Nagy B. Đ.[zárt]
Hónapok óta vagyok az országban, de a hónapok alatt azt hiszem, még mindig nem tanultam meg, hogy hiába az árnyékban sétálok, attól még a karkötőm ugyanúgy a piros felé fog közelíteni, ha életveszélyes játékot űzök. Persze a nem tanultam meg eléggé erős kifejezés, én inkább nem élek anyám szavaival, szerintem csupán kalandvágyó vagyok. Úgy hagytak itt a szüleim Bogolyfalván, hogy egyenesen menjek fel a kastélyba, és maradjak a körletben, ahol már egy hete megismerkedhettem a dolgokkal, és felépült a szobám. Csupa jég, csupa hó, kár, hogy nehezen hívhatok be bárkit is. Hamar lefagyna a lábujja, hacsak nem takarózik be.
Hát a szobában elég nehéz lenne ismerkedni, és felfedezni az új helyeket, ismeretlen dolgokat, ezért első dolgom az volt a szabad estémen (miután elmúlt nyolc óra és 30 fok alá ment a hőmérséklet), hogy az egyenruhától megszabadulva, laza póló-rövidnadrágban végigrohanjak a kastély szimpatikusnak tűnő folyosóin, és vagy hat személytől megkérdezzem, merre találom a kifelé vezető utat. Utóbbira mellesleg főleg azért volt szükség, mert imádom a társaságot, és jó érzés volt vadidegen embereket leszólítani. A körletünkben is bepróbálkoztam két embernél, hát hadd ne mondjam, elküldtek az északi sarkra... Komolyan nem értem meg azokat az embereket, akik flegmáznak, és bunkóznak ok nélkül. Még jó, hogy csak azért kerültem a zöldekhez, mert ők vannak a pincében, és nem azért, mert mondjuk én is ilyen lennék. Brrr.
A hideg is kiráz.Tehát ott tartottam, hogy...IGEN! A kastélyon belül kellemes volt az idő, ám ara nem számítottam, hogy kilépve egy dunsztos, meleg, még a szememet is összeragasztó légkört tapasztalok. Megtorpantam egy kicsit, de indultam tovább. Arra mentem, amerre bejöttünk, az iskola kapuja felé, onnan meg kissé lagymatagon, de le az úton, egészen a macskaköves, boltokkal szegélyezett útig. Ahogy pislogtam már éreztem a meleget a fejemben, nem volt szerencsés ötlet elindulni. Kellett volna már itt egy kis havat csinálnom magam köré, tudom, csakhogy ki akarná felhívni magára a figyelmet már most?
Igaz, hogy rosszul, de mentem tovább, mindent alaposa megnézve, a boltok kirakatait, a nyitva tartásukat. Szinte minden zárva volt, az egyetlen fényforrás felé indultam meg. Hangok szűrődtek ki, az olvasással viszont már meggyűlt a bajom. Két szó volt az ajtó fölé kirakva, de a fejem kavargott, homályosan láttam, így az olvasás nem jött össze. Érzékeltem, hogy ember is van körülöttem, és jóval erősebbnek éreztem magam belül, mint ahogy ténylegesen voltam. Azt hiszem megtörtént az első melegtől való ájulásom, de ne tudnám pontosan megmondani, mi történt. Az biztos, hogy a szervezetem rosszul reagált (hisz eddig mindig csak éjszaka jöhettem ki a levegőre, a minisztériumban meg hűvös volt).
*bedugja a vadiúj buksiját*
