Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem mintha nem lenne elég dolgom a kastélyban. Tanulás, ja, persze, mint minden átlagos vizsgaidőszakomban - semmi -, meg vizsgákra járás. Igazság szerint semmi érdekes, az ember tanul, ha kell neki, vizsgázik, ha muszáj, de alapvetően nem csinálom szívesen ezeket, és nem is érdekelnek.
A "nagy erőfeszítéseim" közepette azonban nem árt a lazítás, hiszen nem bölcs dolog túlerőltetni magad, nem igaz? Most végül is, az hogy felkelek, lezuhanyzok, talárba bújok, rendbe rakom magam - és akkor az evésről és az alvásról ne is beszéljünk - már önmagában elég fárasztó, és akkor még rakjuk hozzá az idióta teszteket! Földi dolgok, gusztustalan.
Így hát úgy döntöttem, ezen a kellemes vasárnapi pihenőnapon kiruccanok a stéghez. A folyosón egy lézengő diákkal sem találkoztam, mindegyik készül vagy egész napos alvással tölti ki szabadidejét, úgyhogy senki sem kötött belém, mikor kicsusszantam a bejárati ajtón. Húsz perces séta vette kezdetét, de nem bántam; lenge ruhácskát öltöttem fel egy bikini fölé, s a fekete törölközőm a táskámban lapult, úgyhogy nem fordultam vissza az út közepén.
Összeborzoltam fakó kék hajam, ahogy átléptem a kis falu láthatatlan határát. Egy kósza lélek sem lézengett az utcákon, végül is, tökre igazuk van; mit keresnének vasárnap késő délután kint az utcán? Így hát senki sem bámult meg szokásosan ijesztő kinézetem miatt. Pedig bőröm bizony most is rikítóan fehér volt az átlaghoz képest, szemem szokatlanul élénk kék; úgy néztem ki ebben a csontvázas ruhában, a színes bakancsban kislányos arcommal, mint egy el.....tt kislány. Csak a szokásos.
Egyenesen a stég felé vettem az irányt, ahol is kipakoltam a cuccomat, bekentem magam naptejjel - mert a bőröm szerencsére hiperérzékeny, áldom anyám génállományát -, majd ruhámat gondosan összehajtva első körben kifeküdtem a törölközőre egy kicsit. Ráérek még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Letettem magam mellé a naptejemet, táskámból pedig előkaptam az előre legyártott limonádét. Kortyoltam egyet, s jólesően felszisszentem. Napszemüvegemen keresztül néztem az eget. Kicsit nekem sem árt lazítani a nagy pörgésben, de most komolyan. Ebben az évben egy csomó balhét csináltam, és különben is, hagyni kell az áldozatokat feltöltődni energiával, hogy aztán majd újult erővel szívhassam le az életerejüket. Tisztára, mint egy dementor.
Aztán egyszer csak furcsa trappolások zavarták meg nyugalmam, mert persze, Annie sosem pihenhet egyszerűen, mindig jön valami idióta, akit el kell intéznie. Lustán fordítottam arra a fejem, hogy aztán egy öltönyös, iszonyat módon járó hülyét pillantsak meg. Miért van az, hogy egyes aranyvérűek begolyóznak a belterjességtől?
Aztán a férfi se szó, se beszéd belesétált a vízbe, engem pedig teljesen beborított a tavacska hideg vize. Szemeim hatalmasra nyíltak, arcomra idegbeteg, felháborodott kifejezés ült ki, majd másodpercek alatt el is rejtettem a semlegesség álarca mögé. A pumpa másodpercek alatt felment bennem; egyszeriben annyira dühös lettem, hogy a két kezemmel meg tudtam volna fojtani ezt a csapnivaló idiótát. Éreztem nyakamon a gyűlő elektromos töltést. Tényleg az lenne a legjobb, ha belecsapatnék egyet, a víz miatt úgyis nagyobbat ütne, iszonyatosan fájna neki.
De nem pazarlom ilyenekre az energiám.
- Mégis mit képzelsz? - hangom csendes volt, szavaimból áradt a hideg ideg. Mivel hangszínem elég magas volt, és akaratom ellenére sokszor úgy ugrált, mint egy kislányé, ezért elég ijesztő látvány lehettem ezzel a hűvösen ideges hangsúllyal és azzal, hogy már éreztem, ujjaimon (akaratom ellenére) kis villámok futnak végig.
Egy levicropus kéne neki, vagy valami hasonló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Valószínűleg harmadikos leszek. A nyári szünet tikkasztó meleggel kecsegtet, otthon pedig marhára fogok unatkozni. Semmi különös. Már nincsen több teszt, ami megírásra vár, már nem kell tanulni, meg ilyenek, csak egyszerűen... lenni.
De ezt az üres időszakot is gyakorlással töltöttem. Én, Cyanne North, gyakoroltam? Úgy bizony; felfedeztem, hogy ha nagyon sokáig nem villámlok (ha-ha), a feszültség kitör belőlem. A vizsgák ideje alatt nem volt rá időm, csak egyetlen egyszer - így hát egy csomó ideig visszafojtottam képességem. És hát, amikor kiengedtem, akkor egyszerre törtek elő villámok az ujjaimból és a tenyeremből, és egészen véletlenül valami olyan dolgot csináltak, amit sosem hittem volna; összefonódtak. Nem elég, hogy fantasztikusan nézett ki, még meg is lökte az íróasztalom - bár, csak pár miliméternyit -, így hát újult erővel vetettem bele magam ennek a gyakorlásába. Bár ehhez hatalmas koncentráció kell, és ritkán sikerül, irányítani pedig ultra nehéz, pár napja csak ezzel foglalkozom, és egész jól megtanultam. Szinte egész nap gyakoroltam, s emiatt este mindig bedőltem az ágyba, annyira lefáradtam.
De már el is terveztem, hogy mit akarok csinálni. Előbb-utóbb muszáj lesz kipróbálni a villámokat emberen is - s bár kisebb bosszantásokra eddig is alkalmaztam, minden energiámat sosem vetettem bele egy ember legyőzéséhez, például. És erre Noel lenne a tökéletes alany, aki egyébként is nagyon érdekes elmével rendelkezik.
Így hát nadrágom kantárjait lazán lóbálva indultam el a fiúhoz, s léptem be a szobájába; a sajátomban amúgy sem tudtam volna ott maradni. Túl nagy volt a kosz.
Köszönésre még csak lehetőségem sem lett volna Noel gyors reakciója miatt. Arcomon megjelent a tipikus adrenailnt-akarok mosolyom.
- Emlékszel ezekre? - kérdeztem, s prezentálásképpen feltartottam mutatóujjam, amiből egy kis villám szaladt ki, csak amolyan látvány módjára. - Kifejlesztettem egy újat, és még nem próbáltam ki senkin. Na meg, nem tetszik az erdő mostani kinézete. Túl sok a fa. Szerinted nem?
Már most éreztem karjaimban az erőt, ahogy a tett gondolatára elkezd bennem szikrázni valami. Noel vigyorogva küldött ki, hogy átöltözhessen; készségesen megvártam a folyosón, majd útnak indultunk.
Mikor a faházhoz értünk, vigyorogva bólintottam, miszerint; igen, itt tökéletes.
- Hát, eddig olyat tudtam, ami eléggé fájt, de ki lehetett bírni. Ez az új nem tudom, milyen, szerintem ez lesz az, amikor úgy fogod érezni, hogy megvág az áram.
Meghajlására felvontam egy pillanatra a szemöldököm. Távolabb megy, én meg pár lépéssel közelebb állok, hogy a spéci kis villámom biztos elérjen a céljáig, és ne veszítse el önmagát út közben.
Kezdődhet a show.
Nagy levegőt vettem, lehunytam a szemem, és már éreztem is, ahogy a mellkasomban ott van az adrenailnnal vegyes energia, ahogy egyre jobban töltődik; éreztem, hogy szét akar áradni a testemben, de nem hagytam neki. Még érnie kell, még lehet ez erősebb is...
A feszültség olyan nagy lett bennem, hogy éreztem, alkaromon végig fut egy kis villám, amitől bizsereg a bőröm. Aztán az orromon egy.
Felemeltem a jobb kezemet, a szememet pedig kinyitottam, hogy Ombozi lábára tudjak célozni. Ujjaimat behajlítottam, mintha karmolni akartam volna... és akkor...
BUMMM! Könyököm kissé behajlítottam, majd ismét kinyújtottam a kezem: szinte kilöktem magamból a villámot. Éreztem, ahogy a másodperc törtrésze alatt kiszabadul a tenyeremből s mind az öt ujjamból egy-egy; ujjaimat így kinyújtottam, s a villám köré odafonódtak a picikék. Sosem hittem volna, hogy sikerül. Azt hiszem, szerencsém volt.
A teremtményem Ombozi térde alatt ért célba, s éreztem, hogy még futkos rajtam pár kis villám, főként a karjaimon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ó, minő naiv feltételezés is lenne az, ha azt hinném, Noel nem tud meglepni! De igen; szinte kacérkodik villámaimmal és erőmmel, ami nem csak jóleső érzéssel tölt el, nem csak szinte hízelgésnek hat, de még jobban felkorbácsolja bennem az energiát. Kilövök, s villámom annyira gyönyörű, annyira észvesztően tökéletes! Fantasztikus, ahogy látom becsapódni áldozatom lábába, s - talán kissé morbid - örömmel tölt el, hogy elérte hatását a dolog.
Aztán rájövök, hogy Noel mazochista.
- Ööö, biztos? - kérdeztem némi meglepettséggel a hangomban. Szemöldökeim összevontam, de a határozatlanság szikrányi jelét sem mutattam, annak ellenére, hogy ott volt bennem.
A fiú sürgető válaszára tekintettel lévén azonban nem kérdeztem. Sejtettem, hogy ez valami olyan célt szolgálhat, amit egyelőre még nem értek, ami olyan tökéletes káoszt fog teremteni, hogy el se tudom képzelni.
Akkor hát rendben - kék hajamat a vállam mögé dobtam, s a még bennem szikrázó feszültségre összpontosítottam. Biztos voltam benne, hogy ezt a bravúrt nem fogom tudni megismételni, hisz a művelet önmagában is elég kimerítő, de azért egy középen szétnyíló villámot talán meg tudok fogni, hisz azt kiskorom óta gyakorlom.
Szemeimet lehunytam egy pillanatra, tenyerem pedig mellkasom előtt olyan pózba helyeztem, mintha egy bonyolult karaterúgásra készülnék elő. Igazság szerint nem lett volna szükség ezekre a dolgokra, de ezeknek a villámoknak igazán át kellett menniük a mércén, nem lehettek csak amolyan mezei villámok, hiszen közönségem is volt. Tehát; tenyereimet egymásnak támasztottam, majd kinyitottam szemeim, s egy pontot fixíroztam a talajon, ahogy kezeimet dörzsölgetni kezdtem.
Már alapból furcsán kezdődött. Az adrenalin most nem úgy áradt szét bennem, mint egy izgatott kislányban; valahonnan mélyről jött minden. A feszültség a bal tüdőmre koncentrálódott, s éreztem benne azt a mély, megfoghatatlan szúró érzést. Ezt az erőt, mint egy fehér energiagömböt, formáltam a mellkasomban; a kezeimbe lassan erő áramlott, átjárta mindenemet ez a félelmetes feszültség.
Hirtelen Noelre emeltem a tekintetem, kezeim villámgyorsan mozdultak. Tenyeremből valami olyan hihetetlen tört elő, amit még sosem láttam. Olyan vastag villám volt! S mikor kitört belőlem, éreztem, hogy ez az előzőhöz képest más, ez valahonnan mélyről jött, s ez pokolian fog fájni a fiúnak. Nem lesz semmi komolyabb baja, de nagyon fog fájni neki.
Próbáltam elhúzni a kezem, hogy a villám célt tévesszen; megijedtem, vagy inkább megilletődtem tőle, de nem tévedtem sokat; a villám a bal térde fölötti rész helyett a lábszárcsontja közepébe talált.
Tudtam, hogy mi idézte elő ezt bennem:  valahol a tudatalattimban felsejlett egy arc emléke. Ezt neki szántam volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Vééégeztem. A nyári szünet itt volt a nyakunkon, én pedig nem voltam hajlandó  a bakancson kívül mást felvenni; abban trappoltam le a kviddicspályára, egy kis repkedésre vágyva, némi lélekedzésre. Habár én nem kviddicsezem úgy, mint mondjuk a Rellon csapata, de néha a haverokkal összejövünk gyakorolgatni; s mivel mindig terelő vagyok, és egész évben alig jöttem le ide, nem árt gyakorolni a nyári mérkőzésekre.
A pálya felé menet láttam pár elszállingózó embert; mindenki megbámulta unikornisos pólóm, amin a GO TO HELL felirat szerepelt. Olyan igazi Navinésen. Imádom ezzel kifigurázni a húgom.
Amint beléptem az arénába, megigazítottam piros kockás ingem, ami kigombolva lengedezett a hűsítő szélben. Koptatott, szétszabdalt farmeromban - amit egyébként már csak testmozgáskor húzok fel - is szörnyen melegem volt.
Felnéztem az égre; odafönt egy röpködő Benettet láttam, és valami morbidan mozgó bábút. Elröhögtem magam szépen csendben; annyira forever alone szituáció volt! David egy bábuval játszik! Bár nem ismerem őt személyesen, illetve sosem beszéltünk, de ma is láttam zabálni a kviddicscsapattal a nagyteremben. Érdekes, hogy senki sem jött le vele gyakorolni.
Nem lett volna rossz velük falni. Úgy alapjáraton, a Rellonos kviddicscsapat mindig is klassz volt, általában a legnagyobb állatok kerültek be. Néha elgondolkodtam azon, hogy én miért nem vagyok ott.
Elkezdtem futni, s figyeltem őt, ahogy megy pár kört a levegőben; a második köröm után pedig elütött egy gurkót, nem túl pontosan. Az első ütései mindig jobbak szoktak lenni a meccseken.
- Hát, öreg, nem vagy formában! - kiáltottam fel neki, majd csináltam egy-két hanyag nyújtós mozdulatot, és felegyenesedtem. - Fogadjunk, hogy pontosabban célzok, mint te!
Persze, tudtam, hogy valószínűleg nem így van, mert nem gyakoroltam az utóbbi időben - meg amúgy is -, de gondoltam, valahogy felhívom magamra a figyelmet, ne kelljen szerencsétlennek egyedül játszania (vegyétek úgy, hogy ezt nem én mondtam).

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Beleharaptam alsó ajkamba, és elvigyorodtam. Szemöldököm felhúztam egy pillanatra, csak ahogy szoktam, amolyan "na, ezt nem hittem volna" stílusban, s ingemet a lehető legelvontatottabb, legideghúzóbb módon vettem le, ami miatt, gondoltam, elterelődik majd Benett figyelme egy kicsit. Rádobtam a táskámra a darabot, majd összekötöttem hosszú, fenékig érő kék hajamat.
- Ó, köszi szépen. - mondtam, majd kezet nyújtottam neki. - Cyanne North.
Nagyon reméltem, hogy meglepődik kézfogásom erősségén és határozottságán.
Gondolván, hogy nem árt, ha most tényleg bemelegítek, csináltam pár felülést, meg fekvőtámaszt, úgy, ahogy egyszer a kifigyelt Rellonos kviddicsedzésen láttam - csak gyorsan, sokkal kevesebbet, mint ahogy azt illendő lett volna.
Terelőütő. Megfogtam a kis szépséget, s energia áradt szét a karomban. Eddig sosem fogtam ilyen jó állapotú ütőt - az, amivel többnyire tereltem, eléggé leharcolt volt... a sok adrenalinteljes ütés, meg a nem kevés elektromosság, ami belement, nem tett neki túl jót. Ez az ütő szinte kétszer nehezebb és másfélszer vastagabb volt. Az otthoni ütőm amúgy is csak hobbiütő. Ilyet még sosem fogtam kézbe.
Pár pillanatig méregettem a súlyát, s közben átsuhant az agyamon, hogy honnan tudta Benett, hogy terelő vagyok.
A seprű, bár nem volt mai darab, mégis gyönyörű volt - ilyenjük volt a Holyheadi Hárpiáknak kb. másfél-két évvel ezelőtt, bár ők mez-színűre fújatták őket.
Mielőtt felpattantam volna eme csodás járműre, David szavai pengeként hasítottak tudatomba. Leájulni?
- Ha én elájulok, te is. - mondtam higgadtan, majd egy rapid villámérlelés után küldtem egyet a földbe. Eztán kimérten rámosolyogtam, és felszálltam a seprűre.
Repültem egy-két kört - a jármű szokatlan, a pályán viszont otthonosabban mozogtam, mint az átlag. Az az igazság, hogy az itteni edzéseim annyiból álltak, hogy hatalmas megbűvölt gipszgolyókat ütögettem, ugyanis igazi gurkót nem volt pofám lopni a csapattól, és hát, nem igazán volt fogalmam arról, hogy egy itteni gurkó milyen súlyú - ki tudja, lehet, hogy azt is leharcoltuk otthon, és az is sokkal nehezebb. Nyilván a fizika törvényei és a varázslat miatt ez nem feltétlen lehetséges, de a biztonság kedvéért nem árt megnézni. Nem szeretnék ezen a pályán meghalni.
- Mielőtt kezdünk, még ütnék egyet. - mondtam Davidnek, aki valószínűleg a közelemben lehetett.
Balra tekintettem, s meg is láttam a kis édest; a drágám feltűnő gyorsasággal közeledett felém.
Adrenailn áradt szét a testemben, arcomra vigyor ült ki. Jobb kezemmel megmarkoltam az ütőt, s csak vártam a gurkót; az rákontrázott, még gyorsabban száguldott felém. Mikor az édes már olyan közel volt, hogyha kinyújtottam volna bal kezem, belécsapódik, hirtelen hátramenetbe kapcsoltam, s a vas lendületét kihasználva elpofoztam, de olyan erővel, hogy majdnem leestem a seprűről. Tehát a gurkó nem nehezebb, mint amilyen lenni szokott. Oké, a gipszgolyónál nehezebb.
Miután visszanyertem az egyensúlyom - reménykedtem, hogy többször nem nagyon lesz szükség rá - vigyorogva Benett szemébe néztem: szemeim csak úgy csillogtak.
