Chuck


Ezek a tavaszi délutánok! Megőrül tőle a dereka, kikészíti ez a sok változás az időjárásban, nehézkesebbé teszi a portrék közötti járkálást, szörnyű, szörnyű. De legalább a szuper-különleges képessége így is megvan; azaz bőven el tud bármelyik festményben rejtőzni úgy, hogy még az abban lakó alak sem veszi észre. Banya néni hosszas fáradozás után, derekát pihentetve tér vissza a saját festményébe a szokásos pletykaszerző körútjáról. Ugyan most leginkább azoknak az alakoknak a társaságát kereste meg, akik nem tudnak kimozdulni a kereteik közül, de hasznos információforrásnak számítanak.
- Ez az átkozott időjárás! Ch... - Nyög fel szegény néni, majd megigazgatja a kendőjét, hiszen két kacarászó diák tart felé. Mozdulatlanságba mered, amíg elhaladnak mellette, ő pedig szinte kigubbaszkodó szemekkel figyeli a vonulást, mintha jobban is hallana ettől. Olcsó diákcsínyről megy a diskurzus, valamelyik Ombozi már megint alkotott. Az öregasszony megnyalja ajkait és a fejét kezdi el csóválni. Már megint ezek az Ombozik. Jött a fiú, az meg a bagolykáira hozta a többit. Sebaj, van legalább egy kis alapanyag, amiből lehet dolgozni. No meg aztán azért rendes ez a Noel gyerek, mindig csillogó szemekkel hallgatja végig, amikor leszolgáltat egy kis infót a kastély falain belülről. Banya néni ismét megdermed, most a kivarrott testű fiatalembert figyelve. Ismerős, ismerős, régi diák volt egyszer, úgy bizony! Még talán a nevére is emlékszik, csak az évek... az évek azok kivettek egy keveset a memóriájából, de bárhol felismeri a volt arcokat. A boszorkányporté kifejezetten szereti a visszatérő egyéneket, úgyhogy ezegyszer megszegi saját szabályát, hogy önként szólítsa meg.
- Nocsak, nocsak, mugli ruhában illik visszatérni Welch fiam? És mik ezek a színes mijjacsudák a karodon? Meg azok a füledben? Ejj, hova fajul ez a mai fiatalság, legalább Te mutatnál nekik példát.

Evelin


Bár csak egy emelet választja el a két folyosót egymástól, nagyon sok különbség van köztük. Többek között, hogy ezen a folyosórészen a Dámák egy előkelő népség, akik a csúf, öreg, ám tiszteletreméltó Banyát sem látják szívesen körükben. Időnként azonban mégiscsak látogatást kell tenni náluk, hátha szolgálnak valami friss információval, amivel segítheti majd az Edictumos gyerkőcök munkáját. Ilyenkor megtűrik őt, de kifejezetten a tudtára adják, hogy semmi keresnivalója köztük.
- Jajj, te! Hát láttál volna engem fiatalkoromban! - Morgolódik a Banya, ezt a folyosót kifejezetten nem szereti. Most is épp, hogy erre jött, máris beszólt neki egy kikent-kifent fehérnép. Friss információt nem szerzett ma se innen, úgy néz ki, a kastélylakók is messzire kerülik ezeket az elkényeztetett nőket. Az öregasszony az egyik közelben lévő festett padhoz botorkál, hogy leülve megpihentethesse rajta megfáradt, vén csontjait. Messze van még a szokásos napi körútja vége, kezd ő ebbe belefáradni már... áh, dehogy fárad bele, ha valakiről hall valami izgalmasat, attól egyből jobb kedvre derül, akkor már megérte a fáradozás. Derekát fájlalva méregeti - lehetőleg - messziről a freskókat, akiknek túl jó dolguk van. A fene vinné el őket.

Evelin


A festett öregasszony nyammog egyet végigméri a magukat illegető Dámákat, majd sóhajt egyet a padon ülve. Ezen a népségen csak a Rellonosoknál lévő festett sárkány segíthet. Hm, nem is rossz ötlet, egyszer rávehetné valamelyik portét, hogy segítsen neki. Épp mikor gonosz bosszúja részleteit szövögeti sétál be a folyosóra egy kíváncsi lányka, akihez eddig még nem volt szerencséje. Pedig bizony a Banya mindenkit ismer, aki ide jár! Ráadásul még meg is szólítja! A festett alak a most freskókkal teli folyosón végigméri magát, tényleg túl feltűnő ebben az előkelő környezetben. A beszélgetés hallatára az öregasszony sokkal aktívabb lesz: megigazgatja gyorsan a kendőjét, nyelvével letisztítja az egyszem fogát és végigsimít parasztos rakott szoknyáján.
- Ó, kedveském! Hát hogyne! Hoztál nekem valami ínycsiklandozó pletykát valamelyik diáktársadról? Netán tanárodról? Jajj ne csigázz már, mond mit hoztál! - Villognak a Banya szemei mohón, a lányt figyelve. Ha a diákocska festmény lenne, akkor bizony hellyel kínálná a padon, amin ül a falon, de így... így most csak arra kíváncsi, hogy miféle új dolgot hallhat.

Evelin

-Kérdéseket... - Legyint egyet az öregasszony, majd maga mellé köp.
- Kedveském, ha nincs számomra mondandód, akkor semmi hasznodat nem veszem. Jobban jársz, ha kitalálsz valamit. - Sandít rá a lányra, majd feltápászkodik lassan a padról. Nincs ideje most csak úgy beszélgetni, sürgősen be kell gyűjtenie még pár dolgot, mielőtt megjelenik holnap az Edictum.
- Járatban... - Sóhajt a Banya, mint ahogy az első megszólalásánál tette. A lányka kíváncsi szemeibe pillant. Kedves egy teremtés, nem akarhat ő rosszat. Hjaj, hát az ő szíve sincsen kőből, hogy elküldjön egy lelkes kis... Levitást, ha jól látja a taláron. Kicsit közelebb hajol hozzá, ami csak annyira látszik, hogy az arca nagyobb lesz a falon, a rövidülési szabályok miatt.
- Pletykákra vadászom. A szokásos. A minap például hallottam egy remek történetet egy itt végzett fiúról, aki a lányok helyett most már a széket szereti. Furcsa, nemde? De olyan izgalmas. - Jobbkedvűen összeborzolja magát, akár egy most fürdött galamb, majd ismét végigméri a lánykát.
- Biztos nem tudsz te valami hasonlóan jó sztorit? Esetleg nincs neked titko... vagyis khöhöm. Valami lelki bánatod, ami nyomja a szívedet? Reménytelen szerelem, valami illetlen, amit más csinált és te még láttad is?

A két tilosban enyelgő


Ezen az éjszakán nem csak ez a párocska nem tud aludni. Kedvenc festményünk ugyanis szörnyű detékfájást kapott attól, hogy napközben itt a diákok kinyitogatták az ablakokat, így rájött a huzat. Most a doktorok portréjához igyekezett, hogy orvosságot kérjen, de sokkal izgalmasabbnak tűnt a két tilosban beszélgető egyed, így megfeledkezve fájdalmáról, most egy alvó zsiráf mögül hallgatózik, hátha elcsíp egy-két érdekes beszélgetést, vagy felfedez egy titkos viszonyt, vagy bármi zaftos dolgot.

Warren kislány

Azok az átkozott dámák! Dááámááák! Azt hiszik, hogy ők olyan különbek, mert kifinomultabban lettek megfestve egy parasztasszonynál és mert ráadásul ők freskó alakok, nem holmi képkeretes vásznon szerepelnek. Ezért pedig nem vehetett részt az ő pókerpartijukban. Na majd megbánják még azt a napot, mikor benedvesítette a falat a festőjük... így kibabrálni a kastély legöregebb és legtiszteletreméltóbb festményével... Félhangosan morogva sétál egyik festményből a másikba, derekát sajgatva, botjára támaszkodva. Ép Kormos Konrád portréján halad át, mikor megpillantja a kis levitás lánykát. Ez a Warren gyermek, annak a furcsaszavú tanerőnek, meg az agyturkász nőnek a sarja. Nem mintha a többi diák itt nem jött volna érdekesebbnél érdekesebb családokból, de ez a lány különösen felkeltette most a figyelmét. Botját magához szorítva oson Mina nyomában, át a meleg szavannán, túl a libapásztorlányka területén, ám a gyümölcsöző csendéletben a nagy sietségében leveri az asztalról a friss olajfinomságokat, az arany tányér pedig a nem megfestett padlón nagy zajt csapva ér földet. Banya néni megijedve a lebukás veszélyétől próbál megbújni a képkeret mögött, több-kevesebb sikerrel. Ebből is látszik, hogy az éves rutinjából mennyire kizökkentették azok az átkozott nőszemélyek.