Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Süti Emmával
:: öltözék ::

Olyan új volt minden. Először ijesztő, igen, és furcsa, szokatlan. Hogy kerül ő ide? Miért van itt, eddig soha nem volt ilyen környezetben. A "környezetváltozás", ahogy a szülei emlegették, de Adél azt hitte, hogy olyan helyre mennek, ahol folyton nagyon meleg van, vagy épp nagyon hideg, de maga a környezet, mint időjárásilag nem is igazán változott. Szóval, egy újabb szó, amit a felnőttek bénán használnak - állapította meg magában.
Még iskolába is beíratták, egy csomó körülbelül egykorú gyerek vette körül egyik pillanatról a másikra, és annyira igyekezett jól megnézni őket, hogy észre sem vette, hogy a haja elkezdett kifakulni, míg oda nem jött hozzá az egyik nevelő néni, és addig nyugtatgatta, hogy nincs mitől félnie, míg vissza nem barnult teljesen. Ezek után kinézte magának az egyik legtávolabbi asztalt, és onnan pislogott. Emiatt persze az az érzése támadt, hogy biztos nem fog jól hallani, ezért előrement az első sorba. Miután itt pedig arra eszmélt rá, hogy krétapor mehet a ruhájára, és mindenki látja őt, megint hátra ment a leghátsóba, ahonnét ugyanazon okból, mint először, hamar előre is jött megint. Ezzel még egy darabig elszórakozott, a végére már jókat nevetett azon, hogy milyen gyorsan tudja megtenni a távol a leghátsó, és legelső asztalok között, végül aztán leültették középtájékon, ahol duzzogva morgott egy darabig.
Délután aztán az utolsó óra végén a Emma néni jött oda hozzá, akiről már ki lett okosítva, hogy nem ám csak egy olyan Emma néni, hanem egy olyan, aki Botusnak a párja. Így aztán nem lepődött meg, mikor óra után elkérte őt, sőt, még örült is, mert Emma néni aranyos volt, örült, hogy ő Boti párja, és nem valamelyik másik tanító nénit választotta. Bár ők is aranyosak, csak nem annyira, mint Emma néni.
Miután elhagyták a sulit, Emma a kezét nyújtotta Adél felé, pont úgy, mint aki meg akarja fogni, így aztán Adél kicsit bizonytalanul, de odanyújtotta neki pracliját. Még csak anyukája fogta meg eddig a kezét, így picit megszeppenve lépkedett utána, és ezért nem is szólalt meg, míg nem kapott egy kérdést.
- Tényleg? - kérdezte hirtelen vigyorra húzva száját, mikor is meglátta a választékot az üzletben, ahová betértek. - Minyont akarok! Ugye van minyon? Mármint nem akarok, csak szeretnék, mert akarni nem szép, de ugye van minyon?
Emma kezét szorongatva, kicsiket ugrálva nézegetett körül, hátha kiszúr valakit egy minyonnal. A fenekén se nagyon tudott megülni, miután az egyik asztalt elfoglalták.
- Tudja, hogy itt vagyunk? Vagy van olyan radarmicsodája? Azt tudtad, hogy a denevéreknek is van radarmicsodájuk? Csak rikkantanak egyet és máris tudják, hogy van-e valami előttük, amire felkenődhetnek, és akkor nem fognak felkenődni. Már persze, ha időben rikkantanak. Boti is tud rikkantani? Nehogy nekimenjen az ajtófélfának - jót nevet a gondolaton, majd elgondolkodik, hogy is tetszik itt neki.
- Tetszik.. tök jó, hogy itt mindenki varázsló meg boszi, így senki sem fog sokkot kapni, ha... - picit elszontyolodik, a hajába kapaszkodik és a cipője orrát kezdi bámulni néhány pillanatig, de közben azért folytatja: - És szép is minden, nincsenek büdös mugli autók meg ilyenek. És láttad már a játszóteret?
A gondolatra máris felvillanyozódik, és eszébe jut még másik két hely, ami nagyon tetszik neki. Nem beszélve a ...
- És van vidámpark is! Apa azt mondta, elvisz, de még nem ért rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Süti Emmával
:: öltözék ::

Minyon a tányéron, tányér a kezében, és hamarosan Boti is megjön. Nem is kell most egyéb, hogy felhőtlen legyen a boldogsága. Lehet, hogy ez a környezetváltoztatós dolog nem is olyan butaság - gondolta, miközben mit sem törődve holmi villával, kézbe vette a sütijét, és jókorát harapott le belőle. Jóízűen nyámnyogva pislogott vissza a tanárnőre, aki sejtéseit osztja épp meg vele arról, hogy a bátyja milyen módszerrel is követi Emmát. Arról hallotta suttogni a szüleit, hogy a varázslás nem Botond asztala - noha azt nem értette, miért nem -, ellenben a bájitalokkal kiválóan bánik, szóval Emma gondolata talán nem is állhat messze a valóságtól. Adél legalábbis készséggel elfogadja. Még a rágást is abbahagyja egy pillanatra.
- Olyan nekem is kell! Megitatom anyuékkal, és akkor tudni fogom, ha jönnek értem, és el tudok bújni előlük. - Remek tervnek tűnt, el is határozta, hogy kinyúzza bátyjából a bájitalt.
Aztán valahogy csak sikerül egy kis szomorúságot csempésznie magába, mikor felidézi, miért is költöztek tulajdonképpen ide, de Emma hamar igyekszik jobb kedvre deríteni, és mindkettejük szerencséjére sikerrel is jár.
- Bokán is rúgnám az összest, aki meg akarná enni Emma nénit! - jelenti ki harciasan, és még egy elszánt arcot is vág, hogy lássa tanár nénije, hogy mennyire komolyan gondolja. - Amúúgy, igen. Örült, azt hiszem - bólogat, és a szájába tömi a maradék minyont is. Megrágcsálja, és lenyeli, közben pedig bólogat, készül a következő válaszával is. - És már azt is megígérte, hogy becsempész valamikor a kastélyba, képzeld csak!
Megint izgalom ül ki arcára, acélszürke szeme pedig hirtelen élénkebb kék színt ölt, úgy néz ki néhány pillanatig, mint egy üst, melyben bájital kavarog, aztán egy újabb hozzávaló átszínezné. És a lehetőség, hogy még több időt tölthet Emmával, iskolaidőn kívül is, csak még többet dob jókedvén. Sűrűn bólogat, és vigyorog hozzá.
- De mennyire, hogy szeretnék! Anyuék veled biztos elengednek! Vagy majd addig hisztizek, míg kénytelenek lesznek - teszi hozzá elmerengve. Szülei sokat megtesznek azért, hogy Adélt ne érjék komoly érzelmi hatások, szóval egy hiszti lehetősége biztosan elrettentő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

:: öltözék ::

Ismét kicsit bánatos képet vág, de amúgy is megfájdulna az arca, ha folyton vigyorognia kéne. De ettől függetlenül nem örül, hogy Emma szerint bátyja nem segítene neki elbújni szüleik elől. Hát hol marad a testvéri összetartás? Jó, ezeddig nem volt sok alkalmuk sem gyakorolni az ilyesmire, de akkor is csak testvérek, ha mondjuk sose találkoznának, ez ilyen vér kötelez dolog, vagy micsoda.
- Az még nem verekedés, ha jól bokán rúgom az Emma nénivel gonoszkodókat, csak akkor, ha ő vissza tud rúgni, amire én megint rúgnék, vagy ütnék, vagy ilyesmi, de mivel az első rúgásomtól földön marad, ez nem verekedés, hanem káó! - összegzi elméletét, hogy miként is tervez fellépni a kedves tanerő megevésére kísérletet tévő illetők ellen. - Attól is biztosan meglágyulna.
Persze nem ilyen agresszív egyébként Adélka, csak a szája nagy, de azért fontosnak tartja, hogy mutassa, mennyire is szereti Emma nénit.
- Jó - bólint aztán lelkesen a szülei meggyőzését illetően. Neki ritkán sikerül, így ha ebben segítik, az csak jó. És szeretne minél többet a póráza nélkül lenni, épp ezért kapva kap az ilyen lehetőségeken, mint a kastélyba látogatás, vagy egy játszóterezés Emmával.
A következő pillanatban aztán nyílik az ajtó, ami önmagában még nem túl érdekes, megtette már az elmúlt percekben párszor, és Adél mindannyiszor odapillantott szeme sarkából, de eddig csak nála pár évvel idősebb diákok jöttek be nevetgélve, vagy hangosan tervezgetve, hogy milyen finomsággal is rontsák el ma a gyomrukat, és kínozzák fogaikat. Ám ezúttal egy magas, vékony, fiatal férfi kukkant be, és kezdi tekintetével a vendégeket vizslatni. Adél lelkesen integet neki maszatos kezével, de enélkül is kiszúrja őket, és csakhamar ott is találja őt maguk mellett, és a szék szabadságáról érdeklődik, de hamar mosolyra is húzza ajkait.
- Szabad, mint a madár! De szárnya nincsen, különben még kirepülne a boltból, és nem tudnának hová ülni a vendégek - árulja el a titkot Adél bátyjának, aztán vág egy fintort, mikor Emmával összepuszilkodnak a szájukon.
