30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Évnyitó ünnepély a Nagyteremben!

Megjelent az Edictum legújabb száma!

Elkészült a discord szerver, elérhetőség ITT!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Sára összes RPG hozzászólása (146 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 12. 16:22 Ugrás a poszthoz

Naphegyi Máté

Egy teljesen nyugodt, csendes hely - ez volt minden, amire Sára vágyott, amióta csak ide érkezett. Hiába, nem volt az a szószátyár típus és egyszerűen muszáj volt találnia egy olyan kis zugot magának, ahova néha elvonulhat és a gondolataival lehet. Ehhez tökéletes segítségnek számított egy vázlatfüzet és némi szén, grafit.
Szokás szerint a mappáját a vállára akasztotta, ezzel indult felfedezésre, bár egy ideig csak céltalanul bolyongott a kastélyban. Minden olyan új volt, magába kellett szívnia az első perceket. Szinte tudta, hogy egyszer majd mosolyogva fog visszagondolni erre az időszakra, ha már elég ideje itt lesz. Miért? Hát, egyszerűen mert elég jól ismeri magát és előre tudja, melyek azok a pillanatok az életében, amik távolról meghatározónak tűnnek majd. Van, hogy téved ezzel kapcsolatban, de nem jellemző rá.
A tévedés, a bénaság amúgy sem jellemző Sárára, egyáltalán nem az a bukdácsolós szerencsecsomag, mint az emberek java. Talán ezért barátkozik nehezen, nehéz olyan határozott személyiséggel bánni, mint az övé. A sok sétálgatást nem szerette, sem ezt a keresgélést, kezdtek megfájdulni a lábai... nem volt éppen egy fitnesz lady a reklámokból, még csak erőltetett mosolyt sem varratott fel az arcára ennek érdekében.
Még ha a tanulószoba nem is volt a legtökéletesebb búvóhely, amit el tudott képzelni, de jelenleg megtette. Unta a keresgélést, a járkálást. A karja alatt pihenő lapok szinte égették az oldalát, bűn volt üresen hagyni, amikor ennyire nagyon _akart alkotni. Szóval benyitott a kis szobába, csak egy fiatal diák volt bent, de már éppen pakolt. Sára egy pillantást vetett rá zöld tekintetével, aztán hirtelen gyorsabban pakolt és sietős léptekkel távozott is. Talán csúnyán nézett volna rá? Nem akart minden áron ijesztő lenni, úgy tűnik, mégis sikerült.
Nem igazán érdekelte a lány, megvonta a vállát, majd a kellemes helyet kereste. Végül két fotelt egymás felé fordított és összetolta őket. A rögtönzött fekvőhelyet pillanatok alatt kihasználta, elfeküdt, lábait felhúzta. A rajztábláját a combjainak támasztotta, fejét lehajtotta, kezébe vette a ceruzát. Kicsit gondolkodott, a levegőben megállt a keze, majd elengedte a realitásokat, a valós világot az elméje. Egyszerűen szárnyalni kezdett, a keze pedig követte az utasításokat. Ő maga közben gondolkodott - mindenfélén.
Új élet, újrakezdés, új iskola, Noel, Andrew... rengeteg dolgot kellett átgondolnia és mégsem érezte, hogy összenyomnák. Nem érzett mázsás súlyt a vállán. Miért nem? Mert éppen nem volt ideje foglalkozni a gondjaival, az élettel, jelenleg egy dolgot csinált, de azt istenigazából: Szabad volt.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 12. 18:36 Ugrás a poszthoz

Naphegyi Máté

Amikor az ajtót valaki kinyitotta... várjunk, a feltépte kifejezés helyesebb lenne a helyzetre. Szóval, amikor valaki feltépte az ajtót, Sára hirtelen zuhant vissza a valóságba, megremegett a keze és egy mozdulattal törte el a ceruzája hegyét a lapon, emiatt pedig egy pillanat alatt képes lett volna kiabálni. Szinte érezte, ahogy az indulatok a torkában összegyűlnek és szép, obszcén szavakba rendeződnek, de úgy döntött, visszafogja magát. Ebben igazán volt, egy nagy nyeléssel szépen visszaküldte a gyűlölködést a gyomrába, majd megemészti vagy kiereszti később.
Aztán a delikvens becsukta... vagyis inkább bevágta az ajtót maga mögött. Erre már ő is összerezzent, kifújt egy nagy levegőt és lehunyta a szemeit. Amikor kinyitotta őket, zöldjei kegyetlenek voltak. A fiú hamar Sárára vigyorgott, ő pedig egy láthatóan erőltetett bájmosollyal díjazta a csodálatos belépőt. Na biztos, hogy nem ez lesz az állandó kis rajzolós helye. De mélyebbre csúszott a fotelekben, hogy a srác - akit első benyomásra szimplán parasztnak titulált - nyugodtan tehesse a dolgát és hagyja őt békén. Olybá tűnt, el is felejtheti a kis malőrt, szerzett egy új ceruzát, de mielőtt még újra nekikezdhetett volna, hátrahajtotta a fejét, a kíváncsiskodó srác arcával találta szemben magát.
Egy pillanatig nézte, alaposan megrágta a gondolatokat, vajon jó döntés-e azonnal elküldeni meleg éghajlatra, vagy netán, ha tényleg érdeklődik iránta, meséljen a rajzáról. Nehéz helyzet volt, igazából mindkettőhöz lett volna kedve, nagyon is.
- Ami éppen jön. Ez egy madaras csendéletnek készül.
A jövő idő abszolút helyes volt, hiszen még csak a vázlata sem volt teljesen kész és amúgy is, a festésben gyakran jobban ki tudott teljesedni. Így ceruzával csak vázlatokat alkotott, amiket később festékkel életre keltett, megelevenített, lelket öntött beléjük.
És ha már a fiú érdeklődött iránta, őt miért ne érdekelhették volna az indítékai? Senki nem születik ormótlannak, legalábbis ő szentül hisz benne.
- És te amúgy mindig elefántként közlekedsz, vagy csak engem tiszteltél meg vele, hm?
Amikor a kérdések elhagyták a száját, már inkább nem őt nézte, visszapillantott a rajzára, húzott pár vonalkát, hogy elfedje az előző malőrt, amit a fiú megjelenése okozott.
Ha eleinte harapósnak is tűnhetett, Sára nem volt olyan maradi, hogy valami felhúzza, aztán éjt nappallá téve azon puffogjon. Nem, egyszerűen legyintett, túlélte a fiút, egyelőre. Bár volt egy olyan érzése, hogy ez még csak a kezdet.
- Unalmadban kezdesz el társalogni idegenekkel vagy ez a perverziód? - Tette fel további kérdését, ami rajzolgatás közben eszébe jutott.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 16. 23:03 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Sára lassan kezdte kiismerni magát a kastélyban. Bár az épület még mindig tartogat számára kellemes és kellemetlen meglepetéseket egyaránt, már ezekre is számított, szóval a hatásuk is elmaradt, általában. Sajnálatos módon nem tudta megkímélni magát ezektől, nem volt éppen az a szobában ülős típus. Főleg nem a Rellonban, imádta az alagsor hangulatát, belátta, hogy pontosan nekik való hely volt, lassan kiismerte háztársait is. Ennek ellenére nem tudott volna egy életet leélni a sötét, dohos folyosókon bolyongva. Vagy éppen a klubhelyiségben a többi ház jelképeire dartsnyilakat dobálva. (Bár őszintén szólva ez a kreatív szórakozás tetszett neki, nála fiatalabb diákok találták ki, de még ő is megemelte a kalapját nekik... persze csak képletesen.)
Jól haladt abban, hogy beleillessze magát a vadonatúj, egészen más életébe. Úgy gondolta, eleinte több gondja akad majd vele, de nem, végül kevesebbet bukdácsolt, mint gondolta volna. Talán azért, mert Noel is itt volt, márpedig a nővéri büszkesége biztosan nem engedte volna meg, hogy a fiú esetlennek, összetörtnek, kiszolgáltatottnak lássa. Mindig ügyelt arra, hogy az emberek olyan képet kapjanak róla, amilyet ő mutatni akar nekik. Így könnyebb volt befolyásolni őket. Ha azt akarta, láthatták őt vérbeli bunkónak, viszont ha úgy látta, a helyzetből még hasznot húzhat, igazán kedves és leigázó jelenség tudott lenni. Jól bánt az emberekkel, tudatosan építette kapcsolatait. Hívhatjuk számítónak, haszonlesőnek, de sikeres volt a karrierje és egyre csak felfelé ívelt. Nevezhetjük rossz embernek, de később csak főnöknek, vagy még egyszerűbben, sikeresnek fogjuk.
Megunta a Rellonban ücsörgést, újra gyalogolni kezdett. Még mindig kereste a tökéletes helyet az alkotásra. Ami eléggé lenyűgöző, eléggé ihlető, tele van élettel, bizsereg tőle az ember tarkója, ha végigtekint rajta. Mégis nyugodt, csendes és emberek ritkán járnak arra. A művei sértetlenségének védelmében most nem hozott magával semmit, csupán pár elhagyhatatlan dologgal mászkált a kastélyban, mint pálca, rúzs, ceruza, fényképező.
Amikor a keleti szárnyhoz ért, alapos meglepetés várta őt, hiszen nem olvasta el a mai híreket, minek neki ilyesmi? Hát, most az egyszer valóban jól jött volna, ugyanis hirtelen dobogást hallott maga mögül. Megállt, egy határozott mozdulattal fordult hátra. Alig hitt a szemének, amikor egy csapat sprintelő páncél tartott felé, zöld szemei kikerekedtek. Nem volt nagyon edzésben, de gyors elfojtott egy sikkantást és legjobb tudása szerint futni kezdett. Még nem volt semmi terem, ahova bemenekülhetett volna, de hamarosan ajtók közeledtek, többek között az erőnlét terméé is. Sajnos a páncéllovagok is, a másik irányból. Előrehajtotta a fejét, hátha úgy gyorsabban fut... közben magában szitkozódott, egyre cifrábban.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 18. 20:01 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Sára meglehetősen vicces látvány lehetett, ahogy fejvesztve menekült a páncélok elől - bár ő akkor és ott ezt cseppet sem tartotta viccesnek. Éppen kezdett kifáradni, nem éppen az erőnlétéről és az állóképességéről volt híres. Azon járt az agya, hogyan ússza meg ezt az egészet. Gondolt arra, hogy a falhoz lapul, de azt már korábban meg kellett volna tennie és amúgy sem volt bombabiztos. A másik lehetőség, amire számított, az volt, hogy előrántja a pálcáját.
Már éppen erre készült, nyúlt a pálca után, amikor az egyik nyitott ajtóból valaki kinyúlt érte és berántotta. A pálcája nagy koppanással esett le a földre, hiszen pont sikerült kirántania, de hála istennek, nem a lovagok lába alá gurult. Nagyon nem örült volna annak, ha új pálca után kéne néznie egy ilyen gond miatt. Azonban bármilyen megkönnyebbülés volt eltűnni az útjukból, sajnos még maga Sára sem mondhatott ellen a fizika törvényeinek. Így a hirtelen irányváltás ellenére, akármennyire szeretett volna, a lendületétől nem szabadulhatott meg pillanatok alatt. Így amikor Állia elrántotta az útból, megbillent az egyensúlya. Már az erőnlét termében puszilta meg a földet csinos kis popsijával, majd egy jól irányzott gurulással mondott búcsút a sebességének.
A földön fekve nyögött egyet, majd feltérdelt, hátrasimította hosszú, hullámos, szőke tincseit, hogy ki is lásson alóluk. Felállt, de a hirtelen események és a futás hatására kicsit megszédült, lehajolt és térdeire támaszkodott. Kicsit megviselte a futás, nagyokat lihegett, mielőtt még felállt volna teljesen és felvette volna a pálcáját. Az említett tárgyat a helyére rakta, majd kihúzta magát. Egy pillanatig kimért, hűvös tekintettel pillantott végig a lányon.
Hamar átfuttatott magában egy mérleget: mennyire éri meg neki kedvesnek lenni a lánnyal? Mi hasznot húzhat belőle? Alapvetően a lány kicsinek tűnt, biztos benne, hogy a Rellonba osztották, mintha látta volna már, az arca ismerős volt. Naiv kislánynak tűnt, akit könnyű befolyásolni, neki pedig tetszett a helyzet. Szóval elmosolyodott, a legbájosabb mosolyát vette elő.
- Hű, ez meleg volt! Köszönöm, hálás vagyok, amiért segítettél.
Aprót bólintott is, majd sóhajtott egyet, nem esett jól neki ez a nagy ijedtség. Ezentúl biztos óvatosabban fog kóborolni, legalábbis megnézi alaposan, mielőtt még egy-egy folyosón barangol. Vagy legalábbis a híreket nem ártana elolvasnia, akkor talán elkerülhette volna ezt a helyzetet.
Ekkor tűnt fel neki, hol is van valójában, nagy szemekkel pillantott körbe. Valami fullos edzőteremnek tűnt, tele mindenféle eszközzel, amiről azt sem tudta, mire kell használni. Furán nézett.
- Te mit csináltál itt? - Kérdezte a lánykától érdeklődően. - Ne haragudj, de nem tűnsz valami gyúrósnak.
Miközben ezt megállapította, Álliára vigyorgott szélesen. Körbenézett a teremben alaposabban és akkor látta meg, hogy itt nem csak bonyolult gépek, de egyszerű pályák, labdák is vannak bőven.
- Vagy játszottál valamivel? Van kedved játszani valamit? - Mondta szélesen mosolyogva, miközben a kosárlabdák felé oldalgott. Megtapogatta őket, mennyire kemények, majd kiválasztott egy szimpatikusat, pattogtatta kicsit. Utána felmérte, mennyire kellemes a távolság a palánk és közte, mennyi esélye van bedobni. Csak ezután dobta el, két kézzel, magasra ívelten, némi pipiskedéssel lendületet adva neki, mert az ugye a lányoknál elmaradhatatlan.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. március 18. 20:04
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 18. 21:18 Ugrás a poszthoz

Avery Lyall

Éppen a kastélyban sétálgatott, a szokásos köreit rótta. Kezdett beleedződni a sétába, már nem is jelentett neki akkora gondot. Bár ha belegondolt, nem akart kicombosodni, szóval vissza kellett fognia a nagy sétákat. Már amúgy is feladta, hogy kiismeri az egész helyet, ahhoz túlságosan nagy volt. Azonban egyik sétája alkalmával meglátott egy diákot, aki egy festmény mögötti rejtett helyet tárt fel. Nem láthatta, arra figyelt, de alaposan megfigyelte, mit is csinál. Csak úgy lesből, bujdosva nézte az események alakulását.
Először azt hitte, valami veszélyes dologba keveredett a fiú, de ahogy eltűnt, nem hallott sem kiáltást, se semmit. Miután ő is túljutott a képen, halkan lépkedett a sötét kis folyosón, elővéve pálcáját is. Hiába, kíváncsi volt, érdekelte, mit csinál a fiú és egyáltalán mi ez a hely.
Kicsit meglepődött, amikor egyszerű könyvtárat talált itt, bár úgy tűnt érdekes könyvek vannak benne. Meg persze, ki tudna el egy érdektelen könyvtárat egy ilyen helyre? Senki, valószínűleg. Szóval úgy döntött, jobb lesz, ha egy pillantást vet rá. A könyvek gerincét nézegette, végigment a sorok között, halkan lépkedett és nézelődött, hogy ne csapjon zajt. Valahogy az emberből ezt a csendességet hozzák ki a könyvtárak, itt senki nem akar ordibálni vagy rendet bontani.
Ez a tény hamar szöget ütött Sára fejében is. Gonosz vigyor húzódott az ajkaira, ravaszkás tekintettel nézett körbe. Innentől egyértelmű volt, hogy ő igenis valami zajt fog csapni és rendbontásba keveredik, egyszerűen mert nem szabad és ez nagyon is csábítja őt. Sőt, egyszerűen feltölti őt lelkesedéssel és érthetetlen mértékű örömmel. Hiába, mindig is ilyen volt, amire valaki azt mondja, ne, az neki kötelező.
Ahogy körbenézett, a földön ücsörgő fiút talált, szinte már meg is feledkezett róla, pedig őt követte ide. Elvigyorodott újra, hiszen végre megtalálta a tökéletes helyzetet arra, hogy egy kicsit feldobja a helyet. Mielőtt még a másik megláthatta volna, ráemelte a pálcáját.
- Unalmasnak tűnik... - Jegyezte meg vékony, halk hangon, majd jótékony segítségként táncoltatóátkot küldött a fiúra. - Tarantallegra!
És ha már a fiúnak nem volt más választása, mint felpattanni az unalmas könyvek közül és táncolni, ő is beállt és ropta vele, átok nélkül, közben hangosan nevetgélt, hogy megtörje végleg a könyvtár nyugalmát és szentségét. Ez pedig rengeteg jó érzéssel töltötte el.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. március 18. 21:53
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 18. 22:12 Ugrás a poszthoz

Avery

- Szia! - Nevetgélt közben, nem tudott most csendes maradni, jól esett neki messze söpörni a helyből áradó nyugalmat és csendet. Amikor táncpartnere lelkes volt a dolgok illetően, tetszett neki, bár az ellenkezés is vicces lett volna. Amikor a fiú megpörgette, gond nélkül forgott egyet a saját tengelye körül és úgy táncolt tovább.
- Nem baj, majd legközelebb. - Vigyorgott szélesen, amikor a fiú közölte, hogy magától is táncolt volna vele. Miért ne? Ha legközelebb táncolni támad kedve, hát, majd megkeresi. Végül is ő mindig azt csinálja, amihez kedve van. Úgy néz ki, most már fix táncpartnert is talált, ezt pedig egy aprócska sikerként is elkönyvelheti.
De aztán olybá tűnt, Avery nem annyira élvezi a táncot, mint ő, megszünteti az átkot, még egyet pörget. Sára engedelmesen forog a tengelye körül, majd a tánc végeztével pukedlizik egyet, ha már társa meghajolt. Utána pedig megigazította hosszú, szőke tincseit, hogy szépen álljanak, mert idegesítette, ha kócos volt.
- Zenére viccesebb táncolni. - Bólintott Sára, majd háztársa arcára nézett, zöld szemeivel és közben azon gondolkodott, megéri-e jóban lennie vele. Sejtette, hogy neki is van kevésbé kedves oldala, de úgy döntött, ma a kölcsön kenyér vissza jár alapon fog játszani. Ha a fiú kedves vele, ő is kedves lesz vele.
- Miféle örvény? - Kérdezte szemöldökeit megemelve, bár ezt frufruja takarta, szóval nem volt túl látványos. - Én nem hallottam róla, elmeséled?
Érdeklődően oldalra billentette a fejét, majd elrakta a pálcáját és összefonta karjait a mellkasán. Alapvetően nem volt agresszív típus, nem gondolta, hogy leáll párbajozni vele itt és most. Főleg, mert tudta, hogy alsóbb évfolyamról való. Addig amíg nem volt érdeke Avery-t bántani, semmi félnivalója nem volt tőle.
- Biztos hiányzik a testmozgás, ha ennyire jól esett. Legközelebb megfuttatlak, mit szólsz hozzá? - Kérdezte szélesen elvigyorodva. Ha az ember alaposan megfigyelte, kis ravaszkás vigyor volt, nem az a tipikus kedves. Hiába, Sára már csak ilyen volt. Két lábbal állt a talajon és nem igazán érdekelte, ki mit gondol róla.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 18. 23:08 Ugrás a poszthoz

Avery

- Igen? Még nem is hallottam róla, de jónak tűnik.
Kedvesen vigyorgott végül a fiúra, amikor meghallotta a történetet az örvényről. Ő is csak bólintott egyet, amikor Avery azt mondta, érdekli, hogy ez igaz-e. Őt is kíváncsivá tette, ez a helyzet és az egész hely is. Sőt, maga a fiú is elég érdekes jelenség volt ahhoz, hogy Sárát kíváncsivá tegye. Árgus szemekkel figyelte, ahogy a fiú felrakja a könyvet, furcsának találta. Mármint, valamiért a pedáns és a fiú jelző nála nem teljesen fért össze. Bár, ha mérges lett volna rá, már biztos hozzávágott volna valamit, legyen az átok vagy egy könyv.
Közben Sára azon gondolkodott, melyik történetben képzelné el magát szívesen, de túl sok lehetőség volt, ami hirtelen eszébe jutott. Nem is igazán tudott választani, de az biztos, hogy valami igazán bulis helyre utazott volna szívesen. Bármi, csak ne ücsörögjön és sakkozzon két ember társaságában, mert azt most nem viselte volna el. Túlságosan fel volt dobva, néha adódott ilyen kedélye is és persze ki is akarta használni.
- Abban is benne vagyok. Nekem igazából mindegy, csak futni nem szeretek.
Miközben mondta, féloldalasan mosolygott, megvonta a vállát. Na igen, ő maga nem volt egy nagy sportember. Talán ezért röhögött a srác szemébe, aki felkereste azzal, hogy játszania kéne a kviddicscsapatban. Ő és a kviddics...? Kizárt dolog. Így is épp elég lesz amiatt aggódnia, hogy Noel odafent fog repkedni és egy ütővel vasgolyókat ütöget majd. Lehet, hogy okosabb lenne, ha megkímélné magát a látványtól és messziről elkerülné az arénát.
- Nemsokára kezdődik az év, pár elsősre ráférne egy kis edzés. Majd megnézzük őket. - Ígérte neki, majd elmosolyodott, rákacsintott. Miért is ne? Biztosan élvezni fogja, ha megfuttathat pár cuki kisdiákot, akik most érkeztek ide. Igaz, ő is nemrég jött, de ezt nekik nem kell tudniuk. Na meg persze ő nem volt szerencsétlen, elveszett új lány. Egyáltalán nem is illett volna hozzá. Sára, nos, ő Sára volt teljes lényében és ehhez sajnos nem fért hozzá feltűnő bénaság vagy önbizalomhiány.
- Sára, Ombozi Sára. - Mosolyogva biccentett egyet a fiúnak, amikor bemutatkozott. Furcsa név volt a fiúé, igazából talán még nem is hallott ilyet, pedig kint élt Londonban egy jó ideig. Nem sokat gondolkozott ezen, mégis feltűnt neki, hogy az iskolát sok külföldi diák látogatja. Mi lehet ennek az oka? Valami különösen jó képzés van itt? Fene tudja, legalábbis Sára biztos nem.
- Próbáljuk. Keressünk valami izgi sztorit. - Javasolta elvigyorodva, majd a könyvespolchoz lépett. Zöld tekintetét gyorsan húzta végig a könyvek gerincén, ujjbegyeivel meg is érintette őket, közben a címeket olvasgatta. Elővett egyet-egyet, néha belenézett, hátha talál valami jót, ami jó kaland lesz kettejüknek.
- Fiatalnak tűnsz. - Mondta keresgélés közben kissé halkan, mélázva. Nem teljesen koncentrált oda. - Hányadikos leszel? - Kérdezte közben kedvesen érdeklődve és kicsit megfeledkezett magáról, olvasgatva.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 18. 23:38 Ugrás a poszthoz

