28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Figyelem! Iskolai dolgozók, Bogolyfalva vezetése és felelősök kerestetnek! Ezen kívül kikerült a JV pályázat is, csekkoljátok a híreknél! Wink
U.i.: ez is beleszámít a multiakcióba!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Wessinger Lilla összes RPG hozzászólása (21 darab)

Oldalak: [1] Le
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 4. 14:38 Ugrás a poszthoz

Lexine

Otthonról elköltözni a mai világban egyáltalán nem számít nagy dolognak, hiszen a varázslógyermekek már tizenegy éves korukban kirepülnek a családi fészekből, hogy egy egészen új környezetbe csöppenjenek. Lilla viszont magántanuló lévén sohasem hagyta el két hétnél hosszabb időre szegedi házukat, akkor is nagyszüleihez utazott, ahol ugyanolyan jól érezte magát, mint családi házukban, így némi hiányérzeten kívül tökéletesen boldog volt. Igaz, már huszonhét éves felnőtt nő, illő volt összecsomagolnia és egy saját lakásba költöznie, ám az utolsó pillanatban, amikor már az ajtóban álltak édesanyjával, és a lány szemében útnak indult egy dundi könnycsepp, ahogy apukájára bámult, olyannyira összeugrott szíve, s gyomra, hogy majdnem meggondolta magát. Anyukája figyelmeztetése kellett ahhoz, hogy végül tényleg elbúcsúzzon a szintén meghatódott férfitól. Időpontra mentek a nővel, a Macskabagoly utcza hetes szám akkori tulajdonosa izgatottan várta őket, hogy megnézhessék, majd megvegyék a fiatal nő első, egyben talán utolsó saját házát.
A ház és közte szerelem volt első látásra, nem volt kérdés többé, hogy ezután hol fog lakni. Anyukájával közösen - varázslat segítségével - bepakoltak, mugli fényképeket akasztottak a falra, kicsomagolták a tányérokat és porcelánokat, majd a korosodó nő sétára invitálta lányát. Bogolyfalva macskaköves utcácskáit járták, kirakatokat nézegettek, és arról beszélgettek, hogy Lilla milyen tündéri kislány volt, hogy milyen hamar felnőtt, és most új életet fog kezdeni, új embereket fog megismerni, akik részesei lesznek A nagy betűs életének. Anna elmagyarázta a mindenben örömét lelő lányának, hogy miként jut fel a Bagolykő Mágustanodába, s hogy ott hol találja az Igazgató urat, majd visszatértek a házba, kiültek a kertbe és ott folytatták kellemes csevegésüket. A búcsú szívszorító volt, az első egyedül töltött éjszaka pedig nem sok pihenéssel szolgált. Lilla úgy érezte, hogy minden második percben felriad valami zajra, többször kimászott puha ágyából, hogy az ablakon csüngjön és onnan figyelje, valaki betört-e hozzá, vagy csak hallucinál idegességében, és még a konyhába is lement, hogy melegítsen magának egy bögre tejet, ám a hiedelemmel ellentétben az sem segített.
Reggel aztán tovább folytatta a pakolást, leginkább egyik szobából a másikba, dobozból dobozba pakolt, még semminek sem találta meg a tökéletes helyét, a tiszta, rendes ház így hamar összeszemetelt kuplerájjá alakult. Amikor felállt a kupac közepéből, s szembesült a lehangoló látvánnyal, lebiggyesztette ajkait és úgy döntött, hogy ezt most szépen itt hagyja, lesétál a csodásan rendben tartott kirakatok felé, majd tele fantasztikus ötletekkel tér haza, hogy otthonában ő is megvalósítsa azokat.
A kirakatokra tapadva kordul meg először a gyomra, és első igazi felnőtt délelőttjén úgy dönt, hogy a cukrászdában kezdi meg dolgos napját. Az elegáns helyiségben azonnal mosolyra húzódnak ajkai, tetszik neki a régies berendezés, így az asztalok között hozzá-hozzáér egy-egy széktámlához, megérinti az asztalok lapját, majd az egyik ablak melletti kétszemélyes kis asztalnál állapodik meg. Helyet foglal tavaszi ruhájának szegélyét igazgatva, majd a pincérlány étlapját kedvesen visszautasítva kér egy csésze kávét, mellé egy lekváros palacsintát. Amíg várakozik, barna tekintete az ablakon át az dolgozni induló, gyermekeikkel rohanó ismeretleneket fürkészi, és már alig várja, hogy ő is belevethesse magát az itteni életbe.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 4. 16:18 Ugrás a poszthoz

Lexine

Az ablakon kibámuló lányt hosszú percekre leköti az ismeretlenek arca, ruhája és társasága. Kellemesen hátradőlve nézelődik, elképzeli a tátogó szájakról, hogy azok mit mondhatnak a másiknak, vigyorog az ablak előtt elcsattanó csókokra, majd hercegnői énje egy egészen messzi képzeletben ölelkezik a még meg nem ismert lovaggal. Érthető tehát, hogy mesebeli gondolatai miatt először észre sem veszi, hogy lehuppant mellé valaki, de amikor feleszmél a hirtelen jövevényre, kissé még száját is eltátja. Furcsa lett volna, ha ilyen hamar rátalál a herceg, de az érkező közvetlensége így is boldoggá teszi. Némán pislog, igyekszik nem nagy feltűnést kelteni, s mikor megérkezik saját rendelésével a pincérlány, az fel is veszi az egyelőre ismeretlen lány kéréseit. Lilla a kávéja után nyúl, s közben hiába, tudata újra és újra visszajátssza neki a szemben ülő csevegő hangon leadott rendelését.
- Szerelmi zűrzavar? - kérdezi először meg sem hallva a ruháját ért dicséretet. Belekortyol kávéjába, de palacsintájához még nem nyúl, mert hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, megvárja, hogy társasága is megkapja süteményeit. - Remélem elég lesz a sütiknek ez a kis asztal.
Pironkodva neveti el magát és ujjait végighúzza az apró körasztalon. Aztán eszébe jut, hogy bókot kapott, mire hálás mosollyal tekint fel a szőkére. Első gondolata a határozott, szép lányról az, hogy bizonyára a környék minden fiúja az ő kegyeit keresi. Tűnődve nézi a szemeit, arcélét, ruháját, majd egy újabb korty kávé után leteszi csészéjét, és előre dől, hogy rákönyökölhessen az asztalra. Kíváncsian figyeli a lányt, érdekli története, hogy ki bántotta meg, amiért most eltökélt szándéka degeszre tömni magát, hiszen számára az egyértelmű, hogy egy lány csak akkor költi el erszénye egész tartalmát édességekre vagy ruhákra, rosszabb esetben sorban mindkettőre, ha annak komoly - s leginkább a férfi nemhez köthető - gondjai akadnak.
- Köszönöm, én is szeretem ezt a ruhát - fűzi még hozzá a bókhoz, kezével végigsimítva oldalán, majd maga sem tudja miért, megosztja a lánnyal élete egy már lezárt szakaszát. - Amikor két évvel ezelőtt úgy döntöttem három év párkapcsolat után, hogy ennyi elég volt Péterből, akkor ettem ennyit. De tudod mit kellett volna tennem? Mindet az arcába vágni. A szemét disznó! Cöh.
Megrázza fejét a gondolatra, a szavakra arcvonásai megkeményednek, ajkaival bosszúsan csücsörít. Milyen jól tette, hogy kimondta a végét! A haragos arckifejezés ahogy kiültek kedves arcára, úgy mosódnak el, hiszen az ő gondja már elmúlt, ő már túl van rajta, az ismeretlen szőke lány viszont nagyon úgy tűnik, hogy még csak most lépett rá a nehézségekkel kikövezett útra.
- Lillának hívnak egyébként, csak hogy legyen kit megszólítani, ha kedved támad mesélni - lágy mosoly kíséretében nyújtja át kezét az asztal fölött, remélve, hogy szavai miatt nem tartja majd tolakodónak társasága.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 5. 16:17 Ugrás a poszthoz

Adam

Még mindig nem kereste fel az Igazgató urat, s bár ez valójában elkerülhetetlennek tűnik ahhoz, hogy elkezdhesse itteni, egészen új, önálló életét, most még minden fontosabbnak látszik a hétköznapok fojtogató rutinszerűségénél. A házban a költözés maradványai ugyanúgy állnak, mint az első napon, azóta sem pakolt helyére semmit, minden pontosan úgy hever a padlón, mint amikor édesanyja magára hagyta őt velük. Napjait a faluban tölti, a ház egyelőre másodlagos, egy hely, ahol - már amennyire tud az újszerűség miatt - alszik éjjelente, ahol pihenhet és ebédet főzhet magának, ha éppen nem a faluban szemel ki magának egy új vendéglőt, s kóstolja meg annak ízeit.
Lilla ma kivételesen nem a falut járta, helyette kis kertjét vette szemügyre, fákat ültetett és zöldségeket palántált, majd konyhájából nappalijába vonszolta a porcelánokkal, képkeretekkel és egyéb díszekkel megrakott dobozokat, hogy elférve a helyiségben, gyümölcslevest főzzön magának. Ebéd után a kanapéjára dőlve heverészett, kezében egy mugli által írt könyvvel, s lábait lógatva merült el kedvenc szerelmi történetében. Szerette a romantikus regényeket, a nőket pedig, akik heves tiltakozásban törtek ki, ha valaki megkérdezte tőlük, olvasnak-e szerelmes fikciókat, csodálta. Egy szép történet beférkőzik az olvasó szívébe, és ő maga is utazóvá válik, a történet részesévé lesz, nevet, ha a kedvenc hőse boldog, és sír, ha annak fáj. Dosztojevszkij 19. századi műve, a Bűn és bűnhődés folyton megríkatta az érzékeny lelkű nőt, és bár rongyosra forgatta a kötetet, minden újraolvasásnál úgy érezte, hogy mind jobban megismeri azt a tizennégy napot, mely a történetet öleli fel. Még egyszer sem járt Oroszországban, de a szegénység az első gondolat, ami valószínűleg az iromány miatt, de eszébe jut az országról. Szívesen segítene az ottani embereken, belenyúlna a szálakba, hogy boldogabbá tegye a részeseit. De nem tehet semmit.
- Ez csak egy történet - jelenti ki halkan, talán, hogy megnyugtassa kedélyeit, miközben felül a kanapén, elfeküdt hajába beletúr, végtagjait kinyújtóztatja, a könyvet pedig a telepakolt dohányzóasztalra teszi. Észre sem vette, hogy időközben beesteledett, arról pedig fogalma sincs, hogy az óra lassan éjfélt üt. Az olvasottak miatti zaklatott lelkiállapota arra sarkallja, hogy éjszakai túrát tegyen, az úti cél lényegében mindegy, csak válaszokat találjon, holott jól tudja, hogy a leírtakra nem felelhet senki. Fekete pulóvert húz otthoni melegítőjére, a házat kulcsra zárja, majd elindul a sötétben. Sem pálca, sem tárca nincs nála, hiszen csak sétára indul, amihez Szegeden sohasem volt szüksége egyikre sem. A már nyugvó házak között egyenesen a falu központja felé indul, ahol miután minden üzlet zárva pihen, kénytelen leülni a boglyas-téri szökőkút peremére. Egyik kezét a hűvös vízbe lógatja, tekintete a szökőkút díszét figyeli, de csak nézi, látni csak az elméjében zűrzavart keltő, gyilkos Raszkolnyikovot látja.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 5. 21:05 Ugrás a poszthoz

Adam


Dosztojevszkij regénye a sétán túl a szökőkút peremén üldögélve is hosszan lefoglalja zavaros elméjét. Nem bírja megemészteni a Földet érintő problémákat, a szegénységet és a harmadik világ kilátástalan helyzetét. Az iromány által messzemenő gondolatai támadnak, és általánosságban véve sokszor érzi magát e tulajdonsága miatt a társadalom szélére taszítva, barátai közt is magányosnak, felnőttként gyermeknek és mosolygó lányként tehetetlen szomorúsággal csordultig telve szívét. A messzibe bámul, de a sötétségben aligha vesz észre bármit is. A környék csendes, úgy tűnik mindenki alszik már, a táj sem mozdul. Ujjai a vízfelszínt zavarják, arca semmitmondó, a védjegyévé váló vidámság odaveszett még a délelőtt folyamán. Aztán megpillant egy szempárt, egy fekete hajjal keretezett arcot, ahogy az mintha éppen őt figyelné. Az időközben rátelepedő nyugalom egy másodperc alatt foszlik köddé, a tér hirtelen ölti magára a félelem öltözékét. Lilla ujjai megállnak, szíve azonnal gyorsabb ütemre vált, hiszen nincs hozzászokva, hogy az éjszaka közepén egymagában legyen, s némi töprengés után azon kapjon egy idegent, hogy napszemüveg mögé rejtve tekintetét, de valószínűsíthetően pontosan őt nézi.
Zavartan pillant vízbe mártott ujjaira, úgy tesz, mintha észre sem vette volna a tőle nem messze ücsörgő alakot. Mégis miért van az még egyáltalán fent? Talán ő is szívszorító történetet olvasott, amitől nemhogy aludni, de nyugodni sem tud? Kétségbe vonható. Ilyen, s ehhez hasonló gondolatai után újra felpillant a férfira, száraz kezével egy az arcába lógó barna tincset füle mögé simítja, majd ahelyett, hogy letenné combjára, félszegen intésre nyújtja azt. A feltartott keze reszket, le sem tagadhatná, hogy megrémíti az éjjel, az idegen, és az, hogy támadás esetén maximum körmei és régi kulcsa segítségére számíthat. Kiszáradt ajkai mosolyra húzódnak, közben leengedi jobbját, és egész testével fordul el a padon ülőtől, hogy a vízfelszínre szegezze tekintetét, és megfelelő menekülési útvonalakon gondolkozzon.
Utoljára módosította:Wessinger Lilla, 2014. június 5. 21:07
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 5. 23:31 Ugrás a poszthoz

Adam

A férfi nem tesz semmit. Nem viszonozza sem intését, sem mosolyát, így a fiatal nő értetlenül összehúzott szemöldökkel lötyköli tovább a vízfelszínt. Ujjainak jól esik a hűvös víz, ugyanakkor teste többi része mozdulatlan marad, ezzel is igyekezvén láthatatlannak tűnni a másik számára. Azt nem tudhatja, hogy a padon kényelembe helyezkedő, csillagos égben gyönyörködő úrnak elég éles hallása és finom szaglású orra ahhoz, hogy minden rezdüléséről tudjon. Nyugtatja magát, ütemtelenül kalapáló szívverése lassan helyreáll, talán mert az idegennek úgy tűnik, nem áll szándékában felfalni, vagy élve eltemetni őt.
Újra az alak felé fordítja fejét, tűnődve szemléli furcsaságát. Bogolyfalván ilyenek volnának az emberek? Vajon, ha varázslók közt növekedett volna, akkor most nem lepődne meg? Elgondolkodik azon, hogy félúton pályát tévesztett, s a muglik viselkedése helyett a varázslókét kellene elemeznie. Lebiggyeszti ajkait a felismerésre, hogy nagyon úgy tűnik semmihez sem ért, vagy csak mindenhez éppen annyira, hogy az ne legyen elég ahhoz, hogy kitűnjön a tömegből, majd kiemeli kezét a vízből, és egy zsebkendővel kezdi azt törölgetni. Amikor végzett, összehajtja kendőjét, zsebébe csúsztatja, majd elegánsnak szánt mozdulattal feláll, megigazítja magán a nadrágot, és odasétál az idegenhez.
- Maga egy nagyon udvariatlan férfi! - mondja neki hangjában enyhe sértettséggel, majd megtorpanva áll tovább, hiszen mindenképpen hallani szeretné annak válaszát, de nem tudja közben mitévő legyen. Alapvető illemformaként tekint a köszönésre, és ha már nő létére ő intett neki előbb, megérdemelte volna annak legalább a viszonzását. De nem hogy egy kézmozdulatot nem kapott, az ismeretlen még a fejét is elfordította róla, hogy az eget pásztázza fekete napszemüvegén át. Lilla melle alatt összefonja karjait, ajkával bosszúsan csücsörít, aztán leül, és hátát a támlára engedve, ő is feltekint a sötétben felragyogó csillagokra. Haragja immáron köddé vált, vonásai elernyedtek, ajkai a látványban való gyönyörnek adózva eresztik egymást.
Utoljára módosította:Wessinger Lilla, 2014. június 5. 23:49
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 6. 00:41 Ugrás a poszthoz

Adam

Ahogy a férfire meredve álldogál, és sértettségének hangot ad, valósnak hiszi bosszús érzetét, amit nem mellesleg furcsáll is, hiszen nem jellemző rá, hogy dühét képes legyen felébreszteni egy vadidegen. Most pedig az szintén megvárakoztatja, így jobbnak látja helyet foglalni mellette, és ha kell, kivárni a hajnalt is, hogy kijelentésére válasz érkezzen. Azonban a mellette ülő sápatag fél udvarias hangon felel, és bár tekintete még mindig az éjszakai eget kémleli, a nő valamelyest megnyugszik, és azonnal megrohamozzák lelkét a visszakozó érzelmek. Nem kellett volna úgy letámadnia az ártatlan férfit, de mégis, ha diákjainak megtanította az illemet, s tiszteletet, megtanítja ő egy felnőttnek is szívesen.
- Máskor viszonozza a női köszönést - mondja komolyan, szavait bólintással erősítve meg, majd elcsöndesül, és kezeit pulóverének zsebeibe csúsztatja. Egyikkel kulcsát, másikkal kendőjét markolja, tekintetét közben le sem véve az égről. Szívesen odafordulna az ismeretlen ismerős felé, ám nem tudja mit mondhatna neki azonfelül, hogy elnézést kér furcsának hatható kitörésére. A költözés, a falu, az újdonság mind kissé feszültté teszik idegeit, a regény pedig, amivel egész délután foglalatoskodott, elméjét erősen felzilálta. Nem szokása éjjelente kimozdulni a biztonságot nyújtó házból, és be kell látnia, most sem lett volna szabad. Őrültség, hogy egy jól megírt főhős, és tizennégy nap terjengős elmesélése mit ki nem tud hozni belőle! Ha egyszer eljut a kastélyba, és találkozik végre az Igazgató úrral, utána bizonyosan elkerüli a könyvtárat egy időre, mert az év végére a falulakók még ráaggatnának olyan jelzőket, amelyeknek közük van az elmebajhoz és a tyúkhoz. Elmosolyodik buta gondolataira, majd a rekedt hang hallatán odafordul a férfihez.
- Félreértett? - kérdezi értetlenül, tekintetével a másik mozgó ajkait figyelve, hiszen szemeit nem látja, és ez valamelyest zavarja is. Az alak is nézi őt, ami végképp zavarba hozza, egyáltalán nem szokott hozzá leplezetlen bámuláshoz, ezáltal nem is képes megfelelően lereagálni azt. Fejét hátrahajtja, hogy még inkább láthassa a fényeket, de mindvégig érzi magán a sápadt tekintetét.
- Nem tudott aludni, hogy most itt van? - teszi fel újabb kérdését, s legszívesebben máris taglalná a másiknak, hogy ő ugyan éjjelente a puha ágyában, a meleg takarója alatt gubbasztva alszik, édes pingvinekről és kutyákról álmodik, a mostani éjszaka csupán egy kivételes alkalom, és hogy mindezért az a százéves könyv a hibás, amit a gimnáziumban minden évben kötelező olvasmánynak adott fel,  és amit annyira, de annyira szeret. De mégsem mondja, mert tudja, hogy a férfiak nem szeretnek női problémákról beszélgetni, és mert valószínűleg egy nagyon furcsa nőnek tartaná ezek miatt. Mesélés helyett tehát kérdez, és csak remélni tudja, hogy a férfi lelkében nem talált el semmiféle fájó pontot.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 6. 09:49 Ugrás a poszthoz

Adam

Hiába csillapodik nyugtalansága, az éjszaka és ez a furcsa férfi minden nyugodtsága ellenére is megrémiszti. Felnőttek körében nem szokott hozzá a magázáshoz. Egyébként is, általában mindenki azonnal letegezi őt, talán mert fiatalos arcvonásai és folyton mosolyra álló szája van. És bár köztük ő maga kezdeményezte ezt a megszólítási formát, kirázza a hideg, ahogy hallja a másik ajkait elhagyó szavakat. Végig figyelemmel követi, ahogy a kéklő tekintet előkerül a sötét lencsék mögül, szemei követik a szemüveg útját, majd ahogy ráemeli tekintetét az idegen, egy pillanatra ő is belenéz a tompa fényekbe.
- É-értem - feleli mit sem sejtve az igazi indokról, gyorsan elkapva barnáit a másikéról, egyenest a Holdra függesztve azokat. Ha valaki nappal alszik, és éjszaka kel életre, az valószínűleg igazán magányos lehet, legalábbis így gondolja, de nincs az a pénz, amiért ezt meg is osztaná társaságával. Könnyen lehet az is, hogy a férfi beteg, sápadt bőre és tompa tekintete láttán a nő fejében ez a következtetés is megfordul, mire egészen megsajnálja a mellette ülőt. Mindemellett az is előfordulhat, hogy a furcsa érzéseket keltő férfi előző éjjel túl sokáig mulatott a helyi vendéglők egyikében, s mostanra tudta csak kipihenni magát. Lilla beleszippant a levegőbe, csak a másnaposságra utaló szagokat ellenőrizvén, de meglepődik, hiszen nem érez semmit. A kérdésre aztán összerezzen, majd némi csend után úgy dönt, hogy ledobja magáról a rémületet, és egy bágyadt mosollyal fordul a férfi felé.
- Tudja, muglikat tanítottam ezidáig, történelem-magyar szakos tanárnő voltam a másik életemben, s talán emiatt is nagyon kedvelem a varázstalan emberek által írt munkákat - magyarázza egészen belelkesülve, és egy apró levegővétel után továbbfűzi gondolatait. - Ma egy orosz író legnevesebb regényét olvastam újra, és úgy felbosszantott a mondanivalója, azok a megváltoztathatatlan sorok, hogy csapot-papot hátrahagytam, és hát... itt találtam magam.
Megvonja vállait, úgy mosolyog bele a kék szemekbe. Nincs is annál természetesebb, hogy valaki egy iromány hatására menekülni kezdjen éjnek évadján, pálca-és sajnos be kell vallani, hogy ebben az esetben ész nélkül.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 6. 15:35 Ugrás a poszthoz

Adam

- Bűn és bűnhődés - sóhajtja és azzal a lendülettel folytatná is tovább véleményének fejtegetését, ám azon kapja magát, hogy eltátott ajkakkal néz, mert útközben elveszik az idegen csodálatában. Ahogy hallgatja őt, vele gondolkodik, olykor egyetértően bólint, máskor csak maga elé néz, képzeletében már a 19. századbeli Oroszországban jár. Micsoda szegénység, nyomor és költői szépség! Lelke egészen megnyugszik a férfit hallván, s mikor ő belecsempészi mondandójába az íráson kívüli művészetet, nem bírja megállni, utat enged kíváncsiságának és érdeklődve fordul vissza a kék szemekhez.
- Maga kedveli a művészetet? - nyílnak kicsit nagyobbra barna szemei kérdése közben. Hangja halk, az éjszaka, mely körülöleli őket arra sarkallja, hogy természetes beszédhangján tompítva, már-már suttogva szólaljon meg. Tagadhatatlan, hogy a korabeli férfiak közül csak kevesen szeretik, vagy egyáltalán ismerik a művészeteket, legyen az fenséges múltbéli fantázia, esetleg mai mű. Kevesen olvasnak, járnak múzeumokba, járják a parkokat. Lilla tűnődve hallgatja a férfit, akiről feltételezni sem merte a műveltséget. Elszörnyed saját magán, mire kissé megrázza fejét, zavarában ujjaival hevesen megvakarja halántékát, s miután nem szól többet társasága, vesz egy mély levegőt, és szólásra nyitja ajkait.
- Tehát magát is legalább annyira megérintik a kötetek, mint engem - vonja le a következtetést csendesen. - És kik a kedvencei? Úgy értem, kedvelt főhősei, szerelmes női? Az én legkedvesebb alakom Heathcliff, aki úgy járja Zúgóbércet, vagy Szelesdombot, végtelenül mindegy a fordítás, mint egy bosszúvágytól elvakult oroszlán. Állandó feszültségben él, s közben majd megszakad a szíve a viszonzott, ám soha be nem teljesülhető érzelmek nyomorától. A könyvben végig vele vagyok, annyira drukkolok neki, hiába tudom, hogy milyen veszteség fogja érni, hogy miként kell bűnhődniük Catherine-nel, én mégis fogom a kezét, segítem őt, aztán persze sírok, mint egy sértődött kislány.
Észre sem veszi, hogy beszéd közben szívére tapasztja összeszorított kezeit, úgy mesél az idegennek, mint aki megtalálta ezer éve eltűnt kedves barátját, és egyetlen éjszaka alatt kell pótolniuk az elvesztegetett éveket. A felidézett történetre még könnye is kicsordul, amit sebesen letöröl, majd vidám nevetésben tör ki.
- Jaj, elnézést! - nevet hangosan, és felhúzza magához lábait, hogy azokat ölelve pillantson fel ismét a csillagos égboltra. - Látja, erről beszéltem.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 7. 11:52 Ugrás a poszthoz

Adam

- Színház, film, tánc, irodalom, zene, képzőművészet - sorolja ő is a férfi után vidám bólogatásokkal, arcára közben széles mosoly ül ki. Ritka, hogy valakit egyáltalán érdekeljen ez a témakör, ő leginkább csak akkor beszélhet róluk, ha diákok körében van, a tanteremben tanít vagy kinti szakkört tart. Olyankor bizony megered a nyelve, és ha a gyermekek vevők rá, szívesen mesél a művészettel való találkozás élményéről. A gimnazistákkal, míg tanárnő volt, minden évben meglátogatták vagy a budapesti Nemzeti Színházat, vagy a Magyar Állami Operaházat, és bár a diáksereg körében nem mindig a művészet miatt maradt emlékezetes a kirándulás, a nő úgy gondolja, így is megérte.
Heathcliff és Cathy drámájáról mesélve barnái könnybe lábadnak, de az idegen megnyugtatja, s úgy tűnik, tényleg nem zavarja, hogy a nő ilyen könnyen elérzékenyül. Végtére, igaza van az úrnak, hiszen ha egy mű egyetlen embert képes bűvkörébe vonni, az írónak már megérte. A művészet végső célja nem is lehet más, mint az őt átélő ember elragadtatása. Vagy így, vagy úgy. Amikor a férfi felsorolja kedvenceinek egy részét, Lilla önkéntelenül felnevet, és ennek okát amint lehetősége nyílik rá, meg is osztja társaságával.
- Szörnyű, hogy a fantasztikus Dorian Gray-ről, arra a ronda Christian Grey-re asszociálok, akit nagyon remélem, hogy nem ismer - magyarázza jókedvű nevetés kíséretében. Kezeivel mutogat is, ahogyan beszél, mintha csak diákja volna az idegen, és most magánórán vennének részt. - Az az alak egy perverz disznó, akibe természetesen egy aggszűz beleszeret, és inkább nem folytatom...
Nos, igen, meg van a véleménye A szürke ötven árnyalata című modern regényről, melynek elolvasása heves reakciókkal járt.
- Mr. Darcy kétségkívül minden idők legromantikusabb alakja - bólint egyetértően, de arról már bőszen hallgat, hogy anno roppantmód jó választásnak találta e szerepre Colin Firth színészembert. - Esetleg látta a műveket filmadaptációban?
Félő, hogy a kastélyban nem sok emberrel fog tudni filmekről beszélgetni, lévén, hogy a legtöbben bizonyára azt sem tudják, mi az egyáltalán, így örül a szíve, hogy ilyen hamar talált valakit - ha nevezhetjük ezt annak -, akivel néhanapján nyugodtan beszélgethet mugli dolgokról. Időközben az idegentől való félelmének hangja teljesen elnémult, szívverése egyenletessé vált, helyette jókat nevet és csodálattal néz a másikra.
- Igaza van, csak így van értelme - mondja már a csillagoknak. - De azért sokszor előfordult már, hogy ültem a villamoson, öhm, tudja mi az a villamos? Szóval, ültem és éppen olvastam, na és persze könnyeztem, és közben volt egy olyan érzésem, hogy a körülöttem rohanó életüket élő emberek nem igazán értik meg a látványt.
Felnevet újabb szóáradatának végén, aztán odafordítja fejét az idegen felé, és komolynak szánt vonásokkal és hanggal nyitja szólásra száját.
- Annyit beszélek, hogy nem is hagyom magát érvényesülni - jelenti ki határozottan. - Most ön jön, meséljen, honnan érkezett? Mivel foglalkozik?
Csak ekkor ébred rá arra, hogy ilyen kevés idő alatt milyen sok mindent elárult magáról egy vadidegennek, akitől először ráadásul még meg is ijedt. Aztán természetesen megfeddte, hogy végül leüljön mellé elmesélni a fél életét. Normális ő?
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 7. 21:09 Ugrás a poszthoz

Adam

Nem, a perverzióval önmagában valóban nincs problémája. Ez is attól függ, hogy azt miként, hogyan valósítják meg a felek, ám Christian Grey taszító jelenség volt a nő számára. Leginkább azért, mert ahogy a könyvet olvasta, könnyedén élte bele magát Anastasia szerepébe, és jól tudta, hogy ő is mindent megtenne azért az egyért, aki ilyen módon képes lenne sármjának, és személyiségének bűvkörébe vonni. Ő pedig bármennyire is elhiszi magáról, hogy képes volna ellenállni, a szíve mélyén sejti: áldott áldozat volna ő maga is, csakúgy, mint Ana Steele.
- A hangsúly szerintem is a Hogyan?-on van, de azt hiszem nekem fontos a Mit? is - mondja őszintén, a férfi felé küldve egy halovány mosolyt. Hiába huszonhét éves fiatal nő, mégsem kedveli túlzottan a mai bulizenéket, a mai szokásokat, az emberek viselkedését, és leginkább a férfiak viszonyulását a női nem iránt. Semmilyen esetben sem szeretne még egyszer tárgy lenni, mint ahogy évekkel ezelőtti kapcsolatában volt, és talán csak félreértette a mellette ülőt, de olyan érzés kerülgeti, hogy az hiába intelligens, és művelt, egy kapcsolatban nem biztos, hogy helyén kezelné a másik felet. Mosolya után elfordul, egy pillanatra eszébe ötlik Péter, akit könnyedén ereszt lassan megnyugvó gondolataiból. A csillagok ragyognak az égbolton, egészen kellemesen érzi magát, se nem fázik, se nem fél, olyannal beszélget, aki érti is, amit mond. Talán máskor is érdemes lesz az ágya helyett a sétát választani. Nem tudja hány óra, hogy mióta üldögélnek itt közösen, de ahogy beszélni kezd partnere, nem is érdekli tovább az idő.
- Ausztria - jegyzi halkan, miközben észrevétlenül, de egész testével a férfi felé fordul, térdeit a pad támlájának döntve, fejét könyöklő kezén tartva. - És miért választotta pont Bogolyfalvát? Esetleg a varázslók miatt? Vagy... az iskola vonzotta?
Nem lepődne meg az utóbbira adott helyeslő válaszon, hiszen ő maga is azért érkezett ide, hogy néhány oktatótól magánórákat vegyen, és továbbképezze magát. Rá fér, hiszen olyan keveset tud egyes tárgyakból, hogy talán már az elsősök vizsgáin sem lenne képes megfelelni. Az idegen végül elárulja születési helyét, és idejét. Lilla először csak nézi a sápadt arcot, a kéklő tekintetet, próbálja kisilabizálni, hogy az a hétszáz év mennyi akarna lenni. Sajnos, sem a hetven, sem a hét nem jó választás, így annak ellenére, hogy újra és újra visszajátssza gondolatban a férfi szavait, nem jut dűlőre. Zavartan elmosolyodik, elszakítja barnáit az idegen szemeitől, és nevetni kezd. Nem tudja dühös-e vagy szomorú, hogy a férfiak miért játszanak vele ily nagy szeretettel. Megvezetve érzi magát, amiért naiv volt és kimutatta érzékenységét. Egy újabb tanulságnak véli a helyzetet, hogy soha többé ne adja ki magát egy idegennek, akiről semmit sem tud.
- Igen, persze, én meg csillámot szóró tündér vagyok - horkant fel, majd lesajnáló, már-már dühös pillantást küld a férfi felé, hogy aztán felálljon a padról. Csüggedten rázza meg a fejét, és indul meg a macskaköves úton, majd egy pillanatra még visszafordul, feltartja mutatóujját. Valami frappánsat szeretne mondani végszónak, de nem jut eszébe semmi jó, így hát a lehető legrosszabbal hozakodik elő. - Ha maga vámpír lenne, én már nem élnék!
Szavait követően elfordul, és mérgesen sóhajtozva indul meg az korom sötétben. Micsoda egy piszok, hazug alak! Én meg egy naiv, ostoba liba vagyok!
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 8. 11:56 Ugrás a poszthoz

Adam

A magyarázat egyértelmű. A férfinek előnyösebb a kisvárosi élet, a kastélyt körbeölelő vidék, ahol elbujdoshat, a hegyek és a tó, ahol nyugalomra találhat. Ha  igazat mondott, és valóban hétszáz évvel ezelőtt született, akkor már volt ideje bejárni a világot, tapasztalatot szerezni minden égtájról. Békére való törekvése tehát érthetőnek tűnik, ám a nő a vámpírokat sohasem kedves, szerény beszélgetőpartnernek képzelte. Lilla kirohanása nem a ténynek, hogy az idegen emberfeletti lény, hanem a hazugság lehetőségének szól. Kihasználták naivságát elegen, nem kíván még egyszer holmi eldobható játékszer lenni. Ahogy odavág a névtelennek, és hátat fordítva neki, sietős léptekkel indul haza, arra sincs ideje, hogy az estével kapcsolatos kétes gondolatainak ajtót nyisson, mert az ismerős hang furcsa közelségből érkezik. Felpillant, és amikor a járdaszélen megpillantja a vámpírt, szíve újra kapkodó verdesésbe kezd. Adrenalin szintje az egekben tetőzik, fejét ide-oda forgatja az előző pad, és a mostani között. A férfi nem hazudott neki, de valamiért akkor is kizártnak tartja, hogy vámpír legyen, hiszen azok embert ölnek! Sokat olvasott ezekről a lényekről, filmeket nézett róluk, még édesanyja is mesélt a fajról, de egyszer sem ötlött fel benne, hogy akár találkozhat is velük. Legalábbis egyikőjükkel. Belegondolva pedig, nem is igazán vágyott a találkozás pillanatára. Pár lépést hátrál, mielőtt végleg földbe gyökerezik a lába. Ujja a levegőbe fagyva mutat az emberi szemének felfoghatatlan sebességgel közlekedőre úrra, ajkai eltávolodnak egymástól, képtelen megszólalni. Csak nézi az éjszaka urát, és arról sem képes dönteni, hogy most félelem járja át testét, vagy tökéletesen nyugodt.
- Ne haragudjon meg szerény, és minden bizonnyal ostoba kérdésemért, de... én még élek? - a sokk hatása alatt tapogatni kezdi tagjait, ellenőrzi egyelőre dobogó szívét, lüktető halántékát, majd ott ahol van, leül a betonra még azelőtt, hogy elájulna. Alapvetően nem buta, sőt, évfolyam, majd iskolaelső is többször volt, ugyanakkor új, varázslatos életéhez még nem volt ideje hozzászokni. Mágikus lények, őrült, pusztító fenevadak és sohasem látott apró csodák fogják keresztezni útját ezen a környéken, melyre édesapja szigora miatt nem készülhetett fel. Tekintetével a betont nézi, feje kissé lehajtva pihen, gondolatai megüresedtek, tagjai ütemtelenül reszketnek. Nem fél. Egyenesen retteg, hogy az út másik oldalán álló vámpír kedélyesen elcsevegett vele, azelőtt, hogy a vacsorájaként - vagy reggelijeként, ki tudja ezeknek melyik mikor van- , végezze be. Ha ezt megússza, egy hétig az ágyában fog gubbasztani, pizzát rendel szénsavas üdítővel, és Bridget Jones-t olvas egész áldott nap, az Isten bizony.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 8. 13:34 Ugrás a poszthoz

Adam

Él. Ilyenkor egy pillanat alatt átértékeli az ember lánya az élet fogalmát. Szegeden legfeljebb a késsel rohangáló fiataloktól kellett tartania, vagy a figyelmetlen autósoktól, akik könnyedén elüthették volna bármelyik pillanatban. Akkortájt mégsem félt a haláltól, természetesnek vette anyjától kapott életét, és valamiért úgy képzelte, az örökké fog tartani. Természetesen tudta, hogy egyszer véget ér, nem lesz újabb nap, de nem gondolt rá, talán mert annyira szeretett létezni.
- Köszönöm - mondja udvariasan, reszkető karjaival saját magát ölelve. A férfi nem közelít felé, és ezt örömmel veszi, mert ha úgy tenne, a nő bizonyára elájulna. Olyan közel ültek egymáshoz, bármikor megtörténhetett volna a baj. - Jól vagyok, jól vagyok.
Bizonygatja inkább saját magát nyugtatva, mint a halhatatlan urat, aki bizonyára nem először lát ilyesfajta emberi viselkedést. Mikor minden erejét összeszedi, felnéz a pad karfájára ereszkedett idegenre.
- Ezt örömmel hallom - motyogja szelíd mosollyal, tagjai lassan elengedik a reszkető mozdulatokat. - A halálhoz még nem éltem eleget.
Szavai után hátradől a hűvös macskaköveken, úgy hallgatja a másikat. Tekintete az égboltra tapad, arcán pihen egy halvány mosoly. Némi bűntudata van azért, amiért az éjszaka folyamán már nem először lett bosszús az idegenre, de próbálja érzéseit ráfogni az újdonság varázsára. És a vámpírlét rémületére.
- Nem, nem, semmi baj! - kiált fel, és amilyen gyorsan csak képes rá, újból felül. Ezernyi kérdése akadt hirtelen az idegenhez, amit ha lehetne, még ma éjszaka feltenne neki. - Persze, ha unalmas vagyok, akkor nyugodtan menjen. Még csak nemrég ébredt fel, gondolom sok a teendője. És én is hazamehetek, van egy csomó könyvem, meg dobozokban vannak a porcelánok, és a nappali is szörnyen fest. A kertről ne is beszéljünk.
Legyint egyet, aprót nevet, aztán megigazgatja haját, felkászálódik, és ingatag léptekkel megközelíti a fiatalon is ősöreg férfit.
- Szeretnék elnézést kérni az iménti jelenetért, mint már észrevehette, elég érzékeny vagyok. Egyébként Wessinger Lillának hívnak - nyújtja bátortalanul kezét, barnáit a gyakorlatilag halott férfi tekintetébe mélyesztve. Az illem itt sem hagyja el.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 8. 15:22 Ugrás a poszthoz

Adam ~ zárás


A hideg ujjak érintésére gondolatban felszisszen, de a valóságban csak biccent, majd visszahúzza kezeit és úgy pillant fel a magas alakra. Szóval ilyen egy valamelyest élettelen test közelsége. A férfinek igaza van, ezután a téboly után, érdemesebb volna hazasietnie, és egy gőzölgő tea mellett átgondolnia a nemrég történteket.
- Adam. Csak nem a bibliai eredetű Ádám után? - kérdezi nyomban, hangjában érdeklődés cseng. A vámpírra válást követően ez kissé visszatetsző, hiszen a vámpírokat hamarabb származtatják az Ördögtől, mint Istentől, és bár az idegen határozottan szelídnek tűnik, neve és lénye ellenkezőséget mutat.
Habár Adam azt mondja, nem tartja unalmasnak az egész érzelemskálát felvonultató nőt, az mégis úgy érzi, hogy jobb volna elbúcsúzniuk, és talán egy másik este alkalmával folytatniuk a világirodalom boncolgatását. Akkor esetleg felteszi majd kérdéseit is, amelyek a vámpírléttel kapcsolatosan ütötték fel fejüket benne. Egyet viszont muszáj még most megkérdeznie, különben félő volna, hogy ma már egy pillanatra se hunyná le szemeit.
- Csak egyetlen kérdést engedjen még meg - néz fel az idegenre, karjait keresztbe fonja mellei alatt, mutatóujját merengve alsó ajkán tartja. - Miért mondta el nekem? Mindenkivel megosztja titkát?
Nem biztos abban, hogy ez az állapot titok, de nem tudja, hogyan fejezze ki magát ennél pontosabban. Nem szeretne sértő lenni - abból a kelleténél több is kijutott ennek a férfinak. Ha megkapja a választ, akkor kedvesen búcsút int a vámpírnak, mosolyra húzza száját, és lassan eltűnik a sötétségben. Egyáltalán nem álmos, valószínűleg még hajnalig befejezi a költözés maradványait, amit ezidáig csak húzott-halasztott. Finom mentateát főz, majd enged egy forró fürdőt magának, és mielőtt álomra hajtaná fejét, bejárati ajtajának mindkét zárát biztosítani fogja. Nem a most megismert felettébb szelíd Adam miatt, hanem a nála sokkal rosszabbak miatt, akik nem biztos, hogy meghagynák a nő életét.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 8. 16:56 Ugrás a poszthoz

Lexi

A kávé, amit azután kortyol, hogy kedvesen érdeklődő kérdését felteszi, éppen csak, hogy nem lát újra napvilágot. Lilla a fiatal nő szavaira válaszul meglepettségében először horkant egyet, s jobbját azonnal szájára tapasztja, hogy az annak szegletébe ragadt kávécseppet letörölje, megakadályozva ezzel a továbbiak folydogálását, majd saját viselkedésén megdöbbenve szalvétáért nyúl.
- Hoppá, bocsánat - mondja fülig pirulva, torkát azonnal megköszörülve, hogy amint elhárítja az intenzív reakció által kiváltott kávéfoltproblémát arcáról, megtalálja a megfelelő szavakat, és megtisztelje a hírt normális feleletadással is. - Először is gratulálok, a gyermekvállalás csodálatos dolog! Ez igazán remek hír, és így már érthető a sütemények mennyisége is.
Mondja ezt ő, aki még nem tapasztalta ezt az állapotot, bármennyire is vágyik rá, ezidáig elkerülte a szerencse. Sem férfi, sem baba. Csak ő meg a ház, a könyvek és a gyönyörű kert. Nem magányos, imádja az életét, a sorsát, és tökéletesnek találja azt minden tökéletlenségével együtt. A félő tekintetre biztató mosollyal felel, igazán nincs miért aggódnia a szőke lánynak. A babavárás hónapjai a női lét egy meghatározó időszaka, legyen a nő fiatalabb, vagy idősebb, minden esetben jár neki a tisztelet és csodálat. Hiszen a nőből anya lesz, aminél nemesebb feladat nincs is a világon. Lilla hosszú mosollyal dől hátra, jóleső kényelembe helyezve nézi társaságát. Ő a jelenlegi állás szerint még nagyon messze áll a várandósságtól, hiába faggatják a gyermektémáról a kíváncsi rokonok, sajnos nem tud sok változásról beszámolni nekik. Szeretne, természetesen, mint minden korabeli, harminchoz közelítő nő, de még nem találta meg azt a férfit, akinek szívesen szülne. Idiótáknak meg, mint Péter volt, akkor sem fog, ha kihal a férfi nép. Felsóhajt, majd kuncogni kezd a lány sikertelennek elkönyvelt verekedésemlékén, s annak okán, miszerint alulmaradása azért volt, mert alacsony és gebe.
- Hát, a vékonyságod hamarosan megváltozik, emiatt én a helyedben nem aggódnék - mondja hamiskás vigyorral. - És szeretnél róla mesélni? Apukáról, részletekről, vagy inkább emésztgetnéd még a hírt? Nemrég tudtad meg?
A kérdésáradattal csupán érdeklődését fejezi ki, hangja kellemesen nyugodt, tekintete a másikét keresi. Örül a hírnek, még ha semmi köze sincs hozzá, szereti a gyerekeket - nem hiába tanárnő -, és az emberek gondolatait, véleményét is. Szívesen lesz kitűnő hallgatóság, ha megered mellette egy száj.
- Már kiérdemelted - mondja hálás tekintettel, és ő is hozzálát a lekváros palacsintájának. - Te vagy az első ismerősöm itt, csak tegnap költöztem. Holnap találkozóm van az Igazgató úrral, már alig várom, hogy elkezdhessem itteni, varázslatos életem.
Kiemeli a mágiát, mert bár Lexi nem tudja, hogy eddig muglik között élt, fontosnak tartja megjegyezni, hiszen mától minden más. Iszik még egy korty kávét, aztán a lány előtt sorakozó édességekre pillant.
- Tessék enni - bök rá villájával is a puncsszeletre. - Minden rendben lesz, akkor is, ha most a dolgok kuszák és zűrösek.
Hangjából nyugalom árad, amiből talán Lexi is táplálkozni tud, és ha az segít neki, akkor mesélni, esetleg enni kezd. Lilla közben olykor-olykor kipillant az ablakon is, aminek tükrén át minden pici porszemet megvilágít a Nap.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 16. 08:47 Ugrás a poszthoz

Drága igazgató úr


Elérkezett tehát a költözés utáni újabb sorsdöntő nap is. Túl két fantasztikus találkozáson, boldogan öltözködik házikójában. Hihetetlen, egyelőre még felfoghatatlan számára, hogy saját otthont kapott kedves szüleitől, amit már saját ízlése szerint rendezhet be, és melynek minden szegletét saját illatával tölthet be.
Elegáns ruhát keres varázslat útján tágított szekrényében, hiszen a lehető legcsinosabban szeretne a mélyen tisztelt Wickler György irodájához érkezni. Az úrról sokat és csakis jókat hallott, édesanyja folyton-folyvást áradozott a mugli-és varázsvilágban is egyaránt kiválóan helytálló férfiról. Végtére is, egyrészt miatta költözött pont ebbe a falucskába. A férfi tehetségének és országszerte széles körben való ismeretségének köszönheti, hogy nem maradt tanárnő Szegeden, helyette újfent iskolapadba ül ő is. Jobbra-balra tologatja a vállfákat, de csak nem talál erre az alkalomra megfelelő darabot. Csücsörítve, homlokot ráncolva keresgél, s közben észre sem veszi, hogy már most - kismacskás pizsamájában állva a ruhásszekrény előtt -, tízperces késésben van. Színes, egyszerű, pettyes, mélyen dekoltált, csipke és garbóruhák váltogatják egymást a nő csinos kezei között, percekkel később végül egy fekete, minta nélküli darabon állapodik meg. Hozzá magassarkúba bújtatja lábait és néhány tükör előtti forgás után, kulcsra zárja a ház ajtaját, és már rohan is a falun át, egészen a kastély bejáratáig. Arcán végig boldog mosoly ül, cipőjének sarkai ritmusosan kopognak a kőpadlón. A folyosók festményei közül többen udvariasan köszönnek neki, egy kalapos hölgy még ízlését is megdicséri, ő pedig olyan szívesen állna meg beszélgetni velük, ám nem teheti, így is, csoda, ha az Igazgató úr még várja őt. Azt még gyorsan megérdeklődi a divatkedvelő hölgytől, hogy merre találja Wickler úr szobáját, majd már rohan is. Az óráról távozó hangosan nevetgélő diáksereg között lavíroz, magassága és fiatal arca miatt egy idegen könnyedén hihetné róla is, hogy a tömeg része. Nem lóg ki a sorból, egyedül a fekete talár hiányzik, amit viszont nem biztos, hogy vásárol magának, hiszen nincs elragadtatva az általános talárszabászat mostani munkájától. Régebben gyönyörű dísz- és hétköznapi talárokat varrtak, de ahogy a jó modor, az is kiveszett a világból. A kastély déli szárnyára fordulva aztán nagy sietségében beleütközik egy ismeretlen, magas férfiba, aki pontosan akkor ért a sarokra, mint ő, így tökéletesen elállták egymás útját. A nő kigyulladt arccal szabadkozik, közben reszkető kezeivel gyorsan megigazítja az idegen felsőruházatát, hogy egy mosoly múlva sarkai ismét kopogjanak.
Az igazgató úr szobáját ezen a folyosórészen már hamar megtalálja, és egy mély sóhajt követően koppant párat az ajtón, majd be is nyit rajta, hogy először csak fejét dugja be rajta, és kislányos örömmámorba essen az alak láttán. Szélesen mosolyog az úrra, mert úgy érzi ismeri őt. Olyan sokat hallott már róla, hogy képtelen egyszerű idegenként tekinteni rá.
- Igazgató úr! Szép napot Önnek! Én lennék Wessinger Lilla, Bottyán Anna lánya - mutatkozik be, miután becsukja maga után az ajtót, és helyet foglal az idősödő férfi asztalánál. - Ugye, megkapta anya levelét? Úgy örülök, hogy fogadni tudott!
Rendületlenül mosolyog, tekintetét végig az úr szimpatikus arcán tartja. Barnáiban izgalom csillan, olyasfajta, ami csak kevesekében lelhető fel, de övéibe az évek során észrevétlenül olvadt bele.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 22. 12:31 Ugrás a poszthoz

Alegria

Kivételesen már hajnalban éber állapotba került, pedig szeret sokáig aludni, még akkor is, ha az ablakokon már nemcsak beszivárog a fény, hanem egészen elárasztja, betölti világosságával a hálószobát. Olyankor találja csak meg igazán a számára legkényelmesebb pozitúrát, hol elnyújtózva keresztben az ágyon, hol félig lelógva arról, máskor összegubózva annak közepén. Ilyenkor a lepedő és takaró persze már régen a földön gyűrődik, valamikor az éjszaka közepén tűnik el észrevétlenül, hogy Lilla aztán minden reggel meglepődjön ágyneműje hiányán. Ma viszont olyan hamar pattantak ki szemei, hogy odakint még csak éppen pirkadt. Az ég vörös színekben pompázott, a nő pedig az ágya szélén ülve, lábait maga mellé húzva gyönyörködött a természeti jelenségen. Ritkán lát ilyesmit, mint ahogy Naplementét sem nézett hosszú évek óta. Az életéből valahol, valamikor kivesztek az igazán nagy dolgok, amelyek minden nap csöndesen történnek meg körülötte, de ő mégsem figyel fel rájuk. Most, a pirkadat jelenségén ámulva ébred csak rá, hogy valójában mi minden mellett haladhat el úgy, hogy nem érez semmit, hogy nem tud róla semmit, és hogyha majd egyszer meghal, talán csak ezeket a figyelmetlenségeit fogja megbánni, semmi mást. Amint felkel a Nap, ő megnyomkodja időközben elzsibbadt tagjait, majd lebotorkál recsegő lépcsőin, s a konyhába érve kakaóporért és tejért nyúl. A pult mellett issza meg az elmaradhatatlan reggeli italát, hogy aztán bögréjével együtt elmosogassa a tegnapról megmaradt edényeket is. A konyha rendberakását a nappali követi, ahol még a földön is könyvek hevernek szerteszét, s ő ismét a könyvespolcokra teszi őket, bár jól tudja, hogy estére újabb példányok kerülnek majd puha szőnyegére. A kötetek polcra helyezése közben veszi észre, hogy hiányzik az egyik kedvenc könyve. Egy pillanatra bénult arckifejezéssel nézi az üres helyet, ahol lennie kellene, majd hátrébb lép, ujjával megtámasztja állát, s hangosan hümmögve pörgeti utolsó emlékképeit Kafka összes művéről. Kizártnak tartja, hogy otthon hagyta volna, hiszen még emlékszik is arra, hogy bedobozolta sötét borítású könyvét, de abban is biztos, hogy Bogolyfalván még nem vette le a szekrényről. Igyekszik higgadt maradni, és bár legszívesebben felhívná anyukáját, hogy legyen szíves, és nézze meg szegedi otthonukban a keresett művet, sajnos térerő hiányában nehezen tehetné. Telefonálás helyett szobájába rohan, ruhásszekrényében válogat, majd a megfelelő darab kiválasztása után pénztárcáját szorongatva zárja be a bejárati ajtót, végül a kaput is. Tudja, hogy van a faluban egy régi könyvesbolt, de eddig még messze elkerülte azt, mert, ha ő betér egy ilyen helyre, akkor hajlamos egész vagyonát egyszerre ott hagyni. Úgy siet, hogy a bolt előtt először véletlenül elmegy, majd az utcasarkon idegesen visszafordulva pillantja meg Őszike néni könyvesboltjának cégerét. Kapkodva nyit be a csilingelő ajtón, majd egy halk köszönés után azonnal beleveti magát polcokon pihenő címek áttanulmányozásába. Éppen az őt érdeklő huszadik századdal foglalkozó rész következne, amikor nem fér oda a kötetekhez, mert egy csinosan felöltözött lány útját állja.
- Ne haragudj - szólítja meg ideges mosollyal őt, s a polc felé mutatva fűzi tovább gondolatait. - Elveszett az egyik könyvem, és muszáj megnéznem, hogy itt van-e! Esetleg a nézelődés közben nem találkoztál Franz Kafka összes művével?
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Ismeretlen a faluban
Írta: 2014. július 4. 21:14
Ugrás a poszthoz

Ombozi Zsigmond

Már hetekkel ezelőtt, beköltözése után feladta hirdetését, miszerint házának egy szobája - ahol eddig könyvekkel és kipakolatlan porcelánokkal teli dobozok pihentek -, kiadó. Hirdetésébe természetesen belefoglalta azt is, hogy csak és kizárólag megbízható, állandó munkahellyel rendelkező lakótársat enged be otthonába, aki, ha lehet, hosszútávra rendezkedjen be nála, hiszen mivel ő egyelőre nem dolgozik, jól jön némi plusz bevétel, főként, ha nem változik könyvesbolt látogatásának aránya. Egy nap, nem is olyan sokára felkereste őt egy lány, valamiféle Ombozi Sára, aki azt állította, hogy nagybátyja éppen most keres házat Bogolyfalván, és ha már meglátta ezt a lehetőséget, szívesen megadná a nő címét Zsiga bácsinak, aki biztosan felveszi majd vele a kapcsolatot. Sára nem a levegőbe beszélt, ugyanis napokon belül csúf kis bagoly szállt be nyitott ablakán, hogy egy kacskaringós betűkkel megírt levelet dobjon le a nő íróasztalára. Az érkező levélre hamar válasz született, Lilla gondosan becsomagolta azt, vizet és elemózsiát adott az éjszaka megpihent bagolynak, majd kora hajnalban útnak eresztette. A levélváltásból levelezés lett, Lilla pedig gyorsan arra az elhatározásra jutott, hogy a faluban csaposnak álló világjáróval kiváló lakótársi viszonyt alakíthatnak ki. Egy teljes hét alatt aztán eltüntette az összes porosodó dísztárgyat, összeszedte a papírdobozokat, s kitakarította az üresen álló helyiséget, hogy mire Zsigmond megérkezik, ő és a házikó fogadóképes lehessen. A férfi péntek délutánra ígérte érkezését, amit a nő hol gyermeki izgalommal, hol rémülettel várt. Benne élt a félsz, amiért egy férfival költözik össze, aki ki tudja, talán koszos, mint egy disznó, aki erősebb nála, és lefoghatja őt, hogy aztán bántsa, vagy kirabolja féltve őrzött otthonát - elvéve minden könyvét is, ő pedig hajléktalanná ugyan nem válva, de költözhet vissza Szegedre. Ezekre a gondolataira mindig elhalványodtak ajkai, barnái pedig mereven figyeltek egy-egy kósza pontot, hogy végül elhessegesse rémületét, és arra gondoljon, milyen jó bulikat csaphatnak együtt, mint a könyvdélután egy kellemes tea társaságában, vagy közös nagytakarítás.
Délelőttje még azzal telt, hogy lakását annak legszebb fényében engedje láttatni, elmosogatott, és minden szanaszét heverő könyvét a helyére pakolta, majd némi varázslat segítségével letisztította a bútorokat, kiporszívózta a szőnyegeket, és üde, nyári illatot hintett a nappaliba. A férfi leendő szobája is készen állt, ággyal, szekrénnyel, asztallal, és nő járta nyomokkal együtt. Az ágyán takaró, asztalán tulipán nyiladozott, míg a szoba falain festmények lógtak. Lilla igyekezett otthonos környezetet biztosítani az idegennek, és bár nem ismerte ízlését, reménykedett abban, hogy Zsigmond szeretni fog nála, s vele lakni. Minden tökéletesnek bizonyult, kivéve a nő időérzékét, mely mióta Bogolyfalván él, valahogy nem akar a helyére zökkenni. Vécsey professzor valószínűleg már minden egyes alkalommal számít a tíz perces késésre, ennek ellenére a Wessinger lány folyton-folyvást szabadkozik furcsa természetes miatt. Úgy, mint mindig, most sem készül el időben. Nyakláncának felcsatolásával fáradozik, aminek kapcsa nem akarja az igazságot, Lilla pedig már toporzékol idegességében, hogy leendő lakótársa még visszaszáll a vonatra, ha nem találja őt időben az állomáson. Magassarkú helyett tornacipőbe lép, rövid nadrágot és lenge blúzt húz, majd sebtében kartontáblára írja Zsigmond teljes nevét. Biztosra szeretne menni, és nagyon bízik abban, hogy nem többen fognak odajönni hozzá, ha meglátják rajta, hogy egyáltalán nem tudja, kit is keres pontosan.
- Szia! - köszön vissza szinte már kiáltva, hangja hangosabb és magasabb hangszínen szól, mint általában, jobbjával fel-le kalimpál. - Ne haragudj, nem szoktam késni, illetve mióta itt élek, mindig, mindenhonnan elkésem. Talán az időjárás, vagy a csapvíz miatt. Jaj, köszönöm. De ha meglátod az itteni nőket, akkor azonnal lepukkant, korosodó, majdnem harmincéves könyvmolynak fogsz csupán tekinteni.
Természetesen zavarba jön a kedves köszöntés miatt, orcái kipirosodnak, hangja, mint egy tinié szól. Széles mosollyal néz a nála alig magasabb Zsigmondra, majd a kínos csend elkerülése végett, gyorsan kezet nyújt neki.
- Wessinger Lilla - mondja neki, hevesen megrázva a férfi kezét. - Itt van a házam a közelben, a hetes szám alatt, a csárda pedig a lakósor mellett, a faluban kapott helyet. Én még nem jártam ott, de úgy tudom népszerű, biztosan jól fogod érezni magad ott. Legalábbis, azt hiszem.
Felnéz a férfire, mosolya ha lehet, még feljebb szalad arcán. A táblát nézegeti, csakhogy ne kelljen Zsigmondra néznie, majd fejével a falu irányába bök, és barátságos hangon szólal meg.
- Meg sem kérdeztem, jól utaztál? - kerekednek el barnái, közben elindul oldalán az idegennel. - Mielőtt hazamennénk, szeretnéd megnézni a falut, vagy mutassam először az otthont, hogy lepakolj? Remélem tetszeni fog!
A nő tele van kételyekkel, ami a közös együttélést illeti, hiszen még soha, senkivel sem élt együtt szülein kívül, így ezernyi kérdés cikázik fejében, amire csak sejti, vagy egyáltalán nem akarja tudni a választ.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
látogatóban a pultnál
Írta: 2014. augusztus 26. 18:56
Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán

Kihasználván a nyár talán utolsó napjait, Lilla kora este úgy dönt, meglátogatja a mostanság keveset látott lakótársát annak munkahelyén. Nem téveszthető szem elől az a tény sem, hogy az elmúlt hetekben erőteljesen megfigyelhető hangulatingadozását a csárdában óhajtja örökre lezárni, gyógyszeréül választva néhány kör koktélt, vagy ha úgy hozza a sors, néhány pohárka erősebbet is akár. Otthonát az őt jellemző kellemes illatfelhővel hagyja el, magassarkúiban ügyesen lépegetve a még meleg estében. A falu már csendes, az idősebbek lassan visszahúzódnak a négy fal közé, a legtöbb fiatal pedig a kastély könyvtárában lebzsel. A csinosan öltözött nő mellén összefont karokkal sétál, barna tekintetét napszemüveg mögé rejtve; ha beköszönt az ősz, már úgy sem veheti fel kedvenc kiegészítőjét, mely szinte már hozzáragadt arcához.
- Szia! - köszön kedélyesen a csárda küszöbét átlépve, és egyenesen Zsigmondhoz siet, hogy a férfi közvetlen közelében, a bárpultnál foglaljon helyet. Mosolyogva nézelődik, szemüvegét maga mellé teszi a furcsamód tiszta pultra, majd lakótársára vigyorog. - Kérlek, gyógyíts meg valami erőssel...
A kocsmáros, miután együtt él az utóbbi időben hisztissé váló nőve, pontosan tudja mire céloznak a rúzsozott ajkak, így minden további kérdés nélkül vajsör helyett whiskey-vel szolgálja ki. Lilla hálásan néz rá, de az ital felhajtása előtt még játszadozik a pohárral. Finom kezei között ide-oda tologatja azt, s közben válla fölött hátrapillantva szemügyre veszi az italozó népet. A férfifelhozatal igen gyér, a barnaság keresve sem találna náluk rosszabb látványt. Száját félrehúzva fordul vissza Zsigmondhoz, és fejét elégedetlenül megcsóválva fakad ki.
- Hát, ne érts félre, nem panaszkodásnak szánom, de most tényleg Zsiga, nézz körbe, és végre megfogod érteni, hogy miért bújom én állandóan a romantikus regényeket...
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
látogatóban a pultnál
Írta: 2014. augusztus 26. 21:20
Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán

Míg Zsigmonddal cseveg, észre sem veszi, hogy a kocsmába gyűlt emberek lassacskán kicserélődnek; van aki hazafele igyekszik, mert kutya kötelessége nyolc óra előtt jelenléti ívet töltenie az asszonynál, és van akinek az este csak most kezdődik el. Lilla a poharát lökdösi, s közben szorgalmasan kérdezgeti Zsigmondot: nem vagy fáradt? Jól aludtál az éjszaka? Nem hallottad azt a fura kattogó zajt, ami már napok óta nem hagy nyugodni? Holnap reggel süssünk palacsintát vagy inkább menjünk el reggelizni?
A fiatal nőt még az sem zavarja, hogy nemcsak egyedül ő beszél a csaposhoz, hanem egy nemrég érkező fizetővendég is italt kér tőle. Hisztikirálynőt játszik, hangját előbb feljebb emeli, majd - miután kifogyott a háztartást érintő összes koholt kérdéséből - elhalkul, és egy szusszantás után felemeli keze hőjétől megmelegedő poharát. Ebben a pillanatban felé fordul a konyakos úr, ő pedig egy félmosollyal viszonozza annak testtartását. Cipőjének sarkai a szék alsó kiállásán támaszkodnak, míg jobbjával könyököl a pulton.
- Valóban nem - nyúlik meg mosolya, körmével közben megkocogtatja az üvegpohár oldalát. - Kifinomult, művelt nő vagyok. Csak tudja, Zoltán, az elmúlt napokban inkább viselkedtem félőrültként. Talán itt az ideje kifordulnom önmagamból...
Utolsó szavaira elvigyorodik, barna tekintete csak úgy csillog, holott itala még mindig poharában nyugszik. Belenéz az átlátszó folyadékba, majd visszapillant Zoltánra, s végül Zsigához fordul, hogy kérjen egy lángnyelv whiskeyt újdonsült ismerősének is.
- Az úr a vendégem erre a körre - suttogást tettet, de közben végig a pulóveres férfit nézi, ám szemében semmiféle sejtelmesség nincs. Nem titkolt szándéka ma este jól érezni magát, így engedi, hogy testtartása, pillantásai, az egész őt körülvevő miliő megmutassa valódinak vélt szándékát. Ha egy nap majd felébred, és megbánja életének ezt az időszakát, hát tegye, most viszont éljen a carpe diem!
Mikor Zoltán megkapja italát, a nő koccintásra emeli sajátját, s az ő stílusához egyáltalán nem illő huncut, már-már kacér mosollyal tünteti el az üvegben lötykölődő utolsó kortyot is.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
látogatóban a pultnál
Írta: 2014. augusztus 26. 23:02
Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán

Úgy tűnik, az idegen tökéletesen érti Lilla jelzéseit, mi több, nem rest viszonozni azokat. A nő elmosolyodik, miközben lepillant a pult felé, s addig nem is emeli vissza barnáit az úrra, míg az nem fejezi ki újfent az iránta való érdeklődését. A kérdéseken egy pillanatig elréved, majd bohókásan vonja meg vállait, és mint egy éretlen, magát kereső tinédzser, úgy kuncog fel.
- Félreért - javítja ki társaságát, arcán vidám görbület húzódik. - Nem vagyok őrült. Soha nem jártam bulizni, nem viselkedtem furcsán, vagy úgy, hogy mások azért megszóljanak. Mindig jó lány voltam, egész életemben a könyveimmel, a leírt alakokba bújva éltem ki magam. Most viszont...
Elharapja mondandóját, hiszen még ő sem tudja, mit is szeretne pontosan. Kitörni az eddigiekből, elege volna a megszokásból? Vagy ez az egész csupán bánat lenne valami miatt, aminek oka még előtte is rejtély? Gondolatai csupán elméjében születnek meg, nem mondja ki őket hangosan, és nem is ragad meg mellettük. Ismét rámosolyog Zoltánra, és a következő kérdésre kissé összevont szemöldökkel felel.
- Skorpió vagyok, november hetedikei - mondja, s eszébe jut, hogy mit olvasott erről a jegyről anno egy női magazinban: érzékeny, filozofikus jellem, határozott gondolatokkal és vágyakkal, emellett sok embernek titokzatossá válhat, szexuális típus. Bár nem hitt az asztrológiában, jóformán átverésnek, és felesleges tudományágnak tartotta, néhány sor igazán passzolt hozzá. Hiába, a nők sok mindent elhisznek, még egy-egy hóbortos öregasszonynak is, akik az utcákat járják, és sikeres jövőről beszélnek. Lilla sokáig néz maga elé, csöndesen merengve horoszkópján, és a hitéleten, az emberi ostobaságon. Istenfélőként ilyesmi meg sem fordulhatna fejében, mostanság viszont többször kapja magát azon, hogy eddig fel nem tett kérdéseken rágódik. Mikor Zoltán tekintetét magán találja, azonnal visszatér a jelenbe, hogy nőisége újfent előtérbe kerüljön.
- Most ne gondolkozzon - feleli halkan a másik megjegyzésére, majd hangosan felnevet a hozzáintézett bókra. - Észveszejtőnek tart? Mert akkor tényleg szükségem van egy újabb körre.
Normális esetben csak nagyon nehezen enged bárkit is közel magához. Az ismerkedési fázis általában hosszú hetekbe, olykor hónapokba torkollik, most viszont itt ül mellette egy idegen, aki a horoszkópjáról érdeklődik, valószínűleg teljesen bolond, ő meg kacér pillantásokat küld felé, és tömény alkoholt iszik vele. Mindannak ellenére, hogy pontosan tudja mire megy ki a játék, s belegondolva, nem is biztos, hogy a férfi volt a kezdeményező fél, élvezi a kialakuló helyzetet. Odafordul Zsigmondhoz, és kér tőle még egy kör finomságot. Az egyiket áttolja a pult másik végébe, míg sajátját kezébe veszi, és némileg félrebillentett fejjel keresi a Zoltánnal való szemkontaktust.
- Igyunk egy ferde este kezdetére, és egy kedves ismeretség indulására! - mondja, és a koccintás után fel is hajtja pohara tartalmát. Az ital gyorsan áramlik végig testében, hatását fejében és karjaiban is érzi, zsibbadó tagjai jelzik neki, hogy kezd becsiccsenteni, míg rúzsos ajkai folyton-folyvást negédes mosolyra húzódnak.
Wessinger Lilla
INAKTÍV



RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
látogatóban a pultnál
Írta: 2014. augusztus 27. 10:08
Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán

Vidám nevetése úgy válik egyre hangosabbá, ahogy oldódik benne a mámor, ezáltal engedi el ő is a rá olyannyira jellemző gátlásokat, és a feszültséget, ami faluban tartózkodása óta beette magát testébe.
- Miért nem hiszem el, hogy jó fiú, hm? - kuncogja a férfi arcába, miközben az előtte álló megüresedett pohárka szélét kocogtatja. Nem hisz a másik nem hűségében, a kapcsolatok tartósságában, és bár szülei, házasságuk megromlásának ellenére is együtt maradtak, Lilla pontosan tudja, hogy mint édesanyja, úgy édesapja is másra vágyik. Kacéran pillant fel Zoltánra, aki leplezetlenül falja csinos ruhakölteménybe bújtatott idomait. A nő más esetben zavarba jönne, és minden bizonnyal rákvörössé válnának orcái, ám most csak még inkább mosolyog, majd nevet, ahogy az úr közelebb húzódik hozzá. Ismeretségük igazán hamar elérte azt a szintet, amikor már nem biztos, hogy van megállás, vagy akár visszaút, és a nő abban sem biztos, hogy van, amit nem akar társaságával.
- És kérem, árulja el nekem, mit tudott meg rólam azáltal, hogy megsúgtam: skorpió vagyok - húzza az időt csillogó szemekkel, s közben arra gondol, hogy mennyire élvezi a helyzetet. Sokkal könnyebbnek tűnik megadni magát egy kedves idegennek, mint egy ismerősebb férfinak, aki akár már a tanév kezdete óta jelen van életében. Ennek az estének, és vele együtt Zoltánnak valószínűleg nincsenek elvárásai a továbbiakkal kapcsolatban, nem kell megfelelnie a hétköznapokban, egyedül csupán most kell nőnek lennie, aki úgy enged a másik közeledésének, hogy közben úgy érzi: ő irányít. És ez így is van. Mert ugyebár mindig a nő választ. Noha van, hogy nem a leghelyesebb döntést hozzák meg, aztán pedig sírnak a rossz karma és kegyetlen sors miatt, ez az este még belefér.
- Egészségére! - koccint az időközben megérkező újabb pohár jeges itallal, majd ő is közelebb húzódik társaságához. Elbódult mosolya végig ajkain ül, teste és lelke egyaránt ellazult, könnyű prédájává válva Zoltán kedves szavainak. - Ha nem csal az emlékezetem, és a konjugálás azt jelenti, amit gondolok, akkor igen, vigyen táncolni.
Hangosan nevetve beszél, s míg cipellőinek sarkai leérnek a padlóra, beletámaszkodik a férfi egyik combjába, s felhajtja az utolsó kortyot is. A poharat a pultra teszi, s nem túl biztos lábakon, de elindul a táncparkett irányába, kedves mosollyal hívva maga után az asztrológust.
- Na, jöjjön már, mert még a végén elesek - kuncog saját becsiccsentett valóján, és Zsigmondnak integetve kér maguknak kellemes zenét.
Utoljára módosította:Wessinger Lilla, 2014. augusztus 27. 10:11
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Wessinger Lilla összes RPG hozzászólása (21 darab)

Oldalak: [1] Fel