Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Állia

Kezdődik. Amikor beléptem az ajtón, már akkor tudtam, hogy nekem ez a hely nagyon fog tetszeni. Olyan, mint egy nagy labirintus könyvekkel tele polcokból építve. Igazából ma arra kellene használnom az időt, amit kint tölthetek a faluban, hogy keresek valami ajándékot anyunak, de sokkal jobb ötleteim támadnak hirtelen. Nincs itt Misi, hogy megpróbáljon meggyőzni arról, hogy ez talán mégsem annyira szórakoztató, mint gondolom. Olyan csendben csukom be magam mögött az ajtót, amennyire csak tudom. Szerencsére nem nyikorog, pedig amilyen öregnek tűnik, már attól féltem, hogy itt lebukom. Szétnézek, majd lábujjhegyen osonva kezdek araszolni egyik polctól a másikig. Pont olyan, mint valami titkos ügynökös film, bár itt nem lesz olyan lézersugaras akadály. Vagy lehet? Áh, könyvesboltban nem hiszem, hogy lenne. Tárolhatnak itt valami ritkaságot? Egész vicces lenne, ha én most átmászkálnék itt mindenféle akadályokon, aztán ellopnám a nagy kincset. Mint Eugén az Aranyhajban a koronát az őr mellől. Fülig szalad a szám, ahogy felidéződik előttem az egész jelenet, amint Flynn Rider egy kötélen himbálózva ráköszön a katonára, majd eltűnik a koronával. Nem unatkoznék úgy én sem. A tanulás olyan kimerítő, és unalmas dolog tud lenni, ahogy az is, hogy mindig jónak kell lenni. Szerintem a rossz is lehet jó, csak erre mindig az a válasz, hogy ez lehetetlen, hiába magyarázom, hogy de én szeretem, és akkor jó. Fuh, eddig nem botlottam bele senkibe sem, egész jó vagyok. Még egyszer alaposan körülnézek, nincs-e itt mégis valaki, akit nem vettem észre, aztán megszabadulok a kabátomtól, és nekilátok a munkának. A legközelebbi polcról leveszek egy adag könyvet, majd lerakom a földre, pontosan oda, ahol a két polc egymással szemben véget ér és gyakorlatilag egy kisebb keresztútba fut bele az út közöttük. Igen, bizony zsákutcát akarok építeni, rakosgatva egymásra a vastagabb könyveket, amiket találok, mintha téglák lennének. Már jó tíz centis a falam, amikor mintha lépteket hallanék. A polchoz lapulva araszolok odébb a kabátomat sem felejtve el, egészen a másik sorig, mintha nem is jártam volna ott, ahol a falat építeni kezdtem az imént. Még egy könyvet is leveszek a polcról, kinyitom, mintha érdekelne, aztán a következő pillanatban leülök a földre, hátamat a polcnak vetve, és el is felejtem, minek kezdtem neki az imént. Valaki áteshet a könyveket, ha nem néz a lába elé, de engem most sokkal jobban érdekel ez a könyv. Mozgóképek vannak benne, amik még szürkében is gyönyörűnek tűnnek. Megpróbálom elképzelni a színeiket... és uuuh, ebben csobog a patak, meg hallom a szelet is, és susognak fák levelei. Vajon Misinek is tetszene?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Téli kirándulás, Bécs.

Hogy lehet ilyen embertelenül korán kelni? Alig bírtam kinyitni a szemem, folyton leragadni akart, bár az este meg elaludni nem tudtam, ha jól emlékszem. Még a bátyámat is homályosan láttam, amikor megbökdösött ébresztésként, és a másik oldalamra is fordultam volna, ha nem azt mutatja, amit. Kirándulás. A szemdörzsölés nem sokat segített az ébredésben, még a nyújtózkodás sem igazán vagy a hideg víz, amit nemsokkal később az arcomba locsoltam, még most is ásítozva ácsorgok itt, kint a hidegben a Minisztériumnál, és állva szeretnék aludni Misi vállának döntve a fejemet, ameddig hagyja. Nem alvás ez, csak pihentetem a szemem, közben viszont hallok ám mindent, ami körülöttünk történik, azt is, hogy megérkezik Đominic meg a többiek. Jobb kezem a szám elé tartva ásítok egy nagyot, miután megdörzsöltem a szemem, majd a hátizsákom füleibe kapaszkodva indulok útnak Misi mellett. Beérve a kandallóhoz annyira sikerül elkalandozni, hogy a reggeli említésére kapom fel csupán a fejem, azt is azért, mert érzem, ahogy morogni kezd a gyomrom. Abban a nagy rohanásban, amit én ébredés után véghezvittem, még arra sem volt időm, hogy a csokikészletem maradékát megdézsmáljam, bepakolni meg elfelejtettem bármiféle édességet. Az unokabátyánkat követve hamarosan azonban már a szálláson találom magam, és ha jól emlékszem, akkor ez most Bécs lesz.
- Olyan éhes vagyok, fel tudnék falni vagy két tábla csokit meg legalább egy csomag mindenízű drazsét még mellé. Te is?- jelelem a bátyámnak a magunk közös nyelvén, amihez már nem elég csak a jelbeszédet ismerni, bár bizonyára még azt sem ismeri mindenki azok közül, akik ma itt vannak.  Leveszem a sapkám, és szétnézek a teremben, ahová érkeztünk. Fél füllel hallom ugyan azt, amit a lány mond, de annyira nem figyelek, mint talán kellene, mert biztos vagyok benne, hogy Đominic úgysem hagyja, hogy bármit is csináljunk, amit nem kellene, főleg, hogy vele fogunk egy szobában aludni. Kicsit reméltem, hogy majd hagyják, hogy a nagyokkal legyünk, de jobb így. Még a végén csak baj lenne abból is. Jövőre talán majd lehet róla szó, ha a Mágustanodába fogunk járni, azt írták anyuék, de most maradjunk csak felügyelet alatt. Alig várom, hogy felérjünk a szobába, letehessem a csomagom és kapjunk végre reggelit. Már egész türelmetlenül toporgok, egyik lábamról a másikra állva, amikor végre elindulunk. Amint kitárul az ajtó, már szinte ugrándozva teszem meg azt a pár lépést, ami a szoba közepéig megtehető, és körbefordulok.
- Ez nagyon szép. - jelentem ki azonnal, fülig szaladó szájjal, majd máris a bátyámhoz fordulok. - Neked is tetszik? - kérdezem tőle, és ha már befejeztem a mutogatást, ledobom a táskám, kigombolom a kabátom, ott landol a szoba közepén a táskán és a legközelebbi, sok virágos párnával telerakott ágyra dőlök háttal, kitárt karokkal.
- Wahooo.- hangot adok a lelkesedésemnek, miközben az ágy kicsit visszadob, aztán újra landolok rajta. Szuper ez a hely. Pillanatokon belül aztán mégis felkelek és összeszedem a táskám, meg a kabátom.
- Melyik ágyon is fogunk aludni Misivel? - kérdezem, közben a kabátomnak keresek egy helyet a legközelebbi elérhető karfán, és kotorászni kezdek a táskámban. Most jövök csak rá, hogy tényleg elfelejtettem bepakolni bármiféle csokit, azt is, amit Đominicnak szántam. Hatalmas szemekkel pislogva bámulok rá.
- Elfelejtettem a csokidat, pedig már betegszobára be akartam vinni, csak nem engedtek el, mert a múltkor behúztam a... szóval, tudod... hogy vagy? Ugye már minden rendben? - kérdezősködöm, miután leteszem a táskát, és közelebb is megyek egy kicsit az unokabátyámhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Állia

Ez a könyvesbolt mintha egy teljesen más világ lenne, mint az, ami az ajtón kívül rekedt. Igazából más is, mert egy nagy-nagy könyvgalaxis, ahol a végtelenül sok könyv közül időnként egy-egy még el is tűnik, aztán pedig megjelennek mások; meg olyan, mint egy csodaország, amelynek minden zugában rejlik valami különleges. Az az első gondolatom, amint beteszem a lábam, hogy itt ma szórakozom egy kicsit. Anyu mindig azt mondogatja nekem, hogy csak olyat csináljak, amitől másnak nem lesz rossz, de szerintem ettől aztán senkinek sem lesz az. Csak átrendezem kicsit a terepet, alkotva egy-két zsákutcát. Neki is látok lelkesen az első fal felépítésének, és mivel alapos munkát akarok végezni és olyan akadályt építeni a két polc közé, ami valamivel tartósabb, mintha csak egymás mellé állítanék egy két magasabb, de könnyen felboruló könyvtornyot, igazán lassan haladok. Közben még arra is figyelnem kell, hogy azért rajta se kapjanak, mert nem akarom büntetésben végezni véletlenül sem csak azért, mert valaki nem érti, milyen szórakoztató is ez. Iglut is lehetne építeni könyvekből és elbújni benne, na meg a múltkor otthon láttam a tévében karácsonyfát belőle. Nem értem, mitől kolesz-változat, egyáltalán mi is az pontosan, de olyan jól nézett ki, lehet, hogy majd idén kikönyörgöm anyunál, hogy olyat csináljunk, csereklyét nem fog hullatni legalább. Közben már legalább tíz centi megvan a nagy könyvfalból, ha nem több, amikor mintha lépéseket hallanék, így átmenekülök gyorsan a másik sorba, mintha semmi közöm nem lenne a túloldalon kialakult furcsaságokhoz és kinyitok egy könyvet is. Talán vissza is mennék, ha nem lenne annyira érdekes az a kötet, amibe belebotlottam. Elmélyülten lapozgatom, amikor valaki köszön. Vajon ez nekem szólt? Elég közel hangzott el, válasz meg nincs rá. A képet bámulva magam előtt fülelek, majd felnézek végre és magamra mutatok, kérdőn emelve meg a szemöldököm. Ez gyakorlatilag annyit jelent a jelbeszédben, hogy én, nagy kérdőjellel ugye a végén, de most esik csak le, hogy hát én hallottam a hangot, akkor meg miért is próbálok itt jelekkel kommunikálni?
- Öh... bocs. Szia. Nem látok mást errefelé, szóval kezdem elhinni, hogy nekem köszöntél. - következtetek, olyan okos képet igyekezve vágni mindehhez, mintha legalábbis Sherlock lennék és most oldottam volna meg egy gyilkossági ügyet. Becsukom a könyvet és feltápászkodom, és hónom alá szorítva a könyvet leporolom először is a nadrágom.
- Zsombi vagyok. Na és mi jót találtál? Melyik részen is vagyunk? Andersen... Bogár Bárd... Grimm... mesekönyvek. Nem is figyeltem arra, hogy ilyen szépen sorba vannak téve. Te szereted a meséket? - kérdezem, közben meg éppen végighúzom az ujjam az egyik Grimm-köteten. Nagyon szeretem azt a könyvet, annyi érdekes mese van benne. A kiadás is szépnek tűnik, réginek, de most nem veszek magamnak ajándékot, nem azért jöttem, meg aztán egyszer már megvan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Téli kirándulás, Lethifalva.

