Bence
ruha

Annyi minden más itt is, hogy már bele sem merek gondolni. Nem számottevő, mert az életemben mindog változik valami, de a hely, az még furcsa. Életem nagyobb részét Spanyolországban töltöttem, itt olyan másfél éve vagyok, de hogy nem apánál, engem az zavar. Az egyetlen ember, aki jelen helyzetemben fontos. Őt nem számítva. Persze Ő a legfontosabb, de el kell felejtenem. Róla is le kell mondanom, meg szépen mindenről, közben pedig élni. Ez pedig nekem most legfőképp tanulással jár. Nehéz volt nagyjából behozni, de az a tanárom tudott az anyanyelvemen beszélni, nem kellett azon is aggódnom, hogy értsem az anyagot, hogy ne keverjek össze semmit. Mert két hasonló szó is lehet nagyon más, ez nekem most itt nagy dilemmám. Vizsgaidőszak lesz, nemrég jöttem, de ezt már tudom, és majd valahogy ezt meg kell oldanom. Nem olyan borzasztó a nyelvtudásom, talán egy kis magabiztosság is segítene... Mindenesetre felismerve, hogy ezzel az isklával mennyi új probléma szakadt a nyakamba gyorsan rájöttem, hogy kell egy nyigodt hely, kint, ahol tudok gondolkodni és nem kell foglalkoznom mással. Nem a magányra vágytam, csak a fejemben kellene rendet rakni, és ezzel az elgondolással indultam el a hálókörletemből. Arról lényegében fogalmam sem volt, merre is megyek, hova tartok, de ahol kilyukadtam, az már tetszett. Folyosó, a vegén pedig a terasz szerű hely, egy erkély. Pont erre volt szükségem, így valami elégedett mosollyal arcomon kisétáltam az említett helyre, és kellett még pár másodperc ezután, hogy észrevegyem a fiút, aki elmélyülten olvasott. Először persze a hőmérsékletkülönbség tűnt fel, de láttam fotelre hajazó ülőalkalmatosságot, rajta pléddel, és nem is olyan távol az ismeretlentől. Nem tudom egyáltalán észrevett-e, de ha eddig nem, akkor most. Már látóterébe kerülve, két-három méterre tőle állok meg, kedvesen mosolygok, aztán... mit mondjak?
- Szia! Te tanul?
A két mondat között hagyok időt, mert nekem az kell, hogy átgondoljam mit szeretnék. A kérdés azért, mert itt akit látok könyvvel, mind tudást szeretne szerezni ezek által. Lár napja vagyok csak itt, de tankönyveket láttam csak, szépirodalom nuku, semmi, ami fel is keltené az érdeklődésemet..
- Zavar?
Tudtam, hogy valami nem stimmel a feltett újabb kérdéssel, de nem igazán érdekelt, mi az. Sokkal inkább lefoglalt, hogy letelepedjek oda, ahol a takarót láttam, természetesen közben magamra terítve azt. Így már felmerült bennem, hogy miért kezdeményezek beszélgetést? Nem nagyon szoktam. Csak figyelek, de most pótolom talán, reakcióra várva.

Bence

Egyelőre nem tudnám megmondani, miért lettem ilyen közvetlen hirtelen, hogy csak úgy jövök, gondolok egyet, és ráköszönök a fiúra, továbbá kérdezek, és megint kérdezek, vagyis mondjuk ki: beszélgetésbe kezdek. Ő meg folytatja. Ez fura még nekem, ritkán szoktam én kezdeményezni. Csak ha okom van rá, de mosolygok, amikor válaszol. Bájitaltan.. Az volt az elsők között a dolgom, hogy a tantárgyak nevét megtanuljam magyarul, és noha eleinte kevertem a bűbájtannal, most már tudom miről van szó. Személy szerint nem érint meg a téma, de mint udvarias új kislány, meg ismeretlen, érdekel, hogy zavarom-e. Megnyugtat, hogy nem, és ezért megint mosolygok. Eszembe jut, milyen jól csinálom, mennyire jól játszok, de nem volt nehéz megtanulni, és reflexből jön már minden. Néha azon is elgondolkoztam már, milyen jól keresnék... Nem lenne megélhetési problémám, ha egyszer csak le akarnék lépni, és a muglik világában folytatni az életemet. Azért is, mert ott tanultam életem legnagyobb részében, meg mert van tehetségem. Csak ezt titkolom. A környezetem észre sem veszi. Mintha csak élnék.
Csendben elgondolkodom megint, és közben vagy őt nézem, vagy bámulok magam elé. Szokásos nálam, hogy megpróbálok átlátni rajta. Talán rossz szokás, de szeretek így turkálni az emberek kis világában. Ez pedig nem ítélkezés. Meg különben sem jutok semmire, mert két kérdés szakítja félbe a csendet. Automatikus fordítás...
- Alegria és Spanyolország.
Ez nem is volt nehéz! Persze.. miután sikerült majdnem 8 hosszú másodperc alatt összeraknom a szavakat és bebizonyosodni róla, hogy tényleg azt kérdezte, amit hiszek... Majd beleszokok, de a sikerélmény az sikerélmény!
- Te neved?
Túl sokféle szó van a magyarban. Ragok, jelzők, meg sok más, számomra érthetetlen jelentőségű dolog. Én is tőszavakban beszélek, és lehet, hogy azért, mert máshogy nem igazán megy, de mégis megértenek. Akkor megértenének mindenkit, nem?
- Én akar beszél. Mi téma?
Igen, megtehetem. A gyenge nyelvtudásom és a jelenleg számomra igenis idegesítő tanácstalanságom megengedi, hogy megkérdezzem burkoltan, tud-e valami témát. Remélem, hogy megért. Másfél éve tanulom a nyelvet, nekem azért jelentős problémát okoznak dolgok, még ebben a környezetben is, hogy majdnem mindenki így beszél.

Leonie
ruha

Hát én rájöttem, hogy nagyon nem szimpatizálok a vizsgaidőszakkal. Otthon ez nem ilyen volt... Az alap, hogy a vizsgáim megvoltak, persze, de más kereteken belül, nem így leosztva, nem kellett ide-oda mennem, mert mind máshol volt, és így külön tanulni rá. Akkor folyamatosan tanultam, fel sem tűnt... Így meg fura, hogy élek is, és ezt vissza kell iktatni. De ezzel jár, úgyhogy mosolygósan, orral neki!
Ja, de nekem van munkám! Tehát, hogy reggel korán kelek, az nem a tanulás iránti mély elhivatottságomat jelképezi, hanem, hogy megyek le a faluba. Jó dolog bejárónőnek lenni. Takarítani nem nehéz, csak ahhoz kell egy kis fantázia, hogy minden nap kitaláljam mit főzzek. Annyi szerencsém van, hogy Kristóf nem válogat, és csakis neki kell, nem egy nagyobb családra. És akkor azt sem szabad elfelejteni, hogy délelőtt. Imádom a munkám!
De mikor végzek, akkor csak a faluban bolyongok, már mikor nincs más dolgom, de most nagyon elvagyok magamba, és csak nézelődök, vagy lehajtott fejjel bámulom a kavicsokat magam előtt, ahogy a Fő utczán sétálok.
Nagyon belemerülhetek a gondolataimba, mert szívütésként ér, amikor azt veszem észre, hogy egy valószínűleg ember szorosan mellettem, elég titokzatosan megszólal. "Követtek?" Aztaleborult... De aztán még folytatja is. Mibe keveredtem én? Éppen mondanám, ami rögtön eszembe jut, és akkor még egy fekete lyukba is berángat... Csodás!
- Figyelj... Szerintem összekeversz mással..
Kikerekedett szemekkel és jó erős akcentussal szólalok meg. Félelem az nincs bennem, csak a megilletődöttség... Nem tudom mit bizniszel a kiscsaj, de valakivel nagyon összetévesztett.

Leonie

Ez nem épp az a helyzet, amit úgy reggel elképzeltem, mikor azon gondolkoztam, mit is fogok munka után csinálni. Nem.. ezt a nap egyetlen részére sem képzeltem még el. Egy kicsit túlzásnak is tűnik, nem ijesztő.. csak frusztráló. Majdhogynem.. nevetséges.
- Ééén?! Dehogy!
Talán szarkazmus is érezhető a hangomban, de én ezt most inkább burkolt felháborodásnak terveztem, majdnem nevetve. Az egy dolog, hogy a képembe mászik, na de akkor játsszunk. Van egy furcsa érzésem, és nem tudom mi is lesz a végkifejlet, de jó mókának tűnik.
- Nem félek én...
Karjaimat mellkasom előtt összefonom, és hangomban némi él, meg az a majdhogynem lekezelő tekintet. Egyre természetesebb, hogy itt sóhajtozik nekem, és elmagyarázza azért, hogy mennyi nem örül annak, hogy visszaléptem. Ja! És ez nekem rossz! Mert bizony a Főnök.. hát a Főnök nem örül. Ez borzasztó. De tényleg. Komolyan, mélyen megérint. Nem is tudom hogyan voltam én erre képes, visszamondani egy megbízást. Egy üzletből visszalépni! Hát én nem vagyok normális!
- Öhm... Persze!
Nem, már nem tud meglepni. Elkezdi itt titokzatosan és még a rejtélyességét a dolognak megőrizve kigombolni a kabátját, és az a legszebb talán, hogy engem kér meg, hogy csináljam.. Khm.. nem hiszem, hogy talpon tudna maradni ez a lány a maffiában. Szóval, picit sunyi féloldalas mosollyal azért segítek neki.
- A Főnök megöl, ott. De.. tényleg megvan, amit kértem?
Nem tudom, erre mit fog lépni, de valahol annak örülnék, ha biztosítana afelől, hogy megszerezte.. a még én sem tudom mit. És talán az sem zavarna, ha kiesne a szerepéből, de tényleg nem rajtam áll...

Leonie

Hogy végre átugrottuk a Főnök megöl részeket, jöhet az, hogy egy kicsit hajlandó vagyok játszani, mert hajt az a kíváncsi énem. Bizony érdekel, mit reagál, ha megyek bele a játékba, hogy mi lesz ennek a vége, mit tudunk kihozni a helyzetből. Mert nem épp egy szokványos dolog, azt már elsőre el tudtam dönteni...
Van egy ilyen hátulütője is a dolognak, hogy ha megkapja, amit megbeszéltünk. Hát annyira nem vagyok ebben benne, hogy amit megbeszéltünk tudjam is mi legyen, improvizálni kellene, de előbb sokkal inkább érdekel, hogy mit vesz előtt. Pillatatokon belül pedig megtudhatom, hogy egy nyaklánc. Sima, vagy tud valamit? Még rejtély.
Aztán még egy üzlet. Automatikus félmosoly jelenik meg arcomon, de miért, azt nem tudom, csak a hatás kedvéért, hogy kellően titokzatos legyek.
- Hát.. nem bántalak.. és kapsz egy kis extrát..
Aha, szép elképzelés.. Csak jöjjön hirtelen ötlet, az mit is tartalmaz, de ha nem kérdez rá, lesz időm kitalálni. Meg hát nem is biztos, hogy belemegy..
- De nem.. félek a Főnök... hm.. től.
Keresem a szavakat, vagyis jelen esetben a ragokat, és ez egy darabig még biztosan fennmarad, mert folyékonyan még nem tudok beszélni, nemhogy pontosan.
Nem azt mondom, hogy kell nekem az a medál, de még mindig halál kíváncsi vagyok, és szinte biztos, hogy ha esetleg nem menne itt bele ebbe a még én sem tudom mibe..  nevezzük mondjuk rákontrázásnak, akkor én nem fogok megijedni, hogy valaki kinyír, van jön az a Kampókéz. Tényleg tök vicces az egész, de nem nézem ki belőle, hogy megoldaná még egy kicsit továbbvinni a történetet..

Anglia, Liverpool


Van két oka annak, hogy Mandát összeszedtem és kijelentettem, hogy felülünk egy gépre, aztán megyünk Liverpoolba. Az első inkább a saját érdekem, de ahhoz jöhettem volna egyedül is. Eltökélt szándékom a páromat meglátogatni. Csak pár napja, de tudatosult bennem, hogy látnom kell, pedig eddig, ahogy annak rendje, szépen el is fogadtam, hogy nem láthatom. És most, ki akadályoz? Senki.
Az pedig, hogy hoztam az egyetlen embert, akit barátomnak mondhatok, az az, hogy ez a személy történetesen nem igazán mozdul ki. Szerintem pedig ez nem jó. Én is voltam ilyen, de csak rossz vége lesz, úgyhogy a levegőváltozás jó hatással lesz rá. Szerencsémre pedig nem is ellenkezett.. nagyon legalábbis.
Konkrét tervem nem volt, csak annyi, hogy 4 napra elkérem magam Kristóftól. Ehhez lényegében mindent előre megcsináltam, elrakható, tartós kajákat főztem, és rendben hagytam mindent, csak reménykedve, hogy nem fogok szívrohamot kapni a ház állapotától, mire visszamegyek.
Találtam egy szállodát, ez volt az egyetlen dolog, amit elintéztem, meg felhívtam apát is, hogy kellene pénz, és ennyi konkrétum volt összesem az utazásban. Valószínűleg bulizással, vásárlással és welnessel fog elmenni ez a pár nap, de egyáltalán nem bánom. Aztán majd valamikor rászánom magam, hogy meglátogassam Leandrot az építkezésen. Amikor szöget ütött bennem a gondolat, a főnökét kerestem meg, mert biztos akartam benne lenni, hogy Angliában van, meg hol. Ezért a hely.
Ja, és Mandának ezt el is kéne mondani. A taxiban még nem akartam traktálni, de a szállodába érve amint a recepcióról elkértem a kulcsainkat már a lápcsőn felfelé frusztráltnak érzem magam, a mikor kérdése miatt.
- Mit szeretnél csinálni először?
Tudom, hogy várhatnék legalább amíg felérünk, de biztos, hogy nem! Elfogadom, ha megjegyzi, de ő ismer a legjobban, azt tudja, hogy a türelmem az.. van türelmem?  Nyugodt tudok lenni, de türelmes.. azt hagyjuk.
- Öhm.. szeretném megkeresni Leandrot vala..hm..melyik nap..
Most kivételesen nem keresem a szemkontaktust, és azt sem kérdem velem jön-e, mert ezt ő tudja csak. Addig, és egyébként is azt csinál, amit szeretne, csak szobában ücsörgés nem lesz, mert azt otthon is lehet.
Ha már szoba. A liftet azért megtaláltuk, lépcsőzni eszem ágában nincs, és így az ötödikre hamar felérünk, ahol a folyosón nem mondom, hogy nagy a választási lehetőség. Összesen három nagy ajtó, mert hát lakosztályokról van szó, milyen jó nekünk. Azt valljuk be, hogy a kulcsok sosem voltak az erősségeim, de ez a kártyás megoldás, ez nagyon tetszik. Így is szerencsétlenkedek, amíg végighúzom a helyén.. abban a dobozban... Nekem az ilyenek úgy tetszenek.
- Áh.. végre..
Valahogy nagyon büszke, elégedett és megkönnyebbült vagyok, ahogy az ajtó nyílik, és végre be tudom rakni a cuccaimat. Ledobni, jobban mondva. 1 nagy bőröndöm van, meg egy táskám, és nekem ez bőven elé, szóval a fal mellett lerakom, és a hozzám legközelebb eső fotelba lehuppanok. Az asztalon whiskey. Mintha csak tudták volna mit akarok..  
- Nem modern, mint vártam, de nagy, és szerintem van minden. Kérsz?
Poharak is vannak megint nagy szerencsémre, mert ha a konyháig el kellett volna sétálnom.. annak annyira nem örültem volna, de aztán ez kárpótolt volna. Skót, szóval.. JÓ'ETTE!

Kevin
valamikor a szünet végén
ruha

Úgy érzem jót tett az, hogy kimozdultunk. Kellett a változás mindkettőnknek, nekem pedig különösen az, hogy Leandrot lássam. Aztán valljuk be, a meglepődések sora után nem csak sima nézzük már meg él-e program lett ebből. Jó sok mindenről el kellett beszélgetnünk, és most boldog vagyok. Legalább amíg még lehetőségünk van rá, addig vele lehetek. Így is rossz, hogy nem láthatom mindig, de hát kit érdekel, én ilyenre most nem is tudok gondolni.
Azon viszont elgondolkodtam, hogy miután végzek, mit is kezdjek. Nem biztos, hogy menni akarok el innen, de akkor neki kell idejönni, és nem beszél magyarul. Még annyit se, mint én, nekem sem a legegyszerűbb volt. Mestertanonc nem leszek, úgyhogy nem mondhatnám, hogy ráér a kérdés, de amíg megoldom, addig nekem itt határozottan jó. A hotel addig nekem tökéletes.
Viszont a kastélyban és ott sem tölthetek túl sok időt, mert a bezártság érzése nekem nem kedvez, a természetre, legalábbis a levegőre szükségem van. Valami csendes, nyugodt helyen, és bár tudnék mást is, én most a tavacskát céloztam meg, méghozzá a stéget pontosabban.
Csak most tudatosult bennem, hogy milyen negatív is voltam, de leszek is még, mert a problémák nagy része nem szűnt meg azzal, hogy Ő most megint az enyém. Attól még ugyanúgy ki kell használnunk az időt. Úgy utálom, hogy nálunk mindig az idő a nagy kérdés, ami mindent meghatároz.
Szóval most mosolygok ki a fejemből, és mivel jó idő is van, stabil elhatározásból ülök itt kint a tavon. Tavon, ugye, na.. lehetne pontosítani is, a szélén, lényegtelen, mert itt bárhol jó lenne, csak érjen levegő, és lássak valami szépet. Valamit, aminek a pillanatnyi varázsa megfoghat.
Olyan furcsám vidám minden, hogy szerintem nem tudnék most bántani senkit, de ártani sem neki szóval. Manda nem lepődne meg rajta, ha összefutnék vele, de valaki más, aki többet lát és erre járna, biztosan megkérdezné, hogy jól vagyok-e és orvos látott-e már.

