Léda


Hét óra van, a bolt bezár. Viko kitessékeli az utolsó kíváncsiskodó vevőt is, mondván hogy holnap is van nap. Azért itt mégiscsak egyszerűbb dolga van, mint Japánban, ott rengeteg ember jött el napközben a boltjába, bár az is igaz, hogy ott nem kellett nagyon rájuk szólni hogy ne nyúlkáljanak semmihez. Itt az a pár diák egyszerűen szörnyű, hiába kéri őket hogy inkább szóljanak neki ha valamit fel akarnak próbálni, vagy a saját kezükben meg szeretnének nézni, nem, mindegyik öntörvényű. Hát... talán ez az elismerés jele. Csak... kicsit másképp. A ZÁRVA tábla befordítása után Viko nagyot nyújtózkodik. Ha gyorsan felsöpör, akkor elszabadulhat kicsit nasizni. Leltározni is kéne... Á, majd holnap megcsinálja. Itt most ő a főnök, és ez... elég fura érzés is. Pálcájával legyint egy párat és a megfelelő varázsige használatától a felsöpréshez használt seprű és lapát működésbe lép és munkának lát. Na, ezért jó még boszorkánynak lenni a kviddicsen kívül - mosolyodik el a saját kis humorizálásán. A boltban keringő cikesz fáradhatatlanul repked ide-oda, őt is el kéne rakni, a végén még elromlik hogy éjjel-nappal itt kószál a boltban.
- Rád fér már a pihenés.
Egy csavart pálcamozdulat, és a cikesz már a tokjában van. Eperlány gyorsan felszalad a lakásába, lehoz egy vékony kabátot, meg egy sálat. Mikor visszaér a boltba, a seprű és társa vállalat végzett a takarítással, úgyhogy helyére téve őket is, kisétál a szaküzletből. Kulcsaival babrál, bezárja a bejáratot. Most már ráfér a nasi, lassan fél nyolc... talán még nyitva van a cukrászda. Körbepillant, és mivel egy utcában van a bolttal, és nincs is messze, meglátja a cégért, amitől beindulnak a lábai.

Beérve a boltba boldogan ad puszit Kivának, aki itt dolgozik, de a lánynak már vissza kell ilyenkor térnie a kastélyba, azért úgy dönt, rég nem látott csapatkapitányának rendelését még felveszi.
- Viccelsz? Epres muffint szeretnék!
Kiva elszalad, Viko pedig leül az egyik asztalhoz és amíg vár, a desszertlapot vizsgálja, hátha akad még más epres finomság is.

A kishölgy


Hiába az évek amiket anno itt eltöltött, fogalma sincs, hogy merre keresse a Levita klubhelyiségét. No nem mintha tudná a jelszót amivel beléphetne, de talán a környékén el tudja kapni a fiút. Most egy kivételes okból jött az iskolába, előbb Yarral szeretne beszélni, vagyis keríteni egy indokot hogy beszélhessen vele, aztán megkeresi Alexát hogy engedélyt kérjen tőle, hogy a Kívánságok Termébe had legyen bejárása. Sehol sem tud olyan edzőtermet teremteni magának, mint ott, azzal a speciális húsz gurkóval...
Viko most a keleti szárnyban van, az első emeleten, de hogy pontosan hol, azt ő sem tudja megmondani.
~ Tessék, még most is képes vagy eltévedni. ~
Húzza el a száját és körbepillant. A festmények mulatoznak, isznak, jól érzik magukat, néhol bor illatát is szagolni véli, de szerinte csak képzelődik. Késődélutáni órákban járunk, a fiatal nő csak most tudott szabadulni a boltból. Ideje lenne kerítenie már egy házimanót aki besegít neki, mert lassan kezd kimerülni a folyamatos munkától. Tényleg, lehet beszél ezért is Alexával, vagy egyenesen az Igazgató úrral. Megbízható manót biztosan tudnak ajánlani, lehet hogy a konyháról még el is szabadítanak neki egyet.
~ Ez eddig oké, de most hol járhatok...? ~
Tanácstalanságában odasétál a folyosó legnagyobb festményéhez, amin egy komplett kocsmai jelenet látható. Párocskák turbékolnak a sarokban, a kocsmárosné épp kiszolgálja a tivornyázó vendégeket, néhányan a spiccességükben verekedésbe kezdtek. Mi kell még?

A kishölgy



Egy kicsit irigyli a festményen kidolgozott arcokat. Örökké jókedvük van, nem kell félniük semmitől, maximum, hogy jön erre egy diák akinek ez nem tetszik és megrongálja őket. Néhányan kipillantanak a keretből és hívogatóan invitálják őt is be. Bár megtehetné, akkor talán eliszkolna minden probléma. Nem mintha akkora probléma lenne a bolt vezetése, de néha inkább lenne a pályán, mint a pult mögött. Mennie kéne tovább, hiszen ilyenkor már hamarabb sötétedik és nem akar későn hazatérni, a falu nem mindig olyan biztonságos éjszaka. Éppen hogy elhatározná magát az indulásra, egy hang szólal meg a háta mögül. Viko hátranéz és egy áttetsző lányka képe tárul elé. Először csak a földbe gyökerezik a lába, aztán kezd lenyugodni, mikor tudatosul benne hogy a szellem nem fogja bántani. Sőt, inkább kíváncsi.
- Igen, ők ott... részegek.
Bólint, mikor már a szólásra jut elég ereje, aztán elmosolyodik. A kislány anyukája gyógyító lehetett, ez derült ki az imént.
- Az enyém auror volt.
Mosolyodik rá a kislánynak, aki bemutatkozik neki miután szembe fordult vele. Egy kicsit ijesztő ahogy egy szellem itt fel-alá lebeg, rajta keresztül belátni a folyosó többi részét, de hát mit lehet tenni? Nem fogja elküldeni.
- Viko vagyok.
Mutatkozik be ő is, aztán visszapillant a festményre. Valószínűleg a Csárdában készíthették a festményt, a berendezés emlékezteti őt az ottani bútorzatra. Aztán szöget üt valami a fejében. Az iskolában nem nagyon találkozott még egy ilyen fiatal szellemmel, csak a saját házszellemükkel, no meg azzal az idegesítő kopogószellemmel, Hektorral. Viszont azt tudja, hogy a kék ház szellemét "Kishölgy" néven emlegették. Lehet hogy ez a kislány az?
- Ne haragudj, de nem te vagy a Levita házszelleme?
Teszi fel a kérdést reménykedve. Ha beigazolódik a sejtése, talán azt is kiderítheti, hogy merre van a klubhelyiség. No persze ez bizalmas információ, úgyhogy lehet hogy inkább arra kérdez majd rá, hogy ismeri-e a lányka Yart, és tudja-e hogy most hol van.

A kishölgy



- Tudod, ők így szeretnek boldogok lenni. De ez nem jó dolog.
Magyarázza a lánynak, tágabb kifejtést majd csak akkor ad, ha külön kérdezi a másik. Elutasítja a részegség minden formáját, csak befolyásolják az ember ítélőképességét, nem mellesleg tönkreteszik őket. A szellemlányka az anyukája iránt érdeklődik, Vikonak egy fájdalmas mosoly húzódik a szájára. Kellett neki emlegetni az anyját, nem elég hogy közeledik a karácsony.
- Mondtuk neki.
És pontosan azért el is utasítja ő is ezt a foglalkozást, amiért Hanna. Félne a helyükben. Máig nem érti a nővérét hogy hogy képes aurorkodni azok után, ami az anyjukkal történt.
- Biztosan játszik azért veled valaki.
Biztatja a kislányt, elvégre a diákok is jönnek mennek, mindig van olyan arc aki leáll egy ilyen cuki szellemmel játszani.
- Köszönöm. A faluból.
Kuncog fel, közben pedig egy kicsit zavarban érzi magát. Még nem folytatott ennyi ideig beszélgetést egy szellemmel, no meg ilyen nyugodt hangvételűt. Hektor is csak arra volt képes hogy mindenféle trutyit rádobáljon. Beleborzong, hallja a fülében azt az idegesítő nevetést. Hanna arca hirtelen nagyon közel kerül az övéhez és Viko megijed egy kicsit, nem tudhatja, hogy hogyan reagál a felismerésre a másik.
- Nem, nem találkoztunk még. De hallottam rólad. Tudod, én Eridonos voltam amikor idejártam és terjengtek nálunk a pletykák a kastélybéli szellemekből. Mivel még nem találkoztam ilyen fiatal... lánnyal mint te, és nálunk csak "A kishölgy" néven emlegetnek, innen gondoltam.
Mentegetőzik egy kicsit, bár úgy érzi hogy ezt nagyon nem kell magyaráznia, mégis, jobbnak látja tisztázni a helyzetet. Aztán egy kis elhatározás után megint kérdez.
- Nem ismersz egy bizonyos Yarista Palarn nevű fiút? Ő is Levitás és pont őt keresem, talán tudsz segíteni.
Próbál meg finoman rákérdezni a fiú hollétére.

Adventi vásár
Keiko
Hullócsillag bódé


Advent, karácsony, az év legszebb ünnepe. Hívhatjuk bárhogyan a decemberi időszakot, de akkor is csak egy hónap marad a naptárban, ahol túl sok a piros napos szám. Pont ezek miatt kellett most felvennie valakit, vagy valakiket kisegítőnek, legalább az ünnepi hajrára. Aztán, hogy utána mi lesz, majd kiderül, de ha beválnak a kis diákocskák, akkor maradhatnak persze tovább is, hátha akkora löketet ad majd ezzel nekik, ahogy neki adott Fernando a D&N-ben. Már délelőtt óta kint van, kipakolgatott mindent, a boltra most egy manó vigyáz. Aki ideiglenesen van ott, de legalább addig is ellátja a feladatát. Szerezni kéne valakit, akit nem kell felügyelni... A fiatal nő sóhajt, aztán végigpillant a vásáron lévő többi bódén is. Egészen más a pult ezen oldalán lenni. Unalmában elszórakozik az ajándék sütemények rendezgetésével, illetve a cikeszes kulcstartók fényezésével.
Megérkezik a kis segítője olyan kékbe öltözve, mintha most szabadult volna egy tintagyárból.
- Szia! Jajj de édes vagy!
Csillannak fel a szemei az eper szó hallatán. Inkább meg sem kérdezi, hogy Keiko honnan tudta, hiszen valószínűleg az egész iskolában híre ment már a mániájának. Vagy ha nem, akkor a Levitában, Yarnak köszönhetően. Akárhogyis van, boldogan veszi át a bögrét és kortyol bele az italába. A fenséges gyümölcs íze krémesen tölti meg a száját, ebben az időben pedig külön jól esik neki a hőmérséklete.
- Háááát... - cuppant egyet a szájával, miután kiélvezte az első kortyot, aztán körbenéz.
- Most ahogy látom, nem tolonganak erre az emberek, úgyhogy nyugodtan mehetsz, amerre szeretnél. Estefelé biztosan többen lesznek, akkor kéne főleg a segítség. De... ha nagyon kíváncsi vagy rá, akkor tegyünk egy próbát. Gyere, cseréljünk helyet.
Ajánlja fel jókedvűen, aztán ellentmondást nem tűrően kimegy a bódéból és a helyére terelgeti Keikot.
- Most egy vásárló vagyok, rendben? Sosincs igazam, de akkor is kedvesen kell ezt a tudomásomra hozni, segítségadással. Mondjuuuk... Van egy unokaöcsém, aki nagyon szereti a kviddicset. De fogalmam sincs, melyik a kedvenc posztja, vagy ki a kedvenc csapata. Mit ajánlanál nekem?
Teszi fel a keresztkérdéseket, elvégre elég sok szokott lenni a tanácstalan vevő, akiket akkor is ki kell szolgálni.

