36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ardai Merse összes hozzászólása (24 darab)

Oldalak: [1] Le
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. május 14. 19:54 Ugrás a poszthoz

Czettner R. Lucus
2014. május 2., 18.15 körül


Eszméletlen, hogy végre elmehettem Dorottyához. Nagyon hiányzott már, hogy egy kis időt töltsek vele - utoljára fél éve láttam, és drága keresztanyám társasága a legkevésbé sem nélkülözhető, így hát kivettem magamnak egy hetet a suliból, hogy a Balaton mellett nyomuljunk egy kicsit.
Ó igen, a drága Balaton és a kevésbé jó idő, ha összerakod a kettőt, valami rendkívül érdekeset kapsz. Nagyon furcsa megfigyelni ám kedves tavunkat akkor, mikor nincsenek benne turisták ezrei. Olyan magányosnak tűnik a víz, elhagyatottnak, ami elég durva, tekintve hogy a Balatonról beszélünk. Ilyenkor, mikor még nincs szezonja a nyaralásnak, igencsak magára van hagyva.
Tehát, a magányos Balatont és még magányosabb keresztanyámat hátrahagyva jöttem vissza az iskolába. Nagyon nehéz Dorottyát ott hagyni egyedül a házában, tekintve hogy az új pasija lelépett egy köteg pénzzel. Fú, ezen nagyon fel tudom idegesíteni magam, na mindegy.
Még nem sötétedett, mikor a vonat elindult, azonban az úton kellemessé váltak a fényviszonyok - az az igazi tavasz-nyári kora esti hangulat... Néztem az elsuhanó fákat és figyeltem a színüket. Az ablakba visszatükröződő vonatfülke fakóvöröse nagyon furcsán mutatott a sötétedő fák ágain.
Mikor abbahagytam a céltalan kifelé bambulást az ablakon, sikerült észrevennem, hogy a vonat nagyjából egy perc alatt ott van a Bogolyfali Állomáson, úgyhogy ideje összeszedelődzködni. Barátosném, Daphnee egy tized másodperccel azelőtt ébredt fel, hogy felálltam volna.
- Na mi van, kislány, jót aludtál? - s ezzel megsimogattam a fejét, amire ő hálás mosollyal reagált.
Két perc múlva már csomagostul és kutyástul lent voltam a vonatról; egy pillanatra megálltam megbámulni az eget, Daphnee pedig - szintén ugyanoda nézve - rohangálni kezdett körülöttem a kilométerhiánya miatt.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. május 16. 13:11 Ugrás a poszthoz

Czettner R. Lucus
megsimogathatod... meg a rasztám is Wink


Ahogy figyeltem az ég színét, egyszer csak berobbant egy aura az enyém mellé. Hirtelen nem tudtam, milyen lénynek lehet ilyen vibráló személyisége, amikor is az illető megszólalt; ekkor tudatosítottam magamban, hogy egy nőnemű emberlényről van szó, aki előttem guggol. Megsimogathatom?, kérdezte hevesen, de ha azt mondom, nem, Daphnee valószínűleg akkor sem menekülne meg a pörgős emberi lény elől, akihez egyelőre nem társítottam nevet; bár mintha a kviddicspályáról ismerős lenne az arca, de ugye ott elég távolról látszik csak az ember. Sárga mezt és terelőütőt kapcsoltam a lányhoz.
- Nyugodtan, nem az a harapós fajta. - Állításomat alátámasztatta a farokcsóváló Daphnee, aki érdeklődve szagolgatta az érkezőt, majd kisvártatva megnyalta a lány kezét. Kissé összevontam a szemöldököm; Daphnee általában elég félénk, hiszen menhelyről hoztuk, ha csak egy kicsi rosszat érzékel valakiben, már elhúzódik, az ilyen izgága emberek pedig mindig megrémítik; szűköl és mögém húzódik, de ugatni sosem mer... Most pedig meghazudtolva önmagát, hirtelen bújós kutya lesz. Miféle ember lehet ez itt előttem?
Ebben a pillanatban jelent meg a lány kutyája, egy aranyos kis fehér, akihez le is guggoltam volna, ha Daphneera nem jön rá a remegés.
- Ccss, nyugi. - csitítottam halkan. - Nem bánt, rendben? - A kutyus megerősítésért nézett rám hatalmas barna szemeivel, s biztató mosolyom után félénken szaglászni kezdte a másik ebet.
- Egyébként, ismerős vagy valahonnan. - fordultam a lány felé. - Nem láthattalak a kviddicspályán?
A lány válasza alatt lepillantottam a két ebre - tény, hogy szeretem tartani a szemkontaktust, de aggódtam barátosném iránt -, s meglepve láttam, hogy azok egy szempillantás alatt eltűntek. Körbefuttattam tekintetem a pályaudvaron, s egyszer csak megláttam egy suhanó barna és egy fehér foltot; Daphnee elöl, fehérke hátul, szemlátomást megtermékenyítés céljából kergetőztek.
- A kutyád kan, ugye? - ezzel a kérdéssel indultam el a kis duó után, s közben füttyögtem. - Daphnee, gyere ide!
Reménykedtem, hogy az akció nem lesz sikeres. Nem lenne jó egy alomnyi kiskutya.
Utoljára módosította:Ardai Merse, 2014. május 16. 13:13
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. május 22. 20:42 Ugrás a poszthoz

Czetner R. Lucica


- Daphneenak hívják, de a picikére is hallgat. - adtam meg a választ a még mindig (had ne mondjam miként) vibráló lánynak. Energiabomba. Minden percben küldi a lelkem felé az impulzusokat. Sosem találkoztam még ilyen emberrel.
Csendben figyeltem a lányt; barna haja az arcába hullott, s hatalmas szeretettel simogatta ebemet. Elmosolyodtam. Vannak még ilyen emberek.
Kérdésemre kicsit összezavarodott - gondolom, elterelte figyelmét a két állat -, de a szavaimnak végül sikerült eljutniuk hozzá. Elvarázsolt, impulzusokkal teli, naiv. És Luca is.
- Szia, Ardai Merse. - kezet nyújtottam neki, s ha megrázta, erősen (de vigyázva rá) és határozottan fogtam meg az övét, csak úgy mint általában az emberekét. Nem szeretem a gyenge, lagymatag kézfogásokat. - Igen, akkor téged láttalak... hát, nem voltam még próbaedzésen, de szeretem a kviddicset, terelő szoktam lenni vagy fogó, ha összegyűlünk a haverokkal játszani. De nem vagyok túl nagy szám azon kívül, hogy szeretem. Általában kint vagyok a Navinés meccseken.
A kutyák persze elképesztő tempóval tűnnek el az éterben, majd tűnnek fel valami egészen más helyen, mint ahol gondolná az ember. Luca kutyája odamegy hozzá a hívásra, nekem azonban kézben kell begyűjtenem a kicsit, aki egy fa mellett állt meg, s szinte belesimult a kéregbe. Leguggoltam hozzá, aztán rájőve hogy így nem leszek eredményes, törökülésben ültem le a jószág mellé, aki kissé remegősen nézett rám. Egyik kezem lassan közelíteni kezdtem a feje felé, majd stabilan rátettem tenyerem a homlokára - ettől csillapodott. A kutyaiskolában tanították be neki ezt a módszert, hozzászoktatták őt, hogy ilyenkor biztonságban van. Rengetegszer hasznát vettem már ennek a módszernek, de nem szeretem használni.
- Na látod, nincs is itt semmi baj, te. Csak egy fiú kutyus volt, akinek tetszettél. Nem volt túl udvarias, de hát ilyenek ezek a férfiak, nem? - kérdeztem tőle halkan; hangomra kissé levált a fatörzsről. - Odamehetünk hozzájuk? - tekintete bizalmatlanságot tükrözött. - Na, légyszi. Lehetsz a karomban, jó?
Szeretek vele beszélgetni; olyan értelmes és okos kutya... odajött hozzám, s én a karomba kaptam - így tértünk vissza a másik kutya-ember pároshoz.
Luca bocsánatkérésére csak a fejemet ráztam.
- Ugyan már, nem haragszunk. Nincs durci, igaz kislány? - pillantottam rá Daphneera, aki kicsit sértődötten nézett vissza rám. - A te kutyád hogy hívják?
Utoljára módosította:Ardai Merse, 2014. május 22. 20:44
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. május 29. 21:38 Ugrás a poszthoz

Schlett E. Lilla
05.30., alkony


Sötétedő égbolt mellett takarodó után az emberek vagy buliznak, vagy – a rendesebb réteg – a szobájukban vannak és tanulnak, beszélgetnek, vagy egyszerűen alszanak. Ez az általános magatartás, de nem Ardai Mersének, mert ő kiül a rétre egy termosznyi tea társaságában varrni. Igen, jól hallottátok, varrok, mégpedig egy buggyos nadrágot Dotyának, mert az előzőt, amit csináltam neki természetesen rongyosra hordta – vagy csak annyira kezdő voltam még, hogy szétesett magától elemeire, nem tudom, de mindkettő sanszos. Az a gatya viszont nem annyira ő volt, mármint neki készült meg minden, de az anyaga mégsem olyan volt, mint ami hozzá illett volna. Ez, ez az anyag viszont teljesen más - olyan anyagot találtam, ami teljesen ő, mintha csak a lelkét fognám textilpamutbársony formában. Hiszen ez az anyag nagyon különleges, mintái színes téglalapokban helyezkednek el, s mindegyik más és más. Az is tény, hogy a pasztellszínek teljesen Dotya világa, és hogy az ilyen sokféle és figyelemfelkeltő nadrág abszolút az ő stílusa, főleg, hogy ez már nem fog szétesni túl gyakran és nem kell minden viselés után foltozgatni, hanem remélhetőleg többet is kibír. Hiszen kézzel varrom és az teljesen más, mintha megbűvöltem volna a tűt és a cérnát – egyrészt nem feltétlen lesz vérprofi (és valljuk be, egy igazi buggyos gatya nem is lehet vérprofi), de a saját időmet és véremet áldozom rá, hiszen mindig megszúrom magam párszor, ami azt jelenti, hogy tetszeni fog az illetőnek, akinek varrom. Mondjuk ezt eddig is tudtam.
Egy pillanatra megálltam a varrásban, s kortyoltam a teámból. Füstös teának hívják, anya küldte, és hihetetlen ez a tea – olyan, mintha tömény füstöt innál, de közben érzed a szádban, hogy ez nem légnemű, hanem igenis folyadék. Olyan különleges, olyan megfoghatatlan íze van; egy vízesés jut róla eszembe, aminek az alján éles kövek és tavirózsák vannak, vagy mondjuk egy völgyben magasodó erdő fölött szálló köd, de közben mégis csak egy tea. Ismét kortyoltam belőle.
Belefeledkeztem az alkonyodó égbe. Ahogy néztem, olyan érzésem támadt, mintha egy szenvedélytől izzó kék szempár nézne le rám, amiben ott van a tűz ropogásának csöndje és a titok izgalma, az a rejtélyes és bensős érzés, mikor egy nő csak veled akarja megosztani az idejét, amikor úgy érzed, hogy megállhat körülöttetek az idő és a levegő.
Kis ideig méláztam, majd a már szinte teljesen sötét égbolt billentett ki mentális hallgatásomból – ekkor jöttem rá, hogy vak sötétben nem tudok majd varrni a szabad ég alatt. Ardai Mersét persze nem tántoríthatják el a fényviszonyok bármiféle szabadidős tevékenységétől, meg igazából mástól sem, mert Merse nem normális, Merse illatos gyertya-függő, amit a nőktől szoktunk meg, de megnyugodhat mindenki, ugyanis Merse mindenképpen hímnemű.
Szóval most is volt nálam illatos gyertya, három darab egészen pontosan, hiszen készültem erre az eshetőségre, hogy nem megyek be takarodóra a klubhelyiségbe. Elővettem az említett tárgyakat saját, kézzel varrt libaf*sszínű motyómból; levendulás gyertyák voltak, s a viaszban úgy sorakoztak a levendulaszálak mintha belesütöttek volna a gyertyába egy levendulamezőt. Ilyen gyertyákat gyújtottam meg, s felküldtem őket magam fölé, hogy adjanak némi világosságot a lassan estébe kúszó félhomályban. Végül, egy korty tea után, s a hozzá tartozó ízlelgetési idő leteltével visszatértem félkész munkámhoz.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. május 29. 23:07 Ugrás a poszthoz

Liliiiii


Gyors lépések egymásutánját hallottam meg a kissé nedves fűben, s mire felnéztem, már nem is volt időm belenyugodni a sorsomba, hiszen egy lány repült a karomba, s eltelt két pillanat, mire rájöttem hogy kiről is van szó - szőke, liliom illatú lányhoz mély hang és kék pizsama társult; ez aligha lehetett más, mint Lili, évfolyamtársam és barátom, aki valamiért mindig kitörő lelkesedéssel fogad engem.
A lányka jóformán letepert, az éppen varrott nadrág az ölembe esett, nagy nehezen pedig sikerült visszaölelnem a lányt. Mialatt karom köré zárult, erősen koncentráltam az ölelésre, s reménykedtem hogy most sem hagy cserben intuivitásom, s Lili megérzi hogy mennyire mellette vagyok, akármi is a problémája. Mert amint belép az aurámba, megérzem a benne lévő hihetetlen feszültséget és fájdalmat, akármiből is fakadjon. Valószínűleg ezért ragaszkodik ennyire hozzám, mert én érzem ezt rajtad, de ki tudja...!
Mikor elengedtük egymást, segítettem Lilinek felülni - így hát egymással szemben sikerült leülnünk -, s egy mozdulattal előkerült a táskámból egy pulcsi, hogy tudjon mire ülni, s ne a hálóinge legyen csupa kosz és víz.
- Varrogatok, igen, igen. Gyertyafénynél, teánál. Kérsz? Isteni! - közben belenyúltam a gumicukros tasakba, s az idő közben felborult (de szerencsére lezárt) termoszért nyúltam, majd töltöttem a kupakba egy kevés füstös teát. Nem raktam bele se citromot, se cukrot, nem szoktam, mert elveszi a tea ízét és zamatát, na meg a füstös tea hogy tudna igazán füstös lenni ha ott van benne a citrom és a cukor? Úgy már nem is poén.
Leharaptam a zöld kígyó felét és jóízűen rágni kezdtem, majd nem zavartatva magamat, teli pofával kezdtem el beszélni Lilinek.
- Schlett Lili hálóingben sötétedéskor lerohan egy srácot a réten aki éppen varr gyertyákkal a feje fölött. - elvigyorodtam. - Mi járatban erre, mi?
Habár a hangomon nem annyira hallatszott, de őszintén érdekelt, mit keres itt a lány. Valószínűleg nem tud aludni, vagy csak nem akar. Annyit tudtam, hogy mindig mikor megérzem a lány kedélyállapotát, egyszeriben feszültebb leszek. Ilyenkor mindig rá kell szólnom magamra, hiszen ilyenkor jobb nyugodtnak maradni, de akkor is. Éreztem az átsugárzó feszültséget.
- Minden rendben veled, Lili? - ezt már sokkal komolyabban kérdeztem. A varrást kicsit arrébb raktam; azzal még ráérek foglalkozni. Az egyik gyertyát a lány fölé irányítottam, s ettől úgy festett mintha egy középkori kihallgatószobában lenne. - Mesélj nekem.
Utoljára módosította:Ardai Merse, 2014. május 29. 23:09
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. május 30. 16:23 Ugrás a poszthoz

Liliiiii


Lili meglepően pörgős volt, olyan eleven, de közben feszült is legbelül, legalábbis gondolom. Ezekben a dolgokban persze sosem lehetek biztos, ezek csak olyan megérzések (nem, nem női megérzések), semmi konkrét. Mindenesetre úgy láttam, ízlett neki a tea, reméltem hogy kicsit lehiggad tőle. Az biztos, hogy Lili nagyon szélsőséges ember.
- Nem is lötyi, hanem tea, és el kell ismerned hogy finomak! Tény, hogy a törökmézes valami undorító volt, de... - haraptam el a mondatom felét. Az volt az egyetlen tea életemben amit nem tudtam lenyelni.
Mosolyogva konstatáltam, hogy a lány felhúzta kék pulcsimat; reméltem, hogy azért még visszakapom valaha - nem tudom miért, de a nőknek van egy furcsa kleptomán hajlamuk ami a férfiak ruhadarabjait illeti.
Kissé abszurd volt számomra, hogy ez a lány egyik pillanatról a másikra ilyenné változhat - legalábbis mikor először láttam, egyáltalán nem ezt a képet festette magáról -, mintha megnyitnék egy csapot amiből szüntelenül áramlik a fesztelenség. Ilyen durván még senkinél sem tapasztaltam a két végletet, mármint sokan mondják hogy az emberek mellettem nagyon könnyen feloldódnak, de hogy ennyire az már tényleg durva. Lili kék szemeit kutattam, mikor megkérdezte, hogy én mi járatban vagyok, s közben töltöttem neki még egy kis teát.
- Tudod, varrogatni meg elmélkedni, csak a szokásos. - közben végig a szemébe néztem, s megpróbáltam kikutatni szomorúsága okát, habár tudtam, hogy semmilyen különleges képesség nem áll a birtokomban.
- Én ne akarnám tudni...? Mondd csak bátran, ha úgy érzed. Nem fogom leharapni a fejed.
Ha őszinte akarok lenni, egoista voltam. Mármint az első gondolatom az volt, hogy mi van, ha ez a lány most szerelmet akar nekem vallani, mert én nem érzem azt iránta. Aztán lehűtöttem magam, hogy Merse nyugi, szinte biztos hogy még mindig senki sincsen beléd esve és egy darabig nem is lesz.
Kíváncsian vártam a lány válaszát; ha engedte, elvettem a kezéből a teát és belekortyoltam, hogy aztán visszacsúsztassam hideg ujjai közé.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. június 6. 15:54 Ugrás a poszthoz

Leonie Rohr
06. 06.; du. 4 körül


Általában az ember tudja, ha szerelmes. Az olyan reménytelen érzés, olyan élettel teli és szenvedélyes, édes, de mégis fájdalmas. A szerelmed tárgya - pontosabban embere - nem úgy tekint rád, gyakorlatilag észre sem vesz, te pedig csak vágyakozol utána, elképzeled ahogy kézen fogva andalogtok, vagy legalábbis ott van melletted, de az igazság az, hogy valójában fütyül rád az említett, még az is lehet, hogy mással van, akkor pedig nem akarod elrontani az örömét. Ez a helyzet sajnos túl ismerős számomra.
Ilyeneken gondolkodtam, mikor a beköszöntő nyári napsütésben világomat se tudva sétafikáltam a kastélyban, aztán az erdőben és a tisztáson, majd a réten és megint a kastélyban. Aztán elindultam a falu felé, de visszafordultam, mert semmi keresnivalóm nem volt ott. Embereket akartam látni, de nem a faluban, és nem is a kastélyban. Na jó, igazság szerint egy embert akartam látni, de őt vért izzadva se találtam meg, és ha látnám is - csak fájna. De közben ott égne a véremben a tűz. Erre vágytam.
Lábaim csak vittek, magam sem tudtam, merre - s hiába fordultam vissza újra meg újra, hogy más útvonalat válasszak ködös célom felé, semmi eredménye nem lett. Úgy éreztem, tennem kell valamit, még ha nem is Vele kapcsolatban, csak úgy, akármit. Mintha nem itt lenne a helyem, mintha lenne egy ki nem mondott célom, amit már rég meg kellett volna találnom, de nem jött össze. Csak bolyongok.
Talán nem is létező célom keresése közben a kviddicspályán találtam magam - ezen a nagy téren, ahol most csend honolt, amit nem népesített be ezer meg ezer diák üdvrivalgása, mint a múlt meccsen, ahol nyertünk; most csak egy üres tér volt, egy helyszín csupán, ami fáradtan veszi tudomásul a rajta történő eseményeket, de már nem is érdekli igazán a dúló harc. Egy megfáradt és érdektelen öregembernek láttam a lelátókat.
Az sem érdekelte, hogy rá ülök, aztán az sem, hogy kimegyek a pálya füvére, és leülök a közepére. Aztán az sem, hogy rágyújtok (ami persze nagyon csúnya dolog, ejnye, Merse). És az sem hogy bámulom az égen a felhőket és arra a bizonyos Valakire gondolok. Pont úgy, mint ahogy engem sem érdekelt, hogy mire gondolok.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. június 9. 10:57 Ugrás a poszthoz

Leonie Hajpajtás Rohr


Gondolatmenetemből semmi sem szakíthatott ki. A füst szállt körülöttem, mintha el akarna választani a külvilágtól, mintha nem venné tudomásul, hogy ez már megtörtént. A körülöttem történő eseményeknek most nem képeztem részét, csak lebegtem bennük, s nem is nagyon figyeltem őket. Ködös elmével néztem, ahogy egy nagy vörös lobonc libeg be a pályára, nehéz súlyait lepakolja, s az egyik zsákba belemarkolva gyönyörű karmazsinná teszi a levegőt fél percre. Aztán visszafordult és a következő zsákba nyúlt, majd meglátott engem, s rohanni kezdett felém. Ezennel ki is lettem rántva gondolatmenetemből, beindult a színészkedés. Félmosoly került az arcomra, ahogy figyeltem ezt a locsifecsi terelőlányt. Látom néha a folyosókon, azt hiszem, olyan igazi eridonos jellem lehet.
A sárga festéket fölém szórta, majd tapogatni kezdte rasztáimat, s örömteli sikkantására egy nevetéssel válaszoltam.
- Köszönöm. A te hajad is nagyon szép. - néztem rá amolyan apai mosollyal, és megérintettem bongyor vörös haját.
Csillogó szemét látva azt gondoltam, ez teljesen kész van, de tetszett ez a hihetetlen gyermeki lelkesedés ami a lányból áradt. Olyan tiszta érzelemnek tűnt, nem megjátszottnak. Mintha ez a lány még mindig nyolc-kilenc éves lenne, olyan őszintén tudott örülni a - valljuk be - semminek.
- Tudod, ezt itt ki kell érdemelni. - böktem rá a rasztáimra. - Csak olyan embernek lehet, aki szereti az embereket, az állatokat, a világot. Aki szereti a békét.
Nem voltak kétségeim afelől, hogy ez a lány - azt hiszem, Leonie, de nem biztos... a meccsek miatt rémlik ez a név, na meg a nővérem évfolyam- és háztársa - teljes mértékben raszta-lélek. Mármint, teljesen. De azért jó lenne, ha tudná a raszták történetét, hogy egy raszta valójában miért is raszta pontosan. Persze előfordulhat, hogy tudja, de az első reakciójából ítélve most látott először rasztát közelről. Ezen mondjuk nem is csodálkozom, varázslók között még én sem láttam soha.
- Szerintem mindegyik nap lehet életed legszebb napja. Ha nem teszem a napjaimat széppé, az az én hibám. - mondtam, s két másodperccel később rájöttem, hogy mennyire igazat szóltam.
Kíváncsisága s nyíltsága már-már rémisztő volt, még nekem is. Olyan pörgős volt, szinte megijedtem tőle, de persze nem. Majd lenyugszik. Bár lehet rá nem hat az állítólagos aurám.
- Nos, nem fulladsz meg tőle, de ez nagyon-nagyon rosszul esne neked, ugyanis ez egy kimondottan erős cigaretta. Vannak dohányosok, akiknek ez már túl erős, te pedig még soha nem is dohányoztál életedben. De ha szeretnéd, szívhatsz belőle egy aprót.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. június 11. 15:46 Ugrás a poszthoz

Lilidrága


Lili replikált, én pedig elvigyorodtam. Imádom, amikor így felvágják a nyelvét, ilyenkor érzem, hogy tényleg eridonos jellemről van szó.
- Most mit izélsz, szerintem tök normális, hogy egy srác kijön varrogatni a rétre este, levendulás gyertyákkal és teával. Ez tök férfias dolog.
Tudtam, hogy Lilit lehet ugratni ilyenekkel, ő nem fogja ezeket a dolgokat aljas módon ellenem felhasználni. Úgy éreztem, hogy Lili jó ember. Az ilyen feszült emberek általában azok, vagy ha nem, akkor nagyon nem azok. De tény, hogy Daphnee kicsit félt tőle, mikor először találkoztak. Ez egyébként érdekes.
Újra ivott, én pedig a kezembe vettem félkész művemet, hogy ne kelljen tartania velem a szemkontaktust, ha nem szeretné. Igyekeztem kikapcsolni érzelmi detektoraim és a magam lelkére koncentrálni, de ahogy láttam, hogy Lilibe száll a para, kissé én is megijedtem. De amúgy nem. Mármint nem bepánikoltam, csak nem értettem. Bár sejtettem, hogy öt percen belül meg fogom tudni, mi a baj.
Sóhaj és kérdés. Én éppen az anyagot néztem, egy égő narancssárga-napsárga mintán húztam keresztül a fekete cérnát. Egy pillanatra megálltam, aztán folytattam a varrást, mintha mi se történt volna.
- Érdekes kérdés. - Hangom szokatlanul nyugodt volt, s még el is mosolyodtam. - Had gondolkozzak ezen egy kicsit.
Ssssh, nyugi, gondoltam magamban. Ha most egy vámpír ül velem szemben, akkor sem változik semmi, maximum tudom, hogy simán előfordulhat, hogy nekem ugrik. De végtére is nem sajnálnám ezt a dolgot Lilitől, azt hiszem, neki több szüksége lenne rá mint nekem. Ha jól tudom, valami ritka vércsoportom van, talán még csemege is lenne számára. Ha pedig túlélném, akkor igazából mindketten jól járnánk, mármint én adtam neki a véremből ő meg jóllakott. Tudom, hogy kicsit morbid, de ha le tudna állni, még ez sem lenne probléma.
A vérfarkas viszont durva, de csak teliholdkor. Előtte betegesek, mármint ami az erőnlétüket illeti, és teliholdkor elvonulnak az erdőbe és képesek lennének széttépni bárkit. Az mondjuk tényleg durva, mármint a vérfarkasok tényleg nem tudnak uralkodni magukon, a vámpírok azonban képesek megtanulni. Viszont a vérfarkasoknak nem kell örökké élniük. De ők nehezebben találnak munkát.
Természetesen nem válaszolhatok Lilinek. Hiszen mi van, ha pont a másik? Most nem hagyatkozhatok ködös megérzéseimre, ez túl fontos ahhoz. Ez tényleg komoly dolog. Nyeltem egyet.
Hiszen ő Lili. Ő csak Lili. Szépen megnyugszom. Nem fog most azonnal nekem ugrani, akármi is ő. Felnéztem az égre. A hold még nem jött fel, vagy felhős volt az ég; nem tudtam megállítani, telihold van-e, de ha jól emlékszem, már tegnap is az volt, sanszos, hogy ma is az lesz. Na itt izzadni kezdett a tenyerem. Még csak sötétedett, bár már inkább estefele járt. Van idő. Még van egy kis idő.
- Lili, te akkor is Lili maradsz, ha vámpír vagy vagy vérfarkas. Nem tudom, melyik vagy, de egyiknek sem örülök jobban, nekem teljesen mindegy. Számomra ugyanúgy ember vagy. - ránéztem és mosolyogtam, kezem azonban enyhén, szinte láthatatlanul remegni kezdett. Ha vérfarkas, és ma telihold lesz, akkor itt fogok meghalni.
Utoljára módosította:Ardai Merse, 2014. június 11. 15:48
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. július 21. 19:37 Ugrás a poszthoz

Schlett E. Lili <3
2014. 07. 19., 20:28


A Lilivel való levélváltás után fogalmam sincs, hogy mi is van most. Nem mintha annyira összezavaró lenne, csak én nem tudom értelmezni a jeleket, ha rólam van szó. Illetve tudom, mélyen elrejtve, csak sosem hiszek magamnak.
Mindenesetre azt írtam neki, hogy büntető munkáznom kell, ami igaz is, de már délután megcsináltam, így a kora esti vonatérkezés előtt még sikeresen összekészítettem egy meglepetést neki. Tudom, nem biztos, hogy az a múltkori... találkozás... szóval nem garantálja hogy... mégis elkészítettem neki ezt a meglepetést, ezt pedig optimizmusnak hívom.
Tény, hogy kissé ideges voltam. Mármint, feszült - hiszen majdnem felgyújtottam az erdőt a készítése közben, csak egy igazán kevés hiányzott hozzá, de szerencsére megúsztam. Na meg persze nem csak emiatt. Hogy fogom üdvözölni őt? Megölelem? Vagy meg kéne csókolnom?
Vagy csak integetek neki, és felkísérem a kastélyba, a meglepetés megmutatása nélkül?
A pályaudvar kezd félhomályba borulni, a nap két perc múlva lebukik a horizonton. A kerítéseken még meg-megcsillan a fény, pont úgy, mint ahogy a sínek közt lévő kavicsok is élvezik a nap melegítő sugarait. Csak álltam, és idegesen rágyújtottam. Még hét percet kell várnom, hogy beérjen a vonat. Hetet.
Addig is ki kéne találnom, hogy mégis hogy üdvözlöm őt.
Ehelyett persze inkább a meglepetésre gondoltam. Nem is konkrét tárgy, inkább helyszínnek mondanám, egy berendezett, meghitt hely a tisztáson. Ma félhold van,  fogyó hold, legközelebb augusztus kilencedikén lesz telihold, a nap pedig nyolc óra két perckor fog lenyugodni. Betegesnek tűnik, hogy megjegyeztem? Szerintem nem az. Szeretek tájékozott lenni, főleg, ha Róla van szó. És érte képes vagyok használni az agyamat.
Eddigi gyomorgörcsöm kioldott, s a feszültséget jóleső izgalom váltotta le. A nap fénye kihunyt. Már csak három perc.
Érzem, ahogy közeledik a vonat. Itt van. Mindjárt itt van. A szívem máris őrült vágtába kezdett.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. július 21. 20:34 Ugrás a poszthoz

Liliiiiiiii <3


Egy fehér ruhát pillantottam meg, szőke hajjal és egy bőrönddel társítva. Szívem feldobbant, forróságot éreztem a füleim mögött, s valahogy minden kitörlődött az agyamból. Ismét égni kezdtem belülről; olyan meghamisíthatatlan, olyan hihetetlen érzés volt bennem... mármint, tudom, hogy ez nyálasan hangzik, de... sosem éreztem még ilyet. Úgy éreztem, a szívem összefacsarodik, és neki dobog. Olyan volt ez a lány, mint egy mágnes, így hát elindultam felé.
Ő is észrevett, s láttam a meglepetést az arcán. Aztán csapot-papot ott hagyva futni kezdett felém, amire gyorslépéssel reagáltam - és egyszer csak rám ugrott. Őszintén szólva kicsit meglepődtem, de Lili súlyát könnyedén meg tudom tartani. A karjaim és az egész testem eddig érte sajgott, s most, hogy a kezemben tartottam őt, enyhült ez a fájdalom; édes érzés, szerelem vette át a helyét. Öleltem karcsú derekát, és belepusziltam a nyakába.
- Üdv itthon. - mormoltam, és megszorítottam őt, ügyelve arra, hogy ne érezze kellemetlenül magát.
Ebben a fehér ruhában, kék szemével és szőke hajával olyan tisztának tűnt. Nem akartam beszennyezni őt a káros szokásaimmal. Ez a gondolat az agyam hátsó részében fogalmazódott meg, de tudatában voltam.
Annyi minden történt egyszerre! Éreztem a vékony kis karjait magam körül, hallottam ahogy egy madár trillázásba kezd, tücskök ciripeltek. Ez a folyamatos égés bennem, ezt nem lehet leírni. De fantasztikus volt ez is.
Mikor lecsimpaszkodott rólam, se szó, se beszéd odahajoltam, és megcsókoltam. Eszembe se jutott, hogy nem teszem meg, mikor már itt volt a karomban. Bánom, hogy eddig nem voltam képes pasi módjára viselkedni. De most más lesz.
Ajkaink összeértek, s mintha megfújták volna bennem a parazsat, vagy valamiféle égő papírlapot, úgy lángolt fel bennem minden. Lili kitárta az érzékeim, az érzelmeim; egyszerre éreztem a lelkünk, ahogy lágyan egymáshoz simul, éreztem az élet sorsszerűségét, hogy egy madár pont akkor kezd még bonyolultabb dallamba, mikor odahajolok hozzá. Éreztem a kezeim között a derekát; nem volt szoros a fogásom, sőt, gyengének mondható. Olyan természetes csók volt ez, nem a ragaszkodási kényszer, és nem is az aggodalom vezette, hanem... az a nagy egész, az a perzselő érzés. Azt hiszem, ezt hívják szerelemnek.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. július 22. 23:11 Ugrás a poszthoz

Kedvesem
[folytatás]


Olyan volt, mintha testemben valóságos lávatömeg indult volna útnak egy végeláthatatlan cél felé. Lili olyan dolgokat volt képes ébreszteni bennem, amiket emeddig senki sem. A szavak az ő ajkáról sokkal szebbnek tűntek, erőteljesebbnek és kifejezőbbnek, s az ő szavaiból értettem meg a magyar nyelv szépségét. Hangja fantasztikus, kissé mély és gyönyörű, olyan különleges hang, amit száz közül is felismernék. Gyönyörű vonásai, törékeny alkata mind azt az érzést keltette bennem, hogy vigyáznom kell rá, hogy ő teljes mértékben az én felelősségem. Pedig a múltjáról, a családjával való pontos viszonyáról ezidáig nem beszéltünk. És a lelke. Egy olyan gyönyörű talány volt számomra! Egy gyümölcsöskert, amiben kék patak folyik, talán. Almáskert.
A tudás fája, ötlött fel bennem a gondolat.
Ajkaink egymáshoz értek, de az időt nem érzékeltem. Egy macskanyávogás szakította félbe a mézédes pillanatot. Felsóhajtottam, de csak nagyon aprót, mert a sóhajtás olyan lányos dolog, vagyis inkább érzékenységre utal, amit Lili enélkül is pontosan tud és érez.
Még a tisztáson hogy fogja érezni!
Belém karolt, a csomagjait pedig se szó se beszéd elvettem tőle, hogy neki ne kelljen cipekednie. Tisztábban vagyok vele, hogy erős, valószínűleg erősebb minden alap embernél, de nem érdekelt. Én viszem a csomagjait és punktum.
A puszijára jól eső, édes érzés érzés áradt szét a testemben; mosolyogva néztem erre az életvidám lánykára. Tökéletes. Ő tökéletes számomra. Kérdésre mosolyom egy szelídebb vigyorrá változott.
- Hogy hova megyünk? Arra gondoltam, meg kéne ünnepelni, hogy itthon vagy, ezért készítettem neked egy kis meglepetést. Nem, nem árulom el, hogy mit. Az a lényeg, hogy kövess. - mondom neki, majd homlokon csókolom. - Tetszeni fog, meglátod.
Azzal elvezéreltem a tisztás felé, s csak reménykedtem, hogy tetszeni fog neki, amit ott talál.
Utoljára módosította:Ardai Merse, 2014. július 26. 00:54
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. augusztus 3. 23:08 Ugrás a poszthoz

Kífkíf
2014. aug. 2., du. fél négy körül


A tétlenkedés nincs jó hatással az emberre - eltunyul tőle, és egy olyan körforgásba kerül, amiből nincs kiút. Csak létezni fog az üres térben, s nem lesz hajlandó semmi másra, mint a pihenésre, amitől persze még jobban el fog fáradni.
Úgy gondolom, nekem veszélyes lenne belekerülnöm ebbe a körbe, hiszen ha megtörténne, alighanem még bombával sem lehetne kirobbantani belőlem a letargiát. Így hát, a két napja tartó semmittevés után azt mondtam, hogy nem érdekel, és nem fogom átadni magam a nyári hőség nyújtotta kellemetlen álmosságnak. Összepakoltam az aznapi terveimhez szükséges cuccaim, egy gyors forduló a konyhába egy kis kávéért, majd irány a falu.
Az emberek meg se néztek, amikor azzal a rengeteg festékes vödörrel, és egy füstölő cigivel a számban mentem az utcán, pedig úgy nézhettem ki, mint egy mugli szobafestő, hisz azt a nadrágom vettem fel, amit erre a célra áldozok be, s aminek már nem is nagyon látszik az eredeti színe, csak a rászáradt színek. A cigit aztán eldobtam, alaposan eltapostam, hogy még véletlenül se láthassa meg egy érdeklődő személy se.
A játszótérhez értem, s ott, vödreim letéve nyújtóztam egyet. A tér gyakorlatilag tömve volt, anyukák és apukák beszélgettek egymással a kőpadokon, a gyerekek azon a gusztustalanul szürke betonon rohangáltak, amit hamarosan elfed majd a mázolmányom. A játszótér legtávolabbi, legnéptelenebb sarkába mentem, hogy ne zavarjak senkit, és hogy meg tudjam szokni a beton nyújtotta különleges vásznat. Bár vászonra, papírra sosem festek, általában csak ilyen felületekre szoktam, falakra vagy hasonlókra, de nem úgy, mint a mugli suhancok. Az nem az én műfajom. És nem is varázslattal irányítva az ecsetet, mert az sem a stílusom. Elvégre úgy nem az igazi.
Felbontottam a színeket, s szemeim azelőtt látni kezdték az előttem húzódó, csavarodó [ilyen, és ehhez hasonló] mintákat, hogy hozzányúltam volna az ecsethez. Ujjaim szinte önmaguktól álltak munkába, úgy követve a tekeredő vonalakat, mintha azok édes hívogatással vezetnék őket, selymes anyagként húzódva előttük, szelíden és zenélve.
Észre se vettem, hogy haladok, csak festettem, ahogy vezettek a minták. Pár felnőtt odajött megnézni, mit csinálok, s azt hiszem, meglepett mosollyal nyugtázták tevékenykedéseim. Egy kis idő után a gyerekek is odajöttek, s én mosolyogtam rájuk, mindenfélét mesélve nekik a mintákról, amiket ők ámulva hallgattak. Ha látták, hogy útban vannak, mindig odébb mentek, s egy kis idő után csak csendben figyelték a színeket ontó ujjakat.
Utoljára módosította:Ardai Merse, 2014. augusztus 3. 23:14
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. augusztus 4. 13:12 Ugrás a poszthoz

Mr. Kífkíf


A minták szinte beszéltek; folyamatosan új színeket, új neveket kínáltak, melyek követelték a felkerülést a sivár betonra. Három szín; a türkizkék, a zöld és az okkersárga követelte, hogy részt vehessenek a díszelgésben, s én örömmel adtam meg nekik a lehetőséget, hogy a többi színnel együtt virítsanak. A kék, a piros és az összes többi örömmel fogadta társaik érkezését.
Egy fiú úszott be a látókörömbe, s én felnéztem rá; a minták kúszni kezdtek rajta, befogadva őt maguk közé. Láttam, a nadrágján is voltak színek, de azok nem az enyéim közül valóak, azok saját egyedi színei, melyeket valószínűleg ő kevert nagy odaadással. Farzsebéből ecsetet vett elő, s becsatlakozott a festésbe. Elmosolyodtam, tekintetem azt hiszem elég bágyadtnak tűnhetett, ahogy visszafordultam a saját mintáim felé, akik a fiú érkezése után még elevenebbek lettek, életük még több értelmet nyert. A szőke hozzám szólt, s mikor eljutottak hozzám a szavai, felnéztem rá, s viszonoztam nevetését.
- Kevésszer szoktam ilyet játszani. Egyedül nem is olyan jó. - mondtam neki, de amint a szavak elhagyták ajkaim, rájöttem, hogy nem igaz, amit mondok. - De, jó. Csak... - szemhéjaim összeszűkültek, ahogy kerestem a szavakat. - Furán néznek rám. - nyögtem ki, majd kissé álmatagon visszafordultam a mintákhoz.
Kezeim megindultak, s úgy éreztem, szinte már-már önálló életet élnek. Ráéreztek a minták ölelésének ívére, s most aszerint mozogtak; minden kis ecsetvonás önálló életet élt, ahogy megszülettek.
Felnéztem a fiúra, s valamiféle furcsa gondolat hömpölygött be lassan az elmémbe; mintha valahonnan ismerős lenne, már hallottam volna valami ilyesmi figuráról a kastélyban. Honnan ismerhetem? Ezen elméláztam egy kicsit. Talán a nővérem háztársa lehet, eridonos, lehet láttam már megfordulni a klubhelyiségben egyik beszökésem alkalmával. Nem tudom...
- Téged... hogy hívnak? - kérdeztem még mindig csak résnyi szemekkel. Valami... rémlett valahonnan, de nem tudom, pontosan mi, vagy hogy milyen helyről, de mintha... kicsit küzdöttem az agyamat lefátyolozó finom függönnyel, majd feladtam. Úgyis mindjárt megtudom.
Kezeim közben önkéntelenül is tovább festettek, úgy, hogy oda se néztem; visszapillantottam az idő közben furcsa irányt vett mintákra, majd ismét teljes erőből rájuk koncentráltam. Szépek.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. augusztus 5. 17:30 Ugrás a poszthoz

Mr. Kífkíf


Nevetésére felé fordultam, szemeim gyermekien tágra nyíltak (mármint, én úgy éreztem, hogy nagyra nyitom őket), aztán egy nyugodt mosoly kíséretében visszafordultam a munkához. Halványan felderengett, hogy viccesen nézhetek ki, és lehet, hogy észrevette. Visszafojtottam kitörni készülő nevetésem.
Sohaország. Dotya mutatta nekem azt a mesét - Sohaország szép volt, és ott mindenki fiatal maradt.
- Igazad lehet. - mondtam, és felálltam, hogy végignézzek a játszótér színes talaján. Olyan egyedi, olyan sokféle volt... - Tényleg olyan. - majd, mikor leguggoltam, kisvártatva hozzátettem: - Köszönöm, hogy segítesz.
Nevén felvontam a szemöldököm; igen, ezt egészen biztosan hallottam valahol, de nagyon érdekes név. Vicces a kiejtése. Na jó, neki meg biztos a Merse fura, bár lehet ő is magyar, attól még, hogy angol neve van. Mármint, magyarul beszél meg minden, az is lehet, hogy itt született, azt hiszem.
- Merse vagyok. - hangom elúszott a körülöttem lévő álmokba. Finom arany fonalat szőttem mintáimba, kedvesen ölelték körül a többi színt, a készülő, egyre konkrétabb madarakat, városfényeket vagy teknősöket, s azok mintha mozogni kezdtek volna az aranytól. Elmélyedve néztem őket egy darabig, amíg a teknősök evickélni nem kezdtek.
Keith ajánlatára széles mosollyal bólintottam, de verbális válaszadásom előtt egy üveg vizet vettem elő a táskámból, hogy nagyokat kortyoljak belé. Kicsit kiszáradtam. Dolgom végeztével ismét felé fordultam egy szájtörlés kíséretében.
- Persze! - majd pár pillanat múlva elgondolkozva szóltam; hangom álmatag volt de tök komoly. - Ehetnénk vattacukrot.
Ezen még gondolkodtam egy kicsit, hogy miért pont vattacukrot szeretnék enni, aztán megtaláltam rá a választ; szép színei vannak és olyan, mint a cukrozott felhő, ami egy ilyen felemelő festés után, illetve repülés előtt nagyon jó lenne, amolyan magasztos érzés, hogy teremtem a felhőt, eszem a felhőt és leigázom a felhőt.
Még egyet kortyoltam a vizemből, majd egy "száraz a szám" jellegű motyogás kíséretében megittam az üveg felét.
- Kérsz? - nyújtottam felé a folyadékot, majd újra visszatértem lassan befejeződő munkánkhoz.
Utoljára módosította:Ardai Merse, 2014. augusztus 5. 17:31
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Szenteste
Írta: 2014. december 22. 21:59
Ugrás a poszthoz

Lilkó.
[zárt]


Mégis hova mehettem volna? Haza semmiképp. Hiszen a szüleim nincsenek otthon, akkor mégis mit csinálnék? Egyedül... bár így sem jobb. Szenteste a kastélyban maradottak általában együtt ünnepelnek, gondolom - én azonban úgy döntöttem, nem éri meg mások jókedvét, vagy épp szentimentális hangulatát elrontani, így hát a Társalgó felé vettem utam. Hóesés, meg minden. Nem fogott meg.
Dotya már nem láthatja ezt.
A rasztám egyik tincsét birizgáltam, mikor leültem a kanapéra. Édes drága kutyuskám nem volt velem, az ágyamban aludt éppen. Ő is magamra hagyott.
- Kis karácsony, nagy karácsony... - énekeltem halkan és hamisan, az előttem villogó fát nézve, amit felállítottak a Társalgóban. De hogy minek...?
Lilkó. Nem beszéltem vele már jó ideje. Nem is tudja, mi történt, csak egy zavaros levelet kapott arról, hogy ez nekem nem megy, ne haragudjon. Meg sem indokoltam. Szörnyű ember vagyok.
Hiányzik az ölelése és a kék szemei, az illata és a hangja. Hogy vele ünnepelhessek. De ehelyett itt vagyok egyedül egy Társalgóban, és karácsonyi dalt éneklek magányomban. Szép volt Merse, gratulálok.
Iszonyatos karácsonyi hangulat. Abban a "smoke weed" feliratú pólómban vagyok, ami marihuánalevelekből egy karácsonyfát mintáz. Még Dotya adta tavaly ilyenkor, de kikötötte, hogy a szüleim nem láthatják. Azt mondta, mindig ezt kell felvennem, ha nála karácsonyozok.
Sosem volt többé alkalmam igazából felvenni.
Csak bámultam magam elé, éreztem, hogy benedvesedik a szemem, hogy kezdem elveszteni a fókuszt. Már megint. Ne...
Utoljára módosította:Ardai Merse, 2014. december 22. 22:20
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. december 22. 22:39 Ugrás a poszthoz

Lilkó.


Nyílt az ajtó, de nem emeltem fel a fejem, csak bámultam magam elé, rasztáim az arcom elé hullottak. Aztán meghallottam a hangot, azt a hangot. Lassan emeltem fel a fejem, és szembetalálkozott a tekintetünk.
Boldog karácsonyt kívánt. Csak állt, én meg néztem őt egy pillanatig. Aztán kigördült a könnycsepp. Meg még egy. És megint.
Nem tudtam megállítani, zokogni kezdtem, és annyira szégyelltem magam emiatt! Nem sírtam. Eddig még nem sírtam nagyon sokat, csak pár kósza könnycseppet ejtettem. De a temetésen is; fekete öltönyömben megrendíthetetlennek tűntem, ahogy haladtam a többiekkel a Balaton felé, hogy Dotya hamvait szétszórják a vízben. Egy kis urnát kaptam egyébként. Egy kis részt belőle. Ennyim maradt, egy porcelántartó, meg egy ház, amit rám hagyott.
Hangosan zokogtam, mint az a gyermek-énem, aki végignézte, ahogy bejön az a robosztus férfi Dotya házába. Aki végignézte a szekrényből, ahogy...
Nem maradt Dotyából más, csak hamu. Csak az írógépe és az egyik félbehagyott cikke. Csak a füstölői és a hajhorgolótűje. Csak a parfümje és a konyhakertje. Csak az emléke.
Nem bírtam Lilire nézni. Annyi mindent akartam volna mondani neki! Hogy sajnálom és hogy szeretem. Hogy hagyjon magamra. Hogy bújjon hozzám, vagy hogy mondja, hogy jobb lesz.
Ki akartam mondani a nevét, hogy Lili, csak hogy érezzek valami finom ízt a számban, de nem lett volna szívem ilyen mocskos gondolatokkal szennyezni ezt a szót.
Még inkább magamba roskadtam. Reméltem, hogy már nem volt bent a szobában.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. december 23. 11:09 Ugrás a poszthoz

Lilkó.


Érintés a térdemen. A zokogás még erősebb lett, hiszen ahol hozzám ért, ott perzselt minden, érintése nyomán bőrömbe visszatért az élet. Nem akartam elrontani a szentestéjét. Nem akarom rárakni az összes terhemet, nem akarom, hogy sírni lásson.
Énekelni kezdett, amire megdermedtem egy pillanatra, még a sírásom is elfojtottam, csak hogy hallhassam a hangját. Még sosem énekelt nekem. Milyen gyönyörű, csilingelő énekhangja van!
Könnyeim fátyla közül Lilkó felé pislogtam. Minden porcikám azt kívánta, hogy jöjjön hozzám közelebb és öleljen át, hogy érezhessem az illatát. De nem, mert szakítottam vele. Hiszen mind tudjuk, hogy nem érdemlem én ezt... már egyáltalán az is túlzás, hogy itt van velem.
Ahogy tekintetünk összefonódott, a történtek, mint a gát fölött elsikló árvíz, törtek ki belőlem.
- Dotya... - nyögtem. - Ő... ő... - nagyot szipogtam, majd megköszörültem a hangom. Felegyenesedtem, letöröltem a könnyeim a szemem alól. Összerántottam magam egy pillanatra. Hiszen ő sosem akarná, hogy drámázzak. - Szóval... holtan találtak rá... - mondtam halk, remegő hangomon. - Fogalmuk sincs, mi történt.
És tényleg, senki sem tudja. Semmilyen testi nyoma nem volt annak, hogy Dotya már nincs az élők között - halálos átokra gyanakodnak, de a mugli hatóságokkal csak most sikerült felvenni a kontaktot, az aurorok hamarosan nyomozni kezdenek.
Minden porcikám azért sajgott, hogy Lilkót a karjaimba zárhassam. De ez már nem fog megtörténni.
Dotyát sem tudom megölelni többé.
Senkit.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. december 23. 15:02 Ugrás a poszthoz

Lilkó.


Minden apró hang, amit kiadott, csillagokként omlott a fejem fölé, és hirtelen a téli éjszakában voltam a hóban, mint mikor négy éves voltam. Mint mikor annyira nagy volt a hó, hogy nem láttam, hol vannak a szüleim, és kétségbeesetten kiabáltam utánuk.
Szavait légáramlat követte, egyszer csak ott találtam magam mellett Lilit, ezt a gyönyörű teremtményt, amint épp a hátamat simogatja és lassan körém fonja karjait.
Öleltem, és nem voltam hajlandó elengedni. Mintha az utolsó mentőöv lenne ő egy feneketlen tóban, mintha az egyetlen hangot fognám a csöndben.
Hirtelen megéreztem, hogy szenteste van. Hogy ez a szeretet ünnepe, és én itt sajnáltatom magam. Mély levegőt vettem, s az idő közben újraindult fájdalomkitörésem megpróbáltam lecsitítani egy kicsit. Bár hátam még mindig rázkódott, legalább néma voltam.
Nem akartalak elhagyni. - sírtam magamban, de nem mondhattam ki. Szavak nélkül próbáltam belé kapaszkodni, s bár éreztem, hogy szorítása mindjárt meglazul, én nem akartam elengedni őt, soha többé nem akartam külön lenni tőle. Mint egy gyerek.
Megpróbált elengedni.
- Kérlek ne. - nyögtem halkan, s még abban sem voltam biztos, hogy hallotta egyáltalán elhaló szavaim.
Nem tehetem ezt vele. Olyan, mintha játszanék vele.
- Bocsánat... - suttogtam.
Abban a pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy miért kérek bocsánatot: azért, mert sírva lát engem; mert elrontottam a karácsonyát; mert szakítottam vele; mert megkértem, hogy ne engedjen el, mikor én írtam neki; vagy mert szeretem.
Fizikailag nem voltam képes elengedni. Egyszerűen megijedtem a gondolattól... erőteljes szorításom azonban határozott ölelésre szelídült, közelebb vontam őt magamhoz, és megint úgy karoltam őt át, védelmezve, mikor valójában nekem lett volna szükségem erre; legalábbis a némán patakzó könnyeimből ez volt kiolvasható.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2015. január 3. 16:45 Ugrás a poszthoz

Lilkó


Egy nevető lánycsapat elég volt ahhoz, hogy teljesen megsemmisülve érezzem magam. A pillantás, amit könnyfoltos arcomra vetettek, lenéző volt és idegenkedő, amolyan "úr isten, ez a srác sírt?!"-dolog. Lehajtottam a fejem, hogy ne láthassanak.
Az az igazság, hogy nagyon megváltoztam. Hirtelen megnyúltam az elmúlt időben, már elég magas vagyok, a súlyom pedig ugyanannyi maradt, szóval soványnak is tűnök. Amolyan langaléta raszta gyerek lettem, táskás szemekkel.
- Ha én nem kérhetek bocsánatot, akkor neked sem szabad. - jelentettem ki halkan.
Még egy könnycsepp vonult le az arcomon, de zokogásom abbamaradt. Hangom megmélyült az idő közbeni rengeteg dohányzástól. Arcom sokkal komolyabb volt, mint mondjuk két hónappal ezelőtt, szememben több értelem volt. Vékonyabb voltam, és a hajam eszméletlen ütemben nőtt, már a derekamig ért. Mintha kis szakállam is kezdene lenni.
Ezzel a könnycseppel befejeztem. Ezen a szentestén egy új életszakaszom kezdődik, ezt pontosan éreztem. Már nem lehetek az a kisfiú, aki a múltban él.
Teljesen máshogy szólaltam meg, mintha egy új ember lettem volna.
- Nem szerettem volna sehol rontani a levegőt. De te így is megtaláltál.
Így is megtalál. Lili mindig.
Ahogy Dotya emléke is meg fog találni, még jó sokáig. Nem szabad elfelejtenem a kellemes, gyönyörű közös emlékeinket. Nem szabad elfelejtenem őt, mint embert, a hangját, vagy a hangulatait, az apró jeleit idegességének vagy fáradtságának. A keresztanyám volt, néha egy kicsit az anyukám, a nővérem, a húgom vagy a legjobb barátom volt. És még mindig az, csak már máshol van.
- Ne haragudj rám azért, amit veled műveltem. - nyugodt hangon kértem elnézést, zokogásomnak sehol sem volt jele. - Nem volt túl... felelősségteljes viselkedés.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2015. február 23. 19:38 Ugrás a poszthoz

