37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Michonne Elizabeth Greengrass összes hozzászólása (87 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. augusztus 17. 00:00 Ugrás a poszthoz

Csaksimán Rainsworth

Mindig is nyugodt típus volt. Most is szépen összefogta hosszú szőke haját, felvette az egyetlen fekete összeállítását, a sportcipellőjét, és még így is úgy nézett ki mint egy kisangyal aki próbál vagánynak tűnni. Hát ez nem az ő világa volt, hozzászokott már, hogy mindenki körülbelül olyan 12 évesnek nézi, azzal a szöveggel, hogy ő milyen kis édes. Hócipője teli volt ezzel az egésszel. Fontolgatta, hogy befesti a haját, nevet változtat, és elmegy másik iskolába. A másik iskola sikerült is, hiszen íme itt áll a Bagolykő Mágustanoda udvarán, immár mint idejáró diák. Mostanra eltelt annyi idő, hogy elnyomja magában a bántalmazások emlékét, de a sebek amik felszakították a lelkét soha nem fognak elmúlni. Kicsit meg volt törve, alig beszélt, inkább csak mosolygott. Felvett egy maszkot, amit mindig elő tudott kapni, ha valaki felé kedvesnek akart látszani. Nem mintha nem szeretne mosolyogni, de baromi nehéz, ha nem gondolja komolyan.
Nem tudta merre menjen, így hát elindult a kviddicspálya felé. Soha nem kviddicsezett még. Életében egyetlen egyszer ült seprűn. Hiszen félvér volt, és inkább hétköznapi dolgokkal foglalkozott, vagyis mugli dolgokkal. Sokat teniszezett és lovagolt. Az egyetlen dolog ami különleges volt, az az, hogy megtanult bánni a fegyverekkel. Kedvenc légpuskája most otthon porosodott a fegyveres szekrényben, de úgy gondolta kiéli magát és másodszor életében seprűre pattan. Nagy örömére szabadon bemehetett a pályára, de sajnos nem volt egyedül.Elnyomott magában egy káromkodást és továbbosont a pálya szélén a seprűtárolókig. Nem érdekelte, ha észreveszik. Maximum majd kedvesen mosolyog és felveszi az angyalka álarcot. Ezen még senki nem látott át. Óvatosan kivette a seprűt, hallgatva, hogy a háttérben még mindig hallja-e a folytonos ütések hangját. Csak reménykedhetett abban, hogy észrevétlen marad, ám az a remény elszállt mikor beleakadt a lába egy kiálló seprűnyélbe, és így felborította a mellette álló húszat is. Próbálta megállítani őket, de nem tehetett semmit, így hát fogta magát és mint aki jól végezte dolgát, becsukta a seprűtároló ajtaját. Úgy csinált mint aki éppen egy fontos edzést kezd el. Felpattant a seprűre és elrugaszkodott. Orrát peckesen felemelte, hogy leplezze zavarát. Próbált gyorsítani és profinak látszani, bár azt sem tudta, hogy hogyan kell megfogni egy ilyet, sajnos túl közel került az ütlegelő idegenhez, és kis híján nekiment.
-Normális vagy? Menj már onnan!! - kiabált a fiúnak, mintha csak ő lenne a hibás amiért Michonne bénázott,és majdnem nekiment.
Utoljára módosította:Michonne Elizabeth Greengrass, 2014. augusztus 17. 00:00
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. augusztus 22. 15:06 Ugrás a poszthoz

Sziasztoook *először ír ide*
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. augusztus 24. 13:09 Ugrás a poszthoz

Nyuff, sziasztok! ^.^ Jézussegíts,ezmiiii??...  *kiköpi a vizet a képernyőre*
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 19:15 Ugrás a poszthoz

Sziasztok:DD
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 19:18 Ugrás a poszthoz

IDEFIGYELJ Yeromos most kimész....szerintem a többit tudjátok :'DD
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 19:23 Ugrás a poszthoz

Lotte majd kövire jössz? Rolleyes
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 19:42 Ugrás a poszthoz

Wolgast Bellafonte - 2014.09.07. 19:34
Szia Lina Cheesy

Amúgy mindenki, aki volt talin!
10/? -re értékelitek a csigáimat? :3


Nagyon finom volt*-* mondjuk én Keikoval feleztem xd de a közepe az enyém lett *-* tízes skálán húszas *-*
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 19:45 Ugrás a poszthoz

Mozis talira jössz Keiko? Cheesy
És Wolgi a csigáid jönnek? Rolleyes
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 20:01 Ugrás a poszthoz

Keiko Sama - 2014.09.07. 19:47
arra nem Undecided akkor más programom van Sad


ohh de kár:( és BK táborba?
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 20:07 Ugrás a poszthoz

jujj:3 jöjjön mindenki *-*
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 20:09 Ugrás a poszthoz

Wolgast Bellafonte - 2014.09.07. 20:08
Akkor most mondd meg nekem kérlekalássan, hogy mire megy a csiga?


Ne kezd légyszí xddd
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 20:14 Ugrás a poszthoz

ééén is:3
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 20:21 Ugrás a poszthoz

*Izgatottan nézi, hogy milyen alattomosságot talál ki Keiko*
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 20:29 Ugrás a poszthoz

*taps taps taps*
ennyit megérdemelsz szerintem  Angel
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 20:34 Ugrás a poszthoz

jajj xd Merek:3
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 20:37 Ugrás a poszthoz

Lotte White - 2014.09.07. 20:35
Most akkor ki?


következtetésből mondtam xd Most látom, hogy háztárs vagy:3
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 20:45 Ugrás a poszthoz

EZER BOCSI Rolleyes
*feláll a székéből pirultan és az orra alatt eldörmögi a himnuszt*

Jó éjt Keiko és Bálint:3
Utoljára módosította:Michonne Elizabeth Greengrass, 2014. szeptember 7. 20:46
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 20:47 Ugrás a poszthoz

szerintem csodálatos volt xd
*az üveg Annelin állt meg* felelsz vagy mersz? Cheesy
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 20:53 Ugrás a poszthoz

Annelie Freya Blomqvist - 2014.09.07. 20:50
Alina, tanulsz főzni? Este háromnegyed 9-kor? Cheesy

Ü-üm Mich, ezért most el kell mondanod, hogy ha ez egy toll, ez egy atombomba, akkor ez mi?


úr isten, Anne nem üvegezik, abba valaki belehal xDDD


HÁT NEM TIMI!



Ez egy rémes játék! Cheesy
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 21:16 Ugrás a poszthoz

Wolgast Bellafonte - 2014.09.07. 21:13
Haggyálmár >.< Eddig itt próbálkoztam megérteni, hogy mi a gond, és orvosolni azt, erre a többiek még rátettek egy lapáttal Sad Kész, asszem elérkezett Wolgast Bellafonte halálának ideje :'(


Megbeszéltük, hogy megmentelek Wolgi:$
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 21:22 Ugrás a poszthoz

Wolgast Bellafonte - 2014.09.07. 21:19
1) Annelie - Ez rohadtul perverzül hangzott XDDDDDDDDDDDD
2) Michonne - Nem olyan egyszerű
3) *visszaöleli Lottit* Naa, ne haragudj már Embarrassed A többiek csak szívatnak Tongue


Tudod, hogy a nem egyszerű dolgok az erősségeim:D
*fogalmazás B+*
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 21:26 Ugrás a poszthoz

Wolgast Bellafonte - 2014.09.07. 21:25
Én nem itt akarom magam megölni Shocked Majd valahol az erdőben :3 egy szép, szürke, ködös éjszakán ^^

MA NINCS MESEEST! Majd a többiek pletykálnak, mert én a felét sem tudom a történetnek, mint az szépen lassan leesett nekem XD


Majd azt én szabályzom, hogy mikor halhatsz meg xd
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 21:28 Ugrás a poszthoz

Földesy Mira Léna - 2014.09.07. 21:27
Na jól van Michonne, menjél szépen aludni Rolleyes

Wolgi... *hiányolja a csigáit*


-A<3
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 21:39 Ugrás a poszthoz

Na szép Nem vagyok itt és elmúlt a konfliktus helyzet:s
Jó éjt Wolley Grin
Utoljára módosította:Michonne Elizabeth Greengrass, 2014. szeptember 7. 21:40
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 21:41 Ugrás a poszthoz

De csak mert bevédtem az egyetlen Hímneműt a faluban xd
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 21:44 Ugrás a poszthoz

Wolgast Bellafonte - 2014.09.07. 21:41
Védj meg, Michonne :333 Annelie meg akar háremelni :S


Sajnálom, de nem vállalhatom azt a kockázatot, hogy ne legyek benne a háremben:$
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 21:47 Ugrás a poszthoz

a plusz mínusz embert mindig bele kell kalkulálni. Tudod, hogy milyen jó gyilkos vagyok:$
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 21:49 Ugrás a poszthoz

Hát ezek után:s Olyan hárembe nehéz belépni ami feloszlott:/
Nem tudom ki manipulált mindenkit Mira xd
Utoljára módosította:Michonne Elizabeth Greengrass, 2014. szeptember 7. 21:50
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 21:51 Ugrás a poszthoz

Lassan lövik a pizsit:( *Ásít*
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2014. szeptember 7. 21:52 Ugrás a poszthoz

Világért se. Akkor nem tudnálak megmenteni a fő gyilkostól:3
*odafordul Mirához és puszit dob*
Utoljára módosította:Michonne Elizabeth Greengrass, 2014. szeptember 7. 21:53
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Michonne Elizabeth Greengrass összes hozzászólása (87 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel