Noel

A majális a szeretet ünnepe

Ez dögunalom. Rögtön azzal fogadta őt valami kis növésű nyomi, hogy a gólyalakba kell beköltöznie. Komolyan? Mi ő, egy darab rágó, amit az asztal alá illik ragasztani? Szégyen-gyalázat. Persze megkereshetné drága nővérét, hogy ugyan fogadja már be, de neki nincs szüksége a pátyolgatására. Félreértés ne essék, szereti Sárát a maga módján - ha a kastély túloldalán van, és havonta egyszer találkoznak. Plusz azért is szereti, mert nővére mindig talál valami kifogást sokszor borzasztóba nyúló viselkedésének. Nem érdekes? Ugyanezt meg lehetne kérdezni Noeltől is, ő bizonyára másképpen vélekedne. Már alig várja az első találkozásukat. Természetesen nem szólt egyik testvérének sem, hogy ideérkezik, hiszen többek között Noel is magasról tesz rá. Még véletlenül sem írt volna egy levelet sem, amióta otthonról elköltözött, mert az olyan megerőltető művelet. A keze letörne tőle, szegény fiú, mindjárt meg is kéne sajnálni. Nem. Mégsem. Igazán szörnyű vétke lehet Nellinek, hogy ilyen családba született. Aranyvérű familiában mugliimádó anya!  
Minden vágya volt lelépni otthonról, s nem egyszer tényleg megpróbálta, frászt hozva ezzel mindenkire. Persze lázadó vágya csakhamar lelohadt, mikor mindössze tizenhárom évesen egyedül kóválygott az utcán. Most azonban végre eljött az ő ideje, és mindenki más elmehet a tepertős pogácsába.
Csendes helyet keresett magának, hogy az eljövendő mugli- és sárvérűmentes világbékén gondolkodhasson, de helyette belecsöppent a pokol legmélyebb bugyrába. Mindenütt vidáman csivitelő kisdiákok; hatalmas és nyomasztó a tömeg. Elfintorítja orrát egy egészen rövid pillanatra, majd zsebre vágja kezeit, és arcára kiül a halálos unalom. Ha már idecsöppent, akár fel is mérheti, kikkel van dolga. Ráérősen sétálgat a standok és egyéb mutatványok között, mikor hirtelen megpillantja Noelt a vattacukros stand előtt ácsorogva. Halovány mosoly villan ajkain, elvégre a viszontlátás öröme mégiscsak bejátszik, de homloka szinte azonnal mély ráncokba szalad. A szemét! Agyát elönti düh, s másokat simán fellökve hátulról megközelíti bátyját, gondosan ügyelve rá, hogy ne kerüljön a látóterébe. Hol volna akkor a meglepetés?
Amint pár lépés távolságba kerül tőle, előveszi pálcáját, és a srác felé int.
- Prohibere! – ha sikerült őt a helyére ragasztania, akkor már teljesen mindegy, hogy bátyja meghallotta-e érkezését, nem fog tudni hirtelen hátrafordulni, így Nelli egy kecses mozdulattal belerúg hátulról, hogy Noel beboruljon a standba. Ha a varázslat mégsem sikerült volna, a kedveskedő rúgást így is, úgy is megkapja, maximum hasba, ha nem vigyáz eléggé. Ennyit igazán megérdemel, amiért képes volt őt ilyen körülmények között teljesen egyedül hagyni.

Bátyó

Amint Noel belefetreng a vattacukorba, Nelli kedélyállapota is javulni kezd. Csak a szokásos; az egyik pillanatban még dühöng, a másikban már egészen elviselhető társaság. Bátyja szerencsétlenkedése pedig üdítő látvány. Tapsot érdemel, és kap is érte - lassú, ütemes tetszésnyilvánítás. Az önelégültség csak úgy süt erősen sminkelt arcáról.
-Brávó! Tíz pontos esés, kedves bátyám! – hogy minek hergeli még a srácot, az jó kérdés, de már látja rajta, hogy a homlokán mindjárt elpattan egy ér, elővigyázatosságból inkább hátralép egyet. Noel azonban hamar letörli húga arcáról a győzelem kifejezését. Még az első felé röppenő varázslat elől kitér, a következő azonban telibe találja. Nem felejt el ízeset káromkodni, ízesebbet, mint egy jó palacsinta, s érdekesen összeállt ujjaival együtt beint Noelnek.
-Remélem, muglik közé fognak temetni, miután kinyírtalak! – ahhoz képest elég nagy a szája, hogy még pálca sincs nála, és pontosan jól tudja, hogy a srác könnyű szerrel elbánik vele. Éppen ezért fogadja meg a tanácsát, s egy másodpercnyi szemezés után lehajol elejtett pálcájáért ép kezével, aztán uzsgyi neki! Elkezd rohanni át a tömegen, nem foglalkozva azzal, kit lök fel éppen a mókázó gyerekek közül. Ilyen szégyenteljes menekülést! Valahogy pont így képzelte el első találkozását szeretett bátyjával, aki ezt még meg fogja keserülni. Csak úgy forr benne a düh, simán főtt tojást lehetne készíteni akár a leheletével is. Még Noel merészeli őt móresre tanítani? Pff…
Ahogy hátrapillant a válla felett, egyből beleszalad egy nála jóval kisebb lánykába. Több sem kell neki, beugrik a háta mögé, és maga elé kényszeríti a szerencsétlent. Pajzsnak pont megfelelő lesz a bátyjával szemben. Azonban jobb kezén még mindig csomóban vannak az ujjak, így semmi egyebet nem tud tenni.
-Hallgass már el! – szól rá a vernyákoló kisdiákra, majd az érkező Noelre emeli metsző tekintetét.
-Azonnal szüntesd meg az átkod! – kiabál rá mérgesen, mert ő maga erre a műveletre képtelen. Hiszen még csak most érkezett, nincs túl sok gyakorlat mögötte.
-Vagy talán kopaszon szeretnél arra ébredni, hogy tábortüzet gyújtottam a méregdrága cuccaidból, Mr. Jólöltözött? – egyébként minden bűntudat nélkül képes volna leborotválni bátyja fejét álmában, aztán pedig a szeretett csúcsminőségű cipőit begyújtani a szeme láttára. A gumicsizma előnyös volna Noel számára. Kiemelné a szeme színét.