- Hé, én is itt vagyok! - Nem mintha nem lehetne észrevenni őt, elég hangos hozzá, hogy ezzel a ténnyel az egész cukrászdában mindenki tisztában legyen.
Emma aztán fel is pattan, hogy hozzon valamit Botinak, bár, hogy rántott húst hol látott, azt nem igazán érti Adélka.
- Én kérhetek még minyont? - szól Emma után kérlelően. Szüleitől bizonyára nem kapna, mert túl sok cukor, és nem lehet majd lelőni este, de nem Emmának kell őt ágyba tuszakolnia, szóval talán ő nem aggódik emiatt.
Bátyjára pislog, és egy pillanatig zavartan az ajkába harap. Nem nagyon volt még vele kettesben, és azt hitte, erre nem is kerül sor addig, amíg fel nem néznek a Levita toronyba.
- Szia. - Ennyit mond csupán, aztán egyszerűen ráfüggeszti tekintetét Boti arcára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Na azért mindennek van egy határa! Például ennek a rettenetes időjárás-ingadozás elviselésének. Mert, hogy Adélnak kezdett kicsit elege lenni az esőkből, melyek csak úgy egyik pillanatról a másikra megtámadták az utcán. Bizony, biztosan kimondottan rá pikkelve fújtak gyülekezőt azok a fránya felhők, és kezdtek bele módszeres köpködésükbe (vagyis elkezdett esni az eső) a nap folyamán már vagy harmadszor, hogy aztán a következő órákat átadják kollégájuknak, a Napnak, aki pedig lelkesen sütött, de úgy, hogy meg lehetett tikkadni. Ebből a furcsa kettősből aztán olyan fülledt, és nedves levegő keletkezett, amit ha valaki, hát Adél nagyon, de naaaaagyon nem tolerált. Haja nem viselte túl kedvezően, azt pedig a lány viselte még kevésbé kedvezően.
De nem kuksolhatott otthon, amúgy sem tudott volna magával mit kezdeni, és szülei kiparancsolták a házból a levegőre. Persze mikor jöttek a felhők, akkor már hiába nézték, felbukkan-e a sarkon, hogy visszaiszkoljon a házba; a szabadság az szabadság, és Adél kihasználta a mozgásterét, amit a falu területe jelentett.
Tetszett neki az új rend: régen, még Tatabányán szabályosan rejtegették, mint valami mumust, de aztán a "környezetváltozás" magával hozta azt is, hogy végre hagyták kicsit egyedül is barangolni. Persze nem túl messze, és nem túl sokáig, de a kislánynak már az is hatalmas dolog volt, hogy egymagában végigmehetett az üzletsoron. Persze némelyik üzlet elől elhessegették, hiszen felnőtteknek szánt portékával kereskedtek, de máshol mosolygós, kedves emberek fogadták. A többség már névről ismerte, és ő is egyre több falusit tudott már beazonosítani.
A cukrászdában is járt már párszor azóta, hogy Emmáékkal beültek ide. Sőt, azóta törzsvendégnek számított, és a legtöbb alkalmazott már készítette is neki ki a mignont, mikor meglátta. Ezúttal azonban nem édes szája vezette ide, egyszerűen csak nem akart megázni, és megcélozta a legközelebbi ajtót. Ahogy betette maga mögött, már hallotta is, hogy odakint rákezd a zuhi. Levette napszemüvegét, melynek már igazából odakint se volt sok szerepe, és nagyot szippantott a levegőbe. Végtére is.. ha már itt van, ehetne is egyet.
Beállt a sorba, és nekiállt nadrágja zsebeit kiforgatni. Minden egyes üres zsebet egy-egy nyögéssel kommentált, és közben haladt előre.
- Nemár. - Eképp foglalta össze véleményét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Sok zsebes nadrágot húzott, így bőven volt hova tennie a cukorkát, a kulcsát, meg az üveggolyóit is, amikből rendszeresen elhagyott (persze nem direkt) itt-ott párat, hogy aztán valaki egy hangos nyekkenéssel elessen benne. Ilyenkor mindig lelkesen ment, hogy visszakérje a üveggolyót, de egy idő után leszokott róla, miután megpróbálták több ízben is nyakon csípni érte.
Most megvolt valamennyi golyó, de pénz után hiába forgatta a zsebeit. Pedig máris annyira ráhangolódott az édességekre! Cukormáz, finom marcipán, itt-ott egy kis hab a tetején, és persze mindenféle krémek, töltelékek, amerre csak ellátott. Még fagyi is volt, bár egyik-másik rekeszből már jókora adagok hiányoztak.
Miután hangot is adott nemtetszésének a zsebei tartalmát illetően, búspanda tekintettel fordult a pult mögött dolgozó fiatal nő felé, de sajnos új volt, olyan, akivel ő még nem találkozott, így annak esélye, hogy majd a két szép szemére kap sütit, kissé csökkent.
Már épp egy alternatív ötleten dolgozott agyacskája, mikor egy fiú lépett mellé, és megszólította. Nem lehetett túl sokkal idősebb nála, de elég magasra nőtt máris, az biztos. Adél pislogott kettőt rá, aztán gyorsan elfordult.
- Anyukám azt mondta, ne álljak szóba idegenekkel - közölte az előtte álló tarkójával. Igazából anyukája idősebb férfiakkal kapcsolatban beszélt neki erről, és hogy bármi finomat is akarnának venni neki, vagy mutatni valamit, ne hallgasson rájuk, hanem fusson el onnan. Ez a fiú felajánlotta, hogy vesz neki sütit, és ez elég csábító gondolat volt, és nem volt nagy bácsi, szóval lehet, hogy rá nem vonatkozik a dolog. Anyukája nem beszélt arról, hogy a fiúkkal mi a teendő. Csak arra kérte egyszer, hogy ne bántsa őket annyira. De ezt azért, mert Adél egy vele egykorú fiút jól megcsapkodott, miután az megfogta a haját.
- Mugli pénzt itt úgyse fogadnak el, itt csak a varázssuska jó - pislantott vissza egy pillanatra a papírpénzekre utalva. Találkozott már velük, hiszen Tatabányán szülei ilyenekkel fizettek. Adél nem is értette, hogy egy darab papír hogy lehet értékes. Bezzeg a szépen csillogó knútok, és sarlók! Azok szépek. Azokról tudta, hogy jobban kell vigyáznia rájuk, mint az üveggolyóira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Milyen egy béna helyzet! Végre engedik kicsit egymagában kódorogni, és erre nincs nála egy knút se, hogy (v)egyen valamit! Persze eszébe juthatott volna előbb is, felmarkolhatott volna párat a konyhában lévő edénykéből, vagy kérhetett volna anyjától-apjától, mielőtt lelkesen kirontott az ajtón, de úgy, hogy az visszaverődött a falról.
És most itt áll a zsebeit forgatva, odakint meg mindjárt zuhog az eső. Béna eső! Béna pénz! Béna.. béna!
- Oda tényleg nem akarok - pislogott hátra az üzlet széles ablakán át au utcára, melyet máris milliónyi öngyilkos hajlamú nedvesség kezdett pettyezni.
Megint rápillantott a fiúra, aki meglehetősen ragaszkodni látszott hozzá, hogy meghívja őt valamire, Adél pedig hasonló mértékben szeretett volna hozzájutni ahhoz a süteményhez.
- Adél vagyok! - nyújtja felé a kezét hirtelen. Egyébként nem lenne jellemző, hogy szóba elegyedik fiúkkal, de ez az itteni édességet ajánl neki, kár lenne kihagyni a lehetőséget. Ráadásul ha végre bemutatkozna, már nem is lenne idegen, és akkor aztán nem lenne baj, ha beszélne vele, és kiválasztana egy.. vagy két süteményt. Esetleg ötöt. De ne legyünk mohók.
- És olyan rózsaszínt! - mondja, és másik kezével a mignonok felé mutat.
Persze nem szép dolog visszaélni az ilyen kedves gesztusokkal, de Adél hajlamos nem a legszebben viselkedni, így aztán hozzáteszi - a kezével is mutatva -, hogy rögtön hármat kér, mert hát ugyebár egy süti nem süti, két süti fél süti, három süti egy süti, de ugye egy süti az nem süti...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Ez a bemutatkozósdi nem az ő kenyere, az világos. Megrázogatja a a fiú kezét, de közben másfelé nézelődik. Azért a neve nem kerüli el teljesen a fülét, érti ő, csak nem érdekli annyira, hogy rendesen megjegyezze.
- Vidor? Mint a törpe a Hófehérkében? - Előre engedi a fiút, hogy rendelhessen, és vágyakozva nézi a sütiket, amiket az eladó tányérukra halmoz.
Amint megvan, és Mathias is könnyít kicsit zsebén, Adél sietve utat vág az ő példájukat követő, eső elől bemenekült emberek között egy üres asztal felé. Már nem sok van, de az egyiktől épp feláll egy enyelgő párocska, így aztán a kislány kissé fintorogva, de lehuppan az egyik székre, szemben a fiúval, és persze a finomsággal, amit hoz.