Schlett Lili


Nos, ha megkérdeznénk a legtöbb embert arról, hogy látott-e mostanában egy nagy benga rasztát a folyosón kószálni, valószínűleg nemet intenének, vagy csak értetlenkednének. Nem tartózkodtam túl sokat a kastélyban ebben a tanévben, azt hiszem, érthető okokból.
A vizsgaidőszak kezdésére azonban sikeresen beestem, nem is olyan rég érkeztem, s ezért, amikor csak tehetem, a klubhelyiségben ülök és tanulok. Rengeteget kéne pótolnom, eléggé le vagyok maradva.
Ritkán sikerül egy-két nyugodt percet szereznem magamnak mostanában az életemből, főleg, hogy megint reménytelenül eltűntem mindenki szeme láttára, és most meglepően sokan jönnek oda hozzám, hogy hol voltam eddig, vagy miért nem jöttem el egy másfél hónappal ezelőtt megbeszélt találkozóra. Igen, nos, nem szeretnék beszélni erről egyenlőre.
S amíg ezen merengtem az Önismeret óra kezdetére várva, egy leányka libbent be az ajtón. Álmatag tekintetem odafordítottam felé, először fel sem ismertem. Haja megváltozott, sőt, mintha még az arca is teljesen átalakult volna ezalatt a két hónap alatt. A kezembe temettem a fejem. Nem állapot ez így.
S bár egész órán lopva pillantottam rá, s odabent fel-felzubbant valami a lelkem tájékán, kicsit a forró lávára emlékeztetve - minden egyes pillanatban, ahányszor rápillantottam. Ó, Lili, vajon kivel tölthetted a Valentin napot? Vajon hogy vagy most?
Az óra rettentően gyorsan illant el - a kicsengetés pillanatában még hezitáltam, de aztán már ott is termettem az ajtó mellett, hatalmas lépteim átszelték a termet.
Amint Lilla az ajtó felé lépett - abban az esetben, ha direkt elhúzta a pakolását, természetesen megvártam - kinyitottam előtte az ajtót.
- Van egy perced rám? - kérdeztem halkan.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2015. február 23. 20:48 Ugrás a poszthoz

Schlett Lili


És amikor láttam, hogy leül amellé a srác mellé, bevallom, erőt vett rajtam egyfajta szomorúság. Merse, jól elszúrtad, mondtam magamnak, de hát tény, hogy egy ilyen zűrös alakot jobb nélkülözni. Meglepődtem, ahogy a táskájára, pulcsijára, hajzatára néztem. Lili olyan kreatív.
Meglepődtem, hogy szóba áll velem azok után, amit csináltam. Igazság szerint tényleg tudom, hogy jobb lenne neki nélkülem, ó, sokkal jobb. Teljesen átváltoztam két hónap alatt, már nem vagyok olyan felelőtlen, mint akkor, és mégis - tudom, hogy ez akkor sem lenne jó számára.
Azonban meg kell vele beszélnem ezt.
- Tudom, hogy a sajnálattal és a bocsánatkéréssel semmit sem érek, - kezdtem halkan - de mégis muszáj elmondanom, hogy... hogy tudom, milyen felelőtlen idióta voltam és ha tehetném, visszamennék két hónappal ezelőttre, és megváltoztatnám, amit csináltam.
Ujjaimmal akaratlanul is piszkálni kezdtem a nyakamban függő békejelet, aztán mikor észrevettem, mit csinálok, kezeim leengedtem magam mellé.
- Nem keresek mentségeket, de magyarázatot szeretnék adni, hogy miért tűntem el. Meg kellett erősödnöm. - folytattam, s egy pillanatra Lili szemébe néztem, azonban tekintete jósága annyira megperzselt, hogy megint a cipőm kezdtem fixírozni.
- Nem tudom, hogy érzed-e még szükségét a jelenlétemnek az életedben... akár mint barát... de... annak ellenére, hogy milyen aljas módon eltűntem, megígérhetem, hogy nem tűnök el többet úgy, hogy nem szólok, kivéve, ha azt szeretnéd. - nyeltem egyet.
Hihetetlenül megválogattam a szavaim, muszáj volt. Mindenképpen Lili érdekeit szeretném nézni, és egyenlőre úgy tűnik, hogy az lenne a legjobb neki, ha... ha tudna arról, hogy sajnálom, és tudatában vagyok annak, hogy a régi Merse mekkora gerinctelen sunyi alak volt.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2015. február 28. 09:02 Ugrás a poszthoz

Schlett Lili


Ahogy Lili hangja felcsilingelt (létezik ilyen szó?), kénytelen voltam felnézni. Nagyon rég láttam, ahogy ajka szavakat formál, eddig sem mondott többet három szónál, és ez a pár mondat, nos, megrengetett bennem valamit, akár átváltozott a személyiségem, akár nem.
Elmosolyodtam, és még mindig őt néztem, nem tudtam elszakítani a tekintetem. Megleptem. Igen, azt hiszem, nagyon rossz úton jártam az utazásom előtt, ha a bocsánatkérés meglepő a számból, szépen elintézted, Merse, egy szemétláda voltál.
Kérdésére akaratlanul is nagyot dobbant a szívem a mellkasomban, ujjaimat összefűztem magam előtt. Most nehogy reménykedni kezdjél, Merse!
- Ha valami biztos ebben az életben, az az, hogy nem hagynálak itt. - közöltem halkan, majd egy mosolyt húztam a számra. Pár pillanat szünet után folytattam; - De szeretném meghagyni neked a döntést, hogy egyáltalán szóba akarsz-e állni velem. Tényleg, ha nem, én teljesen megértem... ezek után én sem nagyon állnék szóba magammal.
Nagyon érdekes lehet látnia, hogy a beszédstílusom, már csak a hangom is megváltozott. Sokkal halkabban beszélek, de jobban artikulálok, sokkal lassabb vagyok, mint a régi hadarásom. Azt hiszem, a hangom is mélyült, tehát elképesztő basszusom van jelenleg, az a tipikus mélyen zengő rádiós hang - a más, mind jellemben, mind kinézetben sugárzik rólam, de a régi Mersét is fel lehet ismerni, a nyakláncból és a mosolyból, a kissé besötétült rasztákból, meg a légkörből.
És Lili még nem is látta, hogy az öltözködésem is mennyire megváltozott! Hiszen, ugye tanórák alatt talár, ez evidens, de már nem ízléstelen ruhákat hordok, mint annak előtte.
Adj esélyt, mondtam volna Lilinek legszívesebben, teljesen más vagyok, látni fogod majd, ha szóba állsz velem. Lesütöttem a szemeim.
Ardai Merse
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2015. március 1. 20:56 Ugrás a poszthoz

Schlett Lili


Lili egyszer csak a szemembe nézett, ő is nagyon megváltozott, ezt már akkor láttam, abban a pillanatban.
- Tudod, - nagyot nyeltem - egyelőre csak a szavaimnak hihetsz, aztán a tetteim is igazolni fognak. - Pár pillanat szünet múlva hozzátettem; - Természetesen ez nem olyan "most azonnal döntened kell" szituáció. Csak... elmondtam ezeket, hogy tudd.
Tényleg nem fűztem sok reményt ehhez, de az nem lenne fair, ha magyarázat nélkül hagynám ezt a lányt, ha egyszer csak meglátna a termekben járni-kelni, de nem szólnánk egymáshoz - lehet, hogy régebben képes lettem volna ezt csinálni, de most már lehetetlennek tartom, hogy szó nélkül menjek el mellette a folyosón. Egyszerűen lehetetlennek.
Sokat segített az el Camino.
Váratlanul megölelt. Álmomban sem számítottam erre, azt hittem, ideges lesz, vagy még csak szóba se áll velem, és mégis - ugyanúgy a nyakam köré kulcsolta kicsiny kezeit, mint régen, én pedig ugyanúgy a derekára raktam ormótlan nagy tenyereim, és öleltem. Aztán, ízlésem szerint túl hamar kibontakozott az ölelésünkből - én egészen elbódultam a haja illatától és közeli lélegzetének hangjától, de ezt nem mutattam, csak szakavatott szemek vehették észre az árulkodó pupillatágulásom. Amikor elengedtem, ujjaim kissé megremegve hullottak le róla, egy előrehulló rasztát zavartan hátrasimítottam, majd a mostanság folyamatosan a csuklómon lévő hajgumival gyorsan összekötöttem a hajamat, eközben pedig igyekeztem értelmesen válaszolni Lilinek.
- Hogy mi? Jaa, ja, jóslástanom lesz. És neked? - kérdeztem halkan.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ardai Merse összes hozzászólása (24 darab)

Oldalak: [1] Fel