28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tormay Lénárd összes RPG hozzászólása (59 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. július 19. 14:55 Ugrás a poszthoz

Tanja


Nagyon korán van, ennek ellenére kint császkálok a folyosókon. Ami azt illeti, nemigen vagyok tisztában a takarodóidő végével, de hogy őszinte legyek, még a pontos időt se tudom. Nincs rajtam az órám, nem hordhatom állandóan.
Amióta itt lakom, egyszer nem aludtam jól. Szerintem a szállás minőségével van a baj. Az azért nem lehet, hogy ne álltam volna át ennyi idő alatt az itteni időzónára, bár... Lehet benne valami, végül is. Korábban kelek, sokat jár az agyam, állandóan nyomaszt valami megfogalmazhatatlan, ami miatt jobban elkeseredek. Ezek egyike se volt jellemző rám. Úgy érzem, ez nem én vagyok, de még magamnak sem merem bevallani.
Hogy a változás módja felől gondolkodjak, csendre és nyugalomra van szükségem. Olyan helyen, ahol kisebb valószínűséggel botlok ismerősökbe. (Nem mintha bárkit is az ismerősömnek mondhatnék úgy igazán) Ezért is döntök a folyosók mellett... Az olyan semleges övezet. Garantált üresség... Az őrjítő csend elől menekülve pedig megállok a fejetlenség folyosójának kezdetén. Itt még a festmények se szólhatnak hozzám. A mozgó portrék döntő többsége agyilag kikészült, beszédképtelen ilyenkor. Kapnának is a fejükre, ha este zajonganának.
Nekidőlök a falnak és lehorgasztom a fejem. Zsebbe süllyesztett kezekkel bámulom a padlót egy meglehetősen kifejezéstelen arccal. A kinézetemről ne is beszéljünk, mert az alvóruhámra csak felkaptam a talárom fekete köpenyét. Csak a későbbi hozzászokás céljából...
A Többiekre gondolok, és akkor mindent elárultam. Ám történik valami szokatlan, amire nem számítottam volna. Megjelenik egy csaj, plüssmacit szorongatva, ilyen kis aranyos bélelt papucsban, vagy minek mondják. Egy darabig elképedve bámulom, és akkor egyszerűen elcsúszik. Hanyatt vágná magát nekem a padlón, én meg a közelből bámulva tétlenül hagyom? Nem hiszem, hogy látott a homályban a falhoz simulva. Reflexszerűen kilépek elé és megpróbálom megállítani. Sikeresen összeütközünk, testsúlyával pedig hátralök. Egyik karommal a sokkos állapotban lévő szembejövőt derékon fogva, másikkal pedig a folyosó faláért nyúlva végül sikerül megmenekíteni magunkat az eséstől. Nem sok hiányzott hozzá pedig...
Különös hőstett volt tőlem. Magától jött egy szempillantás alatt. Hidegen elengedem a lányt, miután meggyőződök stabil egyensúlyállapotáról. Bajban vagyok a szavakkal, ezért hosszú ideig csak bámulok rá kerek szemmel.
- Durva... Vagyis... Szia? - hebegem. Azzal nyugtatom magam, hogy neki ez biztosan emlékezetesebb élmény volt.
Utoljára módosította:Tormay Lénárd, 2014. július 19. 14:57
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. július 19. 20:06 Ugrás a poszthoz

Tanja


Az elkapott lány nagyon meglepődik. Ez teljesen érthető, hiszen vadidegen vagyok a számára. Magamat beleképzelve a szituációba roppant zavarba ejtő lenne, ha nőként egy ismeretlen fiú ölelne magához a kongó folyosó hajnali fényeiben. Mégsem kezd el ütlegelni, nem illet rossz szavakkal. Mosolyogva kezd bőbeszédű magyarázkodásba, amitől engem is átjár a megkönnyebbülés. A kézfogást furcsának találom, de viszonozom.
- Semmi baj. Lénárd vagyok. Azt azért nem, hogy elcsúszás előttem a folyosón. - mosolyodom el a jóleső magyarázkodása után.
Nagyon durván kell figyelnem a magyar nyelv állandó használatára. Hiába anyanyelv, valahogy nem érzem. Óvodában még ragaszkodtam hozzá, aztán szépen lassan kikopott belőlem. Könnyebb volt megértetnem magam angolul, ezért egy idő után már úgy is gondolkodtam. És ki gondolta volna, hogy egyszer még vissza kell ide jönni? Sose számítottam arra, hogy az anyámtól tanult nyelv egyik pillanatról a másikra fontos lesz. Amit otthon, egymás között használtunk, az nem minden esetben alkalmazható a köznapi életben, ezért biztos vagyok benne, hogy adódhatnak apróbb nehézségeim, amiket csak sejtek, vagy észre se veszek. Például nagyon hegyezem a füleim és erősen koncentrálok, hogy értsem a hallottakat és egyből kapcsoljak, hogy miről van szó. Tanja ezúttal szépen megedzet.
- Egyben vagytok egyébként? - kérdezem mögé nézve, a plüssmackót ugyanis már nem látom magam előtt. Valószínűleg szégyelli előttem, hogy ilyesfélét hord magánál, ezért próbálom kiugrasztani a nyulat a bokorból. Nem akarok gúnyolódni, csak bosszant a macibujtatás.
- Neem, én nem prefektus vagyok. Talán mintha úgy néznék ki? - kuncogok a szám elé téve a kezem.
- Nehezen alszom mostanság. Túl sokat kezdtem aggódni. Nem jó, de ez van. Neked mi történt?
Próbálok legalább annyira barátságos lenni, hogy elnyerjem Tanja bizalmát. Jól jönne egy lelki társ, akinek nagy vonalakban elmondhatom a problémáimat. Esetleg... Ha megfelelő a személy. A lányok általában jobban megértik az ilyesmit. Még mindig a falnak támaszkodom és meglepően tapasztalom, hogy az égbolt széle egyre fényesebb kezd lenni.

Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. július 20. 19:42 Ugrás a poszthoz

Tanja


Sem Tanjának, sem az ő plüssmackójának nem esik baja. Mindketten épségben megússzák az esetet. Amint világossá válik az ő részéről is, hogy előlem nem kell rejtegetnie, előkapja a háta mögül és megöleli a szemem láttára. Nem igazán tudom, hogy mit mondjak erre. Nekem nincs lánytestvérem, és máshol sem láttam ennyi idősen plüssözni valakit. Én már rég leszoktam a használatukról. Talán néhány darab még megmaradt emlékként valahol... Biztos vagyok benne, hogy ennek a macinak is megvan a maga története, amiért olyan fontos a tulajdonosának.
- Az jó... - mosolygok, ahogy elnézem kettejüket - Őőő. Guine mi? Ez furcsa név nagyon. Nem hallottam, nem magyar eredet, igaz?
Tudom, hogy soknemzetiségű iskolába kerültem, így bizonyára olyanokkal is fogok majd találkozni, akiknek szintén van egy kis nyelvhasználati hibájuk és akcentusuk.
- Odaadod megnézni? - kérdezem nagyokat pislogva, és már nyúlok is felé óvatosan, hogy rövid ideig én is a kezemben tarthassam. Az eddigieket mérlegelve szerintem nincs akadálya, hogy én is megfogjam egy kicsit.
Nem nézek ki prefektusnak. És tényleg. Nem is lenne szívem megbüntetni senkit. Azt hiszem nem tudnék kellő határozottságot felmutatni. És persze az sem mindegy, hogy én még csak most jöttem. Mi a fenének hordanám a jelvényt, ha alig ismerem a járást? Nem szeretnék a gárda tagja lenni, mert rettentően unalmasnak és nevetségesnek találom a munkájukat.
Megtudom, hogy miért jár erre. Szeretnék valamit megkérdezni tőle, ami úgy ahogy megy is.
- Én sem szeretem a rossz álmot. Ah, akkor van egy bátyád? Nekem csak két öcsi. Mindig vágytam idősebb fiútestvért is. - árulom el neki egy kicsikét már oldottabban ezt a mellékes infót magamról, majd folytatom
- Te pedig akkor... másik házad van? Két ház között bemenni nem lehet, igaz? Nincs mászkálás oda. Te hogy akartad akkor?
Ekkor már az arcomon ül a zavartság, amit magyarázó kézmozdulataimmal próbálok orvosolni. Bízom benne, hogy Tanja megérti, hogy mit szeretnék tőle kérdezni. Csalódva tapasztalom, hogy az ő gondjai jóval kisebbeknek tűnnek az enyéimnél. Természetesen nem sajnáltatni szeretném magam, de kénytelen vagyok jelen helyzetben ezt látni. Neki sem lehet könnyű az élete, mégis irigylem.
- Hát, nem is tudom - pirulok el a tarkómat megérintve - Nem hiszem, hogy tudnál segíteni. Azért megpróbálni lehet. Beszélgethetünk, én szívesen, ha téged nem untat - vonom meg a vállaim.
Egy darabig harcoltam önmagammal. Nem tudom, hogy mennyire tartozik ez a dolog Tanjára, és hogy mennyire érdekelné őt az én magánéletem, amit nem szívesen teregetek ki azért. Odasétálok a fal mellé és annak támaszkodva leülök a földre, lábaimat kényelmesen kinyújtva magam előtt. Remélem ő is csatlakozik hozzám, hiba lenne középen álldogálni. Itt még mindig félhomály uralkodik.
- Hol kezdjem? Különös így előtted ilyenekről beszélni. Igyekszem röviden a megfogalmazást - veszek egy mély levegőt és fejjel Tanja felé fordulva a szemébe nézek - A szülők válni... elváltak. Vagyis anya és a nevelőapám. Én pedig jöttem anyával ide. A két testvér maradt ott. Ez váratlanul ért, így nincs nagyon ez megoldva, lezárva szerintem. Az ottani életem jó volt, meg vannak ott a testvéreim és találkozni nem sokat tudunk. De nem biztos, hogy ez zavarna annyira. Nem tudom az okot. Lehet biztos még nem megszokott itt az iskola. Nekem... - nyelem le a beszédem alatt felhalmozódott nyálmennyiség jelentős részét.
- Ez nem sajnáltatás, nincs akkora baj, megoldom, csak gondoltam mondok valamit magamról, mert ez nem titok. Meg ez is jó hely, nem azért. Szóval érted... Gondolom neked nagyon mit nincs mondanod erre.
Kíváncsian várom a választ, mert ha szerencsém van, elkergetheti az este rám telepedett negatív gondolatokat. Biztos vagyok benne, hogy a front, vagy valami más hozza ki belőlem, hogy ilyeneken agyalok. Eddig se lógattam az orrom, és ezután sem szeretném.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. július 29. 16:07 Ugrás a poszthoz