- Háromra! - vágja rá, és már nyúl is az elsőért. Teli szájjal jut eszébe először, hogy mit is mond neki édesanyja állandóan arról, hogy illik megköszönni, ha kapunk valamit. - Köffi!
Igyekszik azért illendően, nem szanaszét morzsálva az asztalt tömni magába a mignont, de olyan finom, hogy alig győz közben mosolyogni. Ez kicsit megnehezíti a rágást, meg úgy a beszédet is, ha épp szóval akarná tartani valamiért őt Vidor, aki nem is törpe, sőt, kimondottan magas.
- Már majdnem tizenkettő vagyok - feleli, noha nemrég múlt tizenegy. - Itt lakom a szüleimmel a faluban, csak elfelejtettem.. mármint ők elfelejtettek adni nekem pénzt. Hát nem hihetetlen!? Akár éhen is halhatok! Bár most már nem annyira.
Egy újabb sütit kap fel, és kezdi rágcsálni. Ezt már kicsit lassabban, nehogy aztán túl hamar elfogyjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ahogy teltek-múltak a napok, hetek, Adél egyre többet és többet fedezett fel a faluból. Egyre kisebbnek érezte, saját magát pedig egyre magabiztosabbnak.
Már tudta, merre van a posta, ha baglyokat akar simogatni, ismerte az utat a csárdához, ha dölingélő embereken akart kacarászni, és azt is kifigyelte, hogy időről-időre ugyanazok az emberek elő- és felbukkannak ugyanott, nagyjából ugyanakkor. Mentek intézni a dolgaikat, ki-ki ment a bevásárló körútjára, az iskolából pedig néhány hetente jöttek a szabad hétvégéjüket Bogolyfalván tölteni.
Nekik biztos izgalmas volt még a falu, mert nem látták mindennap, de Adél már kicsit kezdte unni az ittlétet. Boti elfoglalt volt, ritkán ért rá felvinni őt a kastélyba, és szülei is dolgoztak, bár anyja inkább a házzal volt elfoglalva, és a lábatlankodó Adélt folyton kiküldte játszani.
Játszani. Na persze. Kivel? A legtöbb korabeli nem normális. Még Zellerke a legjobb arc, de őt meg utálta.
De aztán jött az ihlet. A falut már ismerte, a lakóit azonban kevésbé, csak a boltosokkal ápolt köszönőviszonyt, mert hát ők mindig kérdezték, mit kér, és hát illik velük szóba állni, nem ám csak úgy rábökni arra, ami kell. De nem csak eladókból állt a kis község, hanem lakókból is, sőt, belőlük több volt. Adél így hát elhatározta, hogy mindenkivel lepacsizik. Jól meg is örült magának, hogy milyen jó fej, és már fordult is be a Bogoly lakósorra, mely a falu lakóházait sűrítette össze.
Sorra bekopogott mindenhová, bemutatkozott, néhányan mondták neki, hogy nem vesznek sütit, mire Adél csak pislogott, hogy ha lenne sütije, biztos nem adná el, aztán ment tovább.
Egy ódon, régi, gondozatlan kerttel övezett ház volt a következő, mely a közeli erdő benyúló fái között bújt meg. Behúzott függönyökkel, látszólag elhagyatottan állt, annyira nem adta jelét életnek, hogy még a madarak is elkerülték a levegőben.
Persze mit érdekelte ez Adélt, ő nem madár.
- Hahóóó, csóóókolooom, helllóóó, van itthon valakii? - kiabált jó hangosan, két kézzel dörömbölve az ajtón. Pont, ahogy eddig az összes háznál. Nem mindenki volt vele kedves, de ez nem változtatott a kislány stratégiáján valamiért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Semmi válasz. Milyen dolog ez? Nem azért jött végig az utcán, hogy aztán ne kapjon választ ennél a béna háznál!
- Hahóóóóóóóóóó! - Újabb próbálkozás, újabb sorozat dörömbölés az ajtón. Még mindig semmi.
Pedig eddig olyan jól ment. Megismerte Maris nénit, Gergőt, az egyik bácsi rácsapta az ajtót, így ő Goromba bácsi lett, és ott voltak az ikrek is, akik tök vicces módon fontosnak tartották, hogy együtt nyissanak ajtót, hogy meglepjék a gyanútlan látogatót. Na, nekik már elfelejtette a nevét, de sebaj. Aztán volt egy Lori is, meg Véda néni, aki Emma kollégája volt, és állítólag leharapta a kezét egy sárkány, de aztán visszanőtt. Neki nagyon klassz kapuja volt, húú!
Szóval már egész sokakkal megismerkedett, egész jól állt a művelete, egészen büszke is volt a teljesítményére. Még a nagylányok sem ismerkednek ilyen gyorsan, mint ő!
De most hiába dörömböl ezen a béna ajtón, senki nem moccan.
- Naaa! - bosszankodik, és csípőre teszi kezeit. Ez nem járja. Ő csak kedves és udvarias szeretne lenni, az a minimum, hogy az itt lakó is rácsapja az ajtót, mint Goromba bácsi.
Az egyik ablakhoz sétál a verandán, és megpróbál belesni a házba. Elég alaposan be van húzva a függöny, így nem igazán látni semmit. De azért a biztonság kedvéért bezörget az ablakon is, mielőtt keresne egy másikat. Itt már több szerencséje van, egy vékony csíkban belátni a házba. Úgy néz ki, mint amit felforgattak. Lehet, hogy a lakója már rég meghalt, és ott van valahol a sok szemét alatt.
Akkor nem árthat, ha még egyszer megpróbálkozik az ajtóval, a halottakat úgyse lehet felverni. Azok végtelen álmot alszanak, ahogy anyukája mesélte.
- Ugye nem halt meg? Hahóóó! - kiabál ismét, jó alaposan megzörgetve szegény ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Miért olyan nehéz egy ajtót kinyitni? Persze ha nincs itthon az illető, az úgy megérthető lenne, hogy nem nyitja ki neki, de ez az eshetőség csak aztán jut Adélnak eszébe, hogy végre-valahára mozgást hall a házból. Meg is pördül gyorsan, és visszasiet újból bezörgetni az ajtón, hogy világossá tegye, ő bizony még mindig itt van.
- Hallom ám, csóókolom! - mondja, majd gyorsan elhallgat, mert torokköszörülés majd néhány alig hallható, rekedtes hang szűrődik ki a házból. A lakója ott áll valahol az ajtó mögött.
- De hiszen csak most jöttem! - méltatlankodott Adél. - Nem lehetne, hogy egy kicsikét később távozok?
Nem annyira tetszett neki, hogy egy ajtóval kellett kiabáljon, elvégre az ajtók olyan laposak, uncsik, és még csak nem is válaszolnak neki. Szálkás természetük van, ráadásul azt hiszik, ők a kemények, pedig a faltörőkosok azok.
Persze Adél faltörőkost sem ismert, pedig most jól jött volna egy ilyen ismeretség, mert úgy nem kellett volna tovább csevegnie az ajtóval, azok ketten elszórakoztak volna a kossal, ő pedig végre bemutatkozhatott volna a ház lakójának.
Ezen fura gondolatmenet végére érve az ajtóhoz hajol, és fülét rátapasztva hallgatózik.
- Ki tetszik nyitni? Csak szeretnék bemutatkozni. Itt lakom én is nem messze, nemrég költöztünk a faluba. Tudja, ide fogok járni, mármint az iskolába, csak még azt állítják kicsi vagyok, pedig nem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Eddig legalább mindenki ajtót nyitott neki, de ennek a háznak a lakója nem mutat rá hajlandóságot, Adél kérdésére is egyszerűen nemmel felel. A kislány meg is hökken.
- De miért? Nem koptatom ám el a verandáját, meg amúgy is elég rozoga már.
Nem biztos, hogy ezzel jobb belátásra bírja az ajtónyitással kapcsolatban, hacsak nem az a célja, hogy addig bosszantsa, míg a férfi ki nem jön, hogy elkergesse. Még az is jobb lenne, mint az ajtajával cseverészni.
Tovább fülelt hát, az ajtóhoz hajolva, készen rá, hogy elugorhasson, ha az végre kinyílik, ám erre hiába várt. Az ajtó túloldalán álló illető morcosan, fáradtan magyarázta tovább, hogy bizony nem engedheti be, és egyébként is, éppen aludt.
- Ilyenkor? Nem tetszik kis pis.. kis.. szóval kisgyereknek hangzani, hogy délutáni szunyókára kényszerítse az anyukája.
Hogy ő azokat mennyire utálta! Ki a nyavaja akar fényes nappal aludni! Akkor játszani kell, nem húzni a lóbőrt. Az úgyis csak nyihaházna tőle, nincs is nagyon értelme húzni a ló bőrét, nem igaz?
