Anna
Valamikor a megérkezésem után 1- 2 nappal...

Fogalmam sincs, hogy mi merre van. Legalábbis még nincs. Persze, jártam már néhány helyen, tudom, hol van a szobám, tudom, hol tudok ebédelni meg reggelizni, vacsizni. Tudom, hogy merre találom a bejáratot és ilyen alap dolgok, de ennyi a jelenlegi tudomásom. Mi ilyenkor a teendőm? Felfedezés!
Csak egyet gondolok, és egy pillanat alatt eldöntöm, hogy akkor most körbenézek. Felöltözöm, kicsit melegebb, de nem téli szerelésbe, és máris belekezdek a túrámba. Folyosók folyosók hátán, és három négy kanyar után már azt sem tudom, merre járok. Csak annyit hallok, hogy valaki vigyázzon. Odaszaladok a sarokra és elbújok az oszlop mögött, onnan nézem, hogy mi történt. Valaki elesett. Most menjek vagy ne menjek?
Úgy döntök némi habozás után, hogy megyek. A portrék sorra köszönnek, és már a számban érzem azt a bűzt, ami az alkoholra jellemző, annyira részegek. Furcsa egy történet, de igaz.
Erre viszont megpróbálok nem figyelni, és odasietek a lányhoz. Nem néz ki ő sem idősnek, szóval biztos, hogy kb. velem egy idős vagy egy - két évvel idősebb.
- Nagyon megütötted magad?
Érek oda mellé, és nyújtom felé a kezem, és még le is guggolok, így el tudja dönteni, hogy elfogadja- e a jobb karom vagy sem. De addig viszont nem akarok semmit lépni. Nem vagyok én olyan. Inkább csak sodródom az árral, nem szokásom nagyon kezdeményezni.

Anna

Fellélegezve veszem tudomásul, hogy nincs semmi gond, legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy fizikailag kutya baja. Csak mosolygok és integetek, fedezve ezzel zavaromat, mert tökre nem értem, miért kéne nevetni.
- Igazából inkább elszörnyedtem, hogy majdnem összetörted magad. De egyébként sem szokásom rihögcsélni - röhögcsélni mások balszerencséjén.
Vágom hozzá a megfelelő fintort, megrázom egy kicsit a fejem, aztán utána megint mosolyogni kezdek. Az ilyenkor jobban segíthet, mintha sírni kezdenék vagy aggodalmaskodni.
A felkérésre megnézem a ruhadarabot, csak nehogy valaki erre járjon, mert furcsa képet láthat maga előtt....
- Igen, egy kicsit foltos, deeee, annyira nem vészes, mint khm. amennyire elsőre tűnik.
Ez inkább diplomatikus hozzáállás volt, mint a teljes igazság, de nem kell a pánik. Megtörtént, le kell majd cserélni, és kész, a manók pedig...
- Ne aggódj miatta, a manók biztosan ki tudják neked szedni belőle azt a fránya foltot. Nagyon értenek hozzá. Én alig vagyok itt pár napja, de hidd el, máris tapasztaltam.
Vigyorgok, mint a tejbe tök, megint inkább csak kedvességből és biztatásból, mert az eset nem is történt meg velem. De hát a jó szándékú lódítás nem hazugság, és megbocsájtható bűn.
Kezdem magam egyre jobban érezni, talán mert nem az első szavamat kell a lány felé intéznem, akit - mint most elárulta - Annának hívnak, hanem azért is, mert a levegő telített az alkoholgőztől. Fujj. Azt hittem, meg tudok róla feledkezni, de lehet, hogy tévedtem.
- Én pedig Dóra vagyok. Jelenleg kissé pityókás Dóra, mert már csak a szagtól is be tudnék rúgni. Undorító szag van.
Fintorodom el megint, de most a hányingertől, aztán megszédülök, és muszáj leülnöm. Fogalmam sincs, miért, de valahogy a fejembe szállt ez a büdös. Alapból sem szeretem az alkoholtartalmú italokat, se a szagukat, na jó, van kivétel, de a bor kifejezetten nem tartozik közéjük, szóval jelenleg nincs lényege annak, hogy van-e kivétel, vagy nincs.
Fogom magam, és Anna tócsája mellé csúszok le a fal mentén, és azért arra még tudok figyelni, hogy ne belehuppanjon a seggem.

Anna

A manók zsenik. De minek tálaljam még többször ezt az infót, amikor már egyszer elmondtam. Nem vagyok az ismétlések embere, kivéve, ha valami érdekesről van szó, például a tanulásról vagy a gyakorlásról vagy a zenéről vagy a rajzról, esetleg majdnem mindenről. Ezért nem is reagálok erre, hanem inkább magammal törődöm, mert nem vagyok a legjobb állapotban, nagyon nem. A fal töve kényelmesnek tűnik és nem is csak tűnik, hanem tényleg az is, azonban az indok, ami miatt ezt megtapasztalom korán sem ennyire kellemes.
- Nem vagyok a legjobban, megfájdult a fejem ettől a borszagtól. Nem bírom az alkoholt, a szagát meg aztán még annyira sem.
Megrázom a fejem, de rá kell jönnöm, hogy ez hiba volt, így csak megtámasztom a két kezemmel és egy "Aúúú" kíséretében összeszorítom a szemem meg az arcom is. A tudatomig csak most jut el, hogy vízzel is kínáltak, de mire válaszolnék, már késő, ott van előttem a jéghideg megkönnyebbülés, amit kortyonként döntök magamba.
- Köszönöm.
Mosolyodom el, és tényleg hálás vagyok Annának, hogy segít. A pohár kb. félig van, a fejem kezd tisztulni és rádöbbenek, hogy nekem most sétálni kell. Ha nem is sokat, legalább annyit, hogy ablakot nyissak.
Lerakom a poharat, feltápászkodom, majd odavánszorgok az ablakhoz, amit aztán kissé gyengén és lassan tárok ki, hogy bejöhessen a hűvös, de nem hideg októberi levegő.
Szívok két mély lélegzetet, aztán odafordulok az előbb még temetőhelyemre, de most kivételesen nem cél nélkül.
- Mit szólnál, ha inkább kimennénk? A levegő sokkal többet segítene, mint a hideg víz, bár elismerem, hogy az is tökéletes megoldás volt.
Kinti helyszínként értem akár csak a bejárati ajtó előtti részt vagy egy erkélyt, nem kell nagy dolgokra gondolni, de ettől a levegőtől, ami itt van, még mindig kába vagyok. Az viszont nem csak rajtam múlik már, hogy továbbállunk, vagy sem.

Anna

Megértem, hogy miért szeretne Anna előbb a szobájába menni, aztán valamerre másfelé. Az a piros folt nem valami szép a hátsó felén, na meg gondolhatnánk róla mást is, mint az igazat. Addig legalább van időm letámolyogni, míg gyorsan megfordul, így szépen lassan evickélek le a lépcsőkön, amik ráadásul nem egyszer mozogni kezdenek alattam, szóval elképzelhető, hogy még ő fog rám várni.
Az megnyugtató érzés, és jobb, hogy már nem szagolom az olcsó bor szagát, így mire leérek, csupán enyhén szédülök, az arcom pedig falfehér, de fel a fejjel!
Az időészékem pedig nem olyan rossz, mivel együtt érünk oda Annával a bejárathoz. Én kissé komótosan, ő meg valamivel gyorsabban, de aztán remélem, hogy egymáshoz igazodunk, mikor kilépünk a még kellemesen langyos időbe, hogy kitisztíttassuk a fejünket.
Emlékszem rá, hogy valamerre láttam fentről egy szökőkút féleséget, amit most szívesen meglátogatnék, szóval körbe fogok sétálni, hogy megkeressem, és egy picit megismerjem azt a helyet is.
- Köszönöm, hogy kijöttél velem. Bár már akkor jobb volt a közérzetem, amikor arról a folyosóról kitettem a lábam, de a levegő mérföldekkel nagyobb segítség.
Ez valami olyasmit akart jelenteni, hogy nem is kellett volna kijönni, de a friss levegő többet segít, mint bármelyik másik kastélyon belüli hely. Ha pedig a figyelmem más is tereli, nem csak a szellő, az a főnyeremény...

Még csak most keltetek? o.o
De jó nektek

most vagyok itt először ^^

deriválni mész? az jóó, és könnyű is *-* majd amikor integrálsz vissza fogod sírni a deriválást

akkor jó reggelt zoé ^^

Engem reggelivel, és meleg teával ébresztettek.
Az idilli jelenet egyetlen morcogós része az volt, hogy mindezt reggel háromnegyed hétkor

sokan elmentek a nyáron, meg most is, így van még hely, ami betöltetlen.
 :)

hogy érted?

hát nem t'om.
nem téged nyernek meg, szóval ne félj

miből vizsgázol?

Szép jó reggeltet tőlem is ^^

Anna

Levegőt, levegőt, levegőt....
Ezt mantrázom egy ideje, és be is válik, mert amíg nem nyílik ki a kapu, nem kéne taccsolni. Kilépünk, és eztán sem taccsolok ki, szóval nagyon pro vagyok. Még vigyorogni is kedvem támad, mikor felsejlik valahol a közeli emlékeim között a naci.
- Mintha meglőttek volna a hátsódon.
Kontrázok rá Annára, miközben már vidáman ugrándozom mellette. Látom ám én, hogy valamit szorongat, de nem vagyok illemtudtalan, igen direkt hozok létre új szavakat... Szóval ismerem az általános illemtant, így nem kezdem rögtön faggatni.
Egy kanyar, meg még egy ellentétes, és már meg is látom, amit kerestem. Áhááá, ez az.
- Nem gondoltam volna,....
Kezdem én is a mondatom, de befejezni már nem fogom, előbb végighallgatom, amit nekem szánnak, majd utána elég, ha elmondom én is. De aztán nem teszem, mert csak nagy szemekkel, olyan meghökkenten reagálok a hallottakra.
- Pontosan ugyanez jutott eszembe.
Nézek rá, pont akkor, amikor farkas nagyságúra tárja az ajkait, hogy az a csokis valami fura sütemény nemsokára a gyomrában landoljon.
- Jó étvágyat!
Kívánom a jókívánságaimat, mire belenyomja a másikat a kezembe. Gyorsan kibontom, mert érdekel, hogy csak megtréfálni akar-e, vagy amolyan tényleg jó szándékból kapom, és be kell látnom, miután kiemelem az első darabot, hogy az pontosan ugyanolyan, mint amit az előbb nyelt le Anna.
- Óóó. Köszönöm szépen.
Reagálok a tettére, és én is belekóstolok. Óvatosan, nem úgy, mint az előbb ő, csak pici kis majszolással. Különben is nemsokára itt a kajaidő. Ez természetesen fél másodperc alatt kimegy a fejemből, és egyszer csak azt veszem észre, hogy olyan csokis leszek, mintha abban fürödtem volna meg.
Végignézek magamon, aztán nevetni kezdek szánalmas kinézetemen, és a mai tettem egyik utolsója, hogy észreveszem, Anna sem teljesen mázmentes.
- Csokis a szád sarka. Meg az egész arcod majdnem.
Jó, enyhe túlzás van a dologban, de a lényegen nem változtat, főképp akkor nem, ha...
- Zöldül, és lilul a csoki az arcodon, és mindeneden!
Kiáltok fel, az arcába mutatva, majdnem kiszúrva szegény szemét, de hát ilyen vagyok, mikor pánikolok. Vajon az enyém is olyan lesz? Át fogok valamivé változni? Nem kellett volna megennem. Biztos meg fogok halni!
És még ehhez hasonlók járnak a fejemben, de csak annyit tudok kinyögni, hogy:
- Mondd, hogy nem dobom fel a talpam!
Kiáltom pánikolva, semmint leszúrva, mert most se időm, se energiám, se tudatom nincs őt hibáztatni. Meg egyébként sem tenném, mivel ugyanúgy járt.

Anna

Az élet csupa móka, és kacagás. Addig mindenképpen, amíg nem kezd bezöldülni a csoki, ami a bőrünkre megy. Anna máza zöld színűre vált, mire én előkapom a kis tükröm, és magamra nézek. Az enyém hányás színt kezd magára ölteni. És nem bizsereg, hanem  kelések kezdenek megjelenni alatta. Ójaj, ez nem tréfa.
- Valaki tuti, hogy szórakozott a konyhán.
Kiáltom pánikszerűen, de ez is fájni kezd, mert ugye  csoki már a számban van. Gyorsan bekapom a maradékot, kellemetlen érzéssel, fájdalommal megrágom, és lenyelem. A könnyem kicsordul tőle, és várok.
Nagy nehezen a szökőkúthoz bandukolok, lerogyok a szélére, és veszek a kezembe néhány korty hűs vizet.
Lassan kortyolom, és megkönnyebbülök, hogy nem fáj annyira a torkom. De sajnos minden más, amire rákerült a csoki igen. Ijedten fordulok Anna felé, már majdnem vörös szemekkel.
- Menjünk fel a gyengélkedőre. Vagy hívjuk le a bácsit, hogy segítsen. Nincs jó érzésem.
Most már mindenem fáj, nem csak ott, ahol az édesség ért, és lassan már mozogni sem lesz erőm, nemhogy felvonszolni magam a gyengélkedőre. Egyéb viszont nem fenyeget, szóval ez egy kicsit lenyugtat. De ennyi, semmi több.

Yarról pedig tudniillik, hogy elég vicci kedvében van mindig. Olyan szóvicces kedvében.
És egybe vonta Zoé, meg a csodálkozás szócskáját. Ha jól tippelem

Mert a Jar-ral jobban jár XD

A Dórit szeretem
De a Villő sem zavar. Hívhatsz, amelyiken akarsz

ahogy szeretnéd

szeretjük Yariiit, tényleg ne bántsd ^^

milyen csend lett itt *-*

akkor éleszd is fel

gyere, segítek ^^

akkor csináljuk meg mi

elvikben igen, meg annyira, gyakorlatban annyira, amennyire elsősegélyoktatáson megtanították.

én meg tudnám csinálni még
* büszke *

csak ne rögtön egy eszméletlenen kezdd!!!

nálam is ugyanez
És amm, jéézusom, nekem is hat éve van már :S

pontosan

szia Ombi-mombi ^^

nem is. csak cukisítom a neved

De jólvan, akkor legyél simán Ombi.

nemsokára megyünk vásárolni, különben a hétvégén éhen halunk

és ott?

nekem is küldj.
Én zsemlemártást csinálok estére, van egy csomó főtt husi itthon, meg nem tudom, mi lesz még a menü.

a tanulásban viszont részvétem