36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ne feledjétek! 2024. március 16.  23:59-ig várjuk a tanári, képességoktatói és házvezetői pályázatokat!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rentai Bálint összes RPG hozzászólása (187 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 » Le
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. március 29. 15:42 Ugrás a poszthoz

Ashley Valerie Stanwood

Az évnyitó után egész sokáig aludtam. Majdnem lekéstem a reggelit, és vércukor szintem sem volt az igazi. De már helyre állt. Feltételezem a sok újdonság, az izgalom, meg az ilyesmik emelték meg. A megfelelő főzet bevétele után viszont normális lett az érték, így most kihasználom, hogy még szép az idő, és szétnézek a kastélyon kívül. Belül ráérek majd akkor is, ha éppen nem süt a nap. Vagy ha mondjuk elkezdődnek az órák. Igaz, az "eltévedtem, és ezért késtem", valószínűleg nem elfogadható itt sem, de egyszer ki kell próbálni.
Mostanra egyébként embernek látszom. Reggelinél olyan kótyagos voltam, a szemem sem bírtam nyitva tartani, ahogy pedig a hajam állt... Hát nem csodálom, hogy egy csomóan vihogtak, de legalább lesz egy jó napjuk. Holnapra meg remélhetőleg elfejetik. Én pedig normálisan fogok kinézni. Mint most. Farmer, ing, pulcsi. A talárt egyelőre hanyagolom. Majd ha látom a többieken, akkor felveszem. De bevallom őszintén, a mugli ruhák szerintem sokkal kényelmesebbek. Persze az is lehet, hogy csak megszoktam.
Fura milyen dolgok járnak a fejemben az első napomon. Jobb is, hogy kiérek végre az épületből, és egy nagyot szippanthatok a friss levegőből. Már most nagyon tetszik az egész. Nem is gondolkozom sokáig, elindulok csak úgy, bele a nagy világba - előbb-utóbb, úgyis beleütközöm majd egy kerítésbe vagy valamibe - hogy felfedezzem a kinti világot.
Megjegyzek magamnak mindent, a fűszálakat, a bokrokat, a fákat. Így egész biztos nem fogok eltévedni. Időnként fel-felbukkannak más diákok, de nem zavarom őket. Amúgy is mit mondanék nekik? Az ismerkedés az nem így működik. Én legalábbis nem így szoktam csinálni. Hanem úgy, hogy... mit csinál az a lány ott a földön?
- Szia! Mit csinálsz? Minden oké? - lépek közelebb hozzá, és kérdezem meg bizonytalanul. Az is lehet, csak gilisztákat keres, de nem árt biztosra menni, és kideríteni, hogy nincs-e valami baja. Le is guggolok, ahogy odaérek, átkarolva a térdeim, úgy hogy a pálcám, még véletlenül se az ismeretlen lányra mutasson. Valahogy ez tűnik természetesnek. Oldalra döntöm a fejem, és úgy várom a választ.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. március 29. 16:49 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Alig 10 perce, hogy megérkeztem, és fogalmam sincs merre. A csomagjaimat kedvesen elvették, megmutatták, hol alhatok majd, melyik az én házam. Ennyi. Azt is megtudtam, hogy ma este évnyitó van, amin nem ártana részt venni. Nem lesz gond, bár előtte még pár dolgot el kell intéznem. Például meg kell találnom a gyógyítót vagy azt, aki itt az esetleges betegeket kezeli, és leadni a volt iskolám javasasszonyának jegyzeteit. Nagyon figyelmesen angolul írta, így reményeim szerint el tudják majd olvasni. Szóval a papírokkal a kezemben indulok útnak, és keresgélek, hogy megtaláljam a személyt, akire szükségem van.
Szerencsére még szép az idő, így viszonylag hamar kimelegszem, és a világoskék pulcsim - mintha csak tudtam volna, hogy a kék házba kerülök - leveszem. Szépen megcsomózom, és a vállamon keresztbe teszem, hogy ne hagyjam el. Az ingem fehér, a farmerom meg sötét kék. A talárral ráérek majd az évnyitóra...
Fogalmam sincs mióta bolyongok, de kezd furcsa lenni, hogy nem találkozom senkivel sem. Biztos mindenki még csak most érkezik, vagy éppen készül az ünnepségre. Nekem viszont kéne valaki, aki megmondja merre! Meg kellett volna kérdezni, azt a nőt, aki a szobát mutatta meg, de mire odajutottam volna, nem volt sehol.
Egy különös helyen találom magam. Félig mintha bent lennék, félig meg kint. Igazán szép, és ami a legjobb, van itt valaki. Egyedül. Remélhetőleg ő tud majd nekem segíteni.
- Khm... - köhintek egyet hogy felhívjam magamra a figyelmet - Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak... öhm... rajzolás közben - mert ahogy közelebb érek már látom, mit csinál - de... meg tudnád mondani, merre találok itt egy gyógyítót, vagy ilyesmit?
Nézek rá várakozóan, szép nagy szemekkel - már amennyire én nagyra tudom nyitni a szemeimet... - és remélem nem egy elsősbe botlottam bele.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. március 29. 19:16 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Megforgatom a szemem, és csak sóhajtok egyet. Vagy nagyon rossz napja van, vagy  csak nem ismeri az illemet, esetleg nem túl okos, vagy ezek bármelyik kombinációja, vagy mindegyik együttvéve. Na az utóbbi az húzós. De nem baj. Első nap. Kislány. Kedves leszek.
- Értem, és azt esetleg meg tudnád mondani, hogy a szobája merre van? - mert szerintem a kérdésemből kiderülhetett volna, hogy nem tudom ezt sem, de lehet a burkolt megfogalmazás nem erőssége a rajzoló lánynak. Egy picit még nézem a rajzát, de mivel láthatólag belemerült, inkább feladom. Jobb ha keresek valaki mást. Persze az is lehet, hogy kivételesen csak gondolkodik a válaszon, de igazából mindegy is. Már épp sarkon fordulnék, mikor újra megszólal.
- Oda kell adnom neki valamit, és beszélnem is kell vele, pár dologról - Nem kívánok bele menni a részletekbe, nem hiszem, hogy különösebben érdekelné. Akkor nem így beszélne velem. Én viszont untatni nem akarom, szóval ha nem kérdez, nem mesélem el a kórképemet, amúgy sem biztos, hogy értené. Lepillantok még egyszer a rajzára, aztán nem is tudom miért, megjegyzem.
- Szerintem az a fa a valóságban világosabb. Nem kéne úgy rányomnod a ceruzát, színezés közben.
Csak egy jó tanács. Virág, a húgom, imád rajzolni, így elég sokat tudok róla. De persze, nem kell rám hallgatni. Meg tényleg nem akarom zavarni. Szóval ha megkaptam a kívánt információt, meg ha nem akkor is távozom, ha csak nem állít meg valami érdemlegessel.
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. április 7. 07:58
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. március 30. 20:15 Ugrás a poszthoz

Kékek, Dasha és Izabella~~


Gyógyító, kuruzsló, sámán... Tudom is én mi. A lényeg, hogy meg volt. Vagyis remélem, hogy ő volt az, mert ha nem... hát igazából nekem mindegy az is. Gyors zuhany, és öltözködés. Abból, hogy senki, de abszolút senki nem volt a Levitába - ahova amúgy külön osztottak be, mert az elsősök között mégis csak viccesen néztem volna ki - rá kellett jönnöm, hogy késésben vagyok. Ráadásul fogalmam sincs mi a módi, mit kéne felvenni... Így maradt a mindig tökéletes, farmer-ing-pulcsi összeállítás. Sötétkék, már majdnem fekete farmerrel, és a házam színeihez illő pulóver. Az ingem az fehér, a hajam befésültem a jó irányba. Még kicsit nedves, de nem baj, majd megszárad, a cipőmbe (fekete) gyorsan belebújok, aztán felkapom a pálcámat, mert anélkül nem megyek sehova, már csak azért sem, mert az itt készült ételeknek nem tudom a szénhidrát tartalmát, és van egy nagyon jó kis bűbáj, ami megmondja, így nyugodtabban tudok majd enni. Na meg, vacsora előtt is, vércukorszintet kell mérnem - anyám miatt.
Sietős lépekkel szelem át a folyosókat, eltévedek vagy kétszer, de aztán megüti a fülemet valami zaj, és abba az irányba veszem az utam. Nem kell csalódnom, a Nagyterembe tévedek, és rögtön rájövök arra is, hogy valaki rivallót kapott. Ilyenkor érzem szerencsésnek magam, hogy mugli származású vagyok. Sosem fogok rivallót kapni. Viszont, most hasznos volt ez a kis üzenet, hiszen megtaláltam a termet. Az már kevésbé tűnik kellemesnek, hogy szétnézve, rá kell jönnöm, a rivallót, valaki olyan kapta, akivel egy házba fogok lakni. Már csak az üzenet miatt sem... De nem foglalkozom ezzel. Megigazítom a ruhám, hogy ne legyen rajta semmi kivetni való, aztán laza léptekkel - mintha mi sem lenne természetesebb... tök zavarban vagyok! - ahhoz az asztalhoz lépek, amelyik a kékek részére van fenn tartva.
A rivallós résztől távolabb, egy hozzám hasonló és egy szőke lány társaságát választom.
- Szabad? - kérdezem tőlük, már ha figyelnek, és a szemben levő üres helyre mutatok. Aztán ha csak nem kezdenek hevesen tiltakozni leülök. Közben, arra is rá kell jönnöm, hogy a szőke, valószínűleg nincs jól, így megkérdezem én is - Nem kérsz egy pohár vizet? Esetleg egy kockacukrot?
Ez lehet furán hangzik, de mindig kell legyen nálam kockacukor, mert ha leesik... az őrületbe lehet kergetni ezzel a szöveggel. De mégis. Mindig van nálam.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. március 31. 07:07 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Oké. Most már biztos, hogy baj van a felfogásával. Vagy csak magyarul nem tud? Egy irányt kértem, nem még egy helyiséget, amiről nem tudom, hogy hol van. De nem akadok ki. Ennél azért edzettebb vagyok. Veszek egy újabb nagy levegőt, és megkérdezem újra, kicsit talán részletesebben, hátha így már érteni fogja.
- Nézd, ma vagyok itt először, fogalmam sincs merre van a gyengélkedő, vagy bárki szobája. Szóval ha lennél olyan kedves mondani egy irányt, emeletet... bármit... - kérdőn nézek rá, érti-e már, mit kéne válaszolnia. Szerintem nem bonyolult, és persze az is lehet, hogy csak azért nem sikerült eddig megfelelő választ adnia, mert annyira belemerült a rajzolásba. Ez végül is, egyáltalán nem kizárható tényező. Virág, a húgom is ilyen, ha rajzol megszűnik a külvilág, és bármit lehet tőle kérdezni, semmire sem ad értelmes választ. Igaz, ő egyébként sem, de ez most mellékes.
Pont ezért is kezdem nézni a rajzát, hogy lássam, hogy megy neki. Nem rossz, de lehetne jobb is, és ezt meg is említem neki, legalább a színekre vonatkozóan.
- Nem fogod megbánni - közlöm vele valamivel vidámabban. Mert ha az útba igazítás nem is az erőssége, legalább nem elutasító a tanácsokkal szemben. Ez pedig, máris szimpatikusabbá teszi. - Igazán nincs mit!
Felelem, amikor megköszöni, de aztán még magyarázatképp - mivel látom, rajta, nem igazán érti, miért szólok bele - hozzáfűzöm.
- A húgom is rengeteget rajzol, és mindig kikéri a véleményemet, szóval tudok ezt-azt.
Ha szeretné még valamit, akkor arra válaszolok, ha nem akkor viszont elköszönök és tovább indulok, hogy megkeresem a helyi gyógyítót, mert az ilyen személyeket ismerve, nem fogok egy hamar szabadulni, és az évnyitóról sem szeretnék elkésni...
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. április 7. 07:55
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. március 31. 20:21 Ugrás a poszthoz

