37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lyra Aurora Black összes hozzászólása (127 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 11. 18:05 Ugrás a poszthoz

EM kirándulás

Izgatottan készült élete első tanulmányi kirándulására, amint meglátta a hirdetést, rögtön tudta, hogy ide bizony mennie kell. Gyakorlott mozdulatokkal pakolta össze kirándulós dolgait, melyet mint mindig, most is az apjától kapott tértágító bűbájjal kezelt táskájába rakott. Víz, kaja, esernyő, a szokásos elsősegély-cucc ragtapasszal és fertőtlenítővel - na meg persze az elmaradhatatlan noteszke, amibe kedvére jegyzetelhet, firkálhat majd. A hűvös idő beálltára tekintettel alaposan felöltözött, egy kényelmes, fekete farmert vett fel térdig érő csizmával, felülre pedig egy egyszerű hosszúujjú felé vastag, kötött, kicsit túlméretezett pulcsit. Feleslegesnek tartotta a kabátot, elvégre amíg mozgásban maradnak, nem fog fázni. Végül egy hatalmas kötött sálat tekert még a nyaka köré, illetve kényelmes bőrkesztyűket húzott a kezére, aztán már indult is a gyülekezési hely felé. Nem régóta járt még ide, de szerencsére a főbb útvonalakat már megismerte, így könnyűszerrel letalált a kapuhoz, ahol már többen várakoztak a professzoron kívül.
- Jó napot, uram, sziasztok!
Nem volt biztos benne, hogy mindenki tisztán értette szavait, ugyanis a sálat egészen az orra hegyéig felhúzta, kicsit félszegnek érezte magát az ismeretlen emberek között. Némán közelebb somfordált az egyik lányhoz, akit többször látott már a klubhelyiségükben, róla legalább tudta, hogy levitás.
Csendben végigtanulmányozta az embereket, és rá kellett jönnie, hogy többségük még csak nem is ismerős neki. Ettől függetlenül mulatságosnak találta, hogy csak lányok voltak jelen a professzoron kívül - most merült fel benne először, hogy lehet vannak, akik nem is a tárgy miatt jöttek a kirándulásra. Végül is a férfi fiatal, jóvágású, és minden bizonnyal akadtak olyanok, akiket jobban érdekelt a tanulásnál. De hát ki ő, hogy ítéletet mondjon, nem érdekelte különösebben a többiek ottlétének oka, amíg nem akadályozzák a kirándulást.
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 25. 21:22 Ugrás a poszthoz

Kicsi sárkány

Két napja kapta meg a várva várt levelet, melyben fixálták végül a találka időpontját és helyét. Azóta érezhetően, napról napra idegesebb lett - rá kellett jönnie, hogy nem hogy nem tud koncentrálni semmire, de gyakran órákon is elkalandozik a figyelme és gondolataiban egy zöld szempárt fürkészik vagy épp egy ismerős mosoly dereng fel fejében.
Reggel izgatottan kelt fel, a szokásosnál hamarabb, hogy aztán csalódottan tudatosuljon benne, hogy bizony csak délután kezdődik programja. Egész nap használhatatlan volt, kétségbeesésében már a tanulásról is lemondott és megelégedett volna egy jó könyv olvasásával is, de mikor ötödjére olvasta ugyanazt a két mondatot, rá kellett döbbennie, hogy reménytelen a próbálkozása. Végül aztán a kitűzött időpont előtt már egy másfél órával nekiállt készülődni, magát azzal nyugtatva, hogy majd csak lassan sétál le a faluba, és valószínűleg úgysem találja meg elsőre a megbeszélt helyet. Próbált egyszerre kényelmesen, melegen, elegánsan, de azért nem túl hivalkodóan öltözni - míg nem feladta a képtelen kísérletet és egy egyszerű fekete farmert kapott fel csizmával, galambszürke felsővel, hozzá sötétkék szövetkabátjával és egy fekete kötött sállal kiegészülve. Pálcáját övébe dugta, erszényét zsebre vágta és izgatottan indult meg a falu felé. Mikor már az iskola kapuján is túl volt jutott csak eszébe, hogy kesztyűje a szobájában maradt, így kénytelen volt már most jéghideg kezét zsebre dugni.
Hamarosan rá kellett jöjjön, hogy az út a faluba egyáltalán nem bonyolult, és hogy ráadásul sietős lépteit sem tudja visszafogni. Így ő lepődött meg a legjobban, mikor a megbeszélt időpont előtt a Fő utzára érve egy ismerős alakot pillantott meg nem is olyan távol. Akarva akaratlanul kanyarodott egy lelkes mosoly ajkaira, hogy aztán lépteit még jobban megszaporázva közeledjen Noel felé.
A fiú jól láthatóan gondolataiba mélyedt, Lyra pedig nem akart ráijeszteni, így egy kisebb kanyart vett, hogy a fiú látóterébe kerüljön. Amint az rápillantott, kissé rekedten ugyan, de kinyögte az első dolgot, ami eszébe jutott:
- Jó újra látni - Egy pillanatra elképedt saját szavain, mivel azok tökéletesen őszinték voltak: meglepően hiányzott neki a rellonos látványa, sőt, inkább a társasága. Alakját magában is fel tudta idézni, de váratlan megnyilvánulásai, szokatlan gondolatai a fiú sajátjai voltak. Amint túllépett saját véleménye feletti sokkján, újra fesztelenül fordult a másikhoz.
- Régóta vársz itt?
Remélte nem kellett a fiúnak hosszú ideje idekint fagyoskodnia, de magát sem hibáztatta, ő nem késett - sőt. Ez csak azt jelenthette, hogy a másik még kevésbé bírt magával, ez pedig egy elégedett mosolyt csalt a lány arcára.
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 26. 23:11 Ugrás a poszthoz

Kicsi sárkány

Egy pillanat alatt járta át a melegség, ahogy meghallotta a biztató választ. Nem volt feleslegesen hízelkedő, csak egyszerűen, ösztönösen jött a fiúból és Lyra ebből tudta, hogy nem csak az ő gondolatait töltötte ki az elmúlt napokban a másik. A fiún halvány remegést látott, ám ezt betudta a hidegnek, így rögtön feljegyezte magának, hogy ne vesztegessék felesleges szócsépléssel az időt és induljanak meg valamerre. Épp annyi ideje volt, hogy ezt végiggondolja, máris jött az újabb felelet, mely alatt Noel egy pillanatra lesütötte szemeit - ezzel egyértelművé téve a lánynak, hogy a rellonos valószínűleg már meglehetősen régóta fagyoskodhat kint. Lyra csak halványan elmosolyodott a makacs tagadásra, majd érdeklődve hallgatta a másik felvetéseit, miközben tagjaiba visszatért az elmúlt napokból már ismerős várakozó bizsergés. Mielőtt kinyöghetett volna bármi választ, megérezte a fiú karját maga körül és egy pillanat alatt röppent ki minden épkézláb gondolat a fejéből. A pontokból, ahol hozzáért Noel, lassan egyre erősödő melegség indult ki, amely hamarosan átjárta egész testét, és amelynek köszönhetően arca immáron nem csak a csípős időnek köszönhetően volt piros. Hatalmasat nyelt, óvatosan még közelebb ficergett a másikhoz, hogy oldaluk is összeérjen, majd minden erejét egy értelmes válasz megfogalmazásába ölte.
- Az erdőt inkább hagyjuk valami kellemesebb időre.
Elmerengve tekintett végig az utcán sorakozó boltokon, miközben a fiú oldalán megindult a macskaköveken. Engedve a másik finom terelésének hamarosan a cukrászda ablaka előtt találta magát, amelyen betekintve azonnal aprót jelzett hasa, utalva rá, hogy a lány teljesen elfeledkezett az aznapi étkezésről. Még jobban elrejtette arcát sáljában, és úgy hallgatta a fiú lelkes magyarázatát, amely hamarosan már nem is a sütikről szólt, hanem egy rövid nevetés után áttért Lettire. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjön, a fiú csak azt szerette volna megmagyarázni neki, hogy mégis ki az a lány, akinek ő sütiket vesz: ezek szerint nem tudatosult benne, hogy éppen háztársáról mesél Lyrának, akivel már volt szerencséje találkozni, habár még nem beszélgettek. Ennek ellenére nem szakította félbe a másikat, meghagyta abban a hitben, hogy egy ismeretlen emberről beszél neki, nem akart közbeszólni most, hogy végre egy kicsit megnyílni látta a rellonost.
Az apró mosoly végig jelen volt szája szegletében, hogy aztán mikor a fiú visszatért eredeti témájukhoz, újra kiszélesedjen.
- Menjünk be felmelegedni kicsit, aztán a sütizés után tehetünk egy kis kerülőt a faluban, mielőtt visszaindulnánk. Mit szólsz?
Egyszerűnek tűnhetett az ötlet, ám valójában pontos számítások álltak mögötte. Amennyiben nem úgy sül el a találka, mint Lyra szeretné, akkor  kihagyva a városnézést rövid úton visszaérhetnek a kastélyba, hogy aztán a lány belefojthassa magát a párnájába. Ha viszont beteljesülnek reményei és jól ellesz a fiúval... Nos maradjunk annyiban, hogy a kis kerülőből akár éjszakába nyúló csavargás is lehet, amely meglepő módon kimondottan vonzó ötlet volt a levitás számára.
Miután ezt meghányta-vetette magában, kelletlenül indult meg a cukrászda bejárata felé, annak teljes tudatában, hogy bent már semmi oka nem lesz a fiú oldalához bújni. Közben gondolatai vadul cikáztak, érezte, hogy most neki kellene megszólalnia, miután a fiú már betekintést engedett belső világába. Kiábrándítóan unalmasnak érezte a másiké mellett az életét, unalmas fecsegéssel pedig nem akarta terhelni őt. Kínjában megint csak egy kérdésre futotta, taktikája egyértelmű volt: minél többet beszéltetni Noelt.
- Na és változott bármit az életviteled azóta? Bár kétlem, ha még Lettihez lejönni is volt időd.
Gondolatait kitöltötte a várakozás, hogy újra hallja a kellemes baritont, így fel sem tűnt neki, hogy valószínűleg lebuktatta magát háztársa ismeretével kapcsolatban. Habár ez fogja a legkevésbé érdekelni, ha a másik újra belelendül a beszédbe, már most sem tudta tökéletesen uralni elméjét, pedig még csak a tiszteletköröket járták le.
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2013. november 26. 23:29
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 28. 16:34 Ugrás a poszthoz

Kicsi sárkány ♪♫

Úgy érezte, a fiú még közelebb húzta magához, ha ez egyáltalán lehetséges. Ám nem tiltakozott, élvezte a másik birtoklási vágyát, amely feléje irányult, jó volt kicsit elengednie magát. A tavaszi erdőlátogatás gondolatára a mosoly újfent kiszélesedett arcán, egyrészt mert már most várta, hogy ketten járják az illatos ligetet, másrészt pedig tetszett neki, hogy a fiú magától értetődőnek veszi, hogy kapcsolatuk megmarad tavaszig. Igaz nem volt az olyan messze, de azért jól esett neki, hogy nem egy pár hetes kikapcsolódást keresnek benne.
Noel könnyedén bólintott rá ötletére, ezzel egyértelművé téve a lánynak, hogy ma valószínűleg övé a döntés lehetősége mindenben. Hízelgő volt neki, hogy a fiú a kedvében akart járni, ugyanakkor azonnal elárasztotta az aggodalom is, hogy így nem fog szólni neki, ha ő esetleg mást szeretne csinálni. Csapongó gondolatait végül azzal nyugtatta, hogy a kis sárkány van olyan önfejű, hogy ne menjen bele olyanba, amit ne akarna - és ezzel a gondolattal túl is lépett az udvariaskodás feletti nyugtalanságán.
A nem várt válaszra kénytelen volt kihívóan-kétkedően felbámulni a fiúra, nehezen tudta elhinni, hogy csupán a neki tett ígéret miatt felhagyott eddigi lógásaival. Emellett meg is rémisztette kicsit a másik elszántsága, bár ezt nem vallotta volna be, de már aggódott kissé fogadásuk miatt, amely az év végi vizsgaeredményekre vonatkozott. Ha már a piszkálódása miatt rávette magát, hogy bejárjon az órákra, akkor el sem merte képzelni, mi mindent fog megtenni, hogy jobban teljesítsen a lánynál, és aztán az orra alá dörgölhesse igazát. Persze ez nem tántorította el, sőt, elhatározta, hogy mindenképpen jobb eredményeket fog elérni, csak hogy véletlen se maradjon alul, ha már minden másban úgy érezte, vesztésre áll: a fiú egy szavára ugrott volna, és ez őt is megrémisztette, nem szokott hozzá, hogy ilyen könnyen a bizalmába férkőzzenek.
Gondolataiból magához térve, kissé késve felelt csak:
- Nahát, vannak még csodák - merészen bámult a jáde tükrökbe, melyekben hamarosan a felismerés szikrái csillantak fel. A költői kérdésre csak kissé elvigyorodott válasz gyanánt, mulattatta, ahogy a fiú lassan levonta az egyértelmű következtetéseket. Az illemtan órás megjegyzésre azonban eltűnt a magabiztos kifejezés arcáról, szájából kibuggyant a nevetés, képtelen volt ellenállni neki a tárgyilagos kijelentésre.
- Sosem változol, igaz? - Derűsen mosolygott a másikra, ugyanakkor egy cseppnyi korholás kiérződött a hangjából, de ennek ellenére egyértelmű volt, hogy nem gondolta komolyan, tetszett neki a fiú szenvtelensége.
Habár már megindult a bejárat felé, kénytelen volt irányt változtatni a határozott húzásra, hogy aztán újra az ablak előtt találja magát. Kérdőn pillantott a zöld szemekbe, már épp feltette volna kérdését, hogy miért nem mennek be, mikor egy pillanat alatt némult el a fiú tekintetére. Nem tudta kiolvasni a másik gondolatait, úgy érezte, egyenesen belezuhan a szemeibe. Hirtelen tért magához a szavakra, melyekre már képtelen volt reagálni, arcát elöntötte a pír, melyen csak még jobban kirajzolódtak az említett szeplők. Ahogy megérezte a fiú ujjait arca körül, majd pedig homlokát a homlokán, zavarában kényszeredetten kezdte harapdálni száját, hogy aztán egy sóhaj szökjön ki ajkai közül. A fiú nem tétovázott, követelőzően kezdte csókolni Lyrát, aki megszédült az intenzív érzésre, kezeit rögtön a széles vállakra csúsztatta, hogy megkapaszkodhasson. Kimondottan bénának érezte magát tapasztalatlansága okán, de próbálta ösztönösen viszonozni, felvenni a tempót. Ez lehetetlennek tűnt, kezdte elsodorni a másik heve, így figyelmeztetően karcolta végig fogaival az ajkakat, majd utána egy lassú, kényelmes ütemet vett fel, ráértek, ő pedig ki akarta élvezni első csókját. Percekkel később, mikor már úgy érezte, nem bírja tovább, pihegve tolta el magától Noelt, úgy bámult fel rá csillogó szemekkel. Ha eddig bármilyen kétség is felmerült benne, az ezzel a csókkal eltűnt, most végre igazán közel érezte magához a másikat, és nem csak fizikailag. Úgy érezte, eltűnt közülük egy fal, amely eddig talán túlzott óvatosságuk miatt volt ott. Várakozóan nézte a fiút, nem tudta, most mégis mit kéne tennie.
Cukrászda. Igen, be akartak menni a melegbe, hogy aztán együtt töltsék a nap hátralévő részét. Eltűnt belőle maradék bizonytalansága is, felszabadultan felnevetve, a másikra vigyorogva kezdte lassan tolni a rellonost hátrafelé, a bejárati ajtóhoz.
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 29. 22:24 Ugrás a poszthoz

Kicsi sárkány

Túl volt élete első csókján. Még elgondolni is hihetetlen, nemhogy tudomásul venni a tényt. Márpedig ez volt a helyzet, és a lány egy cseppnyi megbánást sem érzett döntésével kapcsolatban. Egyre határozottabbá vált benne az érzés, hogy a sajátjának akarja tudni ezt a fiút, és ezért szinte bármire hajlandó lenne. Új volt benne ez a vágy, sosem tapasztalta még korábban maga részéről ezt a szinte mohó sóvárgást. És most mégis, ráadásul mindezt egy szinte idegen felé, akivel most találkozott életében másodjára, mégis úgy érezte, hogy már réges-régóta ismerik egymást. Folyamatosan figyelmeztetnie kellett magát, hogy ne feledkezzen el róla, mennyire keveset tud Noelről, de valahogy eredménytelenek voltak saját maga felé tett kísérletei. Ideje lenne beletörődjön, hogy az ifjú rellonos egyelőre elvarázsolta. Azt meg majd meglátja, hogy meddig tudja fenntartani ezt az állapotot, ez lesz számára az igazi kihívás.
A csók után várakozóan figyelte a másik reakcióit, ám azok megnyugtatóak voltak, nem tolta el már most randevújukat. A kis megjegyzésekre egy pimasz vigyor kanyarodott ajkaira, szemöldökei a magasba szaladtak, magabiztosan szólt vissza a fiúnak.
- Átvertelek volna? Mert mire számítottál?
Könnyedén tette fel a kérdést, ám a szemeiben lévő komolyság egyértelművé tette, hogy őszinte választ vár rá. Érdekelte, hogy milyennek látta őt a fiú, mi volt a véleménye róla első találkozásuk után.
Az udvarias gesztusra hálásan elmosolyodott, halkan elrebegett egy köszönömöt, majd megindult a helyiségbe. Visszatért önfeledt boldogsága, úgy érezte nem is a földön jár, hanem szinte lebeg felette, legalább egy jó húsz centivel. Végigjáratta tekintetét a kellemes berendezésű cukrászdán, majd egy szimpatikus asztalka felé irányította lépteit, hogy aztán helyet foglaljon mellette. Figyelte a fiút, ahogyan az vele szembe telepedett le, és még ezek az egyszerű mozdulatok is elbűvölték a maguk magabiztos eleganciájukkal. Kész, elveszett, ez immár biztos.
- Én is - bájosan rebegtette meg pilláit, ám ajkain huncut mosoly húzódott, élvezte, hogy ő is hatással volt a fiúra.
Lelkesen nyúlt az étlapért, ezzel előbbi mondatát megcáfolva, kíváncsian pörgette végig, hogy aztán hosszabban kezdje tanulmányozni az egyes süteményeket, édességeket. Talán még egy forró csokit vagy kávét is rendelne, ha lehetősége volna rá, ám a finomságok tekintetében teljesen tanácstalan volt, legtöbbjükről még csak nem is hallott korábban. Feltekintett a másikra, tőle remélve a megoldást problémájára.
- Ajánlj valamit, rád bízom magam - Pillantását a fiúéba fúrta, majd újra elmosolyodott - egyszerűen nem tehetett mást, valami furcsa öröm árasztotta el, valahányszor a rellonosra nézett.
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 29. 22:39 Ugrás a poszthoz

*a háttérben bólogat*
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 29. 22:44 Ugrás a poszthoz

sziasztok ^^ *leül és úgy élvezi a szóváltást*

höm fáradtan leginkább, arrafelé?:D
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 29. 22:47 Ugrás a poszthoz

csak tessék, nézni szabad:D

*megkínálja Keikot egy kis banános pudinggal, most csinálta neki bátyja :3*
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 29. 22:56 Ugrás a poszthoz

jó éjt, Kei ^^

btw ettől az Ombizástól a hideg ráz ._. valamiért folyton a Bombi jut róla eszembe Rolleyes
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 29. 23:00 Ugrás a poszthoz

nemár, most megint kicsinek érzem magam o: ez a bombi :3 kiskorom kedvence ^^
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 29. 23:04 Ugrás a poszthoz

mert nem akarom, hogy Noelről egy édesség jusson eszembe Rolleyes
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 29. 23:06 Ugrás a poszthoz

hát ne ez Grin és nemis, olyan finom volt *-*

aludj jól ^^
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 29. 23:08 Ugrás a poszthoz

pedig tök logikus, nem a hasamra akarok gondolni, mikor meglátlak o:
bai ^^
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 29. 23:12 Ugrás a poszthoz

szép álmokat neked is Smiley
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 30. 20:52 Ugrás a poszthoz

Egyébként olvassa Grin És csak tessék, nyugodtan, de nem ígérem, hogy nem leszel hátbatámadva amikor épp lefoglal Noel ^-^

Keiko erről a képről valamiért ez a szám jut eszembe:D de ne értsd félre, nagyon tetszik *-*
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2013. november 30. 20:53
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 30. 21:00 Ugrás a poszthoz

Tilda, ugye *-* én imádom :3
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 30. 21:08 Ugrás a poszthoz

Kei, én csak pár hókiflivel tudok szolgálni Rolleyes de azért ne szomorkodj, nem éri meg *hug*

Noel erről most hallok először, de ha szeretnéd, ennek szellemében írom meg a választ Grin
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2013. november 30. 21:10
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 30. 21:16 Ugrás a poszthoz

Még meggondolom azért, úgy érdekesebb lenne Rolleyes
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 30. 21:43 Ugrás a poszthoz

nem kell pumpa, visszatértem Rolleyes

baai Eris Smiley
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2013. november 30. 21:44
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 30. 21:48 Ugrás a poszthoz

sajnálom, a tumbli függést okoz, de még ma megszülöm szerintem Rolleyes

Tilda, meglesz, nefélj Grin
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. november 30. 22:05 Ugrás a poszthoz

bocsánat Rolleyes jóéjt, szép álmokat ^-^

neked is Kei Kiss *jóéjtpussz*
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 1. 11:19 Ugrás a poszthoz

Kicsi sárkány ♪♫

Kíváncsian hallgatta a másik válaszát, mindig is fontos kérdés volt benne, hogy mások milyennek láthatják. Közben, figyelve a fiút, neki is eszébe jutott, hogy bent, a melegben ideje lenne megszabadulnia kabátjától, így pillanatok alatt veszi le azt, sáljával együtt, amelyet azzal a lendülettel bele is gyűr az egyik kabátujjba, hogy aztán azt a székére igazítsa. Közben megérkezett a várt válasz is, amely egy kicsit megdöbbentette a lányt. Hogy ő szenvedélyes lenne? Neki fel sem tűnt, hogy talán a vártnál nagyobb hévvel viszonozta a korábbi csókot, de ha így is történt, már nem tud rajta változtatni. Na nem mintha akarna, úgy tűnt, a fiút sem zavarja a dolog, így teljes nyugodtsággal tudott felelni, csak kissé jött zavarba a téma miatt, de ez meg sem látszott, mivel a halvány pír már eleve ott volt arcán.
- Nos, akkor számolj vele, hogy még okozhatok meglepetéseket.
Nem akart unalmasnak tűnni, így csak remélhette, hogy kijelentésével nem csak a levegőbe beszélt, hanem a későbbiekben sem lesz egyhangú a társasága a rellonos számára. Ám nem akart sokat gondolkozni ezen, mert érezte, akkor csak feleslegesen rágörcsölne a dologra, és törekvésében lehet olyanokat is megtenne vagy mondana, amik egyébként nem jellemzőek rá. Ezt pedig mindenképpen el akarta kerülni, őszinte akart lenni Noelhez, ha már a másik is megtisztelte ezzel.
Kérdése után az étlapból felpillantva tekintete egyből a fiú száját találta meg. Ahogy finoman beszívta alsó ajkát Lyrának komoly erejébe tellett koncentrálni a kellemes hangra, csak nehezen fogta fel a szavak értelmét. Csokis muffin, igen az jól hangzik. De nem lesz forró csoki, ezek után neki kávé kell, hogy magához térjen; igen, egy jó hosszú kávé, meg egy kis méz, hogy magára találjon.
- Ez a csodacsokis dolog jól hangzik, ellenben a békákkal most nem kockáztatnék, jó lesz nekem az egyszerű muffin. És hozzá mondjuk... - Még egyszer végigfutotta az itallap részt, hogy megbizonyosodjon róla, jól döntött: már a legelső alkalommal kiszúrta magának ezt a kávét, és szinte biztos volt benne, hogy ezt neki találták ki.
- Egy mézes lattét, igen.
Megerősítendő magát, kissé rá is bólintott mondandójára, amit a közben már megérkező pincérlánynak mondott. Miután Noel is leadta rendelését és a kiszolgáló is távozott, szemeit újra a fiúra emelte, tűnődve vizsgálta a már kedvessé vált vonásokat. Olyan keveset tud róla... Úgy érezte, mindenről hallani akar, ami a kis sárkánnyal eddig történt, hogy honnan jött, hogyan került ide, minek köszönhető, hogy az lett, aki. Kíváncsiságát kielégíthetetlennek érezte a fiú felé, szívesen hallott volna mindenféle viselt dolgáról, hóbortjáról. Elhatározta hát, hogy randevújukat egy kérdésözönnel folytatja, amely lehet kissé kellemetlenül érinti majd a fiút, de ha választ is kap majd rájuk, neki mindenképpen örömöt okoz majd.
Belefúrta tekintetét a jáde szemekbe, kicsit összeráncolta szemöldökét, hogy az elkövetkező pár percben elhangzó információkat emlékezetébe tudja vésni, majd kiengedte magából a már napok óta gyűlő kérdéshalom egy kisebb részét.
- Mesélj magadról. Hova valósi vagy? Vannak testvéreid? Mi érdekel? Mármint a csavargáson és bajkeverésen kívül.
Utolsó mondatára megeresztett egy játékos mosolyt, remélte, ezzel talán visszahozhatja a fiú kedvét, ha az előző vallatással elvette azt. Tudta magáról, hogy szinte megszállott érdeklődése riasztó, esetleg taszító lehet mások számára, de nem tudta visszafogni magát, már túl régóta foglalkoztatták ezek a dolgok, ahhoz, hogy ne használja ki az első adandó alkalmat, hogy választ kapjon rájuk. Remélte azért, hogy ezzel a húzásával nem ijesztette el magától a fiút, ha mégis... Nos, akkor valószínűleg az elkövetkező hónapokban maximum a szobatársai láthatnák a lányt.
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 9. 22:29 Ugrás a poszthoz

Kicsi sárkány

Kijelentésére nemvárt reakciót kapott, a rellonos kisebb monológba kezdett, amelyet a lány némán hallgatott végig, erősen koncentrált, hogy minden szót pontosan megértsen - és ne csak a szavakat, mondatokat, hanem Noel gondolatait is mögötte. Nem volt könnyű számára, mivel - rá kellett jönnie - ő egészen másként állt a dolgokhoz, szüksége volt egy bizonyos fokú előrelátásra, hogy tudja, épp mint s hogy áll valamivel. Elveszettnek érezte magát, ha nem tudta, hogy merre futnak dolgai, szüksége volt egy minimális irányvonalra. Na nem tervezett meg pontosan minden apró részletet, de fontosak voltak neki az olyan általános tények, mint hogy meddig futhat egy kapcsolat, van-e egyáltalán esélye a jövőben, ha esetleg eljutna odáig. Ennek egy oka volt: ha nem látta a jövőjét valaminek, akkor feleslegesnek érzett minden ráfordított energiát, és ezt véletlenül sem szerette volna alakuló viszonyukkal kapcsolatban érezni. Lehet, hogy kissé túlgondolta már a dolgokat, de számára inkább ez, minthogy az ismeretlenbe vágjanak bele.
Hogy mindezt hogyan fogalmazza meg a fiúnak, az már egy más, nehezebb kérdés. Nem akart elutasító lenni életfelfogásával szemben, de tisztázni akarta már most, hogy ő pontosan hogy is látja mindezt. Vett hát egy nagy levegőt, és belefogott az óvatos válaszba.
- Alapvetően egyetértek. De nekem szükségem van egy bizonyos biztonságérzetre. Nem a spontán programok ellen vagyok, hanem csak szimplán tudnom kell, hogy hogy állunk- és hogy fogunk állni a dolgokkal, akár a jövőben is. Tudnom kell, hogy számíthatok-e majd rád, vagy ha épp úgy hozza majd kedved, akkor mással, vagy épp egyedül, nélkülem fogod elütni az idődet. Biztos bennem van a hiba, de enélkül én nem merek bármibe is belekezdeni - legyen az akár csak egy barátság is.
Kíváncsian, és - mondjuk ki - félve várta a másik reagálását kifakadására, remélte, hogy ezzel nem rontott el mindent, már most. Másik mondatára, miszerint tetszik neki, még nem mert válaszolni, úgy érezte nem lenne fair, ha most mondaná meg, hogy kölcsönös az érzés: nem akarta, hogy ez befolyásolja a sárkányka reakcióját szavaira.
Miután elment a pincérlány, végre választ kaphatott kérdéseire is. Eleinte csak egy lelkes mosoly ült ajkain, ahogy hallgatta a fiú történetét, majd kénytelen volt újra elpirulni, mikor meghallotta utolsó válaszát. Érezte, ahogy elakad lélegzete, nem tudta, mit is kéne mondjon vagy tegyen most, csak várakozástól csillogó szemekkel bámulta a vele szemben ülőt, miközben ő sem tudta volna megmondani, hogy pontosan mit is szeretne. Mielőtt azonban megválaszolhatta volna magának ezt a kérdést, visszatért a kiszolgáló a rendelt édességekkel, így Lyra újra a valóságra kényszerült terelni figyelmét. Leplezve zavarát nagy elánnal kezdte kavargatni kávéját, hogy az alján lévő mézet eloszlassa az italban. Közben persze továbbra is a rellonosra figyelt, kérdéseire elgondolkodva folytatta a latte kevergetését, miközben magában fogalmazta a válaszokat.
- Kolozsvárott születtem, és főként ott is éltem eddig, de apa munkája miatt nagyjából bejártam már Magyarországot és Európát is. Egy bátyám van, de szeretnék lány testvéreket is. Kölcsönadhatnál egy-kettőt - kacsintott a fiúra, majd rátért a következő kérdésre, mely korábbi szerelmi életére vonatkozott.
- Hát most, hogy így kérdezed, nem akarom letagadni. Antares most is fontos pontja az életemnek, és szeretném, hogy ez így is maradjon. Ha ezzel nem tudsz kibékülni, azt nagyon sajnálom, de ebből nem engedek.
Végig komoly maradt hangja, nem engedett meg magának egy aprócska mosolyfoszlányt sem, látni akarta szavai hatását a másikon. Mikor már megfelelőnek érezte az élményt, elengedte eddig szigorú felügyelete alól arcizmait és egy pajkos vigyorral folytatta mondanivalóját.
- Úgyhogy remélem, jól kijössz a hippogriffekkel. Jó étvágyat!
Meg sem várva Noel reakcióját harapott bele muffinjába, hogy aztán egy pillanat alatt blokkoljon le. Isteni volt, ahogy az épp megfelelően tömény csokoládé elolvadt szájában, a tészta is puha volt, és mintha egy leheletnyi rumaromát is kiérzett volna. Azon nyomban folytatta az evészetet, habár tudta, hogy nem kell elsietnie, nyugodtan kiélvezheti a mennyei süteményt. Így lassítva tempóján, tekintetét a másikra függesztve élvezte tovább a finomságot - és a vele szemben ülő társaságát.
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2014. március 11. 16:27
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 10. 21:52 Ugrás a poszthoz

Kicsi sárkány

Annyira tudta. Érezte, hogy ez így mind túl szép és jó, és egyszerűen túlontúl tökéletes. Történnie kellett valaminek, elvégre nem egy tündérmesében élnek - legnagyobb bánatára. Kíváncsi, és leginkább aggódó kifejezése, lassan váltott át kétségbeesésbe, szomorúságba és... Meg se tudta fogalmazni pontosan az érzéseit, úgy érezte, hurrikán módjára kavarognak benne a gondolatok. Csalódottsága erőt vett rajta, ahogy hallgatta a fiú válaszát, úgy érezte, ennél rosszabb nem is történhetne első randevújukon. És ha ez nem lenne elég, meg volt győződve, hogy mindez az ő hibája, elvégre miért kell neki ennyire tolakodónak, szinte rámenősnek lennie? A rellonos szavai kitöröltek minden gondolatfoszlányt fejéből, elképzelése se volt, hogy erre mégis mit felelhetne. De érezte, mondania kell valamit, mert ezt nem hagyhatják annyiban, legalábbis ő nem elégszik meg egy ilyen befejezéssel, mikor szinte még el sem kezdődött semmi. Erőt véve magán, elkezdte összegyűjteni világgá szaladt elképzeléseit és lassan, szóról szóra nyögte ki őket, a lehető legóvatosabban fogalmazva: érezte, ezen a beszélgetésen valószínűleg jövőbeni kapcsolatuk múlhat a fiúval, és azt nem akarta kockáztatni.
- Én... Én sem akarlak elengedni! Nem tudom, mit mondhatnék, de abban egészen biztos vagyok, hogy ezt így nem fogadom el!
Úgy döntött, a legjobb lesz, ha a nyers nyíltságot választja, elvégre ennél rosszabb már igazán nem lehet a helyzet, nincs mit veszítenie.
- Én nem tudnom ezt ennyiben hagyni, hiába hangzik úgy, hogy semmi esélyünk, egyszerűen rosszul vagyok a gondolattól, hogy meg se próbáljam. Lehet, hogy nem sikerül majd közös nevezőre jutnunk ebben a kérdésben, de ha csak egy szikrányi lehetőség is van arra, hogy valahogy jól jöjjünk ki ebből, akkor én meg szeretném próbálni.
Szemei határozottan fénylettek, ajkait dacosan összeszorította és egész alakjából sugárzott magabiztossága döntése felől.
- Elfogadom, ha te így már hagynád az egészet, de kimondhatatlanul örülnék, ha adnál nekünk egy esélyt. Próbálok majd nem rád mászni túlzottan, ha ezt szeretnéd, de neked is el kell fogadnod, hogy ez a személyiségem része, és nem szeretnék kifordulni önmagamból.
Vett egy reszketeg levegőt, ahogy befejezte mondandóját, majd elmerengve bámult maga elé, hogy folytassa-e gondolatmenetét. Halványan észlelte a vele szemben ülő alakját, elvégre érzékei ki voltak hegyezve a fiúra, de próbált csak befelé koncentrálni, végigvenni magában az esetleges rossz következményeit annak, ha kimondja a mérlegelt szavakat. Egy újabb nagyobb levegő után felemelte tekintetét, hogy aztán a jáde szemekbe fúrja, megacélozta magát, hogy hangja ne remegjen, és belekezdett az elkerülhetetlenbe.
- Ha ez így jó neked... Én szeretném kipróbálni magam veled. Hogy mennyire készítjük ki egymást, mennyire tudjuk inspirálni, ösztönözni a másikat. Hogy milyen lehet éjszaka csavarogni veled... - Elakadt mondandójában, kétségbeesve, és főleg reménykedve pásztázta a kedves arcot.
- Mit szólsz?
Lélegzetét is visszafojtotta, ahogy a sorsdöntő választ várta. Talán nem kellett volna ennyire direktnek lennie. Talán várhatott volna még a kérdéssel. Talán, talán, azonban eluralkodott rajta a türelmetlenség, hallani akarta a feleletet minél hamarabb, hogy tudja, van-e még miben bíznia.
A végzetes beszélgetés után lehetetlennek tűnt visszatérnie a hétköznapi témákra, így a kérdésre, mely apja munkája felől érdeklődött, csak egy megfontolt korty kávé után tudott válaszolni.
- Vállalkozó. Szerte az országban vannak üzletei a cégének, és külföldön is vannak kapcsolatai, általában azokat látogatjuk meg.
Nem tudta, hogy folytathatná beszélgetésüket, pillanatnyilag elment a kedve a további kérdésektől, csak a feltett egyre szeretett volna minél hamarabb választ kapni. Tovább majszolta csendben muffinjait, egy hatalmas bólintással jelezte a fiúnak, hogy bizony, fenségesnek találta az édességet, de egyelőre nem akart újra megszólalni.
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 12. 18:27 Ugrás a poszthoz

Állia

Órái végeztével úgy döntött, hogy egy kis levegőváltozásra van szüksége, így ahelyett, hogy az iskola birtokán keresett volna magának egy csendes kis zugot, szokatlan módon a falu irányába indult meg. A hűvös időjárásra tekintettel vastag sálat, és kesztyűt is húzott - előbbit egészen az orráig -, úgy vágott neki útjának. Bogolyfalva felé menet nem találkozott egy ismerősével sem, amit egyáltalán nem bánt, nem volt kedve az értelmetlen bájcsevegésekhez.
Egy pillanatnyi hezitálás után a település határa felé irányította lépteit, hogy egy addig még általa be nem járt területet fedezzen fel. Érzéke volt a nyugodt helyek megtalálásához, így még csak meg sem lepődött, amikor kis idő múlva egy bájos kis tavacskánál lyukadt ki. Környéke kihalt volt, csak a természet hangjait lehetett hallani: a szél süvítését, az állatok motozását, a növények nyögését a szinte már dermesztő fuvallat alatt. Céltalanul bóklászott, megkerülte a víztükröt, hogy aztán az azt övező fák közé vesse magát, céljául egy vén fűzet tűzve ki. Ahogy közeledett a faóriás felé, észre kellett vegye, hogy társasága akadt: az ágak között egy másik lány üldögélt már. Egy pillanatra megtorpant, elgondolkodott, hogy megzavarj-e a másikat, míg végül úgy döntött, megér egy próbát a dolog, hátha nem küldik el melegebb éghajlatra alkalmatlankodása miatt.
Lépteit tehát az idegen felé irányította, és mikor már pár méteres közelébe ért, egy rövid torokköszörülés után meg is szólította.
- Szia! Bocsi, zavarok?
Meg sem várva a választ lépett közelebb, hogy jobban megvizsgálhassa a lányt, aki korabelinek tűnt - hamar arra a megállapításra jutott, hogy egy iskolatársával futhatott össze. Második pillantásra azt is nyugtázta, hogy életében nem látta még őt, így sem levitás, sem gólya nem lehetett. Következtetéseit igazolandó újabb kérdést tett fel neki:
- Jól gondolom, hogy te is bagolyköves vagy? Még nem láttalak a suliban, bár ez nem meglepő, tekintve, hogy elsős vagyok.
Megszólalását követően kicsit megemelte szemöldökét, ezzel jelezve, hogy egyben kérdésnek is szánta előző mondatát; kíváncsi volt, hogy ezúttal miféle diákkal hozta össze a sors.
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 12. 21:28 Ugrás a poszthoz

Kicsi sárkány

Feszülten figyelte a vele szemben ülőt, a belőle áradó idegesség rácáfolt a cukrászda kellemes aurájára. Türelmetlen volt, hallani akarta már a választ, még ha visszautasítás is lesz: túl akart már lenni a stresszes helyzeten. Amikor a fiú elkezdett beszélni, ha lehet még idegesebb lett, szemei zaklatottan cikáztak, az apró mozdulatokat, esetleges árulkodó gesztusokat keresték, melyekből kiolvashatná a válasz tartalmát.
A felelet elhangzása után még másodpercekig bámult maga elé, agya képtelen volt felfogni a szavak jelentését. Akkor... Ők most... Hogy szerelmi szál? Az övék?
Ajkaira lassan egy megkönnyebbült mosoly ült ki, mellkasából egy hatalmas sóhaj formájában szakadt ki a levegő, hogy utána fellélegezve nevessen rá a másikra.
Hát nem rontotta el mégsem. Vannak még csodák.
A következő pillanatban Noel már felpattant, és indulásra ösztökélte Lyrát is, így a lány utánozva mozdulatait állt fel helyéről, hogy aztán belebújjon kabátjába - a másik udvarias segítségével. Felmosolygott a fiúra, majd miután megérezte a kezét a vállán, elindult a kijárat felé.
A rellonos kijelentésére csak egyetértően bólintott, nem hitte, hogy a közeljövőben ki tudna nyögni bármi értelmeset is. Gondolatai továbbra is száguldoztak fejében, próbálta feldolgozni az utóbbi pár percben elhangzott információkat, melyek még mindig egészen hihetetlennek tűntek számára. Kiérve az utcára arra tért magához, hogy újra szemben találta magát a zöldszeművel, aki ezúttal gyengéd mozdulatokkal igazgatta ruházatát. Ha azt hitte, hogy a cukrászdában történtek igazán felkavarták gondolatait, akkor most rájöhetett, hogy ez koránt sem volt igaz: az elhangzó szavakra elakadt lélegzete és szinte megütközve bámulta a kedves arcot. Nem fért a fejébe, hogy hogy gondolhatta ez az egyébként határozottan értelmesnek tűnő fiú, hogy neki van megköszönnivalója. Fejét csóválva, ajkain egy lágy mosollyal simította végig a komoly vonásokat, hogy aztán a lehető legnagyobb meggyőződéssel hangjaiban suttogja el válaszát.
- Buta. Én köszönöm.
Boldogan simult bele a másik ölelésébe, érezte, ahogy egyszerre rázza ki a hideg és szalad végig egy forró hullám gerince mentén, egész belerázkódott a visszás érzésbe. Arcát a fiú hívogató nyakhajlatába fúrta, úgy hallgatta a szelíd duruzsolást, mely újra kisöpörte összes épkézláb gondolatát fejéből.
Hamarosan - Lyra legnagyobb bánatára - szétváltak, hogy meginduljanak vissza, az iskola felé. A lány az első pár méter után, nem titkolt hátsó szándékkal, határozottan megfogta a mellette haladó kezét, oldalával pedig a lehető legszorosabban hozzásimult. Egyrészt lelkét melengette a számára kényelmes helyzet, másrészt - nem elhanyagolható módon - fagyos ujjait is. Arcáról egy pillanatra sem tűnt el a derűs mosoly, elvégre elérte célját - a vele szembe jövőket egy óvodásra emlékeztethette, aki épp most kapta meg az áhított herceget kedvenc babája mellé.
A hidegre való tekintettel viszonylag tempósan haladtak a kastély felé, a lány végig csendben volt; vagy gondolataiba merült, vagy a fiú esetleges társalgását hallgatta. Na nem mintha nem érezte volna jól magát, sőt, pompásan volt, egyszerűen csak nem érezte helyénvalónak a fecsegést, még mindig a történteket emésztette magába. Nem hitte volna hogy idekerülését követően ilyen rövid időn belül már talál valakit, akit ennyire közel érez magához.
Beérve a kastélyba felpillantott a mellette haladóra, úgy tette fel kérdését.
- Akkor a levita felé?
Meg sem várva válaszát indult meg a keleti szárny felé, immáron kellemes sétára lassítva lépteit. Az első emeletre érve rutinosan indult meg a háza felé, kanyarodott rá a Vigadófreskó folyosójára.
A folyosón a falakat a padlótól a plafonig élénk képek borították, rajtuk a legkülönfélébb emberekkel, akikben csak három közös vonás volt: valamennyien hangosan nevettek, beszélgettek és ittak. Ez utóbbinak volt köszönhető az erős almaborszag, amely az egész folyosót belengte, és amely hosszú szellőztetés után sem tűnt el, az évek alatt már a falakba ivódott.
Ahogy haladtak a levita felé, a portréalakok vidáman kurjongattak nekik, hol kedveskedve, gratulálva, hol pajzán megjegyzéseket kiáltva. A lány már megszokta társaságukat, elvégre naponta többször elhaladt közöttük, ám a fiúnak újdonság lehetett a sok részeg festményszereplő, így kíváncsian pillantott fel rá, arcát fürkészte reakcióját várva.
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 14. 18:05 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás - Bécs

Az indulást megelőző napon izgatottan fogott neki a pakolásnak, rutinosan dobálta be cuccait egy kisebb utazóba, elvégre nem költözni készült. Próbált mindenre gondolni, de minden bizonnyal csak akkor fog eszébe jutni, hogy mit hagy itthon, amikor már az első helyszínre megérkezett - ahogy az már csak lenni szokott. Viszonylag korán lefeküdt, hogy másnap kipihent legyen és bírja az esetleges egész napos pörgést. Ennek volt köszönhető, hogy nem esett különösebben nehezére a hajnali kelés, kényelmes tempóban készülődött, még a konyha meglátogatására is jutott ideje, hogy bekapjon egy kis kalácsot egy bögre meleg teával. Végül visszatérve szobájába magára aggatta cuccait, és elindult a gyülekezési pont felé, ahol már kisebb tömeg fogadta, ám legnagyobb megkönnyebbülésére nem ő volt az utolsó befutó. Végigtekintett az ismerős-ismeretlen arcokon, majd lépteit Noel felé irányította, hogy egy halk köszönés után a szervező szavaira figyeljen. Megérkezve Bogolyfalvára, hamarosan a minisztériumbeli kandallón keresztül el is jutottak első állomásukra - Lyra legnagyobb örömére Bécsbe. Az elsősnek korábban már volt szerencséje a városban járni, ami igencsak a szívéhez nőtt, így kitörő lelkesedés uralkodott el rajta, mikor visszatérhetett az osztrák fővárosba.
A Tündérszálláson türelmetlenül hallgatta végig Amira mondandóját, amely csupa olyasmit tartalmazott, amire a levitás számított. Semmi ital, drog, rendbontás - mintha kicsit naivak lennének a szervezők. De ő nem zavartatta magát, nem hitte, hogy annyira érintené őt is a dolog, elvégre jobb szeretett csendben meghúzódni. A prédikáció után a szoba felé vették az irányt, amelyet meglepően kellemesen berendezettnek talált. Tetszett neki, hogy a fa volt túlsúlyban, és összességében az egész természetes hatást árasztott.
Egy széles mosolyt villantott Noelre, miközben megindult az egyik sarokban lévő ágy felé.
- Ez jó lesz.
Lepakolta cuccait, remélte, hogy a fiúnak van annyi esze, hogy a mellette, és ne a fölötte lévőre telepedjen, elvégre így közelebb lennének egymáshoz, mondjuk egy éjszakai csevejre. Barátja bemutatkozását követően egy idősebb fiú afelől érdeklődött, hogy ki tartana vele füstölni, csak utána mondta meg a saját nevét: Bálint. A következő pillanatban egy másik - minden bizonnyal eridonos - társuk is megejtette a bemutatkozást, az indokoltnál jóval hangosabban. Fynn. A lány csak kétkedően húzta fel egyik szemöldökét a társasjátékos kérdésre, kezdte úgy érezni, hogy a szobából egyedül Noel társaságát fogja tudni elviselni. Azonban az udvariatlanság messze állt tőle, így figyelmen kívül hagyva a kérdést ő is a többiek felé fordult és a felesleges szócséplést elkerülve, egyszerűen megmondta saját nevét.
- Lyra.
A kötelező köröket letudva visszafordult ágya felé, hogy először kabátjától és sáljától szabaduljon meg, majd azt követve nekikezdjen a fontosabb dolgok kipakolásának. Amennyiben valaki közben szintén bemutatkozott, hátrafordult, hogy megnézze magának: próbálta minél hamarabb elraktározni a kirándulók arcát és nevét, hogy később ne kerüljön kellemetlen helyzetbe.
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 16. 10:48 Ugrás a poszthoz

Állia

Az ismeretlen lány továbbra is maga elé bámulva adta meg válaszát Lyrának, ami, meg kell hagyni, zavarta kissé a levitást. Már épp indult volna, hogy megkerülje és megvizsgálhassa arcát, mikor végül a rellonos megfordult, hogy felmérje társaságát.
Kíváncsian figyelte a lány vonásait, ám nem sokat tudott kiolvasni belőlük, a másik megmaradt az udvarias érdeklődésnél és ennél többet Lyra sem tudott megfejteni belőle. Első kérdésére tömör választ kapott, ami tetszett neki, nem volt híve a felesleges szócséplésnek. Az utána következő mondatokra azonban halványan összeráncolta szemöldökét, hiszen épp most mondta neki az idegen, hogy nem ismeri, mégis egyből eltalálta házát. Csak egy pillanatnyi töprengés kellett hozzá, hogy rádöbbenjen: minden bizonnyal a sáljára tűzött címer árulta el, hogy a kékek közé tartozik. Egyből szimpatikusabb lett számára a lány, kedvelte a következetes embereket. Ezen felbuzdulva egy bátrabb mosolyt engedett meg magának, miközben válaszolt.
- Igen, az vagyok. Benned melyik ház tagját tisztelhetem? Leülhetek?
Ismét csak költőinek szánta második kérdését, csak illedelmességből tette fel, nem hitte volna, hogy a lánynak bármi kifogása lesz ellene, így hát közelebb lépett és letelepedett mellé. Amint leült a földre, ismételten rá kellett döbbenjen, hogy bizony már hűvösre jár az idő, lassan beköszönt a tél. Egy pillanatnyi gondolkodás után előkapta pálcáját, majd halkan elmormolta az igét, amellyel egy apró, meleg lángocskát idézhet meg.
- Lacarnium Inflamare! Így ni, máris jobb, nem?
Rávigyorgott a másikra, majd pálcájával úgy irányította a kis tüzet, hogy az kettőjük között legyen, ezzel melegítve őket. Pár pillanatig csendben, gondolataiba merülve üldögélt, majd hirtelen villant agyába, hogy még be sem mutatkozott. Halvány pír jelent meg arcán, úgy fordult ismét a mellett lévőhöz.
- Egyébként Lyra vagyok, örülök, hogy megismerhetlek.
Kinyújtotta kezét egy kézfogásra, közben szemeivel újra a lány - új ismerőse! - arcát fürkészte. Lehet, hogy mégse olyan reménytelen eset a barátkozásban?
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 16. 20:58 Ugrás a poszthoz

Sárkányka

A kastélyba visszavezető utuk hamar elröppent, mindketten gondolataikba merültek és minden bizonnyal a nap eseményeit pörgették át magukban újra. Csak Noel törte meg a csendet, ahogy afelől érdeklődött, hogy partnernője fázik-e, ám a levitás nem válaszolt hangosan, csak némán megrázta fejét és még közelebb bújt a zöld ház lakójához, ha ez egyáltalán lehetséges volt. A kastélyba érkezésükkor szólalt meg először, miután a fiú gyengéden megfeddte feledékenysége miatt. Egy pillanatra elállt a szava a finom kis csóktól, de hamar visszatalált magához és huncut csillogással szemeiben kezdett bele válaszába.
- Itt hagysz? De akkor ugye te is itt maradsz velem?
Kiskutya szemekkel pillantott fel a magasabbra, tekintetét a jáde tükrökbe fúrta - ám szája sarkában kacér mosoly húzódott. Sejtette, hogy a másik kijelentése nem volt komoly, azonban ez nem akadályozta meg abban, hogy folytassa kis játékukat.
- Ilyen könnyen lemondanál rólam, ahelyett, hogy hősiesen, feláldozva magad, felajánlanád nekem a saját kesztyűid?! - Drámai hangsúllyal ejtette ki a mondatot, szemöldökeit finoman megemelte, arcára világfájdalmas kifejezés ült ki, hogy aztán  felváltsa azt egy sunyi vigyor és úgy bökje oda a fiúnak utolsó megjegyzését:
- Ja, hogy te is elfelejtetted elhozni a sajátod.
Válaszát meg se várva, lábujjhegyre pipiskedve, az előzőhöz hasonló csókot nyomott a fiú ajkaira, hogy aztán vigyorogva karoljon bele és kezdje vonszolni maga után a levita felé.
A portréalakok a folyosón még a szokásosnál is provokatívabbak voltak, habár a lány türelme szinte végtelen volt ebben a pillanatban, mégis érezte, hogy kezdik túlzásba vinni a festménylakók a kötekedést. Céltudatosan haladt háza felé, mikor egyszer csak megérezte a fiú kezének hiányát. Csodálkozva fordult oda, hogy megnézze, miért állt meg a másik, és hitetlenkedve bámulta, hogyan hasítja fel az egyik vásznat - azt, amelyikről az egyik alak épp az előbb szólt le hozzájuk. Kíváncsian figyelte a jelenetet, nem tudta hova rakni Noel viselkedését, de jelenleg jobban érdekelte, hogy mit fog tenni ezután a rellonos. Az, miután pár, Lyra számára érthetetlen szót mormogott a festménynek, aki rémült tekintettel meredt a fiúra, visszafordult a lány felé, szemében korábban még nem látott diadalmas csillogással. A lány egyre csak fürkészte a másik arcát, mire arról lehervadt a korábbi jókedv és óvatosan, szinte puhatolózva figyelte a levitást. Kérdésére csak megcsóválta a fejét, és elindult a portré felé, miközben elővette pálcáját - csak egyszer pillantott hátra, hogy válaszolhasson a fiúnak.
- Jó hogy el nem égetted, sárkányka.
Egy cseppnyi feddés érződött szavaiból, de nem volt komoly, megértette a fiú indokait, valóban irritálóak voltak a mázolt alakok. Pálcáját az előtte lévő hasításra szegezte, hogy aztán egy elmormolt "Reparo!" után elégedetten szemlélje az ismét hibátlan vásznat. Továbbra is a falnál maradva fordult vissza a rellonos felé, szemei töprengve figyelték a vonásokat, miközben magában a megfelelő szavakat kereste.
- Megértem, hogy miért csináltad. De szerintem felesleges maradandó kárt okozni bennük, idővel megtanulják, hogy mit nem szabad.
Hihetné az ember, hogy Lyra naiv volt, ám erre a következő mozdulatával rá is cáfolna, mivel a fiúhoz intézett szavai után, hátra sem pillantva szegezte pálcáját az előbbi alakra - aki most egyrészt hízelegve köszönte meg a lány segítségét, másrészt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a lány párját -, hogy egy csendes "Silentio!" után arcizmait felengedve sétáljon vissza a másikhoz.
- Látod? Máris elhallgatott a többi is.
Elégedetten futtatta végig tekintetét a némán rámeredő festményalakokon, akik véletlenül sem akartak társuk sorsára jutni - a némító bűbájt ugyanis nem oldhatták meg annyival, hogy átmentek egy másik keretbe.
A lány vigyorogva karolt ismét Noelbe, hogy újfent meginduljon a klubhelyisége felé. Amint kiértek a folyosóról, rögtön meg is hallotta a portrék újra feltörő kiabálását - átkozódását -, de most már biztos volt benne, hogyha legközelebb ismét erre járnak, akkor azok újra el fognak hallgatni, legalább arra az időre, amíg ott nem hagyják őket. Gondolataiból magához térve kíváncsian pillantott fel Noelre, és tette fel a fejében motoszkáló kérdést.
- Van valami általános gondod a festményekkel, vagy ezek egyedi esetek voltak? Elég rutinosnak tűntél a szakítóbűbájjal.
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2013. december 16. 21:19
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 17. 22:21 Ugrás a poszthoz

Karácsonyi bál
outfit


Izgatottan készülődött, elsős lévén ez lesz élete első karácsonyi bálja - habár más bálokhoz már volt szerencséje, érezte, hogy ez minden korábbitól különböző lesz. Már jó előre kikészítette ruháját, mely egy hosszú, világoskék, egyszerű darab volt, melynek az egyedüli különlegessége a szokatlan dekoltázsa, illetve a hozzá illő, hasonló színű szaténtopánkákat is elővette már. Haját egyszerűen kibontva hagyta, ám sminknek egy magához képest erőteljeset választott, mely hangsúlyozta az öltözékével közel azonos árnyalatú szemeit.
Lelkesedését egyetlen dolog fogta vissza: Noel az estére egyik háztársát kísérte, amennyire elmondta, valami rellonos dolog miatt, és habár megígérte, hogy foglalkozik majd Lyrával is, ugye mégsem ugyanaz a helyzet, mintha teljes értékű partnere lenne az egész estére.
Ám ennek ellenére elhatározta, hogy remekül fogja érezni magát, ha nem lesz más lehetősége, hát idegenekhez csapódik. A bál hivatalos kezdése után nem sokkal már a Nagyterem bejárata előtt ácsorgott, itt fogta el először a bizonytalanság, hogy talán nem is volt olyan jó ötlet eljönnie, ám erőt véve magán felszegte fejét és - habár egy kicsi félszegen, de - megindult a terem belseje felé.
Az első pár lépést követően azonban meg is torpant, ajkait kicsit eltátotta, úgy bámulta a mesebeli dekorációt, mely a jeles ünnep alkalmából borította az amúgy átlagos étkezőhelyiséget. Arcára visszatért gondtalan mosolya és rögtön magabiztosabb léptekkel indult tovább, hogy aztán nem sokkal később észrevegye két háztársát.
Szinte táncos léptekkel indult meg Keiko és Ati felé, hogy aztán boldogan rájuk vigyorogva köszönjön nekik.
- Sziasztok! Minden évben ilyen káprázatosan gyönyörű a Nagyterem ilyenkor?
Kérdését elsősorban a lánynak címezte, elvégre Ati hozzá hasonlóan gólya volt, de a másodikos levitástól talán számíthatott valamiféle támpontra.
Végigpillantott háztársain és egy pillanat kellett, hogy eszébe jusson, talán alkalmatlankodik. Félénken szólította meg őket ismét, arcán halványan kirajzolódó pírrel.
- Jaj, de buta vagyok. Zavarok?
Némán korholta magát, amiért ilyen udvariatlan volt, hogy kérdés nélkül csatlakozott kettősükhöz, főleg, mert fogalma sem volt, hogy most háztársai csak barátként vannak-e itt. Pirulva illetlenségén bocsánatkérően pislogott a szfinxekre és csak remélni merte, hogy nem küldik el őt.
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2013. december 18. 11:47
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lyra Aurora Black összes hozzászólása (127 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel