37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Regina H. Swan összes RPG hozzászólása (2 darab)

Oldalak: [1] Le
Regina H. Swan
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 23. 19:13 Ugrás a poszthoz

Reviczky Kornél

Üdv az új otthonomban!
Ezen csatakiáltás után vettem birtokomban a klubhelységet, majd hagytam is el a lehető legrövidebb időn belül, mikor tudatosult bennem, hogy egy rakás másik lánnyal kell osztoznom a szobámon. Nem mintha ezzel nem lettem volna tisztába, mármint hogy nem én vagyok az egyetlen ezen a világon, de azért reménykedtem benne, hogy két-három főnél nem többel kell osztozkodnom. Nem vagyok hozzászokva, sohasem kellett ilyesmire vetemednem, elvégre egyke vagyok. A szüleim imádnak, mindent megadnak nekem és mindent megtesznek, csak hogy jól érezzem magamat.
Általában. Persze előfordult már számtalanszor, hogy belekényszerítettek egy-egy helyzetbe, mert szerintük én ezt akarom. Ha pedig mégsem így lenne, akkor ezt fogom akarni záros határidőn belül, csak én magam még nem jöttem rá. Mert bizonyos dolgok kellenek ahhoz, hogy az ember kezében valódi hatalom lehessen.
Mert számukra ez jelent szinte mindent a világon, a hatalom. Néha úgy érzem, egymást sem szeretik igazán, csak fontos szerepet játszott céljaik elérésében a házasságuk, valamint egy lehetőleg szép, okos és mindenekfelett álló lánygyermek. De hát, az életem tökéletes, nem panaszkodhatom, igaz?
Kiszabadulásom alkalmából tettem egy kört a faluban, majd az utam konkrétan a stéghez vezetett. Nem azért, mert annyira elmélkedni akartam bizonyos dolgokon, sokkal inkább távol akartam lenni a többi embertől és ez a helyszín valamilyen furcsa okból kifolyólag megfelelőnek tűnt. Még tanultam a beilleszkedést… vagy valami ilyesmit, elvégre, mint ahogy már említettem, sohasem volt rá szükségem.

Ruha
Regina H. Swan
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 23. 22:44 Ugrás a poszthoz

Kornél

Mint ahogyan azt már említettem is kifejezetten antiszociális vagyok, hála a szüleimnek, akik tulajdonképpen egy burokba zárva neveltek fel –már ha buroknak nevezhetünk egy többszintes család kastélyt London külvárosában és egy hatalmas belvárosi lakást. Nem, természetesen az illem a véremben volt és soha sem mentem fejjel a falnak, elvégre mi értelme lenne támadni, ha egyszer magunk mellé is állíthatjuk az embereket, azután, mikor szükségünk van rá, igénybe vehetjük őket. Azt hiszem, ezt kihasználásnak neveznék a legtöbben, de én inkább túlélési stratégiaként szeretek gondolni rá.
Nem hallottam, hogy a fiú közeledik és amikor megszólalt elég nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem egy első évessel hozott össze a sors. Lassan fordultam meg és végigfuttattam rajta a tekintetemet. Nem szerettem, amikor becézgetnek, pláne nem, ha ennyire közvetlenül teszik, mint ő is. A régi iskolámban páran megpróbálták mind a Reginának, mind pedig a Helenának megtalálni a legtökéletesebb alakváltozatát, de végül felhagytak a próbálkozással.
-Nem szeretem a kastélyokat. –rántottam meg nemtörődöm stílusban a vállamat.
A fiú jóval magasabb volt nálam, gyakorlatilag fel kellett rá néznem,ez pedig cseppet feszélyezett, de végül úgy döntöttem, hogy nem teszem fel a háromévesek tipikus kérdését: Te óriás vagy? Nem számítottam kifejezetten alacsonynak, de tény, hogy nőhettem volna még egy pár centit. Mondjuk olyan hatot… legalább.
-Egyébként is, tetszik itt. –fordítottam ismételten hátat a fiúnak, hogy a korlátnak dőlhessek, de azért a szemem sarkából szemmel tartottam őt. –Mégis mi bajom eshetne?
Eszem ágában sem volt bemutatkozni, elvégre mégiscsak férfi dolog kezdeményezni, nem igaz? Nem tudtam, mit várhatok ettől a helytől, de abban szinte teljesen biztos voltam, hogy a szokások itt is szinte ugyanazok lehetnek, mint  „odakint”.
Utoljára módosította:Regina H. Swan, 2014. január 23. 22:45
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Regina H. Swan összes RPG hozzászólása (2 darab)

Oldalak: [1] Fel