Avery

- Na, ebben tényleg igazad van. - Ismerte el végül elvigyorodva. Bár az elsősök cukik voltak, illetve mindenki cukinak tartotta őket, Sára pont ezért nem kedvelte ezt a fajtát. Sajnos már most rájött, hogy ők külön fajt alkotnak, hiszen jelenleg egyedi vonásuk volt. Speciális kinézet, viselkedés, néha talán még a szaguk is más volt, mint a sima diákoké. Legalábbis a legtöbb ilyen volt. Talán kicsit beskatulyázta őket, de annyi bajuk legyen, hogy Sára drága ilyen véleménnyel van róluk. Minden esetre benne volt egy kis kínzásban Averyvel együtt. Már meg is mondta, amíg nem ő fut, neki mindegy.
Egy pillanatra úgy érezte magát, mint valami alacsony költségvetésű film egyik főszereplője - a gonosz oldalon. Avery volt a gonosz társa, együtt tervezgették a világ elfoglalását és a még ennél is álnokabb terveiket, kettesben, egy rejtett helyen.
- Köszönöm. - Mosolyodott el, amikor a nevének bókolt, majd a kérdésre elvigyorodott, ravaszkásan. - Héber eredetű. A jelentése hercegnő, fejedelemasszony.
Hát, valljuk be, találó nevet adtak neki a szülei. Ha most megtehetnénk, küldeni kéne nekik valami elismerést. Tudatosan született volna a döntés? Ki tudja, mi alapján lett Sára, de az biztos, hogy soha, az égegyadta világon semmi baja nem volt a nevével. Kivéve amikor Londonban önállósodtak az emberek és elkezdték Sarah-nak hívni. Nem kis munkája volt abban, hogy megtanítsa őket normálisan kiejteni a nevét.
- Kaland, valami kalandosat szeretnék. - Mondta vigyorogva, lelkesen, közben tovább keresgélt Avery-vel együtt. Na igen, meg kellett találniuk a tökéletes tervet a világ leigázására. Persze ehhez egy tökéletes történet is kellett, legalábbis egy világ amibe majd belecsöppenhetnek a könyvtárnak köszönhetően.
Amikor Avery elmondta, melyik évfolyamra jár, csak biccentett egyet, komolyan nézett rá. Jelezte, hogy tudomásul vette, de semmi meglepő nem volt benne. Sejtette, hogy akörül lehet. Amikor azzal vádolták, hogy ez alapján ítél, elnevette magát.
- Isten ments... csak ismerkedek. - Szögezte le, mielőtt még félreértették volna egymást. Amikor pedig viszont kapta a kérdést, komolyan bólintott. - Ötödikes, de csak most érkeztem. Bár már egész jól beleszoktam a dolgokba. - Mondta, majd talált egy szimpatikus könyvet, gyorsan beleolvasott. És miközben a sorokat futotta át zöld szemeivel, egyre szélesebb vigyor húzódott az ajkaira. Mintha Avery megérezte volna, hogy beletrafált, rá is kérdezett. Vagy talán csak a vigyor volt túl sokatmondó az arcán.
- Vadnyugati kalandregény. Western csizmák, lovak, sivatag... tetszik? - Kérdezte végül, majd amikor ő már eleget olvasott a könyvből, a fiú felé nyújtotta, hogy ő is belenézhessen, ha akar.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 19. 13:54 Ugrás a poszthoz

Avery

- Nevezhetjük mázlinak is.
Egy aprót rándított a vállán, mosolya mellett. Szerette ám a nevét, és kicsit elgondolkodott vajon Avery-nek gondja van-e a sajátjával. Mintha irigyelné őt a jó neve miatt. Bár lehet, hogy csak Sára nézett valamit be ezzel kapcsolatban. Mindig igyekezett jó emberismerő lenni, felismerni a jeleket, vonásokat, bár sosem ment neki tökéletesen. Szívesen kutakodott volna mások agyában, de valahogy nem illett hozzá annyira, túl nagy játékos volt ahhoz. Ő maga is tudatosan cselekedett, így reménytelennek tűnt, hogy valaki természetes énjét kutatgassa éjjel-nappal.
Úgy tűnt, a fiú is hajlik egy kis kalandozásra, ha már együtt kerülnek be valami történetbe. Így alakult, ezt hozta a sors, most ebből kell kihozniuk a legjobbat. Örült neki, hogy nem civakodnak, pedig sosem volt valami alkalmazkodó típus, de úgy tűnik, Avery személyisége egyszerűen illett az övéhez, így meglepően keveset súrlódtak.
- Egyetértek. - Bólintott, amikor a fiú az unalomra tett megjegyzést. - Még csak pár hónapja hagytam ott Londont, de már most hiányzik a pezsgés, meg úgy... minden. De most ez van, egy kicsit le kell nyugodnom.
Na igen, ezen vigyorognia kellett. Akárhányszor visszagondolt a londoni életére, mindig érezte azt a pörgést, ami ott mindennapos volt. Folyamatosan csak menni, menni, bulizni, alkotni, kiállításokra járni... benne volt az élet krémjében. A legfinomabb részébe haraphatott bele, ízlett is neki. Viszont most úgy hozta a sors, hogy itt kell élnie a Bagolykőben. Noelre vigyáz, fejleszti magát, alkot, keres. Ez a körforgás az élete legállandóbb része, pedig nem igazán szerette az ilyesmit. Amikor nem jött ihlete őrült dolgokon gondolkodott, hogy eldobja az összes művét és felhagy az alkotással, hogy életcélt vált, hirtelen mást akar tanulni. De sajnos mindig rá kellett jönnie, hogy már nem kiskamasz, hogy ilyeneket megengedhessen magának.
- Ha mázlink van, nem csak ülünk a helyi priccsben és unatkozunk. - Vigyorgott szélesen, amikor a kiválasztott könyvről ábrándozott Avery. - Nem kell félned, szerencsés típus vagyok.
Még egy kacsintást is megengedett magának, majd megmozdult a levegő. Gyorsan vett egy mélyet, nehogy fojtogató érzés legyen. Zizegett, bizsergett a bőre a változástól, az érzésektől. Gyorsan megsimogatta a karjait, hogy elnyomja ezt. Egyre szélesebb vigyor ült ki az arcára és lehunyta a szemét, hogy tökéletes legyen a varázs.

Amikor kinyitotta, már a vadnyugaton voltak. Ő maga közben elképzelte magát egy kantáros farmerben, kockás inggel, kendővel, kalappal... igazán bájos volt. Végignézett magán és tényleg ebben a ruhában volt, két fonattal. Elnevette magát, amikor meglátta, csini volt, de ő magától sosem nézett volna ki így. Igazából még akkor sem, ha kényszerítik, most viszont tök menőnek érezte az egészet.
Ahogy jobban körbenézett, egy vonaton voltak. Régi, fa ülések, kopogós, már rég kikoptatott padló volt a lábuk alatt. Újdonsült csizmáit próbálgatva nézett ki. Egy száguldó vonaton voltak pontosabban, a semmi közepén. Illetve volt sivatag, meg pár kaktusz, de a vonat karcos ablakából más nem látszott. Egy csomó utas ücsörgött mindenhol, volt aki kötögetett, voltak játszadozó gyerekek.
A lelkesedésről csillogó szemekkel Averyre pillantott, elvigyorodott.
- Ez nagyon király! Milyen vicces lenne, ha épp most jelennének meg a bandi... - Nem tudta végigmondani a mondatot, mert kis ajkaira fagyott a banditák szó. Hiszen ott álltak, Avery mögött, vele szemben, a vagon ajtajában. Fegyverekkel, kendővel az arcukon, ahogy kell. Ez már sajnos nem volt olyan vicces, szóval mielőtt még az első lövések eldördültek volna, elkapta a fiú karját és berántotta őt magával egy ülés fedezékébe.
Amikor már nem volt a golyók veszélyének kitéve, alig bírta visszafogni a kuncogását. Izgalmas volt, szikrázó, zöld szemekkel pillantott ki az ülés mögül, majd gyorsan vissza is húzta a buksiját. Valaki lelőtte róla a kalapot, bár nem tudta, hogy a banditák, vagy az ellenálló, fegyveres utasok.
- Na és most...? - Kérdezte Averyt a durrogást túlharsogva, vigyorral.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 21. 18:33 Ugrás a poszthoz

Avery

Sára összehúzta magát az ülés biztosnak tűnő fedezékében. Figyelte a fiút, a vigyorát és nem tehetett róla, rá is átragadt. Egy kicsit kipillantott néha, így láthatta, hogy nem volt olyan sikeres. Persze, tudta, hogy a fiú kezében először van fegyver, nem is várt tőle többet. De ki tudja, lehetett volna született tehetség is, akkor pedig látni akarta, ahogy először bravúrozik a pisztolyokkal.
- Hát, találnunk kéne neked egy hatásosabb tanárt.
Megállapítása mellé vigyorgott, az immár lyukas kalapját visszarakta a fejére és most nem tervezte elhagyni. Ha kimennek innen, szüksége lesz rá, ezt tudta ő is. Aztán amikor a pisztolyharcot megunta a fiú, hirtelen elkapta Sára kezét és már tolta is maga elé, az ülések közötti folyosón. Nem hagyta hátra, hogy belőle legyen ementáli, ezért pedig hálás volt.
Miközben a szűköcske folyosón és a vagonok között futott, ahogyan Avery kérte, kuncogott, néha az ülésekre támaszkodva megemelte lábait, átugrott pár útban fekvő, vérző személyt, akik nem voltak olyan szerencsések, mint ők. Így legalább nem bukdácsolt bennük, csak gyorsan haladt előre. A vonat végéhez érve toppant csak meg, füle mögé túrt pár lebegő hajtincset.
- Nem hiszem. - Rázta meg a fejét Sára, amikor a fiú megállapította, hogy sajnos nincs hova menekülni tovább. Na meg persze, hogy a síneken landolni nem lett volna túl kellemes. Valami más megoldást akart keresni, de Avery már rá is jött, mi legyen a következő kalandjuk. Sára fülig érő vigyort villantott rá, majd a korláthoz lépett és a vonat oldalára nézett. A jól ismert kapaszkodók ott voltak az oldalán.
- Odafent találkozunk, cowboy! - Mondta nevetgélve, majd egyik lábával a korlátra lépett, meglendült, kezeivel elkapta az egyik vasat. De amint kikerült a szélárnyékból, máris nem volt olyan kellemes a helyzet, egy apró sikkantással simult közelebb a vonathoz, amennyire csak tudott. Nehézkes nyögéssel húzta feljebb magát, csúsztatta lábait a létrára. Kicsit összevonta szemöldökeit, majd erőt vett magán és szépen felfelé mászott. Fonataival kedvére játszott a szél, a kalapja is a nyakában lévő madzag miatt volt még meg.
Lassan felállt a vonat tetején. A szél erősen taszigálta, ő hátat fordított, hátradőlt és igyekezett minél jobban betámasztani. Ilyenkor bánta igazán, hogy nem kicsit nehezebb vagy edzettebb. Emellett a szél által hordott por már nem csak a szemeibe, de a légzőszerveibe is beette magát, ezzel egy akkut köhögőrohamot idézve elő.
- Avery...! - Szólította őt, miközben próbálta kitörölni a port a szeméből, hogy láthassa, a fiú is megvan-e már. Azért szólította alapvetően, hogy válaszoljon is kitalálhassa, merre is van, mert egyelőre látni nem igazán látott. Végül a kendőjét az orra és a szája elé emelte, hogy legalább a nyálkahártyái irritációját megszüntesse.
Amikor az üldözőik rájöttek, hol is vannak, rájöttek, hogy hülyeség volna utánuk mászni, jobb megoldást választottak: alulról lőttek rájuk, a vagon vékony falain keresztül. Amikor az első lövések eldördültek, Sára mozdulatlansága és némasága is megtört. Sikkantások közepette lépkedett a golyók elől, majd nevetett egy nagyot, miközben próbálgatta kerülni, egészen addig, amíg ki nem csúszott alóla a lába. Újabb sikítás, puffanás a kocsi tetején és a súrlódásra fittyet hányva a vonat vége felé csúszás.
Megkapaszkodott, de már nem nevetgélt olyan jól. Segítségkérően pillantott Avery-re. A vonat eleje felé kéne menniük, minél gyorsabban.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 23. 22:58 Ugrás a poszthoz

