Alina

Egész nap csak téblábolt a kastély különböző pontjain, ahol éppen nem voltak más manók, mert messzire elküldték a konyhától, amíg ment a nagy főzőcskézés az esti lakoma miatt, ráadásul a vizsgák előtti nagy takarítást is most végzik a manók, hisz a vizsgaidőszakban manói tilalom van a hangos tevékenységekről, így ilyenkor olyan a kastély, mint egy hangyaboly, mindenhol manóba lehet ütközni, ahogy súrolnak, pucolnak, fényesítenek, kivéve Bibit. Ő ilyenkor csak sétálgat, mindenki jobban jár így. Vagyis nem sétálgat, hisz komoly feladatot bíztak rá! Ellenőriznie kell az ablakok állapotát, hogy nincs-e törött köztük. Persze egyik manó se árulta még el neki, hogy különleges riasztó varázs van rajtuk, ha betörik rögtön jelez a konyhán, hogy mehetnek javítani. Na de a lényeg, hogy Bibi ma hasznosnak érezte magát így a cél szentesíti az eszközt. Épp visszaért a napi ablakellenőrzésből és szerény kis vacsoráját fogyasztotta volna el, egy kis sajt, egy darab kenyérke és egy fél paradicsom mikor valaki úgy fellöki, hogy a tányér a vacsorájával magas ívben felrepül és a fején köt ki, míg a tányér hangos csattanással törik ezernyi kis apró darabra. Hogy mit fog ezért kapni... Így mikor látja, hogy a tányér befejezte földi pályafutását csak fekszik a padlón és motyogva maga elé pörlekedik.
 - ... Hogy a manó vigye el ... Merlinre, hogy lehetek ennyire szerencsétlen... - és így tovább és csak fekszik nem törődve semmivel, fején a sajttal és a paradicsommal, melynek leve elkezdett belefolyni a mai friss sebébe, amit egy oszloppal való találkozásnak köszönhet. Majd mikor már kifogy a pörlekedésre szánt szókincséből felemeli fejét és nagy füleit megmozgatja. Nem tört el! És végre valahára felnéz aljas támadójára.
- Jól vagyok. - morogja és újfent a padlóra ejti állát, bele a porcelán szilánkokba, ami nem a legjobb ötletnek bizonyul. Immáron ő is apró vércseppekkel szennyezi a konyha fényesen tiszta kövét.
- A manóba! - hangzik el újfent ez a csodás mondat és már pattan is fel a kőről és ruhája zsebéből már elő is varázsol egy rózsaszín ragtapaszt és már ragasztaná is az állára minden teketória nélkül mikor észreveszi, hogy nem ám ő az egyetlen sérült a gáton. Megszeppenve nyújtja az aljas támadó felé a kis ragtapaszát.
- Kéred?

Alina

Éés elvette az aljas támadó az utolsó ragtapaszát. Pedig még ajak biggyesztést és szuggeráló nézést is bevetett. Hogy nehogy elvedd! De nem jött be, ezt még gyakorolni kell. Mondjuk lehet nem is tud szuggerálva nézni a majdnem teniszlabda nagyságú szemeivel, amik elég röhejesen néznek ki apró testéhez viszonyítva. Na de visszakanyarodva akkor marad az ósdi módszer, kéz megnyal, állára szorítja és pár másodperc múlva eláll a vérzés, hisz nem volt se mély, se széles vágás csak egy kis felszíni horzsolás. Meg legalább egy tapasszal kevesebb kerül az arcára, mert épp reggel vette le az utolsót, most már csak a jobb lába és a kezei vannak kötésekkel borítva. Már épp elmerülne gondolataiban, hogy ha pár hétig vigyáz magára ismét kötés mentes manóvá válhatna mikor a kinézetére tesznek bántó megjegyzést. Még hogy szendvics?!
- Már megbocsásson a kisasszony, de nem szendvics vagyok hanem egy elgázolt áldozat! - és sértődötten kicsit felhúzza az orrát. Épp annyira, hogy a szendvics titulushoz tartozó feltét még ne csússzon le a fejéről és le tudják róla halászni majd beledobni a szemetesbe. A vacsoráját! Így pufog még egy sort az orra alatt, amit nem hallhat a lány, hogy:
- De hisz az még ehető volt. - és hangosan kordul is egyet a gyomra erre helyeslően. Na de nincs mit tenni, a kuka elnyelte és azért ahhoz nincs gyomra drága Bibinknek, hogy onnan kihalássza. Így tovább mormogva veszi el a felé nyújtott lapátot és a kezeit védelmező kötésnek hála el is kezdi belesöpörni a nagyobb cserepeket.
- Bíborka vagy Bibi. - hangzik a kurta bemutatkozás a lány kérdésére, mert azért mégse neveletlen a mi kis manónk, csak szörnyen fel van paprikázva. Éhesen kicsit máshogy gondolkodik a manó lánya, mint teli hassal, így persze ilyenkor teljesen egyértelmű, hogy semmi se jó. Így a lány hiába próbál kedves lenni, manónk tovább duzzog.
- A diákok nem szoktak vacsora időben is sétálgatni. - nyögi ki végül, ami legjobban böki a csőrét és az se érdekli, hogy ez bizony szemtelen egy megjegyzés volt. Drága manó anyja, apja most biztos szörnyen szégyellné ha itt lennének. "A manó mindig udvarias!" Csendül is rögtön Bibi fülébe anyja kedvenc tanító mondata.
- Bocsánat, nem úgy gondoltam. - motyogja így rögtön, és képzeletében helyeslően bólogat a mamája.

Evelin

A szokásos ablak ellenőrzési sétáját tartja, amit mostanra osztották rá manó társai, hogy addig se csináljon kalamajkát, amíg a vizsgaidőszak előtti nagytakarítás folyik amikor is a könyvtárba érkezik. Na itt van ám ablak rendesen. Az egyiket ráadásul egy könyvoszlop eltakarja, amit valaki ki tudja miért az ablakpárkányra halmozott fel, így viszont Bibi nem látja, hogy ép-e az ablak vagy sem. Így mit talál ki vajon ez a nagyon leleményes manónk? Hát beveti a csodás manóbűbájt! Ami csodás is lenne, ha nem lenne genetikai defektes a mi drága manónk. Épp reptetné kicsit a könyvkupacot, hogy jobban lássa, viszont a szemkontaktusos reptetésnek nem tesz jót az ablakra tekintés, így a nagy kupac könyv Bibi fején landol, mind a 12 nehéz példány! Hangos puffanással zuhannak le, amit majdnem hasonló hangos nyögés fogad majd szuszogás és további nyögdécselés, ahogy próbál kimászni a kupac alól. A kezei beszorultak a kötetek alá, így varázslatnak helye nincs. Amúgy sem mer próbálkozni vele, még felrobbantaná őket vagy magát. Így csak nyögdécselve próbálkozik, nem mer segítségért kiáltani, hisz akkor kiderülne, hogy megint rumlit csinált.

Nem sokáig kellett küzdeni, pedig már kezdte feladni a dolgot és feladni az elveket a segítségért kiáltással kapcsolatban mikor érezhetően elkezdett kevesebb lenni a súly és meg is pillantotta két könyvvel később megmentőjét, egy diáklányt. Mikor az utolsó könyv is lekerül róla - ami volt olyan nehéz, hogy még az az egy is földhöz szegezte - felpattan, leporolja magát és megropogtatja tagjait. Nagyszerű, most nem tört csontja.
- Igen, köszönöm a segítséget, így már sokkal jobb. - hálálkodik mosolyogva és közben bólogatva rázza a fejét, nagy fülei szinte csapkodják így az arcát.
- Ó, én csak az ablakokat ellenőrzöm. - mondja és ki is húzza magát nagy büszkén, hisz fontos feladat ám az övé. Legalább is ő úgy hiszi, a több manó meg szánakozva mosolyogja. Hisz ha Bibi is tudna a törésre kitalált riasztó bűbájról most ostobaságnak tartaná a feladatát. Na de az édes tudatlanság ilyenkor a legjobb.

Ez a mai este az érzelmi kavalkád netovábbja. Igazából szinte köpni nyelni nem tud hirtelen mikor úgy kezelik, mint egy hölgyet. Hisz ő egy manó! Aztán csak megjön a hangja és a felháborodás is vele.
- Mit tetszik képzelni itt. Még hogy egy manót kiszolgálni?! Mit szólnának hozzá a többiek. - a felháborodás a végére inkább sopánkodásba megy át, össze is roskad a padlón és a kezébe temeti az arcát, hisz ilyet még a világ nem látott egy manó, mint hölgy és kiszolgált személy? Ki is tagadnák. Mit kitagadnák, Bibi vonulna önként száműzetésbe vagy inná ki a méregpoharat. Hisz az addig rendben van, hogy ők szabad manók, de akkor is a szolgálat az életük és a legfőbb vágyuk. Félve is tekint körbe, hogy vajon hányan hallhatták ezt a szemérmetlen ajánlatot.
- Ne tessék velem szórakozni kérem, annyira nem erős a szívem. - sopánkodik tovább egyre jobban kékülve-zöldülve. Kiszolgálni egy manót, istenem!
- Tessék szépen leülni és majd én hozom, ami a szíve vágya a kisasszonynak. Még hogy cselédlány. - dohog tovább, mert nem egy könnyen lép át ezen a kijelentésen. A kezére tekintve fedezi fel, hogy a szép rózsaszín kötései narancssárgás árnyalatban pompáznak pár gyümölcsrosttal. Amikor nagy morcosan sepregetett vele a padlón észre sem vette.
- Narancslevet tetszett inni? Hozzak esetleg? Frissen facsarva? Hűtve? Egy kis könnyű vacsorával? - pattan is a padlóról és húzza ki magát, hogy vele aztán minden rendben. Ő egy tettre kész manó. Nem fog ám szégyent hozni a társaira.

Willa

Hajaj, drága manónk kezd az üres folyosók, termek szellemévé válni, ahogy kering a kastélyban és közben nagyban tekintget az ablakok felé. Vagy csak bedugja hosszú orrát a terem ajtajába, vékony kötésekkel teli ujjával számolgatja az ablakokat majd helyeslő morgásokat adva halad tovább. Épp így tesz a harsogó portrék folyosóján is, ahol ugyan nem sok ellenőrizni valója van így csak meg-megáll egy-egy festmény előtt és hosszasan nézegeti miközben a portré tulaja grimaszokat vág neki vagy épp felháborodva érdeklődik, hogy "mit bámulsz, he?!". Így halad szépen előre, amikor az egyik portré alatt egy elveszettnek tűnt lányt talál. Kicsit meghökken rajta, hisz így vizsgaidőszak előtt már nem sokan tévednek el ennyire, vagy lehet rosszul méri fel a helyzetet és csak pihenget a lány. De ennyi hangos festmény mellett ki akarna pihenni? Így felbátorodik és kezét tördelve megszólítja a lányt kissé remegő hangon.
- Elnézést a zavarásért, segíthetek valamiben? - és nagy szemeivel kérdőn tekint a lánykára.

Azért Bibi mégis próbálkozik a magyarázattal, hisz belé nevelték, hogy mi a manó dolga, de azért egy része mégis belülről jön a manó életérzés, hisz Bibi már nagykorú manó, ugyan még éppen csak, de az, és ez valami pubertás utáni dolog lehet, addig még lázadnak a kismanók, hogy ők bizony nem fognak szolgálni aztán mintha egy kapcsolót átkapcsolnának és rendes kismanók lesznek.
- Tetszik tudni egy manónak nincs szüksége pihenőnapra. Sőt, annyi pihenés se kell nekünk, mint egy embernek. És a fáradt manó boldog manó. - jelenti ki elégedetten mosolyogva az akár reklám szlogennek is beillő mondatot. És már sürög-forog készül a narancslé. Egy kis intés és már facsaródik az a levegőben az a narancs, bele egy kirakott pohárba, az utolsó cseppig majd egy elegáns ívben a kukában landol. Még egy kis kavaró mozdulat a pohár felett és látszik ahogy a hidegtől lecsapódik a pohár oldalán a pára. Bibi pedig már majdnem tapsol, hogy sikerült megoldani a feladatot még pedig varázslattal. Persze nem látja az asztaltól, hogy a másik oldalon az egyik manó végezte el a varázslatot, egy másik pedig lefedte Bibit, hogy ugyan ő azt higgye varázsol, de a valóságban bizony nem ő volt. Mindenkinek kell egy boldog pillanat. Már siet is vissza Alinához egy tálcán nyújtva a tökéletesen facsart hűtött narancslevet egy sugárzó mosoly keretében.
- Íme a narancsleve. - szinte madarat lehetne vele fogatni, a két segítő manó pedig elnézően somolyogva tér vissza a munkájához.

Nem szalad ám ő sehova. Hisz miért tenné? Most érkezett csak a könyvtárba és hány de hány ablak van itt, és már rögtön az első bajba keverte, így természetesen örömmel fogadja a segítséget.
- Ha van kedve társulni a kisasszonynak természetesen, még rengeteg ablak van itt. - mutat körbe csak a hatás kedvéért. Jól is esik neki, hogy segítenek illetve nem is tud mit kezdeni a helyzettel, hisz egy manónak segítség? De ahogy látja a lánynak van kedve jönni és ugyebár az elsődleges feladat, hogy kiszolgálják az embereket és ebbe beletartozik az is, hogy nem okoznak csalódást.
- De tudok magamra vigyázni, mindig van nálam ragtapasz és kitűnően megtanultam az elsősegélynyújtást. - húzza fel picit azért az orrát, hisz nem is Bibi lenne ha ezt nem kérné ki magának.
- Bocsánat, nem akartam illetlen lenni. - teszi hozzá, mert érzi megint szemtelen volt, és a fejében anyja már dorgálja is előző szavaiért.

Békésen pakolgatja a tűzifát a kandalló mellett mikor egy akkora ütés éri hátulról, hogy nyekkenve ráborul az előbb pakolt fákra és egyszerre lát csillagokat és madarakat, de hát nincs is tavasz, vagy karácsony. Vagy Merlinre, hol van most? A fejét dörzsölgetve egyenesedik fel és pottyan rögtön fenékre úgy megszédül. Hát sokat esett már le mindenhonnan, ment neki mindenfélének, de a derült égből ütéssel még nem volt dolga. Egyáltalán mi ütötte meg? Forgolódik kicsit és veszi észre a mellette heverő cipőt. Majd rögtön utána, ugyan még kissé homályosan a cipő tulajdonosát.
- Azt hiszem. - feleli bizonytalanul, megpróbál felállni, de szédülési rohammal újra a fenekén landol. Már egyre jobban látható, hogy egy hatalmas szilva nőtt a fejére, mind méretében, mind színében az említett gyümölcsre hajaz a duzzanat, ráadásul egyre jobban fáj ahogy tapogatja.
- Lehet kell egy kis pihenő. - nyögi ki és szusszan egyet, az alapból kismanó még kisebbnek tűnik így, hisz így jó ha van egy vonalzó nagyságú, de annak a nagyrészét is a hatalmas fülei teszik ki. Még nem teljesen jutott el a tudatáig a fiú kérdése így csak ingatja a fejét és kótyagosan nézegeti.
- Ó, semmi különös. Csak pakoltam a fát és a holnapi vacsorámon gondolkodtam és hogy vajon a pillangók maguktól döntik el, hogy milyen színűek lesznek vagy a család mondja meg, hogy már pedig te fiam piros leszel lila foltokkal. - mélázik tovább. Ajaj, nagy a baj, szegény manónk nem kicsit beszél mellé hanem nagyon. Hozzá réveteg mosoly játszik ajkán és egyre távolba révedőbb a tekintete.

