Reviczky Kornél
Üdv az új otthonomban!
Ezen csatakiáltás után vettem birtokomban a klubhelységet, majd hagytam is el a lehető legrövidebb időn belül, mikor tudatosult bennem, hogy egy rakás másik lánnyal kell osztoznom a szobámon. Nem mintha ezzel nem lettem volna tisztába, mármint hogy nem én vagyok az egyetlen ezen a világon, de azért reménykedtem benne, hogy két-három főnél nem többel kell osztozkodnom. Nem vagyok hozzászokva, sohasem kellett ilyesmire vetemednem, elvégre egyke vagyok. A szüleim imádnak, mindent megadnak nekem és mindent megtesznek, csak hogy jól érezzem magamat.
Általában. Persze előfordult már számtalanszor, hogy belekényszerítettek egy-egy helyzetbe, mert szerintük én ezt akarom. Ha pedig mégsem így lenne, akkor ezt fogom akarni záros határidőn belül, csak én magam még nem jöttem rá. Mert bizonyos dolgok kellenek ahhoz, hogy az ember kezében valódi hatalom lehessen.
Mert számukra ez jelent szinte mindent a világon, a hatalom. Néha úgy érzem, egymást sem szeretik igazán, csak fontos szerepet játszott céljaik elérésében a házasságuk, valamint egy lehetőleg szép, okos és mindenekfelett álló lánygyermek. De hát, az életem tökéletes, nem panaszkodhatom, igaz?
Kiszabadulásom alkalmából tettem egy kört a faluban, majd az utam konkrétan a stéghez vezetett. Nem azért, mert annyira elmélkedni akartam bizonyos dolgokon, sokkal inkább távol akartam lenni a többi embertől és ez a helyszín valamilyen furcsa okból kifolyólag megfelelőnek tűnt. Még tanultam a beilleszkedést… vagy valami ilyesmit, elvégre, mint ahogy már említettem, sohasem volt rá szükségem.
Ruha