Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Részt vett a vacsorán, és úgy, ahogy volt, meg is bánta a dolgot. A sok diák emlékeztette rá, hogy mire vállalkozik a következő héttől, ami egy az egyben letörte minden lelkesedését. Nem kedvelte a diákokat, a tanítást pedig még annyira sem, ellenben úgy gondolta, hogy szükség van rá, hogy a fiatalabbak tisztában legyenek a vámpírok veszélyeivel. Ki tudja, egyszer még akár találkozhatnak is eggyel, és nem árt, ha felkészülten néznek szembe vele. Hallott róla, hogy az iskola diákjai között is vannak vérszívók, de feltételezte, hogy tőlük nem tartanak annyira a diákok, elvégre még fiatalok. Más, ha harchelyzetben találkozik valaki egy több száz éves egyeddel. Na ilyen helyzetekre kell tudniuk, hogyan is kell elpusztítani egy vámpírt. Ő nem tudta anno, kisgyermekként, édesapja pedig hiába volt varázsló, szintén áldozatul esett nekik. Ezért is vállalta a tantárgy oktatását, véleménye szerint meg kell előzni ezeket a "baleseteket".
A meglehetősen rövidre fogott vacsora után a nagyteremben igyekezett minél előbb kiszabadulni az iskola és tanulói, tanárai fogságából, erre a célra tökéletesnek bizonyult a szabad levegő. A szobájába nem tervezett visszamenni még legalább egy-két óra hosszáig, tudta, hogy az új tanerők hírére meglehetősen sokan leskelődnek a tanári szobák és irodák környékén. És ő ma este kerülni akarta a társaságot. Új volt neki a környezett, kellett valamennyi idő, hogy hozzászokjon a légkörhöz, és a rengeteg emberhez, akik a következő hónapokban majdnem mindig körbe fogják venni.
A kastélyból kilépve az erdő felé indul, tapasztalatból tudja, hogy a fák sűrűje egy olyan hely, ahol senki sem keresné, ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy, akik hozzá hasonlóan igyekeznek kerülni a diákok társaságát, szintén erre kószálnak majd. Úgy gondolja azonban, hogy ez még mindig csak a kisebb rossz, szívesebben visel el egy-két tanulót, mint több százat, ahogy a nagyteremben tette. Már igencsak az erdő mélyéhez közeledve valamilyen fény kapja el a pillantását, majd kissé jobban megnézve ráébred, hogy egy faházból jön, egy pár száz éves fa vastag ágai közül. Tökéletes hely a rejtőzködésre.
- Zavarhatok? - kérdezi, miután felmászik a kis lépcsőn, és bent felfedezi a fiatal lányt. Majdnem száz évvel ezelőtt még igenis fontos volt a gyermekek nevelésében az illem, így ő is kapott néhány leckét a jó modorról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Amíg a lány - feltételezi, hogy diák - válaszára vár, belép a kis faházba, és becsukja maga mögött az ajtót. Nincs szüksége még több ember társaságára, nem akarja, hogy bárki meglássa, hogy itt van. Azaz itt vannak. Körbenéz a kis tákolmányban, és megállapítja, hogy a célnak éppen megfelelő a hely. Ide minden bizonnyal nem járnak túl sokan - tanulók, tanárok meg még annyira sem -, szóval számára éppen tökéletes. Sosem volt a híve a nagyszámú társaságnak, ő már egy-két emberrel együtt is éppen elég szociálisnak érezte a helyzetet, és véleménye szerint a nagyobb baráti, vagy akár ismerősi körökkel több baj volt, mint a két, esetleg három emberre szóló kapcsolatokkal.
Szétnézve a helyiségben különösen éles látásának köszönhetően szinte azonnal felfedezi a diákok kéznyomát, a véséseket a fában, és az egész hely lelakottságát. Hiába régi, hiába poros, az egész helynek van valami különleges hangulata, és ez a szellem lengi be az egészet. Valahogy vonzza az embert, a babzsákfotelek, az idő, ami meglátszik minden berendezési tárgyon, de még magán a faszerkezeten is, mindez jelenleg lényegtelen. Számára az egyetlen fontos dolog a csend és nyugalom volt,a mi itt honolt, valamint a távolsága az iskolától, és minden zajától, valamint kényelmetlenségétől.
Ahogy néhány lépéssel beljebb megy a faház egyetlen helyiségébe, eszébe sem jut leülni a babzsákfotelek egyikébe, inkább csak az egyik ablakhoz áll, ami a lánnyal ellentétes oldalon helyezkedik el. Nem akarja megzavarni abban, amit csinál, tudja, hogy ellenkező esetben ő sem vágyna rá, hogy egy idegen a nyakában csüngjön, mindössze két perces ismerkedés után. Na de aztán ő maga sosem volt az a kimondottan közvetlen típus.
- Nem a vérfarkasok a legveszedelmesebb lények - válaszolja ugyanolyan halkan a lány magyarázatára. Bár sokan rettegnek tőlük, és igen, veszélyesek tudnak lenni, de vannak náluk sokkal, de sokkal veszedelmesebbek is, főként egy varázslóiskola erdejében. Itt meg kell mutatni a tanulóknak, hogy mit várjanak az életben.
- Pedig pontosan ez volt a célom - Belegondolva, tényleg ezt akarta. Távolabb és távolabb kerülni az új környezetétől, amit kénytelen lesz rövid időn belül megszokni. Bár, ha belegondolt, maga az erdő, és a kastély környéke is hozzá tartozott, csak éppen a számára kellemesebb részéhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Sosem értékelte nagyra, ha az emberek közvetlenek, vagy őszinték voltak vele, még azt sem, hogyha kedvesen álltak hozzá. Gyerekkorában sokáig ezekért küzdött, hogy elfogadják, befogadják, és a társaság teljes értékű tagjává váljon, de aztán az ötödik, vagy hatodik alkalom után megunta, hogy olyan embereknek próbált megfelelni, akikkel esély sem volt rá, hogy valaha is kijöjjenek. Így hát átváltott passzívba, már nem érdekelte, hogy ki mit gondol róla, hogy hogyan viszonyulnak hozzá, egyedül magával törődött. Megtanulta, hogy az életben másra úgysem számíthat, és rájött, hogy ezerszer inkább élne le egy teljes - azaz, az ő esetében több, mint háromszoros - életet egyedül, minthogy megint meg akarjon felelni valakinek. Erre az elhatározásra úgy huszonnyolc éves korában jutott, amikor még alakilag csupán egy kilenc-tíz évesnek nézett ki. Nem volt egyszerű a gyerekkora, ezért lett ilyen, amilyen.
Amikor a lány, a diák letegezi a körülbelül harmadik megszólalásában, nem teszi szóvá a dolgot, csak felvonja a szemöldökét. Tisztában van vele, hogy ma érkezett, és mivel nyilvánvalóan a lány sem tölti az idejét a nagyteremben az évnyitón, nem tudhatja, hogy nem egy diáktársával beszél. Bár, ha lenne elég logika benne, nagyon egyszerűen rájöhetne, hiába nézett ki Asher fiatalnak, azért egy tanulónál férfiasabb, felnőttebb volt a külseje.
- A vérfarkasokat az ösztöneik vezérlik teliholdkor - kezd bele a magyarázatba egy rövidke hallgatás után. Halkan beszél, kiélvezi minden egyes szavának a súlyát. - Sokkal veszedelmesebbek azok a lények, amelyek tiszta tudattal ölnek. - Nem teszi hozzá, hogy például saját magát, vagy a többi, az iskolába járó vámpír is ilyen. Bár egyikük sem ölhet diákot, vagy tanárt, de ott van a veszély.
- Csak a diákoknak tilos a járkálás. - Bár a tanároknak sem javasolt, őt ez cseppet sem érdekli, hiszen az egyik fele nagyon is az erdőbe való, éjszaka. És senki se akarjon a közelében lenni, amikor nem bírja elnyomni azt az oldalt. Éppen az ilyen esetekre találták ki az iskolákban a fák sokaságát, és ő és hasonlóan más társai miatt tették tiltottá.
- Az az én dolgom. - Látja, ahogy a lány megtisztítja számára a puffot, azonban nem szeretne leülni. Ha valaki ül, már sokkal több a támadható felület rajta, nem reagál annyira gyorsan, mint állva. Pluszban inkább áll az ablak mellett, és szemléli a kinti tájat. Nem tervez mélyebb csevegésbe merülni a diákkal, nem az a közlékeny fajta, és az, hogy a lány sem rohamozta meg - azonnal - a kérdéseivel, arra mutat, hogy ő sem akar feleslegesen beszélni.
Nem veszi észre, ahogy a kis szárnyas lény berepül az ablakon, azonban éppen jókor lép arrébb, hogy Cupido nyila ne találja el. A mozdulatának oka néhány bizonyára engedély nélkül kószáló diák a távolba, akik az erdő felé igyekeznek. Eszében sincs megállítani őket, majd, ha egyszer véletlenül végtagok nélkül térnek vissza, megtanulják, hogy nem veszélymentes hely az erdő mélye.
Nem fog kezet a lánnyal, pillantásával végigkíséri a két tanulót, amíg azok el nem tűnnek a szeme elől, majd felé fordulva finoman nekidől az ablakkeretnek.
- Asher Wayde. Tanár. - Elereszt egy kissé gúnyos mosolyt, tudja, hogy a lány nem számított rá, hogy nem az egyik diáktársával beszél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Igyekezett kiélvezni, ameddig a hűs levegőt érezhette. Bár nem volt egyedül, még mindig a kisebb rossznak tartotta az egyetlen lány társaságát a többi diákénál bent a kastélyban, így túlzottan nem sietett vissza, hogy ismét a négy fal között lehessen. Éppen elég nagy börtön volt neki az iskola erre a tanévre, hiszen az elmúlt néhány esztendőben hozzászokott, hogy abszolút semmi kötelezettsége nincs senki irányában, és nem kell más emberekkel foglalkoznia. Ha jobban belegondolt, nem szívesen maradt a kastélyban, főleg, mivel tisztában volt vele, mi is áll előtte. A diákokkal való megbirkózás határozottan nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé, rájuk nézve pedig még akár veszélyes is lehetett. Bár, ahogy látta, ez ebben az iskolában egyáltalán nem volt szokatlan, sőt, az itt töltött néhány nap alatt sorra találkozott a veszélyesnél is veszélyesebb diákokkal. Minden esetre úgy tűnt, hogy ezzel senkinek semmi problémája - egészen, ameddig valamelyik le nem harapja valaki alkarját -, tehát ő is a csendben meghúzódást választotta, mint már sokszor életében. Nem foglalkozott a többiekkel, főként nem a diákokkal. Számára az egész iskola csupán egy átmeneti hely volt - egyfajta álca -, ami jól jött, ha az elmúlt majdnem évszázad során szerzett megannyi ellenségére gondolt. Nem akart hozzászokni az itteni élethez, hiszen tudta, hogy ez semmi végleges, és, hogy meglepően gyorsan fog eltelni az itt töltött egy, vagy két tanéve. Ennyi időre meg egyáltalán minek erőltetné meg magát bármivel is?
- Egészen addig, amíg rá nem jönnek, hogy a szabályok okkal vannak. - Halkan ejti ki a szavakat, mégis érezhető válasza mögött a sok-sok éves tapasztalat. A szabályok elleni és melletti harcban, ő egyáltalán nem az utóbbi oldalon állt, hiszen, ha valaki őt magát szerette volna korlátozni bármiben, természetesen nem hagyta. Éppen elég korlátozás volt számára az időnkénti vérszomj, és a nehéz gyerekkor, nem volt szüksége rá, hogy még másra is oda kelljen figyelnie. Ugyanakkor úgy gondolta, hogy egy olyan helyen, mint például a Bagolykő, nem árt, ha mindenki tisztában van néhány alapdologgal - például, hogy éjszaka a varázslényekkel teli erdőben mászkálni felér egy öngyilkossággal. Jó emberismerő volt, tudta, hogy a diákok ezt nem látják, és ott törik meg a szabályokat, ahol csak tudják, de talán ez az egész beletartozott a fiatalkorba; majd később talán bölcsebbek lesznek.