Omboczi Sára

Kell egy nyugodt hely, ahol megírhatok úgy egy tucat levelet. Egyet anyának, egyet apának. egyet Virágnak, egyet Boginak. És ez még csak a családom. De megígértem a koreai barátaimnak is, hogy adok magamról életjelet, amint "beilleszkedtem". Nos, hogy mennyire illeszkedtem be, azt még nem tudom. De találkoztam pár emberrel, és még élek, ráadásul, nem is érzem magam rosszul. Nem is tudom, miért tartottam én ettől a sulitól. Talán mert új, ismeretlen, és nem olyan, mint amihez szokva vagyok. Persze, még most sem szoktam meg, de úgy érzem, ezzel egyáltalán nem lesz gond.
Csak azzal, hogy kiigazodjak a szárnyakon, folyosókon emeleteken. Vajon meg lehet ezt szokni? Elkezdtem amúgy rajzolni egy térképet, amin bejelölöm mi hol van, hogy aztán szabad perceimben memorizáljam, és könnyedén eltaláljak bárhova, de még közel sem jártam mindenhol. Most pedig kéne egy helyiség, ami üres, kényelmes, fényes, és szép a kilátás... szóval torony. Ez egyértelmű volt, a kezdetektől, most pedig, hogy megmásztam nem tudom hány száz lépcsőt, már csak az érdekel, hogy leülhessek. De nem... A bagolyház, a sok huhogó miatt nem az igazi, aztán meg mindenhol termek, meg tanári szobák... Vajon ők hogy tudnak mindennap ide feljönni? Biztos van egy rövidebb út. Jó persze, nem olyan vészes, meg lehet szokni, csak... Huh. Végre egy üres szoba. Szép világos kék falak, csend és nyugalom. Kanapé. Megjöttem!
Nem is gondolkodom tovább, egyszerűen bevetem magam, a kanapéhoz sétálok, lerúgom a cipőimet, és elfekszem. Papírt, és golyóstollat veszek elő, előbb a családnak tudom le a leveleket, aztán jöhetnek majd a varázsló-boszorkány barátok. Rögtön neki is állok, és az első levéllel Virágnak néhány perc alatt végzek. Az utána következővel azonban megakadok a köszönés után és a számhoz kezdem ütögetni a tollat, miközben agyalok, mit is írhatnék anyámnak.
- Tök mindegy, mit írok neked! Így is, úgy is, aggódni fogsz! De könyörgöm Anya, már 18 vagyok!!! - bár a papír nem ért, de nekem kifejezetten jól esik, most vele veszekedni. Furcsa mód, hogy halk zene kezd szólni, én pedig lehunyom a szemem, és fészkelődök kicsit, hogy még kényelmesebben elhelyezkedjem. A levél rá ér... előbb kicsit pihenek...
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. március 31. 20:25
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 1. 08:17 Ugrás a poszthoz

Ashley Valerie Stanwood

Kiérve, kicsit szabadabbnak és könnyebbnek érzem magam. Sokkal jobb a friss levegőn lenni, már csak azért is, mert itt tényleg friss. Feltölt energiával, és már most futni lenne kedvem. Mégis nyugodt léptekkel indulok el, hogy felmérjem a terepet. Nagynak látszik a kastély körüli rész, biztos nem lesz gond, reggelente egy kis futás. de jó lenne találni egy erre megfelelő útvonalat. Az viszont bizonyos, hogy ezt nem ma fogom megtalálni.
Több diák mellett is elhaladok, akik lázasan beszélgetnek, nyilván a szünetben szerzett élményeiket osztják meg egymással. Kicsit talán irigykedem, de igyekszem nem foglalkozni velük, pedig tudom, hamarosan nekem is bele kell vágnom az új barátok szerzésébe. Azonban azt nem tartom helyénvalónak, hogy most odamenjek bárkihez is. Főleg nem olyan csoportokhoz, akik láthatóan jól ismerik már egymást.
Végül azonban megakad a szemem egy lányon, aki valami szokatlan dolgot csinál, és egyedül is van. Épp ezért, hozzá lépek oda, s guggolok le mellé.
Természetesen nem így szoktam ismerkedni, de kíváncsivá tett, na meg, az is lehet, hogy rosszul van. Igaz, amint felém fordul ezt a lehetőséget rögtön kizárom. Az ijedtségen kívül semmi nem látszik rajta, és azt is én okoztam...
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! - kérek tőle bocsánatot, és közben mosolyra húzom a számat. Van benne valami, ami a húgaimra emlékeztet. Bár még nem tudom pontosan mi az, ki szeretném deríteni. Érdeklődve hallgatom, kár, hogy nem árul el túl sokat magáról. De ez nem lehet gond. A hangja kedvesen cseng, én pedig úgy érzem, könnyű lesz vele szót érteni.
- Én felfedezek - válaszolom még mindig mosolyogva, s mivel ő is kis titokzatos volt egyelőre nem mondok többet. Azon gondolkozom, hány éves lehet, de nem igazán tudom eldönteni. Úgy saccolom elsős, jóindulattal másodikos, lehet, de erre még nem kérdezek rá. Más érdekel.
- Mit gyakorolsz? - érdeklődöm, s lepillantok a földre, ahol az előbb ég a kezei voltak. Szemügyre veszem a kezeit is, amik most kissé piszkosak a földtől. Egészen olyan, mintha valamit elásott volna...Vagy csak képzelődöm? Hamarosan kiderül
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 1. 19:55 Ugrás a poszthoz

Ombozi Sára - Boczi lány *-*

A zene egészen megnyugtat. Az jut eszembe, hogy a nagyiéknak tetszene ez a szoba, főleg, ha máskor is játszik ilyen zenét. Bár lehet inkább azon kéne aggódnom, hogy miért is kezd egy szoba, csak úgy, zenét játszani, de jól érzem magam, és nem tartok attól, hogy bármi veszély leselkedne rám. Pont emiatt, nyugodtan dőlök hátra, és hunyom le a szemem.
A gondolataimba merülök, és száz meg száz levelet fogalmazok meg magamban, tudva, hogy egyik sem az igazi, és hogy valószínűleg anyának csak néhány sort fogok írni, nem oldalakat, mint Virágnak. Elhatározom, hogy Boginak a hangul abc-t írom le, hadd örüljön, hogy "rajzolhat". Bár amilyen kis okos, úgyis tudni fogja, hogy azok nem vonalak... Mindegy is.
Visszatérnék gondolatban megint anya leveléhez, de ekkor valami megzavar a gondolkodásban. Egy fényképezőgép. Kattan, s bár szerencsére kikapcsolta a vakut az illető, azért még nem szép tőle, hogy engedély nélkül fotóz. Igaz, csukott szemmel nem látom, hogy valóban én vagyok-e az "áldozat", de ugyan ki más lenne? Igaz a termet is fényképezhetné... csak abban nem sok érdekes van. Nekem legalábbis, leszámítva, hogy hangulatosan van berendezve és olyan nyugodt. Volt.
Kinyitom az egyik szemem, hogy óvatosan szemügyre vegyem azt, aki megzavar. De először csak a fényképező gépet látom, amit a szeme elé tart. Aztán jövök rá, hogy melyik oldalról fotóz, és muszáj megszólalnom.
- A másik profilom előnyösebb - De közben már fel is ülök. Tudom, hogy az apró "pötty" a szemem alatt, nem tesz előnytelenné, de nekem akkor sem tetszik, mondhat bárki bármit, soha nem fogom szeretni. Főleg mert Virág Pötyinek csúfol miatt, bár ő meg van győződve róla, hogy ez egy kedves név... Még szerencse, hogy itt senki nem tud róla, hogy van egy húgom, aki beceneveket ad nekem. - Milyen géped van?
Az enyém még a bőröndömben pihen, de ha már felfedeztem minden zugot én is neki állok majd újra fotózgatni. Amúgy meg, lehet nem ártott volna bemutatkozni... De az is igaz, hogy ő sem azzal kezdte, hogy lefotózhat-e. Akkor meg... kvittek vagyunk, nem?
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 1. 21:36 Ugrás a poszthoz

