Állia Szipenni
Tegnap végre megkaptam a várva várt levelet, hogy felvettek az iskolába. Nagyon ideges voltam, ezernyi kérdés kavargott a fejemben. Vajon milyenek lesznek a tanárok és a diákok? Ugye nem lesznek nehezek a tantárgyak? Egész éjszaka forgolódtam. A gondolatok csak úgy pattogtak a fejemben. Reggel is, mikor felébredtem, csak egy szelet müzlit ettem. Egyszer csak, egy hirtelen gondolattól vezérelve felvettem a dzsekim és elindultam felfedező útra. Gondoltam körbenézek az új suliban. Igaz, hogy hétvége van, de hátha összefutok valakivel, és beszerezhetek pár értékes infót. Végül megpillantottam egy parkot. Első pillantásra nem láttam senkit. Már majdnem visszafordultam, hogy nincs is itt senki. Ekkor viszont megpillantottam egy lányt, aki egy padon ült és szórakozottan hallgatta a madarak csiripelését. Léptem egyet előre, ekkor viszont megreccsent egy gally a lábam alatt. A lány megijedt, és hirtelen a hang felé fordult. Én gyorsan előléptem. Kedvesen mosolyogva bemutatkoztam.
- Szia, Anita vagyok. Most jöttem ide ebbe az iskolába. Bocsi, ha megijesztettelek, csak gondoltam körbe nézek. Reméltem, hogy találkozok valakivel, aki kicsit mesél a suliról. Hátha holnap nem leszek olyan elveszett.