pedig nem tükrözi a benned dúló harmóniát. És mielőtt felvetődne benned, hogy ehhez nekem semmi közöm, ki kell, hogy ábrándítsalak, igenis van. -