Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Megjöttem, azt hiszem. Egy hatalmas épület előtt állva azt hiszem rendbe kell tennem néhány gondolatot a fejemben azt tekintve, hogy hol is vagyok, na meg, hogy hogy kerültem is. Nehezen sikerült csak meggyőzni a szüleinket, hogy ott hagyhassam Franciaországot a leányiskolával együtt, na meg azzal az idétlen egyenruhával. És most, nicsak, már Magyarországon vagyok egy kevésbé irritáló egyenruhában, meg dísztalárban, a suli kapuban, ahol már vár rám a bátyám.
- Igen, meglepődtek, bár bevallom engem feldob az újdonság varázsa. Na de Axi, neked mióta szokásod ennyit beszélni? - nevetek fel hangosan, és igazán felszabadultan. Hiányzott a bátyám, állíthatom. Hiszen kiskorunkban is össze voltunk nőve, nem hogy még most, nagyobbként a csínyeket is belevéve. - Runa? Ó, már várom, hogy lássam. - mosolyogtam még mindig, és figyeltem magam körül az embereket. Van aki furán figyelt minket, tekintve, hogy svédül beszéltünk, hiszen nekem nem éppen megy még olyan jól a magyar. Ráadásul amíg ideérünk nem egy ember köszönt a bátyámnak, és bár szóvá nem tettem, jó volt látni, hogy ilyen sok ismerőse van itt, és ennyire szeretik nagyrészt. Na persze nem mondom, hogy nem volt ott 1-2 utálkozó pillantás is, kíváncsi vagyok mit csinálhatott a kis bolond gyerek, de nem lepődök meg ezen sem, mint ahogy sose tettem. Mikor beérünk a terembe nagy zsibongás hangzik fel, mi pedig egy sok kék címeres ruhás ember közé keveredünk. Ott Axel talál rá Runára, aki nem meglepő módon örül nekem, hiszen nem tudta, hogy jövök. Viszonozom az ölelést, meg a puszit, majd megerőltetve magam megszólalok magyarul.
- Hát, én jöttem ide Axel után. Hiányzott mindenki. - mosolyodom el, majd Axel felé fordulok, és a nyakamat nyújtogatva próbálom kitalálni, melyik az az asztal, ahol a zöld címeres emberek leledzenek. Runa közben elköszön tőlünk, és tovább áll, így én is, mikor végre kiszúrom, hova is kell mennünk, megragadom bátyám csuklóját, és magammal vonszolva a tömegbe a kinézett asztalhoz lépek. - Üljük végig ezt az évnyitót, aztán menjünk. - jegyzem meg Axelnak kicsit komorabban, habár még mindig boldog vagyok, nem szeretem a beszédeket, és más egyebeket sem. Szóval csak reménykedem abban, hogy hamar vége lesz az egésznek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

]Hosszú volt a mai nap. Ez a néhány hét, amit eddig itt töltöttem igencsak meglepő fordulatokkal van tele. Hiányzik a francia föld, azonban itt is ugyanolyan jól érzem magam, azt hiszem leginkább a társaságnak köszönhetően. Arról nem is beszélve, amikkel eltöltöm az időmet. Ismét egy kellemes csínytevésen vagyok túl, ezért lehet az, hogy egyik újdonsült ismerősöm elől menekülök fejvesztve a folyosókon, azt se tudom merre megyek, csak futok amerre visz az út. Már teljesen kifulladva, alig levegőtkapva fordulok be egy sarkon, és feltépem az első ajtót, ami a kezem ügyébe akad. Becsapom magam mögött, és bebújok a fotel mögé, nehogy észrevegyen. Idegesen figyelem, miközben tovább fut, majd mikor végre elér a nyugalom hozzám, két dolog tűnik fel; az egyik, hogy kint vagyok a szabadban, a másik pedig az, hogy nem vagyok egyedül. Lassan megmoccanok, és a magas alak felé fordulok. Felállok, kicsit leporolommagam, majd nem törődve a neveletlenséggel, végig mérem a fiút. Szőke haj, kék szem, egyedi, vagy valami hasonló stílus. Meg kell vallani nem rossz.
- Khhmm...hello. - szólalok meg végül, kellemetlenül érezve magam a hirtelen feltűnés miatt. A kiejtésem sokkal inkább angolos, de semmiképp sem magyaros. Nem akarom erőltetni azt ami nem megy, de muszáj lesz. - Zavarok? - pislogtam rá nagy nyitot szemekkel, miközben lehuppantam az egyik ülőalkalmatosságra, ezzel is azt mutatva, ha törik, ha szakad maradok. Abban meg csak reménykedhetek, hogy az illető nem rellonos. Elegem van már a zöld népből, a bunkóságukból, az állandó "ki-és-hogyan-tud-jobban-keresztbe-tenni-a-másiknak"-ból. Egyszerűen àtlépik a tűréshatáromat.