Csak nemrég érkeztem, és még nem igazán ismerem a helyet. Kóválygok, mint az a bizonyos dolog a levegőben, és folyosóról folyosóra vándorlok. Hihetetlen mekkora ez a hely. Nézelődöm, és néha kikerülök egy – egy jelmezes ’’ őrültet ’’ majd folytatom utam. A földszinten haladva finom illatokat érzek, és arra veszem az irányt, mert hirtelen megéhezem. Ha jobban belegondolok, már vagy két napja nem ettem. Nem ártana legalább egy szendvicset ennem. Gondolkodom menet közben. Ahogy a konyhához érek, benyitok, és néhány manót pillantok meg. Meg egy életnagyságú Tapsi Hapsit. Becsukom az ajtót, majd újra kinyitom, hogy megbizonyosodjak a látványról. Majd vállat vonok és besétálok, hogy végre csináljak valami kaját.
- Mi a hézag, hapsikám? – szólok oda a nyúljelmezesnek csak úgy köszönésképpen, mert nem bírom megállni a beszólogatást. Mindig is nagy volt a szám. Majd a manókat próbálom elhessegetni. Nem igazán akarják elfogadni a dolgot hogy visszautasítom a segítségüket. Pedig a látszat ellenére nem vagyok egy törékeny, elveszett kislány. El tudom látni magam.    

Szerencsére a nyúljelmezes srác elhessegeti a manókat, és békénhagynak.
- Köszi. Furcsák ezek a manók. Amivel legutóbb találkoztam egy ismerősnél, az inkább volt morgós, mint segítőkész. - mondom, majd hallgatom a bemutatkozást. - Üdv. Moondance vagyok de csak Sky - nak szoktak hívni. - Mutatkozok be én is. - Mi ez a jelmez őrület? Kezdem diliházban érezni magam. A folyosón is összefutottam pár fura alakkal. - mondom, és lazán felülök az egyik aztalra. Csak figyelem, ahogy odaszalad a tűzhelyhez. Gondolom elfelejtette. - Kösz, nem. Éhgyomorra nem édességgel kellene kezdeni. Már vagy két napja nem ettem. Valahogy azt mindig elfelejtem. - mondom vállat vonva, majd felkelek és elkezdek kutakodni, hogy mi merre van. Hogy végre összedobjak egy szendvicset.

- Érdekes dolog. Mondjuk én soha nem értettem ezt a beöltözősdit. - mondom és közben összeszedek mindent, ami a szendvicshez kell. De hirtelen megállok és rápillantok. - Hogy is mondtad? Nem értettem kristálytisztán. - fordultam felé egy erőltetett mosollyal. Nem szeretem, ha a magasságommal piszkálnak. - Teljesen normális a magasságom. - teszem hozzá, majd folytatom a kaja készítését. - Szeretem az édességet. De nem esik jól éhesen. Amúgy köszi. - mondom, majd elgondolkodom, mit is mondhatnék. - Hm. Moondance Williams a teljes nevem és Nome - ból jöttem. Alaszkából. - kezdek bele a mesébe. - Anyámmal utazgatok a világban. Észak - Amerika nagy részét bejártuk. És Európában is jártam már pár helyen. Van egy Malamutom, a Démon névre hallgat. - mondom ezzel befejezve a történetem. - Te jössz.  - teszem hozzá, és ránézek. Közben még a szendvicset is befejezem. Majd visszaülök az asztalra.  

Veronica Underwood
Reggel

Lassú léptekkel haladok a folyosón. Nem azért mert annyira érdekelnének a portrék hanem, csak azért mert fáradt vagyok. Alig aludtam valamit egész éjjel. Majdnem tíz óráig az edzőteremben voltam, utána meg tanultam a vizsgákra. Mint mindig, amikor csak tehetem most sem az egyenruhát viselem, hanem a magam stílusában öltöztem. Nem szeretem, ha megszabják, mit csináljak, és mit vegyek fel. Gyűlölöm a kötöttségeket. Ahogy haladok, cipőm sarka élesen koppan a csendben, de most ez sem érdekel. Annyira elvagyok, tompulva, hogy még reggelizni sem volt kedvem. Kalapomat kicsit mélyebben fejembe húzom és lehajtott fejjel sétálok tovább, de figyelhetnék jobban is mert szokásomhoz híven neki megyek valakinek. Hirtelen nem tudom, vele mi történik, de én egy nagy nyekkenéssel érek földet és azon mód ki is terülök. Bakker. Most még a padló is milyen kényelmes. Ki hitte volna. Gondolkodom, majd felülök, de tovább nem jutok.
- Uh… bocsi nem vettelek észre. Nem esett bajod? – kérdezem álmosan és a földön ülve a tarkómat vakarom. Kicsit körbe nézek és észreveszem, hogy még véletlenül sem ott vagyok, ahova ki akarok lyukadni. Sikeresen rossz felé indulok általában. Még meg kell szoknom a helyet ahhoz, hogy ne tévedjek el.

Veronica Underwood
Reggel

Kis koccanás. Nem épp így jellemezném a találkozást, de nem is torkollott katasztrófába. Amint látom ő nem borult föl, én nekem meg semmi bajom az álmosságot leszámítva.
Mellkasomban pár pillanatig éreztem csak vállának a helyét, de már el is múlt.
- Nem a sarkakkal van itt a baj. Ha kell, futok is benne, meg végig megyek ezekkel egy kifeszített kötélen is. – mondom, majd elfogadom a felajánlott segítséget. – Nem a te hibád. Rossz szokásom, ha elbambulok, sem lassítok a lépteimen. Nekem sincs bajom. Ennél rosszabbakon is átmentem már. Ez csak egy kis semmiség. – mondom leporolva magam majd meg igazítom kalapomat. – Moondance Williams. De aki ismer csak Sky – nak hív. – mutatkozom be és most én nyújtom felé a kezem bemutatkozás céljából. – Új vagy te is? Melyik házba osztottak be? Én Levitás vagyok. – ered meg hirtelen a nyelvem. Saját magam meglepetésére. Miket ki nem hoz a fáradság. Gondolkodom magamban.  

Csak mosolyogva folytattam a kaja összeállítását, majd mikor végeztem, szokás szerint az asztalra ülök, hogy ott fogyasszam el az ebédem. Közben figyelmesen hallgatom Wolgi ’’ meséjét’’
- Negró? Milyen fajta a kutyád? – kérdezem tőle, mert hirtelen más nem jut az eszembe. – Mert mint mondtam, az enyém egy malamut. Alaszkai szánhúzó. Bár ő egy menhelyről van, de gyorsan tanul. Ha minden jól megy, idén télen már részt vehetünk a junior szánhúzó bajnokságon. – mondom neki mosolyogva két falat között. – Ugyan, egyél nyugodtan. Én ezt megeszem és jól is lakok. Nem kell rám várnod. – teszem hozzá. Majd kicsit szúrósabban nézek rá, mikor a halált emlegeti. – Ilyesmivel még viccelni sem szabad. – szólok rá, bár nem bántásból. Nem szeretek ilyesmiről beszélni, mert már láttam csúnya dolgokat, amiket szívesen kihagytam volna. – Tudsz valami hangszeren játszani? – kérdezem csak, hogy tereljem a témát.

Sheela
Este

Már majdnem teljesen be van sötétedve. A suli körüli erdőben mászkálok, és végre a kutyám is velem van. Vidáman szaglászik hol itt, hol ott. Felfedezi a helyet, akárcsak én. Egy bot van a kezemben és amint észre veszi felém rohan, hogy elkapja a botot. Mosolyogva tartom magasba a botot és nem érdekel, hogy ugrálás közben összekoszolja a ruhámat. Ahogy játszunk nekimegyek háttal egy fának. Mikor felnézek, egy faházat látok a hozzá vezető lépcsővel.
- Mit gondolsz Démon? Megnézzük? - kérdezem kutyámat, mire hangos csaholásba kezd, ezért célba vesszük a lépcsőt és felmegyünk. Az ajtó nyitva van, mikor kísérletet teszek a bejutásra. Odabent kicsit kupis a hely, de engem nem zavar. Levetem magam az egyik babzsákfotelra, és kutyám mellém telepszik. Hátrahajtom a fejem és a plafont figyelve elmélkedem.  

Ronnie
Reggel

- Pedig elhiheted. Nem olyan nehéz és nem fáj benne a lábam.  – mondom neki. Majd kicsit elgondolkodom. – Hm. Most épp nincs iskola idő. Úgy hogy szerintem nem vészes. Amúgy nem öltözöm mindig így. Inkább sportosan szoktam. Most csak ilyen heppem volt. Amúgy mi az a Kazincy? – kérdezem most én, mert nem tudom, miről beszél, pontosan. – Igen itt minden egyedi. – teszem hozzá, mosolyogva.  -  Örvendek Ronnie. Igen mondták már egy páran. – mosolygok rá. – Szóval te is levitás vagy? Az jó. Lehet akkor már találkoztunk a gólyalakban. – mondom, majd újra elmosolyodom. – Nyugi én előtted két hónappal jöttem csak. De már neki vágtam most a vizsgáknak. Csak úgy kíváncsiságból, hogy mennyit tanultam anyámtól. – mondom, majd nyújtózom egyet. – Hm? Alaszkából, egy kis kikötő városban Nome-ban születtem. - Válaszolok neki.    

Sheela
Este

Nyugodtan elnyúlva szinte fekszem a babzsákfotelban, Démon meg a lábaim előtt. Csendre intem nehogy lebukjunk mert nincs kedvem most a vadidegen alakokhoz. Mikor az illető tőlem távolabb leül és dúdolgatni kezd, felismerem a hangját, és megnyugszom.
- Szép hangod van. Nem gondoltál rá, hogy egy bandában énakelj? - kérdezem tőle. Majd elő veszem a pálcám, hogy fényt csináljak. - Lumos - mondom, és a pálcám végén fény jelenik meg. Mivel nem tudom merre van a villany kapcsoló vagy egyáltalán van-e itt áram, bár kizárt, hogy lenne. - Bocs ha megijesztettelek - teszem hozzá.

Nyugodtan sétálok a folyosókon. A színjátszós termet keresem, mert úgy gondolom, jó kikapcsolódás lenne. Meg hátha szükség van olyanra, aki több hangszeren is tud játszani. Körözök párat, mert nem igazán jártam még erre. Kutyámat a szobában hagytam, mert úgy gondolom jobb lesz neki ott, mint egy próbateremben. Ahogy haladok, hirtelen rábukkanok a teremre és megállok az ajtóval szemben. Nagyot sóhajtok majd belépek a terembe és becsukom magam mögött az ajtót.
- Helló. Itt kell jelentkezni a színjátszó körbe? – kérdezem kíváncsian.

Mikor engem szólítanak, felmegyek a színpadra és meghallgatom a feladatomat. Egy most kitalált zongoradarabot kell eljátszanom meg egy általam választott verset kell elszavalnom.  Leülök a zongorához. Kicsit el kell gondolkodnom, mert nem mindig jutnak eszembe dalok. De hamar eszembe jut valami és a billentyűkre helyezem kezeimet. C-Moll – ban kezdtem neki egy lassabb lágy dallamba. Nyugalmat árasztott magából a darab, majd szép fokozatosan a lágyságot felváltja egy vidámabb pörgősebb szólam. Még számomra is érdekes, mert általában, nem ilyen vidám dallamokat játszom. Mindig kicsit komorabb a hangulatom, de most szinte végig ehhez hasonló szólamokat játszok, hol magasabban, hol mélyebben. De hirtelen váltok és tényleg egy komor és halkabb rész jön. Majd hirtelen újra vidám hangok jönnek. És végül egy magas szólam és vége a darabnak. Majd fölkelek, és előrébb sétálok, hogy végrehajtsam a feladat második felét.
-  A HOLTAK LELKE

Lelked majd egymaga marad
A sír sötét gondjainak
Óráján és senkise lesz,
Ki titkaidba beleles.

Viseld csendesen e magányt,
Mely nem egyedüllét - hiszen
Az életben melletted állt
Holtak lelke veled leszen
Holtodban, s akaratuk ott
Ismét árnyba von; légy nyugodt.

A tiszta éjszaka
Kihuny s sok csillaga
Magasló trónusáról
Nem reménysugárral világol,
De a sok fénytelen,
Rőt gömb mint gyötrelem
S láz hullik csömörödre,
S rád ég majd mindörökre.

E gondolatot el ne vesd,
E látomást ne hessegesd;
Soha el nem hagyhatod
Tűnni: mint fű a harmatot!

Isten lehe: a szél elállt,
S a köd - amely a dombra szállt,
S az árnyak, az árnyak szét nem osztják -
A tanújel és a bizonyság.
A fák közt is mily lebegő:
A rejtélyek rejtélye ő! – Fejezem be végül a verset. A darabbal ellentétben ez egy komorabb vers. Majd mikor végzek, lemegyek a színpadról, elköszönök és elhagyom a termet. Még van egy kis dolgom.

Sheela
Este

Szegény Sheela nagyon megijedhet tőlem, mert elhadart valami szöveget, és egyből fényt derített a pálcája segítségével. Eltakarom a szemem mikor rám irányítja, mert az én varázslatomhoz képest sokkal erősebb volt az övé.
- Nyugi, csak én vagyok. És bocsi, ha megijesztettelek. Nem számítottam rá, hogy más is lesz itt. Csak játék közben bukkantunk rá erre a helyre. Ja és bemutatom Démont - mondom, és oda küldöm hozzá a malamutot. Kedvesen a térdére helyezi a fejét, és még az egyik mancsát is a lábára teszi. Kis hízelgő. Mindig tudod mit tégy hogy megszeressenek. - gondolkodom fejcsóválva. - Pedig igazán énekelhetnél. Jó a hangod. Ha gondolod, kipróbálhatjuk majd. Több hangszeren is játszom. - mondom mosolyogva.

Sheela
Este

- Már egy ideje. Majdnem elbóbiskoltam, mikor Démon jelzett hogy jön valaki. - mondom, és nagyot nyújtózom. - Látom nem örülsz nekünk. Hát bocsi. Én se nagyon számítottam itt másra - teszem hozzá, bár én csak mosolygok. Sheela igen jófej csaj, még a visszahúzódó viselkedése ellenére is. - Nyugi, nem harap. Legalább is ok és parancs nélkül nem. Remélem télen jó nagy hó lesz, mert akkor nem kell dombot keresnem a snowboardhoz. És legalább Démon is edzhet egy kicsit. Rég volt utoljára szán elé befogva - mesélem neki mosolyogva. Démon azonnal felkapja a fejét a hó hallatára és az ablakhoz szalad. Azt figyeli, hogy van-e hó odakint. Én csak elnevetem magam, mert imádja a havat. - Dilis kutya. Amúgy hogy állsz a vizsgákkal? Én ki vagyok már tőlük - morgom.

Dr. Mácsai Zója

Végre vége a vizsgáknak. A legtöbből szerencsére kiválót kaptam, így megnyugodhatok én is meg anya is. Folyton ezért rágja a fülem, hogy tanuljak. Pfff… mintha itt túl sok mindent lehetne csinálni a tanuláson kívül. Mondjuk a kviddics edzések egész jók. Meg a színjátszó kör se rossz. De akkor is ezek iskolai tevékenységek. Egyedül Démon könnyíti meg a napjaimat. Lenézek a jól megtermett malamutra, aki nyugodtan sétál mellettem, bár a pórázt a derekam köré erősítem. Bármikor szükség lehet rá. Okos kutya, de még igen fiatal. Sose tudni mi jár a fejében. Ahogy sétálunk, az égre nézek. Kicsit borús az idő így jó hogy fölvettem a fekete bőrdzsekim, bár majd meg sülök benne. Alaszkában még a nyár is hűvösebb az itteni ősznél. Kíváncsi vagyok milyen telünk lesz. Páran megbámulnak a fekete ruházatom miatt, de engem nem igazán érdekel. Sose zavar mit gondolnak rólam mások. Olyan vagyok amilyen. Nem vagyok egy a sok közül. Ezért is utálom az iskolai egyenruhát is. Mindenki egyforma, véletlenül se lehessen megkülönböztetni a diákokat. Mondjuk ez valamilyen szinten jó dolog. De én akkor sem szeretem. Ahogy sétálunk, megakad szemem egy cukrászdán, és egyből éhesnek érzem magam. És amúgy is ritkán eszek mostanában édességet. Az ajtóhoz sétálok, és körbe nézek. Démon halkan nyüszög mert szeretne bemenni, és az ajtón se látom, hogy állatot tilos lenne bevinni. Ezért kinyitom az ajtót, és kutyám velem egyszerre lép be. Ismeri a szabályokat és jól viselkedik. Egy ablakhoz közeli asztalra intek mire oda meg és lefekszik az egyik szék mellé. Én meg addig a pultnál rendelek egy csokis sütit, meg forró kakaót, majd még kihozzák, leülök ahhoz az asztalhoz ahova kutyámat küldtem, majd az ablakon bámulok kifelé.

- Démon is a nevével ellentétben nagyon barátságos, de fokozottan figyelnem kell, rá mert még csak egy éves és, oda kell figyelnem a kiképzésére. – Mondom egy halvány mosollyal, evés közben majd nagyot sóhajtok az erősködése miatt. – Rendben van, megkóstolom. Mondom, de azért szép nyugodtan megeszem az ebédemet. A halál téma tényleg érzékenyen érint. Gyerekként láttam olyan dolgokat, amiket nem kellett volna. – Többek között én is csellózom. De játszok még zongorán és gitáron, de elkezdtem dobolni is.  De énekelni is szeretek. – Mesélem neki. Majd kicsit meglepődök a kérdésén.  – Hmm… a nagyszüleim azt mesélték, hogy pám adta a nevem, mert mikor születtem egyszerre volt telihold és lehetett látni az északi fényt. – mondom kicsit elgondolkodva. – A Sky – t meg azért kaptam mert mindig az eget figyeltem, és már kiskoromban imádtam a seprűvel száguldozni. – Teszem hozzá vigyorogva.

Évnyitó - Évzáró

Evelin

Ez nem lehet! Miért pont ezt a ruhát kellett anyámnak elküldeni? Kész szívás. És én meg az a vaj szívem. Nekem meg kellett megígérni, hogy fel is veszem. Mind egy. Ezt a napot kibírom benne. De aztán a szekrény mélyén fog csücsülni. Morgolódok magamban. Hihetetlen. Évnyitó van. És végre nem kell országról országra vándorolni. Ahogy belépek, a terembe észreveszem, hogy minden díszítés kék. Pont, mint a ruhám… Nagyi néha ijesztő vagy.  Taláromat szorosan össze fogom és a levitások felé veszem az irányt. Démon szorosan jön mellettem egyfajta lelki támaszt nyújtva. Végre találok egy helyet a második sorban és kicsit feszülten figyelek.

Doléance

Nos, a vizsgákon túl vagyok, és szerencsére szünet van. Ebben a kis időben nem megyek haza Nomba, nem lenne rá elég az idő és most élvezem, hogy nem kell utazgatnom. Mivel Démonnak mehetnékje van, összekapom magam, derekam köré erősítem a pórázát, hátamra veszem gitáromat, és elindulunk sétálni. Olyan helyeket keresek ahol még nem jártam.
És jó lenne új helyeket, megismerni. Kutyám örömmel ugrál, fel alá mikor egy kert félébe érek. És sajnos meglátja a szökőkutat. Neki iramodik, és már nincs időm elkapni a nyakörvét.
- Démon ne! – szólok rá, de késő. Nagy lendülettel csapódik a vízbe, ami magasra csap, és eláztat engem is. Ruhám majdhogynem csurom vizes lesz, én meg mérgesen nézek rá, de rám sem figyel. Jobban érdeklik a víz felszíne felett repkedő pillangók. - Démon azonnal gyere ide. Nem szabad a szökőkútban ugrálni, tudod jól! – morgolódok vele, mikor nagy nehezen kimászik a vízből és oda jön hozzám. Épp rátenném, a pórázt mikor megrázza magát, és még vizesebb leszek. Nagyot sóhajtva megfogom, hogy ne tudjon újra a vízbe ugrani, és ekkor veszem észre a házvezetőmet. – Oó… Remélem nem lett vizes. – mondom aggódva. Nem szeretném ha egy ilyen miatt haza kéne küldenem Démont.

Dol

A vizes pillangót figyelem. Különös kis lény és Doléance segítségének hála újra repül. Démon prüszköl egyet mikor a pillangóról a kis narancssárga csillagok az orrához érnek, majd a szárnyas kis jószág eltűnik. - De, meg van, csak még alig egy éves. Néha eluralkodik, rajta a komolytalan énje. Meg malamuthoz képest nagyon szereti a vizet. – Mondom, és a tarkómat vakarom. – Hozzá van szokva, mert sokat utaztunk és egy lakókocsiban laktunk. A lépcső meg majdnem olyan, mint a Nomeot körül vevő hegyeket másznánk meg. Csak ezek kisebbek, és nem kell egy szánt maga után húznia. -  Mondom mosolyogva, közben Démon nyüszögve toporzékol és csóválja a farkát, ahogy Dolt figyeli. Majd a szoborra figyelek. – Tessék? – lepődök meg. Bár nem azon, hogy a szobor megszólal. Nomban is találhatók hasonlók.

- Én nem is akarok felnőni. – vigyorgok vidáman. Soha nem bírtam én se komolyan viselkedni. Lehet ezért is kötődik hozzám Démon. – Ha rendszeresen van fürdetve, akkor nem. És szerencsére csak akkor aludtunk lakókocsiba még meg nem érkeztünk, egy rokonhoz. A legtöbb rokonnak, meg hatalmas háza van. – mondom majd a kutya tőle nem megszokottan magas hangon kezd ugatni mikor a szánra, terelődik a szó. – Igen szánhúzásra van nevelve. De legtöbbször a snowboardomat húzza, vagy egy kisebb szánt, ha nagyapával vadászni mentünk a hegyekben.  – mondom, majd a szoborra terelődik a szó. – Nem, a szobor. Nome nagy részét mágusok alkotják. Van bőven furcsaság. Hanem hogy mire céloz?

Csak vigyorgok és leülök a szökőkút szélére, és a kutyusom fejét simogatom, hogy megnyugodjon. Már majdnem megszáradt a bundája, ezért elengedem, hogy szaladhasson. – Viselkedj! – szólok rá és elrohan, majd mindent alaposan körbeszimatol.- Rendben, jó ötlet. A Levita ház mókája. – mondom vigyorogva. – Igen ezt már anya mondta. – húzom el a szám mert ha hó van kicsit otthonosabb lenne a hely. – Hasonlít a gördeszkára csak ennek nincsenek kerekei és a havon kell lecsúszni vele, egy dombról. De mi a haverokkal mindig a Farkas hegyre mentünk. – mondom, majd eltűnődök a kérdésen. Vagy is nem tűnődök igazán rajta, mert van, amit tényleg el akarok felejteni. Nem szólalok, meg csak bólintok. Nem igazán tudom, hogy kezdjek neki.  

Egész jól alakul a beszélgetés mikor hirtelen kicsit elkanyarodik a téma és ez számomra nem túl jó. Kicsit gondolkodom, hogy is kezdjek neki. Majd csak nagyot sóhajtok.
- Tudod, én nem ismerem az apámat és történt valami, ami miatt mindig félek, ha egyedül vagyok. Ezért szeretem, ha Démon velem van. – mondom. - Olyan tíz éves lehettem, mikor az egyik télen haza mentünk Nomeba. Ritka hideg tél volt még Alaszkához képest is és mivel nem volt élelem a hegyekben, a medvék és a farkasok, a város közelében kóboroltak. – kezdek bele. – Megmondták, hogy ne menjünk ki a városból, mert a vadállatok megtámadhatnak minket, de én szófogadatlan voltam és kimentem a hegyekbe, hogy csússzak párat a deszkával. A helyi vadász meg is talált, hogy a tiltás ellenére miért vagyok kint, mikor megláttunk egy medvét. Az már annyira éhes lehetett, hogy gondolkodás nélkül támadott. És hát a vadászunk megvédett, de ő meghalt a támadás következtében. Én egy hasadékba zuhantam futás közben, így nem talált meg a fenevad és az óta, félek a medvéktől. – mondom halkan. Már nem érint olyan rosszul a dolog, mint régen. De azért tíz éves fejjel egy ilyet végig nézni. Nem volt kellemes. Azóta keresem az apámat.

Sheela
Este

Látom, rajta hogy fáradt ezért felkelek és nagyot nyújtózom.
- Bocs hogy zavarunk. Mint mondtam azt hittem nem talál ide senki. Pláne ilyenkor. – mondom és az ablak mellett letámaszkodom a falra. Kicsit érdekes. Mintha tényleg utálná a világot. Vajon tényleg így van? Gondolkodom, ahogy előveszem zsebórámat. Még a nagyapámtól kaptam, és egy farkas van rágravírozva a fedelére. A családban mindenkinek van egy ilyen órája. Amolyan családi címer. Még egész jók vagyunk. Mondjuk, nem hiszem, hogy tanítási szünetben be kéne tartani a takarodót. Gondolkodom, majd újra sóhajtok. – Lehetséges. Mostanában nincs komoly fizikai feladatuk és kicsit sok az energiája. – mondom neki hogy Démon miért is olyan aktív. – Lefárasztott a vizsgára készülés? Nem csodálom. Nekem kilenc vizsgát írtak ki. De a repüléstannal nem boldogultam. – vakarom a fejem. Lehet, én vagyok a mazochista, de szívesen felvennék még pár tantárgyat. Vakarom gondolkodás közben a fejemet. Majd hirtelen eszembe jut valami. Majd öklömmel a tenyerembe csapok. – Mi lenne, ha lemennénk a faluba? Ennénk, innánk valami jót utána meg kóborolhatnánk. Én meg vinném a gitáromat, hogy ha találunk, valami nyugis helyet játszhatnánk.  

Csak hallgatom, amit mond, ahogy Démont figyelem. Jól eljátszik, mit sem tudja, hogy most mi folyik. A pillangókat kergeti, és nagyokat hancúrozik a bokrok között. Néha hallom, ahogy megnyikkan egy tüske miatt, vagy épp a pillangók által keltett kis csillagocskák miatt prüszköl egyet – egyet.  
- Köszi, már próbálkoztak a rokonok, ilyesmivel. Sőt még az emléktörlést is felhozták, de az sem megoldás. - Vonok vállat. – Igen meg ezek után megtanítottak a mugi fegyverek használatára is. Bár jobban bízom a mágiában. – Teszem hozzá, ahogy démon visszatér. Majd felkelek, mikor felveti az ötletet, hogy menjünk tágasabb helyre ahol drága kiskutyám, kedvére rohangálhat. – Jó ötlet. Legalább Démon is elfárad. Múltkor már a seprűn ülve kergetett engem, mert én nem bírtam az iramot. Kezdek ellustulni. – mondom, ahogy felveszem hátamra a gitártokot. – Amúgy ha gondolod itt a játéka, amit imád. – veszem elő dzsekim alól egy plüssmajmot. – Ezért cserébe bármire képes. Ezért kell a kabátom alatt tartani. – vigyorgok, rá. – Amúgy hova megyünk?

Évnyitó - Évzáró
Evelin


Nyugodtan, legalább is kevésbé feszülten, ücsörgök, az asztalnál, démonnal az oldalamon. Néhány háztársammal néha váltok néhány szót, majd figyelem az eseményeket. Még midig szálingóznak emberek, a terembe, pedig már elkezdődött az évnyitó/évzáró. Hirtelen leül mellém egy lány és meglepetten pillantok rá.
- Szia. – köszönök neki én is. Kicsit meglep, hogy mindenki milyen jól fogadja Démon jelenlétét termete ellenére. – Köszi. A nagyi elemében volt, és úgy gondolta ezt a ruhát kellene felvennem. – Mondom egy halvány mosollyal. – De látom, hogy a cicáddal szeretsz össze öltözni. – teszem hozzá mosolyogva. Közben természetesen figyelek az igazgató úrra. Nem lenne szerencsés már az évnyitón kifogni egy büntetést. – Igen, Démon a neve… Persze meg lehet simogatni. Barátságos. – Mondom továbbra is mosolyogva. Na jó talán mégsem lesz olyan rossz ez az évnyitó. Gondolkodom figyelve a beszédet és hogy épp kiknek osztanak díjakat.

Zoli

Szokásomhoz Démonnal és a kedvenc fekete - fehér Gibson gitárommal és elindulok sétálni. Nem igazán tervezem meg az utat egyszerűen lődörgök csak. Majd a nagy séta közben, rátalálok egy tavacskára, ahol van agy stég is. Oda megyek és leülök, a szélére. Démon nyugodtan ül mellettem, én meg kiveszem gitáromat a tokjából. Előveszek néhány papírt meg egy ceruzát, majd elkezdem lejátszani meglévő hangjegyeket a kottáról. Néha megállok, és elkezdem lejegyezni néhány új hangjegyet. Remélem, ha végzek ez dalszöveg is lesz hozzá. Jó lenne végre egy saját dal. Meglephetném vele a nagyiékat. Gondolkodom, magamban ahogy írom a kottát.    

Adél

Ahogy haladunk, kiérünk a faluba és gyorsan körbe nézek. Egy helyet keresek, ahol nyugodtan lehiggadhatunk.
- Gyere, a játszótéren leülhetünk. – Mondom, és arra indulok. Démon jó messze halad tőlünk és mikor leülök, az egyik hintára akkor sem jön oda. Egy ideig csak csendben ülök, az eget figyelve. – Jobban vagy? – kérdezem tőle, bár nem tudom milyen érzés lehet, ha valaki allergiás a kutyákra. Ha gondolod, vissza már a rendes úton megyünk. Még ha bukunk is. Egy büntető munka, meg nem lényeg. Minden megoldható.

Évnyitó - Évzáró
Evelin

Az igazgató beszéde nem nagyon köt le, de még is megerőltetem magam és megpróbálok figyelni, ami nem mindig sikerül.
- Igen tényleg jól áll neki. – Mondom, majd Démonra nézek, mikor megkérdezi, hogy mi miért nem ötözünk össze. – Általában össze vagyunk ötözve, mert én feketében és szürkében járok szegecses nadrágszíjjal. Neki meg fekete bőr nyakörve van szegecsekkel díszítve. – mutatok a nyakörvre. – Nem szoktam szoknyába lenni. Csak ha bokáig ér, és jól eltakar. Vagy épp hosszúnadrágban. – mondom neki. – Amúgy ha gondolod, megpróbálhatod a nyakába kötni, de akkor halottat fog játszani. Nyakörvön és hámon kívül mást nem nagyon visel el. – teszem hozzá. Néha még az igazgató felé pillantok, majd végleg a lány felé terelődik a figyelmem. – Én Moondance vagyok. – mutatkozom be. – Majd találsz neki valami hozzá illő nevet. – mondom mosolyogva. – A szeme miatt lett Démon. Meg kiskorában, mindig vicsorgott. És ez az élénk kék szemekkel kicsit ijesztővé tették. És innen ered a neve. Jobbat nem tudtam kitalálni. De a nevével ellentétben egy kezes bárány. Senkit nem bánt parancs vagy ok nélkül. Ő a legjobb védelmezőm. – mondom mosolyogva. – Te honnan szerezted a cicát? – kérdezem tőle.

Adél

Még mindig nem igazán értem mit mond, de nem baj. Remélem azért jobban lesz. Felkelek és oda lépek hozzá majd átnyújtok egy zsepit.
- Tessék. - Oda adom neki majd vissza sétálok a helyemre. - Ha előbb szólsz hogy enyire rosszul leszel a kutyáktól vissza is fordulhattunk volna. Nem kellett volna végig jönnöd. És lehet még épek lennének a cipóink. mondom óvatosan meglökve magam, és az eget figyelem.  

Adél

Valakinek tényleg nem érdemes bajt keverni. Van, akinek megy, van, akinek nem. Vagy csak bele kell tanulnia. Mondjuk, én már kiskorom óta bajt keverek. Ez a specialitásom. És elég sokszor megütöttem a bokámat nem, egyszer nem kétszer. Gondolkodom, ahogy Adélra nézek.
- Mondjuk mikor megláttad a kutyát szólhattál volna. Ennyire azért nem kéne megpróbálnod tilosban járnod. Kezdhetnéd, mondjuk, néhány óráról való lógással. – mondom, mosolyogva majd oda sétálok kutyámhoz, aki elég messze ült le tőlünk. Fél térdre ereszkedtem, majd megfogtam nyaka két oldalán a bundáját és megdögönyöztem kicsit. – Okos kutya. Menj vissza a kastélyba, és hozz segítséget. Hozz segítséget. Érted? Szaladj. – mondtam mire vakkantott kettőt, és elrohant a kastély felé. Remélhetőleg talál valakit és lesz annyi esze hogy kövesse.

Sheela
Este

- Nos, igen. Ebben van valami. – Mondom vállat vonva. Az órámat figyelem, és kicsit elgondolkodom, mikor megszólal, rákapom a tekintetem. – Lehet bár nincs gördeszkám meg biciklim. És futva elég nehéz a lépést tartani vele. Négy kilométer után én sem bírom. – mondom az órámat elrakva. Figyelmesen hallgatom, amit mond, és kicsit elgondolkodtat. – EVT? De hisz az - az egyik legkönnyebb. Ami nekem inkább meglepő volt, hogy LLG – re csak V – kaptam. Pedig azt hittem az megy majd a legjobban. De úgy látszik elbíztam magam ezzel kapcsolatban. – vakarom a tarkómat. Szinte mindenből K – t kaptam csak egy V- m és sajnos a Repüléstan miatt egy T- is becsúszott. Nem baj talán legközelebb. Húzom el a szám a gondolatsor végén, majd rápillantok és meglepődök. Az valami mosoly féle akar lenni? És jónak tartja az ötletem? Na, csak nem olyan mogorva, mint látszik. Engedem előre majd kutyámra rászólva mi is utána megyünk, hogy a faluban megkajáljunk, bár én előtte felrohanok a Gólyalakba, hogy lehozzam kedvenc gitáromat. És csak ezután indulunk ténylegesen útnak.