Avery

Amikor Avery válaszolt neki, abszolút megnyugtató volt, de nem volt sok idejük élvezni a nyugalmat, na meg persze a jó kis mulatságot. Sára nyugodtan eltáncolgatott volna a golyókkal, ha a fizika nem szólt volna bele és nem esett volna el. Azonban ez az állapot sem tartott sokáig, az események hirtelen gyorsasággal történtek.
- Huh, kösz. - Vigyorodott el, amikor Avery felsegítette, bár a kendőjétől nem lehetett látni. A siettetésre bólintott, valóban úgy gondolta, a legjobb lesz, ha minél hamarabb mennek előre. Természetesen hagyta, hogy a fiú segítsen neki az előre haladásban, egyedül amúgy sem tűnt túl hatékonynak. Így viszont egész rendesen sikerül vonatot mászniuk, na meg persze kellemesen.
A vagonugrásnál sem szállt inakba a bátorsága. Túlságosan fűtötte a kalandvágy, az irreális adrenalinszint növekedés, amitől vihogni tudott volna, mint egy sakál. Inkább megkímélt mindenkit eme csodás előadástól, helyette inkább koncentrált, próbált minél nagyobb lendületet venni. Az ugrás közben lőttek rájuk, el is találták - az egyik fonatában akadt meg a golyó, ami a szél következtében lelassult. Ettől még forró volt, gyorsan el is távolította.
Nagyon érzékeny volt a hajára, megállt egy pillanatra és hezitált, hogy visszafordul és valahogy szétrúgja a seggüket. Eddig abszolút nem sikerült felhúzniuk, most viszont haragra gerjedt. Vett egy mély levegőt, még mindig lecövekelve. Nem, nem ez volt a dühöngés pillanata. Hátradobta a szőke fonatot és tovább haladt Avery oldalán.
- Jól hangzik. - Válaszolta a túszejtést illetően vigyorogva, de még mindig el volt takarva az arca, pedig igazán szép látvány volt. Amikor elől voltak, oldalra hajolt, megnézte, tényleg nyitva voltak az ablakok. Nem válaszolt semmit a tervre, csak a fiú szemébe nézett, komolyan bólintott.
Ahogy a fiú kérte, elengedte őt és jobbra oldalazott. Fél térddel letérdelt a vonat szélén, egyből belekapaszkodott az ablak aljába. Vett egy mély levegőt, nem szívesen esett volna le. Egy gyors lépéssel beakasztotta a vonat oldala felé lévő csizmájának sarkát az ablakba, amikor ez elég biztos volt, mindkét kézzel a vasba kapaszkodva eresztette be magát az ablakon, egy határozott mozdulattal. A lendület miatt pár lépést előretántorodott. A mozdony vezetője meglepően pillantott hátra, éppen abban a pillanatban, amikor Sára odaérkezett. Lendületét levezette, belekapaszkodott, fejét pedig az előtte lévő kemény vasnak ütötte. Szerencsétlen pár fogat veszített, amúgy is hiányos készletéből. Az orra deformitása és vérzése törésre engedett következtetni. Ettől begurult, de a nagy ütéstől kénytelen volt hátratántorodni, az egyik ablakban kapaszkodott meg. Másik kezével pedig előkapta a fegyverét, egyenesen a két rellonosra szegezve azt.
- Hú, sajnálom. - Hazudott mint a vízfolyás, a legbájosabb mosolyával és még egészen hihető is lett volna, ha ezt mellőzi. Ettől függetlenül nem éppen bocsánatos bűn volt, amit ez után csinált. Előre lépett, lendítette a lábát, egyenesen a mozdonyvezető pasas kulcscsontjaira rúgott egyet. Nem volt túl erős, de a lendület pont elég volt, hogy némi rásegítéssel a pasas kiessen a vonatból.
Amint a veszély elhárult, Avery-re pillantott. Nyelt egyet. Nem gondolkozott előre, egy kisebb problémával találták szembe magukat.
- Na jó, B terv... tudod hogy kell vonatot vezetni? - Kérdezte, miközben visszahúzta kendőjét a nyakára és tanácstalanul az irányításra készült felületre pillantott. Még egy modern vonatot sem tudott volna elvezetni, nem egy ősrégit.
Aztán rájött, hogy felesleges aggódni ilyenek miatt, egy könyvben voltak, egy képzelt világban. És ez a helyzet igazán nevetséges volt. Szóval egyhamar ki is tört belőle a nevetés.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 23. 23:35 Ugrás a poszthoz

Gwen "Rengetegnevedvan" Jones

Esze ágában sem volt bemenni az évnyitóra... miért is tette volna? Nem volt híve az ilyen eseményeknek és amúgy is kötelező volt, vagy ilyesmi. Márpedig ami kötelező, az számára kerülendő. Hiába, valahogy mindig meg volt benne ez a késztetés, hogy szembemenjen minden akarattal. Mint valami defektes lazac az életben. Mert persze, az árral egy irányba túl egyszerű lenne úszni. Sárának is túlságosan lenne egyszerű azt csinálni, amit tennie kéne.
A régebbi iskolájában is mindig ügyesen játszott, sosem kapták el az ilyenjei miatt. És ha mégis, annyira édesen ki tudta magát magyarázni, hogy pillanatok alatt megoldódott az ügy. Hiába, őt valahogy nem lehetett elkapni, nem volt az a bénázós fajta.
Most is szerette volna, ha emlékezetes lesz az a bizonyos nagy esemény. Már be is szerezte a kellékeket, amivel viccesebbé teszi majd. Talárt húzott magára, így nem is lehetett kiszúrni, hogy valami oda nem illő dolog van nála. A nagyterem ajtaja mellett egy sötét folyosórészen a falnak támaszkodott, bájos mosollyal nézett körbe. Ravasz, zöld tekintetével vizsgálta a diákokat.
Esze ágában sem volt egyedül csinálni az egészet. Két okból: úgy nem volt elég hatásos, ha egyszerre csak egy ember végzi. Másrészt pedig ha elkapják, kell neki egy tökéletes bűnbak, akire rákenheti az egészet. Ahogy vizsgálgatta a diákokat, egy egészen bohókás kinézetű lányt pillantott meg. Elsős lehetett fiatalnak tűnt. Tökéletes célpontnak látszott, hiszen Eridonos volt a jelvénye szerint, emellett épp elég naivnak és kalandvágyónak tűnt. Nem volt az a tipikus jó lány, neki pedig nem is olyanra volt szüksége.
- Psszt... te. Igen, te! - Szólogatta a lányt a fal mellől, egyik kezét megemelte, mutatóujjával magához csalogatta. Ravaszkás mosoly ült az arcán, zöld szemei szinte ragyogtak, miközben a lányra nézett végig.
Amikor a lány közelebb ért, cinkos mosolyt villantott rá.
- Új vagy itt, igaz? Én is. Nincs kedved játszani egy kicsit? - Kérdezte a lányra kacsintva. Ha csak így, belemegy, tökéletesen naiv lesz ahhoz, hogy Sárának semmi félnivalója ne legyen a következményektől.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 24. 18:57 Ugrás a poszthoz

Gwen "Akkorjó" Jones

Amikor a lány közelebb jön, úgy látta, nem annyira ugrik be a kislány neki. Pedig milyen szépen eljátszotta a cukros nénit! Irigylésre méltó. Viszont amikor felajánlja, hogy ő is tönkre akarja tenni az ünnepséget, hirtelen ravasz vigyorra húzódik az ajka, villannak zöld szemei.
- Nahát, pont ilyesmit szerettem volna játszani. Gyere közelebb! - Int a lány felé a kezével, közben talárja belső zsebében kutat. Egy krémecskét vesz elő, meg pár aprócska, zselés gombocskát. Nagyon aranyosnak tűnhetnek első ránézésre, pont, mint a trolltakony.
- Ragacsos bűzbombák. Ha bekened ezzel a kezed, nem hatásos, de ha valakire ráragasztod és benyomod a közepét, elég hamar kifejti a hatását. Van kedved szétosztani őket?
Szélesen vigyorgott a lányra, miközben felajánlotta neki a krémet, hogy bekenhesse a kezét. Nem akarta, hogy a lány már most leleplezze a tervet, idekint, ahol semmi értelme nincs a büdösnek. Közben két kezébe vette a kis bombácskákat, az egyiket elrakta a saját zsebébe, a másikat a lánynak tartogatta, ha belemegy.
Közben fogta a pálcáját és egy-egy egyszerű varázslattal vörösesbarna hajat és kék szemeket varázsolt magának, hogy ne legyen annyira felismerhető. Na nem mintha Noelen kívül bárki felismerte volna odabent, de nem ártott az elővigyázatosság. A lánnyal nem törődött, ha van annyi sütnivalója, okosan csinálja majd. Ha nem? Legalább ő nem bukik le.
Közben, ha Gwen elfogadta az ajánlatát, felé tartotta a ragacsos kis vackokat.
- Egyszerre kéne kezdenünk, a zűrzavarban pedig már könnyű felrobbantani a többit. De én a helyedben utána kispuriznék onnan... éktelen bűz lesz.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 24. 21:13 Ugrás a poszthoz

Gwen "Perszehogyaz<3" Jones

Amikor a lány megígérte, hogy belemegy a játékba, bólintott egyet. Éppen kezdett volna újra elvigyorodni, amikor azt mondták neki, hagyja abba. Nem ismerik még, de ez volt a legnagyobb kihívás, amit csak valaha hallod. A "ne" Sára szótárában nincs benne, helyette ott van a "DE" szó, szép, vastag betűkkel. Így amikor ezt meghallotta, különösen széles vigyort tolt a lány arcába, hogy megcsodálhassa szép, fehér fogsorát.
Belement az ötletbe és kapott egy jó nagy adag krémet a kezére, na meg persze két-három bombácskát. Rábízta őket, eltolta magamtól a kezét. Utána ő maga is leellenőrizte a saját kis bűzbombáit. Nem félt attól, hogy nem aratnak majd osztatlan sikert.
- Te kezded. - Súgta a fülébe. A teremben egyből szétvált a lánytól, elvegyült a diákok között. Keresett magának valami finom innivalót, nyugodtan iszogatta, nézelődött. Figyelt rá, hogy ne szúrják ki sokan, ha valaki tekintete rajta időzött, hamar elfordult, hogy ne nagyon jegyezzék meg az arcát.
Amikor megpillantotta Noelt, nem tudott nem elvigyorodni. Vörösesbarnán lehet, hogy még ő sem ismerné meg. Most viszont nem kímélheti meg őt sem. Sajnos kimaradt a tervből, van saját kis párja, most vele foglalkozik. Jó lesz ez így, Sára büdösen is szeretni fogja.
Miközben a tömegben nézelődött, kiszúrta magának a személyeket. Utána felpillantott, egyik kezébe láthatatlanul egy bombácskát csúsztatott. Biztos volt benne, hogy jó kis zűrzavar lesz ebből az egészből. Mindjárt show time, már csak Gwenre kellett várnia, a kezdődő ámulatban pedig egyszerűen lesz majd észrevétlen.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 24. 22:52 Ugrás a poszthoz

Mindenki figyelmébe ajánlott!

A nagyteremben hamarosan beállt a légkörváltozás. Amikor Gwen elkezdte az egész akciót, Sára is elkezdett gyors léptekkel suhanni. Egy-két lépés, egy mozdulat és máris a diákok hátán van a bűzbomba. Gyorsan tovább is lép, hiszen nem akar ott lenni, amikor felrobban. Persze ő sem menekül meg a szagoktól ez által, de legalább nem testközelből érintkezik velük.
Amikor a bombácskák felrobbannak, erőteljes, zöld füst homályosítja el a szemeket a Nagyteremben. Részben a színnel(, bár az kisebb gond), részben a szemekbe tóduló könnyek. Hiszen a füst nem csak a színtelenséggel száll szembe, de a szagtalansággal is átellenben van. Lassan az egész terem megtelik az egyre halványuló füsttel. Ám a színnel szemben a szag nem kopik, beleívódik szinte minden bálozó orrába, ahogy az kell.
Sára is megvolt a nagy robbantgatással, köhögőrohamot kapott, sipákolt, mint mindenki. Úgy tett, mint aki nem tudja, mi történt. Pedig belül imádta ezt a káoszt, amit okozott és már rég győzedelmesen nevetett. De jelenleg nem volt ilyenre ideje.
Mielőtt még a sok kifelé haladó diák közé beállt volna, keresnie kellett egy szerencsétlent. Bár ő nem ismerte, David Benettet nézte ki magának. A háta felől közelítette meg és egy óvatlan pillanatban "véletlen" kirántotta a kezét, így a maradék bizonyítékot (kenőcs, bombácskák, a zacskó, amiben vette őket), David mellé szórta, majd még a füst takarásában gyorsan, hirtelen irányváltoztatással le is lépett.
Egyenesen az ajtó felé szaladt, köhécselt a bűztől, de nevetni akart. Nem tehette, túl árulkodó lett volna. Ehelyett viszont gyorsan felvette a nyúlcipőt.  Így kislisszolhatott a teremből, mielőtt bárki elkaphatta volna. Utána pedig élvezte a friss levegőt és egy ideig fulladozást játszva nézte, ahogy a többiek "élvezik" a kis meglepetését. Magában szélesen vigyorgott és megveregette a saját vállát. Ma is megérte felkelnie.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. március 24. 22:53
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 28. 15:35 Ugrás a poszthoz

Nagyonfuranevedvan Médea

Sára a mindennapjait a kastélyban töltötte és hiába járta már meg a fura helyzetekkel, amibe került, képtelen volt egyszerűen a fenekén maradni. Hiába, őt nem erre találták ki, az otthon ücsörgés nem az ő műfaja volt, főleg nem a Rellon kietlen, napfénymentes alagsorában. Bár egészen hozzászokott, most a legjobb volt, ha kimozdul kicsit. Amúgy sem akart angolkóros lenni, a kastélyon kívül vándorolni jobb ötletnek tűnt, főleg a tavasz megjelentével. Mondjuk biztosan hatalmasat nevetett volna, ha egy alagsorban kapja el az angolkórt, miután éveket élt Londonban. A sors játéka kiszámíthatatlan és ez igen ironikus kis szeglete lett volna. A móka azonban nem érte meg a betegséggel szenvedést, helyette inkább mélyen magába szívta a friss levegő illatát, egyből, ahogy kilépett a kastélyból.
Körbenézett, merre mehetne, egyelőre a kinti részt nem nagyon fedezte fel. Nem volt félős típus soha, de logikus és abszolút reális döntésnek gondolta, hogy először a kastélytól nem túl távoli részeket fedezi fel. A körül elterülő vidék is épp elég csábító volt. Hosszú mosoly kanyarodott az arcára, ahogy zöld tekintetét végigfuttatta a természet alkotta terepen. Tetszett neki a hely, a fák hívogatták, a nap sugarai meleg bizsergésbe borították bőrét. Eredetileg copfba zárt, hullámos haját kiengedte, hogy az enyhe szél finoman meglengethesse.
Úgy érezte, most él igazán. A feltöltődés minden lélegzetvétellel folytatódott, pumpálta őt belülről. Nem tudta, mennyire ismerik az emberek ezt az érzést. Mármint, mindenki ennyire jól érzi magát, ha kiszabadulhat kicsit a zárt helyekről, ha a szabadság végigáramlik az ereiben? Vele madarat lehetne fogatni, úgy érzi, el tudna repülni a szél szárnyán, abban a pillanatban.
Pozitív érzésekkel felturbózva látott neki a körének, nem sokkal később ért a rétre. Ott körbenézve először észre sem vette a lányt, de aztán hamar feltűnt neki Médea terepszínű foltja, egyelőre a távolban. Érdeklődve villantotta felé zöld tekintetét, úgy osont közelebb, hogy láthassa, mi történik. Az istenért sem értette meg, a lány miért piszkál egy bottal üregeket, lyukakat és miért nézelődik ilyen elmélyülten. De úgy döntött, nem kérdi meg tőle, nem érdekelte annyira.
Halk léptekkel közeledett felé. Amikor elég közel ért, hiába, nem bírta ki, hogy ne érjen hozzá. Egy egyszerű mozdulattal megpöccintette Médeát hátulról. Azt a pillanatot választotta ki, amikor a leginkább előre volt hajolva és a leginkább instabil volt a helyzete, majd, mintha mi sem történt volna, továbbsétált mellette. Ő nem csinált semmit. Meglökte valaki? Dehogy. Csak megingott az egyensúlya, magától. Bár nem láthatta az arcát, elégedett mosoly ült ki rá.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 17:18 Ugrás a poszthoz

Médea

Sára elégedettségét csak növeli, amikor hallja, hogy a lány közelebbi kapcsolatba kerül a földdel. Miután megadta neki a nagy ölelést, ami már kijárt neki, amiért rajta jár (hogy is képzeli!), még morog is egy kicsit. Az a francba mintha simogatná Sára lelkecskéjét, megvolt a napi jó cselekedete, csak éppen magával tett jót. De mi mást várhatnánk szegény, ártatlan lélektől? Csak azt bánja, hogy az álca érdekében saját szemével nem nézhette végig a jelenetet.
Egyből leszűri, hogy a lány nem teljesen épeszű, hiszen magában beszél. Biztos volt benne, hogy nem ő tetszik neki annyira. Eszében sincs azonban engedni a kíváncsiságának, dehogy. Egyszerűen nézelődik, szívja a friss levegőt, a fák felé nyújtogatja a nyakát. Érdekli, mit rejt az erdő kicsit távolabb. Éppen eldöntené, hogy felfedezi azt a részt is, amikor maga mögül újra hangot hall. Immár biztos benne, hogy őt szólítja, meg is áll. Maga mögött összekulcsolja a karjait és úgy fordul 180 fokot a tengelye körül. Érdeklődve mereszti zöldjeit a helyzeten. Az előbbi áldozata immár egy kígyóval a kezében kuncsorog segítségért. Pár lépést közelebb megy, a biztos tudattal, hogy eme delikvens nagyon nem százas.
- Eszem ágában sincs. - Válaszolta bájos mosollyal a segítségnyújtást illetően. Ő nem az a fajta, aki csak úgy segít, ingyen és bérmentve. Na nem, esze ágában sincs. És ha valaki azt mondja, ez rossz tulajdonság, hova tovább, gonosszá teszi... csak annyit mondanék neki, hogy soha, senki nem fogja kihasználni őt. Akik csak feketén és fehéren látják a világot, nagyon nehéz dolguk van Sárával. Hiszen ő a tökéletes, az előre megálmodott, az ősi szürke, az átmenet a jó és a rossz között.
- Persze... ha tudsz cserébe ajánlani valamit, lehet, hogy elgondolkodok.
Amikor ezt mondta, ravasz pillantását futtatta végig a lányon. Médea nem tűnt fiatalnak első pillantásra sem. Ettől függetlenül nem elég, hogy kígyókat fogdos a réten, nem készül fel arra, hogyan fogja őket elrakni. Meg persze nem utolsó sorban beszél a fogolyhoz, ami pedig szintén arra enged következtetni, hogy bolond.
Sára ebben a pillanatban kezdett el kombinálni, a lányt nézve és válaszát várva. Ha ilyen bolond dolgokat csinál, talán elég bolond ahhoz is, hogy neki megcsináljon valamit. Talán elég naiv, hogy ki tudja használni kicsit a céljaira. A lehetőségre pedig azonnal elkezdett kombinálni az agya, hiszen pontosan egy ilyen lehetőségre várt. Bájos mosolyra húzódtak ajkai.
- Igazából én már tudom is, milyen szívességet kéne megtenned nekem cserébe. Megírni és elküldeni egy baglyot, ennyi az egész. Mit gondolsz, megéri?
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 19:33 Ugrás a poszthoz

Médea

Amikor a lány azt hiszi, hogy a kígyó tűnik túl ijesztőnek Sára számára, némi kuncogás szalad ki ajkain, majd megrázza a fejét és úgy pillant rá újra. Félni? Egy ilyen kis kígyótól? Messze áll az tőle, de sosem segített még senkinek csak úgy. Nem is érti az önzetlen embereket, mert az ő szótárában nincs önzetlen. Az övében csak a balek szerepel, akit ki lehet használni és a többi emberhez hasonlóan ő is kihasznál minden ilyen alkalmat. Igazából magát is hülyének tartaná, ha nem használna ki minden lehetőséget. Az ambíciót talán a homlokára lehetne pingálni.
Abban a pillanatban, hogy Médea megkérdi, milyen levélről van szó, sóhajt egyet és lehajtja a fejét. Egy ideig a földet nézni, a fűszálakat vizsgálja, mintha olyan érdekesek lennének. Közben pörög az agya, egy ideig csendben van, majd egyenes frufruja mögül, megrebben őzikeszemekkel pillantott fel Médeára.
- Egy olyan levélről, amit én képtelen vagyok megírni. Fel is adom, csak írd le a gondolataimat, kérlek.
A kérlek, a varázsszó is elhangzott. Közben nyelt egyet és közelebb lépegetett a lányhoz a réten, közben a kígyót nézte, mintha annyira érdekelné. De hamar kiderül, miért közeledett. Amikor következőleg megszólal, ismét nem néz a lányra, mintha nem tudna egyszerűen a szemébe nézni és hangja halkabb, mint az előbb.
- Egy nagyon bonyolult kapcsolatban vagyok, harmadikként. Nem bírom, muszáj elmondanom a másik nőnek, hogy a férfi, akit szeret... nem az, akinek gondolja.
A végén teljesen elhalkul, csaknem elcsuklik a hangja és újra Médeára emeli zöld tekintetét. Vesz egy mély levegőt, gyorsan megrázza a fejét, majd mosolyt erőltet az arcára. Nem olyan nagy dolog, de szüksége van arra a levélre, remélhetőleg a lány is hamar belemegy. Neki csak pár perc, Sárának viszont komoly gondokat okozhat, ha az ő kézírásával megy az üzenet.
Hogy miért? Mert a történet kicsit sántít, nem éppen erről van szó. A levélben igazat mondott és tényleg szüksége van rá, de hacsak Médea nem nagyon profi ebben, valószínűleg nem tűnik fel neki, hogy hazugság van a háttérben.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 20:14 Ugrás a poszthoz

Radits Viktor Endre

Sára sokszor látta már a kviddicspályát - távolról. Sosem ment ki meccsekre szurkolni és esze ágában sem volt a pályán repkedni az idiótákkal. Egyszerűen hülyeségnek tartotta az egészet. A kviddicsjátékosok szerinte passzióból, na meg persze indokolatlanul vitték vásárra a bőrüket, sosem tudta sajnálni őket, amikor sírva szaladtak velük a gyengélkedőre. Így kellett nekik, maguknak csinálták, senki nem szorított kést a torkukhoz, hogy repkedjenek, illetve vasgolyót puszilgassanak.
Ennek ellenére elgondolkozott pár dolgon. Egy dolog volt ami nem volt értelmetlen a kviddicsben, hova tovább, hasznos is lehetett bizonyos helyzetekben. Ez pedig nem más volt, mint a repülés. Bizony, úgy döntött, ideje lesz elsajátítani ezt. Először is, bénának nézhették, amit biztosan nem akart. Mármint, itt volt, 18 évesen és boszorkány létére sosem ült még seprűn. A repüléstan órákat mindig elsumákolta, kibeszélte magát. Számára ez sosem volt nagy feladat. Másodlagos oka pedig az volt, hogy most viszont saját maga akart repülni.
Szóval végül Sára drága elbattyogott a kviddicspályára. Kis idejébe került, mire megtalálta, hol tartják a seprűket. Elvett magának egy szimpatikus darabot, alaposan megnézte magának. Igazából még a kezében sem volt repülő fajta, szóval elég furcsa volt, hogy mennyiben más ez, mint amivel takarít. Ahogy eredetileg sejtette, hogy kéne csinálnia, úgy kezdett neki. Fogta a seprűt, a földön, biztos lábakon állva ült rá. Először nem is koncentrált a repülésre, semmire, egyszerűen elrugaszkodott, úgy gondolta, egyből menni fog. Ki ne tudna repülni? Igazán meglepődött, amikor a talpai a talajon újra földet értek.
Hümmögve nézett körbe maga körül. A fránya gravitáció kifogott vele, márpedig ezt meg kell bosszulnia. Lehunyta a szemeit, vett egy mély levegőt. Csak akkor nyitotta ki őket, amikor már érezte, hogy meglehetősen instabil helyzetben ül. Miért is? Lebegett!
Ez az információ egyszerre örömteli és gyászos volt számára. Először is örült, mert helyből meg tudta csinálni. Másodszor pedig kétségbeesett, ugyanis a gravitáció ugyanúgy hatott rá, csak jelenleg egyszer a seprű jobb, majd némi korrigálás után a bal oldalán próbálta lehúzni a földre. Először csak morgolódott, nem volt messze a talajtól, de ez nem volt gond. Ugyanis a morgás lassan sikkantásokba, heves kézmozdulatokba fordult át. Ennek hamarosan egyszerű következménye volt, csinos kis hátsójával közelebbi kapcsolatba került a talajjal, a seprű pedig koppant a porban.
Sára megsimogatta a derekát, de nem hagyta annyiban. Dühöngött volna, de visszafojtotta, nem ez volt a megfelelő alkalom. Felállt, felkapta a seprűt, rápattant és újra próbálkozott. Biztos volt benne, hogy menni fog ez... előbb-utóbb.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 21:50 Ugrás a poszthoz

Médea

- Nem tanácsot kértem. - Emlékeztette a lányt, amikor egyszerűen azt mondta, hogy ő a helyében nem szólna bele. Márpedig Sárának bele kell szólnia ebbe. Muszáj beteljesítenie a bosszúját, hiszen nem is ő lenne, ha nem tenné meg. Igazából senki nem szórakozhat vele, csak úgy. Ha ő tönkre akar tenni valamit, azt ne merje senki megmenteni. Ettől függetlenül továbbra sem viselkedik hidegen a lánnyal.
- Ez egy jó ötlet. - Vallotta be bólogatva, nem volt egy túlzóan büszke személyiség. És ezen a ponton felcsillant a szeme, ahogy Médeára pillantott. Okos, kitűnően okos, ez már most feltűnt neki. Ezt pedig hasznos tulajdonságnak tartotta. Azonnal elkönyvelte, hogy megtartja őt. Nem feltétlenül avatja majd be az ügyeibe, eszében sem volt bízni benne. Egyszerűen csak megfordult a fejében, hogy ha valami jó ötlet kell, legközelebb is hozzá jön majd. Megkeresi, zaklatja, kihúzza belőle. Nagyon tetszik neki, hogy nem az a buta kis bárányka, aki elsőnek tűnt.
- Nem, semmi hatósági ügy. - Rázta meg a fejét nyomatékosításképp, majd tovább gondolkozott a lányon. Eszes, nem túl naiv, de nem is egy gyáva lány, meg mer fogni egy kígyót. Azonnal levette, hogy megéri nem felbosszantani és rendesnek lenni vele. Innentől kezdve pedig Médeának nyert ügye volt, a szent cél érdekében tudott ő akármilyen lenni. Még egészen elragadóan kedves is. Szóval amikor újabb ajánlatot tett, sóhajtott egyet és elvette tőle a zsákot.
- Na jó, nem kell semmi, nem bírom tovább nézni, ahogy szenvedsz. - Mosolyodott el, majd kinyitotta a zsákot. A döglött egérre, amit benne talált, egyszerűen elfintorodott. Aztán odatartotta Médeának, hogy rakja bele az állatot, ha már olyan régóta fogva tartja. Bár szöget ütött a fejében, hogy ennek a bolondnak minek kell ennyire az állat. Egy ideig csendben figyelte, mi történik, aztán halkan megkérdezte.
- És minek amúgy a kígyó? Bántani nem akarod, gondolom, akkor már megtetted volna. - Állapította meg aprót bólintva.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 22:12 Ugrás a poszthoz

Noel <3

Sára úgy döntött, ismét kell egy kis kaland az életébe, nem kell semmi komoly, de azért valami vérnyomásemelő kellett már neki, mielőtt elalszik. Erre tökéletesnek talált egy remek, képzelt világot. Egyedül unalmasnak tartotta volna az egészet, szóval úgy döntött, visz magával valakit a Titkos könyvtárba. Sokáig gondolkozott, vajon egy ismeretlent ragadjon magával megint, vagy esetleg valami ismerőst. Második opció kicsit nehézkesebb volt, nem volt régóta a kastélyban, nem voltak nagyon jó ismerősei, barátai még kevésbé.
Viszont Noel épp akkor ment el nem messze tőle, amikor azon gondolkodott, kit kéne magával vinnie. Amúgy is beszélgetni akart vele egy jót, mert pár napja nem volt idejük kettesben maradni és átbeszélni a dolgokat. Pedig pont ezért volt itt, hogy Noel sose maradjon egyedül, véletlen sem. Hogy ott legyen neki, amikor szüksége van rá és ismeri már annyira, hogy nem fog kuncsorogni az ajtajában, még akkor sem, ha legszívesebben ezt tenné. De ezzel semmi baja, nem büszke ő, majd Sára keresi a testvérét és beszél vele és ott lesz neki... akár akarja, akár nem.
- Gyere, mutatok egy igazán király helyet! - Mondta, amikor elkapta Noelt, aztán ellenkezést nem tűrve vigyorgott rá és fogta meg az egyik karját, magával húzva a folyosón. Egészen a déli szárny első szintjéig vezette őt, persze ha nem ütközött ellenállásba, elengedte.
Amikor azonban az ajtóhoz ért, el kellett gondolkodnia alaposan, legutóbb hogyan is jutott be. Hiszen akkor Avery nyitotta ki az ajtót, ő csak utánaosont. Végül felidézte a dolgot és amint megnyílt az útjuk, tovább ment a kis folyosón összehúzta magát. Nem szívesen ért volna hozzá a falakhoz, öregnek és porosnak tűntek.
- Ez egy nagyon különleges könyvtár. - Mondta halkan, amint beértek, közben a könyveken futtatta végig a szemét, az örvényt kereste, ami majd elrepíti őket. - Voltál már itt? - Kérdezte végül, mivel Noel már régebb óta él itt, mint ő. Lehet, hogy neki nem is lesz ez nagy újdonság, hanem egy unalmas hely, amit már ezerszer látott. Sárát nem érdekelte, ő szinte gyerekesen lelkes lett tőle. Főleg, ha visszagondolt a kalandokra, amit legutóbb átélt itt. Persze, most valami mást szeretett volna kipróbálni, hogy véletlen se legyen unalmas.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 31. 19:31 Ugrás a poszthoz

Médea

Amikor Médea közli, hogy nem is akart tanácsokat osztogatni, Sára szintén egy egyszerű vállrándítással intézi el az egészet. Nem számít neki annyira, mit gondol a lány és kicsit meglepő számára, amikor azt érzi, ez fordítva is igaz. Magában vigyorog, ritkán találkozik hozzá hasonló személyiséggel, de ilyenkor mindig felcsillannak zöld szemecskéi. Alapból nagy előrelépés volt, hogy Médea felkeltette az érdeklődését, először azzal, hogy kicsit bolond, másodszor pedig azzal, hogy okos, igazán okos. Ez pedig Sárának még jól jöhet, ő sincs híján sütnivalóból, de elismeri, ha valaki jobb nála valamiben. Biztos benne, hogy ha most elválnak útjaik, nem tűnik el az életéből örökre. Kipróbálja az ötletét, úgy dönt, megbízik benne (valaki jegyezze fel a naptárba!) és ad egy esélyt a dolognak. Ha beválik? Visszajön még ötletért, és talán a kék lányka megbánja, hogy ilyen okos. Talán.
Viszont ezen oknál fogva kedvesnek kell lennie vele, amennyire csak tud. Korrigálni kell, ha már nem olyan szépen indított, mint kellett volna. Hamar változott az állás, változott Sára is. Amikor Médea azt mondta, így nem kell félnie, figyelmesen bólogatott rá, majd segített neki elrakni a kígyót a zsákba. Bezsákolni. Ha legközelebb megkérdezi valaki, mit csinált a réten, azt mondja, zsákoltak, palánk nélkül. Néha még magát is lefárasztja a hülye szóvicceivel, gyorsan megrázza a buksiját, hogy kiürítse.
A levitás viszont elmosolyodik, amikor Sára segít neki, meg is köszöni, ő pedig egy szintén bájos, őszintébb mosollyal válaszol neki, miközben a kígyót elrakják, ő pedig gyorsan behúzza a zsák száját, mielőtt még kiszökhetne. Bár a lány már eléggé lefárasztotta, nem szívesen mászkálna egy újabb példány után. Hallgatja Médeát, ahogy a kísérletéről mesél, közben az arcát nézi.
- Kísérlet? Miféle kísérlet? - A kísérlet szóról Sára agyába azonnal laboratóriumi képek ugranak, injekciós tűk, szíjak, különféle kínzóeszközök és ismeretlen eredetű vegyületek. Egyik sem tűnik jó hatással a kígyóra. Főleg a "remélem más sem fogja bántani" rész sántít neki. Bár nem hinné, hogy Médea valami nagy kutatócsoport tagja, akik hobbiból kígyókat kínozgatnak, nem naiv ő. Ennek ellenére szerette volna tudni, milyen kísérletben is segédkezhet. Nem ment volna bele vakon, ebben hasonlított a két lány. De aztán ahogy Médea folytatja, hamar megkapja a választ. Kikerekedett, zöld szemekkel nézett rá.
- El akarod engedni valahol? - Kérdezte, miközben a zsákot, majd a lányt nézte, eleinte kicsit döbbenten, majd lassan elvigyorodott. - Ahol éppen elegen vannak, segítek keresni egy helyet, ami diákokkal van tömve. - Válaszolta lelkesen vigyorogva, közben pedig körbenézett. Biztos volt benne, hogy a kastélyba be kéne menniük, hisz ott nagyobb meglepetés lehet egy kígyó, meg persze itt nem igazán jártak. Nem is értette, a diákok hogy a fenébe nem bírják ki, hogy ne járjanak ki a kastélyból ilyen időben. Ő már biztosan beleőrült volna.
- Honnan tudsz ennyit a kígyókról? - Kérdezte, mert feltűnt neki, hogy a levitás már korábban is beszélt róla, tudta, hogy nem veszélyes, a latin nevét is említette. Ebből arra következtetett, hogy ért a kígyókhoz. Bár nem tudja, hogy lehet ilyen dologgal foglalkozni, de biztos mások sem értik meg az ő szenvedélyét a művészet iránt. Lehet, hogy Médea szenvedélyei a kígyók? Ki tudja.
- Ombozi Sára vagyok. - Mutatkozott be végül, majd újra mosoly terült el az arcán. Végtére, ha már együtt akartak egy kis életet vinni az iskolába, illett volna tudniuk egymás nevét, nem? És ha ő nem akarja megmondani, majd kezdi ő a bemutatkozást.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 31. 21:06 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint

Sára a szokásos nyugodt járkálását csinálta a kastélyban. Szeretett volna egy kedves kis helyet, ahova mindig eljöhet pihenni. A vázlatfüzete és a ceruzái helyett azonban most a fényképezőgépét vitte magával. Szeretett volna pár szép fotót csinálni, ha már rajzoláshoz nem talált megfelelő helyet. Éppen az arcához emelte a gépet, úgy nézte a folyosót. Így menetelve egészen más volt a világ, varázslatos. A lába elé ugyan nem nézett, de elesni nem esett el, nem volt béna. A kontyából kilógó, hullámos tincsek csak úgy szálltak körülötte, amikor oldalra is fordította a fejét. Mintha egészen máshol járt volna.
Azonban ebben az álmodozásban nem sokáig tudott elmerülni. Nézte az objektíven keresztül, ahogy szépen egymás után rakja a lábacskáit, amikor hirtelen kiabálás szűrődött ki az egyik szobából. Egy ideig állt, az ajtóra emelte tekintetét, majd felé és fordult. Csendben hallgatott, de semmi újabb kiabálás. Az előzőnek csak a lényegét vette ki, mintha valami családi dráma lenne. De nem, végül nem válaszol senki. Valaki magában beszél? Sára érdeklődően felvonja a szemöldökét.
Óvatosan nyit be a szobába, ahonnan halk zene szól, majd csendesen csukja be maga mögött az ajtót. Csak egy fiú van bent, aki éppen elfeküdt a kanapén. Körbetekintett a szobában, felcsillantak zöld szemei. Nagyon szép szoba, kellemes, nyugodt. Ezt még meg fogja látogatni, hátha itt tud majd nyugodtan alkotni. Már éppen ideje lenne, a támogatói és megrendelői kezdenek lázadozni, Sárát akarják, a művészetét. De egyelőre fényképész-módban van.
Közelebb sétál Bálinthoz, csendben leguggol mellé. Az arcához emeli a fényképezőt, állít az objektíven, hogy szép, éles közeli képet tudjon csinálni róla. Az arca, nagyon békés volt és nyugodt, a szempillái, a bőre színe. Tetszett Sárának ez a részlet, így katt-katt, képeket csinált róla sutyiban, olyanokat, amilyeneket ő szeretne. Ámulva nézte, milyen jól fog majd ez kinézni fotópapíron, közben kicsit még közelebb hajolt és a fényképező fölött nézte zöldjeivel Bálintot.
Egy kukkolónak érezte magát, de lekapni a pillanatot... abszolút megérte.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 2. 20:09 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint

Sára nyugodtan fényképezget, egészen addig, amíg a fiú fel nem pillant rá. Akkor a fényképező fölött átpillant. Zöld tekintetével nézi őt, egész közelről. Sóhajtott egyet, hiszen amint visszanézett, elveszett a pillanat varázsa. Hiszen Bálint már tudta, hogy fotózzák, így pedig nem ártatlan, nyugodt, természetes. Felveszi a jelleme azt a görcsös kis finomságot, ami szinte minden képen ott van. Sára nagyon nehezen bírja elviselni a beállított képeket, amikor az embereken látszik, hogy akaratlagosan állítják meg a pillanatot. Amikor pózolnak, az pedig a halála. Akármilyen népszerű is a fényképezésnek ezen ága, egész távol áll tőle. Minden képe természetes, elkapott pillanat, valós, érzelmekkel teli. Az élet, maga. Amiben élünk, semmi beállítás, semmi restauráció, semmi cicoma. Fintorog egyet, amikor Bálint a rossz profiljáról beszél.
- Ugyan már... amúgy is elmúlt a varázs. Nagyon békésen pihentél, látszott, hogy elgondolkodsz. Majd kapsz egyet a kedvencemből.
Rámosolygott, miközben a már leengedett fényképezőt megemelte és kicsit megforgatta, hogy értse, mire gondol. Ha már nem akart többet fényképezni, kimászott Bálint személyes teréből, kicsit távolabb guggolt tőle. Körbenézett a teremben és ismét mosoly szaladt az arcára. Igen, ezt a hangulatot kereste, ez volt az a hely, amire annyira várt. Nagyon sok helyet tűvé tett a kastélyban, hátha talál valami igazán nyugodt sarkot. Ha valami, hát ez az volt! Magában örömködött is, miközben a gépét nézte, ahogy a fiú a kérdését feltette.
- Igazából több van. Ez CanonEOS 600D, meg van egy csomó lencsém is. De ez az egyik kedvencem. - Mosolyodott el féloldalasan, majd újra Bálintra emelte tekintetét. - Te is szoktál fényképezni? Szereted?
Ez után a kérdés után lelkesen pislogott a fiúra. Nem gondolta, hogy ebben a suliban túl sok művészlélek van, hiszen nem konkrétan erre szakosodott. De ha valami, hát a művészet, a fényképezés, a festés igazán izgalomba tudták hozni. Kihoztak belőle egy különös, kissé gyermeki ént, aki rajong mindezekért. És ha mástól nem is, ettől igazi szómenést tudott kapni. Bálint jobban teszi, ha okosan válaszol erre a kérdésre.
- Ja, amúgy Sára vagyok, Ombozi Sára, örülök, hogy összefutottunk. - Biccentett aprót a fejével, majd felállt és egy másik ülőalkalmatosságon foglalt helyet, hogy végleg kimásszon a levitás fiú arcából.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 2. 20:26 Ugrás a poszthoz

Viktor

Miközben lelkesen próbálkozott tovább, fáradhatatlanul, valami nevetésfélét hallott. Azonnal felkapta szőke buksiját, izzó zöld szemekkel kereste a hang forrását. Aztán jön a taps is, ez is alaposan felhúzza, amúgy sem volt teljesen nyugodt. De nyel egyet, visszafojtja. Már éppen készül jéghidegen megkérdezni a bátor srácot, hogy mi köze hozzá, hogy mit csinál és szívesen elküldte volna melegebb éghajlatra is. Igazából már a levegőt vette hozzá, azonban megelőzték és köszönt. A segítségnyújtás ajánlata kicsit fejbe kólintotta, meghátrálásra kényszerítette. El kellett gondolkodnia, valóban akarja-e, hogy valaki segítségét kérje. De úgy döntött, ha már felajánlották neki, ingyen és bérmentve... miért is ne?
- Segíthetsz. - Válaszolta végül kimérten pillantva rá. Még nem sikerült teljesen elnyomnia a hirtelen haragot, amit legszívesebben Viktor nyakába zúdított volna. - De ha tovább nevetsz, megismertetlek a kevésbé aranyos oldalammal.
Egy biccentés mellett figyelmeztette a férfit, majd elgondolkodott. Valóban kicsit görcsösen állt neki az egésznek, felvette a seprűt, leporolta magát, hiszen már nem egyedül volt. Ráült, de lábait még a földön tartotta, az volt a biztos.
- Sára. - Közölte szintén szűkszavúan, hiszen már lehunyta a szemeit, kissé felfelé hajtotta a fejét. Egy picit hallgatta a szél finom játékát, érezte a napsütés kellemes bizsergetését a bőrén. Vett egy mély levegőt, lejjebb engedte vállait a görcsös tartásból, ujjait is lazábban fonta a seprű köré. Még mielőtt sikerült volna teljesen magába fordulnia és elveszítenie a külvilágot, Viktor újból megszólalt, egyik szempillája alól felpillantott rá, megrázta a fejét.
- Nem, igazából még soha nem ültem ilyenen. - Igazán komoly fejet vágott Sára, miközben ezt válaszolta, majd újra nekikezdett, mielőtt még ismét próbálkozhatott volna, Viktor újabb kérdést tett fel neki. Egy ideig lefelé nézett, majd lassan elvigyorodott, végül kuncogni, majd nevetni kezdett. Látszott, hogy a fiú nem ismeri, hogy ilyeneket kérdez. Teleszájas vigyorral nézett fel rá, ahogy felemelte a fejét.
- Ne hinnék benne? Bármire képes vagyok, nem ez fog megállítani. Meg amúgy is, repülni mindenki tud. - Válaszolta, majd megrándította a vállát. A repülni mindenki tud kijelentést így utólag megbánta, hiszen ő nem tudott repülni, de azért vannak itt, hogy megtanuljon. Amúgy alapvetően tényleg hitt az egészben, hogy menni fog, megtartja az egyensúlyát, suhanni fog majd egyszer... csak még egészen új volt neki az egész. Nem volt nagy sportember sem, hogy természetfeletti reflexekkel rendelkezzen. Márpedig néha úgy érezte, a repüléshez talán azok is kellenének.
Elhatározta, hogy újra elrugaszkodik, kicsit lazábban kezeli a helyzetet, nem fog kételkedni semmiben. Csak a cél lebeg majd a szeme előtt, nem lesz nevetséges, jó kislány lesz. Repülni fog, mint egy madár, szabad lesz, érezheti magán a szelet... előre beleélte magát. De még mielőtt elrugaszkodott volna, zöld szemeivel ártatlan pillantást vetett Viktor felé.
- Ha nem megy, elkapsz? - Kérdezte tőle bájosan pillogva. Na mert feladni nem fogja, de sokkal kellemesebb, ha nem kell ismét a földön kikötnie. Amúgy is poros lesz, tele lesz kék-zöld foltokkal, nem kell az a fenének sem. És ha már itt volt egy önjelölt segítő, aki talán még el is kapja, miért is ne? Magában már amúgy is ráaggatta a nagy BALEK táblát. De Sára személy szerint szerette a balekokat, jól elvolt velük mindig is.
Amint megbizonyosodott a válaszról, újra mindenre koncentrált, ami instrukciót eddig kapott, majd újra elrugaszkodott, de elég hamar megingott ültében és ismét, még a talajhoz közel adta meg magát a gravitáció vonzásának.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 2. 23:36 Ugrás a poszthoz

Rufus és Meglepi

Sára nyugodtan sétálgatott az első napján. A diákok java fáradt volt, ő viszont tele volt erővel. Miben is fáradt volna el? A pihenésben? Ha valami, hát ez aztán igazán távol állt tőle mindig is. Nem is értette, a többiek miért ilyen kedvetlenek. Hiszen valaminek még csak az elején álltak, még neki is lesz ideje bőven, hogy megunja ezt az egészet. Biztos ő is nyavalyogni fog majd, karikás szemmel mászik kávéért, kétoldalú hisztirohamot kap és kaparássza a kastély falát majd egyszer az év vége felé. De addig még van idő, lehet szép, jókedvű, kipihent, igazi Sára.
Azonban a sétálgatás közben a diákok unott arcáról lejjebb vándorolt a tekintete. A tömegben meglátott a földön egy dobozkát, ettől megtorpant. Valaki neki is ment a hátára, ő morogva küldte el a szabadkozó elsőst. Szem elől vesztette a csomagot, így az embereket félretolva az útjából abba az irányba indult, amerre feltételezően lehetett. Neki abszolút nem jelentett gondot tolakodni kicsit, pillanatok alatt siklott át mások között. Volt ugyan, akinek ez nem tetszett, de azok mellett egyszerűen elment.
Odaérve úgy látta, mintha más is kiszúrta volna a csomagot. Odalépett hozzá, lehajolt. Elolvasta a címzést, furán nézett rá. Kumagoro? Még nem is hallott róla. Éppen nyújtotta a kezét a dobozkáért, amikor az kicsit megrezzent. Gyorsan visszahúzta a mancsát, váratlan mozdulat volt. Nem akarta egyből elkapni a földről, először azon gondolkozott, jó ötlet-e. Mi van, ha valami csúnya áprilisi tréfa az egész? Akkor bizony elég mérges lenne, ha belesétál.
A nagy gondolkodás közepette még le is guggolt és átkarolta térdeit. Nagy zöld szemekkel pislogott a csomagra, nem is érdekelte, hogy az emberek megnézik emiatt.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 3. 20:24 Ugrás a poszthoz

Médi

Sára választ kap a kérdésére a kísérletekkel kapcsolatban. Érdeklődő, zöld szempárával türelmesen figyel, néha bólogat is aprókat, hogy jelezze, figyel és nem kalandozott el semerre közben.
- Értem. - Biztosította a lányt arról is, hogy nem kukult meg, a cica... kígyó sem vitte el a nyelvét. Tovább vigyorog a dolgokon, előre imádja majd azt a káoszt, amit a kígyó okoz. Már éppen azon gondolkozik, merre is engedhetnék el, ahol a leghamarabb a legjobb hatást érhetnék el. Hiszen a folyamatos járkálás miatt, ami mostanában rátört, egészen nagy részét sikerült felfedeznie a kastélynak. Bár, hogy éppen merre mennyi ember van, csak tippelgetni tudja ő is, de szerencsés típus, talán beletrafál elsőre.
- Új vagy? Nem tűnsz újnak és leveszettnek. - Kicsit meglepődik, hogy Médea nem ismeri a kastélyt, de elvigyorodik, a kelleténél is szélesebben. Ugyanis egyből a fejébe ötlik, hogy ő is pont ilyen volt, amikor nemrég ideérkezett. Talpraesett, magabiztos, kicsit sem elveszett, róla sem gondolta volna senki, hogy újonc.
Amíg Médea a kígyókról mesél, ismét figyel, egy ideig teljesen koncentrál, majd vet rá egy pillantást, elgondolkodik. Több közös vonás van bennük, mint gondolta volna, ez pedig nagyon jó, érzi, hogy ez a lány nem véletlen került most elé. Nevezzük akárminek a fenti erőt, biztos benne, hogy az akarta, hogy ez így történjen. Gondolatban már dörzsölgeti is a tenyerét, mennyi előnye fog származni ebből a kapcsolatból, így tudatosan figyel tovább.
- Nahát, te tényleg nagyon szereted a kígyókat. - Mosolyodott el szélesen. - Az én szenvedélyem a művészet, én attól kapok irreális lelkesedésrohamot és szómenést.
Végül a lányra vigyorgott, így legalább nem érezte magát annyira kényelmetlenül, Sára megértette a lelkesedését. Viszont szemet szúrt neki, hogy a lány sokat beszél az apjáról. Ettől el kellett vigyorodnia ismét, ez egy pont volt, amiben nem hasonlítottak. Mindig is szerette, imádta a szüleit, de sosem lógott a nyakukon. Kiskorától kezdve találékony volt, egyre önállóbb, ahogy cseperedett. Élte a saját életét, ahogy egy igazi életrevaló személy, de persze néha hazautazott, hogy megnézze a családját és megszeretgesse a testvéreit.
Médea nevére csak mosolygott és bólintott. Aztán el is felejtette a lány kérdését, látszott rajta, hogy megvilágosodott. Új ötlet ugrott a fejébe, felemelte a buksiját. Ragyogó, szikrázó zöld tekintettel pillantott fel rá, elmosolyodott, elnyíltak az ajkai és mulatva fújta ki a levegőt.
- Médi... tudom, hogy lehetne egy kígyód mégis, de apádnak se mondanál ellent. - Ígérte neki, majd bólogatott kicsit, erősítésképpen. - Művész vagyok, rendelésre festek, de biztos vagyok benne, hogy egy hihetetlen jó tetoválást tudnék neked csinálni. Hallottam, hogy van valaki a suliban, aki tud ilyesmit csinálni, megkérdem, hogy kell, kölcsönkérem a gépet és megoldjuk. Lesz egy örök kígyód.
És máris szétáradt benne a lelkesedés, dübörgött a mellkasán, a fülében, a torkában, a gyomrában. TETOVÁLNI akar. Ki akarja próbálni, milyen, amikor az ember maga a vászon és szabadjára engedheti a kreativitását azon is.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 4. 20:06 Ugrás a poszthoz

Médi

Az érkezés időpontjára szintén csak bólint egyet, hiszen nem érdemes erről többet beszélni, főleg, mert akadnak más témák is: kígyók, művészek, ezek pedig sokkal érdekesebbek, mint az iskola. Látja a lány mosolyát és máris nyeregben érzi magát: olybá tűnik mégsem lesz olyan nehéz megkedveltetnie magát vele.
Szintén türelmesen figyel, miközben Médea a festőkről beszél, hevesen bólogat, amikor a neveket hallja. A véleményalkotás viszont nem megy ilyen könnyen, először meg kell kicsit rágnia a dolgot, elgondolkodik egy kis időre.
- Tudod, én nem alkotók alapján kedvelem a művészetet, hanem stílusok alapján. Szerezhet valaki hírnevet egy-két jó képpel, viszont szürke egerek is alkothatnak olyanokat, amit sosem lát szakértő szem, mégis nagyobb kincs, mint a Mona Lisa.
Miközben az álláspontját kifejti, nem bírja ki, hogy ne gesztikuláljon, hiszen így nyomatékosítja a szavait. Tisztában van vele, hogy nem minden művész olyan élelmes, mint ő, hogy mindent megtegyen a sikerért. Elég sikeres is, folyamatos megrendelői vannak, az alkotásaiért pénzt is kap. Talán nem lesz a világ leghíresebb festője soha, de megélni már megtud majd belőle, ha akar. Hiszen az újságírás, a fényképészet is érdekli. Emiatt pedig sokféle karrierlehetőség áll előtte. Viszont a tehetség és az extrovertált személyiség elegye, ami Sárában megtalálható egyetlen nagy, villogó, csicsás feliratot eredményez: SIKER.
De aztán hamar talál magának újabb lelkesedési célpontot, mégpedig a tetoválást. Csillogó, zöld szemeiből látni lehet rajta, hogy megállíthatatlan, Médea pedig elkezdi feltenni a kérdéseit ezekkel kapcsolatban. Egyelőre nem válaszol, most tényleg az unott "csak legyünk túl rajta" arccal hallgatja végig, amit a lány mondani akarja. A lelkesedés szétárad ereiben, majd amikor a lány befejezte az aggódást, elvigyorodik és rápillant.
- Ne aggódj semmi miatt, megtervezem a legjobb tetoválást a világon, elintézek mindent. Bízz bennem. - Bólint is egyet nyomatékosításképpen, majd elkapja Médea csuklóját és elkezdi húzni a kastély felé. - De most menjünk és kísérletezzünk!
Még nevet is mellé, miközben elviszi a lányt egy megfelelően forgalmas helyre, hogy szórakozhasson egy jót. Az már plusz bónusz, hogy Médea közben megfigyel, kutatásokat végez és a kis kígyójával játszadozhat. Ám az egész közben a gondolatai a tetoválás körül forognak, mindig visszakanyarodnak hozzá. Lelki szemei előtt már körvonalazódik is, milyen tetoválás fogja díszíteni a lányt, már csak egy papír és egy ceruza kell, hogy megmutathassa a külvilágnak is.
Egy igazi géniusznak érzi magát, erősnek, alkotni fog, de olyat, amilyet még soha.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 4. 23:41 Ugrás a poszthoz

Bálint

- Nem, ne fáradj, ezek jók lettek, hidd el. - Mosolygott tovább a fiúra, amúgy sem akarta, hogy itt húzza a lóbőrt. Túl pörgős lány volt ahhoz, hogy egész nap itt gubbasszon Bálint mellett és próbálja tökéletesen megörökíteni az alvását. Ahogy emlékezett a fotón gyönyörű fényviszonyok voltak, a porszemek a háttérben homályosan szálldostak a beszűrődő fényben. Senki nem fogja konkrétan Bálintot nézni.
- Öhm... nem. - Szögezte le, amikor a fiú az összes képből kért és kissé furán nézett rá. - Majd a legjobból kapsz, a többit nem mutogatom senkinek, neked se.
Mondata közben elvigyorodott és egy apró bólintással nyomatékosította szavait. Hiába, az olyan képek, amelyek nem tetszettek neki egy aprócska, mégis tértágító bűbájjal ellátott dobozkában pihentek, halmokban. A mutogatni valók, a jó képek pedig egytől egyig albumokba rendezve, dátumozva pihentek. Bár nem tudott ezeregy dolgot csinálni egyszerre, így nem jutott ideje minden héten fotózni, azért az idő során egész sok kép gyűlt össze.
Aztán felcsillannak zöld szemei, amikor Bálint a fotózásról mesél, ő pedig lelkesen pillant fel rá. Figyel, amíg mesél, bár kicsit sután teszi. Fura neki a fiú összeszedetlensége, más emberekhez van szokva.
- Én is nagyon szeretem a fekete-fehér képeket, egészen megváltoztatják a hangulatot, a jelentést, a mélységet. Mégis, amikor a valóságot szeretném visszaadni, pont emiatt nem szeretem használni. Bocsánat, a képekben természetesség-valóság-realitás mániás vagyok, az agyam mindig ekörül forog.
Nevetgél kicsit magán, egyik ujját megemelve köröket rajzol a halántékánál. Bálint nem gondolta át alaposan a válaszát, hiszen Sára nem szokott rengeteget beszélni egyszerre, igazából lelkes sem szokott igazán lenni. Ennek ellenére, ha a művészetről volt szó, fotózásról vagy festésről, mindig elragadta a hév. Most még vissza is fogta magát, nem volt gyerekes, nem ugrándozott ülés közben.
- Fejezd be az akadékoskodást, nem szeretem.
Sáránál így működtek a dolgok. Ha valami nem tetszett neki, megmondta az illetőnek, hogy hagyja abba. Általában hallgattak is rá, hiszen ez a mondat egy burkolt figyelmeztetés is volt, hogy ha nem hagyja abba, azzal viszont felbosszantja. A bosszantás pedig komoly szankciókkal jár együtt, ezt pedig a legtöbben nem szeretik megtapasztalni.
Most, hogy leült és kicsit visszatért a fényképezésből a valódi világban, körbenézett a szobában és érzékei életre keltek. Kellemes zene szólt, puha párnák és furcsán ismerős, kellemes illatok. Vett egy mély levegőt. Mintha amikor bejött volna, más lett volna az atmoszféra. Most sokkal inkább az ő szája íze szerint alakult, sőt... még a falak színe is más volt. Ámulva néz körbe, zöld szemei csillognak.
- Hé, Bálint, te tudod mi ez a hely? Én már most imádom. - Állapította meg, miközben elmosolyodva nézte az egyik vicces alakú párnát, puhának tűnt, szóval felvette és megigazgatta.
- Jézusom, ez hihetetlenül puha! - Tipikusan abból az anyagból volt, ami egyszerűen bizsergeti, csiklandozza az ember bőrét és lehetetlen megállni, hogy hozzá ne érjünk. Sára kezecskéit a finom szőrmére csúsztatta, majd arcához emelte, hogy ott is érezhesse a puhaságát. - Nézd meg te is. - Jutott eszébe a következő pillanatban egy jó ötlet, amikor is lerakta a fényképezőjét és egy gyors mozdulattal Bálint arcához vágta a párnát. Persze kizárólag azért, hogy érezze a puhaságát. Naná. Minden esetre Sára vigyorogva várta, a másik mit szól hozzá.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. április 4. 23:44
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 5. 18:16 Ugrás a poszthoz

Bálint

- Nem kell, elég lesz. - Bólintott Sára, majd amikor Bálint azzal fenyegetőzött, hogy feljelenti, először csak felemelte egyik szemöldökét, majd elnevette magát. Komolyan nevetségesnek találta ezt a fenyegetőzést. Majd pont ő ijed meg egy ilyentől? Látszik, hogy Bálint nem ismeri őt.
 - Csak tessék. Bizonyíték nélkül még ott is kinevetnek. - Vigyorgott szélesen a fiúra, fesztelenül. Nem érezte valósnak a fenyegetést, meg amúgy is, a ilyenről van szó, simán eltünteti a képeket, seperc alatt.
Amikor Bálint azt mondta, nem vagyunk egyformák, rámosolygott és megvonta a vállát. Igazat adott neki, a legbölcsebb dolog volt, amit most mondhatott. Valóban, ízlések és pofonok. Ő a realitással, színekkel szeretett dolgozni, Bálint pedig a fekete-fehér képekkel szerette kifejezni önmagát. Szerinte ezzel semmi gond nem volt, abszolút megértette.
Arra pedig, hogy nem tudja teljesíteni az akadékoskodási embargót, összevonta a szemöldökeit. Már miért is nem? Mindegy, nem akart folyamatosan kötekedni. Úgy döntött egyszerűen jó példát mutat a fiúnak ezzel és képes elengedni neki egy szót.
- Ó... nem mondod? - Kérdezte elvigyorodva, amikor Bálint mágikus szobát emlegetett. Égnek is emelte tekintetét. Ki sem találta volna, hogy mágia áll a háttérben. Amikor Bálint megkapja arcába a párnát és Sára meglátja az arckifejezését, jóízűen neveti el magát.
- Ne aggódj, tökéletes leszel, mire befejezem a szobrászkodást az arcodon. - Vigyorgott rá, de amikor a levitás felállt, hátradőlt a foteljában, hogy védekezhessen. Először azt hitte, a fiú nem akarja majd visszaadni neki a párnát. Ám hamar kiderül, hogy Bálint nem ilyen büntetésre gondolt a szemtelenség miatt.
Sára kicsit meglepődött, amikor a párnát az arcába kapta. Megilletődött, két kenyerével az arcához kapott, mintha fájna neki. Egy kis ideig várt, majd egy hirtelen mozdulattal állt fel és adott egy nagy taslit Bálintnak egy másik párnával. Nevetve indult meg a rohamra, folyamatosan ütögette őt, addig, amíg össze nem akadtak a lábai. Akkor pedig elvesztette az egyensúlyát, direkt nem a fotelba, hanem Bálintra zuhant. Sára kiütéssel győzött.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Sára összes RPG hozzászólása (146 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel