Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Újabb végtelenül hosszúnak tűnő nap, ami után egyenesen megkönnyebbülés, hogy végre egy kicsit kikapcsolhatok. Erre pedig mi sem lenne alkalmasabb helyszín, mint a falu, annak is egy kevésbé zajos zuga, habár egy kis szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy ne fogjak ki egy nagyobb társaságot. Nem olvastam sehol semmit, és nem is hallottam, hogy tervben lenne valami különösebb dolog a tónál, bár sohasem lehet tudni – igazából nem is zavarna, nem vagyok magányos farkas, nem is az egyedüllét vonz, inkább a hangulata annak a kis elszeparált résznek.
Sehova sem sietek, így van időm még felugrani egy vastagabb pulcsiért, felkészülve arra, hogy estére azért lehűl a levegő, és a távolság meg nem olyan kicsi, hogy csak úgy lazán fel-le túráztassam magam ilyen meggondolatlanság miatt. Már sötétedik, amikor leérek a rétre, és az egyik üres padot kisajátítom magamnak, végignyúlok rajta, a pulcsit a fejem alá gyűrve. Na, ez így tökéletes. Nem is értem azokat, akik egész nap csak a kastélyban gubbasztanak, teljesen jó idő van, friss levegő, talán, ha a felhők és az időjárás is úgy akarja, a csillagok is látszani fognak az égen. Oké, igazából nem vagyok kifejezetten nagy hódolója a természetnek, de lássuk be, elég szemet gyönyörködtető tud lenni. Főleg, ha az embernek akad társasága, és ha ez a társaságot épp egy hölgy testesíti meg.
Csend van, csak néhány apróbb zaj monotonsága zavarja a tökéletes nyugalmat, így hamar felfigyelek a tavacska felől érkező neszre, amiről halványlila gőzöm sincs, hogy mi lehet. Érdeklődve ülök fel, próbálok fókuszálni, de az egyre nagyobb sötétben ez már nem olyan egyszerű művelet. Már törökülésbe helyezkedtem, és úgy meredek a vízfelszínre, hátha megpillantom, mi is… ó! Sellők? Nem is tudtam, hogy itt élnek sellők. Úgy értem, hogy pont itt, abban szinte biztos voltam, hogy a birtok valamelyik részén találkozhatnék velük, de mivel itt még nem fordult elő, ez újdonság számomra. Nem mozdulok végül is, kivárom, hogy mi ez a nagy mozgolódás, hisz’ beszélni csak akkor tudnék velük, ha jómagam is a víz alá merülnék, ehhez pedig egyrészt nem igazán a legmegfelelőbb az idő, másrészt nem biztos, hogy a legjobb ötlet megzavarni a nyugalmat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hosszú perceken keresztül bámulom feszülten a tó felszínét, várva, hogy történjen valami, aztán belenyugodok, hogy csak a mélyén lévő lények élik békés kis életüket, most éppen közelebb a kint élő társadalomhoz, de semmi különleges nem fog bekövetkezni. Egy részem csalódott, a másik pedig, mélyen elnyomva kicsit megkönnyebbült, bár nem tudom, miféle képzetek okozzák a… hát, nem is kifejezetten félelmeimet, inkább csak egészséges távolságtartásnak nevezném, a legtöbb esetben jobb nem zavarogni, ilyen helyzetekben.
Egy mély, hangos sóhajt ejtek meg, közben engedve testtartásom merevségéből, hátradőlök, és az eget kezdem bámulni, ahol az első csillagok most már valóban esedékesek. Nem tudom pontosan, mennyi idő telik el, talán csak néhány másodperc, ugyanakkor meglehet, hogy percek is, amikor ismét a tavacska felől érkező zajokra leszek figyelmes, és rögtön odakapom a tekintetem, a stéget szuggerálva, mert mintha egyre közelebbről hallanám, amit eddig is. Ha pontosabb akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy olyan, mintha valaki úszkálna, legalábbis a folyamatos vízcsobogás erre enged következtetni. Ismét előre hajolok, és követem figyelemmel az eseményeket, amikor is egy lány kászálódik ki a tóból. Nem tudom, hogy ezen lepődök meg jobban, vagy azon, hogy a fél másodperc alatt, amíg őt bámulom, tudatosul bennem, hogy pucér, vagyis, minden jel erre mutat, és még mielőtt túl sok intim részletbe nyernék betekintést, udvariasan és tisztelettudón elkapom a tekintetem, és a térdeimet kezdem fixírozni.
Nem vagyok egy szívbajos alkat, de az még engem is képes meglepni, amikor egy teljesen csupasz leányzó mászik ki abból a tóból, amiről még azt hittem, hogy sellők sem élnek benne. Őszintén szólva nagy dilemma ez, mert szívem szerint felkelnék, és valahogy módszeresen, kerülve a szemkontaktust és a mindenféle szemmel meg a testével kapcsolatos kontaktust, segítenék neki, legalább a pulcsimat felajánlanám, de… egy pillanatra elbizonytalanodom, hogy ebben a helyzetben vajon mi a leghelytállóbb cselekedet.
- Szia! – köszönök vissza barátságosan, most már alaposabban is végig merem mérni. – Nyugodtan, gyere csak. Nem fázol? Szívesen odaadom a pulcsimat – emelem meg az imént még a fejem alatt heverő ruhadarabot, bár nincs olyan hűvös, azért ki tudja. Arrébb csúszok a padon, helyet adva a lánynak. Mégsem kéne az egész padot egymagam elfoglalnom. – Arnold vagyok, benned kit tisztelhetek? – kezdeményezem az ismerkedést első körben. A tolakodás nem szokásom, a kíváncsiságom ellenére sem, és egy új ismeretségnek sem ad túl nagy kezdőlöketet az, ha rákérdezek, mégis mi a jó fenét csinált meztelenül a tóban.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elképzelni sem tudom, miből adódik ez a látható, szinte már kézzel fogható félénkség, az imént is jól kitárgyalt távolságtartás a lány felől, csak nem vagyok ennyire félelmetes. Szívem szerint leellenőrizném, hogy van- e rajtam valami, ami így bezavar a képbe, de sajnálatos módon nem hordok magammal tükröt, a víz felszíne pedig… hát, nem vagyok benne biztos, hogy elég világos van ahhoz, hogy felfedezzem az esetleges hibát, ami ilyen reakciót válthat ki a másikból. Pedig istenemre, olyan kedvesen mosolygok!
Láthatóan nem szeret rögtön a másik intimszférájába belemászni, vagy talán a sajátját félti, hát én sem fogok közelebb araszolni hozzá, nem vagyok pofátlan, megbántani meg aztán végképp nem akarom ilyesmivel. Ó, pedig mennyire rám vallana ez a cselekedet. Igyekszem valami bátorító arckifejezést magamra ölteni, valahogy szavak nélkül tudatni a lánnyal, hogy nem harapok, és annyira nagyon tolakodó sem vagyok, szóval nincs mitől tartania. Persze ez nem olyan egyszerű, bár határozottan jobban teszem, ha meg sem szólalok, míg háromszor át nem gondoltam mondanivalóm lényegét, és csak azt mondom ki, semmi többet. Rendszeresen elbaltázom a dolgokat, az ismeretlen, rendkívül aranyos és szépen csengő hangú lány előtt azonban nem kéne egyből a mélyvízbe ugrani, akármit is állítanak, az első benyomás igenis sokat számít.
- Szólj, ha fázol azért! – mosolygok, és a köztünk lévő üres helyre teszem a ruhadarabot. Nem sértődöm meg abban az esetben sem, ha egyetlen szó nélkül fogná, és magára húzná, ugyanakkor túl szerénynek tűnik még ahhoz is, hogy bevallja, ha az idő addig hűlne, amíg az neki is feltűnik. Valóban nincs olyan vészesen hideg, de ki tudja, ilyenkor még akármire képes az időjárás.
- Aniella – ízlelgetem egy pillanatra, többször azonban nem merem kimondani, a végén még totál hülyének nézne. – Nagyon szép neved van! – teszem hozzá, mert valóban így gondolom. Mindig is tetszett, hogy az iskolába sok külföldi származású jár, és magyar társaim sem feltétlenül kaptak hagyományos neveket. Az biztos, hogy egy ilyen hangzású nevet nem keverek össze mással, nem bizony, pedig annyira rossz a memóriám – már az a része, ami a neveket az arcokhoz kötésért felelős –, hogy az hihetetlen.
Érezhetően feszült, én pedig még mindig nem tudom, mit tehetnék az ügy érdekében, talán ha nem bámulom folyamatosan… rendben, a helyzet az, hogy tényleg tanácstalan vagyok. Vagy túlaktivizálom magam és bepörgök, vagy kínosan sokat hallgatok, a kettő közé nem gyakran sikerül belőnöm a dolgokat. – Hm? Ja, igen… Igen, megnyugtat. Szeretem ezt a helyet, innen tökéletesen látszanak, nem zavar be semmiféle fény, csend van, legfeljebb a természet alapvető kis neszei „zavarnak”. Egy hosszú és nehéz nap után mi sem jobb, mint lejönni és csillagbámulás közben gondolkodni – most is hosszabbra sikeredett a monológom, mint amilyenre terveztem, de ha csak helyeselek, az hogy nézett volna ki? Még mindig mosolyogva fordulok felé egy kicsit törzsből, a kezemet a háttámlára támasztva, ügyelve, hogy még véletlenül se lógjon át az ő térfelére, nem akarom megzavarni, elkergetni meg végképp nem. – Na, és te? – kérdezek rá úgy… mindenre, azért nem pontosítok, hogy hagyjam kibontakozni. Veheti ezt visszakérdezésnek, veheti annak, hogy mi járatban ennek, nem bánom, ha sikerül egy kicsit beszédre bírni. Jó hallgatóság vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Lázasan agyalok azon, miféleképpen tudnék valami köztes, mindkettőnknek és leginkább a lánynak megfelelő megoldást találni a felmerülő problémára, ami úgy igazából nem is az, de Aniella láthatóan zavarban van, és legjobb tudomásom szerint ez nem a legkellemesebb érzések közé tartozik. Ez a fajta zavar azonban tőlem igen távol áll, jó, néha felüti a fejét, de alapvetően elég határozott srác vagyok, csak hát, mindenki hibázik és egy rossz lépés után sokkal nehezebb visszazökkenni és valami teljesen normálist mondani, nem hülyét csinálni magadból. És ez utóbbiban annyira profi vagyok, hogy az néha már félelmetes.
Az épphogy egy pillanatig felcsillanó, őszintének tűnő mosoly megnyugtat. Nincs minden veszve, nem én vagyok a ludas, vagy talán mégis, de nem lényeg, próbálkozom! Egy halk kuncogást ejtek meg, amikor közelebb merészkedik, ennyi kicsúszik, és nem akarom, hogy úgy érezze, kigúnyolom, vagy kinevetem, egyszerűen csak aranyos ez a bizonytalansággal keveredett bátorság, szinte látni, hogy mikor szánja el magát, és mikor veszik oda a hirtelen támadt eltökéltség. Arról fogalmam sincs, hogy most mi értelmeset tudnék közbeszólni, a lehető legjobbkor tud mindig cserbenhagyni a beszélőkém, de azt a félpillanatnyi csendet nem tartom különösebben kínosnak. Sokkal butábbnak tartom azt, amikor rögtön a kötelező köröket lefutva ugranak a nyakamba, persze akármire szívesen válaszolok, ajánlatos elővigyázatosnak lenni a kérdésekkel, a végén még képtelen leszek befogni.
 - Nem is értem, hogy lehet ilyen szép időben bent ücsörögni, annyival kellemesebb idekint – teszem még hozzá. Legalább azt már tudjuk, hogy egy közös érdeklődési körünk már akadt, biztos van még, csak mélyebbre kell ásni. Ha minden kötél szakad, tőlem a csillagokról is beszélhetünk, nagyon szívesen tartok kiselőadást a csillaképekről meg hozzájuk fűződő sztorikról, csak félek, ezzel halálra untatnám a lányt. Elűzni pedig még mindig nem akarom.
- Csak nyugodtan, nehogy megfázz! – mosolyodom el, és már nyúlnék a belebújós, kapucnis felsőért, amikor a lány kiszolgálja magát, ezzel még szélesebb mosolyt csalva az arcomra. Amint meglátom, hogy mennyivel nagyobb darab vagyok nála, ahogy lóg rajta a pulcsi, vigyorrá szélesedik a mosolyom. – Jól áll! Tényleg – nevetem el magam halkan, ilyenkor már nem illik hangoskodni, a nagy csendben pedig sokkal erőteljesebben hangzik egy teli torokból jövő kacaj.
- Ó, de még mennyire! Merre parancsolja a hölgy? – pattanok fel, az úti célról érdeklődve. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy egy kisebb sokkot okoznék neki, ha most a karomat nyújtanám felé, amibe belekapaszkodhat, ha akar, de… azért megteszem, és nem sértődöm meg, ha nem fogadja el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Minden ismeretség nehezen indul. Nem tudunk a másikról semmit, azt sem tudhatjuk, mégis mit szeret, miről kérdezzük, miről szeretne beszélgetni. A sablonos témák pedig sokakat érzékenyen érintenek. Hát, én akármiről tudok hosszasan tárgyalni, főleg, ha belemerülök valamilyen témába és észre sem veszem, hogy több, mint idegesítő, amit művelek. Viszont a hallgatás sem zavar. Míg mások kínosan érzik magukat az időnként pár percre beálló csendben, én boldogan elvigyorgom az időt, és persze még véletlenül sem jut eszembe feldobni valami csidicsudi témát, amire mindkét fél ráharaphat.
Jó, talán ennyire nem vagyok katasztrofális, minden erőmet bedobva igyekszem a normálishoz igazítva viselkedni, és ha engem kérdezel, napról napra jobb vagyok! A lányon lévő pulóver sokkal jobban szemlélteti, hogy ő milyen pici a nagydarab vállaimhoz képest, mintha egymás mellett állnánk, bár erre is sor kerül. Arcomon széles vigyorral nyújtom felé a karom, egy pillanatra megijedve, hogy Aniella talán tolakodásnak veszi majd, hisz’ olyan félénk! Kétkedő, mérlegelő tekintetet kapok válaszként, végül elfogadja a gesztust és belém karol. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Igenis zavarna, ha elkergetném magamtól a lányt a meggondolatlanságommal, bár nem zökkenőmentes a kezdet a pucéran a tóból kimászó idegennel, de ez nem jelenti azt, hogy fel kell adni. Apropó… tó. Hát, még mindig nem találom megfelelőnek az alkalmat, hogy erre tereljem a szót.
- Ahogy parancsolja! – hajtok fejet a hölgy akarata előtt, és lassú léptekkel elindulok a mutatott irányba. Legfeljebb hét lépést teszünk meg csendben a tiszta, felhőtlen égbolt alatt, amikor Aniella arra kér, meséljek magamról. Még szélesebbre húzódik a mosolyom, és valóban, egy picit meglep, hogy ilyen könnyedén kezdeményez.
- Hát… - tudom, hogy így nem kezdünk mondatot. – A kastélyban lakom, aurornak készülök. Egy kicsit több, mint egy éve költöztem haza, mármint ide. Előzőleg Svájban tanultam. Van egy öcsém, nem szeretek semmit, ami vanília ízesítésű, néha kissé pofátlan vagyok és a kedvenc pulcsim van rajtad. - sorolom mindezt egyre szélesedő mosollyal. Fogalmam sincs, hogy az ilyen kérdésekre mi a megfelelő válasz, így hát, nagyjából elmondtam, ami hirtelen eszembe jutott, még ha a nagy része abszolút fölösleges információ is. - Te jössz! - így fair a játék. Persze nem haragszom meg, ha kevesebb infot tudok meg róla, talán nem is felel, de nem illik folyamatosan magamról beszélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nyugtalanul mozog a térdem fel-alá, ahogy tekintetem sokadszorra is végigfutja a kissé rongyosra fogdosott levelet, mintha elfelejthetnék valami létfontosságút a feladattal kapcsolatban. Alig néhány információ csupán, amit a kezemben tartok, és az évfolyamlépésem elég nagy részben ettől a projektmunkától függ, talán nem alaptalan az aggodalmam. Három óra ötvenkét perc. Hangos sóhaj töri meg a szoba halk neszeit, a szuszogás és a nadrág szövetének suhogása mellett, képtelen vagyok mozdulatlanul ülve várakozni, pedig soha életemben nem küzdöttem lámpalázzal, és hasonlókkal. Könnyedén ki tudom magam vágni bármilyen szituációból, csak hagynom kell, hogy a gondolataim nagy része szavakká formálódjon és elhagyja a számat, csakhogy most a beszéddel semmit sem fogok elérni. A tudásom, az ítélőképességem, a döntésképességem és még vagy egy tucat fontos tényező mellett és leginkább a pálcám fog számítani a terepen, ahova… kerek hat perc múlva megérkezünk.
A korai kelés és általános éjjelibagoly mivoltom ellenére sikerült időben ágyba kerülnöm tegnap, hogy kipihenjem magam a megmérettetés előtt, de a szükségesnél korábban kipattantak a szemeim, és azonnal minden álmosság elillant. Ráérős kört tettem a kastélyban, ellátogattam a konyhára, ahol a manók már talpon voltak, és rögtön a kezembe nyomtak egy igen kiadósnak tűnő reggelit, de az étvágyam cserbenhagyott, csak egy keveset tudtam legyűrni, azt is kizárólag azért, mert tudtam, hogy szükségem lesz az energiára.
Mindenféle kapkodást mellőzve öltöztem fel, lehetőleg kényelmes ruhadarabokat összeválogatva, amik inkább feszesek, hogy minél kevesebb lehetőséget adjanak a környezeti tényezőknek a megtépázásukra. A kavicsot az ujjaim közt görgetem, másik kezemben pedig a pálcámat szorongatom, indulásra készen. Már csak egy perc. Nem a legkellemesebb zsupszkulccsal utazni, de nem is a legszörnyűbb. Könnyedén landolok, hogy aztán rögtön a helyszín felmérésével foglalatoskodjak, végül pedig a tanárokon állapodik meg a tekintetem, akik pillanatokon belül beavatnak a részletekbe. A hajnali órákban még hűvös van, és csak remélni tudom, hogy a későbbiekben is meg tud állapodni az időjárás valami nem túl szélsőséges állapotnál, például egy nagyobb viharnak sem örülnék, ahogy a fullasztó, párás meleg sem kedvezne ma. Ugyanakkor fogalmam sincs, mennyi időm lesz, talán nem is kell aggódnom a későbbi időjárás miatt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Végigfut a gerincemen a hideg, minden szőrszálam az égnek mered, ahogy minden porcikám beleborzong a hűvös szellő érintése nyomán. Összecipzárazom magamon a pulcsit, és megigazítom a kapucniját. Talán nem a legokosabb ötleteimhez tartozik, hogy egy ilyen fazonú pulóverre esett a választásom, tekintve a terepet, de ki tudja, akár még jól is jöhet. Ahogy megpillantom Dwayne-t, elindulok felé, nem akarom várakoztatni, míg a tájat kémlelem, azt aközben is tudom, miközben beszél hozzám. Kár, hogy dunsztom sincs a feladat jellegéről, így villámgyors stratégiát sem tudok összeállítani fejben. Az ujjaim a zsebemben lévő pálca körül, nyughatatlanul dobolnak rajta, ahogy nagy lépéssekkel átszelem a zsupszkulcs és Warren közötti távolságot.
- Hideg, de legalább nem felhős és a szél sem túl erős. – Bólintok, közben összeszűkített szemekkel igyekszem a távolabb lévő felhők irányát is felmérni. Nem szürkék és nem úgy tűnik, hogy hatalmas zivatart hordoznának magukban, de jelenthetnek még meglepetést. Jobban örülnék ugyan, ha nem tennék, így is elég csúszós a terep. A férfi kérdése hallatán a pálcát készenlétbe helyezem, jobb kezem szorosan, épphogy nem görcsösen markolja. Nagy levegő. Most, hogy már itt vagyok, sikerül az idegességemen túl lépni, teljesen azonban akkor felejtem el, hogy ez a vizsgám része, ha kezdetét veszi az eksön. – Készen állok – megejtek egy halvány mosolyt, és kíváncsian várom, mit talált ki feladatként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nőket megszégyenítő módon sok időt töltöttem a jelmeztárban, a milliónyi ruha és kiegészítő közt, míg sikerült eldöntenem, miben fogok megjelenni ma este. Amint végre megtetszett valami, kiderült, hogy már lefoglalta valaki, így kezdhettem elölről az egész akciót. Nem én voltam az egyetlen persze, a diákok elég nagy része benne van az efféle őrültségekben, már ami a korombelieket illeti, az alsóbb évfolyamok közt ez még egyáltalán nem gáz. Számomra az ilyesmi kihagyhatatlan. Persze, majd mikor az egész iskola kitömörül a rétre mindenféle hacukában, én a vizsgákra készülve görnyedek a könyveim fölött a két fal közt, nem?
Ha nem venném el másoktól a lehetőséget, kikölcsönöztem volna több szerkót is, aztán néha elvonultam volna a legközelebbi mosdóba átvedleni. Oké, tudom, hogy ez tényleg gáz a nememre tekintve, de a döntésképtelenségem pont az ilyen, legkevésbé sem fontos és nagy döntések meghozatala előtt jön elő. Végül az egyik kedvenc képregény figurám mellett maradtam. Még jó, hogy csináltak belőle rajzfilmet is.
Lina egész biztosan szét fog cinkelni, de én szóltam neki előre, hogy nem hagyok ki egy ilyen bulit, még ha neki esze ágában sem volt hülyét csinálnia magából. A rellonosok nagy része szerintem ki se jön az esti banzájra, és minden bizonnyal a legkevésbé sem örülnek a sok nevetgélő, legkülönfélébb öltözetű diáktársuknak a folyosókon és más helyiségekben. Az eddig tapasztalt ehhez hasonló eseményekhez foglalt álláspontjuk alapján ítélek, igazából könnyen lehet, hogy hatalmasat tévedek, és a sárkányok – talán szó szerint – ellepik majd a rétet.
Tökéletesre maszkírozva, a kosztümhöz tartozó lila kabáttal a karomon érek a megbeszélt találkozóhelyre, és Merlinnek hála, nem is kell sokat várnom a partneremre. – Hölgyem! – villantok egy vigyort, és átpakolom a másik karomra a kabátot, hogy nyújthassam neki a karom, ahogy az illem kívánja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Miért is nem lepődöm meg, hogy a rellonos valami frappáns beszólást fog a fejemhez vágni a jelmezemet látván dicséret helyett… Csupán egy éve vagyok a kastély lakója, de nem szükséges pár napnál többet eltölteni e falak között, és rájöhet az ember, hogy a zöldek házának képviselői nem épp a legkedvesebb személyek, és ha a szokásosnál is morcosabb arckifejezést látsz rajtuk, ajánlott messziről elkerülni őket. Még a végén belekever valami olyasmibe, amit még álmodban sem hittél volna, hogy megtörténhet. Aurornak készülök, talán nem kellene megijednem attól, ha valaki pálcát ránt ellenem, de jobb szeretem a békességet és harmóniát, főleg ha azokról van szó, akikkel… hát, lényegében együtt élek. Legyen bármilyen szörnyű néhány esetben ebbe komolyabban belegondolni.
Egy pillanatra fintorogva húzom az ajkam, válaszként a gúnyolódásra, de nem veszem komolyan, a vigyorom rögtön kiszélesedik utána. – Te is igazán csinos vagy… - és ezt már teljesen őszintén mondom, bár nem vagyok meglepve, Lina az esetek… mindegyikében megoldja, hogy nagyon is jól nézzen ki, én pedig nem az a típus vagyok, aki hagyja, hogy a lányok önbizalomhiányban szenvedjenek, sokszor hangot is adok a véleményemnek. Persze csak normális keretek közt, semmiképpen sem obszcén kifejezéseket használva.
- Egyébként, ha tudnád a történetét ennek a karakternek, biztos nem tartanál közönséges bohócnak. A cirkusz pedig nem is rossz ötlet, már csak valami jó kis magánszám kéne – megyek bele a játékba. Nem vagyok valami sértődékeny alkat, mindenből képes vagyok viccet csinálni és talán azért is kímélnek a rellonosok, mert nem vagyok méltó ellenfél a szócsatákhoz, és elég nagydarab vagyok ahhoz, hogy alázni se lehessen.
Kivezetem a lányt a rétre, ahol pár lépés után meg is állok körülnézni. – Egész mutatós. Szeretnél valamit enni, inni, csinálni? – kérdezem kicsit kétkedve. Ha tippelnem kéne, Lina inkább a háttérben maradna, és meghagyná a sok beöltözött diáknak, hogy a középpontban ugráljanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Továbbra is csak mosolygok, az ilyesmire nem illik rávágni, hogy ugyan már, nincs mit, vagy, hogy szívesen. Amúgy is tisztában van vele, miért tetézném tovább? A másik meg, hogy ez a lány egy szakadt kukászsákban is jól nézne ki valószínűleg, viszont az előző bók után már nem érzem úgy, hogy ezt is hozzá kellene tennem, Lina nem az, akinek feltétlenül szüksége van egy kis önbizalom építésre. Bár nem tudhatom, hogy a magabiztos kiállás és a folytonos gúnyos mosoly mit takar a rellonosoknál, ezt már nem is az én asztalom kideríteni.
- Köszönöm! – Meglepő, és jól esik, hogy nincs éle a megjegyzésnek, ez valami olyasmit jelenthet, hogy nem cinkelni próbált. De nem tudom eldönteni, valóban így van- e. – Nekem mondjuk nem a kedvencem, de a szerkó attól még elég király – mint egy ötéves. Mi, férfiak, egészen különleges módon tudunk rajongani gyermeteg dolgokért, ahogy a mellékelt példa is mutatja. A nyakkendő igazítás váratlan ugyan, de amint tudatosul bennem, hogy csak segíteni akar, nem megfojtani, vagy ilyesmi, még emelek is egy kicsit az államon, hogy jobban hozzáférjen. – Köszi! Mindig is béna voltam a megkötésében – vallom be.
- Hű! - mennyi meglepetés! - Tényleg azt hittem, hogy nem ismered… Nem szép dolog előre ítélni, de hát, a legtöbb aranyvérű semmit sem tud a muglikról, nemhogy filmeket nézzen vagy képregényt olvasson. – Tévedni emberi dolog, de egyébként kifejezetten megmosolyogtat, ahogy letorkol. Nem is tudnám elképzelni, hogy valami lányos, hercegnős mesét nézzen, bezzeg az tuti, hogy a réten összegyűlt jelmezesek közül az összes beteg elméjű gonoszt fel tudná sorolni.
Mindeközben ahhoz az asztalhoz kísérem, ahol a puncs található, és töltök is neki egyet. – Annyira nem volt vészes az idő, persze lehetett volna jobb is. De a beadandót nem írtam még meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az ember csak egy pár percre hagyja magára a holmiját őrizetlenül, míg meglátogatja a mosdót, és nyújtózkodik kicsit a két hatalmas könyv között, amit épp tanulmányozott, és máris valami idegen leányzó startol rájuk. Mármint, nem a könyveimre, az minden bizonnyal a legkevésbé sem hozza lázba, pláne, hogy csak valami baromi vastag, könyvtári darab, még véletlenül sem egy aprócska regény, amivel a normálisabbak elütik az időt. Jó, hát… nem véletlen tartozom a kékekhez, no.
Az ajtóban még a kezemet törölgetve ütközik meg a tekintetem a lángvörös hajú lányon, aki elorozta a gitáromat, amit egyébként magam sem tudom, miért hurcibáltam keresztül a fél kastélyon. Enyhén oldalra billentett fejjel, és ráncolt homlokkal bámulom, hogy mégis mit csinál, a nyilvánvalón kívül, hogy játszani fog rajta, de… hozzászokhatnék végre, hogy itt mindenki ilyen közvetlen.
- Szép gitár – mosolyodom el, amikor átszelve a nagyobbacska helyiséget ott termek mellette, és rögtön le is telepszem mellé, törökülésbe helyezkedve. Hallgatom még pár pillanat erejéig a dallamot, amit játszik, de nem ismerős, hát rákérdezek. – Hm, nem hallottam még sehol, saját szerzemény? – érdeklődök. Nyilvánvaló, hogy jobban bánik a kicsikével, mint én, olyan könnyedek a mozdulatai. Egy kicsit talán még irigylem is emiatt, bár nem vágyom zenei babérokra – most már –, talán túlélem. Vagy korrepetálást kérek az ismeretlen vöröstől.
A fotel oldalának támasztom a hátam, és a nyitott könyveket is elpakolom, amit az ülőalkalmatosságon hagytam, bár nem hiszem, hogy akárki rápályázna a helyre, hacsak nem szeretné a koncertet közelebbről hallgatni. Páran felkapták a fejüket, és érdeklődve néznek a párosunk felé, inkább az élénk hajú lányra, hisz tőle származik ez a kellemes háttérzene, de különösebben senki nem törődik vele. Akik eddig olvastak, most is a könyveikbe mélyednek, és a beszélgetők duruzsolása sem halt el. Az viszont kétségtelen, hogy feldobja a hangulatot egy kis élő muzsika, habár lehet, csak engem boldogít az ilyesmi különösképpen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az ujjaim ritmusra dobolnak a lábamon, közben pedig a lányt nézem. Figyelemreméltó, ahogy játszik, teljes beleéléssel, és ahogy pengeti a húrokat, mintha mi sem lenne természetesebb a világon. Mindig is éreztem némi irigységet azok felé, akik valamilyen tehetséggel áldottan születtek, és bár ezt is fejleszteni kell, és rengeteg foglalkozást igényel, nekik valahogy zsigerből jön. A lánynál is úgy tűnik, mintha így lenne. Én biztos görcsösen és sokkal szerencsétlenebbül fognám a hangszert, ellenben vele, bár ki tudja, lehet, hogy csak a sok-sok gyakorlás…
Ez már csak annyiból is látszik, hogy amikor abbahagyja, úgy tekint rám, mintha valami földönkívüli lennék, és kell néhány pillanat, amíg teljesen visszazökken a valóságba. Hát, én nem akartam belerondítani, komolyan mondom!
- Lehet, hogy elrohant órára és itt felejtette. Vagy valami sürgős elintéznivalója akadt, aztán úgy gondolta, nem akar egy nagyobbacska hangszerrel az oldalán végigrohanni a kastélyon – sorolom a lehetőségeket, amik így hirtelenjében eszembe jutnak, bár egyik sem tükrözi a teljes valóságot. Már csak azért is megérte itt hagyni árválkodni a gitárt, hogy ilyen véletlenekbe ütközzünk. Idővel persze majd elárulom, hogy az enyém, de ez így sokkal szórakoztatóbb.
- Biztosan – nevetek fel.  – Honnan tudod, hogy nincs itt a tulaja? Lehet, hogy csak meghallotta, milyen jó kezekbe került, és nem bánja, ha kicsit játszol rajta – vetem fel az újabb eshetőséget. Persze semmiképp sem kioktatni akarom, teljesen ártatlan gondolatok csupán, amit megosztok vele, ezen felül pedig akár le is lepleződhettem legutóbbi megnyilvánulásom miatt. Nem, mintha akkora titok lenne, hogy én vagyok a felelőtlen gitártulajdonos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Egészen különleges vagy váratlan indokból is magára hagyhatták volna szegény gitárt, persze, bár a legtöbb embernek szokása tovább gondolni, és figyelmen kívül hagyni a legkézenfekvőbb eseteket, amik egyébként ebben az esetben teljesen lényegtelenek, ugyanis én vagyok az a galád, akiről épp elméleteket gyártunk nagy serényen. Úgy nézek a lány kezében lévő hangszerre, mintha még sohasem láttam volna, pedig már hosszú évek óta én vagyok a gazdája, nem is mai darab a drága. Emlékszem, mennyire féltettem az öcsém elől, amikor még kisgyerekek voltunk. Talán nem is hiába maradt ilyen szép állapotban.
- Végül is, ki tudja – bólintok egyetértőn, holott én aztán pontosan tudom, hogy a történet nem igazán így kezdődött, és ha nem lenne az eszmei értéke ilyen nagy… Merlinre, egy szó nélkül odaadnám neki!
- Ne is törődj vele! Csak játssz tovább, közben kioldalazunk és már meg is van a szajré. Amúgy tényleg elég ügyes vagy – kanyarodok kicsit vissza az előző feltevéshez, a bókolás és dicsérgetés pedig még mindig nem az erősségem, tessék eltekinteni felőle! Próbálkozom. Vigyorogva nézek vele körül, én kicsit feltűnőbben, mert nem aggódom attól, hogy a keresett személy kiszúrna. Amikor ismét játszani kezd, a fotel oldalához dőlök, és ritmusra mozgok jobbra-balra.
Egy pillanatra lehunyt szemeim közül a jobb oldalit kinyitom, amikor a dallam hirtelen abbamarad, és igyekszem a lehető legártatlanabbnak tűnni. Nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam. Vártam már, mikor esik le neki, és olyan… aranyosan mulatságos volt ez így. Remélem, nem sértődik meg! – Hát őőő, ami azt illeti, de, az enyém – vallom be. – De játssz kedvedre, sokkal tehetségesebb vagy, mint én. Engem már lehet kilökdöstek volna innen, ha próbálkozom – vigyorgok továbbra is, most már egy kicsit zavartan, mert nem tudom, mi a reakciója erre a kis közjátékra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egészen kezdek beleszokni abba, hogy a beöltözős estek előkészületeként hosszú perceken keresztül mozdulatlanul, csukott szemmel tűrjem, hogy valaki kipingálja az arcom, legközelebb megpróbálkozom vele én magam, ki tudja, a végén még kiderül, hogy erre születtem. Elégedetten bámulom enyhén kifehérített arcomat a tükörben, míg kedves unokahúgom az öltözékemet igazgatja. Nem erősségem a türelmes egy helyben ácsorgás, és valahogy mindig mindenem útban van, szerintem már rég kész lehetnénk.
- Jól van, na, már mehetnékem van – morgolódok nem létező bajszom alatt, és felsóhajtok, amikor az elcsúszott csokornyakkendőn is igazít még egyet, végül szélesen elvigyorodom, amikor meglátom a két szerkót együtt. – Elég frankó, kitettél magadért, kuzin! – nyomok egy puszit a homlokára, de rögtön eszembe jut, hogy nem az volna az elsődleges cél, hogy még indulás előtt lenyalogassam a púdert az arcáról.  
Az persze nem kérdés, hogy mehetünk- e, nem is tudom, mióta várok arra, hogy megnézhessem, ezúttal mit alkotott a fenomenális DÖK-ös brigád, és nem csalódom, már az nagyon király, hogy két csontváz várja a belépőket a nagyterem hatalmas ajtaja előtt.
- Aztamindenségit! – így, egyben. Nincs időm azonban sokáig tátott szájjal bámészkodni, Keiko kézen ragad, és beljebb vonszol, közben a jelmezről jelmezre kapkodom a fejem és… minden fekete-fehér? Hát, ez fantasztikus! A felém nyújtott süti már kevésbé. – Bleh, fúj, tényleg az – húzom el undorodva a számat, igen élethűre sikeredett ez a cucc. Elveszem azért a lánytól, és beleharapok, mert ilyen marha bevállalós csávó vagyok – nem –, és ki gondolta volna, csak látványra gusztustalan.
- Te jössz, mondjuuuk… ott, azt. – Mutatok rá egy elég természetellenes színű itókára, amiben úgy tűnik, még úszkál is valami. Nem túl bizalomgerjesztő!  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szélesen vigyorgok, minden bizonnyal sikertelenül palástolom kárörvendésem, bár biztos vagyok benne, hogy csak kinézetre visszataszító az a lötty, nem érdeke senkinek sem elzavarni mindenkit a buliról, megmérgezni meg pláne nem. Mondjuk, a vicc kedvéért lehetne valami hatása rövidebb időre. Árgus szemekkel figyelem, ahogy belekortyol, és nagyon szeretnék belekötni, hogy ne szórakozzunk már itt ilyen lányos szürcsölgetéssel, de… nem adódik alkalom, az egészet lehúzza. Rendben, családban marad a kölyök – persze ezt hangosan nem szándékozom közölni, az előbb láttam az idősebbik Várkonyit, oké, rokon, de nem ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül ujjat kell vele húzni. No meg, vagyok olyan védelmező kedves unokahúgim felé, mintha a nagytesója lennék, és valahol ez így is van.
- Lássuk csak – fogok meg egy hasonló tartalmúnak vélt kis üvegcsét, mert hát, a színek hiányában nem tudom pontosan megállapítani, és belekortyolok. Rögtön fintorba torzul az arcom – Merlinre, fúj! Nem lenne rossz, ha nem utálnám ennyire a vaníliát – ráadásul még valami fahéjhoz hasonló aromája is volt, karácsony még messze van, nem illik ennyire átvágni az ilyesmitől irtózókat!
Hangosan nevetek fel, amikor meglátom, hogy a lány szoknyájának hossza enyhén megnövekszik, és gyorsan körbe is futtatom a tekintetem a termen, a felelőst keresve. Biccentek felé egyet, és igyekszem nem túl feltűnően tudatni vele, hogy ez jó ötlet volt, persze képtelenség, hogy a feltartott hüvelykujjam láthatatlan maradjon Keiko számára.
- Gyere, táncoljunk! – meg sem várom a válaszát, már húzom is a terem közepe felé, amint meghallom a zenét. Fogalmam sincs, lesz- e ellene kifogása, viszont nincs esélye menekülni, és amúgy is, remek táncos vagyok, kézben tartom a dolgokat – jelen esetben őt. – Ráléphetsz a lábfejemre, ha gondolod, de… a sarkaiddal vigyázz, kérlek – csekkolom gyorsan a cipőt. Elképzelni nem tudom, hogyan képesek ilyenekben járkálni a nők, minden elismerésem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Kissé izgatottan indulok a vakrandim helyszíne felé, kezeimet a nadrágom zsebébe rejtve. Nem is tudom igazából mitől tartok. Az kétségtelen, hogy csinos partnerem lesz az este, ebben az iskolában minden lány gyönyörű, és az sem tántorít vissza, hogy talán még sohasem beszélgettem vele korábban. Nehéz zavarba hozni, és szívesen vállalom a beszélő szerepét, elkerülvén a kínos csendeket, ha a másik fél kevésbé kedveli az érdemtelen csevegést. Aha, nyilván ilyenkor nem azt bizonyítom, mennyire értelmes egy gyerek vagyok, mert a semmiről beszélni hosszasan nem egyszerű ám anélkül, hogy bármi hülyeséget kiejts a szádon. Ráadásul alapvetően is vannak érdekes gondolataim, amiket úgy érzem, feltétlenül meg kell osztanom a nagyvilággal, adott esetben a mellettem lévővel.
Talán csak a helyzet szokatlansága teszi a pillanatnyi zavaromat, miközben lassítok lépteimen, és a csodásan kivilágított, kidíszített udvarra lépve besorolok a maszkos, párját kereső lányok és fiúk közé. Öltözködésemet tekintve próbáltam valami középutat találni a teljes cicoma és a hétköznapi között, így egy egyszerű, fekete zakó alá csak egy szürke pólót vettem fel, a zakóhoz illő fekete nadrággal. A maszkom, ami a reggel érkezett arany és fekete színben pompázik, kellően csillogó, remélhetőleg nem lesz nehéz megtalálnom a párját a nagy forgatagban.
Nem is tétlenkedek, igyekszem tekintetemmel körbejárni a helyiségen az árválkodó lányokon, és egy kis fel-alá járkálás után meg is pillantom a fekete-fehér koktélruhában ácsorgó, az enyémhez illő maszkban lévő lányt. El is indulok felé, útközben pedig a zsebemben lapuló kulcsot kezdem keresni.
- Ez azt hiszem, hozzád tartozik – emelem fel az apró kulcsot, és bizonytalan mozdulattal az arcomat félig takaró maszk felé intek. – Szia! – köszönök mosolyogva, mert nem illik e nélkül indítani a randinkat. Szemezek egy kicsit az elhaladó pincéreknél lévő italokkal, de egyelőre nem kérek, aztán zavartan vakarom a tarkómat, körbenézve, hátha segít valaki, hogy ezután mi a teendő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Mikor tudatosul bennem, hogy a lány, akit egyébként már egészen biztosan láttam a folyosókon, de sohasem váltottunk egyetlen szót sem, talán pár évvel fiatalabb is lehet, előbb érkezett, mint én, egy kicsit kellemetlenül érzem magam. Fiúként illett volna időben megérkeznem a randi helyszínére, hogy inkább én várjak a partneremre, minthogy neki kelljen, ki tudja meddig egymagában ácsorognia, ugyanakkor a remény halvány szikrája pislákol valahol mélyen, talán valakivel elütötte az időt, amíg nagyságom képes volt összecihelődni. Komolyan, lassan kezdhetnék megijedni, hogy talán több időt töltök a készülődéssel és öltözködéssel, mint a lányok általában. Ez azért eléggé gáz lenne.
A saját zavaromat látom tükröződni a lány arcán, ami megmosolyogtat, és máris kezdek lassan feloldódni. Nem lesz itt semmi probléma, nyilván nem szokása senkinek sem minden hétvégén teljesen ismeretlenül nekivágni a randevúzásnak, és mindenkinek furcsa valamennyire. Talán az még érdekesebb lett volna, ha esetleg egy ismerőst rendelnek mellém az esti vacsorához, és esetleg… nem vagyok vele túl jó kapcsolatban… nos, igen, az valóban nem lenne egyszerű.
De szerencsémre nem így van. Amint megvan a lakat, óvatosan nyújtom a kulcsot, és amikor könnyedén elfordul a zárban, a lakat pedig egy kattanással kinyílik, széles vigyor terül szét az arcomon. Azért valahol meg is könnyebbülök, hogy nem lettem magamra hagyva, akármilyen önzőnek is hangzik ez így.
- Úgy tűnik, passzolunk – ejtek meg egy féloldalas mosolyt. – Van kedved esetleg valamit inni, vagy keressünk egy asztalt, és utána? – nem, mintha annyira ragaszkodnék az italhoz, bár kétségtelenül jól esne valami hűsítő. Csak, hogy még inkább oldjuk a feszültséget, no.
- Arnold vagyok, egyébként – és micsoda bunkó, hogy nem mutatkoztam be kapásból! Legszívesebben a homlokomra csapnék és úgy csóválnám a fejem, de talán egy kicsit furcsán hatna ennyi ember közt ez a színjáték, így inkább türtőztetem magam, és megvárom a lány válaszát az itallal, illetve a vacsival kapcsolatban.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Egyáltalán nem meglepő, hogy a lány zavarban van, valójában én is kissé, csak jól leplezem a folyamatos idétlen vigyorral, ami letörölhetetlenül ott van a képemen. Ilyenkor szoktam bevetni feszültségoldásképp, hogy beszélek teljesen összefüggéstelen dolgokról, csak olyasmiről – persze a nyilvánvaló határokon belül –, ami éppen eszembe jut, és amúgy értelme sem feltétlenül van. Általában beválik, mert ilyen hihetetlenül mókás fickó vagyok, most azonban nem ezt a megoldást választom, minden bizonnyal jártathatom még az este folyamán annyit a számat, hogy szegény leányzó talán meg is fogja bánni, hogy velem keverte össze a sors, vagy akármi.
Úgy tűnik, engem egy picit jobban feldob, hogy ilyen hamar megtaláltam a párom, bár lehet, hogy ő csak tényleg ennyire szűkszavú. Még mindig hajlamos vagyok rácsodálkozni arra, hogy nem mindenki él hasonló beszédkényszerrel, mint a legtöbbször én, pedig az előző sulimban is bőven voltak visszahúzódóbbak. Mindenesetre remélem, azért a vigyorom idővel ragadni fog, lehetőleg előbb, mint utóbb. Bájos mosolya van a lánynak, nem kéne azt ennyire rejtegetni.
- Akkor azt javaslom, helyezzük kényelembe magunkat, aztán… majd meglátjuk – nyújtom felé a karom udvariasan, egy széles, bátorító mosoly kíséretében. Remélem, elfogadja, persze igyekszem egy icipicit sem sértőnek venni, ha visszautasítja az úriemberhez méltó gesztust. Egy tetszőleges asztalhoz kísérem, kihúzom a székét, meg egyebek, és kérek valami hűsítőt magunknak.
- Nagyon szép neved van – jegyzem meg mosolyogva. Oké, valamilyen témát dobjunk fel. Gyerünk, Várkonyi, szokott ez jobban is menni. – Nos, tudom, hogy unalmas ezzel kezdeni, de talán nem árt, ha tudjuk az alapokat, nem? Öh, igen, a nevem már megvan, Levitás vagyok és lassacskán végzős mestertanonc, ha minden jól megy, aztán auror lesz belőlem. Svájcból költöztem vissza az országba, és alig három éve járok ide. – Kezdem a kört egy adag teljesen alapvető információval, amit ugyebár Állia nyilván nem tud rólam, hiszen csak most találkoztunk. De ezek már vethetnek fel esetleg kérdéseket, amik megtörhetik a jeget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Ahogy helyet foglalunk az egyik, épp szimpatikus kétszemélyes asztalnál, a férfiakra oly jellemző kajaközpontúság felüti a kis buksiját, és bár éhes kifejezetten nem vagyok, rögtön azon kezdek gondolkodni, hogy mit is egyek, ha már lehetőségem van bármit választani. Persze az elsődleges most pont nem a menü, hanem a velem szemben ülő lány, és már dolgozom is azon, hogy oldjam a kezdetleges feszültséget, a számára talán kínos csendet megtörve, feldobom a legegyszerűbb témát, ami nélkül igazából nem is nagyon tudnánk belekezdeni a beszélgetés komolyabb részeibe. Már ha az esetemben létezik egyáltalán ilyen.
- Köszönöm! – most rajtam a sor, hogy széles mosollyal fogadjam a bókot, közben elkényelmesedek, és rendelek is magunknak egy-egy italt, biztosan jól fog esni. Aztán ismételhetem is magam pillanatokon belül a villámgyors kiszolgálásnak köszönhetően, már le is raknak elénk két, gusztusosan díszített, sötétvörös italt. Ám nem kortyolok bele rögtön, mert még beszélek, és nem, mintha annyira szeretném hallgatni a saját hangom, de nem szakítom félbe a bemutatkozó szövegem.
- Hányadikos vagy? – érdeklődök, mennyi ideje is van még, mielőtt elkezdi aurortanoncként a képzést. – Izgalmas, akciódús hivatás, tele veszéllyel. Bár ezt te is nyilván tudod. Én nagyon élvezem, pedig eleinte nem voltam benne biztos, hogy ez volt a megfelelő döntés részemről. És sokkal többet számít, mi van idebent – mutatok a halántékom felé -, mint ezek… - aztán a karjaimra. Terepen valamilyen okból kifolyólag az agyam azon része teljesen kikapcsol, amelyik általában totál idiótát csinál belőlem, és teljes figyelmemet a feladatra tudom fordítani. Másképp nem is lehetne teljesíteni, és megbirkózni az akadályokkal.
- Hú, hát… ez nehéz. Nagyon más, és annyira mégsem. Egészen sok magyar él kint amúgy, de a suliban, akárcsak itt, nagyon vegyes a társaság. Szerettem ott élni, viszont a legjobb döntéseim egyike volt visszajönni. Talán majd, ha végeztem, oda megyek dolgozni… - töprengek hangosan, az indokoltnál egy kicsit többet, és egy kis fejrázást követően, amivel igyekszem visszaterelni magam a jelenbe, a lányra nézek mosolyogva. – Mesélj még magadról! Bármit. Vagy hát, kérdezhetsz is… Ja, és ha éhes vagy, felőlem rendelhetünk is – a jó fejség mintaképe vagy, Várkonyi, komolyan… Szedd már össze magad, kérlek!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Ahogy látom, hogy Állia is kezd felengedni, úgy lazulnak el az izmaim nekem is, és dőlök hátra a széken immáron egy fokkal lazábban. Az csak egy dolog, hogy én nem szoktam túlzásba vinni az izgulást ilyen, vagyis inkább hasonló helyzetekben, ugyanis ilyenben még nem volt részem korábban. Szóval én még könnyedén kezelem az ilyesmit, és terelem a témát olyan közegbe, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget, ezzel talán totál idiótát csinálva magamból, de teljesen más kérdés, hogy a lány hogyan viseli. Én sem feltétlenül tolerálnám magamat. De úgy tűnik minden oké, legalábbis úgy veszem észre, hogy még nem tervez hanyatt-homlok elmenekülni előlem.
 - Akkor még van egy éved felkészülni – mosolyodom el. Nem mondhatnám, hogy könnyű a képzés, de nyilvánvalóan lehetne ezerszer rosszabb is. Bár én elég nagy stréber vagyok ahhoz, hogy lelkiismeretesen mindent megcsináljak, és csak néha csússzak ki a határidőből, szóval nem tudom, más mennyire látja izzasztónak a tanulást. Nagyokat bólogatva és hümmögve mellé jelzem, hogy minden figyelmem az övé, aztán kis híján elnevetem magam azon, mennyire félreértettem. Mondjuk, annyira nagyon nem is, csak egy kicsit másik irányból, primitívebben közelítettem. Férfi vagyok, tessék elnézni.
 - Nos, remélhetőleg manapság már azért nem ez a mérvadó a szakmai tudással szemben, szerintem simán lenyomhatnál, ha arról van szó, sőt… ki tudja! Na meg, tök simán előnyt kovácsolhatsz abból, hogy nem nézik ki belőled, mikre vagy képes – morfondírozom hangosan. Nekem speciel soha eszembe sem jutott lenézni a lányokat, vagy akármelyik ellenfelem, mert épp a külső alapján ítéltem. Varázslók vagyunk, nem sokat számít, fizikálisan ki milyen adottságokkal rendelkezik, ha sok igét tud, és jók a reflexei.
- Hm, nem is tudom. Van valami hobbid? Milyen eredetű a neved? Kedvenc tantárgy? Bármi, ami eszedbe jut – sorolok fel hirtelen pár kérdést, ami hirtelen kipattan a fejemből. A kajára csak megrázom a fejem, igazából annyira nem érdekes, később is ráérek, sőt, talán még azt is túlélem, ha kihagyom és majd késő este a konyháról szerzek valami harapnivalót. – Remek ötlet! – széles vigyor, és már tolom is hátra a székem, hogy Állia mellett teremve a kezemet nyújtsam neki, és amennyiben elfogadja, arrébb kísérem, egy olyan táncparkettnek tűnő valahová, és már át is karolom, hogy táncolhassunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Túl a vizsgákon, végre teljes nyugalomban teszem meg a jól megszokott hétvégi kis túrámat. A délelőtt nagy részét lent töltöttem a faluban, találkoztam Lillával is, megint nagybevásárlást tartottam a cukorkaboltban, pótolni kell a rohamosan fogyatkozó édességkészletet. Bár annak is elfogyott már a fele az együtt töltött idő alatt, de nem számít, ezzel még kihúzom valahogy pár napig, aztán ott van a dugi adag vészhelyzet esetére, és ha még az is elfogy, hát kénytelen leszek befejezni az egész napos hátsó meresztést, és ellátogatni a konyhára a manókhoz, térden csúszva könyörögni nekik némi süteményért.
Hátizsákom pántjaiba akasztott hüvelykujjal, idült vigyorral a képemen dúdolgatok magamban a folyosón, épp visszavonulót fújnék a mai napra, a klubhelyiséget megcélozva. Olyannyira a történtek, és leginkább Lilla hatása alatt állok még így is, hogy nincs a közelemben, hogy teljesen kimegy a fejemből mi is a mai nap jelentősége. A nemzeti ünnepünkön kívül, természetesen. Gondtalanul sétálgatok, azzal szórakozom, hogy a folyosó köveinek vonalán haladjak, aztán hogy csak a kövekre léphetek, néha kibillenve az egyensúlyomból. Elég idiótának tűnhetek egyébként. Egy húszas évei elején járó férfiú, aki olyasmivel játszik, amivel a nála tizenöt évvel fiatalabbak szoktak, körülbelül. Eddig sem törődtem túlságosan azzal, ki mit gondol rólam, pár ember kivételével, ők pedig pontosan tudják, hogy nem vagyok teljesen százas, asszem túl is tárgyaltuk a dolgot.  
Még a sutyorgás sem jut el a tudatomig, ami az épp mellettem elhaladó diákoktól származik, így nem is segítek magamon, hogy legalább valamennyi időm legyen felkészülni az elkövetkezendőkre, pedig ha egy kicsit odafigyelnék, tutira leesne, miről van szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Nos, a kellemes békeidőknek hamar lőttek, kis híján orra bukom, amikor meghallom a hátam mögül érkező éles hangot, amint határozottan a nevemet kiáltja. Egy pillanatra sem kell elgondolkodnom azon, kihez tartozhat, és már azelőtt tudom, hogy kivel fogok szembetalálkozni, amint megfordulok, mielőtt a szemem sarkából megláthatnám a szőkét, dühösen lépdelni egyenesen felém.
 És igen, ebben a minutumban hatalmasat koppan, amint leesik, miről is van szó és a fogaim között szűrve átkozom magam egy sort, amiért ennyire figyelmetlen voltam. Kicsit sem leplezve a szándékomat lesek körbe menekülő utat keresvén, persze esélyem sincs a lány ellen, no meg, a halogatás nem sokat segítene ezen a beszélgetésen. Mintha egy felvételen nézném, úgy tudatosul sorban minden külső tényező, ami mellett vakon elhaladtam az elmúlt pár percben. Ó, én idióta! Sejtettem, hogy túllövök a célon az interjú Mich-ről szóló részével, de eddig is túléltem valahogy.
Meglepetten szisszenek fel a bicepszemet szorító ujjak nyomán, és nézek a lányra hatalmas, ártatlan kiskutya szemekkel. Hogy ezután mi jön, azért nem vállalom a felelősséget, és tudom, hogy a lehető legrosszabb reakció, amit jelen esetben produkálhatok, és valóban elbúcsúzhatok az életemtől. Hm, szép volt, köszönöm a lehetőséget! Mindenkit szeretek, viszontlátásra! Ja, hogy mit reagálok? Biztos, hogy tudni akarod? Felröhögök. De olyan jóízűen, nem kínomban, tehetetlenségemben vagy attól, hogy tényleg berezeltem. Persze ezek közül mind érvényesül valamilyen mértékben, de nem. A nevetésem abszolút szívből jön, szinte még be is könnyezek.
- Ugyan már, Mich, ez csak egy cikk! És elengednél? Kezd fájni… - nézek a még mindig a karomat szorongató kezére, ami apró méretéhez képest elismerésre méltó erőt tud kifejteni. Az persze, hogy a lehető legjobb helyen kerítünk sort erre a kis konzultálásra, szintén csak most realizálódik. Remek!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Talán meggondolatlanul ejtettem ki a számon azokat a bizonyos szavakat az interjún, bár a túlélési esélyeimet azért sikerült közben kikalkulálnom, és a legkevésbé sem váratlan, hogy drága szőkeségünk totálisan kiakadt. Csak jó lett volna mondjuk a mai napot négy fal közt tölteni, és kivárni, amíg kicsit csillapodnak a kedélyek, esetleg még tükör előtt gyakorolni a védőbeszédemet, de hát, ember tervez...
Abba kéne hagynom a nevetést, amint Mich arckifejezése változik egy hangyányit harsány hangom hallatán. Micsoda alliteráció! Khm, szóval… igen, kellene, mégsem megy. Ismeritek az érzést, nem? Amikor tudod, hogy nem szabad, de egyszerűen képtelen vagy visszafogni magad. Nos, valami hasonló játszódik le éppen bennem, de nézzük a jó oldalát, életem utolsó perceit is jó hangulatban töltöm. A lány ujjai alatt egyre inkább lüktető eret, meg a fokozatosan egyre zsibbadóbb karomat leszámítva, kellemetlen érzés és a szabadságérzetem sincs a magaslatán a vasmaroknak köszönhetően. Ki gondolná, hogy ilyen erős...
- Az én drága Lillám…? Hogy… mi…? Itt miért tud mindenki minden olyasmiről, amiről még én sem tudok, he? – akadok fent ezen egy pillanatra, mintha a mondandója második felét meg sem hallottam volna, és valóban, a tudatomig nem egészen jutott el. Sőt, mi több, az eredeti témáról is megfeledkezem egy kicsit, bosszankodok magamban egészen addig, amíg valami erőteljesen meg nem kocogtatja a tudatom szélét, ráébresztve valamire, ami miatt megint széles vigyorra húzódnak az ajkaim, és még egy kis kuncogás is belefér.
- Te aggódsz valaki miatt. Csak nem...?! – izgatottan nézek a lányra, és bár tudom, hogy semmit sem fog mondani, villámgyorsan hárítani fog, talán fel sem veszi a megjegyzésemet, mint ahogy én is tettem a csókos résszel, mindenesetre minden vonását fokozott figyelemben részesítem, hátha észreveszek valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

És mindezt feltétlenül ezen a folyosón kell megbeszélnünk? Igen, időközben a remek helyszínválasztás is eljut a tudatomig, lopva körbe is futtatom a tekintetem a folyosón, bár tök mindegy, az iskolának igen kevés szeglete van, ahol a titkok nem jutnak illetéktelen fülekbe, és hát, ez a legkevésbé sem az. Ezzel nyilván a Saint-Venant lány is tisztában van, de ahogy látom, nem igazán foglalkoztatja. Jó, engem nem zavar különösképpen a kamuvallomásom vonzata, hogy újabb pletykaalapot adjunk kapásból, szóval nem teszek megjegyzést erre vonatkozóan.
A vigyorom helyét egy pillanat alatt morcosan összepréselt ajkak veszik át, na nem, mintha akkora titok lenne, ami a pályán történt, a büfé környékén lézengők közül minden bizonnyal jó páran láthatták a csókot. Ettől függetlenül kiakasztó, hogy előbb kezd terjengeni az információ arról, hogy együtt vagyunk, mint hogy én magam megbizonyosodhatnék erről, ugyanis… nem, kimondva nincs köztünk semmi.
- Akarom tudni, mégis honnan tudsz te erről? Mindegy, inkább ne gyere a „megvannak a kapcsolataim” szöveggel – meglepően jól utánzom a hangszínét és az említett szöveghez illő arckifejezését, közben ujjaimmal mutatva az idézőjelet. Nincs miért letagadnom az állítását, így nem is teszem. Tessék, Bagolykő, újabb csámcsognivaló kis falatka. Mindenkinek ez kell, tudom én.
A karomon tovább szoruló marok nekem már bőven elég árulkodó jel, még ha a kisasszony tökéletes pókerarca meg sem rezdül a szavaimra. Nem engedheti meg, hogy hibázzon. Az a kifejezetten idegesítő vigyor Mich minden egyes szavával egyre szélesebb lesz, és az elvetemült gondolat, ami most még formálódás alatt van a fejemben, tutira a vesztemet fogja okozni, ha eddig még meg is úsztam volna egy kis karszorongatással.
- Nem- e? – harapok az ajkamba, hogy elfojtsam a vigyorom, majd kihasználom minden előnyét a meglepetés erejének. A kezem szorosan a lány derekára simul, nem épp óvatos mozdulattal nyomom a hozzánk közelebb eső falhoz, a másik kezem, amit eddig szorított pedig valahol a válla, nyaka vonalában támaszkodik a falnak, nem hagyva túl sok lehetőséget a menekülésre egyik irányból se. Mindeközben pedig olyan szenvedéllyel csókolom meg, ahogy az csak telik tőlem, derekán lévő kezemmel végigsimítok az oldalán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Mennyi esély van arra, hogy a lány most már dühösebb, mint amikor meglátott a folyosó másik feléről, és utánam kiáltott? Márpedig eléggé úgy tűnik, hogy eléggé kihúztam a gyufát. Heves vérmérséklet ide vagy oda, gondolta volna a franc, hogy ennyire a bögyébe kerülök egy hülye interjú miatt! Hiszen mindennapos, hogy ugratjuk egymást ilyesmivel, már önmagában az is csoda, hogy nem boronáltak össze minket. Pedig fiú-lány még csak nem is találkozhat anélkül, hogy ne kiáltanák ki őket rögtön szerelmeseknek, ehhez képest pedig mi röhögünk, ugratjuk egymást, Mich-en tesztelem a csajozási praktikákat, amijeim egyébként nincsenek és soha nem is használok ilyesmit, de jó buli szokott lenni, ezért mindig kitalálok valami hülyeséget.
- Ha így lenne, nem akarnál menten felrobbanni. Vagy engem felrobbantani. Mindegy, ismerd be, hogy született tehetség vagyok! – legyintek a beszólásra, és fényezem még kicsit magam, ugyanakkor tudom, hogy ezzel még inkább szétkapná az arcom, ha tehetné. Túlságosan csinos az hozzá, hogy bántson, tudom én… huh, még jó, hogy ezt nem mondtam ki hangosan.
Hiába erősebb, mint amit kinézne vékony, törékenynek tűnő alkatából az ember, mégiscsak egy fejjel magasabb és kétszer szélesebb vagyok nála, így nem nehéz akarata ellenére sakkban tartanom. Bár nem is tiltakozik különösebben, leginkább valami rúgkapálásra számítottam, arra nem igazán, hogy viszonozza a csókot… _így. Meglepettségem max egy pillanatra érezhető csak, aztán már egész testemmel a lánynak simulva folytatjuk, egészen bele is feledkezem az egész hirtelenségébe.
- Felmerült benned ilyesmi? – már épp kikérném magamnak, hogy én, a levitás Don Juan – igen, olvastam – akár csak képes lehetnék arra, hogy rosszul csókoljak, miután eltolt magától. Aztán a térde szép ívben lendül, és pontosan ér célt. Összegörnyedek, a hasamra szorítom a kezem, küszködök, és nem tiltakozom, ahogy tesz pár távolodó lépést.  – Durván szereti… - nyögöm az épp elhaladó, leplezetlenül bámészkodó diákoknak, meg a közelben lévő döbbent portrénak, aztán amint járásképessé válok, elsántikálok a tetthelyről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Azt azért nem mondhatnám, hogy minden kétségem egy-kettőre szertefoszlott volna a visszaköltözésünk által, de azért dobott egyet a hangulatomon. Megváltás volt a hűvös kastély a hosszas kényszernyaralás után, pláne így a vizsgák előtt, amikor már jó stréber lévén épp bepánikoltam volna tőle, hogy nem fogok tudni rá felkészülni. Mert ki az, akinek van kedve, energiája, motivációja nekiállni abban a dög melegben tanulni, he? Az eltökéltség nem elég, higgy nekem.
Így nem is olyan meglepő, hogy szinte azonnal meg is rohamoztam a jól ismert, csendes, könyvillatú, totál biztonságot nyújtó könyvtárat. Már azoknak persze, akik ismernek, és láttak az őrület határa felé sodródni. Jó, ez így erős túlzás, csak kezdtem egy kicsit rosszul érezni magam felkészületlenségem miatt.
Egy nagy halom könyvet lebegtetve magam előtt kerülgetem a kupaccal együtt a folyosón elhaladó diákokat, jó vaskos köteteket cipelek, bár még a felén sem rágtam át magam, muszáj kiegészíteni a tudástárat valamivel. Egyelőre a legkevésbé sem hiányzik, hogy az észak magyar időjáráshoz viszonyítva kellőképp fülledt melegbe kimerészkedjek, jobb híján pedig… maradt ez, mint elfoglaltság. És tényleg nyakamon a záróvizsga, szóval tökre érthető, hogy bármerre is megyek, tutira van nálam valamilyen szakkönyv. Bár Lilla nem feltétlenül csattan ki a boldogságtól, amikor elvesztem a beszélgetés fonalát, és magamban már átkokat és bűbájokat sorolok kényszeresen…
A könyvtárban honoló csendhez képest hangos puffanással landol az asztalon a kis csomagom, majd lehuppanok melléjük egy székre, és pakolászok egy sort, mire előkotrok minden szükséges cókmókot. Csak miután már kényelmesen elterpeszkedtem, veszem észre az asztal másik végében, a szemközti oldalon ülő fiút. Majdnem leesek a székről.
- Kicsi a világ! – döbbenek le. – Mint a régi szép időkben, hah? – vigyorodom el végül, de totál lefagytam. Pedig hallottam már a nevét, már azzal kapcsolatban, hogy ide jár, nem is kéne ennyire meglepődnöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A nagy zajongás közepette grimaszolva tekintek körbe, kicsit összehúzva magam, már előzetesen tartva attól, hogy mindjárt megjelenik mögöttem a könyvtáros néni – akit nem is tudom, miért nénizek, hisz’ nem lehet sokkal idősebb nálam –, hogy leteremtsen a rendbontásért. Egyetlen pillanat alatt szertefoszlik minden aggodalmam, sőt, szinte el is felejtem, mitől is tartottam annyira az imént, amikor meglátom az ismerős szőkés fürtöket és a szinte fekete szempárt, amint igyekszik a közvetlen közelében történő csendháborítás ellenére is koncentrálni.
Az pedig, hogy kis híján lezakózom a székről, egy cseppet sem túlzás – újabb csikorgás és nyikorgás, amit hallhatunk, erre azonban már érkezik egy ingerült pisszenés a szomszédos asztalnál magányosan tanulni próbáló hölgyeménytől.
Bocsánatot kérni is elfelejtek az inzultus miatt, annyira meglepődöm és pulzusom az egekbe szökik a nagy örömködésben. Ha a viszontlátás nem a könyvtár kellős közepén történik, most minden bizonnyal egy oktávval magasabb hangon és hosszas időre megszégyenítve magam, dobnám el minden férfiúi büszkeségem, és az izgatottságtól sipákolva vetném Martin nyakába magam. És ha az alapvető problémától eltekintünk, már csak a magasságom és velejáró kilóim miatt sem feltétlenül lenne ilyesmire vetemednem. Talán így jártunk mindketten a lehető legjobban – köszi sors, de tényleg!
Szóval, félretéve a „mi lett volna, ha” részt: igyekeztem visszafogni magam, és a székről felpattanva nem fellökni azt, mindemellett pedig nem kiadni semmiféle hangot izgatottságomban. Martin habozása láttán képtelen vagyok tovább tartani a bárgyú-döbbent arckifejezést; elvigyorodom és egy talán némileg gerincropogtató ölelésben részesítem a srácot.
- Merlinre, jó újra látni, Martin! – közlöm, miután letelepszünk egymás mellé. Aha, asszem a naaagy tanulási terveknek annyi. – Hogy én mit keresek itt? Nem rémlik, hogy láttalak volna Madagaszkáron, mikor iratkoztál be? – németül is körülbelül akkoriban beszélhettem utoljára, amikor végeztem a Herzbergben és utoljára láttam a fiút. Ah, az öcsém lehetne!
- Tudod, gondolkodtam az aurorképzésben… erről még talán beszéltünk is anno. Jó ég, milyen rég volt már! A gyökereim pedig ehhez a kis országhoz kötnek, a suliról pedig csak jót hallottam, így adott volt a dolog. Ha minden jól megy, idén végzek – magamhoz képest rövidre veszem a mesélést, kizárólag azért, mert sokkal jobban érdekel az, hogy Romberg mi a frászt keres itt. – És te? Milyen szak, és hogyhogy itt és miért nem tudtam én erről hamarabb?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hatalmas, csillogó kiskutyaszemeket meresztek rég nem látott barátomra, úgy legeltetem rajta a pillantásom, mintha bármelyik momentumban csak úgy, huss! Eltűnhetne. Mint ahogy egyszer csak ide ette a fene, pont a Bagolykő könyvtárába. Pont abban az évben, amikor végzek. Neeeem, nem kezdjük a negatívval! Szóval, khm… Egy kicsit talán zavarba ejtő is lehet, amit éppenséggel leművelek, de Martin ismer, és annyit elárulhatok, hogy évekkel ezelőtt sem voltam sokkal normálisabb. Legfeljebb egy kicsit meglepődik, nem tegnap volt, amikor ezt legutóbb ilyen közelről, életnagyságban is tapasztalhatta.
Egy kis történelmi gyorstalpaló, avagy mit érdemes tudni kettőnk barátságáról: ah, ez a cukorpofa gyerek ezzel az örökké kíváncsi tekintettel itten, a fogadott öcsém! Bár ezt ő még nem tudja. Egy suliba jártunk Svájcban, és én voltam a… hogy is hívják ezt itt? Mentor? Örökbefogadó? Ja, igazából önkéntes pártfogója, amiből később izgalmas és nagyon szép emlékekkel teli, már-már testvéri ragaszkodás alakult ki köztünk. Mondjuk ki: szeretem ezt a kis szöszkét! És ez most egy cseppet sem volt b***s, áh, dehogy.
És most itt van, értitek ti ezt?! A logikus gondolatmenetet végigjáratva fejben, miszerint ez a kastély televan mindenféle nemzetiségű, és nagyon vegyes iskolákból szalajtott diákokkal, ennek egyáltalán nem kéne döbbenetes infónak lennie.
- A nyelvtanulással szívesen segítek, ha problémába ütközöl. Azt pedig, hogy korábban nem sikerült összefutnunk, minden bizonnyal kedves Murphy barátunk intézte így – vonok vállat. Igazából nem számít, mivel most itt vagyunk. Olyan sok mindenről nem maradtunk le. És a magyar oktatást pedig rém egyszerű okból ajánlom fel, ami egyértelműbb nem is lehetne – mert az anyanyelvem. Amíg túl nem lendülünk a sztorizgatás részen, meg azon, hogy még mindig csak egy kicsi választ el a hiperventillálástól, talán képesek is leszünk a tárgyra térni. Már amennyiben szüksége lesz rá, nem tudhatom, hogy áll a dologgal.
- Ereklyekutatás, ah! Izgalmas és veszélyes pálya – hm, mintha ismerős lenne a téma. – Ja, hát… ha sikerül időben végeznem ezzel a halommal itt. Nem vészes amúgy, tutira élvezni fogod! Jól mondod, ha a mesterképzéssel megvagyok, jöhet egy kétéves egyetemi képzés Tatán, és csak aztán lesz belőlem hivatalosan is auror. Ne is mondd, annyi mindent szeretnék mondani, meg kérdezni, hogy… nem is tudom, mivel kezdjem. De leugorhatnánk majd a faluba egyik este inni valamit, csak kényelmesebb lenne, mint a könyvtár kellős közepén suttogni – szélesedik a vigyorom. Ez így kimondva annyira nagyon… jellemző. Úgy értem, a helyzet. Még véletlenül sem tudtunk volna valami átlagos szituban leművelni ezt a viszontlátási akciót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lüktető fájdalom járja át az egész testem, a lábfejemből kiindulva. Apró mozdulatot teszek csupán, de kis híján elájulok a vele járó eget rengető égető-zsibbadó hullámtól, amit magával vonz. Elfojtottan nyögök fel, és fél szememet résnyire nyitva mérem fel a terepet. A gyengélkedő egyik ágyán fekszem – természetesen. Csakhogy halványlila gőzöm sincs, hogy kerültem ide. Pedig meglehetősen biztos vagyok benne, hogy nem ájultam el, és senki nem kapott a hátára a szuperhiró megmentőt játszva. A reccsenésre és arra a szörnyű érzésre tisztán emlékszem. Nem néztem a lábam elé, és rosszul léptem. Teljesen rám vall ez a baki, már hogy egy ilyen egyszerű, jelentéktelen félrelépés miatt töröm-zúzom össze magam, semmi komoly, hősies tett…
Az időzítésről pedig… inkább ne is firtassuk.
- Megmaradok? – rekedtes hangom nyöszörgésbe fullad, de azért még kivehető a kérdésem. Büszke férfiként nem tagadom, előfordulhat, hogy kicsit nagyobbnak látjuk a bajt, mint amekkora. Ez csak egy törés – remélhetőleg –, jobb esetben csak egy csúnya ficam, hamar rendbe fog jönni. Gondolom, legalábbis. Rosszcsont gyerek létemre mindig hatalmas szerencsém volt, és nagyon ritka esetben szorult ellátásra a csintalankodás közben szerzett sérülésem. Bár egyszer betörtem a fejem. Meg a karomat is. És az sem kizárt, hogy fejre ejtettek már születésemkor.
- Nem vagy te túl fiatal javasasszonynak? – kérdezem. A testemet intenzív ütemben ostromló fájdalomtól elhomályosult tekintetemmel annyit azért ki tudok venni, hogy valami vörös leányzó sürgölődik körülöttem, ami éppenséggel még kedvemre is lenne, ha nem foglalná le mindenemet a szenvedés. De komolyan, állatira fáj!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bízom benne, hogy annak a rettentően gusztustalan ízű trutyinak köszönhetően nem lesz szükségem mankóra, meg ilyenekre. Annyi lépcső van a kastélyban, kizárt dolog, hogy ez működőképes lenne… Egyébként pedig különösen kényelmetlenül érzem magam az ilyen steril helyeken, semmi szép emléket nem tudok előkaparni az orvosok kapcsán, mert oké, meggyógyítanak, hatalmas köszönet és gratula nekik azért, hogy a munkájukat végzik. De mindig kínnal jár, ha már odáig jutok, hogy szükségem van a segítségre. Ráadásul a felnőttekkel már nem is beszélnek olyan kedvesen, sőt, matricát sem kapok. Gonosz egy világ ez.
A párna kényelmetlenül begyűrődött a lapockám alá, és bár eléggé messze van e testrésztől a sérült végtag, nem kockáztatok további szenvedést. Inkább… nos, szenvedek attól, hogy nyom az az átkozott textil. Ah, a legjobb lenne, ha csak szimplán befognám. Mármint megszűnnék komolyan gondolkodni, nem tesz jót. Vagy csak az agyam ne kavarná meg indokolatlan gondolatmeneteimet még inkább, amúgy is eléggé hasogat a fejem, ez így nem valami kellemes kombináció.
- Mégis kitől kéne kérdeznem, te értesz hozzá, nem? Persze, mert ez tökre ilyen egyszerűen működik – forgatom a szemeimet. Tegezem, mert fiatal, legfeljebb majd kikéri magának ezt a tiszteletlenséget, és akkor majd esedezem a bocsánatáért.
A tetoválások csak most tűnnek fel. Eddig nem igazán volt miért különösebb erőfeszítést tennem a környezetem felmérése kapcsán, a kérdése azonban felkelti az érdeklődésem. Még mindig pokoli érzés, ami a bal lábamban megállás nélkül tombol, kis időközönként még különböző erősségű szúró érzés is végigszáguld az egész testemen. Bár ezt már egész jól, összeszorított fogakkal és legfeljebb visszafogott szisszenéssel tűröm, a lány kíméletlen vetkőztetési módszerét hangos ordítás, amit cifra, többnyelvű káromkodásroham követ.
 - Most már rohadtul biztos vagyok benne, hogy nem vagy hivatásos – szűröm fogaim közt a szavakat, és igen, szándékosan fogalmazok kétértelműen. De nem, egyáltalán nem néz ki úgy a vörös, mintha kedve lenne viccelődni. Bizalmatlan pillantást vetek a lányra szavai hallatán, és kétlem, hogy lenne más választásom, mint szót fogadni. – Nem fog fájni… ezek után még higgyem is el. Oké, csak… csináld már!