Kinézet

Egy vörös hajzuhatag csillogott a napsütésben már órák óta a faluhoz közeli erdőben. Nem valószínű, hogy ez bárkinek is feltűnt, Anne ugyanis egyedül, illetve kettesben az íjával vágott át a kusza bokrok tengerén, amíg el nem ért az erdő egy kisebb, de nyíltabb részére. Karah is szeretett volna nővérével tartani, na de az nem kislányoknak való, a kis szőke egy ideig még távol van tartva attól a területtől.
Pár hete találta csak ezt a rész, de azóta sűrűn látogatta meg, hátha rájön, hogy más is járt-e már ott. Még a fű sem volt kitaposva, tehát kezdett olyan furcsa elméleteket gyártani a fejében, ami már túltesz a valóságon. Az egyik ilyen, hogy biztos ide járnak a szellemek éjszakánként futóversenyt tartani. Nos, ez nem lenne túl ésszerű, pláne mivel a nyitott terület itt nem nagyobb, mint egy fél kviddicspálya. Az viszont már elképzelhető elmélet, hogy az erdőbe normális ember nem merészkedik be túl mélyen, mert ki tudja, mikor ugrik elő valami sokikszes besorolású bestia.
Itt töltötte napja egy kis részét, de az már nem annyira lényeges, hogy hány vidáman csicsergő madárra célzott, és abból hány lövés sikerült. Úgy dél után, mikor már megkordult a gyomra, úgy gondolta, hogy továbbáll. Az erdőből a rövid, tóhoz vezető útra vándorolt át, és hát a kalandvágyó énje több éhséggel bombázta az agyát, mint a hasa.
A tavacskához nem jár sokat, az inkább nyáron jó, és az bizony még itt tartózkodása alatt nem nagyon volt. Csak a hideg, havas időszak. Lábai közelebb vezették a vízhez, egyből rámerészkedett a stégre. Lassú lépteit a szemével követte, majd halkan elmormolt az orra alatt egy "na ne már"-t, mivel a csizmája árulkodott az erdős sétájáról.
A stég végénél megállt, majd félig letérdelt, hogy ujjait éppen csak belemárthassa a hűvös vízbe, és megpróbálja valamelyest letisztítani a cipőjét.

Kinézet

A kis naptárában - ami még az előkészítős szobájukban van kifüggesztve a falra - rengeteg apró feljegyezése van általában minden hétre. A cirkuszhoz hozzá tartozik a sok próba, és az otthon tartózkodás, a ruhapróbák, hogy minden a legjobban menjen. Nos, a próbáknak körülbelül a negyedét már nem a szokott helyen, hanem a tornateremben végzi. Éppen olyan kényelmesen lehet edzeni ott is talajon, mint a folyton nyüzsgő sátorban, és még a porondmester utasításaiból is kevesebbet kell elviselnie. Anne tudja jól, hogy az ő érdekében hajtogatják folyton, hogy figyeljen a biztonságra, meg nyújtson eleget - mintha a szervezetében maradt bájital nem lenne elég -, de hát a makacsság az makacsság.
Íjászkodni leginkább egyedül, vagy Mátéval párban szeret, így az előre megbeszélt dolgaik is mindig ott vannak a naptárban. Ez, meg az erdőben tölthető idő jóval fontosabbak a lánynak, mint a tanulás, ez pedig meglátszik a jegyein is. Az irodalmat egészen szerette, na de a többi... Alig várja az első napot a Bagolykőben, meg az új szobát, ugyanis a régi, amin a húgával osztozik, már kezd nagyon kényelmetlen lenni. Már csak két hét... Ezt is, mint minden mást, pontosan számon tart a naptárban, és kihúzza az eltelt napokat.
A tavas kirándulásáról még nem volt ideje gondolkodni. Mit lehet csinálni ott, amit az erdőben nem lehet? Semmit. Legalábbis neki ezek az andalgós, lassú sétákra alkalmas dolgok nem a kedvencei. Csak egy szerencsés alkalom arra, hogy lemossa az árulkodó jeleket magáról, ugyanis az előkészítőben nem szeretik, ha elcsavarog.
Ám alig, hogy nagyjából lemosta mindkét csizmájáról a koszt, a hátának ütődött valami. Szeme egy pillanat alatt résnyire szűkült, és pár pillanat leforgása alatt megfordult, hogy íját egyenesen a felháborodott kiscsajra szegezze. Mozdulatlanul állt, csak a szemöldöke emelkedett meg, mikor még neki állt feljebb. Anne megnyalta a száját, mielőtt bármit mondott volna. Ajka félmosolyra húzódott. Ő volt erőfölényben.
- Inkább neked kéne a lábad elé nézni. Esetleg megmutassam, hol van? - teljes nyugodtsággal emelte lejjebb, a lábára célozva az íjban megfeszülő nyilat. Nem volt szándékában megtenni amit nem volt muszáj, de amíg nincs pálcája, ezzel tudja csak "védeni magát". Mély levegőt vett, és ellépett a stég szélétől, végig a lányt figyelve, halvány mosollyal az arcán.

Kinézet

Sosem szerette az olyan stílusú embereket, akik játsszák magukat, mintha lennének valakik. Na az a csaj, aki szó szerint belefutott, pontosan ilyen volt a szemében. Gyorsan felmérte, és a stílusból ahogy beszélt, meg amilyen volt, arra következtetett, hogy nem lehet idősebb nála, de a szája az túl nagy a korához képest.
Anne ezzel szemben csak azokkal szájal, akikről tud egyet s mást, különben inkább magában tartja a dühét. Önfegyelem. Nehezen, de lenyeli a békát mielőtt cselekedne, vagy olyannak szólna be, akinek nem kellene. Soha nem lehet tudni, kivel áll szemben az ember. Magától biztosan nem ijedne meg fegyvertelenül, hisz nincs semmi a birtokában, amivel egyáltalán megvédhetné magát a jó reflexein kívül. Na de nem is véletlenül hordja magánál az íjat egy olyan faluban, ahol bármelyik pillanatban hátba küldhetik egy átokkal.
Mosolyogva engedte el a füle mellett a szavakat. Sok ilyennel találkozott már, főleg a rellonbeli látogatásai alatt. Mikor a gyenge erősködik, és csak szavakkal tud támadni, és még neki áll feljebb, ha minden erőfeszítés nélkül legyőzik. Ahogy a bátyja is járt, mikor Annelie előtt akart menősködni, és odament egy nála két fejjel nagyobb, és legalább annyi évvel idősebb lányhoz. Még mindig emlékszik a lányra, aki felvont szemöldökkel lenézett öccsére, kicsavarta a kezéből a pálcáját, és még le is átkozta. Nevetett rajta, de tanulságos eset volt neki is.
- Lehet, hogy jobban tenném, de ki mondja meg, hogy mi a helyes út? - kérdezett vissza. Megingatta a fejét, ezzel jelezve, hogy nem hogy ő, de még más sem mondhatja meg neki, mit és hogyan tegyen. Leszámítva az anyját, mert ha rá nem hallgat, hónapokig nem engedi kötélre. - Legközelebb nézz a lábad elé, vagy legalább nyögj ki egy elnézést - tette hozzá. Lassan leengedte a kezét, mert nem volt kedve a bekerülése előtt kicsapatnia magát az iskolából, de még nem tette el az íjat. - Ki vagy te? - teljesen normálisan kérdezett rá, egyszerű kíváncsiságból.

Első évnyitó


Figyelj, kísérj el az évnyitóra. Te is épp olyan rossz társaság vagy, mint én, kiegészítenénk egymást. Ez volt az a két mondat, aminek köszönhetően a kis vörösnek nem kellett egyedül szorongva végigülnie az első programot a kastélyban. Már a gondolattól is görcsbe rándult a gyomra. Mekkora kínzás már, hogy az érzelmileg analfabéta, és antiszociális elsősöket berakják a több száz embertől zsongó terembe, hogy felavassák az új tanévet. Szívás az egész. Főleg ha az ember lánya messziről figyelheti a bátyját, és az asztal alá süllyedhet szégyenében. Ó ha Anna tudná, milyen a fia a Mirákulumon kívül...
Igazából nem olyan régen ismerte meg Davidet. Jóval idősebb nála, és valószínűleg már rég ki kellett volna járnia az iskolát, de egészen jól elücsörögtek egymás mellett a Rellonban az utóbbi napokban. Pár rövid beszélgetés is lezajlott köztük. Nagyrészt ezért is ment fel gyakran a kastélyba. Nem a fiú miatt, hanem azért, mert ott nem kell elviselnie a babázásra való felkéréseket, és a muszájbeszélgetéseket. Ha az idő nem éppen kedvező az erdőben való szórakozáshoz, akkor ez a kedvenc időtöltése.
Tudta jól, hogy el fog késni. Szíve a torkában dobogott miközben a hajából próbálta kifésülni a csomókat. Már csak tíz perced van. A ruhája, meg egy enyhe smink volt rajta. Morgolódva a tükörnek vágta a hajkeféjét, és kiszaladt, hogy balerinacipőjébe bújjon, és magára öltse a zöld szegéllyel díszített talárját. Imádta ezt a viseletet a többi, sima feketével ellentétben. Talán azért, mert a házukat jellemezte, és belül puha sötétzöld bársonnyal bélelték. Egy puszit nyomott kishúga feje búbjára, majd nagyobb léptekkel elindult a kastély felé. A szél belekapott összecsatolatlan talárjába, így kissé didergett a testszínű harisnyával fedett lába a csipkeruha alatt. Keze egész úton a hajában matatott, míg teljesen ki nem simította a vörös tincseket.
Elégedetten lépett be a hatalmas bejáraton, majd mély levegőt vett, és határozottan a Nagyteremhez lépkedett, remélve, hogy "kísérője" előbb észreveszi, mint hogy várakozásba kezdjen. Bentről már hallotta a hangokat, és óra nélkül is tudta, hogy körülbelül az a tíz perc veszett el, amit még elszöszmötölt.

Első évnyitó


Mikor besétált, már nem is akart annyira bemenni a terembe. Csak túl akart lenni az egészen, és magában azért fohászkodott, hogy az igazgató ne beszéljen túl sokat. Ahogy azonban egyre közelebb ért a bejárathoz, konstatálta, hogy bizony az igazgatói beszédről már lecsúszott, éppen nagy tapsikolás hangja szűrődött ki.
Elhúzta a száját a gondolatra, hogy elkésett az első ilyen eseményének az első pár percéről, mert erre kíváncsi lett volna. Hogy hogy sétálnak be, és hogyan foglalnak helyet az asztaloknál.
Elmosolyodott amikor végre megpillantotta alig fél perc várakozás után partnerét, akit lányhoz nem éppen illő módon random felkérte, hogy tartson vele. Az a tapasztalata Davidről, hogy nem éppen a szavak embere, és ez neki nagyon kapóra jön, mert ő meg aztán főleg nem az.
- Heh? - oldalra döntötte a fejét, és a száját kissé eltátva pislogott fel rá olyan értetlenül, ahogy csak tudott. Fogalma nem volt róla, hogy milyen nyelven, és mit mondott neki, úgyhogy megrázta a fejét. - Svéd vagyok te barom - kissé pimasz hangnemet ütött meg ezzel, de a karnyújtásból arra következtetett, hogy egy cuki vigyorral egyenlítette a hozzá intézett utolsó szavát. Lopva felpillantott rá miután belekarolt, és felszusszanva vette tudomásul, hogy az a másfél fejnyi magasságkülönbség eléggé viccesen hat.
- Lophatnál nekem egy magassarkút... - vetette fel az ötletet a nagyterembe lépve kissé visszafogottabb hangerőn. Felnézett a srácra, ezzel nyomatékosítva, hogy tényleg jó lenne még plusz tíz centi a lábára. Rossz választás volt totál lapos cipőben mennie, de hát meg sem fordult a fejében Dave magassága. Mindeközben persze hagyta magát, hogy oda vezesse ahova éppen akart menni, finoman kapaszkodva a karjába.

Első évnyitó


Szó nélkül vette tudomásul, hogy David vagy nagyon hülye, vagy minden pillanatában hülyéskedik. Mondjuk inkább az utolsó, de egyelőre nem akarta ezt boncolgatni, éppen eleget késett az első ünnepségéről, nem lenne jó még egy órákig tartó beszélgetésbe is belebonyolódni. Lesz még rá idejük bőven, hogy ismerkedjenek, már ha kibírják egymás felemelő társaságában az estét.
- Tudom - vonta meg kissé mosolyogva a vállát. Messze áll tőle a nagyképűsködés, csak ilyenkor nem tudja pironkodva tagadni, amit amúgy teljesen igaznak tart. Elégedett magával, bár a korán meg a magasságán azért változtatna... - Csak ki fog törni a nyakam, ha egész este így kell rád felnéznem - megszokásból elsőként svédül kezdte el a mondatot, de amint eszébe jutott, hogy nem több, mint két perce eszkimónak nézték, elölről kezdte magyarul.
A zöldek asztala felé mentek, majd a srác mellé le is csüccsent. Pillantását végighordozta a felgyülemlett tömegen, így feltűnésmentesen a ruhájának nyakához nyúlt, ami alapból nem volt magasan, most mégis úgy érezte, hogy szorítja a torkát a csipke. Szereti a tömeget, ha messze vannak tőle. De mikor a közepén ül, minden oldaláról több ember veszi körül, na ez a helyzet már frusztrálja.
Szerencsére Dave elterelte a figyelmét a pohárral, amit ő kissé vonakodva, de elfogadott. Még életében nem ivott többet fél pohár pezsgőnél, és bár nem látta esélyesnek, mégsem ezen az estén akarta ezt a számot a többszörösére növelni.
- Aha...nagyon - elhúzta a száját válasza mellé. Fél füllel hallgatta, miről van szó, meg felfedezte, hogy valaki éppen valamiféle díjat vesz át, de különösebben nem érdekelte. A szájához emelt pohár fölött a vele szemben ülőket figyelte, próbálta memorizálni az arcokat. Az asztal ezen részéről szinte senkit nem ismert, elvétve odébb látott pár elsőst, a bátyját viszont sehol. A nagy nézelődésben kiszúrt egy ismerőst is, valami szőke lányt, akivel összenéztek, és intettek egymásnak, de aztán Annie inkább visszafordult Davidhez.
- Meddig kell itt lenni? - kérdezte halkan, egy kicsit a füléhez hajolva.

Anne imádja ezt az időt. A meleget jobban, de ez az átmenet is már teljesen jó neki ahhoz, hogy bátran kimerészkedjen. Mostanában elég sok idejét a faluban töltötte. Tudta, hogy csak hétvégente szabad a lejárás, azonban nem tudta szabályozni magát. Lejárt a húgához az előkészítőbe, játszott vele néhány órát, majd általában próbált minél kevésbé feltűnően elslisszolni az erdő felé, hogy elterüljön az általa felfedezett kis terület szép zöld pázsitján.
Múltkor álmatlanság gyötörte, úgyhogy íjjal, és pálcával felszerelkezve kiment az erdőbe. Járt-kelt, több dolgot is felfedezett, és szerzett néhány szép kis karcolást is, ugyanis a vadabb bestiák elől való menekülés nem csak kifáradással, de esésekkel is jár. Aztán megúszta az egészet, és ezzel együtt rátalált egy ösvényre. Sejtette, hova vezet, ezért végigment rajta, és pár perc alatt leért a falu szélére. Vigyorogva konstatálta, hogy nagyobb felfedező, mint hitte.
Vasárnap hajnalban is ezen az úton indult Bogolyfalvára. A Napocska néha sütött, néha nem, szóval még jó, hogy a kis vörös magával vitt egy pulcsit is a hosszú ujjú felsőjéhez. Kényelmes sportcipőben, és melegítőben mászkált, kivételesen a hátára vetett íj nélkül. Nem is érezte magát annyira jól, de most egy célja volt, méghozzá a játszótér, hogy a magasabb játékokon tornázhasson.
Egy jó fél óra lógás, és légtornászgyakorlat után beleunt, hogy túl alacsonyan van, így a pulóverje kapucniját a fejébe húzva leült egy padra, és a fejét hátravetve pihent, néha felpillantva, hogy azért nagyjából képben legyen vele, mi is folyik körülötte. Lassacskán felállt, és sóhajtva kifelé indult.
Szeme sarkából felfedezte, hogy az eddig még hintázó lány színes valamikkel a kezében határozottan igyekszik feléje. Kíváncsi volt, mivel vonta magára a figyelmét, ezért kicsit lelassított.

Szereti azokat a helyeket ahol egyedül lehet, és valamilyen formában a játszótér is ilyen. Csinálhatja amihez kedve van, mert a kisebb gyerekek nem mennek oda hozzá, a szülők meg még annyira sem. És itt zömmel a kis totyik voltak, akiknek a hangjukat könnyen elviseli.
Mivelhogy az a lány a színes cuccaival elég gyorsan haladt felé, inkább várt, mert a végén még követte volna egészen a kastélyig, rosszabb esetben a titkos helyére. Végülis, mi baj lehet belőle?
Visszaköszönés helyett bólintott, amolyan "tudomásul vettem, hogy akarsz valamit, látlak is" formában. Látta a lányon, hogy valamitől tiszta...lökött, de hát megesik, hogy a világ teremtményei közül néhány selejtes.
- Te...tessék? - meglepetten hőkölt enyhén hátra, szemei tágra nyíltak. A lányt legalább tizenhétnek nézte, és ilyen kérdéssel csak a húga által találkozott. Szóhoz sem jutott, csak rázta a fejét a következő kérdésre egyre jobban. Hátra is lépett egyet, majd maga elé tartotta a kezeit.
- Köszi, de nem szeretek ra... - be sem fejezhette a mondatot, a színes lány felkiáltott. Annelie fejében nagyon szép gondolatok futottak át, többek között, hogy miért is nem vitte magával az íját...
- Én, öhm, ahm... - meglepettségében kissé összezavarodott. Ez a barátkozós duma tutira nem normális, körbe is nézett, hogy honnan ugrik elő valaki, kezében egy fényképezővel, hogy mindenki röhöghessen majd rajta egy jót. Na de sehol nem volt senki, még megmentő sem, úgyhogy nyelt egy nagyot, és gondolta, majd szépen eltereli a lány figyelmét.
- Jó, rajzolhatunk... - nehezen, de kinyögte ezt a mondatot, és kivett egy fekete krétát a dobozból.

Ahogy jobban megfigyelte a krétákat, észrevette, hogy tényleg varázskréták lehetnek. Legalábbis valami olyasmi, ha már csillog meg villog, van ami meg büdös. Amit a kezébe vett, a fekete, az éppenséggel mint a korom, olyan koszossá varázsolta a vöröske kezét. Hitetlenkedve, de elhurcolódott egy asztalnak használható kemény táblához, és le sem vette a szemeit a lányról. A kréta csak volt a kezében, nem igazán kezdett vele semmit. Egyre jobban érezte, hogy itt valami nincs rendben.
- A ló - válaszolt gyanakodva, mintha ez valami vallatás lenne, és rajzolna egy hatalmas plüsslovat vele, ami aztán életre kel. Szerencse, hogy eközben ez a cuki inkább napocskát rajzolt...nem, egy cikeszt, meg állatkákat, és azok csak a papír szegletei között futkostak. Lélekben Anne fújt egyet. Nincs még annyira tisztában vele, hogy ilyen dolgokkal miket lehet csinálni, a cirkuszban csak olyan krétákkal rajzoltak, amik a végén soha nem mozdultak meg se jobbra, se balra.
Elmosolyodott arra, ahogy közölte a kviddicses tudását. Ő a saját kapcsolatát a kviddiccsel egy nagy nullával írná le, ugyanis azon kívül, hogy párszor dobáltak már a bátyjával seprűn, meg próbáltak elkapni egy cikeszt - sikertelenül - , semmit nem konyít hozzá, és a szabályokhoz sem ért.
- Én légtornász vagyok, és íjász - válaszolta egy vállvonás kíséretében, aztán húzott pár vonalat a krétával a papírra, ami végül egy dementorra kezdett hasonlítani. Összevonta a szemöldökét, a rajzeszközt visszarakta a dobozába, majd leporolta a mancsait.
-Ne haragudj, de nekem most mennem kell... - miközben ezt kimondta, már hátrált egy métert, és mielőtt a másik válaszolhatott volna, a pálcájával felé suhintott, hogy használja az egyetlen varázslatot, amit tud. - Immobilus! - nem várta meg, hogy mi lesz a vége, elslisszolt a helyszínről, és egyenesen az erdőbe futott.

Az a bizonyos ruha

Nem egy megszokott dolog, hogy valaki elsős létére a diákönkormányzat élén állhat, és persze nem is könnyű dolog. Főleg akkor, ha egyszerre kell megfelelni több helyen. Ennek ellenére Annelie nagyon szereti ezt csinálni, és a volt elnök is segíti őt. Az esti végzős bálra kellett nagyon sokat készülniük. A díszítés előkészítése, az ételek lebeszélése a manókkal, a táncpróbák...rengeteg dolguk volt a tagoknak azzal, hogy a végzősök jól érezzék magukat, és a keringőjük tökéletesen sikerüljön.
A bál az összes diákra vonatkozott, de Annie főként azért készült, mert elnökként beszédet kell mondania, és ha már megszervezte, akkor végig is nézi, hogy milyen az, amikor az egész iskolai az ő általuk készített rendezvényen pörög.
Liam kérte meg, hogy menjen vele a bálra. A sráccal nincsenek nagy barátságban, de mondhatni, egészen jóban vannak. Mellette még szívesen el is ücsörög a Rellonban, ha arról van szó, habár megismerkedésük nem volt éppen a legszebb. Mint ahogy a legtöbben, a srác is közel került a nyílhegyéhez, csakhogy nem szánt szándékkal, csak éppen tollasra lőtt, mikor megjelent a színen.
Napja nagy részét lent töltötte a vízesésnél Ágostonnal, meg a többiekkel, végre szórakozott, és nevetni is hallani lehetett. Rengeteget pancsoltak, és tömték magukba a gyümölcsöket. Aztán hamar eljött az este, amikor muszáj volt elmennie készülődni. A körletében levő szobájában készítette elő a ruháját, és mindent ami a bálhoz kellett. Az egész napos fürdés után jól esett neki az, hogy megmoshatta a haját, és illatosan lépett ki a zuhany alól. Lágy sminket kent magára, de ajkai almapirosak voltak. Haja egyenesen omlott a vállára féloldalt feltűzve, amit akkor igazgatott el, amikor a tükör előtt már a fekete, szépséges ruhájában állt, és felvette a magassarkúját is. Senki nem mondta volna meg róla, hogy még csak most tölti a tizenötöt...
Egy igazi hölgyhöz híven pár percet késett azzal, hogy szép lassú tempóban haladt végig a folyosókon, és sétált el a Nagyteremig, ahol megpillantotta partnerét. Intett neki, majd elsőként lassan megfordult előtte, hogy jól lássa.
- Megfelelek? - vonta fel a szemöldökét mikor szembefordulva megállt előtte.

Az a bizonyos ruha

Valami oknál fogva az ilyen bálokon mindenki könnyen megtalálja a partnerét. Lehet, hogy a kastély egy különleges képessége, de Anne is könnyen kiszúrta Liamet a teremben. Amíg felé ment, senkivel nem törődött, mindenkinek volt valami dolga, így valószínűleg fel sem tűnt az ismerősöknek, hogy valaki elsuhant mellettük. Habár ez a ruhaköltemény nem egy feltűnő a színkavalkádban, annál szebb viszont, ha valaki közelebbről látja.
- Örülök, hogy sikerült lenyűgöznöm - vigyorodott el. Lányból van ő is, így persze jól esett neki az arckifejezése, és a szavai. És persze ő sem tagadhatta volna le, hogy tetszett neki a párja öltözete és kinézete, a kérdésre pedig elhúzta a száját.
- Fogjuk rá, jó lesz, megtartalak egy táncra - megvonta a vállát. A mosolya persze árulkodott, szeme is huncutul csillogott. Soha életében nem volt olyan kapcsolata fiúkkal, amik olyan flörtölősek lettek volna, de ez a nézés már inkább hatott annak, mint Mátés viccelődésnek.
- Szóval, miért engem hívtál? Tetszett a megismerkedésünk, és kipróbálnád még egyszer? - Annie lassan közelebb lépett hozzá, és belé karolt. Ha már báloznak, ne csak álljanak, mint a bábuk. Egyébként is lassan itt az ideje annak, hogy mindenki leérjen aki részt akar venni a táncon, és akkor majd a lánynak fel kell mennie a tanári részhez, hogy elmondja a köszöntőjét.

A puncsok közelében álltak, és vártak. Wickler igazgató suhant el mellette, aki csak egy pillanatig torpant meg, hogy közölje, itt az idő. A diákok, és tanárok egységesen a Nagyteremben várakoztak, a végzősök pedig kint az ajtó előtt toporogtak.
- Két perc és jövök, ne szökj meg - mosolyogva pillantott az igazgató után Liamre. Lehúzta karján a kezet, de még mielőtt elindult volna, egy másodperc töredékéig megszorította a srác kezét. Izgatott volt, és lámpalázas. Nem azért, mert mindenki őt fogja nézni, ezt már megszokta, inkább megijedt attól, hogy beszélnie kell, és ha túlságosan koncentrál, a végén rosszul mond valamit, vagy rosszul olvas a papírjáról.
- Egy kis figyelmet kérnék! - kezdte a mondandóját a vöröske a pódiumra lépve. - Örömömre szolgál a diákönkormányzat élén állni, és részt venni az iskolának rendezett programok lebonyolításában. Annelie Freya Blomqvist vagyok, és ez az első, hogy bált szerveztem, ezért szeretném első sorban megköszönni a csapat tagjainak, hogy mindenben segítettek, és sikerült egy ilyen csodás rendezvényt alkotnunk - mély lélegzetet vett, míg a teremben felcsendülő taps abba nem hagyott. - Mint minden évben, most is vannak fiú és lányok, akik elérték a mérföldkőig, az utolsó év zárásához. Lassan itt a vizsgaidőszak, de hadd élvezzék ki még ők is, hogy fiatal tanulók, ünnepeljük őket a mai estén. Tehát a végzőseink, akik most eltáncolják a keringőjüket; Kiva Faraday, Elizabeth Charlotte Vane, Fülöp Félix, Lenna Goldberg, Szepesi Krisztián, Tristan Blackwood, Aileen Aurora, Dolánszky Alex, Hollóvölgyi Zsófia, Leila Shine, Pethő Abigél, Rentai Bálint,Czettner R. Benjámin, Elliot A. J. Wayne, Fülöp Farkas, Kiss Brenda Natália, Shania Nayar, Sharlotte Johanson, Szakács Ágota-BeátaMichelle Angelique Saint-Venant, Csapó Anna, Lévay Hanna, Maximilian Loveguard, McKenzie R. Krise, Ombozi Sára, Sofia F. Denaro, és Várffy-Zoller Róbert. Köszönöm a figyelmet!
Ezzel pedig a zene felcsendült, és mialatt a nagy ajtó kinyílott, és elkezdett bevonulni a végzős csapat, és párjaik, Annelie visszasétált Liamhez.
- Milyen voltam? - súgta oda neki a kérdést.

Az a bizonyos ruha

- Majd meglátjuk - mosolyogva ismételte el a srác szavait. Azt persze nem tette hozzá, hogy ez az első igazi bálja, és ha rosszul lép, akkor lehet, hogy az este további részét a gyengélkedőn töltik...
- Na ezt nem fogod megtudni, hacsak nem nézel be alá. De akkor biztos lehetsz benne, hogy az a nyíl nem csak elsuhanni fog melletted - fenyegetés boci szemekkel. Nos, ez Annie, aki a komoly, és cseppet sem kedves, vagy éppen vicces tényeket is szereti édesen közölni.
Lassan eljött az idő, és mire észbekapott, már el is mondott mindent, amit kellett, és a figyelem a végzős fiúkra és lányokra irányult. A gyönyörű ruhában állva Anne összes félelme elszállt. A beszédét javarészt fejből mondta, a papírjára párszor pillantott csak rá, főként a nevek felsorolásánál. Azért persze örült, amikor végre vége lett, és visszamehetett a jóképű partneréhez. Nem gondolt bele, hogy hogyan tovább, igazából csak azért ment el a bálra, mert elnökként és főszervezőként muszáj volt, de semmi több. Nem ő az a lány, aki mindig arra vágyott, hogy földig érő ruhában táncoljon hajnalig a királyfival, és elhagyja a pálcáját a hálójába vezető úton, amit másnap a herceg visz vissza neki. Nem, nagyon nem. A ruha, a smink, és a csillogás természetes, melyik lány ne érezné jól magát gyönyörűként? Főleg egy szintén jó kiállású pasi oldalán, akivel még a közös hangot is megtalálja.
Míg választ kapott, csak szeme sarkából pillantott Liamre, amúgy meg a nagyokat figyelte. Remélte, hogy minden oké lesz, és senki nem fog hasra esni az első résznél.
- Köszönöm - mondta, mikor észbe kapott. Míg a színes ruhák a táncparketten össze-vissza forogtak, Annie kezdte kellemetlenül érezni magát. Megköszörülte a torkát, pillantása pedig a partnerére vándorolt, akivel éppenséggel sikerült összenéznie. Figyelte őt, és észre sem vette. Kíváncsian vonta fel a szemöldökét, ajka pedig mosolyra húzódott. Választ várt egy nem feltett kérdésre, méghozzá arra, hogy miért nézi annyira.

Az a bizonyos ruha

Belegondolt, hogy egyszer majd ő is fog ott táncolni, ahol a mostani végzősök. Biztos, hogy itt fogja elvégezni a tanulmányait, de az még messze van, és még nem is akar azzal foglalkozni, mit hoz a jövő. Jelenleg élvezi, hogy fontos tag az iskolában, és jók a visszajelzések, aztán majdcsak belelendül a tanulásba is, amivel most aztán jól vissza van maradva.
Nézelődött, Liamet is nézte, tekintetük pedig találkozott. Vigyorgott egyet a válaszon, majd megvonta a vállát, és bólintott mellé.
- Persze, de nem fogsz semmi erőset találni - jegyezte meg miközben lassú léptekkel elslisszolt az asztalok felé. A kezébe vett egy poharat, amiben vérvörös lé volt. Bizalomgerjesztő... Az orrához emelte, és egy pillanatra a szemét is becsukta.
- Eperlé. Friss eperből - pillantott Liamre, majd felé tartotta a poharat. Ha akarta, elvette, ha nem, nem. Annie belekóstolt a sajátjába. Egész hűvös volt, jól felfrissítette még az agyát is, ami a sok szervezéstől, és az egész napos behatásoktól kissé el volt homályosodva.
- Elviszel táncolni, vagy dísznek hoztál magaddal? - vigyorgott rá kissé pimaszul. Kiitta pohara tartalmát, majd visszatette az asztalra. Amíg a választ megkapta, a ruháján igazított egyet, de mindvégig figyelte a partnerét.
- Soha nem voltam még ilyen bálon.

Roxfortosok fogadása

Már várta ezt a napot. Igaz, eléggé fáradt volt az utóbbi napokban, de nem bánta, mert mindennek megvolt az eredménye. Ezen a napon végezte Ágostonnal és Wickler igazgató bácsival az utolsó simításokat a cserediákok fogadására. Muszáj volt szervezkedni, és olyan programokat kitalálni, amik akkor jó, ha a három vendég is részt vesz. Az izgalom biztosan a részükről is nagy, emlékszik még Annie arra, amikor az elmenetelt rendezték le. A lányok tőlük is izgatottan várták a nagy napot, amikor egy másik ország, más szokásokkal teli iskolájába léphetnek be, ami ráadásul nagy múltú, és nagy hírű egyaránt. Hát ez a Bagolykővel nincs pont így, de az utóbbi években egyre inkább feljebb emelkednek, és már a legtöbb helyen ismerik az iskola nevét, és annak különlegességeit.
Estefelé jócskán maradt ideje arra, hogy egy vadászatot is lerendezzen az erdőben. Muszáj gyakorolnia az íjászkodást, mert az iskolában nincs rá lehetősége. Eléggé el is ment az idő vele, így a cserediákok fogadása előtt fél órával ért haza, a Naphegyi házba. Azt se tudta, hirtelen minek áljon neki, tehát a gyors zuhany-gyors készülődés még gyorsabb változatát kellett produkálnia. Mekkora égés lett volna, ha elkésik DÖK elnökként, és a fogadóbizottság tagjaként.
Nos, nem így lett, éppenséggel elsőként érkezett frissen vasalt egyenruhájába bújva a vasúthoz. Utána megérkezett az igazgató, és Ágoston is. Kissé kínos csend állt be hármuk közt míg a vonatra vártak, amelyen a vendégek utaztak. Két lány, egy fiú, és egy tanár.
A bemutatkozás igazából zökkenőmentesen ment, és hamar fel is jutottak a kastélyba. Már sötétedett, és az iskola apraja nagyja a Nagyteremben gyülekezett. Mindenki izgatottan várta az érkezőket, ki ezért, ki azért.
- Persze Igazgató úr, mondja csak el a köszöntőt, Ágoston majd elviszi a fiút a helyére, én meg a lányokat - mosolyogva, illedelmesen rendezte le a dolgokat. A férfi be is ment a terembe, ahol Annie látta, hogy jó páran már kidugták a fejüket kíváncsiságból.
A diákok csak akkor látták meg a három érkezőt, amikor az Igazgató beszédének ahhoz a részéhez ért, hogy elmondja a nevüket, és hogy ki melyik házban tölti az idejét. Emily és Allison mindketten az Eridonban, Thomas pedig a Navinében. Nem kellett többet várniuk a roxfortosoknak egy percnél, és kétfelé lettek kísérve. Annie a lányokat irányította a piros prefikhez, míg Ágoston a srácot az egyik navis fiúprefihez.

Bentley

Késő este futott be a vonat előző nap a bogolyfalvi vasútállomásra. Annie pár napot otthon töltött, a cirkusz hazai terepen adott előadást. Minden jól alakult, de vasárnap még muszáj volt gyakorolnia az új előadásra. Lassan bemutathatja az íjászat és légtorna vegyítését.
Az este után reggel nehezen kelt fel, kellett innia abból az élénkítő főzetből amit Máté szokott inni. Az órákon szorogosan jegyzetelt, ugyanis mindjárt itt a vizsgaidőszak, és totál le van maradva. Leckéket is írt, kivételesen a Rellon tanulószobájában. Tök egyedül volt, nem is csoda. Itt mindenki lusta mint a bűn.
Már hat óra volt, mikor minden másra is jutott ideje, többek között a DÖK-re, meg a mentorságra. Az újak jó kezekben vannak, már kevesebbszer sikerül eltévedniük is.
Kicsit később lyukadt ki az erdőben, a sátránál, és íjával felszerelkezve indult az erdő mélyére lazítani. Sötét farmert, és sötétkék pamutpólót viselt, haja copfban, enyhe smink az arcán. Sötét volt, szeme csak lassan alkalmazkodott hozzá. Egy-két madár volt a látókörében, semmi más. A bokrok zörögtek, a vörösnek nagyon kellett figyelnie, hova lép.
Egy vastag, magas fa lombkoronája közé mászva figyelte meg, ahogy valami XX besorolású bestia a fa alatt kotor. Nem figyelt, a nyíl egy szempillantás alatt találta el. Annie leugrott a fáról, és bedobta a hátizsákjába, aztán ahogy megfordult, csak annyit látott, hogy valami nagy áll vele szemben, és egy nagy ütést érzett a fején, majd elájult.
Pillái remegtk ahogy próbálta kinyitni a szemét. A feje hasogatott, égett, odanyúlva pedig felfedezte, hogy vérzik is, és az arca is olyan volt. Nagy nehezen feltápázkodott, a táskájának hült helye volt, de legalább az íja megvolt.
Egyenesen indult el, mihamarabb ki akart kerülni onnan, hogy letörölje sebét.
A tavacskához érkezett, nem látott senkit, bár amúgy is furcsa volt a látása az ütéstől. A stégre baktatott, szédelegve, és az oldalába kapaszkodva hajolt le a vízhez, hogy lemossa az arcáról a vért.

Bentley

Tompa fájdalom uralta a lány egész testét. A fejére mért ütés teljesen elzsibbasztotta, de remélhetőleg csak a vágást szerezte, és komolyabb zavart nem. Mikor a tóhoz ért, még nem is vette észre, hogy lábszára is megsérült, valószínűleg az esés közben. Farmerja felszakadt, a bőre pedig egy hosszú csíkban felhorzsolódott.
Menni fog ez - mondogatta magában míg elérkezett a stég végéhez. Nem akart ő mást, csak lemosni a vért magáról, és a sebéről, de nem hagyták. Erős kéz tartotta a karját. Őszintén szólva hálás volt az idegennek, amiért megtartotta, és nem esett be a sellőkhöz.
A papírzsebkendő érintésére felszisszent, de elnyugodva, kissé remegve pillantott az idegenre. Zöldjei egyenesen a fiú szemeibe meredtek, pislogás nélkül próbálta kitalálni, miért segít rajta.
Megnyalta szája szélét, és a vére vasas ízét érezte. Szabad kezével a tó vizébe nyúlt, és letörölte vele arcát, majd ezt megismételte még kétszer. A fájdalom nem múlt, és cssk arra tudott gondolni, hogy ezzel most aztán el kell mennie a gyengélkedőre, és el kell magyaráznia, hogy prefektus létére mi a jó francot keres tiltott helyeken. Ó és hogy még ott is lakik...egyenes út az igazgatóhoz.
- Nyílt? - csak ennyit kérdezett a sráctól, aki jobban látta a sérülést, mint a lány. Odébb csúszott, és ahogy szédült, muszáj volt elkapnia a kezef, amivel tartották. Most nem érdekelte, hogy testi kontaktudba lépett egy olyan emberrel akit még az életben nem látott.
- El fogok ájulni - mondta egyenesen a srác mellkasára nézve. Valószínűleg egy nagy bestia egy jókora bottal akkora ütéssel intézte el, hogy nem csak felületi sérülést szerzett. A szédüléstől hányingere lett, homloka lüktetett.
Lassacskán elszakadt a fiútól, és a lábai mellett fekvő pózba küzdötte magát, lábait felhúzva.

Bentley
Stégről jöttünk

Az erdőben történt ütés játszódott le a lány fejében már sokadszorra. Aztán annak az idegennek az arca, aki a stégnél megfogta. Ha ő nincs ott, valószínűleg már a tóba esett volna, és talán bele is fulladt volna. Mintha álmodna, olyan volt minden, de érezte a valódi fájdalmat. Valami nem engedte, hogy felébredjen, csak lassan az ujjai mozgásával kezdett magához térni.
Szemei nagyon nehezen szokták meg a világosságot, ami a mellette álló éjjeliszekrényen helyezkedő lámpából jött. Kezét a fejéhez emelte, fájlalta, és ahogy kitapintotta a ráragasztott gézt, úgy szisszent is fel. Lenézett, egy ágyban feküdt. Pár másodpercbe telt, hogy rájöjjön, a gyengélkedőn van. Szépen lassan kezdett emlékezni azokra a dolgokra, amiken magánál volt. A srác fogta, és cipelte fel a kastélyba.
Oldalra mozdította a fejét, és halkan nyögve feljebb tornázta magát. Az egész feje úgy fájt, mintha lecsapta volna egy gurkó. Ott ült jobbján az idegen, akit így fénynél jobban végig tudott mérni.
- Ugye nem mondtad el? - suttogott, majd lassan körbenézett a helyiségben. A gyógyító egy sebes karral volt elfoglalva a terem másik végében. Nagyon, de nagyon nem akarta, hogy bárki tudomást szerezzen az erdős dolgairól, remélte, hogy Ő neki is volt annyi esze, hogy valami mást hazudjon.
- Ahm...köszönöm, hogy felhoztál - erőltetett mosolyt eresztett meg felé, majd az éjjeliszekrényen levő pohárért nyúlt. Nagyon szomjazott, és még fájdalomcsillapító bogyó is volt ott. Remek!

Bentley

Nem túl valószínű, hogy Annie bármikor is megfogja tudni, mi történt vele. A nagy dög aki megtámadta lehetett ember, vagy bestia, de a sötétben...nehéz egy másodperc töredéke alatt ezt megállapítani.
A gyenguszon átöltöztették, ezt érezte is magán. Addig viszont nem nagyon mozgott, míg a vízzel le nem öblítette a bogyót, ami máris hatni kezdett. A srác menni készült, Annie pedig megköszönte amit érte tett, aztán fájdalmas mosollyal biccentett aprót felé, és hagyta menni.
A takarót lehúzta magáról, és akkor látta meg, miért van átöltöztetve. A lába valami zöldes krémmel hosszú csíkban be volt kenve. Ujjával egy kicsit lekent, és orrához emelte. A krémnek orrot csípő, szemet könnybelábasztó szaga volt.
Annie lassan felült, és az ágy szélére csúszott. Gyorsan körbenézett az ágy körül, de nem látott mást, cssk a ruháit. Szíve kihagyott egy ütemet, kövé dermedt. Leugrott az ágyról, a srác még éppen az ajtó előtt volt.
- Állj meg! - kiáltott utána. Hangjában düh, fájdalom, ijedtség volt egyszerre, és ez a hirtelen ugrás és kiáltás kombináció nem volt jó a fejének. Az ágynak dőlve nyögött, remélve, hogy a fiú visszalép hozzá.
- Nálad van...nálad van az íjam? - szemeivel fürkészte a fiút, hangja nagyon halk volt. A sztoriba nem passzolt volna egy íj. Annie minden reménye a fiúban volt. Ha nem adja neki vissza, akkor azt nagyon megbánja...
Az íj nélkül üresnek érzi magát, nincs mi megvédje. Pálcás varázslatokat még nem tud sokat, nem hiába mászkál azzal, amit tud használni. Szereti biztonságban tudni.
- Ha nálad van, csúsztasd az ágy alá, kiviszem mikor már nem figyelnek. Kérlek.
A fejét fogva a lány visszamászott az ágyba, és a srácot nézte onnantól.

Dísztalár alatt

Éppen, hogy beért. Mármint az iskolába. Otthon volt, a Mirákulum vezetője szólt is az igazgatóságnak, hogy Máté, Harold és Annelie lehet, hogy késni fognak. Persze Anne igyekezett, nem akart később odaérni, mint mindenki más, ráadásul ugye mentorvezetőként az ő feladata, hogy az újakat valamelyest összeszedje. Annyira volt ideje, hogy amikor felrohant a Rellonba átöltözni, a klubhelyiségben összegyűlt elsősöket üdvözölje, és leküldje őket pár nagyobbal a Nagyterembe, hogy ne tévedjenek el, így nyert magának negyed órát, ami alatt kevéske varázslat segítségével sikerült összevakarnia magát.
Új volt még neki, hogy a vörös haja helyett szőke tincseket fogott össze konttyá, és ebbe tette bele a szépen csillogó hajtűt. Éppen megfelelő mennyiségű smink volt az arcán, és ahogy prefektusokhoz nem illik, felvette a kis fekete ruháját, meg egy fekete cipőt, és dísztalárjával a kezében szaladt le a többi diákhoz.
Időben odaért, még éppen ajtózárás előtt, és lihegve bár, de helyet foglalt a gólyák közelében, majd magára kanyarította a talárt, és mélyeket lélegezve nézett körbe. Intett a bátyjának és Máténak, ezzel konstatálta, hogy ők is időben megérkeztek az ünnepségre.
Figyelme eztán a tanári asztalok felé irányult, és várta a történéseket.

A szünet első napját Anne még a kastélyban töltötte, mert Haroldnak volt valami balhéja, amit el kellett simítani, és úgy gondolta, megvárja, nem megy haza testvére nélkül. Még a húgukat, Vivit is össze kellett vakarni, így jó volt az a plusz egy nap.
Igazából a nap nagy részét Mátééknál töltötte a pincében. A csárdás srácnak meg a barátnőjének köszönhetően van most elég sok bájital hozzávalójuk, a lány pedig előszeretettel próbálja ki a különböző listákon szereplő főzeteket.
Na de nem akarta, hogy ennyiből álljon a napja, amikor készen lett a bájital, és a pihenési idejét töltötte az üstben, a kis szőke átsétált a Földesy birtokra. Elég jóba lett Mirával, kicsit beszélgettek, és játszott az ikrekkel. Eldöntötte, hogy neki aztán soha nem lesz gyereke. Eddig sem akart, hát most, hogy látja a két fiút, hogy milyen rosszak, és az anyjuk várja a következő adagot...kész rémálom ez Annelie számára. Tizenöt évesen még egyszer sem fordult meg a fejében, hogy valaha saját nyáladzó umpalumpája legyen.
Elköszönt kedvenc lovától is a birtokon. A szünet egy részét most otthon fogja tölteni, hiányozni fog neki az erdőlak, a pince, és a ló. Még jó, hogy Hestiát viheti magával. (Igaz, az anyja nem tud a maine coonról...)
Miráéknál tett látogatása alatt megtudta, hogy rendkívüli nyitva tartás lesz a fürdőben. