Violetta Rose


Aznap fáradt voltam. A tanulás teljesen leszívott, és nem volt sok kedvem felderíteni a suli számomra ismeretlen részeit, szóval gondoltam, kimegyek a rétre. Először lepakoltam a gólyalakba, aztán magamhoz vettem egy kis maradék saját készítésű kakaós-csokis csigát. Ezt majszoltuk páran a levitások közül órák között, de maradt még öt darab, és úgy véltem, jól fog majd jönni, ha megéhezem a réten. Elindultam lefelé, miközben próbáltam átváltoztatni az egyik süteményt fadarabbá, de nem igazán ment. Félvér létemre, semmit sem tudtam a varázslásról egészen amíg Bagolyköves nem lettem, és most sem jeleskedem a gyakorlati részekben. Leértem a kapuhoz, és elraktam a pálcám. A kudarc, hogy nem sikerült az átváltoztatás, kissé lelombozott. Kitártam a hatalmas ajtókat, és a kinti világosság pár pillanatig elvakított. Szemem elé kaptam a kezem, és félig leszegett fejjel keresgéltem egy üres padot. Találtam is egyet, egy fa árnyékában. Megálltam előtte, és pár pillanatra kikapcsolt az agyam. Üveges szemel néztem a padot, nem tudtam, mit akarok vele kezdeni, úgyhogy inkább lefeküdtem a fűre, magam mellé téve kinyitva a kis dobozt, ami a finomságokat rejtette.
Ha valaki most meg mer zavarni, akkor én... -gondoltam, de nem tudtam befejezni a gondolatot. Felesleges magamnak hazudnom, akár rám is ugorhatna valaki, akkor sem lenne annyi energiám, hogy dühös legyek. Hanyatt feküdtem, az egyik kezem fejem alá tettem, a másikkal pedig eltakartam a szemem. Remélve, hogy nem másznak hangyák a csigáimra, elszunnyadtam.

Az átváltozás másnapja. Reggel, mikor felébredtem, zúgott a fejem, azt sem tudtam, hogy az éjjel mi történt velem. De amint felültem, eszembe jutott minden, mert a mellkasom szokatlanul előrehúzott, és lefejeltem a térdem. Ennek hatására beugrott, hogy én jelenleg nő vagyok. Szerencsére nem volt bent rajtam kívül már senki, sokáig aludtam, fejtetőig betakarva. Úgy éreztem, tervet kell készítenem:
1) Ruhát kell szereznem
2) Keresnem kell valakit, aki szintén átváltozott
3) Vissza kell változnom
Hát tömören ennyi volt, amit ki tudtam gondolni, szóval elindultam ruhát szerezni. A lányok hálókörletébe nem tudtak a fiúk bemenni, de most megpróbáltam, hátha. Meglepődtem, hogy tényleg sikerült, úgyhogy óvatosan benyitottam, és köszöntem.
-Sz... Sziasztok! Wol... Khm! Wanda vagyok, új lány a suliban. Izé... valaki ellopta a ruhám, nem tudnátok kölcsönadni valamit?
Adtak valami fehér egyberuhát, amiben rohadt kínosan éreztem magam, mert az alja szoknya szerű volt, de mivel már semmi sem tudna himbilimbizni, pár perc után megszoktam. A terv egyes pontja kipipálva! A második az bonyolultabbnak tűnt, mert a lányoknál nem láttam senkit, aki fiú lett volna. Elindultam óvatosan a kastélyban, nehogy valaki észrevegyen, mert -bár már volt álnevem- nem igazán tudtam volna egy hiteles sztorit előadni egy prefektusnak. Sétálgattam mindenfelé, de úgy tűnt, ha mások is átváltoztak az éjszakai fürdőzőkön kívül, akkor azok jól elbújtak. Miután a kastélyon belül túl sok diákot találtam, hamar úgy döntöttem, hogy kimegyek a rétre. Mivel ott sokan voltak, továbbmentem, amíg egy számomra még ismeretlen helyre értem. Egy könyököt láttam kilógni az egyik oszlop mögül, és így messziről elég bizarrnak tűnt amit művel. Amint közelebb mentem, rájöttem, hogy tényleg a nadrágjában matat, viszont azt is fel véltem fedezni, hogy a matató fiú nem már, mint az átváltozott Hanka.
-Szia! -köszöntem rá halkan, nehogy leüssön ijedtében. Ebben a női testben olyan esetlen voltam és kicsi. Nem ehhez voltam hozzászokva, na! Nekem egy magas, izmos testem volt, ami helyett most egy gizda kiscsaj testét kaptam. -Látom, nem boldogulsz "Karcsikával" -vigyorogtam rá. -Adjak egy nadrágot? A szárát majd fel kell tűrnöd, de egyébként, mivel nem vagyok -voltam- kövér, nem hiszem, hogy leesne rólad. Odaadtam a még mindig nálam lévő ruháimat. Nem raktam le a hálóban, mert gondoltam még jól jöhet egy olyan szerencsétlennek, mint én. Leültem egy padra, és vártam, hogy leüljön mellém. -Te nem érzed úgy, hogy nem csak kívülről változtatott meg ez az átok? Mármint... Nem azt mondom, hogy egyel kevesebb bordád van, vagy ilyesmi, hanem... tudod... érzelmileg. Például ahogy tegnap behajítottad a ruhám a medencébe, az igazán bunkó volt, tudod? -néztem rá nedves bociszemekkel. -Tudod, én magamon már tapasztaltam némi változást, érzelem ügyileg. Nem a lányokat kezdtem nézni, hanem... -megborzongtam -A fiúkat. És mindig arra gondoltam, hogy ez annyira meleg dolog, és mindig elkap a hányinger, de te is olyan jóképű vagy, és... -be kellett tapasztanom a számat a tenyeremmel. Úgy tűnik, lányként sokkal locsogósabb lettem, mint fiúként.

Violetta Rose

Arra ébredtem, hogy valaki lerúgja a vesémet. -Blööögh! -köszöntem vissza a rajtam keresztben fekvő lánynak. -Ugyan már! -ahh... -Semmi gond, előfordul!
Egy barna hajú, számomra ismeretlen leány volt, valószínűleg még nálam is újoncabb. Elvörösödve tápászkodott fel. A csigáim felől érdeklődött, amiről el is felejtkeztem, de szerencsére nem másztak bele hangyák. Vannak itt egyáltalán hangyák? -Ezek kakaós csigák. Kérsz? Tegnap sütöttem - vagyis... sütöttük, mert segített még egy pár ember a levitából. -nyújtottam felé a dobozt, és nem volt kérdéses, hogy venni fog belőle. Az én süteményeimnek nem lehet ellenállni, ezt már bebizonyított tény.
-Én csak itt... pihentem. Amíg fel nem rúgtál. -vigyorogtam rá viccelődve, nem akartam, hogy rosszul érezze magát a történtek miatt, hisz nem is volt nagy dolog. -Fárasztó napom volt. Ma is, és tegnap is. Úgy gondoltam, hogy kijár nekem a lazítás, ezért lejöttem ide, mert ez a hely olyan nyugodt tud lenni. -kicsit elbambultam, aztán egy fél perc múlva hozzátettem -És te mit csinálsz itt? Csak sétálgatsz, vagy volt valami kifejezett célod a réten? -úgy véltem, hogy nem volt különösebb dolga errefelé, csak tengődött, hiszen leült mellém beszélgetni.

Violetta Rose

-Csak óvatosan! -nevettem el magam, mikor mohón beleharapott az ujjába. Vártam a dicséreteket a csigámat illetően, és nem is kellett csalódnom.
-Nem minden nap sütök, és pláne nem mindig kakaós csigát. Ennek a sütésnek sem lett olyan jó vége, mint terveztem. Elküldtek büntetőmunkára -mosolyodtam el, ahogy elárasztottak a nem olyan régi emlékek. Érdekes, hogy akkor nem mosolyogtam, hisz mások miatt kerültem bajba, a sütögetésért nem jár büntetés. Az ember agya a régi rossz emlékeket is feljavítja egy bizonyos szintig, és ez így van jól.
Legközelebb majd szólok neked is, ha sütök, jó? -kérdeztem, mikor észbe kaptam, hogy kérdezett. Felnézett a lemenő napra -Szép, mi? Annyira szeretem, hogy itt mindent meg lehet kapni, amire vágyik az ember. Persze egészen addig, amíg normális dolgokat akar. És egy kis lazítás, naplementés beszélgetés, sütievés még bőven belefér. Visszafeküdtem ülő helyzetemből, és már nem bántam, hogy Violetta felrúgott álmomból. -Tudod, én sem vagyok igazán új itt... Talán egy héttel jöttem hamarabb, mint te, de egészen jól kiismertem magam. Szerintem neked sem lesz gond. -rámosolyogtam, és folytattam- -Hallottál már az illúziók pavilonjáról? Azt mondják, félelmetes hely, de ha már bementél, csodálatos élményekben lehet részed. Én még nem voltam ott, szóval... -hatásszünet- -Volna kedved kideríteni, hogy mitől is olyan különleges hely?

Állia

-El fogok késni! -gondoltam, és megszaporáztam a lépteimet. Be akartam menni a színjátszókör próbájára, hogy megnézzem, milyen is az. Ha megtetszik, akkor én is színjátszós leszek, ha nem, akkor is bővültek a tapasztalataim. Viszont ha nem érek oda, mielőtt elkezdik, akkor lesülne a képemről a bőr, ha egy próba közepén berontanék, hogy én jöttem nézelődni. Befordultam egy folyosóra, amin úgy gondoltam, hamarabb oda fogok jutni. Lehet, segítene, ha tudnám, merre kell menni. Valahol erre van, ezt mondták. Végig, aztán balra, utána... -rendezett gondolatmenetemet megzavarta egy veszekedés, amit a folyosó közepéről hallottam. Odamentem, és láttam, hogy két festmény veszekszik egymással, egy szerzetes, és egy lovag. Egymás szavába vágva üvöltöztek, ezért nem értettem, amit mondanak. Megköszörültem a torkom.
-Mi a vita tárgya? -kérdeztem kedélyesen. Mint kiderült, az volt a gondjuk, hogy nem tudtak megegyezni, vannak-e sárkányok, vagy sem. A lovag állította, hogy vannak, küzdött is egyel és abba halt bele, csak tudja, mi okozta a saját halálát. Emiatt festették le. Ám a szerzetes kijelentette, hogy márpedig sárkányok nem léteznek, és a lovag halála pillanatában valószínűleg valami bódító szer hatása alatt állt, majd beesett a kandallóba, és ezt a szerencsétlent akarták megörökíteni. A lovag ezt persze kikére magának.
-Hát figyeljetek... -csendesítettem el őket. -Itt, az iskolában azt tanítják, hogy sárkányok léteznek.
A lovag fölényesen elvigyorodott. A szerzetes megkérdezte, hogy láttam-e valaha sárkányokat.
-Hát nem, de...
Hallottam-e valaha sárkányüvöltést?
-Nem, de...
Mindent elhiszek-e, amit itt mondanak?
Idefigyeljetek! Nem egy diákot ismerek, akinek a pálcája magja Sárkányszívizomhúr! Következtetésképp vannak sárkányok!
A szerzetes természetesen csak legyintett, hogy az csak reklámfogás, és én elcsodálkoztam, hogy honnan tud ilyen szavakat egy régi festmény. A nagy veszekedésben nem is figyeltem, hogy mások is elhaladnak a folyosón, és valaki elejtett egy kis gombócot, amiből pár pillanat múlva füst kezdett el gomolyogni.

Állia

Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem látok. Valami füst szállt be közém és a festmények közé, ezért megfordultam, körülnéztem, és rájöttem, hogy már teljesen körülvett. A két kispajtás is abbahagyta a vitát, és némán tekintett körbe. Ekkor valaki belenyúlt a gyomromba, minek hatására nyögtem egyet, és előre hajoltam. Nem számítottam ilyesmire, és csak az jutott eszembe, hogy valaki megtámadott a füst nehéz látási viszonyait kihasználva. De ő meg tudott ütni, szóval ő lát engem... Még folytattam volna a gondolatmenetet, a valaki rögtön újra támadott: megragadta a taláromat, és a földre rántott, ami nem volt nehéz, lévén így is előre voltam dőlve. Elámultam, hogy milyen puha a talaj. Leraktam a tenyerem, és éreztem, hogy nem csak puha, hanem meleg is. Fél pillanatig megdermedtem, aztán felpattantam.
-Bocsáss meg, nem akartalak így... letaglózni -próbálkoztam egy ócska viccel. -Nem számítottam rá, hogy valaki így rám támad. Éppen egy létfontosságú vitába elegyedtem ezzel a két úriemberrel -mutattam a képek felé, akik nem látszódtak a füst miatt, de ez nekem nem esett le. A hangjuk már hallatszott, amint a földre kerültem, elölről kezdték a veszekedést. -Nem tudsz valami varázslatot, hogy eltűnjön a füst? Az én pálcám nem igazán működik rendesen.

Állia

-Hogy érted, hogy megcsinálni... -kérdezek rá, mert nem volt egészen világos számomra, mit is mondott. Azt mondja, hogy én füstölök? Vagy... Én okoztam?
-Nem én csin... -kezdtem volna a magyarázkodást, de ő már el is kezdte a füst elleni hadjáratot. Hamar el is tűnt, és a lány ott állt az orrom előtt gúnyosan mosolyogva.
-Figyelj, a füst nem az én hibám volt! Én itt vitatkoztam ezzel a két jómadárral -újra feléjük mutatok, immáron látszódnak ők is -amikor hirtelen minden füstbe borult. A két úriember tanúsíthatja. Mivel nem marta a torkom, nem kezdtem el menekülni: tudtam, hogy nem a tűz ütött ki valahol. Csak álldogáltan meglepetten, amikor belém jöttél. És ne értsd félre, nem haragszom érte! Remélem benned sincs harag, amiért rád estem. Reménykedve mosolyogtam rá. Legkevésbé sem kívántam összetűzést senkivel, pláne nem egy hölggyel.

Állia


Miután elmondtam a kis védőbeszédemet, vártam, hogy legyint, vagy valami,  de legnagyobb meglepetésemre megragadta a talárom, és arrébb húzott. Hirtelen nem tudtam mire vélni a dolgot, de aztán láttam, hogy egy könyv száguld el a fejem mellett. Ha a lány nem rántott volna el, olyan sallert kapok tőle, hogy megcsókolom a padlót. Ezt ő is kimondta hangosan, egy kicsit enyhébben, egy mosollyal megtoldva. Nagyon szép a mosolya.
-Hűha... Ha ez eltalál, mehetek a gyengélkedőre! -visszamosolyogtam, közben megigazítottam a talárom -Remélem, nem késel el sehonnan miattam. Amúgy Wolgast Bellafonte vagyok, de hívj csak Wolgnak, vagy Wolginak. -Ha ő is bemutatkozik, szent a béke. Körülnéztem. Nem volt senki sem a folyosón rajtunk kívül. Eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt, mit kerestem, mielőtt a két úr felkeltette volna az érdeklődésemet.-Mellesleg nem tudod, hogy merre van a színjátszósok próbaterme? Szeretnék én is színjátszós lenni, de nem találom, merre kéne menni.

Állia

Állia. Ezt a nevet még sosem hallottam, bár szerintem a Wolgast is elég ritka. -Állia. Olyan szépen hangzik! -jelentettem ki hangosan is. Állia megigazította a haját, aztán a képekhez fordult. Közben még zavartam egy útbaigazítással, és ő ki is segített. Megnyugodtam, hogy letudtuk az előbbi balesetet. Hallgatom, hogy mire jut ezzel a két csökönyös ürgével, és legnagyobb meglepetésemre sikerült meggyőznie a szerzetest. -Komolyan voltál sárkányrezervátumban? -nekem egy ilyen dolog eléggé nagy szám, mert én mint mugli éltem le életem nagy részét, ezért kimaradtam a jó dolgokból. -Milyen egy sárkány közelről? -közben önfeledten elővettem egy alufóliába csomagolt répát, és majszolni kezdtem. Hamar észbe kaptam, hogy ez talán nem a legjobb alkalom a répa evéshez, de már késő volt. -Kész egy répát? -benyúltam a zsebembe, és előhúztam egy másikat. -Finom, én szeretem. Még egészen friss.

Állia

Tényleg érdekelte a nevem, ezért rákérdezett, hogy honnan ered a nevem.
-A Wolgast név, eredetileg egy német városka neve. Anyám volt német származású, ő nevezett el így. Nem tudom, miért ezt választotta, nem sokat tudok az anyámról, mert... -nem akartam a nyakába zúdítani minden gondom-bajom, de ha már ezt a mondatot elkezdtem, akkor muszáj volt be is fejeznem  -meghalt. Apám sosem beszél róla, szóval fogalmam sincs, mit tett, és azt miért. De hagyjuk inkább ezt a témát.
Szokás szerint ő is meglepődött, amikor megkínáltam a répával. Egy tök átlagos zöldség, mégis olyan szokatlan. Elfogadta, és bele is harapott. Ennek örömére elmosolyodtam, és én is haraptam még egyet. Némán rágicsáltunk, aztán ő szólalt meg először. Új becenév? Végül is... Nem olyan rossz. Hívtak már sok mindennek a répa miatt, és ez a Wolgi nyuszi egészen aranyos. -Rendben! -vigyorogtam rá -És én hogy szólítsalak? Álliának, vagy van beceneved is? Én nem vagyok olyan jó ilyenek kitalálásában -vallottam be őszintén. Még soha, senkinek nem tudtam normális becenevet adni, és nem akartam megsérteni valami bugyutasággal.

-Nincs beceneved? Végül is az Állia nem túl hosszú, és becézés nélkül is szép. De hogy érted, hogy a házad miatt? -számomra annyira furcsa volt ez a házak közötti versengés és elkülönülés. Persze, egy bizonyos fokig megértem, hogy legyenek olyan csapatok, akik összetartanak jóban-rosszban, de néhol túlzásnak tartom. Szerintem nem a házunk szabja meg hogy kik vagyunk. Én például levitás vagyok, de olyan lusta, hogy bármelyik másik ház is megirigyelné. Amikor idejöttem, bármelyik másik ház eszembe jutott, hogy oda fogok kerülni, de a levitát kizártam, mert a szorgalom, ami egy levitás alapfeltétele, az belőlem jócskán hiányzik. -feleszméltem, hogy ezt túl komoly arccal mondtam, ezért elmosolyodtam, és beletúrtam a hajamba. -Én még nem igazán élem át még a versengés izgalmát a házak között. Persze, a kviddics az izgalmas volt, de amúgy én nem óhajtok rivalizálni senkivel. -nem is ezt akartam mondani... Azt kezdtem el, hogy nem befolyásol senkit a háza. -Szóval... Engem nem lehet tipikus levitásnak mondani... Nem mondom, hogy a süveg tévedett, mikor ide osztott be, de még nem értem, miért. Talán a süveg is tesz néha kivételt, csak hogy izgalmasabb legyen.

Ágoston

Éppen itt volt már az ideje, hogy új pálcát szerezzek. Átöltöztem utcai viseletbe, aztán leindultam a faluba. Út közben egyszerű levitációs bűbájokkal próbálkoztam, hátha mégis működni kezd, de szokás szerint nem értem el semmit. Biztos, hogy nem vagyok kvibli, mert amikor kölcsönkértem Bran pálcáját, akkor azzal tudtam varázsolni. Az sem volt az igazi, de én nagyon élveztem.
A faluban nagyjából tudtam, merre kell menni, de korgó gyomrom emlékeztetett, hogy üres hassal nem jó üzletekbe bonyolódni, ezért betértem egy jó illatokat árasztó épületbe, amire az volt ráírva: Falatozó Gyorsétterem. Amint beléptem, elámultam, hogy mennyi ember van ott. Biztos valami turista csoport. Elmentem a pulthoz, és megnéztem a választékot. Hétvége volt, csak most tudtam erőt venni magamon ahhoz, hogy lejöjjek ide egy új varázsszerszámért. Csupa olasz kaja mindenütt. Rendeltem valami spagettit, meg egy calzonet, és amíg az ételre vártam, helyet kerestem, ahova leülhetnék. A turisták minden helyet elfoglaltak, egy asztal kivételével, de ott is ült már valaki. Mindazonáltal ott volt a legtöbb hely, ezért amint megkaptam az ínycsiklandozónak tűnő ételeimet, elindultam az asztal felé. Egy nálam pár évvel idősebb, szőkésbarna hajú srác ült ott.
-Helló! Bocsi, leülhetek? -kérdeztem, aztán leültem vele szemben. Haraptam egyet a töltött pizzámból, aztán amint lenyeltem, kezet nyújtottam a fiúnak.
-Wolgast Bellafonte vagyok. De szólíts csak Wolgnak, vagy Wolginak, vagy ahogy akarsz -mosolyogtam rá. Megkóstoltam a tésztámat is. -Te is a Bagolykőbe jársz, ugye? -nagyon kicsit ismerős volt az arca, lehet, hogy elmentünk egyszer egymás mellett a folyosón.

Állia

Miután elmondtam a beszédemet, a lány megnyugtatott, hogy jó házba kerültem. Az jutott eszembe, hogy ha ilyen beszédeket tudok tartani, akkor talán tényleg igaza van. Nem attól lesz valaki Levitás, hogy szorgalmas. Én lehet, hogy amiatt kerültem oda, ahol vagyok, mert szokásom filozofálgatni? Mondjuk ezt általában magamban teszem, de néhanapján, például most, kitör belőlem, és akkor valakire rázúdítom azt, ami a fejemben van, és az nem mindig egy leányálom. Most szerencsére nem volt semmi olyan, amivel esetleg megsértettem volna őt, vagy akárki mást. Legfeljebb a süveget.
-Talán igazad van. Még egy kicsit bizonytalan vagyok ez ügyben, de jó útra tereltél, hogy megfejtsem ezt a titkot. Állia a falnak dőlt, és úgy mondta el nekem, hogy ő sem tűnik kívülről Rellonosnak, de igazából tényleg oda illik. Ezt nem tudtam egészen felfogni, bár voltak sejtéseim, hogy hogy érti. Mindenesetre jobbnak láttam rákérdezni, mint hamis következtetéseket levonni.
-Ezt hogy érted? Milyen egy igazán rellonos Rellonos? -kérdeztem mosolyogva, felhúzott szemöldökkel.
-Nekem kedvesnek tűnsz. A két marha vitáját is el tudtad dönteni, amire én magamtól nem voltam képes -mondtam a képek felé mutatva.
-Persze nem akarok az életedben vájkálni, ha zavar a sok kérdésem, akkor ne válaszolj.

Tony

 A másik srác is bemutatkozott, aztán érdekesnek találta a nevem. Már megszoktam ezt a reakciót, én is érdekesnek találom a saját nevem.
-Akkor hívlak Tonynak. -mosolyogtam rá. Az ő nevével már találkoztam, bár az egy szórakozott pap volt, aki nagyon értelmes fiúnak talált. Megráztam a fejem, nem akartam rá gondolni, mert büdös volt az atya szája és imádott az ember arcába mászni miközben beszélt.
 Tony nem szívlelte ezt a tömeget, amivel én is egyetértettem.
-Szerintem is zavaró ez a sok ember. A suliban pedig szerintem nem olyan rossz a kaja... Bár ez tényleg jobb. -Ettem egy kicsit a spagettimből, aztán folytattam. -Nem levitás vagy, ugye? Nem emlékszem, hogy találkoztunk volna -mondtam. Egy kissé módosult tudatállapotú turista kezeivel kalimpálva megpróbált  elhaladni az asztal előtt. Az egyik heves karlendítésével leverte az asztalról a spagettit, majd ő maga is követte a tészta gyászos útját a föld felé, és elterült a padlón. Egy darabig néztem a szerencsétlent, aztán sóhajtottam, majd haraptam a calozémből. -Legalább volt olyan figyelmes, hogy a finomabbat meghagyta -mondtam anélkül, hogy felnéztem volna.

Állia

Állia megnyugtatott, hogy biztosan a jó házba kerültem, és meginvitált a Rellonba, ha esetleg váltanék.
-A váltás még sosem jutott eszembe... -miért is nem? Egész eddig kételkedtem benne, hogy jó helyen vagyok, de eszembe sem jutott váltani. Most pedig, hogy Állia ennyi szépet mondott rólam, már nem is akarok. -Megígérem, hogy ha váltani fogok valaha, hozzátok fogok menni! -kacsintottam rá. -És ha valamit én megígérek, akkor azt be is tartom, az biztos.
Elmondta, hogy mitől került ő a rellonba.
-Na igen, jelenleg nem vagyok valami céltudatos, bár egy célocskám van, de elég nehéz, és hosszú teljesíteni. A magabiztossággal talán nincs gond, de a szilárd akaraterejű, na az nem vagyok -vigyorogtam rá. -Ha megváltoznának a belső tulajdonságaim, akkor megyek hozzátok.
Felhangzott a csengő, és a diákok kitódultak a folyosóra. Eszembe jutott a színjátszókör, amiről totál lemaradtam, de nem bántam.
-Hűha, jól elszállt az idő. Lenyeltem az utolsó falat répát. -Én nem sietek sehova, de ha neked dolgod van, akkor menj nyugodtan -mosolyogtam rá. -Így is beléd avatkoztam, mikor éppen mentél valahova.

Sziasztok Úgy döntöttem, ide is benézek ^^

Szia Kíra És mikor szokott itt nyüzsgés lenni?

Akkor majd estefelé benézek

Szia

*zavarodottan áll, és nem reagál a bökdösésre*
Gondoltam ide is benézek...

Szia Greg
Úgy döntöttem, belecsöppenek a közéletbe ^^

Szia

Én lehet, hogy skype-partiba fogok elegyedni egy osztálytársammal és random tízévesekkel

Én elmegyek veled, ha szeretnéd

Sziasztok Merrefelé van most is vihar?

Tony

Nem a legbarátkozósabb típus ez a srác... -jöttem rá szépen lassan. Persze, nem is tűnik olyan magányos farkasnak... Ő navinés, mint kiderült. Érdekes, én azt hittem a navinésok barátkozóbbak. Dehát kivételek mindenütt akadnak, ahogy én sem igazán illek a levitába a lustaságom miatt, mégis oda kerültem. Az is lehet, hogy csak most nincs olyan hangulatban.
Az étel borogatós akción elnevette magát, amit én jó néven vettem. Végre valami emberi reakció!
A kínos csend elkerülése végett kötelességemnek éreztem mondani valamit.
-Nem tudod, merre van a pálcakészítő? A pálcán hasznavehetetlen, és szeretnék egy újat venni. A faluban pedig még nem sokszor jártam, ezért nem tudom, mi merre van. Hogy jelezzem mondanivalóm végét, haraptam egyet a töltött pizzámból. Tulajdonképpen tudtam, hogy merre van, de más nem jutott eszembe, amiről beszélhetnénk. Annyira még nem voltunk jóban, hogy a múltjáról kérdezősködjek, ha meg a sajátomról kezdtem volna el mesélni, akkor nem értené, hogy ezt most miért mondom.

Itt már csak a szél fúj ^^ mondjuk az nagyon

Amint megjelenek, itt kihal az élet Hogy robbanok így be a közéletbe? XD

No lám, elmegyek, és rögtön feléled ez a hely is Remélem most, hogy visszajöttem, nem hal ki megint ^^

Állia

Szóval túlságosan megbízok mindenkiben? Végül is tényleg. Eddig mindenkiben megbíztam, akivel találkoztam. Mi lesz, ha egyszer valaki rosszindulatúval találkozom?
-Semmi gond, igazad van. Elég naiv vagyok. Még nem tapasztaltam eleget. Viszont valamiért úgy érzem, hogy ez nemsokára megváltozik.
Szerencsére ő sem sietett sehová, a füst keltette fel a figyelmét, azért jött ide. Eszembe jutott, hogy pálcát kéne vennem, mert a mostani nem igazán megfelelő.
Állia! Nem tudod, merre van a pálcakereskedés? Gondolom a faluban lesz valahol, de még nem sokszor jártam arrafelé. Elővettem a jelenlegi pálcámat. -Ezt örököltem anyámtól. Nem igazán akar elfogadni gazdájaként. Tanácstalanul forgattam a kezemben a fadarabot. Kidobni mégsem fogom. Mégiscsak az egyetlen relikviám anyámtól...
A fejetlenség folyosója megelégelte a semmittevést, és megint rendetlenkedni kezdett. Egy darázs kezdett el repkedni Állia feje körül, de ezt ő nem vette észre, hisz a látóterén kívül volt. Óvatosan a hajára mutattam. -Van ott egy darázs. Ugye nem vagy rá allergiás? És ha ez nem lett volna elég, valami ragacsos sárga folyadék kezdett el ömleni az egyik csőből. A keletkezett pocsolya még nem ért el hozzánk, de rohamosan közeledett.

Valaki megemlített?  

Sziasztok