Satyi

Melankolikus hangulatban sétálgat az iskola folyosóin, ujjai között egy érmét pörget oda-vissza. Arról mereng, hogy vajon van-e Bogolyfalván bármiféle kaszinó, ahol bátyjától lenyúlt pénzét eljátszhatná. Igaz, zsenge kora miatt nemigen engednék be ilyen helyekre, de ez legyen csak akkor probléma, ha már eljutott oda. Viszont Noel valószínűleg őrjöngeni fog, ha rájön, hogy egy knút sincs az erszényében. Az ő baja. Miért nem őrizte eléggé?
Nagyot sóhajt, s ráérősen befordul a következő sarkon. Hihetetlen, milyen unalmas itt mindenki. Bátyjával való zűrös találkozása óta senkihez nem szólt, még akkor sem, ha szobatársai kérdezgették; egyszerűen nem volt kedve hozzájuk. Pedig egyikük még el is kezdett mutogatni és feltűnően artikulálni, hátha Nelli siketnéma. Szerencsétlen. A kisdiák is, de leányunk szintén, amiért el kell viselnie az őt körülvevőket.
Mindenféle inzultus nélkül éri el az erkélyajtót, s ott megáll egy pillanatra. Markába rejti Noel egyik pénzérméjét, amivel eddig szórakozott, majd jobban szemügyre veszi a kint ücsörgő alakot. Nehéz volna összetévesztenie bárkivel is a rajzoló lányt. Kedves nővére, mint mindig, most is szenvedélyének hódol, s ebben esze ágában sincs megzavarni. Vajon hallotta már a hírt, hogy húga is az iskolába érkezett? Nem. Nem valószínű, hiszen akkor felkereste volna. Túl bájos teremetés ő ahhoz, hogy kihagyjon egy üdvözlést. Talán egy darabig még hagynia kéne, addig is nyugta volna tőle, ráadásul már egészen megszokta a némaságot. Nővére mellett ezt természetesen nem játszhatná tovább.
Újabb nagy sóhaj, s halkan lenyitja a kilincset, hogy kislisszanjon az erkélyre. Sára mindig olyan elnéző vele, nem lehet akkora bunkó, hogy oda se köszön neki. Szépen halkan közelíti meg a szőkeséget, s lerak mellé egy széket, amin kényelmesen elhelyezi csontos testét. Lábaival közelebb rúg egy másik ülöalkalmatosságot, és fekete, tíz centis talppal megáldott cipőit felteszi rá. Csak ezután pislant ismét nővérére, miközben szajhavörös ajkait halovány mosolyra húzza.
-Nem gondolod, hogy normális hobbi után kéne végre nézned? - természetesen mi hagyja el először száját? Bírálat. Kedveli nővére munkáit, de ezt sosem kötné az orrára. És úgy egyébként tényleg teljesen feleslegesnek, és annál is unalmasabbnak tartja a művészet ezen ágát.
-Noel meghívott minket egy-egy vajsörre. Lemegyünk a faluba? - hüvelykujjával felpöccinti az érmét a levegőbe, majd el is kapja, mikor aláhullik. Az mellékes téma, hogy bátyja még nem tud róla, milyen bőkezű volt testvéreivel.

Noel

Sajnos elég sokszor tesz olyat, ami után mindenki más kellemetlenül érzi magát, de Nelli… ő nem. Neki bizony elég nehéz megmozgatni a lelkiismeretét. Legtöbbször nehezen ismeri fel szavainak súlyát, s hirtelen támadt indulatosságában képes az emberek nagy részét vérig sérteni. Noel persze egészen más tészta. Bátyjával már egészen ebihal koruk óta szeretettel teli gyilkos kapcsolatuk van. Hogy ez volna-e a normális? Egész biztosan nem, de ők Ombozik - mi mást várhatnánk tőlük?
Ahogy ott szorongatja maga előtt az ijedt kislányt, maga is felismeri a helyzet komikumát, így mikor Noel elkezd rajta nevetni, agyvizének hőmérséklete nem közelíti meg egyből a forráspontját. Erősen rúzsozott ajka mosolyra görbül, s maga felé fordítja szerencsétlen áldozatát, hogy megigazgassa rajta a ruháját, mint egy gondos anyuka. Még zilált haját is rendbe rakja, cseppet sem foglalkozva azzal, hogy a szerencsétlen hevesen tiltakozik az ellen, hogy Nelli még egyszer hozzáérjen.
-Anyád mit fog szólni, hogy tönkrement a csinos fonatod?  - feddi meg a törpét, miközben újrafonja a haját; valami félelmetesen beteges élt adva ezzel a csodálatos első és valószínűleg egyben utolsó találkozásuknak.
-Na, hallgass a bátyámra, és takarodj szépen arrébb! – miután végzett a kishölggyel roppant kedvesen ellöki az útból, hogy közelebb léphessen Noelhez. Meg kell hagyni, bátyja még mindig vérlázítóan szívdöglesztő, ám ezt nem pont ezen szavakkal adja tudtára. A kedves gesztusnak nem tud ellenállni, elvégre mégiscsak rég látott testvéréről van szó, így átöleli a srácot, közben pedig két kézzel jól megmarkolássza a hátsóját.
-Az egyszer biztos, hogy nem rád ütöttem. Hiába a szép ruhák, ha közben elengedted magad. Az élére vasalt nadrág talán elrejti a löttyedt valagad, de nem sokáig – rávigyorog a srácra, majd elhúzódik tőle, s kezeit összefonja a háta mögött. Így indul neki ráérős léptekkel, egy szó nélkül a forgatagnak, bátyjával az oldalán. Még akkor is csendben marad, mikor a srác láthatóan megpróbálja megfojtani, de következő kérdése is csak tíz perces szünet után kerül megválaszolásra. Nellit túlságosan lefoglalja, hogy arcára a mély undor és a felsőbbrendűség kifejezését ültesse, miközben az embereket figyeli.
-Talán inkább úgy fogalmaznék a helyedben, hogy elfeledkeztél rólam – ahogy egy pillanatra oldalra sandít a fiúra, tekintetében megvillan a vad sértettség. Bármekkora csatákat űz Noellel, akkor is fontos számára a bátyja, s nem kicsit verte le a biztosítékot nála, hogy őméltósága magasról lepottyantotta a fejét, mióta lelépett otthonról.
-Ugyan, ne túlozz, kedves bátyám – nyomja meg a jelzőt egy halovány mosoly kíséretében, miközben arrébb lök egy útjába kerülő srácot.
-Egészen biztos vagyok benne, hogy előbb tudnék magamba bolondítani valami szerencsétlent, mint te. Bájos és elragadó természetemmel nem tartana tovább, mint meglékelni egy emberi koponyát. Talán egyszer kipróbálhatnánk, Sára pedig jöhetne felügyelni a mérkőzés tisztaságát – elképzeléseiben természetesen a vesztes nagyon rosszul járna, de mielőtt ezt kifejthetné belassult kommunikációjában, Noel már az otthoniakról kérdez.
-Írj haza egy tetves levelet, ha kíváncsi vagy rá – morogja az orra alatt, majd kissé hangosabban hozzáteszi.
-Mégis mit gondolsz? Kiborító, ami otthon zajlik. Anya még mindig nem mondott le a szégyenletes muglimániájáról - keze ökölbe szorul a gondolatra. - Esküszöm, apa helyében rákényszeríteném, hogy azonnal fejezze be, amit csinál. Mindannyiunkat le fognak nézni miatta, ez nem aranyvérűekhez méltó viselkedés! Te is túl elnéző vagy vele! A fenébe is! Csak erőteljes fellépés kéne az egész család részéről, és anya végre abbahagyná a butaságait - egyre jobban belelovallja magát a súlyos problémába.

Sanya 3>

Olyan a szíve ilyenkor, mint fagyasztott ponty a karácsony előtti napon. Olvad a mosogatóban. Sára irányába mindig kénytelen megenyhülni, főleg mikor nővére ilyen látható örömmel fogadja. Sosem fogja megérteni, a lány mit lát benne, amiért mindig elnéző vele. Végül is nővére képes lenne egy útszélen kóválygó háromlábú, göthös katicát is megsajnálni és befogadni magához, úgyhogy annyira talán mégsem meglepő a viselkedése.
-Sára! – biccent neki mosolyogva, miután a leány belevágódott az ölébe. Sosem szokta becézgetni testvéreit, csak különlegesen meghitt pillanatokban. Például közös véráldozat bemutatásoknál.
-Nem vagyok már csecsemő, Sára. Nem veszek el egy vasútállomáson – vonja össze rosszallóan a szemöldökét. Ő igenis felnőtt nő már, aki képes gondoskodni magáról, akinek semmi és senki nem állhat az útjába. Ezt jobb, ha nővére is felfogja, különben kénytelen lesz beleverni a fejébe. Nem számít, hogy Nelli valójában csak egy kis csitri, elég sokat képzel magáról.
-De a kastélyt még megmutathatod – teszi hozzá békülékenyen, miközben csontos karjaival gyorsan magához szorítja a szőkeséget, majd azzal a lendülettel el is tolja magától. Ennyi bőven elegendő volt a szeretet rohamból, már kezdi magát kínosan érezni a nagy kirohanás közepette. Gyorsan rásegít Sára távozására, és jószerével kilöki az öléből.
-Például megmutathatnád, hol találok itt valami csendes helyet, ahol nem kell kétpercenként levakarni magamról lelkes kisdiákokat. Vagy itt csak a klotyóra járnak egyedül az emberek? Netán oda se? – nagyot sóhajt, s megpörgeti a levegőben Noel pénztartalékainak egy kis darabkáját. Majd egy percig figyeli némán az ujjai között forgatott érmét, csak aztán néz újra Sanyára, hogy innentől kezdve őt bámulja meredten.
-Honnan gondolod, hogy nem kölcsön kaptam? – bosszúsan ráncolja homlokát, mintha tényleg felháborító rágalom lenne a feltételezés, miszerint kizsebelte a srácot. Aztán csak megvonja vállát, és rúzsos ajkait nemtörődöm mosolyra húzza.
-Noel túl sok felesleges szemétre költ. Egy vagyont érnek a cipői. Hmm… talán azokat kéne eladni. Biztos vagyok benne, hogy egész szép kis összeget tudnánk belőle jótékony célokra fordítani. Már régóta tervezem a muglik és sárvérűek kiirtásának 101 módját könyvben kiadni. A bátyám bizonyára nem állna egy ilyen nemes cél útjába – nehéz úgy elbeszélgetni vele, hogy legalább egyszer ne hozná fel kedvenc témáját közben. Kissé mániákus a hölgy a varázstalanokhoz fűződő negatív érzelmeit tekintve.
-Nem kérek – rázza meg fekete fürtjeit. Immár második napját tölti evés nélkül, de egészen meg is feledkezett róla, hogy ilyen alapdolgok léteznek a világon. Most, hogy nővére szóba hozta, talán lefekvés előtt magába töm pár kiló mazsolát, hogy gyomra ne lázadjon túlzottan a benne tátongó fekete lyuk miatt.
-Neked sem kéne annyit nassolnod – mutat rá csupa jóindulatból Sára hasára. – Hacsak nem kettő helyett eszel mostanában, úgy látom, rád férne némi önmegtartóztatás a bőséges vacsorák közben  - persze a szőkeségnek semmi probléma nincs az alakjával, de Nelli girhes macska létére előszeretettel szól le mindenkit - Sára pedig úgysem haragszik meg rá emiatt.
-Ilyen kis szánalmas teremtménynek gondolsz engem? – kajatéma sztornó, tekintetét a rajzlapra vezeti. Nem nehéz kiszúrni, kire hajaz a kicsi tündér.

