37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Artemisia Rubya összes hozzászólása (402 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 13 14 » Le
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 3. 22:24 Ugrás a poszthoz

Évnyitó - Egyelőre helyemet keresve...

 Eljött ez a nap is, az Évnyitó napja. Itteni második életem első estéje ez, és már nagyon vártam, hogy elérkezzen. Nem késtem, de korán sem jöttem, épp időben toppantam be a terembe. Szokásom a pontosság és ezt diákjaimtól is el fogom majd várni. Visszatértem hát régi munkahelyemre, ráadásul nem is akárhogyan tettem mindezt. Úgy sikerült kiviteleznem, mint egy dupla leszúrt Rittingert egy profi korcsolyázónak. Nem is oly soká hivatalossá válik, hogy egykori tantárgyam a Gemmológia professzornőjeként fogok megint dolgozni ebben a csodás intézményben, s ez nagy megelégedéssel tölt el. Amikor elolvastam az értesítő baglyot az állás elnyeréséről úgy ujjongtam, sikongattam és ugráltam akkori szállásomon, akár egy gyermek, aki megkapta élete első macskáját. Boldog voltam, igazán boldog.
 Enyhe szorító érzéssel szívem tájékán indulok el az ünnepség helyszínére, s lépteim zaját hidegen vetik vissza a hatalmas falak. Félve vágyom a viszontlátást és csak remélni tudom, hogy az emlékezetemben élő Bagolykő most is olyan remek hely mint sok évvel ezelőtt volt. Küllemében nem történtek drasztikus módosítások, s ezt örömmel konstatálom.
 Belépve a Nagyterembe pillantásom azonnal a tanári asztal területe felé vetül, és megrohannak az emlékek. Egy morózus kolléga, akivel fura barátság fűzött össze, a kopogószellem és két kedves kollégám, akik lányukká fogadtak. Szemem könny csípi, de sóhajtok egyet és elmosolyodom. A múlt, bár szép volt elmúlt, most a jelen van terítéken, ami szintúgy szép lehet és csak rajtam múlik, az lesz-e vagy sem. ~...Mindent meg fogok tenni, hogy jó legyen...~ Biztatom magam, s eközben kissé keresem a helyem, téblábolok egy darabig akár az elsős diákok, akik frissen csöppentek ide és nem tudják mitévők legyenek a sokaságban. Kamaszos élmény mondhatom, pedig már nem vagyok kamasz, ami ruházatomon és hajam ősz szálain is meglátszik. Nem fiatal, kezdő tanár vagyok immár, hanem egy elegáns nő kisestélyiben, aki dísztalárját csak karjára hajtva tartja. Hajam kiengedve omlik le egészen derekam ívéig, fülemben két mindig benne lévő pár fülbevalóm mellett a harmadik egy-egy szárnyat tartó szkarabeuszt formál. Remélem szerencsét hoz ez az egyiptomi motívum.
 Végre kezdem megtalálni önmagam, s ahogy pillanatnyi zavarom elmúlik megszeppent mazsolából átavanzsálok rutinos professzorrá. Könnyed apró léptekkel igyekszem felmérni mennyit változott az iskola ezen terme mióta nem láttam. A diáksereg ugyanolyan vegyes, színes és zsibongó, mint hajdanán, ami megnyugtató tény. A díszítés sárga-fekete mivoltából rögtön tudom melyik ház lett a múlt év bajnoka. Érdekes lesz fekete tányérról enni az ételeket. Ahogy sorjázok az emberek közt, ismerős arcok után kutatva, elhaladok minden ház asztala előtt. Néhány diák pislog fel csak rám, s idegenként néznek pár pillanatig, tekintetükkel gyorsan elhaladnak rajtam, bizonyára azt várják, hogy bemutassanak bennünket újakat. Én magam is kíváncsian várom kikkel osztom majd meg a tanítás sűrű szövésű anyagát, kikkel öltök együtt és hímzem tele diák elmék tucatját, hogy az év végére a tudás míves motívummá álljon össze bennük.
 Végül odalépek a tanári asztalhoz és leülök az utolsó üresen álló székek egyikére, büszkén és nyugalmat sugárzó testtartást felvéve fürkészem a mellettem lévőket és felfedezek pár ismerőt. Bevallom mindig visszavágytam ide, de sosem hittem, hogy valóban itt leszek egyszer. Némán nézelődöm tovább, társaság híján, biztosan nem ismertek fel, figyelem az Igazgató szavait és várom miként alakul az este további része.
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 8. 14:42
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 12:07 Ugrás a poszthoz

Üdv mindenkinek!

Önöknek, hogy telik ez a hűvös őszi vasárnap?
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 12:17 Ugrás a poszthoz

:D Látom a nevezéktannal megint bajok vannak, igaz kedves Kolléga. A nebulók viszont már csak ilyenek. Pályázatot kellene kiírni nekik a hátha elmenne a kedvük tőle.  Grin
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 12:22 Ugrás a poszthoz

Wink Lehet megvalósul egyszer. Viszont addig epekedve várom nekem milyen becézésben lesz részem. Angel
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 12:30 Ugrás a poszthoz

Nocsak! Felcsigázott, legalább súgja meg mire gondolt.  Cheesy *odahajtja fejét kollégája felé*
Nos McNeilly kisasszony ha van ötlete hallgatom.  Smiley
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 12:36 Ugrás a poszthoz

Asher Noah Wayde - 2013.10.06. 12:31
Arti, Misi, társai *súgja*



Ezek alapok, semmi új.  Grin Na a diákok, pár óra után, csak úgy ontják majd magukból a neveket.
*azon hogy csókra hág a bölcs tanár csak mosolyog némán*
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 6. 12:37
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 12:40 Ugrás a poszthoz

Rédey András Kálmán - 2013.10.06. 12:37
Emmuska!!! *tarol, esik fejre, kész*  Lesz még EmmuskaSó? Legyen már? *.*

Becenév? Mondjuk Ruby, a bűbájos bajkeverő:DD


Egek! Lebuktam.  Grin (ez sem az igazi, de szép az igyekezete Uram)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 12:50 Ugrás a poszthoz

Rédey András Kálmán - 2013.10.06. 12:47
Uram??!! Te jó ég, a hideg fut végig a hátamon xD Utoljára akkor éreztem így mikor lebácsiztak az utcán:D


Valóban?  Grin Akkor eztán ha találkozunk így szólítom majd. Wink
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 12:57 Ugrás a poszthoz

Rédey András Kálmán - 2013.10.06. 12:52
A találkozásra nem vennék mérget, bár azért megnyugtató ha nem kérnéd el rögtön a személyimet:) : D


Minden lehetséges, még az is, hogy ön akarna igazoltatni engem. Ne az lenne az első eset.  
(Pár éve kérték az irataimat egy üveg bor vásárlásakor)
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 6. 12:58
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 13:12 Ugrás a poszthoz

tRédey András Kálmán - 2013.10.06. 13:02
Ritka, hogy én legyek a másik fél. Nekem mai napig is kérik a dohányboltban, illetve a rendőrbácsik örömmel fordítják meg, csak aztán csalódniuk kell:D


:) Rendőrökkel még nem volt dolgom, biztos túl ártatlan az ábrázatom.  Angel
A dohánybolt a szenvedély hiányában pedig szintén kiesik. Smiley
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 6. 13:16
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 13:18 Ugrás a poszthoz

Czettner L. Zoé - 2013.10.06. 13:13
Félek tőled..egyre jobban xD


Aki fél, csak félig él, szóval már van közös önökben. Wink
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 13:22 Ugrás a poszthoz

Asher Noah Wayde - 2013.10.06. 13:20
Artemisia, ez nagyon találó volt Grin

Zoé, Zoé, Zoé...


Köszönöm. A jó úttörő, akarom mondani kolléga, ahol tud segít. Cheesy

Én önt próbáltam ezzel rávezetni, hogy maga alatt ás gödröt, ha rettenetét kimutatja. XD
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 6. 13:25
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 13:32 Ugrás a poszthoz

Czettner L. Zoé - 2013.10.06. 13:24
Ugye tetszik tudni, hogy bántani akar?  Shocked Engem kellene megvédeni T___T


Kisasszony, ha a tűzzel játszik, az megégetheti. Ennek fényében, lángjában gondolja meg miként reagál. A professzor biztosan nem eszi meg reggelire.  Smiley

Kolléga, örömömre szolgálna ismeretséget kötni önnel. Feltéve, hogy nem rémiszti halálra sem a hölgyet, sem engem. Wink

Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 6. 13:33
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 13:36 Ugrás a poszthoz

Jó látni, hogy így zajlik az élet itt.  Grin //Bocsánat, telefonról írok, lassan és néha hibásan.  Angel//
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 6. 13:42
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 13:43 Ugrás a poszthoz

Ha jobban belegondolok a kóstolás ellen nekem nem lenne kifogásom. A vérem úgysem ízlene önnek. Wink  Evil
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 13:53 Ugrás a poszthoz

Na álljon meg a gyászmenet.  Grin Nem felkínáltam nyaki ütőerem, csak azt jeleztem, hogy a megevésnél a kóstoló jobb. Wink Ja és csak, hogy tudatosítsam nem könnyű engem megszerezni. Nehezen adom amim van.  Evil
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 13:59 Ugrás a poszthoz

Asher Noah Wayde - 2013.10.06. 13:54
Zoé, ne reménykedj.

Kolléga, én még mindig a megevés pártján vagyok, nem hagyunk tanúkat Grin


Csontos vagyok,  nem túl finom csemege pecsenye, de hallgatni, ha kell azt jól tudok.  Cheesy Wink
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 14:09 Ugrás a poszthoz

Czettner L. Zoé - 2013.10.06. 14:05
De látod van olyan, aki önként ajánlkozik, az én vérem annyira nem fontos... Tongue


Azt, hogy mennyi és milyen minőségű a vérem csak akkor tudja meg, ha én akarom. Kisasszony nem, egytalán nem ajánlkozom! Évődök. Wink  Evil
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 14:21 Ugrás a poszthoz

Asher Noah Wayde - 2013.10.06. 14:10
Pedig ajánlkozhatnál Rolleyes


Az a kehely ékesebb, melyből ismeretlen fűszeres bor csepeg, mint az mit reánk öntenek. Szóval,  jobb ha előbb apródokonként megfejti titkaim, s eztán kéri ismét ugyanezt.  Angel

Kisasszony, ön olyan jóhiszemű, hogy ezt taníthatná is. Ám azt elhiheti ami itt történik részemről ártatlan csevegés, tiszta akár a karácsony reggeli szűzhó. Wink
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 14:36 Ugrás a poszthoz

További kellemes napot. Viszlát!  Wink
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 20:28 Ugrás a poszthoz

Jó estét, látom nem lett önből vacsora. Wink
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 20:35 Ugrás a poszthoz

XD Nem iszom én semmire Czettner kisasszony, csak bízom a Kollégában.  Angel
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 6. 20:43 Ugrás a poszthoz

Mindenki egy alap bizalommal indul nálam. A tettei határozzák meg, hogy milyen lesz a viszonyunk. Ez pedig független mindentől.  Cheesy
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 7. 12:13 Ugrás a poszthoz

Üdvözlöm, kisasszony. Én épp erre sétálgatok. Smiley
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 7. 15:49 Ugrás a poszthoz

Alexa és Felagund Vagy bármelyik Kolléga, aki erre téved

  Jókora dobozzal jobb hónom alatt igyekszem a Tanári felé, hogy elfoglaljam ottani asztalomat. A ládában, amin elég nehéz fogást találni egyebek mellet egy szürke achát óra van, melyen a számok markazitból vannak kirakva, ezen kívül számos tekercs pergamen, és egy az órával megegyező színű achátból készült pennatartó kapott helyet, amin a markazit berakás egy baglyot formál. Csomagom súlyos, de még elviselhető, azonban érzem kezd kicsúszni karomból, ezért sietősre fogom lépteimet a folyosón.
  Benyitok a Tanáriba majd félkézzel belököm az igen szoros ajtót, már épp belépek, amikor cipőm sarka beakad a küszöbbe és megtántorodom, mindennek  eredményeként a doboz hangos csattanással kizuhan hónom alól és a padlón landol kiadva magából mindet amit belehalmoztam.

- Dios Mio!...Ilyen nincs!...

  Nézek bosszúsan az égre, s mint imára járuló, istene megtestesítője előtt térdre vetem magam  dobozommal szemben, miközben dühösen kotorászok az elszóródott tárgyaimért, amikből szerencsére semmi sem szenvedett komolyabb sérülést. Az órám és a pennatartóm sem tört ripityára, ennek nagyon örülök, annak pedig pláne, hogy a tintás üvegek is épségben megúszták. Kivételesen nadrágban vagyok, világoskék farmerben, melyet vádliközépig barna fűzős magassarkú csizmám takar. Felsőként fekete fűzőt és egy szintén fekete, hozzá illő zakót viselek. Azért nem vettem fel talárt mert tudtam, hogy ha arra véletlenül rálépek lefelé jövet a Keleti szárny Második emeletén lévő lakrészemből, akkor bizony száz százalék, hogy akkora hasast dobok, hogy csak na.

- Rögtön az első napomat a gyengélkedőn kezdeni...

  Motyogom még mindig bosszankodva. Igen, elég sűrűn beszélek magamban ha egyedül vagyok. Rossz szokás és nem ez az egyetlen. Csoki imádat, tea mánia, medál babrálás, babonák. Még így felsorolva is borzasztó, hát még ha valakinek hozzá kell szoknia. A családom persze tolerálja ezeket, főleg mivel alig látnak mostanában. Mióta évekkel ezelőtt elhagytam a Bagolykövet valahogy sehol sem találtam a helyemet. Ehhez persze más események is hozzájárultak, de az egy másik hosszú fejezete életem történetének.  
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 8. 10:17 Ugrás a poszthoz

Alexa

Úgy elgondolkodtam lehullott dolgaim felszedegetése közben, hogy már csak akkor veszem észre, hogy segítőm akadt amikor az illető megszólal. Szavai bár nem épp optimisták mégis mosolyt csalnak arcomra és arra késztetnek, hogy feleljek rájuk, így egy pillanatnyi szünetet tartva sarkamra ülök, felső testemmel a hang forrása vagyis egy fiatal hölgy felé fordulok és ajkam szólásra nyitom.

- Nem egészen az első és talán már volt rosszabb is, de tudja, ahogy mondani szokás "Örökké nem eshet"

Idézek egyik kedvenc mugli filmemből, s közben jobban megnézem magamnak a hölgyet. Korombelinek saccolom, talán pár évvel fiatalabb lehet nálam, feketét visel, amivel nem is volna baj, de tekintetéből szinte árad a fájdalom, ami már kicsit jobban aggasztja gyógyítói vehemenciával megáldott, vagy épp megvert lelkemet, de igyekszem elhessegetni ezzel kapcsolatos, hirtelen támadt komor gondolataimat.
 Ő közben tovább segít bepakolni dobozomba, annak szétszóródott darabjait és persze a sok kő és ásvány rávezeti kilétem egyik rejtélyére. Nem szeretek udvariatlan lenni, ezért okfejtése után egy mosoly kíséretében kezem nyújtom, s bemutatkozom.

- Igen, a régi új gemmológia professzornő volnék, Artemisia Rubya. Örvendek a szerencsének és köszönöm, hogy segít a romeltakarításban.

 Intek dobozom felé, ami meg is telt időközben holmijaimmal. Mindketten felkelünk és ő egy olyan asztalhoz lép, amin pár tárgy van, elkezdi lepakolni őket az üres dobozba amit hozott. Sejtésem szerint itt valami szörnyű dolog történhetett, de tapintatlan sem szeretek leni, ezért nem kérdezek rá a fura, szinte már rítusszerű pakolás miértjére. Ekkor ő szólal meg ismét. Néhány igen fontos információ morzsával lát el egykori elődöm helyét illetően és megtudom azt is, hogy az én kedves egykori fogadott apám Fela papa hol foglal most helyet.
 Eszembe jutnak azok az idők, amikor még én magam segítettem mindkettőjüknek tanácsaimmal abban, hogy hogyan mutassák ki egymás iránt érzett szerelmüket. Emlékek rohannak meg, boldog mosoly suhan át ajkaimon. Nagyon megörülök, mert épp a mellette lévő asztalt szúrtam ki én is magamnak, amit az imént kedves kolleginám ajánlott. Jó érzésemnek hangot is adok, és az sem kerüli el a figyelmemet, hogy a hölgy zsémbes konzervdobozként titulálta a Papust. Nos igen, az, de valamiért velem kivételt tett ez ügyben, s remélem ha újra találkozunk megismer majd és ugyanonnan folytathatjuk jó kapcsolatunkat, ahol távozásomkor megszakadt annak szála.

- Oh, valóban? Nos oda van kirajzolva a helyem. Nagyon szeretem a háklis kollégákat és Felagund urat különösen. Tudja, amikor régen itt tanítottam összebarátkoztam vele. Olyan volt nekem mintha, az apám lett volna. Biztosan ismeri azt az érzést, amikor fiatalon, szinte diákként bekerül valahová, ahol a rutin és az évek száma száz fölött van és baromira el van veszve. Na ilyen voltam én. Igazi mazsola és a Professzor volt az többek közt, aki segített és tanácsokat adott.

Mondom, s kivételesen nem javítom ki azt a picit csúnyább szót és nem is pironkodom miatta. Közben elfoglalom a szóban forgó asztalt és sorra kezdem kipakolni rá apróságaimat. A legbecsesebb darab részeit, összesen hármat viszont, épp a kezdéskor besikerült baki miatt inkább zakóm zsebébe tettem mielőtt lejöttem, így onnan is halászom elő, majd leteszem órám mellett, s úgy rendezem el, hogy pillantásom épp rá essen ha leülök az asztalhoz. Nem ez nem egy családi fotó, olyat csak a hálószobámban tartok. Ez kérem alássan egy megbűvölt mugli zenelejátszó és annak két vezeték nélküli fülhallgatója, ami hála a varászlatnak, melyet a szaküzletben kértem rá, ki is hangosítható. Persze ez utóbbit csak akkor teszem, ha magam leszek idebenn.  
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 8. 14:37 Ugrás a poszthoz

Évnyitó - Damjanovits Ármin

 Mialatt én a mellettem ülőket és az igazgatót figyeltem mellém telepedett egy úriember. Fiatal és helyes, már ami arcberendezését illeti. Azt, hogy hangja és egyéb részei milyenek csak akkor tudom megállapítani amikor az Igazgató szólítja, s ő felemelkedik, odalép az idős mágus mellé, majd kihirdeti az ez évre érvényes kviddicsmeccsekkel kapcsolatos információkat.
 Nem tudok rá annyira figyelni, sosem kultiváltam ezt a sportágat, inkább az olyan erőpróbák vonzottak amik magányosan is űzhetők és a koncentrációra és a pontosságra építenek, mint például a mágus és mugli íjászat. Ettől függetlenül értem mi a lényege asztaltársam mondandójának. Amikor befejezi beszédét visszatér a tanári asztalhoz és ismét elfoglalja helyét mellettem. Odafordulok hozzá, elmosolyodom majd nagyon halkan, szinte suttogva szólalok meg.

- Ön lett a rossz hír hozója...Bár ki tudja, ebből a visszarendeződésből a végén még jó is kisülhet. Amúgy Artemisia Rubya vagyok, régi-új gemmológia professzornő.

 Szavaim egy mosollyal zárom. Remélem a fiatalember veszi a lapot és poénnak, nem pedig sértésnek tekinti az első mondatban tőlem kapott titulusát. Furcsa úgy ülni itt, hogy kimaradt nagyjából öt év az életemből, már ami a Bagolykőbeli dolgokat illeti. Ez egy kicsit frusztrál, de úgy gondolom bele fogok rázódni hamar, mert elég vehemens és gyors vagyok ebből a szempontból.
 Könnyen alkalmazkodom az új és változó körülményekhez attól függetlenül, hogy magát a változást nem szeretem. Elég rituális és bizonyos dolgokkal kapcsolatban már-már konzervatív nőszemély vagyok, aki háklis saját környezetének harmóniájára, annak ellenére, hogy viselkedésem és habitusom ennek pont az ellentétéről ad tanúbizonyságot. Két pólusú a jellemem, amit remélem diákjaim nem vesznek olyan rossz néven, ha rájönne ebből nekik semmi hátrányuk nem fog származni. Velük egyformán bánok és bármiben számíthatnak rám. Bízom benne, hogy lesznek olyan tanítványaim és talán kollégáim is, akik meglátják bennem a néha kicsit KőSzívű, de szerethető és tisztelhető VadMacskát.    
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 8. 15:10
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 9. 21:21 Ugrás a poszthoz

Jó estét mindenkinek.  Smiley
Gyógyító úr, majd szeretnénk önt meglátogatni munka közben a hat-heted évesekkel. Van mód erre?  Smiley
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 9. 21:39 Ugrás a poszthoz

Chaske Tsosie - 2013.10.09. 21:31
Szép estét a Tanárnőnek is! Persze, hogy van rá mód. Csak az idő a nagy kérdés :s

Azért csak óvatosan, Tiff Cheesy


Oh, nem most lenne ez, talán jövő hónapban, vagy lehet, hogy csak karácsony táján. Cheesy
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 9. 21:46 Ugrás a poszthoz

Chaske Tsosie - 2013.10.09. 21:42
Akkor megnyugodtam Cheesy


  Cheesy Most nekem is van néhány párhuzamos játékom. Szóval megértem az aggodalmát.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Artemisia Rubya összes hozzászólása (402 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 13 14 » Fel