- Amúgy is, hogy érti, hogy nem nyithatja ki? Megtiltotta a mamája? Vagy nem tudja, hogy kell? Ha be tetszik engedni, szívesen megmutatom, hogy kell kinyitni - mondta lelkesen, egyáltalán nem gúnyosnak szánva szavait. Egy kicsit átgondolatlanok voltak csak, de ártatlanok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Pedig igazán nem lehet olyan nagy dolog kinyitni ezt az ajtót, gondolja Adél, hiszen nem tűnik azért annyira nagyon rozogának. Meg aztán ki hallott már ilyet, de tényleg, hogy egy felnőtt ember átalussza a napot? Ezt hívják naplopásnak, nem? Bár Adél nemigen értette, hogy lehet ellopni a napot, ha az illető csak fekszik valahol. Mert ellopni egy egész napot, vagy akár a Napot elég komoly munkának hangzik.
- Akkor meeeeg? - toporog egy sort, de aztán a ház lakója tovább ecseteli, miért is kényszerül szegény lány tovább cseverészni egy béna ajtóval.
Milyen magyarázat ez? Nem bírja a napfényt? Adél leveszi a napszemüvegét, és megkocogtatja vele az ajtót.
- Odaadom addig a napszemcsim, az úgy nem jó? Nincs is annyira nagyon világos itt ám. - Fene tudja miért, nagyon eltökélt, hiszen eddig valóban sikeres volt, és még egy csomó ház van hátra, nem is az, hogy a legvégén bukik bele a küldetésébe.
- Az a baaaaj, hogy én éjszaka nem jöhetek ám el otthonról, szóval olyankor nem tudok jönni látogatóba.
Újból megkocogtatja az ajtót a szemüveggel, de aztán elhúzódik tőle, és felfújja magát. Szó szerint: arca puffadni kezd, ujjai is apró kolbászokká válnak.
- Netessékmárcsinálniiiii! - mondja, és ismét emeli kezét, hogy zörögjön, noha tudja, hogy a férfi ott áll az ajtóban. Ellenben észreveszi felpuffadt kezét, és felsikolt. Már megint átváltoztatta magát!
Leguggol és előre-hátra ringatva magát próbál megnyugodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Na tessék! Most aztán megcsinálta! Adél egész idáig derűs, és lelkes volt, küldetése, hogy megismerkedik az egész lakóutcával teljesen rendben ment, és most ilyen béna kifogással valaki teljesen elszúrja neki. Ugyan ki ne bírna ki egy kis napfényt? Talán vámpír, vagy micsoda? Ekkora butaságot, a vámpírok kastélyokban élnek, nem ilyen rozoga, ócska házakban!
Eluralkodik rajta a bosszúság, mérge felfújja őt, és bármilyen sokszor is megesett már, a kislány egyszerűen képtelen megszokni ezt. Nem akarja, hogy meglássák, torzszülöttnek nevezzék. Épp elég tudni, hogy az, mástól nem akarja hallani vagy a szemükben látni. Most már nem is akarja, hogy a férfi kinyissa az ajtót.
- Igen, jól! - kiabálja a könnyeivel küszködve, miközben ujjait figyeli. Nem nagyon mutatnak hajlandóságot egyelőre, hogy visszaváltozzanak.
- Bár mit érdekli magát! - szalad ki a száján, miközben arcát törölgeti. Az is puffadt, ez pedig csak méginkább megrémíti. Felnyög és úgy összehúzza magát, amennyire csak képes.
Valami vidámra, kellemesre igyekszik gondolni. Elképzeli például Zellerkét, hogy kikap az anyukájától, aki tök jó fej, Adél nem is érti, hogy lehet ilyen kis idegesítő gyereke. Aztán Emmára gondol és persze Botira, és Dol nénire, aki szintén nagyon kedves volt vele, pedig jó kis galibát csináltak a Levita konyhában.
- Elmegyek. Sajnálom, hogy zavartam - mondja végül, és feláll. Megtapogatja arcát, és ajkába harapva körülnéz. Normálisnak tűnik, elmúlt a puffadtság, de bármi más is történhetett, amit nem lát. Ismét elhatározza, hogy mostantól mindig tartani fog magánál egy tükröt, miközben elindul visszafelé, le a verandáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A karácsony ugyan véget ért, de a szünetből még volt pár nap hátra, mielőtt vissza kellett volna mennie az előkészítő iskolába. Vissza a sikongató gyerekek közé, akiket néha nagyon nem bírt elviselni. Főleg azt a szőke kis.. Zellert.
Ennyit arról, hogy a környezetváltozás majd milyen jót tesz neki, ha majd olyanok közé kerül, akik hasonlóak őhozzá, akik megértik, ha egyszercsak más színű lesz a haja, vagy átváltozik az ábrázata. Pedig nem, épp ugyanolyanok voltak ők is, mint a mugli gyerekek, csak tudatában voltak annak az egyszerű ténynek, hogy a mágia létezik. De ettől még nem hasonlítottak őrá. Ők nem változtak meg külsőre attól, hogy rosszkedvük támadt, vagy épp jobban lelkesedtek valamiért. Az ő érzelmeik hiába csapongtak, nem néztek rájuk olyan döbbenettel, mint ahogy őrá. A különbség mindössze annyi volt, hogy ezekkel a gyerekekkel nem kellett minisztériumi dolgozóknak elfeledtetniük, amit láttak. De Adél pont ugyanolyan szörnyen érezte magát, mint azelőtt.
Szeretett volna inkább a faluban járkálni, az idősebbek között, vagy az iskolában lenni, és végre tanulni. Talán ott arra is rájönne végül, hogyan irányíthatná ezt az átkot, ami benne van. Mert a metamorfmágusoknak nem voltak tanítóik, nem szakosodtak iskolák rájuk, mert olyan ritka képesség volt, és olyan keveset tudtak róla, hogy nem volt lehetőség rá. Legalábbis apukája ezt mesélte. De mások is, akikhez elvitték őt, ugyanazt mondták: valamennyi metamorf magától tanulja meg irányítani átváltozásait. És Adél nagyon meg akarta ezt tanulni. Nem azért, hogy vígan átváltozhasson, amikor kedve szottyan, hanem inkább azért, hogy lehetőleg soha ne változzon át magától. Hogy ne nézzenek rá elkerekedő szemekkel, ne akarják azt hazudni neki, hogy ez milyen csodálatos.
Ő csak önmaga szeretett volna lenni. Miért olyan lehetetlen ez?
- Nahát! - Megtorpant, és pislogott párat, mert azt hitte egy pillanatig, rosszul lát.
De nem, valóban egy egyszarvú ugrált nem messze tőle egy idősebb lány előtt.
Adél körülnézett, hogy vajon nem-e sétált be véletlenül az erdőbe, de nem. A faluban volt, nem hagyta azt el, ahogy azt megígértették vele otthon, egész pontosan a Boglyas téren állt.
Eljött otthonról, miután ráerőszakolták a sapkáját, sálat tekertek a nyakára, és vastag, fehér pufi kabátba bújtatták. Úgy érezte magát, mintha egy hóember lenne. Ezen kicsit rontott is a helyzet, mikor az orra átváltozott egy nagy répává, de ezt szerencsére rövid, de hangos kiakadását követően sikerült eltüntetnie. A sapkától persze azon nyomban megszabadult, mikor már kint volt a szabadban.
- Ez egy.. igazi? - kérdezte, le sem véve a tekintetét az állatról, lassan lépdelve felé. Hirtelen megfeledkezett sötét gondolatairól, egész idáig hollófekete színben ragyogó haja most kivilágosodott, visszanyerve eredeti sötétbarna árnyalatát.
- Meg lehet fogni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Utált itt lenni. Máris gyűlölte, pedig még csak néhány pillanattal ezelőtt csukódott be az ajtó a szülei után, és még annyi ideje se volt, hogy körülnézzen. Igazából nem is akart, csak ült, durcásan, maga elé bámulva, vagy épp az egyik bútor sarkát fixírozva, mindegy, csak ne kelljen ránéznie a pszichológusnőre.
Haja úgy fodrozódott, mintha víz alatt lett volna, színe hol sötétebb, hol világosabb lett, de most az egyszer nem érdekelte, mert ebből jól láthatták mind, hogy mennyire nem akarja ezt az egészet.
Ő a bátyját akarta! Arról volt szó, hogy ő is pszichológus, majd ő segít neki. Akkor most miért kell itt lennie? Mit akarnak ezzel? Mindenki tudja, hogy abnormális, nincs szükség rá, hogy még valaki megállapítsa.
Egy könnycsepp gördült le az arcán, de sietve letörölte, és úgy tett, mintha csak megvakarná a szeme sarkát. Haragudott a szüleire, amiért idehozták, és nem értette a dolgot. Miért kell újabb beszélgetés? Már megállapították, hogy mi a helyzet vele, azt mondták, hogy a varázsvilágban kell legyen, olyanok között, akik hasonlóak hozzá, csak hát ezzel az átkozott adottsággal még a seprűn repkedő, pálcáikból virágokat idéző varázslók és boszorkányok között is különlegesnek számított. És az előkészítő iskolában nem voltak különbek a gyerekek, mint a muglik között, csak ők legalább tudták, hogy mágia van a dologban, és nem akarták bántani érte. Szóval felesleges volt az egész felhajtás.
