Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Még mindig a reggeli farmert és sötétkék pólót viselve lép ki a kastély ajtaján, fölé egy szürke, kapucnis pulcsit húzva az iskolai talárja helyett, feje tetején pedig egy kékeszöld sapkával, tekintettel az odakint uralkodó, erős széllel. A sapka alól kilógó kusza szőke tincsek csak még inkább összekócolódnak, kezeit zsebre téve indul tovább a vadőrlak, vele együtt pedig az erdő irányába. Nincs konkrét úti célja, csupán szeretne egy kicsit kiszabadulni a diákok nyüzsgéséből, erre pedig a szabad éppen megfelelő. Mindig szeretett kint időt tölteni, tökéletes helyszín volt a balhék, összejövetelek megszervezésére, hiszen itt nem figyeltek minden szóra a festmények, és sokkal kisebb volt az esélye annak, hogy illetéktelen fülekbe juthat a terv.
Annak ellenére, hogy most jelen pillanatban nem tervezett semmit, nem is volt még egy túlságosan aprólékosan kigondolt ötlete sem, élvezte, ahogy kiszabadulhat a diáktársai és a festmények gyűrűjéből. A szél erősen fújt, így nem tette éppen kellemessé az időt, de legalább egyelőre az eső sem esett. Hiába volt május, az időjárás kiszámíthatatlannak tűnt, és ez elől még a kastély varázslatai sem védték meg. Nagy volt az esélye, hogy a mai sétája elázással végződik, azonban nem foglalkozott vele. Egy kis víz még nem ártott senkinek. Nem volt ő cukorból, hogy elolvadjon.
A lakatlan vadőrlakhoz közeledve az ismerős alakot már távolról felismeri, éppen elég időt töltött tavaly, meg korábban is a közelében, hogy minden apró jellemzője megmaradjon a fejében. Első ránézésre úgy tűnt, hogy elgondolkodott az erdő szélén ücsörögve, bár mikor is nem tűnt elvarázsoltnak? Okkal volt navines. Igyekszik halkan lépkedni, egyenesen a háta mögé, de még a pillantását követve sem tud rájönni pontosan, hogy mit is néz ennyire elmélyülten.
 - Mit nézünk? - szólal meg közvetlenül a füle mellett mély hangján. Ajkain egy széles vigyor ül, túlságosan is sok idő telt már el azóta, hogy utoljára találkoztak - persze leginkább az ő távolléte miatt. A múlt csupán a múlt, most itt van, és számára egyedül ez a lényeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Megijesztette őt, de hát éppen ez volt a célja. Hogyha mostanában nem is jártak a fejében nagyobb tettek, akciók, az ilyen kis, mindennapi örömöket nem szívesen hagyta volna ki. Csak vigyorog, ahogy a lány öléből minden a földre hullik köszönhetően az ijedtségének, majd ahogy meglöki a vállát, felnevet. Lilla ereje el sem mozdította a helyéről, mivel körülbelül a fele volt a lány - magasságban és súlyban egyaránt. Vállat von, a vigyor még mindig nem tűnik el az arcáról. Hiányolta ezt a könnyed légkört, nemcsak Lillával, hanem bárkivel. Nem sok jutott neki a bolondozásból, a gyereklétből mostanában, éppen ezért úgy érezte, hogy a kihagyást minél előbb be kell pótolni. Szeretett az emberek idegein táncolni, mindenféle balhéba belekeveredni és érezni, hogy milyen is a képletes szabadság, amit a kastély területe nyújtott számára. Még mindig fogalma sem volt, hogy mi lehetett annyira érdekes az erdőn és a fáin, hogy elmerült a tanulmányozásukban. Azaz... Tudta, hogy mi volt az érdekes magában az erdőben, nem egyszer járt a területén, és az egész tilosban járás hangulata határozottan megnyerte magának. Az volt inkább a rejtély számára, hogy innen kívülről mi a lenyűgöző a fák sokaságában.
 - Szerencsétlen szendvics. - Tetteti a bűnbánó kisdiákot, még egy színpadias ajakbiggyesztést is bemutatott, valamint bevetette a már jól bevált kiskutya szemeket, mintha valóban sajnálná, hogy megijesztette Lillát. Annak ellenére, hogy ennek semmi valóságtartalma sem volt, viszonylag meggyőzően sikerült neki hozni a figurát. Talán kamatoztatnia kellett volna színészi tehetségét, hogyha nem gyűlölt volna mindent, ami a színházhoz kapcsolódik.
 - Heló - vigyorog rá ismételten, a kezeit pedig visszasüllyeszti a kapucnis pulcsi zsebébe, hogy megakadályozza ujjai lefagyását a hideg szélben. Bár ez erős túlzásnak tűnt, akkor sem volt meleg az idő, és egyre inkább örült, hogy normálisan felöltözött.
 - Szóval mit csinálsz? - teszi fel ismét a kérdést, felvonva a szemöldökét. Közben agya hátsó zugaiban erősen kutat az információ után, avagy arra keresi a választ, hogy hogyan is lehet bejutni a vadőrlakba anélkül, hogy bárki is észrevenné. Egyszer-kétszer járt már bent és megúszta, ismét meg tudná tenni, hogyha éppen oda kerülnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Furcsán érezte magát ebben a közegben, az egész kastély, a birtok, még Lilla társasága is érdekesen hatott rá, ahogy a kezdeti rémület elmúlt és nevetésbe csapott át. Sosem gondolta, hogy majd szívesen tér vissza az iskolába, annak ellenére, hogy teljesen biztos volt benne, rajta kívül még diákok százai érzik így magukat. Mégis jobb volt itt lenni, mint bárhol máshol. Talán a régi időkre hasonlított az érzés, mikor még apjával élt. A családi kúria hangulata, a szabadság, és a nagy tér, ahol elfoglalhatta magát... Az emlékek egészen hasonlítottak arra, amit most, az iskolába való visszatérésekor érzett. A közelébe sem ért anyja otthonának és a mostoha családnak, ahol ő mindig csak egyfajta vendégnek érezte magát. Ezt persze igyekezett velük is érzékeltetni, kissé kitörni a körből, ezért keveredett annyi balhéba. Mindig is gyűlölt ott lenni, utálta, hogy megmondják, hogy mit csináljon, és irányítani akarták. Természetesen az egésszel éppen az ellenkezőjét érték el nála, eszébe sem jutott szót fogadni. Inkább lázadt, az sokkal egyszerűbb és magától értetődőbbnek tűnt a számára. Az egész sehol sem volt a kastélyhoz képest. Bár itt is megvoltak a betartandó szabályok - amelyeknek nagy részét egy pillanatnyi habozás nélkül hágta át -, sokkal jobban értékelte őket, mint az otthoniakat. Na meg az egész légkört is.
Csak vigyorog, ahogy Lilla a szendvicsét siratja. Biztos volt benne, hogy abban a pillanatban, hogy belógna a konyhára, legalább három manó teremne előtte, és mindannyian lelkesen vállalkoznának, hogy szendvicsek sokaságát készítsék el a számára. Tehát az egész szendvics elvesztős történet már nem is tűnt olyan borzalmasnak. Igaz, eddig sem érzett túlságosan nagy bűntudatot, ahhoz túl jól esett neki megijeszteni a lányt.
 - Ez egy erdő. Itt mindig mozog valami. - Nem törődve von vállat, igaz, régebben még ő is tartott egy kicsit a rengetegtől. Azóta többször is volt bent, a fák között és élvezte. Tetszett neki, hogy kedvére mászkálhatott és senki sem látta néhány állat figyelő tekintetén kívül. Tökéletes helyszín volt rengeteg célhoz, az erdő a kedvenc tartózkodási helyei közé tartozott a birtokon belül. Leül Lilla mellé a felajánlott helyre, és ő is a fákra szegezi a tekintetét, hátha felfedez valamit, de a szél miatt való hajladozásukon kívül egyelőre semmit sem látott.
 - Erre-arra. - Ismét vállat von egy félmosollyal a száján. Senkinek sem beszélt róla, hogy hol is járt, vagy mit csinált, és ezt nem akarta megváltoztatni. Jó volt így, megvolt a saját kis titka. - Történt valami, amíg nem voltam itt? - Próbálja elterelni magáról a témát a legnagyobb természetességgel. Annyira nem foglalkoztatta, hogy mik történtek az iskolában, pedig biztos volt benne, hogy voltak változások. Mégis, arra tökéletesen megfelelőnek tűnt, hogy elterelődjön arról a szó, hogy hol is tartózkodott az elmúlt hónapokban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Csak vigyorog a gúnyos válaszra. Tény, az erdőben mindig mozgott valami, lehetett az éppen ártalmatlan, de veszélyes is. Őt ez nem sokszor tartotta vissza tőle, hogy bemerészkedjen a fák közé. Szerette ott tölteni az idejét, kellően izgalmas volt. Természetesen amikor csak tehette, vitt magával valakit, társasággal mindig jobban telt az idő. De éppen előfordult az is számtalanszor, hogy egyedül lépett be a fák közé. Nem zavarta az esetleges veszély, ami rá leselkedhetett a fák sűrűjéből, elvégre varázsló volt. A pálcáját mindig magánál tartotta, hogy szükség esetén használhassa, a bűbájok listájával együtt. Szeretett párbajozni, szerette használni a varázserejét. Elvégre, azért volt, hogy alkalomadtán, szükség esetén megmutathassa, hogy mit is tud. És ő imádta megmutatni, legyen az éppen jó cselekedett, vagy a házirenddel szembeszegülés.
 - Őzgida? - ráncolja a szemöldökét kissé csodálkozva. Sokszor járt az erdőben, azonban őzzel, vagy bármilyen átlagos állattal még nemigen találkozott. Néha már erősen kételkedett benne, hogy az iskolai erdőben voltak egyáltalán varázsképesség nélküli állatok. Valamilyen szinten logikusnak tűnt, hogy nem voltak, hiszen nagy hátrányuk lett volna mágikus társaikkal szemben. - Nem hiszem, hogy az erdőben vannak őzek. - Ad hangot a véleményének.
Egyáltalán nem zavarták az állatok, ugyanakkor nem is lelkesedett értük túlzottan. Neki egy hollója volt, ami alkalomadtán levelezésre használt, semmi több. A holló pedig általában tökéletesen elfoglalta magát a bagolyházban, így neki nem sokat kellett foglalkoznia vele. A régi időkből rémlett neki, hogy a Zerkovits birtokon volt egy egész istállónyi varázslény, de nem mert volna rá mérget venni. Régen járt otthon, az anyja nem engedte a családi kúria közelébe, egészen eddig, amíg be nem töltötte a 17-et, utána pedig nem adódott rá alkalom.
 - Az volt - vigyorog rá ismét. Nem akar belemenni a mélyebb részletekbe, de ennyit elárulhat. Izgalmasnak izgalmas volt, de azért néha kényelmetlen is. Nem számított, most már itt volt a kastélyban. Az egyetlen feladata pillanatnyilag az volt, hogy visszaszokjon az iskolai élethez. Nem lehetett olyan nehéz, már sokszor csinálta végig. Nem csak ő, még rengetegen rajta kívül. A hazautazás mindig a visszatérést vonta maga után.
 - Rózsaszínben látták a világot? Akkor jobb is, hogy nem voltam itt. A falusi buli viszont jó lehetett, arról sajnálom, hogy lemaradtam. - Társasági ember lévén szerette az össznépi megmozdulásokat, szeretett részt venni a nagyobb horderejű dolgokban. A diákok megkergülése viszont valóban egy olyan tényező volt a számára, aminek örült, hogy elkerülte. Szeretett az emberek közelében lenni, azonban a bolondokat nem igazán tudta tolerálni. Nem volt hozzájuk türelme.
 - Jól vagyok, köszönöm. Éppen azon gondolkozok, hogy hogyan tudnánk egy kicsit feldobni az unalmas hétköznapokat. - Tényleg ez volt neki a prioritás most, régen volt valamilyen igazán jó balhéban része, és már kellett neki az izgalom. - Hát te? - kérdezi még mindig vigyorogva. Élvezte ezt a nyugalmat, amit csupán az erdő fáinak zörgése tört meg. Kellett már neki a kastélyi légkör, akármennyire is igyekezett letagadni ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Értem - Bólint elgondolkodva. Ha őz nem is, ahhoz hasonló valóban élhetett az erdőben, bár ő csak egy sokkal vérszomjasabb változatát tudta volna elképzelni. Lehet, hogy ő gondolt mindig rosszra, de egyszerűen csak neki nem illett be egy őzhöz hasonló, viszonylag szelíd állat a kastély területén található rengetegbe, a temérdek veszélyes varázslény közé. Nem tanult soha LLG-t, nem tudta volna pontosan megmondani, hogy milyen állatok vagy értelmes lények is élnek a rengetegben, annyra pedig sosem érdekelte a téma, hogy önszántából kinyisson egy könyvet. A könyvek határozottan az ellenségei közé tartoztak, hogyha nem volt rákényszerülve a tanulásra, inkább messziről elkerülte a könyvtárat. Egyszerűen csak nem az ő világa volt. Sokkal jobban kedvelte a zajos és nyüzsgő helyeket, mint a könyvbizodalmat, ahol maximum suttogni lehetett. Határozottan nem az ő stílusának és idegrendszerének valónak tűnt.
 - Fogalmam sincs - ráncolja a szemöldökét. - De ne aggódj, ha valamilyen vérszomjas fenevad, megvédelek - villant meg egy mosolyt Lilla felé. Annak ellenére, hogy a lány valamilyen szelíd állatban reménykedett, ő egyáltalán nem bánta volna, ha lesz egy kis izgalom ebben a mai napban. Persze, csak most jött vissza, és még ott állt előtte az egész kastélyi élethez való hozzászokás, de egy kis bajkeverést sosem utasított volna vissza. Ugyan, az szervesen ellenkezett volna a jellemével és a már megszokott viselkedésével.
 - A szerelmi bájital veszélyes egy dolog. - Volt már neki is dolga egyszer-kétszer a főzettel, de csak a legvégsőbb esetekben folyamodott a használatára. A szerelmi bájital túl kontrollálhatatlannak tűnt számára, kívülről és belülről is. Egyenesen gyűlölte, mikor rajta használták, hiszen egy csapásra átment valamilyen nyáladzó lénybe, akinek semmi önálló gondolata nem volt. Ráadásul sokáig tartott, néhány óra alatt éppen elég baklövést lehetett elkövetni. Ezt pedig senkinek sem kívánta.
Csak egy gúnyos grimasszal válaszol Lilla következő mondatára. Ő és a rózsaszín hippiség két ellenkező dolog voltak, ahogyan a szerelem hirdetése is. Nem volt neki semmi baja az érzéssel, egyszerűen csak nem érezte még őszintén senki iránt. Részben ez talán lehet a gyerekkorának és a felnövése körülményeinek a hibája, lényegtelen. Csak az számít, hogy neki még nem volt része a dologban, és éppen ezért nem tudta magát meggyőző hirdetőként elképzelni.
 - Vagy majd magammal viszlek - kacsint rá egy vigyorral. Az ilyen bulikba sokkal jobb társasággal menni, és miért is ne lehetett volna Lilla az a bizonyos társaság? Legalább mindketten kiszórakozták volna magukat az egész eseményt túl komolyan vevő, full puccban és csicsában megjelenő diáktársaikon. Sőt, akár kezdhettek is volna valamit, amivel feldobják az egész partyt. Képesek lettek volna rá mindketten, és garantáltan senki sem unatkozott volna.
 - Hm, akár meg is kóstolhatnád a növényeket - javasolja még mindig egy vigyorral az arcán. - Nem tudom, a kötelező óránál többet sosem foglalkoztam a gyógynövénytannal. - Egy vállrándítással nyomatékosítja a szavait. Nem szerette azt a tárgyat, ahogyan a többit sem, ahol nem voltak bevonva varázslatok és bűbájok. Ebben nagyon nem lehetett Lilla segítségére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

A szemei az erdőt fürkészik, ahogy Lilla mellett ül a farönkön. Régen volt már ekkora mértékű nyugalomban, régen tartózkodott már ott, ahol tartózkodnia kellett. Bármennyire is közhelynek tűnhet, de szüksége volt erre, a viszonylagos békére, főleg az elmúlt néhány hónap után. Túl sok mindenen ment keresztül túl hirtelen és mindennemű segítség nélkül az oldalán. Így még, ha csak gyermeki butaságokról is beszélgettek Lillával ebben a fél órában, amit itt ültek kint, jól esett neki ez a normalitás.
Csak rávigyorog a lányra a válasza után. Tény és való, hogy nem telne neki nagy erőfeszítésbe megvédenie őt, főleg az elmúlt néhány hónap tapasztalatai után nem. Pluszban az iskolában eltöltött három éve alatt is éppen elég sok átkot és bűbájt tanult hozzá, hogy könnyűszerrel legyőzze a támadóját. Mondhatni balhés gyerek volt, igen. Sokszor keveredett bajba, sokszor volt rossz helyen, és talán még többször kapott büntetőmunkát is bűneiért. Nem mintha bánta volna, dehogy. Imádta a tanárait - és ezzel együtt leveleken keresztül az anyját - idegesíteni, kihasznált minden egyes alkalmat rá. Ha pedig ez büntetéssel járt, nos, büszkén vállalta a következményeket annak a tudatában, hogy az egész teljes mértékben megérte.
 - Attól még szánalmasnak tartom - vállat von egy közömbös arckifejezéssel. Mindig határozottan megvolt a véleménye majdnem mindenről, és ezt nem tartózkodott kimondani sem. Ha valamiben hitt, akkor az az őszinteség volt. Ráadásul Lilla társaságában nem érezte szükségét a gondolatai eltitkolásának egyáltalán. Elvégre már egy ideje barátok voltak. Nem tudta megérteni, hogy hogyan fanyalodhatott valaki a műszerelemre, bár ő maga még soha sem érezte - az igazit sem. Ennek ellenére túlságosan mesterségesnek hatott számára az egész dolog, irtózott tőle. Pedig egyszer már majdnem beleesett a csapdába, és Valentin napon egy hajszálon múlott, hogy megegyen egy szerelmi bájitallal töltött süteményt.
 - Nincsenek kiszemeltjeim. Ha lenne valaki, akkor tennék is lépéseket az ügy érdekében - kacsint Lillára egy apró mosollyal a szája sarkában. A tettek embere volt, nem várt csak ölbe tett kézzel arra, hogy valami történjen. Mikor úgy gondolta, hogy valaki tetszik neki, azt a lányt igyekezett lenyűgözni, bár most, hogy sok időt hagyott ki az iskolai életből, egyetlen személy sem volt, akire illett ez a leírás. Még. Eddig nem ez a téma kötötte le a gondolatainak zömét, most viszont, hogy visszacsöppent az átlagos diákok életébe, könnyedén megeshet, hogy így lesz.
 - Hm, hát bármikor máskor azt mondanám, hogy gyerünk be az erdőbe, de most kezdek éhes lenni. Mit szólsz, lemegyünk a konyhába? - kérdezi egy vigyorral. Viszonylag régen evett, és fél karját odaadná a manók utánozhatatlanul finom házi kosztjáért. Felkel a fadarabról, amin eddig helyet foglaltak, és kérdőn nyújtja a kezét Lilla felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Utálta a tanórákat. Az nem kifejezés. Inkább gyűlölte őket, különösen azokat, amik kötelezőek voltak, és tanulnia kellett őket, még akkor is, ha élete további részében nem akart velük foglalkozni egy percet sem. Ilyen volt a gyógynövénytan és a bájitaltan is. Az átváltoztatástan és az SVK ellen nem volt semmi kifogása, még a bűbájtant is szerette, de a másik kettő kínszenvedés volt a számára. Így igyekezett azokat az órákat inkább ellógni, és valahol, a kastély egy távol eső részén elütni az idejét. Hiába voltak kötelezőek, hiába volt nagy az újabb büntetőmunka esélye, őt nem érdekelte ez a szempont. Egyszerűen csak voltak napok, amikor úgy ébredt fel, hogy neki lehetetlen a mai óralátogatás.
Ez is egy ilyen napnak indult, éppen ezért a nagytermi reggeli után eldobta a talárját és az egyik Eridon toronyban kényelmesebb ruházatot öltött magára, ami nem volt más, mint egy világos színű farmering és egy fekete, kissé kopottas farmernadrág. Fogta a pálcáját és zsebre rakta, ahogy néhány, esetleg szükses dolgot is, amik jól jöhettek bajba kerülés esetén. Első úti célnak a hosszú és viszonylag kihalt folyosószakasz tökéletesen megfelelt. Ilyenkor valahogy a neve nem volt találó ennek a részének a kastélynak, hiszen teljes nyugalom uralkodott.
...egészen, ameddig egy szőke lány belé nem ütközött, és le nem döntötte lábáról egyetlen mozdulattal. Mivel testalkatát tekintve sokkal masszívabb volt, mint a lányka, feltételezte, hogy igencsak nagy lendülettel kellett megejteni az összekoccanást, így arra következtetett, hogy a szőkeség futott. Márpedig ki más futna egy napos hétköznap délelőttjén, mint egy menekülő diák?
 - Te meg mi a fenét csinálasz? - kérdezi nem éppen kedves hangnemben. Mint az emberek többsége, ő sem szereti, hogyha csak úgy megzavarját a nyugalmában. Főleg, mivel a meneküléséből sejti, hogy egy tanár nagyon is közelít, ha pedig elkapja, azzal Beni sem jár jól. Pedig már éppen úgy gondolta, hogy a mai napot megússza mindenfajta esemény nélkül. Hagyja a lánynak, hogy egyszerűen csak tovább rángassa, miközben meghallja a magyarázatot is. Fela... Így már minden világos számára.
 - Erre! - rántja vissza a szőke lányt, mikor elhaladnak az egyik titkos jára mellett. Félrehúzva a faliszőnyeget, ami eltakarja a nyílást és egy egyszerű mozdulattal, minden erőlködés nélkül löki be a szőkét, majd ő is követi. Hiába volt Fela az iskola tanára, erről az alagútról viszonylag kevesen tudtak, így Bence biztos volt benne, hogy egyelőre biztonságban vannak a dühös tanerő elől.