Tanja


Így már mindent értek. Egyáltalán nem tartom szégyellnivalónak, ha ennyi idősen is van kabalája, kedvenc régi játéka valakinek. Ez emlékezteti őt valami kellemesre, ráadásul védelmezői szerepkört tulajdoníthat neki, így úgy hordhatja magával, mint valami talizmánt.
Egy kicsit még magamnál szorongatom a kölcsönkért vendégem, majd illedelmesen visszaadom jogos tulajdonosának. Máris jobban indul a reggelem. Micsoda hülyeség... Ezt is csak akkor csinálom, ha mások nem látják, de hát ilyen vagyok.
- Ugyan már! Szerintem vagy elég bátor. Egy maci nem baj. Lehet, nekem se lenne rossz kapni valahonnan. - döntöm egy kicsit oldalra a fejem.
Rátérünk a testvérekre. A családra, az aktuális érzékeny pontra, amit igyekszek valahogy kiheverni. Zavartan összefonom a karjaimat, mintha így próbálnám védeni magam a kellemetlen kérdések elől, a lány szavai azonban a várttól eltérően hatottak rám. Testtartásom újra ellazult, s vehettem egy mély levegőt. Sosem kell aggódnom, ha a múltam örömteli mozzanatairól beszélek. Aki pedig másról faggat, az menjen a fenébe a taplóságával együtt. Tanja (egyelőre úgy tűnik) nem olyan ember, ő tud tapintatos lenni, s képes a kíváncsiságán uralkodni.
- Igen, azt tettem, mert ez a dolga egy bátyónak. Szeretem őket. - jelentem ki apai büszkeséggel a hangomban, holott csak az öcséim.
Tanja után ihletet kapva csinálok pár váll és fejkörzést, hogy megakadályozzam az újbóli elálmosodást. Kiásítom magam, megtörlöm a szemem és visszaállok eredeti testtartásomba.
- Elnézést - nevettem el magam a fáradt hangon kijelentett bocsánatkérés után -És te sokat tanultál... a Gregtől? Milyen a viszony kettőtöknek?
Utóbbi mondatai után, melyek a Rellon ház klubhelyiségének jelszavával voltak kapcsolatosak, nem éppen arra következtetek, hogy belsőséges viszonyt ápolnak egymással. Ha így lenne, biztosan betehette volna a lábát a sárkányok házába. Ehelyett ideszáműződött, hogy nyakát törje a csúszós folyosópadlón. Annak a bizonyos Gregnek fogalma se lehet arról, hogy szegény húga életével játszott. Most is gondolom mélyen és gondtalanul alszik az alagsor sötét bugyraiban.
- Hoppácska. Ez érdekes kezd lenni. Akkor van barátnő, akit te esetleg nem annyira kedveled? Aaa... dolgot... jól vettem ki? - kérdezek vissza megerősítést várva. Úgy kezdem érezni magam, mint egy nyomok után szaglászó detektív, aki az imént hallott információmorzsából és a hanglejtésből egy következtetésre jutott. Nem sokszor hallottam mostanában magyar beszédet, így persze lehet, hogy csak félreértettem valamit. Tanja sem magyar, azt hiszem... Legalábbis nem teljesen, de inkább rá se kérdezek, mert túl kínos lenne.
- Nincs is passzolás akkor. Két elég különb házban vagytok. - állapítom meg, majd a négy ház fordított sorrendben való halk elsuttogása után kinyögöm a sajátomat is - Eridon.
Igen, ebben a házban vagyok, de nem érzem magam még teljesen a tagjának. Idővel nagyon remélem, hogy beilleszkedem a közösségbe. Addig is itt van mondjuk Tanja, akivel úgy tűnik, hogy egészen jól ki tudok jönni.
Szívesen hallgat. Hát jó, ő akarta. Leülök és a falnak támaszkodom. Hallgatóságom szinte egyből csatlakozik hozzám a földre. Egy picit közelebb araszolok Tanjához, hogy ne kelljen felemelnem a későbbiek folyamán a hangomat. Hat fülre vonatkozik mindaz, amit most mondok, és az utolsó két fület a macira értem.
Beszéd közben az ujjaimmal játszom. Szinte alig nézek a lányra, teljesen megfeledkezem a körülményekről. Csak ülök, és lekonyult fejjel meredek a padlón előttem heverő porcicákra. Ahogy felidézem ezeket az emlékeket, teljesen felkavaródnak az érzéseim, még jobban lehangolódom, de egyúttal meg is könnyebbülök. Kutyaszorítóban érzem magam, pedig nem akarok én itt búslakodni. A kellemetlen helyzetből a lány szavai zökkentenek ki - felkapott fejjel konstatálom, hogy a vállaimra dőlt. Nem gyakran csinálnak nálam ilyet az emberek, ezért az egészet letudom a lány empátiájának csúcspontjaként. Rezzenéstelen arccal bámulok ki a fejemből. És valljuk be, megnyugtató érzés áraszt el, még annak ellenére is, hogy szemmel láthatóan elpirulok.
- Ezt nem is tudtam. Akkor úgymond lelkitársak vagyunk. Hogy is mondják? Egy cipőben járás van? Vagy volt... - legyintek - Neked jobb annyival, hogy látod a testvéred, közel van. Nekem ők messze... Mint mondtam. Bárcsak jöhetnének ők is ide, csak a pénz sok. - sóhajtok a mennyezetre emelve tekintetemet.
Egy darabig csendben várok. Elmélkedve, gondolkodva, s lassan egyik kezemmel Tanja felé kúszva, hogy egy rövid ideig újból eltulajdonítsam a plüssállatát. Kell, hogy valamit megint szorongassak, ha már egyszer más nem jön ki a számon.
- Köszönöm, hogy meghallgattál. - jön ki a számon -
A gyors hangulatváltás miatt felvonom a szemöldököm. Alapjáratban nem ér váratlanul, ha hirtelen témaváltás jön, de ez most más. Egy kicsit megkérdőjelezi bennem, hogy mennyire tudta megérteni és átérezni a problémámat. Lehet, hogy a sebeimet nyaldosó eb vagyok, aki sérelmezi, ha a másoknak talán aprócskának tűnő gondja felett csak úgy átlépnek az emberek, s a pszichológiai tanácsadás helyett szórakozásba kezdenek. Mivel a folyosó nem vidámpark, s hajnalban nem tanácsos rajta zajongani, a viccmesélés marad. Pillanatnyi dühöm elszáll... Úgy döntök, hogy nem kapom fel a vizet. Csak segíteni akar, felvidítani. Itt van valaki, aki törődik velem, leül mellém és meghallgat. Alig ismerem, de megosztottam vele ezt az információt, talán azért, mert lány, és kedvesnek tűnik. Mellesleg megmentettem egy eséstől, nem lenne képe ezek után megsérteni. És, hogy még egy okot mondjak magamnak: a Navine ház diákjaitól eleve nem várhatom az előbbi feltételezést, ha hihetek a süvegnek.
- Nem is tudom... Felőlem. Csak viccet ne mondj, mert azt annyira nem értem még. - vigyorodom el - Mondjuk egy próbát tehetünk talán, most kíváncsivá tettél. Csak legyen egy másik terv is. Bár fogalmam most nincs hirtelen, hogy mit tudnánk csinálni a folyosón itt.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 2. 17:10 Ugrás a poszthoz

Keiko


Belépve egy meglepően kis helyiségben találom magam. Szóval ez lenne a híres barlangfürdő... A recepciós kellő udvariassággal üdvözöl, majd sor kerülhet a bejelentkezésre is. Ezennel meg is osztom a nagyérdeművel, hogy nem kevesebb, mint félórámba telt a kacatjaim legaljáról előbogarásznom félretett zsebpénzemet. Ezt ugyanis úgy eldugtam a kíváncsi szemek elől, hogy még magam is nehezen találtam meg. Miután ráleltem, nem sokáig szorongattam a kezemben, rögvest zsebembe szórva a faluba siettem.
Az árak olcsóak, mondják. Egy személynek való igaz, kevésbé költséges, mint mondjuk egy négyfős családnak. Hogy a mugli színvonaltól mennyivel lesz ez másabb? Megsúgom, nem nagyon érdekel. Csak elégítse ki a speciális fürdési igényemmel kapcsolatos szükségletemet, s már elégedetten térek vissza a kastélyba.
Egyelőre itt vagyok... Megkapom a belépéshez szükséges eszközöket, melyek gondolom a beazonosításomat szolgálják, s továbbmehetek az öltözők felé. Nem szorulok a fürdőtől igénybe venni sem fürdőruhát, sem törülközőt. Hátamon ott cipelem ugyanis az ilyen célokra is tökéletes utazótáskámat, azt a könnyű és fekete vászonfajtát. Belőle kerül elő - immár az öltözőkabinban, melyet előzetesen bezártam magam után - az a sötétkék fürdőnadrág, melyet kopottas farmerommal a fürdőzés erejéig kicserélhetek magamon. Hátamra csapott hófehér törülközőmmel csoszogok ki papucsban a tényleges barlangfürdői részlegbe.
Körbepillantva nem látok sok embert. Fülledt, párás a levegő a víztől, melytől olyan érzésem van, mintha kissé fuldokolnék. Pár másodpercnyi időhúzás után letáborozom a holmijaimmal egy szabad helyen, majd a legközelebbi medence lépcsőihez sétálok.
A víz kellemesen meleg, ahogy belelógatom lábujjhegyeimet. Immár azt érzem, hogy teljes testem belekívánkozik ebbe a folyadéktengerbe. Engedek a kísértésnek, és nagy nyugodtsággal derékig besétálok. A vízcsobogáson kívül más hang nem hallatszik itt... Teljesen olyan, mintha egyedül lennék. Körbefordulva nem látok mást, csak néhány idősebb varázslót a medencesarkok szélein kuporogva. Ilyen korban jót is tesz a csontoknak a víz. S a diákok... Belőlük alig látok valamennyit. Talán nem tudnak a helyről, vagy kipróbálták, de nem tetszett nekik. Minden bizonnyal kedvezőtlen időpontban vagyok itt, mármint látogató szempontjából. Véleményem szerint ugyanis jobb, ha az ember a tömeg mellőzésével fürdik.
Figyelmes leszek egy víztükrön lebegő lányra. Az orrára pillantok - nem folyik bele a víz, él még, csak bizonyára pihenni vágyik. A medence szélének közelében teszi cselekvését, így járok oda a vízben haladva én is.
Tudom, hogy nem hall, s nem is vesz rólam tudomást, mert annyira bele van feledkezve az úgynevezett úszásba, vagy nevezzük akkor lebegésnek. Kihasználva az alkalmat pöccintek egyet ujjaimmal, melynek következtében egy kisebb adag vízmennyiség fröccsen a fejére. A reakciót várva vigyorgok a lány előtt állva.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 13. 19:09 Ugrás a poszthoz

Tanja


Egy kellemes őszi napra ébredek. A nap mintha a nyári erejét próbálná utánozni, de azt hiszem a jó időn kívül más okom is van, hogy hamarabb keljek ki a takarók alól. Nem ma volt, de általában eszembe jut a Tanjával folytatott beszélgetésem, mely azon a bizonyos eseménytelennek induló hajnalon történt. Azóta sok minden megváltozott... Nem tudom, miért volt rám ilyen jó hatással, de azzal, hogy találtam valakit, aki előzetes ismertségek hiányában is meghallgatott és megpróbált a maga korához és eszéhez mérten segíteni, nagy tiszteletet váltott ki bennem. Ezáltal túltettem magam a kezdeti nehézségeken, lett egy nagy adag önbizalmam, és kikerülhettem a mélypontból. Csak hab volt a tortán, hogy a tényleges problémák is megoldódni látszanak, amit persze akkor még nem tudhattam. A lényeg, hogy később találkozhattam a nevelőapámmal és a testvéreimmel, és rájöttem, hogy nem is olyan rossz a helyzetem.
Az időjárásnak örülve egy vékony, fehér pólót választok ki magamnak. Ráérősen visznek lábaim az erkély felé, ahová sejtéseim szerint a lány már odaért. Először résnyire nyitom az ajtót, és kilesem az ott tartózkodókat. Csak Tanját szúrom ki, amin elmosolyodom. Veszek egy nagy levegőt, és kilépek rejtekhelyem mögül.
- Szia! - jutok el mellé, majd példáját követve megtámaszkodom a korláton -
 Remélem nem fogok fázni, úgy látszik nem öltöztem elég vastagon. Hiába, immár nem sérthetem meg azzal, hogy faképnél hagyva visszarohanok egy kardigánért. A kezdeti libabőrön kívül rosszabb nem történik karjaimmal, melyek a külső hőmérséklethez hűen alkalmazkodva jeleit se mutatják a hűvösségnek. Csak a falak mögül kilépve volt határeset a dolog, s ha nem maradok itt napnyugtáig, bírni fogom a megpróbáltatást. Elvégre férfiból vagyok.
Nem tudom mit mondjak neki, de jó megoldásnak gondolom az előző beszélgetésünk felidézését. Remélem nem felejtette el, tudom hogy korán volt, de... akkor is.
- Nos... - sóhajtok - Örülök, hogy újból találkozunk. Hol hagytad a macit?
Egy mosoly kíséretében pillantok a háta mögé, azt remélve, hogy talán ott rejtegeti. Pedig már a nevében sem vagyok biztos.
Kevésbé feltűnően végigmérem őt, majd újabb kérdést teszek fel, csak a formaiság kedvéért.
- Milyen volt a napod?
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 17. 20:00 Ugrás a poszthoz

Tanja


Azért más érzés egy korlátnak dőlve beszélgetni a lánnyal, mint a hajnali fényekben úszó, szűk folyosón. Innen a kilátás is csodás, egyszerűen magáért beszél. Előttem az őszülő táj, mellettem pedig a hosszabb ideje hiányolt Tanja.
- De, már egészen megszerettem a kis fejét... Legközelebb szólj, ha ő is veled tart - nevetek - Egyébként tényleg nagy szerencse volt, hogy ott voltam neked.
Csak tovább mosolygok, főleg a történtek felidézésének hatására, de persze azt is megéri elképzelni, hogy hogyan vágódott volna hanyatt.
Örülök, hogy szívesen magával hozná a következő alkalommal, amiben természetesen benne lennék. Tényleg nem ártana egy kicsit aktivizálnom a társasági életem, mert elég siralmas, a vele való lógás - igen, ezt a szót is megtanultuk használni - pedig több okból is jó lehet, mint az a múltkor kiderült. Nem holmi időtöltésről, de komoly lelki gondok megoldásáról is szó eshet, ha a körülmények engedni kívánják. Nagyon tetszik a kedvessége, és természetesen a segítőkészsége. Ahogy észreveszem, hogy mennyire izeg-mozog most is, csak jobban felvidít. Talán ezen okok miatt lehet az, hogy valósággal szomjazom a közelségére, de ezen még nem gondolkodtam el olyan részletesen. Több idő kell még...
Már éppen belekezdenék a válaszomba, amikor felajánlja, hogy foglaljunk mind a ketten helyet a mögöttünk található székeken. Előtte én is gondoltam erre, de gondoltam a kilátás végett maradnék az erkély szélén. Kérésének eleget téve odahuppanok mellé.
- Mára már én is végeztem. Nem történt semmi különös, unatkoztam lényegében és vártam a találkozóra. Az idő jó, tényleg. - közlöm lelkesedéssel telve -
Először nem esik le, hogy mire céloz azzal a bizonyos kérdéssel, el voltam foglalva rendhagyó mozgékonyságának tanulmányozásával. Aztán kapok csak észbe homlokhoz emelt kezekkel.
- Jah, hogy úgy! Hát, nos... Azóta már jobb, tudtam találkozni velük. Jó a viszony mindenkivel, van szó rendszeres találkozásról, csak bonyolult a szervezése. Még folyamatban van, lesz majd valami. De beszélgetésünk óta már sokkal jobban vagyok, szerencsére. Sikerült már megszeretned a testvéred barátnőjét?
Egyszerűen csak jobban felszabadít, ahogy kimondom ezeket. Jól esik, hogy maradandó emlék maradtam a számára, megjegyezte a problémáimat és most kérdez is a fejleményekkel kapcsolatban. Bizonyára nem hozom kellemetlen helyzetbe a kérdésemmel, ami a szememben feleannyira necces, mint az én témám lett volna.
Csillogó szemekkel mesélek hát, s talán úgy tűnhet, mintha ezek az aggodalmak sohasem léteztek volna. Pedig tudjuk nagyon jól, hogy nem így van.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 18. 18:56 Ugrás a poszthoz

Tanja


Most már biztosra tudom, hogy legközelebb a kísérőjével jön. Kétségtelenül kedves gesztus lesz tőle. Addigra talán nekem is szereznem kellene egy hasonló figurát, és akkor az úgy rendkívül mulatságos lenne.
- Rendben, tényleg ne felejtsd el! - emlékeztetem mosolygósan, mert azt sem szeretném, ha követelőzőnek tűnnék a szemében.
Tehát a helyzet az, hogy előttem van egy energiabomba Tanja. Egy picit elbizonytalanodva pillantok a kijárat felé. Ha esetleg valaki kukkol minket, ahogy azt én tettem az előző percekben, most biztosan fura látványban részesül. Már késő visszamenni, pedig legszívesebben egy zacskót húznék a fejemre. Nem tudom, hogyan kellene viselkedjek vele. Olyan idillikus ez az újbóli találkozás... Mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig még alig ismerem a lányt, s megveszek a kíváncsiságtól iránta. Látom, hogy majd kicsattan a boldogságtól, bizonyára azért, mert valami nagyon jó dolog történt ma vele. Kétlem, hogy én váltok ki belőle ilyesmit. Van olyan, hogy zavarba jön az ember, de jelenleg mi oka lenne rá?
- Jó látni, hogy ilyen boldog vagy ma. - motyogom kínos mosollyal a számon. A korlátnak szorítom mindkét kezem, hogy ne tűnjön fel, mennyire remegek igazából. Úgy érzem magam, mint akit lebetonoztak... Lefagyok és a tekintete után kapkodom. Szokatlan helyzet ez, de igyekszem megszokni. Ha esetleg helyet foglalnánk, talán jobb lenne.
Az ülőalkalmatossághoz fáradva nagy kő esik le a szívemről. Végre hátradőlhetek, elnyúlhatok valamin, és amin most vagyok, az kifejezetten kényelmesnek mondható. Mondjuk a kastélyban mindig gondoskodnak a legjobb minőségű szolgáltatásokról. A beszélgetéshez felülve figyelek tovább, mert érdekes témát boncolgatunk. Azt, amit előzőleg abbahagytunk, közben pedig történtek az újabb és újabb események, amelyek az ő részéről úgy tűnik, nem sokat változtattak az álláson.
- Szerinted féltékeny? De nem lenne oka rá, igaz? A testvéred biztosan megtalálná az egyensúlyt köztetek. - jelentem ki határozottan - Elsősorban nekik kell ismerniük egymást, talán jobb is, hogy óvnak téged. Mióta is vannak? Ha nagyon komolyan gondolják már, akkor biztos lesz találkozásotok. És nem, én nem félek tőled. - nyugtatom meg álláspontommal -
Úgy hiszem, továbbléphetünk a beszélgetésben, aztán esetleg később újra megkérdezhetjük egymástól, hogy ki mire jutott az eltelt idő alatt. Ő is jól érzi, hogy kellően kiveséztük a kényes témakört, de a tereléssel mellényúlhatott. Értetlenül ráncolom össze homlokomat. Én és a tánc... Van egy egészséges önbizalmam, amihez azonban nem tartozik hozzá, hogy én a nagyközönség előtt riszáljam magam. Sokkal jobb érzés a négy fal között, a kedvenc zenémre, teljes magányban táncolni.
- Ballagási keringőzés, ennyi volt. Nem... de... miért? - pislogok meglepetten -
Valahol sejtem, hogy mi fog következni. Az lenne csak a hab a tortán...
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 18. 21:35 Ugrás a poszthoz

Keiko


Remekül szórakozom a barlangfürdőben. Jó időpontban, szinte jómagam és néhány öreg helybéli varázsló társaságában, mert a diákok döntő többsége csodálatos módon épp elkerüli ezt a létesítményt... Ezért bátorkodom elhatározni magamat egy kis csínytevésre, amire a medence széléhez közel úszó, látásból ismerős leányzó tökéletesen alkalmas. Szerintem a légynek se tudna ártani, ezért nem történik baj, ha néhány csepp víz éri az arcát. Kivétel, ha a sarokban gubbasztó vénember az ő apukája, na akkor jól a segítségére siet elagyabugyálni tragikus tettem miatt. De akkor meg úgy kell nekem.
Engedek a kísértésnek, meglépem azt, amit meg kell... Víz fröccsen az arcára. Elsőre elégedetten mosolygok a látványon. A következő pillanat már más. Feje kétségbeesetten bukik a vízfelszín alá, így a kapkodásban némi vizet is lenyel - vagy az orrába megy, nem lényeg. Levegő után kapkodva tör fel, nagyokat köhögve, melynek érces, visszhangzó hangja megtöri a barlangban uralkodó csendet. Én is megijedek, mert az arcomra fagy az a bizonyos mosoly. Tudatosul bennem, hogy mit tettem. Szívverésem felgyorsul, s mindenféle rosszra kezdek gondolni. Például... Mi is történt volna, ha az egész kis tréfa valahogyan nagyon rosszul sül el. Már egy bűntelen ember élete száradna lelkemen. A gondolattal egy percig se bírnék együtt élni, az teljesen bizonyos. De idézőjelben egyszerűn egy életveszélyes állapot is előidéződhetett volna.
Hála az égnek jobban lett. Még a közbeavatkozásomra sem volt szükség. Valamelyest megnyugszik tekintetem, nem úgy, mint az övé, akit szemmel láthatóan elönt a düh. Jogosan, tegyük hozzá őszintén. Lehorgasztom a fejem és elpirulok.
- Sajnálom... Nem gondoltam, hogy ennyire meg fogsz ijedni. Ugye jobban vagy?
Szánalmas, ahogy a gyermekiességgel felállított ördögi terv után ilyen magyarázkodásra és mentésre szorulok. Szégyellem magam. Még jó, hogy más nem látott meg, mert a hírnevemnek annyi lenne. A lány azért igazán megbocsáthatna, nem követtem én el akkora bűnt. Jó volt látni az arcát, amikor először összerándult...
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 19. 01:13 Ugrás a poszthoz

Tanja


A szavát adja rá. Hát, őszintén kívánom, hogy végül tényleg úgy legyen. Egyébként amilyen gyorsnak látom most, nem csodálkoznék, ha szétszórt is lenne utána. Nem szeretném, ha elfelejtene dolgokat a nagy ugrabugrálásban.
- Nem mindegyik. Meg úgy túl unalmasak lennének. - fonom össze karjaimat előtte, hangomból pedig leszűrődik, hogy ezzel a kijelentéssel játékosan kívánok kekeckedni, hogy ezt a mérhetetlen jókedvét megingassam egy kicsit. Szerintem jó, hogy ilyesmikkel teszem próbára, haragudni úgyse fog érte.
A székben ülve karfára helyezett kézzel hallgatom Tanját, akivel lázasan beszélgetünk a testvére kapcsolatáról. Belegondolok, hogy szegénynek fogalma se lehet arról, hogy nálunk ők rendszeresen szóba kerülnek. Pedig biztos csuklanak egy ideje. Tetszik, hogy szívén viseli bátyja sorsát, hogy valahol azért aggódik érte, kíváncsi végre a nagy választottjára. Valószínűleg én is utánajárnék, hogy kikkel kavarnak az öcséim. Ők szerencsére még kicsik ahhoz, hogy barátnőzni kezdjenek, de szinte le merem fogadni, hogy hamar összejön nekik egy komolyabb viszony.
- Akkor fel a fejjel. Amúgy már engem is érdekelne, hogy ki ez a lány, pedig még a bátyádat sem ismerem. Látod, milyen kíváncsivá tettél? - mosolyodom el
Ölbe tett kézzel hallgatom végig a hosszúra sikeredett monológot. Látszik rajta, hogy egy ideje elő akart hozakodni ezzel a kérdéssel, jól átgondolta, hogy nagyjából hogyan fogja ezt megfogalmazni felém, így hát hagyom, hogy szépen lassan kiszenvedje magából a mondatokat. Azt hiszem tudja, hogy nem kell tartani attól, hogy kinevetem. A lehető legnagyobb empátiával a tekintetemben ülök és figyelek a lány kellemes hangjára. Ezzel egy időben kisebb fokú döbbentség is kiolvasható belőlem. Nem számítottam arra, hogy a szülő-testvér vonaltól ide lyukadunk ki.
Az ő befejezése és az én válaszom közötti csendet gondolkodással töltöm, a kilátásra meredve nézek ki a fejemből, próbálom felidézni a pontos időbeosztásomat, mert nem akarom félválaszokkal faképnél hagyni. A döbbentségtől telve nyelek egy nagyot, veszek egy mély levegőt, s szemeire visszatévedve szólalok meg - mintha mi sem történt volna eddig.
- Tyűha, ez elég felkészületlenül ért. Kedves tőled, de... tudod, én, mint táncpartner? Nem hiszek abban, hogy én olyan megfelelő lennék erre. - támasztom meg az állam a tenyeremen - De más embert se nagyon ismerek. Figyelj, tehetünk egy próbát, de szóltam előre, hogy velem inkább visszafejlődni fogsz, mint előrelépni, de te tudod. Először egyeztessük az órarendünkkel, mondjuk. Nem? - ülök kicsit közelebb Tanjához, az izgatottságtól már egészen csillogó szempárral. Nagyon érdekel, hogy mi lesz ebből, a végén profi táncost farag belőlem ez a lány.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 23. 17:39 Ugrás a poszthoz

Tanja


- Ebben lehet valami... - mondom, miközben szavait értelmezem. Angolra fordítva ismerősen cseng, szerintem valamelyik gyerekkori rajzfilmem lényege lehetett hasonló, csak ott másképpen fogalmazták meg.
Nem kívánok többet foglalkozni a boldogság, az emberi hangulatváltozás és a személyiség rejtelmeivel, mert úgy érzem, ennek nem most jött el az ideje. Beletörődő, de egyben csodálkozó mosollyal pillantok a lányra, mintha valami huncutságon törném a fejem. Pedig csak arról van szó, hogy tetszett a válasz, megállta a helyét.
Helyemen ülve kinyújtózom, talán a megkönnyebbüléstől. Szépen lassan túljutottunk a necces kérdéskörökön. Most az jön, amire már régóta készülhet. Még azt is megkockáztatom, hogy ezen felkérés képzi mai találkozásunk fő okát. Miért sértsem meg tehát, ha ennyire készült a témára? Nem csak ezen okból bólintok rá az ajánlatra, hanem mert szükségem van egy kis kimozdulásra, változatosabb programra, ami színesebbé teszi a hetem. Annál is jobb, hogy baráti társaságban kerül erre sor.
A felkérés után már csak az a hirtelen ölelés ér váratlanabbul. Ezek után az sem okozna meglepetést, ha a feje tetejére állna a világ. Örülök, hogy ilyen reakciót váltok ki Tanjából. Nem ellenkezem, sokkal inkább jobban magamhoz szorítom szegénykét, s rövid időn belül azon kapom magam, hogy már régen el kellene engednem. Ez idő alatt bizonyára ráeszmélt vakmerő húzására, s ezért kíván szabadulni, az én fejem pedig nem tudom hol jár, így ér véget késve az ölelés. Nem szólok semmit, jobb kiverni a fejemből az előbbit, mert marha kínos.
- Igen, az órarend, khm. Általában késő délutánonként már szabad vagyok. Akkor szoktam tanulni, de hetente néhány alkalmat bevállalhatok.
Őt látva én is sóhajtok egyet, agyam pedig azon jár, hogy további mondatokat erőszakoljon ki beszélőkémből.
- Hol találkoznánk, merre vagy megtalálható általában? - érdeklődöm - Azaz... hol kerülne sor a "próbákra"? - mutatok idézőjelet a levegőbe, merthogy előre tudom, ezek nem próbák, hanem botladozások lesznek, konkrét előadásról pedig szó sem lehet. Majd én is hátrébb dőlök az ülőalkalmatosságon, továbbra is az ölelésen emésztve magam.

Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 24. 16:45 Ugrás a poszthoz

Tanja


Az ölelésen rágódom. Igen, még mindig... Mondjuk nem ártana megtanulnom végre hamarabb túltenni magam az tapasztaltakon, és ez igaz bármilyen jellegűre az életemben. Ha azt nézem, hogy a múltamban milyen események gondoskodtak cifra életutamról, akkor jól állok, mert általánosságban hamar leperegnek rólam a sérelmek. Vagy inkább úgy mondanám, hogy egyszer csak elfelejtek görcsölni valamin, talán mert nem vagyok komplett. Így abban a hitben ringatom magam, hogy az idő előrehaladtával történni fog velem valami, ami egy csapásra kiveri a fejemből a jelen problémáját is. Megnyugtató.
- Rendben - dőlök hátra elégedetten a párnázott ülőalkalmatosságban. Jó, hogy nem ütközik semmink, csupán a tanuláson aggódom, hogy vajon nem-e volt elhamarkodott azokat a délutánokat így benyögni Tanjánál. Néhány hónap múlva megpróbálok vizsgázni, ahhoz pedig tudom, hogy rengeteget kell ismételnem. Ezzel párhuzamosan még az új anyagot is vesszük. De... a beszédkészségem mindenképpen javulna Tanjával is, így legalább folyékonyabban fogok majd makogni a szóbeli résznél, ha lesz olyan egyáltalán. Ha nem izzasztó mód fogjuk ropni a parketten, talán marad még erőm a készülésre.
Figyelmesen hallgatom szavait, a gondolkodáshoz pedig az erkély egyik szegletét nézem ki tekintetemmel. Megpróbálok mérlegelni az említett lehetőségek közt, majd döntök.
- A kívánságok termébe kívánható tükör is, nemde? - töprengek egy utolsót - Mert akkor szerintem azzal járnánk a legjobban, és nyugodtan találkozhatunk a terem előtt akár. Kényelmes, praktikus, egyszerűbb. Mit gondolsz te?
Kérem ki a lány véleményét a dologról, bár biztos vagyok benne, hogy hülyén kérdeztem.
Felajánlja, hogy most rögtön mérjük fel a terepet. Mivel mára nem terveztem más elfoglaltságot, tulajdonképpen mindegy, merre megyek, ezért beleegyezem.
- Jó ötlet, inkább tudjunk meg előbb valamit, mint később. - mosolygok, ha már ilyen bölccsé váltam.
Egy pillanatra azonban az arcomra fagy a mosoly. Léni... Anya, s az ő családi ága szólít így, meg nekik a baráti köreik, tehát elsősorban a felnőttek. A kastélyban nem nagyon találkoztam még olyan személlyel, aki így hívott volna. Ledöbbenek a kérdésen, ezúttal már nem a váratlanságán, mert mint mondtam, mindenre fel vagyok készülve. Csupán magán a kérdés tényén.
- Őőő... Persze! Ha nagyon szeretnél, nem ellenkezem. Neked nincs becenév, gondolom. - vigyorodom el, majd feltápászkodom az ülésből.
Azért jól alakul a nap, van már lelki társam, táncpartnerem és becézőm is egy személyben. Kíváncsi vagyok, mi jöhet még, no meg arra is, hogy a Tanját lehet-e valahogyan másképpen szólítani.
Előbbi megállapodásunknak eleget téve az erkély ajtaja felé lépkedem. Útban vagyunk a két helyszín feltérképezésére, hogy aztán végleges döntést hozhassunk a tánchelyszín ügyében.
- Akkor megnézzük? Akár sor is kerülhetne az elsőre, hm? - pillantok kérdően Tanjára, majd ha ő is beleegyezik, együtt távozunk az első lehetőség felé.

Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 6. 17:58 Ugrás a poszthoz

Henrietta


Először használhatom az új cipőmet. Kifejezetten a téli időjárásnak megfelelő kialakítása van. A családom másik felétől kaptam, nagyon szerencsés tehát, hogy eltalálják az igényeimet. Sokszor fordul elő, hogy a kelleténél vékonyabb ruhaneműt küldenek ide, de nem hibáztatom őket emiatt, hiszen nehezen élik bele magukat az itteni éghajlatba. Anya nincs olyan helyzetben, hogy mindent finanszírozni tudjon, szükségem van a többiek segítségére is. Jó érzés, hogy számíthatok rájuk, még ha néhány dolgot muszáj vagyok elnéznem.
Odakinn végre a hó szállingózik, elegem volt már ebből a pocsék, esőzésekkel tarkított hétből. Való igaz, szinte végig a négy fal között gubbasztottam, de akkor is. Mennyivel különlegesebb a havazás... Olyan jó hangulatot tud teremteni! Ilyenkor izgatottan vágyom ki a szabadba, de az az általános tapasztalatom, hogy más is. Pedig a diákok többsége már hozzászokhatott volna a látványhoz. Nekem szinte még teljesen új, eddig nem untam meg.
Szinte ki se látszom a magamra öltött ruharétegekből. Fejemre kötött sapka, kezeimre kesztyű, nyakam köré pedig egy széles sál kerül, amely még a számat is eltakarja. A kabátom se nem vízálló, se nem valami a vastagabbik fajtából, de az alatta lévő pulcsi majd megvéd a hidegtől, különben sem hócsatára készülök. Mindez persze a fekete különböző árnyalataiban virít rajtam, amivel meglehetősen jól kitűnök a hófehér tájból. Egyedül a lábam fázik, a nadrág túl vékonynak bizonyul.
A faház felé veszem az irányt, mert úgy gondolom, hogy más ilyenkor úgyse teszi be oda a lábát. Az odaút felénél gondolkodom el azon, hogy mennyire fagyhatott rá a feljáratra a víz, amit nagy valószínűséggel most hó lep el, de épp ettől olyan veszélyes. Kockáztatok, hiszen úgy vagyok vele, hogy ha nem is sikerül feljutnom, majd teszek egy sétát a tisztáson, vagy leugrok a faluba. Nagyon dicsérik a vásárt, az ajándékvásárlással pedig eléggé el vagyok csúszva.
Összeszorított foggal, de feljutok. A nyomok alapján járhatott erre valaki. Halkan szipogok párat, mert már kezdek átfagyni. Az orrom például egy jégcsap is lehetne. Fogadni mernék, hogy odabenn nincs ilyen hideg. Kedvem támad belesni az egyik ablak pereméről, de félek, hogy megcsúszok. A faház már így is eléggé... nos, hát mondjuk azt, hogy furcsa állapotban van, és annyira nem vagyok bátor, hogy most ilyenekkel szórakozzak. Fogom magam és benyitok, elvégre hang nem szűrődik ki onnan.
A padló bámulásával vagyok elfoglalva, a csendes helyiség a téli félhomályban úszik. Egyedül az ablakok közelében hatol be némi szürke fény a szobába, a berendezés nagyobbik része sötétben ül. A falfirkantásokat is nehezen tudom kivenni ilyen távolról. Kifújom magam előtt a levegőt, amely füstszerűen oszlik el körülöttem. Ez olyannak tűnhet, mint a cigarettázás. Otthon csak a hegyekben volt hideg, de amikor olyan tájakon kirándultunk, mindig nyár volt. Egyszer utaztunk el síelni, akkor tapasztaltam ezt először.
Majdhogynem infarktust kapva szökkenek hátrébb, tarkómmal az ajtónak koppanva. Kezemmel a kilincshez kapok, meneküléshez készen, s a másodperc pillanatnyi erejéig olyan arcot vágok, amit nem szeretnék viszontlátni egy fényképen sem. Egy eddig észre nem vett alak mozdul meg. Hunyorogva szemlélem egy darabig, aztán a szívemhez kaphatok. Még dobog, s mintha lassulna...
- Ajh, ez inkább no komment kategória.
Pedig úgy tudom, jó látásom van, nem kell szemüveg. Az előttem álló lány azonban annyira beleolvad a környezetébe, hogy nehéz észrevenni. Közelebb kellene lépnem hozzá, mert ismerősnek tűnik, de olyan rossz szögből vannak itt a fényviszonyok, hogy egyelőre nem teszek mást, mint számat harapdálva hallgatok, s várom a reakciót.  
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 6. 20:50 Ugrás a poszthoz

Henrietta


Még mindig szörnyen kínosnak érzem, hogy ennyire megijedtem az előbb. Úgy látszik, túlságosan elvarázsolt a táj, az idő, a kalandvágy. Ilyen apróságokkal, mint egy sötétségben rejtőzködő diáktársam, egyáltalán nem számoltam. A kellemetlen szituáció tanúja ráadásul a rám nem éppen valló viselkedésemből láthat egy szeletet. A történteket feldolgozva köhintek egyet, majd a váratlanul ért meglepetéstől pislogok egy párat.
Megtorpanok nevem hallatán, majd tekintetemmel csak még erőteljesebben próbálom felismerni az előttem jelenlévőt azzal, hogy néhány méterrel közelebb lépkedek.
- Örvendek... Heni? Á, szia. - fejemmel jobban felé hajolva győződöm meg arról, hogy a lány nem más, mint kedves háztársam. Egyike azoknak, akikkel egészen jó kapcsolatot ápolok. Lehet vele beszélgetni, nem tett semmi rosszat ellenem. Mivel egy házban vagyunk, érkezésem után hamar összeismerkedtünk.
- Nem gondoltam volna, hogy te vagy az... Igazából senkire se számítottam itt. - vallom be őszintén, hiszen úgy érzem, némi magyarázkodásra szorulok az előbbi jelenet után.
Miután sikeresen tisztázom kezdeti ijedtségem, majd meglepettségem okait, válaszolok a kérdésére.
- Hát... Jól. Én is téged. Eddig még nem fáztam meg, és szeretném, ha egy darabig így maradna, bár az úton idáig már majdnem megfagytam. Elég hideg van azért odakinn. - bökök magam mögé egy erős mosoly kíséretében - És te, hogy vagy?
Miközben válaszát várom, sétálok egy kicsit a helyiségben. Az egyik fotelhez lépve megtapogatom azt, mielőtt helyet foglalnék rajta. Tudnom kell, hogy mennyire hideg, mert ahogy az előbb ecseteltem, nem akarok beteg lenni. Ezek után jelzek Heninek, hogy örülnék, ha ő is hasonlóképpen cselekedne.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 6. 23:45 Ugrás a poszthoz

Tanja


Fel se tudom fogni, hogy milyen időszakon vagyok túl. És még nincs vége. Tanja bevezetett a korcsolyázás művészetébe - többek között. Emellett szépen zajlanak a táncórák, állítólag nagyon ügyesen fejlődöm. Órák után is egyre többet futunk össze, még ha sok is a dolgunk délután, azért jut idő egy-egy sétára, beszélgetésre, aztán rohan mindenki a dolgára. Legutóbbi nagy mérföldkő, hogy az újonnan nyílt korcsolyapályára is levitt, ahol remegősen ugyan, de helytálltam. Persze számomra természetes, hogy ő áll a dolgok mozgatórugójaként a háttérben. Ki más lehetne az a személy, aki ennyi mindenre rá tudna venni? Segítségével olyan oldalamat ismerhetem meg, amelyről eddig nem is gondoltam, hogy létezik.
Olyan jól sikerült a találkozónk a kívánságok termében, hogy szerintem azóta rózsaszínben látom a világot. Jó lenne valaki, aki figyelmeztet, hogy esetleg rossz irányba kezdek el haladni, az ítélőképességemet ugyanis nem kívánom elveszíteni. Minden egyes vele eltöltött perc szorosabbra fűzi viszonyunkat. Ráadásul azt hiszem, mi példaértékű párt alkotunk. Nem vagyunk képmutatóak, nem szállunk el önmagunktól, nem nyaljuk-faljuk egymást még négyszemközt sem. Azért nem kiáltom ki a tökéletes kapcsolatnak, de... szerintem jók vagyunk. Még ha tudom is magamról, hogy fárasztó lehet Tanjának azt a sok aggodalmaskodásomat hallgatnia, vagy csak a hosszú kérleléseket, hogy még többet találkozhassunk. Szerencsére még nem emelte fel a hangját emiatt, de ha így folytatom, könnyen megeshet. Nem véletlenül próbálom meg kiengesztelni őt.
Már a második alkalommal látogatunk le a faluba, kifejezetten a korcsolyapálya miatt. Legalábbis ő úgy tudja, hogy ez a nap szintén egy kellemes csúszkálásról fog szólni. Én már régen kitaláltam valami mást is. Valamelyest pech, hogy annyira a belső talpélemre nehezedik korizás közben a testsúlyom, hogy a végére már fáj, no meg sikerült meghúznom valamelyik izmomat, de ilyen apróság nem távolíthat el a célegyenestől. A körözgetések után előállok tervemmel. Szeretném, ha nem mennénk vissza rögtön a kastélyba, hanem eltöltenénk egy kis időt még a gyorsétteremben. Úgy tudom, ők is lázasan készülnek az ünnepekre. Van karácsonyi dekoráció, meg különleges menü, így ezt a helyet választottam ki már jóval előtte, a Pillangóvarázs helyett. Neki is mondom, hogy nem egy nagy luxus, de csak ennyit tudok megengedni magamnak a spórolt zsebpénzemből. A többi része másra ment el.
Mindezek után a helyiségbe tévedünk. Már jócskán besötétedett, így nagyon hangulatos idebenn. Nem utolsó sorban alig vannak itt. Felakasztom kettőnk kabátját az asztalunkhoz közeli fogasra, aztán a pultok felé vesszük az irányt, hogy kiválasszuk a vacsoránkat.
- Mit szeretnél? - össze kell húzzam magam a kérdés után, mert hiszen nem gyerek ő már, én pedig nem az apja vagyok, talán megalázónak tartja, hogy közvetítek az alkalmazott és ő közte, amikor egyedül is tudna ételt kérni. De... Talán ez a jómódú férfitól elvárt viselkedés, nem?
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 7. 13:24 Ugrás a poszthoz

Henrietta


Az élet néha váratlan meglepetésekkel áll elő, és azt hiszem ez a jelen esetben teljesen igaz. Az elhagyatottnak vélt faház vendége Heni, aki egyedül ácsorog a sötétben. Még nem gondolkodom el olyanokon, hogy mi vezette őt ide, milyen céllal van itt, hogy esetleg lelki oka lenne arra, hogy a többi diáktól elvonuljon. Az se fut át agyamon, hogy miképpen reagálna akkor, ha valaki más jelent volna meg a bejárati ajtónál, s nem pedig én, jól ismert háztársa.
Megkönnyebbülten mosolyodom el, válaszolok a kérdésekre, majd helyet foglalok valamelyik fotelban. Hiszen nem egy percre ugrottam el ide. Ha már így összetalálkozunk, hát használjuk ki az időt, kezdjünk el valamiről komolyabban is beszélgetni. Az ablakon keresztül bámulok ki a tájra, ami nagyon hívogat kifelé, de a hideg akkor is túl nagy ellenségem ahhoz, hogy most elhagyjam a helyiséget.
Heni is helyet foglal, és mivel lányként sokkal elővigyázatosabb a felfázást illetően, egy egyszerű bűbájt alkalmazva varázsol megfelelő hőmérsékletet a szobába. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe? Így nyugodtan megszabadulhatok az immáron szükségtelenné vált kiegészítőktől.
Kabátomat csak lecipzározom, de a sálamat az ölembe dobom. A kesztyűim a zsebemben landolnak, a sapkát pedig összefogom a sállal. Cseppet sem hiányzik, hogy megizzadjak. Frizurám a sapi viselése után egy kissé lelapult, néhol össze-vissza állnak a hajszálak, ezért úgy festek, mintha az ágyamból keltem volna ki reggel, de nem annyira veszem észre a részleteket, ezért csak egy látatlanból végzett gyors igazítást végzek magamon, hogy nagyjából hasonlítson a megszokottra.
- Mennyi ideig voltál távol? - dőlök hátra az ülőalkalmatosságban, kezeim a térdemen pihentetve -
- Nem kell sokat pótolnod? Hah, tényleg! Milyen az ötödik? Sokat kell tanulnod? Nehéz a tananyag? Úgy tudom, te egész jó tanulónak számítasz...
Remek emberre akadtam, de még nem árulom el valós szándékom, egyelőre csak faggatom őt tanulmányaival kapcsolatban. Utolsó kijelentésemre nem vennék mérget, ezért is jegyzem meg halkabban, csak úgy odatéve az előbbi kérdéseimhez.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 7. 19:15 Ugrás a poszthoz

Henrietta


Ahogy kényelembe helyezem magam, ő is hasonlóan tesz. Immár nem kell aggódnunk a hideg miatt, mert bármilyen idő is fog uralkodni a falakon túl, ebben a kis kuckóban a bűbáj hatására kellemes meleg fog áradni. Csak mások meg ne tudják, mert a végén még kedvük támad eljönni ide, az pedig megzavarná a csevejt. Még ha semmilyen mély magánéleti dolgot nem tárunk fel, azért mégiscsak jobb négyszemközt lenni.
- Tényleg, ezt már mondtad. Mennyire figyelmetlen vagyok! - vágok közbe elpirulva, amikor megerősíti a két hetet. Úgy látszik, kezd kihagyni a memóriám - A kamaszkor sokszor nehéz. Jó, hogy az én testvéreim jól viselkednek, azaz... ezt hallom onnan. Hogy mi igaz ebből? Remélem minden. - nyelek egyet, ahogy magam elé bámulva gondolok bele ebbe az egészbe. Néhány év és ők is keményen kamaszodni fognak, akkor majd lehet tartani a lázadástól. Én mondjuk jó kamasz voltam. Rosszalkodásaim nagyobbik hányadát sikerült lepleznem szüleim előtt.
- Ne hagyd, hogy eltávolodjatok! - nézek mélyen a szemeibe, hogy elérjem a kellő hatást -
A hosszú csend alatt ujjaimat tördelem. Látszik, hogy feszengve érzem magam, szavaira pedig úgy érzem, feltétlenül hozzá kell fűznöm valamit. Hirtelen úgy hiszem, akár egy órát is beszélhetnék erről. Kénytelen vagyok valamelyest mérsékelni ezt a szómennyiséget, mielőtt szabad utat engedek érzéseimnek. Jó emberre talált, hiszen hasonló cipőben járok. Ezért se véletlen, hogy ennyire hallgatok. Teljességgel átérzem aggodalmát, valósággal rám ragad a hangulata. Lelankad lelkesedésem, a mosoly is eltűnik arcomról.
- Ő varázsló szeretne lenni?
Jelen helyzetben egyszerűbb visszakérdezni, mint saját magamtól elkezdeni beszélni. Aztán amikor már végképp nem bírok magammal, felülök és halálosan komoly szavakat intézek felé.
- Tudod... Nálam is hasonló helyzet van. A szüleim nem varázslók. Ha a vér szerinti apámtól örököltem, akkor én leszek az egyedüli a családból. Pedig akár egy iskolába is járhatnánk a testvéreimmel. De... Nem akarok pesszimista lenni. Nem csak az, hogy nem akarok belegondolni ebbe, hanem. - itt kizökkenek, ezért sóhajtok egyet és megpróbálom valahogyan folytatni az elkezdetteket - Csak tudom, hogy ők attól még elfogadnak. És itt sem vagyok magányos, teszek ellene, hogy ne legyek az. Szóval erős vagyok. Nem dől össze a világ, ha ő nem lesz az. Te leszel majd a mindentudó nővére.
Már egészen vörös lesz a fejem a kapkodásban, s magam is elmosolyodom azon, hogy milyen éretten próbálom kifejteni neki álláspontomat. Összeszedetlen vagyok, ez tény, de nem vall rám, hogy hosszan és körülményesen beszélek ilyen jelentőségű témákról valakivel. Feltételezhetően megérti majd, hogy mire mutatok rá, mire szeretném rávezetni. Legalább érzi majd, hogy nincs egyedül ilyesfajta problémákkal.
- Ez nem túl biztató... - rázom meg a fejem - Érthető, én ezért se merem meglátogatni a testvéreimet, csak anyánál vagyok, ha nincs a hosszabb szünet. Nekem tudod, hogy voltak kis gondok a nyelvvel, meg főleg helyesírás, mert zűrösen keveredtem ide, vizsgákhoz közel, visszaszokni magyarra, meg ilyenek... Most én is pótolok csomót, mindig csak tanulni, tanulni kell, de haladok. Van is segítség... És fejlődtem annyit, hogy megpróbálok félévkor vizsgázni, hogy én is ötödikes legyek, mert eredetileg annyi lennék, csak az előzőek nem sikerültek. Csak ezért kérdeztem, hogy te hogy boldogulsz. Milyen irányba mennél tovább?
Te jó ég, mennyit jár a szám. Talán a hideg hozza ki belőlem? Vagy csak olyan témákat érintünk Henivel, ami ezt váltja ki. Hát jól elhúzom a válaszokat, zavart is vagyok, tudom. A beszéd se százas, de inkább csak az akcentus érződhet.


Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 12. 17:00 Ugrás a poszthoz

Balázs


A megszokott módszerrel veszem fel a versenyt a téli hideg ellen. Értékelésként elmondható, hogy sikeres védekezést folytatok. Az ilyenkor népbetegségnek számító vírusos fertőzések - melyeket vagy hamar, vagy hetekig eltartó fekvéssel heverünk ki - még megkímélnek. Pedig a szezon kezdete óta körmeimet rágom, nehogy legyengüljek az ünnepek közeledtével. A vizsgáim is éppen elég nagy kockázatot jelentenek. Ha már ennyi energiát fektetek bele abba, hogy amit egyszer elszúrtam, azt mostanra kiküszöböljem... akkor ne egy ilyen bosszantó apróság legyen már az akadály. Szeretném megmutatni, mennyit fejlődtem. Különösen az utóbbi időszakban. Egyszerűen nem hibázhatok ilyenek miatt.
Kedvem támad egy kis levegőzésre. Észrevétlenül elszakadok a társaságomtól, hogy a saját fejem után menjek. Egy kis magányra, fejszellőztetésre van szükségem. Gondosan zsebembe süllyesztett kézzel, kissé görnyedt tartással haladok előre, a lábaim előtt terülő fagyos, letaposott utat követve. Alig-alig szegezem csak fel tekintetemet, pedig nagy a nyüzsgés körülöttem. Mert az élet a hó idején sem állhat meg. Diákok tucatjai vándorolnak a falu irányába, vagy esetleg azt megjárva bandukolnak visszafelé. Szívesen hozzájuk csapódnék, ha mernék... Inkább másra terelem gondolataimat, a falu úgyis megvár.
Úgy vélem, értelmetlenül állok idekinn. Ha nem elhagyni készülöm a kastélyt, akkor semmi célja nincs az itt tartózkodásomnak. Talán az lesz a legjobb, ha megfordulok, s a körletemig meg sem állok. Ott aztán nyűgösen bedőlhetnék az ágyamba, a gondtalanság tettetése közben dudorászhatnék, gyakorolhatnám a legutóbb tanult tánclépéseket, vagy szobatársaim macsekját hajkurászhatnám, bármi. De akkor nem bírnám levenni a szemem a tanulósarokba hányt könyvkupacokról. Muszáj mászkálnom... Megőrülnék, ha egész nap oda lennék bezárva, a közelgő megmérettetésre készülve.
Agyam emésztő viharából kikeveredve egy fiúra leszek figyelmes. Ritka és megmosolyogtató látványt nyújt. Úgy küszködi fel magát az emelkedőn, mint azt tanévkezdéskor szokás. De az nem most van... Megdöbbenő arccal gondolok bele abba, hogy én is így festhettem, amikor késve csatlakoztam az intézmény köreihez. A szituáció pedig ezen tapasztalatom alapján arra hajaz, hogy új diák érkezik. Esetleg régi - új, mert azért annyi embert nem ismerek itt, hogy biztos legyek akárki fiában.
A kiszemeltem színterétől távolabb toporgok, mert szobrozni a levegő miatt nem merek. Mikor egy padhoz ér, hogy terhétől megszabadulva megpihenjen egy kicsit, s egy térkép bámulásával töltse az időt, közelebb osonok, már amennyire észrevétlen tudok maradni. Vele egy vonalban állok meg, nem hátulról lopakodom oda, mint holmi faragatlan tuskó, így már láthatta szeme sarkából közeledtemet.
- Segíthetek valamiben? - meglepően rutinos hanglejtéssel dobom oda a kérdést, mely által valami veterán alkalmazottnak érzem magam egy mugli szupermarketben.
Közben az ekkora távolságból már jobban látszódó, egyszerű térképszerűségre pillantok. Biztos, hogy új erre... Máskülönben miért szorongatná magánál azt a papírdarabot?
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 12. 17:34 Ugrás a poszthoz

Henrietta


Jót beszélgetünk. Már nem fázunk, s bár a fényviszonyok nem javultak, különösebben nem nagy kár érte. Szeretem ezt a félhomályt, kissé jobban rejtve tart. Ilyen jellegű beszélgetésekkor hatékonyabb, mert egyszerűbben összeszeded a gondolataidat. Kevésbé figyelsz a látottakra, a hallott információ pedig sokkal többet ér.
Meglepődéssel fogadom, hogy a testvére nem tud a varázsvilágról. A fotel szélén könyökölve közbe kell vágjak.
- Az enyéim se tudták... Sokan így vannak. Szerinted engem mikor világosítottak fel? Miután megmutatkozott az első egyértelmű jel.
Itt én is visszaemlékezem arra a bizonyos pillanatra. Különös volt, és egyben ijesztő is. Már akkor éreztem, hogy ennek valami nagyon komoly utóhatása lesz. Nem sokkal később furcsa idegenek jelentek meg, mint kiderült, az ottani minisztérium küldte őket ki. Először a szüleimmel váltottak néhány szót, aztán engem kezdtek el faggatni, végül egy közös megbeszélésre került sor. Fogalmam sincs, mennyi időt vett igénybe. Ezt követően újabb és újabb összejövetelekre kellett járnunk, mely során a varázsvilág alapjait tárták elém. Durván másfél hónappal később kértem felvételt a helyi varázslóiskolába. Így láttuk a legjobbnak. Nagyon... menőnek tűnt másnak lenni, mint a többiek. Ezért is sürgettem a folyamatot, aztán azóta itt vagyok.
- Így már más. - vakarom meg a fejem, miközben egy új alternatíva kidolgozásán gondolkodom - Nem is kell, hogy a rokonság tudjon róla. Ez a szűk családi körre tartozik. A testvérednek... meg kell értenie, el kell fogadnia téged, ha szeret egy kicsit is. Inkább legyen ő irigy, mint te "hazug". Ha eltitkolod előtte, csak még rosszabb... Ez neki se, neked se könnyű. Kell idő a feldolgozáshoz. De magát majd csak túlteszi ezen, addig kell várnod.
Igen, azt hiszem ennél jobban nem is érvelhetnék az őszinteség mellett. Ezt tartom a legjobb megoldásnak ebben a helyzetben. Ismerem Henit, de nem vagyok teljesen tisztában a családi hátterével, ezért igyekszem óvatos és körülményes lenni. Ez, ha minden igaz, érződik is a hangsúlyokból. Lassan válaszolok, kellően ügyelve arra, hogy ne sértsem meg őt, hogy ne tűnjek tolakodónak vagy erőszakosnak. Remélem neki is átjön majd, hogy ez csak jóindulatú tanács egy kedves ismerőstől, nem több. Semmit nem szeretnék parancsba adni. Pláne nem a magánéletében vájkálni.
A nyelvet illetően egy ravasz vigyor kúszik fel arcomon, egy vállvonás után úgy teszek, mintha nem is hallottam volna az előbbi kijelentését. Azért látszik, hogy mindkét szemem élénken csillog, és kicsit el is pirulok persze... Egyre többet hallok ilyesmiket ebben az országban. Jóleső bóknak fogom fel őket. Fogalmam sincs, mit kellene rá válaszolnom igazából, hagyom is a dolgot, mert felvágni se szeretnék a származásommal. Heni azon kevesek közé tartozik, aki személyesen hallotta, nem a pletyka hordta a fülébe, de akkor is.
- Az úgymond hagyományos állatok aranyosabbak. A varázslények inkább szimplán érdekesek. Belőlem nem lesz bestiaszakértő. - sóhajtok - Tudom, mit nem akarok. De nem tudom, mit akarok. Igazából... Döntenem kell majd a varázsvilág és a varázstalan világ között. Hogy melyikben mennyire éri meg majd elhelyezkedni. Azért szeretnék még maradni itt. Érdekel ez a botanikával kapcsolatos valami, de nem tudom mennyire lennék ügyes hozzá. Esetleg emberekkel kapcsolatos irány, amolyan társadalomtudományokon alapuló pályára gondoltam. - egy rövid, kínos felnevetés után dőlök vissza a fotel kényelmébe, afféle megerősítést, kommentet várva Henitől. Valamennyire csak ismer... Kapóra is jön, hogy nem a legbizalmasabb személy az életemben, de nem is vagyok számára idegen, így fel tudok tenni neki egy kérdést, amire érdekes választ kaphatok. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, de felteszem. Ha már az előbb előhozakodott ezzel a testvér dologgal, amiben én lehettem segítségére... Ez ahhoz képest nem olyan mély témakör.
- Te milyennek látsz esetleg? Mi való nekem?
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 14. 02:11 Ugrás a poszthoz

Tanja


- Nem vészes - közlöm ezt olyan fajta nemtörődömséggel, mintha az űrlények gazdasági krízisének mélységéről kérdezett volna. Szorgosan szedi lépteit mellettem, miközben próbálok nem sántítva járni. Aggodalomra semmi ok. Némi ücsörgés utána kutya baja lesz a lábamnak. Majd nyújtom eleget az asztal alatt, ha más nem, Tanja megmasszíroz a kastélyban.
Tökéletes... Eddig minden a terv szerint halad. A megbeszélt korcsolyázás után új programmal állok elő, még mielőtt visszamennénk. Nagyot is néznék, ha nemet mondana. Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy nincs saját korcsolyám. Árban is jobban megéri, hogy igénybe veszem a kölcsönzőt, amikor arra járok. A bérelt lábbeliket a körök után visszaszolgáltatom, és nem kell úgy cipekednem velük, mint azt Tanja teszi épp. Azért csak jobban szorongatom a kesztyűn keresztül a kezeit, hogy egy kis erőt és lelkesedést adjak neki. És a keringésemet is javítom ezzel, mert főleg éjszaka necces, ha kinn fagyoskodom.
Megérkezésünk pillanatától már csakis az arckifejezéseit fürkészem. Rendkívül kíváncsian várom a reakcióját, hogy mit szól a helyhez. Még nem tud mindent, sajnos elég árulkodó az a feszültség, ami feltehetőleg a megfelelni akarástól van, s a belépéstől megötszöröződött bennem. De csak sóhajtok egy nagyot, megszabadulok minden felesleges téli ruharétegtől, és próbálok az evésre koncentrálni. Egy napja a mostani étkezésre koplalok, mégse vagyok farkaséhes. Különös...
- Örülök, hogy így látod. - mondom, miközben szépen lassan az ételpulthoz sétálunk, hogy szemügyre vehessük a választékot. Megkérdezem, hogy tulajdonképpen mit is óhajt enni, amire azt a választ kapom, hogy pizzát. Hát mi mást, ha nem az olaszok egyik mesterhúzását? A pizza egy igazi joker, mindig és mindenhol jó. Ötletét egy nagy bólogatással díjazom, és tolmácsolom is kérésünket az alkalmazott felé.
- Kólát kérünk mellé,... igaz? - fordulok oda bizonytalankodva, de mivel szeretnék hamar túljutni a rendelésen, azt választom. Tanja nem az a lány, aki annyira vigyáz az alakjára, hogy naponta rááll a mérlegre a kőkemény diéta mellett. Jönnek az ünnepek, ilyenkor amúgy is alap, hogy mindenki felhízik pár kilót. Nem fog megártani neki ez a kis étkezés. A további szöszmötölések elkerülése végett ketchup, mustár és majonéz kerül a tányérkák szélére. Elveszem a szalvétákat is, hogy legyen tartalékunk. Kapkodósan elrendezem a tálcáinkon, és miután mindent letudunk, az asztalunk felé veszem az irányt. Visszacsüccsenek a székemre, lábamat pedig a korábbiakban elgondolva oldalasan kinyújtom, hogy jobb legyen. Csak itt jövök rá, hogy éles helyzetben vagyok, zavaromban pedig a szalvétákat kezdem el rendezgetni.
- Tessék, így jó? Mit szólsz? Eddig tetszett a programunk? Most itt vagyunk... Azt mondják, finom kaja van itt. Főleg a pizza. Remélem ízleni fog. De ne edd meg, ha nem. Ugye nem forró? Vagy túl hideg? - nyúlnék oda, hogy engedelmével a szelet szélét megtapogatva tájékozódjak hőfokáról. Egy nagy és mély sóhaj után nyugszom le. A megfelelő pillanatra kell várjak. De mikor jön el az? Nem tudom... A pizzámat nézem, lassan hozzáláthatnék, de előtte még beszélgetni szeretnék vele teleszáj üzemmód nélkül.
- Voltál már itt?
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 19. 11:58 Ugrás a poszthoz

Adam


Féltő gondoskodással szorongatom magam mellett a szatyrot, mely a néhány üzletnyire arrébb vett karácsonyi meglepetéseket rejti. Igazán apró dolgok, az idén nem tudtam sokat költeni. Szűk keret állt rendelkezésemre, és hogy őszinte legyek, azt sem teljesen arányosan sikerült szétosztanom. De legalább gondoltam mindenkire, akik az ünnepekkor megérdemelnek egy kis extra törődést.
Bevallom, néha nehezen igazodom el az üzletek nyitvatartási ideje között. Az utolsó pillanatra hagyom a vásárlást, így a tömegtől félve indulok útnak. Az idejáró diákok olykor képesek elárasztani az egyébként kevéske lélekszámmal rendelkező varázslófalut, ami kellemetlen tud lenni. De biztos vagyok benne, hogy a tehetősebbek felutaznak a fővárosba, a pletykák szerint ott sokkal nagyobb választékkal számolhatnak. Vannak, akik már többre jutottak a nézelődésnél, s a gyors piacfelmérés után le is tudták az ajándék ügyet. Én jobban szeretek hezitálni ilyen ügyben, aztán lesz, ami lesz.
Ezúttal az ajándékboltból jövök. A téren nyílt vásár túl jól ismert, már-már monoton felhozatalú. Mindenki megfordul arra, kívülről fújják a kínálatot, mert mindenki végigjárta a bódékat eddig, minimum egyszer. Persze az ajándékbolttal sem vagyok túl egyedi, de direkt a kirakatok mögé néztem, eldugott sorok még eldugottabb apróságai felé, és még a raktárról is érdeklődtem, csak hogy feltétlen olyat találjak, ami nem mindenkinek szúr szemet. Azt hiszem... sikerült.
A mai nap alapjából nem a világosabbak közé tartozott. A napfordulóhoz közeledve egyre sötétebb van. Alig múlt el öt óra, de este tizenegynek érzem, ezért nem csak a hideg miatt húzom jobban össze magam. Már minden épeszű teremtés visszaszállingózott a kastélyba, kivéve engem. Szinte kong az utca.  Tekintetem végigfuttatom a szomszédos boltokon, köztük megpillantom azt a furcsa, Kins & Kens nevűt is. Sokáig nem értettem, hogy mit kenek, hová, aztán azt hallottam Garethtől, hogy valami kütyükkel foglalkoznak, úgyhogy érdekelni kezdett, még ha hallani is egyet s mást róla. Leoltott lámpái árulkodtak arról, hogy zárva vannak. Erről a nyitvatartási idő leolvasása után is meggyőződöm. Szemtől szemben állok, az üveg mögött látszólagos nyugalom rejtőzik, még ha ebben a sötétben hajlamos is vagyok beképzelni mindenféle rosszat. Kezdem magam kellemetlenül érezni az ijesztő külsejű bolt előtt ácsorogva, úgyhogy egy vállvonás után indulok is tovább. Csakhogy úgy néhány méterrel később pattanásszerű robajt hallva ugrok meg. Összegörnyedek, a következőkben pedig már a szatyron jár az eszem, de szerencsére nem esett baja. Előttem hatalmas, fekete színű füst oszlik el, amit földbe gyökerezett lábakkal szemlélek tovább. Az üzlet ablakai töröttek, a nyitva tartást jelző tábla a földön hever. Úr isten, mi történt itt?


Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 19. 14:48 Ugrás a poszthoz

Adam


Még mindig nehezen térek magamhoz a látottak után. Az előttem szertefoszló füst misztikussága arra késztet, hogy a lehető legrosszabbra is felkészüljek. Szabad kezemmel kitapintom a zsebemben pihenő pálcámat. De időm sincs elővenni, az események oly gyorsan peregnek le előttem, mintha egy mozivászonnal néznék farkasszemet. Tehetetlenségemből egy férfialak zökkent ki, aki legalább oly rejtélyes módon tűnik fel a közelemben, mint a zűrzavar robbant ki a semmiből.
Nem tudom, hogy mit gondoljak. Gyanítom, hogy a füst miatt nem láttam jöttét, de ebben a lelkiállapotban azt is elképzelhetőnek tartom, hogy ő az előbb tapasztalt jelenség kiváltója. Bizonytalanul vacillálok viselkedésemet illetően. Roppant kellemetlen, hogy igazából azt sem tudom, mit keresek még itt, ráadásul úgy fest, mintha bizonyos szempontból akadályt lennék az események sodró lendületében.
Felmérem esetleges káraim, majd néma bólintással felelek. Úgy tűnik, kutya bajom, ráadásul a csomag is megúszta a kalandot. Rekedtes hangja nyugodtságot áraszt, frusztráltságomnak mégsem vet véget. Valamelyest bizalomkeltő, hogy irántam érdeklődik. Talán egy auror, hiszen utóbbi mondata erre vallana. Éppen nekilátnék vonásai alaposabb szemügyre vételének , amikor ő már be is lép a megrongált ablakú helyiségbe. A sötétség nem nekem kedvez, a külseje alapján aligha tudom beazonosítani. Ha láttam is valahol, nem sok közöm volt az illetőhöz. Megjelenése több dolgot sugallhat, egyelőre kénytelen vagyok abban a hitben ringatnom magam, hogy egy jótevő, még ha ez nem is válasz minden bennem motoszkáló kérdésre.
Nem bírom megállni, hogy ne menjek utána. Néhány lépéssel közelebb osonok a szilánkosra tört kirakathoz, próbálva összerakni a képet. Az üzletben is elég sötét van, ezért nem megyek a nyíláshoz túl közel. Már így is túl sokat kockáztatok. Az úr ugyanis nemrég hívta fel a figyelmem arra, amire eredetileg nem is gondoltam volna: még egyáltalán nem biztos, hogy biztonságban tudhatom magam.
- Ez az, aminek gondolom? - húzom el a szám, némi sajnálattal gondolva a feltehetőleg még mit sem sejtő tulajdonosra. Ahogy ugyanis jobban hozzászoktatom szemeim a sötéthez, egyértelműen látszik, hogy az üzlethelyiségnek váratlan vendége akadt, de egyébként se kell sok filmet megnézni ahhoz, hogy a betört ablakok alapján leessen a dolog.
- Lát valamit? - újbóli kérdésem valamelyest halkabb, s az immár abszolút szem elől tévesztett fickó felé irányul, aki remélhetőleg még így is meghallja majd.
Roppant kíváncsi lettem, mint egyedüli tanúja egy betörésnek.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 19. 16:35 Ugrás a poszthoz

Adam


Az ismeretlen érkező felméri a helyzetet. Úgy tűnik, különösen a szívén viseli az üzlet nem éppen szerencsés sorsát. Annyit tudok tenni, hogy egyedüli szemtanúként azért megvárom, hogy mi lesz ebből. Hátha hasznomat veszi, közben pedig a fülembe juthat valami érdekes információ a betöréssel kapcsolatban. Eddig se siettem sehová, tehát ezután se fogok. Egek, mit fognak szólni a többiek, ha elmesélem nekik a sztorit...
Egy darabig néma csendben állok odakinn, aztán amikor beljebb hajt a kíváncsiság, utánam szól, hogy vigyázzak a szétszóródott törmelékkel.
- Rendben - nyugtatom meg az odabenn ténykedő alakot, az útba eső üvegdarabokat gondosak kerülgetve -
Valóban nem volna jó, ha egy fránya szilánk áthatolna a bakancsomon, amit egyébként elég vastagnak gondolok, de ki tudja... Nem kísérleteznék ilyesmivel. A szünetben jó volna épségben, fájdalommentesen hazautaznom, nem pedig kötések ölelésében.
Sejtéseim igaznak bizonyulnak. Kérdésemre ugyanis a várt feleletet kapom, vagyis betörtek. Ugyanakkor azt is megtudom, hogy ő a bolt egyik tulajdonosa. Mert azért annyira tájékozatlan nem vagyok, hogy tényleg semmit se tudjak a helyről, az iskolában gyorsan terjednek a pletykák, egy ilyen kócerájt pedig általában több ember üzemeltet. Nem utolsó sorban az üzlet neve is árulkodik arról, hogy egy másik emberrel is szerencsém lehetne. Ezúttal azonban Adam Kensington úrral állok szemben, aki így már érthető, hogy miért termett ilyen gyorsan a tett színhelyére.
- Jó ég... - döbbenek meg - Miért nem működött a riasztó?
A jól ismert sipító hangra ugyanis nem emlékszem. Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen biztonságos helyen ez megtörténhet. Pláne az adventi időszakban! Nem vagyok túlzottan vallásos, de ez azért igencsak erkölcstelen cselekedet. Jómagam már rendelkezem annyi ismerettel erről a világról, hogy tudjam, a riasztóbűbájoknak itt széles a skálája. Van, hogy gyakorlatilag lehetetlenné teszik az utat a betörők elől, s nem épp mugli módszerekkel.
A helyiség megvilágítódik, így szó szerint fény derül az eddig számomra feketeségben úszó részletekre. Ösztönösen járom körbe én is a belső termet, melyben egyébként nincs is akkora kár, mint amire számítottam. Néhány betört, üresen álló vitrin jelzi, hogy a tolvajok nem üres kézzel távoztak.
- Gondosan kitervelhették. - jegyzem meg komoly hangsúllyal. Igyekszem nem haszontalannak bizonyulni a férfi előtt.
- Tudja, elég nehéz megfogalmaznom. Nem ülhetnék le valahol? - pillantok rá kérlelően. Túlságosan össze vagyok zavarodva, még bemutatkozni is elfelejtek. Kapásból szinte semmire sem vagyok képes emlékezni, ezért reménykedem abban, hogy a nyugodtabb környezet majd felserkenti egy kicsikét a memóriámat. Persze csak akkor, ha a tulajnak sem életbevágóan sürgős az a beszámoló.
Utoljára módosította:Tormay Lénárd, 2014. december 19. 16:35
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 19. 17:14 Ugrás a poszthoz

Adam


Miközben sétál, próbálok mély levegőket szívni. Arra van most szükségem, hogy az iménti felkavaró képsorokat tudjam odabenn kezelni, majd kellő alapossággal felidézni anélkül, hogy rosszul érezném magam. Igazából van ebben a tanúskodásban valami ijesztő. Nem az rémít meg, hogy jelen voltam, mert az inkább valamiféle büszkeséggel tölt el. Inkább abba különös belegondolni, hogy mi lett volna, ha...
Másrészt a látottakon kívül a hangok, s a dolgok mögé képzelt körülmények teszik az esetet nyugtalanítóvá.
- Miért nem kapcsolt egyből villanyt? -
Úgy tűnik, kezdek magamhoz térni, ha már ilyen részletek is feltűnnek. Ahogy egyre inkább eltűnik arcomról az aggodalom, úgy indul be az agyam, s kezdek a részleteken gondolkodni.
Furcsállom a betolakodók profizmusát, de többet nem tudok tenni. Csendben hallgatom, ahogy a tulajdonos válaszol a kérdéseimre. Talán neki is jót tesz, hogy beszélhet valakivel, kit ne kavarna fel a saját üzletének megrongálása.
- És mekkorák a károk? - puhatolózom utoljára, ahogy az asztal mögötti székre ülök. Ott elkényelmesedek, újabb lélegzeteket veszek, s már jóval kitisztultabb fejjel emlékezem.
Még néhány utolsó sóhaj, hogy ő is tudja, mi következik most. Egyre inkább kellemetlen ez számomra, no meg kezd valamiféle vallató jelleget felvenni a szituáció, de próbálok ettől elvonatkoztatni, szemet hunyni a csúnya környezet mögött, észre se venni a még így is ijesztőnek tűnő tulajdonost, stb.
- Nos... Ez elég zavaros. Megálltam a bolt előtt, az úton nem volt senki. Odabenn túl nagy volt a sötétség. Nem akarom utólag képzelni be, de talán hallottam valami neszt bentről, nem tudom, nem biztos. Aztán már indultam volna tovább, amikor hallottam a berobbanást, az üvegekét. A fekete füsttől semmit se láttam. Óráról az rémlik, hogy van valami speciális por, ami elvileg füstöt csinál, ha elszórják, és meneküléskor kell használni. Talán ez volt az, ezt se tudom. A füst mögül hallottam futás hangját, talán nem egyedül voltak. - válaszom után elgondolkodom, egész követhető vagyok, ami dicséretes, ha azt vesszük, hogy nyelvből van hová fejlődnöm. Még ha szaggatottan is, de úgy vélem, megérti szavaim, ha pedig valami nem világos, majd utólag visszakérdez. Kár volt a porral előhozakodni, valahol szánalmas, hogy így próbálok nyomozni.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 21. 21:35 Ugrás a poszthoz

Adam


Hatalmas megkönnyebbülésként ér, hogy végre mindent kiadhatok magamból. A lassúságnak hála egészen érthető beszámolóval szolgálhatok, még ha ide is keverem a meneküléskor előttem kavargó füstfelhőt.
Mire a végére érek, az ezidáig erre-arra járkáló üzlettulajdonos vissza is érkezik hozzám egy pohár vízzel a kezében.
- Pont erre lett volna szükségem, köszönöm. - nyúlok a frissen elém rakott üvegpohárért, majd balomban szorongatva, különösebb időhúzás nélkül kortyolom ki annak teljes tartalmát, szinte egy szempillantás alatt.
Azt remélem, ezáltal jelentősen javulni fog közérzetem. Elégedetten húzom ki magamat a vevőpult mögötti széken, a poharat pedig szépen visszateszem oda, ahol volt.
- Én köszönöm, hogy nem nézett elkövetőnek. - felelem nagy büszkén a tulajdonosnak.
Egy feljelentés komoly lépés lenne a részéről. Nem sokat értek hozzá. Életemben egyszer kerültem kapcsolatba a bírósággal, az is a szüleim válásakor történt. Nem volt rendőrségi, se semmilyen más jogi ügyem az eddigiek során a muglik között. A varázsvilágban pláne ez a helyzet, csak attól egy kicsit jobban félek. Tudván, hogy a jó oldalon állok, s egy nemes célt szolgálhatok a tanúskodással, örömmel vállalnám az úrért és az üzletéért.
- Természetesen. Kíváncsi vagyok, ki követne el ilyesmit. - felelem -
A békésen előttem álló tulaj valahogy túl nyugodt. Már nem a betörés utóhatása tölti ki a teret, hanem egy másik frusztráló érzés. Az egész hozzáállása... És még villanyt se kapcsol. Hallottam pletykákat, amik eddig a pillanatig eszembe se jutnak, és nem is szeretném őket elhinni.
Próbálom leplezni, hogy egy kicsit zavarba jövök, amit a csend csak tovább növel. Hogy az ujjtördelésen kívül valami más tevékenységgel is elüssem az időt, nézelődöm. Ha már a pult mögött ülök, ahová csak kevés embernek adatik meg, hogy helyet foglalhatnak, hát kihasználom. Innen teljesen másképp néz ki a bolt.
- Amúgy vittek el pénzt? - pillantok végig azokon a helyeken, amelyeket az átlagos vásárló nem láthat, mivel a pult másik oldalán áll. Magam mögé nézve feltűnik egy furcsa felirat is, ami a sokk és a sötét miatt kerülhette el figyelmem.
- Különös kedvezmény. - hebegem előrefordulva.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 22. 15:12 Ugrás a poszthoz

Balázs


Ha rosszul is cselekszem azzal, hogy idegeneket szólítok le, lám, most eljöhet az idő, hogy megtanuljam végre a leckét. Egyesek nagyon is arra ösztönöznek, hogy nyissak az emberek felé, amit vonakodva bár, de megpróbálok betartani. A mostani egy remek alkalom arra, hogy új embereket ismerjek meg. Nem tűnik annyira fiatalnak, de simán kinézem, hogy egy új diák. Olyan, mint én voltam annak idején. Aztán valahogy beilleszkedtem, javarészt a saját erőfeszítéseim árán. Pedig istenem, milyen jól jött volna akkor valaki, aki ott terem mellettem, eligazít, érdeklődik felőlem! Bár megkérdőjelezném barátságos stílusomat. Meglehetősen felkavart lelkiállapotban jöttem az iskolába, úgyhogy nem is tudom, hogyan reagáltam volna, ha valaki egyből letámad.
- Hogyne járnék ide! - hökkenek meg kissé a feltételezésen, de a döbbenet mögött ott ül az udvarias hangsúly, ami számomra mégse teszi olyan sértővé a válaszomat.
Eleve nagy önbizalombombaként üt, hogy nem küld el a fenébe. És még csak nem is keres kifogásokat, hogy a segítségemet szépen elutasítsa. Elsőre szimpatikus ember, még ha a nevét se tudom, aztán majd meglátjuk, megérte-e vele foglalkozni. De olyan kis szerencsétlennek tűnt a papírkáját szorongatva... Muszáj volt odamennem, mert bűntudatom lett volna, hogy észre se veszem tétlenkedését.
Még csak én tudom, de nagy mázlija van a srácnak, ugyanis az Eridonon kívül a Navinét ismerem a legjobban. Egyelőre nem eléggé, de esküdni mernék, hogy hamarosan vészesen közelről szemlélhetem a sárgák házát. Ez a jövendőbeli felfedezőkaland azonban egy másik történet.
- Azt hiszem tudok segíteni, be azonban nem tudlak vinni. - fonom össze magam előtt karjaimat -
Nem igazán értem ezt a Lasch professzor dolgot, de hangjából ítélve pikkel rá egy kissé. Általában jókat szoktam hallani az itteni tanárokról, szeretném ha ez így is maradna, úgyhogy próbálom elfelejteni a megjegyzést, még ha legbelül égetően furdalja is oldalamat a kíváncsiság.
- Igen, de lehetne nagyobb is. Hamar összemegy majd a szemedben. Először nekem is furcsa volt a hely. - jegyzem meg a kastély falaira pillantva -
Ahhoz képest, hogy alig ismer, elég bőbeszédűnek találom. Ez azonban cseppet sem zavar, kifejezetten örülök, hogy nem nekem kell improvizálnom valamit.
- Honnan jöttél egyébként? - érdeklődöm békés szándékkal, egy futó pillantást vetve a poggyászára - Az öcséd idejár?
Kissé összezavar ez a sok részinformáció, de remélhetőleg hamarosan tiszta kép varázsolódik elém. Még nem sokat tudok róla, de felkeltette az érdeklődésemet. Gyerekkorában itt járt, ismeri Lasch professzort, idejár az öccse, akit pedig lehet ismerek, szóval nem akárki lehet. Felvont szemöldökkel töprengek, hogy hogyan is lehetne többet megtudnom róla, de a térkép kizökkent. Ha nem bánja, engedelmével ki is ragadom a kezéből egy pillanatra, hogy alaposabban áttanulmányozzam. Az elemzés azonban botránkozásba csap át, ahogy fejemet ingatva bosszankodom egy sort.
- Nahát, micsoda hülyeség ez. - nyújtom vissza neki - Ki rajzolta? Miért nem tud az iskola adni egy normális térképet? Én is később jöttem, és sok idő volt, mire megtaláltam a házam. Te hogyhogy most érkeztél? - érdeklődöm tovább.
- Elkísérjelek, ameddig tudlak? Mert akkor kapd össze magad. - bökök a csomagra -
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Hazautazásra készen
Írta: 2014. december 22. 16:36
Ugrás a poszthoz

