Estefelé jár az idő - másnak talán szokatlan, hogy sötétben induljon útnak, Lilith számára azonban ez teljesen természetes. Nem kell a fénytől tartania, az utcalámpák pedig sokkal barátságosabb világítást jelentenek. Az egyetlen hátránya, hogy ilyenkor már kevés hely van nyitva, főleg egy ilyen kis faluban; mert Bogolyfalva kétség kívül aprónak tűnt Londonhoz viszonyítva, ahol párszor megfordult. Amikor eldöntötte, hogy a kontinensen fog iskolába járni, sokáig vacilált a Beauxbatons és Bagolykő - hogy is kellett kiejteni? - között. Még mindig nem állt igazán rá a szája erre a különös, barbárnak tűnő nyelvre és jóformán analfabétának érezte magát, mert hiába a táblák és feliratok, a furcsa szavak egyáltalán semmit sem árultak el magukról, nem is hasonlítottak arra, amit ismert. Az egész érthetetlen halandzsának tűnt, ami nem is csoda, hiszen csak pár napja érkezett és alig mozdult ki. Rá akart szánni néhány hónapot, hogy fejlessze a nyelvtudását, mielőtt tanulni kezd, mert többnyire csak a hallására támaszkodhatott és ha nem képes legalább megérteni vagy rögzíteni a hallott szavakat, akkor hiába kapálózik. Nyelvkönyve már volt, viszont jó lett volna valami egyszerűbb olvasmány, amivel bővítgetheti szegényes szókincsét. Ezért is indult útnak - tudta, hogy kell a közelben lennie egy boltnak, így fogta az erszényét, a pálcáját, kabátját és hosszú-hosszú sálját, aztán elindult bolyongani. Óvatosan, lassan sétált, hogy ne ütközzön neki semminek, méltóságteljesen kerülgetve az alattomos akadályokat, miközben a kirakatokat fürkészte. Sokkal könnyebb így akadni rá arra, amit keres, mint megpróbálni halandzsaszavakat betűzni.
Mire megtalálta Őszike néni üzletét, a meleg öltözete ellenére is átfagyott, így miután belépett, az előtérben ácsorgott, elgémberedett kezét melengetve és tornáztatva, megpróbálva érzést lehelni belé. Amikor senki sem sietett elő, hogy eligazítsa, nemes egyszerűséggel vállat vont és valamelyik zsebéből előbűvölte a szerkezetet (megszólalásig hasonlított egy mugli szemüvegre, de annál sokkal erősebben nagyított, akár egy távcső), amit olvasáshoz használt, hogy nekifogjon a gerincek böngészésének. Lassan haladt, találomra kihúzgálva egy-egy kötetet, majd vissza is tolva a helyére, miközben befelé araszolt a polcsorok közt. Frusztráltan sóhajtott egy idő után, mert ugyan semmi sem garantálta, hogy errefelé beszélnek angolt vagy franciát, mégis könnyebb lett volna, ha az eladó segítségét kérheti - azt ugyanis sikerült megállapítania, hogy a helyiség nem kicsi és padlótól plafonig, faltól falig, mindenhol könyvek sorakoznak, így ezzel a tempóval talán jövő hétre meg is találja, amit keres. Az viszont, hogy csak úgy feladja, nem volt opció. Meg kell tanulnia egyedül boldogulni.

Kész labirintus ez a nem túl nagy üzlet, mint hamarosan rá kellett döbbennie, annyira nehéz tájékozódni a polcok közt - mindenütt könyvek, amiktől minden egyforma, színpompás masszává olvadt össze szemei előtt. Ráadásul a szemüveg nem sokat segít, ha mondjuk tárgyakról és azok távolságáról van szó, így párszor megbotlott már kósza párnában és összeütközött egy székkel is, ami halk szitkozódást váltott ki belőle - csak azért engedte meg magának, mert piszkosul fájt a sípcsontja és épp senki sem hallotta. Végül meg kellett állnia pihenőt tartani. Az okulárét levéve megszokásból elkezdi tisztogatni az üvegét, pedig nem is koszolta össze. Vacak, minősíti magában, mielőtt zsebébe ejtené, hogy meglazíthassa a sálját, mert mostanra kezd átmelegedni és lassan eléri a másik végletet, amikor a saját levében fog főni. Vajon érdemes visszajönni máskor, vagy rendeljen inkább bagolypostával valamit? Az a baj, hogy fogalma sincs, mit is keres, csak valami nagy és színes képekkel teli könyvet akart kitippelni magának, itt viszont hangyánál hangyább betűkkel töltenek mindent. És még a szótárt is otthon felejtette, pedig most legalább kikereshetné, hogy van a "gyermek", bár, ha nincs itt senki és táblák sincsenek, aligha menne vele sokra. Arra kapja fel a fejét mélázása közben, hogy nyílik az ajtó és megszólal a felette lévő csengő, majd lépéseket hall, amik egyenest felé közelítenek - egy meglehetősen gyászos küllemű ismeretlen tart felé, csak hogy átmenet nélkül nekiszegezzen valamit, ami leginkább félúton van kérdés és kaffantás közt. Lilith feje felett elegáns, cirádás kérdőjelek rajzolódnak, de nem, sajnos egy árva kukkot sem ért az egészből.*
- I beg your pardon but I do not speak Hungarian. Would you be so kind and either speak English or French?-*Mivel számára a magyar alapból nem tűnik túl kultúrált nyelvnek, kicsit bizonytalan azt illetően, vajon most tényleg gorombáskodnak-e vele, vagy csupán ez a nyelvvel jár. Amennyiben neki is ilyen ork intonációval kellene beszélnie, úgy sokkal nehezebb lesz elsajátítania, mint gondolta - az ő megszólalása és viselkedése közelít a kifogástalanhoz, ráadásul apró termetéhez érthető módon magas, tiszta hang társul.*
- If you are looking for the clerk, I haven't seen him.-*Teszi aztán hozzá, kezével a kasszaszerű pult vélt irányába gesztikulálva, mert a lány kitartóan mered rá, amennyire meg tudja ítélni. Ugyan eleve sértő, hogy személyzetnek néznék - ráadásul furcsa is, mert a kabátját ugyan kigombolta, de még mindig tetőtől talpig kinti viseletben áll - mégsem adja ezt a másik tudtára. Meglehetősen különös szerzetnek találja a szeme miatt, mely fekete lyukként sötétlik, nem látott még ilyet.

A másik ingerültsége a lehető legkevésbé sem hatja meg, viszont felkelti az érdeklődését, mert bár eddig is előfordult, hogy ellenségesen, esetleg kifejezetten gorombán viselkedtek vele, ez többnyire csak azután kezdődött, hogy elhangzott a neve. Itt pedig szó sem esett bemutatozásról, véletlenül botlottak egymásba, így szokatlan volt. Kicsivel később megtudta, hogy a fekete lány sem látta még az eladót, ami azt jelenti, hogy vagy oltári pechjük van, vagy a tulaj láthatatlanná tud válni - határozottan bosszantó helyzet. A sötét hölgyemény azonban egyáltalán nem zavartatja magát, gőzmozdonyként csörtet hátrafelé, olyan határozottsággal, hogy Lilith pár pillanat erejéig eltöpreng, ha ennyire tudja, hol van, amit keres, akkor miért is akart tőle segítséget? A kicsivel később érkező mondat azonban rendet tesz gondolatai közt, mert ezt az intonációt már sokkal inkább érti és nem kerüli el a figyelmét arrogáns, dacos csengése - nem mintha magára venné, elvégre még véletlenül sem állta útját, ha vágtázni akar a helyiségben, csak tessék. Viszont olyasmit sejtet, amit nem hagyhat figyelmen kívül.
She has no idea where the book she needs is. Well, it'll be fun to watch. Mivel egyébként sem segítene rajta sokat a szemüveg, látása helyett mágiájára támaszkodik, a lány árnyékára koncentrálva és annak mozgását figyelve, ami a hangokkal kombinálva elég sokat elárul számára. Azt is, hogy időről időre hátranéz, őt ellenőrzive, ezzel meg-megszakítva a polcok böngészését. Lassan ballag utána, háta mögött összekulcsolva kezeit, és ahogy nyúlik a csönd, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy akármit is akart megszerezni a másik, nem elképzelései szerint alakulnak a dolgok. Lilith némán figyeli, elvégre a pihenője hosszát ő szabja meg, és ha most nem is talál semmit, még mindig visszajöhet másnap, mondjuk délelőtt, amikor valószínűbb, hogy lesz is itt valaki, aki segít neki eligazodni.*
- Amúgy ide jársz iskolába?-*Kérdezi végül, semleges hangon, azon töprengve, hogy amennyiben igen a válasz, vajon ez a sötét akármi az egyenruha-e, valamint, hogy valamennyi diáktársa ilyen modorban kommunikál-e? Persze, ez elég valószínűtlen, de olyan keveset tudott az itteni szokásokról, hogy inkább nem bocsátkozott találgatásokba.

Pillegyilkos

Még nincs nagyon késő - amióta itt van, sikerült alkalmazkodnia az időeltolódáshoz, ami számos problémát megspórolt számára, jobban eligazodik és megtanulta a legtöbb bolt nyitvatartását is. Ám a környezete változatlanul idegen. Mégis, van ebben a kívülállóságban valami kellemes, újra és újra rácsodálkozni az itteniekre, meg arra is, hányféle nép, nemzetiség, nyelv vegyül egy ilyen apró helyen. Ez ismerős volt - otthon, a szigeten is ez a tarkaságot szerette, hogy minden rokon, legyen az bármily távoli is, hazatérése alkalmával szívesen osztotta meg tapasztalatait, élményeit, magával hozott idegen szólamokat, illatokat, ízeket, tárgyakat... Talán ezért is élvezte annyira, hogy jelenleg nincs más dolga, mint felfedezni magának ezt az oly' barbának hitt nyelvet, vad tájat és furcsa embereket. Mert különös volt ez a tél, ami még a sokak által átkozott enyhesége miatt is sokszor bizonyult hidegebbnek, mint amihez szokott; és azok is, akiket az utcán, boltokban megfigyelt. Ezek csábították főleg, ha elhagyta parányi bérelt lakását, bár most csak sétára vágyott, pusztán a mozgás miatt. A hidegben szorosan összehúzta magán meleg, hosszú kabátját és még orrát is vastag sálja mögé rejtette és gondolataiba temetkezett, lassan sétálva, mintha minden lépést megfontolna. Egész megjelenése könnyed eleganciát sugárzott - apró termetét egyenes tartása ellensúlyozta, gyermeki, porcelánbabáéhoz hasonlatos arcát mozdulatai. Halkan dúdolt, egyikét azoknak a daloknak, amik otthon ragadtak rá, miközben szavakon tallózott, amiket megtanult. Mert minél többet tudott és értett, annál inkább vonzotta ez a gazdag nyelv, ami egészen máshogy fejezte ki magát, máshogy volt szép. Tetszett neki a zenéje, a ritmusa, a kifejezőképessége - pille, pillanat, illanó, szikra, csillag, sóhaj és megannyi különös, titokzatos másik. Az egyik kedvence az 'sötétség' - az elsők között volt, amit kikeresett, és szerette suttogó, mély, határozott csengését. Mert ilyen a sötét - barátságosan elrejti a fény elől, nem kell mindenét elfednie, eltörli a távolságokat és a felszín csalóka különbségeit.
Az egyik közeli épületből kilépő szakítja ki gondolataiból, mert a kihalt utcán az egyetlen mozgó, élő pont most, hangos léptekkel. Szórakozást kínál - az emberekkel annyi mindent lehet kezdeni, mégis, jobb, ha előbb csak figyeli kicsit. Nem néz felé - minek is? - de árnyékát követi, ahogy megindul a kövezeten és attól függően, melyik irányt választja, vagy mögötte lemaradva sétál, vagy nem sokkal később megfordul, hogy ne kerüljön ki a körből, amiben még eléri.

kis kaland

Erre a gyanús, sötét helyre figyelmeztették egy párszor a jólelkű helybéliek - üdítő változatosság volt, hogy kislányként kezelték és óvni próbálták, miközben akaratlanul is csak a kíváncsiságát csigázták. Akárhogy is, ma este szánta el végre magát, hogy lassan használható nyelvtudásával felvértezve elmenjen körbeszimatolni a máguscsárdát, mert eddig nem sokat látott az itteni "alvilágból", ami még kirándulás szintjén is érdekesnek ígérkezett, bár nem remélt tőle nagy durranást - ez a falu csak azért volt nagyobb, mint az átlagos mágustelepülések, mert az iskola lábához épült, így inkább szabályszegő diákok lézengenek erre, semmint igazán nehézsúlyú bűnözők. Az ajtón belépve kellemes félhomály fogadta, ami azonnal szimpátiapontot jelentett, ráadásul a terem, amennyire meg tudta ítélni, egész tiszta volt, már a magyar vasúthoz viszonyítva - annál koszosabbal eddig nem találkozott, így mostanában ahhoz mérte a dolgokat. A helyiségen átvágva érezte az őt követő tekinteteket és felé forduló fejeket, de megszokta a megjelenését kísérő bámulást, így céltudatosan tartott a kiszemelt, szabad sarok felé, ahol kényelmesen letelepedhetett az apró asztalhoz. Kabátját a szék támlájára terítette és meleg, vastag pulóverének hosszú ujját egészen kézfejére húzogatta, amíg várakozott. Csakhamar meg is jelent a pincérnő és rövid diskurzus után sikerült rendelnie - ugyan fogalma sem volt, mi az ördög a bundáskenyér, de a lány ígért a tetejére némi sajtot, úgyhogy hagyta magát rábeszélni, ital terén pedig egy adag forraltbort kért, mert legutóbbi kirándulása alkalmával nagyon ízlett neki. Értékelte, hogy a korát itt sem kellett bizonygatnia - ugyan nem kell már sok, hogy betöltse a tizenhetet, komolyan nem értette, miért az alkoholfogyasztást tiltják ahelyett, hogy megnevelnék a kölyköket. Amíg várt, az egyik szalvétával játszott, egyszerű kis virágot hajtogatva belőle, amit aztán a vacsorájával megjelenő lánynak ajándékozott. Mielőtt nekifogott volna az ételnek, egy apró fiolából egy cseppet ejtett a pohárba, majd mivel semmi sem történt, egy biccentéssel nyugtázta és megkóstolta - evidensen más bort használtak alapul, de még mindig elég finom, édes italt kapott, így nem panaszkodhatott. A bundáskenyér illata is egész vonzónak hatott, úgyhogy majszolni kezdte, nem igazán törődve környezetével. A sokak által jósolgatott balszerencse azonban alighanem most érte utól, ahogy hirtelen árnyék vetült az asztalára és magára is, majd egy jókora férfi telepedett le, az udvariastól fényévekre álló, háromnapos borostás arcához illően sima, csiszolt modorral.*
- Távozzon, kérem.-*Mosolygott rá, még mindig nem tökéletes kiejtését ellensúlyozva. Az alak azonban, mintha a falnak beszélt volna, a mosolytól csak felbátorodott és bár alapból el tudta magát szórakoztatni ilyen emberekkel is, most egyáltalán nem volt hozzá hangulata. Ráadásul nyomulni kezdett, mintha egyetlen, udvarias mosolyka zöld utat jelentett volna - Lilithnek nem állt szándékában jelenetet rendezni, de miután sem az elhúzódására, sem az egyértelmű ignorálásra nem reagált a férfi, sőt, hozzáért, bizalmasan combjára téve a kezét, egyetlen mozdulattal, gondolkodás nélkül öntötte arcon a még relative forró italával. A hatás azonnali volt - a varázsló elbődült, amint feldőlt a székkel, evidensen nem számítva a támadásra, utána viszont felpattanva szitkozódott és pálcát is rántott.

Mielőtt még szabadjára engedhette volna mágiáját, három szó harsant - az elsőtől az ismeretlen alak szaporán kalotaszegi legényest kezdett járni, a másodiktól mindezt új dimenzióba helyezve folytatta a padlón, leginkább partavetett potykára emlékeztetve kedélyes vergődésével. Csak most állt fel, hogy elhúzódjon, miközben az előző hang tulaja felé tartott - nála valamivel magasabb, hosszú hajú srác sietett a segítségére, aki valószínűleg azóta figyelte, hogy betette ide a lábát, mert másképp aligha reagálhatott volna ilyen gyorsan. Lovagja nem tudhatta, hogy korántsem szorul annyira a védelmére, mint az első pillantásra tűnhet, de hova lenne az élvezet és az izgalom, ha rögtön minden titkát kiadná? Lesütött szemmel nemet intett hát, odébblépve, hogy elkerülje a kiömlött bort, de így is érzékelte az újonnan érkezőket. Végül mégsem történt semmi, mert a pultos közbelépett, Lilith véleménye szerint végre méltóztatva észrevenni, mi történik az orra előtt. A pincérlány jóval együttérzőbb volt, ahogy megjelent feltakarítani a keletkezett tócsát - tőle elnézést kért és egy másik adagot.*
- Lilith, szintén örvendek.-*Biccentett aztán, Avery felé fordulva, de nem nyújtva rögtön kezet - maszatos volt, így előbb megtörölte, mert ennyit igazán felkínálhatott az előbbi látványos mentőakcióért cserébe. Valahol számított rá, hogy itt nem épp az értelmiség gyűlik össze olvasóestet tartani, de nem gondolta, hogy ilyen gyorsan és bunkón kikezdenek vele. Igazából nem volt kihívó vagy a hivalkodó megjelenése - nem csillogott rajta több kiló ékszer, nem úszott utána illatfelhő, még csak sminket se hordott, mindössze ruhája készült minőségi anyagból és illett rá tökéletesen. Puha, kötött vastag pulóvere alól fehér, rakott szoknyácska kandikált elő, ami lentebb térd fölé érő zokniban folytatódott és fehér surranóban végződött. Az összeállítás hétköznapi volt, hanyag, kényelemorientált eleganciát kölcsönzött neki és épp csak két falatnyi bőrt hagyott fedetlenül.*
- Remélem, nem okoztam...kellemetetlenséget.-*Intett alig észrevehetően fejével a terem másik végéből gyilkos pillantásokat lövellő bagázs felé. Az ügy valószínűleg nem zárult le ezzel a kényszeredett visszavonulóval, de őszintén, nem tudott tartani ettől a bandától. Nem is akart velük tovább foglalkozni.*
- Meghálálhatom valahogy? Egy ital?-*Érdeklődött, ismét helyet foglalva, lesimítva szoknyáját és megvárva Avery válaszát - amennyiben letelepszik, ma estére garantáltan békén hagyják, nyugodtan elköltheti a vacsoráját és ki tudja, talán még beszélgethet is egyet valakivel, aki vele nagyjából egykorú.

Nem adta jelét, hogy zavarná a másik alig leplezett fürkészése - vagy nem vette észre, vagy megszokta, elvégre számára biztos nem újdonság albinizmusa. Elég védtelenül viselkedett - cseppet sem tűnt feszélyezettnek és az előzők is leperegtek róla, mintha nem is vele történt volna az egész, gyanútlan, gyerekes módon nézett fel Averyre.*
- Valóban?-*Kérdezte szórakozottan, pulóvere ujját húzogatva, majd biccentve a fiú felvetésére.* - Csak tessék.-*Intett a szabad szék irányába, miközben elfoglalta sajátját és megköszönte gőzölgő italát, míg Avery elé vajsört tettek - felismerte az illatáról, ezt odahaza is ismerte, bár meg mert volna esküdni rá, hogy itt sokkal gyengébbnek tűnik.
- Leszek. Nyelvet tanulok, ezért korábban jöttem.-*Egyelőre nem akart nagyon hosszú mondatokra vállalkozni, de lehetőségeihez mérten igyekezett választékosan fejezni ki magát. A magyar elég nagy kihívást jelentett számára, épp ezért igyekezett az elmúlt hónapokban minél több időt tölteni az itteniek közt, hallás után is tanulva, ami segítette a különféle szavak, szókapcsolatok megjegyzésében. Kavarodást csupán az okozott, hogy nehezen tudta elkülöníteni a köznyelv, az irodalmi magyar, a szleng és a különféle zsargonok kifejezéseit, így időnként elég zagyva mondatokat rakott össze. Mindenesetre, a mozdulatai nem azt sugallják, feszélyezné annak lehetősége, hogy nevetség tárgyává válik; helyette figyelmesen hallgatja alkalmi társaságát, kissé oldalradöntött fejjel. Aztán könnyed nemet int.*
- Ugyan. A finom nem egyenlő a sznobbal. Megvan ennek a ...á, maga varázsa.-*Közben töretlen jókedvvel lát újra falatozáshoz, darabokat törve a kenyérből, mert az olvadt sajt nagyon nyúlik és mégis kevesebb maszattal jár így az egész. Talán egy picivel több fűszert tudott volna elképzelni a kenyérhez és kevesebb sót, de nem panaszkodik, ez nagyjából kedvére való. Óvatosnak kellett lennie az itteni konyhával, mert nagyon zsíros, nehéz, csípős ételeket készítenek, de apránként szoktatta magát hozzá és egyes fogások bekerültek a kedvencei közé is.*
- Jól ismered a környéket?-*Érdeklődött, amíg kezét megtörölve pohara után nyúlt - ezt is ellenőrizte, feltűnés nélkül ejtve bele a cseppet, amit akár édesítőnek is vélhetnek, mielőtt belekortyolt. A fiút nézte, csendes derűvel ajkain.

- Harmadikon.-*Évvesztes, így tényleg közelebb is jár a tizenhéthez, mint a tizenhathoz, megtévesztő arca ellenére. A hangja se túl mély, se túl magas, úgyhogy nem tépi a dobhártyát, de nem is igazán árulja el, mennyi idős. Inkább a viselkedése, nyugodt, sietség, kapkodás nélküli mozdulatai azok, amikből hiányzik a gyermeteg szertelenség. A beszélgetés is ráérős tempóban folyik, van ideje folytatni vacsoráját.
- Köszönöm.-*Apró mosollyal fogadta a bókot, aztán számolás nélkül válaszolt.*- Hat hónapja. A faluban lakom, meg utaztam. Minden érdekes, de nehéz - a nyelv, az ételek...az emberek.-*Gesztikulál alig észrevehetően korábbi "társasága" felé, bár valószínűleg egy másik szóval keverte össze. Mindenesetre, ennek a mondatnak a fényében már nem meglepő, hogy nem próbált azonnal lélekszakadva menekülni, nem először fordult elő. Persze, barmok mindenütt vannak, csak az arányok változnak.
- Némelyik. Túl sok zsír, hagyma, szalonna, a fűszer annyira nem zavar.-*Az utolsó pár falattal is végez, félretolva tányérját és kupáját húzza maga elé, a még mindig gőzölgő itallal, hogy apró kortyokban élvezze az édes ízét, vigyázva, hogy ne égesse le a nyelvét. Úgy tűnt, a kezét melengeti a poháron, ahogy előkúszott a pulóver ujjából, hófehér, ápolt kacsót és karcsú ujjakat fedve fel, tovább erősítve a porcelánbaba benyomását.*
- Az édességek finomak. Ettem somlóit, gesztenyét, palacsintát, gerbaud-t, turós tortát és... olyan...lyukas kalácsot.-*Eddig ujjain számolva vette sorra mindazt, amit megkóstolt, de itt elbizonytalanodik, makacsul meredve az asztallapra, homlokát ráncolva próbálva emlékezni a szóra. Végül segítségkérően pillant Averyre.*
- Hengeres, cukorba, dióba, ilyenbe mártják. Le lehet tekerni...-*Kezével is igyekszik mutogatni, nagyjábóli méretét, formáját, meg a tekergetést is. Akár találnak rá megoldást, akár se, feladja - annyira nem fontos, hogy ezen őrlődjön, inkább a következő kérdére tér át.*
- Nem ismered. Kicsi hely Angliában, tulajdonképp csak a családom lakja. Szép, vad vidék, közel a tengerhez.-*A legtöbb varázslófalu apró, kis közösségek elszórt szövevénye lakatlan helyeken, így a nagyvárosok szóra szinte felcsillan a szeme. Nem támaszkodik az asztalra, de előrébb hajol, *
- Mesélj még!-*Mindkettejük italából csak egy kevés fogyott és egyáltalán nem úgy tűnik, mintha sietne bárhová is. Nincs, aki takarodót fújna számára, ráadásul a haragosaik is kitartóan gubbasztanak a terem másik végében, kicsit illene próbára tenni a türelmüket, hátha elunják a játékot.

- Nem. Hagyomány, hogy a család tanítja a kicsiket. Olyan helyen élünk, ahova véletlenül se jön muggli. Sok dologhoz nem is kell pálca.-*Mutat még rá, bár nehéz megítélni, hogy magabiztossága tudásra vagy épp tudatlanságra épül-e. A megjelenése nem azt mutatja, hogy igazán harcias lenne, túl finom - a kéz, ami a poharat fogja, éppoly törékenynek tűnik, mint a amaz. Ennek viszont kicsit ellentmond az, ahogy nem kívánt vendégével bánt el nem is olyan rég. Mindenesetre, most olyan nyugodtan kortyolgatja italát, hogy senki sem hinné el róla.*
- Az jó. Ha utazom, mindig helyit eszek, mert az is érdekes. Mi a jó abban, ha mindenhol csak szendvicset veszek?-*Vonta meg vállát, mint aki tényleg nem érti, egyesek miért esznek rántott húst rántott hússal, akárhova mennek is. Persze, nem árt az óvatosság, mert az ember gyomra nem bírja el a korlátlan kísérletezést, de ha a mértékekre figyel, akkor nem eshet nagy baja. Ebből a szempontból a nemzetközi konyha abszolút főnyeremény.*
- Az!-*Lelkesedett.*- Furcsa szó az eleje. Szoktak az iskolában is csinálni?-*Érdeklődött, talán egy pici reménykedéssel hangjában, mint aki nem akar letörni, ha esetleg nem, de titokban azért nagyon örülne neki.
Aztán kortyol, jóleső apró sóhajjal nyugtázva az ital ízét, s közben figyelmesen, előrehajolva hallgatja a felsorolást. Aprókat bólintva szinte itta Avery minden szavát, nem szakítva félbe a meséjét, mintha rá is átragadt volna a lelkesedése kicsit.*
- Jó lehet...-*Jelentette ki végül, hangyányit álmodozó hangon - ahogy sejthető volt, egy tengerparti varázstelepülésen neon, pörgés meg ilyen izgalmak nem nagyon vannak. Nem mintha teljesen ismeretlen lett volna számára, elvégre egyetlen szón sem állt le értetlenkedni, de pohara peremén körözve ujjával elmerengett egy kicsit, csak a kérdésre pillantva fel, picit megrázva fejét.*
- Nah, sose költöztünk. Csak utaztunk, telente - síelni, karácsonyozni, ilyesmiket. Azt nem olyan jó városban, nagy a tolongás.-*A tömeg gondolatára apró, nem tetszését jelző fintor kunkorodik szája szélére, de hamar tovatűnik.*- Főleg Franciaországban, meg most itt jártam. Tetszettek a fürdők.-*Amikor Magyarországra készült és feltúrták a könyveket és kérdezgették az ismerősöket, a termálvizek mindig előbukkantak és miután kipróbálta, igazat kellett adnia nekik, remek volt.*
- Milyen amúgy az iskola?-*Kérdezte végül, hogy ne nyúljon olyan hosszúra a csend, ha már megakasztotta kicsit a beszélgetést.

Egyáltalán nem reagált a fürkészésre - akármire is gondolt az imént, nem jött zavarba a kitartó meredéstől, inkább csak türelmes kíváncsisággal várta, hogy beszélgetésük folytatódjon. Az embert pedig elbizonytalanította ez a nyugalom - elvégre ott a bájitaltan, a bestiák, a gyógynövények, a reptan és társaik, amikhez tényleg nem kell pálca. Még csak titkolózónak sem tűnt, hiszen minden kérdésre válaszolt és nem rejtette véka alá véleményét.*
- Ha nem szabad manók, nem akarok.-*Jelentette ki határozottan, elutasító mozdulatot téve kezével, érezhetően ellenszenvesnek találva az ötletet, hogy csak a saját kis szeszélyéért ugráltassa őket, elvégre ha minden nemzet konhyájáról kínálnak valamit, akkor a választék nem kicsi. Aztán kortyolt egyet, enyhén összevont szemöldökkel kelletlenül konstatálva, hogy már csak egy pici maradt belőle, és az is langyosra hűlt. *
- Londonban és Pesten. De a londoni jobb.-*Bővebb kifejtés nélkül is sejthető volt, hogy járt a kék metró vonalán és cseppet sem ragadta magával a nosztalgikus érzés. Valószínűleg nehezére esett a koszréteg alatt rejlő értékek felismerése, de nem ment bele mélyebben a miértekbe, ha nem kérdezték. Akadt érdekesebb témájuk is.*
- Sose jártam iskolába.-*Ingatta fejét, a tanárokról, órákról, vizsgákról és a többiről hallva. Az órakerülés gondolatára is értetlen, furcsálló arcot vágott, bár a kifejezés enyhült, ahogy Avery a könyvtárat és könyveket említette. Némán töprengett pár pillanatig, mielőtt felelt volna, mint aki megpróbálja lefordítani az egészet, egy másik világra.*
- Arra tanítottak, hogy ne utasítsak el semmilyen tudást, mert hasznomra lehet. Most nem tudom megítélni, mi lesz majd.-*Persze, ez nagyon furán hangozhat az ő szájából, elvégre az ilyesmi inkább illik meglett, hosszú szakállú varázslókhoz és hajlott hátú boszorkákhoz, mégis, az, ahogy mondta, jelezte, hogy hisz benne. Ha az ember belegondolt, alapból annak sincs értelme, hogy Nagy-Britanniából idáig utazott, egy Európában teljesen őrültnek számító nyelvet tanul, mégis ezt az utat választotta.
Egy darabig még feltett egy-két kérdést, a furább tanárokról, a prefektusokról és szellemekről, de a fokozódó kiabálás egyre inkább zavarta és úgy tűnt, nin ezzel egyedül. Arra, hogy Averynek "véletlenül" van kulcsa, épp csak hangyányit rándult meg szája széle, mintha mosolyt tartana vissza, egyébként komoly, megfontolt arccal tanulmányozza az utolsó korty bort poharában. Végül felhajtja, s előredőlve engedi a poharat vissza az asztalra, a fiú tekintetét keresve.*
- Véletlenül van.-*Elhajolva odaintette a pincérnőt, kifizetve az italaikat és a vacsoráját, mielőtt kabátját karjára vetve követte volna Averytaz emeletre.