Ruha

Adventi vásár
Keiko
Hullócsillag bódé




Az idő egyre hűvösebb, a vásárra pedig szépen lassan szállingóznak az érdeklődők. Megérkezik újdonsült jobbkeze is, a kis Keiko, aki forrócsokit hoz neki, Viko pedig egy mosollyal hálálja meg, illetve az ötletével, miszerint álljon a fiatal Levitás a porondra. A leányka gondolkozik, ez jó előjel, Eperlány keresztbe teszi a kezeit, nem türelmetlenkedik. Éppen eléggé mély víz ez most a fiatal kisegítőnek, nem kell még egy türelmetlen vevőt is eljátszania. Időközben egy nő is szétnéz a háta mögött, rácsodálkozik az árukra, majd mint akinek sietős a dolga, odébb áll - biztosan meg kell néznie még mást is a rokonoknak. Viko közben nem sürgeti Keikot, aki lehet, hogy egy pillanatra elbizonytalanodott, de végül rámutat a seprűs kulcstartókra. Kitűnő választás! Ennél jobbat nem is lehetett volna ajánlani. A kviddicsboltos megpróbálja leplezni az elégedett mosolyát azzal, hogy hümmögni kezd, közben pedig bólogat.
- Nem rossz, de... ebből melyik a legjobb? Nem akarok egy olcsóbb fajtát adni, ránézésre szépek, de nem értek a seprűkhöz.
Füllenti, csak a szerep kedvéért, aztán belekortyol az isteni finom epres italába. Kíváncsi rá, hogy Keiko mennyire is ért a seprűkhöz, ki tudja-e szúrni, hogy melyik milyen, illetve van-e elég üzleti érzéke ahhoz, hogy először a saját márkát ajánlja. Mert ugyebár azért a Hullócsillag sem egy rossz seprű. Nem a leggyorsabb, de megbízható. Amikor a kékbe öltözött lányka válaszol a kérdésére, akár jó a válasz, akár nem, csóválni kezdi színpadiasan a fejét, aztán sóhajt. Hiába, Viko sosem volt egy jó színész, most sem megy ez neki.
- Nem is tudom... mennyi az áruk? Még van egy csomó hely, ahova be kéne ugranom. Kaphatnék árengedményt?
Újabb csavart kérdés, ha a boltban nem is mindig, bódéknál ez igen gyakran előfordul. Lassacskán beindul itt a vásár, úgyhogy nemsokára vissza is veszi Keikotól a stafétát, addig pedig nyüstöli még egy kicsit szegénykét. Csillogó türkiz szemeivel várja a választ, közben pedig időnként szétnéz a vásáron. Neki is kéne már valami kis karácsonyi ajándékokat néznie a családnak, meg a barátoknak...

Yar
Rellon-Navine edzőmeccs után




Szégyen és gyalázat, a Rellon kifejezetten csúnyán és véresen játszott az első edzőmeccsen, a bíró pedig nagyon elnéző volt velük, hogy csak büntetődobásokkal "jutalmazta" a szabálytalankodásokat. A hozzáállás Vikonak egyáltalán nem tetszett egyik részről sem, ez most nem a sportról szólt szerinte, hanem arról, hogy mutassuk meg - mi vagyunk az állatabbak! Ha valamelyik testvérével nézte volna meg meccset, biztos kifakadt volna, és most is hisztiroham közben ecsetelné, mennyire elfajult ez a játék amíg nem volt itt. De mivel sem Amy, sem Kino, sem Doko nem ért rá vele megnézni a volt iskolája idei első meccsét... Nem mellesleg Yarista hívta el. Még a végjáték előtt, a büntetődobások közepedte, amikor az a furcsán ismerős sötét szemű lány nekiment a Navinés őrzőnek, akkor úgy döntöttek mind a ketten, hogy ideje indulni. Összeszedték magukat, és most lejőve a kastélyból, sétálgatva a Fő utczán emésztgetik a látottakat. A merengéséből (és a zavarából, mivel kettesben vannak most a fiúval), Yar ébreszti fel, mégpedig azzal, hogy a szívére venné, ha ő megfázna.
- Ugyan. Strapabíróbb vagyok a látszatnál.
Mosolyog a fiúra, de szó ami szó, gyorsan forró teába kell folytatnia a hideget, különben a végén még tényleg meghűl. A fiú gyorsabbra veszi a tempót, Viko tartja is a lépéseit.
Beérnek a teaházba, és a boltjával ellentétben, itt csengettyű jelzi érkezésüket. Rögtön körbe is nézne, mivel egyszer sem volt itt, de Yar beljebb tessékeli.
- Én nem...
Kezdene bele, nem is tudja hogyan mondja meg, hogy Zoey nem sokkal járt felette, miután elballagott pedig el is hagyta az iskolát, úgyhogy nem volt lehetősége ide eljönni. Yar lelép rendelni, Vikonak pedig most lehetősége adódik körbepillantani, miközben a mancsait melengeti. Megpillant egy sarkot, ami el van szeparálva és még üres is. Fülig elpirul, hiszen sejti, hogy a fiú erre a "jó helyre" gondolhatott. Yar még mindig a pultnál vár, a fiatal nő pedig hirtelen el sem tudja dönteni, hogy hova is üljön le. Biztos erre célzott a másik, de ez...
~ Nem randi, nem randi, nem randi....! ~
Ám mire észreveszi, már be is fészkelte magát a sarokba. Nem is telik el sok idő, Yar is csatlakozik, leveszi a kabátját és a sapkáját, majd vele szemben ül le.
~ Úristen, milyen izmos karja van. ~
Állapítja meg, amikor a fiú levedli magáról a rétegeit, de el is kapja a szemeit róla, nem akarja, hogy azt higgye a másik, hogy megbámulja. Meg aztán szerencse, hogy a kipirosodott arcát ráfoghatja a hirtelen hőmérséklet-változásra. Úgy tűnik, be is jön a dolog, Yar megjegyzi, hogy jobban is felöltözhetne legközelebb. Viko magában megkönnyebbül, szerencsére nem vette észre a másik, miért is vörösödött el.
- Sajnálom, siettem és... hirtelen nem tudtam felmérni a körülményeket.
Válaszol egy kis terelős dumával, a témához illik és legalább eltereli a gondolatait a "nem-randi" fogalmáról. A fiúnak kipirosodik egy kicsit az arca, amit a fiatal nő úgy fog fel, hogy szintén a meleg helyiségbe érkezés műve. Az ő esetében biztos.
- Igen, teljes magányban. Illetve most tervezek felvenni egy házimanót, hogy kicsit besegíthessen, valószínűleg ott lakna velem.
A szárhajtó következő kérdésébe belenevet, amire Eperlány is ugyanígy reagál.
- A boltban? Szép is lenne, közvetlenül a legdrágább ütők mellett, párnámként pedig egy-egy plüss-kvaff szolgálna. De amúgy nem jártál messze a valóságtól, a bolt felett van egy kis lakásom. Nem túl nagy, de otthonos.
Vonja meg mosolyogva a vállát. Használhatott volna tértágító bűbájokat, de nem akarja mágikusabbá tenni a kelleténél. Éppen elég neki, ami van, elvégre... egyedül lakik. Se kutya, se macska...
- Na, és te? Végzős létedre a kastélyban tengeted mindennapjaid, vagy téged is elcsábított a falu~ lakó ~?
Érdeklődik, a mondat végén pedig majdnem kimondta amit gondolt, de még szerencse, hogy nem tette. A kérdés jogos, hiszen nem egy olyan diákról hallott, aki leköltözött Bogolyfalvára szülőkkel, egyedül, akárhogy, mert megengedhették maguknak, hogy ne a többi diák között szorongjanak a körletükben. No persze Viko szerint ez csak különcködés, megvan a szobatársakkal élésnek is a hangulata, az ő esetében imádta a szobáját és a lakóit, soha meg sem fordult a fejében, hogy otthagyja őket. Hozzá kell tenni, hogy nem is volt olyan anyagi helyzetben a család, végül aztán mindenki elballagott és kiüresedett az EEB, azaz az Elborult Elméjűek Birodalma.
Lassan megérkezik a rendelés is, egy ismeretlen itt dolgozó hozza ki nekik a teákat, Viko mosolyogva megköszöni, aztán kiönti az ő kis adagját a kancsóból a saját bögréjébe.
- Te mit kértél?
Kíváncsiskodik, reméli, azért ezzel nem sérti meg a fiú magánszféráját. Közben kinyitja a saját kancsója tetejét, és a forrázott aszalt gyümölcs darabokból is pakol magának, majd ízesíteni kezdi. Mivel a kviddicsmeccsről beszélgetés végett jöttek ide ~ nem randi, nem randi, úgyse vagyok az esete és nem akarom, hogy ő is eltűnjön ~, ezért fel is kéne hoznia egy témát, de a feldobás nem az ő erőssége - elvégre terelő lenne. Csöndben belekortyol a teájába, megszeppenve javítgatja ki az ízesítését mézzel.

Yar
Rellon-Navine edzőmeccs után



- Hát jó.
Nyugtatja meg magát is azzal, hogy jó helyet választott, bár kicsit feszeng, amiért kettecskén vannak, ennyire elszeparált helyen. Nem mintha nem élvezné a Levitás fiú társaságát. Éppen ellenkezőleg, túlságosan is élvezi. Egy kicsit beszélgetésbe is elegyednek, Yar a lakhelye iránt érdeklődik.
- Mr. Palarn, csak nem kihasználná a társaságomat, holmi ereklyékért?
Viccelődik Viko, fel is nevet a kérdés után, nem gondolja komolyan az állítást. Legalább is nagyon reméli, hogy nem ezért barátkozik vele a fiú, sajnos már volt dolga egy ereklyeéhes úriemberrel a kis szigetországban, és nem volt kellemes élmény. A kellemes melegtől az ujjaiba végre visszatér az élet, és sokkal jobban tudja őket mozgatni. Ő is elbóbiskol egy kicsit ettől a kellemes hangulatú helytől, no meg Yartól is. Hiába, Vikonak van egy olyan tulajdonsága, hogyha valahol biztonságban érzi magát, mint a macskák, el is tudna ott aludni helyben. Persze a cicusokra jellemző ez akkor is, ha valaki ölében fekszenek, és ott alszanak el; az az egyik legnagyobb bizalom jele.
~ Öle? Mire gondolsz te?? ~
Pirosodik jobban el az arca a gondolattól, hogy Yar ölébe hajtva a fejét szundítana most egy jó nagyot. Szerencsére a kérdésére azonnal választ kap, így nem kell sokáig ezen a zavarba ejtő gondolaton morfondíroznia. A sztárhajtó a gólyalakban lakik, a fiatal nő fel is vonja a szemöldökeit a magasba meglepődöttségében. Ismét előkerül Svédország, ami egy picit elszomorítja a volt Eridonost, de hát túl kell tennie magát rajta. Yar csak egy végzős fiú, akit nem rég ismert meg, és nemsokára a saját lábára fog állni, mint a Stocholm Vikings új felfedezett tehetsége. Kemény idők várnak rá, távol innen, nagyon távol innen. Kuncogni kezd a Roliról szóló mondaton.
- Ejnye, nem szereted a kis baglyokat? Hiszen belőlük lesz a jövő generációja. No meg a jövő bírái, játékosai, szurkolói.
Kuncog továbbra is. Ő nagyon szerette annak idején a kisebbeket, prefektusként külön szívmelengető volt, ahogy fenéztek rá. Megérkezik a rendelés, Viko szed a bögréjébe egy adag aszalt gyümölcsöt a kancsó szűrőjéből, bele a teájába, aztán a fiú forró itala után érdeklődik. Zöld tea! Felnevet, bár először talán nem is értheti Yar, hogy miért.
- Csak nem fogyni szeretnél? Egyébként meg eltaláltad.
Biccent, miután abbahagyja a kacagást. Belekortyol a teájába, az pedig finoman átmelengeti megfagyott ajkait.
- Ugyan, nem kell semmi, ez így most tökéletes.
Mosolyog a fiúra. Pláne, mivel a saját részét biztosan ő fogja fizetni, úgyhogy szó sem lehet felesleges költekezésről. Így is süteményekkel telt az utóbbi pár hónapja, nemsokára jön a karácsonyi időszak is, és a bolt mellett nem jut elég ideje leadni a felszedett kilókat. Igaz, most még jó helyre mentek azok a bizonyos párnácskák, na de mindennek van határa. Egy darabig csönd honol köztük, amíg mindenki megízlelgeti a maga kis itókáját, végül Yar töri meg a csöndet, a meccsre visszatérve. Azt, hogy miért is volt érdemes kimennie a Levitásnak, pont rosszkor sikerül mondania, mert a mi kis szerencsétlen Eperlányunknak akkor akad a torkán a teája. A mázlista az volt, hogy csak kortyolgatott, úgyhogy egy kisebb köhécselés után jobban is lesz, és legalább betudhatja az iménti akciójának, hogy miért lett még vörösebb az arca. Megtörölgeti a száját egy szalvétával, próbál nem gondolni az iménti megjegyzésre és kitartóan bólogatni kezd a fiú meccsről alkotott véleményére.
- Ahogy mondod. De azért voltak benne szép mozdulatok, csak az a folyamatos mártírkodás... Ahogy a Navinés terelőlányt próbálták leszedni, nem hiszed el, de egyszer láttam már egy Litván-Finn mérkőzésen. A Finnek így likvidálták pillanatok alatt a terelőket, úgyhogy onnantól már az övéjük volt a meccs. Még a fogót is hazaküldték gyógyulni, az egész nem tartott tovább harminc percnél.
Meséli lelkesen a Világkupa előválogatóján látottakat.

Yar
Rellon-Navine edzőmeccs után



- Majd sort kerítünk rá.
Mosolyog rá a fiúra az ereklyés témánál. A kis kincseit nem nagyon szokta mutogatni, habár a gyermeki énje dicsekedne velük mindenkinek. Amíg teázgatnak, Yar pedig habzsolja a saját italát, Viko időnként a sajátjából nassolgatja ki a gyümölcsdarabkákat. A téma a kisebb évesekre terelődik, Yar felnevet, Viko pedig csak megcsóválja a fejét. Nem igazán tud mit mondani. A fiúnak igaza van, nem mindenkiből lesz szigorú bíró, vagy éppen lelkes szurkoló. Meg ugyebár nem lehet mindenki Yarista Palarn rajongói klubtag. De sajnos így megint eszébe juttatja a másik, hogy nemsokára elmegy az iskolából, sőt, az országból is. Mikre is gondol... hiszen csak kedves ismerősök. Különben is, örülni kell a másik sikerének! Biztatni, és boldognak lenni, hogy megismerhetett egy igazi Vikinget. Szomorkásan belepillant a teáscsészéjébe, aminek az alján vidáman csücsül pár eper darab. Szórakozottan bökdösni kezdi őket a kanalával, hátha ezzel el tudja terelni a figyelmét a nyilvánvalóról. Kezdi ugyanis érezni, hogy lassan, de biztosan halad a lejtőn, amit mások szerelemnek hívnak.
~ Verd ki a fejedből. Nem vagy az esete, biztos forog körülötte elég lány, akiből válogathat. És emlékezz vissza, mi történt a többiekkel. ~
Összeszorul a szíve, mikor eszébe jutnak az eddigi kapcsolatai, leginkább az utolsó kettő. Mindenki megígérte, hogy sosem hagyják el őt, mégis eltűntek. Eltűntek, és soha többé nem hallott felőlük senki. A családok meg mind Vikot hibáztatják, leginkább McGiffinék, néha még most is kap a fiú nővéreitől pár antikedves szóval megáldott rivallót.
- Nem igazán, csak a zöld teát akkor szokták inni.
Nevet fel, nem piszkálódásként mondta az előbbit. Az édesanyja gyógynövényes gyűjteménye révén konyít egy kicsit a teákhoz is, erről a fajtáról pedig nagyon jól tudja, hogy gyorsítják az anyagcserét. Egy darabig a nővére is rendszeresen fogyasztotta, úgy kellett Kinot leállítani, mert rohangált a mosdóba és a kiszáradás szélén volt tőle. Brr, kirázza a hideg a kellemetlen emlékképtől. A csésze aljáról kikanalazza a gyümölcsöket, majd élvezettel majszolni kezdi őket, közben pedig a fiú kék szemeit figyeli, s azon elmélkedik, milyen árnyalatúak is. Mi lehet ennek a megnevezése? Tengerkék? Óceánszín? Fogalma sincs, de nagyon szépek, és nagyon hamar el lehet veszni bennük. Vissza kell váltani gyorsan a témát, mert a végén tényleg elveszik, amiért valójában idejöttek. Mesél a kviddicsmeccses élményéről, Yar pedig rácsodálkozik.
- Nekem is! Amikor a Tenguknál segédkeztem, gyakran kivittek minket más meccsekre, hogy tanuljunk az ellenfeleinkről. Utána nekiálltunk elemezni a többiekkel a játékosokat, szóval nem csak az élményre kellett koncentrálni. Tiszteletjegyet viszont időnként most is küldenek, szóval ha legközelebb kapok és van kedved, eljöhetnél velem.
Ajánlja fel hirtelen a fiúnak, majd hirtelen megszeppen és elhallgat, ráeszmél, hogy mit is mondott az imént. Te jó ég, ettől most szörnyen nyomulósnak tűnhet!! Yar megjegyzi, hogy nagyon szépek a szemei, Viko pedig ösztönösen lesüti őket. Erre most mit mondhat? Köszönje meg? Nem az ő érdeme, hiszen az édesanyjától kapta őket, de hát akkor is. Lopva felpillant a fiú kékjeibe, aztán megint lepillant a bögréjébe.
- Te sem panaszkodhatsz.
Motyogja alig érthetően, zavarában csoda, hogy ki jön hang a torkán. Érzi, ahogyan vörösödik a feje, ahogy hevesebben ver a szíve, és szinte lüktet az ajka. Yar igen furcsán mosolyog, amit a fiatal nő annak titulál be, hogy furcsán érintette a viszont bók. Talán nem is örül neki, vagy a meghívásnak, talán csak tényleg bizonyos okokból kedves vele, vagy mindenkivel ennyire nyílt. A Levitás felteszi a kérdést, miszerint igyanak-e még valamit, vagy menjenek. Kész, vége, ennyi volt, mit is képzeltél Viko. Lebiggyedt ajkakkal bólogat furcsán, kicsit idegesen, de nem néz fel a fiúra.
- Felőlem mehetünk.
Válaszolja, aztán a táskájában kezd el kotorászni a tárcája után. Ciki, szörnyen ciki, hogy ő még bele is képzelt volna ebbe az egészbe bármit is. Persze, hogy ő nem kellhet senkinek. Még ha úgy is lenne sem szabad, az átok miatt.

Yar
Rellon-Navine edzőmeccs után




- Hát nem.
Mosolyodik el, mivel Yar valóban nem kövér, sőt. Amikor letekint a fiú, Viko elneveti magát.
- Most komolyan a pocakodat keresed?
Ami persze nincs is, legalábbis nem olyan formában létezik, mint ami most jókedvre derítette őket. A témát igyekeznek mind a ketten a kviddicsre terelni. Egy külső szemlélőnek nem is két félfelnőtt-felnőtt párosnak tűnhetnek ezzel a sok zavarba-jövéssel, hanem inkább egy kamaszodó párocskának, akik nem tudják hogyan kifejezni az érzelmeiket. Szerencsére mind a két fiatalnak a szenvedélye ez a sport, így vagy úgy, de megtalálják ebben is a közös hangot. Yar nagyon gyorsan beleegyezik a közös meccsnézések gondolatába, amitől Viko ismét zavarba jön. Megesik a bókolás is, a fiú pedig nem válaszol az ő bókjára.
~ Most vagy megbántottam, vagy... komolyan gondolta? Nem, kizárt... ~
Óvatosan felpillant a hajtóra, akinek az arcán eddig ismeretlen mosoly ül ki. Gyorsan visszatekint inkább a poharába.
~ Miért néz rám ilyen furcsán? ~
Egy darabig kocogtatja zavarában a bögrét, majd inkább leveszi a kezeit az asztaltól, és alatta piszkálja a karkötőjét. Nagyon gyorsan el kell innen tűnnie, érzi, ahogy egyre hangosabban dobog a szíve Yar jelenlététől és attól fél, hogy a másik a végén még meghallja.
~ Ne álltasd már magad. Hazamész, veszel egy forró fürdőt, befeküdsz az ágyba és mindent elfelejtesz. Igen, ez lesz a terv. ~
Eltervezi magában a haditervet, amivel kiverheti a fejéből ezt a kínos szituációt és lassan összeszedi a táskáját, hogy fizethessen. Feltápászkodik az asztaltól, a füle mögé tűri az egyik tincsét és kiveszi a pénztárcáját, amikor a fiú odalép hozzá. Annyi ideje van csak, hogy felpillantson a kékségekbe, mert a következő pillanatban ajkaik összeérnek, ő pedig először meglepődik az iménti momentumon, aztán inkább élvezi a csókot. Amikor tudatosul benne, hogy mit is tesz most, elkapja a fejét és lesüti a szemeit. Te jó ég, ezt miért kapta? A régi Viko itt két lehetőséggel élne. Vagy pofont keverne le a fiúnak, vagy elszaladna ijedtében. De Yar nagyon tetszik neki, és különben is... Felnőtt nőnek számít már, nem viselkedhet gyerekesen. Mialatt a Levitás bocsánatot kér, a kviddicsboltos arcán tanácstalanság jelenik meg, mivel nem tudja, hogy mit is kéne tennie. Aztán, mielőtt Yar befejezhetné a mondatát, egy hirtelen ötlettől vezérelve ő kapja fel a fejét és tapasztja ajkait a másikéra, s a lehető legszenvedélyesebb csókjában részesíti a fiút. Minden problémás kérdés, mint a korkülönbség, távolinak tűnik ebben a pillanatban, olyan messzinek, mintha minden csak álom volna. Igyekszik elnyújtani a csókot annyira, amennyire szükséges, majd mikor véget ér, hirtelen nem is tudja, hogy mit mondjon.
- Ne haragudj, én... ~ nem is tudom, mi ütött belém. ~
Szabadkozik, de fölösleges most már. Érzi a vonzalmat kettőjük között, viszont ami az előbb történt, sokkal inkább vet fel valóságos problémákat, mint álombéli merengéseket.

Yar
Hajnalban


Egy kicsit bódultan, de iszonyatosan fáradtan ül a vonaton, ami nemsokára beér Bogolyfalvára. Lábai között egyik kezével szorongatja a nagy, eprekkel díszített bőröndjét - amit még egy 5 éves kislány is sírva könyörögne ki az anyjától, a mellette lévő ülésen pedig egy kisebb kézipoggyászát nyugtatgatja másik tenyerével.
~"Szél repííít... a nap hevííít..."~
Dúdolgatja magában azt a magyar számot amit hallott odaát, Japánban is és annyira megtetszett neki, ugyanakkor annyiszor lejátszották, hogy kívülről fújja. Egész éjszaka úton volt, rengeteget szállt át, nem is emlékezett rá, hogy ennyire megterhelő lenne az utazás. Érzi, hogy bármelyik pillanatban elaludhat, de nem akar, mert mindjárt bent van a vonat és át kell sétálnia még a Fő utczára is. Írt egy levelet ugyan Yarnak, hogy ma érkezik, de senki sem fogja elvárni tőle, hogy kinézegesse az átszállásait és hajnalban kijöjjön elé az állomásra. Azok után főleg nem, hogy szó nélkül elment és csak egy baglyot küldött hátra, ki tudja mennyivel az indulása után ért célba. Bűntudata van, ennek nem így kellett volna történnie, főleg nem azok után a csókok után... most akkor köztük mi is van? Ha a fiú nem utálta meg azok után hogy Viko lelépett, akkor talán barátság...
A vonat lassít, a zakatolás vontatottabb lesz, most már tényleg percek kérdése, hogy megálljon. Nekiáll készülődni, felkapja a kabátját, a sálját, a kezei ügyébe veszi a csomagjait. Jobb is, hogy Yar nem tudja, hogy most jön. Volna olyan lovagias, ki akarná kapni a kezéből a lopásgátló bűbájjal ellátott bőröndjét. Azaz, ha más ér hozzá rajta kívül, a csomagok őrült erővel és nagyon feltűnően kezdik el csapkodni az illetőt, ahol érik. A bőrönd esetében pedig nem túl szerencsés, ha például fejen találják a kis csenevészt...
Megáll, csend, Viko nyitja az ajtót és leszáll. El sem hiszi, végre talaj van a lába alatt, olyan, ami már nem fog mozogni sehová. Megkordul a hasa. Alig evett az úton valamit, otthon pedig nem várja majd teli éléskamra, úgyhogy itt kéne venni valamit. Körbepillant, az árusok most kezdenek csak kipakolászni. Annyi ideje még van, hogy azt megvárja, úgyhogy a bőröndjét maga után húzva kezd el nézelődni, az étel gondolatára egyre hangosabban korgó gyomrával.

Yar
Hajnalban


Kiszúr magának egy tetszetős szendvicset, közben magában dúdolgat, hogy belső szövegelésre koncentráljon és ne akarjon itt helyben elaludni. Kifizeti, megköszöni a finomságot, majd gyorsan kiszabadítja a csomagolásából és majszolni kezdi. Mikor a gyomra végre lenyugszik az első pár falattól, Eperlány körbepillant, hátha lát valamerre egy bizonyos ismerős arcot. Mivel nem találja Yart, így egy kicsit csalódottan elindul ki az állomásról, hazafelé. Ekkor meghall egy szokatlan madárhangot, de nem tulajdonít neki sok jelentést, úgyhogy tovább sétál. A dolog akkor lesz csak gyanús, mikor ügyetlen érkezéssel egy sas ereszkedik alá a levegőből, éppen elé egy fél méterre. Viko meglepetten néz farkasszemet a madárral, fogalma sem volt róla, hogy Bogolyfalván vannak egyáltalán, no meg hogy ilyen közel merészkednek az emberhez. Talán a szendvicséből szeretne? Lehet, hogy akkor nem ártana tisztázni, mielőtt az állat megtámadja a finom falatokért.
- Szia.
Próbálkozik meg egy köszöntéssel, bár nem sok esélyt lát rá, hogy ebből bármit is megért a madár.
- Ebből szeretnél?
Kérdezi félénken és felmutatja a szendvicsét, de igyekszik a hangjával megnyugtatni, jelezvén ezzel, hogy nem akarja bántani. A vadászállatok főleg megérzik a félelmet... Letör belőle egy darabot, leguggol, megtartva a tisztes távolságot és óvatosan a sas felé tartja a kezét, amiben a sonkás falat van. Egy kicsit fél ugyan, hogy ha a madár el is veszi a jussát, az ő kezéből is harap, de most félre kell tennie az aggodalmát. Biztosan valaki madara lehet, elvégre nagyon fura, hogy egy sas ilyen közel merészkedik egy emberhez.
- Tessék, a tiéd.

Yar
Hajnalban



Az állat magához mérten óvatosan szedi ki Viko kezéből a szendvics egy letört darabját, de úgy tűnik, hogy nem nyerte el a tetszését, mert miután megkóstolja, lábaival arrébb löki. Akkor talán még sem étel kellett neki, vagy csak nem tudta pontosan, hogy milyen íze is van. Ám a sas nem tágít, továbbra is őt figyeli, s kitárja fenséges szárnyait, hogy mindenképpen felhívja magára a terelőlány figyelmét, aki minderre csak értetlenül pislog. Aztán a madár olyan dolgot tesz, amit végképp nem várt; a szárnyak tollai végéből ujjak, a karomban végződő lábakból cipő, a viszonylag nagy termetű madárból pedig ember lesz. De nem is akárki, mert előtte most már Yar áll, elegáns kabátban, arcán a levakarhatatlan édes vigyorával. Viko annyira meglepődik az iménti nem várt eseménytől, hogy ijedtében hátraesik, ám mikor ráeszmél, hogy ki is ez a szőke fejbúbos vadállat, egy kicsit megnyugszik és halkan kuncogni kezd. Mielőtt bármit is szólhatna, a fiú felsegíti és megcsókolja, a fiatal nő pedig viszonozza a kedves gesztust. Amikor véget ér a mézédes köszöntés, lesütve a szemeit hallgatja a "fenyegetést".
- Sajnálom. Olyan gyorsan történt, hogy én is elfelejtettem berakni egy csomó dolgot, nemhogy értesíteni bárkit is.
Többek közt fehérneműt és egyebeket, még jó, hogy a pálcáját időben berakta, olyan szétszórt.
- Igen. De ha bárhova mennem kell, viszlek magammal.
Mosolyodik el, de a bőröndje elkérésének nem tesz eleget, rögtön jobban rámarkol a csomagjaira.
- Izé, ezt ne. Lopásgátló van rajtuk.
Erőltet egy bocsánatkérő mosolyt az arcára. A hosszú úton muszáj ilyet rájuk rakni, a vonaton sincs biztonságban a holmija, nemhogy átszállásnál, vagy bárhol máshol.
- Régóta vártál? De inkább mesélj, mi történt mostanában? És... mióta vagy te egy sas? Ilyen sokáig nem voltam...?
Utal inkább arra, hogy teljesen lemaradt az iskolai történésekkel, bele se akar gondolni, hogy mi lett a bolttal Leonie és Keiko felvigyázása alatt.
- Ugye nem hallottál mostanában tűzesetet a faluban...?
Motyogja elgondolkozva, a legrosszabbakat feltételezve.

Wayne Uraság



~ Szabadság... ~
Nagyot sóhajt, mikor végre a saját éjjeliszekrényét pillantja meg ébredés után, nem pedig az ispotálybéli, otthontalan falat. Összehúzza még magát magzatpózba, s egy darabig a napi teendőin töpreng. Kiengedték, igen, tökjó, meg minden, de most mi lesz? Visszatér a régi életéhez? Odalent várja őt a bolt, az elmaradt rendelések teljesítése, szinte minden a nyakába szakad egyik pillanatról a másikra... nem mintha amíg lábadozott, nem érte volna elég kellemetlen meglepetés. Eszébe jut Yar, a bocsánatkérési próbálkozása, és egyből össze is tudja szedni magát. Durcás ábrázattal kel ki az ágyból, ezúttal nem ügyelve arra, hogy melyik lába is ér először a padlóhoz. Kezdődik egy új nap, vissza a régi kerékvágásba. A szobájában lévő tükörből visszanéző arc egyébként sem a szokásos, mosolygós leányzót adja most vissza. Egy újabb sóhaj után végre rátér a reggeli teendőihez; zuhany, némi frizura, igényes öltözék gyanánt pedig egy eperszínű szoknya, s egy laza, fehér, hosszú ujjú vászonblúz. Ám ezúttal nem áll meg odalent a pultnál, nemnem. Kilépve a bejárati ajtón egy pár bűbájjal gyorsan bezárja az egész boltot, Kino már biztosan felébredt azóta, és munkába ment, ő pedig, hát... nem fog kinyitni ma. Csak rá tudja fogni a... gyógyulási folyamatra, igen. Ki kell most szabadulnia innen, de nagyon gyorsan. Mozogni akar, mozognia kell, iszonyúan bezárva érzi magát. Megfordul ugyan a kis buksijában, hogy fel kéne nézni a kastélyba, megkeresni a régi, kedvenc termét és addig edzeni, amíg bele nem pusztul... de azon gondolat nem akar elszállni a fejéből, hogy így több az esélye összefutni odafent Katival. Kihúzza magát, ezzel együtt pedig elhatározza, hogy semmi kedve megjátszania magát azelőtt a lány előtt. Ami történt, megtörtént, de ez nem azt jelenti, hogy minden seb be is gyógyult és el van felejtve.
~ Akkor irány másfelé. ~
Jelenti ki odabent, de megkorduló gyomra, és friss veséje szinte követeli magának, hogy mielőtt itt nagy felfedezőutakra indulna, keressen magának valami vitamindús tápanyagot. Mintha valami növény lenne, de a hetekig tartó gyógyulgatás után úgy is érzi magát... Így hát Eperlány a Fő utczán útba ejtve a cukrászdát, most egy becsomagolt, finom epres süteménnyel és egy eperturmixszal a kezei ügyében tájolja be érzékeit és veszi ulticéljául a falu határát - jó nagy ívben elkerülve az ispotályt. Útközben természetesen nemigen tudja megállni, hogy bele ne kortyoljon a még hideg nedűbe, ilyenkor bűntudattól telve pillant körbe, nehogy testvére valamelyik sarkon meglássa őt, merthát akkor lesz nemulass, hiszen mióta Kino Bogolyfalván van, ő főz rá, hogy rendesen felépüljön a szervezete. És most oda a szigorú diéta.
Egy kiadós séta után végre az ispotályhoz képest sokkal kellemesebb látvány tárul a szeme elé. Egy aprócska tavacska, de milyen szép így, tavasz végén! Pontosan ez kell most neki, szinte érzi, hogy fokozatosan töltődik fel minden egyes másodpercben.
~ Végre! ~
Hosszú idő óta először terül szét az arcán egy boldog, őszinte mosoly, s rögtön ki is szúr magának egy tetszetős padot a túloldalon, ahol majd elfogyaszthatja a reggelijét, úgyhogy gyorsabbra is veszi a tempóját... Ám csak mikor megbotlik valamiben, (vagy valakiben?) kap észhez; a elfelejtett a lába elé nézni. A turmix szétfolyik a fűben, a becsomagolt sütemény is biztosan felismerhetetlen állapotúvá vált, Viko pedig a térdét fájlalva pillant hátra megvizsgálni, mi is okozta ezt a nagy tragédiát. Azonmód felismer a furcsa formájú sziklában egy emberi formát és elkerekedett szemekkel kezd bele a bocsánatkérések sokaságába ahelyett, hogy a diétaromboló finomságait sajnálná.
- Jaj ne haragudj! Ne haragudj, tényleg, nem volt szándékos, nem láttalak, én, én, én, nem lett bajod? Jaj ne haragudj, annyira bamba vagyok, sajnálom...!

Wayne Uraság


Amikor átesik a fiún, térdére zuhan, a kezeiből pedig kipotyognak a finomságok. A tápláló reggelije oda, de ő most inkább a srác testi épsége miatt aggódik, nehogy kiderüljön, hogy véletlenül a szemét sikerült valamijével eltalálnia. Nem is törődik azzal, mikor a számára ismeretlen, bár ismerős arcú férfi is a jólléte felől érdeklődik. Aggódó pillantásokkal keresi a másik bőrén az esetleges véraláfutásokat, bár ettől a nagy vizsgálástól elpirul, hiszen elég félreérthető cselekedet volt. Ekkor jut csak az eszébe, hogy ráadásul szoknyában van és úgy repült egyet a levegőben... Összeszorítja a száját, s magától feláll, nem fogadja el a segítségnyújtó kezet. Gyorsan leporolja a szoknyáját, de nem nagy mozdulatokkal, nem akarja még jobban kínos helyzetbe hozni magát. Ez az ő formája, elhagyta egy srác, egy másikon meg így áll bosszút, akaratán kívül... Szoknyájából előveszi a cseresznyefa pálcáját, hogy mentse még a reggeliből, ami menthető, de az idegen ebben a pillanatban dobja bele egy közeli kukába. Pedig egy intéssel bele tudta volna tenni a pohárba, mondjuk az is igaz, hogy akkor talán néhány bogárral lett volna fehérjedúsabb. Ez vagy a sors akarata, vagy a nővére itt figyeli valahol és morogva tesz neki keresztbe. Amíg a fiú a vízhez megy a kezét lemosni, Viko gyorsan megpróbálja a térdéről lesöpörni a fűnyomokat, ám a pultos ekkor hátrafordítja a fejét és egy számára éles megjegyzést intéz felé. Eperlány keresztbe fonja a kezeit és félmosollyal az arcán nyújtja ki a nyelvét. Esze ágában sem volt még belelökni is szerencsétlen áldozatát a tóba, bár ha már így felhozta... Neeeem, nem olyan gonosz ő. Egy pálcaintéssel magához húzza a becsomagolt süteményt, majd kibontja a papírt. Hát, a sütemény talán még menthető, ám a külleme borzasztó lett. De legalább néhány eper túlélte az esést. A levitációs bűbáj segítségével átlebegteti a fiú felé, a tó fölé az egyik gyümölcsöt, azon még van egy kis tejszínhabos krém is. Ha a srác még ott megpróbál utána nyújtózkodni, csak akkor nem pottyan bele, ha nagyon ügyes.
- Ez a tiéd. De csak, mert... ~ nem láttál semmi olyat, amit nem kellett volna. ~ - ismét elvörösödik a feje - nem lett bajod. - Fejezi be az így értelmetlennek tűnő mondatot hadarva. Akár sikerül a másiknak kicsenni a levegőből az epret, akár nem, Viko odalép mellé, és szoknyáját óvatosan maga alá igazgatva leül, majd majszolni kezdi a süteményből menthetőket. Halványan elmosolyodva nyújtja oda a másiknak, aki ilyenkorra vagy a vízben van, vagy sikeresen mellette. Nem olyan irigy ő, mint elsőre tűnik.
- Kérsz? Ez a legkevesebb, ha már beléd botlottam.

Budanekeresd
Benji

Ruha


Verőfényes napra ébredtünk, ez pedig csodálatosan tökéletes az egyik lepukkant és csőd szélén álló kviddicsüzlet felvásárlására. No azért Viko nem ennyire gonosz és lelketlen, amúgy is úgy tervezte, hogy az előző tulajnak felajánlja, dolgozzon nála. Eperlány ugyan ebből nem kapna akkora részesedést, de a bolt neve, a seprűje márkája és, hogy mégtöbb helyen legyen boltja, az már megéri. Molyosogva dülöngél a H5-ös budapesti héven, dudorászik a melegtől morgolódó emberek, s a zenét hallgató fiatalok között. Oh, Aquincum! Gyorsan le is száll, nem akar fentmaradni, és tovább menni, mint a legutóbb. Kisétál a titkos városrész bejáratához, ám mielőtt átlépne, a nyakába köt egy egyszerű fekete köpenyt. Így, most úgy néz ki, mintha piroska lenne, csak a színek nem stimmelnek, és a kosár. Elhúzza a száját az ostoba hasonlata miatt, majd átlép a kapun, be egyenesen a budanekeresdi főutca emberekkel teli kellős közepére. Nem túl gyakran jár erre, de annyi biztos, hogy most nagyon sokan vannak.
~ Merre is, merre is...? ~
Morfondírozik, türkiz szemei ide-oda pattognak a boltok rengetegében, de annyi van, hogy ebben a forgatagban nem fogja tudni felismerni azt, ami neki kell.
- Bocsánat! Elnézést. Elnézést! Jaj, ne lökdössön! - Próbál segítséget kérni itt bárkitől, de mindhiába; senki sem áll le beszédbe elegyedni vele, és annyian vannak, hogy szinte feldöntik őt. Őt, a hetven kilós nádszált. Valamiféle könyvbemutató lehet itt, a legújabb, helyes és hősies varázslónak a dedikálása, a nők ugyanis nagyon izgatottak és ugyanazokat a könyveket látja a környezők kezében. Na tessék, őt annyira lefoglalták a kviddicses hírek, hogy lemaradt egy újabb sikerpéldányból. Az jut eszébe, hogy hátha be kéne szereznie Kinonak is egyet a születésnapjára, ő úgy is falja a könyveket, ha még nem olvasta, akkor is egy dedikált kötetért biztos sütne neki valami finomat. Pipiskedve próbál kilátni a tömeg fölött, hátha megpillanthatja, ki is a híres író, aki most az izgalom középpontjában van, de mikor már majdnem kivehetné a nevét, egy csacsogó fruskapáros fellökik őt, és Viko szoknyájával, köpenyével, mindenével előreborulva fogja meg arcával az utca macskakövét.

Budanekeresd
Benji


Bár ő csak meg a lesni, ki is az új híresség, hamar padlót fog, szó szerint. Viko arca a macskakővel kezd románcot, a helyzeten pedig nem segít, hogy pár tizenéves még rásegít a kapcsolat következő lépésére a fejére lépve. Ki a pópóját is megtalálja, hogy magasabbról lásson át a tömeg felett, ebben a nagy tyúkviadalban a végén még tényleg eltörik valamije. De ekkor valaki leküldi róla az ugrabugráló plusz súlyt, őt pedig rongybabaként felrángatja. Ő hirtelen azt sem tudja, hogy mi merre, hány méter, az arcáról kezdi törölgetni az utca mocskát, amíg a lovag a párválasztási szokásait kritizálja.
- Pirosban ugráló? – Pillant értetlenül az ismeretlen megmentőre, majd akkor esik le neki, hogy Ő maga is piros ruhában van ma. Derogál, hogy még körül is nézzen, arra a korosodó hölgyre pillantson, akire valóban gondolt az úriember, ezért kicsit felkapva a vizet fújja fel az arcát, akár egy hörcsög. Méghogy őt felültetik ma! No de várjunk. Hiszen ő nem is a dedikálásra jött. Értetlenül pislogva nyitná szóra a száját, mikor a férfi már fordul is, a mai jócselekedete után menjen a dolgára. Persze azért még hátra fordul amaz, hogy egy újabb csípős megjegyzést küldjön Vikohoz, és nem mást vesz célba, mint a fehérneműjét. El is felejtette, hogy mit vett fel ma! A nők ilyenkor mindent megterveznek, hogy csipkéset, bevágósat, miacsudát vegyenek fel, de neki jóformán nincs más, ő ezt szereti, és akkor jön most ez a pasas, aki kritizálja az ő…. bugyiját!!! A kosz alatt elvörösödő képpel vágja a fiatalember után a táskáját, hátha eltalálja majd valahol vele. Nincs abban egyéb, csak egy kis cicomakellék, a szerződéses pergamenek, no meg pár izomlazítókrémes termékminta, tégelyekben.  Fogalma sincs, mit fog tenni, ha a hirtelen jött ötlete betalál, de több mint valószínű, hogy ijedtében sarkon fordul és futni kezd.

Talárja, süvege

A nagyterem felé vezető lépcsőn és folyosószakaszon szapora cipőkopogás visszhangzik. Thaihasy kisasszony ugyanis ismét késésben van, annyit vacakolt otthon, annyit rágódott, hogy végül csak később indult el. Persze azért őt sem kell félteni, Hullócsillagját a kezei közé kapva száguldott el a faluból a kastély bejáratáig, női lovaglóülésben, fél kezével a szép süvegét fejéhez szorítva. A hatalmas tölgyfaajtónál leszállt ugyan, de nem azért, mert úgy félne a házirendtől. Inkább csak benne van, amit kisdiákként sem szeretett; a porték óhatatlanul gonosz, méregető pillantásai, amivel folyamatosan azzal fenyegetik, hogy beárulják a Házvezetőnek. Izé, jelen esetben az igazgatónak. Miközben sebtében kapkodja a lábait, egy pillanatra elgondolkozik azon, hogyha felveszik ide tanárnak, hogy fog viszonyulni majd a rettegett Felagund professzorhoz, hiszen egykor még ő volt a házvezetője, no meg a legszadistább tanára (Csíkszentmihályi után persze), így meg még az is benne van a pakliban, hogy kollégák lesznek.
~ Tényleg, mennyi idős lehet Felagund? Akkor se volt túl fiatal, mikor ide jártam... ~
De nincs idő efféle gordiuszi csomókon gondolkodni, hiszen már be is ér a Nagyterem ajtaja elé, ami mostanra csak egy szűk résnyire van nyitva. Remek, odabent már megy az évnyitó, ő meg lemaradt róla. Fél kezével szorosan megmarkolja seprűét és átpréseli magát a résen. Illetve ez nem megy olyan könnyen, szenved vele egy kis darabig, mert ezalatt a pár év alatt szedett fel bizonyos helyekre, amik most eléggé megnehezítik a munkáját. De azért teljes siker! Mint ha mi sem történt volna oldalaz el a a fal mellé, miután átért, és onnan figyeli az eseményeket. Úgy tűnik, nem sokan fogták a tanári karból ennyire hagyományosra a figurát, de sebaj. Ő aranyvérű családból származik és legalább büszke rá. Ám az már egy kicsit kellemetlenebbül érinti, hogy óhatatlanul összeöltözött volt Eridonos létére a díszlettel, ami most a Levita dicsőségét hirdeti. Rámosolyog gyorsan Keikora, ha elkapja a pillantását, még integet is szolidan és eltátog egy "Sziá!"-t, azután tovább slisszol kicsit a fal mentén a főnixek asztala felé, hogy legalább távolról, de ismét diáknak érezhesse magát.

Az igazgató úr csak beszél, és beszél, sorolja a diákokat, jön Ármin és az új játékvezető, Viko gyomra pedig lassan félreérthető hangokat hallat, arról nem is beszélve, hogy ott ácsorog a fal mellett, mint aki jót áll magáért, és nem győzi hárítani magáról a furcsa pillantásokat. El is hiszi, amilyen maskarában itt van, nem csoda, hogy feltűnő jelenség, seprűjével a kezében. Wickler professzor belekezd búcsúbeszédébe, persze ezt Eperlány még nem sejti, mindeközben az Eridonosok asztala felé nézelődil. Mintha azt várná, hogy valamelyik régi háztársa még mindig a többiekkel várja a vacsorát. Szomorúan sóhajt, mikor végre rájön, hogy csak felette jártak el az évek. Ő maradt csak vénlány, ő, mert a többiek... de nem tudja befejezni gondolatait, mert az igazgató most jelentette ki, hogy Portnipper professszornak adja át a stafétát. Viko tátott szájjal nézi a terem összességével együtt, ahogy a pocakos, őszülő úr kivonul a pódiumra és zavarában úgy tűnik hirtelen, mintha nem is jutna szóhoz. A fiatal nő emlékszik, hogy mikor kis teljfeles szájú volt annak idején, Portnipper professzor elevatív mágiát tartott, de pont egybeesett a kviddicsedzésekkel, így nem sűrűn járt be. Mondhatni soha, de a tanár úrra azért jól emlékszik. Az újdonsült igazgató azonban nem húzza tovább a szót, nyomban megjennek az asztalokon a lakoma első fogásai. Viko árgus szemekkel tekint a falatozó népségre, aztán visszanéz Portnipper professzorra kiskutya szemekkel. Miért nem ülhet le ő is enni? De Rabbot a szomszédjával és a finom falatokkal van elfoglalva, észre sem veszi a kék süvegben falat támasztó boszorkányt. Éhhalála képei és a temetésén síró-rívó egybegyültek szép beszédei közben zökkenti ki az igazgatói szavak. Tanárok. Végre. Odavonulhat a tanári asztalhoz, mint valami csillag, és ehet majd a desszertből. Hű, biztosan van eperhab, meg eperkrém is... de Portnipper igazgató úr nem mondja a nevét, mi több, egy számára ismerősen csengő játékos neve hangzik el.
- Palarn??! - ez kicsit túl hangosan is sikerült a kelleténél, így Viko most a száját befogva csúszik le a padlóra. Döbbenet. Yar képes volt elvenni Katát? Dehát, dehát...

Öltözék


A hétköznap nagy részét még így is a boltjában szokta tölteni, de most, hogy tanár lett már ezt a kifogást is be tudja dobni Keikoéknak, ha nincs kedve bent maradni, aztán majd zárásra beér és lerendezik a pénztárt. A mostani helyzet viszont egészen más, merthogy ez alkalommal nem kevesebb személyt, mint magát a híres Dr. Mácsai Zóját szándékozik megkeresni. A diákok szerint az átriumban van a rendelője és mindig ott tartózkodik, ám a múltkor mikor napközben útnak indult és végre megtalálta, az ajtó zárva volt. Reménnyel tele fordul be most a folyosóra, ami a déli szárnyba vezet, útközben mosolyogva biccent pár régi ismerősnek, aztán beérve a kérdéses helyre egyre jobban elszorul a szíve. A faluban beszéltek odalent arról, hogy ez a nő mennyire jó lélekbúvár, ő meg elkapta ezeket a mondatfoszlányokat és Vikonak meg most pont erre lenne szüksége... hiszen vannak dolgok, amiket csak úgy nem oszthat meg se a testvérével, se Haruval, se senkivel, merthát milyen is az ember barátnője? Elmondod neki a problémádat, ő meg "Jaj Viko" együtt érző elszólással átöleli, pedig ő nem arra vágyik, hogy egy szánakozó barát átölelje. Vagyishát nem baráti ölelésre vágyik! Talán ha végre sikerül beszélnie ezzel a nővel, rájöhet pár dologra önmagával kapcsolatban, mert lássuk be, bizonyos alapvető kapcsolatok nála nagyon nem működnek rendesen.
Ajkai megremegnek mikor beér újra a rendelő ajtaja elé. Biztosan ezt akarja? Őrült lenne, hogy egy pszichológus segítségére van szüksége? Vagy legalábbis csak megbolondult...? Élénken emlékszik rá, hogy az apjához is kijött anno egy szakember, mikor már nagyon a végén volt, ő meg csak nézett előre a széken és meg se szólalt... a borzalmas emlékképekből a saját kopogása rántja vissza a valóságba.

A kopogásra megint nincs bentről válasz. Ujjait a kilincs köré fonja, de a zár nem akarja beengedni, rideg megálljt parancsol Vikonak. A fiatal nő elszomorodva tudatosítja magában, hogy ma sem lesz lehetősége kipanaszkodni magát, de talán jobb is így, ha a faluban híre megy annak, hogy ő terápiára jár, a végén még az a maradék férfi is el fogja őt kerülni jó messzire. A dilis nők senkinek sem kellenek. Befordul arra, amerről jött, ám mielőtt elindulhatna köszönnek a távolból - valószínűleg neki, mert ilyenkor a folyosó teljesen üres. Meglepődve kapja fel a fejét a hihetetlenül szép nőre, s egy pillanatig azt is elfelejti, minek is ácsorgott eddig az ajtónál. Még helyre se tudja tenni magában, hogy mit akarhat tőle ez a szép teremtés, mikor amaz már mutatkozik is be, ő lenne az, akire eddig várt. Hát ez kellett még neki, egy ilyen nő mellett méginkább elillan az önbizalma. Ő is bemutatkozik, aztán bemegy Zója után a rendelőbe. Amint belép, elkapja érzés, hogy nagyon rosszul gondolta az idejövetelt.
- Köszönöm, ne... de, egy teát mégiscsak elfogadnék. - vallja be halkan, aztán feszengve tovább ácsorog és csak akkor ül le, ha a másik hellyel kínálja. Egy darabig még a pulóvere szélével játszadozik, nem is tudja mit mondhatna.
- Tudja, én még sosem... mármint ezelőtt még nem voltam... szóval nem igazán tudom hogy kell az ilyeneket elkezdeni, meg mi alapján kell fizetnem, meg, meg... - idegességében belepirulva motyog és fel sem mer nézni a doktornőre. Mégis hogy beszéljen a saját gondjairól egy ilyen szép nőnek, akinek nyilván a tökéletes külsejével tökéletes élete is van? Ha kézhez kapja a teát, még melegében gyorsan bele is kortyol, amitől a nyelvét is leforrázza, így méginkább elmegy a kedve a beszélgetéstől, de ha már itt van, nem fogja tudni azzal kivágni magát, hogy "köszönömszépen, megyek is". Csészéje tartalmát figyelve fájlalja szájában nyelvét, nem lesz vele könnyű dolga Zójának, az biztos.

A gyönyörű nő elsuhan megcsinálni a teát, majd hamarosan visszatér, de Vikonak sajnos nincs elég ideje a szökési terven gondolkoznia. Ezt a hölgyet látta a tanári asztalnál, és bár nem jár be olyan gyakran így az iskolába, sejti hogy kollegina, úgyhogy nem úszná meg ilyen könnyen. Aztán Zója visszatér egy csésze ep... ep...
- Jaj, ugyan. Köszönömszépen. - Motyogja-hadarja belepirulva és elveszi az isteni nedűt, majd úgy ahogy van, sebtiben meg is égeti vele a nyelvét. Ez sok szempontból nem volt számára szerencsés, így nem fogja tudni a továbbiakban rendesen kiélvezni az eper ízét. Amíg a nő beszél, ő még mindig nem mer rá felpillantani, addig elhúzza az időt azzal, hogy citromlevet és cukrot pakol a forró italba. Ő nagyon jól tudja milyen problémával jött ide, dehát ennek csak úgy egy vadidegen előtt nem állhat neki kibeszélni, nem is tudja hogyan fogjon bele. Mégjobban belevörösödik, mikor Zója a bolondságot említi. Ennyire átlátszó lenne, hogy most hogy is érzi magát? Ültében fészkelődni kezd, aztán bizonytalanul bólint, hogy tegeződhetnek, de továbbra sem mer a másikra nézni, inkább a falon lévő festményen, vagy a polcokon sorakozó könyveken vezeti le a figyelmét.
- Én... az a helyzet, hogy tudom miért jöttem ide, csakhát... nem olyan könnyű erről beszélni.
~ Ugyan már Viko, Eridonos voltál, végigküzdötted csapatkapitánként meg terelőként az éveidet, kimentél a totál ismeretlenbe, a semmiből létrehoztad a saját üzleted és a saját seprűmárkád és most betojsz ha beszélni kell a magánéletedről? ~
Nagy levegőt vesz, összeszedi a bátorságát és belepillant Zója szemeibe.
- Itt vagyok lassan 24 évesen és sose volt hosszú, normális kapcsolatom, pedig nem én váltogattam le a fiúkat! - na jó, ez talán így elsőre sok lehetett, zavarba jött hogy máris kinyögte a dolgot és újra inkább másfelé néz gyorsan, ezesetben bele a csészéjébe. A kiskanállal finoman kocogtatja keverés címszóval az oldalát, belül pedig magát szidja, amiért idejött. Senki sem fogja megoldani a problémáit, nem is érti mit képzelt.

A nő biztosítja róla, hogy ebből a szobából semmi nem kerül ki, Viko pedig a pillanat hevében rá is zúdítja a problémáját a pszichológusra. Persze az alapján, amit Zója mond, mindenki így gondolná, hogy ő túl hamar esett kétségben, de Eperlány szívét nem is feltétlenül az egyedüllét tudata aggasztja, hanemhogy örök életében így maradhat.
- Ez nem ilyen egyszerű... - motyog Viko, majd egy röpke sóhaj után folytatja - alapjáraton nem lennék kétségbeesve, hiszen tudom hogy fiatal vagyok még, a dédnagymamám 70 évesen is szült, szóval nem ez a gond. Nem is tudnám magam elképzelni most egy pici gyerekkel, vezetem itt a boltomat, most fog megnyílni egy Budanekeresden is, plusz elvállaltam a tanítást... és így is gyerekekkel vagyok körülvéve, nem ez hiányzik. Meg nem is tudom... persze, egy társ mindenképp jól jönne, csakhát.. amíg idejártam, összesen három fiúm volt. Az első, hát az csak egy röpke diákszeszély volt, a második volt az első igazi nagy szerelem, a harmadik meg... ő el is jegyzett. De röviddel azután, hogy járni kezdtünk, nyomtalanul eltűntek. Még Adam is. Ő volt aki eljegyzett. - siet gyorsan magyarázatot adni, hiszen neveket így külön nem említett. Kis szünetet tart, belekortyol a teájába, aztán újra folytatja.
- A családjuk mind engem kezdtek el hibáztatni, kaptam fenyegető rivallókat is, mert én láttam őket utoljára, pedig megesküszöm mindenre ami szent, semmit sem tettem velük! Bizonyíték híján vádat sem emeltek ellenem, pláne mivel akkortájt még kiskorú voltam, elképzelni se tudták a hatóságok, hogy egy magamfajta gyerek hogy is lenne képes nyomtalanul eltüntetni őket. Aztán jött ugye Adam. Ő sokszor távol volt, mindig péppé verve jött vissza, és élvezte hogy én ápolgatom. Aztán neki is nyoma veszett. - ajkai megremegnek az elmondottaktól, szörnyű időszak volt az, hiszen addigra már nagykorúvá vált és nem védhette meg őt senki. Eltűnt McGiffin, a család folyton fenyegette, az aurorok a nyakára jártak, csoda hogy nem kattant akkor meg.
- Mintha meg lennék átkozva. - ezt tartotta eddig is, anyja halála óta mintha csak neki lennének a családban magánéleti kudarcai - de neki nagyon.
- Az iskola után kimentem Japánba, és nem is akartam ott senkire úgy nézni. Lekötött a munkám, meghogy a saját vállalkozásomba belefoghassak. Visszajöttem, és kábé rögtön, óhatatlanul belehabarodtam egy itteni végzősbe. - sejti, hogy Zója most hogy nézhet rá, ő maga sem tartotta helyesnek ezt a korkülönbséget, ezért nem is mer felpillantani a gyönyörűségre. Kortyol még egyet az eddigre már kihűlt teába. Talán a másikat már érdekli a történet befejezése, de ez a dolog még annyira friss, hogy Viko nem szívesen beszél róla, ezért inkább csak gyorsan a lényeget mondja el.
- ... aki feleségül vette nemrég a legjobb barátnőjét.
Készpont, itt a szomorú mese vége.

Bizony az ő családja aranyvérű a jobbik fajtából. Bár szerencsére már egy pár évszázada felhagytak a belső házasságokkal, akadnak még érdekességek, mint például ez a bizonyos dédnagymama. Hogy ez valóban igaz, vagy csak egy legenda, azt már nem tudja, mindenesetre jó ápolni a hagyományokat. Mármint a szájhagyományokat. Zója kérdésére csöndben biccent. Bizony, mindenki eltűnt, csoda így? Ezt majd a pszichológus asszony úgyis megmondja. Végigmond mindent amit csak képes, a nő újabb kérdésére pedig hevesen megrázza a fejét, de amíg a családon belüli erőszakról beszél, ő még a levegővételével sem tudja megszakítani a doktornőt, hiába kezdene bele a tiltakozásba.
- Dehogyis! Mindig balhézott valakivel. Amikor megismertem, akkor is épp verekedésből jött ki. de nem hiszem, hogy az a fiú tett volna vele valamit, a hírek szerint már meghalt. - és a többiekre sem gyanakszik, mert bár Adam maga volt az aki mindig kereste a bajt, sosem keveredett volna a bunyón kívül nagyobba. Ennyi esze azért volt. A fiú gondolatára észre sem veszi, hogy a gyűrűje helyét masszírozza.
- A családja pedig nagyon aranyos volt. Ameddig persze... - elhallgat, aztán csak kis idő múlva folytatja, de addigra már a teája is kihűlt. Mesél Yarról, meghogy elvette Katit, persze neveket nem említ, mert utóbbi ráadásul most már tanárként itt dolgozik.
- Összefutottunk, beszélgettünk, elvoltunk, kinézetre nem mondaná az ember annyira fiatalnak. Nem volt köztünk annyira sok év sem. Meg nem voltunk ám úgy együtt! - kiállt fel riadtan, aztán gyorsan a szájához emeli a kezét, hiszen túl hangos volt. Lesütve a szemeit piszkálja a kihűlt ital maradékát.
- Nehogy azt hidd, hogy én ilyen vagyok. Itt se akartam ránézni egy fiúra se, csak... így jött össze. Kviddicsezik, elég komolyan, és volt közös témánk. - motyogja a nő, aztán kiszürcsöli az utolsó pár cseppet is.
- Katával a legjobb barátok voltak, aztán több is lett köztük. - észre sem veszi, hogy most már említette újdonsült kolleginája nevét, csupán próbálja tettetni, hogy már nem bántja a dolog. Megvonja a vállát, hogy ezt még alá is támassza, de nem néz fel Zójára. Gyerünk Viko, ne most csukoljon el a hangod! Lopva azért megpróbál felpillantani, hátha elkap valamit a másik arcmimikáiból, amiből következtethet arra, mire is gondol. De ha ez nem lenne elég, inkább halkan hangot is ad.
- Szóóóóval...?

Tanulmányi kirándulás
Budanekeresd
December 6.

Thaihasy tanerő sietősen sürgeti a szakkörös diákocskákat, hogy szaporázzák meg lépteiket. Ármin már biztosan ott várja őket az óra alatt, Viko pedig nagyon nem szeret késni, dehát nem számolt azzal, hogy ennyi embert kell összeszednie. Kipirosodott orrát igyekszik belebújtatni a sáljába, a havazást igazán nem számította bele az utazásba. Ő halad elől, a többiek mögötte, időnként hátrapillant, hogy mindenki megvan-e (közben eszébe sem jut, hogy így bárminek nekimehet), aztán vissza is fordul és picit rágyorsít. Kék utazótalárban van, a szép kék süvegével, mint ahogy egy igazi aranyvérű hagyományokat tisztelő tanárnőnek kell. Tanárnő. Brr, ez még mindig fura. Annyira szép most ez a kis város, be van borítva hóval, és a boltok kirakataiból melegen mosolyog ki az ünnepi díszítés és világítás. Hatodika ma, a mugliknál és náluk is ma jön a nagy szakállú bácsi, aki behoppanálva a gyerekek szobájába ajándékkal halmozza el a kicsiket. Meg a nagyokat is.
- Már mindjárt ott vagyunk, ne aggódjatok. - leheli hátra, mikor ismét a diákok felé fordul.


//A szálazásra kérlek titeket, hogy figyeljetek oda! A másik, hogy ne írjatok kisregényt, elég most kb annyi, mint amennyit én írtam, hogy haladjunk, mert sokan vagyunk. Kérem a Prefektusokat, vegyék ezt figyelembe és ne szidják meg ezért a szakköröseimet. Az első körből Ármin kimarad, a következőre már velünk lesz ő is.//

Hétköznap este van, ilyenkor a diákság már odafent készülődik a lefekvéshez, a bolt is zárva, csak néhány magát nagyon felnőttnek képzelő mestertanonc leledzik idelent... no meg Viko. Nemsokára nyitásra készen áll a boltja Budanekeresden, és amíg nem itt tanít vagy felügyeli a kiszolgálást, addig ott rendezkedik, készen kell lenniük még karácsony előtt, különben a nagyobb boltok elorozzák az összes vevőt. Az ide-oda utazása persze nem olyan könnyű, hoppanálni nem tud, kénytelen a kandallókon keresztül közlekedni, mint a Télapó. Csak rajta most más színű ruha van. Ropog a csizmája alatt a hó, ő pedig teljesen át van fagyva. Nincs kedve még hazamenni, egyedül ülni a konyhában vagy a nappaliban és sajnálkozni az élet dolgain, ezúttal kicsit jobb kedvel szeretne bebújni a takaró alá. Már ki is gondolja nagy bátran, hogy ő ma este fog egy finomat inni a csárdában és nosztalgiázni a diákévein, úgyhogy tovább lépéseit izgatottabban veszi szaporábbra. Egyedül kortyolgatni ugyan nem egy jó dolog, de addig is emberek között lesz. Mikor az ivó elé ér, még észre sem veszi a változásokat, aztán belöki finoman a csárda bejáratát és a benti légkörtől kicsit összehúzza magán kék utazótalárját. Régen járt itt, kicsit túl régen, akkoriban ez a hely még koszos volt és alig lehetett levegőt kapni... most meg túl tiszta ahhoz képest. Ez fura. Megszeppenve lép beljebb, próbálja kikerülni a méregető pillantásokat, egyenesen a pulthoz siet. Ott leül, és motyogva-hadarva eldarálja, hogy egy korsó vajsört szeretne, sok habbal és egy kis fahéjjal a tetején. Érzi, ahogy olvad le válláról a hó, és miközben vár a kiszolgálásra, átfagyott ujjaid dörzsölgeti. Lehet, hogy mégsem volt jó ötlet ide jönni csak úgy, egyedül.

A pult másik oldalán épp egy helyes csapos tölti ki kívánságát, ám Viko inkább mégjobban meghúzza magát a talárja alatt és nem néz a másik szemeibe. Biccent a fahéjra, aztán kotorászni is kezd belső zsebében az erszénye után, merthogy sose szokta megváratni fogyasztás utánra a fizetéssel a vendéglátósokat. Ő is hasonló munkakörben dolgozik, biztosabb előre megkapni a pénzt. Amikor megkapja a korsót, a fahéjból kirajzolódó mosolygós fejtől ő is rögtön elmosolyodik, lesüti tekintetét. Vajon mióta ilyen baráti a kiszolgálás a csárdában? Még itt dolgozhat az az egy szem fogú, száz fölötti csapos aki köpéssel szokta fertőtleníteni a poharakat?
- Köszönöm. - még mielőtt belekortyolna a habokba, felkapja a fejét, ujjai között a sarlókat szorongatva. - Mennyivel tartozom?
Miután fizet - merthogy naná, ő fizető vendég -, habozás nélkül beleveti magát a meleg nedűbe, ám ekkor kérdezi is a férfi, hogy milyen zenét szeretne. Zenét? Ő? Megszeppenésébe szinte belefullad, aztán mikor eszébe jut lenyelni a kortyot, fél perc múlva már elfúló hangon, de beszélhető állapotba kerül.
- Izé... én nem tudom. Válasszon valamit ön. - nem is érti, miért épp tőle kérdezte ezt a pasas, elvégre ha már ürül is ez a kóceráj, azért még vannak itt rajta kívül. Bár így végignézve az alakokon, kezdi érteni, talán ő itt az, akinek egy látható hege sincs. Visszatér a vajsöréhez, no meg az isteni finom fahéjhoz a tetején, ami mostanra összemaszatolódott a habbal. Kár érte, szép volt az a mosolygó arcocska.

Sietve kezébe kapkodja a vajsör árát, aztán pislog egy párat a meghívásra. Mondjuk hideg van, utolsó vendég... végülis miért ne? Csak a fejébe ne szálljon, nem szokott ennyit se inni. A csapos úrfi eztán berak valami számára ismeretlen dallamot, aztán elkezdi leszedni az asztalokat. Viko időnként odapillant, mit is művel ez az ember a zenére, aztán visszatér a korsójához egy elsunnyogott mosollyal. Igen, határozottan változott ez a hely azóta, mióta legutoljára járt itt. Átfut az agyán, hogy megissza ezt a korsót, aztán inkább le is lép, nem él a meghívással, ám ekkor beér mellé a férfi, hogy a zenéről kérdezzen. A fiatal nőt eléggé meglepi ez a közvetlenség, de betudja munkahelyi ártalomnak, vagy munkaköri kötelességnek.
- Nem rossz... - Motyogja a nedűbe, inkább nem mond semmi rosszat arra, amit nem ismer, pláne mert nem akarja megbántani ezt az első látásra szimpatikus embert. Körbepillant, aztán zavartan visszanéz a pasasra.
- Én jöttem ilyen későn, vagy tényleg ennyire kihalt lett a csárda mostanság? - mosolyodik el zavartan, hiszen lassacskán már csak ketten fognak itt maradni. Arca időközben kipirult ettől a csöpp mennyiségtől is, de lassan elfogy az első kör. Érzi, hogy meg kéne köszönnie és lassan lelépnie, de valami azt súgja neki, hogy maradnia kéne. De most elég furán jönne ki, ha levenné az utazótalárját, miután megitta az első korsót. Hiszen ő nem olyan, aki éjjelente kezdi így az életét!
- Van esetleg valami... ismertebb szám is a gramofonon? - puhatolózik halkan és próbálja leplezni a mosolyát. Viko, mégis mi ütött beléd, mi volt az italodban?

Nem tudja megállni kuncogás nélkül a férfi zenei ízlését. Ezt az előadót ismeri ugyan, habár nem mai darabok. Kacarászva bólogat, hogy persze, ez a szám tökéletes lesz, aztán az ismeretlen zene helyett felcsendül a jól ismert muzsika. Mosolyogva biccenti fejét ide-oda a ritmusra, no meg tátogva mondja rá a refrént is.
- Inkább elhagytam, mert nem mondhattam a szemedbe, ó a szemedbe, hogy a seprűdet mert sáros volt kidobtam a szemétbe, ó a szemétbe...
- Óha. - kapja fel a fejét és körbenéz az egyre jobban kihaló ivóban. -Akkor most lesz a műszak vége?
Maga sem érti mit csinál pontosan, de most igazán jó érzés viccelődni ezzel a jóképű férfival, holott megfogadta, hogy az üzleten és a tanításon kívül nem fog innentől szóba állni eggyel sem. Úgy látszik a csapos is megengedheti magának, hogy fogyasszon, merthogy a másik fél leül vele szemben egy pohár számára ismeretlen löttyel.
- Mondjuk úgy, hogy nem ilyen körökben mozgok. - Vonja meg a vállát mosolyogva, de nem néz fel a férfi szemeibe, helyette inkább a korsójában megmaradt vajsört vizslatja. Nem, csak azért sem fogja elmondani ennek az alaknak, hogy amúgy itt lakik egy-két utcával arrébb, és csak azért nem jött be, mert egy kicsit tart az ide betévedő alakoktól. Beleharap alsó ajkába, vajon tényleg éljen-e a következő kör lehetőségével, aztán közelebb löki a korsót és lesütve szemeit megszólal.
- Ugyanezt. - nem fog itt holmi ismeretleneket kiinni a vagyonukból, és különben is, nem azért jött hogy nőhöz illetlenül távozzon.

Amikor idejárt, mindig messzire elkerülte az Átriumot, mert amíg diáktársai a hangulata miatt jöttek ide elbújni valahova, addig Viko valahányszor elsétált itt, belebotlott egy tanárba. A következménye pedig mindig az volt, hogy vagy büntetőfeladatot, vagy "ha már itt van a kisasszony, segíthetne nekem" monológot, vagy egyéb számára az aktuális pillanatban nem hiányzó terheket róttak a nyakába. A tanítás részben móka és kacagást, másrészt ez a rengeteg papírmunka kikészíti, még a boltban sem kell ennyi mindent összesíteni.  Mióta Keiko elment - ki tudja miért, mert üzenetet sem hagyott -, az üzletben is megszaporodtak a dolgok. Gergőt be kellett állítani Leonie mellé, így a sok raktári munka is leginkább rá marad, gyorsan kell keresnie egy harmadik embert mert szükség van a segítségre. És csak, hogy a hab tetejére kerüljön még egy szem eper is, persze, hogy őt találta be Portnipper igazgató úr a legutóbb, mikor be kellett jönnie a kastélyba, hogy szóljon a többi kollégának. Ez az ő formája.
A fiatal tanerő egy halom pergamenköteggel kezében siet a tanári szobába, a kék talárjában és süvegében. Szereti a hagyományos dolgokat, aranyvérű csonka családja erre tanította annak idején is, és ha már egyszer itt tanít, hát mutasson is példát. Lépteit egyre inkább szaporázza, kivételesen nem akar elkésni, merthát ez az első értekezlete és jóformán fogalma sincs, hogy mit is kéne mondania, ezért is hozott ennyi pergament a diákok teljesítéséről, a tananyaga menetéről, és minden egyébről, amiről úgy gondolta, kellhet. Soha ennél jobban nem készült még fel, még diákkorában sem. Ahogy belép a délutáni fényben úszó Átriumba, majdnem elbotlik hosszú talárjában, de mit sem törődve a kis incidenssel, amint visszanyeri egyensúlyát iparkodik tovább, az ajtó felé. Zavarában biccent és köhécselve köszön a mellette elhaladó tanulóknak, egészen addig, amíg el nem éri a kívánt helyiség bejáratát. Ott mielőtt azt ki tudná nyitni, az álla alá szorítja a kötegeket, hogy egyáltalán lenyomhassa a kilincset. A zár enged, a pergamenek potyognak.
- Ajjjj... - motyogja elég hallhatóan, ám mielőtt bárki észrevehetné próbálja gyorsan összekapkodni a padló heverő irományokat, nagyon reménykedve abban, hogy ő volt az első, illetve nem akar most azonnal bejönni ide senki.