Az este leszögeztük Bátyussal, hogy Bécs egy nagyon szép város tele csodás épületekkel, de most mégis a legjobb az adventi vásár volt benne. Annyi édességet egy helyen még a cukorkaboltban sem láttam Bogolyfalván, amennyi itt volt, és bár a színekről nem tudom állítani, de ízben mindenféle választék akadt. Egy részüket végig is kóstoltam, aminek az lett az eredménye, hogy fél éjszaka fájt a hasam. Mondanám, hogy soha többé nem eszek meg ennyi édességet, de úgyis tudja mindenki, legfőképpen Misi, hogy ez tőlem olyan ígéret lenne, amit nem tudnék megtartani, és én nem szeretem nem megtartani, amit mondok, abban az esetben, hogyha azt Misinek mondom vagy anyuéknak. Nagyon lassan múlt csak el, de ma reggel megint túl álmosan sikerült ébredni emiatt, hiszen nem aludtam valami rengeteget az éjszaka, de majd ha megérkezünk a másik helyre, pótolom, ha rajtam múlik. Kávét hiába is kérnék, úgyis azt mondják, kicsi vagyok én még hozzá, ráérek. Nem is vagyok kicsi, elmúltam tizenhárom, de inkább nem fogok hisztizni ilyenért, mert éppen elég az is Đominicnak, hogy nincs jól ama hírhedt kviddicsmérkőzés eredményeként. Olyan kár, hogy nem láttam, pedig a nagy sárkányok állítólag csuda vadak voltak. Vajon mit szólnának a többiek, ha tudnák, hogy én is olyan zöld akarok lenni, akitől majd félnek? Olyan soknak tűnik még az az idő, amíg befejezem ezt az évet, és eloszt majd a süveg, pedig most a kirándulás napjai meg gyorsan telnek, túl gyorsan és főleg azok a percek, amíg folyamatosan ásítozva kimászok az ágyból. Misi már biztos kész van és arra vár, hogy induljunk, én meg még csak most kezdek szedelőzködni. Jó, hogy az este rávett a pakolásra. Nem is tudom, mihez kezdenék sokszor nélküle, akármilyen idegesítő is tud lenni, amikor noszogat, de mégiscsak ő a lelkiismeretem. Összeszedem magam, eljutok a fürdőig is, felöltözöm, majd vállamra veszem a táskát és mehetünk. Jetifalva, Lethifalva, mit tudom én, mi a következő állomás pontos neve, az a fő, hogy hó lesz ott meg sízni lehet. Egyszer azért inkább látnék még egy ágyat pillanatnyilag, csak jussunk el addig. Az utazás most sem telik sok időbe, megérkezésünk után nem sokkal pedig kiderül, hogy a szobabeosztás nem változott, úgyhogy már húzom is magam után Misit a csuklóját elkapva, és megyek Amira meg Đominic után. Beérve a szobába megint sikerült eltátani a szám, és meg is akad a szemem a lenti ágyon. Hatalmas, és mennyi párna van rajta, és még csak nem is esnék nagyot, ha netán rosszat álmodom, és túlságosan forgolódom. Azt be nem vallanám, hogy a magassággal sem vagyok mostanában különösebben jóban, mióta a fára mászás eredménye az lett a nyáron, hogy fennakadtam, és apunak kellett segíteni lejönni, inkább nem akarok most létrán mászkálni fel meg le, még ha nem is ugyanaz.
- Aludjunk lent. - fordulok a bátyám felé mutogatva, és ez most nem annyira kérdés részemről, hanem sokkal inkább javaslat, noha a szemöldökömet csak megemelem kérdőn. Egyelőre a földre pakolom a táskám, bár nem a szoba közepére kivételesen, megszabadulok a kabátomtól, meg a cipőmtől is, és máris kirepült a szememből az álom. Várok azért legalább egy bólintást a részéről, csak utána szólalok meg.
- Lehet lent? Legalább nem kell attól félni, hogy nagyot esnék, ha esek. Bár inkább nem esnék, csak ha sokat forgolódom, lehet... vagy lehet, hogy lerúgom álmomban Misit. Hm? - nagyon szépen próbálok nézni a mondandóm mellé és meggyőzően. Amíg a válaszra várok, addig is elnézem a párnákat. Melyikre is kéne lecsapnom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Merő véletlenből olyan könyvre bukkanok rá, aminek köszönhetően elfelejtem, minek is kezdtem neki az előbb, közben meg el is pakolja valaki a tervezett fal kezdeményeit, de ez már nem különösebben érdekel. Sokkal jobban foglalkoztat ez a könyv, és az a gondolat, hogy azt hiszem, megtaláltam a tökéletes ajándékot a bátyámnak, azaz inkább a másik részét, mert az édességet már beszereztem és igyekszem tartani magam ahhoz, hogy nem is dézsmálom meg. Szinte megbabonáz ez a könyv, pontosabban a képei a bűnösek azt illetően, hogy itt ülök a földön, elfeledkezve az egész világról, mert annyira elképesztően valósághűek és én még csak nem is látom a színeket. Azt az egyet sajnálom, hogy Misi meg a háttérzajokat nem fogja hallani, de azt hiszem, majd megoldjuk valahogy. Mesélek neki róluk, és ő cserébe mesélhet nekem a színekről. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki, de még mielőtt megvenném, csak átlapoznám egyszer. Nem szeretném, ha véletlenül is lenne benne hiányzó vagy megrongált lap, fölösleges firkálmány, még ha ez egy könyvesbolt is, ahol az ilyesmi nem igazán valószínű. Csak akkor hagyom abba az alapos nézelődést, amikor rám köszön valaki, és hirtelenjében nem megszólalok, hanem jelelni kezdek rutinból, amíg le nem esik, hogy beszéltek hozzám. Nem figyeltem, ki jár erre, ki nem, csak most tűnik fel, hogy egyedül én vagyok itt, akinek köszönhetett, hát visszaköszönök, be is mutatkozom, majd hamarosan rábólogatok a meglátására, miután felmérem a polcok tartalmát. Bizony, ez a meserészleg. A miértre csak a vállamat tudom megvonogatni. Fogalmam sincs hirtelen, miért kérdeztem, azt hiszem, ez is csak amolyan társalgásfenntartónak szánt kérdés akart lenni.
- Csak úgy kérdeztem, bár ha nem csak erre tévedtél, akkor meg végül is egyértelmű. Na és van kedvenced is? - próbálok érdeklődni tovább. A kérdésre először nagyot nézek, majd miután lehajol egy kötetért és felveszi, megkönnyebbülten fújom ki az imént vett levegőt és elmosolyodom.
- Azt persze, mármint viheted nyugodtan, sőt az összes többit is, én csak ezt az egyet fogom elvinni. - jelentem ki, majd hirtelen mégis gondolok egyet. Vajon a színek tényleg olyan szépek, mint ahogy azt elképzeltem? Remélem, hogy igen, de ha már itt van, miért ne kérdezhetném meg. Nagyobb az esélye annak, hogy látja őket, mint annak, hogy nem.
- Figyelj csak... ezt a könyvet ajándékba szánom a bátyámnak. Szerinted is szépek benne a képek? - kérdezem végül, mert azért nem feltétlen akarom azt is közölni, hogy úgy egyébként fogalmam sincs, mi milyen színű, nem kell ám azt mindenkinek tudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Zsófi
Ma végre bocsánatot fogok kérni Zsófitól, és azt is eldöntöttem, hogy nem keverem bele ebbe a bátyámat. Lehet, hogy egyszerűbb lenne azt mondani, hogy most is azért kerültem bajba, mert őt védtem, de nem fogom. Ha kell, még azt is elmondom, hogy nem látok színeket, bár reménykedem benne, hogy enélkül is meg tudom magyarázni az egészet, ugyanis ez olyasmi, amit igyekszem minél nagyobb titokban tartani. Akárcsak az árnyakat. Amint letudtam a tanulást mára, Ádi segítségével beszerzek egy szál szivárványszínű rózsát, tűzliliomot ugyanis lehetetlennek bizonyult ebben az időben találni, hiába kerestem, és hiába tudom, hogy az Zsófi kedvence, még csak a csokit kell elvennem, amit neki szántam, aztán irány az iskola. Hazaérve azonban meglepetésként ér, hogy eltűnt a teljes csokikészletem. Talán Ádit is elővenném, ha nem tudnám, hogy nem akkora rajongója az édességeknek, mint én, így inkább más tettes után indulnék, amikor egy kissé kába bagolyba ütközöm a folyosón. Ez a lökött tollas is most kellett az utamba tévedjen. Néhány tolla a földre hull, ahogy elkapom, mielőtt ő is földet érne, majd mérgemben már majdnem elhajítom, amikor megakad a szemem a levél címzésén. A fenébe, szerencsétlen tollcsomó engem próbált megtalálni ezek szerint. Szusszantok egy nagyot, megszabadítom a levéltől, aztán csak útjára engedem. Már azt hittem, valami jó hír, de Zsófi... tudhattam volna, hogy ő nyúlta le a csokit, végülis ki más tud még a készleteimről? Ökölbe szorul a kezem, a rózsát most csakazértse fogja megkapni, azt hiszem, annál jobban haragszom éppen. Ideges vagyok, nagyon ideges, szinte szaladok ki az épületből, de előtte muszáj megállnom elgondolkodni. Fogalmam sincs, hogy merre lehet. Muszáj végignéznem minden lehetséges helyet, de fogalmam sincs, hol kezdjem. A játszótér jó pontnak tűnik, de nem találom ott, hiába nézem át minden részét, otthon sincs, az anyukája azt mondja, a főtéren szintén, a temető mellett csak véletlenül haladok el útban a tó felé, de a padon ülő lány talán láthatta, ha elég régóta ül itt. Vagy nézzem meg a kísértetházat? Inkább megkérdezem, nem járt-e erre egy lány... és az egyetlen adat, amit meg tudok adni róla, a magassága, meg az, hogy sötét a haja. Ccch, azt se tudom, barna-e vagy fekete, esetleg vörös. Jó lesz ez. Közben azért közelebb megyek, azt fogalmazgatva, hogy hogyan is írjam le Zsófit, majd odaérve megköszörülöm a torkam, és megszólalok. Igazából Zsófi is lehetne, úgyse ismerem fel, amíg nem látom az arcát, és igyekszem nem is menni túl közel, végtére is, ha már az iskola diákja, holmi szíves vendégváró átkok ellen nem tudom én megvédeni magam.
—Szia. Ne haragudj, nem láttál erre egy köbö nálam pár centivel alacsonyabb lányt? Sötét haja van... ésööö... – inkább bámulok a cipőm orrára, mint rá, egyelőre, mert tényleg fogalmam sincs, hogy mit is mondjak el. Azt vicces lenne közölni, hogy különböző szürke színű ruhákat hord, vagy ilyesmit, úgyhogy egyelőre keresem a szavakat, és bár a cipőm orra nem segít ebben, jobb, mintha valami arckifejezésre szólnék be, és megint bajba kerülnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Zsófi

A tanításnak vége, de a napomnak még korántsem. Hogy véletlenül se unatkozzak otthon, valaki volt oly aranyos, hogy lenyúlja a csokikészletem, méghozzá - mint az hamarosan kiderül - Zsófi, akitől éppen bocsánatot kérni szándékoztam. Fogalmam sincs, hogy merre is rejtőzhetett el, így végig kell járnom az összes elképzelhető helyet, de a hosszúra nyúló séta nem akar egyelőre eredményt hozni. A temetőnél már inkább megkérdezem, nem látta-e errefelé a padon ücsörgő lány, talán megtudok valamit és mégsem kell lemennem fölöslegesen a tóig is. A kérdés feltevése során azonban akad problémám azonnal, hiszen, ami a színeket illeti, fogalmam sincs, hogyan is írjam le pontosan Zsófit, azon túl, hogy milyen magas. Nyelek egy nagyot, arra várva, hogy erre is kapok valami jó kis választ, vagy grimaszt, vagy bármit, közben meg összeszedni próbálok valami más, használható infót róla. Azt mégsem mondhatom például, hogy szereti a csokit, mert nem olyan adat, ami alapján valaki felismerné. A hangra azonban lefagyok, és kigyúl az arcom, ahogy végre az arcára pillantok. Ezt benéztem, nagyon benéztem. Valószínűleg rákvörösre váltott már az arcom, és csak hápogok mellé, szavakat keresgélve, hogy jobb legyen az egész. Kell egy nagyon nagy levegővétel, aztán leülök mellé, odébb tuszkolva kicsit, ha kell, kifújom a levegőt, és... nem sokat segít. El se tudom dönteni, hogy most a szégyen erősebb bennem, vagy a harag. Vagy talán pont a szégyen leplezése érdekében kellene a haragot kiengedni? Soha nem hagyom senkinek, hogy ilyennek lásson, de mégis Zsófiról van szó. El akartam mondani. Már eldöntöttem az este, hogy legalább neki tudnia kell, vagy ha nem is kell, de legalább jó lesz, ha ő tudja. Még egy nagy levegőt veszek, aztán felállok és megfogva a csuklóját, húzni kezdem magam után, ellenkezésnek nincs helye.
- Gyere. A csokit itt ne hagyd, mert közte van az is, amit neked szántam. Bocsánatkérésként. A múltkoriért... - a fogaim között szűröm ki a szavakat, miközben hosszú léptekkel haladok az előkészítő felé, kicsit talán jobban is szorítva a csuklóját, mint kellene. Nem biztos, hogy kellemes neki, de ha szól, talán engedek a szorításon. Vagy legalább meggondolom. Lassítani azonban nem áll szándékomban, a magyarázat meg várat magára. Az előkészítőben majd megtudja az egészet, addig azonban csendben maradva fújtatok még, és próbálok lenyelni mindenféle beszólást és fenyegetést, amit máskor másoknak gondolkodás nélkül odavetek, mert Zsófi mégiscsak Zsófi.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Ciki, de a temetőhöz érve észre se veszem, hogy megtaláltam, akit kerestem, ugyanis nem sikerült felismernem Zsófit, az egyetlen lányt, akivel tényleg sikerült összebarátkoznom. Ezt nem fogom tudni kimagyarázni most, legalábbis anélkül biztos nem, hogy ne mondanám el neki azt a részét a furcsa dolgaimnak, hogy nem látom a színeket. Első pillanatban majd' elsüllyednék szégyenemben, valószínű, hogy fülig is vörösödtem mellé, csak hogy igazán szép és jó legyen minden. Kell egy nagy levegővétel,de nem elég, hogy lenyugodjak, az jár a fejemben, hogy ezt gyorsan le akarom tudni, de talán mégsem a temető a legjobb hely erre. Nem a leglátogatottabb része a Bogolyfalvának, de mégis járnak erre emberek, és a titkaim nem olyan dolgok, amiket bárkinek is tudni kellene. Igaz, az előkészítőben is füle lehet a falnak, úgyhogy hiába indulok el magam után húzva szegény Zsófit, amikor megmakacsolja magát, ez s felötlik az agyamban és sóhajtva egyet inkább megállok, elengedem, majd azért mégis kérdőn bámulok rá egy pillanatra. Mikor lett olyan, mint a többi lány, aki folyton azzal menti fel magát minden alól, hogy lány mivoltára hivatkozik. Az előkészítőben még ilyesmiket nem mondott, hogy hogyan szokás egy lánnyal szemben viselkedni, vagy hogyan nem. Furcsa egy kissé nekem, de hátha mégis egyszer a régi Zsófi lesz, akit leginkább az érdekelte, hogy lehet rendszerezni és minél hamarabb elpusztítani a csokitartalékainkat.
- Bocs. Nem akartam. - mondom végül néhány pillanat után kitérve felé a két tenyerem, jelezve, hogy nem tehetek erről. Ez is olyan hirtelen felindulásból született cselekedet volt, amilyeneken nem gondolkodom, csak valami kiváltja őket, megteszem őket, aztán a következő pillanatban már a büntetést kapom miattuk az igazgatóiban. Állítólag valami dühkezelési izé, de nem érdekel különösebben a megnevezése, attól úgyse lesz jobb, ha nem vörös ködnek hívom a régi tanci szavaival élve, hanem valami nehezebben kimondhatónak. Mindegy, legalább bocsánatot kérek utána, őt tényleg nem akartam bántani. Követem inkább csendben, zsebeimbe mélyesztve a kezeimet, és megvonom a vállam a kérdésére.
- Mert nem tudom, mikor jön valaki, és nem akarom, hogy más is tudja, amit el akarok mondani neked. Vagyis akarom, nem akarom, muszáj... hogy érthetőbb legyen... hogy a múltkor miért kerültem bajba... meg miért... miért nem ismertelek meg.- mondom ki nagy levegőt véve, mert kicsit furán hangzik, és ezt a részét szégyellem is, jobb szeretném, ha nem így lett volna. Körülnézek, majd követem egészen a sírok közé, és nemsokára mellé ülök a földre törökülésben, és magam elé pislogok, mintha érdekes lenne a por és az a pár fűszál előttem.
- Nem látom a színeket. Egyet se... vagyis hát, nekem minden szürke meg fehér és fekete. Lehet egy furcsa kérdésem? Vagyis kettő lenne igazából. Elárulod nekem, hogy milyen színű a hajad meg a szemed? - kérdezem, a lehető leghalkabbra fogva a hangom, és csak a szemem sarkából merek rápillantani. Fogalmam sincs, hogy mit mond majd, hogyan reagál, mert igazából ezt így tényleg csak a bátyám tudja rólam, és segít mindenki mással elhitetni, hogy minden rendben velem. Zsófi az első, akinek elmondom, és nem tudom, mire számíthatnék, de mindjárt kiderül, azt hiszem. Legfeljebb itt hagy, annál rosszabb talán úgysem lesz.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

A csokitolvaj
magyarázkodás sokadik felvonásban.

Egyre idegesebb leszek, és ezzel együtt ő is. Szeretném elmagyarázni az egészet, hogy végre valami érthetőbb legyen, még arra is rászántam magam, hogy a nagy titkaim egy részét megosztom vele, erre megmakacsolja magát, és a folytatásként következő jelenetnek nem úgy kellene lezajlania, ahogy lezajlik, de kivételesen elérte, hogy elpárologjon minden önuralmam. Nem kellene megszorítanom a csuklóját, nem kellene bántanom, és azonnal meg is bánom az egészet, amint elengedem, de visszacsinálni már nem tudnám, csak a bocsánatkérés marad. Sokadjára. Ez is egy olyan pillanat, amikor bármit megadnák azért, hogy valaki más lehessek. Mondjuk Ádi. Ő olyan rendes, meg jó, miközben én folyton csak bajt csinálok. Kár, hogy csak kinézetre vagyunk teljesen egyformák. Nagyon kár. Közben azért követem Zsófit, be a temetőbe egyenesen, bár fogalmam sincs, merre megy, viszont ha már elérte a célt, akkor letelepedek én is mellé és jöhet, aminek jönnie kell. Nehezen találom a szavakat, és mellé mintha a torkomban dobogna a szívem. Elképzelésem sincs, mit fog erre reagálni, főleg, hogy gyakorlatilag azóta titkolom előle, amióta ismerem. Az árnyakat is, de azt inkább mégis megtartom magamnak. Nem akarom ijesztgetni. Furcsa lenne az élet Zsófi nélkül, már az utóbbi egy évben is hiányoltam, mióta elsős, pedig találkoztunk azért, csak valamivel ritkábban, mint amíg előkészítős volt ő is. Na de lényeg a lényeg, sikerül valahogy közölnöm, hogy az égvilágon semmiféle színt nem látok, feketét, fehéret meg szürkét kivéve, amiből egyébként is, ha jól emlékszem a rajz tanulmányaimra, egyedül a szürke tekinthető színnek. A többi nekem nem létezik. Olyan, mintha folyton éjszaka volna, bár legalább így a sötétséget könnyebben szokja a szemem. Előnyök és hátrányok. Válaszol a kérdésemre is, amire végre elmosolyodok kicsit, bár elégedett még nem vagyok azért ennyivel.
- És milyen barna? Amikor kisebb voltam, még láttam a színeket, úgyhogy megpróbálhatnám elképzelni. Olyan, mint az étcsoki, vagy világosabb, mint mondjuk a gesztenye, vagy netán, mint a mogyoró? A hajadat valami sötétebb árnyalatnak képzelem, mert majdnem feketének látom. A szemed meg egy árnyalattal mintha világosabb lenne. Meséld el a részleteket. Megkérdezhetném Ádit is, mert mindig ő ment meg ilyen helyzetekben, de ezt most inkább tőled hallanám, ha lehet. - mondom neki egyelőre magam elé nézve a földre, mert kissé zavarban vagyok ettől. Hirtelen olyan furcsa az, hogy érdekelnek a részletek. Eddig is érdekeltek, de ebben a percben mintha Zsófit átlépett volna valami teljesen más kategóriába, mint amiben eddig volt, attól, hogy megpróbálom elképzelni, milyen is lehet színesben. Teljesen más. A gyomrom meg zsugorodni kezd, és megmozdulnak körülöttem az árnyékok. Nem tudom, melyik az ok és melyik az okozat, de ijesztő a helyzet, mert lelepleződhet a másik titkom is, a nagyobb, csúnyább, sötétebb. Nem akarom végighallgatni azt, amit mond arról, hogy ettől nem vagyok más, mert felét se tudja annak, hogy milyen vagyok, de azt se szeretném, ha sajnálna emiatt, azt pedig végképp nem, hogy az árnyakra felfigyeljen, amik valószerűtlenül mozdulnak meg időnként, mintha egy álomban lennénk, ahol menten életre kelnek. Nagy levegőt veszek, aztán előre lendülök és a szájára tapasztom a kezem, miközben alig pár centire van az arcom az övétől, aztán feje tetejére áll a világ. Legalábbis bennem. Nem tudom megmagyarázni, mi történik pontosan, csak mint a képkockák, követik egymást az események - a szemébe bámulok, amiről az ugrik be, hogy még így szürkén is szép és tetszik, ahogy csillog, beszívom az illatot, amiről nem tudom és nem is akarom eldönteni, hogy a hajából árad-e, vagy a bőre illata, a következő pillanatban pedig elveszem a kezem a szája elől, és helyette a számat tapasztom az ő szájára. Életemben nem csókoltam meg még senkit, és furcsa mód ettől az egésztől csak még kisebb lesz a gyomrom, kavicsméretű, és az alapján, ahogy ég az arcom, fülig vörös lehetek, de közben talán az árnyak legalább békén hagynak - már persze, ha nem az a reakció, hogy megharap, ellök, lecsap, szétkarmol, vagy bármi más a végtelen számú lehetőség közül. Kiderül pillanatokon belül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

A tolvaj
nem csak a csokit sikerült ellopni.

Haragszik rám. Elég csak ránézni, tudom. Meg érzem. Árad belőle a düh, már azt várom, hogy kiabáljon, vagy felpofozzon netán, de nem történik több, mint az, hogy rám förmed, amiért megszorítottam a csuklóját. Ennek ellenére mégis sikerül eljutnunk addig a helyig, ahol elrejtette a teljes csokikészletemet, amit lenyúlt és nemsokára már a földön ücsörgök én is mellette, egy titokkal könnyebben ráadásul. A jó része az egésznek, hogy legalább végre megkérdezhetek pár részletet, és nem kell azon igyekeznem, hogyan kerüljek el Ádi hiányában minden kérdést, aminek színekhez bármi köze van. Elmosolyodom, miközben elképzelem, milyen is a haja, meg a szeme az alapján, amit leír nekem, majd megrázom a fejem arra, amikor azt mondja, hogy hülyén hangzana, amit mond.
- Nem is igaz, hogy hülyén hangzik. Azt hiszem, tudom, milyen és szerintem szép lehet. - jegyzem meg, és némileg zavarba jövök, miután kimondom az egészet. Nem szoktam én ilyeneket mondani, még ha így is gondolom. Álljunk meg, gondolni se szoktam ilyeneket. Sose foglalkoztam azzal, hogy Zsófi szép-e vagy sem, nem gondolkodtam rajta. Furán alakul ez a beszélgetés. Végigropogtatom az ujjaimat módszeresen, már ha nem állít le, közben meg vállat vonok arra, hogy betegség okozta-e vagy valami hülyeségem, hogy nem látok színeket.
- Nem tudom igazából, mert nem voltam orvosnál. Egyik napról a másikra szürke lett minden, nemsokkal azután, hogy kiderült, hogy varázsló vagyok csakúgy, mint Ádi és az előkészítőbe jöhetek én is. Egyszerűen úgy ébredtem, hogy már nem volt egy szín se. Állítólag okozhat ilyet pölö fejsérülés, de nem tudom. Tényleg. - közlöm határozottan, hogy még szinte én is elhiszem, bár azért ez így nem igaz. Gyanítom, hogy az árnyak miatt van az egész, mert akkor mozdultak meg először, amikor kikoptak a színek, de ezt nem fogom részletezni itt és most. Az is éppen elég ijesztő, hogy látom a szemem sarkából valószerűtlenül mozdulni meg az árnyakat, amikor megemlíti, hogy ettől nem néz rám másként, úgyhogy jobbnak látom befogni a száját. Minél inkább összezsugorodik a gyomrom, és minél nyomorultabbul érzem magam, annál rosszabb lesz az egész, ezt viszont nem engedhetem meg. A komplikáció abból adódik, hogy hirtelen fogalmam se lesz róla, mit csinálok, meg miért, csak megcsókolom. Én. Zsófit. Te jó ég. Hová tettem az eszem. Mintha kikapcsolt volna, amikor olyan közel kerültem hozzá nemrégiben, aztán meg fogalmam sincs, mennyi idő telik el, amíg megmagyarázhatatlan okoknál fogva magamhoz szorítom, amíg csak el nem engedem némileg hirtelen. Még nagyobb zavarban vagyok, mint eddig, bár legalább nem vagyok egyedül, mert ő is fülig vörös. Jobban én se nézhetek ki e tekintetben. Érzem, hogy ég az arcom, és nem jön szó az számra, meg ő is csak hebeg-habog, nem is értem, mit akar mondani. Félig-meddig nem is hallom, inkább a szájáról olvasom le és válaszul zavartan rázom meg a fejem. Valami macsó duma kellene, de Zsófi a barátom, és annyira komplikáltnak tűnik ettől az egész.
- Öööh... nem tudom. Megtörtént. - beletúrok a hajamba, és végre felnézek, egyenesen a szemébe. Jó lenne a fejébe látni ebben a percben, de nem tudok olyat, úgyhogy inkább nekidőlök a legközelebb eső sírkőnek háttal és próbálok magamnak is valami reális magyarázatot meg lehetőséget tálalni.
- Egyébként szereztem neked szivárványszínű rózsát. Legalábbis Ádi azt mondta, szivárványszínű. Tudom, hogy szereted, bár a tűzliliomot jobban, de azt még nem találtam. - szómenésem támadt hirtelen, amiért lecsapnám magam hirtelen, inkább be is fogom a szám, ráharapva a nyelvemre, aztán veszek egy nagy levegőt és ismét ránézek.
- Zsófi - szólítom meg, kérdő hangsúllyal, majd ha figyel, folytatom a mondatot tovább, mert van még abból, ami megfogalmazódott az agyamban, de aztán kicsit mégis más szavakat sikerül kinyögnöm.
- Ugye maradsz a csokipajtim örökre, akármi is lesz? Mármint, ősztől például Rellonos leszek... szóval, érted. Hm? - elvigyorodok, bár ja, pont ezt kellett  megkérdezni, miután megcsókoltam. Kíváncsi vagyok azért, mit mond, úgy erre is. Arról talán meg jobb, ha mégse beszélünk, ami az imént történt. Nem tudom, mi lenne jó, hogy lenne jó, de nem visz rá a lélek, hogy arról kérdezzek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Zsóóóóf

Olyan furcsa látni azt, hogy Zsófi zavarban van attól, amit mondok. Nem szoktam olyanokat mondani, amitől ő zavarba jött volna eddig, de ha egyszer elképzeltem a szemét, és ha olyan, amilyennek képzeltem, akkor tényleg szép lehet, ezt meg miért tartanám magamban? Ne higgye hülyeségnek azt, amit mond. Hirtelen annyira szeretném egyszer színesben látni. Így csak elképzelni tudom, összerakni a részletekből, amikre emlékszem még abból az időből, amikor láttam színeket. Azon meg sem lepődöm, hogy azt mondja, meg kellett volna nézetnem magam, majd megvonom a vállam, aztán a fejem is megrázom.
- Egyedül Ádi tudja. Ha tudnák, valószínűleg kerestek volna valami speciális iskolát, és közben orvostól orvosig járnának velem. A dühkitöréseim miatt is egyik pszichológustól vittek a másikhoz, és nem hiszem, hogy ezzel is jobb lenne. Nem gyógyítható, legfeljebb azt tudják megmondani, hogy mitől van. Ha meg tudják mondani egyáltalán, persze. Olvastam róla, és ez is olyan nagyon kérdéses terület, amiről még sokat nem tudnak. Meg amúgy is megszoktam már, és Ádi segít, ha meg nem ér rá, akkor az meglátszik, mert úgy nézek ki, mint egy papagáj. - magyarázom neki, tényleg semmi értelmét nem látom annak, hogy most ezzel is elhurcoljanak anyuék ezeregy orvoshoz, aki vonogatja a vállát és közli, hogy ezen nem tud segíteni. Talán leragadnánk itt, ha akarnám hallani az egészet, de nem akarom. A végeredmény akarva-akaratlanul egy csók lesz végül, mert magam sem értem, mi oknál fogva, de nem bírom megállni, hogy ne tegyem meg, miközben szorosan magamhoz húzom. A java még csak azután jön az egésznek, hogy elengedem, mert egyikünk se tudja, mit mondjon, és olyan nagyon zavarban vagyok, amilyen ritkán jellemző rám. Sokszor inkább azért kerülöm a lányokat, mert tudom, hogy mindegyik szereti, ha észreveszem, mi a kedvenc színe, milyen a ruhája, a haja, a szeme, de ezeket nem látom, Zsófi viszont legalább már érti az egészet. Te jó ég, rég volt ilyen nagy káosz a fejemben, mint most, amikor magamat is meggyőzni akarom arról, hogy ez nem jelentett semmit. Akkor meg mitől kavicsméretű a gyomrom? Eszembe jut a rózsa, amit Ádi segített kiválasztani, aztán meg az is, hogy ugye ezek után is fog még velem lógni, de inkább menne. Ajjaj, mit mondtam, amivel megbántottam? Mert biztos, hogy megbántottam. Ha nem így lenne, nem akarna ennyire menni, ismerem már ehhez eléggé. Vagy mit nem mondtam.
- Zsófi... - szólok utána, de nem áll meg, és ez hirtelen nagyon rossz érzés, közben meg fogalmam sincs róla, hogy mit is mondjak, vagy mit tegyek, hogy ezt rendbe hozzam. Sóhajtok egyet utána bámulva, majd összeszedem a csokit, ami után jöttem, és elindulok haza. A rózsát majd csak odaadom neki később, és talán megbeszélni is sikerül az egészet, csak előtte még Ádival akarok beszélgetni, jobb is lesz, ha szedem a lábam és minél hamarabb elkapom a bátyám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Felkérem egy táncra Zsófit, és örülnék, ha csendben érnénk a végére, de ez úgy tűnik, nem fog sikerülni. Nem hiányzik egy jelenet, viszont anélkül is tudunk mi olyat kérdezni egymástól, hogy valahogy megfagy a levegő körülöttünk. Meglepetten pislogok rá, homlokomat ráncolva. Mit akar az jelenteni, hogy ismer? Nem tehetek talán semmi olyat, ami nem fér bele abba a képbe, amit eddig rólam alkotott. Megrázom a fejem kissé, hogy kiverjem belőle a nem szükséges gondolatokat, majd ha már ennyire kíváncsi, elmondom, amit amúgy is elmondanék. Pontosabban a végét már nem is mondom, hiszen megcsókolom, mert fogalmam sincs, hogy közölhetném másként vele, hogy eljutottam arra a pontra, amikor már nem tekinteném csak barátnak, szívesebben lépnék túl ezen az állapoton, és ettől csak még fontosabb lenne számomra. Talán pont így kellene, de nem találom a szavakat, hát marad a másik ötletem. Egy fél percig a fellegekben érzem magam, hiszen átkarolja a nyakam viszonozva a csókot, aztán a következő fél percben meg fejemre szakad az ég is, amikor eltaszít és közli, hogy ezt nem lehet, mert kapcsolata van. Lefagyok a tánctér kellős közepén, szóra nyitom a szám, de azt se tudom, mit mondhatnék, csak bámulok utána. Mások meg engem bámulnak, mint valami szerencsétlent. Máskor már régen mondtam volna valami szépet, vagy behúztam volna egyet valakinek, hogy ennyire ne unatkozzanak már, de most az egyetlen, teljese koponyámat betöltő gondolatom az, hogy ennek miért kell így lennie. Már legalább öt perces egérutat nyert, amikor utat törve a tömegben összeszedem az ajándékom, és rohanni kezdek utána. Ezt nem hagyhatom ennyiben. Nem tudom ennyiben hagyni. Tudnom kell ki az. És mióta? Egyáltalán miért nem mondta. Lihegve érem utol, de nem bírom visszafogni magam, még pár méterrel lemaradva tőle megszólalok.
- Ki az? - kérdezem, aztán be is érem. Hirtelen el se tudom dönteni, hogy dühös vagyok azért, mert nem mondott semmit erről a másikról, vagy kétségbeesett, mert úgy érzem, hogy elveszítem éppen, pedig még csak mostanában kezdtem ráébredni, hogy mennyire is vonz. Az is lehet, hogy mindkettő, de amekkora káosz van éppen bennem, tényleg nem tudnám megmondani. Ahogy beértem, a keze után nyúlok, majd megállok és remélhetőleg ő is.
- Zsófi... miért nem mondtál semmit erről? Róla... - kérdezem, hatalmas szemekkel bámulva rá. Szeretném tudni, hogy csak nem tartotta említésre érdemesnek az egészet, vagy eltitkolta, vagy mégis mi volt ez az egész. Ha tudom, talán kétszer is meggondolom azt is, hogy elhívjam-e ide, de így most csak bonyolultnak tűnik az egész és reménytelennek. Szeretnék tisztán látni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Zsóóf
'20as évekből vissza a jelenbe

Elég rövidre sikerül a bál nekünk másokhoz képest, de ha már egyszer Zsófi elrohan, nem fogok ott maradni, főleg, hogy ha ő nincs, meg se fordult volna a fejemben, hogy betegyem a lábam egy bálra. Hirtelen történik egyik dolog a másik után, elrohan, én meg nemsokára rohanok is utána. Megfogom a kezét is, amint beérem. Nem tudom, mit is mondhatnék, de jön az magától, kérdezek úgy is, hogy szinte meg se gondolom, a választ meg pillanatokon belül megkapom. Ádám. Pislogok is párat meglepetten, sőt még a számat is eltátom. Ádám... pont, mint a bátyám. Az nem lehet, arról biztos tudnék, meg valószínűleg van másik Ádám is még az iskolában, de akkor ki az. Megnézném magamnak közelebbről, ki csapta le a kezemről Zsófit, még mielőtt rájöttem volna, hogy mennyire fontos nekem. Bambán bólogatok hümmögve a folytatásban hallott mondatra, de annyira már nem is jut el az agyamig, mit mond, nagyrészt fel sem fogom éppen, bár hallom a szavakat. Várt, reménykedett, de mégis miben? Abban, hogy azt közlöm, hogy... álljunk meg, Zsófi reménykedett? Ráemelem a tekintetem, a következő percben meg egy fizikai erő hatására - magyarán a nyakkendőmbe kapaszkodott - kissé előbbre hajolni vagyok kénytelen, aztán majdnem kiszalad a lábam alól a talaj, mert most ő csókol meg. Nagyra tágult szemekkel pislogok rá, de fél pillanat kell csak ahhoz, hogy átengedjem magam az eseményeknek, és átkarolva a derekát szorosabban húzom magamhoz, mint eddig valaha is tettem. Én most határozottan nem akarom elengedni ezt a lányt itt. Furcsa, hogy annyira fontossá nőtte ki magát a szememben, de egyáltalán nem bánom, hogy ez így alakult. Most nem. Pillanatokon belül tovalibben minden haragom és bánatom, miközben szorosan ölelve csókolom végtelennek tűnő perceken át. Ha nem kellene időnként levegőt is venni, abba se hagynám, így azonban egy adott ponton elszakadok tőle, és a vállának döntöm a fejem.
- Elhiszed, ha azt mondom, hogy sajnálom, hogy olyan sokat vártam a válasszal, de fogalmam sem volt róla, mit is érzek? - szólalok meg, és ismét felemelem a fejem és nagyon komolyan nézek a szemébe, és egyetlen gondolatot öntök szavakba hirtelen. Annyira belelkesültem a gondolattól, a tudattól, hogy Zsófinak én is éppen annyit jelenthetek, mint ő nekem, hogy meg se fordul a fejemben, hogy másként is alakulhat még az egész, mint ahogy az éppen a fejemben lejátszódik.
- Zsófi, szakíts vele. Megpróbálhatnánk nem csak barátok lenni. - közlöm, aztán elhallgatok egy pozitív előjelű válaszban bizakodva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Fred Brown
június 19, délelőtt

Akkor se tudnék választani szerintem, ha az életem múlna rajta, mert egyszerűen nem lehet eldönteni, hogy a DC vagy a Marvel a jobb. Komolyan, hogy lehet egyáltalán ilyen kérdést feltenni? Egyszerűen képtelenség választani az Igazság ligája és a Bosszúállók, netán az X-menek közül. Na jó, azért ha nagyon őszinte akarok lenni, az utóbbihoz mégiscsak kicsit jobban húz a szívem a professzor miatt, ha már engem is Xavérnak is hívnak, ami már majdnem Xavier, azazhogy éppen a Xavier magyar változata. Alaposan végiggondolva azonban még mindig azt mondom, hogy az egész nyamvadt vita értelmetlen, mindegyik felülmúlhatatlan alkotás, nehogy már válogatni kelljen, hogy Superman vagy Amerika kapitány és Zöld lámpás vagy Hulk, meg így tovább. Kedvencet se tudnék választani, és fölöslegesnek is érzem. Túl sokan lennének. Mondjuk inkább úgy, hogy mind a kedvencem, egyöntetűen szeretem őket, meg kicsit irigylem is. Néha sokkal jobb lenne nekem is valami olyan remek képesség, mint Cikloné, és akkor csinálhatnék napsütést vagy éppen esőt, amikor csak kedvem tartja, vagy a Professzor mentális képességei, de még Magneto vagy Gambit is inkább lennék, mert néha bármi jobbnak tűnik, mint az árnyak és a sötétség. Ha nagyon nyüszkölhetnékem van, őszintén a pokolba kívánom az egészet, még átlagos hétköznapi gyerek is inkább lennék, csak lássam például a színeket. Ha belegondolok, hogy egész gyerekkoromban kifejezetten különleges akartam lenni, most meg van, hogy szabadulnék az egésztől - különös. Igaz, hogy amióta találkoztam azzal a lánnyal, Lilith-tel, mint kiderült, már kevésbé félek az árnyaktól, de még mindig nem tudom uralni őket, csak reménykedem, hogy talán ő megtaníthatja, hogyan kell velük bánni, még mielőtt bárkiben vagy bármiben kárt tennék. Vagy tudok egyáltalán olyat? Ha az öklömről van szó, persze, de az árnyakat alig ismerem, és talán jobb lesz, ha egyelőre nem foglalkozom velük, hanem megpróbálom befejezni az éppen kezemben tartott képregényt, aztán meg utána kellene nézni, merre csatangolt el Árnyék. Még egy oldal, és feltápászkodom, mert eddig a fűben hason fekve olvastam, de majd csak meglesz, most hirtelen sokkal fontosabbnak tűnik megtalálni a kutyámat, mert nincs a közelemben. Remek. Remélem, nem veszett el, mert nincs kedvem nagyon utána mászkálni, és ami még rosszabb, Đomitól hallgatni hosszas prédixet, hogy mit hogyan is kellene csinálni, ha állatot tart az ember fia. Szemforgatok már csak attól, hogy eszembe jut a lehetőség, leporolom magam, és hónom alá csapva az éppen olvasott képregényt szétnézek.
- Árnyék! Ááárnyééék! Merre vagy, te rosszcsont? Gyere a gazdihoz! Lábhoz! - emelem fel a hangom, mert egyelőre nem látom, hiába nézelődök. El is indulok előre, ha jól saccolom, északnak, bár ki tudja, lehet, hogy északnyugat, vagy északkelet, ha nagyon pontos lennék, és igyekszem megtalálni a kis szőrcsomót, aki még nincs kellőképpen megnevelve, de azért eddig mindig visszatalált hozzám, remélhetőleg most sem lesz ez másként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

ĐömĐöĐöm
[zárt]

Végre lejárt a szokásos évi körút a lüke pszichomókusoknál. Gyűlölöm. Nem tudom elmagyarázni anyuéknak, hogy semmi bajom, csak akkor leszek igazán dühös, ha bántják Ádit, vagy Zsófit, de róla annyira nem akartam beszélni. Ráadásul mostanra már az is világos, hogy nem látom a színeket, ami mögött fejsérülést sejtenek, és úgy elegem lett a végére mindenféle vizsgálatokból, mint még soha. A szemésznél már nem is voltam hajlandó együttműködni, mire apu megfenyegetett, hogy egész nyárra szobafogságot kapok. Ha tudná, hogy ez már nem hat meg... mindegy, megvan a szobafogság teljes szünetre, de most legalább visszajöhettem az iskolába. Olyan rég nem láttam Ádit, hogy már nagyon hiányzott, meg persze Zsóf is, a levélváltás mégse olyan, mintha itt lennék és nyúznám a sok sületlenséggel valamelyiküket, vagy épp csokin osztoznánk. Lassan megérkezünk, ami azt illeti, és minden perccel jobban örülök neki, hogy visszatérhetek. Már vagy öt perce a táskával a vállamon ácsorogva várom, hogy megálljon a vonat, és még mindig csak lassít, de aztán egy örökkévalóság után beérünk, és a nyíló ajtó mögött én vagyok az első, aki leugrik. Körül is nézek rögtön, mert úgy emlékszem, írtam Ádinak, hogy ma jövök, és jöjjön ki elém, bár furcsa mód nem kaptam választ tőle. Remélem, hogy megkapta a baglyom, bár egyedül is hazatalálok, az is igaz, de mégis jobban örülnék, ha itt lenne. Ismét körülnézek, alaposabban, mint az imént, de továbbra sem látom. Hm, vagy talán csak dolga akadt volna? Várok egy kicsit, az tűnik a legbiztosabbnak, úgyhogy a táskám fülébe kapaszkodva, hogy le ne csússzon a vállamról, megkeresem az első padot, és letelepedek rá ölembe véve a csomagom. Ha már időm akadt, akkor láblógatás helyett inkább azt veszem gyorsan számba, hogy mindent elhoztam-e, amit akartam. Kicipzárazom a táskám, és megnézem szép sorban, hogy a könyv Ádinak színes papírba csomagolva itt van, Zsófinak is a csoki, ha minden igaz, piros csomagolópapírban szintén piros masnival, Đominak meg nem tudtam, mit hozzak, de anyuék azt mondták, hogy mégiscsak kéne valamit, úgyhogy végül egy fényképalbumot szereztem neki, és benne az első dolog nem egy kép, hanem egy egész cikk arról, hogy bekerült valami válogatottba. Fogalmam sincs hová, nem értek a kviddicshez, de majd ide gyűjtögethet képeket, szóval remélem, tetszeni fog neki, főleg, hogy anyuval választottuk, azaz inkább ő választotta, mint én. No de ha jól nézem, minden rendben, még Árnyéknak is megvan a gumicsont meg a labda, úgyhogy visszacipzárazom a táskám, és ismét hátradőlve a padon várom, hogy megérkezzen Ádi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

ĐömĐöĐöm

Egészen jól ellennék itt még egy kicsit, ha már olyan jól elhelyezkedtem a padon, de pár pillanat sem telik bele és kit látnak szemeim? Na kit? Đominic áll előttem teljes életnagyságban. Felkászálódom, és nyomban megölel. Össze is ráncolom a szemöldököm gyanakodva, hogy itt valami nincs rendben, ez úgy fura végül is, ahogy van. Nem vagyunk mi azok az ölelgetős fajták, mert ki nem állhatom, hogy a felnőttet akarja játszani folyton, mintha nem csak két évvel lenne idősebb, mint én, vagy még annyival sem, ha alaposan utána számolok. Nagy levegőt veszek, és kérdőn nézek rá, ha már elengedett. Szinte hadar, úgy mondja el egy szuszra, amit el akar, és ez még szokatlanabb. Elképzelésem sincs, mi történhetett.
- Köszi, jól vagyok itt kint. Írtam Ádinak, majd csak kijön. Te kire vársz? És... mitől vagy ennyire fura, Đomi? Ugye nem... - csak egy dologra tudok gondolni hirtelen, ahogy így végigveszem a lehetőségeket, amik miatt ilyen nagyon gyanúsan tudnak viselkedni az emberek. Baja esett a szüleimnek, amíg úton voltam. Biztos, hogy az van. Vagy a nagyi? Te jó ég, mi van ha a nagyi kapott agyvérzést vagy valami ilyen nyavalyát? Egyre ijedtebben pislogok rá, tágra nyílt szemekkel és valószínűleg olyan nagy pupillákkal, hogy a szemem színe alig látszik tőle, de még a felsőjét is elkapom és belekapaszkodok két kézzel, a táskám pedig a földön végzi mellettem nagy suppanással.
- Ugye nem anyuéknak lett valami baja, amíg úton voltam. Vagy a nagyival van valami? Mondd már, Đomi, látom rajtad, hogy történt valami. Nem akarok a váróteremig menni, most mondd, hogy mi a fene van - fakadok ki egyre idegesebben még mindig a felsőjét markolászva. Ettől se fog jobban szeretni, de soha nem is voltam a kedvenc, amikor Ádi a jó gyerek. Nem bánom én a rossz szerepét, amíg így megvédhetem, de most kivételesen csak elképesztően ideges vagyok, és összezavarodtam, fogalmam sincs, mi van, csak az az érzés növekedik bennem egyre inkább biztossá válva, hogy valakinek valami baja lett, de kinek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

ĐömĐöĐöm

Szokatlan már az, hogy Đomi megölel üdvözlésképpen, mert elvileg egyikünk se bírja ennyire a másikat. Fel is támad azonnal a gyanú bennem, hogy valami nincs rendben, valami, amiről tudnom kellene. Kérdőn is bámulok rá, sőt, számon kérem, a pólójába kapaszkodva majdhogynem vallatom, annyira tudni akarom, mit kell elmondania. Tudnom kell. Közli is, kezdetnek azt, hogy Ádi nem jön ki. Istenem, Ádi. Csak nem a bátyámnak esett valami baja, amíg nem voltam itt. Ha valaki megverte, én esküszöm, kinyírom az illetőt. Elsápadok a gondolattól, hogy Ádival van valami, de ökölbe is szorul a kezem és ott feszül máris bennem a düh, hogy ha valaki bántani merte, az biztos nem ússza meg ezt ép bőrrel, én kezeskedem arról. Elengedem a pólóját, helyette az ujjaimat tördelem végig idegesen hallgatva, amit mond, majd ismét ökölbe szorítom a kezem körmeimet a tenyerembe vájva, és rágni kezdem az alsó ajkamat, csendben számolva tízig, húszig, ameddig kell, hogy senkinek ne menjek neki itt és most. A helyzet vázolásánál viszont ismét csak sápadt leszek, és tágra nyílt szemekkel bámulok Đomira.
- Ádi... mondd még egyszer... az nem lehet... - hitetlenkedve rázom a fejem. Az én bátyám okos, több esze lenne, mint ilyen ökörséget csinálni, mert látott egy nyomorult mumust. Vagy mégse? Merlinre, Ádi, hová tetted az eszed? Hová a jó fenébe tetted az eszed, pedig mindig te szoktál gondolkodni. Az agyamat ellepi a régről ismert köd, hiába számolok már ötvenig is, megszáll a harag, mert most igenis haragszom rá, nagyon-nagyon haragszom, amiért ilyet mert csinálni.
- A gyengélkedőn van? Megölöm... kiverem belőle a szuszt. Hogy lehet ekkora barom? Hogy a jó életbe tudott ilyen idióta döntést hozni... hogy... - indulok is egyenesen előre, miközben csak úgy törnek ki belőlem a szavak, de egyelőre csak Đomi van itt, hát az ő mellkasának megyek neki, és egyelőre rajta vezetem le a feszültséget, ököllel rácsapok, aztán meg itt meg is áll a világ. Mintha eltűnne az összes levegő körülöttem, olyan érzés, szúr a mellkasom, és összeomlok. Régen sírtam, de most nem tudom útját állni a feltörő könnyeknek, az se érdekel, hogy mindezt enpluszegy ember közepette művelem a vasútállomás mellett a földön ülve.
- Hogy tehette? Hogy... tehette... a bátyám... ennél okosabbnak hittem - törnek elő a szavak, és közben úgy vágom az öklömet földhöz egyszer, kétszer, háromszor, hogy a bőr is lejön lassan róla, minden bütyköm vérben úszik pillanatokon belül, de ez se érdekel. Haragszom Ádira, nagyon, de féltem is, és fáj, hogy ez a hír várt. Nem akarom elveszíteni, el se tudom képzelni, milyen lenne az élet nélküle, és nem is akarom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Lucy B.

Kell egy kakaó. Nincs mese. Nem fog kevésbé sajogni tőle a kezem, de legalább a kedvem jobb lesz tőle majd remélhetőleg. Ennek a nagyra nőtt vadembernek igazán kemény volt az állkapcsa, bár biztos vagyok benne, hogy az öklömmel való találkozás nem csak nekem volt fájdalmas. Kellett neki. Volt mersze kiröhögni. Egész úton a konyháig grimaszolva dörzsölgetem a szerencsétlenül járt kézfejem, mert ezt bizony megéreztem. Jót fog tenni az a kakaó. Legközelebb talán az árnyakat kellene előhívnom és kirémíteni az ilyen alakokból a lelket is, de ezt valahogy mindig sikerül elfelejtenem, ahányszor csak feldühítenek. Hirtelen jön a harag olyankor, és anélkül ütök, hogy egyáltalán meggondolnám. Sóhajtok egy nagyot, tudom én, hogy nem ez a legokosabb döntés, még folyton bajba is kerülök miatta, de még nem sikerült megváltoztatni a jól megszokott reakciómat ilyen helyzetekben. Beérve a konyhába az egyik szolgálatkész manótól kérek kakaót, és amíg várok, leülök az egyik székre a pultra könyökölve. Pár percen belül már előttem is gőzölög finom illatával töltve meg a levegőt a kakaóm. Összefut a nyál a számban. Még mályvacukrot is kaptam bele ráadásnak, úgyhogy nem marad más dolgom, mint megköszönni, mielőtt rávetném magam. Hálásan mosolyogva fordulok a manó felé és köszönöm meg a kakaót, majd bögrém fölé hajolok és belekóstolok. Igazán finom, és nem tudom, miért hat úgy, ahogyan, de ahogy szétárad az íze a számban, el is felejtem az iménti incidenst. Ez kellene nekem a mindenféle bigyók helyett, amiket időnként felírnak a pszichológusok, pszichiáterek és társaik. Nem mintha szedném, mert olyan leszek tőlük, mint valami álmatag zombi. Legközelebb meg is mondom annak az okos doktornőnek, hogy az itteni manók készítette kakaó a nyerő, mert most még Đomival is képes lennék normális beszélgetést folytatni, azt hiszem. Vigyorogva kortyolgatom hát szép lassan, mert bizony csodákra képes ital ez, még a kezem se fáj annyira tőle. Csodaszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A nyikorgó ajtó alapján társaságot kaptam. Nem pillantok fel, kortyolom tovább a kakaómat, mint ahogy azt a bátyám gond nélkül tenné például, és remélem, hogy nem valami újabb idegesítő csodabogár, akinek nincs jobb dolga, mint belém kötni. Igazából játszhatnám azt is, hogy Ádi vagyok, és nem hallom. Nem ez lenne az első eset. Nem is rossz ötlet, nyugtázom magamban, így hallgatok is tovább, mintha tényleg nem tűnt volna fel, hogy már nem vagyok egyedül. Jól van, megy ez, csak így tovább, mintha nem is létezne az egész külvilág, ám ekkor az a valaki megszólal. A manókhoz beszél csak, egyelőre talán észre sem vett, de a hangja alapján kétségtelen, hogy lány. Hm, ők mégse szoktak bunkók lenni, legalábbis elég kevéssel találkoztam, akinek előszeretettel vertem volna a fejét a falba. Jelzem, egyet sem bántottam ennek ellenére, mert nem ütök meg lányt, de azért az érzés elég határozottan jelen volt egy-két alkalommal, hogy inkább jobbnak látom azóta is kerülni azokat a nőnemű egyéneket messzire. Ez a leányzó különben is kedves éppen a manókkal, és még rám is köszön, mielőtt én tenném meg.
- Szia - köszönök vissza most már felé fordulva, és alaposabban is megnézem. Egyáltalán nem tűnik ismerősnek, pedig ha személyesen nem is ismerek mindenkit - képtelenség lenne - a nagy többségről tudom, hogy kicsoda. Szőke lehet a haja vagy valami világosabb barna, állapítom meg, miközben kutakodom az emlékeim között, hogy azért hátha mégis tudnék nevet társítani az archoz, de nem ugrik be semmi.
- Zsombor. Azt hiszem, még nem találkoztunk. Új vagy itt? - kérdezem meg végül gyorsan, még mielőtt azt hinné, hogy nem tudok beszélni vagy épp nem akarok.
- Szereted a kakaót? A manók isteni finomat készítenek - ajánlom máris, és belekortyolok a bögrémben maradt innivalómba. Azt hiszem, mindjárt kérni fogok még egyet, ebből sosem elég.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Lucy B.

Egész aranyosnak tűnik elsőre Lucy, mint az a bemutatkozásából kiderül. Kicsit mintha zavarban lenne, vagy nem is tudom, de igyekszem nem tudomást venni erről, mielőtt még a végén elijesztem. Kezdem megszokni, hogy a lányok - meg a bátyám - egészen bonyolultan működnek, amihez én vagy fiatal vagyok még, vagy nem elég okos, de inkább nem piszkálok olyat, amihez nem értek.
- Én is örülök - válaszolom elvigyorodva, mint akinek nem tűnt fel, hogy mennyire formális volt az a bemutatkozás, és lépjünk is tovább. Hümmögve bólogatok arra, hogy új, sejtettem én, elvégre tényleg igyekszem mindenkiről tudni legalább, mert máskülönben honnan tudnám, kit érdemes megkeresni, ha úgy alakulnak a dolgok, hogy valami kell.
- Majd lassan. A lényeget már úgyis ismered szerintem. A konyha az egyik létező legjobb hely ebben a kastélyban, de komolyan - mondom, majd bele is kortyolok a kakaómba, amitől valahogy egészen szép a világ éppen, még úgy is, hogy folyamatosan hiányolom Zsófit. Vissza fog jönni, tudom én.
- Jó étvágyat - mondom rápillantva, amikor megkapja a szendvicsét. Ha nem egy órája ettem volna, talán még én is kérnék, annyira finom szendvicseket tudnak a manók összerakni, még a látványra is összefut az ember a nyál az ember szájában, de ha kérek, mi lesz a sütivel, amit ma beígértem Ádinak. Marad a süti, dupla adag diós-csokisat akarok enni, kell a hely a bendőmben neki, úgyhogy a kakaó mégiscsak elég lesz.
- Az jó - helyeslek arra, hogy szereti, majd a kérdésére az üres székre mutatok.
- Nyugodtan - teszem hozzá azért, hogy biztosan egyértelmű legyen.
- Na és honnan érkeztél? - kérdezem, bár igazából hagyhatnám is, hogy megegye a szendvicsét, mielőtt letámadom, de érdekel, honnan jött. Kíváncsi vagyok,

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Lucy B.

Jó étvágyat kívánok neki, és egy időre itt meg is szakad a beszélgetés. Nagyon leköti a figyelmét a szendvics, én meg csendben figyelem egy fél percig, aztán kakaóm fölé hajolva még rápillantok ismét futólag a szemem sarkából. Az arckifejezése mintha ismerős lenne. Aztán összeáll a kép, amint belekortyolok a kakaóba. Zsófi. Az ő figyelmét tudta lekötni ennyire minden egyes pohár forrócsoki, amit csak vittem neki tavaly télen, de még az a doboz csoki is, amit Bécsből hoztam neki karácsonyra. Furcsa, hogy minden egyes nappal kicsit mintha távolabb kerülne, nem is annyira időben, merthogy az már csak így megy, de maguk az emlékek, az emlékeim... mintha a tavaly tél több, mint egy éve lett volna. Enyhén megrázom a fejem, nem kellene ezzel foglalkoznom. Egyszer csak visszajön, addig meg valahogy kibírom. Fél lábon állva aligha, mert egyik levelében sem említ olyat, hogy a közeljövőben jönne vissza, de valahogy csak ki fogom. Muszáj. Újabb korty után vissza is fordulok Lucy-hoz és megkérdezem honnan jött. Sikerül megzavarni a második harapást megelőzően, de legalább válaszol. Hűű, azt hiszem, ma nagyon nem az én terepem a beszélgetés, pedig úgy tűnt, egész jól indult.
- Értem. És tetszik itt? - kérdezem meg azért még próbálkozva, hátha mégiscsak sikerül valamire jutni, mert enyhén szólva kicsit furcsának érzem, hogy itt ücsörögjünk egymás mellett és hallgassunk, mint akik megkukultak. Vagy nem az? Oké, tudom, hogy ez a konyha, talán jobb, ha tényleg hagyom enni, és elvagyok a maradék kakaómmal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Gwen

Azzal ébredt, hogy eridonos. Mármint nem csak így hipsz-hopsz, hogy csak úgy ott tért magához az álomból és pirosarany lett belőle, mert mondjuk a kastély összekeverte Ádival. Csak arra eszmélt rá, hogy bizony a szülei elintézték, hogy másik ház diákja legyen. Nem is akármelyiké, mert Ádinak szemmel kell tartani őt, sőt, még abban sem kételkedik, hogy Gréta nénivel is képesek voltak beszélni ez ügyben, vagy, ha nem, hát ráhagyták Védára, hogy beszéljen vele. Védu meg most elutazott, sárkányokat tanulmányoz, vagy mit csinál, a lényeg, hogy nincs itt. Márpedig milyen jó lenne, ha itt lenne. Lenne mindig kávé reggel, még mielőtt Ella megissza. Meg lehetne kérdezni tőle és ritka érdekeseket mesélne sárkányokról, már amikor nem temeti maga alá a munka. Most azonban be kell érni nélküle egy ideig, úgyhogy... nincs is úgyhogy. Be kell érni Véda nélkül. Kávé nélkül. Vége a világnak. Ella kéne legalább és néhány nagyon okos kérdés tőle, amit nem lehet követni. Vagy jönne vissza Zsófi, bár az Edictum különkiadása már bogarat ültetett a fülébe, hogy nem fog. Ki tudja, sose ad biztos választ, hogy mikor is tér vissza. A gondolatra nagyot sóhajtva mászik fel végül Zsombikánk a hintára, aztán annak a láncában megkapaszkodva kicsit egyensúlyoz, amíg a rúdra nem tornázza fel magát, majd húzódzkodik egyet szépen. Aztán még egyet. Aztán még egyet. A legutóbbi pszichomókus legalább mondott valami használhatót. Úgy vélekedett, hogy talán némi sportot kellene űznie, és máris nem lenne annyi energiája, amit holmi random dührohamokra pazaroljon. Ádi már egyébként is meg tudja védeni magát, neki meg ki kell tölteni a hirtelen támadt sok idejét. Ez tökéletes. Már csak Lorelei-hoz kell eljutni, mert olyasmit mondott, hogy talán a szemével tudna kezdeni valamit, és akkor igazán jó is lenne minden. Nagy levegőt vesz, még egyszer felhúzza magát közben, aztán szusszantva egy nagyot elengedi a rudat és lehuppan a földre. Zsebre dugja a kezeit és egy útjába tévedő kavicsot kezd rugdosni, miközben azon töpreng máris, mivel is kellene kezdeni a hátralévő teendői rendezését. Lorelei a legijesztőbb egyelőre mind közül, talán vele, vagy őt hagyja a végére?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Újabb morgós napra virradt, bár ez különösebben nem ritkaság, ha róla van szó. Még szerencse, hogy ez a legutóbbi orvosi jó tanács - hogy hogyan vezesse le a feszültséget olyan módon, aminek az eredménye nem lesz testi vagy lelki sérülés -, beválni látszik. Meglehetősen rövid időn belül lélegzik fel kicsit felszabadultabban most is, még ha jelen pillanatban nem is olyan egyszerű a gond, mint amikor dührohamról van szó például, de legalább összeszedettebben bír gondolkodni, az is valami. Át is futja, miket kellene még mostanság elintéznie, és egy kavicsot rugdosva indul útnak, hogy az egyik legvészesebbnek tűnő napirendi ponton essen túl: megkeresni Lorelei-t. Megígérte, hogy valamikor benéz egy tüzetesebb vizsgálatra, hogy kiderüljön, tényleg lehet-e segíteni a szemén, és láthatja-e újra a színeket. A gondolat, hogy megint láthatná őket, futólag felvillanyozza, azonban gyorsan el is hessegeti, mert még túlságosan beleélné magát a dolgokba és nagyot koppanna a végén. Inkább a kőre figyel egy fél percig, de ez is elég, hogy ne vegye észre, hogy nincs egyedül és az a valaki, aki még itt tartózkodik, éppen felé tart. Bumm. Egymásnak is csapódnak sikeresen. Nem ez a Nagy Bumm, az már megtörtént jóval régebben, de azért elég nagynak nevezné, ha őt kérdezi valaki, mert majdhogynem sikerül átesni az útjába akadó kislányon. Ja, hogy ez a játszótér. El is felejtette, hogy esetleg ez már nem éppen a leginkább neki való helyszín, de amíg előkészítős volt, mindig is ez volt a kedvenc helye a faluban és ez most, röpke három évvel később sem változott. Elhúzza a száját kelletlenül felmordulva, és amint sikerült visszabillenni az egyensúlyába és megállni a lábán, végignéz a lányon. Nem tűnik ismerősnek, hiába szemléli, biztos még új az előkészítőben.
- Hahó. Ha jól emlékszem, nem ilyenkor van kimenő. Vagy változott a napirend, amióta nem vagyok előkészítős, vagy épp meglógtál, és az a gyanúm, hogy utóbbi, különben több lenne itt az élet. Szóval... merre, kishölgy? - kérdezi, amint rájön, hogy a lány valamiben sántikál. Fogalma sincs, hogy ezt mire lehetne felhasználni, ha kiderül, hogy nem csal a szimata, de a titok az titok, remekül lehet vele kereskedni, és sose lehet tudni, mikor jön igazán jól, még ha jelen pillanatban hasznavehetetlennek is tűnik.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szira
kinézet

Fogalma sincs, milyen színű az ing meg a nyakkendő, amit Szira kihalászott a szekrényéből, de bízik benne, hogy nem néz ki papagájként, ha már éppen azért segített a lány a ruhái összeválogatásában, hogy összeillő legyen az öltözékük. Kicsit izgatott, ami azt illeti, hiszen nem volt bálba azóta a '20-as évek beli buli óta, amit ki tudja már mikor is rendeztek pontosan a faluban. Éppen ideje kicsit kimozdulni, Szira remek társaságnak tűnik hozzá, örült is, hogy igent mondott, amikor megkérdezte, hogy elmenne-e vele a bálba. Igaz, azt nem kérdezte meg, hogy szeret-e táncolni, de reméli, hogy nem kell könyörögni az este folyamán, elég lesz csak felkérni táncra. Már a szobájában megállapította egyébként, hogy ugyan csak szürkében látja a világot, nem tudja azt sem, milyen színekben pompázik a lány, de gyönyörűen néz ki így is. Futólag még most is rápillant, megpróbálja összerakni, mi lehet kék és mi barna azon a ruhán a szürke árnyalati különbségei alapján, az árnyéka meg egész vígan mocorog épp, mintha csak megpróbálná leképezni azt az elégedett, örömteli vigyort, amit Zsombi épp képtelen letörölni az arcáról. A helyszínre érve kinyitja az ajtót, előre engedi a lányt, majd kicsit az ő szája is tátva marad, mert hű meg ha, ez aztán valami igazán különleges. A DÖK kitett magáért.
- Ez tényleg nagyon jó lett. Biztos szép színes is - jelenti ki egyetértve a lánnyal, hasonló lelkesedéssel állapítva meg a tényt. Egész kicsit megpiszkálja közben a nyakkendőjét, remélve, hogy Szira nem csap a kezére. Ki nem állhatja egyébként, ha csak lehet, kerüli, de a lány ragaszkodott hozzá.
- Hová szeretnél ülni? - kérdezi, amint sikeresen meglazította a nyakkendőjét, még a legfelső gombot is kiszabadította az ingén, máris sokkal szabadabbnak érzi magát tőle, és körbepillant, hol van szabad hely, meg esetleg ismerős, mondjuk Đominic, bár őt speciel elkerülni szeretné, mielőtt valamin egymásnak mennek jó szokásukhoz híven.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szira

Kicsit sajnálja, hogy nem igazán van mersze túlságosan is nyaggatni Lorelai-t, hogy nézzen már rá a szemére, hátha tud valaminek, aminek köszönhetően legalább ideig-óráig láthatná a színeket. Olyan idegesítő néha, hogy csak mások elbeszélései alapján tudja felidézni egykori emlékeit róluk és elképzelni, mi milyen is. Nem az igazi és időnként nyűgös lesz már csak a gondolattól is. Most sem éppen repes az örömtől, hogy itt minden színes, de neki legfeljebb csak a szürke különböző árnyalatait sikerül elkülöníteni. Kicsit erőltetett is a mosolya tőle.
- Ühümm. A piros szép és eridonos - állapítja meg nem éppen óriási lelkesedéssel, bár egyébként Zsófinak is a piros a kedvence és még ő is szereti. Szusszant egyet, kihúzza magát és próbál úgy igazából mosolyogni, még mielőtt Szira azt hinné, hogy esetleg vele van problémája.
- Bocsánat, kicsit zavar, hogy csak elképzelni tudom, milyen lehet itt minden. Van jó oldala is, de akkor is... ehh - fejti ki a véleményét hirtelen, mert megint kezdi felhúzni magát ezen az egészen, érzi, és nagyon nem akarja. Nem lenne jó vége.
- Biztos szebb vagy színesben, bár azért így is nagyon - gyorsan témát is vált inkább ismét megdicsérve a lányt, akinek remekül áll a ruha meg ez a hajviselet is jó választás volt. Szétnéz közben, majd a táncparkett szélén fellelhető, még szabad prédának tűnő ülőhelyek felé veszi az irányt, és hogy el ne veszítse véletlen sem a kissé sűrűsödni induló tömegben a lányt, hát megfogja szépen a kezét.
- Nem mostanában táncoltam utoljára, de csak azért, mert bálban sem nagyon voltam. Amúgy naná. Nem azért akartam bálba jönni veled, bár biztos finom a süti, mert mindig az, de na... egyszer ugye nyitótánc van, de utána táncolhatunk egész este - megáll, hogy ezt elmondhassa és máris jóval lelkesebb. Ugyan még bőven van mit tanulnia tánc terén, de legfeljebb másoknak lesz min szórakoznia, nem probléma az sem. Odaérve a kiszemelt helyre már le is ül, aztán mindjárt kezdődik a nyitótánc is. Addig elvesz egy poharat az asztalról, majd ha ennek vége, akkor irány a táncparkett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Szira

Végre befut a vonat, vagy fél percig Árnyék is egy helyben ül, aztán leszáll Szira meg a két kutya és elszabadul a pokol. Honnan lett egyáltalán kettő? Osztódnak ezek a kutyák vagy mi? Árnyék először csak a farkát kezdi csóválni örömében, hogy társaság van, na meg ismerős is, aztán meg ha már kellőképpen közel jutott hozzá a két kisebb eb, akkor ismerkedésbe kezd velük. Ez még hagyjám, Zsombinak azonban már attól csak partra vetett halként van tátogni kedve és kapacitása, hogy meglátja Szirát. Hoppá. Szerencsétlen pár szál virágot meg a kutya pórázát úgy szorongatja, mintha azok tartanák pillanatnyilag a földön, közben meg úgy jártatja a lányon a tekintetét feje búbjától a lába fejéig és vissza, aztán egy újabb kör nézelődés után kénytelen eldönteni, hogy csak jól lát.
- Szia - sikerül végre kinyögni, amikor a lány már elég közel sétált, mert nehogy azt tessék hinni, hogy földbe gyökerezett lábbal ő aztán egy lépést is tett volna felé. Egy kissé szögletes mozdulattal megemeli a szedett-vedett csokrot, de igenis a szándék a fontos - bemászott ő, kérem, majdnem egy kertbe is, hogy azt a pár virágot leszakítsa -, és átnyújtja.
- E-ezt neked sz-sz-szedtem - mifene, már dadog is. Egyre jobb lesz. Kicsit elvörösödik zavarában, nagyot nyel, hogy még hallani is lehet, és inkább néz Szira arcára, mint eléggé látványos pocakjára. Nem akar kérdezni, mert úgy érzi, veszélyes kérdés lenne. De hát hogy is van ez? A lány csak egy hetet volt oda, előtte meg nem emlékszik rá, hogy ekkora pocakkal ment volna el. Igaz, a vonatra nem kísérte ki és egy ideig még úgy is alakult, hogy nem sikerült találkozniuk, mert mégiscsak sor került az ideig két hetes pszichológus-látógató körútra, de akkor is. Ez csak valami rossz vicc lehet. Vagy mégsem?
- Ööö... nem sok. Ádival nem beszélünk, már nem is prefektus, együtt se kell dolgoznunk, nem érdekel - jelenti ki, pedig dehogynem érdekli, hiszen erről beszél, na meg a bátyja. Makacsul tartja magát azonban ahhoz, hogy nem érdekli az egész, fejben meg már azt számolgatja, lehetséges-e, hogy... nem. Vagy mégis? Kicsit elkeseredett képet vág a kapott eredményre, aztán a hajába túr és megpróbál szebb témát találni. Csak ne térnének vissza a gondolatai folyton a lány pocakjára. Az apja ki fogja nyírni, ha... bele sem mer gondolni.
- Neked hogy telt Groserliebben? - kérdezi inkább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Szira

Nagy kínban van, próbálja felfogni, hogy mi is az, amit lát és az egyáltalán hogyan lehetséges, de csak nem sikerül egyről a kettőre jutnia, bármennyire is erőlködik. Dadogva adja át a virágot a látottak hatására, és makacsul nem igyekszik bámulni, de még arra sem nézni, erre Szira hozzábújik. Kicsit sem ideges, á, dehogy, nem is érti, miért ment össze hirtelen úgy a gyomra, hogy méretben egy kaviccsal vetekedhetne és ismételten nagyot nyel. Az a nagy helyzet, hogy vakmerő főnixbőrbe bújt sárkányunkra Szira minden erőlködés nélkül ráhozta a frászt. Ha ezzel neki most haza kell menni, hogy khm, izé, az a helyzet, hogy gyarapodni fog a család, akkor inkább világgá megy, minthogy az atya haraggal szembenézzen annak ismeretében. Futólag említést tesz Ádámról, mert hiába mondogatja, hogy őt ez nem érdekli, mégiscsak foglalkoztatja a probléma, még sokat is, aztán amennyire tőle telik, figyelmesen hallgatja a lány válaszát. Kicsit el-elkalandozik közben gondolatban még mindig azokat a számításokat ellenőrizgetve, aztán már Szira hozza szóba az egészet. Még hogy ő megijedt volna? Meg hát, de minek vallaná be. Olyan határozottan rázza meg a fejét, mintha az élete múlna rajta.
- Nem én, de azért nem is vicces - jelenti ki menten, majd csak felszusszan megkönnyebbülten. Ha most bevallaná, hogy megijedt, Szira aztán egy örökkévalóságig szívathatná vele. Azt mondjuk nem tudja, hogy szívatná-e ténylegesen, de a büszkesége akkor sem engedi, hogy elismerje, ő, a rettenthetetlen, aki nála kétszer nagyobb embereknek is ment már neki - bár ez inkább meggondolatlanságra és vakemrőségre vall, semmint bátorságra -, megijedt még az apaság gondolatától is. Tizenhét, vagyis lesz, korai ez még, tessék megérteni. Ahogy megnyugszik, kezdi azért látni ő is a poénosabbnak mondható oldalát az egésznek, úgyhogy bele is karol a lányba és megnézi közelebbről a kutyákat.
- Ragaszkodó típus, az biztos és aranyos kutyust választott. Fuh... cukrászda? - kérdezi a maga lényegretörő módján, egyre kevésbé a hosszas cseverészések híve, főleg, ha pontosan tudja, mit is szeretne, márpedig most ő a nagy ijedelemre cukrot szeretne, diós-csokis süti formájában.
- Szerinted mit szólnának, ha az iskolában is ezzel a magyarázattal hozakodnál elő, hogy én... szóval, hogy... érted - pillant most már végre a lány pocakjára önszántából is, és elgondolkodva féloldalas mosolyra húzza közben a száját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Heléna

Ma reggel azzal a gondolattal ébredt, hogy a lógás művészetét még nem gyakorolta elég sokat, így a táskájába a tankönyvei helyett egy termosznyi forrócsokit, két almát meg egy egész bontatlan tábla diós csokit csomagolt, illetve A Galaxis útikalauz stopposoknak egy igazán szépnek tűnő, puha-kötéses kötetét tőle bizonyára meglepően nagy gonddal. A hadművelethez először lenyúlta a házban lakó nőneműek egyik sálját, fogalma sincs róla azóta sem, hogy Véda vagy Ririke tulajdona, esetleg valamelyik sűrűn arra járó rokon hagyta ott, lényegtelen a cél szempontjából úgyis. Belecsomagolta a könyvet, aztán még egy melegítőfelsőt is mellé rakott, na meg a termoszt és iskola helyett a faházat vette célba. A kihagyott bűbájtan, művészetek és fene tudja, micsoda még egyáltalán nem nyomja a lelkét, a könyvet annál sokkal jobban értékeli, így reggel óta még így, a délután magaslatában is ott ücsörög az egyik babzsákon teljesen belemerülve az olvasásba. Gyakorlatilag azt se venné észre, ha a házat vinnék el a feje fölül. Még azt is elfelejti, hogy a tanítás már véget ért mostanra, talán nem ártana hazamennie sem. Árnyékot meg kellene sétáltatni lassan például, meg ebédelni se volna rossz, na és persze elkerülni, hogy Véda megkérdezze, merre is járt, mert az iskolában biztos nem. Mindez egyáltalán nem tűnik jelentősnek, de még csak fel sem merül, hiszen mi lenne annál izgalmasabb meg érdekesebb, mint rájönni, mi történik Denttel, és Beeblebrox-szal és akkor ott van még Ford is, és Marvin a paranoid android... a második alma második felét rágcsálja már, és a termosz is kifogyóban, ez ha rákényszeríti majd arra, hogy hazatérjen, de addig is csak még egy oldalt elolvas, csak befejezi a fejezetet, mert nincs sok hátra belőle, aztán még egy oldal, és ahelyett, hogy felkelne, lapoz egy újabbat, fészkelődik kicsit, és ismét. Ezt aztán nem lehet letenni, ő legalábbis láthatóan nem bírja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Heléna

Egy helyben ülni is fárasztó tud lenni, így az ott töltött idő során több különféle, akár jógapóznak is beillő ülésmóddal próbálkozik kezdve a babzsákon való normális ücsörgéstől a hasonfekvésen át egészen addig a változatig, amikor a lábait a falnak támasztva nyúlik el a padlón, mi több, még a helyszíneket is változtatja a lehetőségekhez mérten. Amikor a lány betéved, már éppen a lépcsőn ücsörög úgy öt-tíz perce, térdén pihentetve a könyvét. A történet továbbra is nagyon leköti, azonban a galaktikus gégepukkasztó megállásra készteti, maga elé bambulva gondolkodik el azon, akarja-e tudni, mi benne a gégepukkasztó, vagy pusztán Zaphod extravanganciájának a terméke és nem kifejezetten a valóságra utal. Töprengéséből két, a kilátást eltakaró kéz téríti magához, no meg egy igazán ismerősen csengő kacagás. Első gondolata még így is az, hogy talán illene felháborodni, amiért éppen galád módon eltakarják előle a kilátást a lány ujjai, hiszen a hangjából rögtön kiderül, hogy lány, ha már a kecses, vékony ujjak nem is árulnák el, de aztán mégsem háborog. Helyette inkább elgondolkodik, hogy ki is lehet az a vakmerő, aki éppen őt szúrta ki egy ilyen találóskérdéshez. Valaki, akit ismer. Valaki, akit nem innen ismer. Kutakodik az emlékei között, leghamarabb Győrből lesz valaki, hacsak nem valamelyik nem várt rokon, ám itt abba is hagyja a gondolatmenetét, ugyanis szabad lesz a kilátás és a vonások mégiscsak ismerősek. A mellé ülő lányt határozottan ismeri, méghozzá otthonról. Pár pillanatnyi tarkóvakargatás, töprengés után már fel is csillan a szeme és a rá jellemző hevességgel megöleli őt.
- Hell - szalad ki a száján a lány beceneve és a kelleténél kicsit jobban szorongatja egy pillanatig nagy örömében, mielőtt elengedné.
- Ha tudnád, milyen nehéz volt nem elmondani, hogy amúgy varázsló vagyok és kukutyinban egy világ elől rejtett iskolában vagyok... a magánsuli jobban hangzott, még a rokonok is úgy tudják egyébként - túr bele a hajába egy megkönnyebbült sóhaj után, már vigyorogva pislogva a lányra.
- Na és te? Mondd, hogy csak most jöttél, nem egy éve nem tűnt fel, hogy egy suliba járunk, ugye? Melyik házban vagy? - zúdít hirtelen rá megannyi kérdést máris, mintha attól tartana, hogy ha nem teszi meg, megint legalább egy évig nem lesz rá lehetősége, vagy tovább, tekintve, hogy mióta Ádám és az apja olyan csúnyán összeveszett, szolidaritás címén ő is Véda nyakán lóg inkább.