Rimóczi Tímea Sára

Egész délelőtt bent voltam, és körmöltem, és tanultam, és jegyzeteltem, és jelentem elég! Az új iskoláknak ez lehet a legnagyobb hátulütője. Hiába tanulta elméletileg ugyanazt az ember, ha a gyakorlat mégis csak mást mutat. Persze rengeteg dolog, hasonlít, és talán meg is egyezik, de amit koreaiul tanultam meg a varázsvilágról, arra nem tudom a magyar szavakat. Eddig eszembe sem jutott, hogy ez probléma lehet majd, de már látom, hogy a hétvégét könyvtárban töltöm, és gyógynövények, bájitalok, bűbájok neveit fogom magyarul tanulni. Mára viszont, kivonom magam a forgalomból. Felkaptam az első kezembe akadó könyvet (Markus Zusak - A könyvtolvaj) és azzal együtt kijöttem. Most pedig, csak egy arra alkalmas helyet kell találnom, ahol nyugodtan olvashatok.
Nem is kell sokat keresgélnem, míg találok egy alkalmas padot. Leveszem a talárom, és egy laza mozdulattal a padra ejtem, aztán felhajtom a sötétkék pulcsim és a fehér ingem ujját, majd leülök. Kényelmesen helyezkedem el, a bal bokám a jobb combomra, a könyv az ölembe. Hátradőlök, és nyugodtan olvasni kezdek. Csak akkor hagyom abba, amikor az órám csipogni kezd. Egy pálcaintéssel elnémítom, majd leteszem magam mellé a könyvet és a pálcát is, amíg megkeresem a talárom zsebében az almámat. Kicsit megdörzsölöm, hogy tiszta legyen, aztán ismét kinyitom a könyvet, és almát rágcsálva folytatom az olvasást.
Az eddigi gondolatok, és bajok, amíg az újdonság miatt rám törtek - vagy rám akartak törni - szépen eltűnnek, ahogy belemerülök a könyvbe. Valószínűleg annyira, hogy azt sem venném észre, ha ellopnák a pálcámat, vagy felrobbantanának mellettem valamit. Ez pedig nagy hiba, de a könyv világa teljesen magával ragad...
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 1. 22:14 Ugrás a poszthoz

Ashley Valerie Stanwood

- Eddig? - Ezen el kell gondolkoznom, mert a semmit-tel egész biztosan lelomboznám, már pedig két húggal pontosan tudom, hogy ezt nem szeretném. A gondolkodás az arcomra is kiül, de aztán eszembe jut mit mondhatnék, és mosolyogva válaszolok.
- Azt, hogy megérte kijönnöm a négy fal közül - ezt persze, még nem tudom biztosan, de annyira helyes és magával ragadóan édes, hogy igazából, ha azt is mondja, hogy zavarom a gyakorlásban, akkor sem fogom bánni, hogy magára hagyom. Egész biztos fogok róla mesélni Virágnak és Boginak a levélben, amit majd írok. De az persze még odébb lesz. Egyelőre az a kérdés, mennyire érti a burkolt célzást. Mondjuk, ha nem érti az sem baj. Vagy talán az a jobb... nem is tudom.
Egyébként is sokkal érdekesebb, amit csinál, mert már a kezemet fogja, ami kissé meglep, de nem zavar. Érdeklődve figyelem, mit csinál. Az a hév, ami benne dúl, még mindig a húgaimra emlékeztet, mégsem hiányoznak jobban, pont ellenkezőleg.
Földet szór a kezemben, aztán láthatóan nagyon koncentrálni kezd. Én őt figyelem, ahogy lehunyja a szemeit. Csak akkor pillantok le a tenyeremre, amikor megérzem, hogy a földdarabkák köröznek a kezemben. Pislogok is kettőt, ilyet nem minden nap látok. Nem pálca meg szavak nélkül, nem elsős forma kislányoktól.
Vissza, felpillantok a szemeibe. Feltéve, hogy rám néz, és kissé talán meglepetten és ámulva, állapítom (kérdezem) meg.
- Elemi mágiát gyakorolsz? - Hát le a kalappal. Én ilyet eddig csak olvastam, eszembe nem jutott volna próbálkozni, de azt hiszem túlzás is lenne. Elsőre az is csodának tűnt, hogy valóban varázsló vagyok. De ez legalább már évek óta biztos dolog. Viszont, beigazolódott, amit mondtam neki: megérte, kijönnöm.
Elhúzom a kezem, és törökülésben leülök. Talán nem bánja, ha kicsit maradok, mert egyre jobban érdekel. Ő, az elemi mágia, meg az is, hogy mi mindent rejteget még.
- Szóval, miben zavartalak meg? - érdeklődöm kedvesen, hátha elárulja.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 2. 18:32 Ugrás a poszthoz

Ashley Valerie Stanwood

Figyelem, ahogy a szavaimra elpirul, és mosolyra húzódik a szám. Majdhogynem kuncogni kezdek, de visszafogom, bár egy levegő így is kiszökik, sejtetve, hogy mit nem csinálok. Jól áll neki. Egészen olyan, mintha egy pillanatra előtörne belőle a nő, aki majd a kislányból lesz. De talán jobb, ha még megmarad ártatlan kislánynak. Hagyom is, hogy megragadja a kezem, és gyerekes lelkesedéssel mutassa meg, mit is csinált.
Meglep. Meglep, mert nem mindennapi, amit csinál, mert ha valóban annyi idős, amennyinek tippelem, akkor ez igenis nagy dolog. Vagy csak én jártam eddig rossz iskolába? Nem tudom. Az viszont biztos, hogy én erre nem vagyok képes. A földet a tenyeremben ő mozgatja, és ez mindenképp dicsérendő. És persze, nem is ennyi az egész, tovább mesél, és mutogat, s valóban az ő tenyeréből a levegőbe is emelkedik, gyorsabb is.
Kíváncsivá tesz, ezért úgy döntök maradok. Persze rajta is múlik, hogy beavat-e a többi dologba. Látszik rajta, hogy megfontolja, mit válaszoljon, és ettől még szimpatikusabb. Talán mert ez olyan Bogis... De le kéne állnom arról, hogy a húgaimhoz hasonlítom. Inkább figyelek arra, amit mond.
- Értem - válaszolom, és a földre pillantok. Tehát egy mag, és meg szeretné növeszteni - és mit ültettél?
Teszek fel egy újabb kérdést, mert gondolom az is fontos lehet, hogy milyen növényt szeretne növekedésre sarkallni. Mondjuk én nem értek hozzá, de feltételezem egy fűszálat, egy virágot könnyebb, mint egy bokrot vagy egy fát. Ezután viszont már hallgatok. Csak egy bólintással jelzem, hogy nem gond, csöndben leszek. S amíg nem sikerül, a kis növényét növekedésre bírni, vagy ő nem mond valamit, meg sem szólalok. Csak figyelek csendben, hol a földet, hol a koncentráló kislányt nézve.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 4. 18:33 Ugrás a poszthoz

Ashley Valerie Stanwood

Kuncog, én meg kérdőn felhúzom a szemöldököm, de mellé mosolygok is, hiszen egész biztos, hogy mellette nehéz lenne komor maradni. Most pedig okom sincs rá, főleg, hogy végül azért válaszol. Ma is tanultam valami újat. Egy kislánytól. De nincs ebben semmi meglepő. Otthon is... De nem. Nem gondolok se Virágra se Bogira.
Tetszik, ahogy magyaráz. Látszik rajta, hogy nagyon figyelt, és fontosnak tartja, amit mond. Igaza is van. Fontos, én pedig mivel megígértem, hogy nem zavarom meg, erre is csak bólintok. Belül pedig, egyre kíváncsibb vagyok, milyen növény fog kibújni a földből, és vajon sikerül-e neki. Bár a korábbi bemutató után én nem igazán kételkedem.
A szemem hol a koncentráló arcot, hol a földet figyeli. Ebbe én is nagyon belemerülök. Sőt, szuggerálom is a növényt, hogy sikerüljön ennek a kislánynak a varázslat. Aztán megszólal, és én megint csak felhúzom a szemöldököm, hogy vajon tényleg ibolya lesz-e. Egy pillanattal később, elkapja a kezét, és tapsolni kezd, én pedig csatlakozom hozzá, mert valami tényleg kibújt a földből.
- Ügyes vagy! - állapítom meg hangosan is a nyilvánvalót, tudva, most már nem kell csendben maradnom. Hiszen ő sem a növényre koncentrál, hanem örül. És ez rendkívül édes. Nem emlékszem rá, hogy én valaha ennyire örültem volna, csak mert valami sikerült. Talán mert mindig elvárták, hogy jól sikerül valami, és mert én is elvárom magamtól.
Aztán megjelenik valami. Valami furcsa, amit még korábban biztos nem láttam, de nagyon helyes. Igaz, a varázsvilágban ez abszolút semmit nem jelent, de a kislánnyal biztosan ismerik egymást. Látszik abból, ahogy mellé kuporodik, ahogy a növényre pillant, majd rám. Nem igazán tudom, mit gondolhat rólam, de azt hamar megtudom, hogy Mananak hívják és egy sárkányróka.
- Szia Mana! - pillantok rá újra a jószágra, hogy illedelmes legyek, aztán Ashleyre nézek, mert végre az ő nevét is tudom - Szia Ashley! Én Rentai Bálint vagyok.
Ha pedig már bemutatkozás, illendően előre nyújtom a kezem, bízva benne, hogy Ashely elfogadja, és ezzel hivatalossá tesszük a bemutatkozást.
- Kérdezhetek valamit? - nézek rá kérdőn, aztán ha bólint, vagy beleegyezik, folytatom - Miért fordítva mutatkozol be?
Nem gonoszságból, csupán elgondolkoztam. Én ha angolul beszélek mindig a Bálintot mondom előbb. Neki pedig nincs akcentusa, tehát régóta él itt, biztos tudja, hogy itt "fordítva" szokás mondani a neveket. Engem pedig érdekel a magyarázat.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 4. 18:53 Ugrás a poszthoz

Dasha és Izabella~~


Elpirult. Állapítom meg, és egy pillanatra oldalra pillantok, és igyekszem nem hangosan elnevetni magam. Első nap, rögtön egy - nagy valószínűséggel - koreai lányba botlok, aki elpirul. Nem tudom miért, de mivel bólint leülök, és hol rá, hol a barátnőjére nézek. A barátnője kicsit jobban leköt, mert nem néz ki túl jól, és hiába mondja, hogy minden rendben, nem igazán hiszek neki. Főleg mert a kérdésemre nem is válaszol. Úgyhogy felállok, és elmegyek egy pohár vízért, majd szépen visszamegyek és egy szó nélkül leteszem elé. Majd előveszek a zsebemből egy kis dobozt, amiben a cukrokat tartom. Általában a lányoknak van ilyen kis dobozkájuk - amit csak azért tudok, mert a húgomnak is van hasonló, de ő nem cukrot tart benne, és igazából jobban örültem volna, ha sosem derül ki, miért kell neki, de már késő...- de az enyém diszkrét fekete, nem rikító. Kinyitom, és meglepetten látom, hogy nem is kockacukor van benne, hanem szőlőcukor. De talán még jobb is. Odafordítom a dobozt a szőke hajú lánynak, és ha nem lenne egyértelmű a gesztus, hozzáfűzöm:
- Vegyél egyet! Jobb lesz - még egy mosolyt és egy kacsintást is kap mellé, bár az nem biztos, hogy ő ezt érzékeli. Aztán fordulok az általam koreainak vélt lányhoz, hogy neki is válaszoljak.
- Legtöbbször úgy, hogy "gyere ide" de van még pár, amire esetlegesen hallgatok - persze ez nem jó vicc, de első alkalommal mindig elsütöm. Virág jól szokott szórakozni rajta, főleg, mióta érti is. Mert nem. Először nem értette. De nagy nehezen sikerült neki elmagyaráznom, és igazán megérte. De tényleg. Viszont, nem vagyok túl neveletlen, így arra is válaszolok, amit valójában kérdezett.
- Rentai Bálint. És neked, mi a neved? - Kérdezek vissza, figyelve rá, hogy még véletlenül se kövessem el ugyanazt a "hibát". Nincs annál rosszabb, amikor a saját hülyeségembe sülök bele. Remélhetőleg nem vágtam el magam már most, és hamarosan én is megtudom a lányok neveit.
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. április 4. 18:54
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 4. 23:14 Ugrás a poszthoz

Boczi lány *-*

Van olyan ember, aki szereti ha fotózzák? Nyilván a modellek. De rajtuk kívül? Szerintem nincs. Vagy ha igen, az nagyon ritka. Én pedig nem tartozom közéjük. Átlagos vagyok, és bár tudom, hogy milyen jó lehet egy elkapott pillanat, mégis zavar, hogy a tudtom az engedélyem nélkül lencsevégre kaptak. Talán ezért is reagálok úgy ahogy, bár próbálom viccesre venni... A hangsúlyozásom nem lehet túl jó, mert nem viccnek veszi. Mondjuk, az is lehet, hogy egyszerűen nem érti a tréfát, mert annyira fontos neki a fotózás.
- Ha ezen múlik visszafekszem, adj 10 percet és aludni fogok mint a tej! - legalábbis megpróbálom. Szerintem nem okozna gondot az alvás. Az egyik kedvenc elfoglaltságom, ha éppen nincs jobb dolgom, és nem, nem zavar ha néznek közbe. A fél életem úgy telt, hogy éjjel-nappal szemmel voltam tartva, szóval meg sem kottyan.
- De mindegyikből kérek. Ha már én vagyok rajtuk, ez a minimum.
Jelentem ki határozottan és remélem belemegy. Különben kénytelen leszek elkobozni a gépét, és szépen kitörölni a képeket. De egyelőre nem teszem, várok mi lesz a válasz, és tovább kíváncsiskodom. Figyelek és bólintok, nagyon nem tudok hozzászólni. Nem csilingelnek a harangok a név hallatán, de ez sem jelent semmit. Ha akkoriban jelent meg, mikor Koreában éltünk, akkor simán összefuthattam vele, csak éppenséggel más néven.
- Néha... próbálkozom vele... amolyan hobbi szinten - megvonom a vállam. Bár többek szerint van hozzá érzékem, én nem érzem különösebben érdekesnek, vagy kiemelkedőnek, amit eddig fényképeztem. Inkább csak azért csinálom, mert nekem jelent valamit az adott pillanat. - de én a régebbi gépeket kedvelem... Fekete-fehér filmmel...
Mosolyra húzom én is a számat. Nekem a fekete-fehér képek néha többet mutatnak mint a színesek. Sokan nem értenek meg, de nem is érdekel a véleményük. Elvégre én ezt csak a magam szórakoztatására csinálom. Na meg, hogy dokumentáljak eseményeket az otthoniaknak.
- Bálint. Rentai Bálint - biccentek én is, és felhúzom a lábam a kanapéra, ahogy felé fordulok. - Futásnak éppen nem nevezném, de részemről a szerencse.
Kötekedek már megint. Rossz szokás. De nem tudok róla leszokni. Majd ha egyszer megátkoznak érte, talán abbahagyom. Előbb viszont biztos nem.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 5. 00:02 Ugrás a poszthoz

[Baranyai Adél]

Párbajszakkör. Nem vagyok biztos benne, hogy végiggondoltam én ezt, amikor jelentkeztem, de most már nem lépek vissza. Egyébként is, ahogy néztem a többség - nem meglepő módon - párban jelentkezett, így még az is lehet, hogy nem lesz belőle semmi, lévén, nincs kivel párbajoznom. Most leginkább ebben reménykedem, nem azért, mert félek, hanem mert, életemben nem párbajoztam még, és igazság szerint fogalmam sincs, milyen. Pont ezért kivettem ma reggel a könyvtárból egy pár könyvet, ami kifejezetten a varázsló-párbajokról szól, és az egyik ilyennel jöttem ki ide, az erkélyre. Szépen süt a nap, kár lenne odabent sínylődni. Innen pedig, szép a kilátás, még a közeli varázslók lakta falura is rálátni, ez pedig felettébb érdekes. Sosem láttam még olyan falut, ahol csak varázslók és boszorkányok laktak. Remélhetőleg hamar lemehetek majd én is. Na de, előbb a Párbajozás története és szabályai a varázslótársadalomban...
Unalmas egy cím, mit ne mondjak. Még jó, hogy "csak" 547 oldal. Na meg, hogy van joghurtom. Valahogy csak átrágom magam rajta. De, előbb leveszem a talárt, mert melegem van, és idekint egész biztos elég a rövid ujjú, fehér-kék kockás ingem is. Sőt, határozottan kellemesebb. A talárt a mellettem levő székre dobom, aztán visszaülök az eddig használt fotelbe, és ismét az ölembe fektetem a könyvet, majd a kezembe veszem a joghurtot és a kanalat, és enni-olvasni kezdek.
Nem csalódom, a könyv pont olyan unalmas, mint amilyennek elsőre gondoltam, vagy talán, még annál is rosszabb. A joghurtom elfogy, az üres poharat benne a kanállal magam mellett a földre teszem azzal a céllal, hogy majd később kidobom, aztán tovább szenvedek a könyvvel.
Pár perc után viszont feladom, és inkább úgy döntök megtanítom a könyvet repülni. Sokkal érdekesebb, mint a párbajos leírása. Meg is keresem a pálcámat a taláromban, aztán a könyv felé intek, úgy mondom ki:
- Vingardium Leviosa! - aztán persze az gond nélkül a levegőbe emelkedik, én pedig a fotelben ülve röptetem körbe körbe, meg amerre éppen jól esik. Közben meg azon mulatok, a lányoknak otthon mennyire tetszene ez. Kár, hogy sosem fogják látni.
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. április 5. 00:03
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 5. 10:59 Ugrás a poszthoz

Boczi

- Egy percig sem kételkedtem, csak úgy tűnt többet szeretnél... - belőlem, de ezt csak magamban fűzöm hozzá. Nem tudom mi van velem, biztos a tavasz hozza ki a "rosszabbik" felemet. Vagy csak a szimpla tény, hogy Koreában fiú iskolába jártam, és hirtelen sok a lány körülöttem. De hazudnék, ha azt mondanám nem élvezem. Viszont attól tartok, hogy az egomnak ez árt. Jobb is, hogy beszélgetni kezdünk, különben nagyon elbíznám magam.
- Ez esetben fel kell jelentselek a személyiségi jogaim megsértése miatt - mert ugye az engedélyem nélkül készített rólam fotót, és ugyan miért kéne elhinnem, hogy nem mutatja meg senkinek sem? Bár nem vagyok híres, attól még... Na jó, tudom, hogy semmilyen következménye nincsen, de ki tudja hány képet készített, és csak egyet kapok? Ez nem üzlet. De legalább van közös témánk. Igaz, érdemben nem tudok hozzászólni. Egyszerűen nem találom rá a megfelelő szavakat... Lehetséges, hogy az ember néhány év alatt elfelejtsen magyarul? Remélem azért visszajönnek majd a dolgok. Ő viszont, pontosan tudja és sorolja is, amit én képtelen lettem volna megfogalmazni. Bólogatok is, mert igen, pontosan erre gondoltam, más hangulat, más jelentés, más mélység. Nekem ezekre van szükségem, meg arra hogy a fantáziám szabadon szárnyalhasson.
- Nem vagyunk egyformák... - állapítom meg egyszerűen. Igaz nekem a reaálitás fogalma valamikor akkor szűnt meg létezni, amikor megtudtam, hogy varázsló vagyok. Egészen addig az ilyesmi csak tündérmesének tűnt, erre jön egy levél, majd egy tanár az iskolából, és elmagyarázza, miről is van szó. Azóta a legvadabb dolgokról is képes vagyok elhinni, hogy létezik. Mint például Virág csillámpónijai... Sosem lehet tudni.
- Ne kérj olyat, amit nem tudok teljesíteni - válaszolom könnyedén, mert lássuk be, ha 18 év alatt nem tudtak erről elszoktatni, akkor nem ő fogja a világot megváltani. De persze szabad próbálkoznia. Én meg talán, megpróbálok a kedvében járni, de megígérni biztos nem fogom, hogy nem csinálom többet. Ez nekem csak úgy jön, magától, nem is gondolkodom rajta. Ilyen a természetem, vagy megszokja, vagy... vagy elmegy. Mert én voltam itt előbb.
- Valami mágikus szoba - állapítom meg, és ismét körbenézek, egész biztos, hogy nem ilyen volt, amikor bejöttem, bár még mindig tetszik, és most még valami kellemes illat is száll a levegőbe - olyan nyugis...
És így, hogy belemerülök ezekbe a gondolatokba, egészen váratlanul ér, hogy visítani kezd, s mire észbe kapok egy párna az arcomban landol, majd az ölembe esik. Reflexszerűen hunytam be a szemeimet, s csak az egyiket nyitom ki, a szemöldököm is felhúzom mellé, úgy kérdezem meg.
- Nem volt elég lapos az orrom? - mondom kissé megdörzsölve a nózimat. Nem mintha a párna veszélyt jelentetett volna, de ez egy vicc akar lenni. Amivel nem biztos, hogy kéne próbálkoznom. Inkább megfogom a párnát, és igazat kell adnom Sárának, ez valóban puha, bár engem ez annyira nem hoz lázba. Sokkal inkább a lehetőség, amit tartogat.
- Igen, valóban nagggggyyoooon puha - mondom miközben az arcomhoz emelem, majd lassan felállok, és közelebb is lépek hozzá - Biztos szeretnéd visszakapni...
De persze nem adom. Legalábbis nem a párnát. Azt kapja, amit én is kaptam tőle, egy párnát az arcába... A párna sarkát fogom, és amikor elég közel vagyok, "megütöm" vele, persze csak játékosan és csak is akkor ha hagyja. Jó lenne most egy kis párnacsata.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 5. 23:12 Ugrás a poszthoz

[Ashley és a Mesélő, aki nyuszinak álcázza magát]

Talán nem szép tőlem, hogy zavarba hozok egy ilyen édes lányt, de közben meg olyan jó nézni, ahogy próbál elbújni. Nem vagyok gonosz, nem szórakozom rajta, egyszerűen csak... nem is tudom. Megmosolyogtat. Most is, a nevével kapcsolatban. Igazán nem is tudom, milyen választ vártam, de ahogy a földet nézi, majd a világon a legegyszerűbb és legérthetőbb magyarázatot adja, szélesebben mosolyodom el, pedig eddig is fülig ért a szám.
- Értem. Ez végül is, logikus - állapítom meg, bár azért kedvem lenne hozzá fűzni, hogy a jövőben esetlegesen nem árt odafigyelnie majd, mert például,ha Virággal találkozna, ő simán Stanwoodnak hívná ezután, vagy valami egészen másnak, aminek szerinte Stanwoodos a hangzása. Ez a gondolat pedig egészen vicces lenne, ha elmélyednék benne, de a sárkányróka mellé, megérkezik egy rózsaszín nyuszi is, ami ma már láttam egyet, bár az is biztos, hogy ez nem ugyanaz. Amelyikkel én találkoztam annak nem voltak ilyen fogai.
- Igen, sokkal szebb - erősítem meg a nyúl megállapítását Ashelyvel kapcsolatban, és megint csak a kislányra pillantok, vajon most mennyire jön majd zavarba? Aztán lepillantok a nyuszira is és rákacsintok, mert ez igazán kedves volt tőle. Bár nem tudom, a rózsaszín kis pajtás mennyire volt tudatos ebben. De majd kiderül.
Ashely persze faggatja, én meg jobb híján csak figyelek.
Nekem eszembe nem jutott volna, hogy lehet a két rózsaszín nyúl között kapcsolat, de most már ez is teljesen logikusnak tűnik. Főleg ha megpróbálok egy kislány fejével gondolkozni. Kár, hogy erre egyébként sosem vagyok képes. Vagyis nem kár, de biztos, hogy egyszerűbb lenne az élet ha mennének az ilyen apróságok is.
Végül aztán felkapom a kis nyuszkót, amikor hátrálni kezd, és Ahsley meg nyugtatgatni kezdi, én pedig hozzáfűzöm.
- De ha mégis, akkor én megvédelek! - Lehet ártalmas, ha az embernek két húga van?
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 6. 09:44 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Talán csak a rajzolásba merült bele annyira, hogy nem figyelt. Mert amint ezzel kapcsolatban beszélek hozzá, sokkal értelmesebb válaszokat ad, és még vissza is kérdez. Elmosolyodom. Virág itt... Na az lenne az igazi katasztrófa. Kissé megrázom a fejem, úgy válaszolok.
- Nem. Ő egy művészeti iskolába jár, Budapesten - Közben végre rám néz, majd válaszol a korábbi kérdésemre is. Igazam volt, nem figyelt. Bár ez nem jó kifogás, mivel bocsánatot kér, nem haragudhatok rá. Biccentek, jelezvén, hogy a bocsánatkérés elfogadva, aztán próbálom megjegyezni, amit mondott.
- Nyugati szárny, második emelet - ismétlem el utána, ezzel is tudatosítva magamban is az irányt. - Köszönöm szépen!
Most már tényleg semmi okom, hogy itt maradjak, csak azért nem indulok el rögtön az említett irányba, mert végig kell gondolnom, hogy a nyugati szárny az merre is lesz, na meg mert a rajzolós lány hangja megállít.
Kissé meglepetten pillantok le rá. Ezt most komolyan mondta-e. Eddig nem mutatott hajlandóságot a segítségre, de most látom, hogy összepakolja a ceruzáit, ez pedig hitelt ad a szavainak.
- Ez igazán kedves tőled. Jó lenne. Köszönöm! - válaszolom, és várok, amíg összepakol. Ha együtt megyünk, biztos könnyebben megtalálom, hiszen ő már jártasabb itt a kastélyban, mint én. S ha szerencsém van, útközben még elmond pár dolgot. Viszont, ha már megyünk valamerre, nem ártana tudni, hogy mi a neve.
- Amúgy Bálint vagyok. Rentai Bálint. Neked mi a neved? - kérdezem meg, mikor végre összepakolt, és ha szabad a keze, akkor oda is nyújtom a sajátomat, hogy illedelmes módon kezet fogva mutatkozzak be. Ha nem, nos, az sem baj. A kezdeti nehézségek után, már az is valami, hogy egyáltalán ide eljutottunk.
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. április 7. 07:53
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 6. 10:12 Ugrás a poszthoz

Kékek, Dasha, Iza, Dol ~~


Bár késve érkeztem a lényegről azért nem maradtam le. Így még ha halkan beszélgetek is - próbálkozom a mellettem ülő két lánnyal - még látom a szemem sarkából, hogy a házvezetőnk kicsoda. Kissé meglepő jelenség, de nem aggódom emiatt. Már megszoktam, hogy a varázsvilágban semmi sem az aminek látszik. Kivéve talán a rosszullétet, mert a lány velem szemben, látványosan rosszul van. A vizet szerencsére elfogadja, és ezt jó jelnek tekintem, de a cukorból nem vesz, így némi várakozás után becsukom a kis dobozt, és nagyot sóhajtva, visszateszem a zsebembe. Nem erőszak, de hinnie kéne nekem. Mindegy. A másik lány kérdésére válaszolok, és bár hülye a viccem, úgy látom neki tetszik, ettől pedig kicsit jobb kedvem lesz. Érdeklődve hallgatom, milyen hosszú történetet kerít a neve mellé. Szívesen rákérdeznék arra is, hogy miért szólítják másképp, de nem teszem, helyette, koreaiul köszöntöm.
- 안녕 손영! 이름이 좋아해!
Azonban a szőke lányról nem tudunk meg semmit. Ha csak azt nem, hogy időközben még rosszabbul lett. Ez valami női dolog lehet, hogy amikor segítenének nem fogadják el, inkább szenvednek, majd látványosan lefordulnak az asztalról. Nem, nem ez az első eset, hogy ilyesmit látok, és nyilván nem is az utolsó. Nem is igazán ijedek meg. Nem úgy SonYeon, aki viszont már a földön pátyolgatja, a rosszul levőt. A nevem hallatára, csak biccentek. Felállok, és sietős léptekkel odalépek a nőhöz, akiről eddig feltételeztem, hogy a házvezetőnk. Mostanra biztos észrevették még páran, hogy valami nem stimmel... De nem számít. Kivételesen én sem foglalkozom az illemmel illetve azzal, hogy beszélget, egyszerűen megszólítom.
- Elnézést! Egy lány rosszul lett...
Részemről ezzel a probléma megoldva. Persze ha kérnek tőlem még valamit, azt megteszem. De tényleg úgy érzem, én megtettem mindent. Ha kell félreállok az útból, majd szépen visszasétálok, s ha máshogy nem utasítanak, visszaülök a "helyemre".
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 6. 10:44 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

- Néha én is sajnálom, de azt hiszem jobb így - felelem valamiért teljesen őszintén. Virág nem érezné itt jól magát hosszútávon. Vagyis, nem pont itt, hanem a varázslók között. Eleinte biztos lenyűgözné a varázslat, de biztos zavarná, hogy ő nem képes ezekre a dolgokra, és emiatt végül szomorkodna, azt pedig nem szeretném.
A lány is bemutatkozik, és a kezem is megrázza, én meg nem tehetek róla, muszáj visszakérdeznem, csak a tisztán látás kedvéért.
- Az Állia a keresztneved? - Egyrészt, mert sosem hallottam még hasonló nevet, másrészt mert, Magyarországon vagyunk, és itt a vezetéknévvel kezdünk. De lehet sok a külföldi diák és ezt nem tudják? Fogalmam sincs. Majd kiderül, mindenesetre, nem szeretnék hibázni, hogy esetleg rosszul szólítom meg a későbbiekben. Az nagyon kellemetlen lenne. Elindulunk én pedig memorizálom az utat, hogy legközelebb ne kelljen másokat megkérdeznem.
- Hmm? - egy pillanatra elgondolkozom, aztán válaszolok - Ötödikes. Eddig Szöulban tanultam, csak két hónapja jöttünk vissza Magyarországra. Egyszer már jártam itt, amikor az átiratkozást intéztem, de akkor nem igazán tudtam szétnézni. És te hányadikos vagy?
Tudom, hogy nem kérdezte ezeket, de valahogy fontosnak tűnt elmondani. Így legalább nem merül fel benne az újabb kérdés, hogy ha ötödikes vagyok, miért nem ismerem a gyengélkedőt, meg a kastélyt. Feltételezem a következő kérdések erre irányultak volna. Ami pedig őt illeti, azt már biztosan tudom én is, hogy nem elsős. Viszont nálam fiatalabb. Azonban megbecsülni nem tudnám, mert az igazság az, hogy elszoktam az európai arcoktól. Kell majd néhány hónap míg megint könnyedén megtippelem mások korát. Addig pedig marad a kérdezősködés. Az évfolyamára kérdezni pedig közel sem olyan illetlen mint a pontos születési idejére.
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. április 7. 07:53
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 7. 07:22 Ugrás a poszthoz

Boczi

Elég lesz. Most rossz, ha emiatt kicsit szomorúnak érzem magam? Nem mutatom persze, de ettől még így van. Nem mintha szeretném, ha fotóznak, de ettől olyan érzésem van, mintha belőlem is elég lenne. Persze ez nem így van, és a fenyegetőzésem, ha másra nem is, arra elég, hogy valami mosolyfélét csaljon Sára arcára. Még ha ez inkább vigyor is, az biztos, hogy a jó irányban haladunk.
- Legalább lesz egy jó napjuk - vonom meg a vállam, mert úgy érzem felesleges ebbe jobban belemenni. Máshogy is rávehetném, hogy megmutassa majd a képeket, és mostantól inkább erre fókuszálok. A közös témánk, annyira nem is közös, mert hamar kiderül, hogy nem egyezik az elképzelésünk a fotózást illetően. Nem erőltetjük ezt sem. Helyette a szobát hozza fel, ami valamelyest megváltozott, mióta beléptem ide, de egyáltalán nem zavaró ez a változás, nekem kifejezetten tetszik.
- De. Tök komolyan mondtam - válaszolom először nagyon komolyan, aztán nevetni kezdek. Jobban belegondolva, tényleg elég röhejes megállapítás volt. Pont ezért hozzáfűzöm, mint egy mentségként: - Az elmúlt két hónapban muglit játszottam, néha még elfelejtem, hogy már szükségtelen.
Ez tényleg így van. Kisebb feladatokhoz egyáltalán nem használok pálcát, amit csak lehet, azt mugli módon oldom meg. Megszokás. Na meg, lustának is érezném magam, ha teszem azt mindig mindent begyűjtenék ahelyett, hogy elmennék érte.
Egy párna landol az arcomban, én meg az orromat féltem. A válaszára felhúzom a szemöldököm.
- Mi bajod az arcommal, hogy át akarod formázni? - lehet ez egy nehéz kérdés, vagy éppen a válasz nem fog tetszeni, de fontosnak tartom az őszinteséget, szóval inkább tisztázzuk most, hogyha valami nem tetszik neki, minthogy később - esetlegesen - emiatt... hmm... koppanjak, vagy éppen puffanjak, ahogy az előbb a párna az arcomba. Persze nem kell félteni, felállok, és abszolút minden hátsó szándék nélkül lépek hozzá közelebb, hogy aztán szépen én is eltaláljam a párnával.
Szerencsém van, belemegy a játékba, bár először nem értem, miért kapja kezeit az arcához, amikor felpattan, már tudom, hogy ez is csak színjáték volt. Eltalál, én pedig visszavágok, de közben hátrálni is kezdek. Menekülök. Persze védekezem, püfölöm én is, még ha szaladva ez nem is éppen egyszerű. Mégsem én botlok meg előbb hanem ő. Rám esik, én meg vele együtt a kanapéra. Ha valaki most benyitna nyilván félreértené a jelenetet. De ha Sára azt hiszi győzött, téved. A párnával még így fekve is rácsapok a hátára, aztán a párna felett átölelem.
- Megvagy.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 7. 07:51 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

- Nem voltam benne biztos. Ahhoz vagyok szokva, hogy vezetéknév keresztnév a sorrend, te meg fordítva mondtad - Lepillantok rá, vajon érti-e mire akarok kilyukadni. Magyarul (de még koreaiul is) más a sorrend, mint a legtöbb európai országban, és ha így nézem, akkor ő rosszul mondta. Nem mintha közöm lenne hozzá. De mégis kíváncsi vagyok, miért mutatkozik be így valaki.
Lépcső, majd megint lépcső. Vajon azért teszik emeltre a gyengélkedőt, hogyha felsőbb szinten sérül meg valaki, akkor is gyorsan odaérjenek, vagy azért hogy ne jusson fel a beteg ember a földszintről? Annyival kevesebb gondjuk lenne. Nem túl szép eszmefuttatás, és még szerencse, hogy Állia kérdése magamhoz térít. Válaszolok is, majd visszakérdezek. Szavait megmosolygom. Van egy olyan érzésem, fogalma sincs Szöulról, de ezt nem teszem szóvá. Csendben lépkedek mellette, egészen addig, amíg fel nem tesz egy újabb kérdést.
- Melyik mi...? Ja! - belemerültem a folyosó megfigyelésébe, na meg, kicsit szokatlan is nekem ez a ház dolog, de persze tudom mire gondol, és a házam nevét is tudom, mert megjegyeztem, csak most nem akar beugrani. Meg is állok egy pillanatra, úgy futtatom magamban végig a tömérdek információt, amit úgy 10 perc alatt hadartak el nekem - A Levitába.
Válaszolom végül magabiztosan, és tovább is indulok, remélve, hogy ő is jön, és mutatja tovább az utat. Mert addig rendben van, hogy fel a lépcsőn. De utána nem tudom. S hogy ne álljon le a beszélgetés, én is kérdezek.
- Te melyik házba jársz? És amúgy... te tudod, miért vannak ilyen házak? - nekem kicsit olyan skatulyázósnak tűnik a rendszer, persze biztos megvan az előnye, de jó lenne ha valaki elmagyarázná, miért is van erre szükség. Lehet csak szimpatikusabb volt az osztályoknak ilyen neveket adni, mint mondjuk beszámozni őket.
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. április 7. 07:54
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 8. 07:33 Ugrás a poszthoz

[Adél]

A könyvröptetés nálunk Koreában szokás volt, amikor valamit nagyon nem akartunk elolvasni. Valami rettentően gyerekes megoldás volt, de kifejezetten élvezetesebbé tette a "tanulást". Végül persze mindig átrágtuk magunkat a könyvön, azt bemesélve, hogy a vicces emlékek hatására kevésbé lesz unalmas. Most is ez jár a fejemben, és meglehetősen jól szórakozom, bár kezd hiányozni, hogy mások is ezt tegyék körülöttem és megküzdjenek a könyveink. Pont ezért néhány perc után már ez sem tűnik olyan élvezetesnek, mint elsőre gondoltam. Visszaintem magamhoz a könyvet, és elkapom, ahogy a levegőben felém száll. Leengedem a pálcámat is, és szépen összeszedem a cuccaimat, miközben lemondóan sóhajtok egyet.
Lehajolok, hogy felszedjem az üres joghurtos dobozt, és ekkor veszek észre két lábat. Pislogok is párat, mert eddig nem tűnt fel, hogy lenne itt rajtam kívül valaki, de ahogy felemelkedem, látom, hogy a lábak egy lányban folytatódnak, és hirtelen furán kezdem magam érezni. Mikor jött ide? Itt volt már akkor is, amikor kijöttem? De akkor biztos észrevettem volna! - Egyébként nem biztos, főleg mert remekül bele tudok feledkezni a saját világomba...
Megköszörülöm a torkomat, és úgy szólalok meg, egyik kezemben a talárommal, a másikban az üres joghurtos dobozzal.
- Bocsi... nem vettelek észre... - tartok egy kis szünetet, aztán még hozzáfűzöm - elnézést, hogy megzavartalak...
Bár nem vagyok biztos benne, hogy megzavartam. Szét is nézek jobban, vajon mit csinálhatott, de nem látok nála könyvet, se mást, amivel leköthetné magát. Nincs a kezében pálca, és... nem, szerintem csak itt ücsörög.
- Akármiben is, amit csináltál! - fejezem be sután a mondatot, de mégis csak kíváncsi természet vagyok, így meg is kérdezem - Amúgy csináltál valamit?
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 8. 16:01 Ugrás a poszthoz

Kékek, Alina, Dol és Dasha~~


Mosolyra húzom a szám, ahogy válaszol, és hozzáfűzném még, hogy komolyan gondolom, de a szőke hajú lány elájul és nincs erre lehetőségem, sem időm. Son Yeon máris a lány mellett térdel, én pedig a házvezető nőnket veszem célba. Valahol sajnálom, hogy megzavarom a társalgását, ugyanakkor, elég felelőtlen lenne részéről, ha nem foglalkozna a diákjaival. Talán az is az, hogy nem vette észre, bár elég nagy itt a fejetlenség, és ahogy nézem, egy elsős forma kislánnyal foglalkozik, ami szintén fontos. Bocsánatkérően pillantok Alinára aztán egy szó nélkül mutatom az utat, vissza a másik szőkéhez, aki elájult.
Figyelem, ahogy pillanatok alatt, megoldódik a helyzet, aztán a kérésnek megfelelően visszaülök a korábbi helyemre, és nézelődni kezdek az asztalon, hogy mit is ehetnék. Az édes süteményeket gondosan elkerülöm. Előbb valami meleget ennék egyébként is. Amikor megvan nagyjából mit szeretnék felállok és a megfelelő tálakról összeszedem az ételt. Így végül egy szelet rántott húsra esik a választásom, köretnek meg rizst helyezek a tányéromra, majd visszaülök a koreai leányzó mellé. Épp csak elkezdek enni, rögtön kérdezősködni kezd. Felemelem a jobb kezem, benne a késsel, jelezve, hogy egy pillanat és válaszolok, csak előbb lenyelem, ami épp a számban van.
- Balatonfűzfőn születtem. Apám magyar - válaszolom, mert a kérdés indításból arra következtetek ilyesmikre kíváncsi - Anya koreai. 13 éves koromban Szöulba költöztünk. Ott derült ki, hogy varázsló vagyok, és ott is jártam suliba.
Miközben beszélek, felszeletelem a húst, és most teszek is a számba egy kisebb falatot. Miután lenyelem folytatom.
- Két hónapja jöttünk vissza Magyarországra. Én szerettem volna ott befejezni a sulit, de anyámék nem engedték, így átiratkoztam ide. Mesélsz te is?
Fejezem be egy kérdéssel, és remélem kielégítettem egy időre a kíváncsiságát. Szeretnék enni, amíg még meleg. De addig is figyelek arra, amit ő mesél.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 9. 17:23 Ugrás a poszthoz

Dasha (손영)~~


Intek neki a fejemmel, hogy semmi baj. Egyáltalán nem haragszom, nyilván egyedül érzi magát koreaiként és örül, hogy van valaki, aki hasonlít rá. Azt hiszem nekem ilyen problémám sosem volt, elvégre mindig is a két nemzetiség között nevelődtem, egyformán magaménak érzem a magyar kultúrát és a koreait is.
Amint lenyelem az ételt mesélek egy kicsit magamról majd arra kérem tegye ő is ezt. Így, amíg hallgatom nyugodtan tudok enni, és csillapítani az éhségemet. Amikor a szüleit említi, felpillantok rá, de nem nyilvánítok részvétet, mert tele van a szám. Abban bízom, hogy a pillantásomból észreveszi, mit mondanék. A rövid szünetben, amit tart még a rágást is abbahagyom, és csak akkor folytatom, amikor ő is tovább beszél. Bár nem éppen tiszteletre méltó, hogy épp eszem, de na... Nem tudhattam.
Viszont, ahogy tovább mesél, tesz egy megjegyzést, amire muszáj reagálnom, gyorsan le is nyelem, ami épp a számba van, hogy közbevessem:
- Annyira nem volt szép pillanat. Apám rossz viccnek gondolta, aztán kijött valaki a suliból, hogy segítsen megvásárolni a szükséges dolgokat, és elmagyarázta nekünk, hogy miről van szó. Az első hónapokban pedig attól rettegtem, hogy kiderül, hogy tévedés történt és hazaküldenek...
A villámmal mutogatok, de azért vigyázva, a végén pedig elmerengek,és be is kapom. Kell pár perc, hogy rájöjjek, talán butaságnak hangzik, amit mondtam. De aztán csak megrázom a fejem.
- Bocsi, mesélj tovább! - kérem, és tovább eszek, bízva benne, hogy nem veszi sértésnek, hogy a szavába vágtam. Beszél én pedig kicsit meglepődöm. Hogy lehet, hogy egy magyar iskolától kapott levelet, ha még a nyelvet sem beszélte. Oldalra döntöm a fejem, úgy próbálom elképzelni a helyzetet, de nem igazán megy. Viszont az biztos, hogy rövid idő alatt rengeteget tanulhatott, mert most egészen tökéletesen beszél. Ezt pedig muszáj meg is jegyeznem neki.
- Jó nyelvérzéked lehet. Nem mondanám meg, hogy csak egy rövid ideje tanulod a magyart - nehéz nyelvként tartják számon, bár szerintem a koreai mellett annyira nem az. Mégis. Mindegy. Lassan elfogy a vacsorám, be is fejezem, mire ő újra kérdez.
- Gangnam-gu-ban. De nem szeretem hangoztatni, mert mindenki a Gangnam style-lal jön... - megforgatom a szemeimet, bár nem tudom ismeri-e a nemrég híressé vált slágert. Azt viszont tudom, hogy itt Amerikában és itt Magyarországon is sokat játszották a rádiók. Ha volt muglikkal kapcsolata akkor biztos hallotta. A varázslók között, gondolom nem volt olyan elterjedt.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 9. 18:10 Ugrás a poszthoz

Boczi

- Ennél jobban? Kizárt! - Nevetek. Nem vagyok amúgy beképzelt vagy ilyesmi. Inkább úgy mondanám teljesen elégedett vagyok a külsőmmel. Én még az apámtól örökölt vonásaimat is látom, ha tükörbe nézek, bár lehet azokat én képzelem oda. Mindenesetre, nem szeretném, ha átalakítanák az arcomat.
Látom rajta, hogy a mugli témán elgondolkozik, de egyelőre nem tulajdonítok neki jelentőséget. Fontosabb dolgom van, nevezetesen, hogy megpüföljem a párnával, amit hozzám vágott. Ez kifejezetten jobb szórakozás, mint esetlegesen a családom firtatása. Én speciel büszke vagyok a származásomra, a családomra, de tisztában vagyok vele, hogy a varázsló világban, nem mindenki gondolkodik hasonlóan. Épp ezért, gyakran kerülöm a témát. Kisebbeknek gond nélkül mondom el. Mondjuk úgy, nincs mitől tartani. Az esetleges "utálat" vagy "lenézés" nem zavar valaki olyantól, aki fele annyit sem tud mint én. Sára viszont más. Ő velem egy idős lehet, a korombeliekkel pedig szeretnék jó kapcsolatot ápolni. Szóval püfölöm, és mivel visszavág, nem is igazán aggódom a téma miatt. Még az is lehet, hogy félreértettem azt a pillantást. Nem kéne rögtön mélyreható következtetéseket levonni.
Esik, és engem is kibillent az egyensúlyomból. Szerencsére a kanapén landolunk, és  tulajdonképpen ez egészen kellemes. Kap még egy utolsó ütést a párnámtól - mert akkor is én győztem - aztán hirtelen ötlettől vezérelve átölelem.
- Löktél... - de aztán kapcsolok - Oh, bocsi, tudom. Nem kötekedek. Szóval... Igen, szó szerint levettél a lábamról.
Válaszolom én is vigyorogva, és még egy kicsit helyezkedem, ügyelve rá, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Az sem zavar, hogy ilyen közel van, vagy hogy ez a helyzet félreérthető. Igaz átfut a fejemen, hogyha egy bizonyos lány járna erre, akkor lehet mégis csak lelökném magamról, de egy ekkora kastélyban ennek igazán kicsi az esélye, és egyébként is...
- A fekete-fehér képes vagy a színes változatot szeretnéd hallani? - kérdezek vissza bizonytalanul, kissé elfordítva a fejem, hogy a szemeibe nézhessek. Furcsa helyzet ez is. Máskor a fekete-fehér jelentené a komor valóságot, a színezett történet lenne a mesés. Most én mégis fordítva látom magam előtt az egészet, hiszen a fotózás kapcsán erre jutottunk. Ez a kontraszt pedig mosolyt csal az arcomra. Aztán ha választott én is válaszolok neki.
- Itt fotózd le - simítok félre egy hajtincset, és a halántékához érintem az ujjam. Mondjuk, nem tudom pontosan, mit szeretne lefotózni, de ha már a gépét lusta megszerezni, talán az emlékei közt elraktározhatja azt a képet, ami épp megragadta a figyelmét. Én egész biztos megjegyzem a mosolyát.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 9. 20:47 Ugrás a poszthoz

[Adél]

Még mindig nem értem, hogy nem vettem észre. Nem szoktam ilyen figyelmetlen lenni. Viszont amikor alig hallhatóan megszólal, kezdem sejteni, mi lehetett a probléma. Olyan csendes... Mintha észrevehetetlen próbálna maradni. Vagy csak képzelődöm?
Mindenesetre megkérdezem, mit csinált, és erre is egy elég bizonytalan választ kapok. Oldalra döntöm a fejem, úgy figyelek rá, míg végül sikerül egy levegővel közölnie valamit.
- Milyen az a csak úgy gondolkozás? - kérdezek vissza, mert a semmi, meg a csak úgy gondolkozni azok olyan válaszok, amik általában nagyon is valamik és fontosak. Legtöbbször arról van inkább szó, hogy a másik nem szeretné elmondani. Persze nem akarom faggatni, de azért kihúzom a széket, amin az előbb ültem, a támlával a lány felé fordítom, és úgy ülök le, hogy a szék támlájára tudjak támaszkodni.
Közben jövök rá, hogy mennyire illetlen vagyok, hiszen még be sem mutatkoztam. Fel is állok szinte rögtön, és a széket fogva, de kicsit megdöntve, nyújtom előre a másik kezemet, hogy bemutatkozzam.
- Bocsi, megfeledkeztem az illemről... Bálint vagyok. Rentai Bálint. Téged hogy szólíthatlak? - kérdezem meg, hogy ne legyen ebből később probléma. Bízom benne, hogy a barátságos mosoly az arcomon megnyugtatja. Valahogy az volt eddig a benyomásom, kicsit félénk fajta. De igazán nincs mitől tartania. Nagyon helyes lány. Még így sapkában is, bár szerintem nincs ennyire hideg. Ha pedig elfogadta a jobbomat, óvatosan rázom meg a kezét, majd visszadöntöm a széket és leülök, úgy ahogy az előbb is.
- Mennyire tűntem idiótának, hogy egy könyvet röptetek a levegőben? - szegezem neki a kérdést, de közben mosolygok, remélve, hogy őszinte választ kapok.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 9. 23:31 Ugrás a poszthoz

Boczi

Tudom, hogy rossz dolog, hogy mindenbe belekötök. Virág mellett azonban ezek az apróságok is viccesek voltak mindig. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudok velősebb lenni. Ami azt illeti tudok. Csak kell valaki, aki kihozza belőlem azt a fajta "humort". Ráfogom ezt is a két hónap mugliságra. Meg az én kedvenc húgom jótékony hatására. Igazából mindegy. Igyekszem javítani, és örülök, hogy Sára is értékeli. Annak már kevésbé, hogy az igazságot akarja hallani. Pedig jobban belegondolva, ez olyan, mintha szégyellném a származásom, de ez nem igaz. Én csak... "egy olyan elvárásnak akarok megfelelni, aminek sosem fogok tudni" - jut eszembe amit a volt barátnőm mondott, és sóhajtok egyet, mielőtt belekezdek.
- A családomban mindenki mugli. Szöulban jártam varázsló iskolába. Ott fejeztem be a negyediket. Aztán hazaköltözünk. Nem akartam jönni. Próbáltam a szüleimet meggyőzni... De nem igazán érdekelte őket. Hiába mondtak el nekik is mindent, amit tudniuk kell a varázsvilágról. Ettől még nehezen fogadják el. Ha otthon vagyok, akkor a pálcám, és minden más, ami ideköt egy dobozban pihen a ruhásszekrényem mélyén. Nem beszélhetünk róla senkinek. Ezért a szünetekben csak egy mugli vagyok.
Kicsit suta, de mivel az igazságot kérte, nem szépítek rajta semmit sem. Ennél jobban pedig felesleges lenne belemenni. Talán már ez is sok volt. Fogalmam sincs mi járhat a fejében. Persze próbálok leolvasni valamit az arcáról, de nem olyan könnyű az ilyesmi, főleg nem fekve. Már ha még fekszünk. Kicsit nyugtalan vagyok, és ez a szobán is meglátszik, valamivel sötétebbek lesznek a színek, a zene is, gyorsabb kapkodóbb ütemet vesz fel. Mintha ítéletre várnék...
Nem tudom mit szeretne lefotózni, de tudom, hogy nem csak géppel tudja megtenni. Erre teszek neki apró célzást, és kissé meg is lep, mennyire jól érti.
- Sőt! A fényképek megfakulnak, és sokszor pont a lényeg az, ami eltűnik róluk - válaszolom én is mosolyogva, s bár tetszett az előbb, hogy a haját érintettem, elveszem a párnát  a hátáról, elhajítom valamerre - ezáltal fegyvertelenné válok - és a tarkóm alatt fűzöm össze az ujjaimat, figyelve rá, hogyha Sára még feküdni szeretne őt ne nagyon zavarjam a mozgolódásommal.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 10. 07:41 Ugrás a poszthoz

Rimóczi Tímea Sára (semmi gond^^)

Egészen belemerülök a könyvembe. Nagyon tetszik a mesélő személye, a stílusa. Oltári nagy ötlet volt a Kaszást megtenni a történet elbeszélőjének. De ami még jobban tetszik az az, ahogy az egyes eseményeket kommentálja. Teljesen megszűnik körülöttem a világ, és valószínűleg az érkező lányt sem venném észre, ha nem állna pont úgy, hogy leárnyékolja a könyvemet. Először azt hiszem az ég borult be, csak amikor felemelem a fejem látom meg az előttem állót.
Kérdésére, nem is tudom miért, szétnézek. Nincs-e egy másik pad, vagy egyéb hely, ahova ülhetne. Nem mintha zavarna. Látom, hogy nála is könyv van, biztos csak olvasni szeretne ő is. Akkor pedig nyugodtan visszabújhatok majd a könyvembe. Éppen azon ritka pillanatok egyikében vagyok, amikor semmi sem lehet fontosabb az említett könyvnél.
- Szia. Persze, ülj csak le - válaszolok aztán, kicsit máshogy helyezkedem, hogy ő is kényelmesen elférjen és ne is zavarjuk egymást majd a későbbiekben. Ha leült, és már nem mocorog, akkor vissza is fordítom a figyelmem a könyvemnek, és ismét olvasni kezdek. Nem kell sok, máris újra rabja vagyok. Ha rágnám a körmömet valószínűleg most is azt tenném, azonban nincsenek ilyen rossz szokásaim, így csak az államat támasztom, úgy hogy a szám előtt lazán ökölbe szorítom a kezem. Ebből látszik, hogy izgalmas, magával ragadó a történet.
Mégis, nem tudok annyira belemélyedni, mint korábban, mert a mellettem ülő jelenlétét nem tudom teljesen kizárni a tudatomból. Főleg úgy nem, hogy ismét kérdez. Felé pillantok. A könyvbe teszem a kezem, hogy megtaláljam majd, hol tartottam, aztán becsukom és felmutatom neki, miközben válaszolok.
- A könyvtolvajt - igyekszem úgy tartani, hogy lássa, aztán erőt veszek magamon, és én is érdeklődni kezdek - És te?
Ne értsen félre senki, nem vagyok ennyire aszociális csak arról van szó, hogy ha egy könyvet nehéz letenni, nos, akkor nehéz letenni. Ez a könyv pedig, nekem ilyen. De ha kiszakítanak a világából, akkor tudok másra is figyelni. Legfeljebb később majd folytatom az olvasást.
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 11. 00:54 Ugrás a poszthoz

Dasha (손영)~~


Próbálok úgy mesélni, hogy úgy tűnjön ez egy régi dolog és egyáltalán nem izgat már, de igazából most is elég ideges vagyok, hogy itt esetleg nem leszek majd elég jó. Fogalmam sincs, itt milyenek az elvárások és nem szeretnék beégni, pont ezért valószínű, hogy sokkal jobban fogok igyekezni, mint korábban. Viszont most még nem akarok ezzel foglalkozni inkább koncentrálok az evésre és Son Yeong-ra.
Ahogy a külsejét említi, végig is mérem újra, mert így ülve nem igazán látom, na meg az előbb a földön térdepelés sem volt éppen előnyös, de valóban csinos. Igaz, én még nem igazán láttam olyan koreai lányt, aki ne adott volna magára. Rámosolygok, de egyelőre nem mondok rá semmit. Nem igazán tudnék mit. A kérdésre viszont felelek.
- Nem - még a fejemet is megrázom - Kosarazok és futni járok rendszeresen de mást nem igazán próbáltam.
A miértekre meg nem térek ki. Bár nem titok, hogy nem vagyok olyan, mint a többi korombeli, azért nem is ezzel szoktam kezdeni. Ha szóba kerül, akkor az persze más.
Tovább eszem, ő pedig tovább mesél. Így érthetőbbé válik a nyelvtudása, mondjuk, én továbbra is úgy érzem, hogy szerénykedik, de nem szeretném zavarba hozni, így csak egy-egy pillantással jelzem, hogy értem mire gondol.
- Mivel azt mondtad, érdekelt, szerintem nem lennél benne béna. Én legalábbis könnyebben tanulok meg valamit, ami érdekel, mint bármi mást. Bár az biztos, hogy gyorsabban megy, ha megfelelő környezetben van az ember.
Mondanám, hogy személyes tapasztalat, de én tudtam koreaiul, amikor kiköltöztünk, hiszen anyával szinte mindig koreaiul beszélünk. Viszont a húgom Bogi, aki szinte ott tanult beszélni most kicsit küzdött a magyarral. Érteni nagyon jól értett mindent, mert otthon a négy fal közt, mindig magyarul beszéltek hozzá, de az első hetekben, sok problémája volt, hogy szót értsen az itteni gyerekekkel. Nem igazán tudta kifejezni magát. Szerencsére ő még kicsi, és gyorsan belejött, most hogy kezdi a sulit nincs már semmi gondja.
- Őszintén szólva nem nagyon tudom. Keveset voltam otthon. A varázsló iskola ott is bentlakásos volt... szünetekben pedig mindig szerveztek a szüleim valamilyen családi programot, nyaralást...
Megvonom a vállam, mert tényleg így volt. Gangnam-gu nekem inkább csak egy hely, ahova be voltam jelentve, mint lakos. Igazán sosem laktam ott. Az a néhány hét, amit ott töltöttem egy évben, igazán nem számít.
- Szerintem nem fura. Más az emberek zenei ízlése. Szerintem PSY tudta mit csinál. Nem a koreai közönséget célozta meg, hanem a "nyugatot" és még ha mindenki azt is mondja, hogy nem szereti a számát, akkor is sikeres volt.
Fejtem ki a véleményem, amivel nem biztos hogy egyet ért, de én így látom. Az egész nem volt több marketingnél. Csinált valamit, ami vagy tetszik vagy nem, de beszélni fogsz róla ezáltal pedig terjeszted, és mások is megismerik. A negatív reklám is reklám. Neki pedig nagyon bejött.
Asztaltársam egy süteményt hív magához, én pedig befejezem az evést. Vicces, hogy pont most jut eszébe ételekről beszélni. De persze válaszolok erre is.
- Hmm... sok mindent szeretek... De a kedvenc az a 떡볶이 - amiből egyébként szintén nem ehetek sokat, ahogy tulajdonképpen semmiből sem, amit nagyon-nagyon szeretek. De megszoktam. És igazából azokat az ételeket is szeretem, amiket gond nélkül ehetek. - Meg a pattogatott kukorica... kár, hogy az tilos...
Az utolsó szavakat csak magamnak motyogom, de lehet, hogy meghallja. Hiába na, ez a téma, nem éppen a kedvencem, viszont ha elterelném a szót az sokkal feltűnőbb lenne. Inkább magamhoz intek a pálcámmal egy pohár vizet, majd visszakérdezek, így talán nem kérdez rá, miért nem ehetek kukoricát.
- Te miket szeretsz?
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. április 11. 20:55
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rentai Bálint összes RPG hozzászólása (187 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 » Fel