- Kezdhetjük!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Mit ne mondjak, lehetnék ennél sokkal jobb is. Bár a haverokkal nem túl komolyak azok a meccsek, de azért mégis csak, ennyire elveszteni az egyensúlyom, mikor szoktam kviddicsezni? Biztos izgulok.
Nem-nem. Cyanne North sosem izgul.
David elismerésére vigyorom kicsit szélesebb lesz. Mellém szegődik, karjaink összeérnek (kissé indokolatlanul), s már adja is a feladatot, amin eléggé ledöbbenek. Aha, szóval ezen a pályán nem csak nekem van különleges erőm. Vigyorom eltűnt, hogy a helyét összevont szemöldök és koncentráció vegye át.
- Szabad nekem is olyan eszközöket alkalmaznom, amik a pályán nem megengedettek? - kérdeztem pár másodperc után.
Agyam zakatolt. Két gurkót kéne elütnöm, de nem tudok egyszerre kétfelé szakadni. Egy gurkó nem okoz túl nagy vészt, főleg Benettnek nem.
Villámokkal.
Négy villám: föl, le, és a két oldalra, hogy ne tudjon menekülni, és egy pontos gurkó. Ha hátrál, sem tud elég gyors lenni, ha kb. öt méterről küldöm. Ezzel telepatikusan kell blokkolnia a sérülést.
Na de mi van, ha most is belát a fejembe? Telepátia...
Felvontam a szemöldököm, ahogy a fiúra emeltem tekintetem. Zseniális terv, Benett, zseniális.
Akkor tehát improvizálok. Kikapcsolom az agyam, mert ösztönből kell cselekednem.
Szemeimet lehunytam. Aztán hirtelen felpattantak, én pedig kilőttem. Mindenféle cikk-cakkban repültem, azt se figyeltem, merre; szemeimmel Davidet és egy gurkót kutattam.
Aztán teljesen random irányt változtattam, s megláttam magam alatt a gurkót. Azonnal bukórepülésbe kezdtem, majd rávettem a kis aranyost, hogy kövessen. Sokkal egyszerűbb, mint pofozgatni.
Nyomomban a gurkóval az egy helyben levegő David felé repültem, majd rájöttem, hogy nem lesz jó. A villámot képezni kell, ehhez pedig minimum három másodperc szükséges, és ha nem tervezem el előre, hogy villámlani fogok, egy gyenge kis szikrát tudok csak kipréselni magamból.
Tehát tudni fogja. Akkor csak tudjad, David.
Energiagyűjtés, bal kézből kilő. Még egy. Még egy. Ezek olyan erősségűek, mintha bögölycsípések  lennének, de a köntösük nagyon jó - aki nem ismeri villámaim, nem mondja meg róluk, hogy "ártalmatlanok". A drágákat Dave feje elé, és a két oldalára küldtem; ekkor sréhen a feje fölött voltam, de még láttam arcát. Az utolsó villámom után rögtön lehajoltam, így a gurkó elsuhant a fejem fölött, majd egy - kivételesen jól irányzott - erős ütéssel felé pofoztam a gurkót.
Még csak azt se láttam, hogy működött-e a dolog, de lehajtottam a fejem, és lihegni kezdtem. Három villámot ilyen gyorsan, egymás után, viszonylag pontosan, plusz figyeljek a gurkóra, ja meg arra is, hogy ne gondolkodjak, hogy ennek ellenére pontosan kiszámítsam a gurkó sebességét, és jókor hajolhassak le: mindez nagyon fárasztó volt az elmémnek. Sőt, ha egy tized másodperccel később hajolok le, a vas fejen kólint. Így is súrolta egy kiszabadult tincsemet. Emellett, azt hiszem, meghúzhattam egy csöppet a csuklóm. Fantasztikus.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Felegyenesedve azt láttam, hogy Benett lábbal kapaszkodik egy irányítatlan seprűbe.
Mi a...? Már indultam, hogy segítsek, ugyanis a gurkó majdnem fejen találta, mert most alulról közelítette meg áldozatát, de Benett megoldotta, s a becsapódása előtt pár másodperccel irányba állította a seprűt.
A gratulálokra el se mosolyodtam, annyira lefáradt az elmém. Biztosan ostromolja, érzem, hogy gyengül a belátástól... Nagy levegőt vettem, és sóhajtottam. Mit vársz tőlem, David? Hogy fejen forogva táncoljak a seprűm nyelén, és közben villámokat okádjak a számból?
Nem is rossz ötlet. Mekkora flash lehet villámot köpni... majd kipróbálom egyszer.
Lehet, hogy nem kéne ilyen bonyolult dolgokat csinálnom, mert annyira el fogok fáradni, hogy leájulok a seprűről.
S abban a pillanatban, mikor ezt gondoltam, egy gurkó süvítését hallottam meg a hátam mögül. Hátrafordulva szinte vakon próbáltam elpofozni, aminek az lett az eredménye, hogy gyönyörűen telibe találta a bal alkarom, a nem-ütős kezem - mert nekem azt lóbálni kell, mikor hátrafordulok.
Egy rövid káromkodás szaladt ki a számon. Engem nagyon ritkán talál el gurkó, mert minden haverom béna. Na, most telibe.
- Hhh... au. - nyögtem, de a gurkó egy lomha mozdulattal megfordult, és ismét engem vett célba.
Annyira ideges lettem, hogy a vasat úgy ütöttem el, olyan erővel, mint még soha életemben. David felé ment - s eztán pákk-pákk-pákk, ismét három villám, gyakorlatilag szemből - a villámok háromszög alakban kísérték a gurkót egy röpke másodperc erejéig, majd lehagyták, hogy aztán a fiú fejét, és két karját vegyék célba, majd egy röpke félmásodperc után kilőttem a fiú alá is egyet, ezt már sokkal pontosabban.
A kezembe pedig most úgy istenigazából belehasított a fájdalom. Eltörtem a bal kezem. Istenem, ez zseniális! Hogy lehetek ekkora b... béna?
Nem érdekel. Meccsen is bírnom kell, nem érdekel a kezem. De közben ott lüktetett, fájt, s meglehetősen furcsa pózban tört meg a karom. Jó. Semmi baj, már történt velem ilyen. De au.
Még mindig éreztem a hideg vas érintését a bőrömön.
Aztán eszembe jutott, hogy felnézzek Davidre, mégis hogy sikerült a támadásom. Kétlem, hogy ki tudok préselni magamból több elektromosságot. Most már nem fogok tudni koncentrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Noel tekintete az enyémbe fúródott, s tudtam, mi fog következni; elvesztette a kontrollt, ilyenkor pedig szinte lehetetlen oda irányítani az erőnket, ahova akarjuk. Láttam a szemeiben azt az őrült perzselést, szinte éreztem a benne keletkező hőt; s pont mikor megmozdult, guggoltam le gyorsan - óvintézkedésem azonban feleslegesnek bizonyult. Noel el tudta kapni azt az utolsó utáni pillanatot, mikor egy minutumra kitisztul az agy, s még van esély a célpontváltoztatásra.
Mögöttem ropogni kezdett a fa, én pedig hátrafordultam; a házikó, mint valamiféle groteszk csontváz, látszott ki a lángok közül. Elbűvölve néztem az építményt; ahogy nyaldosták a lángok, s fokozatosan kezdett megsemmisülni, az valami gyönyörű volt.
Kábulatomból Ombozi rángatott ki. A fiú üvöltözni kezdett velem, mintha nem is ezt akarta volna elérni; felvont szemöldökkel ránéztem, majd fél pillanattal később kapcsoltam, hogy mindjárt jön valaki a kastélyból a nagy füst miatt.
Hát, nem fognak örülni otthon, ha kiraknak innen. - gondoltam egykedvűen, de igazság szerint megremegtem a gondolatra, hogy itt kell hagynom az iskolát.
Azonban tudtam, hogy már késő menekülni; zsigereimben éreztem a figyelő tekintetet, így hát hátrafordultam.
És amott állt Warren prof, én pedig Noelre néztem, és elröhögtem magam. Jobb kezemet felemeltem, s egy elenyésző kis díszvillámot pöcköltem felé, ami félútra már el is tűnt erőtlensége miatt. Ez afféle beismerő vallomás is lehetett volna, de ki tudom magam dumálni az ilyenekből, főleg, hogy a tűzhöz magához nincsen direkt közöm. Csupán felidegesítettem Noelt, ahogy kérte.
Ahogy visszanéztem a profra, bájosan rámosolyogtam, ami az én arcomon nagyon is ijesztőnek hatott.
- Jó napot, tanár úr. Hogy van?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Noel reakcióját látva lecsillapodott a mániákus adrenalinhajhászásom, s ahogy megéreztem magam mellett a másik nyugtalanságát, rám is átragadt ez a feszültség. Nem lenne túl jó, ha eltanácsolnának innen. Mármint, nem lenne rossz valami mesterszakot végezni, vagy ilyesmi, és ha most innen kirúgnak... nyeltem egyet.
De persze, nem kell ezt túlstresszelni. Ahogy Warren prof irodája felé mentünk, a szívem kissé szaporábban vert, de nem voltam kifejezetten feldúlt. Lesz ami lesz, tudtam, hogy kisülhet belőle valami ilyesmi, és vállalom a következményeit. Anya úgyis tudja, hogy egy állat vagyok.
Warren irodájába besétálva leültünk, én pedig oldalra néztem; Ombozi egy eddig számomra ismeretlen arcot mutatott, azt hiszem, a valódi arcát... most már tényleg kiütközött rajta az összetörtség és hogy valami nem kóser, amit már eredetileg is érzékeltem, mikor az újabb villámot kérte.
Attól, amit mondott, kissé meglepődtem; magára vállalt gyakorlatilag mindent, mintha nem én találtam volna ki az egész akciót. Valami az agyam hátsó szegletében halkan megszólalt, hogy ellenkeznem kéne, mentesítenem kéne őt az egyedüli felelősség alól, de egy másik ösztönöm azt súgta, most nem szabad ezt tennem. Inkább erre a sugallatra hallgattam; ez sokkal inkább jellemző volt a házamra.
És utána véglegesen lehullott róla a maszk; őszinte szavak jöttek ki ajkán, olyanok, amiket még sosem hallottam egy rellonostól sem ilyen formában. A nyers érzések, a segélykérés szavai voltak ezek, s emiatt úgy meglepődtem, hogy még a szám is eltátottam. Furcsa dolog történt; egyszeriben kedvem támadt volna megölelni Ombit.
A profra néztem, kissé értetlenül és segélykérően; én nem tudtam Ombi ilyen mélységű problémáiról, és nem is tudom kezelni ezeket a dolgokat. Most mit kéne csinálni, megölelni, vagy azt mondani, hogy semmi baj? Én nem tudok ilyeneket, ezért a proftól vártam a segítséget.
Igazából a szememben másodfokúvá süllyedtek a tanulmányaim; egy ilyen érzelmes jelenetből csak a kiutat kerestem, és komolyan - inkább bocsássanak el, mint hogy nekem kelljen pátyolgatni mások érzéseit. Hirtelen nagyon kellemetlenül kezdtem érezni magam. Megsajnáltam őt, amitől még rosszabb volt ez az egész; nem szántam, hanem sajnáltam, és ez az érzés mindez idáig idegen volt számomra.
Kezeimmel babrálni kezdtem, próbálva ezzel elfedni a cselekvés lehetőségét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

A tekintete... hát, arra nem igazán találok szavakat, olyan furcsa volt; különféle érzések - érzések! - kavarogtak benne furcsa elegyet alkotva, amíg Warren prof. el nem rontja, széttöri az illúziót, hogy Noellel összeköt valami minket, amit mi értünk csak. Én is a férfire néztem, s most először a nagy ledöbbenés után kissé összeráztam magam, egyre inkább szürkébb szemeimben a felháborodás látszott, de mielőtt agresszívan visszaválaszolhattam volna, Noel elintézte helyettem a dolgot, mit ne mondjak, sokkal békésebben, mint ahogy én tettem volna.
- Meg különben is. Ha a tanárok nem fordítanak elég figyelmet a diákokra, hajlamosak... elkallódni... professzor úr. - hangomból hiányzott a felvágás, a jól megszokott gőg; helyette inkább valamiféle sajnálat hallatszott belőle. Természetesen nem a prof. irányába. Ombozira emeltem a tekintetem, remélvén, hogy ő is rám pillant, és hogy megérti, nem azért érez így - bárhogy is érez egészen pontosan -, mert gyenge, hanem mert körülötte túl gyengék voltak az emberek, hogy vele foglalkozzanak.
Az az igazság, hogy nem nagyon érdekelt Warren lelki állapota; csak a mellettem ülő bűntársé. De úgy láttam, ő nincsen elég jól ahhoz, hogy a saját lelkével foglalkozzon, inkább csak azzal, hogy mi rossz körülötte, meg benne is. Elfordítottam a tekintetem, és a fekete körmeim kezdtem fixírozni, melyekről itt-ott lepattogzott a festék a villámok miatt.
A kopogásra összerezzentem legbelül, de kívül semmi jelét nem adtam a pillanatnyi ijedtségnek. Tekintetem az ablakra siklott, ahol is egy minisztériumi bagoly ült, békésen pislogva és szuszogva. Ez lenne az első levél onnan, ami nekem szól. Eddig sosem raktam olyan rossz fát a tűzre (HA-HA, de intelligens vicc volt), ami miatt ilyen levelet kaptam volna. Ez lesz az első.
Nagyon remélem, hogy nem csapnak ki. Kérlek, mondd, hogy nem csapnak ki.
És Ombozit se. Kérlek, ússza meg ő is.
A fiú szavai belehasítottak a csendbe, és bár nagyon halkak voltak, megtörtek, de mégis úgy éreztem, ez volt eddig a legerősebb hang a szobában. Szívem hevesebben kezdett dobogni, de mélyen Warren szemébe néztem, mikor tekintete megtalált. Nem sokat habozott, visszanézett Ombozira; innen már sejtettem, hogy a fiúnak befellegzett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Hogyan is fogalmazhatnék szépen? Hogy önthetném szavakba a mindennapjaim?
A nyári szünetben a legkevésbé sem szenteltem figyelmet semmilyen zavaró tényezőnek, sőt, kifejezetten irtottam a gondolataim egy bizonyos fajtáját, amik bizonyos személyekre fókuszálnak. Ezzel egészen addig nem is volt baj, amíg vissza nem jöttem a kastélyba, amíg el nem kezdtem tengetni középszerűen unalmas mindennapjaimat a Rellon körletén belül. Akkor viszont egy káosszá vállt az életem.
Őrjítő volt ez az egész, a gondolataim elviselhetetlen csapongása. Egyre kevésbé tudok figyelni az engem körülvevő dolgokra, lankad az éberségem, a szerepemet már nem örömtelien, inkább fáradtan játszom az emberek előtt. Persze, ez aligha látszik, csupán kedves drága ikertestvérem vette észre a különbséget, de arra már sajnálta az értékes idejét, hogy rákérdezzen, mi a bajom.
Tehát, egyedül vagyok. De mit is vár az, aki egész életében eltaszította magától az embereket? Jobb nekem így, egyedül.
Szokásommá vállt éjszaka kóborolni a kastélyban. Ilyenkor minden olyan csendes és nyugodt, igazából senki előtt sem kell színészkednem, és nem látom az emberek irritáló pofáját. Csak magam lehetek. Főleg ilyenkor szeretek egyedül bolyongani, mikor esik az eső, s már rég elmúlt takarodó. Hallom az eső kopogását az ablakon és a kastély falain, látom a vöröslő égboltot az üvegen keresztül. Fenomenális.
A déli szárnyba érve a Fejetlenség Folyosójára vetődtem, ahol kivételesen minden csendes volt; a portrék halkan szuszogtak, s egy árva kószáló emberrel sem találkoztam. Érdekes. Pedig Halloween előestéjén nálam amúgy is hagyomány, hogy körbejárom a kastélyt.
Leültem az egyik ablak peremére, s csak bámultam a versenyt futó cseppeket az üveglapon.
Minden előjelzés nélkül törtek ki belőlem a könnyek. Nem tudom, mi miért történik körülöttem. Nem tudom, miért érzek ilyen mélyen bizonyos dolgokkal - emberekkel kapcsolatban. Nem tudom, milyen is vagyok valójában.
És nem tudom, hogy Ombozi gondol-e rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Könnyeim lassú időközönként csordultak ki a szememből, csendesen hullottak alá a combomat fedő vörös szövetre. Nem igyekeztem, hogy letöröljem őket. Hagytam, hadd távozzanak a testemből, s őszintén reméltem, hogy Ombozi Noel emléke is fakul minden egyes cseppel.
Lépészaj. S bár tudom, hogy Noel nincs itt, tudom, hogy Balatonon van és nem is lesz itthon még egy jó darabig... de egy pillanatra azt hittem, ő az. Nagyon csúnyán elhittem, hogyha megfordulok, meglátom a göndör tincsekkel keretezett arcot.
Bemozdultam, olyan gyorsan fordultam meg, hogy szinte beleszédültem... Tekintetem azonban nem a rellonos kissé görnyedt alakjával találkozott, hanem egy szakállas, rövidebb hajú, valljuk be, öregebb arccal, egy másik szempárral. És ami a legrosszabb; emlékekkel.
Hangja úgy tört össze bennem mindent, hogy különösebben bunkónak sem kellett lennie, akkor már tök mindegy volt. Nem tudtam parancsolni magamnak.
Rázni kezdett a zokogás. A könnyek megállíthatatlanul törtek fel belőlem, ziháltam, még kezeim is remegni kezdtek. A körülöttünk lévő portrék felriadtak, végigmértek, majd úgy tettek, mintha aludnának. Kezeim az arcom elé emeltem, hogy a férfi ne láthasson engem - ne láthassa a síró Cyanne Northot, a horror-lányt, aki mindig is érzelemmentes megfigyeléséről volt híres. Ne láthassa a villámlányt, akiben most egy kis szikra sem volt, aki lemerült és elgyengült. Ne láthassa a méregmentes ciánt.
Takarodó. Milyen szó ez, hogy takarodó? Semmi értelme ebben a helyzetben az egésznek. Ő most pöfékel, én sírok, szerintem mindenki mehet a maga dolgára, és akkor senkinek sem esik bántódása.
Megpróbáltam csitítani magamon, de rázott a zokogás, könnyeim megállíthatatlanul törtek előre. Most sírok életemben először.
- Te ott... - csuklott el a hangom. - Nyomd el. Most.
Furcsa, hogy még ilyenkor is megpróbálom fent tartani az erősségem látszatát. Hiszen alig lehetett hallani amit mondtam, a szavakat úgy kellett kipréselnem magamból. Így nem hat sértésnek a világ legbunkóbb beszólása sem.
Csak hagyjon békén. Felejtse el, hogy így látott, és menjen tovább. Úgyis miatta került Ombozi a Javítóintézetbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Most mondhatnám, hogy igen. Bántottak, és olyan dolgokat műveltek velem, amik megbocsájthatatlanok, de nem mondom, mert végső soron nem igaz. Valahol belül tudtam, hogy ez az egész teljesen normális, hogy közhellyel élve "ilyen az élet", de nem akartam, hogy rájöjjek; én is a részese vagyok ennek a körforgásnak. Mindig is különálló ember voltam, aki sosem volt benne azokban a dolgokban, amikben átlagban minden normális ember benne van - például nyakig a sz**ban se voltam soha, meg szerelmi bánatos alkoholmámorban sem, most azonban sikerült belemásznom az elsőbe, és legszívesebben a másodikba is megtettem volna.
Könnyfátylamon keresztül tekintettem fel Warren profra, kezeimet már bénán ejtettem a combomra, hadd lásson csak, most már mindegy.
- Dehogy bántott. Maximum maga. - feleltem elfúló hangon. Ahogy bevillant a minisztériumi bagoly képe az ablakban, elöntött a düh egy halvány változata, s bár tudtam, nem az előttem állóra kell haragudnom, de mégis felé irányítottam minden ellenérzésem, mert így egyszerűbb volt. Egyszerűbb volt rá haragudni, mint magamra, hogy belementem egy ilyen hülyeségbe.
Letöröltem a könnyeim és kihúztam magam; s bár a cseppek helyére újak köszöntöttek be, azok már csak némán hullottak alá. Nem engedem meg azt a luxust egy tanárnak, hogy gyengének lásson engem. Majd sírok máskor. Persze, szaggatott levegővételek sora következett még, mert a sírást nem olyan könnyű abbahagyni, ha egyszer elkezdi az ember, de megpróbáltam nem törődni vele.
- Nem, nem nekem kell segítség. - szűrtem a fogaim közt halkan. nem akarom elmondani, hogy Ombozi miatt, egy fiú miatt sírok. De azt hiszem, meggondolatlan voltam, és most már számon fogja kérni rajtam, hogy miért mondtam ilyeneket.
Nem érdekel.
Semmi sem érdekel...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Rögtön felment bennem a pumpa, s bár a könnyek még mindig patakokban hagyták el pislogóim, arcom kipirult az idegtől, s egyből éreztem, hogy feszültség áramlik a testembe.
- Szívszerelem a... - és számból dőlni kezdett a káromkodás, különböző koránt sem kedves jelzőkkel illetve a drágalátos professzort, azonban mikor családtagjait kezdtem volna szidni, elharaptam a mondatot. - Siralomházban. Igazán gratulálok maga bunkó...
Indulathang, s egy kósza, ám igen határozott körvonalú, szétágazó villám a földbe - csak így tudtam kiadni magamból a feszültséget. A villám becsapódásának hangja még sokáig lógott a levegőben, én pedig dühös, még mindig könnyes szemekkel néztem a profot.
- Mégis mit képzel magáról? Hogy bárkit a földbe döngölhet, aki a diákja? Ez itt nem sötét varázslók vallatója, hanem egy iskola. Talán el kéne gondolkodnia azon, hogy miért ülteti át a saját lelki nyomorát a diákokra. - dühösen végigmértem, majd megpróbáltam odaszúrni egyet neki. - Kötve hiszem, hogy a saját lányával is így beszélne, vagy akár csak fele ilyen hangnemben. Ha mégis, sajnálom azt a kislányt.
Kezeim leizzadtak, s magam előtt dörzsölgetni kezdtem őket, a feszültséget oda koncentrálva, hiszen ki tudja, szavaim akár még érzelmeket is kiválthattak ebből a kőbunkó idiótából.
- Mellesleg, teszek arra, hogy a Rellonban kéne lennem. Van nekem annál jobb dolgom is, mint hogy a hálókörletemben császkáljak. - Egyenesen a szemébe néztem, mintha csak valami kutyaviadal lenne készülőben.
Természetesen magamban még osztottam volna egy kicsit a drágalátos aurorunkat, de ösztöneim azt súgták, most nem célszerű dekoncentráltnak lennem. Bár lehet, csak a paranoia.
Egy könnycsepp finoman hullott alá a villám becsapódásának helyére; hallani véltem, ahogy sistereg egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nagy levegőt vettem, s közben megforgattam a szemem, de amint lélegzetem hangos sóhaj módjára távozott belőlem, felvettem a jól megszokott bájos-ijesztő arcom. Még mindig nem érti.
- Elnézést, professzor úr. Sajnos mostanában szélsőséges hangulatváltozásaim vannak. Sajnálom. - szememből pedig még mindig könnyek csöpögtek, de ajkam mosolyra húzódott, arra a kedves-udvariasra, szemem pedig szinte villámokat szórt (persze csak képletesen). Warren, te kedves és ártatlan bárány, te túlérzékeny kedves ifjú, amint kikerülök ebből az iskolából...
- Nem önre céloztam, Warren professzor. - hangom amolyan nyájasan udvarias stílust vett fel; már csak a rokokó korabeli csipkés, abroncsos szoknya hiányzott. Elég betegül nézhettem ki nagyra nyíló, gyűlöletet sugárzó kék szemeimmel és hűvös mosolyommal. - Kérem, bocsásson meg, hogy elragadott a hév.
Bunkó, idióta...
- És hogy kellemetlenséget okoztam.
...hogy juthatott eszébe...
- Illetve az iskola falai közé nem illő trágár szavakért is.
...hogy villámot eresszek belé, és elküldjék Balatonra? Noel, hogy juthatott eszedbe ilyen?... Te idióta...
És a könnyek csak folytak, elérték ridegül mosolygó ajkam, majd legördültek az államon, már a hajam pár vékony tincse is könnyektől itatott volt.
Lovag. Álmodik a nyomor.
- És ön, hogy van, professzor úr? Ha már ilyen gálánsan és udvariasan megállt segíteni egy elesett nőnek! Illik megkérdeznem... - hangom mint a selyem, úgy kúszott, de egy átlagos érzelmi intelligenciával rendező embernek fájóan gúnyosan jött ki ebben a szituációban. Persze, gondoltam, Warrennek egy szava se lehet, hiszen csak visszakérdeztem. De igazából el is küldhet Javítóba, nekem nyolc.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Csak felkaptam valamit, amíg tökéletesítettem a kosztümöm. Már egy ideje dolgozom rajta, azt szeretném, ha jól sikerülne; éppen ezért - mint ahogy évek óta - az utóbbi pár napban nem igazán szóltam senkihez, még a húgom is messze elkerült, ha meglátott a folyosón. Ilyenkor elég ijesztő dolgokat találok mondani.
Bár a tegnap esti mászkálás miatt igencsak fáradt voltam - ugyanis hajnali kettő előtt nem tudtam elaludni, és reggel hét huszonnyolckor már fent voltam -, de ez nem szabhatott határt a kreatív kiteljesülésnek. Próbáltam nem a Noeles üggyel foglalkozni, próbáltam kikapcsolni. Hiszen Halloween van, az év legszebb napja, a legértelmesebb ünnep mind közül.
Így hát, mágikus órám harsány kiáltásokkal jelezte, hogy ideje elindulnom hőn szeretett professzorunk irodája felé - ugyanis a két óra az két óra, és gyűlölök késni - így hát utómunkálatomat megszakította ez a rövid kitérő. Fehér bakancsom vaskos sarka visszhangot vert a lassan épülő halloweeni díszítéssel felruházott folyosókon, pont mint tegnap Warren cipőjének kopogása, égő cigarettájának sistergése.
Órámra pillantva konstatáltam, hogy így is előbb ideértem öt perccel, na de, jobb előbb, mint később. Habozás nélkül hármat koppantottam az ajtón, de magamban még mindig a ruha apró változtatásain, tökéletesítésén törtem a fejem. Egy-két csipkét le kéne még szedni róla, mert így nem olyan hatásos... lehet hogy kevesebb vér kéne rá... vagy esetleg pont hogy több...?
A körmeimet kezdtem fixírozni, ami alá a beszökött a művér, s oda is száradt. Mintha valakinek most kapartam volna ki a szemét.
Hát, lenne kinek kikaparni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Minden vért levettem a jelmezemről a végére, sőt, gyorsan csináltam két babát is, amit magammal vonszolhatok. Ahogy felöltöttem a nagymamám varrta csipkeruhát, s arcomra egy kis smink - no meg pár jótékony bűbáj - segítségével gyakorlatilag egy álfeketelyukat varázsoltam, elöntött az a bizarr várakozás. Cipőm egy kis topánka volt, s bekerült a világos, ijesztő kontaktlencse is a pislogóim elé. Hajam hófehér volt, szám halovány, s a két összevarrt babával a kezemben úgy néztem ki, mintha én lennék a harmadik baba, csak nagyban és élőben. Vagyis... mozgóban.
Elégségesnek tituláltam a szerelésem, így hát kiléptem a Rellon klubhelyiségébe, ahol a különböző ijesztő - vagy gagyi - jelmezbe bújt háztársak csapatokba verődve beszélgettek. Egy pillanatra elnémult pár csoport, ahogy meglátott engem. Na, nem a jelmezem miatt - az már volt sokkal jobb is, mint idén -, inkább a tekintetem volt az oka.
Daviddel úgy beszéltük meg, hogy bent a teremben megtaláljuk egymást; közöltem vele, hogy a thesztrálsimogatásra mindenképpen ki akarok érni, így hát igyekezzen, de hát ki tudja...?
Ahogy beléptem a terembe, megláttam, hogy valamennyien fekete-fehérek, sőt, az egész nagyterem az volt; a lámpások, az asztalokon lévő bizarr sütik és cukrok... minden. Szemem felcsillant, ahogy megláttam a beöltözött alakokat, volt köztük igazi bálozó és páran, akik palira veszik az egészet - de a lényeg az, hogy most mindenki jelmezbe bújt, mindenki adózik egy kis időt a halálnak és az ijedtségnek, ez pedig gyönyörrel tölt el engem. A halál, maga ez a rejtélyes fogalom, ilyenkor van a legjobban az emberek tudatában, de ők ezen is csak szórakoznak; s számomra ez az igazán érdekes és felemelő, hogy az emberek félnek az elmúlástól, ezért kinevetik. Nem is tudják, hogy a halál minden kis sarokban ott van, minden eldugott szobában és minden tekintetben; a halál lehetőségét azóta magunkban hordozzuk, hogy megfogantunk, sőt, még előtte is, hisz anyáinkban és apáinkban is benne volt a halál, úgy, ahogy az ő anyjaikban és apjaikban is. Ez benne a csodálatos. Hogy a halál a részünk, és mégis félünk tőle, ünnepeljük azt.
Ahogy ez végigfutott az agyamon, s átjárt egy belső, földöntúli öröm eme eszmefuttatás nyomán, az oldalra tolt asztalokhoz sétáltam, s vettem egyet a szemcukorkából. Szemem a tömeget pásztázta a Rellonos terelőt keresve, s a többieket nézve. Halloweenkor mindenki olyannak öltözik be, ami a lelke legsötétebb részéhez közel áll. Gyönyörű nézni, ahogy a különböző arcok megkapják a legszélsőségesebb, legsötétebb formákat. Ámulattal adózom a Halálnak.
Pont úgy, mint az életnek is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Kinyitotta az ajtót, s rögtön kihúztam magam, arcomra udvarias mosolyt varázsoltam.
- Jó napot. - udvarias közöny sütött a hangomból, s mintha tegnap mi sem történt volna, libbentem be a férfi irodájába.
Ahogy körbenéztem a meglehetősen minimalista helységben, a bőrkanapén lévő kezeslábasra siklott a tekintetem. Nos, egy pillanatra elvesztettem a gondosan kiművelt bájt az arcomról, szemöldököm összehúztam a hanyagul ledobott ruha miatt - ki gondolta volna, hogy Warren nem veszi komolyan a Halloweent?... -de gyorsan visszarendeztem vonásaimat a kellő kedvesség látszatát keltve.
- Úgy látom, a professzor úr is beöltözik az este. - jegyeztem meg egy illedelmes kislány módjára.
Alapjáraton az a véleményem az ilyenről - mármint aki ennyire nem veszi komolyan a Halloweent -, hogy maradjon otthon... de mindennek van oka, hogy ki hogyan öltözik be; ez kicsit tükrözi a személyiséget. Ha azon kezdenék el filózni, hogy Warren miért nem veszi komolyan ezt az ünnepet, arra jutnék, hogy: a) gyerekesnek tartja; b) rossz emlék fűződik hozzá; c) mert amúgy is sokszor találkozik a halállal. Tény, hogy ez aurorként valószínűleg helytálló.
Ezen a ponton gondolkodtam el azon, hogy miért kezel ilyen bunkó paraszt módjára mindenkit a drága professzorunk. Mert ennyire megrázza a halál mindennapi jelenléte az életében? Mert - már ahogy tudom - egyedülálló apaként neveli a lányát? Mert gyengének hiszi magát, s ezzel próbál védekezni?
Na, nem mintha jó lennék az emberi érzelmek felmérésében.
- Szabad érdeklődnöm, hogy a büntetőmunkám esetleg meddig tart? - kérdeztem csevegő hangnemben, eljátszva az alárendelt szerepét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egyszer csak ujjakat éreztem meg nyakam körül, s eszeveszetten hátracsaptam a két babával, amik egy srác elmaszkírozott arcában landoltak. Kis fáziskéséssel jöttem rá - csakis a szemek színéből - hogy ki is az.
- *******, David! - káromkodtam egyet, majd odafordulva a sráchoz még egy ütést mértem rá a két babával. - Remélem elhoztad a szülinapi ajándékom, mert ezért kárpótolnod kell.
Zavaromban megigazgattam a csipkeruhámat. Eddig nagyon kevés ember tudott engem megijeszteni, de a fizikális érintés a kulcs. Ezt nagyon kevesen tudják rólam - főként a nyakam érzékeny pont, gyűlölöm, ha hozzá érnek.
Ahogy kilestem Dave mögött a bejárat felé, megláttam egy igencsak hiányos öltözetben becsörtető lánybandát, akiknek combjuk, hasuk, meg úgy ám blokk szinte mindenük a kirakatban volt. Kissé megforgattam a szemem, és elhúztam a szám. Miért van az, hogy egyes lányoknak az egész csak arról szól, hogy megmutathassák az egyébként kevésbé előnyös testüket a másik nem képviselőinek? Egyszerűen... szánalmas.
- Ezeket sosem fogom megérteni. - böktem fejemmel a mellettünk elviharzó lányhorda felé. Közben éreztem, ahogy a szemes cukorka bizarr íze szétárad a számban.
Most, hogy lélegzethez jutottam az ijesztés és az érdekes lányok után, sikerült két lépést hátrálnom, hogy végig tudjam mérni terelőtársam jelmezét. S bár idegenkedem a fizikai érintkezéstől, mégis végigsimítottam a balta élén. A maszkja igencsak jól sikerült, és a ruhája sem volt rossz.
- A jelmezed nem is sikerült rosszul. - mondtam kimért hangon, s ez tőlem már hatalmas elismerésnek számított. Dave átment a rostán, nem fogok gyilkosan nézni rá az egész este alatt a jelmeze hanyagsága miatt. Hiszen a Ragyogás mégis csak egy alapmű, s bár kétlem, hogy túl sokan ismernék ebben a mágus-népségben, azért mégiscsak dicséretre méltó, hogy David ismer ilyeneket.
- Te is szereted Stephen Kinget? - kérdeztem egy kimért félmosolyt küldve felé, amolyan "cinkosul".

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Válaszára meglepetten vontam fel a szemöldököm, és nem kicsit akadtam ki arra a gondolatra, hogy a szülinapomon, Halloweenkor Warren irodájában kéne rostokolnom.
De csak higgadtan. Nem tarthat fogságban napokig, még akkor sem, ha auror. Mármint, ezt nem teheti meg.
- Ehm... ezt mégis hogy értsem? - kérdeztem még mindig az udvariasság határán egyensúlyozva. - Mármint, csak nem leszek étlen-szomjan bezárva a pincébe...
Vagy ha mégis, szólok az apámnak. Dwayne akár ismerheti is, hiszen auror, Anglia és Magyarország közt ingázik, általában nemzetközi ügyeken dolgozik. Nem tudom, melyikük a nagyobb fejes, de őszintén remélem, hogy az apám. Jó érzés lenne, ha tudnám, ő egy kicsit meg tudja sz*****ni Warrent.
Kedves mosolyt villantottam rá.
- Mert hát, remélem nem leszek elzárva Halloween estéjén. Elég sokat készültem rá.
Vajon Warren milyen volt fiatalként? Mi történhetett vele, ami miatt auror lett? A professzor szemébe néztem, mialatt ezen tűnődtem - Lacey szerint ilyenkor olyan tekintetem van, mintha az emberek veséjéig látnék. Miért egyedül neveli azt a kislányt? Mikor szokott rá a dohányzásra?
Ja, igazából nem érdekel. Csak szeretem találgatni az emberek eddigi sorsát. Az információ hatalom. Minél többet tudsz egy emberről, annál könnyebben tudsz belerúgni. Éppen ezért játszom most előtte is, és mindenki előtt, aki a közelembe jön. Taktika. Színtiszta taktika.
Megigazítgattam a szoknyám szegélyét, miközben vártam, hogy reagáljon valamit; tekintetem a groteszkül alvó bagolyra siklott.
Szerencsétlen állat. Mindkettő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Egy kis ideig szemléltem még a baglyot, aki groteszk testhelyzetben aludt egy papírzacskóval a fején. Azt hiszem, ebben a kastélyban nem csak a Rellon ház népe az diliházba való, hanem jó pár tanár is az, Warren köztük az első.
Ahogy elővette a karkötőt, s kinyilvánította, hogy valamiféle ajándékot kapok, legszívesebben pofán röhögtem volna. Vagy nagyon hülye, és megbolondult, vagy csak valami hátsó szándéka van ezzel az egésszel. Vagy, ami még rosszabb, gyenge nőnek tart, akinek ápolni kell a lelkét... ez valami kárpótlás akar lenni az elfogadhatatlan stílusa miatt?
Aztán, ahogy a fény felé emelte a bőr darabot, megláttam a fekete kis jeleket, az apró rúnákat, amik körülölelték a szalag egészét.
Valami elátkozott tárgy, amitől megőrülök? Vagy amitől csak jótét, kedves szavakat fogok tudni kimondani? Ez volt az első gondolatom, s ösztönösen távolabb húzódtam a tárgytól.
- Ó, professzor úr, igazán kedves, de inkább én vagyok az, akinek ajándékot kéne adnia a borzalmas viselkedése miatt. Nem fogadhatom el.
Magam mögött átfogtam a bal csuklómat. Nem létezik, hogy rám adja azt az izét. Nem is illik a jelmezhez, meg különben is, nem fognak holmi felrúnázott karkötőket rám adni. Nem, nem, semmiképpen sem. Végigmértem a karkötőt, az összes rúna közül egyetlen egyet ismertem fel, a fényesítő rúnát. Jelezni fog nekem a karkötő?
- Nem tudom, milyen rúnák azok, professzor úr, de nem szeretem az ilyen formán megbűvölt tárgyakat. Van bennük valami baljóslatú. Igazán, tényleg nem fogadhatom el.
Különben is, arany csatt egy sötétbarna bőrszalaghoz? Mit képzel ez magáról? Nem fogok én ilyen ortó kiegészítőket felvenni. Lehetetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Közelebb lépett hozzám, én pedig ismét hátrálni akartam, csak hogy nem tudtam; már így is a bőrfotelnek nyomódott a lábam. Összehúztam a szemem, immár a legkevésbé sem kedves tekintettel nézve a férfire, aki várakozóan kinyújtotta a kezét.
Adott egy pár információt a karkötőről, közben pedig eljátszottam a gondolattal, hogy hányféleképp próbálhatnék megszökni innen. Persze, nem teszem meg, annak komoly következményei is lehetnek, de milyen jó lenne! Beleeresztenék egy villámot Warrenbe, a bal oldalánál elslisszolnék a karja alatt, és kifutnék. Vagy szimplán szétvillámoznám a bőrkarkötőt. Bár, mivel Warrenről van szó, biztos ezeregy védőbűbáj van rajta...
Mérgesen fújva Warren keze fölé helyeztem a csuklóm - mert nem, én nem akarok hozzáérni ehhez a tökfejhez - ő pedig rám rakta a bőrzsineget. Biztos vagyok benne, hogy nem lehet kicsatolni, sőt, nem fogok addig szabadulni ettől az undormánytól, amíg neki nincs kedve leszedni rólam.
Nem éreztem semmi furcsát a bőr érintése nyomán. Bár szokatlan volt, de nem voltam tőle se kedvesebb, se agyhalottabb, sőt, ugyanúgy megvolt a jellemem is, mint ahogy a karkötő-mentes napokon lenni szokott.
- Akkor hát... végeztünk? - kérdeztem dacosan, s megdörzsöltem a bal csuklómat, kissé feljebb tolva a karkötőt. - Ennyi? - kérdeztem kissé bizalmatlanul.
Lesz ez még rosszabb is, tudom. Már előre félek. Idegesen toporogtam bakancsomban, s igyekeztem távolabb húzódni az előttem álló professzortól. Kész őrület ez az egész. Hogy csak úgy, random felrúnázott tárgyakat adhat ránk minden tanár kénye kedve szerint! Nem hiszem el...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

David ajánlatára kissé felvontam szemöldököm, csak olyan elegánsan és kimérten, ahogy szoktam, s amit Dave is ismerhet már egy ideje. Egy apró, úgyszintén kimért mosoly kíséretében fújtam ki a levegőt.
- Akár. Talán az őszi szünet hátra lévő részében... - mondtam kellően visszafogottan, s rávillantottam egy kiszámított adagnyi mosolyt.
Igazság szerint meglepett, hogy tudja, egyáltalán hány éves vagyok, meg ilyesmi; mert nem hinném, hogy magától tudta, hogy szülinapom van. Sőt, kétlem, hogy tudomása lenne arról, hogy Kowainak is ma van. Reméltem, hogy nem találkozunk össze vele, ugyanis szinte mindig gyilkos pillantásokat küld nekem, ha Benettel vagyok. Érdekes, mindenesetre.
Mikor ismét megszólalt, én pedig meglepve ránéztem, ahogy konstatáltam, hogy orosz akcentussal szólalt meg; ez a gyengém, ezt senki sem tudja, hogy oroszt tanulok szabadidőmben. És ha egy srác orosz akcentussal szól hozzám, nos... kissé megremegtem. Természetesen ebből semmi sem látszott, maximum tekintetem egy szikrája árulta el, hogy őszintén meglepődtem, s hogy ez a stílus tulajdonképpen... úgymond tetszik nekem.
Meglepettségét a Stephen King-felismerésem nyomán csak egy mosollyal nyugtáztam. Nem hitte volna, hogy Rellonos """elit""" létemre ismerek mugli regényeket, vagy filmeket, gondolom. Hát, Benett még nem ismer engem, és azt hiszem, egy ideig nem is fog... mint ahogy én sem őt. De hát, a Rellon házban ez az általános magatartás egymással szemben - 2 lépés távolság és diszkréció a másik magánéletével kapcsolatban.
- Igen, Stephen King zseniális író. A Ragyogás az egyik kedvencem, de az "It" című kétrészese is fenomenális.
Egyszer csak hegedűszó hasított a levegőbe, s a fekete-fehér tökök a mennyezet alatt mintha új életre keltek volna. A nép azonban nem pezsdült fel, senki sem áramlott a táncparkettre. Egy apró, fitymáló mosoly kíséretében mértem végig a tömeget. Egy ilyenre nem táncolni Halloweenkor bűn. De tényleg.
S David rám nézett, egy kissé megdöntötte törzsét amolyan meghajlásként, és megszólalt az egyre inkább érezhető orosz akcentussal a hangjában.
Azóta, hogy apa megtanított táncolni nyolc évesen, nem voltam hajlandó táncolni senki előtt sem. Egyszerűen nem; az előző bálokon sem tettem meg ezt, többnyire zabáltam és ijesztgettem a folyosón. Hezitáltam.
Azonban David elegáns felkérése, a szemében látszó alázatosság és az orosz akcentus - és főként az orosz akcentus - valamiért meggyőző volt.
Kellő mértékben elmosolyodtam, egy aprót bólintottam, majd egy pukedlit követően karjára tettem a kezem, hogy be tudjon kísérni a táncparkettre.
Remélem, megtisztelve érzi magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Mondhatom, igazán kedves volt; azt se mondta, hova megyünk, vagy ilyesmi, egyszer csak felkapott, amitől ismét felkavarodott a gyomrom - mondjuk azon a pár korty vízen kívül nem sokat tudtam volna kiadni magamból, bár nagyjából az összes epét kiöklendeztem az imént.
- Igazán kedves. - válaszoltam epésen (ha-ha) a súlyommal kapcsolatos megjegyzésre, égő gyomorral. Csak azért sem fogok szólni, mikor majd hánynom kell.
- És mi van az órával? - kérdeztem halkan, bár nem nagyon érdekelt. Csak ne az legyen, hogy szét lesz kürtölve ájulásom híre a suliban, meg hogy Dwayne Warren a karjaiban vitt be az irodájába, és utána három órára eltűntünk szem elől (ugyanis biztos, hogy el fogok aludni).
Ahogy beléptünk az irodába, és Dwayne lerakott a kanapéra - mennyivel kényelmesebb volt, mint a saját epémben feküdni! - ezernyi emlék tódult a fejembe, legfőképp Ombozival kapcsolatban. Erre mondják azt a Havi igézőhöz hasonló szennylapok, hogy "tovább kell lépned rajta", meg ilyesmi, de az a helyzet, hogy nekem ez nem ilyen egyszerű. Bár az lenne.
S ahogy szemügyre vettem az irodát - szemeim szúrtak a fáradtságtól - Noel illatát éreztem meg az orromban. Eszembe jutott, mikor odaadta a pulcsiját tavaly. Azt kell mondjam, eléggé szánalmas vagyok.
- Izé... aludhatok? - kérdeztem elhaló hangon. Két hete egy percet sem - azt hiszem, megvan a rekordom, és ennél sosem akarok többet kihagyni alvás nélkül. Az energiaitalok és kávék miatt csak még szörnyűbb az egész; nagyon sokáig zsongott a fejem, mikor rájöttem, hogy nem feltétlen ez a jó megoldás. - Kicsit elfáradtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Arra ébredtem, hogy egy fém valami landol az arcomon, és iszonyú büdös van.  Felültem az ágyban, vadul hadonászni kezdtem, sőt, még a pálcámat is előrántottam nagy sebtében. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, sötét volt, és büdös.
Aztán az agyam újraindult, eszembe jutottak a történtek. Körbefuttattam a pillantásom, s az ölemben egy fejjel lefelé álló hamutartót láttam meg, körülöttem pedig csikkek feküdtek elszórva. Egy aprót sóhajtottam, majd egy hatalmas ásítás közepette nyújtózkodtam. Úgy tűnt, igencsak sötét van odakint, s Dwayne barátunk nem tért még vissza irodájába, legalábbis a félhomályban úgy látszott, minden a helyén maradt.
Az órámra néztem, aminek betört a számlapja (valószínűleg akkor, mikor elájultam), s ki tudtam silabizálni, hogy kilenc óra körül van. Ami azt jelenti, hogy nagyjából tíz órát aludhattam.
A kis lelkem - már ha van ilyenem - igencsak megnyugodott erre a gondolatra. Az a helyzet, hogy még mindig baromi álmos voltam, de úgy voltam vele, majd kipihenem magam a Klubhelyiségben. Nyújtózkodtam egyet, és kibújtam a rám terített pléd alól. Tényleg Warren csinálta volna? Biztos, hogy nem álmodtam. Hiszen, ez nem olyan tematikájú, mint az álmaim - nem rémálom. Egyáltalán nem az. Pedig nekem csak rémálmaim vannak.
Összeszedtem a csikkeket, és egy-két próbálkozás után sikerült eltüntetnem a hamut. Kinyitottam az ablakot, hogy szellőztessek, majd a két ajtó közül odaléptem az egyikhez, feltételezve, hogy a fürdőbe fogok belépni. Azonban nem így történt. A kilincset lenyomva egy raktárba érkeztem, amiben egy nem túl jó állapotban lévő matrac, és még pár holmi foglalt helyet.
Kíváncsi énemnek ellenállva becsuktam az ajtót. Ez nem az én dolgom, hogy Warrennek miért ilyen a szobája. Lehet, hogy valami hindu szerzetes. Magamban jót röhögtem ezen.
Tehát, bementem a szegényes fürdőszobába, kezet és arcot mostam. Keresni akartam valamiféle sminklemosót, de amint kinyitottam a szekrényt, rájöttem, hogy egy tipikus agglegénylakással állok szemben. Apró sóhaj.
Megkíséreltem kipakolni a cuccokat, s mikor ez megtörtént, tisztító bűbájjal kezeltem a polcokat majd a toalettet és a kádat is. Oké, hogy pasi meg a tanárom meg minden, de nem lehet koszos fürdővel élni, az egyszerűen undorító. Fúj.
Így hát, mire végeztem a fürdővel, s kijöttem, már lassan fél tíz fele járt az idő. Ó, nehogy azt higgye a professzor úr, hogy én kiteszem a lábam bárhonnan is takarodó után. Nincs az az isten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Léptek mögöttem. Azonnal megpördültem, s Warrent láttam meg magam mögött; pillanatnyi ijedtségem szertefoszlott, ahogy megfogtam a fogkefés poharat és a fogkrémet, és gyorsan beraktam a fürdőbe, mialatt hozzám beszélt.
- Bocsi, most keltem fel nem rég... és gondoltam, kitakarítom a fürdőd, ha már itt vagyok. - vontam vállat lazán. - Nem bírom elviselni a koszos fürdőket.
Mikor rájöttem, hogy kapásból letegeztem - valószínűleg az álmosság miatt egyébként -, még egyszer megrántottam a vállam, hogy eltereljem magamban erről a figyelmet. Nem fontos. Adjon csak érte büntetőmunkát.
- Tényleg csak fél órája keltem maximum. De nem szeretnék este a folyosón lófrálni. Házirendellenes. - apró félmosolyt küldtem felé, és alig észrevehetően vontam fel a fél szemöldököm. - Nem szeretnék büntit kapni.
Bájosan pördültem egyet, és visszavittem a szappant is a helyére. Ahogy a kis fürdőre néztem - a törülközők gurigákba hajtva feküdtek egymáson, rend volt -, eskü, egészen otthonos hatást keltett a helyiség. Azt hiszem, szegény kislány nem nagyon érezheti az otthon melegét Dwayne házában, főleg, ha csak fele olyan kupi van, mint a matracos szobában.
- Ja, remélem nem zavar, hogy rendet raktam. - mondtam még mindig kicsit álmos hangon. - Azért próbálj vigyázni rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

- Ott, hogy te fogod felnyalni a padlót, ha összedzsuvázod. - mutattam a szörnyű lábnyomokra a tiszta padlón.
Most mondjam azt, hogy megesett rajta a szívem? Itt van egy kislánnyal egyedülálló apaként, azt se tudja, fiú-e vagy lány, ha tiszta fürdő fogadja, és rögtön a csapdát keresi - tudom, durva, de mégis csak van lelkem, és az itteni helyzeteket látva késztetésem volt jót tenni.
Azt hiszem, ez kifújt karácsonyig.
- Látszik, hogy auror vagy, rögtön a csapdát keresed. - fintorogtam. - Nincs csapda, érted? Gondoltam, jó arc leszek.
Egyébként tényleg elég érdekes dolog ez nálam. Van, aki kedvességből és udvariasságból nem hangoztatja, hogy ortó a mosdó, van, aki fintorogva teszi be a lábát; én az az ember vagyok, akinek ha nem tetszik valami, nagyon nem tetszik, akkor azt megoldja. Gondoltam, hátha itt kell éjszakáznom - mondjuk nem tudom, mi ilyenkor a hivatalos eljárás, de nem is érdekel -, meg amúgy is... a kislány biztos jól érezné magát, ha látná ezt, bár nem tudom, milyen gyakran van itt. Meg az apja is tanulhatna belőle, hogy milyen érzés belépni egy tiszta fürdőbe.
- Ja, mellesleg, le is fürdenék, ha nem gond. A Rellon fürdője elég gáz szokott lenni általában. Főleg ilyenkor. - szemet forgattam. - Tuti, hogy már összemocskolták.
Megvető pillantást küldtem Dwayne cipője felé, amolyan "ennyi értelme volt takarítanom"-félét, majd kiléptem a fürdőből, hogy Warren mindent megcsodálhasson.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Nagyon vicces, ahogy Warren hozzááll a Házirendhez, meg úgy alapjáraton mindenhez. Furcsa egy ember, mintha limitált lenne a látóköre bizonyos dolgokban, mint például az adok-kapok dologban. Reakciója nyomán csak egy mosolyra húztam a szám. Ha Dwayne azt hiszi, levakarhat, akkor nagyot téved.
- De Dwayne, én nem mehetek ki takarodó után az irodádból. - közöltem komor hangon. - Nem szeretném kirúgatni mindkettőnket.
Tekintetem afféle szemrehányást tükrözött, azt sugallta: "hogy lehetsz ilyen felelőtlen?!". Végül egy sajnálkozó vállrándítás és fintor kíséretében indultam el "hol vannak a törülközők" felkiáltással.
Végül a kanapéhoz mentem, ahol a táskámat hagytam - Dwayne pedig mögöttem jött, mint valami kiskutya, úgy magyarázott. Turkáltam egy kicsit a hátizsákomban, majd elővettem a fogkefémet és a fésűmet. Ahogy éppen készültem felkötni a hajam a fürdéshez, hátrafordultam, s a művelet alatt reagáltam Dwayne szavaira.
- Nem azért fürdök, hogy ne legyek mocskos, hanem hogy rendben legyen a közérzetem. Miért, sajnálod a meleg vizet, vagy mi van? - kérdeztem összeráncolt homlokkal. - Nyugi, nem lesz kék a kádad a hajamtól.
Röpke sóhaj szaladt ki a számon. Vékony dzsekimet a pokrócra dobtam, majd nekiálltam matatni a táskámban, s közben hallgattam, ha esetlegesen beszélt volna hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne hümmögésére egy hatalmas szemöldökfelhúzást produkáltam - ugyanis nem hittem, hogy Dwayne fél órán belül leakad erről a témáról, de mégis. Csak beleegyezett.
Nem hittem volna, hogy egy auror ilyen könnyen befolyásolható.
- Ó, nem kell aggódni, húsz perc alatt megvagyok. - jelentettem ki egy kedves (de tényleg kedves, nem az a vicsorféle) mosollyal. - Törülközőt esetleg kaphatok?
Kissé kócos hajam egyelőre ujjaimmal próbáltam jobb belátásra téríteni, majd mikor láttam, hogy lehetetlen vállalkozásba fogtam a fésűt alkalmaztam. A fogkefét a térdeim közé szorítva hajtottam le, hogy aztán az előre hulló hajamon végigcibáljam a fésűm. Mikor hirtelen hátradobtam loboncom (olyasmi ez egyébként, mint a nyál filmekben a tengeres jeleneteknél a bikinis nők), az a derekamnak csapódott. Miután kissé felborzoltam, ismét előrehajoltam, s - ezúttal sikeresen - felfogtam a hajam.
- Meg lehet, hogy valami pizsama sem ártana. Szoktam hordani magammal tartalék pólót, de ma reggel annyira fáradt voltam... - forgattam meg a szemem. - Nem is értem, miért.
Visszadobtam a fésűt a hátizsákba, majd tovább kezdtem matatni. Hol lehet...?