Noel

Hamar rájön, hogy Noel heccelése az egyik legjobb dolog, amit valaha felfedeztek a világon, s leginkább ez hiányzott sivár otthoni életéből. Hogy neki mennyit kellett unatkoznia eddig! Hiszen barátai nem voltak sosem, a szüleit megpróbálta kizárni az életéből – inkább kevesebb, mint több sikerrel -, Bori pedig még igencsak kicsi ahhoz, hogy szórakoztató társaságnak lehessen titulálni.
-A hátam közepére sem kívántalak volna – fűzi hozzá a témához elnézően. A végén még túlságosan meglegyezgetné egy hatalmas pálmafalevéllel bátyja egóját, márpedig arra nem hajlandó. Nem is kellene túl sok utána, s máris azon kapná magát, hogy szőlővel eteti a srác babérkoszorúval koronázott majom fejét.
-Noel, ne légy ilyen szánalmas; ne sajnáltasd magad! – cseppet sem zaklatja fel lelki világát, hogy kedves bátyja épp a torkát szorongatja. Sőt, tekintetében mintha cseppnyi derű villanna, amit gyorsan megpróbál elrejteni, s helyébe közönyt erőltet. Még csak az kéne, hogy testvére komolyabb idegrohamot kapjon, és megfojtsa. Mi lenne akkor szegény édesanyjukkal? No, hát mégiscsak foglalkozik leányunk szegény nő lelkivilágával, hiába állítja Noel az ellenkezőjét.
-Nem gondolhatod komolyan, hogy az lesz az első dolgom, hogy mindenkit elviszek elétek, és az engedélyeteket kérem hozzá – hitetlenkedve rázza a fejét, miközben szépen lassan lefejti nyakáról bátyja ujjait. Nos, legalább azt megtudtuk, ha megfojtott embert találnunk a kastély területén, Noelt kell első számú gyanúsítottként kezelni, mert neki ez a mániája.
-Felejtsd el! Nem szólsz bele a magánéletembe. Nem azért jöttem el otthonról, hogy itt is mindig a nyakamon lógjon valaki – az úriember következő kijelentésére, miszerint nem felejtette el Nellit, csak horkant egyet, majd újra ráérős sétába kezd a tömegben, valószínűleg Noellel az oldalán. Pár percig némán emésztgeti a hallottakat. Talán azt fontolgatja, tépje-e le a másik fejét, vagy hagyja futni.
-Szegény, Te! Valószínűleg pálcát tartottak a halántékodhoz, ahányszor toll után nyúltál. Majd ha lesz időm, ígérem, ejtek érted egy könnycseppet, üvegcsébe zárom, és neked adom születésnapodra. Aztán, ha őszinte sajnálatra vágysz, bármikor nyugodtan nézegetheted, miközben a kispárnádat ölelgeted – mindennek van ám határa!
-Kowai a csaj, akit hazahoztál? – ráncolja a homlokát, már nem emlékszik a szőkeség nevére, akivel bátyja otthon balhézott. Bár ezek szerint hamar kibékültek. Jesszus, picsogó hősszerelmest csinált Noelből ez az iskola. Undorodó arckifejezés kíséretében megrázza a fejét.
-Nem, kössz, nem akarom tudni, miket csináltatok kettecskén… - még talán folytatná is, ha a srác nem taszítana rajta egyet, amitől nekiesik egy sétálónak. Morog valami igazán illetlent az orra alatt, de kedvét feldobja testvére felháborodása. Vagy lelkesedése? Nem tudná pontosan megállapítani.
-Megegyeztünk – bólint elégedett mosollyal. – Megkeressük Sárát, és bele is vághatunk. Túl sok a szöveg a részedről, majd elhiszem, hogy toppon vagy, ha látom. Talán ide kéne később kijönni Sárával, itt lenne kiből válogatni. És nem szedhetsz fel valakit, aki már korábban horogra akadt. Az úgy nem volna igazságos – persze honnan tudhatná, Noel tisztességesen játszik-e.
Persze onnantól kezdve, hogy bátyja elkezd üvöltözni, ő sem fogja vissza hangját. A legkevésbé sem érdekli, hányan hallják körülöttük. Elvégre a majális a szeretet ünnepe. Csak kicsit sok ott a…
-Nem egyszer elmondtam, hogy mi egy aranyvérű család vagyunk! – kiabálja vissza Noel arcába. Amilyen hirtelen képes alfába menni, olyan sebességgel kapja fel a vizet is, és gurul el a gyógyszere.
-Anya csak szégyenbe hozza a nevünket! A parányi agyaddal Te ezt képtelen vagy felfogni? Rossz hatással lesz Borira is, ha elhiteti vele, hogy nekünk keverednünk kéne a muglikkal és a sárvérűekkel – mérgesen felüvölt, és sarkon fordulva betrappol a tömegbe, mindenkit arrébb rugdosva az útjából. Noeltől ki fog hullani az összes haja. Bár amit utoljára mondott… talán tényleg nem volna buta gondolat összehozni a hasonló gondolkodású embereket….