- Ez így van. Ugyanakkor a szabályok nélküli meglepően rövid. - Tudta, hogy ezzel nem győzi meg Angelinát, az igazat megvallva nem is tervezte. Régen letett róla, hogy jót akarjon az embereknek, hiszen azok úgyis lázadtak ellene, akkor meg felesleges lett volna az egész. Majd a lány is ráébred előbb-utóbb, hogy néhány alapdologgal tényleg nem árt tisztában lenni, ha valaki nem szeretne még a krisztusi kor előtt a sírban landolni.
- Nem várok semmit. - Ha valaki elvár valamit egy másik embertől, igen nagy az esély rá, hogy pofára fog esni. Vele is előfordult néhányszor, ezért az évek során fokozatosan kikoptak belőle az ilyen irányultságok. Nem érdekelte, hogy a lány mit tesz, vagy hogyan, azonban úgy gondolta, nem árt, ha ő is tisztában van vele, hogy a tanárával beszél. Ő még olyan korban született, és nevelkedett, ahol megadták a tiszteletet az idősebbeknek, és a tanároknak, és bár tudta, hogy ma már gyökeres fordulatot vett az egész világ, az udvariasság alapszabályai megmaradtak benne, és igen is furcsa volt neki, hogy a rengeteg tanulónak fogalma sincs a viselkedési normákról.
- Vámpírológia - hanyagul vállat von, nem ismerte az itteni tanárokat, ahogyan az elődjét sem, de nem is érdekelte. Nem akart jópofizni senkivel, még csak ismerkedni sem, megmaradt a hűvös és távoli udvariasságnál. Ő maga nem is vett részt az évnyitón, nem csoda hát, hogy nem látta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Őszintén szólva meglepte a találkozó ötlete. Azaz, ha jobban belegondolt az egész furcsa kapcsolat, ami kettejük között szövődött az eltelt körülbelül két hét alatt. Az első találkozásukkor meg sem fordult a fejében, hogy esetleg még jól is kijöhetnek egymással, mert találtak rá egy közös pontra a zene révén, túl sok volt a különbség. Alapból nem volt az a kifejezett barátkozós típus soha, az évek során megnehezítették a dolgát az új, kialakításra váró kapcsolatok. A sok magány pedig olyan embert szült, kinek nem öröme a mértéktelen szocializálódás, és nem tartja lényegesnek, hogy legjobb arcát mutassa a világ felé. Őt ez egyáltalán nem zavarta, bár tisztában volt vele, hogy mennyi lehetőség állt régen előtte - de az még az előtt volt. Jött a fordulat, ami gyökeresen megváltoztatta az életét, és kialakult ez a személy: a visszafogott, magánykedvelő és elzárkózó félember. Nem tekintette magát bestiának, bár létezése során nem egy emberei életet kioltott, úgy értelmezte ezeket a tetteket, mint az életben maradáshoz feltétlenül szükséges cselekedeteket. Jellemének összes negatív jellemzőjét teljesen felesleges lenne felsorolni, hiszen első pillantásra is egyértelmű volt, hogy Zoéval mennyire különböztek. Nem is kellett hasonlítaniuk, főleg, hogy sosem tervezett előre, nem volt mire.
Az elmúlt időszakban többször futottak össze teljesen véletlenszerűen, és az egész gabalyodásnak a vége egy megbeszélt találkozó lett. Nincs vele tisztában, hogy miért is kellett idejönnie - azzal pedig főleg nincs, hogy miért éppen egy poros kincstárat kellett a találka helyszínéül választani -, de akad néhány előfeltevése a dologgal kapcsolatban. Múltkor nyilvánvalóvá vált számára, hogy Zoé tudja, hogy nem tartozik száz százalékban az emberek közé, bár túl sok észre nem volt hozzá szükség, hogy erre valaki rájöjjön; Elég volt megkérdezni egy festményt, vagy egy kósza diákot az új tanár úr ki, vagyis inkább mi létéről. A másik oldalról ő is tudta, hogy amikor ott a zongoránál hozzáért a lány, valaminek történnie kellett volna, ami talán éppen félszerzet mivolta miatt nem következett be. Feltételezte, hogy ezért akadt ki annyira Zoé, hogy az este végére egy pofon lett a "jutalma".
A megbeszélt helyszínre pontosan érkezik, egy olyan korban nevelkedett, amikor még igenis számítottak az emberi értékek és az ilyen apróságok, mint az odafigyelés és pontosság. Szokásos fekete farmerét viseli egy sötétszürke inggel, fölötte semmit. A pálca csupán a biztonság kedvéért a farzsebében pihen, megszállott bizonytalan személyként mindig felkészül a legrosszabbakra.
- Csak nem zavarok? - kérdezi halkan, ahogy pillantása az egyik szobor tövében kuporgó, látszatra éppen rajzoló lányra esik. Felkészült erre az estére, tudja, hogy a találkájuknak többfajta kimenete is lehet - például néhány társával megpróbálhatja őt valamelyik serleg helyére, a kirakatba zárni. A legrosszabbat várja, ilyen módon legalább nem érheti semmilyen "csalódás".

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

A trófeaterembeli csendet semmi sem töri meg a grafit sercegésén kívül, ami megint csak arra enged következtetni, hogy egyes egyedül vannak. Nem ismerte ki még az iskolát teljesen, ahhoz még neki is több időre volt szüksége, azonban próbálkozott - persze szigorúan csak éjnek idején, amikor biztos lehetett a magányában. Ha ilyenkor találkozott diákokkal, azoknak a gondolatai annyira nyilvánvalók voltak, hogy minden erőlködés nélkül meghallotta őket, tudta, hogy úgy gondolják, csupán éjszaka közlekedhet, mint minden valamire való vámpír. Ezeken a gondolatokon csak mosolyogni tudott - szigorúan magában, a diákoknak szokásosan kifejezéstelen arcát mutatta -, azonban a sokadik alkalommal már idegesítették. Természetesen addig tartott az új tanár csodája, amíg a mestertanoncoknak órájuk nem volt vele - fényes nappal -, de a fiatalabbak körében még mindig az a pletyka járta, hogy "valódi" vámpír. Erre a gondolatra rendszerint elborzadt, így is meggyűlt a baja a vér utáni sóvárgással, és a lét összes nehézségével, nem volt szüksége rá, hogy a másik, még emberi fele is teljesen torz legyen.
Csendes léptekkel sétált a navinés mestertanonc elé, szándékosan nem túl közel. Tartotta a társaságot, gyűlölte, ha az emberek túlzottan közel voltak, és megsértették a magánszféráját. A bizalmatlansága nem csak Zoéra éleződött ki, mindenkihez így viszonyult, és jó eséllyel ez a sokadik találkára sem változott meg. Az évek során nyilvánvalóvá vált a számára, hogy az emberekben nem lehet megbízni, tűnjenek bármennyire is ártatlannak. Mindig ott lapul bennük a hátsó szándék és a rossz akarat.
- Hidd el nekem, szükséghelyzetben még a grafit is jó fegyver lehet - válaszolja halálos nyugalommal, volt már, hogy nagyon kreatívnak kellett lennie, és ilyen hétköznapi dolgok felhasználására volt szüksége egy-egy vészes helyzetben. Azt mondják, hogy olyankor a lélekjelenlét a legfontosabb, de igazság szerint a találékonyság is nagyban számít, elvégre ebben a világban már bármi előfordulhat.
Nem helyezkedik közelebb a lányhoz, kinéz egy szimpatikus oszlopot, körülbelül a csarnok közepén, szemben Zoéval, és a biztos három lépésnyi távolságot megtartva, aminek közelebb érve nekidől, és onnan figyeli, hogy mit alkot a navinés. Művészetekből egyedül a zene volt az, ami valóban lefoglalta, a rajz, és a festészet a szobrászattal együtt hidegen hagyta, így nem tudta érdekelni, hogy mit alkot, feltételezte, hogy egyébként sem mutogatná annyira lelkesen.
- Miből gondolod, hogy én félek tőled? - Felvonja a szemöldökét, majd körbepillant a teremben. Mindenhol csak por, por, és por, a kihasználatlanság alaposan rányomja a bélyegét mind a trófeákra, mint a tárolóhelyükre. Az ember azt hinné, hogy a manók jók valamire, de úgy tűnik, mégsem. - Egyébként okosabban tennéd, hogyha félnél - teszi még hozzá halkan, minden normális ember ezt tenné. Okkal húzódnak el előle a diákok a folyosón, és szintén nem véletlen, hogy mindenki félti a nyakát. És bármennyire is nevetségesek számára a reakciók, van valóságalapjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

-Sosem lehetsz teljesen biztos senkiben - reagál egy vállvonással és összefűzött karokkal. Nem a jóindulat az, ami biztosította az életben maradását ennyi éven keresztül, nem is a jóhiszeműsége tehet róla, hogy még mindig egy darabban áll. Sokan nevezték már paranoiásnak, de úgy gondolta, hogy annyira nem vészes a helyzet. Nem tekingetett kényszeresen minden második pillanatban a háta mögé, hogy megnézze, valaki követi-e, csupán nehezére esett megbízni az emberekben. Azaz nem, nem helyes ez a kifejezés, hiszen nem is állt szándékában a bizalomnak bármilyen nemű formáját létesíteni az emberekkel. Hiába tűnt már sokadik ránézésre is Zoé teljes mértékben ártalmatlannak, nem akarta megkockáztatni, hogy kettejük között kiépüljön valami, ami aztán egy szempillantás alatt heverjen ismét romokban. Nem azért jött ebbe az iskolába, hogy kapcsolatokat szerezzen - bár szó, mi szó, néhanapján jól jött, ha az ember járatos egy bizonyos körben -, tehát nem is volt célja, hogy bárki előtt is megnyíljon. Számára az egész csak átmeneti volt, semmi tartós, így tehát feleslegesnek gondolta a szerteágazó kapcsolati rendszer kiépítését, ami a szűk helyen való összezártság után akarva-akaratlanul is kialakult az emberek, vagy esetében lények között.
- Ijesszelek meg? - halkan felnevet, és kételkedve felvonja a szemöldökét, röhejesnek találja magát a feltételezést. Vizuális típus, már meg is jelent a szeme előtt önmaga, amint mindent megtesz érte, hogy az emberek féljenek tőle. - Ha nem tudnád, a Halloweenre még várni kell - teszi még hozzá egy vigyorral. Ő is érzékelte a feszültséget, de nem nagyon foglalkozott vele, hozzászokott már, hogy a mindennapjai is ilyen hangulatban teljenek. Nem firtatja, hogy Zoé miket látott - bár feltételezi, hogy közel sem annyit és olyat, mint ő -, pedig úgy gondolja, nagyon is el tudná nyugtalanítani, ha ez szándékában állna. Vannak rémisztő lények, amik ellen nem tehetnek semmit.
- Mondta valaki, hogy nincs ínyemre a dolog? - Felvonja a szemöldökét, de nem mozdul a helyéről. Valójában akadt volna más dolga is, és a helyzet furcsa volt számára. Nem tudta, hogy mire megy ki a találkozó, és a lány nem segített neki, hogy gyorsan rájöjjön. Ugyanakkor valamennyire elégedettséggel töltötte el, hogy itt volt; még mindig szívesebben töltötte az idejét egy poros teremben, mint a többi diák társaságában. Pillantása a füzetre esett, amibe Zoé rajzolt, nem koncentrált eléggé, hogy tudja, mi jár a lány fejében, de a papírra vetett formák egyfajta támpontot adhattak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ahogy a sötétség lassacskán beteríti a tájat, és mindent, kezdi érezni, hogy felébredt, vagy valamilyen szinten újjászületett. Bár nem volt teljesen vámpír, a bizonyos harapás, és vérivás kapcsán megörökölte néhány olyan tulajdonságát is a vérszívónak - akinek a neve valahol nagyon mélyen volt elrejtve elméjében -, amik a vámpírlétre mutattak. Ilyen volt például az éjszakai viselkedése. Ő maga szabadon kimehetett a napfényre, és teljesen emberi módon élhette a mindennapjait, azonban az éjszaka közeledtével mindig érezte, hogy valami megváltozik körülötte... benne. Ahogy leszállt a sötétség sokkalta éberebbé vált, és még talán a vámpírképességi is elérték a maximum teljesítményüket. Ilyenkor érezte meg igazán, hogy valóban köze van a vámpírokhoz, és még alkalmazni is tudta a tőlük örökölt "ajándékát".
- Néha már akkor is túl késő. - Kissé szórakozottan bólint, igazából magára az éjszakára koncentrál, nem pedig a mellette lévő lányra. Ilyenkor sokszor a vérszomja is felerősödik, de nem ma... Nem, felkészült, hogy a kastélyba érkezésekor parányi esélye sem legyen annak, hogy elkapja a vérszomj az egyik óvatlan pillanatban. Biztos volt benne, hogy még akkor is vissza tudná fogni magát, ha nagyon próbálkozna. Márpedig egy bizonyos - felesleges - ígéret miatt nagyon kellene próbálkoznia. Már ha a vérszomj veszélye fenyegetné. Azonban most jól volt, egyetlen vágya jelenleg a kiszabadulás volt ebből a faházból, hogy kiélvezhesse az éjszaka nyújtotta lehetőségeket.
- Ez is egy felfogás. - Vállat von. Ami őt illeti, a saját élete nagyon is hosszú, és ugyanakkor izgalmas volt eddig a pontig. Most, az iskolába érkezésével határozottan kétségbe vonja az izgalmasságot, de úgy érzi, kell ez a tanév hozzá, hogy bebiztosítsa a jövőjét. Vagy legalább ahhoz, hogy ne halálozzon el a következő néhány hónapban. Az iskola, a diákok, és a kis falu mind-mind tökéletesek rá, hogy biztosítékként szolgáljanak számára, és bármennyire unatkozik már most, az érkezése után nem is olyan sokkal, kénytelen lesz kibírni. Már ha nem unta még meg teljesen az életét.
- Nem... és nem is tervezek hosszú ideig tanár maradni - teszi hozzá, gondolkoznia sem kell a válaszon. Nem a tanítás öröméért jött ide, csupán a lehetőségért a pillanatnyi békére. Nem szeretett tanítani, bár kétségtelenül fontosnak érezte, hogy átadja a tudását az ifjúságnak. A tanórák mégis túlságosan megrendezettnek tűntek neki, túl szabályosnak. Talán ez volt a böjtje annak, hogy gyerekkorában nem járt rendesen iskolákba, mert mindig költözködtek. Mire beilleszkedett volna az egyik helyre, jött a másik.
- Akkor gondolom nem találkozok veled a tanórán - bólint elégedetten, nincs szüksége olyan diákokra a tanteremben, akiket nem érdekel, hogy mit is tanít. Neki addig jó, ameddig kevesen vannak, és meg tudja tanítani nekik az anyagot normálisan, azok a diákok pedig, akik feleslegesnek tartják az egész tantárgyat, már repülhetnek is ki a terméből. Megvan a saját véleménye a vámpírológiáról és a vámpírokról - ami meglehetősen testközeli -, nem érdekli, ha bárki kétségbe vonja a tárgy szükségességét. Ő tanít, addig is csinál valamit.
A faház kijáratához lép, az éjszaka egyre hívogatóbban nyúl be érte az ablakon.  Úgy látja Angelinán, hogy őt is jobban vonzza a külvilág, mint az ő társasága, na nem mintha hozzá igazodna. Egyszerűen csak távozási okot keres, sokkal szívesebben töltené odakint ezt az estét, mint itt bent a lánnyal, akinek ráadásul kivetnivalói vannak a tanárléte ellen.
- További szép estét! - Ennyit mond csak neki, és felhasználva a sebességét, a következő pillanatban már lent áll a földön, és az erdő mélye felé igyekszik. Ilyenkor ott a legjobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Vállat von, semmi szándéka sincs rá, hogy bántsa a lányt, legalábbis jelenleg nincs. Ha inni akarna belőle, vagy akár meg akarná ölni, már régen halott lenne, azonban egyrészt a bizonyos ígérete, másrészt a szürkeségben való megmaradás iránti vágy megakadályozza benne, hogy ilyet tegyen. Volt már rá példa, nem lenne tőle újdonság, és a lelkiismeretének sem okozna nagy gondot, azonban éppen semmi oka rá. Nem éhes, a lány jelenleg nincs az útjában, és annyira még nem is táncol az idegein, hogy esetleg türelmetlenségében megkárosítsa az egészségét. Számára is kezd unalmassá válni az egész beszélgetés, remélte, hogy a lány legalább valamilyen izgalom miatt hívta ide, azonban, mint kiderült, csupán kíváncsi volt. Nem szeretett cirkuszi állatként mutogatva lenni, éppen ezért azt sem szerette, ha valaki a kiléte, azaz mi léte felől kíváncsiskodott. Márpedig Zoé, ha nem is annyira nyíltan, mint egyesek, de ezt tette.
- Nem tartozik a Halloween a kedvenc ünnepeim közé, szóval nem. - Hiába volt angol származású, az ő gyerekkorában még nem tartották az egész jelmezes rituálét túl nagy ünnepnek, na meg abban a helyzetben lehetőségük sem nagyon volt a jókedvre, és a csokit vagy csalunk játékra, tekintve, hogy a legtöbb szomszéduknak a háza romokban hevert - már amikor egyáltalán Angliában töltötték az ünnepet. Többször volt a többi európai országban a költözések során, mint otthon, alapból nem is Nagy-Britanniában született. Utazásuk során inkább mindig csak érintőlegesen jártak a szigetországban.
- Nem tudom eldönteni, hogy azzal okoznék neked nagyobb bosszúságot, ha tanársegéddé választanálak, vagy azzal, ha nem - feleli egy fáradt nyögés kíséretében. Az igazat megvallva semmi kedve és szüksége nincs tanársegédre, de úgy gondolja, hogy ha már ezt az egész tanár dolgot csinálja, akkor csinálja rendesen. Na meg jól jöhet egy személy, akit kénye-kedve szerint ugráltathat, ha éppen szüksége van rá, és még jobb, ha az a személy Zoé, aki nyilvánvalóan nem szívleli annyira a társaságát. Egyáltalán nem bánja, nem barátokat keresni jött ide.
- Ilyet illetlenség kérdezni. - Bár inkább nőkkel szemben mondják ezt, ő most kibúvóként használja. Eszében sincs elmesélni neki, hogy valójában hány éves, és, hogy ki ő, vagy mi ő. Rájöhet Zoé, amire rájön, de ő nem fog asszisztálni neki benne. A tantárgyról alapból nem nehéz kitalálni, hogy miféle szerzet is Asher. Mivel számára a beszélgetés kifulladt - köszönhetően mindkettőjük makacsságának -, lassú és halk léptekkel sétál az ajtó felé, hagyva Zoét visszatérni a rajzoláshoz.
- Akkor gondolom, találkozunk az órámon, Czettner kisasszony - szól még vissza egy félmosollyal a bejárattól, majd a folyosókon visszaindul alagsori lakrészébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Többek között ezért gyűlölte a tanítást. Az egy dolog volt számára, hogy oktatnia kellett a diákokat, és át kellett volna adnia nekik a tudásának legjavát, az viszont egy másik, hogy tisztes polgárként kellett viselkednie, és ilyen nyomozásokban részt vennie - ha csak szakértőként is. Belegondolva viszont, ki mást kértek volna fel erre? Kétségkívül ő tudott a legtöbbet a vámpírokról és a támadásaikról, harapásaikról, hiszen úgy, ahogy ő is közéjük tartozott. Alaposan meg is lepte, hogy nem gyanúsítottként fordultak először hozzá; ha ő akart volna kinyomozni egy gyilkosságot, minden bizonnyal azoknál kezdi, akik a falu közvetlen közelében élnek, és képesek megharapni valakit - vámpírfogakkal. Ebbe a kategóriába pedig rajta kívül beletartozott még két diáklány, akik hiába tűntek ártalmatlannak, akár tehették ők is. A vámpírok természete nagyon is ösztönös, nem azt teszik, amit józan eszükkel szeretnének, hanem, amit az ösztöneik diktálnak nekik.
Kénytelen-kellet tehát besétált a minisztériumi kirendeltségre. Az még hagyján, hogy idehívták őt szakértőnek, és egy ideig biztosan élvezheti a minisztérium vendégszeretetét, az viszont már kissé nagy kérés, hogy az egészet tartsa titokban. Nem azon volt a hangsúly, hogy szándékában állt volna elmondani valakinek, csupán az egész szervezkedés az emberek háta mögött igazságtalan volt. Az ő falujukban történt az eset, miért is ne tudhatnának róla? Legalább lehetséges, hogy kissé odafigyelnének az esetleges veszélyekre. A diákokra is jó hatással lenne a dolog - bejárnának az órájára, és lehetséges, hogy nem csak úgy tennének, mint akik figyelnek, hanem valóban fel is fognák a szavai értelmét.
Ellenérzésekkel indult el a kastélyból fekete kabátját felvéve, megvédve magát a késő őszi hidegtől. Konkrétumokat nem tudott, csupán, hogy történt egy gyilkosság a faluban, és, hogy vámpírokra gyanakodnak. Nem kedvelte a hivatalnokokat, vagy akár a hozzáállásukat sem, ezért is éri felüdülésként, amikor az őt fogadó auror közli, hogy át kell menniük az ispotályba - az ok azonban nem túl fényes. Újabb eset, újabb halott. És megint a vámpírharapásnyom.
Sóhajtva veszi fel ismét fekete kabátját, és indul el az ispotály felé, ahová a testet vitték. Az egész furcsán abszurdnak tűnik, hiszen az első áldozatot is fényes nappal, a hazafelé igyekvő emberek között ölték meg. A vámpírok általában előrelátóbbak, és jobban megtervezik a vadászatukat, és szinte soha nem ilyen felelőtlenek - kivétel talán újszülött vámpírok esetében. Ők viszont nem elégednének meg egy-egy emberrel, vérfürdőt rendeznének a nyílt utcán. Nem mond azonban semmit az őt kísérőnek, kétségeit megtartja magának, és nem bocsátkozik előzetes feltevésekbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A bizonyos éjszaka óta a kapcsolatukat leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy kissé távolságtartóbbá vált. A közös munkájuknak nem származott belőle semmilyen kára, de szigorúan nem beszéltek róla, hogy mi is történt pontosan, valamint a hozzá kapcsolódó dolgokat sem hozták szóba. Az életjeleinek megfigyeléséről nem mondott le, azonban nagyobb távolságokat hagyott, inkább csak távolról tanulmányozta. A seb már az enyhe zavarban töltött másnap reggelre elhalványodott, az átlagos látással rendelkező emberek számára láthatatlanná vált, ő azonban még mindig pontosan látta a körvonalát, a fogainak a nyomait, és mindez emlékeztette a szintre, ahová, ha lehet, soha többé nem akart lecsúszni.
Nem rekedtek meg a történteknél, a napok pedig mentek tovább, és így, majdnem egy hét elteltével, már teljes mértékben visszatértek a megszokott rutinhoz, ami a tanár-tanársegéd kapcsolatukkal az elmúlt hónapban általánossá vált. Beszélgetéseik hangnemét még mindig többségében a gúny és az irónia jellemezte ki, egy két különösebb pillantáson kívül nem történt semmi változás közöttük. És számára ez volt a lényeg, így is éppen eléggé érzékenyen érintette az esetenként megjelenő félelem a lány pillantásában, amiről tisztában volt vele, hogy miért van ott. Az élet azonban nem állt meg itt, bármennyire is sajnálta, voltak kötelességei is, mint például a tanítás. Szabadidejében teljes mértékben a kutatására koncentrált, sok időt töltött lent a faluban, a megbeszélései során, tehát szinte egy perce sem volt arra, hogy a történteken rágja magát. Elhatározta, hogy többet ez nem fog előfordulni, és sziklaszilárdan tartotta is magát hozzá.
Egy sötétkék farmert, és szürke inget viselve indult el az alagsori lakrészétől a könyvtárba. Szüksége volt néhány könyvre, amik nem számítottak túlontúl ritkának, így esélyt látott rá, hogy az iskolai könyvtárban is megtalálja őket, nem úgy, mint a különösen ritka köteteket, amelyeknek megkaparintásához akár ezer kilométereket is kellett utazni. Belépve a terembe Matildát nem látta a helyén, elindult hát a hátsó részleg felé, ahol az olyan ritkán használt könyveket tárolták, amikre neki most éppen szüksége volt. A céljától csak a túlontúl ismerős navinés meglátása téríti el. Megtorpan, néhány pillanatig gondolkodik rajta, hogy továbbmenjen, mintha fel sem tűnt volna neki, hogy Zoé itt van, de aztán egy megadó sóhajjal lép oda a polchoz, és emeli le neki a könyvet, amiért éppen nyújtózkodik.
- Remélem a vámpírológiát tanulmányozod ennyire lelkesen - jegyzi meg gúnyosan, ahogy néhány lépést hátrál, és karjait keresztbe fonva nekidől az asztal szélének. A könyvtár meglehetősen kihalt, egy-két túlontúl odaadó tanuló bújja csak a könyveket, szerencséjükre ők sem a hátsó részben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem akarja meghallani a lány felől érkező gondolatokat, igyekszik felemelni a falat a fejébe, ami kizárja a mások fejéből érkező hangokat. Ennek a képességnek vannak előnyei, ugyanakkor néha a hátrányok kerülnek előtérbe, mint például most is. Anélkül is tudja, hogy mire gondol a lány, hogy belemászna a fejébe, hiszen neki is éppen ugyanúgy akörül forog a tudata. Az este nyilvánvalóan Zoéban is nagy nyomott hagyott, hiába igyekezte nem mutatni. A külvilág számára azonban ragaszkodtak a szigorú tanár-diák, azaz inkább tanár-tanársegéd kapcsolathoz. Felszínesen nem is volt több, azonban az éjszaka eseményei mégsem számítottak elhanyagolható tényezőnek. Olyannak sem, amit egykönnyen elfelejt az ember, vagy éppen a félvámpír. És bármennyire is felejteni akart volna, lépten-nyomon a navinés prefektusba botlott, még a könyvtár ennyire elhagyatott részlegében is, egy viszonylag késői órán. Hallja az apró zavart a szívdobogásának, amit csupán egy kissé gúnyos félmosollyal a saját hatásának tulajdonít, de még ha ezt nem is hallaná, a sikítást minden bizonnyal igen. Még talán az Eridon toronyban is hallották.
- Mondjuk sikíthatnék, mint te? - kérdez vissza gúnyosan, miközben birtokba veszi a helyét az asztalnak támaszkodva. Nem szereti felhívni magára a figyelmet, hogyha valaki számára észrevétlenül tud mozogni, az már előnyt jelent a taktikai lépésekben. Hiába nem volt most szükség helyzet, bevallotta magának, hogy valamilyen szinten élvezte a szívbajt hozni a lányra. Ez még az ártalmatlanabb fajta félelemhez tartozott, nem pedig ahhoz, amit soha többé nem akart látni az arcán. A könyvet minden erőlködés nélkül odaadja neki, nem érdekli, hogy milyen is az olvasmány. Hiába lenne neki is jobb dolga, ki nem hagyna egy alkalmat, amikor zavarhatja a lányt valamiben. Például a "tanulásban". A pukedlizésre csak vág egy pofát, nem kezdi el ecsetelni neki, hogy a mozdulat mennyire hibás volt. Bár ő már nem abban a korban született, amikor az ilyenfajta mozdulatok divatosnak számított, azért néhány dolgot megtanult. Ha pedig már valaki csinált valami, akkor azt csinálja rendesen.
- Ha a tanárod egy felfuvalkodott hólyag lenne, nem tanulnád a tárgyát. - Arcán egy grimasz ül, ahogy keresztbe font karokkal néz le rá a székre.  - De minden esetre biztosan élvezni fogod a házi dolgozatot. - A gúny kedvéért egy vigyorral rákacsint. Tudja, hogy ezzel idegesíti, és zavarja Zoét, de jelenleg éppen ez a lényeg számára. Az újabb vámpírkrónikák pedig várhatnak, sejtette, hogy nem tervezi elvinni őket senki sehová.
- Hogyhogy nem a barátoddal készülsz? - felvonja a szemöldökét, a "barát" szót különösen lekezelő hangnemben mondja. Bár személyesen nem ismerte a férfit, és semmi problémája sem akadt vele, jól esett számára ezzel idegesíteni a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Anélkül is érzi a feszültséget a helyzetben, hogy rápillantana Zoé arcára. Az idegszálai, érzékei mind a lányra éleződnek ki, teljesen és tökéletesen tisztában van vele, hogy jelenleg mennyire nem kívánatos a társasága. A könyvtárba egyébként sem barátkozni járnak az emberek. Még magának sem vallotta be, de valahol mélyen tudta, hogy most is csak azért van itt, hogy ne csak a már megszokott körülmények között töltsenek együtt időt. Szüksége volt rá, hogy lássa, hogyan viselkedik a közelébe a lány, ha nem a megszokott irodában, vagy tanteremben találkoznak, és végzik a dolgukat, hanem a helyszín sokkal semlegesebb. Nem volt megtervezve ez a találkozó, de örült, hogy így alakult, bár figyelve a reakcióját, Zoé ezt nem mondhatta el magáról.
Szándékosan nem viselkedett vele az "eset" után máshogy, vagyis elnézőbben, csak távolról figyelte az életjeleit, és, hogy mit tesz éppen. A vámpírológiához kapcsolódó elvárásai azonban nem csökkentek, alapból is tisztában volt vele, hogy a lány nem a tantárgy iránti megszállottsága miatt jelentkezett tanársegédnek, így nem tervezte, hogy megkönnyíti a dolgát, és megadja neki az örömöt, hogy esetleg kevesebbet követel tőle. Az egy dolog volt, hogy az órákra nem járt be, ettől függetlenül a házi dolgozatokat és teszteket neki is ugyanúgy meg kellett írnia. Valahol remélte, hogy előbb-utóbb lemond a pozíciójáról, és minimalizálja az esélyét még egy olyan éjszakának, mint a múltkori, azonban a prefektus sziklaszilárdan kitartott, és maradt gúnyolódni és ironizálni vele. Nyilván valamilyen szinten élvezte a társaságát, vagy csupán nem akart ő lenni a gyengébb fél, és idő előtt feladni a versenyt - számára egyre ment.
A válaszra a gúnyos félmosoly egy pillanat alatt eltűnik az arcáról, teste megmerevedik, testtartása is feszültebbé válik. Ajkait egy vékony csíkká préseli össze, szemöldökét gondterhelten összevonja, és néhány ránc is megjelenik a homlokán. Talán eltúlozta a gúnyolódást, azonban ezt határozottan övön alulinak érezte, még Zoétól is. A gúnyolódásuk megszokott volt, azonban egy adott határvonalat sosem lépett át egyikük sem. Okkal.
- Azon is elgondolkozhatnál, hogy mennyire nem ajánlatos provokálni egy vámpírt. - Mert rossz vége lesz... Bár közelébe nem volt érzelmei elszabadulásához és a visszatéréshez az ösztönlény állapothoz, ismerte magát és a fajtáját annyira, hogy tudja, náluk sosem lehet semmiben biztos az ember. Egyik pillanatban még minden rendben, békés mindenki, a következőben meg már észre sem veszik, és alig, vagy egyáltalán nem élnek. Nem kerül a vámpíroknak nagy fáradtságba végezni bárkivel, és egyes személyek előszeretettel teszik meg.
- Csak egy kérdés volt - jegyzi meg halkan. A könyv általi ütésre meg szem rezzen, egy villámgyors mozdulattal fogja meg a kötetet, hogy a belé ütközés után ne landoljon a földön, majd az asztalra helyezi és megadóan felemeli a kezeit. Nem gondolta, hogy szavai ilyen hatást váltanak majd ki a lányból, felettébb érdekes volt számára így látni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A meghitt légkör, a viszonylagos magány, és közeliség, mind annak az éjszakának az érzéseit keltik benne. Nem akarja ezt érezni, küzd ellenük. Arcán semmi érzelem nem látszódik, a gúny is eltűnőben van, ahogy az asztalhoz biztos távolságba sétál, karjait kissé talán védekezőn fonja keresztbe maga előtt. Nem a kártól fél, amit a lány tehet benne, az nem érdekli különösebben, egyszerűen csak az emlékeket igyekszik elkerülni, amelyek hála az átlagon feletti látásának és memóriájának egyáltalán nem halványultak el az elmúlt hét során. Sőt, csak erősebben, intenzívebben éltek benne, főként most, hogy ismét ennyire közel került hozzá. A tanteremben az elmúlt találkozásaik alkalmával, mikor is szigorúan ragaszkodtak a tanár-tanársegéd viszonyhoz, igyekezték megtartani a három lépés távolságot, hogy még véletlenül se kerüljenek egymás személyes terébe. Ő viszont azzal a megfontolatlan döntésével, hogy az orra elől emelte le a könyvet, testközelbe került hozzá, ami nem jelentett feltétlenül jót. Nem volt éhes, a benne élő szörnyeteg egyelőre szunnyadt, azonban a lelkiismeretére hirtelen ránehezedett minden, aminek az átgondolását, vagy megbeszélését eddig kerülni akarta a bizonyos éjszaka óta.
A hirtelen beállt csöndben még a vastag könyvespolcok fájában élősködő szú kapargálását is hallani lehet szinte, egyikük sem érzi magát kényelmesen a kialakult helyzetben. Kerüli a pillantását, néz mindenhová a sötét éjszakát mutató ablaktól a még mindig kihalt és üres folyosókra a könyvek alatt roskadozó polcok között. Fájt neki, nagyon is, hiába nem mondja ki szavakkal, de teljesen biztos benne, hogy ezt Zoé jól tudja; másképp nem lépte volna át a láthatatlan határt az elegendő és a túl sok és bántó gúny között.
- Én nem úgy veszem észre. - Pillantása szigorú, végül Zoén állapodik meg, testhelyzetén még mindig nem változtatva. A vámpírok provokálása a legostobább ötlet, és bár tény, hogy éles helyzetben ez még a lánynak sem jutott eszébe, vele szemben sem mindig tanácsos. Mint például most. Ha ugyanaz az éhség uralkodna felette, mint a bizonyos éjszakán, a navinés már egészen biztosan nincs itt. Vagy legalábbis nem így, hanem a múltkorihoz hasonló állapotban.
- Miért lennék féltékeny? Nincs rá okom - ráncolja a homlokát, mint aki nem érti, mire próbál célozni a lány, holott tudja pontosan. Furcsa, tisztában van vele, hogy Zoé szavai mögött van valami realitás, de a féltékenység, mint érzelem eddigi élete során elkerülte, most is így van. Nem érzi fenyegetve magát, és nem hiszi, hogy egyáltalán joga lenne hozzá, hiszen papíron semmi több nincs közöttük a tanár-tanársegéd kapcsolatnál.
- Igen, mehetek. - Szavai ellenére nem mozdul el a helyéről, áll a lány mellett az asztalnak dőlve, és kék íriszeit a prefektus barnáiba fúrja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Igaz - bólint, összepréselve ajkait. Zoénak igaza volt, nem tartozott teljes mértékben a vérszívók közé, mégis hajlamos volt magát velük rokonítani a kikerülhetetlen szükségletei miatt. Az emberek pedig egyébként is általában minden lényt, akiknek az életben maradásukhoz emberi vérre volt szükségük, vámpírnak neveztek, nem igazán számított, hogy neki az élőhalotti mellett van egy nagyon is emberi része. Az évek során az emberek zöme vérszívónak nevezte őt, rászokott tehát ő is a megnevezésre. Neki aztán teljesen mindegy volt, hogy ott van-e a fajmegnevezése előtt a "fél"-szócska, túlságosan sokat nem változtatott a jelentésen. Szörnyeteg volt, és szörnyű dolgokra volt képes az emberfeletti képességeinek birtokában. Na meg nagyrészt nélkülük is. Nem sokat használt közülük, mikor például ölt, vagy, mikor a múltkor Zoé kárára csillapította az éhségét. Azóta is bánta, a lány pedig ezzel - szerinte - teljesen tisztában volt, éppen ezért nem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem, hogy a szemére vesse. Nem mutatta ki a dologgal kapcsolatban az érzelmeit - ahogyan semmi mással kapcsolatban sem -, de valahol mélyen megérintette.
- Örülök, hogy te is beismered, hogy a barátod nem fenyegetés számomra. - Így volt, nem kételkedett benne. A féltékenység pedig nem volt az ő stílusa. Néhány éjszakával ezelőtt ivott Zoé véréből, és a lány az éjszakát az ő lakrészében töltötte, ami a hallottak alapján már sokkal több, mint amit Vécseyvel csinált. Miért aggódott volna tehát a dolog miatt? Látja rajta a kényszert, hogy vissza akar vágni, de nem tud mivel, ennek hatására egy féloldalas mosoly kúszik arcára. Elégedett magával.
Érdeklődőn figyeli, ahogy Zoé megmozdul, és helyzetet változtat, de nem szól semmit. Mikor azonban a csupasz nyaka feltárul előtte, az előbbi apró mosoly teljesen eltűnik az arcáról, pillantása rideggé válik, ahogy - az emberek számára láthatatlan - seb körvonalait nézi. Miatta van ott a sok fognyom, ezzel tisztában van, ahogyan a navinés is. Ez azért még az ő szemében is övön alulinak hat, biztos benne, hogy Zoé tudja, milyen hatással lesz rá a fogai nyomának látványa.
Hirtelen mozdul közelebb a lányhoz, nem is akarja az emberi sebesség látszatát kelteni. Lép egy lépést felé, hogy közvetlenül előtte álljon meg, majd egy újabb gyors mozdulattal jéghideg ujjait Zoé nyakához emeli, és finoman végigsimít a harapásnyomon. Igazából semmilyen célja nincs a mozdulattal, viszony reméli, hogy saját taktikáját alkalmazhatja a lány ellen, és a hirtelen jött közelségtől majd ő fog elmenekülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Igyekezett megőrizni a nyugalmát, és nem mutatni, ha valamilyen téma, vagy megszólalás érzékenyen érintette, még Zoéval szemben sem. Azaz éppen, hogy vele szemben nem. Gyűlölte, ha valaki átlátott rajta, ezért is emelt vastag, áttörhetetlen falakat maga köré, amiket még senkinek sem sikerült lerombolni, vagy átugrani. Ilyen helyzetben pedig különösen ügyelt erre. A lány túlságosan sokat tudott, róla, az életéről, a viselkedéséről, a mindennapjairól, nem hiányzott neki, hogy még az érzelmeivel is tisztában legyen. Bár nyilvánvalóan nem egy fatuskó érzelmi szintjén állt, és tudta, hogy a lány nagyon is tisztában van vele, mikor megy túl messzire a megszólalásaival, és mikor okoz neki fájdalmat, nem mutatott semmit, ahogyan most sem. Inkább csak megőrizte a hűvös távolságtartást, és csendben maradt. Ebben már nagy gyakorlata volt.
- Nyilvánvalóan felette állok. - Hasonlóan fintorogva válaszolt, a gúny ismételten nem kerülte el hangját. Őszintén nem tudott túl sokat Zoé úgynevezett barátjáról azon kívül, hogy itt tanít, és nem éppen a közvetlenségéről híres - de hát ő is ilyen volt. Ez még semmi különöset nem mondott el róla. Az már inkább, hogy a lány sokkal több időt töltött el vele egy poros tanteremben, vagy éppen a szobájában, mint Vécseyvel. Nem igazán gondolkozott a válaszon, csak rávágta, ahogyan jött.
Ujjai alatt érzi Zoé - az övéhez képest szinte forró - bőrét, és csak azért is hosszasan elnyújtja a pillanatot, míg pillantását a lányéba fúrja. Hallja az egyre gyorsuló szívdobogást, és a hangos, már-már zihálás szerű légvételeket, mire egy halvány, kissé talán gúnyos mosoly kúszik arcára. Ez volt a célja, várta, hogy így alakul majd a dolog, a reakció erősen alátámasztja előfeltevéseit.
A kezének érintésére sajátján, majd a kérdésre szárazon, minden öröm nélkül felnevet, majd még kiélvezve az utolsó pillanatot is, elhúzza a kezét, és fejét megrázva ismét felveszi a három lépés távolságot. Nem néz felé, igyekszik mindent szemügyre venni, kivéve Zoét.
- Lehet ezt jól megélni? - kérdez végül vissza halkan, miközben ismételten keresztbe fonja karjait, és felveszi az "érinthetetlen"-arcot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem tudja, hogy szándékosan lépte túl Zoé a láthatatlan határvonalat gúny és bántó szándék között, vagy csupán a véletlen műve volt az egész, bár erősen az előzőre tippel. Úgy érzi, hogy a lány valamilyen szinten vissza akar neki vágni - erre mutat, hogy szinte gondolkodás nélkül használja fel ellene az egyetlen dolgot, amelyről biztosan tudhatja, hogy milyen hatással van rá. Bár a bizonyos este óta nem is beszéltek a történtekről, de Zoé szinte kínosan igyekezett a közelében nem is gondolni rájuk, mindketten tudták, hogy van egy határ, és a határon túl ezek az események, és ezeknek az emlegetése szerepelt.
- Vagy talán te hazudsz magadnak a valós helyemről. - Halkan jegyzi meg, részben benne van a válaszában a visszavágás, másrészt viszont valóban így gondolja. Tömérdek bizonyítéka van rá, és a tudat, hogy ezekkel Zoé is tisztában van, csak boldogítja, még egy ilyen helyzetben is.
Inkább csak érzékeli, mint látja, hogy a haja visszakerül az eredeti helyére, és eltakarja a csak az ő számára látható sérülés nyomát. Nem néz rá, de az érzékei még mindig Zoéra vannak kihegyezve, pontosan tudja, hogy mit csinál, hallja, ahogy a szívdobogása visszatér a normális ütemébe, és a lélegzete is lelassul. Máskor bizonyára boldogítaná, hogy a közelsége mekkora hatással van rá, de nem most, jelenleg túl sok kettőjük között a kimondatlan dolog, és talán a sérelem is. Az estének nem úgy kellett volna történnie, és egyiküknek sem lett volna szabad engednie, hogy úgy végződjön, ahogyan. Az pedig nem feltétlenül mentség, hogy nem voltak éppen az érzelmeik és cselekedeteik urai.
A válaszára nem mond semmit, inkább csak erősen összepréseli ajkait, hogy azok vékony csíkká formálódjanak. A makacsság már nem lepi meg, ugyanakkor nem is akar vele vitát kezdeni erről a témáról, túlságosan sok az ezzel kapcsolatos rossz emléke, valamint az Isten szerelmére, egy könyvtárban vannak, ami bár jelenleg kihalt, könnyedén megtelhet percek alatt túlontúl szorgalmas diákokkal. Bár nem volt kimondott titok, hogy mi ő, nem szerette volna, ha túlságosan is nyilvánvalóvá válik a tanulók számára, hogy milyen lény a tanáruk, a magánélete pedig még ennyire sem tartozott rájuk.
- Megőrültél? - kérdez vissza döbbenten, és hirtelen a lányra kapja a pillantását. Az ötlet már csak kimondva is öngyilkosnak hat, és ő személy szerint nem szeretné megismételni azt az éjszakát. Még rosszabbul is végződhet, és az iskolának jelenleg nem volt szüksége egy tragédiára, neki pedig a felesleges kockázatra. - Ki van zárva - teszi még hozzá határozottan, jelenleg nem érzi magát éppen vitaképes állapotban, nem is akar nagyon belemerülni. Nem érti, hogy hogy juthatott Zoénak az eszébe ilyen őrültség, amikor már a múltkor sem sokon múlt... Ráadásul az élmény nem mondható éppen kellemesnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Teljesen komolyan gondoltam - vágja rá gondolkozás nélkül, kivételesen nem csak az önteltség beszél belőle. Egyébként sem jellemző rá az egoizmus, inkább csak gúnyolódás szintjén használja fel a mélyen bujkáló túlzott önbizalmát, most azonban valóban azt mondja, amit és ahogyan gondol. Számára nyilvánvalóan nem voltak egy szinten a tanárral, hiszen Zoé most is vele volt itt a könyvtárban, nem pedig az állítólagos barátjával. Ezzel nem arra akart kilyukadni, hogy kimondott dolgok lennének kettőjük között, de tagadhatatlan, hogy valami igenis volt, bármennyire is tagadták, és bármennyire is igyekeztek elhatárolódni a másiktól.
- Igaz, te nem ártottál nekem. De én ártottam neked - vágja rá ő is emelkedettebb hangon a lány kifakadására. Igyekezett nem beleolvasni a gondolataiba, hiába ordítottak felé, de nem mindig bírta megállni. Különösen nem egy ilyen érzelmi hullám alkalmával, mikor a kiélesedett érzékei számára még hevesebben érkeztek a kimondott és a kimondatlan gondolatok is felé. Ez ellen lehetetlen lett volna védekeznie, nem is volt olyan idegállapotba, hogy ezért törje magát. Nem értette, hogy Zoé hogyan nem tudja felfogni, mennyire öngyilkos is ez az akció, alapból azt sem tudta felfogni ép ésszel, hogy egy ilyen ajánlat hogyan juthatott eszébe. Különösen a múltkori után, amikor konkrétan látta a szemében a rettegést. Tőle, nem mástól.
Némán nézi, ahogy leugrik az asztalról, és a dolgait kezdi összeszedni. Szemeit lehunyja, egyik kezével idegesen megdörzsöli a homlokát - ez is egy a teljesen emberi reakciókból, amelyet nem tudott elhagyni a hosszú évek során. Inkább az érzékeivel követi a lány minden mozdulatát, mint a látásával, igyekszik kizárni az idegen gondolatokat a fejéből, és csak a sajátjaira koncentrálni, de a művelet közel sem olyan egyszerű, mint látszik. A gondolatok örvénye zsong a fejében, ezzel párhuzamosan pedig tisztában van a külvilág minden rezdülésével, ahogyan azzal is, hogy Zoé éppen hátat fordít neki.
Hirtelen felindulásból dönt, cselekedeteit sem ereje, sem kapacitása nincs végiggondolni. Nem vesződve az emberi sebesség látszatának fenntartásával, a lány után indul, és szinte a következő másodpercben már a karjánál fogva visszarántja, nekilökve az egyik könyvespolcnak. Szorosan áll elé, nem hagyva neki lehetőséget a szabadulásra, és a karját még mindig nem engedi el.
- Miért? Miért ajánlod ezt fel nekem? Miért érdekel? - záporoznak szájából a halk kérdések. Hangja ideges, feszültséggel teli, pillantását pedig keményen Zoééba fúrja. Nem a gondolataira kíváncsi - legalábbis nem azokra, amelyek felé üvöltenek, így igyekszik róluk nem venni tudomást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A könyvespolchoz szorítva Zoét kősziklákat megszégyenítő mozdulatlansággal áll előtte ügyelve rá, hogy menekülésre még véletlenül se hagyjon számára helyet. Egyedül a mellkasa hullámzik, ahogy kapkodja a levegőt, csak másodpercek kérdése, hogy hogyan reagál, mit tesz. A lány előbbi bátorsága mintha kissé csillapodott volna a hirtelen mozdulat hatására, nem is bánta. Ha már ennyire lelkesen vállalkozik, amikor pontosan tudja, hogy kivel, azaz mivel áll szemben, lehet, hogy nem árt egy kis emlékezetfrissítés abból, hogy mire is képes. Egy pillanat alatt képes lenne úgy megölni Zoét, hogy az senkinek se tűnjön fel - és még a ruháját sem vérezné össze.
Nem foglalkozik vele, hogy gyengéd legyen, holott a lány ötletének éppen ez volt a lényege. Az ő gondolkodásmódja szerint inkább mindent megtesz annak érdekében, hogy elrettentse az ilyen, és ehhez hasonló öngyilkos gondolatoktól a jövőben. Nem akarja őt bántani, sosem akarta. Akkor is egyedül a benne lakozó szörnyeteg tehetett róla, hogy átlépte a határt, túlfeszítve a húrt. Azért tény, hogy a tanársegédi poszttal normál esetben nem járt az önkéntes véradás - na de ő maga sem volt teljesen normális.
Pontosan látja a képet Zoé fejében, ahogyan elképzeli, hogy hogyan vadászhat, és a jelenet valósághűsége miatt egy halvány, keserű mosoly kúszik az arcára. Éppen ez volt a célja, elérte, hogy legalábbis valamilyen szinten ragadozóként gondoljon rá a lány. Olyankor, mikor kiszabadult az erdőbe, vagy elment egy távoli városba áldozatokat gyűjteni majdnem pontosan ugyanígy zajlott le a folyamat. Gyorsan, hangtalanul és teljesen észrevétlenül. Éppen ez volt a lényege az egésznek, ezért kapta a természettől a képességeit, amelyektől bármikor nagyon szívesen megszabadult volna, ha teheti.
- Nem, nem tudom - vágja rá indulatokkal teli, azonban Zoé szinte azonnal ki is fejti az indokait. A könyvtáros miatt nem kell aggódniuk, meghallaná, ha bárki is közeledne. Csak ők vannak itt, ketten a könyvtár csendjében és magányában, senki sem zavarhatja meg a beszélgetésüket. Ahogy érzi, hogy Zoé szabadulni akar, csak még erősebben szorítja, nem törődve vele, hogy mekkora fájdalmat okoz neki. Ha megtenné, amire a lány annyira lelkesen vállalkozott, sokkal nagyobb kínokat kellene kiállnia, és ezt ő is tudja. Ajkait összepréselve hallgatja végig Zoét, percekig nem is reagál semmit, csak kemény pillantással néz a szemébe, és próbál valamit megérteni a gondolataiból.
- És ha megint bántalak, talán nem fogsz félni? Hol van ebben a logika? - kérdezi végül, szemöldökét felvonva. Meg akarja érteni, hogy a lány miért akarja azt, amit, ellenben nehezére esik magát máshogy látni. Nem gondolja, hogy az egész folyamat végbemehet bármilyen nemű fájdalom nélkül is, az pedig, hogy megint érezze, hogy mennyire bántja őt, nem tűnt elfogadható opciónak a számára.
- Mit vársz tőlem? - Ez volt számára a legnagyobb kérdés, amit nem értett. Alapból, miért akarná megváltoztatni Zoé a félelmét vele kapcsolatban? Neki csak jónak tűnt, hogy legalább a múltkori eset miatt van közöttük egy kis távolság, és nem feltétlenül kell erővel távol tartaniuk magukat a másiktól. Tudni akarta, hogy mit akar kezdeni, hiszen éppen az előbb mondta el, vagy legalábbis utalt rá, hogy mennyire nincsenek egy szinten a barátjával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Azt hiszem, eléggé ismersz hozzá, hogy tudd, nem szokásom hazudozni össze-vissza. - Hangja halk, igyekszik nem engedni az indulatoknak, hogy meglátszódjanak rajta. Arról nem tehet, hogy a felé üvöltő gondolatok rengetegét nem tudja elkerülni, még akkor sem, ha mindent megtesz az ügy érdekében. Szánt-szándékkal azonban sosem hallgat bele a gondolataiba, sem Zoénak, sem senki másnak, a magánélethez joguk van az embereknek. Igyekszik inkább arra koncentrálni, amit a másik fél kimond, nem pedig arra, amiről tudnia sem szabadna. És ezt akárhányszor bizonygatta a navinésnek, úgy tűnik, hogy a lány számára hihetetlen. Neki viszont ez a képesség inkább idegesítő, mint hasznos.
Valamilyen elvont elégedettséget élvez, amikor Zoé a szemkontaktus tartásával küszködik, neki semmi nehézsége sincs benne. Kemény pillantással néz, szemei egészen sötéten fénylenek a könyvtár félhomályában, és bármennyire is próbálkozik, az indulatok szikráit nem tudja teljesen eltüntetni. Arca majdnem teljesen kifejezéstelen, a szorítást nem gyengíti el a lány karján - ő akarta ismételten a vadállatot látni, ennyi fájdalomért szava sem lehet a harapáshoz viszonyítva.
- A lényeg ugyanaz: bántanálak. - Hosszú mérlegelés után szólal csak meg, halkan, alig hallhatóan. Bármennyire is meg akarja indokolni Zoé, hogy ez az alkalom nem lenne ugyanolyan, mint az a lakrészében, eredményben ugyanoda jutnának vissza. Akármennyire is próbálna gyengéd lenni, egy bizonyos pont után az állat eluralkodna rajta, és már nem számítana, hogy mennyire bántja, hogy mennyire fáj neki. Egyedül a vér lebegne a szemei előtt. A ragadozó márpedig megszerzi a zsákmányát, és nem törődik vele, hogy az út során kiken gázol át, maximum utoljára. Neki pedig éppen elég a jelenlegi bűntudat.
- Nem tudni akarom, hanem hallani. - Abban a pillanatban, ahogy kimondja a közös munka hanyagolásának lehetőségét, hirtelen elengedi, és egy lépést hátrébb lép. Vegyes érzések kavarognak benne, egyrészt ezt akarta elérni már az első találkozásuk óta, másrészt viszont mégsem.
- Akkor azt hiszem, találkozunk az órán. - Rá sem nézve fordít hátat, és indul el vissza, amerről jött. Ha a lány nem akar vele dolgozni - legyen bármilyen oka is rá -, nem fogja ráerőltetni magát. Egy része belül örült neki, hogy nem kell odafigyelnie a viselkedésére a közelébe, másrészt viszont agyában már a lehetséges hátrányai sorakoznak a dolognak. Az pedig nem elhanyagolható, hogy Zoé az egyetlen a kastélyban, aki teljes mértékben tisztában volt vele, hogy mire is képes valójában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Még mindig kételkedik benne, hogy ez jó ötlet-e. Ami azt illeti nem, egyáltalán nem kételkedik, teljes mértékben tisztában van vele, hogy az egész egy szörnyen rossz ötlet. Alapjáraton a bált magát is katasztrófának tartja, szerinte nem több az egész kicicomázott diákok magamutogatásától. De mivel ő is a tanárok közé tartozik, és ez egy iskolai esemény, nem tehette meg, hogy elkerüli. Eredeti terve szerint körülbelül fél órát akart itt tölteni, megmutatni magát a nagyközönségnek, aztán visszavonulni alagsori lakrészébe, amely kellően távol van az egész zsivajtól. Csakhogy jött egy navinés prefektus, aki felborította eredeti terveit.
A könyvtári "találkozásuk" óta nem igen ejtettek szót a beszélgetésről, vagy akár saját magukról, kizárólag a tanórákon találkoztak, és bár névlegesen Zoé maradt a tanársegéde, egy percet sem dolgoztak együtt. Tartotta magát az elhatározáshoz, miszerint nem fogja a társaságát ráerőltetni a lányra, úgy főleg nem, hogy az öngyilkos ötletekkel dobálózik. Mert az egész vállalkozása tagadhatatlanul öngyilkosság számba ment. Éppen elég nagy dolog volt azon a bizonyos estén, ami történt, nem volt szükségük még egy alkalomra, amikor esetlegesen túlzásba eshet. Azért jött a kastélyba, hogy meghúzza magát egy kis időre, nem pedig azért, hogy felhívja magár a figyelmet egy diák - vagyis tanársegéd - megölésével. Abban pedig nem kételkedett, hogy a dolognak nem lett volna szép vége, ha egyáltalán elgondolkozik rajta. Nem tette, éppen ezért állt be a mosolyszünet közöttük, amire talán szükségük is volt. És most jött a bál...
Nem sokkal az esemény kezdete után érkezett, a diákok még csak lézengtek a nagyteremben, amit általában inkább elkerül éppen a nagy tömeg miatt. Nem volt szüksége a kíváncsi pillantásokra, most sem tudta száz százalékosan, hogy mit is keres itt. Nem sokkal az ajtó mellett állt meg, félrehúzódva, fekete öltönyében, fehér ingében, és az elengedhetetlen nyakkendőben - pontosan abban, amit Zoétól kapott. Okkal.
Nem töri magát, hogy az emberekhez közeledjen, éppen elég lesz a szociális töltet, mikor a lány megérkezik. Leginkább arra vágyik, hogy az este véget érjen, mielőtt még egyáltalán elkezdődött volna, ez is csak egy a kötelező társasági események sorából, amik sosem voltak a szíve csücskei. És ez még enyhe kifejezés...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az emberek és viselkedésük vizslatása nem foglalja le túlzottan sokáig, már most azon gondolkozik, hogy az este során mennyi szenvedésben lesz része - természetesen bájmosolyokkal és felesleges, átlátszó csevejekkel palástolva. Itt sem lenne, ha nem akarná fenntartani a normálisság látszatát, de éppen ez az, ez a dolog jelenleg már létszükséglet számba megy nála. Így is éppen elég feltűnést keltett itt a megjelenésével az iskolában, nem hiányzott neki, hogy a hiánya is szemet szúrjon az iskola lakóinak. Akkor találgatni, kombinálni kezdtek volna, és ő pedig egyre közelebb és közelebb kerülne a zuhanáshoz a szakadékba, aminek az aljában a kirúgása várja az iskolából.
Nem a diákok, vagy a kollégái érdekelték, nem a munka, és még csak nem is a majdnem felbecsülhetetlen értékű kutatási anyag, amely az iskola könyvtárának zárolt részlegén volt megtalálható, számára egyedül a helyszín tökéletessége számított. Rejtett, kellőképpen védett a külső betolakodók ellen - mindez az eddigi menedékei toplistájára emelte. Ha eljön az idő, természetesen gondolkodás nélkül fogja hátrahagyni az egész iskolát, és minden bizonnyal hatalmas kő fog lezuhanni a válláról a pillanatban, hogy kilép a kapunk, de addig is viselkednie kell, mégpedig úgy, ahogyan azt a mai társadalom elvárja. Ez pedig sajnálatos módon maga után vonja az ilyen és ehhez hasonló közösségi eseményeket, tehát akaratlanul is találkoznia kell a diákjaival, akikkel az órák a tanterem sötétjében számára bővel elegek lennének. A tanulók kotnyelesek, mindenbe beleütik az orrukat, amibe semmi közül, és éppen ezért már így is a kelleténél többen tudták, vagy legalábbis sejtették, hogy kicsoda - azaz micsoda - tanáruk. Ezek a rendezvények pedig csak még több alkalmat adtak nekik rá, hogy találgatózzanak. Előre sejtette, hogy a megjelenése nagy visszhangot fog kelteni, különösen a partner "választása".
Gondolatai örvényéből csak a jól ismert hang felcsendülése szakítja ki, egészen addig a pillanatig mereven, homlokát ráncolva bámulja az egyre több és több diákot befogató nagytermet. Zoé megjelenésekor kiegyenesedik, kifejezéstelenné rendezi az arcvonásait, majd pillantását ráemeli. Szemöldökét féloldalasan felvonva méri végig leplezetlenül, a művelet végeztével arcán egy elégedett, arrogáns mosoly jelenik meg.
- A pontosság nem az erősséged. - Hangjában egy cseppnyi düh sincs, inkább csak a közöttük már megszokott csipkelődés a célja. Teljes mértékben elégedett azzal, amit lát, ellenben a nyakát szándékosan kerüli ki pillantásával, hiszen számára még mindig láthatóan ott díszelgett a bizonyos éjszaka nyoma. Túl korán volt még hozzá, hogy belevágjanak ebbe a témába, bár sejtette, hogy a lány okkal nem rakott semmilyen ékszert a nyakába. A kis táskás akción már meg sem lepődik, azt viszont nem bírja megállni, hogy miközben Zoé a nyakkendőjét igazgatja, ne vessen rá egy olyan pillantást. Valamiért sejtette, hogy a ruhadarabnak az este során még szerepe lesz...
- Mehetünk? - kérdezi szemöldökét felvonva, miután megszabadult Zoé táskájától, és régi korok úriemberéhez hűen a karját nyújtja neki. Bármennyire is szeretne inkább a háttérben maradni, tudja, hogy meg kell mutatnia magát beljebb is, és előre érzi, hogy a pillantások egyenesen záporozni fognak rájuk, részben miatta, részben pedig a nem mindennapi párosuk miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ha nincs Zoé majdnem teljesen biztos, hogy nem törődik a hírével, és ő is kihagyja a bált. Ennek a szenvedésnek elkerüléséért talán megérte volna a még kíváncsibb és gyanakvóbb pillantásokkal szembenézni az iskola folyosóin. Amúgy is mindenki tisztában volt vele, hogy az egész bál csak arra jó, hogy megmutassák a külvilágnak, hogy mijük van, hogyan tudnak kinézni, és felvágjanak a barátaik, ismerőseik, ellenségeik előtt azzal, hogy éppen kivel jöttek. Az egész nem szólt többről, mint sekélyes magamutogatásról, neki pedig ehhez semmi kedve sem volt. Elmúlt már az az idő, amikor a társasági események lekötötték, vagy, amikor ő is élvezte a részvételt ezekben. Mára sokkal inkább kínná váltak, mint szórakozássá. Mégis, jött Zoé, és elérte, hogy magára rángassa az elegáns sötét öltönyt a fehér inggel, valamint azzal a bizonyos nyakkendővel.
- Húsz évesen pedig jobban tennéd, hogyha jól beosztanád az idődet... Tudod, neked harmadannyi van, mint nekem. - De számára az is bőven elég lett volna. Belegondolni, hogy előreláthatóan még sok-sok évet élni fog, és átpörgetni gondolatai között az elmúlt közel nyolcvan évet, az előtte álló "élet" rémálomnak tűnt. Ismerve saját magát, és a múltban összegyűjtött ellenségeit, nem számított a továbbiakban semmi jóra. Bármit megtett volna érte, hogyha egy aprócska lehetősége adódott volna a változásra... Nem volt szüksége a lassú biológiai öregedésre, nagyon szívesen cserélt volna bármelyik egyszerű halandóval... Akkor valószínűleg nem törte volna magát ilyenekkel, mint a bálban való részvétel.
- Van még valami szidalmad számomra, vagy esetleg elkezdhetnénk az estét? - kérdezi egy félmosollyal, inkább elnézőn, mint dühösen. Az eddigi "kapcsolatuk" során már hozzászokott a szurkálódásokhoz, egyébként sem nagyon zavarta, hogy az emberek mit gondolnak róla, így most sem érte meglepetésként a két korára irányuló megszólalás. Lenézően pillant végig a tömegen, és a zenének nevezett zsivajon, látja, ahogy valamelyik évfolyam éppen végez a keringővel, mire kitör a tapsvihar. Nem foglalkozik velük, csak beljebb vezeti Zoét, elnyerve ezzel néhány kérdő pillantást. A szorításra a karján a lányra pillant, majd még közelebb húzza magához, ahogy elsétálnak néhány már-már abszurdnak nevezhető ruhát viselő diák mellett.
Csak akkor engedi el Zoét, mikor a táncparkett közepére érnek. Valamilyen szegényes zene szól éppen, viszonylag sokan táncolnak már körülöttük. Hirtelen mozdulattal nép a navinés elé, egyik kezét a derekára helyezi, másikkal pedig a kezét fogja, majd szorosan magához húzva lassan lépkedni kezd a ritmusra. Ha már túl kell lenniük minden formaságon minél előbb letudják, annál jobb. Pillantását Zoééba fúrja, és igyekszik felidézni a megannyi tánclépést, amiket még gyerekkorában tanult.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Csak nem a barátodat keresed? - kérdezi szemöldökét gúnyosan felvonva, egy félvigyorral az arcán. A hangsúly a "barát" szón meglehetősen lenéző, és érezhetően benne van az él. A múltkori meggyőződése mit sem gyengült, az, hogy jelenleg is vele van itt a prefektus, nem pedig azzal a férfivel, aki mellett a helye lenne, csak erősíti... És ezt Zoénak is tudnia kell valamilyen szinten. Tisztában kellett lennie vele a pillanatban, hogy megegyeztek benne, hogy együtt fognak ellátogatni a karácsonyi bálba, mégis beleegyezett, sőt, tőle származott az ötlet. Nem értette a szándékait, de nem adta meg neki az örömöt, hogy ezt ki is mutassa.
A táncolók tömegében befelé haladva igyekszik kizárni az idegen gondolatokat, és csak Zoé érintésére koncentrálni. Sokkal egyszerűbb egy-egy kézzel fogható dologban megkapaszkodni a jelenben és nem elsodródni más elmék tengerébe, erre rájött a képességgel eltöltött évei alatt. És Zoé most éppen eléggé kézzelfogható, elvégre vele van itt, nem mással, és nem igazán ellenkezik, amikor nem törődve a megannyi emberrel, akikkel talán nem ártana váltaniuk néhány szót, a táncparkett felé húzza. Tánc közben legalább könnyedén el tudja kerülni az ostoba emberi kérdéseket, és a bájcsevejt, amely egész életében irritálta. Így sokkal egyszerűbb az egész, és egyszerre éppen elég gondolatot tudhatnak a magukénak hozzá, hogy ne kelljen a szükségesnél több időt az agyoncicomázott teremben tölteniük. Minél előbb látja őket elegendő ember - és a megfelelő emberek -, annál hamarabb hagyhatják itt az egészet. Számára jelenleg ez a legfontosabb szempont, valamint, hogy addig is kellemesen töltse el az idejét.
Egy elégedett mosollyal húzza magához közel Zoét immáron az emberek gyűrűjében, pillantását belefúrva az övébe. A kérdésre felnevet, nem, tényleg nem lehet meglepő számára a tánctudása. Olyan korból jött, amikor még minden gyereknek megtanították, hogyan is kell táncolni, hiszen a bálok akkor legalább hetente-kéthetente kerültek megrendezésre. Elvárás volt, a régmúlt szabályaiból egy olyan, amelyből mára már mi sem maradt.
- Mégis hogy nézek? - Egy sötét, sokat sejtető mosollyal fonja fel a szemöldökét, mint aki nagyon is tisztában van vele, miről beszél a másik, csupán az ő szájából is szeretné hallani. Így is van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Nem szép dolog mást keresni, mikor már van partnered... Főleg, hogy ilyen csodálatos ember, akarom mondani vámpír - rázza a fejét helytelenítően. Egyrészt udvariatlanság, másrészt pedig teljes mértékben felesleges, hiszen vele van itt Zoé, nem pedig az állítólagos barátjával. Ha ő itt akarna lenni, akkor most az ő kezében lenne a lányé, és vele haladna végig a tömegen. A navinés így is, úgy is megkapná a pillantásokat, hiszen mindkét esetben tanár a párja, ha csak erre az estére is. Távol tartja magát a gondolataitól, legalább ma este szeretné valamilyen mértékben tiszteletben tartani őket, főleg ezzel a kényes témával kapcsolatban, amellyel már megvolt az aktuális összetűzésük. Az átlagos gúnyolódásnál nem indult az egész semmi többnek, mégis odáig jutottak, hogy Zoé napokig nem volt hajlandó egy átlagos diáknál többet beszélni vele. Persze, akkor a téma nem csak ezt a témát ölelte körül...
- Van még, ami meglep velem kapcsolatban? - vonja fel kérdőn a szemöldökét, és meg sem fordul a fejében, hogy esetlen távolabb engedje magától. Szorosan tartja, és vezeti a zene ritmusára az átlagosnál átlagosabb diákpárok között. Tanárok közül nem sokat lát, feltételezi, hogy aki csak tehette kihagyta ezt az egész felfordulást. Mennyire igazuk volt! Ha nem lenne házvezetőhelyettes, rajta sem követelhette volna Wickler, hogy itt legyen, és tegye úgy, mint aki élvezi az egészet. Holott egy része nagyon is élvezte, főként a testének nyomódó test érzését.
Ahogy a pillantásuk találkozik, és megkapja a választ is a kérdésére, homlokát ráncolva gondolkozik el rajta, úgy téve, mint aki semmit sem vett észre az egészből soha. Körbenéz a termen, de egy pillanatra sem áll meg, majd mikor pillantása visszatér Zoééhoz, ismételten ugyanúgy néz rá, mint az előbb. Finoman húzza ismét közelebb magához, ajka súrolja a fülét, miközben szinte suttogva, mégis jól hallhatóan válaszol.
- Mert talán fel is akarlak falni. Minden értelemben. - Kiélvezi a pillanatot, csak utána húzódik el kissé, hogy megint a szemébe nézhessen, és láthassa a reakcióját. - És szeretlek zavarba hozni - teszi még hozzá egy vigyorral.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Problémák? Nem tudom, hogy miről beszélsz - tetteti a hülyét, holott mindketten pontosan tisztában vannak vele, hogy miről is van szó. A múltkori könyvtári incidenst is lehet egy kisebb-nagyobb "problémának" nevezni, főként a következményeit tekintve. Akkor átléptek egy határt mindketten, valamint az sem segített, hogy Zoéra hirtelen rájött az öngyilkos hajlam, ő pedig közel sem volt olyan hangulatban, hogy ezt bármilyen mértékben is tolerálni tudja. Rápillantva látja az arcán az apró hangulatváltozást, így inkább hanyagolja ezt a témát, és a táncra koncentrál, amit igazság szerint mindenféle gondolkodás nélkül is végig tudna csinálni, annyira belenevelték sok-sok évvel ezelőtt.
- Például? - szemöldökét felvonva, kérdőn néz rá. Zoé sokszor olyan mértékben ki tudja találni a gondolatait, hogy el kell rajta gondolkoznia, ki kettőjük közül a gondolatolvasó, és amikor szóba kerül egy-egy képessége, vagy a múltjának egy kétes darabkája, olyan természetességgel fogadja el, mintha semmi különös nem lenne benne. Ezt mindig is csodálta, és még jobban idegesítette, mert nem tudta megérteni, hogy miért. Azon a bizonyos éjszakán is miután rájött, hogy miről van szó, készséggel áldozta fel magát, és - bár akkor nem volt szükséghelyzet - a könyvtárban is megtette ugyanezt. Nem értette, és ez jobban irritálta, minthogy beismerje a lány előtt.
- Jelenleg a kifejezésnek nem erre az értelmére gondoltam. - Persze, nem volt elhanyagolható, hogy amikor a közelében tartózkodik, mindig a potenciális vacsorajelöltek listájának elején van, de ezen az estén nem így gondolt rá. A hölgyek és a vulgárisság pedig teljesen hidegen hagyja, tud ő úriember lenni, hogyha éppen megkívánja a helyzet, mint például ezen az estén is a nagyközönség előtt. Persze, minden teljesen más, hogyha biztos benne, hogy senki más nem hallja a beszélgetésüket. Márpedig mindenki hallótávolságon kívül esett tőlük, főként, hogy alig hallhatóan beszéltek.
- Oh, te is tudod, hogy nem ezzel szerzed a legnagyobb örömet. - Szemtelenül vigyorog le rá, a szavai mögött mélyebb tartalom rejlik, és szinte már várja, hogy mikor pirul bele ebbe a beszélgetésbe Zoé. Persze, a szurkálódás már a mindennapjaikhoz tartozott, de az egész "kapcsolatukban" volt valami sokkal élvezetesebb. És mindketten jól tudták, hogy mi.
- Úgy gondolod? Fogadjunk, hogy tudok olyan helyzetet, amikor még sokkal jobban áll. - Visszahúzza magához, szorosabban, mint előtte, hogy minden apró rezdülését érezze, természetesen a szívdobogását is, ami azért egy nőben nélkülözhetetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elégedetten bólint a válaszra, egyébként sem akarta továbbfirtatni a témát, elég volt belőle erre az estére. Amúgy is úgy néz ki, hogy egyikük sincs éppen abban a kimondottan bálozós hangulatban, nem kell még jobban rontaniuk a túlélési esélyeiket az este végéig. Szíve szerint már most hátat fordítana az egész felfordulásnak, és van egy olyan sejtése, hogy Zoé sem bánná, ha magával vinné innen, mondjuk az alagsorban. Nem mintha lenne beleszólása, ha egyszer el akarná innen vinni, de legalább látszólag legyen meg a választási lehetősége. Az sosem árthat.
- Én mindig nyíltan flörtölök veled. - Tény, hogy most valamilyen részben felelősnek érzi magát amiatt, hogy Zoé éppen vele tölti itt az idejét, nem pedig a barátjával. Ha ő nem foglalná le annyira, bizonyára több idejük lenne egymásra, és azzal jöhetne ide, akivel eredetileg is szeretett volna. Bár nem teszi szóvá, de látta rajta, hogy vágyott rá, hogy a barátja tiszteletét tegye ezen a bálon, talán magának sem vallotta be, mennyire. Ő is csupán a felé ordító gondolatfoszlányokból rakta össze a képet. Hiába Zoé volt az, aki elrángatta őt ide, kicsit sem boldogította a tény, hogy a lánynak legalább egy része nem vele szeretne most itt lenni. Nem akart ismét belemerülni abba a beszélgetésbe, inkább arra koncentrált, hogy mindennek ellenére igenis ő állt most vele szemben.
- Hm, nem talált. Azok csupán a tanársegédi feladataid... - Ő pedig nem azt akarta dicsérni, mennyire lelkiismeretesen végezte Zoé a munkáját, még, ha így is volt. Több volt közöttük, mint átlagos tanár-diák viszony, és nem tudta volna megmondani, hogy ez éppen jót tesz bármelyiküknek is, vagy nem. A következő válaszra hirtelen elhúzódik tőle, hogy ismét a szemébe tudjon nézni.
- Szóval tényleg ennyi vagyok? A vámpírológia tanárod? - Hangja kemény, szemöldökét felvonja, arca már-már egy hitetlenkedő grimaszba torzul. A reakciója meglepően heves, és bár igyekszik megmaradni a merev nyugalomban, amit Zoé közelében legtöbbször magára ölt, a megnevezés kissé kicsapja a biztosítékot nála.
- Nagyon is jól sejted. - Lassan, megfontoltan válaszol, pillantását mélyen a lányéba fúrva, miközben szemei előtt képek peregnek le... Bár Zoé nem tud olvasni a gondolataiban, majdnem teljesen biztos benne, hogy nagyon is tudja, mi jár a fejében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Régen nem tette már ki a lábát a kastélyból csupán a szórakozás kedvéért. Éppen elég régen ahhoz, hogy így az őszi időjárás megérkeztével rávegye magát, hogy fogja Zoét és a "változatosság gyönyörködtet"-elvet felhasználva rávegye egy falusi kirándulásra. Persze, az ex-navinés nála határozottabban többször mozdult ki az iskola falai közül, már csak a bolt miatt is, de neki ez a cselekedet valahogy a nyári hónapokban kimaradt. Nem szerette azt a néhány hónapot, az ő ízlésének túlontúl meleg volt kint, és ez arra ösztönözte a diákokat, meg a falulakókat, hogy tömeges tobzódásba kezdjenek. Ő pedig a tömeget sosem kedvelte, legtöbbször igyekezte elkerülni. Így maradt a B-terv, és egyedül akkor hagyta el az alagsori lakrészét, mikor a szükségletei erre késztették - ezt is igyekezett többnyire titokban tartani, hogy ne kelljen magát szembetalálnia egy bizonyos mélybarna szempár ítélő pillantásával.
Mert mostanában akármennyire is hajlandó volt a határaikat feszegetni, tudta, hogy nem vihetik túlzásba. Akarta, hazudna, ha ezt tagadná... Hiszen ki ne akarta volna a friss, életerőadó vért, ami ráadásul közvetlenül az egyetlen embertől jön, akit huzamosabb időn keresztül is képes megtűrni a közelében? Ezerszer jobb, kényelmesebb, egyszerűbb és magától értetődőbb volt Zoé véréből inni, mint eljárni a kastélyból a sötét éjszakák leple alatt, és vadászni, holmi random idegen véréből élni. De volt egy határ, amit egyszerűen nem léphetett túl anélkül, hogy tartósabban bántaná Zoét, és azt a határvonalat ő szentként tisztelte. Még akkor is, ha a legidősebb Czettner rengetegszer hadakozott ellene.
Ki kellett szakadniuk onnan, az egész patthelyzetből, amibe már éppen elég régen belekerültek. Mindkettőjüknek szüksége volt egy kis környezetváltozásra, erre a célra pedig éppen eléggé tökéletesen megfelelt a falu. Egy egyszerű sötét farmert, és világosszürke inget visel, semmi különlegeset, éppen eleget ahhoz, hogy beolvadjon a tömegbe - már amennyire ez itt lehetséges. Az úriember még mindig él benne, úgyhogy miután az ajtót kinyitva előreengedi Zoét, a székét is kihúzza, ahogy a helyiség egyik hátsó asztalához sétálnak, és csak utána foglal ő is helyet.
- Mit iszol? - kérdezi egy apró félmosollyal a vele szembenülőtől, ahogy a pincér feléjük közelít. Nem volt kifejezetten az az étterembe járós ember - azaz félvámpír -, de azért sejtette, hogyha vért rendelne, nem olyan lelkesen szolgálnák ki, így saját magának csupán egy scotch-ot kér, és Zoé választására várva visszafordítja rá a tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Bár magának sem szívesen vallaná be, egészen jól esett, hogy végre nem az iskola megszokott, monoton kőfalai között múlatták az időt. Persze, annak is megvolt a maga oka, hiszen még mindig Zoé tanárának számított, és ezt néhányan még mindig nem nézték jó szemmel - főleg a mások életébe belemászó, az igazságot elferdítő szipirtyók. Így igyekeztek a kapcsolatukat zárt ajtók mögött tartani, nem okozni nagy feltűnést, és csak olyankor mozdulni ki, mikor biztosak voltak benne, hogy senki szemét nem szúrják. Nem, nem tartották titokban, nem titkoltak semmit. Erre mutat az is, hogy nem is annyira régen meglátogatták együtt Zoé családját. Egyszerűen csak nem dörgölték mások arcába a tényt, hogy együtt vannak - bár ez akkor is így történt volna, ha nem egy tanár-diák kapcsolatról van szó, hiszen egyikük sem volt az a felvágós típus. Néha azonban nekik is kellett a változatosság, és éppen ezért mozdultak végre ki a hűvös alagsorból.
Bólint a pincér felé, ahogy Zoé is leadja a rendelést, és az asztalon lévő étlap felé nyúl, hogy a lány felé tolja. Ő maga nem tervezett itt semmit sem fogyasztani. Nem azért, mert nem lenne rá képes - félvámpírként az emberi étel legalább olyan elemi összetevő volt a számára, mint a vér -, egyszerűen csak most másra vágyott. Olyan valamire, amihez ez nem a megfelelő helynek tűnt. Maradt tehát a whiskeynél, hiszen az alkohol köztudottan elnyomja a vámpíréhséget - legalábbis egy kis időre. Sokan ezt tévhitnek gondolták, ő azonban tapasztalatból tudott volna róla beszélni, hogy nagyon is így van.
- De a hatása jó. - Pillant Zoéra egy nyomatékosító pillantással. Tudja, hogy az alkoholtartalmú, erős ital nem tartozott a lány kedvencei közé, csupán egyetlen egyszer tudta ráerőszakolni, akkor is a szélsőséges helyzet miatt. Ő azonban szerette - vagyis fogalmazzunk úgy, hogy már régen megszokta az ízét. Olyan volt neki, mint az egyszerű halandóknak a víz, vagyis talán még fontosabb. Ha nem akarta, hogy a vérengző fenevad előtörjön belőle, ezzel visszatarthatta. Bár most még talán nem volt annyira durva a helyzet, hogy a visszatartó hatásra szüksége legyen.
- Igen, és? Végre nem köthetnek belénk - von vállat. Mindig úgy gondolta, hogy mikor végez az iskolával, Zoé itt marad a faluban, és dolgozni kezd a szakmájában, vagy esetleg együtt elköltöznek innen valahová, hiszen ő sem nagyon ragaszkodott a tanításhoz. A szomorú hangnem azonban arra készteti, hogy összeráncolja a homlokát és kérdőn pillantson a lányra, nem igazán értve, hogy mit akar mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Rám más hatással van, mint rád, te is tudod. - Mondhatná, hogy azért, mert félvámpír, azonban valószínűleg nem ez az egyetlen oka a dolognak. Alapból a férfiak hajlamosabbak szeretni a whiskeyt, míg a nők a gyengébb, nőiesebb italoknál maradnak, és lehet, hogy ez érezteti a hatását az itallal kapcsolatban most is. Ő már emberként is kedvelte, bár akkor még meglehetősen korlátozott mennyiségben lehetett kapni, nem úgy, mint most. Mára már sokkal egyszerűbbé vált a hozzájutás, főleg a kastélyban, ahol a manók kérés nélkül töltik meg újra és újra a szobájában található kristályüveget, ami kár tagadni, de egy hét alatt általában kiürül. Soha senki sem mondta neki, hogy fogja vissza az ivászatot, hiszen nem olyan rá a hatása, mint az emberekre. Ő nem igazán képes lerészegedni, a sárga földig inni magát, így nem is okoz problémát a fogyasztása. Nem úgy, mint a navinésnek, akinek egyetlen egy pohár is elég volt - ami akkor nagyon is jól jött.
- Akkor miről van szó? - kérdezi arcán még mindig a kérdő pillantással. Kezd belezavarodni a dologba, ötlete sincs, hogy hová fognak kilyukadni. Ez is egy azon pillanatok közül, amikor eldobná legszívesebben a modorát, és kikutatná Zoé gondolatai közül, hogy mi is jár a fejében. Sosem szerette a meglepetés erejét, jobban kedvelte, hogyha tisztában van mások következő lépésével. Ez pedig különösen igaz volt Zoéra, aki az egyetlen lélegző embernek számított, akit megtűrt a társaságában huzamosabb ideig - több éve, hogyha utánaszámolnak.
- Miért ne tudnám? Eddig sem voltál kifejezetten a tanársegédem. - Vagy talán csak a legelején az egésznek, amíg nem volt közöttük semmi. Vagy legalábbis semmi kimondott. Persze, Zoé utána is többet tanult a vámpírokról, mint a többi diák, de a közöttük lévő viszony nem korlátozódott a tanár-tanársegéd kapcsolatra. Sokkal több volt annál, és így maga a tanársegédi tisztség nagyon is a háttérbe szorult. Persze, így fennáll majd a probléma, hogy új tanársegéd után kell majd néznie, de ez csak a jövő zenéje.
- Miről van szó valójában? - Sürgeti, ez tény. Sosem szerette, ha megvárakoztatták, eltitkoltak előle valamit, főleg nem, hogyha egy ilyen komoly - vagy legalábbis komolynak tűnő - témáról volt szó.