Nevéhez híven bíbor árnyalatúra pirul a bóktól, nincs ő ahhoz hozzászokva, hogy örüljenek a cselekedeteinek vagy csak arckifejezéseinek. Legtöbbször csak korholó szavakat kap, hogy ezt nem így kell, azt nem úgy kell. Egy manó hogy lehet ennyire önfejű és még sorolhatnánk napestig. De meghajol és szégyenlősen mosolyog miközben magában örömködik, hogy sikerült örömet szereznie és nem tört zúzott hozzá és még ő is egyben maradt és fú, ennyi izgalom elég volt mára. Épp akkor kordul egy nagyot a gyomra mikor Alina felpattan és gyors búcsúzkodásba kezd. Szinte szégyelli, hogy örül annak, hogy a lány magára hagyja és véégre megvacsorázhat.
- Dehogy van terhemre a kisasszony. Jöjjön bármikor, legközelebb lesz süti ha gondolja, de narancslé biztosan. - bólogat hozzá elégedetten. Ez bizony így lesz és pont. Nincs apelláta.
- Viszontlátásra és jó éjszakát kisasszony! - köszön el és mikor kilép a lány az ajtón jön rá, hogy de hisz sütit most is tudott volna adni neki és már temeti is a kezeibe az arcát.
- Buta Bibi, ostoba Bibi! - korholja magát lemondóan. Hát még van mit tanulnia a manómesterségről.

//Bizony, én is köszönöm //

Nagy kő esett le a szívéről, nem is tudja mit tett volna ha a lány azt mondja nem bocsát meg neki illetlen viselkedéséért. Mikor feladatáról kérdezik fontoskodva mesél róla.
- Végig kell néznem a kastély összes ablakát, hogy a tanév során nem törték-e be vagy repedt meg vagy hasonló balesetet nem élt meg, mert a vizsgaidőszakra a legnagyobb csöndet igyekszünk a diákoknak biztosítani és egy törött ablak tovább törhet szörnyű csörömpölés közepette vagy a teljesen kitörtön madarak szállhatnak be rumlit és zűrzavart csinálva. - szinte sugárzik róla az öröm, hogy ilyen fontos feladatot láthat el, pedig ha tudná...
- Ó, de tényleg nem szeretném untatni a kisasszonyt. Biztos tanulnia kellene én meg csak itt fecsegek csacskaságokat. - kicsit szégyenkezik azért, mert ilyen hosszan talán még sose beszélt diákkal, hisz drágább az ő idejük, mint egy kis manóé.

Most már nem csak csillagokat hanem azokat a pillangókat is látja, amikről beszélt. És álmélkodva figyeli a képzeletbeli pillangók repkedését elmélázva, így nehezen jut el a tudatáig, hogy kérdezgetik.
- Bíborkának vagy Bibinek hívnak a többiek, vagy te mihaszna kelekótya is voltam már, de az még régen, azóta ügyesebb lettem ám. És hogy milyen nap, hát másnap, húsvét vagy karácsony... - látszik, hogy gondolkodik a kérdésen elég erőteljesen, még a homlokát is ráncolja a nagy igyekezetben.
- .. vagy vajsör másnap. - jut a konklúzióra és nagyon viccesnek találja a kis sziporkáját így hangosan kuncog rajta, ami nem éppen jellemző rá. A feje helyett a hasát kezdi fogni nevettében és el is dől a nagy hahota közepette. A hogy létére vonatkozó kérdésre így már nem is tud felelni, csak a könnyeit törölgeti a szeméből. A fiú most biztos azt hiszi, hogy megbuggyant, pedig rendes manó ő és normális csak most tényleg nagyot kapott a kobakjára. Mikor meglátja a kanalat újabb röhögőgörcs kapja el és nagy csuklások közepette kinyögi.
- Én levest eszek vele, nem tudom az úrfi mire tudja még használni, de lehet én vagyok fantáziátlan hozzá. - és mit ide tiltakozás, az se tudja hol van, így bizony megy az a kanál a púpra, kis manónk pedig ugrik egyet helyből és rögtön kijózanodik a fájdalomra, amit a púp visszanyomása okoz.
- A manóba. - kiállt fel ijedten és szaporán pislog körbe, mint aki most tért magához egy mély kábulatból.
- Hol vagyok? - tekintget körbe majd újabb összerezzenés kíséretében veszi tudomásul, hogy nincs egyedül. És torkára forr a szó, halálra váltan néz a fiúra majd a kanálra majd ismét a fiúra és homlokát ráncolva próbálja kitalálni, hogy mégis minek térdelnek mellette egy kanállal. Mit művelt már megint?!

Kezeit tördelve tekintget a lányra, valami különös oknál fogva fél, hogy mégis megharagudnak rá, hogy időt rabol, de hiába lesi az előjeleket egyet sem vesz észre.
- Nos elvileg szólnom kell a napi felelős manónak, hogy találtam egyet és megjavítják, mert szóval.. izé.. én nem vagyok valami jó a javító varázslatokban. - vallja be szégyenkezve. Ez bizony egy igen fájó pont az életében. De hát nincs mit tenni, defektes manóként is manó marad így tenni kell és tenni, nincs megállás.
- Általában nem veszélyes, hacsak nem jönnek szembe kóbor könyvkupacok. - feleli egy apró mosoly társaságában, amit engedélyez magának, hisz talán vicces amit mond.
- És nem lesz a kisasszonynak baja abból ha ma kihagyja a tanulást? Nem szeretném ha miattam büntetnék meg. - vált át ismét aggodalmaskodóba és hangosat roppan az egyik ujja ahogy tördeli őket nagy aggodalmában. El is fintorodik a roppanásra, mert a hangja mellé még fáj is, rögtön óvatosabban folytatja a stressz levezetést.

- Tetszik tudni mire észre veszem azokat a kóbor kupacokat már maguk alá temettek, nagyon gyorsak ám, igazi ragadozók. - jelenti ki határozottan, ma úgy tűnik nagyon elemében van sziporkák terén. Biztos nagyon beverte a fejét, azért lett ilyen magabiztos, pedig ez nagyon nem jellemző rá. Nem ám.
- Csokit? Ó, nem, köszönöm szépen de nem kérek, a manók nem ehetnek ilyet. - rázza a fejét és bánatosan néz a csokira, mondjuk azt ő se tudja miért nem ehetnek, de egyszerűen ez lett belé nevelve és annyira nincs bátor, hogy kipróbálja vajon igaz-e. De egyébként is, ki látott már kövér házimanót? Tömzsit esetleg, na de kövéret?
- Nem, nem, nem ehetek. - rázza még erőteljesebben a fejét mikor a lány próbálja rátukmálni. És szinte már úgy néz a csokira, mint valami undorító fertőzésre, még a kezével és próbálja eltolni, hogy ő bizony nem, ő nem ehet.
- Meg akar mérgezni?! - fakad ki végül. Lehet elkezdte túl dramatizálni a dolgot, de már eljutott a halálos rettegés fokozatba és ilyenkor nincs megállás.

Willa

Úgy tűnik jól mérte fel a helyzetet, egy eltévelyedett lélekkel van dolga, vagyis lélek plusz test, nem árt ebben a világban ezt kihangsúlyozni mikor annyi szellem mászkál csak úgy össze-vissza az ember körül, az emberen át és mindenféle módon.
- Üdvözlöm, ha gondolja a kisasszony útbaigazíthatom. - pillant fel a magasságokban, hisz legalább kétszer de inkább háromszor olyan magas a lány, mint ő így elég nyaktörő mutatvány szemkontaktust tartani, hátra is lép kettőt, hogy kényelmesebb szögben álljon a nyaka. Kíváncsian nézegeti a lányt, mert próbál rájönni, hogy új diákkal van dolga vagy csak egy feledékeny elsőssel, aki még nem szokta meg az életet a kastélyban, de rákérdezni nem mer, az szörnyű illetlenség volna, már az is illetlenség, hogy így nézegeti, de kölcsön kenyér visszajár, ha ezt elmesélné az anyukájának mit kapna ezért, hogy úgy viselkedik, mint egy neveletlen kamaszmanó.
- Igen, az egész családommal. Meg még sok más házimanó is. Gyakran tetszik majd találkozni velünk ha szemfülesen jár kel a kastélyban. Általában próbálunk nem láb alatt lenni. - fecseg össze-vissza de gyorsan észbe kap, hogy talán nem is kíváncsi ennyire a lány rájuk és nem folytatja tovább a szócséplést.

Hát ilyen egyszerűen nincs! Nem akar csokit enni és kész, hogy nem lehet ezt megérteni?! Töpreng magában szinte már felháborodottan, persze kimondani nem meri, tiltja az illem, de legszívesebben elszaladna világgá, ahogy itt próbálják rávenni a csokievésre. Még csak az hiányzik, hogy lefogják és megtömjék vele. Biztos kiköpné!
- Biztosan. Manók nem ehetnek csokoládét. - szajkózza továbbra is és rázza a fejét, a nagy tukmálás miatt már a szájára is szorította a kezeit, hogy még véletlenül se kerülhessen be egy morzsája se a szájába. Amikor közel nyújtják felé még levegőt venni se mer, mert mi van ha belélegezve is mérgező? Bár az biztos nem, hisz készítenek a manók csokoládés süteményeket és akkor terjeng a csoki illat a konyhában. De azért jobb nem kockáztatni. Ilyen közel egy manó orrához se kerül csokoládé, bár mondjuk múltkor Habók belezuhant a csokipudingos üstbe és túlélte. De jobb nem kockáztatni.
- Nem, nem. - motyogja a kezei mögül és még hevesebben rázza a fejét, már ha létezik ilyen sebesség még hátrálni is elkezd egyre nagyobb félelemmel a szemeiben, viszont mivel hátul nincs szeme így természetesen neki gyalogol egy könyvespolcnak, amit meglök, így a rajta lévő könyvek egy része igen veszélyesen inogni kezd, vajon lezuhannak szegény manónk fejére?

Evelin

Repkednek a könyvek, már húzza a nyakát, hogy ez bizony fájni fog mikor megmentik az irháját. Mára több balesetet lehet már nem tudna elviselni. Elég volt ennyi.
- Köszönöm az életmentést. - fújja ki a levegőt, mert csak most tűnt fel neki, hogy ijedtében eddig nem mert levegőt venni, és mint tudjuk ez nem a legegészségesebb, még egy manónak sem.
- Hát.. vannak ennél veszélyesebb helyek is a kastélyban. Például a páncélokkal teli folyosók vagy termek, főleg ha a páncél mellé csatabárdot is állítottak, na az az igazán veszélyes. - még a gondolattól is megborzong. Múltkor is majdnem levágta a fülét egy alászálló bárd. Na jó, lehet kissé meglökte és azért mozdult ki a helyéről. De senki se látta, így nem lehet rábizonyítani.
- És dehogy az Ön hibája, én voltam ügyetlen. Láthattam volna, hogy mögöttem van egy könyvespolc. Rossz Bibi, buta Bibi. - korholja magát hangosan. Mára már csak ennyi maradt meg a szabad manóknál szokásként, de ez is inkább csak a konzervatívabb családokban. Bibi így messze esett a fájától.
- De el is felejtkeztem közben az ablakokról. Na lássuk csak... - és körbetekint de kissé tanácstalan arcot vág. Az egyik ablak épp ugyanúgy néz ki, mint a másik, illetve a könyvsorok is. Vajon ezt a részt nézte már?
- Akkor ez most a bejárattól nézve a második vagy harmadik beugró? - töpreng hangosan és hol a bejáratot keresi a szemével hol a könyvsorokat számolja. Valahogy sehogy se jön össze.

Nem igazán sikerül realizálni azonnal, hogy mégis hol lehet és hogy került ide így folyamatosan tekintget jobbra-balra mintha keresne valamit, pedig az első körbenézés után rájött, hogy hol van, az előtte térdelő fiú által meg is bizonyosodik róla, de azért még nem tiszta a kép, hogy került ide. Éppen a konyhában ténfergett feladat után, amikor elküldték, hogy rakja meg a kandallókat a tanári szobákban és a társalgókban, tényleg, hát így került ide. Még a fejére is csap, de rögtön feljajdul. Hogy lehet ilyen ostoba?!
- Semmi gond, buta egy manó vagyok, mint látható, nem kár értem. - mosolyodik el halványan, bele is halna a szégyenbe ha miatta hibáztatná bármiért magát egy diák.
- Egyébként társalgónak nevezik legtöbbször ezt a helyet, azért is vannak kényelmes fotelek és a többi. - segíti ki a diákot, legalább valami haszna legyen ha már ennyi bajt okozott. Vagyis talán, a fene se tudja, mert végülis a leírás alapján ő vétlen áldozat volt.
- Igen, úgy hívnak és a fákat rendezgettem illetve raktam a tűzre. Nagyon hideg tud lenni estére a kastélyban még nyáron is. - úgy tűnik még a fejsérülés hatása alatt van annyit fecseg, pedig nem jellemző rá. Sőt, nagy nyugodtan ücsörög tovább a földön és eszébe nem jut, hogy el kellene indulnia, pedig még dolga lenne. A tanári szobákban ezen az emeleten még nem is járt.

Evelin

Nézi ahogy a lány ellebegteti a könyveket, majd pattanna, hogy segítsen az utolsóval, ami nem akart engedelmeskedni a bűbájnak, de amíg fél pillanatra a lány el van foglalva a székkel Bibi hasra is esik a saját lábában, de gyorsan felpattan és leseperi magát, mintha mi sem történt volna. Így viszont meg lett az időveszteség és máris haszontalan manónak érzi magát. De azért elvégzi a feladatát és a sorban végig tekintgeti az ablakokat, majd végig sétál a többit is megnézve. Ahogy várható volt egyik sem volt se törött de még karcos sem. Így visszacsattog a lányhoz és a fejét rázza.
- Bizony, egyiknek sincs baja, akkor azt hiszem nekem itt a munkám véget ért. Gondolom a kisasszonynak most már tényleg tanulnia kellene, hisz itt a nyakunkon a vizsgaidőszak és nem tudnék úgy aludni, hogy a kisasszony az én buta fejem miatt bukik meg vagy szerez rossz jegyet. - tér vissza a már szintre mantrává váló mondatokhoz.
- Tessék nyugodtan tanulni menni és köszönöm a segítséget, az életemet tetszett megmenteni. - hálálkodik meghajolva a manó, szinte a földet sepri az előre csapódó füle illetve az orra, olyan mélyen meghajol. Mondjuk neki nem nehéz, hisz alig nőtt ki a földből.