Drága tözsvírem

-Fújjmááár – csúszik ki a száján a gyerekes nyávogás, mikor Noel homlokon csókolja. Most komolyan, ennyi erővel egy boci is végignyalhatta volna a fejét, az sem lenne kevésbé nedves. Óvatosan letörölgeti magáról a bátyja szájából egészen véletlenül kifolyt nyálcseppeket, majd azzal a lendülettel kezét beletörli a srác ruhájába.
-Kérlek, ne magadból indulj ki! – vigyorodik el a nemi betegségek összeszedésének hallatán. Eddig meg sem fordult ilyesmi a fejében, még jó, hogy van egy – sőt kettő! – tapasztaltabb testvére, akik olyan kedvesek, hogy felhívják a figyelmét a veszélyekre. Sosem árt egy kis felvilágosító óra az ő korában, no, meg az infó is hasznos, hogy – ezek szerint – ebben az iskolában nagy a fertőzöttek aránya.
-Sajnos nem ígérhetem meg, hogy egyből megtalálom a Nagy Ő-t, aki ráadásul még neked is tetszik, és minden elvárásodnak megfelel – majdnem meghatódik, hogy bátyja ennyire gondoskodóvá vált. Majdnem. Egyébként pedig igen bosszantó, hogy eztán majd minden hímneműhez fűződő kapcsolatát takargatnia kell, nehogy a hős rellonos elkezdjen udvarlókból faliszőnyegeket gyártani. Az nem volna túl előnyös.
-Ne aggódj miattam, tudok vigyázni magamra. Ha valaki beletapos a kicsi lelkembe, esküszöm, én is beletaposok az övébe… - majd morogva hozzáteszi - és nem csak abba – szinte sértő, hogy Noel ennyire lebecsüli húga képességeit. Bár egy bátynak az a dolga, hogy védelmezze kisebb testvérét, nemde? Nellinek egy szava nem lehetne, inkább meg kéne hatódnia ezen a gondoskodáson. Talán idővel megtanulja becsülni mások szeretetét, legyen az bármilyen stílusban prezentálva.
-Akkor még jól is kijöhetünk egymással – céloz itt Kowaira. Nos, nem sok barátot gyűjtött össze eddigi rövidke évei alatt, de ezen talán senki nem csodálkozik. Nehezen nyílik meg mások előtt, és meg annál is nehezebben talál olyan embert, akit érdemesnek tartana arra, hogy megnyíljon előtte. Tulajdonképpen a legtöbb arcot igen unalmasnak véli maga körül, ezért meg sem próbál velük normális emberi kapcsolatba lépni. Noel kijelentésén most ő nevet fel igen jóízűen.
-Még hogy agglegénynek! Ne nevettess… - megrázza a fejét, s közben abbahagyja a víg kacarászást. Talán el kéne magyaráznia ennek a Michelle hölgyeménynek, hogy kitapossa belőle a lelkét, ha még egyszer padlóra vágja Noelt. Igen, ez volna a helyes. Az ő családjával senki ne szórakozzon, egy Ombozival csak egy másik Ombozi szórakozhat.
-Hol tudnék találkozni ezzel a kedves testvérpárossal? – kérdezi egészen szenvtelen hangon. Máris eldöntötte, hogy gyűlöli mind a kettőt. Michelle-t azért, mert láthatóan fontos volt a bátyjának, Mihaelt pedig azért, mert… hát csak. Ha egyszer rokonok, az egyik nem lehet jobb a másiknál.
Mielőtt bármit reagálhatna a továbbiakra, már bátyja kezei között találja, s nagyon úgy tűnik, a srác megpróbálja összeturmixolni az agyát, mert olyan erővel rázza Nellit, hogy annak majd leesik a feje a helyéről. Ilyenkor igazán bánja, hogy jóval gyengébb testvérénél, és hogy reflexei nem elég gyorsak ahhoz, hogy elkerülhesse a másik támadását. Tulajdonképpen fel sem fogja, mit mondd neki a fiú, nem is érdekli igazán, hiszen nem először hallja ezen szép és családcentrikus gondolatokat tőle.
Meg sem próbál visszaüvölteni, felesleges volna, mert Noel ordítása mellett még a saját hangját sem hallaná, de szemeiben gyilkos düh lángol. Komolyan képes lenne megfojtani a rellonost, amiért úgy rángatja, mint egy rongybabát, ráadásul nem kis tömeg előtt megy a cibálás. Aztán pedig a seggre ülés. A sok rázogatás után esélytelen, hogy egyensúlyát meg tudja őrizni, ráadásul bátyja izomból megküldi, így kényelmesen elterül a földön. Arca lángol a szégyen és a mérhetetlen düh keverékétől, de hamar felpattan a földről, hogy két lépéssel ismét ott teremjen Noel előtt. Feltett szándéka, hogy kikaparja a szemét, úgyhogy már suhan is a keze, hogy körömmel végigszántson az arcán. Talán Noelnek van olyan reflexe, hogy ellépjen előle, vagy legalábbis elkapja a kezét. ha ez nem sikerül, akkor bizony olyan mértékű barázdákat gyárt le az úriember fején, hogy akár krumplit is ültethetnek majd bele.
-Hozzám ne merj érni többet, te… - és itt valami olyan csodálatosan nőies megszólítást alkalmaz, hogy mindenkinek a képzeletére van bízva. A harag majd felemészti, úgy tombol az ereiben, s hogy kontrollálni tudja magát - már az iménti visszatámadásán túl -, inkább hátat fordít, s viharos távozásra fogja a dolgot.

Melody

Kezd elege lenni abból, hogy a rellonon belül lépten-nyomon Noelbe és Sárikába ütközik, vagy éppen a róluk szóló pletykákat kell hallgatnia folyvást. Sűrűn kényszerül leküzdeni azt az érzést, hogy fejére taposson némelyik diáktársának, márpedig nem szívesen kapargatná kedvenc holdjárójának talpáról az agyvelődarabkákat. Kénytelen hát a szabadba menekülni ezen a kellemesen napsütötte délutánon. Legújabb hobbijának hódolva éppen egy adag sminkcuccot lebegtet maga előtt. Tulajdonképpen annyit, hogy egy zombis film egész statisztaállományát ki lehetne festeni vele. Nem mintha fején nem lenne már fent a szokásos tíz rétegnyi védelem. Ma éppen hófehér arccal, fekete ajkakkal és szemekkel mászkál békésen a látványtól megrökönyödött kisdiákok között. Ahhoz képest, hogy szeret észrevétlen maradni, sminkje mellé ma egy tíz centi magas talppal rendelkező, fekete, bőr cipőt húzott, – szintén – fekete bőrszoknyát, s egy csupa csipke felsőt, mely alól csodálatosan utcaszéli módjára lóg ki melltartója. Valljuk be őszintén, egész testéből legjobban takarva az arca van: megannyi festékkel.
Tulajdonképpen hülyeség volt leszólnia nővérét festőmániájáért, mert most egészen hasonlatos életcélt választott ő maga is. Már csak azt kell kitalálnia, hogyan válhatna profi maszkmesterré, ha már egyszer úgy hozta a sors, hogy fejberendezésének átalakításához ért a legjobban. Minek ide metamorfmágia vagy százfűléfőzet, ha van némi festéke és varázsereje? Bárki képe mögé bebújhatna idővel, csak tanulnia és gyakorolnia kell hozzá, s még élvezné is.
Miközben ezen a világrengető problémán agyal, szimplán átsétál a földön fetrengő Melodyn. Még a lábát is letörölgetné benne, ha a váratlan bukkanónak köszönhetően le nem ejtené cuccait a földre. Cifra, egyáltalán nem hölgyhöz illő káromkodást hallat, majd pálcáját az ismeretlenre irányítja. Ha kiütné, még akár az ő fején is kísérletezhetne – fut át az agyán. Valakin úgyis ki kell próbálnia a krémeket, amiket az ellopkodott alapanyagokból fog kikísérletezni a későbbiekben.
-Sokan ismernek itt az iskolában? – méregeti a lányt. Talán észre sem venné senki, ha eltűnne egy ilyen jelentéktelennek tűnő diák. Mennyi unalmas klón jár már ebbe az iskolába, meg sem lehet őket különböztetni, mind ugyanúgy néz ki! Ez már kihívás lenne a javából: kimaszkírozni a hölgyeményt, hogy úgy tűnjön, mintha érdekes ember volna.
-Kiraktak a házadból, hogy egy faviskó mögött alszol? – kérdi kissé lenéző stílusban. Szánalmasnak tűnik a BK területén csövezni.

Noel

smink

Remek. eljött otthonról, hogy végre egy kis – inkább nagy – teret kapjon, erre nem itt gyűlik össze az egész pereputty? Már csak az hiányzik, hogy apja, anyja, húga, a postás gyereke, meg mindenki idetolja a képét, és mind rellonos legyen. Apja akár házvezető is lehetne, édesanyja meg végre kikerülhetne a mugliövezetből… hm. Talán nem is olyan rossz ötlet! Kiirthatnák innen a sárvérűeket. No, jó, talán megtarthatnák őket személyzetnek. Képzeljük el a Czettner fiút, ahogy elébb felszolgálja a vacsorát, amit természetesen valamelyik testvére kóstolna elő, aztán – kesztyűben, mert mégse fogdossa már egy sárvérű – megmasszírozná a lábát. Úgyis mindig megfájdul nap végére szegény lábikója a különböző holdjárókban. Ennek ellenére sosem mondana le róluk, bár ma alig öt centivel növelte meg ilyen módon magasságát. Fekete bőr nadrágjához, s köldökmutogatós fehér pólójához a sminkelést sem vitte túlzásba. Mondhatni. Ámbár mostanában egyre többet foglalkozik arcának kimaszkírozásával, s a hozzá való krémek saját recept alapján történő kikeverésével. Még kezdő a témában, de ideje van bőven a kísérletekre; nem egy barátkozós típus, így a nap nagy részét úgyis egyedül elvonulva tölti.
Ez a mai nap persze más! Noel megígérte, hogy meghívja egy italra, ha összeülnek a csárdában. Miért is utasította volna vissza? Hiszen azóta nem beszélt érdemben kedves testvérével, hogy az otthon járt. Ha őszinte akar lenni magával, igenis érdekli, mi a helyzet a családjával; apja karakán jelleme kifejezetten hiányzik neki a lagymatag hétköznapokból. Ha valaki, ő biztosan nem egy unalmas egyéniség, s ráadásul olyan jól megértették egymást a nézeteikben. Nem hiába lett Nelli apuci pici leánykája. Talán ezért is érzi úgy, hogy bármit megtehet. Bármit. Tényleg.
Kicsapja a csárda ajtáját, s csontos alakjával méltóságteljesen - legalábbis annak szánva - végigvonul a helyiségen. Ahhoz képest, hogy csupán elsőéves, elég bátran mozog olyan helyeken, ahol nem kéne. A legkevésbé sem zavarja zsenge kora, és a tiltások, hiszen éppen lázadó korszakát éli. No, meg sminktudományával és magasságával simán elmegy mestertanoncnak is, így ha valaki nem ismeri, könnyedén át tudja verni egy kis szerencsével.
Esze ágában sincs a pult felé pillantani, még véletlenül sem volna annyira illedelmes, hogy odaköszönjön az itt dolgozónak. Pláne, ha Zsiga bá' ácsorog ott - hiszen az újabb ideérkezett rokon itt melózik, azt csicseregték a madárkák a kínpadon. Inkább elvonul egy viszonylag eldugottabb sarokba, ahol lepakolja hátsóját egy székre, lábait pedig felcsapja a másikra. Megigazítja a fülé mögé pakolt cigarettát, majd ujjaival az asztalon kezd dobolni. Egy jólnevelt férfinek nem illik késnie a megbeszélt találkozóról - mérgelődik magában.

Noel

Halvány mosoly kúszik arcára, amint Noel erélyesen bevágódik a képbe. Elegánsabban már csak egy túlsúlyos tüllszoknyás mamut érkezhetett volna nála. Éppen ezért Nellike a legkisebb erőfeszítést sem teszi annak érdekében, hogy megmozduljon.
- Csak abban az esetben, ha aztán a szádba tehetem őket – válaszol visszakézből, majd rúzsos ajkait dacosan összeszorítva tűri, hogy Noel elkobozza a bagarettát, elvégre mit is csinálhatna? Békés beszélgetésre jöttek ide, nem azért, hogy ripityára zúzzák Zsiga bá teljes munkahelyét. Az viszont tény és való, hogy a düh csak úgy forr benne: azt kívánja, bár egyetlen fiútestvére is begyulladna a cigaretta végével együtt.
- Idefigyelj, cicafiú! Ahhoz képest, hogy másodéves vagy, elég nagyra nőtt az arcocskád - egy apró legyintéssel söpri félre a füstfelhőt, mintha csak egy kellemetlenkedő vak vombatot akarna elhajtani maga elől. Hátradől, és lábát direkt Noel ölébe dobja, hadd egye a fene a drága nadrágja miatt.
- Ugyan, kedves bátyám, ne irigykedj. Ha szeretnéd kifestlek téged is; menne a szép hosszú hajadhoz, és a finom nőies kezedhez. Nem kéne tovább titkolnod a nemi identitásod - csontos alakját kihúzva dől hátra a székben, és révedő tekintettel bámul a pultban dolgozó rokon felé. Mennyi elcseszett Ombozi egy rakáson! Hogyan képes Zsiga bá úgy lealacsonyodni, hogy másokat szolgáljon ki pár knútért? Az Omboziknak meg kellene hágniuk a világot, nem holmi cselédmunkát végezni! S miközben arcára egyre inkább a rosszallás kifejezése ül ki, szinte meg sem hallja, mit mondd neki Noel.
- Hmm? - morran rá a srácra, tekintetét pedig végre elszakítja nagybátyjáról.
- Nem tudom, mit vagy úgy oda, családban marad az a pénz- vigyorodik el elégedetten. Tudja jól, hogy bátyja nehezebben boldogul édesapjukkal, ő maga viszont szinte bármit el tud érni a férfinál. Elég csak szidni kicsit a muglikat és a nyomorult sárvérűeket, hogy bebizonyosodjon apjuk számára, ő hirdeti leghívebben a felsőbbrendűségüket.
- Talán, ha rendes aranyvérűként normális nézeteket vallanál, apa is jobban becsülne téged - rántja meg a vállát teljes érdektelenséget sugallva. Elég önző ahhoz, hogy saját előnyös pozíciója jobban érdekelje bátyja rinyálásánál. Viszont annyi megértés még belé is szorult, hogy nagylelkűen meghívja Noelt a Sárától csórt lóvéból egy italra.
- Egészség! - koccintja poharát a másikéhoz, majd jóízűen belekortyol a vajsörbe, poharán hagyva rúzsos ajkainak lenyomatát. Pár percig némán tanulmányozza azt, mire végre reagál a hallottakra.
- Az én mindig optimista bátyám - horkan fel. Természetesen fogalma sincs, miről beszél a másik. Már megszokta, hogy úgy általában semmit nem tud testvéreiről, hiszen soha nem is kérdez semmit. Ha akarják úgyis elmondják, mi a répa van velük. Meg aztán az iskolában így is túl sokszor hallja a szent Ombozi nevet holmi ostoba fecsegésekben.
- Biztos nincs akkora szerencsém, hogy megmurdálj, és ne legyen jövő éved - sóhajt roppant együttérzően. Még vagy fél percig nézi összevont szemöldökkel a srácot, majd tekintetét égnek emeli, s kissé előre dől.
- Na, ki vele! Mi a rákról beszélsz? - kérdi kelletlenül. Nem az a lelkizős fajta, de mégiscsak a bátyja ül vele szemben, s a látszat ellenére egyáltalán nem gyűlöli annyira. Csak néha. De akkor nagyon. Egyébként pedig szerves részeként szerepel a világhódító terveinek.
- Milyen ostobaság az, hogy ha egyáltalán lesz jövő év?

Nolcsa

Először talán meglepődik egy hangyányit Noel túlzó testvéri szigorán. Ugyan ki tiltja már el a húgát az összes ellenkező neműtől? Oké, abban van igazság, hogy csak egy éretlen csitri, aki szerint roppant menő, és lázadásának éppen megfelelő módja, ha minél több fiúcskával kerül kapcsolatba. Mert attól bizony nagylány lesz. Szerinte.
De még van esély rá, hogy egyszer kinője. Egyszer. Addig is fapofával hallgatja végig a szentbeszédet - ennyi vakolat takarásában tényleg nehéz kivenni az érzelmeket -, majd először csak egy apró vigyor jelenik meg rúzsos ajkain.
-Világosabban nem is fogalmazhattál volna - biccent aprót, majd ujjaival összecsippenti alsó ajkát, és néhány másodpercig elgondolkodva bámul bátyjára. Aztán kitör belőle a nevetés. Egyáltalán nem fogja vissza magát a lármázással. Még ilyen ostobaságot! Noel is mindig túl tud tenni magán.
-Tudod, hogy bízhatsz bennem. Sosem tennék olyat, ami a te tetszésed ellen való. No, de a rellonosokban bízol-e? Hjajj… - látványosan felsóhajt. - Kár, hogy csak most mondod, ha előbb tudom, hogy ennyire ellenzed… - elégedetten megnyalja a szája szélét, mintha bizony valami finom étel emléke jutott volna eszébe. Aztán már csak türelmetlenül hallgatja a srác további fröcsögését. Mindent annyira a szívére vesz. Hihetetlen.
-Miért vagy ilyen érzékeny? Csak nem megjött? Elkísérjelek a mosdóba cserélni? - nem tehet róla, hogy folyamatosan beszólogat testvérének. Megszokás. És jól esik látnia, hogy úgy forr Noel agyvize, hogy majdnem minden testnyílásán dől kifelé a gőz. Hiszen az úriember is egy-két szóból fel tudja idegesíteni.
-Ne haragudj… mit is mondtál? - kérdez vissza a Zsiga bá’-t érintő témában, mintha valóban nem hallotta volna.
-Hogy a csapos nem ugyanaz, mint a cseléd? Melyik szinonímaszótárban kerestél rá? A muglikéban vagy a sárvérűekében? - mielőtt még agyvérzést kapna a témától, jó nagyot kortyol vajsöréből, és lehunyja szemeit. Megpróbálja kizárni elméjéből a szintén idegbajban szenvedő fiúcskát. Egyszer ki fogják nyírni egymást. Csak akkor hajlandó újra kinyitni szemét, s ezzel együtt száját is, mikor szóba kerül Noel távozása. Összeráncolt homlokkal hajol előre, miközben megrázza a fejét.
-Tudod, nekem van saját életem, nem szaglászom a tiéd után - még a gondolattól is felhorkant. - Hiába, mindig is romantikus alkat voltál, nem csodálkozom rajta, hogy gyertyát csináltál a toronyból - vonja meg a vállát. Mondjuk ez jó móka lehetett. Igazán szólhatott volna előtte, hogy az unikornis vágtatna el vele a naplementébe!
-Nem. Egyáltalán nem értem, miről magyarázol. Azt nem fogom fel, miért igyekszel javítóintézetbe. Tán beléd verik a rendes aranyvérű felfogást? Akkor még én is helyeselném, egyébként pedig... - kihúzza magát, mintha egy karót nyomtak volna le a torkán. Mi ez a játék?
-Előbb csak mondd azt a kérést, utána meglátjuk. És nem, nem vigyázok a kiskutyádra, ha erről lenne szó... - sejtése sincs, mit akarhat pont tőle a bátyja, mikor ott van Sára a szívességekre, de már most nem tetszik neki a feladat.

Sanya *.*

Csendesen ücsörög egy üst mellett, körülötte mindenféle sminkes kellék. Alapozók, festékek, rúzsok; mintha egy királylány álmába tört volna be. A különbség annyi, hogy hölgyünk komoly munkában van éppen, és egy cseppet sem hasonlít holmi királykisasszonykákra fekete bőrnadrágjában, áttetsző - szintén - fekete felsőjében és erősen kimázolt arcával. Egy bájitalos könyvet lapozgat pálcájával baljában, és próbál rájönni, mivel érhetné el, hogy alapozója bármilyen bőrszínhez tökéletesen illeszkedjen. Tegnap már sikerült kikotyvasztania egy átlátszó gélt, és rögtön ki is próbálta egy - a folyosón elkapott és megfélemlített - kislányon. Az az apró malőr pedig egyáltalán nem érdekli, hogy szerencsétlen kis levitás tiszta kiütés lett tőle. Legalább már tudja, hogy jó úton halad, már csak ezzel a ragyaszórással kéne kezdenie valamit. A legnagyobb probléma az, hogy tesztalanyairól nem mondható el a lelkes önkéntesség, és kezdi unni a folyamatos siránkozást. Ráadásul nem egyszerű hasznos infókat kiszedni azokból a reszkető ostobákból. Mi más választása lett volna, mint idehívni nővérét? Apropó, Sára! Igazán szedhetné a lábát, elvégre Nelli sem ér rá egész nap. Természetesen még ő morog magában, mert neki szabad. Az egyáltalán nem érdekes, hogy nővére tesz neki szívességet azzal, hogy idefárad, ráadásul nem is tudja, miért. Tulajdonképpen akár azt is hihetné, Nelli kinyírt valakit, és kell a segítség a hulla eltüntetésében. Ez sem volna egy meglepő opció.
Összeráncolt homlokkal szór bele pár csipet őrölt cickafarkat a főzetbe, mikor Sára megérkezik, akár elefánt a porcelánboltba. Először válaszolni sem hajlandó neki, gondolván, csak van nővérének annyi agyacskája, hogy beljebb topog, de rá kell jönnie hamar, hogy tévedett. Szemforgatás.
-Itt! - még arra sem méltatja a lányt, hogy felnézzen, csupán egy hanyag kézmozdulattal int maga mellé, hogy Sára méltóztassék leülni.
-Eltévedtél? Vagy negyed órája írtam neked a levelet - jegyzi meg halkan, s végre ráemeli tekintetét a hölgyeményre. Aranyat érdemelne súlyemelésből.
-Mindegy. Nem számít. Kell a segítséged - megkérdezhetné, hogy Sára egyáltalán hajlandó-e belemenni, de Nellikét a legkevésbé sem izgatja a véleménye.
-Ne félj, meg sem kell moccannod, úgyhogy még te is képes leszel rá.

Omnomnom

Ahogy Nelli sértései lepattannak Sáráról, úgy ez fordítva is teljesen igaz. Elvégre testvérek, ez pedig… kisebb évődés csupán kettejük között, nem vérre menő játszma. Hölgyeményünk nehezen viseli el rokonságát, de valahol - nagyon - mélyen azért szereti őket. Igaz ez Sárára, de még Noelre is.
-Még egy körmöt sem tudsz gyorsan és szépen kifesteni - jegyzi meg egy pillantást vetve a felmutatott kacsóra, apró kis gúnyos mosollyal ajkain.
-Hogyan engednek így mások a bőrükhöz? Egy mugli óvodásra előbb bíznám a tetoválásom. Szedd már össze magad! - dorgálja meg nővérét. Csapzott külső, béna körmök, mintha egyre lejjebb adná ez a lány. Szemforgatva fordul vissza az üsthöz, és csontos kezével maga felé legyezi a benne kavargó folyadék fanyar illatát. Egészen hasonlít a tegnapihoz. Ez vajon jó, vagy inkább rossz jel?
-Cserébe? Sára! Mindig csalódnom kell benned - horkant fel. - Hol marad a családi összetartás? - összehúzza szemöldökét, és pálcájával Sanya felé bök. - Apánk nem lenne túl büszke rád, amiért megpróbálod zsarolni a saját véred - mondja ezt annak biztos tudatában, hogy ő apuci kedvenc kicsi leánykája. Ebből rengeteg előnye származott az évek folyamán, főleg a Noellel folytatott vitái során volt mindig döntő édesapjuk szava, aki persze mindig Nelli oldalára állt. Közös mugligyűlöletük által igen szoros kapcsolat alakult ki kettejük között, bár Nellike részéről ez a leginkább csupán érdek.
-Jó, legyen. Visszaadom a pénzed, amit a múlthéten vettem kölcsön. Megfelel? Vagy megígérem, hogy legközelebb, mikor megkérsz, hogy küldjem el a Noelnek szánt leveled, nem a tűzbe dobom - nemtörődöm módon von vállat. A múltkor tényleg elégette azt a pergament, mert… mert éppen nem volt kedve a bátyjával foglalkozni. Különben sem futárszolgálat ő, hogy akár a bagolyházig elsétáljon.
-Ebből alapozó lesz - elégedett mosoly jelenik meg arcán. Roppant büszke sminkelési tudományára és saját készítésű kencéire, amikkel néha hajmeresztő fejeket tud varázsolni magának. És mivel a legtöbb idejét kísérletezgetésre szánja, egyre profibb dolgokat talál ki.
-Magamon nem próbálhatom ki, mert már van rajtam smink. Te pedig úgysem foglalkozol magaddal, tulajdonképpen szívességet teszek, hogy rendbe rakom a fejed - roppant nagylelkű. Roppantmód.
-Noelről tudsz amúgy valamit? Meddig élvezhetjük még a szabadságot nélküle?