Ella


Nagy megkönnyebbülés, mondhatom. Még mindig hányingerem lesz, ha az előző hét eseményeire gondolok. Annyit, de annyit készültem arra, hogy félévkor évfolyamot tudjak lépni, hogy elmondani nem tudom. Szinte belebetegedtem a tanulásba. Hiába mondják, hogy később jöttem, és az lenne a legjobb, ha adnék magamnak elég időt arra, hogy nyelvtanból felfejlődjek, megszokjam az új közösséget, dolgozzak az akcentusomon, stb. Kitűztem magam elé valamit, és szeretném teljesíteni. Megdolgoztam érte, mindent beleadtam, úgyhogy szerintem megérdemlem a sikert. Egy karnyújtásnyira vagyok a beteljesüléstől... És mégis várnom kell a szünet utánig, akkor értékelik ki ugyanis a feladatlapokat. Mint speciális vizsgázó, gondolom a tanárok se érzik nagyon sürgetve magukat. De nem bántom őket, mert a szóbelinél jó fejek voltak.
Sokan vélték úgy, hogy ismét elhasalok a helyesírás miatt, mások pedig attól tartottak, hogy két évfolyam anyagát rohamtempóban tanulni lehetetlenség. Jómagam is eleget aggódtam ilyeneken. Egy idő után azonban muszáj volt egyéb elfoglaltságokat találnom, jól is jöttek ekkor a táncórák. És persze szükségem volt a diáktársaim támogatására is. Kezdtem túlságosan egyedül érezni magam a tankönyvek felett üldögélve. Borzalom. De azért magányos nem voltam, hiszen Tanja hatalmas változást hozott az életembe.
A megpróbáltatásoknak immár vége. Új korszak kezdődik, valószínűleg egy jobb időszaké. Már nyugtatgatom magam, hogy kész, többet nem kell izgulni. Túl vagyok rajta, és itt az ideje, hogy a hazautazásra koncentráljak. Alig várom, hogy találkozhassak anyával, aztán persze Ausztrália felé veszem az irányt, csak karácsonykor olyan nehéz jegyet kapni valamelyik járatra, hogy kénytelen vagyok várni még pár napot. Egye fene, ennyit még kibírok, addig az itteni rokonsággal találkozom.
Így tévedek tehát a pesti forgatagba. Javában zajlik az ünnepi készülődés, az emberek jobbra-balra rohangálnak, sokakat fenyőfával a kezében látok cipekedni, amit nem is értek, pedig látszólag őket egyáltalán nem zavarja. Nekem "csupán" egy tömött hátizsák, egy kisebb válltáska és egy magam után húzható bőrönd a terhem, utóbbi természetesen tértágító bűbájjal ellátva, hogy a hazacipelt ajándékok is biztonságosan elférjenek. A bogolyfalvi vasútállomásról jövök a nosztalgiajáratnak is vélhető gőzössel, aztán elveszek a tömegben.
Egy darabig nagy komolyan vonszolom magammal a cuccaimat, aztán feladom és leülök rajtuk egy félreeső helyen. Eddig tartott, hogy helybelinek akartam tűnni, aki úgy ismeri a fővárost, mint a tenyerét. Hát, ez nem így van sajnos. Fogalmam sincs, hogy merre tovább, valami találkozási pontot kellene keresnem, ahol összefuthatok anyámmal, vagy egyedül vágok neki az útnak, ne kelljen bajlódnia. Ekkor leszek figyelmes egy ismerős hangra. Automatikusan odakapom a fejem, majd felcsillanó szemekkel küzdöm el magam a csomagjaimmal a lány elé.
- Hello - talán eddigi legravaszabb mosolyommal integetek egyet, amikor már szemtől szemben állok vele. Kihúzom magam, s délcegen szemlélek végig a tömegen, időt adva neki a gondolkodásra. Kíváncsi vagyok, hogy felismer-e, vagy komplett idiótának fog majd találni. Ismerős nekem ez a lány, de ha idegen is, hát nem kiabál hülyeségeket. Minő megtiszteltetés, hogy ritka pillanatok egyikeként csak én értem azt, amit beszélt, még ha nem is feltétlenül tudok neki segíteni.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 22. 22:44 Ugrás a poszthoz

Ella


Nem gondoltam volna, hogy egy ismerős arc kiált a semmibe. Elvégre úgy iszkolnak haza a diákok ebben az időszakban, mint a nem is tudom micsodák. Kapok az alkalmon, és hogy egy nagy meglepetést szerezzek a navinés lánynak, odaállok elé. Pontosabban odaerőlködöm magam a táskáim társaságában, ami nem is olyan egyszerű, de a rendszeres sportdélutánoknak, amelyeket Ádámmal töltök el, íme az eredménye: különösebb kínlódás nélkül jutok el a célszemélyhez.
Ott aztán megpróbálom elképzelni, hogyan is érezheti magát ezek után, feltéve ha megismer egyáltalán. Mert a nevekkel bajban vagyok, hiába jár Tanja is ugyanabba a házba. Ha meg kellene fogalmaznom, talán hatalmas megkönnyebbülés lehetek a számára. Tényleg csoda, hogy összefutunk a kastélyon kívül, hiszen olyan izgalmas a varázstalan emberek előtt megjátszanunk magunkat.
- Őőő? - hajolok közelebb, hátha valójában kimondta a nevem, csak éppen nem értettem a nagy szia után. De mivel nagy, s nem épp díjazandó találgatásba kezd, éppen az ellenkezőjéről győz meg. Még az se biztos, hogy felismert, bár az a mosoly nálam eléggé arról árulkodik. Ő azonban bohókás természetnek tűnik, szóval mindent kinézek belőle. Látszólag azon van, hogy kitalálja a nevemet. Amikor meghallom azt, hogy torma, ledermedek és elkerekedett szemmel bámulok ki a fejemből.
- Fejezd be a nevemmel való viccelődést. - nézek szigorúan, és még a mutatóujjamat is magam mellé emelem, hogy kellően nyomatékos legyek -
Ez egy nagyon jól megfogalmazott mondat, amit a tökéletes pillanatban használok fel. Büszke is vagyok rá. Nem érzem magam zavarban, csak alig láthatóan megalázva. Micsoda dolog az, hogy valaki a segítségére siet a másiknak, hálából pedig kinevetik. Komolyságommal csak tudatni szeretném, ki is a főnök.
- Egyébként Tormay. És nincs sok köze ahhoz, amihez gondolod. - mormogom, de a bosszúság már el is tűnik az arcomról. Mintha mi se történt volna, újból a kedves és nyugodt énem köszön vissza. Ennyi szép szó után elfelejtem, mi volt eddig a negatívum.
- Ugye? Mindig jókor tűnök fel. - jegyzem meg büszkén - Budanekeresdet keresed? Nem, azt hiszem nem oda megyek, de valamerre arra van, amerre én mennék. Csak nem tudom, hova. Semmit se tudok már, elegem van, ajj, csak érnék haza és ne kellene itt a tömegben téblábolni!
Még nekem is leesik, hogy Budanekeresdet keresni valahol rettentően ironikus, vagy talán paradox? Fogalmam sincs, mi a jó szó rá, ennyit rólam. Láthatja, hogy az átlagosnál hisztisebbé válok, ami az embereknek, a zsúfolt és döcögős vonatútnak, hidegnek, honvágynak, hiánynak, fáradtságnak, és még sok minden másnak az oka.
- Már ne is haragudj, de szerintem az okostelefonokra gondolsz. Nyugi, tud olyat, amit az a gömb. - javítom ki, mert biztos vagyok benne, hogy hasznosnak, mintsem sértőnek fogja találni enyhe okoskodásom. Nem tudom megállni, hogy ne kontárkodjak bele panaszába, de mit tudok tenni, ha már egyszer muglik között éltem egy ideig, ő pedig látszólag aranyvérű, a keményebb fajtából.
- Te pedig, mi is a neved? Várj, tudom, hogy neked közöd van egy tanárhoz, ugye?

Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 23. 00:56 Ugrás a poszthoz

Michelle


A sötétben egy alak tűnik fel, aki igazából én volnék. A vastagabbik kabátomat hordom, mert azzal számolok, hogy a szabad téli égbolt alatt hosszabb ideig fogok tartózkodni, és a hazautazás előtt semmi kedvem sincs megfázni. Csendben vonulok végig a faluba vezető úton, de ahogy az lenni szokott, a gondolataim bőven elég hangzavart keltenek elmémben. Komolyan mondom, még egy kis zűrzavar, és megfájdul a fejem.
Michelle hívott. Részleteket még én sem tudok, hiszen bagolyban szűkszavú az ember. Egyrészt a helyhiány, másrészt a kéretlen olvasóktól való félelem, de az írott szavak rendszere nem biztonságos, ha a magánéletről van szó. Vannak sejtéseim, de egyikkel se szeretnék majd előhozakodni anélkül, hogy utalna rá. Sajnos akarva akaratlan, de megtudok dolgokat, főleg a nagyobb kaliberűeket. Ez azzal jár, hogy ebben a bentlakásos suliban dekkolok már elég régóta. A zárt közösségben futótűzként terjednek a hírek, amelyeknek hajkurászásába én már túl régen belefáradtam, mert rájöttem, milyen káros is tud lenni a kapcsolatokra. A lényeg az, hogy nehéz időszakát éli. Ismerős, ha valakinek van ilyenje... Szóval természetesen igent mondtam a találkára, mert ha csak lelki szemetesláda formájában is, de ha tudok, segítek.
Nincs is még késő, olyan hat körül lehet, de köztudott a nappalok rövidsége az év ezen szakában, úgyhogy a kijárási tilalom megszegése nélkül osonhatok le a faluba. Fázom, de még nincs különösebb időm törődni vele. Arra koncentrálok, hogy botlás nélkül érjek le a megbeszélt helyre, ami nem más, mint a jó öreg stég. Kellően kihalt, ideális helyszín egy privát beszélgetéshez.
Érkezésemkor megtorpanok, néhány tucat lépésnyire a stég kezdetétől. Innen jól látszódik a tavacska fáradt víztükre, amelyet a part túloldaláról érkező távoli közvilágítás fénye világít meg. Úgy látszik, még nincs itt, mert embert aligha látok magam körül. Elhatározom, hogy egy könnyen észrevehető ponton kezdem el megvárni őt. Zsebbe süllyesztett kezeimmel és összébb húzott testtartásommal próbálok védekezni a hideg ellen, ami a mozgás hiányában most még nagyobb ellenségként fedi fel magát.
Tormay Lénárd
INAKTÍV



RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 23. 12:20 Ugrás a poszthoz

Ella


Egy vigyor mit sem segít, ha valaki a nevemmel gúnyolódik. Nem ismerem elég jól ahhoz, hogy meg tudjam állapítani örömének okát, ezért vagyok bizalmatlan. De semmi kedvem megbántani a leányzót. Nem lenne szép dolog már a hazautazásom napján magamra haragítani. Pláne azért sem, mert utána viszontlátjuk egymást a kastélyban. Inkább méltányolom igyekezetét, hiszen akkora ökörséget nem mondott. Mindig jó érzéssel tölt el, ha tudnak a létezésemről.
- Ugyan, semmiség. - legyintek -
Elvégre mindketten nagy bajban vagyunk. Fogalmunk sincs, hogy merre tovább, ami a pesti forgatagban nagy átok. Kiben másban bízna az ember, mint valamelyest ismerős arcokban? Nincs mese, együtt kell működnünk annak érdekében, hogy mindketten elérjük úticélunkat. Még ha az enyém olyan messze is van. Két átszállás, durván egy nap repülés, ha a várakozási időt is hozzácsapjuk. Ráadásul egy csomó pénz. Csodálkoznék, ha maradna még keret karácsonyi ajándékokra, esetleg apróságokat tudok elképzelni, vagy kézzel készített dolgokat a testvéreimtől. Az pedig milyen aranyos lenne. De persze előtte találjam meg anyámat, és szenteste még úgy vélem, nála leszek, szóval nem vagyok késésben.
- Nem, dehogy! Csak a saját életükön könnyítenek, hogy ne kelljen annyit gondolkodniuk. A telefon és az ember is okos. Egyszerre. Bár ez nem mindig igaz... - elbizonytalanodva veszítem el magyarázó gondolatmenetemet, aztán csendes beletörődéssel próbálok témát váltani. A magam részéről mindent megtettem, hogy egy kis szeletet nyújtsak a lánynak a mugli élet szépségeiből, ha pedig ezek után is marad kérdése, szívesen válaszolok. Elvégre megvan a tapasztalatom. Látszólag egyébként még nem teljesen békélt meg az általam vázolt valósággal.
- De jó! És keresztanyaként is szigorú? - érdeklődöm, arcomon kellő meglepetéssel - Én is akarok tanár rokont!
A kézfogás után már csak egy dolog marad, kezdeni magunkkal valamit. A Szendrei lánnyal, azaz Ellával karöltve nekem el kellene jutnom valamerre. Csak nem tudom, merre.
- Ja. - vonom meg a vállaimat - Akkor... merre menjünk? Figyelj csak, szerintem célozzuk meg a budai részt, neve szerint ott kell legyen.
Lelkileg felkészülök, hogy újból a csomagjaimat cipelhessem, és már el is indulnék valamerre. Jól jönne most egy okostelefon.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tormay Lénárd összes RPG hozzászólása (59 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel