Évnyitó - Egyelőre helyemet keresve...

 Eljött ez a nap is, az Évnyitó napja. Itteni második életem első estéje ez, és már nagyon vártam, hogy elérkezzen. Nem késtem, de korán sem jöttem, épp időben toppantam be a terembe. Szokásom a pontosság és ezt diákjaimtól is el fogom majd várni. Visszatértem hát régi munkahelyemre, ráadásul nem is akárhogyan tettem mindezt. Úgy sikerült kiviteleznem, mint egy dupla leszúrt Rittingert egy profi korcsolyázónak. Nem is oly soká hivatalossá válik, hogy egykori tantárgyam a Gemmológia professzornőjeként fogok megint dolgozni ebben a csodás intézményben, s ez nagy megelégedéssel tölt el. Amikor elolvastam az értesítő baglyot az állás elnyeréséről úgy ujjongtam, sikongattam és ugráltam akkori szállásomon, akár egy gyermek, aki megkapta élete első macskáját. Boldog voltam, igazán boldog.
 Enyhe szorító érzéssel szívem tájékán indulok el az ünnepség helyszínére, s lépteim zaját hidegen vetik vissza a hatalmas falak. Félve vágyom a viszontlátást és csak remélni tudom, hogy az emlékezetemben élő Bagolykő most is olyan remek hely mint sok évvel ezelőtt volt. Küllemében nem történtek drasztikus módosítások, s ezt örömmel konstatálom.
 Belépve a Nagyterembe pillantásom azonnal a tanári asztal területe felé vetül, és megrohannak az emlékek. Egy morózus kolléga, akivel fura barátság fűzött össze, a kopogószellem és két kedves kollégám, akik lányukká fogadtak. Szemem könny csípi, de sóhajtok egyet és elmosolyodom. A múlt, bár szép volt elmúlt, most a jelen van terítéken, ami szintúgy szép lehet és csak rajtam múlik, az lesz-e vagy sem. ~...Mindent meg fogok tenni, hogy jó legyen...~ Biztatom magam, s eközben kissé keresem a helyem, téblábolok egy darabig akár az elsős diákok, akik frissen csöppentek ide és nem tudják mitévők legyenek a sokaságban. Kamaszos élmény mondhatom, pedig már nem vagyok kamasz, ami ruházatomon és hajam ősz szálain is meglátszik. Nem fiatal, kezdő tanár vagyok immár, hanem egy elegáns nő kisestélyiben, aki dísztalárját csak karjára hajtva tartja. Hajam kiengedve omlik le egészen derekam ívéig, fülemben két mindig benne lévő pár fülbevalóm mellett a harmadik egy-egy szárnyat tartó szkarabeuszt formál. Remélem szerencsét hoz ez az egyiptomi motívum.
 Végre kezdem megtalálni önmagam, s ahogy pillanatnyi zavarom elmúlik megszeppent mazsolából átavanzsálok rutinos professzorrá. Könnyed apró léptekkel igyekszem felmérni mennyit változott az iskola ezen terme mióta nem láttam. A diáksereg ugyanolyan vegyes, színes és zsibongó, mint hajdanán, ami megnyugtató tény. A díszítés sárga-fekete mivoltából rögtön tudom melyik ház lett a múlt év bajnoka. Érdekes lesz fekete tányérról enni az ételeket. Ahogy sorjázok az emberek közt, ismerős arcok után kutatva, elhaladok minden ház asztala előtt. Néhány diák pislog fel csak rám, s idegenként néznek pár pillanatig, tekintetükkel gyorsan elhaladnak rajtam, bizonyára azt várják, hogy bemutassanak bennünket újakat. Én magam is kíváncsian várom kikkel osztom majd meg a tanítás sűrű szövésű anyagát, kikkel öltök együtt és hímzem tele diák elmék tucatját, hogy az év végére a tudás míves motívummá álljon össze bennük.
 Végül odalépek a tanári asztalhoz és leülök az utolsó üresen álló székek egyikére, büszkén és nyugalmat sugárzó testtartást felvéve fürkészem a mellettem lévőket és felfedezek pár ismerőt. Bevallom mindig visszavágytam ide, de sosem hittem, hogy valóban itt leszek egyszer. Némán nézelődöm tovább, társaság híján, biztosan nem ismertek fel, figyelem az Igazgató szavait és várom miként alakul az este további része.

Alexa és Felagund Vagy bármelyik Kolléga, aki erre téved

  Jókora dobozzal jobb hónom alatt igyekszem a Tanári felé, hogy elfoglaljam ottani asztalomat. A ládában, amin elég nehéz fogást találni egyebek mellet egy szürke achát óra van, melyen a számok markazitból vannak kirakva, ezen kívül számos tekercs pergamen, és egy az órával megegyező színű achátból készült pennatartó kapott helyet, amin a markazit berakás egy baglyot formál. Csomagom súlyos, de még elviselhető, azonban érzem kezd kicsúszni karomból, ezért sietősre fogom lépteimet a folyosón.
  Benyitok a Tanáriba majd félkézzel belököm az igen szoros ajtót, már épp belépek, amikor cipőm sarka beakad a küszöbbe és megtántorodom, mindennek  eredményeként a doboz hangos csattanással kizuhan hónom alól és a padlón landol kiadva magából mindet amit belehalmoztam.

- Dios Mio!...Ilyen nincs!...

  Nézek bosszúsan az égre, s mint imára járuló, istene megtestesítője előtt térdre vetem magam  dobozommal szemben, miközben dühösen kotorászok az elszóródott tárgyaimért, amikből szerencsére semmi sem szenvedett komolyabb sérülést. Az órám és a pennatartóm sem tört ripityára, ennek nagyon örülök, annak pedig pláne, hogy a tintás üvegek is épségben megúszták. Kivételesen nadrágban vagyok, világoskék farmerben, melyet vádliközépig barna fűzős magassarkú csizmám takar. Felsőként fekete fűzőt és egy szintén fekete, hozzá illő zakót viselek. Azért nem vettem fel talárt mert tudtam, hogy ha arra véletlenül rálépek lefelé jövet a Keleti szárny Második emeletén lévő lakrészemből, akkor bizony száz százalék, hogy akkora hasast dobok, hogy csak na.

- Rögtön az első napomat a gyengélkedőn kezdeni...

  Motyogom még mindig bosszankodva. Igen, elég sűrűn beszélek magamban ha egyedül vagyok. Rossz szokás és nem ez az egyetlen. Csoki imádat, tea mánia, medál babrálás, babonák. Még így felsorolva is borzasztó, hát még ha valakinek hozzá kell szoknia. A családom persze tolerálja ezeket, főleg mivel alig látnak mostanában. Mióta évekkel ezelőtt elhagytam a Bagolykövet valahogy sehol sem találtam a helyemet. Ehhez persze más események is hozzájárultak, de az egy másik hosszú fejezete életem történetének.  

Alexa

Úgy elgondolkodtam lehullott dolgaim felszedegetése közben, hogy már csak akkor veszem észre, hogy segítőm akadt amikor az illető megszólal. Szavai bár nem épp optimisták mégis mosolyt csalnak arcomra és arra késztetnek, hogy feleljek rájuk, így egy pillanatnyi szünetet tartva sarkamra ülök, felső testemmel a hang forrása vagyis egy fiatal hölgy felé fordulok és ajkam szólásra nyitom.

- Nem egészen az első és talán már volt rosszabb is, de tudja, ahogy mondani szokás "Örökké nem eshet"

Idézek egyik kedvenc mugli filmemből, s közben jobban megnézem magamnak a hölgyet. Korombelinek saccolom, talán pár évvel fiatalabb lehet nálam, feketét visel, amivel nem is volna baj, de tekintetéből szinte árad a fájdalom, ami már kicsit jobban aggasztja gyógyítói vehemenciával megáldott, vagy épp megvert lelkemet, de igyekszem elhessegetni ezzel kapcsolatos, hirtelen támadt komor gondolataimat.
 Ő közben tovább segít bepakolni dobozomba, annak szétszóródott darabjait és persze a sok kő és ásvány rávezeti kilétem egyik rejtélyére. Nem szeretek udvariatlan lenni, ezért okfejtése után egy mosoly kíséretében kezem nyújtom, s bemutatkozom.

- Igen, a régi új gemmológia professzornő volnék, Artemisia Rubya. Örvendek a szerencsének és köszönöm, hogy segít a romeltakarításban.

 Intek dobozom felé, ami meg is telt időközben holmijaimmal. Mindketten felkelünk és ő egy olyan asztalhoz lép, amin pár tárgy van, elkezdi lepakolni őket az üres dobozba amit hozott. Sejtésem szerint itt valami szörnyű dolog történhetett, de tapintatlan sem szeretek leni, ezért nem kérdezek rá a fura, szinte már rítusszerű pakolás miértjére. Ekkor ő szólal meg ismét. Néhány igen fontos információ morzsával lát el egykori elődöm helyét illetően és megtudom azt is, hogy az én kedves egykori fogadott apám Fela papa hol foglal most helyet.
 Eszembe jutnak azok az idők, amikor még én magam segítettem mindkettőjüknek tanácsaimmal abban, hogy hogyan mutassák ki egymás iránt érzett szerelmüket. Emlékek rohannak meg, boldog mosoly suhan át ajkaimon. Nagyon megörülök, mert épp a mellette lévő asztalt szúrtam ki én is magamnak, amit az imént kedves kolleginám ajánlott. Jó érzésemnek hangot is adok, és az sem kerüli el a figyelmemet, hogy a hölgy zsémbes konzervdobozként titulálta a Papust. Nos igen, az, de valamiért velem kivételt tett ez ügyben, s remélem ha újra találkozunk megismer majd és ugyanonnan folytathatjuk jó kapcsolatunkat, ahol távozásomkor megszakadt annak szála.

- Oh, valóban? Nos oda van kirajzolva a helyem. Nagyon szeretem a háklis kollégákat és Felagund urat különösen. Tudja, amikor régen itt tanítottam összebarátkoztam vele. Olyan volt nekem mintha, az apám lett volna. Biztosan ismeri azt az érzést, amikor fiatalon, szinte diákként bekerül valahová, ahol a rutin és az évek száma száz fölött van és baromira el van veszve. Na ilyen voltam én. Igazi mazsola és a Professzor volt az többek közt, aki segített és tanácsokat adott.

Mondom, s kivételesen nem javítom ki azt a picit csúnyább szót és nem is pironkodom miatta. Közben elfoglalom a szóban forgó asztalt és sorra kezdem kipakolni rá apróságaimat. A legbecsesebb darab részeit, összesen hármat viszont, épp a kezdéskor besikerült baki miatt inkább zakóm zsebébe tettem mielőtt lejöttem, így onnan is halászom elő, majd leteszem órám mellett, s úgy rendezem el, hogy pillantásom épp rá essen ha leülök az asztalhoz. Nem ez nem egy családi fotó, olyat csak a hálószobámban tartok. Ez kérem alássan egy megbűvölt mugli zenelejátszó és annak két vezeték nélküli fülhallgatója, ami hála a varászlatnak, melyet a szaküzletben kértem rá, ki is hangosítható. Persze ez utóbbit csak akkor teszem, ha magam leszek idebenn.  

Évnyitó - Damjanovits Ármin

 Mialatt én a mellettem ülőket és az igazgatót figyeltem mellém telepedett egy úriember. Fiatal és helyes, már ami arcberendezését illeti. Azt, hogy hangja és egyéb részei milyenek csak akkor tudom megállapítani amikor az Igazgató szólítja, s ő felemelkedik, odalép az idős mágus mellé, majd kihirdeti az ez évre érvényes kviddicsmeccsekkel kapcsolatos információkat.
 Nem tudok rá annyira figyelni, sosem kultiváltam ezt a sportágat, inkább az olyan erőpróbák vonzottak amik magányosan is űzhetők és a koncentrációra és a pontosságra építenek, mint például a mágus és mugli íjászat. Ettől függetlenül értem mi a lényege asztaltársam mondandójának. Amikor befejezi beszédét visszatér a tanári asztalhoz és ismét elfoglalja helyét mellettem. Odafordulok hozzá, elmosolyodom majd nagyon halkan, szinte suttogva szólalok meg.

- Ön lett a rossz hír hozója...Bár ki tudja, ebből a visszarendeződésből a végén még jó is kisülhet. Amúgy Artemisia Rubya vagyok, régi-új gemmológia professzornő.

 Szavaim egy mosollyal zárom. Remélem a fiatalember veszi a lapot és poénnak, nem pedig sértésnek tekinti az első mondatban tőlem kapott titulusát. Furcsa úgy ülni itt, hogy kimaradt nagyjából öt év az életemből, már ami a Bagolykőbeli dolgokat illeti. Ez egy kicsit frusztrál, de úgy gondolom bele fogok rázódni hamar, mert elég vehemens és gyors vagyok ebből a szempontból.
 Könnyen alkalmazkodom az új és változó körülményekhez attól függetlenül, hogy magát a változást nem szeretem. Elég rituális és bizonyos dolgokkal kapcsolatban már-már konzervatív nőszemély vagyok, aki háklis saját környezetének harmóniájára, annak ellenére, hogy viselkedésem és habitusom ennek pont az ellentétéről ad tanúbizonyságot. Két pólusú a jellemem, amit remélem diákjaim nem vesznek olyan rossz néven, ha rájönne ebből nekik semmi hátrányuk nem fog származni. Velük egyformán bánok és bármiben számíthatnak rám. Bízom benne, hogy lesznek olyan tanítványaim és talán kollégáim is, akik meglátják bennem a néha kicsit KőSzívű, de szerethető és tisztelhető VadMacskát.    

Alexa, Vécsey úr, Bianca

 Miután a kollegina bemutatkozik és elmondja, hogy tanítottam gondolatban gyorsan megpróbálom magam elé képzelni akkori tanítványaim arcát, és láss csodát beugrik. Ezt egy mosollyal konstatálom és vele is tudatom.

- Igen, emlékszem már, de az Évnyitón nagyon el volt foglalva én pedig nem akartam tolakodó lenni, hogy lerohanjam, a "Helló mi ismerjük ám egymást" sablonszöveggel, főleg mert akkor még nem is jutott eszembe, hogy tanítottam önt annak idején. Azt hatásosabb bemutatkozásnak érzem, hogy együtt szedjünk tintatartót.

 Ha emlékszik rám, akkor ezt a poénnak szánt mondatot annak fogja venni ami. Emiatt nem fáj a fejem, hiszen a kollégákkal meg fogom engedni a fesztelenebb viszonyt is magamnak, persze a diákok már más kalapban foglalnak helyet. Velük megtartom a három lépés távolságot, ez nálam alaptartozék.
 Ahogy mindketten nagyban pakolászunk, jómagam annál az asztalnál, ami "Felagund mellett van" egy férfi lép hozzám, kezét nyújtja, majd kellemes hangján bemutatkozik. Már a hangját is jól esik hallanom, ráadásul a látványa is megnyerő.

- Örvendek, Artemisia Rubya, gemmológia professzornő. EVT, vagyis Elfeledett Varázslatok Tana? Nagyon ötletes ez a betűmozaikos megoldás, sajnos az én tárgyam nevéből nem lehet effélét kreálni.

 Mondom a férfinak miközben hideg kezemmel megfogom az övét. Nem, nem vagyok vámpír, csak déli típusú nő aki ha fen van északon akkor kihűl. Ez az oka annak is, hogy szeptember végétől április végéig kesztyűt hordok.
 Megdicsérem kollégám ötletességét, s a tiszteletkört is letudjuk egy füst alatt, ő elindul asztalához, és kisvártatva mi is folytatjuk Alexandrával a pakolászást. Már épp a fiókba rakodok el egy halom apró dobozkában pihenő kőmintát, amikor kolléganőm megszólal és tegeződést ajánl fel. Pár pillanatig gondolkodom mielőtt válaszolnék.

- Nos rendben, nem vagyok ugyan hozzászokva, de ez egy új élet, legyenek hát új szokások is benne.

 Kedvesen mosolygok mondandóm végén és tovább folytatom a rendezkedést. Ahhoz, hogy ugyanebbe, tehát a tegeződésbe belemenjek egy férfi esetében több időt szoktam hagyni az ismerkedésre, de látom Vécsei úr olyan hévvel kutakszik asztalán, hogy valószínűleg kimaradt ebből a nüansznyi beszélgetésből.
 Megint eltelik pár perc némán pakolászva hármónk fölött, s én ár majdnem kész vagyok mindennel, amikor egy leányzó libben elém. Szőke, szép és vélatikus a külleme. Bemutatkozik. Rellonos. Másodéves és Lotti a sejtésem szerinti beceneve.

- Üdvözlöm. Artemisia Rubya gemmológia professzornő.

 Röviden bemutatkozom neki is, majd nem várt fordulatként a leányzó Alexandra nyakába ugrik puszit ad neki és beszélgetni kezd vele, bensőséges hangnemben. Vagy testvérek, vagy ami picit talán fura, de lehetőség gyanánt még felmerül bennem, hogy anya-lánya párost alkotnak. Inkább az utóbbira tippelek, de nem kezdem el bámulni őket, majd kiderül minden a maga idejében.
 Részemről befejezettnek tekintem asztalomat és most karomat mellkasom előtt összefonva nézem egy kicsit, hogy minden úgy van e rajta, ahogy lenni szokott máshol. Némi kényszeresség van bennem, szeretem a megszokott helyükön tudni még legapróbb ingóságaimat is.

Bemutatás, az évnyitó vége, majd távozásom

 Pár szót beszélgetünk Damjanovits úrral csendesen, szinte kamaszosan suttogva mígnem az igazgató kiejti az "új tanárok bemutatása" szókapcsolatot. Névsor és nem szerint oszt el bennünket, így engem másodikként említ meg. Nevem elhangzásakor a diákokra mosolygok, majd finoman meghajtom fejem feléjük és kollégáim felé is.
 Ezt jöveti még számos idegen név és arc felsorolása a hozzájuk tartozó tantárgyak megnevezésével együtt. Figyelek és igyekszem megjegyezni minden arcot, nevet és az adott kolléga által tanított tárgyat is. Ezt követően előkerülnek az ételek.
 Nekem egy finom meleg tárkonnyal fűszerezett raguleves a jussom, majd egy általam eddig Mátrai Borzaska néven ismert finom, répaszálas bundában sült töltött húsféleség, köretként párolt zöldséget kaptam hozzá legnagyobb örömömre. A desszertem pedig mi más is lehetne, mint egy masszív csokoládétorta, amit a nagyszüleim mindig úgy emlegettek, hogy Stefánia szelet. Minden része csokoládés a tetején keserű kakaópor a szórás.
 Bőségesen bevacsoráztam és az évnyitó is vége felé jár, néhány kolléga egymással beszélget, a diákok lassan szállingóznak kifelé a nagyteremből mint az őszi levelek, titokban csendesen. Úgy döntök ma nem kezdek bele semmiféle ismerkedésbe senkivel, lesz remélhetőleg jó pár évem rá. Ezért apró, de határozott lépteimet lakrészem felé veszem, hiszen ott is sok még a teendőm mire teljesen berendezkedem.
 Útközben páran, azok közül akik figyeltek köszönnek nekem, de nagy részük még mindig a lakoma hatása alatt áll és kábultan kóricálnak körleteik környékén. Csak mosolygok egyet rajtuk, és amikor elérem a bejáratot megérintem őrző ónixangyalomat, s közben kimondom a varázsszót mellyel azonosít, majd belépek és a holnap csodájának reményében zárom be magam mögött a nehéz ébenfa ajtót.

Merkovszky Ádám

 Eltelt az első roppant hosszú és eseménydús hetem az Iskolában. Egyik nap még szimpla tanár voltam, másnap már a Levita Házvezető helyetteseként ébredtem fel. Ez kicsit összekuszáló élmény, hogy őszinte legyek. Főleg mert maga Doléance Arslí na Fírinne, a ház feje kért fel. Alig kaptam levegőt, amikor elolvastam a baglyot és természetesen szinte azonnal visszaküldtem neki az igenlő választ, azzal a tollas jószággal, aki az ő levelét hozta el nekem.
 Most, hogy már nincs órám és más egyéb dolgom sem, úgy határoztam lejövök sétálni egy kicsit a Faluba de, hogy ne kelljen egyetlen diáknak sem visszaköszöngetnem, vagy leállnom velük csevegni először, amióta megérkeztem a Bagolykőbe magamra öltöm állatalakomat. Nem azért mert bajom lenne velük, de most szükségem van némi magányra, hogy észhez térhessek és rendet tegyek a bennem uralkodó káoszban.
 Animágus vagyok, nem vertem ugyan nagy dobra, és kürtöltem még szét, de így van. Természetesen az Igazgató úr tud róla, beleírtam életrajzomba is, amivel megpályáztam a Gemmológusi posztot. Nem titkolom, ám most jól jön, hogy egykor kitanultam minden fortélyát, s ezen a szép őszi délutánon, amikor fekete bundámon megcsillan a fény és bajszomon érzem a szellő mozgását örülök csak neki igazán.
 Egy dolog azonban árulkodik valódi kilétemről, s ez nem más mint a szemem, melynek színe és formája emberi marad azután is, hogy megtörténik átalakulásom. Minden egyéb külső tulajdonságomban teljesen megegyezem egy egyszerű, hétköznapi, fekete házi macskával és ezt nagyon élvezem. Általa titokká leszek, függetlenné és szabaddá.
 Csak őgyelgek az utcákat róva. Nincs konkrét célom, megyek ahová a jó sorsom vezet. Végül megállok egy hangulatos Játszótér előtt, ami a Boglyas tér közelében van. Kisvártatva beslattyogok a kapuján és körbenézek egy kicsit. Négy aprócska tappancsom alatt érzem az avart, és a földből sugárzó hideget, s ahogy így járkálok meglátom a helyet ahová tudat alatt végig igyekeztem.
 Nyomban fel is szökkenek a hintára és csak ücsörgök rajta egy darabig. Elmémben zsong a sok új érzés és élmény. Ki kell szellőztetnem a fejem, lehunyom hát szemem és összegömbölyödöm. Hagyom, hogy a hinta libbenjen velem együtt. Már gyermekként is szerettem hintázni, kamaszként egészen száznyolcvan fokig hajtottam fel, boldoggá tett az érzés, hogy szelem a léget, megnyugtatott már akkor is, és remélem most is meg fog. Tériszonyos lévén seprűn repülni nem tudok, így csak ez marad.

Merkovszky Ádám

 Léptek zajára ébredek fel, tény, ami tény elszunyókáltam egy kicsit. Ez van, fáradt vagyok. Kimerített a sok izgalom, a számtalan történés, a megannyi új arc és a velük kapcsolatos érzések hada. Itt van mindjárt egy régi tanítványom, aki az eltelt évek alatt maga is tanárrá, sőt mi több a Rellon ház vezetőjévé is lett. Aztán a sorban őt követi András kollégám és a vele való közös munka reménye. Nem hagyhatom ki e díszes kompániából Felagund papust és a Levita házvezetőjét Doleánce-ot sem, hogy a diákokról meg már ne is beszéljek. Őszintén szólva kibuktam kissé, de élvezem munkám minden percét. Tudom, ha belejövök a rutinba sokkal kevesebb energiámat fogja majd elemészteni feladataim, kötelezettségeim összehangolása és teljesítése.
 A lépések, amikre pihenésemből az imént kelni voltam kénytelen füleim számára csörtetéssé erősödnek. Odapillantok hát vállam felett, igen így nevezem őket, habár most macska vagyok azért még emberként gondolok magamra, aki tudja melyik testrésze melyik, még állatalakjában is. Egy férfi jelenik meg látóteremben. Az idegen megkérdezi meglökjön-e, de választ arckifejezéséből ítélve nem vár tőlem. Kisvártatva ujjaival fejemhez ér és vakargatni kezdi. Jól esik, ez a szörnyű igazság, ilyenkor átélhetem mit érez egy valódi macska, és meg kell mondjam a fejsimogatás igazán jó dolog. Nyervogással és dorombolással, hálálom meg gesztusát és akkor is csak egy aprócska szuszogást hall tőlem, amikor óvatosan az ölébe vesz.
 Kellemes illata van, s ahogy jobban megnézem az arca markáns, szemei jó szándékot tükröznek. Korombelinek saccolom és elég magasnak is, bár ilyenkor az arányérzékem torzul egy kicsit. Keze bejárja bundámat, keresztül kasul simogatja hátamat, ami cseppet sem furcsa számomra. Az emberek általában így reagálnak rám. Kis termetű, bájos pofájú macska vagyok, és sokan még a szemeimet látva sem élnek azonnal a gyanúperrel, hogy esetleg nem állat vagyok, hanem emberi lény.
 Kíváncsian várom ennek a kedves ismeretlennek mikor esik le a tantusz és dob el jó messzire, hogy csak úgy nyekkenek, mert sajnos ez már egyszer megesett velem. Mit ne mondjak nem egy felemelő érzés, az már biztos. Persze aztán bocsánatot kért az illető, de állítása szerint még nem volt dolga olyan "cicával" aki aztán "néni" lett. Természetesen legidősebb öcsém gyermekének iskolatársa kapott fel, hogy elmondása szerint "jól megdögönyözzön" és persze ezt valahogy nagyon nem kultiváltam, így amikor ránéztem szúrósan és túlságosan emberien eljutott a tudatáig, hogy mi lehetek és elhajított én meg csak úgy szálltam elfelé mint a győzelmi zászló. Remélem ő egy humánusabb megoldást választ majd mindehhez feltéve, hogy rájön, bár azok után, hogy míg cirógatott végig őt néztem furcsállnám, ha nem merülne fel benne legalább egy cseppnyi kétely.

Merkovszky Ádám

 Rájött! Tudtam én rögtön, hogy nem várat magára soká részéről a nagy felismerés. Mondjuk, amikor alám nyúlt és az arcához emelt picit megijedtem, mert az a kölök is így kezdte, s csak aztán adott nekem szárnyakat. Szerencsére ez a férfi sokkal kedvesebb.
 Kissé sután bár de, köszön nekem. Elnézést kér tőlem és óvatosan letesz a földre, sőt még a bundámat, amit az imént összekuszált is kiigazgatja, majd bemutatkozik és kezét nyújtja. Úgy döntök nem állatként fogok kezet vele. A deanimálásom gyors, ám annál látványosabb. Fekete bundám hajammá, mancsaim karjaimmá és lábaimmá válnak, míg végül szememen kívül minden arcvonásom is visszaalakul. Öltözetem egy egyszerű fekete hosszú ujjú pulóverből, farmernadrágból és a fölé vett fekete, vádliközépig érő csizmából áll. Kabátot nem vettem, nem hittem ugyanis, hogy szükségem lesz rá, így most hirtelen átjár az őszi levegő hűvöse. Megfogom a férfi felém nyújtott kezét saját hűvös, apró kezeimmel és felfedem előtte kilétemet.

- Örvendek, Artemisia Rubya.

 Egyelőre nem mondom el neki, hogy a közeli Mágustanoda professzornője vagyok, hiszen jelen pillanatban ez a tény mellékes. Most, hogy immár nagyjából százhatvanöt centi magasból megnézem magamnak, egészen jól sikerült belőnöm mind magasságát mind lehetséges korát. Zöld szemei sajátjaimra emlékeztetnek, persze még abból a régi időből, amikor nem változtatott rajta a gyógykezelés mellékhatása. A közben beállt csöndet én töröm meg elsőként.

- Egyáltalán nem zavart, csak felébresztett. Remélem nem ez a passziója.

 Mondom halvány ám annál biztatóbb mosollyal enyhítve szavaim feddő mivoltát. Nem akarok bűntudatot kelteni a férfiban akinek olyan jól esett a simogatása macska alakomban. Csak azt szeretném, hogy tudja azért karikásak a szemeim és fénytelenek a szemeim mert most riadtam fel álmomból. Egy hirtelen jött széllökés miatt jócskán megborzongok és karjaimat mellkasom előtt összefonva állok előtte. Már bánom, hogy nem öltöztem fel rendesen, sebaj meg talán nem fogok fázni. Még csak az hiányozna, így is eléggé el vagyok havazva, már ami a munkát illeti.

Merkovszky Ádám

 Akaratlanul feldobott labdámat annak rendje, s módja szerint le is csapja. Nem egy sótlan fickó és ez tetszik nekem. Nem vagyok ugyan egy hamar megnyíló típus, de ha valaki vevő szarkasztikus humoromra azt nem hagyom figyelmen kívül és Merkovszy úr pont ilyennek tűnik. Nem tudom megállni, hogy ne reagáljak szavaira. Így ajkam egy picit komiszkodón elhúzom, majd szóra nyitom.

- Még szerencse, hogy nekem meg a kisállat lét a legkedveltebb foglalatosságom.

 Gondolom majd erre is kapok egy frappáns választ tőle és ennek már a puszta gondolatától felélénkülök. Déli vehemenciám mindig is jó táptalajt talált a hozzá hasonló emberekben. Az öcséimre, mind a háromra, emlékeztet egy kicsit.
 Nekik van ilyen stílusuk, főleg kamaszként voltak nagyon vagánykodók, pláne, amikor engem kellett piszkálniuk. Akkor minden adandó alkalmat megragadtak, hogy szemtelenkedjenek nővérükkel. De nagyon szeretem őket így a morgolódásom sosem tartott soká. Egy pillanatra látom magunkat, ahogy épp megkergetem őket mert elvették a kedvenc könyvem és hangosan olvastak fel belőle futás közben.
 A férfi mozdulata zökkent ki gondolataim színes szélesvásznú mozijából. Kabátját nyújtja felém udvariasan. Elveszem tőle, közben ujjaim hegye érinti a kezét. Magamra kanyarítom a fekete szövetet és azonnal megnő a komfortérzetem. Meglepődve hallgatom hozzá fűzött szavait.

- Hová is jönne pontosan érte? Hiszen még azt sem tudja idevalósi vagyok-e egyáltalán, ahogy én sem tudnám visszavinni, ugyanezen okból kifolyólag.

 Mosolygok rá és tekintetemmel igyekszem belelátni a fejébe, miközben pillantásomat mindvégig zöld íriszén tartom. Megnyerő a külleme, ez tény, a hangja bársonyos és kellemes, a stílusa magával ragadó. Persze ezek csupán az első benyomásaim róla. Az érintése pedig nagyon lágy és megnyugtató. Ezt sem fogom tudni kiverni a fejemből egy jó darabig, annyi bizonyos. Hacsak nem ismétli meg valamikor, elvégre azt mondta, hogy "A kisállatok simogatása az egyik gyengéje." Nos azt majd meglátjuk.

Merkovszky Ádám

 Na tessék, ugye megmondtam. Ahogy sejtettem folytatódik köztünk a tusa és jelen pillanatban ő áll nyerésre. Szavaira éles és pontos riposzttal kell visszavágnom különben lőttek a tartásomnak. Nem szabad elgyengülnöm szemeitől és hangjától. Nem, most nem. Még nem.

- Csak képzelni tudna? Pero, Señor! Hiszen az imént közelebb voltam önhöz mint azt mások csak remélhetik. Saját kezével tapasztalhatta, hogy macska vagyok és nem holmi cica.

 Hangomban játékosság csendül ahogy kiejtem a szavakat, s azok mint apró csillogó gyöngyök hullanak a férfi elé. Szóba hozza a kapcsolatait, amit nem tudok mire vélni, de ha ő mondja ám legyen én hiszek neki, de ezt csupán egy fejmozdulattal jelzem felé. A nevem különlegességét választja önigazoló alapként, van benne némi igaza ezt be kell látnom. Nem sok Artemisia Rubya szaladgál Bagolyfalván, és ha jól sejtem az országban sem. Tehát ott a pont, de rossz nyomon jár ha a Görögök hold és vadászat istennőjével Artemisszel azonosítja nevem forrását, bár némi köze valóban van hozzá mégsem ez az igazság. Így gyorsan tisztázom ezt a félreértést, mielőtt még túlzottan beleéli magát elképzelésébe.

- Nos a Szüleim nagyon sokáig gondolkodtak, hogy is hívjanak majd, míg végül két külön okfejtés alapján, de megegyező keresztnevet sikerült választaniuk nekem. Döntésük a Fehér Ürömre, vagyis az Artemisia Absinthiumra esett. Édesanyámat a növény gyógyereje, míg Édesapámat a vele készült ital, az Abszint inspirálta, ő ugyanis borász így ért valamicskét az alkoholtartalmú folyadékokhoz. Ami pedig a vadászatot illeti, nos három öcs mellett megtanultam vívni, kardal és bottal egyaránt, valamint az íjjal is jó bánok, illetve bántam kamasz koromban legalábbis. Szóval, valahol van ebben a "Nomen est Omen" dologban valami.

 Azzal folytatja Merkovszy úr, hogy a közelben lakik és kinézete jellegzetessége miatt hamar rátalálnék. Meglehet, bár nem hinném, hogy neki állnék végigkutatni a falut, inkább egy bagollyal postáznám vissza a kabátját. Többet ésszel mint ész nélkül alapon. Hiszen azok az áldott tollas jószágok név alapján bárkit megtalálnak. Persze az is egy megoldás volna ha elkísérne egy darabon és elváláskor visszaadnám neki a nevezett ruhadarabot. Remélem azonban erre még egy darabig nem kerül sor. Nem messze mögöttem egy pad áll, hirtelen ötlettől vezérelve felszökkenek rá és kényelembe helyezve lábaimat leülök a férfival szembe és várom, hogy miként folytatódik ez a különös találkozás.

Merkovszky Ádám

 Beszélgetőpartnerem szavai úgy pattognak elmémben akár a karikás ostor a csikós kezében. Tetszik, hogy nem retten meg rögtön szavaimtól csípősségétől. Persze mondatában felfedezem a belé rejtett bókot is, nem vagyok azért ennyire konzervdoboz, már ami a csábítás művészetét illeti. Az eddigi mindössze három kapcsolatom alapján is észreveszem, ha udvarolnak nekem, és azt hiszem egészen jól tudom kezelni az efféle helyzeteket, s talán most őt is.

- Hogy emlékei felfrissülhetnek-e az sok apróságon fog múlni, kezdve rögtön velem. Ne féljen ez az erős macska sem veti meg ha kedvesen bánnak vele. Szóval mondjuk úgy, hogy esélyesként indul a csatába.

 Tudom, hogy általában a férfiak szépnek látnak, de azt is, hogy néhányan tartanak is tőlem, és ha rájönnek, hogy ehhez a csinos küllemhez még ész és éles nyelv is társul...Nos az kérem már egészen más eset. A hozzám hasonló hölgyektől, ha nem is azonnal, de mint tapasztalatim és jelenlegi párkapcsolati státuszom mutatja egy idő után fejvesztve menekülnek el az urak egy kevésbé összetett nő irányába. Remélem ezzel jóemberrel másként lesz.
 Igaz, pár nappal ezelőtt úgy gondoltam túl zűrös az életem ahhoz, hogy belebonyolódjak egy viszonyba, ám az igaz szerelemért az sem lenne túl nagy ár, ha kicsit megzakkannék közben. Mivel azonban még ilyesmiről szó sincs, gyorsan el is temetem magamban a lelki szemeim elé beúszó gondolatfoszlányt, mert Merovszky úr az imént kiejtett egy számomra kedves szót is, amire reagálni szeretnék.

- Kviddics, oh azt nagyon szeretem. Az öcséim még játszottak is amikor iskolába jártunk. Rólam viszont sajnos az első repüléstan órán kiderült, hogy tériszonyos vagyok, szóval maradtam a földön. Néztem őket és természetesen szurkoltam nekik, amikor meccseket játszottak. Milyen poszton van? Alkatából ítélve vagy hajtó vagy fogó lehet. Eltaláltam?

 Nézek a férfira és fürkészem testét, vállai szélesek, de nem annyira mint azt egy terelőtől vagy őrzőtől elvárhatnánk. Nyúlánk, csontjai erősnek tűnnek, s ízületei sem mutatnak nagy mértékű elhasználódást, ami a terelőkre jellemző. Hiába, ez van. Szakmai ártalom nálam, hogy gyógyítói szemmel is végig tudok nézni valakin úgy, hogy közben nem jut el a tudatomig milyen kisportolt és megnyerő vagy épp hájtól dús és ízléstelen egy ember külleme.
 Nekem mindenki egyforma ebből a szempontból, gyógyító-gemmológusként, s tanárként sem engedhetem meg magamnak az előítéletességnek még a legcsekélyebb szikráját sem. Magánélet terén azonban már ennél sokkal válogatósabb lennék, ha az élet eddig nem pont mindig zsánerem szöges ellentéteit vezette volna mellém.
 Miközben így elemzem előbb őt majd saját magamat szóba hozza vezetéknevem jelentését. Nevetek egyet, szívből jövő kacagás ez nem udvariaskodó.
 
- Erre ráhibázott, az apámat Juan Alberto Rubyának hívják és amint említettem az előbb borász, semmi köze a kövekhez, maximum azokhoz amikkel a szőlők karóit kitámasztja. De kedves, hogy a Rubinhoz hasonlítja a vezetéknevünket. Az öné sem éppen szokványos, honnan származik?
 
 Az asztal kicsit kezd hűvös lenni így egy kecses mozdulattal leszállok róla. Nem, sajnos nem vagyok annyira légies, mint szeretném, de még így is elég nőiesen tudok mozogni, persze csak ha kedvem van hozzá. Járásom jellegzetes. Az öcséim szerint úgy megyek mint egy öntudatos kiskacsa, na ezért kaptak is tőlem egy-egy párnát az arcukba, amikor beszélgettünk otthon a kandallónknál, de az már elég régen volt.

Merkovszky Ádám

 Tusánkban újabb tiszta találatot szerez, de látom rajta lovagi kihívásnak veszi kettőnk csevejét és nem vérre menő párbajnak. Ennek nagyon örülök ám élek a gyanúperrel, hogy ez az édes évődés bármily kellemes nem tarthat soká. Minden esetre igyekszem kiélvezni minden percét, s tenni érte, hogy elhúzódjék édes kínja.

- Ne pajzsot szerezzen, az ellenem kevés. Páncélt vegyen fel inkább, az megfelelő lesz.

 Mosolyomban pajkosság bujkál, hangomban szintén ilyen érzés csendül. Nem, nem az a fajta ami a könnyű vérű, ledér nők jellemvonása. Sokkal inkább amolyan "legyünk jóban csipkelődve" típusú.
 Jó hírnek tartja, hogy kedvelem a kviddicset, ami számomra nem is kérdéses. Egy nagyon izgalmas sport amit bár játszani ugyebár nem, de nézni nagyon szeretek. Olyan kétértelmű megjegyzést tesz amire szemöldökömet összevonva pislogok rá, mert hirtelen nem tudok megszólalni, ám némaságom nem tart soká. Pillanatnyi pirulásom után zsigerből vágok vissza.

- Igen például egy jól irányzott ütéstől egészen a földig, vagy mondjuk néhány pohár abszinttól a Zöld Tündér karjaiig.

 Értem én, hát hogyne érteném mire is gondol. Azt azonban magamban tartom, hogy ezen a téren elég rég nem volt részem tapasztalatokban. A szerelem nálam először szellemi és főképp gondolati síkon szökken szárba, s csak azután engedem kedvesem közel magamhoz.
 Nem vagyok híve az ajtóstól a házba elven működő pusztán fizikai vonzalmon alapuló románcoknak, mert azok bármennyire is euforikus élményt nyújtanak nem hosszú életűek. Inkább éledjen fel lassan a kapcsolat tüze, s izzon soká a parázs, akár egy életen át.
 Nem hiába szeme jó, és következtetéseim is helyesek voltak, már ami posztját illeti. Fogó volt, most is az és talán lesz is. Biztosan szabadságát tölti így ezt a kérdést nem is feszegetem. Inkább más nézetből közelítem meg foglalkozását.

- Az arany cikeszt megszerezni biztosan fantasztikus érzés lehet, de ha csak belegondolok, hogy miket művelhet és milyen magasan, máris szédülni kezdek.

 Tényleg elfog az émelygés, és meg is billenek egy kicsit, hogy az esést elkerüljem kinyújtom kezemet, s nem mást mint a férfi karját sikerül elkapnom támaszomul. Elpirulok és miután visszaszerzem egyensúlyomat gyorsan el is engedem őt, nehogy még azt higgye kétballábas vagyok.
 Ezután nevének eredetét tárja elém és bevet egy az enyémhez hasonlóan gonoszkodó trükköt is. Csak mosolygok rajta, mert hallom hangjának színéből, hogy nem kioktatásnak, s főleg nem bántásnak szánja szavait. Vagyonos család, nemesi rang. A mai modern korban ezek a szavak már nem jelentenek olyan sokat, mint annak idején, ám számomra mindenképpen érdekesen csengenek, ahogy túljátszott sóhaja is.

- Oh, Uhram, semmi gond nincs a neveltetésével. Sőt nagyon lovagiasan járt el az imént. Nem húzta el a kezét és hagyta hogy, bájos orcámra huppanjak. Ezt meg kell majd hálálom önnek. Emlékeztessék, ha adódik reá megfelelő alkalom.

 Kezemet dámásan libbentem fel és hangommal is játszom egy kicsit, hogy utánozzam a filmekből ismert butácska úri lánykát. Remélem annak veszi ezeket a gesztusokat, s a hanglejtésemben lévő dallamosságot, aminek szánom. Tréfának. Nem akarom megsérteni, hiszen a vér nem választás kérdése az ember beleszületik családjába, ám sorsát maga irányítja, én legalábbis így gondolom.

Merkovszky Ádám

 Szőke herceg, fehér lovon? Most komolyan? Na ne már! Ugye csak viccel! Remélem. Ezt a szófordulatot egy kicsit sajnálkozó arckifejezéssel tudom csak díjazni, majd mivel kiköszörülni igyekszik a csorbát nem fűzök hozzá kommentárt.
 Merészsége jottányit sem csökken, folytatja a mámort keltő tevékenységekkel kapcsolatos okfejtését. Mit is mondhatnék, tudok néhány dolgot én is amitől seprű nélkül is az egekben járhat az ember. Soroljam el neki? Na jó pár dologba beavatom, de titkaim nem teszem elé ezüst tálcán, azért küzdenie kell még egy kicsit, persze csak ha szeretne, hisz nem erőszak a velem lét.

- Számomra a zene hallgatás okoz ahhoz hasonló élményt, mint amiket ön felsorolt. Amikor egy hosszú hét után gramofonomból emelt hangerőn szól egy jó szám, egy hegedűvel teli metál vagy lágy, érzéki dallamú muzsika. Olyankor ledőlök az ágyamra, lehunyom a szemem és gondolatban messze repülök bajárok távoli időket és tájakat...

 Elmerengek, néhány pillanatra csupán mégis ez éppen elég ahhoz, hogy kicsit továbbgondoljam mindazt amiről beszéltem. Még szerencse, hogy ezután szóba kerül a neveltetés, majd némi színjátékkal vezetem le a bennem felhalmozódott érzéseket. Vevő az efféle játékra, de én nem folytatom már a díváskodást. A művészeteknek ez a válfaja nem illik igazán hozzám bár néha, ha megfelelő ihlet és közönség adódik hozzá akkor menni szokott, de nem ebben vagyok a legjobb.
 Inkább a rajzolás az, amit szeretek és kiteljesít, abban szoktam ábrázolni mindazt, amit elírni vagy elmondani nem tudnék, mert nincsenek rá megfelelő szavak. A vágyaimat, az álmaimat vetem papírra, s teszem képekké őket. Kedvenc témám is van, s ahogy a velem szemben lévőre nézek be is villan egyik rajzom. Az ötlet hirtelen válik szavakká és kúszik ajkamra, rám jellemzően vad és ilyen rövid ismeretség után talán furcsa, én mégis megkérdezem a férfitól amire kíváncsi lettem vele kapcsolatban.

- Szeret táncolni? Bocsánat inkább úgy kérdezem, tud egyáltalán? Mert én nagyon szeretek, de nem igazán tudok, kivéve persze a Pasodoblét, de az nálunk családi hagyomány.  

 Nézek rá olyan szemekkel, melyek elárulhatják számára, ha jól figyel, hogy kérdésem mögött önző cél lebeg. Szeretnék elmenni valahová egy kicsit szórakozni, táncolni. Nem, nem diszkóba, szó sincs róla! Abból már régen kinőttem, sőt kamaszként is inkább koncertre jártam. De úgy tudom, hogy errefelé van néhány hely, ahol lehet igazi régimódi táncestre járni. Ehhez keresek partnert és szegény Merovszy úr most jól besétált kelepcémbe, már ha a puhatolózás ezen fajtája annak számít.

Merkovszky Ádám

 Témánál vagyunk, nagyon szíven üthette, hogy nem nyerte el tetszésemet szőke herceges megszólalása és, hogy ennek arcvonásaimmal jelét is adtam. Kapiskálja már úgy érzem, hogy eddig csak jellemem felszínét karcolgatta pengeváltásaink éle, mert átnyergel a jelen kor divatjára és a motorra.

- Látja ez mindjárt jobban hangzik. Ha egy jó kiállású gépparipán jön, maga mögé pattanok nyomban, s róhatjuk is a kihalt utakat.

 Arcára megdöbbenés ül amikor a metál szót kiejtem a számon, pedig nincsen abban semmi rossz, ha valaki ezt a fajta zenét is hallgatja. Nyitottnak mutatkozik azonban a dolog iránt, ettől függetlenül jobbnak látom felvilágosítani a szó számomra létező jelentéstartalmáról, mert az egy picit eltér a köztudatban élő képtől ezzel a műfajjal kapcsolatban.

- Metál alatt én a szimfonikus zenekarral kísért, érthető énekes részekkel rendelkező és mélyebb, sajátos mondanivalót tartalmazó dallamokat értem, mely olykor bár melankolikus mégis képes lelkem vadságát megzabolázni, ziláltságát pedig lecsillapítani. Nem tudom ismeri-e, de ilyen többek közt a muglik által közkedvelt holland együttes a "Within Temptation", vagy a finn "Nightwish" nevű zenekar.

 A tánccal kapcsolatos kérdésemre olyan választ kapok, ami felettébb biztató számomra. Előveszem mindeddig raktárban porosodó legigézőbb pillantásomat és már éppen rátérnék kérésemre, amikor meghallok egy nagyon ismerősen csengő gyermekhangot a közelben. Odakapom pillantásomat és meg is látom egyik diákomat Ivyt a bejárathoz tartani. A felismerés villámként fut át agyamon, s azt is pontosan tudom mit keres errefelé. Visszanézek a férfire és gyorsan elmondom neki mit szeretnék, szavaim inkább hangzanak hebehurgya meghívásnak, mint kérésnek, ám ez most nem érdekes számomra mert szorít az idő.

- Rendben. Ha van kedve tánctudását velem feleleveníteni, akkor holnapután, szombaton este legyen a Vasútállomáson pontban este hatkor. Ne kérdezzen semmit, mindent elmondok ott. Most viszont sajnos rohannom kell. Köszönöm a kabátot, jó szolgálatot tett!

 Nyújtom a férfi felé a nevezett ruhadarabot miközben ajkam arcához érintem, s nem törődve elkerekedő szemével és a pillantásából áradó értetlenséggel pár másodperc leforgása alatt ismét macskává változom, majd négy mancsom gyorsaságával elillanok, akár a füst. Remélem eljön a találkára és akkor újra láthatom. Nem vagyok normális ez már teljesen biztos, de néha nekem is jár egy két őrült perc, nem? Még az sem kizárt, hogy el sem jön, persze akkor sem sértődöm meg, ám hiszem, hogy ezzel a furcsa meghívással keltettem csak fel igazán az érdeklődését.

Merkovszky Ádám

Kabát alatti öltözékem

 Épp elütötte a hatot az óra, s én apró de határozott lépteimmel belépek a Vasútállomásra. Vékonyabb bőrkabátban vagyok, alatta egy pörgős pöttyös ruhával, elvégre a tánchoz, amire invitáltam a híres (macska)fogó urat ez elengedhetetlen tartozék. Hajam kiengedve omlik derekam alá, szemeimen enyhe smink ajkam lágy vörös színnel festve.
 Lelkem mélyén érzem talán elhamarkodtam ezt a gyors meghívást, mégis vonz az ismeretlen, s a mellkasomban ébredő kellemes bizsergés is kedvemre való. Messziről kiszúrom a férfit, egymaga áll jellegzetes nyúlánk termetével és várjunk csak? Egy szál fehér rózsával. Megdobban a szívem, honnan tudhatta, hogy ez a kedvenc virágom? Lehet, hogy kapcsolatai útján leinformált? Vagy egyszerűen csak tudja, hogy virágnyelven a fehér rózsa nagyrabecsülést és titoktartást jelez? Nincs időm ezen gondolkozni soká mert lábaim egyre közelebb visznek hozzá.

- Vár valakit, Señor?

 Kérdezem amikor végül odaérek mögé. Szavaim közben bal kezem gyengéden vállára teszem, azt még kényelmesen elérem ugyanis s a lehető legkedvesebb és megnyugtató hangomon szólítom meg persze őt nehogy azt higgye egy rajongója akarja letámadni szeretetével.
 Nagyon örülök, hogy eljött és remélem jól is fogja velem érezni magát ott ahová el szeretném magammal vinni. A szüleim egyik jó barátjának van egy tánc stúdiója, s amikor épp nem volt tanítás akkor néha ott töltöttem pár órát és néztem a profikat, ahogy szinte lebegnek a parkett fölött és kecsesen hajladoznak akár a szélben a búzakalász. Régi vágyam volt egy partnerrel visszatérni oda. Talán ma beteljesül.

Merkovszky Ádám

 Azonnal felismer, tehát a memóriája mégsem olyan rossz mint állítja. Ezt örömmel konstatálom és azt is, hogy macska alakom elnyerte a tetszését két nappal ezelőtt. Ahogy zöld szemi az enyémbe néznek, mintha szál szövődne köztünk, ezt érzem legalábbis. Bizsergés fog el és elpirulok, tekintetem gyorsan elkapom és félre nézek. Ekkor nyújtja át a csodaszép rózsát és megjegyzi milyen jól mutatna a hajamban.
 Nos mi sem könnyebb ennél, gondolom magamban. Kabátom titkos zsebéből némán előhúzom pálcámat, a virágra emelem mialatt magamban elmondom a kicsinyítő igézetet, s ajándékom hajba valóan apróvá zsugorodik kezemben. Elteszem pálcám majd visszanyújtom neki a virágocskát.

- Akkor tűzze oda, kérem!

 Míg én tevékenykedem addig ő szavakba önti igényét az indulásra, és jelzi azt is hogy még mindig titok övezi, hová is megyünk. Nem hagyom figyelmen kívül mondatait, de csak az után avatom be tervembe miután a rózsa hajamat díszíti, s mi ketten már kisétáltunk az állomásról egyelőre egymás mellett. Nem szoktam kéz a kézben sétálni senkivel, mert lépteim olyan aprók, hogy szinte kettőt kell lépnem, hogy tartsam az emberekkel az iramot.  

- Hoppanálni fogunk és meg sem állunk Budapestig. Egy Hölgyválasz nevű táncstúdióba fogom elvinni önt, ahol ilyenkor Össztánc néven estély van és bárkit szívesen látnak. A tulajdonos a szüleim jó barátja. Egykor itt laktunk pár évig és sokat tébláboltam ott iskola után.

 Megfogom a férfi kezét és megpördülök. Érzem ahogy gyomrom tájékán elragad a varázs hatalma és jó erősen megszorítom a férfi kezét. Amilyen aprók csontosak és inasak sajátjaim olyan erő lakozik bennük, hiszen íjászat közben amit ugyan már egy ideje nem űzök 15kg-ot tartottam ki célzás közben három ujjal hosszú másodperceken át.
 Az érkezés kicsit összezilál, de a jellegzetes pesti levegő azonnal kijózanít. Elengedem partneremet és megigazítom kabátomat. Hajam egy kicsit összekuszálódott ezt is kisöpröm arcomból kisebb-nagyobb sikerrel, majd felnézek a férfira azzal a bizonyos "Itt is volnánk", arckifejezéssel és elmosolyodom.

(Folytatás: Budapesten)

Merkovszky Ádám

 Lehet modortalannak vagy elutasítónak tűnik, hogy nem fogtam meg kezét sem az állomáson, sem itt és most, de nem annak szánom. Pusztán el szeretném kerülni a pletykákat és szóbeszédeket, amíg lehet. Tudom, hogy nem tart soká míg valaki megneszeli és szétkürtöli, hogy engem egy férfival látott, de ezt az estét még ennek a feszültsége nélkül szeretném eltölteni. Gondolataimból kérdése zökkent ki.

- Nos, be a kapun és fel az első emeletre, majd balra a bálterembe.

 Előrelépek és miután kinyitja számomra a bejáratot elzáró vaskaput belépek. Megvárom őt és amikor már nyugalomban érzem magam belé karolok. Karját erősnek érzem, magassága épp megfelelő kényelmes emelt sarkú cipős megjelenésem számára. Mondjuk az esetek kilencven százalékában lapos talpú topánkákat vagy csizmákat hordok, de a mai estéhez azok közül egyik sem illett úgyhogy mást választottam.
 Felérve az első emeletre balra fordulunk, hogy azután egy fehér ajtón keresztül jussunk be az előtérbe, letéve kabátjainkat egy újabb ajtón át érkezünk meg a "Nagyterembe". Néhány pár közül akik jelenleg egy keringő félére táncolnak azonnal felismerem Peti bácsit és feleségét, aki egyben a táncpartnere is. Odaintek nekik és ők viszonozzák gesztusomat.

- Megérkeztünk, esetleg belevetjük azonnal magunkat a tánc szenvedélyébe, vagy előbb leüljünk egy kicsit? Ön mit szeretne?

 Nézek fel a férfira ragyogó szemmel, amit a terem lámpáin túl a bennem felbuzgó vágyakozás és jókedv is csak erősít. Nagyon szeretek táncolni, még akkor is ha nem vagyok olyan jó benne. Főleg a lassú számokra való andalgás megy, illetve a modernebb zenére való nőiesebb, csípővel operáló mozgásformák.
 Ahogy így állok eszembe jut, hogy talán itt lenne az ideje, hogy megengedjem a férfinak, hogy tegezzen de, még talán kicsit korai, így várok vele legalább az első táncunk végéig. Furcsa görcs van a gyomromban. Mi lesz ha össze-vissza botladozom majd, vagy egyszerűen csak kellemetlen lesz az érintése? Az mondjuk talán nem , mert macskaként nagyon jól esett ahogy simogatott. Nyugtatom meg gyorsan magam, s arcomon a pillanatnyi pániknak nyoma sincs.

Merkovszky Ádám


 Azonnal táncba visz, méghozzá nem is akármilyenbe. Látszik rajta, hogy tényleg tud táncolni és nem csak szédítésből mondta ezt nekem. Egyik keze a derekamra siklik, s már ettől bizsergés kel bennem, amikor pedig odahajolok mellkasához és megérzem illatát úgy érzem elvesztem. Ringunk lágyan egy olyan dalra, amit minden bizonnyal Peti bácsi tetetett be mert tudja mennyire szeretem, ezzel köszönt engem ebben biztos vagyok és abban is, hogy még lesz ilyen szívküldi szívnek szívesen, ha rajta múlik.
 Lassan ringatózunk csendesen, némán lehunyom még néha szemeimet is, hiszen érzem partnerem jól vezet engem, s biztos kézzel tart. A következő szám alatt más kicsit felpezsdül a vérem, hiszen latinos a dallam. Ugyan félig spanyol vagyok nem tudok tökéletesen egyetlen latin táncot sem, de boldogulunk ennek ellenére is. Többször veszem észre, hogy Merkovszy úr a szemeimet nézi, s olykor nem tudom állni pillantását, mert tudom elárulnak lélektükreim, s felfedik fellobbanó vágyaim és szenvedélyem lángjait. Inkább most mint később megszólalok.

- Tegeződjünk, rendben? Az ismerőseim Artynak szoktak hívni.

 Remélem belemegy a dologba és nem érzi még korainak, mert én már nem. Egy újabb dal jön, ez sem gyorsabb mint az előbbi, de másképp perzseli véremet. Ezt is nekem küldték az az érzésem. Nem vagyunk sokan a teremben így lesz helyem a tánchoz, mert erre a dalra kidolgoztam magamnak egy saját, a rumba lépésein alapuló koreográfiát. Volt időm gyakorolni rá annyi szent, de most legalább olyannal táncolhatom el aki reagálni is tud mozdulataimra.
 A zene előhozza belőlem a démoni nőt és minden déli vadságomat beleteszem ebbe a néhány percbe. Azt akarom, hogy lássa kivel áll szemben, hogy nem naiv lányka vagyok, jó persze céda sem, hanem valaki a kettő határmezsgyéjéről. Aki élettel, s titokkal van teli és akit nehéz mégis oly könnyű rabul ejteni, ahogy ő is képes ugyanerre egy szempillantás alatt. Arcom kipirul a hevülettől, szemeim ragyognak, ahogy bőröm is a megvilágítás miatt, hajam és szoknyám lebben utánam, ahogy pördülök karjában.  

Ádám

 Beleegyezik a tegeződésbe, de neki nincs olyan frappáns beceneve mint nekem. Sebaj, nekem az Ádám így magában is tetszik, mert kellemes csengésű név, ami eredeti formájában is kedvesen hangzik.
 Lassan véget ér a dal, melyben megcsillogtattam nem létező tánctudásomat, s furcsa mód úgy éreztem az eddigi muzsikák alatt is, hogy tökéletesen összeillünk e tekintetben legalábbis biztosan. Mintha olvasott volna bennem, átható pillantásával ez nem is volna nehéz, érezte a lépéseimet vezetett úgy, hogy közben nem korlátozott.
 Ez számomra egyet jelent azzal, hogy ő valószínűleg az élet többi területén is teret enged társának és hagyja önállónak lenni, azt akinek erre igénye van. Ami egy rendkívül jó tulajdonság és számomra mindenképp imponáló. Utolsó pár taktusához ér a dal, amikor partnerem közelebb von magához mint eddig bármikor, majd érzem elemel a földtől pár centire, s közben pillantása bilincsbe zárja tekintetemet és úgy sejtem talán nem is ereszti el többé.
 Érzem mi következik lehunyom hát szemeim, játszottam a tűzzel, s lásd megégettem magam, de ez a láng édesebb és perzselőbb a legnemesebb bornál. Ajka az enyémhez simul, előbb óvatosan érint, majd egyre forróbban követeli jogos jussát. Lélegzetemet és lelkem páráját kéri, s én készséggel adom meg neki amit kíván, tudva, hogy ezzel olyan pontra értünk, ahonnan már nincs visszakozás.
 Talán ilyen a "Szerelem első látásra" illetve másodikra. Azt hiszem ez a legjobb szó rá, ami velünk most történt. Csókjától egy pillanatra még a szívem is elfelejt dobogni, s ezt a kihagyást egy hatalmas ütés formájában hozza be, amit ugyan jócskán megérzek, sőt talán még ő is, de nem törődöm vele. Amikor ajkaink elválnak kinyitom szeme és csak nézek rá némán mert mondani semmit sem tudok. Mi lesz ezután? Olvasható ki tekintetemből, mert szeretném hinni, hogy az iménti csók épp annyira szíven ütötte mint engem a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

Ádám - (Kedvesem?)

 Nem szól egy szót sem, egy árva hang sem hagyja el ajkait, csak ismét finoman az enyémet érinti, majd újra táncolni kezdünk a felhangzó nagyon melankolikus szerelmes dalra, melyet egyik kedvenc együttesem ad elő. Óvatosan fejem odahajtom mellkasára, ajkamon mosoly suhan át, szemembe mégis könnyek szöknek.
 Ha boldog vagyok akkor is könnyezem, sőt akkor csak igazán. Ez az este pedig az eltelt éveim talán egyik legszebbjei közé sorolható. Egyik kezemmel gyorsan letörlöm az arcomon végiggördülő cseppeket, majd még szorosabban simulok Ádámhoz, hallom szíve vad ütemű dobbanásait, s lassan kezdek megnyugodni.
 Biztosan furcsállni fogja, hogy sírok amikor igazából nevetnem kellene, de azt hiszem az agyamban fordítva vannak bekötve a dolgok, ebből a szempontból. A muzsika végére összeszedem magam, méltóságommal és gondolataimmal együtt, majd kisvártatva megtöröm hallgatásom csókkal lezárt édes pecsétjét.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy leüljünk egy kicsit...

 Odasétálunk az egyik sarokban eldugott asztalkához, ami mellett a többivel ellentétben csupán két szék van, s egy mécses lángja vonja narancsos derengésbe. Helyet foglalunk mindketten és mivel kissé elfáradtak lábaim jól is esik leülni. Ádámmal pontosan szemben vagyok, kezeimet magam előtt az asztalra teszem és balommal jobbomat elfedem. Kicsit remegek, a gyomrom is és egész bensőm zilált, össze vagyok zavarodva teljesen. Csak nézem őt egy kis ideig majd ismét megszólalok.

- Mi lesz velünk ezután?

 Ez az egyetlen kérdés zakatol elmémben, mint vonat a végtelenbe futó síneken és nem tudom a választ megadni rá magamnak. Tőle is függ, rajta is múlik most minden. Szemeim riadtan néznek rá, tanácstalanul és törékenyen ülök előtte. Most ezt az arcomat is láthatja és remélni merem csupán, hogy ettől sem száll inába iménti csodálatos bátorsága. Eközben a párok mögöttünk már egy másik édes-bús melódia taktusaira táncolnak.
 Olvastam pár cikket róla tegnap, ám azokban nem ilyennek írták le. Nem, nem azt mondom, hogy hazug minden szavuk, de két ember egymáshoz való viszonyulásába nincs belelátása a kívülállóknak és így megítélni sem tudják, azt akiről a fám szól. Várom hát mit válaszol.

Ádám - Kedvesem

 Megfogja a kezem és szemeimbe nézve szólal meg. Pillantása rabbá teszi az enyémet, de most sokkal könnyebben állom tekintetét. Egyértelművé válik számomra, hogy nem csak románcra vágyik, hanem meg is szeretne ismerni engem. Szinte hallom ahogy szívemről leesik az a bizonyos nagy kő.
 Sokszor mondták ezt már nekem, sokan bele is fogtak, de egy idő után feladták, kiábrándultak belőlem, s volt olyan is akiben én láttam többet, mint amennyi valójában benne lakozott. Ezt a hibát még egyszer nem követem el újra, ahhoz már eleget csalódtam. Ennek szellemében válaszolok neki arra a bizonyos rejtett kérdésre.

- Egész kapcsolatunk egy tánc lesz, azt hiszem. Te vezetsz, s én követlek majd vagy épp fordítva, én mutatok irányt neked, s te jössz mellettem. Mindketten szabadok maradunk, mégis egymáshoz tartozunk Kedvesem. Nekem ez a Szerelem.

 Lélektükreim újra megtelnek tűzzel és fénnyel, fahéj szín íriszeim melegséget árasztanak és jelzik mennyire szeretek már most párjaként gondolni magamra. Ahhoz azonban, hogy ebből a szép estéből igazi tartós kapcsolat legyen sok időre van szükség, s még akkor sem garantált az örökkön örökké, ha már szinte mindent tudunk a másikról.
 Egyelőre több találkozás, egymás családjának megismerése, egymás szokásinak feltérképezése lesz a fő irányvonal és az, hogy megéljük a csodát amit Szerelemnek hívnak s, hogy közben míg a kémiai vonzalom időszaka tart megtaláljuk azokat az értékeket, melyek azután becsülhetővé és mélyen szerethetővé válnak számunkra a másikban. Ezt a gondolatot igyekszem megosztani vele, mert úgy érzem tudnia kell, hogy én is arra vágyom amire ő.

- Csodás volt ez az este és hiszem, hogy lesz még számtalan ehhez hasonló. Nagyon sok olyan dolgot szeretnék még neked mutatni ami én magam vagyok, kezdve a nemeskövek varázslatos világától, a Bagolykő Levitásain át egészen akár kedvenc időtöltéseimig, és rólad is szeretnék mindent megtudni például, hogy szereted-e a csípős ételeket, hogyan iszod a teát és pizsamában alszol vagy sem, de erre még rengeteg alkalmunk lesz. A rohanás sosem vezet jó útra, ezért időt kérek tőled és veled. Mára pedig még egy utolsó táncot, mert lassan indulnom kell.

 Felkelek ültömből miközben kezeim kihúzom az ő kezéből, majd kecses lépésekkel mellé sétálok és felé nyújtom jobbomat. Ezalatt felhangzik egy újabb számomra jól ismert csodás muzsika. Miután felemelkedett és karjaiba zárt lassan mozogni kezdünk a zene ritmusára és alig távolodunk el az asztaltól, teret hagyva az egyre gyűlő pároknak a parketten.
 Még a dal szövege is valahogy a mostani helyzetet jellemzi számomra: Nem Hétköznapi Szerelem. Teljesen belefeledkezem a pillanat múló gyönyörébe, s csak akkor térek vissza révületemből amikor ismét pár pillanatra nyüzsgő emberek hangjától lesz zajos a terem. Ezután elindulunk kifelé, útközben természetesen odaköszönök Peti bácsinak és feleségének, akik mosolyogva intenek búcsút nekünk.

Navinés Kisasszony

 Végre van egy lyukasórám. Már alig vártam, hogy legyen pár percnyi pihenőm elolvasni a baglyot, amit Tőle kaptam. Naponta legalább kettőt váltunk, mert sajnos találkozni azóta a szombat óta nem tudtunk. Apró törtető lépteimmel, lebegő talárral viharzok végig a folyosón remélve, hogy üresen találom ilyenkor tanítási idő alatt az Erkélyt.
 Benyitok, pontosabban inkább ki a szépséges későőszi napfényben fürdő balkonra majd pár apró mozdulat után már kinn is vagyok. Sajnos azonban nem egyedül, s ennek most valahogy tényleg nem tudok örülni. Társam a kilátás élvezetében nem más mint egy diák, ha jól emlékszem Navinés lehet.
 Tőlük szokatlan a lógásnak még a fogalma is, így inkább élek a gyanúperrel, hogy neki sincs épp órája, de akkor hol vannak a társai? Teszem fel magamnak a kérdést, ám nem tudom a választ, s úgy döntök őt magát kérdezem meg erről. Magamra öltöm a zsebemben lapouló levél tartalmán gondolkozó ábrándos nő helyett a szokásos morózus professzornői magatartásomat és érzelmektől mentes hangon egy rövidke köszöntés után, mert annyira bele van merülve könyvének olvasásába, hogy talán észre sem vette jöttömet, rákérdezek ittlétének okára.

- Jó napot Kisasszony! Önnek nincs most órája, hogy itt napfürdőzik tanítási idő alatt?

 Nem épp szívélyes ismerkedés ez részemről, de én nem a diákok barátja, hanem elsősorban a tanára vagyok. Jó, persze ebből a helyzetből is ki lehet jönnie úgy a lánynak is és nekem is, hogy ne legyünk eztán egymás első számú közellenségei. De lássuk előbb mit reagál kérdésemre, hogyan szólal meg, mit veszek észere testtartásából, hangjának lejtéséből, hiszen az rengeteget elárul az emberről és általában nem hazug próféta, így csak nézek átható fahéj szín íriszű szemeimmel az ifjú hölgyre és várok.

Navinés Kisasszony

 Az ifjú hölgy keresi a megfelelő szavakat és sikeresen meg is találja őket. Legalábbis én beérem azzal amit mond, sőt fel is kelti az érdeklődésemet a vacillálása és a tény, hogy tárgyat ad le. Igyekszem tapintatos enni, de rá fogok kérdezni az okára mert szeretném tudni mi vezetett ideáig nála, miért döntött így.

- Ne aggódjon, nem tisztem órára zavarni a diákokat akikkel összefutok. Viszont azt megkérdezném miért szeretné leadni azt a bizonyos tárgyat, természetesen nem kell megnevezne mert az irreleváns számomra.

 Tényleg csak ő érdekel, mert ha egy fiatal Navinés kisasszony valamilyen tantárgyat nem szeretne tovább tanulni annak komoly oka lehet. Igaz egyik házról sem gondolom, hogy változtatgatnák órarendjük elemeit, mégis ez az eset figyelemreméltó számomra, talán pont azért mert ránézésre már nem elsős vagy másodikos a lány. Abban a korban még elnézhető, ha valaki nem tudja pontosan mit is akar, még keresheti az útját, de felsőbb évfolyamon és mesterképzési idő alatt ez nem épp szokványos.

- Megengedi?

 Kérdezem egy székre mutatva, ami egy kicsit magasabb a többinél és közel van az ajtóhoz. Ugyan tériszonyos vagyok, de macska is így szeretem a magaslati pihenőhelyeket és ülőalkalmatosságokat, ahonnan beláthatok mindent magam körül.
 Mivel a kisasszony bólintott leülök és míg válaszra várok megnézem milyen könyvet olvas. Állatokról szól, tehát vagy van saját kedvence, vagy épp most szeretne egyet és előtanulmányozást végez, hogy megfelelőt válaszzon végül. ez is Navinés vonás, jellemző rájuk az elemzés és ez jó dolog. Lassú víz partot mos mondják és milyen igaz is ez.  

Éjszakai edzésem

 Csend honol a Kastélyban, néma mint a sír az éjjel. Sötét függönyként telepszik a folyosókra az ablakokon át belátszó égbolt homálya. Apró léptekkel nesztelen suhanok a Keleti szárny földszintjén lévő Erőnlét termébe egy kis késő esti edzésre. Végre be tudtam szorítani a "napirendembe" ezt is, hiszen annyira jól esik ha nem kell másra gondolnom csak egy dologra egyszerre.
 Kezemben szorongatom otthonról magammal hozott kabala alkarvédőmet és három ujjas kesztyűmet. Benyitok a helységbe, ami rögvest nappali fénybe borul, amint lábam érinti talaját. Odasétálok a pályához, felveszem védőfelszereléseimet és leakasztom tartó állványáról a megbűvölt csodaszép íjat. Ekkor feltűnik velem szemben úgy tíz méterre a céltábla is, amin nem lepődöm meg annak ellenére sem, hogy én inkább a sport mugli verziójához vagyok szokva. Persze ismerem az itteni metódust is, hiszen jártam már korábban a teremben.
 Nyílvesszőt illesztek az idegre, felveszem a megfelelő testtartást, majd kihúzom a húrt, hogy azután ajkam szegletéhez horganyozva vegyek egy mély lélegzetet, s azt benn tartva célozzak, s három ujjam elernyesztésével, úgy nevezett passzív oldással útjára bocsássam a vesszőt, mely a rá vetett varázs miatt menten el is tűnik és csak a táblába csapódás pillanatában bukkan fel újra.
 A tizedik lövés után a szórásképem a táblában egészen jól fest, hiszen a középponttól picit balra fenn, egy nagyjából tíz centiméter sugarú körben értek célba nyilaim. Mivel elfogytak a vesszők várok egy pár pillanatot míg a táblában lévők eltűnnek és visszakerülnek a mellettem lévő tárolóba.
 Ismét nekikezdek a tízes körnek, a találatok hangja egyenletes és elég erős, hogy esetleg kihallatsszon akár a folyosóra is. Remélem nem verem fel vele a fél Kastélyt, vagy akár csak egy teremtett lelket is. Nincs szándékomban ilyesmi, de nem akarom kihagyni ezt a remek alkalmat a háborítatlan gyakorlásra, mert nem tudom mikor lesz ehhez hasonló nyugodt estém mostanában.
 Házvezető helyettessé való kinevezésem óta millió teendőm volt, ráadásul itt van még Ádám is. Szeretem őt ez nem kérdés, de úgy gondolom mindkettőnknek lehet saját élete is a közösön kívül és ehhez tartom is magam, ahogy szerencsére ő is, főleg mióta kutya mivolta okozott nekem némi fejtörést a szó átvitt és valós értelmében egyaránt.        

Navinés kisasszony

 A Kisasszony megjegyzésére felvonom szemöldökömet, mert tetszik az őszintesége, még ha esetleg csak véletlenül csúszott is ki a száján az ominózus mondat. Igen tudom, hogy morózus a megjelenésem és ridegek vonásaim, de nem vagyok gonosz ezt sokan bizonyíthatják például a Levitából, legalábbis remélem, de ez most talán mellékes. Ami viszont tény, hogy szeretem a rendet, a szabályok betartását, de ha valakinek nyomós oka van arra, hogy kihágást vigyen véghez és ezt bizonyítani is tudja, akkor nincs értelme vitázni.

- Félreértés ne essék, nem helyeslem a lógást sőt, de eben az esetben, mivel épp leadni készül azt a tárgyat, melyen nem vesz részt el fogok tekinteni a dorgálástól és prédikációt sem tartok, azt meghagyom az egyházi méltóságoknak, de ez egyszeri alkalom. Ha olyan órára nem megy be, ami órarendjében szerepel és pechére összeakad velem, akkor számolnia kell a következményekkel, ezzel jó ha tisztában van.

 Mondom, s bár arcom szigorú és kemény, szememből azért láthatja neki akarok jót azzal ha nem hagyom rászokni a stiklikre és figyelmeztetem. Ezután rátér az okra is, amiért meg szeretne válni a tárgytól. Fülem megakad egy mondat részleten, amire azonnal ahogy a Kisasszony befejezi beszámolóját rá is kérdezek.

- Mik voltak az elképzelései? Ha beavat, esetleg javasolhatok tárgyakat önnek. A sajátom, a gemmológia például főleg a gyógyítóknak ajánlott, de jól jöhet az auror vagy a tanári pálya iránt érdeklődőknek is.

 Nem akarok tolakodni, sem reklámozni magam, de tudom milyen nehéz az, amikor el kellene döntenie az embernek mi is akar lenni és mivel szeretne foglalkozni élete hátralévő részében tizenéves kora közepén. Senki sem kívánhat ennél felelősségteljesebb döntéshelyzetet, ráadásul az is bonyolítja a helyzetet, hogy nem mindenkinek egyszerű a választás. Néha jól jöhet egy kis segítség. Remélem az ifjúhölgy elfogadja az enyémet, még ha kéretlenül is nyújtottam neki.

Halloween - Párbaj felügyelet

 Időben érkezem a szélére, hogy távolabbról lássak egy remekül kivitelezett Mobilicorpust. Megszaporázom lépteimet, s amikor a varázslat végrehajtójához és áldozatához lépek hallom épp felügyelőt keresnek egy párbajhoz, kapóra jön hát az alkalom, adja magát, mint éhezőnek a falat kenyér úgy esik nekem, hát jelentkezem.

-  Jó estét, ha gondolják szívesen felügyelem harcukat. Ha elfogadnak bírájuk gyanánt helyezkedjenek el ennek a pástnak a két végén.  

 Miközben beszélek előveszem pálcámat, s egy könnyed elnyújtott intéssel létrehozok egy a mugli vívók által használt pályához hasonló, tízenöt méter hosszú, csúszásgátlóval fedett, húsz centiméter magas tribünt, aminek egyik szélét egy kör a másikat egy kereszt jelöli.

- Használhatnak minden engedélyezett varázslatot, egymásban azonban komoly sérülést nem okozhatnak. Minden sikeresen bevitt találat egy-egy pontot ér. Három körben támadhatnak, ha a varázslatok egymásba érnek akkor nincs pont, ha egyszerre érnek célba az kontra találat, tehát mindketten megkapják. Az nyer akinek több sikeres tiszta találata gyűlik össze a harmadik kör végére. Egyenlő találatszám esetén úgynevezett szétlövésre kerül sor, ami azt fogja jelenteni, hogy egy negyedik kört iktatunk be ahol a gyorsabban kimondott igézet elkövetője kapja a pontot. Ha érthetőek a szabályok fejbiccentéssel jelezzék kérem.

 Ha mindketten készen állnak és felvették támadó pozíciójukat megadom nekik a jelet és kezdődhet is az első kör. Nem neveik alapján fogom azonosítani a feleket, hanem a kör és a kereszt jele alapján és pontjaikat a pást mögött lévő táblára vezetem majd fel. Remélem minden simán és sérülésmentesen fog majd zajlani. Eddigi életem során levezettem már néhány varázsló és mugli íjász párbajt is így annyira nem aggódom, bár azt nem tudom, hogy itt a Bagolykőben  ez a séma-e az elfogadott, de én a legnagyobb biztonságra törekszem és arra, hogy ne azt tanulják meg az összecsapásból, hogy az agresszívabb nyer hanem, hogy az ellenfelet tisztelni kell és a taktika erőn felül áll.  

Találkozás - Carl Tender

 A nyolcadik vessző nockját illesztem épp az idegre, amikor neszezést vélek hallani. Leeresztem az íjat és a hang irányába fordulok olyan óvatosan, ahogyan csak testhelyzetem engedi.Egy férfit pillantok meg nem messze, akin látszik, hogy nem diák már.
  Nem ismerem meg elsőre, de még másodikra sem, pedig jó az arcmemóriám. Bizonyára új itt, ami nem lehetetlen, hallottam, hogy lesz két új kollégánk. A hang pedig amit hallottam valószínűleg köszönése lehetett. Amikor lövök igyekszem kizárni a külvilág ingereit, hogy ne maradjon más a pályán csak én és a cél ezért nem feleltem azonnal, de ezt most gyorsan pótolóm.
 
- Jó estét önnek is Señor!

 Hangom könnyen elér hozzá a hatalmas helységben annak remek akusztikája miatt. Nem kell kiabálnom tehát. Egyelőre azonban mást nem mondok, ha már úgyis ő szólított meg engem, ha akar hát folytassa a csevegést. Nem hozott zavarba egyáltalán, hiszen nem járok tilosban.
 Egy dolog miatt pironkodom kissé és ez nem más mint öltözékem. Vörös selyem pizsamát és méregzöld köntöst viselek. Csupán az alkarvédő és a kesztyű emlékeztetnek arra, hogy mit is keresek én itt valójában, mert azok tényleg íjász felszerelések.
 Rutinos és gyors mozdulatokkal kilövöm a nyolcadik, a kilencedik majd végül a tizedik vesszőt is, nem telik bele húsz másodperc míg ez megtörténik. Ezután visszaakasztom az íjat a helyére, mire a cél eltűnik a pálya végéről mintha ott sem lett volna. Nem szándékozom befejezni az gyakorlást, de kivárom mit óhajt az úriember tőlem.

Navinés kisasszony

 Az ifjú hölgy láthatóan szeretne játszani a tűzzel, de nem adom meg neki ezt az örömöt, ha egyáltalán annak érezné. Nem veszem figyelembe a válaszában bujkáló több értelműséget sem, mert akkor ismét figyelmeztetnem kellene.
 Nem azért nem tessékeltem vissza az órára mert nem veszem komolyan a lógást, hanem mert nincs már meg az a tárgya, aminek az órájára visszaküldhetném. Minden esetre figyelni fogok a Kisasszonyra, mert ha most megszereti a tunyaság érzését akkor később szinte lehetetlen lesz leszoktatni róla.
 Belefog annak ecsetelésébe, hogy mivel is szeretett volna eddig foglalkozni tervei szerint. Bájitalfőzői ambícióit az én kedves pót apám Felagund professzor törte derékba. Nos igen van egy stílusa neki is, ha valóban rokonok volnánk azt mondanám hasonlítok rá, mert nekem is van, de ez a velem szemben ülő lány esetében mellékes momentum. Azután kiderül, hogy gyógyítói babérokra is tört egykor mert melodimágus, emellett járt gemmológiára, de azt leadta mondván nem volt elég gyakorlatias a számára. Felvonom szemöldökömet és megszólalok, kezd kicsit frusztrálni, hogy valaki ennyire labilis és határozatlan, de igyekszem a lehető leghiggadtabban és megértőbb hangnemben beszélni hozzá.

- Jelen állás szerint mi vonzza a legjobban? Milyen tárgyakat érez elég gyakorlatiasnak és hasznosnak a jövője szempontjából? Ha talál köztük közös nevezőt könnyebb a döntés. Sorakoztasson fel pro és kontra érveket a kiválasztott szakmák mellett, ez segíthet, mert úgy látom ön igen bizonytalan ebben a kérdéskörben és ezt most ne sértésnek vegye, hanem puszta tény megállapításnak.

 Pillantásom metsző és lélekbe látó, fürkészem a fiatal lányt fogódzót keresek, azt az egy pontot jellemében ami már stabil és sziklaszilárd, amire építeni tud és ami alapján én magam is kiismerhetem, hogy segíthessek neki. Látom rajta, hogy éles az esze, mert rögtön jól felmért engem, ez aurori jellemvonás épp úgy lehet mint gyógyítói. Bizakodó vagyok vele kapcsolatban.
 Lehet nem lesz könnyű menet, de szerintem rá fog találni a saját útjára, ha viszont auror szeretne lenni, akkor sürgősen össze kell szednie minden kitartását mert arra a szakra csak a legjobb és legkeményebb pszichével rendelkező emberek alkalmasak.

Párbajozók - Körök és szétlövés

 Felkészültek, elhelyezkedtek és kezdődik is versenyük. Elszántak és komolyan veszik az utasításaimat, annak ellenére, hogy elfogta őket a harc heve. Látszik a szemükben, abban ahogy járnak, különösen a Rellonos ifjú ádáz arckifejezése, mely igazolja gyanúmat, ez erős játszma lesz.
 Szinte egyszerre nyitnak, egy bukdácsoló és egy lábról leverő ártást röppentenek egymás felé, majd két pajzsvonó igézet hangzik el nyomban ezután. Szépek a mozdulatok mind a két oldalról és meg is van az íve a varázslatoknak. Rögtön kontra találatot érnek el dacára védekezésüknek.

- Kontra! Találat Kör, találat kereszt! Az állás egy-egy!

 Szavaimat rámutatással is konkretizálom, s a táblán is megjelenik az egyes szám mind a kör mind a kereszt jele alatt, ahogy közlöm az eredményt. A felek kivárják míg utasítom őket a következő kör elkezdésére. Ezt nagyon tisztelem bennük. Remekül csinálják és nem csak a dolog szabályszerű részét, hanem a varázslást is. Brillíroznak a következő két körben, melyből az egyiket a fiatal úr, míg a másikat az ifjú hölgy nyeri meg.
 Nagyon örülök, hogy ilyen zökkenőmentesen tudták lejátszani eddig a párbajukat, ám most jön csak a dolog legérdekesebb része. Én magam is sokat csináltam ilyet, a szétlövés a legjobb rész. Itt az győz aki gyorsabb. Nincs kecmec, ez már tétre megy és befutóra.

- Hölgyem, Uram, a harmadik kör végén az állás döntetlen, így szétlövésre kerül sor!

 Jelentem be erős de kellemes tónusú hangomon, melyet nem növeltem meg varázslattal. A párbajozó felek és a körénk gyűlt kíváncsiskodók így is jól hallják, s utóbbiak most felhördülnek egy pillanatra ismét, ahogy minden igézet kimondása és a találatok után is tették. Sőt még a bravúros mozdulatokat tapssal is jutalmazták.
 Felállok a két fél közé, hogy elmondjam nekik és mindenki másnak a dolog menetét. Remélem figyelmesek lesznek és roppant gyorsak is, de nem hirtelenek.Eddig megúsztuk baleset és sérülés nélkül és szeretném ha ez így is maradna, mert akkor szép a győzelem, ha tiszta.

- Nos tehát háromig fogok számolni, majd önök kimondják a varázsigét, és az kapja a pontot és nyeri meg ezzel a párbajt, aki hamarabb kivitelezi a maga bűbáját, még akkor is ha az nem találja el a másik felet. Itt a gyorsaságon a hangsúly! Megértették a szabályokat?

 Kérdezem, majd miután bólintottak és a nép is elcsitult körülöttünk lelépek a pástról. Körbenézek, hogy minden rendben van-e, ezalatt ők felvehették támadó pozíciójukat és kigondolhatták mit fognak megpróbálni hamarabb kimondani, mint az ellenfelük.

- Akkor! Egy! Kettő! Há-Rom!

 Kiáltom és figyelem mi történik. Egyikük nyer a másikuk veszít ez bizonyos csupán. Kíváncsian néznek a többiek is, hiszen ritka az efféle végjáték, ez is mutatja mennyire egyenlőek a felek és, hogy az Iskola oktatási színvonala magas.
 Büszke vagyok, hogy segíthettem és levezethettem a párbajukat, ugyan mindenki azt hiszi csak, hogy mert nemes kövekkel foglalkozom szelíd vagyok mint egy bárány, de ez nagy tévedés. Ahol tanultam egykor mindenütt az öcséimmel mi voltunk a rettegett párbajhősök a "négy spanyol muskétás" így hívtak minket. Szép idők szép emlékei ezek amiken a pillanat tört részéig időz el gondolatom.