Legalábbis most így érezte. Most nem jutott eszébe, milyen sok jó dolog történt vele, mióta itt volt, nem jutottak eszébe a Levitában töltött órák a kék ház lakóival, ahol a világon semmi baja nem volt. És nem jutott eszébe Emma sem, és a többi tanár, akik fantasztikusak voltak. Mert most felülkerekedett rajta az érzés, hogy elárulták, hogy megint csak taszigálják. És ebből már nagyon elege volt.
- Mikor mehetek el? - szólalt meg hirtelen, de továbbra sem nézve a nőre. Szeretett volna határozott hangot megütni, de a gombóc a torkában kissé megnehezítette a dolgát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem mintha rajongott volna az egyszarvúkért, de mégiscsak olyasmi volt, mellyel ritkán fut össze az ember lánya. Nem volt éppenséggel egy sárkány, vagy egy zsiráf, de akkor is olyasmi volt, ami érdekelte őt. Nem mehetett csak úgy el mellette, és igazából fel sem merült benne a lehetőség. Amint meglátta, kikergette szeleburdi ugrálásával és a hóban fetrengésével gondolatai közül az előbbi kesergést.
Mire közelebb ért, már a lány is észrevette őt, és mivel ő nem a csikót bámulta nagy szemekkel, Adél viszonylag hamar kikövetkeztette, hogy hozzá tartozhat, és már megszokta, hogy igen, ez egy unikornis. És a kislány kérdésére ezt meg is erősítette egy széles mosoly keretében.
Adél ezt akkor látta, mikor az őfeléje intézett kérdést hallva a lányra kapta tekintetét. Rémület ült ki az arcára, majd egy kengyelfutó gyalogkakukkot megszégyenítő gyorsasággal előkapott sapka került a fejére, minden ellenérzése ellenére. Amennyire tudta, ráhúzta hajára, és ami kilógott alóla, azt is kabátja alá tűrte.
Már megint csinálta. De nem, nem akarta elijeszteni sem az állatot, sem a gazdáját.
- Én nem.. a fények, tudod.. - mutogatott felfelé, az utcai lámpákra, a házakra, közben pedig többször ellenőrizte, hogy a haja változatlan-e, és közelebb araszolt az unikornishoz.
Kissé remegő kézzel, ajkába harapva közelítette meg, és érintette meg a fejét, majd simogatta meg, miután kiderült, hogy nem fogja az állat leharapni az ujjait. Ekkor már szélesen mosolygott.
- Olyan aranyos! Nem annyira, mint egy pingvin, vagy egy zsiráf, de azért az! - állapította meg nevetgélve, immár két kézzel simogatva a csikót.
- Adél vagyok, és te? Nem vagy magyar, ugye? - rápillantott a másikra, érdeklődve, kíváncsian. Sok külföldi járt ide, Botitól tudta, de a legtöbbje tudott szépen magyarul, de a kiejtésükön mégis lehetett sokszor érezni, hogy nem ide születtek.
- És őt hogy hívják? A tiéd? Lehet rajta lovagolni is? Mármint unikolni?
Záporoztak a kérdései, és közben persze nem hagyott fel az állatka simogatásával sem. Ha most látná az anyja, biztos ki lenne akadva, hogy nehogy felnyársalja őt vagy hasonló butaság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Próbálta kizárni a lány szavait, amíg arról volt szó, amit látott. Nem akarta ezt, nem akart róla beszélni. Ha pedig nekiállna győzködni őt, hogy de igen, rosszul látta, a végén annyira felbőszülne, hogy valami látványosabbat művelne. És akkor már biztosan megijedne tőle. Volt már rá példa. És ha ő mégse, az állatkát bizonyára nem készítették fel ilyesmire.
- Persze, csodás - morogta egészen az orra alatt azért, de mivel már nagyban a simogatással volt elfoglalva, csakhamar elterelődtek gondolatai vissza a vidám újdonság varázsába, amibe az egyszarvú rántotta.
- Szerintem aaz a legviccesebb bennüük! - kacagott fel jókedvűen. - Meg persze a hoooszzú nyakuk. Imádom, hogy olyan hosszú!
Az egyszarvúnak pedig szarva volt, de azt nem merte megérinteni, mert tudta, hogy különleges. Sőt, azt mesélték neki, hogy...
- Az unikornisok tényleg tudnak a szarvukkal szivárványt rajzolni? - kérdezte lelkesen vigyorogva, miközben szegény lány épp bemutatkozott neki. - Bár elég nagy butaságnak hangzik.. jaj amúgy nem, nem olyan vészes, csak észrevettem. Jól tudok észrevenni.
Nagyon érdeklődő természet volt, szóval igen, minden apróságra odafigyelt, apró részletekben veszett el, így az sem kerülte el a figyelmét, hogy furcsán ejt Grace egy-két szót ki. Meg most már a neve is világossá tette, hogy nem magyar.
- De jó neked! Én hiába nyaggatom Anyut, hogy akarok egy zsiráfot.. mármint, hogy na, szeretnék - gyorsan javította magát, mert sokszor rászóltak már emiatt. Nem akarunk, szeretnénk, mondta neki az anyja mindig. - Még pingvint se kapok. Csak plüsst. De az is aranyos ám, csak nem igazi.
Ám ez az unikornis csikó az volt, és ezt alig győzte lelkesedésével. Pedig tényleg nem volt egy unikornis fan, mi lett volna, ha egy zsiráffal fut össze?
- Nem egészen negyven kiló vagyok! - mondta a méretét firtató Grace-nek, miközben az állat a kezéhez dörgölte orrát. Adél rámosolygott. - Az nem sok, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Éppen csak eszébe jutott a jókora nyelv, ami a zsiráfokhoz tartozott, és máris nevethetnékje támadt. Annyira jópofák voltak, és a hosszú nyakuk, na az meg aztán végképp!
- Igen-igen! - bólogatott sűrűn a kérdésre, majd felszegte fejét, kinyújtotta nyelvét, és úgy tett, mintha valamire rácsavarná, aztán behúzná a szájába, és zsákmányát megcsípve lerántaná azt a fáról. - Valahogy így! Nagyon ügyesek, nem ám akármilyen leveleket kapkodnak le, az szárazakat meg a piciket nem szeretik, válogatósak.
Sokat tudott a zsiráfokról, elvégre a zsiráfok a legjobbak. Ehhez kétség sem férhet. Lenyűgözte Adélkát az egész állat, hosszú végtagjaival és még hosszabb nyakával, amit egy páratlan izomrost mozgatott.
- A nesönáldzsírafikon mondták, hogy naponta tizenkét órát is eltöltenek csak evéssel. Rágcsálnak meg őrülnek meg lenyelik, aztán visszaöklendezik, hogy tovább rágcsálják, szóval elvannak nagyon.
Nem volt benne biztos, hogy Grace-t ennyire részletesen érdekelte a dolog, de ő azért elmondta.
- Amúgy nem baj ám, ha fura! - mondta gyorsan, mert arra gondolt, talán megbántotta szavaival. - Szeretem a furát! Én is biztos furán beszélnék brittül, ha tudnék úgy.
Miközben Grace azt mesélte, hogyan tett szert az állatra, Adél tovább simogatta, és beszélt hozzá, kérdezgette, mizújs, jó a hó, mi? és hasonlók, de közben fel-felpillantott a lányra is, aki láthatóan őt mérlegelte.
- Juhúú! - jegyezte meg, mikor Grace végül felemelte, és felültette az unikornisra. Hallott róla, hogy túl büszke állatok az ilyesmihez, de ez a példány még fiatal volt, játékos, és ezért jobban viselte az ilyesmit. De azért csak kellhetett Grace jelenléte is.
- És és és tényleg! Az igaz, hogy ott nálatok északon a férfiak viselnek szoknyát? - biztos volt benne, hogy apja csak a bolondját járatta vele, de most végre megkérdezhetett valakit, aki arrafelé született.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egyszer nemrég ő is ki akarta próbálni a tizenkét órán keresztül evést, úgy, ahogy a zsiráfok csinálják, de miután a kihűlt, és már pépesre rágcsált harmadik vagy negyedik falatnál járt a második órában, elment az étvágya, és a kedve is a további próbálkozástól, és az is eszébe jutott, hogy ő nem szívesen rágódna tovább ezen, ha egyszer már lenyelte.
- Nem valami guszti - eleveníti fel emlékeit fintorogva. - Bár lehet, hogy akáclevéllel jobb, de olyat anyu nem főz, azt mondja, ha vegetáriánus akarok lenni, akkor keressek hozzá egy saját szakácsot.
Megcsóválta a fejét, egész hitetlenkedve, hogy milyen anyukája van már, hogy nem szolgál fel neki ágon hagyott levélrakást dióval és forrásvízzel.
- Szóval még nem vagyok zsiráflány, de tök igyekszem. Apu mondta, hogy most vagyok igazán növésben, most néhány hónap alatt is jó sokat nyúlhatok, és akkor egyszercsak majd jó nagy leszek, mint a zsiráfok.
Már most is hosszúkás, nyurga alkata volt, a korosztályában gyakran ő volt a legmagasabb, ha nem is a legérettebb testileg, és ez nagy megelégedéssel töltötte el.
Akárcsak az, hogy egy igazi unikornison ülhet, még akkor is, ha fogta őt Grace, mintha kislány lenne, aki leesik, és sír, pedig ő nem. Ő nagy volt, és nem esik le. De ha mégis, akkor se sírna, csak legyintene, ahogy a nagyok szoktak.
Arwen - mert, hogy közben jól kifülelte, hogy Grace így hívja a csikót - úgy látszott nem nagyon akadt ki azon, hogy valaki ráült, sőt, még az ugrabugrálással is felhagyott. Nagyon értelmes állat volt, még ilyen fiatal kora ellenére is.
- Igen, aaz! Kockásak! - jót nevetett a lány meséjén, hogy neki kicsinek milyen észrevétele volt a skót férfiakkal kapcsolatban, aztán megsimogatta az egyszarvú nyakát, és boldogan rámosolygott a lányra, hálájául, amiért feltette rá.
Mikor aztán már lent volt ismét a földön, és simogatással hálálkodott egy sort Arwennek is, amiért nem dobta le magáról méltatlankodása gyanánt, újabb kérdést intézett Grace-hez:
- Te még sulis vagy? A bagolykőbe jársz? És be lehet oda vinni unikornist? Mert ha igen, akkor biztos egy zsiráf ellen se lenne kifogása a diribának, nem? Ugye? Vagy mégis?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Elhatározta, hogy nem fog megszólalni. Hogy egy mukkot sem fog szólni, meg se nyikkan majd, és tüntetőleg elnéz másfelé, és akkor majd akár kiabálhat is vele ez a néni, ő akkor sem fog semmit mondani. És akkor majd kénytelen lesz elengedni.
Persze ez rögtön ott megbukott, hogy az első pillanatban felhalmozódó érzéseinek hála máris elmorogta azt, ami a leginkább foglalkoztatta: hogy mikor mehet el. De miután ez a pár szó elhagyta száját, összezárta, képzeletben még be is ragasztotta, lelakatolta, és várárokkal vette körül, na meg persze sárkányokkal őriztette. Kár, hogy ezt mind csak ő látta, és a nő nem, mert akkor biztos is, hogy nyomban felhagy a hiábavaló próbálkozással!
Egy kakaót mondjuk szívesen ivott volna. Egy pillanatra felépillantott, de aztán visszarántotta tekintetét a már jól megbámult asztal sarkához, és tovább fixírozta, mintha ettől megváltozna a formája, kevésbé lenne asztalsarokszerű. Mert nem, nem hagyhatja megvesztegetni magát, majd iszik ő kakaót otthon, ha végre elengedték, és nem csinálják ezt a béna cirkuszt már megint.
Hogy mit érzett, mikor megtudta, hogy el kell jönnie? Erre csak ciccegett egyet, és megforgatta a szemét. Így szokták a nagyobb lányok is. Ő is nagy már, miért kell itt ülnie? Hát ezt érezte. Meg azt, hogy elárulják. Mintha megfésülték volna a haját, hogy aztán megint megfésüljék, pedig utána úgyis kimennek a szélbe, akkor nem mindegy, hogy egyszer vagy kétszer lett megfésülve?
Egész sokáig kibírta, aztán színészien nagyot sóhajtva, összefonva karjait hátradőlt a kanapén.
- Velem nem tud megbékélni senki! - mondta. - Tudom, hogy mit gondolnak rólam, hogy fura vagyok, meg abnormális! Folyton azt lesik szerintem, hogy mikor változom át valami.. izévé!
Megint érezte, hogy mondandója végére a gombóc a torkára ülepedik. Nincs min kiakadnia, nem fog sírni az idegen néni előtt. Hiába van kakaója.
- Azt mondták, hogy majd Boti segít, meg hogy majd ha varázslók és boszik között leszek, akkor rendbe jövök, és nem változok meg csak úgy! De az előkészítő suliban is tök ugyanolyanok a gyerekek, mint a mugli suliban voltak, csak nekik még lehetett is suvickolni a fejüket!
Némelyik varázsló a varázsbűn üldözési osztályról már jó ismerősük volt. Adél most már biztos volt benne, hogy ezzel az egész költözéssel csak annyit értek el, hogy a minisztériumnak kevesebb lett a munkája őmiatta.
- Mindenkinek csak púp vagyok a hátán! De nem olyan cuki púp, mint a tevének, mert annak örülnék - szipogott egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Elege volt, másra sem vágyott, minthogy elmehessen. Mondjuk világgá, megnézni, hogy vannak-e még jetik, és repülő bálnák. De nem mehetett, nemhogy világgá, de úgy tűnt sehova sem.
Itt egy újabb pszichomókus, aki azt hiszi, tudja, mi az ő baja, pedig fogalma sincs róla. Miért nincsenek metamorfmágus pszichológusok? Azok talán! Talán tudnának mondani olyat, amit még nem tudott.
- Sehogy - fordult el, és tért ki a válasz elől, vagy legalábbis próbált, de aztán duzzogva folytatta: - Másmilyen a haja. Olyan furaszínű, meg nem áll jól. És az arca is néha másmilyen. Meg nem tetszik. Mérges, ijesztő. Félnek tőle mások.
Megtörölte a szemét megint, de erőteljesen koncentrált valami másra, nem nézett a nőre, míg az beszélt hozzá. Elmondta ugyanazt, amit a legutóbbi doki is elmondott, aminek hatására ide költöztek. Hogy fontos, hogy neki, Adélnak szüksége van arra, hogy olyanok között legyen, akik előtt nem kell titkolózni, akik elfogadják őt úgy, ahogy van. De hiába nem kellett titkolózni, hiába nem volt óriási botrány abból, ha valaki előtt megváltozott, a tekintetek, melyek rászegeződtek, ugyanolyanok voltak. Zellerkét is megrémítette, látta rajta, és nemrég az az unikornisos lány is, Grace is felismerte a képességét. De ő nem látott szinte semmit, ő nem látta azt az arcát, amelyet látva a mugli gyerekek sírógörcsöt kaptak.
A következőkre csak a vállát rángatja, mert úgy érezte, a szülei csak kísérletezgetnek. Először kipróbálták ezt, aztán azt, majd emezt, végül itt kötöttek ki. Adél úgy érezte magát, mint akit zsinóron rángatnak. Nem volt ő Pinokkió, bár egyszer megnövesztette úgy az orrát, mikor eszébe jutott, hogy mi van, ha az ő orra is megnő, ha hazudozik? És megnőtt. Pedig épp nem füllentett.
Összerándult, mikor a nő hirtelen odaült mellé, és megfogta a kezét. Nyomban elrántotta, és acélkék tekintetét felé fordította. A színek kavarogni kezdtek benne, először elsötétült, majd vöröses árnyalatot, lilát, és ismét kéket vett fel, de tovább fodrozódott, mintha bájitalt kevergettek volna íriszében.
- Azért, mert ide kell küldeniük, meg egyáltalán ide kellett költözniük miattam, és mindenki másnak is csak probléma vagyok, tudom! Mert nem vagyok normális, mint a többiek! Riri bezzeg tök normális. Mármint egy idegesítő kis vakarcs, de nem csinál semmi furát, a haja mindig szép és jól áll és mindenki szereti, mert semmi furát nem művel soha. Annyira kis irritáló!
Könnybe lábadt a szeme, szóval gyorsan elrántotta megint a tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Egy darabig nem tudta megállni, hogy ne mutasson némi érdeklődést, és nézzen érdeklődve a nőre, aki a saját különlegességéről mesélt. De végül vissza, elrántotta tekintetét, és csak megforgatta nagylányosan a szemét. Értette ő, hogy mire megy ki a dolog, csak ellentétben ővele, Zója néni gyönyörű volt, semmi nyoma nem volt annak, hogy bármi fura lenne rajta vagy benne.
- Magának könnyű, nem fog soha úgy kinézni, mint egy sellő, csak mert felhúzza valaki. Maga nem lesz csúnya és visszataszító a képességétől, bármi is az.
Úgy tett, mintha nem is érdekelné, miféle képessége lehet a nőnek, még saját magának is elhitte, hogy nem érdekli. Bármi is az, nem olyan, mint az ő baja, nem értheti őt meg, ez biztos. Őt senki sem érti meg. Legfeljebb...
- Vannak mások is itt? Olyanok, mint én? - pislogott nagyokat. Ez új volt neki. Mivel nem volt számon tartva, ki metamorf, hiszen az személyiségi jogokat sértett volna - ezt az apukája mondta -, nem lehetett tudni hányan, és kik rendelkeznek ezzel a képességgel. De aztán megrázta a fejét.
- De én nem akarom, hogy változzak! Ilyen akarok lenni, mint most! - vörösbe forduló, összekuszálódó haja persze nem azt jelezte, hogy erre a hajszínre vágyna, épp ellenkezőleg, csupán érzelmei csapódtak ki képességén keresztül.
Felsikoltott, mikor meglátta, hogy mi történt, és megragadta haját, húzkodta, hogy kisimuljon, és közben behunyta szemét, próbált valami másra gondolni. De úgy, hogy közben magyaráztak neki, nem volt könnyű.
- Én ezt nem kértem, nem akarom! Nem akarom, hogy valami szörnynek nézzenek!
Most már sírt, hiába próbálta meg visszatartani, és haja ahelyett, hogy eredeti formáját vette volna fel, most fakó kék színt öltött, és úgy lelapult, mintha vizes hínár lett volna a fején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Persze ő maga sem volt meggyőződve róla, hogy finom a falevél, de nem is ez volt a lényeg. Nem volt számára szempont, hiszen ha jó zsiráf akar lenni, akkor nem lehet válogatós. Csak nagyon kivételes zsiráfok ehetnek fagyit, és sültkrumplit, szóval még ha brokkoli íze is van az akácnak - és a brokkolit nagyon utálta -, akkor is csak így működhetett volna a dolog.
- Ki tudja, lehet, hogy a zsiráfok ízlelőbimbói olyanok, hogy finom lesz tőlük a brokkoli ízű levél is. Meg akár a tökfőzelék, vagy a zöldbabfőzelék! Vagy lehet, hogy ők még a borsót is megehetőnek találnák.
Ahogy ezen morfondírozott, egyre inkább úgy gondolta, hogy zsiráfnak lenni kivételesen jó dolog, mert az összes pocsék ízű dolgot finomnak érzik.
Aztán lelkesen ránevetett Grace-re, mikor az drukkolt neki zsiráflánnyá válásához. Valóban jó lett volna olyan nagyra nyúlni, és lenézni mindenkire. Főleg Ririre. Milyen képet vágna a kis vakarcs! Ezen is jót mulatott magában, miközben a csikóval tettek pár lépést.
De semmi nem tarthatott örökké, úgy az értekezésük a szoknyás férfiakról és a unikornisolás sem. De azért még egy darabig élvezhette az utazást, és aztán derülhetett egy jót a gondolaton, ahogy elképzelte kedvenc zsiráfját, amint benéz az egyik órára odakintről, miközben Adél körmöl. És persze a tanár kiakadt a különös kis eszmefuttatásban, de mindenki más csak a csodájára járt, hogy milyen menő ez a lány, hogy zsiráfja van.
- Emma néni órájára biztos be lehetne vinni - mondta csak úgy magának, mikor már ismét két lábbal a földön volt, és még újra megsimogatta az állatot. Bólintott a nagylánynak, mert hát Grace az volt, és együtt elindultak a lakóházak irányába. Meg akarta nézni, hol lakik Arwen, de aztán lassan ideje volt neki is hazatérnie. Mekkorát néznek majd otthon, ha elmeséli mindezt!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Nem érthették őt meg. Hogyan is érthetné meg őt valaki, aki nincs a bőrében? Voltak, akik azzal a hazugsággal kezdték, hogy "tudom, min mész keresztül", de honnét tudhatnák? Ezzel ugyan nem próbálkozott a néni, de Adél nem érezte kevésbé rosszul magát. Bármilyen képesség birtokában is legyen, az nem ugyanaz, mint az övé, amivel rémült, értetlen pillantásokat zsebelhet be környezetétől.
Azzal is hitegették, hogy ha majd hozzá hasonlóak, vagyis varázslók és boszorkányok csemetéi közt lesz, az majd más lesz, ők nem fognak úgy nézni rá. De nem így volt. Még Zellerke is eltátotta a száját, pedig az ő anyja sárkányokat kerget! Min lepődhet még meg az ilyen? Hát, úgy látszik őrajta.
De arról ezidáig nem volt szó, hogy hozzá egészen hasonlóakkal is találkozhat. Ez új volt, más metamorffal még nem beszélt ezelőtt. És a pszichológus nő azt mondta, az iskolában, ebben az iskolában vannak mások az ő adottságával.
- Tetszik tudni, hogy kik ők? Találkozhatok velük? - kérdezte szipogva, még mindig hajába csimpaszkodva, húzkodva azt, remélve, hogy ha ebbe az új információba, ebbe az új reménybe kapaszkodik általa, akkor majd megnyugszik, megint barna lesz, és egyenes. Megint normális. Boti emlegetése is efelé terelte. Letörölte könnyeit, most már hiába takargatta volna őket.
- Ő aranyos, nem néz rám soha furán. Mellette nem tűnik fel, hogy megváltoztam, vagy csak ritkán, és nem néz rám úgy érte, mint a legtöbben.
Ő volt a másik ok, amiért idehozták Adélt, és az egész család a faluba költözött. Bátyja is pszichológusnak tanult, sőt, már gyakornok volt, és bár alig volt lehetőségük az elmúlt több, mint tíz évben huzamosabb ideig együtt lenni, Adél nagyon szerette őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Szemében megcsillant a reménysugár, hogy végre, végre valahára történik valami, ami nem ugyanaz a taszigálós tippelgetős megoldás, amivel eddig éltek azok, akikhez szülei elküldték.
A legtöbben egyszerűen nem is láttak még metamorfot, és el sem hitték, hogy Adél valóban az, míg át nem színeződött a haja, és a bőre. Akkor aztán majd' kiugrottak a bőrükből, hol az ijedségtől, hol az izgatottságtól. Pedig a kislány csak azt szerette volna, ha normálisként tekintenek rá.
Most pedig lehet találkozhat olyannal, aki talán szintén átment ugyanezeken. Már előrehajolva, izgatottan és kíváncsian figyelt a nő szavaira, az eddigi elutasítása könnyeivel együtt odalett, mintha sose lett volna.
- Jó, az nagyon szuper lenne - mondta.
Hirtelen olyanféle izgatottság lett úrrá rajta, mintha a nő arra készülne, hogy a következő percben felálljon, és behívja az emlegetett lányt, noha mondta, hogy előbb még beszélnie kell vele.
De ahogy lábát lóbálva, ruháját gyűrögetve üldögélt, beköltözött a tudatába az a mérgező kis gondolat is, hogy hiába egy találkozó, esetleg később valamikor másik, ő nem ide jár, ő nem ugorhat ide fel mindennap, és másoktól sem várhatják el, hogy látogassa állandóan, míg meg nem tanulja kezelni a képességét.
Elsötétedett, és lelapult a haja.
- Bárcsak nagyobb lennék már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hiába szabadultak végre-valahára el a szigetről, Adélt elfogta az az érzés, hogy a nyavalyás hőség direkt követte őket ide. Arra már nem is emlékezett, hogy Madagaszkár előtt is meleg lett volna, de ott az volt, és most, hogy megint itt voltak, még mindig meleg volt. Teljesen egyértelmű a kép.
Legszívesebben bebújt volna egy hűtőbe, de ilyesmi nem nagyon volt a kastélyban (és el nem tudta képzelni, hogy nem romlanak akkor meg a dolgok odabent, mert olyanról, hogy éléskamra, még nemigen hallott), így kénytelen volt más lehetőségek után nézni. Mivel pedig a beiratkozása előtt rengeteg időt eltöltött a faluban és környékén kolbászolással, tudta is, hol hűthetné le magát kicsit. Hogy a szabályzatot hány ponton sérti meg a kis kiruccanása, azt nem latolgatta, miközben átvágott az iskola előtti nyílt terepen, és az erdő mellett, a fák árnyékában elindult a Bogolyfalva felé, de volt egy olyan érzése, hogy körülbelül egy és kettő közé tehető ez a szám. Az még belefér. Főleg, ha el se csípik, vagy kiderül, hogy valójában nem gáz, ha sétál egyet vasárnap délután.
Szóval nem is olyan sokára feltűnt előtte a barátságos kis tavacska, lelkesen oda is futott, és már rúgta is le cipőit, és fél lábon ugrálva kezdett dulakodni a zoknijával. Nem akart nagy pancsolást rendezni, csak a lábait akarta a tóba lógatni, és közben rimánkodni, hogy egy sellő se rántsa le lehetőleg.
Miközben leült, kis válltáskájából elővette tükrét, és ellenőrizte külsejét. Semmi fura elváltozás, ha nem számítjuk, hogy az iskolai nyaralás során szépen lebarnult. De azt legalább nem maga művelte, hanem a Nap. Neki megengedte, a Nap jó fej. Már amikor nem süt ennyire, és kell megsülni tőle. De Adél azért szerette, jobb volt, mint mikor télen bujdosott, és vacogtathatta a fogait orrba-szájba. Főleg szájba, orrban kicsit fura lett volna, még tőle is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Félretette a tükröt, majd a másik zokniját kezdte el lerángatni, gondolatban már elképzelve, milyen csuda jó is lesz, mikor belemeríti csupasz lábait a tó vizébe, ami a fejében persze tökéletes hőmérsékletű volt. Nem túl hideg, de fel sem volt melegedve, mint minden más a környékén. Mint a föld, amire lehuppant, az is meleget árasztott magából.
Egy pillanatra az is átfutott az agyán, hogy talán mégiscsak jobb lenne megmártózni benne, biztos nem mély, és nincs semmi rémséges sem benne. Aztán legfeljebb leszidják, amiért eláztatta a ruháit. Sőt, talán még azt se, úgyis megszáradna ebben a nagy melegben, mire visszaérne a kastélyba.
Aztán kizökkent, gondolataiból és kicsit egyensúlyából is, és legnagyobb rémületére valóban majdnem a tóban kötött ki. Azért nem gondolta ám komolyan ezt a ruhában fürdést, na!
- Héhéhéhéhé..! - forgatta fejét, és látta megrettenve, hogy már változik is a hajszíne..
Na de várjunk csak, valami nem klappol itt. A saját feje búbját nem szokta látni. És amúgy is biztos nagyobb feje van ennél. Meg is tapogatta, és csakhamar tudatosodott benne, hogy tényleg nem a saját fejét nézni. Vagy testen kívüli élménye van. Elvégre honnan tudhatná, hogy néz ki a feje felülről, lehet eddig teljes tévedésben élt! Lehet beleesett a tóba, és megette valami kákalag vagy óriás pirája? Mondjuk ennek se volt sok értelme, ahogy jobban belegondolt.
- Hogy mi? - kérdezte egy pillanatnyi kihagyás után, felpillantva a nőre, aki odasietett hozzájuk.
Ismét lenézett, és jól elnevette magát.
- Jaa, nem, csak majdnem fürödtünk egyet a pirájákkal.
Szórakozottan elkezdte húzogatni saját haját, melynek vége szépen bevörösödött, majd lassan göndör fodrokban hullámozni kezdett lefelé. De ezúttal nem érdekelte. Már egy ideje rövidebbre vágatta a haját, és sikerült is megőriznie így. Ez egy fogadalom volt, és valami, amit a pszichonéni javasolt, hogy megbarátkozzon a változásokkal. Egész jól ment, most viszont kezdte visszanyerni korábbi hosszát, ahogy Adél az apró kislányt figyelte.
- Szia, Adél vagyok! Téged hogy hívnak? - Rosszul viselte, ha ölelgetik, azt csak Emma néni tehette meg és persze Boti, ha szerette volna, ráadásul a kisebb gyerekeket, de még a saját korosztályát is kerülte, ez a csöppség azonban egyáltalán nem zavarta. Hozzá hasonló volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Még mindig mosoly játszott arcán, és minden körülmény ellenére úgy tűnt, ez egyelőre így is marad. Pedig a képessége ismét elszabadult, igaz, csak egy enyhébb mértékben, de a tetejébe még ez a csöpp lány nekiállt fogdosni is haját, ami, aki kicsit is ismerte Adélt, tudta, hogy főbenjáró bűnnek számít. De ezúttal máshogy volt.
- Nem-nem, semmi vész - rázta meg a fejét szórakozottan, miután belógatta lábait a vízbe, és a kislány is mellészegődött.
Felpillantott az anyukájára, majd vissza Lilianára.
- Én se szeretem váltogatni.. nem direkt csinálom - szólalt meg, és kezdett pacsálni lábaival. - Téged nem zavar?
Aztán tekintete ismét Mandán állapodott meg, kíváncsian pislogva rá, hogy ő mit szól ehhez. Kicsit koncentrált, egy pillanatra a szemét is behunyta, és a piros szín fürtjei közt élénk lilába fordult, a göndör fürtök pedig kiegyenesedtek, és kicsit visszább húzódtak, megrövidültek.
- Neked is szép ám a neved! - vigyorodott el újból a kislányra vetve pillantását, figyelve őt, ezúttal is lemásolja-e az ő színét.
És közben arra gondolt, hogy nem csak a neve szép, de ő maga is, a színes hajával együtt, úgy, ahogy van. Mert - bár ezt ő akkor még nem értette meg - elfogadta, hogy más, mint a többiek, sőt, láthatóan szerette is magában ezt. És boldognak tűnt, gondtalannak. Talán csak a kora miatt, de Adél nem emlékezett rá, hogy valaha is ilyen vidám lett volna, mikor kitűnt mások közül. Ő csak olyan akart lenni, mint bárki más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Útbanvagy-srác
alias Ricsi | öltözet

Úgy elröppent egy tanév, hogy bizony gyanús volt, nem-e rúgott bele valaki, vagy esetleg kötött rakétát a hátára. Vagy folyamodott varázslatosabb módszerekhez, és egyszerűen törölte ki Adél fejéből az elmúlt hónapok eseményeit.
Márpedig nem történt ilyesmi, megvolt minden a fejében, de furcsán rövidnek tűnt az idő, amit elsősként az iskolában eltöltött. Persze a kényszernyaralásnak is lehetett némi köze hozzá, most mégis szabályos pánikroham kerülgette a levitás leányzót, mert nem csupán közeledett az év vége, hanem úgy konkrétan az arcába ugrott egy vizsgaidőszak. És mégis mi a jó fenét lehet tanulni a pálmafák alatt, miközben zúg az óceán, és meleg van, és menni kell fürdeni?! Hát pontosan!
A vizsgák közti szüneteket módszeres magolással, és/vagy alvással töltötte, előbbi kicsit gyakrabban is megesett, és már volt, hogy a betűk az arcára ragadtak, ahogy elaludt egy-egy kevésbé izgalmas tananyag fölött. Mint mondjuk amilyenek a bájitaltan leckék voltak. De úgy összességében jól haladt, és ragadt is rá a tudnivaló, mint a kosz, vagy mint a diétájával felhagyó pióca, és magabiztosság is eltöltötte a második-harmadik napra már.
Szentül hitte, hogy ez annak köszönhető, hogy bizony megtalálta a tökéletes helyet, ahol tanulhat, és ahol senki sem megy az agyára. Nem volt mondjuk senki annyira zavaróan idegesítő, mint Zellerke, de azért párszor már tekeredett a haja mindenfelé, mint a mitológiai Meduza fején a kígyók.
Most azonban derűsen lépett be a tanulószobába, és hunyorított az ablakok felé, melyen a lemenő Nap fénye kukucskált be éppen, kissé narancsos ragyogásával színezve meg az amúgy kék falakat, és a szoba kellemes, egyszerű bútorait.
Adél beljebb lépett, és körülnézett, szeme pedig nyomban megakadt a lényegen. Egy pillantást sem vesztegetett az üres babzsákokra és fotelekre, és a mellettük nem messze álló néhány, foghíjasan foglalt asztalokkal sem foglalkozott. Tekintete azon a fiún állapodott meg, és ragadt le, aki azon a helyen ült, mely a legközelebb volt az ajtóhoz, és szemben helyezkedett az ablakokkal, valamint éppenséggel éppen a legideálisabban nyikorgott. Más szavakkal: az ő helyén ült!
Mint valami alattomos kígyó, szinte odasiklott mellé, és anélkül, hogy ténylegesen megérintette volna, böködni kezdett a válla felé.
- Sziabocsi, figyelj csak.. nem ülnél innét el? - kérdezte, majd érezve, hogy talán kicsit tapintatosabban is lehetne a dolgot, megpróbálkozott egy mosollyal. - Nem azért, hogy útban vagy, csak itt én akarok ülni. Mármint szeretnék. Itt én szoktam.
Már vagy pár napja! Ezt azért tiszteletben kell tartani, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Útbanvagy-srác
alias Ricsi | öltözet

Nagyon úgy tűnt, hogy a fiú nem tartja tiszteletben, hogy ez biza az ő, Adél helye, legalábbis nem pattant fel, és adta át neki sűrű bocsánatkérések közepette a széket. No jó, ilyesmit azért nem is várt volna el tőle a levitás. De azért egy pillanatra elképzelte.
Viszont azt végképp nem várta, hogy még bunkózni is fog vele. Jó, belefért volna az is, ha a morgás közepette feláll, és mondjuk duzzogva odébb áll, azzal úgy megbékélt volna. De ebből csak a morgás jött be, meg egy szemöldökfelvonós, "ezmegmitképzel" végignézés őrajta, pedig Adél még mosolygott is rá, amit azért nem érdemel csak úgy ki akárki. Viszont a helyéről nem mozdult, és mondandója végeztével vissza is fordult a jegyzetei felé, letudván a beszélgetést.
Adél azonban korántsem végzett.
- Én érkeztem ide előbb! Közben párszor el kellett mennem aludni meg pisilni és enni meg vizsgázni, de már hetek óta itt ülök! - mondta emelt hangon, mire a teremben többen feléjük fordultak, és pisszegni kezdtek.
Adél a szájára tette a kezét, és bocsánatkérő pillantásokat küldött szét, aztán az asztalra tenyerelve közelebb hajolt a rellon színeit viselő évfolyamtársára. Időközben beugrott neki, hogy látta már pár órán. Például bűbájtanon is.
- Amúgy se lesz meg az a K, szóval kár a gőzért. Akár arrébb is ülhetnél, annál az asztalnál sincs senki, nézd - mutatott el jobbra, direkt a jegyzet, és a srác arca közé dugva a kezét, hogy biztosan lássa, hova mutat. - És oda a Nap se süt, azt ti úgyse szeretitek, azért laktok az alagsorban, nem?
Valamiért tényleg felmerült benne, hogy a rellonosok fényérzékenyek, vagy csak szimpla szépundoruk van a napsütötte helyektől, de most inkább csak zavarni akarta a másikat, hátha az megelégeli, és úgy dönt, nem éri meg a hely miatt vitázni vele. Neki úgysem lehet olyan fontos, hogy pont itt üljön, mint a lánynak.