29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Catherine Alexis Rawen összes RPG hozzászólása (94 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 21. 10:50 Ugrás a poszthoz

Noel
{ Mert Noel egy hős, aki túlvészelt egy napot velem Cheesy }


Elhagytuk a termet és kifelé vettük az iránt Noellel ami alapjában véve jó, mert minden egyes lépés után kissé könnyebbnek, felszabadultabbnak éreztem magam. Mintha egy mázsás kő esett volna le a vállamról amikor rájöttem, hogy megtudom tartani azokat a titkokat, amiket egyenlőre új barátomnak még nem akartam elmondani. Nem mintha nem bíztam volna benne már most! Csak még úgy éreztem nem jött el az ideje. A kastélyból viszonylag hamar kijutottunk, nem volt nehéz. Inkább bent volt rosszabb, mert hiába ismered a helyet, szerintem könnyű volt benne eltévedni, de ez csak az én megállapításom. Követtem Noelt, aki tudta hova készülünk, én viszont nemigazán, de azt láttam hogy ez erdő felé baktatunk. Elég nagy csend volt közöttünk, de hirtelen Noel megszólalt, az ő sejtése is pont ugyan az volt mint az enyém. Szerintem is a szoba volt a hibás az előbbi őszinteségért. Habár ő is gondolt még a beavatásra, de csak nem ennyire undokok a többiek, hogy ezt megtegyék.
- Csak nem! Gondolom valami biztos tiltja az ilyesfajta beavatásokat, elég rossz lenne ha így avatnának be minket nem gondolod?  - kérdeztem vissza elmosolyodva a cuki füles megjegyzésen, majd azon ahogy mentegetőzött.
- Nyugi Noel nem kell aggódnod vagy mentegetőznöd, értem!- mondtam biztatóan, mert hiába jöttünk ki, szegény megint zavarba került mellettem. Persze láttam azt a pillantás a fülem felé, de nem tettem szóvá, hiszen ezzel semmi baj nem volt.
- Amúgy meg én sem szeretném valaki szemébe mondani elsőre, hogy mit gondolok róla, mert eléggé rosszul is elsülhet a dolog-sóhajtottam-Mint például most, ne haragudj az előbbiért amit mondtam odabent-néztem felé, majd visszapillantottam a lábamra nehogy dobjak egy hasast, mert még az kellene, hogy egy kiálló gyökérben essek hasra. Tovább baktattunk az erdőben és bevallom a hely maga szép volt, pláne azért, mert végeláthatatlannak tűnő erdőnek tűnt. Mintha nem lenne vége! Szerettem az erdőben sétálni, és megfigyelni dolgokat, így most sem volt különb. Érdeklődve pillantottam fel egy-egy távolabbi neszre, vagy zajra, de általában a hang forrását már nem láthattam. Ahogy így haladtunk befelé egyszer kétszer sikerült megbotlanom, de hasra, nagy mázlimra nem estem. Végül csak elértük a célt amit Noel kitűzött. Gyönyörű volt, még ha egy öreg, korhadt fa is volt! Biztos sokat megélt már ez a hely. Felnéztem a házikóra és elmosolyodtam.
- Gyönyörű! -jegyerem meg a kérdésére- Tényleg az!- lelkesedtem, majd bólintottam. Naná, hogy fel szerettem volna mászni! Biztosan belülről is megviselt, de sokat megélt helynek tűnt és az ilyenek mindig lenyűgöztek. Elindultunk az építmény felé, míg Noel meg nem torpant. Kérdőn pillantottam rá, de szinte azonnal megkaptam a választ arra, hogy miért tette. Előre akart engedni. A kis lovagias!! jegyeztem meg magamban.
- Persze, szeretnék előre menni!- néztem a szemébe rámosolyogva – Semmi baj azzal ha a nyomomban leszel! Legalább elkapsz ha mondjuk beszakad az egyik fok!-nevettem fel és nekiiramodtam szépen felfelé. Tényleg egy megviselt hely volt, a lépcsőszerűség megnyikordult felfelé menet, azonban nem szakadt be. Felérve rögtön körbepillantottam a helységben. Elsőre a babzsákok tűntek fel, majd a sarokban egy ottfelejtett hálózsák. Beljebb léptem és körbepillantottam a helységben alaposan. A fal majdnem csordultig volt belevésett üzenetekkel. Kiszúrtam pár érdekeset, pár viccesebbet, mint például a Előre Unikornisok! De voltak ott szerelmes üzenetek is. A hely tényleg szép volt épp úgy ahogy sejtettem és a kilátás pedig pazar.
- Köszönöm, hogy megmutattad a helyet Noel, hálás vagyok neked. Én biztos nem találtam volna ide egymagam!- mondtam hálásan pillantva ifjú barátomra. Legalábbis én már barátomnak tekintettem őt.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 21. 15:31 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington
{ A késő éjjeli csatangolás...  Cheesy}


A nap eléggé lustán telt. Szünet volt, mindenkinek így a számomra is megadatott az a kényelem, hogy nem kellett naphosszat a könyveim felett ücsörögnöm. Na nem mintha nem szerettem volna hisz a reggelemet saját könyveim olvasásával, felfedezéssel töltöttem, míg a délutánomat a könyvtár töltötte ki. Kerestem valamit, ami fontos lett volna a számomra, de még nem leltem meg. Azonban nem adhattam fel, fontosnak éreztem a megtalálását, hisz segíthet nekem. Ahogy kutattam a megannyi könyv között egy címre lettem figyelmes. Régi, kissé megkopott könyvecske volt, nem láttam sok hasznát ám a címe megragadott. Belelapoztam, majd elmosolyodva lapoztam az elejére vissza. Egy regény volt, azonban nem tudtam miért de megragadta a figyelmemet. Így belekezdtem az olvasásába kényelembe helyezve magam felpillantva a járkáló könyvtárosnőre, aki kedvesen rám mosolygott amit viszonoztam. Nem ez az első, hogy betértem ide, de mindig is jó helynek bizonyult ha ki akartam kapcsolni a nyüzsgést ami körülvett. A könyvtárba nem azért jár az ember, hogy kiabáljon, hanem tanulni, olvasni, vagy csak álmodozni. Jó az utolsó talán nem éppen igaz, de biztos megesett már sokakkal, hogy egy könyv olvasása közben elkalandozott és belemerült a gondolataiba, arról álmodozva milyen lehet annak a hősnek a helyében lenni akiről olvas, vagy abban a különleges világban. A könyv érdekes volt, teljesen elvesztettem miatta az időérzékemet és ezzel együtt teljesen hidegen hagyott a külvilág is. Nem érdekelt, hogy ki mikor ment el, ki maradt, ki kölcsönzött ki valamit. Ezek lényegtelen dolognak tűntek akkor. Nem akartam kikölcsönözni a könyvet, így itt olvastam, de mint sokakkal, velem is megesett, hogy elálmosodtam, majd egyik pillanatról a másikra elragadott az álom. Nem is teljesen emlékeztem arra, mire riadtam fel, talán arra, hogy becsapódik az ajtó a közelben, vagy talán csak úgy simán riadtam fel. A könyv az asztalon az asztalon hevert ahova ejtettem elalvás előtt és persze az én fél profilom is az asztalon pihent míg fel nem egyenesedtem amiatt, hogy felriadtam. Körbepillantva senkit sem vettem észre elsőre, de végül észrevettem, hogy mégsem vagyok egyedül. A könyvtárosnő rám pillantott, majd odasétált és kedvesen, de megdorgált azért, hogy itt szundítottam el, majd nyomatékosan megkért arra, hogy legyek olyan kedves és tegyem a könyveket a helyére, majd menjek a szobámba. Én a kérésének hűen visszatettem mindent a helyére oda ahonnan elvettem őket, majd sietősre fogtam a lépéseimet, mert a tekintete persze egészen a folyosóig kikísért. De ott végül vehettem egy mély levegőt, majd körbepillanthattam. Nem is tudtam hirtelen merre forduljak, tekintettel arra, hogy nem rég ébredtem és valljuk be olyankor nem vagyok túlzottan aktív és fitt. Ahogy nézelődtem végül elindultam arra amerre gondoltam, hogy jó lesz, de a Bibircsókos banya folyosóján kötöttem ki. Hát nem éppen erre kellett volna mennem!Sebaj! Szórakozottan néztem körbe, hogy vajon most is itt van és várja, hogy valakit leleplezzen, vagy pletykát terjeszthessen róla. Még az egyik diáktól hallottam hogy járt miatta. Kíváncsian indultam el a folyosón, persze tudtam, hogy nem jó ötlet, mert ennek akár büntető is lehet a vége ha rajtakapnak, de sose jártam még kint azután, hogy lement volna a nap és ne lett volna tilos. Tehát végigsétáltam a lehető leghalkabban megszemlélve a képeket. Nem  sok kép lakója volt itthon, ami miatt az egész olyan elhagyatottnak tűnt. Mintha direkt elmentek volna, én meg lehetek egyedül. Odasétáltam az egyik páncélhoz, majd megszemléltem azt érdeklődve a kevéske fényben amit persze az ablakon beszűrődő fény adott. Nem lett volna nehéz fényt csinálnom, de akkor meg lebuktam volna ha erre jár valaki. Inkább a megnyugtató félhomály, mint egy büntető azért, mert tilosban járok. A páncélok itt nappal is zavaróak voltak, de így a gyér világítás miatt ijesztően hatottak, pláne azért, mert egymás után ugyanakkora távolságra voltak. Elléptem a felém magasodó páncél árnyékából, majd tovább sétáltam és leültem a kényelmes, süppedős kanapéra eldöntve, hogy egy kicsit még nem térek vissza a szobába ahol valószínűleg Sierra már elfoglalta az ágyamat én meg aludhatnék a földön, vagy lökhetném le, de akkor biztosan megharagszik rám a hercegkisasszony. Komolyan, egy ilyen kényelem mániás macskát nem hordhat a hátán a föld! De úgy néz ki, hogy mégis és én vagyok a gazdája! Felsóhajtottam, majd az ablak felé pillantottam amin beszűrődött némi fény hála a holdnak.
- Amúgy sem voltam valami álmos! - magyaráztam be magamnak motyogva magam elé. Azért egy pulcsi elfért volna, de amikor még eljöttem nem este volt. Ilyenkor átkozom el magam azért, hogy nem kötök egyet a derekamra legalább az ilyen esetek elkerülése miatt.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 21. 16:56 Ugrás a poszthoz

Carl Tender
{ Késő nyári idő, keserédes érzések...  Smiley}


Ősz, mégis az időjárás szinte nyárra utalt. Meleg volt, de a szél olykor-olykor kellemese, vagy épen kellemetlenül belekapott az ember hajába a szemébe fújva azt. A mai nap sem volt más, kellemes meleg, de a szél már éreztette velem az ősz hideg, esős időszakát. Ettől, és a megfázástól csak az védett meg, hogy elindulás előtt jól felöltöztem. Lefelé baktattam egymagamban Bagolyfalva felé, mert még idejövetelem óta egyszer sem jártam lent. Na nem mintha előtte jártam volna ott. De így belegondolva, ahogy baktattam talán nem a legjobb ötlet volt egyedül elindulni. Legközelebb Laviával jövök le, ő már biztosra veszem, hogy járt lent! Jegyeztem meg gondlatban és körbepillantottam. Na most úgy hiszem jó felé indultam. Tekintettel arra, hogy  nemrég még rossz felé indultam, most tudtam, hogy jó irányban haladtam. És tényleg megláttam a falut, nem is olyan messze, azonban egy kis ösvényre, útra leltem ami teljesen másfelé vezetett mint a falu. Kíváncsian pillantottam arra, hogy az vajon merre vezethet, de tudtam, hogy nem jó ötlet elbarangolnom, még a végén eltévedek. De a kíváncsiságom erősebb volt mint az, hogy a helyes úton maradjak így elindultam hát nem törődve azzal, hogy talán eltévedek és ki se találok innen. Bolyongtam egy kicsit, míg ki nem értem egy gazzal benőtt területre, amit egy elhagyatott ház tett még kísértetiesebbé. Nem éppen erre számítottam amikor elindultam erre, de megteszi. Az elhagyatott ház, eléggé régies és ijesztő kinézetű volt. Az ablakai be voltak törve és az egész így is rémisztőnek bizonyult, de nem a számomra. A kíváncsiság volt az ami közelebb vitt az elhagyatott épülethez. Közelebb érve megpillantottam pár kerítésre utaló csonkokat, amik talán még régen jutottak a hanyatlás sorsára. A gaz szinte olyan volt akár egy őserdő. Az egyik növénybe bele is gabalyodtam és csak a ruhám elszakításával jutottam tovább, közelebb az épülethez. Minél közelebb értem az ajtóhoz annál ijesztőbbnek tűnt. Ha nem lettem volna merész most biztosan vissza is fordultam volna, de én biztos nem! Idegesen, de kíváncsian törtem utat gazban meg sem állva az ajtóig. Persze azalatt az idő alatt még úgy kétszer sikeresen megakadtam egy növényben, de nem adtam fel. Az ajtóhoz érve megszemléltem az ajtót, majd némi hezitálás után bementem rajta. Egy hatalmas nappaliba jutottam, habár mivel nem volt itt egyetlen bútor sem, nem tudtam biztosan megítélni a helyzetet. A fal sem volt már a régi pompájában, ahogy az egész hely sem. Belépve azonnal megcsapott egy olyan érzés amit nem tudtam az elején hova tenni, ezért hát elnyomtam magamban és haladtam szépen befelé. Körbepillantva láttam pár poros tárgyat, amiket ellepett a por. Odasétáltam az egyikhez és felvettem a földről megszemlélve azt. Egy nagyon régi, kopott és koszos baba volt az, valószínűleg egy gyerek rejthette el itt, vagy felejthette itt. Leporoltam a babát, majd letettem vissza a földre. Ott árválkodott szegény, már ki tudja mióta. Elnéztem tőle, mert rám tört egy emlék ami nem éppen volt kellemes a számomra. Nem szerettem volna, ha elragad, így arra összpontosítottam, hogy továbbmenjek. Újra megszemlélve a helyet egy lépcsőt pillantottam meg, amely az emelet felé vezetett. Jobb ötlet hiányában elindultam felfelé, azonban hova lehetett kapaszkodtam. Amilyen szerencsém volt meg is karcoltam a kezem a hiányos korlát segítségével. Felszisszentem és megszemléltem mennyire vészes a helyzet. Vérzett, apró kis erecskeként folyt a sebből a vér, de tudtam, hogy hamar el fog múlni, ha rászorítok valamit. Eszembe is jutott, hogy van nálam egy zsepi. Csak éppenséggel nem volt nálam semmi amivel fertőtleníthettem és normálisan beköthettem volna. Így szitkozódva tettem meg azt a pár lépcsőfokot ami felvezetett a lépcsőn az emeletre a kezemre szorítva a zsebkendőt. Talán csak lesz itt egy szekrény amiben van valami amivel bekössem, vagy víz, esetleg valami ami jó erre. Persze a hely üres volt úgy ahogy azt sejteni lehetett. Egy sóhaj hagyta el a számat és körbepillantottam újra ráeszmélve arra, mennyire kísérteties ez a hely. Találtam pár ajtót amiken benyitva különböző helyekre leltem. Szobákra amik üresek voltak, majd egy fürdő is akadt az utamba végül.
- Talán van víz… - mondtam csak úgy magamnak, hogy ne érezzem annyira nyomasztónak azt, hogy teljesen egyedül barangolok egy isten tudja mennyi ideje elhagyatott házban! Víz meglepő módon volt de narancssárga és ez éppenséggel nem segített a helyzetemen, sőt ha aláeszem valószínűleg rontott is volna rajta. Rászorítottam a zsepit a sebre, majd meglepetten vettem tudomásul egy ajtócsapódást. Megfordultam és rögtön ki is lestem a folyosószerűségre amin bejöttem. Az az ajtó amit az előbb nyitva hagytam becsukódott. Hát, egy pillanatra a szívem a torkomban dobogott, de rögtön le is korholtam magam.
- Nem vagy normális, biztosan a huzat volt!- mondtam és kisétáltam, majd az ajtót újra kinyitottam. Nem volt ott senki, ahogy azt sejtettem, de az az érzés visszatért és nem hagyott nyugodni. Mi van ha szellemek is vannak itt, vagy kísértetek.. és nem éppen kedves kísértetek? Még az kellett volna ahhoz, hogy sarkon forduljak! Így megnyugtattam magam azzal amit az előbb mondtam. A huzat ésszerűnek tűnt látva a törött ablakokat...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 21. 17:17 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington
{ Az idegen! Smiley }


Kissé fázósra sikeredett a helyzet, de senki sem kapott rajta azon, hogy tilosban járok. Bár, nem lepett volna meg, ha holnap a portré elmondja valakinek. Vagy talán ma? Nem is érdekelt ebben a helyzetben annyira, hogy  hosszabb ideig törődjek vele. És akkor mi van? Rellonos vagyok, vagy mi! Nem félhetek egy kis büntetéstől! Persze magamban azonban kissé zavart, hogy ezt teszem. Nem erre neveltek, és ha anyámék... megráztam a fejem, majd az ajkamba haraptam, csak hogy eltereljem a gondolataimat. Na még az kellene, hogy ezen is aggódjak. Itt helyben kapnék idegsokkot, ha csak egy kicsit is tovább agyalnék ezen! Mély lélegzetet véve pillantottam körbe az üres folyosón újra, de senkit sem hallottam jönni. Lehet ezt a folyosót nem is ellenőrzik! Mekkora mázlim lenne vele! Már éppen lenyugodtam volna amikor egy koppanásra, majd egy újabbra lettem figyelmes. Távoli volt, de biztos voltam abban, hogy lépések. Abszolút, sőt ahogy egyre közelebbről jött, úgy kezdtem el parázni amiatt, hogy mi van ha egy tanár az. Na jó, majd csak kiötlök valami jó kis sztorit neki arról, hogy hogyan is volt ez az egész! Ám nem kis meglepetésemre nem egy tanár jött erre, legalábbis én tutira nem mondtam volna annak. Egy férfi volt, de nem olyan átlagos... Azonban még nem láttam túl jól, de ahogy közel ért és rám pillantott, majd elfordult egy pillanatra kirázott a hideg, ötletem sem volt miért. Lehet mert ismeretlen volt a fickó, vagy talán mert paráztam attól, hogy mi van ha tanár? De nem állt meg, nem szidott le, hanem tovább indult én meg meglepetten néztem utána egy két másodpercig. Ez vajon kicsoda lehet, és mit keres itt? Felkeltem, majd utána iramodtam viszonylag hamar beérve.
- Várjon már! - mondtam mellé érve – Kicsoda maga? Mert nem tűnik tanárnak ebben biztos vagyok... - mondtam meggyőződve a saját igazamról anélkül, hogy még válaszolt volna. A fickó tényleg nem tűnt tanárnak. Talán a faluban lakik? Na jó, lehet nem volt jó ötlet zavarnom, ki tudja most mit zúdítottam magamra. Gratulálok Cat, remek! Tényleg remek, megszólítasz egy teljesen idegen férfit, késő este a kastélyban és még csak nem is parázol be tőle. Felsóhajtottam, de ha nem állt meg hát tartottam az iramot, ha pedig megtette én is megálltam kérdőn pillantva rá, nem kis mértékben kíváncsian. Valljuk be, nem éppen voltam egy félős típus, de ki tudja lehet kellett volna. Nem is tudtam eldönteni miért, de a férfi számomra furcsa volt. Jó, nekem mindenki furcsa, pláne az, ha hosszú a haja és férfi úgyhogy meg se kell ezen lepődni.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 21. 18:33 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington
{ aki megtanít az illemre!  Cheesy }


Nem éppen arra számítottam, hogy egy köszönés lesz a válasz még ha ez a köszönés eléggé maróra sikeredett is tőle. Meg is lepett vele rendesen és sikeresen el is szégyelltem magam. Remek! Tényleg... Felsóhajtottam, majd az idegenre néztem, aki megmondta miért volt a kastély falai között, én pedig még annál is jobban elszégyelltem magam, mint az előbb. Felsóhajtottam, majd az idegenre pillantottam, aki időközben megállt.
- Igen és sajnálom, hogy csak így magára törtem. - mondtam tényleg komolyan gondolva a szavakat amik elhagyták a számat. - Illetve azt is, hogy nem köszöntem, ez azért illő lett volna. - folytattam a bocsánatkérésemet. - kezdhetnénk előröl?- tettem fel az egyetlen kérdést ami az eszembe jutott hirtelen, és nem tűnt tolakodónak, vagy sértőnek. Most, hogy megtudtam ki a fickó, mármint nagyjából be tudtam határolni sokkal nyugodtabb lettem, de azért megfigyelve őt nem sokáig voltam az. Volt benne valami... valami amit nem tudtam volna szavakba önteni. Rémisztő? Vagy talán... ijesztő? Nem, nem valamiért inkább... más Enyhén megráztam a fejem, mert ostobaság lett volna ezen rágódnom. Mégis csak egy bagolyfalvi, aki éjszaka... na várjunk. Éjszaka közepén az ember nem jön könyvtárba... furcsa. Érdeklődve néztem rá, hogy mégis miért ilyenkor jön ide, de megkérdezni nem akartam. Lehet megsértettem volna, vagy felidegesítem  már ha eddig nem sikerült, de ami megint csak nem tűnt jó ötletnek. Most is úgy voltam vele, hogy talán jobb lenne ha nem zargatnám, de sajnos egyre jobban kezdett érdekelni.
- Izé.. be sem mutatkoztam-jutott az eszembe. - Catherine – nyújtottam kezet neki barátságosan, ha már előbb merész és meggondolatlan, na meg illetlen voltam. Legalább ennyi jó modor szoruljon belém, hogy bemutatkozom neki. Na nem mintha ő megtette volna az előbb, de én vagyok a fiatalabb, így az illem mindenféleképpen megkövetelte azt, hogy én mutatkozzak be előbb. Így legalább valamennyire helyre hozhatom a hibát amit vétettem azzal, hogy csak úgy rátámadtam. Így utólag eléggé ostoba tett volt, de senkinek sem ismertem volna be, ha kérdezi! Azonban minél tovább figyeltem a férfit, annál különcebbnek tűnt, mintha még a szeme is olyan furán.. Már megint hülyeségeken jár az agyam. Komolyan tutira a fényviszonyok teszik! Ne képzelj már be minden ostobaságot, mert hülyének fog nézni! Korholtam le magam gondlatban és ezzel egyetemben újra az idegenre emeltem a tekintetemet.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 21. 20:12 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington és a Bibircsókos Banya
{ A nagy lebukás...  Cheesy }


A férfi akiről kiderült, hogy Adamnak hívják eléggé visszafogott volt, nem tűnt nyíltnak erre a beszélgetésre. Talán azért, majd feltartottam, vagy mert nem akart beszélgetni, esetleg még azért, mert ilyen a stílusa. Nem ismertem, nem tudtam eldönteni, mert eddig még sosem láttam.  Vettem egy apró lélegzetet, hogy kérdezzek tőle, de megelőzött, mert ő tett fel egy kérdést még azelőtt, hogy megtehettem volna. Persze, hogy a tilosban járásom került szóba, nem volt meglepő.
- Hát, ami azt illeti egy kicsit, de nem tehetek róla. Én is a könyvtárban voltam és hát elaludtam egy könyv felett, a könyvtárosnő pedig nem akart felkelteni.- néztem le a padlóra zavartan a kérdés miatt. Nem örültem neki, hogy rajtakapott, de csak nem árul be. Nem tűnik olyannak, de nem ítélek elsőre, úgyhogy még nem bíztam el magam.
- És, hogyhogy ilyen későn jött a könyvtárba?-kérdeztem próbálva leplezni a kíváncsiságomat, kevés sikerrel. Nem éppen volt egyszerű a dolog, ráadásul nem vagyok benne elég gyakorlott ahhoz, hogy tökéletesen űzzem. - Mármint ha nem baj, hogy megkérdeztem... - próbáltam menteni a menthetőt, majd az ajkam kezdtem rágcsálni idegességemben. Nem nagyon tudtam, hogy álljak hozzá, lehet az lenne a legjobb ha nem zavarnám, de még sose láttam itt és kíváncsi is voltam, ami nem meglepő dolog, ha azt nézzük, hogy Adam eléggé furcsa jellemnek tűnt.  Félre pillantottam és eligazítottam egy tincsemet ami zavart. Nem nagyon akartam ránézni, mert tudtam, hogy megint illetlen voltam vele, mivel nem a közeli ismerősöm, nem kellene kérdésekkel bombázom arról mit csinál és mikor. Joga van ilyenkor mászkálni, nekem meg nem. De ha nem találkozunk, akkor valószínűleg már visszasiettem volna a szobámba. Viszont találkoztunk így az egész egy kicsit más lett. Ráadásként rám tört az az érzés, hogy valaki, vagy valami figyel. Oké, kezd egy kicsit zavaró lenni a helyzet. Mély levegő Cat, ne parázz már. Nyugtatgattam magam, majd visszapillantottam a beszélgetőpartneremre, de az érzés, hogy valaki figyel nem hagyott nyugtot nekem. De csak ketten voltunk a folyosón, leszámítva a festményeket, meg a páncélokat. Vagy nem? Nem nagyon tudtam eldönteni...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 22. 01:30 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington
{ A gyanús férfi..  Cheesy }


A kérdésem nem lepte meg, valószínűleg nem én lehettem az első aki ezt megkérdezi tőle. Éppenséggel nem lepődtem meg rajta. Valószínűleg a könyvtárosnő is megkérdezhette már tőle, meg még ki tudja hány diák akivel összefuthatott a folyosón, vagy tanár... Azért érdekelt, miért is jár ilyen későn ide, de valószínűleg nem kapom meg az igazi választ, vagy csak részlegesen. Már majdnem kiböki, amikor valamiért körbetekint én pedig ijedten pillantok arra amerre nézett. Lehet hogy tanár? Nem, nem hallottam senkit se jönni, de akkor mi lehet?... Nem tudtam eldönteni, mert kizökkentett a válaszával. Mi az hogy nem tud? Egy picit megdöntve a fejem oldalra néztem rá elgondolkozva ezen a válaszon pár másodpercig.
- Szóval, akkor ha nem tud jönni az vagy azért van mert fényérzékeny, vagy mert akkor dolgozik? -kérdeztem, majd szórakozottan mosolyogtam rá.-  Vagy egy vámpír, több ötletem nincs.-  jelentettem ki, majd elnéztem tőle újra körbepillantva a folyosón, de most sem láttam itt rajtunk kívül senkit. Visszapillantottam a társaságomra kíváncsian. Ha tippelnem kéne, a kinézete alapján nem a munka az, ami miatt nem jár be nappal, meg munka nem mindig csak nappal van!Néha vannak műszakváltások, meg ilyesmik. Próbáltam megfejteni, de annyira azért nem egyszerű a képlet mint azt sokan hiszik. De más nem lehet az oka, így maradt két választási lehetőségem. Vámpír, vagy pedig betegség. Hát az első eléggé ritka, halottam még apámtól arról, hogy élnek tényleg vámpírok, de hogy összefussak akár csak eggyel is szinte lehetetlen. Legalábbis szerinte. A második lehetőség pedig azért nem stimmelt a képletbe, mert nem tűnt betegnek, de ki tudja. Lehet csak azért nem látom, mert gyér a fényviszony. Újból megszemléltem, ezúttal tünetesebben, az arcát, a szemeit, majd inkább elnéztem. Ez majdnem olyan mintha stírölném. Felsóhajtottam, majd az ajkamba haraptam erősen. A kérdése volt a megmentőm a kínos helyzet miatt.
- Szoktam, mármint az otthoniakkal beszélgettem már. Rajta van a nénikém az egyik festményen és mindig jó tanácsokat ad. Már ha éppen nem hisztis. Komolyan, egy kép hogy lehet hisztis? -sóhajtottam fel megkönnyebbülve. - Az itteniekkel viszont még nem beszélgettem és valljuk be, lehet hogy pár diáktársam furcsán nézne rám ha egy kép előtt ácsorognék és a barátomként tekintenék rá, vagy mint egy jó beszélgetőpartnerként.- jegyeztem meg belegondolva ebbe. Igen, valószínűleg eléggé sokan lenéznének érte, pláne az én házamból. De ki tudja, az is lehet, hogy mások is csinálnak ilyesmit, de én még nem láttam.
- Hát, az az igazság hogy nem járok ide olyan sok ideje, hogy tudjam melyik portréval érdemes beszélgetni- néztem vissza Adamre, majd a portrék felé pillantottam- Na és sok itt sincs amikor erre jár az ember...- tettem még hozzá a mondandómhoz.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 22. 22:18 Ugrás a poszthoz

A Tanévnyitó/Tanévzáró és Lavia


Nagy volt a rohangálás a szobában, pedig csak én, és a macskám voltunk bent. Nem találtam a kikészített taláromat, ott ahol hagytam pedig biztos voltam benne, hogy az ágyra készítettem ki! Valahogy mindig elfelejtem mit hova teszek... Idegesen kutattam át immár harmadszorra a szobát, majd a macskára pillantottam.
- Jaj Sierra, hova tettem! - állok neki folytatni a kutatást amikor a macska leugrik a székről és elő is kerül az összehajtogatott dísztalár. - Hogy az... - kiáltok fel mérgesen, de neki is állok öltözködni sietősen, nem szidva le a macskát amiért rajta feküdt egész végig. Össze is kapom magam, szinte percek alatt, majd rohanva indulok el a nagyterem felé. Talán nem büntetnek meg nagyon, mert elkéstem! Majdnem sikerült rossz helyen fordulnom be, de nagy szerencsémre észreveszem mg idejében a hibát és egy éles fordulat kíséretben ami miatt majdnem sikerül eltaknyolnom. Már útközben is hallom a hangokat, amiből arra következtetek, hogy igen is elkezdődött. Amennyire még tehetem gyorsítok a tempómon és szinte be is esek az ajtón nagy sietségemben. Sietősre fogtam a lépteimet nehogy megzavarjak valamit még ennél is jobban és ezzel egyetemben körbepillantottam a féltestvéremet keresve. Vajon hol lehet Lavia. Talán ő is elkésett, vagy már itt ücsörög egy ideje? Egyenlőre a nyomát sem láttam, habár ez nem volt meglepő, mert rögtön a saját házam asztalához futottam, leülve két diáktársam közé. Nem tudtam kik ők, de nem érdekelt jelen helyzetben. Az ünnepség annál inkább, mivel még egy évnyitón sem vettem részt, tekintve az, hogy majdnem a végén jöttem az iskola falai közé.  A Levita asztala felé pillantottam, de nem találtam Laviát a tömegben. Megengedtem magamnak egy apró sóhajt, aztán az igazgató felé emeltem a tekintetemet, de nem tudtam sokáig rá figyelni, mert lefoglalt a díszítés. Gyönyörű volt, bár nem a mi házunk nyert, de ötletes és szép volt ennek ellenére. Elmosolyodtam arra gondolva, mi lenne ha jövőre a Rellon nyerné meg. Örültem volna neki, ha idén is megnyertük volna, de aki sokat akar.. az ugyebár pórul jár, legalábbis ezt mondja a mondás. Nagy nehezen vettem rá magam arra, hogy újra az ünnepségre figyeljek. Mentségemre legyen mondva, a díszítés volt az oka. Csak kicsit izgultam, mert a teremben ülve megint eszembe jutottak a vizsgák, amik miatt pedig nem kellett volna már aggódnom, de én már csak ilyen vagyok. Persze azzal, hogy lezárjuk ezt az évet, elkezdődik egy új. Már alig vártam, hogy megtudjam ki ment át azok közül a vizsgán akiket ismertem, és kik azok akik nem mentek át. De egyenlőre még nem ott tartottunk, amivel nem is volt baj, mert a türelem rózsát terem. Csak én nem voltam híres a türelmemről.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 22. 22:54 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington
{ A vámpír! Cheesy }


Felpillantottam rá, kíváncsian mit reagál a találgatásomra, de valahogy sejtettem hogy semmit sem fog. Úgy tűnt Adam-et nem zavarta sem az, hogy betegnek tituláltam, sem pedig a vámpírra utaló megjegyzés. Merőben érdekes volt, de megpróbáltam azzal ami számomra szinte lehetetlennek bizonyul, a kíváncsiság legyőzésével. Igazából azt hihettem volna, hogy nem is figyel, de valamiért tudtam, vagy pontosabban sejtettem, hogy ezzel a semmitmondó kifejezéssel az arcán született! Elmosolyodtam a gondolatra, megjegyezve magamban mennyi hülyeség fordul mg az agyamban mióta vele szóba elegyedtem. A festményekkel, pontosabban a válaszommal pedig úgy éreztem teljesen és végérvényesen sikerült magamat leégetnem, legalábbis lényegesen nagy butaságnak tűnt a végén mindent elmondani. Adam eltekintett a festmények felé amikor magyaráztam neki róluk, ennél nagyobb érdeklődést nem kaptam tőle. A következő percben, vagy talán pillanatban pedig eltűnt! Komolyan, eltűnt, mintha ott sem lett volna. Meglepetten pislogtam párat körbenézve, hogy most hova tűnt amikor megpillantom az egyik páncélnál amint annak a kardját nyújtja vissza. Hát ezt... Hogyan?! Merült fel bennem rögtön a kérdés. Az egyik pillanatban még itt volt, a másikban meg már nem. Nem kellett volna sok hozzá, hogy a padlóról szedjem össze az állam, ha le tudna esni annyira, hogy ez megtörténhessen.
- Iz... te...- nem tudtam szavakba foglalni amit mondani akartam mert még mindig annyira meg voltam lepődve. Becsuktam a számat, majd vettem egy mély levegőt és majdnem hogy újra tanulva a beszédet kérdeztem meg.
- Te, most hogyan kerültél oda.. az egyik... az egyik pillanatban itt voltál előttem a másikban meg.. eltűntél - nyögtem ki az utolsó szót nagy nehezen, mert annyira hülyén hangzott. De logikusabban belegondolva, talán mégsem.
- Hű, te szóval fura vagy, mármint- nevettem el magam idegesen- Te nem vagy ember! Jaj, ez olyan hülyén hangzik!- tettem a homlokomra a kezem, pedig valójában fejbe akartam magam ütni. - Szóval te... te, te egy... vámpír vagy? Mármint ne haragudj meg, de nem mész ki nappal, meg aki ilyesmiket csinál arra nem csak én mondanám azt, hogy furcsa!Vagy hogy vámpír!- mondtam legyűrve magamban a késztetést, hogy hátrálni kezdjek meg olyan ostobaságokat tegyek, mint például azt, hogy elrohanjak. Ha bántani akart volna biztosan megtette volna már! - Hű...- szólaltam meg újra, de nem tudtam tovább mondani a mondatot mert egyszerűen nem tudtam mit mondjak neki.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 24. 13:11 Ugrás a poszthoz

A Tanévnyitó/Tanévzáró és Lavia  Cheesy


Próbálok odafigyelni az eseményekre, a beszédre,  azonban ez nem igazán jön össze. Túlzottan is lefoglalt az, hogy megtudjam merre jár az én kis féltesóm. Persze eddig hírét sem láttam a másik asztalnál, így hamar rájöhettem, hogy ő is késésben van és még nem ért ide. Na legalább valami, amiben hasonlít rám! Jobb elfoglaltság hiányában végigpillantottam az engem körülvevő embereken, diákokon és tanárokon a teremben. Az igazgató eközben tartotta a beszédét, de nem sokat jegyeztem meg belőle, legfőképpen azért nem, mert nem a mi házunkról volt szó, leszámítva egy embert a többi mind számomra nem olyan fontos ember volt, hogy meg akarjam jegyezni, vagy odafigyelni rá, hogy kik ők mivel nem az én házam tagjai voltak. Továbbra is szemmel tartva a körülöttem lévőket, elcsíptem néhány halk sutyorgás egy két érdekesebb szófoszlányát, de nem tudtam őket összetenni és igazából, nem is akartam. A saját dolguk, hogy mit mondanak, tesznek vagy éppen az, hogy mivel zavarják az évnyitót. Az igazgató ekkor már áttért a tanárokra a beszédében mikor megéreztem, már ha mondhatom azt, hogy ez egy megérzés volt, de Lavia megérkezett a terembe. Elmosolyodtam rajta, mert így nem csak én késtem el, hanem ő is. Legalább a féltesók tartsanak össze! Szórakozottan sütöttem le a szemem nem fedve fel, hogy észrevettem őt. Odapillantva újra láttam, ahogy helyet foglal, majd ő is a díszletet szemléli meg, aztán körbepillant és végül rajtam állapodik meg a tekintete.  A mosolyomból egy apróbb vigyor lett mikor hozzám szólt.
- Szia neked is hétalvó!-suttogtam és a tanárok felé megengedtem egy pillantást hátha valamelyik figyel, majd vissza rá meggyőződve, hogy majdnem mindegyik a beszédet figyeli.
- Talán téged is egy bolyhos négylábú viccelt meg mint engem?-kérdeztem, majd a taláromra pillantottam amin természetesen megtalálható volt Sierra pár szőrszála. Kellett neki ráfeküdni...de legalább sötét a bundája, így annyira azért nem feltűnő. Maximum ha valaki, jobban megfigyeli akkor veheti észre, hogy itt ott fellelhető rajta egy két szőrszál, de melyik ruhámon nem volt? Majdnem mindegyik ruhámra ráfekszik, ha kényelmesnek ítéli, így ezen sem kellett volna meglepődnie senkinek. Biztos sokaknak van itt macskája és nem én vagyok az egyetlen aki így járt.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 24. 13:33 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington
{ Az áldozat akit letámadott egy kíváncsi természetű leányzó..  Cheesy }


Adam kicsit sem tagadta le hogy vámpír! Sőt be is vallotta teljesen nyugodtan, mintha mondjuk azt mondta volna, hogy igen, az ég kék Catherine! Nem kis meglepetés volt, hogy az itt álló férfi egy vámpír. Sosem találkoztam még olyannal mint ő, ami nem volt meglepő, ha valaki ismerte a családi hátteremet. De ebbe nem akartam épp belegondolni, inkább az előttem álló lényt, vagy embert, vagy valami kettő keverékéhez hasonló egy férfinek kinéző Adamet bámultam. Ez kész! Egy vámpírral beszélgetek az pedig lazán a szemembe is mondja! Jó oké, kikészültem! Nagy levegőt vettem, próbálva épkézláb magyarázatot adni magamnak erre az egész helyzetre. Addig eljutottam, hogy nem fog bántani, mert eddig nem bántott pedig megsértettem elég durván a személyes terét. Szóval valószínűleg egy jó vámpír. Na jó, oké jó vámpír, ez majdnem úgy hangzik mint egy házi tigris, vagy egy házisárkány! Azok is cukik, de azért ne vidd haza, tartja a mondás. Míg ezen töprengtem, vacilláltam mit tegyek megkérdezte találkoztam-e már hozzá hasonlóval.
- Nem dehogy, te jó ég! - mondtam nem kicsit lepődve meg a kérdésén. - Még csak 14 vagyok és nem éppen engednek ki otthonról sötétedés után, és nem tudok róla, hogy lakna felénk olyan mint te, mármint vámpír.- magyaráztam neki nem kicsit hadarva.
- Ez... tudom hülye kérdés lesz, ne ölj meg érte vagy ilyesmi, csak megakarom mert.. csak úgy, nem tudom megmagyarázni, gondolom nem én vagyok az első aki megfogja, de...- mondtam és elindultam oda hozzá összeszedve ennyi bátorságot, hogy ha már elmondta mi ő és eddig nem bántott akkor ne álljunk majdnem tíz, vagy húsz méterre egymástól- Szóval.. ahogy tudom a vámpírok- álltam meg előtte – Vért isznak! Na kimondtam. Szóval te is, de ugye.. nem bántottad a könyvtárosnőt...-kérdeztem meg, mert szegény egyedül volt ot bent egy vámpírral.- Bocs, már megint hülyeségeket kérdezek tőled és belegázolok a magánszférádba, de, te, szóval nehéz megfogalmaznom- sóhajtottam és felnéztem rá. Tutira megint sikerül hülyét csinálnom magamból, de már nem annyira érdekelt.
- Én úgy tudom, hogy a vámpírok... mármint amit hallottam vért isznak, gonoszak meg ilyesmi. Mond csak félsz attól a keresztény izétől..mi is az. Ja igen kereszttől? Meg a fokhagymától? Vagy nem? Tényleg megharapsz embereket és megölöd őket, vagy nem? És tényleg hideg vagy? Dobog a szíved? - szegény elárasztottam kérdésekkel, de tudni akartam. - És tényleg vannak ilyen, izé, agyaraid? Hű, az előbb meg eltűntél és... -mutogattam, majd mély levegőt véve rámosolyogtam bocsánatkérően- Ne haragudj, csak még nem találkoztam olyannal mint te! És bevallom kíváncsi egy természet vagyok- tettem hozzá ha már így lerohantam a kérdéseimmel. De azért, valószínűleg sejtethette milyen vagyok, mert ennyi kérdést tettem fel neki csak úgy.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 24. 14:33 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington


Mindenre megkapom a választ Adamtől és ebből elég sok minden ki is derül. Nem teljesen olyan, mint amilyennek leírják a vámpírokat, de vegyük figyelembe, hogy ez már nem az a kor, amikor a vámpírokat nagydobra verik. Például az egyik szorgalmi alapján a tévéről mugliismeretre azt írták, hogy kimehetnek a napra. Jó ez tuti biztos hülyeség, mert Adam is megmondta, hogy nem mehet ki, de azért van amiben hasonlít arra amiket halottam, és van amiben nem kicsit tér el. Azt mondja, nem öl meg embert, de azt kiszúrtam, hogy biztosan tett már ilyen, de vagy nem önszántából, vagy talán mert nem tehetett mást. Nem volt annyira lényeges információ, hogy jobban belekérdezzek és nagy eséllyel ez zavarná. Mert valljuk be volt olyan udvarias, hogy minden egyes feltett kérdésemre kielégítő választ adott a kíváncsiságomnak megfelelően, tehát már ennek is örülnöm kellett volna. Na persze örültem is, ma is megtudtam valami érdekeset a számomra, így egy kicsit sem panaszkodhattam. Azonban volt itt valami, ami még érdekelt volna, de ezt inkább annak kellene megválaszolnia, aki mondjuk hagyja, hogy egy vámpír megharapja. Az érdekelt, hogy miért hagyják? Barátságból? Szeretetből? Miért? Egy pár másodpercig azon voltam, hogy rákérdezek, majd inkább elnyomva a késztetést a kérésére koncentráltam, azonban sok minden foglalkoztatott még. Ha megválaszolnak valamit, általában az amiről tudomást szerzek, mindig újabb kérdést vet fel.
- Nem kell aggódnod, nem szeretnék bajt hozni sem a te, sem az én nyakamra azzal, hogy elárulom ezt az egészet valakinek, de ha valahogy ebből a beszélgetésből bármi is kitudódik az biztos, hogy nem miattam lesz- tettem le a nagy esküt neki, majd rámosolyogtam. Sejtettem, hogy nem örülne neki, ha kitudódna, hogy itt császkál az éjnek egy elég késői idején és egy diákkal társalog, aki éppen tilosban jár.
- Ja és örülök, hogy nem etted meg a könyvtárost, de ugye nem buktatsz le te sem. Mármint azért mert itt téblábolok kint este. Mivel te felnőtt vagy... ki tudja mennyi ideje, lehet hogy több száz éve, neked tuti jobban hisz majd bármelyik tanár mint nekem, hogy azért nem mentem vissza mert elaludtam a könyvtárban.- néztem rá. Ahogy így megjegyeztem, hogy mennyi ideje is élhet, már megint eszembe ötlött egy kérdés, de ezzel sem akartam zargatni. Nem biztos, hogy önszántából lett vámpír, ha azt vesszük, valaki biztosan átváltoztatta őt. Habár nem tudtam megítélni, ő volt az első élő, vagy nem annyira élő és lélegző egyed akivel összefutottam eddig.
- Öhm, nem zavar, ha még valamit megkérdezek?- néztem rá, fel a szemeibe kérdőn. Hát igen, eddig csak úgy letámadtam vele, de most meg megkérdezem, hogy szabadna, vagy nem. Nem voltam épp a helyzet magaslatán, ha úgy nézzük.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 26. 13:54 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington


Nagy megkönnyebbülés volt a számomra, hogy nem árul be, habár sejtettem, hogy nem teszi majd meg, de mindenről jobb megbizonyosodni azelőtt, mielőtt valami ilyesmit kijelent az ember.
- Akkor jó, mármint ennek örülök, mert nem lenne jó, ha lebuknék- jegyeztem meg, kíváncsian várva, hogy mit mond a másik kérdésemre ami alapvetően amúgy hülyeség volt, mert már egyszer letámadtam a kérdéseimmel.
- Szóval, azt akartam kérdezni, hogy ha megkérdezed mielőtt... megharapod, akkor van valaki olyan, aki megengedi, hogy megharapd? Miért engedik meg?- kérdeztem meg amit szerettem volna és érdeklődve néztem rá- Mármint tudod, azért nem hiszem, hogy sokan örülnek neki, ha a nyakukba harapnak. Az alapvetően egy eléggé...-próbáltam megfogalmazni- Mindegy, gondolom érted mire szeretnék kilyukadni.- mosolyogtam rá, majd a portrék felé pillantottam, de nem volt semmi változás. Mindenki aludt, már aki itt volt. Aki nem, annak a portréja üresen, elhagyatottan árválkodott a falon. Visszapillantottam Adamra várva mit válaszol. Ez tényleg érdekelt, mert nem sokan mehetnek bele abba, hogy megmarja őket. Jó, talán vannak olyanok, de biztos nem értettem volna meg a nézőpontjukat, ha csak nem szeretetből teszik. Az teljesen más helyzet. Ha szeretsz valakit, tegyük fel őt szereti valaki akkor az már egy olyan dolog, ami miatt van az egésznek értelme. Vagy talán vannak olyanok akik azért hagyják, mert érdeklik milyen lehet? Nem nagyon tudtam elképzelni, vagy éppen megérteni azoknak a tényállását, már ha vannak ilyen emberek. Én például nem tudtam volna elképzelni magamról, hogy csak úgy hagyom, hogy megharapjanak. De azért tudni szerettem volna, hogy miért hagyják azok, akiket megmar, vagy hogy mondják.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 14. 21:20 Ugrás a poszthoz

Noel
{ A szakácsmester! Cheesy }


Míg szemlélődtem Noel is alaposan végignézte a faházat, majd hellyel kínált miután megköszöntem neki hogy megmutatta ezt.  A sarok felé pillantottam ahova mutatott, majd némi kis késéssel de követtem és én is helyet foglaltam mellette. Elmosolyodtam azon, ahogy a szó eléggé szoros értelmében belevágódott az ülésbe.
- Igen, szerintem is sokkal kényelmesebb, és kevésbé zavaró, mert nem kell parázni. -feleltem az első kérdésére azonban a második kérdés már gondolkodást is igényelt.
- A sütiket?-kuncogtam fel morfondírozva- Igen, szeretem a sütiket és nagyra becsülöm azokat a fiúkat akik tudnak sütni- kacsintottam rá még mindig mosolyogva. Elég hamar megkedveltem Noelt, vicces fiú volt és szimpatikus. Még annak ellenére is, hogy a haja egy madárfészekre hasonlított jelenleg, de neki jól állt. Akinek meg nem tetszik, az ne nézzen rá.
- Na, de az előző kérdésedre visszatérve, szeretek más dolgokat is. Például szeretek olvasni, szeretem a zenét meg csupa olyan dolgot amit a velem egykorúak szoktak- legyintettem és kíváncsian néztem rá- Na és te? A főzésen kívül és a kviddicsen kívül van még valami ami... megmozgatja a fantáziád?- kíváncsiskodtam.- Ja, és valaki akit kinéztél a suliból, vagy odahaza?- néztem rá szórakozottan. Ez egy eléggé személyes téma is lehetne, de hát eddig kerültem és most nem köteles rá válaszolni. Nem vallottam volna be, de érdekelt a téma, mármint, ez olyan bonyolult! Nem tudtam néha hova tenni a kérdéseimet, de most legalább nem muszáj neki kimondani az igazat. Így azért felszabadultabb a dolog menete, szerintem.
- Tudod.... találkozhatnánk még.- kezdtem bele enyhén érezve, hogy azért zavartan, nem határozottan mondom neki ezeket a szavakat.-Mármint úgy értem hogy nem csak, szóval nem csak tanulni, hanem így... csak úgy. Ajj, bocsi ez nekem eléggé feszélyezett téma, mert a szüleim szinte sohasem hagyták, hogy csak úgy barátkozzam bárkivelm de veled nagyon szeretnék és...- na már megint elszúrtam. Kedvem lett volna homlokon vágni magam. - Bocsi, nem akartalak ezzel lerohanni csak úgy. Nem tudom mi ütött belém, sajnálom néha egyszerűen túllépek egy határon, ha kíváncsiságról, vagy éppen ilyen dolgokról van szó. Tényleg sajnálom Noel- néztem rá próbálva szemkontaktust létesíteni vele. Nem akartam letámadni ezzel, mert ha nem akar akkor nem kell, csak jólesne nem csak tanulás miatt összefutnom vele. De persze ez annyira új volt nekem, mármint az, hogy csakúgy a hecc, vagy a kedv miatt összefussak másokkal. Mert ez a találkozás vele véletlen volt, de mi van ha csak úgy összefutunk és szórakozunk. Az teljesen más, mint leülni és könyveket olvasgatni, vagy tanulni belőlük...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 14. 22:12 Ugrás a poszthoz

Ginnie
{ Avagy a rosszul kezdődő éjszaka...  Sad }


A szokásos teendőimet végeztem. Olvasgattam, simogattam Sierrát és azon töprengtem vajon milyen lesz ez az év, na és azon, hogy hogyan fogok szerepelni a kviddicsmeccseken. Apámnak megírtam, hogy bekerültem a csapatba  ami miatt oda volt és vissza örömében. Még meg is dicsért miatta a kis fanatikus. Ma is átolvastam a levelét, és mint elsőre, most is megmosolyogtatott. Ráadásul a szünetben még hármasban a féltesómmal is eltöltöttünk némi időt ami életem egyik legjobb nyara volt. Délután úgy döntöttem jó lenne egy kicsit kimozdulni, így felkaptam egy kabátot, majd kifelé indultam a szabadba. Ma nem akartam a kastélyban bolyongni, nem akartam unatkozni és egy kis friss levegő jót tesz! Útközben, nem is meglepetésemre Sierrával futottam össze aki a folyosón csücsült elégedetten vizslatva az egyik portrét. Én komolyan nem értem ezt a macskát....
- Te bugyuta, mit keresel idekint? Kiszöktél? Ugye hogy kiszöktél te kis hóbortos- vettem fel a kis sózsákot és visszafelé indultam vele a szobámba, majd bent le is tettem. A macska nyávogott,majd felugrott az ágyra és nyújtózkodott egyet. - Látom neked más meg sem felel-ingattam a buksim mire elégedett dorombolást hallatott én pedig felnevettem. - Na érezd jól magad a többiekkel! - indultam kifelé, de Sierrának jobb ötlete volt. Odajött az ajtóhoz és elállta előlem. - Hát te?-guggoltam le és megsimítottam a hátát amire púposította azt és dorombolt. -Tudod mit? Gyere velem, te buta macska!-mondtam és felegyenesedve a bőröndömhöz sétáltam, majd kiszedtem belőle a pórázát. Hát igen, akinek ekkora macskája van ami már majdnem akkora mint egy tacskó, vagy akár vehetjük nagyobbnak is, ha Sierrát nézni, akkor elfér. Ráadtam, majd kiindultunk immáron édes kettesben a kastélyból. Sierra amint kiértünk máris megkergült. Rögtön össze akarta magát koszolni...
- Még hogy a macskák a legtisztább állatok, ki találta ezt ki.- motyogtam magam elé amikor nem sikerült idejében megakadályoznom, hogy beleugorjon egy pocsolyába. Végül folytattuk le az utunkat bagolyfalvára és el is töltöttük az idő nagy részét. Sötétedéskor indultunk el visszafelé és bandukoltunk amikor a macska hirtelen megtorpant,majd rántott egyet a pórázon, kirántva azt a kezemből. - Sierra ne csináld!-kiáltottam fel amikor az őrült bevetette magát bokrok közé. - Jaj istenem...- utána iramodtam azonban neki négy lába volt, nekem pedig csak kettő. Egy ideig láttam ahogy  itt-ott előbukkan előttem, majd elvesztettem a nyomát. Egyre kétségbeesettebb lettem, ahogy besötétedett. Meg kelltalálnom, nem hagyhatom el, nem így! Kutattam utána, nem hagyva fel a kereséssel, még akkor sem mikor tudtam, hogy már nem érek vissza időben.
- Sierra!-kiáltottam bele az éjszakába- Gyere elő, ne csináld ezt velem! - próbáltam higgadtságot csempészni a hangomba, de megrémültem annak a gondolatától, hogy elveszítem őt. Ahogy keresgéltem, magam sem tudva merre tévedve megláttam egy tavat, vagy mi is volt az. Arra felé indultam, mert a kis bugyuta talán ide jött le, azonban a stéghez érve, mert az volt a közelben, nem a macskámat pillantottam meg, hanem egy furcsa lényt a vízben, na és egy lányt. Ahogy közelebb sétáltam véletlen megreccsent alattam egy ág, amitől nem kicsit ijedtem meg.
- Abba a jó...-motyogtam és behúzódtam egy fa mögé, bár nem tudtam miért. Hirtelen reakció volt, nem gondoltam át. Az alak, vagy lány, aki szintén ott volt, errefelé pillantott én pedig nagyot nyeltem és reméltem, hogy nem hallotta meg. Az utolsó késő éjszakai bolyongásom nem sikeredett fényesen a kastélyban sem... A lány, megítélve a hangjáról már biztos voltam, megszólalt és meg akarta tudni, hogy ki van itt. Nem tudtam mit tegyek, ha előlépek akkor lehet bajba sodrom magam, de ha nem akkor itt kuksolhatok hajnalig is akár, mert meg kell találnom a macskát. Végül nagy nehezen eldöntöttem, hogy előlépek.
- Nem akarok rosszat! - léptem ki a fa takarásából- Én csak eltévedtem és... és a macskám.- nagyot nyeltem,majd az ajkamba haraptam. Nem akartam bántani, tényleg nem reméltem el is hiszi ezt. De nekem meg kell találnom Sierrát, mert ha nem... Nem is mertem belegondolni mi lesz ha nem lelem meg.
- Én, csak... sajnálom, nem akartalak megijeszteni- indultam felé feltartva a kezeim, mert feltűnt, hogy a pálcáját akarja előszedni ami nem lenne túl jó rám nézve, mert nem akarok késő éjjel párbajba keveredni.- Ne haragudj... de nem láttál egy nagy testű macskát erre kóborolni? Nem találom és... és kétségbe vagyok esve.- nyögtem ki, és megdicsértem magam gondolatban, amiért nem sírtam.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 14. 22:37 Ugrás a poszthoz

Lavia
A féltesó, avagy aki nem tud idejében aludni menni  Cheesy


A gyűlés maga volt a meglepetés. Elsőre azt hittem nem ilyen, de nem is volt rossz. Tetszett, és többször is el fogok járni. Imádtam, hogy ennyien ilyen aktívan próbálnak segíteni azon, hogy a diákoknak, a tanároknak, vagyis mindenkinek a segítségére legyenek és ötletekkel, programokkal szórakoztassák őket. Mikor vége lett, kicsit sajnáltam és azon voltam, hogy amint újra összeülünk biztosan ideérjek időben. Még meg is fogadtam, habár csak magamban. Lavia azonnal elviharzott, engem meg sem várva amiért egy kicsit haragudtam is rá. Persze, neki mindig rohannia kell... Elmosolyodtam, majd enyhén ingatva a fejem szedtem össze a cuccaimat amikor feltűnt,hogy a leányzó itt hagyta a karkötőjét.
- Na szuper! Teljesen ki lesz bukva... -felsóhajtottam,majd összeszedtem és a szobába sétáltam, de nem találtam ott. Remek, akkor hova mehetett. Jobb ötlet hiányában elkezdtem felkutatni a helyeket ahova valószínűleg indulhatott Tudván, hogy valószínűleg végem lesz végérvényesen is, ha a takarodó után keresem, de kezdtem aggódni a bugyuta húgom miatt. Már vagy húsz helyet néztem meg mire észrevettem egy árnyékot közeledni az egyik folyosón. Lélegzet visszafojtva bújtam el és vártam, hogy az árnyék tulajdonosa elmenjen. Szerencsémre nem erre jött, elkanyarodott vissza, magam sem tudtam miért. Habár azt sem tudtam ki volt,így jobb volt nem utána sietni és megkérdezni.  Mé gaz is lehet, hogy Adam volt... Na jó ebbe nem akartam belegondolni most. Továbbsiettem, majd kettesével szedtem felfelé a lépcsőket a második emeletre. Felérve elsuttogtam Lavia nevét párszor, mert nem akartam kiabálni. Az kellett volna, hogy felriasszam az egész iskolát! Végigmasíroztam az emeleten amilyen halkan csak ment amikor megpillantottam a kis butust!
- Az istenre már, Lavia ne rohanj el! - sziszegtem kissé hangosabban,mintha suttogtam volna. - Csak én vagyok az Cat, hallod. - siettem utána, majd elkaptam a karját- Itt a karkötőd te butus. Hova készülsz, a szobák nem erre vannak.- nevettem fel halkan- Eltévedtél? Megérteném, mert még csak most jöttél át a Rellonba... -tettem hozzá, majd rámosolyogtam.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 16. 14:32 Ugrás a poszthoz

Lavia
Aki minden rosszba belevisz..  Rolleyes  Cheesy


Nagy nehezen sikerült elkapnom a leányzót, de legalább leesett neki, hogy én vagyok az.
- Hát még szép!-mondtam arra amit mondott.- Ha még akkor is elfutottál volna, akkor most hülyén néznék magam elé és azon töprengenék, hogy ugyan mit tettem amiért elüldözlek magamtól, vagy azt hinném, hogy valaki rontást küldött rám, esetleg elátkozott-mosolyogtam, majd elengedtem a húgocskám kezét. Azt nem igazán tudtam hova tenni, hogy miért néz rám úgy, mintha a vesémbe akarna látni, vagy az agyamba, de nem kérdeztem rá, ehelyett inkább azzal törődtem, hogy most eltévedt, vagy éppen szökésben van. Naná, hogy a kis drágám nem akart visszamenni a szobába, inkább felfedezőt akarta játszani. Nagyot sóhajtottam amikor bevetette ellenem azokat a kis boci szemeit. Londonban is mindig ezt csinálta... nem volt meglepő, hiszen majdnem mindig összejött neki, hogy rávegyen dogokra.
- Jó, jó megadom magam, csak ne nézz így rám! - kértem meg és a szemem elé tetem a kezem- Ezzel a nézéseddel fogsz a sírba vinni, mert bele viszel minden rosszba-mosolyogtam, aztán elvettem a kezem a szemem elől és az ajtó felé pillantottam.
- Szóval ez egy vízzel teli szoba? És nem fulladunk meg ha... bemegyünk ide? Ne haragudj meg,de nem szeretnék nyakig ázni... habár érdekesen hangzik.- továbbra is a szoba irányába pillantottam.
- Na jó, akkor menjünk be!-döntöttem el végül. A kíváncsiságom visz egyszer a sírba, na meg Lavi.. Elvigyorodtam ezen a gondolaton, majd én is kinyitottam az ajtót és bekukkantottam. Na az már eléggé meglepett, hogy a szoba most is teljesen víz alatt áll, és az a víz sehogy sem akarja elárasztani a kinti helységet.
- Hát ez...-nyúltam bele, majd visszarántottam a kezem, de az száraz volt- Káprázatos.-mondtam végül ezt, mert nemvolt rá megfelelő szavam.
Érdeklődve szemléltem a helységet és nem tudtam belépjek, vagy ne. Valamilyen varázslat lehet, de nem tudtam hova tenni, mert sosem láttam még ehhez hasonlót. Megint belenyúltam a szemmel látott víztömegbe és éreztem is azt, ám mikor újra kihúztam a kezem az épp olyan száraz volt mint előtte.
- Na jó, bátraké a szerencse...-mondtam hősiesen és beléptem a szobába. Az egész olyan volt, mintha mondjuk beleugrottam volna egy medencébe. Benne voltam a vízben és mégsem. Kaptam levegőt, de víz vett körül. Nem teljesen tudtam hova tenni, de lenyűgöző volt. És tényleg itt volt pár bútor és a zongora is amit Lavia említett. Megfordultam és arra pillantottam ahol beléptem ebbe a varázslatos világba, hogy a húgom is követett, vagy még kint ácsorog a folyosón kockáztatva azt, hogy lebukjunk. Mert gondolom ide nem igazán néznek be, hogy megkeressenek.
Utoljára módosította:Catherine Alexis Rawen, 2014. október 16. 14:33
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 16. 16:18 Ugrás a poszthoz

Noel Drága!  Cheesy
avagy az a fiú, aki lehet, hogy elcsavarja a fejecskémet...  Rolleyes  Cheesy


Na persze sikerült rátérnem egy olyan témára ami érdekelt, és bár kissé zavarban voltam, sőt mondhatni nagyon, attól még érdeklődve figyeltem Noelt aki mesélni kezdett. Persze az elején próbált időt nyerni, ami nem volt meglepő, de azért elmondta, hogy mit gondol, illetve azt, hogy ha találna egy olyan lányt akit megkedvel elhozná ide. Na emiatt rögtön lesütöttem a szemem és ha lehet kissé el is pirultam, ami nem éppen az ide vezető séta miatt történt.
- Hát, ez... nagyon aranyos tőled. Mármint, engem is idehoztál és...- próbáltam kinyögni valamit ami normálisan hangzik. Felpillantottam rá, majd újra a kezeim kezdtem fixírozni. Mivel ő sem nézett rám, így egyikünk sem láthatta azt, hogy nem nézünk a másikra ami, ha lett volna itt még valaki, annak a számára szórakoztató lett volna. Persze elszégyelltem magam a kérdés miatt, aonban ő olyat mondott amin elnevettem magam.
-Jaj Noel, te annyira vicces vagy néha! Jó, tudom, hogy biztatásnak szántad és imádlak is érte!- mosolyogtam rá, már nem sajnálva, hiszen azt mondta nyugodtan lépjem túl a határokat. Ez azért kissé másképp hangzott mint egy biztatás, de nem zavart különösebben. Annak is örültem, hogy úgy gondolja találkozhatunk még.
- Szuper, ez.. tényleg remek!- mondtam boldogan felpillantva az arcára. - Nagyon örülök neki, mert szeretnék veled többet lógni, mivel kedvellek és tudod te vagy az egyetlen fiú aki eddig szóba állt velem. Jó, mondjuk nem az ő hibájuk.-töprengtem el ezen,majd egy apró fejbiccentéssel igazat is adtam magamnak. Velem van a baj mert én vagyok az, aki annyira nagyon szóba akar állni mindenkivel.
- Ez komoly?-kérdeztem rá arra, hogy a húgán kívül csak velem beszélgetett.- Én a féltestvéremmel szoktam még szót váltani. Habár, általában nem ér rám, mert mindig felfedez, vagy a saját Maine Coon macskáját kergeti. Na nem mintha nekem ezt nem kellene csinálnom- nevettem fel. Észrevettem hogy előszedte a pálcáját, majd egy C betűt égetett vele a fába. Kíváncsian néztem, hogy ír-e még oda valamit, vagy nem.
- Hát tudod, ha én is ilyen merészen használnám a pálcámat mint te akkor már profi lennék, legalább annyira mint te- kuncogtam, majd előszedtem a saját pálcám.
- Mióta itt vagyok maximum órán merészeltem használni, pedig itt tudtommal lehet. Csak félek, hogy nem sikerül amit akarok és leégetem magam miatta- néztem rá, majd az oszlopra. - Gondolj bele mi lenne, ha mondjuk virág nőne ki belőle, vagy mondjuk papírrá változna!-mondtam vidám éllel a hangomban. - Egyszer például sikerült is elrontanom egy varázsigét... na hogy abból mekkora probléma lett-emlékeztem vissza arra, mi volt amikor utoljára elrontottam az egyik igét. Azóta kétszer meggondoltam, hogy mikor varázsoljak és mikor nem.
- Te neked volt már olyan, hogy nem sikerült?-kérdeztem a pálcám visszasüllyesztve a helyére aztán újra rá szentelve minden figyelmemet.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 16. 16:59 Ugrás a poszthoz

Samu
Öltözet! Smiley



A délután kellemes volt, leszámítva a kinti időt. Hol esett, hol nem, de az ősz már nagyon megérződött a kinti éghajlaton. Nem is szerettem volna kimenni, így a kastélyon belül akartam tölteni az időmet. A szobában olvasgatva kipillantottam néha a kinti tájra, majd vissza a könyvemre és szomorúan vettem tudomásul, hogy ez csak rosszabb lesz. Nem szerettem az őszt, a tél közelebb állt a szívemhez. Akkor legalább hideg van és hó esetleg jég, nem pedig hatalmas pocsolyák illetve saras utak. Sierra felé pillantottam aki elkényelmesedve feküdt az ágy sarkán és szundikált. Mázlista macska! Neki nem kell mást csinálnia, csak aludni, heverészni meg enni. Leszálltam az ágyról, majd a bőröndömhöz sétáltam és előszedtem magamnak ruhát. Úgy döntöttem, hogy a barna szín legyen az uralkodó a mai öltözetemben tehát egy barna magassarkú csizma, egy farmer, egy fehér topp és arra egy a csizmához illő barna kötött pulcsit kaptam fel, majd végül egy sálat is a nyakamba kötöttem. Miután végeztem elindultam kifelé ám még visszapillantottam az én kis durmoló állatomra, majd a fiókhoz sétáltam és előkerestem a levelet amit apámnak írtam, na meg némi madáreleséget. Még tegnap fogalmaztam meg a levelet, de mire befejeztem már késő volt és azért nem szerettem volna minden nap kint lógni. Így is elég gyakran kések el a takarodóról aminek biztosan következményei lesznek. De ha a sors akarja úgy, hogy ez történjen? Felsóhajtottam, majd a levéllel a kezemben, illetve az eleséggel elindultam a bagolyházba. Még nem jártam ott, de páran elmagyarázták, hogy jutok oda. Elsétáltam tehát a bagolyházig, ahol elsőnek a szagok voltak azok, amelyek biztosítottak abban, hogy igen is jó helyen járok. Nem annyira zavart, otthon nekünk is volt pár baglyunk, így valamennyire megszoktam már a dolgot. Besétáltam, aztán körbepillantottam. Rengeteg madár volt itt, a hely pedig nem éppen a tisztaságáról lett volna híres. A madarak felfigyeltek rám, kíváncsian fordították felém a fejüket, én pedig éreztem, hogy vagy harminc bagoly szemlél engem amit,ha emberek tettek volna, akkor kényelmetlennek is tituláltam volna. Egy két madár megrázta magát, pár pedig levetette magát a gerendákról, átrepülve egy másikra. Azonban egy madár felröppent, majd a vállamra helyezkedett. Felemeltem a szabad kezem és átszállt oda rám pillantva azokkal az értelmes szemeivel.
- Na szia! Elviszed nekem ezt a levelet?-kérdeztem és megnéztem közelebbről a baglyot. Szép volt, olyan amit gyakran lehet látni, ha csomagot kapunk, de ettől még különleges.  A levelet odanyújtottam neki, ő pedig a csőrébe fogta, majd el is reppent egyenesen kifelé. Nem tudtam soha hova tenni ezeket a madarakat. Kézbesítik a leveleket, majd visszajönnek oda ahonnan eljöttek és máris a következő csomagot várják, na meg egy kis jutalmat a fáradozásukért. A bagoly elrepült, engem pedig vagy három letámadott. Pontosabban kettő a vállamra, egy pedig a másik helyére telepedett, mintha sejtenék,hogy nem eleség nélkül tévedtem fel ide. Előhalásztam a szabad kezemmel némi eleséget, majd adtam belőle. Nem is sejtettem, hogy ennyire barátságosak a suli madarai, de ki tudja. Nem mind jött ide, hogy kipróbálja rajtam a hegyes karmait. Így is tudtam, vagy legalább ha mondhatom ezt, volt egy sejtésem, hogy az öltözetem nem ússza meg épen ezt a napot.

Utoljára módosította:Szervezői Mesélő, 2015. március 28. 16:29
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 16. 17:45 Ugrás a poszthoz

Lavia Smiley
A vidám leányzó, aki imádja ha felfedezhet új dolgokat... Cheesy


Még szép, hogy a kis drágának volt kifogása arra, hogy mégis mit miért csinál. Ráadásul még mosolygott is rajtam egy sort amikor fejtegettem, mi lenne ha otthagyna csak úgy.
- Hát szépen vagyunk! - vágtam komoly képet, majd nem bírtam, így hát elmosolyodtam. - Igen, a kishúgok arra vannak, hogy a nővérük életét fenekestül felborítsák. De azért imádlak, ugye tudod?- kuncogtam, majd őt figyeltem. Még alig ismertem, de már azóta egy rúgóra járt az agyunk mióta először találkoztunk. Na és tök sok dolog van amit mind a ketten szeretünk. Persze ő annyira nem volt meglepett a helyzeten mint én. Elszórakoztam némi időt azzal, hogy próbáltam megérteni azt, hogyan működik, de végül csak bementem. Miután szemrevételeztem a helyet őt kerestem a szememmel, de az ajtó már csukva volt, ő pedig úszkált. Naná, hogy a kisasszony már szórakozik is. Felsóhajtottam és őt néztem elmosolyodva. Nem tudtam eldönteni, hogy kövessem, vagy mondjuk úgy hogy, ússzak én is, már amennyire tudok ebben a varázslat miatt képződött vízben, de végül elkezdett magyarázni, ám olyan tompán szólt a hangja, hogy nem értettem.
- Tessék?!-kérdeztem, mert nem értettem mit magyaráz nekem, de a mosoly az arcán elmagyarázta, hogy tetszik neki a hely. Szuper, megérte kint bóklásznunk ilyenkor. Lavi odament a zongorához és lenyomott pár billentyűt, én pedig hallgattam a zongora tompa szólamát. Olyan furcsa volt ez az egész hely, de legalább nem igazi víz volt. Nem vagyok egy remek úszó, ez az igazság. Ó pedig eközben ideevickélt hozzám és megkérdezte, hogy tetszik a hely, illetve azt, megérte-e bejönni. Még most is furcsálltam, hogy ha megszólalok nem megy tele a szám vízzel és kezdek el fulladni.
- Megérte, szerintem nagyon jó ez a hely, csak parázom, hogy mi van ha a végén tényleg csurom víz leszek, mármint attól, hogy... én nem tudok normálisan úszni Lavia... - néztem a szemébe őszintén, majd körbemutattam- De a hely egyszerűen elképesztő, köszönöm, hogy megmutattad nekem és rávettél, hogy itt maradjak veled. Habár a visszaosonás mondjuk már nem lesz olyan könnyű.- nevettem fel és meglepődve pislantottam. Olyan fura így a hangom... a terjedése meg minden.
- Téged, hogy nem lep meg ez az egész? Én kíváncsi vagyok hogyan készült! Mert ez nem csak úgy jött létre magától. Vajon ki csinálhatta és mi célból...?- kérdeztem lelkesen. Na igen, ha a kíváncsiságom egyszer a felszínre kerül, akkor nincs megállás. Reméltem, hogy hallott erről valami érdekeset, hogy ki csinálta, vagy miért. Bármi érdekelt volna róla, amit csak tudhatott, szóval most azzal találhatta szemben magát, hogy borzasztóan kíváncsi fejjel lesek rá és várom a válaszát.
Utoljára módosította:Catherine Alexis Rawen, 2014. október 16. 17:46
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 16. 19:26 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a lehetséges megmentőm, az önostorozás elől...  Cheesy


A mai délelőttöm épp elég sűrű volt ahhoz, hogy teljesen kikészüljek. Nem volt időm arra, hogy normálisan le tudjak ülni fél percre. Pakolásztam a szobámban a saját részemet szépen rendbe tetem és végre kipakoltam a ruhámat a bőröndből véglegesen. Mire végeztem már elmúlt dél is, így siethettem, ha akartam ebédelni. Sikeresen beiktattam ezt is a listára, majd immár jóllakottan indultam neki a kastélynak. Az apámnak címzett levélre még nem érdekezett válasz, így kissé le voltam sújtva, ha ezt lehetett annak nevezni. Lavia sem ért rá, elment valahová, Sierra el volt foglalva a többi macskával én pedig unatkozhattam volna egyedül. Ezért jött az öltet, hogy körbejártam a helyet újra. A lábaim szinte magától repítettek végig a folyosókon, így kerültem egyenesen ebbe a szobába. Nem volt itt senki, nem zavarta senki sem a rendjét, de én most egy kis életre vágytam volna. Bármire, ami élet, komolyan még egy szellemnek is jobban örültem volna mint ennek a helyzetnek. Felsóhajtottam, majd leültem a kényelmes kanapéra és a plafonra pillantottam.
- Soha sincs ott senki sehol, amikor szükség lenne rá! - sóhajtottam, egy nagyot majd lehunytam a szemem és vártam. Bármi jó lett volna! Egy hang, vagy mondjuk koppanások amik ara utalnak, hogy jön valaki. Így telt el pár percem, azonban amikor újra kinyitottam a szemem a szoba teljesen másképp festett és egy egész kellemes zene is megszólalt. Elmosolyodtam a zene hallatára. Már meséltek erről a helyről, de eddig nem jöttem be ide, azonban most jó ötletnek tűnt. Azt mondták elvileg ez a hely a Lélek szobája, vagy mi is... Talán a lelkek szobája? Na mindegy. Körbepillantottam és elégedetten szemléltem a helyet. Én sem találhattam volna el jobban a zenét,sem pedig a színeket szóval tetszett a végeredmény. Tényleg varázslatos ez a hely is, épp úgy ahogy a többi ahol jártam már a kastélyban. De szerettem felfedezni magam azokat a helyeket amik felcsigázták az érdeklődésemet. Viszont, kivételesen csak ki akartam mozdulni az egyedüllétből és találkozni akartam valakivel, de mivel nem volt itt senki, így inkább a magam bajával kellene törődnöm és elgondolkodnom rajta. Na persze... Már csak az kellene, hogy fogjam magam és elmerüljek a gondolataimban.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 16. 19:51 Ugrás a poszthoz

Samu  Cheesy
Aki miatt úgy nézek ki mint egy menekült...  Cheesy


Nem vettem észre, hogy nem vagyok egyedül, ha nem vesszük figyelembe a baglyokat, mert nem volt hatodik, vagy hetedik érzékem, hogy tudjam. A bagoly felreppent, én pedig megszemléltem a rezgő gerendát, de a madaraknak viszonyítottam, majd ezután pedig három továbbival szórakoztattam magam, illetve ők elégedettek voltak a csemege miatt, én pedig örültem neki. Nem kis meglepetés volt amikor meghallottam a hangot, majd sarkon perdülve szembe találtam magam egy felém dobott rémült bagollyal. Volt körülbelül két másodpercem cselekedni és mivel nem akartam, hogy egy bagoly egyenesen nekem vágódjon így azt tettem amit bárki tett volna. Pedig hajtó vagyok elvileg, így el tudtam volna kapni szegény párát, ám jobban megrémültem, mint ő. A szó szoros értelmében elvetettem magam az útból, és landoltam a koszos földön. A madár persze a becsapódás előtt kitárta a szárnyait, így óvva meg magát a brutális érkezéstől. Viszont én annyira nem jártam jól, mint ő. Egy merő kosz voltam, és bele sem akartam gondolni, hogy mi az ami rajtam van.
- Hogy az a fene essen belé abba aki...- mérgelődtem és feltápászkodtam megszemlélve magam. - Jézusom!- nyögtem fel amikor tudatosult bennem, hogy nézek ki. Idegesen arra pillantottam ahonnan a bagoly érkezett és dobbantottam egyet mérgemben.
- Mutasd meg magad, vagy elátkozlak, hallod! Tudom, hogy itt vagy! Gyere elő, ez nem vicces!- éppen hogy sikerül visszafognom a dühömet, ami nem volt csoda mert még sosem aláztak meg ennyire. Maximum akkor lett volna rosszabb ha ez az akárki elmondja mindenkinek. Pár másodperc kellett azonban, hogy rájöjjek, akárki is volt, itt nem tud elbújni olyan egyszerűen. Sétálni kezdtem, felfelé nézve, hogy talán oda bújt el esetleg az a valaki, de egyenlőre nem láttam a támadómat.
- Hahó... tudom, hogy itt vagy... - mondtam, de már kezdtem kételkedni magamban.  A bagoly felé pillantottam aki épp a tollait igazgatta. De hát hallottam a hangját... A baglyok pedig nem beszélnek, vagy már megőrültem? Kétségbeesettem próbáltam rálelni arra a személyre aki miatt úgy néztem ki, mint akit megtámadott egy csapat bagoly.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 16. 20:36 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren  Smiley


Szinte nem is volt már olyan kellemetlen az egyedüllét mint az elején, sőt kezdtem megszokni, hála a zenének és a színének. olyan volt mint amikor az ember megtalálja azt a lelki békének nevezett helyet. Azonban ezt a békét a kilincs nyikordulása zavarja meg, majd egy belépő férfi akinek láttán a zene magától elhallgat. Meglepetten néztem arra és tudatosult bennem kit látok. Még jó, hogy nem jártam kivételesen tilosban. Egy tanár állt előttem, aki végül megpillantott engem.
- Öhm, persze.- mondtam meglepetten nézve rá, majd eljutott a tudatomig, hogy így eléggé hülyén fejeztem ki magam. - Mármint,dehogy! Nem zavar!- korrigáltam és elmosolyodtam zavaromban. Ötletem sem volt mit mondhatnék egy tanárnak, habár ha jobban belegondolok, talán mégis. Persze nem mertem megszólalni, de közben megakartam így eléggé kétoldalú volt a helyzetem. Ha megszólalok, és őt zavarja, akkor pórul járok. De valójában megkérdezte,hogy zavar-e ami pedig azt jelentette, hogy több időt szeretne itt tölteni. Na  egy próbát persze megér a dolog, na meg úgyse tudtam soha befogni a számat, akkor amikor kellett volna.
- Mit keres itt? - kérdeztem meg továbbra sem véve le róla szemem. Jó a kérdés eléggé hülyén hangzott, mert mégis mit keresne egy tanár. Vagy egy helyet ahol nyugta lehet a diákseregtől, vagy valami fontos elintéznivalója van, esetleg itt felejtett valamit. Esetleg még az is lehet, hogy külön órát tart, vagy korrepetál. Na jó! Megint túlgondolom a dolgot, hála a kíváncsiságomnak mindig mindent tudni akarok... Felsóhajtottam és a padlóra szegeztem a tekintetem.
- Remélem nem zavarja, hogy rákérdeztem. - fixíroztam a földet. - Csak... néha úgy kibuknak belőlem a kérdések mielőtt átgondolnám normálisan az értelmét.- próbáltam megmagyarázni a dolgot, nem csak neki, hanem magamnak is. Volt benne némi igazság. Mindig ezt csináltam, nem csak most, hanem úgy általánosságban nem is emlékszem olyan helyzetre ami kivételt képezne. Olyan vagyok mint valami őszinte izé... ami a szívemen az a számon, tartja a mondás.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 16. 20:54 Ugrás a poszthoz

Samu  Cheesy


A láthatatlan ember persze nem jön elő rögtön és ahogy sétálgattam egyszer csak felbukkant előttem egy fej ami meg is szólalt. Ma már másodjára landoltam a földön ,ám most a hátsómon, megengedve magának egy kisebb fajta sikolyfélét.
-Jézusom! - Pár oktávval magasabban szólaltam meg mint akartam és ezzel egyetemben elkezdtem hátrafelé mászni.
- Te, te egy...egy!-magyaráztam volna meg magamnak, de nem igazán ment mert a szívem a torkomban dobogott. Ha őszinte akarok lenni, nem mindig bukkan fel egy fej előttem a padlóból, ami meg is szólal. Néztem az előttem lévő fejet, mert tényleg csak egy fej volt és nagyot nyeltem. Mikor eléggé messzire másztam a támadóm elől akkor nagy levegőt vettem, a szememet azonban egy pillanatra sem vettem le róla.
- Te egy szellem vagy... ugye? Mi az, hogy nem fognak rajtad az átkok?! -kérdeztem nagyokat pislantva. - Te, te miért akartál megölni azzal a szegény állattal? Én nem csináltam veled semmit... szóval, miért?- Na szuper. Vagy képzelődök, vagy tényleg egy szellemmel diskurálok, aki az előbb ki akart nyírni. Jó, egy bagoly talán nem öl meg, de vegyük figyelembe, hogy vannak karmai, és egy éles csőre. Akárhogy pislogtam az a fej nem akart eltűnni és valljuk be, nem szívleltem az ilyen lényeket. Mármint, a padláson lakó szörnyet például utáltam, mert féltem tőle, így nem volt csoda, hogy egy szellem is képes egy kisebb fajta szívbajt hozni rám. Már ha ezt a reakciót valaki kisebb fajtának nevezné...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 16. 23:20 Ugrás a poszthoz

Samu  Cheesy


A fej persze bemutatkozott nekem. Samu... Samu a Fej! Jézusom ez képtelenség. Tutira képzelődök, vagy álmodom. Igen! Álmodom... ez a megfelelő szó. És ez az álombeli fej még, még perverz is.
- Hát ez... Jézusom! Hogy merészelsz nekem ilyet mondani?!- fakadtam ki – Még jó hogy? Még jó?! - persze ha közelebb indult volna ebben a pillanatban akkor úgy nyüszítek fel mint valami kiskutya. És még átokálló is, ez egyre jobb! Egy átokálló álombeli csak fejből álló szellem! Ki hinné ezt el nekem?! Ahogy a szellemfej közeledik én újra bevetem a hátrálást a földön. Hirtelen már nem is az a lényeg, hogy koszos leszek vagy sem, na nem mintha nem lennék már az tetőtől talpig.
- Ne gyere közelebb! Hallod?! Maradj ott ahol vagy.- mondom és egészen a falig hátrálok így. Nagy meglepetés volt, ahogy a hátam beleütközött a falba. Ennél hátrább sajnos már nem tudtam menekülni a fej elől.
- Jó, de azért fájt volna... - vágtam rá gondolkodás nélkül arra amit mondott. Még jó, hogy egy bagoly nem öl meg! De azért egy gyengélkedő belefért volna abba a becsapódásból szerzett sérülésbe. A szellemfejet, komolyan egy szellem fejét bámultam. Itt volt tőlem egy karnyújtásnyira, és ahogy mondta bele volt ragadva a padlóba!
- Akkor azért ijesztgetsz? Mert itt ragadtál? - pillantottam a fejre jobban megnézve azt. - Akkor... te nem tudsz onnan kijönni?-kérdeztem, na persze rögtön meg is könnyebbültem tőle. Aztán szinte azonnal leesett, hogy akkor még is hogyan csinálhatta az előbbi támadását.
- De ha te oda vagy szegezve, hogy dobtál meg egy bagollyal?!-háborodtam fel, majd a homlokomra tettem a kezem és felnevettem majdnem hisztérikusan, aztán a fal segítségével felálltam. Ha ő onnan nem jut ki, akkor nekem nem kell annyira paráznom. Elég ha csak kisétálok innen, vagy felmászok az ablakpárkányra, ha muszáj! A falnak dőltem amennyire csak lehetett, habár legszívesebben inkább átmentem volna rajta.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 17. 10:24 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Egy biccentéssel köszönte meg, hogy belementem abba, hogy nyugodt szívvel bejöhessen a helységhbe. Na nem mintha nem tehette volna meg, ha akarja. Ő tanár én meg diák... mi jogom van beleszólni abba, hogy mikor lép be, vagy sem? A választ megkapom a feltett kérdésemre, azonban ez a válasz eléggé tág fogalmat rejt magában. Elrejtett dolgok... Na erre aztán inkább nem mondtam semmit, mert rögtön tudtam miről van szó. Az elrejtett tárgyakról amiket mi dugtunk el, azaz a diákok nagy része. Én mondjuk nem tettem ilyet, legalábbis ezidáig és ahogy elnéztem a tanárt lehet jobb ha meg sem fordul a fejemben. Még az kellene, hogy a nyakamra uszítsam! Elnéztem egy ideig a tanárt, majd a falra emeltem a tekintetemet ami a felszólalása előtt újabb színt vett fel. Szép volt ez is, olyan elmegy kategória ha nem vesszük figyelembe azt, hogy semmi bajom nem volt a színekkel. Majdnem minden színt szerettem, ezért nem lett volna nagy baj az sem, ha mondjuk lila lesz. Figyelemmel kísérem, ahogy letérdel a kanapé mellett, azonban a kérdése inkább kellemetlen, mintsem megnyugtató volt. Mégis miért nem? Felsóhajtottam, majd egy kósza tincsem kezdtem babrálni, mert körülbelül úgy éreztem magam mint valami kihallgatásfélén, pedig rám sem nézett. Mondjuk, mindenki akitől hallottam róla, hasonló véleményen volt. Mármint szigor, elkötelezettség, stb.
- A haverjaimmal?- kérdeztem vissza és egy kicsit el is szomorodtam tőle. - Nem érnek rám. Mármint... a féltesóm kóborol valamerre, az Eridonos barátom pedig éppen nem tudom mit csinálhat. A nagyterembe pedig nem szeretnék lemenni, mert ott pedig túl sokan vannak, na és a nagy részüket még látásból sem ismerem.- fejeztem be a személyes monológomat az indokokról, hogy miért itt töltöm a szabad perceimet nem pedig egy „bandával” ahogy ő mondta. Persze, nem is tudtam miért fejtettem ki neki a dolgot ilyen mélyrehatóan. Talán, mert tényleg olyan volt, mint a kihallgatás. Még kényszert is éreztem, hogy bevalljak bármit, ha rákérdez. Na jó Cat, most légy okos és inkább találj ki valamit.
- Ha engem kérdez ide nem rejtenék el semmit... ostobaság lenne. - néztem felé – Ha el akarnék rejteni valamit akkor mondjuk egy olyan helyre tenném ahol több tárgy van ami között nem annyira feltűnő plusz egy dolog. Főleg ha az a tárgy nem annyira feltűnő abban a környezetben. -néztem el tőle a falra. Ha nem nézek rá, akkor annyira nem is vészes. Persze velem mindig ez van, ha egy tanár jön a képbe eszembe jut, hogy anyámék kiakadnának a szabálytalanságok miatt amit elkövethetek. Na azért, valljuk be, már nem egyszer tettem meg...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 17. 11:26 Ugrás a poszthoz

Samu
akinek sikerül mindig meglepnie, pedig még alig ismerem...   Cheesy


Persze a fej akit Samunak hívtak jól szórakozott rajtam én meg nem tudtam hova tenni a helyzetet. Minden egyes válasza annyira, de annyira lekezelő volt, de persze egy fejtől, vagy szellemtől ha így jobb, nem is várhattam volna el mást. Azonban a helyzet megváltozik, amint áttértünk arra, hogy került a padlóba a teste. Ez a téma kissé már más irányba terelte a gondolataimat, de amikor a szellem, vagyis a fej elkezdett könnyezni ott mélyen valami azért sajnálatot ébresztett bennem szegény pára iránt. Mert ha nem ő volt, akkor,.. De hát annyira furcsa ez az egész. Tényleg nem tudtam hova tenni. Az előbb még megjegyzéseket tesz, aztán meg sír. Komolyan kezdem elveszíteni a fonalat... A szellem elmesélte, hogyan került a padlóba és az a bizonyos gonosz másik fél pedig itt kísérti őt, Na nem azért, de az előbb még magára vállalta, most meg rákeni valakire. Azonban ez a másik gonosz fickó nem volt annyira meglepő történet, de a kérés mindent vitt! Hitetlenkedve néztem le a padlóra, és ha az állam le tudott volna esni, valószínűleg a padlóról kellett volna most összekaparnom, ha meg akarok szólalni.
- Micsoda?! Én??? Jézusom, ezt nem gondolhatod komolyan!- meresztettem nagy szemeket Samura. Én, csókoljam meg őt... Én?! Ez képtelenség, lehetetlen! Meg sem fordult volna ilyen ötlet a fejemben az biztos, hogy egy szellemmel csókolózzak.
- Én, én tudod... -próbáltam menteni a menthetőt. - Sajnálom a helyzetet amibe kerültél, tényleg, de...de az a nagy helyzet, hogy én még senkivel sem... szóval érted. És... ne haragudj, de ha akarnálak sem tudnálak, mert egy szellem vagy. Nincs fizikai valód.- néztem rá a falnak dőlve továbbra is, de még mindig nem emésztettem meg az előbbi kérését. Még hogy én megcsókoljak valakit?! Ez annyira képtelen ötletnek hangzott, mint... nem is tudom, de biztos van rá valami hasonló eset, csak éppenséggel nem jut az eszembe. Persze próbáltam leküzdeni magamról a sokk hatását, de nem igazán ment, így próbálkoztam azzal ami a legjobban eltereli bármiről a figyelmemet. Ami nem volt más, mint a kíváncsiság.
- Szóval, ha az a „gonosz varázsló” még itt van, akkor miért nem kérted meg, hogy engedjen el? Vagy eddig miért nem kértél meg mást, hogy... csókoljon meg téged?-tettem fel két kérdést, amivel nagyjából sikerült leráznom a sokk láncait magamról. Na azért, annyira még nem, hogy az arcomról is eltűnjön a meglepetés, de már haladtam vele valamennyit.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 17. 11:51 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Figyelemmel kísérem a mozdulatait, de nem húz elő semmit ami azt jelenti, hogy ott tényleg nincs semmi érdekes, ahogy sejtettem. Talán mégis van remény,hogy rájöttek a többiek arra, hova ne dugjanak dolgokat. Na persze, nem mindenkire lehet ez igaz. Ahogy feltérdel, majd a kezeit beletörli a farmerjába és felém pillant, megint elfog az a bizonyos érzés. De persze tartom magam és a kevesebb több alapon, csak csendesen figyelem, hátha mond is arra valamit amit meséltem, azonban arra, csupán egy mindent-tudó pillantást kapok. Igen, a felnőttek képesek olyan nézéssel illetni minket, mintha lenne a fejükben egy lexikon,hogy erre ez a magyarázat, arra pedig amaz. Ja és általában nekik kell, hogy mindig igazuk legyen. Nem egy vitába keveredtem már anyámmal, amikor be akartam neki bizonyítani valamit. Apám nyugodtabb jellem, ő legalább rám hagyja a jól megszokott „majd ha felnőtt leszel, akkor megérted” szövegével. Nem vágtam emiatt egy grimaszt,pedig jól esett volna... Időközben a professzor feltápászkodik a földről, és hozzám intézi a szavait eközben. Wow, talán mégsem jártatom a szám feleslegesen.
- Ez mondjuk igaz. - mosolyodtam el az okosságomra való utalás miatt. Még szép, otthon gyakran kell eldugnom dolgokat a szüleim óvó pillantásai elől. Egyenlőre még nem találtak meg semmi érdemlegeset, már amit nem tudtam volna kimagyarázni, illetve nem tanultam volna belőle. A kérdése egy kissé elgondolkodtatott, mert nem volt mindegy, hogy milyen bájitalról van szó. De valószínűleg ezt nem fogja elmondani.
- Igen a nevem Catherine.- mondtam a kérdés második felére, majd eltöprengtem, hogyan adjak a kérdés első részére megfelelő választ. - Azt tudom erre mondani, hogy olyan helyre tenném, ahol nem törnek el, és az biztosan nem itt lenne. Inkább valami olyan helyre tenném amit szinte sohasem néz meg senki, mert érdemtelen rá. Olyat, ahova sem a diákok, sem pedig a tanárok nem mennének be túl gyakran és ha meg is teszik akkor sem hosszú időre.- gondolkodtam, majd a homlokomra tettem a kezem a plafonra bámulva. - Habár itt egy halomról van szó, ami azt jelenti, hogy biztosan nem egy helyre rejteném el őket, mert annak nagy a lebukási esélye. Tehát, több helyet keresnék ennek a kivitelezésére. - fejeztem be a mondandóm, de persze töprengtem rajta én hova rejteném el. Azonban amíg nem tudom milyen bájitalról van szó addig azt sem tudhattam, hogy például ha van illata az milyen, mert az is befolyásolhatná a hely kiválasztását.
- Miért a tanár úr mire gondolt? Ide maximum pár kisebb tárgyat rejtenék ami befér a rekeszekbe, azon az alapon, hogy a legjobb rejtekhely az, ami szem előtt van.-mutattam a dohányzóasztal felé. -Mert ott van pár újság, példának okáért, így az alá apróbb dolgokat el lehet rejteni. Vagy mondjuk a garnitúrába rejteném, ha nem törékeny dologról van szó és nem túl nagy.-tettem hozzá, mert példának okáért az sem egy rossz hely. Másnak maximum az tűnne fel, hogy egy kissé kényelmetlen az ülőhelye és arrébb csúszna.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 17. 13:34 Ugrás a poszthoz

Samu
már nagyon közel jársz, de azért ne bízd el magad!  Cheesy


A nevetése annyira nem zavart, mint a tény, hogy ez komoly és nem valami hóbortos vicc. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ezt komolyan gondolhatja. Mért nem mentem inkább mondjuk a klubhelyiségbe amint odaadtam a bagolynak a levelet. És ráadásul Samu ezt tényleg teljesen komolyan gondolta, mármint a csókot. Hallatlan... egyszerűen hihetetlen. De a szellem eléggé komolyan néz rám ahhoz, hogy el kelljen hinnem. Nem vicc, nem ámítás, tényleg a padlóba zárták.  Na és az sem segít a helyzetemen, hogy kijelenti van némi valós alakja. Szuper! Nincs véletlenül április elseje?! Nagy sóhaj hagyta el a számat, olyan megadásféle. Nem volt több ötletem, hogy mivel tudnám lebeszélni magamról. Maximum, hogy behazudok valami butaságot. Abban igaza volt, hogy a szellemeknek nincs varázsereje. Én hülye, erre gondolhattam volna! Elvileg ha jól emlékszem olvastam róla, ha jobban belegondolok, de arról még nem, hogyan kell egy szellemet a padlóba zárni. Megadóan néztem le a kis fickóra, majd az ajkamba haraptam zavartan. Nem volt semmi, de tényleg semmi ötletem, hogy mit csináljak.
- Nem gondolod, hogy azért szaladnak el, mert letámadod őket, aztán megkérdezed, hogy megcsókolnak, vagy sem?- kérdeztem rá, ledobva magam a koszba. Így nem volt annyira kellemetlen lefelé pillantgatnom, mert már kezdett fájni a nyakam.
- Tudod... talán megkérhetnénk valami tanárt, hogy segítsen rajtad. Biztos tudnak valami varázsigét amit még nem tanultam és segít.- kapaszkodtam az utolsó reménységembe, ami ez volt. Ez az egyetlen ép eszű ötletem maradt arra,hogyan kerüljem el a fizikai vagy nevezzük fél fizikai kapcsolatnak egy szellemmel. Mondjuk, ha ez egy átverés lenne én biztosan megfojtanám ezt a szellemet, akármilyen nehéz is, komolyan! Újra elhagyta egy sóhaj a szám, majd lehunytam a szemem és a falnak döntöttem a fejem.
- Tudod, ez azért... eléggé bizar helyzet. Mármint ez a „csók töri meg az átkot”... olyan mint valami hülye mese. Azokban szoktak ilyeneket kitalálni... jó a muglik szerint mi nem is létezünk, úgyhogy.- pillantottam le újra Samura, majd fel egyenesen a baglyok felé akik érdeklődve követték szemmel az eseményeket. Mintha csak tudnának valamit amit én nem...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 17. 13:51 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren  Smiley


Egy ásványvizet húz elő abból a táskából amit az előbb ledobott, de addig nem volt túlzottan érdekes a számomra,míg elő nem húzott belőle valamit. Azonban a kíváncsiságomat hamar megölte a tény, hogy az egy ásványvizet tartalmazó palack volt. Eközben én levezettem neki a feltevésemet amire kaptam egy megmosolyogtató választ.
- Amíg csak szinte, addig nincs gond. De ki merem jelenteni, hogy semmit sem dugtam el a szobában.-emeltem fel megadóan a két kezem és továbbra is őt figyeltem. Naná, hogy mindenki ezt mondaná, erre persze gondoltam. Ha akarja elhiszi, ha nem hát nem, ez az ő dolga, de én biztosan nem dugtam el itt semmit. Hogy otthon mit dugok el, az már más kérdés persze... A palack a kanapéra kerül, ő pedig a falat kezdi tanulmányozni. Amíg ezzel elvan addig jó nekem...  Legalább nem kell aggódnom amiatt, hogy esetleg meggyanúsít valamivel amit nem én követtem el, habár ez nem valószínű, mert nem tűnik olyannak aki míg nem biztos benne ki tette, meggyanúsítana ilyesmivel. A fal amit figyel olyan érdeklődve, tényleg érdekes, és mondhatni varázslatos, de engem most jobban leköt az, mit fog erre mondani. A következő kérdésén persze akaratlanul is felnevetek. Penészvirág... ez annyira nem is rossz megfogalmazás, de azért kissé sértő. Az, hogy a kékekhez kellett volna kerülnöm, az megint egy más történet. Anyám oda lenne tőle, na meg vissza, de ezt nem kötöm az orrára.
- Mondjuk úgy, hogy mindenkinek megvan a maga jó és rossz oldala. Sajnos nálam a kettő változatos és hol az egyik vagyok, hol pedig a másik. - pillantok le a kezemre, majd újra rá szegezem a tekintetemet. - Nem mellesleg, nem mindenki kerül oda, ahova szeretne.- teszem még hozzá, majd felteszek neki egy kérdést.
- Mellesleg, miért olyan fontos megtalálnia mindent amit eldugnak? A legtöbb diák nem meri használni azt amit ellop, mert fél attól, hogy mi lesz a következménye-jegyeztem meg. - A maradék pedig nem normális, mert itt ha megteszi minimum egy büntetőt varnak a nyakába. -ingattam egy picit a fejem. Persze ott van még az, hogy van aki kíváncsi mi lesz ha megteszi. Na ezeket tartom azoknak, akik megérdemlik a büntetést. Ha már elkövetek valamit, azt csináljam jól! Bár mindenkinek ez lenne az alap elve. Sok ember életét megkönnyítené, vagy megnehezítené vele.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Catherine Alexis Rawen összes RPG hozzászólása (94 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel