Kertesi Hanga Ivett

Felhúzott szemöldökkel méregette a kissé düledező építményt - nem volt benne biztos, hogy nem-e roskad össze alatta, ha megkísérli a bejutást, de egy vállvonás kíséretében félretette aggályait, elvégre boszorka vagy mi a fene, valamit csak tud kezdeni a helyzettel, ha az előáll.
A lépcsők helyett azonban a fatörzset választotta létrául, ráfért a testmozgás, ugyanis a suliban csak kviddicsezni lehetett, semmi értelmes sport nem volt opció, úgyhogy ha az ember lánya nem talált ki magának elfoglaltságot, akkor igen könnyen eltunyulhatott. Nem mintha egyébként bármi tömegsportot bevállalt volna magának - sosem volt az a típus, aki csapatban jól működött, mindig is inkább a magányos farkas kategóriát bővítette. Így legalább csak magát hibáztathatta, ha valami nem úgy sikerült, ahogy azt szerette volna, és nem kellett számba vennie az emberi hülyeséget és inkompetenciát.
Könnyen megtalálta a megfelelő fogást az ágak között, de vigyázva lépett, hogy ne okozzon sérülést a növényben, így nem haladt túl gyorsan, de nem is sietett sehová. Lényegében egyáltalán nem volt dolga, főleg szombat esténként nem, és egyébként se venné észre senki, ha esetleg eltűnik néhány napra - amit gyakran meg is tett, mindenféle különösebb ok nélkül, inkább csak azért, mert adott volt a lehetőség, no meg mert zavarta a bezártság és a semmittevés az eddigi életvitele után.
Kicsit kifulladva érkezett meg a faházba, miután megtette antréját az ablakon keresztül, amelyet bár nem talált nyitva, egy jól irányzott rúgással orvosolta a problémát mindenféle fennakadás nélkül.
A berendezés láttán elhúzta a száját, kissé fintorogva méregetve az otthagyott hálózsákokat és babzsákokat, amelyekre esze ágában sem volt leülni, vagy lefeküdni - na vajon mi történhetett rajtuk a csillagfényes nyári éjszakákon a sok hormontúltengéses tinédzser között -, inkább a véseteket kezdte szemlélni, melyek közül a "Pityu, légy az enyém!" még igencsak szolidnak és decensnek számított.

Ivett

Villámgyorsan pördült meg, ahogy mozgolódást hall maga mögött - el sem hiszi, hogy ennyire figyelmetlen volt, és nem vette észre az egyik fotelben elterpeszkedő lányt -, és már pálcát is rántana, de a másik álmatag mozdulatai - és főként ártatlan szavai - megállítják a késztetésben, hogy meztelencsigává változtassa az ismeretlent. Ezt az átkot akkorra tartogatja, ha esetleg kibírhatatlanná válik a másik társasága, igaz, lehet könnyebb lenne a katasztrófa-megelőzést alkalmazni, de ezen az elven a kastély nagy részét megajándékozhatná valami hasonló bűbájjal.
Igaz, nem is annyira elvetendő ötlet.
 - A fogtündér - válaszolta némi szarkazmussal a hangjában, enyhe fintort mellékelve a kijelentés nyomán. Nem annyira szerette, ha valaki rögtön szeretné tudni a nevét-korát-anyját-apját-hajszálszámát, egyrészt mert az égvilágon semmi köze nem volt hozzá, másrészt meg minek, ha tíz percen belül úgyis elfelejtik egymást? Nem túl valószínű, hogy röpke faházi találkozásuk - ami mellesleg a legkevésbé sem volt akaratlagos randevú - valami kebelbaráti szintre tenné őket, ez esetben pedig név nélkül is remekül elboldogultak. Arról nem is szólva, hogy Shania kifejezetten büszkeségként élte meg, hogy az itt-tartózkodása óta csak egyetlen személynek kényszerült elárulni a nevét, és ez pont eggyel volt több, mint amennyivel meg akarta osztani.
Nem volt kifejezetten szociábilis egyén, na. Igaz, rendkívül erős képzelőerő kellett hozzá, hogy bármiféle tündérnek elmenjen - hosszú haján kívül nem sok nőiesség volt a megjelenésében, öltözködését és modorát tekintve főleg.
A lány szabadkozni kezdett a lakhatósági körülmények miatt, igaz, Shania nem annyira értette, miért. Még ha zavarná is a kupi, semmi köze hozzá, hogy a másik merre hányja a cuccait.
 - Engem ugyan nem zavar - vonta meg a vállát, ugyanis az esetek többségében körülötte is emberpróbáló lomhalmaz van, tök felesleges időpazarlás folyton pakolgatni meg takarítgatni.
Felvont szemöldökkel hallgatta a nevet - miközben elkönyvelte magában, hogy a magyarok nagy részének semmiféle kereke nincs ki, nemhogy mind a négy -, és mivel igen vizuális típus, meg is jelent lelki szemei előtt egy kis rózsaszín virágocskákkal tarkított rét. Pardon, nem lelki szemei előtt, az ő lelke sikoltozva követne öngyilkosságot a képzet nyomán, mondjuk inkább úgy, hogy a név hangzása valami hasonló gondolatot ébresztett benne...mint mondjuk a Hűvösvölgyi Napsugár, akiről fogalma sem volt, hogy kicsoda, csak a nevét kapta el a folyosón, vagy Saragob Kíra, akiről egy bogolyfalvi postaládáról értesült.
 - Őszinte részvétem - közölte végül, együttérző bólogatással támogatva az állítást.
 - Itt laksz? - tett fel ő is egy kérdést, végignézve a berendezésen, melynek nagy részét pillanatnyilag a lány által szétszórt cuccok tették ki, és mivel az meglehetősen álomittasan pislogott, valószínűleg épp késő délutáni sziesztájából verte fel Shania kéretlen - és hangos - belépője.

Ivett

Nem-e? Nahát. A fogtündérek nem deszkás farmerben és gigantikus pulóverekben teszik jelenésüket, ajkukon némiképp megvető, de inkább csak érdektelen fintorral? Micsoda dolgok vannak!
 - Miért, a vérfarkasok olyanok, mint a filmekben? - tette fel a kérdést, bár nem biztos, hogy a lány látott már ilyen lényt, így talán összehasonlítási alapja sincs a témában, mindenesetre semmiféle gigantikus, ölelgetnivaló szőrgombócra nem kell gondolni a téma kapcsán, eziránt Shania kezeskedhetett.
 - Ne aggódj, a baj megtalál anélkül is, hogy különösebben keresni kezdenéd - vonta meg a vállát, és tényleg, ő maga sosem erőlködött, hogy mindenféle hülyeségbe keveredjen, mégis megtörtént. Bár lehet, csak az univerzum vette kihívásnak a tartózkodását, és ezért került mindig lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetbe.
 - Tizenhárom - válaszolta szemrebbenés nélkül, bár igazából nem volt semmi gyakorlati haszna a hazugságnak, csak jól esett, szórakoztatta.
Kifacsarodott világban élünk.
Pillantása követte a lányét, úgyhogy megszemlélte a földre esett szerencsétlen könyvet, ami a térképekből meg a ránézésre befogadott évszámmennyiségből ítélve vagy mugli, vagy mágiatöri lehetett. Nem a legizgalmasabb tárgy, de talán valamivel jobb bánásmódot érdemel szegény kötet.
Bár a fiatalabb lány azt állította, nem zavarja a neve, elég nehéz lett volna nem észrevenni, hogy ez nincs így - mozdulatai szinte kiabálták, hogy Shania oda figyeljen, ne pedig a szavaira.
 - Nem túl hiteles - jegyezte meg, figyelve Ivett nonverbális jelzéseit, amelyek pont az ellenkezőjét árulták el, mint amit állított, vagy legalábbis valami ezzel kapcsolatos, kellemetlen dologra utalt. Valószínűleg család, talán a szülők, de igazából Shaniát annyira nem kötötte le a téma, hogy mélyebben elgondolkozzon a dologról.
Hogy rellonos volna?
 - Á, dehogy - jegyezte meg, olyan hangsúllyal közölve a szavakat, hogy Ivett biztos lehetett benne, Shania az ellenkezőjét próbálja éreztetni. Nem volt különösebben nehéz megtippelni a lány házát - a hülye is látta, hogy kolerikus jellem -, bár tény, nincs az arcára írva, legfeljebb a kisugárzása lehet árulkodó, meg persze ha kinyitja a száját.
Nem volt egyébként határozottan ellenséges - az nem ilyen -, inkább csak kellőképpen távolságtartó, vagy közelségellenes, ha úgy jobban tetszik.

EM óra

Sokat vacillált azon, hogy csatlakozzon-e a kirándulókhoz; fogalma sem volt, mire kell számítania – a suliban ez az első gyakorlati óra, amin részt vesz, így viszonyítási alapja nem nagyon volt, ahhoz pedig túl büszke, hogy csak úgy idegenektől kérdezgesse, mi a menete az ilyesminek, főleg, mert nem is nagyon szeretett mások ítéletére hagyatkozni. De tanulni jött ide, úgyhogy eldöntötte, ezt is fogja tenni, így hétfő reggel a rá jellemző határozottsággal állt neki pakolni.
Igyekezett minél praktikusabb lenni és ahelyett, hogy találgatott volna, mik a lehetőségek, inkább abból próbált kiindulni, amit egyértelműen tudott. Mivel a kiírásban meghatározták, hova lesz a menet, szerzett a könyvtárból egy térképet, és utánanézett az időjárásnak is. Utóbbi örömére egy széldzseki és egy kényelmes farmer mellé tette a voksát öltözködés terén, a cuccait pedig egy varázslattal bővített és súlytalanított övtáskába pakolta, hogy szabadabban tudjon mozogni.
A szokásos kaja-innivaló páros mellé tett még egy adag fertőtlenítőt és kötszert, egy bicskát, zsebkendőket, egy golyóstollat és némi papírt, végezetül pedig egy öngyújtót. Ezzel pedig úgy ítélte, mindent számításba vett, ami csak lehetséges.  
Eszébe jutott, hogy talán nem kellene ennyire komolyan vennie a dolgot, elvégre nem túlélőtáborba küldik, de valahogy az volt az érzése, hogy ha ő jelen van, az események hajlamosak olyan fordulatot venni, hogy mégis ez lesz belőle.
Nem szerette a meglepetéseket, és rajta kívül egyébként se fogja senki tudni, mi van nála, vagy éppenséggel mi nincs.
Összekötötte a haját, majd zsebre dugott kézzel elhagyta a rellon klubhelyiségét, kisvártatva pedig megérkezett az iskola kapujához, ahol csapódott a már gyülekezőfélben lévő kis csapathoz.
 - 'Napot - köszönt tömören, tekintetével gyorsan végigpásztázva a többieket. A tanár elég fiatalnak tűnt ahhoz, hogy Shania más helyzetben valószínűleg simán mestertanoncnak nézte volna; rajta kívül még ketten voltak, egy vadalmamód vigyorgó csaj - ez most komolyan a tanárral flörtöl? geez -, és egy másik lány, akit Shania mintha már látott volna a rellon klubhelyisége környékén, de nem vett volna mérget a dologra. Mindenesetre őszintén remélte, hogy jönnek még, mert nem szerette ennyire felhívni magára a figyelmet, és a jelenlegi felállásban nem nagyon lenne lehetősége csak úgy elvegyülni a sokaságban, ahogy egyébként tervezte.

Lily

A nap nagy részét az erdőben töltötte, terromágiát gyakorolva, s mire észbe kapott, hogy jelenése volna, már rég késésben volt. Ennek ellenére kimért léptekkel, zsebre dugott kézzel sétált végig a folyosón; nem volt az a típus, akit könnyen sietségre, vagy pironkodásra lehetett volna késztetni. Egyébként sem hitte, hogy újdonsült páciense fejvesztve rohan majd a teremből, ha öt perccel később jelenik meg.
Először a rellon körletét környékezte meg, s mikor magához vette a felszerelését, nekiállt, hogy felkutassa a lélek szobát, amely neve alapján vagy egy elfuserált szerelmi légyott helyszínét, vagy egy pszichiátriai csoportterápia színterét sejtette.
Viszonylag gond nélkül megtalálta a termet, de az ajtóra ragasztott pergamendarab láttán magasba szökött a szemöldöke - ez a lány egy rellonost sem látott még életében? Ők az ilyen jelzéseket inkább kihívásnak veszik, mint tiltásnak, ami csak hívatlan vendégeket eredményezne. Elhúzott szájjal le is szedte a cetlit, majd benyitott.
 - Hány éves vagy? Tíz? - kérdezte egy fintorral, meglengetve a kezében lévő papírt, hogy a lány értse is, mire utal, ne csak a levegőbe beszéljen. Eközben a szobán néhány vörös árnyalat vándorolt keresztül, jelezvén Shania irritációját, majd visszatért Lily kékeire, felfedve Shania előtt, miért is kapta azt a nevet, amit.
 - Boszorkák vagyunk. Be tudjuk zárni az ajtót - közölte, visszatartva egy szemforgatást; bár jogosnak érezte, elégedetlenségét már kifejezte szavakkal, nem kell túlspilázni a dolgot. A lány ennyiből is megértette valószínűleg.
Edzőcipős talpával becsukódásra ítélte az ajtót, majd ezzel a lendülettel elő is vette a pálcáját, hogy mágikus lakatot is tegyen a nyílászáróra, miután pedig ezzel is megvolt, lerakta hátizsákját az egyik párnára, és nekilátott a kipakolásnak.
 - Látom, hoztál mintát. Hová szeretnéd őket? - folytatta a beszélgetést, kizárólagosan a bizniszre koncentrálva. Tőle egyébként is messze állt, hogy az időjárásról folytasson kimerítő értekezéseket, és igyekezett mindig lényegre törő maradni, már ha beszélt - alapvetően nem lehetett szószátyár személynek nevezni.
 - Allergiás vagy valamire? Van betegséged, ami váratlan rohamokat okoz? Mennyire félsz a tűktől? - tette fel a szokásos kérdéseket, az utolsó mondatnál a lányra sandítva - nem tűnt kifejezetten erős lélekjelenlétű személynek, de mivel Shania nem átfogó jellemrajzot készült róla írni, nem igazán érdekelte a dolog, csak azt szerette volna tudni, kell-e számítania arra, hogy a lány remegni, vagy ugrálni fog a tű alatt. Egyik sem volna túl szerencsés.
Közben nagy sebbel-lobbal már ki is pakolt - a homeless látszat ellenére nőből volt, tehát tizenöt dologra is tud figyelni egyszerre -, és átvette a mintákat, hogy közelebbről is szemügyre vegye őket. Egyik sem volt túl nehéz, maximum két óra alatt készen is lesznek vele.