Decukiii *---*

Éberség ide vagy oda, én képes vagyok rendesen elmerengeni, aztán azt se tudni hol vagyok. Most a szépen fodrozódó víztükrön ragad a szemem, ebből pedig már csak egy pillanatnyi nyilaló fájdalom zökkent ki. Belehalni nem fogok, de érintésre azért fájdalmas, mert a csizma csatjai nem védtek meg. A forrást pedig hamar kiszúrom tőlem nem is olyan távol, egy szép lapos kavics. De tényleg szép, tetszik a letisztult formája. Furcsa, de megint az jut eszembe, hogy a gyönyörű dolgok is milyen gyorsan és könnyedén képesek fájdalmat okozni. De én ezen is csak mosolygok..
Azt hittem nincs, ami most meglepjen, de ahogy az ismeretlen fiú fut hozzám és térdel le a lábamhoz már nagyjából összeáll bennem, hogy ő dobhatta azt a követ. Nem vagyok naiv, de azért mégsem tudom feltételezni, hogy szándékosan, ha még ide is jött.
- Szia! Nincs baj! Én Alegria vagyok.
A negativitás felüti ám a fejét, rögtön itt úszkál az agyamban, hogy szerencsétlen a gyerek. Hogyan lehetett eltalálni, és a nevét is kétszer említette.. Csak akkor kezd megint kirajzolódni bennem a reális kép, amikor tekintetemet a lábamról felemelem, Kevin tekintetét keresve. Kicsit.. nagyon elvörösödött, és ahogy folytatja értetlen képpel nézek rá egy darabig. Zavarban van, én azt értem, amit mond meg egy kicsit sem. Ha magyar lennék talán levágnám mit is akar mondani, de nekem ez annyi egymáshoz nem illő szó egyszerre, hogy csak nézek ki a fejemből.
Valahol sajnálom, és próbálok minél hamarabb rájönni a megfelelő szóra, hogy ne eméssze tovább magát. Vagyis csak reménykedek, hogy nem fogja, de nekem attól még nem jut eszembe, amit mondani akarok.. Addig viszont megint mond valamit, amire automatikusan mosolyognom kell. Megy már a folyamatos fordítás, és a végén még fel is nevetek.
- Akkor én is lehetek hős! És nem.. hm.. haragszom!
Megvan, igen, de ügyes vagyok! Ha nem tudtam volna kimondani, biztos idegbetegeskedtem volna ahelyett, hogy körbeírjam. Vannak bonyolult szavak, és az ilyeneket hagyom is.
Valóban nem éreztem a haragot, csak egy kicsit mérges voltam, és a miértjét ennek sem tudnám. Pillanatnyi érzelmek, de mindennek utat engedek. Egyszer élünk, én meg aztán sokáig úgysem! Akkor szerezzünk barátokat.
- Viszont látom rajtad.. veled mi a baj?
Jól mondtam? Mindegy, most a lehető legkedvesebb és megértőbb formámat akarom hozni, és reményeim szerint ez neki is átjön. Ha nem, akkor pedig nem leszek ideges! Bizony! Most meg fogom próbálni megérteni! És az sem utolsó, hogy tényleg kíváncsi vagyok. Ez lesz a vesztem.

Anglia, Liverpool


Rögtön szeretném tudni, hogy ő mit szeretne csinálni, mert így nagyjából összeáll bennem hamar, hogy mi lesz a mai napunk képe. Még rengeteg időnk van, de rögtön ezzel jön. Falra tudnék mászni ettől, de igazán, ahogy érzi.
- Dehogyis! A welness meg tetszik.
Mennyire igaza van. Nem is azért, mert egetverően sok témánk van, de ha van is három, azt amíg áttárgyaljuk órák is eltelhetnek. Főleg mert sokszor teljesen el is térünk az eredeti tárgytól, de attól még fontosnak tarjuk tényleg végigbeszélni. Ez egy olyan helyzet, ahol még belőlem is kijön az a kis maradék empátia, mert ha valaki problémája tényleg érdekel, akkor az csak az övé, és Leandróé.
A lakosztályba beérve a gyors felszabadulás után az ital az első, és nem is gondoltam, hogy visszautasítja majd. Úgyhogy neki is vetem magam az üvegnek, hogy egy gyors és - mivel muszáj, így - határozott mozdulattal kinyissam. Manda addig kérdez, meg el is tűnik megkeresni valószínűsíthetem, a fürdőszobát.
- Csak élni fogok. Bulizni szabadon. Nekem nem kell hosszútávra tervezni.
Néha meglep milyen szépen is tudok beszélni, de ez nem is akkor jön, ha akarom, hanem ha tényleg csak ösztönből mondom, amit érzek. És valljuk be őszintén, nekem tényleg nincs értelme előre elterveznem, mikor mit szeretnék majd csinálni, családot alapítani, ilyen-olyan befektetéseket kötni, vagy csak munkát vállalni, és azért tanulni még..
- Te most merre szeretnél menni?
Vetettük már fel a témát, de egyáltalán nem merültünk bele, pár szóban kimerült, és ha kell, be is vallom, hogy egyáltalán nem emlékszem rá. Ilyen vagyok, a memóriámmal is biztos van valami, de szerintem csak általánosan szelektív. Hogy mit szelektál, arról meg fogalmam sincs.
Persze mire a fürdőből a barátnőm visszatér, addigra mindkét pohár félig van ezzel a drága Chivas Regallal. Nem aprózom el, de hát imádom, és onnantól meg nem is érdekel.
- És a barátságunkra!
Igen, ez nagyon fontos. Lényegében, amit most elmondtunk, nekem ennyiből áll az élet. Minden pillanat után ott a jövőm, ami után már az is lehet nem lesz több pillanat, így kihasználom. Kiruccantunk, ez is ezt jelképezi, hogy szabadok vagyunk, és szórakozunk. Leandro, ami miatt részben itt vagyok, mert rendezni akarok vele mindent, és vagy visszaszerezni, vagy elengedni örökre. Na meg a barátságunk.. Ezért nem hullottam még szét.
Aztán persze ha már koccintás, igyunk is utána. Elképzelésem szerint két-három adagban leküldöm, és amilyen barátságban vagyok a rövidekkel, ez nem is lesz probléma. Arcizmaim csak reflexből húzódnak össze, de igazából imádom ezt az érzést. Ez tette tönkre a gyomromat, már mindegy.
Kezemben még a pohárral felállok, és a táskámhoz sétálok, amiben elvileg minden tagsági kártyám, törzsvásárló kártyám meg kuponom van, és persze a pénzem, de arra nincs most szükség, ezt a szolgáltatást az ár magába foglalja, mint minden valamire való helyen. Szóval csak egy kis fekete.. majdnem pénztárcát halászok elő, ez mindig nálam van, a maradék whiskyt pedig le is gurítom rögtön.
- Na.. indulunk?
Fő a határozottság. Én borzasztó magabiztosan tudom mondani, hogy 'nem tudom', és sokszor érzem, hogy eggyel többen vagyok, mint kellene, de végül is mindig arra jutok, hogy az összes elmebetegnek megvan a saját bajom... Lehet nem kéne inni. Áh, miket beszélek?! De most wellness, addig legalább gondolatokba és gondokba mélyedhetünk, valami kellemes időtöltéssel karöltve. Én várom, és ha Manda is kész, akkor indulhatunk le.

Keviiiiin *---*

A mosoly egy pillanatra eltűnik az arcomról, amikor megkérdezi, ki is adta a nevem. Nem szeretem én ezt az embert, a tiszteletet sem érdemli meg.. Szemem is lesütöm kicsit, és egy hümmögés után, mivel eszembe jutott hogyan van magyarul, halkan szólalok meg.
- Nevelőapám. De köszönöm!
És már tér is vissza a jókedv, nem akarok szomorú lenni. Az már a múlt, és fájt sok minden, de veregetheti a vállam, nem nézek vissza rá. Akkor pedig már határozottam vigyorgok, amikor megerősít, hogy én is lehetek hős. Hát de jó nekünk! Sőt biztosan az vagyok, én meg arról biztosítom, hogy nem haragszom rá. A következő lépése meglep kicsit, nem szoktak idegenek csak így megölelni, de azt nem mondhatnám, hogy annyira letaglózna, hogy csak meredten bámuljak magam elé. De két másodperc után el is enged és ellép tőlem. Ekkor talán az értetlenség első jele kiütközik rajtam, de rögtön bocsánatot is kér. A szemkontaktust kerüli, és az arca.. ahogy kezdett egy kicsit javulni, úgy megint vörös.
Itt mondjuk egy kicsit zavar, hogy én majdhogynem ülök, és alapjáraton is milyen pici vagyok, aztán még fel kell rá néznem, és fáj a nyakam, úgyhogy összehangolt, gyors mozgással állok fel, és ahogy fejét lesüti, és be tudok állni alá. Jé, hát mégis jó alacsonynak lenni. Kezemet azért a vállára rakom, tényleg azt akarom, hogy ne féljen már, és ne legyen zavarban..
- Tényleg nem baj.
Amilyen személyiség vagyok.. most nekem is fura, hogy mennyire örülök Kevin vidámságának. Ő tényleg élvezi az életet, kissé bolondos, szórakozottan vesz fel mindent, és ez számomra olyan idegen. Olyan jó látni, hogy tényleg mintha semmi problémája nem lenne, mintha a legnagyobb fejtörést az okozná neki, hogy mit vegyen fel. A legapróbb dolog, de nem tudom belőle kinézni, hogy parázna bármiért. Boldog. És pont azért, hogy lássa, hogy örülök, és nincs ezzel a szórakozottsággal semmi bajom, én a szemkontaktust keresem, és mosolygok töretlenül. Olyan kis cukin, ahogy ritkán.
- Öhm.. bogarak.. Szeretem a pókokat. Kedvenc halam nincs. Neked?
Viszont amilyen átéléssel kérdez, és mondja, hogy neki sok van, valahogy el tudom képzelni, hogy imádja a bogarakat. A halakhoz meg nem igazán tudok hozzászólni. Még enni se szívesen, más tengeri herkentyűket szívesebben.
- Nem fáj, látod?
Még fel is emelem, és ugrálok is piciket neki. Ezt nem tudnám megtenni, ha éreznék bármit is, de már rég elmúlt a fájdalom, szóval nem kell aggódnia. Ő viszont ezt teszi, és eszembe sem jut haragudni rá. Szerintem sokkal jobb eset, mintha tenne rá magasról, mi van velem. Ismeretlenül is érdekli, jól vagyok-e, mert ő okozta. Hát.. neki működik a lelkiismerete. Sokat tanulhatnék tőle..
- Te szeret a bogarakat, ugye? Szerinted melyik a legcukibb?
Nem tudom, van-e egyáltalán olyan cuki a bogarak között, de ő biztos meg tudja mondani, én meg tudni akarom, tehát a határ kedvéért olyan kiscicásan aranyosan nézek. Ha kedves vagyok, úgyis elmondja. Miért ne mondaná el?

Benji
ruha

A vizsgáim letudva, így már csak a környezetváltozásra van szükségem. Apámat például feltétlen látnom kell, így sokat nem is gondolkozom azon, hogy vonatra ülök, és megyek Pestre.. azaz Pest mellé. Tényleg hirtelen ötlet volt, és nem is tudok sokáig maradni, egy nap lesz maximum, mert dolgozom. Furcsa, de ez az egyetlen biztos pont az életemben jelenleg.
A vonaton ülve már nem is kérdés, hogy az egyetlen éjszaka, amit otthon töltök nem azzal fog telni, hogy ülök a szobámban, vagy apámmal beszélgetek. A terv kirajzolódik, biztos hiányozhatok az én drágáimnak.. Hónapokig nem láttak, nem műveltünk együtt semmit. De nem is lehet egyszerre bepótolni mindent, viszont lesz feladatom a számukra.
Ezt pedig megérkezésem után rögtön közlöm a bandám vezéregyéniségével, ő ilyen határidőn belül is megoldja nekem, ebben biztos vagyok. Nem mondom, meglepődött, hogy lát, de aztán mit sem sejtve apám is. Szerintem nem gondolta volna, hogy csak így hazalátogatok, de muszáj volt. Nem láttam már mióta, és egy kis anyagi támogatásra is szükségem van, ha már itt tartunk. Ezt meg persze meg is kapom. Anita az első kérdései között van, ismerem már ennyire. Meg ennél inkább is, és imádom, hogy ő meg engem nem. Tudja ugyan az egyetlen pontot az életemben, ami fájt és fáj is még mindig, de egy aranyos, kedves és a jóra törekvő kislánynak néz még mindig, mióta hozzá költöztem. Részben igaz, tudok ilyen is lenni, mert imádok színészkedni. De amilyen vagyok, azt csak néhányan ismerik. És ami azt illeti türelmes pont nem vagyok, de azért elhallgatom, hogy öcsém még mindig nincs itthon.. Hát őt sem ismeri, nagy szerencséjére sikerült elvinni az én irányomba. Nem olyan, mint húgom. Ő nem lett ilyen, de a kissrác benne van a játékban rendesen.
Mégpedig ahogy gondoltam, kint össze is futok vele. Szóltam apámnak, hogy lelépek, meg majd jövök, ennél több neki nem is kell, és ha kellene se mondanám meg az igazat. A Trash névre hallgató szintén mágus és fogjuk rá társam a szokásos helyen vár rám, és milyen csodálatos dolgokra képes a memória, még tudom merre kell menni. Az éjszakában fekete ruha a megszokott itt mindenkinek, nekem meg ez a stílusom már alapjáraton, így nem megerőltető találni valamit, amiben eltűnhetek a sötétben.
A sikátorba fordulok be a házak között, itt a harmadik beugró a célom. Tudom milyen itt, így muszáj körültekintően haladnom, és figyelnem, nem-e jön utánam bárki is. Csak a pálcám és pénz van nálam, előbbi akármilyen vész esetére, utóbbi egyértelműen fizetőeszköz. Mindenesetre nem szórakozok túl sokat, sietek és minden beszéd nélkül átadom az összeget, ő pedig amit kértem, aztán indulnék vissza, ha egy hústorony nem vágna be elém. Nagyjából fél percet vághat hozzá az utamhoz, mert most saját szerencsémre velem semmi dolga. Trashhoz megy, de új lehet, mert én még soha nem láttam erre, és amíg itthon voltam rengeteget jártam ide. Tehát, amilyen gyorsan, és amennyire lehet feltűnés nélkül szeretnék hazajutni. Nincs most nekem humorom senkihez.  

Benji

Trash megbízható, de ösztönből azért megnézem, mi van a dobozban, és elégedett mosollyal nyugtázom, hogy a tartalma is megfelelő. 4-4 injekciós tű, töltve, és fele foszforeszkáló halványzöld színű. Hogy melyik mire is van, azt pedig pont elég nekem tudni, más kezében veszélyes lehet. Meg tegyük hozzá, még az enyémben is. Viszont ez nem látszik a csomagomon, és rajtam sem. Hogyan? Én aranyos vagyok.. még napszemüvegben is, az éjszaka közepén. Nem látok benne kevesebbet, de azt amúgy sem vettem volna észre, hogy jön velem szembe egy magas alak, mert el voltam foglalva. A vállának ütközök, még vissza is lök, de ez nem érdekel. Sokkal inkább, hogy a doboz repül, és a járdán földet is ér. Azonnal leguggolok, és csukom le a rázkódástól kinyílt tetejét, mert akárkinek nem igen kéne látni, hogy valami foszforeszkál injekciós tűkben, méghozzá ebben a dobozban. Nem vetne rám jó fényt, és ez nem is az a környék..
- Szerencsétlen..
Halkan szólalok meg, és ha még le tudnék rá nézni, biztos kapna a kedvesebbik nézésemből is. De jóval magasabb nálam, így csak szimplán örülök, hogy nem lett baja a szajrénak, és ettől a pillanattól már nem is érdekel a srác, haladok tovább, de innentől még elővigyázatosabb vagyok. Ha ilyen óvatlan egyedek csak úgy jönnek-mennek, meg az előbbiekből ítélve rengeteg új lehet az üzletben, akkor a laza hazasétálás nem időszerű.
Aztán nem is teljesen igaz, hogy nem érdekel tovább, mert még különösen nagy figyelmet szentelek a gyereknek, pontosítva hátra-hátra nézek rá. Visszafordulva éppen csak, hogy kikerülök egy másik hústoronyt, és sokadszorra is megfordul a fejemben, hogy milyen szar dolog alacsonynak lenni. Most már tényleg. Az egy dolog, hogy nem félek, de ezek simán kettétörnek.
Ha már itt tartunk, bizonyos csonttöréses emlékek visznek rá, hogy a legközelebbi beugróba leforduljak, és lényegében visszafelé vegyem az irányt. A kedvenc romkocsmámhoz megyek, így pedig levágom az utat, nagyjából mintha átvágnék mindenen. Jó helyen van ez a köz. Tudom, merre megyek, és hamar oda is érek, közben persze figyelve mindenkit.
Megint ez a gyerek. A két ház közül kisétálva mellette haladok el, gyors léptekkel, valahol remélve, hogy tesz rám magasról, és fel se tűnik neki, hogy engem már látott. Az ajtóhoz viszont csak így tudok eljutni, de onnan még visszanézek rá, és megpróbálom elfelejteni azt is, hogy láttam. De valamiért olyan furcsa érzésem van... frusztrál.

Benji

A gúnyos megszólalásra igazából le is tudom vágni a személyiség összképét. Annyi mindent reagálhatott volna a tűimre, és mégis ez. Felidegesíteni magam felesleges, de azért ösztönből nézegetek hátra, ő meg a falnak dőlve. Nem gondolkozom azon, mit is csinálhat ott ilyenkor tulajdonképpen. Én is szoktam csak úgy lenni és figyelni, de szerintem nála más a helyzet.
Miért is gondoltam, hogy nyugodtan be tudok ülni inni, méghozzá ezzel? Az mondjuk nem az én hibám, hogy látta a gyerek, mi van a dobozomban, de annyiban talán mégis csak igaza van, hogy feltűnő vagyok. És akkor mi van? Megvédem magam.. Mondjuk hústornyok ellen nem biztos, de akkor itt van maga az áru, és az fog segíteni. Találékony vagyok, megoldom.
Mivel hogy azért kiabálni nem akarok és ezzel mindenki tudtára adni néhány fontos információt, 180°-os fordulatot veszek, aztán lépek vissza párat a sráchoz, és ahogy azt szinte minden esetben, rá is felnézek. Tekintetem tükrözi a nyugalmamat és félmosolyomban a gúny is ott van.
- Megtehetem. Ha valakinek nem tetszik, kipróbálhatja a tartalmát.
Két anyagom van. Ha csak az egyiket kapná meg, annak nem örülne túlságosan. a másik pedig azért van, mert eszem ágában sincsen bárkit eltenni láb alól, egyelőre. A lelki terror az én világom, azt szeretem, ha belülről tehetem tönkre az ellenségeimet. Azok viszont csak Spanyolban vannak, még. Ahogy megmutatom, milyen is vagyok, biztos, hogy lesznek. Ez az alak azonban még sehova sem tartozik. Kicsit irritál ugyan, de még meglátom, hogy hagy-e, vagy mit reagál. Az, hogy kedves, vagy elnéző legyek már most kizárva, ez nem az a helyzet. De azt is elmondhatja, hogy ő az leső ember, aki az igazi énemet látja. És még csak nem is tud róla..

Kevin *--*

Én szeretem a pókokat, neki meg van pókja. Nem gondoltam, de mondjuk azt sem, hogy nincs neki, mert ha már valaki szereti őket, akkor egyértelmű Nekem mégsincs, de majd.. lesz!
- Eridonos vaaagy?
Az első felfedezésem, méghozzá a Kahlil bácsiból. Ott ő a főnök, vagyis a házvezető.
- Nem mondom el!
Értem én, hogy nem akarja, hogy elkerüljenek tőle a cukiságok. Én sem akartam, hogy a cicám meghaljon, mikor még pici voltam ,mert fontos volt nekem, de egy kisteherautót a hátán még ő sem bír el, hiába volt a legerősebb macsek a világon.
- Az szerintem is illene hozzád. A színes vidám és te vidám vagy.
Ez ilyen egyszerű. Én leggyakrabban sötét ruhákban járok, ilyen is vagyok, de ha valami nagyon színeset látok nekem is mosolyogni támad kedvem. Vagy nevetni, helyzetfüggő, most pedig határozottan boldog vagyok, még a színek nélkül is.
A lábam nem fáj, hogy elhiggye megmutatom, és ugrál ő is velem. Na, hát neki sem fáj, a stég meg hűen állja a gyűrődést, amíg ketten egyszerre ugrálunk, bár hangokkal azért kíséri a tevékenységünket.
Nyújtja a kezét, én pedig megfogom, és igazából fogalmam sincs miért, vagy mit akar, ösztönösen nyújtom az enyémet, mert hát vidámság van. Mosolygömb, meg JÓ'ETTE! Aztán megpörget, én meg megint csak vigyorgok, de úgy igazán, ahogy nagyon régen.
Na, hát akkor tisztázzuk, hogy szereti a bogarakat, nagyon. Mégpedig, ahogy erről beszélünk a vörös pofija mellett látni ám azt is, hogy csillog a szeme. Az óriáshangyákon mondjuk meg még nem gondolkoztam, de ha képesek kienni a kastély falát, akkor még hasznos cukiságok is lehetnének. Én tudnám mire használni őket. Persze csak cserébe a sok szeretetért.
- És ezt is tartsam titokban?
Halkan szólalok meg, ahogy ő is a fülemhez hajolt és lehalkított, meg nézelődött, hát gondolom, akkor ez is valami tök szuper, de nem publikus dolog. Azt hiszem mindenki csak egy állatot tarthat, és ez sokkal több, meg ha nem is minősül úgy állatnak.. a bogarakat nem nagyon szeretik. Nem értem..
- Uuu, köszönöööm!
Ezt a lelkesedést azért ritkán tapasztalhatja bárki is a környezetemben, de mellette nem tudok nem örülni, ennyi az egész.
- Nézzünk!
Igazából még ki se tudom mondani, mire ő már eldől, a stég pedig beleremeg. Ja, és én még mindig csak mosolygok, és hamar feleszmélek, hogy ez így állva nem lesz jó. Leülök hát előbb, aztán kifekszem mellé. Olyan sok felhő nincs, amiből válogatni lehet, de az első, amit kiszúrok, az egy nyuszi.
- Nézd, már megint egy nyúl! Esküszöm, mindig látok nyulat az égen..
De mutatom is, nem foglalkozva azzal, hogy ő abból a szemszögből egyáltalán nem oda látja, ahova én mutatok. Ilyen a felhőnézés. Amikor három-négyszer visszakérdezünk, hol az az ott, mert mindenkinek máshol van.
- Amúgy a pókjaidat megnézhetem majd?
Felé fordítom a fejemet, csak hogy lássa, még mindig ott van az arcomon a görbület, és nem is fog eltűnni, viszont ettől függetlenül szeretném látni Tónit meg Karcsit, ha lehet. És miért ne lehetne? Cuki vagyok.

Benji

Engem pont nem érdekel, hogy kinek mihez van joga, még ha nem olyan szembetűnő. Teszek magasról az esélyegyenlőségre, meg, hogy mit szabad és nem. A határok nálam mások, és nem csak játszok. Ha valamit szeretnék, akkor az van. Mondták már, hogy majd pofára esek, de akit én manipulálni akarok, azt fogok. Az ilyenek meg tanultak. Ezek ellen eszem ágában sincs harcba kelni, csak a világukat kell ismerni.
- Akkor tegye.
Hangomból süt a közöny, merült véleményem szerint körülöttem bárki bármit csinálhat, amíg abból nekem károm nem származik. Nem fog érdekelni, ha békén hagynak, és én is békén hagyok mindenkit. A más kérdés, hogy ők sokkal jobban járnak is így.
- Valóban, személyes ajándékok lesznek, de a cél érdekében....
Az ellenanyag részét bármikor feláldoznám. Ha bárki belehal, mert nem kapja meg, az nekem nem probléma. Elfogadható veszteség.
Ahogy a faltól előre lép és kiegyenesedik előttem már látom, mennyivel magasabb úgy igazán. Már úgy is fel kellett rá néznem, de most.. szerintem bajok lesznek a nyakammal. Azért összegörnyed, de kedves.. Mondjuk nekem sokat nem segít ezzel, és nem is kell, hogy segítsen, de a helyzetet máris könnyebbé teszi nekem az a majdnem kimondott szó, ami után már levakarhatatlan az az elégedett félmosoly arcomról.
- Az aurorok többre mennének velem, de a mugliknak még annyira se kell tudni erről...
Semmi konkrétum, csak két szó, ami egyértelmű jel a srácnak. Tudja, miről beszélek, a javításából biztos vagyok benne. De ha már nem fog beköpni, az nekem jó. Garancia nincsen rá, lehet tényleg ki kéne próbálnom rajta az anyagot, de akkor fussunk bele. Kíváncsiság. Ha keresztbe tesz nekem, úgyis pokolló teszem az életét, vagy pokollá teszik mások, ha azt kérem. Minden csak hozzáállás kérdése.
- Van valami, ami biztosít afelől, hogy ez titokban marad?
Itt ez az a rész, ahol ha gondol egyet, nekem kell ajánlanom, hiába, amit ő csinált mégis az én hibám, nekem kell korrigálni. Biztosítani. Ahhoz pedig kell egy bizonyos szintű hajlandóság.

Benji

Van a srácnak egy érdekes meglátása, és normális esetben azt mondanám, hogy tényleg nem ér pazarlást, de én szívesen kipróbálnám azért. Meg ha más szempontból nézzük, fegyver. De sokáig ezen nem kell gondolkoznom, mert ha a dolgok nem változnak, nem kell egy darabig használnom.
Hamar tiszta a helyzet, varázslótanonccal áll szemben, legalábbis első ránézésre, de akárhogy is, köze van a mágusok világához. És bizony neki a hatóságokról is megvan a véleménye. Az érdekelne, miről nincs. Viszont ezzel egyetértek. Nem szeretem a muglikat, pont ezért. A titkolózás mondjuk az én világom, de az más, így egy külön világot titkolunk. És persze országszerte, de távolabbi körökön belül is vannak mágus ismerősök, ezek meg mindenhol ott vannak.
- Vannak erre más módszerek is...
Csak úgy megjegyzem, nem kell feltétlen átkokhoz folyamodni. Hát én mégis mit csinálok? Nem fogok ahhoz folyamodni, amit egyébként mindennaposan használok, mert náluk nem lehet. Megoldom úgy, ahogy ugyancsak nem lehet, de nem is akadnak rajta fenn, mert az Isten nem mondaná meg, hogy én voltam, és hogyan.  
- Tehát ha nincs hasznod nem érdekel?
Sokszor gondolkozok el rajta, hogy mennyivel jobb lenne, ha egy-egy ponton valaki leállítana, mert én magamtól biztosan nem fogok megállni, és megyek tovább. Aztán majd akkor jönnek rá, hogy nekik mennyivel jobb lett volna még akkor elfojtani. De ez most nyeresége akar a feldobásomon. Az majd később lesz, mert ha nem murdelok meg, oda is eljutok.
- Egyébként annyit tényleg nem ér ez az anyag. Csak a rovásomon ennél több van..
Hogy mit kezd az infóval, rajta áll. Azt nem tudja végül is, hogy csak két évig voltam benne az üzletben töretlenül, aztán kerültem közösségbe, tanulni. Addig is tanultam, csak hát nekem az túl unalmas volt. Kellett valami már, meg nem tudtam mire elherdálni apuci pénzét.

Benji

Csak közlök tényeket, nem is felvágva, nem gúnnyal, nem kioktatásképpen, de azért ahogy ő reagál, rögtön levágni, hogy érti miről van szó, mintha totál felesleges lenne, amit mondok. Csak azért tudja, mégsem vagyok hülye.
Áttérve a haszonra, én azért nagyon leegyszerűsítem a dolgot, nálam sem biztos, hogy mindig tartanám magam egy ilyenhez, de azért a srác elmagyarázza, hogy is van ez. Tehát ha olyan, aki érdekli, akkor. Ezek szerint én nem érdeklem. Elsőre nem tudom mire is véljem, de szerintem ez nekem mindenképpen jó pont. Ez most az a helyzet, ahol nem veszem magamra, hogy nem vagyok olyan, aki felkeltené az érdeklődését. A kopasz, kigyúrt égimeszelők meg nem tudom miért hagynak figyelmen kívül, de annak örülnék a legjobban, ha nem vennének észre. Pici vagyok, hozzájuk képest meg pláne.
A beszélgetés fonala persze sokra kitér, mégis ugyanott maradva, az anyagnál. Helyeslem, hogy nem ér annyit neki az anyagom, hogy azért feldobjon, mert kis játékszer ez az egész csupán, de felsejlik bennem a kép, hogy akkor már összeszedhetnék, mennyi mindent csináltam ezen kívül...
- Pont elég..
Ódákat zenghetnék, tényleg. Ha nem az ügyletekbe megyünk bele, akkor is épp elég. Az pedig itt most nem számít semmit, hogy nem ismerem. Talán pont ezért nem fogok neki mesélni, mik történtek velem, és miket tettem én. Sejtelmes félmosoly marad azért a képemen, bár nem gondolom, hogy kíváncsi lenne. Akkor sem érdekelne. A reálisnál, és annál, amit egyébként mindenkivel szemben betartok ilyenkor, vagy akár máskor is, már így is sokkal többet tud a fiú, nem kell továbbmennie.
- Ha megbocsájtasz..
Nem hiszem, hogy lenne még valami mondanivalóm a gyereknek, és őszintén azt sem, hogy neki is lenne bármi, szóval határozottan fordítok neki hátat. Elindulok a már korábban kiszemelt kocsma felé, de pár méter után megfordulok még pár szóra.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem utoljára láttalak..
Igen, ha már érzem ezt a frusztrációt, akkor közlöm vele. Egyáltalán nem fontos, de bárminemű elköszönésnek ez is megteszi.

Keviiin *--*

Meglepő - legalábbis számomra -, milyen felszabadult vagyok. Az élet tényleg úgy néz vissza rám, amilyen képpel nekimegyek, erre kellett volna hamarabb rájönnöm. Ha boldogság vesz körül, hát csak vigyorgok és hülyéskedek, jól érzem magam.
- Ki a harmadik?
Kíváncsiság határtalan, de ha nem lenne, akkor is érdekelne, ki az, aki még tud a bogarakról. Biztos ő is megbízható és cuki, hogy Kevin elmondta neki.
Felhőket már ritkán nézek, régen, kiskoromban gyakran csináltam ezt. Nagyon sokat gondolkoztam, és amikor kint, belefáradtam az ülésbe, aztán eldőltem a pázsiton. Nagy kertünk volt, az egyetlen, amit még most is hiányolok a spanyol otthonomból. Más egyáltalán nem, és most ezt is visszakaptam. Most nem hiányzik az a zöld fű, a lényeg az, hogy ott egy nyuszi, és ő is látja. Na, hát látja!
Nevetek vele, és amiért kérdeznék is, felé fordulok. Azt hittem nem lehet, de amikor azt mondja, hogy megmutatja majd a pókjait még inkább vigyorgok, mint eddig.
- Ajándééék?
Mindent lehet fokozni, jót és rosszat is a végtelenségig, de nekem most meggyőződésem hogy ezt nem. Ez így már.. túl jó. De nem vagyok önző, ha azt mondom megérdemlem. Ennyi minden után már csak vigyorogni fogok!
- Pegazus...
Megismételem, amit mondott, hogy azért tudatosuljon bennem, hogy mit is látok, vagy előbb mit keresek az égen. Mert hogy én aztán nem találom, így egy másodpercre csalódottság ül ki az arcomra..
- Hol van?
Örülnék, mondjuk ha megmutatná, mert én látni akarok azt a felhőt. Hisztizni nem fogok, mert van még sok felhő az égen, rengeteg, de én azt akarom, ez pedig fontosabb, mint a többi felhő.
Ahogy hasra fordul, fordulok vele én is, és semmitmondó nézéssel meg mosolyogva nézem, és bólogatok arra, amit mond.
- Szerintem is. Én nem voltam ám vidám, de melletted nem lehet nem örülni mindennek.  
Szerintem mi nagyon jóba leszünk, szinten tart majd, ha vissza akarok esni a letargiába. Akkor csak meg kell keresni, és.. de jó nekem. Hamarabb kellett volna találkoznom vele, most már biztos vagyok benne.
Eszembe jut hirtelen, hogy miért is dőltünk ki a stégen, és a hason fekvést megtartva fordítom a fejem az ég felé.
- Ezek olyan.. semmilyenek. Ott az is paca balra fent, meg alatta is.
Még hunyorítok is, meg elforgatom a fejem, de ezek akkor is csak pacák. Felhőre hasonlítanak, semmi másra sem. De lehet arra sem. Nem vagyok benne biztos, ez az, ami biztos. Vagy.. mégsem?

Benji

Valami udvariasságot elővéve köszönök el, és lépek is le azzal a lendülettel, félúton visszaszólva neki. Az erre kapott válasz viszont az, amire mondjuk egyáltalán nem is vártam. Azt hittem egyáltalán nem is fogja érdekelni az eddigi hozzáállása alapján, de hát ha ő is a pubba tart, akkor nagyon is jók a megérzéseim. Mégpedig igen.
Paranoiának mondjuk nem nevezném, de úgy néz rá, ahogy akarja. Csupán egy frusztráló érzés volt, és ha úgy vesszük, most ez be is jött. Nem szoktam előre tudni, de még sejteni se semmit..
- Remek.
Valami önelégült félmosollyal nézem, ahogy lassan sétál a már általam is célba vett romkocsmáig, de ez sem tart sokáig, mert tekintetem az ajtóra fordítva indulok el afelé.
Valahogy talán még nyugodtabb is lennék, ha ő nem lenne itt, de hát ez van, én elfogadom a helyzetemet, most az egyszer legalábbis. Csak mert igazándiból nem is zavar, de.. máshogy mégis jobb. Annyira nem nehéz kiigazodni ezen.
Az ajtót kinyitom egy pillanatra teljesen figyelmen kívül is hagyva a mögöttem vagy mellettem lévőt, és belépek, de azért van bennem annyi, hogy nem vágom be magam után, hanem nyitva hagyom, hogy bejöjjön. Mint nagyjából mindig az utam a pulthoz vezet, éppen csak addig, amíg kérek magamnak valamit, aztán egy távoli sarkot keresek magamnak. Időtől függetlenül, az nekem teljesen megfelel.
Amire nekem szükségem van, az most nem rövid lesz, és nem is valami kevert cucc. Már csak azért is, mert nem a nőies dolgokhoz sorolható, egy korsó sörrel indítok, és amíg ezt meg kézhez nem kapom, felvont szemöldökkel tekintek - fel - az igazából számomra még mindig idegen fiúra.

Keviiiin *-*

Először mintha nem értene, de azt hiszem hamar rájön, mire a kérdésem, én meg csak vigyorgok, hogy akkor már azt is tudom, hogy van egy hugicája. Nekem is van, és ő sem árulkodós, de ez akkor is csak hármunk titka marad. Nem fogom elmondani csak azért, mert ő nem adja tovább. Megígértem Kevinnek.
Érdekelnek a pókjai, és ezt tudtára is adom, és bár eddig is mosolygott, azt hiszem örül neki. És láthatom is őket, de meglepetést is kapok! A kíváncsiság megint kezd elindulni, mert ha valaki tényleg az, hát az én vagyok. Nem vagyok nyugodt, amíg nem tudom mindenről, hogy mit rejt vagy miért van úgy.
- Akkor jó kislány leszek. Megígérem.
Nevetek vele, de még a szívemhez is teszem a kezem, hogy hatásosabb legyek. Megígértem, szóval illene betartani is. Jó kislány ritkán vagyok, de most akkor ezt is kipróbáljuk. Ismeretszerzés, valamire biztos jó.
Persze a felhők sem maradhatnak el, és abból a kevéskéből is válogatunk, de hát én nem látom a pegazust. Még nem hisztizek, de láthatóan zavar, hogy ez így van, ő pedig rögtön segít. Az, mint tény, hogy megfogta a kezemet a pontosabb behatároláshoz nem is érdekel, pontosabban szinte észre sem veszem, még akkor sem, amikor már megvan, hogy az tényleg egy.. kentaur. Szárnyakkal. Na, azt hiszem ezért nem láttam. Utána hirtelen engedi el a kezemet, csak ekkor tűnik fel igazán, és ha vannak halvány fokozatok a vigyoraim között, akkor az most megértő és kedves inkább, mint a cuki.
- Nem baaaj. Én is szoktam ilyet, nem haragszom.
Most úgy megölelném, csak megnyugtatni, de tudom, hogy nála akkor csak rosszabb lenne, mint előtte. De tisztázzuk, hogy örülünk nagyon, és ebben ugye az a legjobb, hogy még én is elismerem.
- Ühüm!
Bólogatok tovább vigyorogva, és most megint rá nézek. Csak ahogy a pacákat említi fordulok megint a hátamra és nézem őket. Na jó, hát tényleg szépek. Mindenben meg lehet látni a szépet, és ezek.. szépek.
- Nem hiszem, hogy akad bárki. Most, hogy levizsgáztam a hotelban lakom, amíg valami házat nem találok. Apa majd megveszi. De kereshetsz, ha nem akarod, hogy elvesszek. Leandro még úgysincs itt...
Mosolygok bambán, még ha igazából nem is igénylek felügyelést. Mandához szoktam átmenni, de ugye ő sem ér rá mindig, Anitát annyira nem zargatom, és akkor itt ki is fújt. A szobámban rajzolgatok, vagy írom a könyvemet tovább, csak ez nekem olyan egyhangú. Mindig valahol lenni máshol az jó, de egyedül már nem az. Azt meg észre sem veszem, hogy a vőlegényemet is említettem, és róla eddig még egy szó sem esett, így biztosan nem tudja, kiről van szó.
- Nem tudom már. Régen szebbek voltak, de mióta itt vagyok a magyar felhők a szépek.
Két év alatt igenis sokat változnak a felhők. Meg előtte sem nézegettem őket egy jó ideig már, csak amíg a vőlegényemmel való kapcsolatunkban nem volt semmit probléma. Azóta nem voltam hajlandó felhőket nézni, mert a szép dolgok a múltból, elég rendesen fájnak. Most viszont boldogság van, egyértelmű!
- Hm.. szereted a sütiket?
Felcsillan a szemem, mert én imádom, de hát van oka is a kérdésemnek. Méghozzá én sütit akarok, az pedig a stégen itt egyértelműen nincs, és szívesen elrángatom magammal Kevint is sütit enni. Persze ugye csak képletesen, igazából kétszer akkora, mint én, és mivel bántani sem akarom, képtelen lennék rá. Csak nem akarom itt hagyni, és még elbúcsúzni se. Mellette észre sem veszem, olyan boldog vagyok.

Zoli
ruha

Arra jutottam, hogy munka mellett még ha meg is tudom oldani az utazgatást, ez azért mégse annyira jó. Jó, annyit nem is voltunk távol, meg nem is hiányzott maga a hely, de ha az embernek munkája van nem teheti meg ezt folyamatosan. Nem az az ember vagyok, akit ez túlságosan érdekel, csak néha eszembe jut.. Ja de tényleg. Leandro állása! Akkor én nem is tudom mit problémázok. Annyit keres, hogy nekem még csak meg se szabadna fordulnia a fejemben a kétségnek. Hát igen, csak ugye ő sincs mindig. És akkor meg megtehetem azt, hogy megyek vele Liverpoolba. De okos vagyok. Csak hogy erre hetekkel hamarabb is rájöhettem volna.
Mindegy, azért amíg tudok, mindenképp dolgozok, mert nekem sem árt, ha van pénzem. Ugyanis azt nem tudom, a vásárlásaimat mennyire szeretné finanszírozni. Szeretem , ami márkás, ami jól néz ki, és ha abból sok van, ezt ő is tudja..
Annyira szeretnék mindig vele lenni, tényleg ki se mozdulni, de azért szükségünk van néha szünetre, és habár ő itt annyira nem találja fel magát, pub is van meg csárda is, és azt hiszem többre nincs szüksége. Az, hogy életében alig járt itt, de már megismerik, biztos jelent valamit. Ez engem annyira nem foglalkoztat, de addig bizony én is csinálok valamit, amíg ő nincs, mert ha egyedül vagyok nem a kedvenc időtöltésem a szobában ücsörgés.
Elsőként egy kávéért futok le, méghozzá jegeskávéért, mert otthon mindenféle van - lévén mindketten koffeinfüggők vagyunk. A kávét csak szeretni lehet, nekem pedig a néhány másik alapvető dolog mellett erre is nagyon-nagyon szükségem van.
Aztán végül a tavacskához találok ki. Természet és néhány ember csak, itt lehet gondolkodni. Anyák napja van, azért kiütközik egy picit, hogy annyian mégsincsenek, mint szoktak. Ja, hát nekem ez a nap ugyanolyan, mint a többi, nem kell azzal foglalkoznom, mit adjak a számomra legfontosabb embernek. Annyi jót tudok róla mondani, hogy életet adott nekem... Persze ő azt se akarta, de ha már így alakult, én itt vagyok. Az is neki köszönhető részben, hogy ide jutottam, na de nem lehet már segíteni ezen. Főleg rajta nem... Azért szülinapján gondolkoztam rajta, esetleg egy ideggyógyászatra kérek neki időpontot, vagy speciális gyógykezelőt fogadtatok neki, de ezt is elvetettem... Nem dobok ki rá pénzt.
Boldog vagyok, csak úgy egyszerűen minden nélkül. Habár azért ahhoz, hogy én a sziklákon a tavacska partján megtaláljam az egyensúlyomat a lapos talpú cipő jobb lett volna, csak akkor még kisebb lennék. És most különben sem ez a fontos. Csak a kávém maradjon meg. Bele is eshetek.. de az.. szent és sérthetetlen.

Zoli

Elmerülök a gondolataimban, de ha nincs lélekjelenlétem azt hiszem a vízben is. Ez eddig még nem történt meg, de ha ennyivel előrébb áll a kávé, mint az, hogy szárazon megússzam, még minden lehetséges. Nekem tényleg szükségem van a koffeinre, még ha csurom víz is leszek, és esetleg meg is fázok. Jó idő van, de azért annyira mégsem, hogy elázva rohangáljak idekint.
Belegondolva pedig az sem érdekel. Ha megfázok, az nekem már nem tesz be. De persze azért önkénytelenül is próbálom az egyensúlyomat megtartani, reflexszerűen csak meg akarok állni egyenesen, amikor emberi hangot hallok. Elsőre egy kicsit megilletődök, mondhatni hideg zuhanyként inkább ez ér a koncentrálás közben, mint egy esés. Lassan fordulok felé, és azalatt a néhány pillanat alatt meg is nyugszom. Még mosolygok is neki, aztán ami hirtelen eszembe sem jutott, köszönni kéne.
- Sziaaa!
Kicsit túlzottan aranyosra is sikeredhetett, de én örülök, ha ezt látják, meg most ezt is érzem.
- Köszi!
Még előbb megköszönöm, de aztán meg is fogom kezét. Elsőre nem akartam én innen sehová menni, mert azért is jöttem ide, hogy közelebb legyek a vízhez, közvetlen tudjam nézegetni.. Csak be kell látni, ha valami nem jön össze.
Segítségével kilépegetek, elég ingatag módon ugyan, de a poharamra nagyon ügyelve, és még ki is fújom magam, mert ez is koncentrációt igényelt részemről. Imádom a magassarkúmat, csak az az érzésem, hogy az nem imád engem.
- Köszi mégegyszer!
Mindenesetre itt vagyok, talajon, úgyhogy meghúzom a jól megérdemelt kávémat is, és édesen vigyorgok a valahonnan nagyon ismerős, de általam behatárolhatatlan, meg persze előttem álló személyre.

McKenzie
ruha

Leandro dolgozik, és hát nem itt. Nem tudom miért nem mentem vele rögtön, amikor hívták, hogy elküldték a repjegyet, este utaznia kell. Tényleg ötletem sincs. Talán egy van, de azt nem akarom, hogy beigazolódjon. Sosem akartam akkora hibát elkövetni, hogy kötődjek valamihez. Most helyhez. Nem tudnám itthagyni az iskolát, vagyis azt nyugodt szívvel. Amit kaptam, és akik itt vannak, mert akadnak számomra fontosak.
Mégis Ő a fontosabb, és ki kell használnom minden percet. Ma nem ezt tettem. Felkeltem, és csak bámultam a helyét magam mellett. Órákig nem csináltam semmit, csak feküdtem az oldalalom, és gondolkoztam. Semmi kedvem, nem volt felkelni, olyan nyomott hangulatom volt, és különben sem éreztem magam a legjobban. Felkavarodott a gyomrom, de ezt le is tudtam a megszokott hányingernek, és próbáltam elfelejteni.
Ekkora hiányérzetem nem mostanában volt. Sokszor éreztem már ugyan ezt, de tudva, hogy nem kell várnom, nehezemre esett leküzdeni, és mégis felkelni, nem ott elpusztulni. Enni se volt kedvem, de éhes az voltam. Délutánra sikerült összeszednem magam, hogy legalább a hűtőig azért elmenjek, de persze semmi nem volt benne, amit megettem volna. Ha más lett volna, azt se, de teljesen mindegy volt, én leginkább csak néztem ki magamból, és azon gondolkoztam, hogy vegyek-e egy jegyet, pakoljak-e össze, és heló világ.
Felöltöztem, és egyáltalán nem hűen magamhoz rózsaszín felsőt találtam felvenni. Nem érdekelt, hogy mennyire nem én vagyok, úgy is ezt éreztem. Több céllal indultam el. Elsőként, valami olyat venni, amit ha nagy nehezen is, de azért magamba tudok erőltetni. Másodszor pedig megálmodni, mégis mit csináljak. Mert ha megyek, szólnom kell Kristófnak.
Arra jutottam még a fő utcán sétálva, hogy a süti az minden időben süti, tehát a cukrászdát megcéloztam, és a legelső a pultban kiszúrt tortaszeletekből bevásároltam. Mind most nem fog elfogyni, ebben biztos vagyok, de lesz tartalék.
Időm lenne, minta tenger, de én mégis inkább kültéren fogyasztom, akármi is legyen az, így a térig sétálok ki, ami nekem minden szempontból tökéletes. Innen nyugodtan figyelhetem az embereket, akik bár nem ismernek, tudják, hogy én valahonnan mindig imádok nézelődni. Lévén ők rengetegszer láthatnak.
A legfelső szelet csokitortát veszem ki a táskából, szalvétát halászok elő hozzá, és eszem is. Két falatig jutok, amikor visszatér a hányinger, de az eddiginél sokkal keményebben. A pillanatnyi inger leküzdése után úgy döntök, hogy inkább gyorsan elrakom a süteményt, és hazamegyek, mert így sok mindent nem tudok csinálni. Hirtelen léptek, gyors mozdulatok, ami most nem lenne ajánlatos, de haza akarok menni, minél előbb.
Aztán, mintha az egész világ ellenem lenne ma, valakinek vagy neki megyek, vagy ő jön nekem, mindenesetre meglök, és egy felettébb jó kérdés, hogy visza tudom-e tartani, mert nagyon nem akarom lehányni. Mindesetre az arckifejezésemen, ha tud a pillanat törtrésze alatt következtetni, akkor láthatja, hogy ez most egy olyan pillanat, amikor mindenkitől távol kellene lennem. Azaz nekik tőlem, az ő érdekükben.

Lilla
ruha

Mostanában éppen eleget mászkálok azt hiszem, néhány emberen kívül senki sem tudná biztosan megmondani, hogy éppen hol találnak meg. Apámnál voltam, hazanéztem Pestre, bár az igazat megvallva, csak szükségem volt néhány otthoni cuccomra, meg anyagi támogatásra, és én ott biztosra megkapom, ami kell nekem. Onnan vissza kellett jönnöm, mert munkám van, és beszélnem kellett Kristóffal, hogy megint nem leszek, az a napom pedig azzal telt, hogy mint ilyenkor, pár napra előkészítek neki mindent. Akkor Liverpoolba mentem, már napok óta azon voltam, csak sose vitt rá a lélek. Sokat gondolkoztam is ezen, hogy nem csinálhatok mindig mindent csak úgy, ahogy éppen akarok. Jobb lenne, ha nem kötne sehova semmi, ha nem lenne semmi dolgom, csak élni.
Így viszont 4 nap után Leandrótól is el kellett válnom, de nemsokára már ő is jön vissza, addig meg kibírom. Erős vagyok én, kibírtam nélküle éveket. Az mondjuk egy más történet volt, de akkor is ez tartja bennem a lelket, ha nincs itt.
Akkor sem tudok viszont a lakásban maradni, nekem az kihalt egyedül, és mivel egészen nyárias idő van, így egy séta mindig belefér. Konkrét cél nélkül indulok el, mint mindig, de ugyanazon az útvonalon megyek, mint mindig. Látom is pár hozzám hasonlóan majdnem minden nap erre járkáló ember tekintetén, hogy észreveszik, eddig nem voltam itt, most megint.  
Most viszont olyan helyre szeretnék menni, ahol még nem jártam. Ilyen is van a faluban, mert ami nem érdekelt, azt megmondom őszintén, el is kerültem. Imádom a kihalt helyeket, ahol lehet gondolkodni, csak ettől elszoktam, amíg pörgés volt az élet.
A könyvesboltot célzom meg, mert ha szerencsém van, itt rengeteg időt is eltölthetek, és aztán nem mondhatom, hogy nem csináltam egész nap semmit. Nem tudom, hol kezdhetnék neki, hogy mégis mit keresek, mert semmit. Majd az, amit meg kell találnom, az megtalál engem, ez mindig így szokott történni. A falat is beborító könyvespolc sorok felé indulok, és csak könyveket látok mindenhol, ami egy picit elbizonytalanít, de akkor is határozottan tekintek végig rajtuk, hátha a fejemre esik egy, vagy valami, egy kis Isteni szikra.. akármi.

Rui
ruci

Arra kellett rájönnöm hazaérve, hogy sehol semmi ital. Elfogyott, és mondjuk nálunk ez a természetes, bár ha Lean nincs itthon nekem eszembe se jut pótolni ezt az alapvető szükségletet. Magától értetődött mindig, hogy van, de ha nincs, az ellen tenni kell. Na ezért mentem le a csárdába, csak aztán ottmaradtam, mert társaságra találtam. Bizony, én magam, aki még csak nem is egy olyan alkat, hogy mindenáron valaki mellett akarjon lenni. Viszont ha már így alakult, ennek még örülök is, mert spanyol fiúra leltem, meg még Levitás is. Igaz, ez nekem sokat már nem tesz, mert a tanulást befejeztem, amiért áldom is néha az eget, legalább már ez nem köt ide.
Még eszemben van a második kör vodka után is, hogy valamit vennem kell, mert ha most talán nem is lesz rá szükségem, később akkor is magamat szidnám, hogy elfelejtettem, és megint le kell jönnöm, azonban annyira ez nem érdekel ebben a pillanatban. Ha beugrik majd még, akkor jó, ha nem, akkor meg.. ez van.
- Alegria Martinez. A tiéd?
Egyértelműsítésre sem szorult volna a kérdés, de értékelve van, hogy megszenvedett azért a szóért, a kézcsókot pedig egy magabiztos félmosollyal jutalmazom.
Aztán lefoglal az érkező harmadik kör, és csak mosolygok az azt követő rendelésen. Nem tudom miért lettem én ilyen, de ahogy a vodkát, úgy a tequilát is szeretem, az átlagtól eltérően.
Az előttem lévő italalt is úgy vagyok, hogy nem kell kísérő, és imádom benne, amit mások utálnak. Szóval kezembe veszem, a velem szembe ülő felé emelem, vigyorgok még egyet aztán húzóra. Ahogy a nyelőcsövemen halad lefelé az égő érzés még arcom eltorzul egy cseppet, de tényleg alig, mert ez még nem az a mennyiség, ahol úgy iszom, mint a vizet. Bár még azt is elérhetjük, mert most biztos nem fogom azt mondani, hogy köszi, többet nem kérek. Éreztem már ma, hogy erre lesz szükségem, és hoppá.

McKenzie

Nem is tudom miért hittem azt, hogy ha egyszer már rosszul vagyok, akkor majd a gyógyszereim és a lepihenés nélkül ki fogom bírni. Persze, ez nekem már az élet velejárója, csak általában már kevésszer jön elő, és akkor is tudom kezelni, az említett módon, bár nekem most ez a mód nem jött be. Én meg az a fene nagy önbizalmam. Mert csak bíznom kell magamban, hát persze, ha így működnének a dolgaim, akkor nem ide jutottam volna.
De én elindultam, és a süti ki is hozta belőlem, ami azért már arra sarkall, hogy hazamenjek, ez azonban nem jön össze. Egy lány állja az utam, de ezzel nem is foglalkozok jelen pillanatban, csak azzal, hogy úrrá legyek még egy ingeren, mert ha teliberókáznám, annak nem örülne ő sem, de azért én sem.
Még azért kérnék bocsánatot, de inkább csak csendben figyelek a mozgásomra tovább, és engedem neki, hogy csuklómat fogva visszakísérjen a padig. Furcsa, hogy valaki képes foglalkozni velem, úgy hogy azt se tudja ki vagyok, és azért ennyire biztos nem lettem volna képes. Bár igen, mindenkinek vannak problémái, nekem is van, és lehet, hogy ha nekem jött volna valaki így, elátkozom, és még el is küldöm melegebb éghajlatra, úgy, hogy nem is tudom mi van mögötte.
Figyelem mit mond, és próbálom is úgy csinálni abban a sorrendben, először lehajolok, de előbb még veszek egy mély levegőt, hogy ez sikerüljön. Nem vagyok én abban biztos, hogy ennyire le kellene hajolnom, de hát egészen majdnem a térdeimig, ha már egyszer azt mondta. Meg sem fordul a fejemben rossz, ha már segít most, el is felejtek kétkedni benne.
Lassan szívom be a levegőt, lehunyom a szemem, tartom bent egy picit, és ugyanolyan lassan fújom ki a számon. Próbálok nem érezni semmi illatot. Megismétlem még egyszer, aztán nem is veszek levegőt pár másodpercig, hanem próbálom érezni a változást, vagy érezni, hogy semmi sem változott. Utóbbit sikerült, és csinálom ezért újból.
Amikor már nem tör rám semmi szépen lassan próbálok felülni, ugyanazzal lassú ki-belégzéssel. A lány felé fordulok és egy halvány mosoly ül ki arcomra.
- Köszönöm! Valamivel már jobb!
Ami azért tényleg haladás, és szerintem csak átmeneti állapot lehet, mert azért nekem be kell vennem a gyógyszereimet erre, viszont azt jó tudni, hogy ha hirtelen jön legközelebb a rosszullét, ezzel talán tudok segíteni magamon.
- És bocsi, hogy neked mentem, nem igazán figyeltem.
Remélem megérti, hogy egyáltalán nem érdekelt hozzám képest ki merre van, csak haza akartam jutni még egy-két perccel ezelőtt. Bár nem mintha ez sokat változott volna, csak először most nem erre gondolok.

Kevin
ruha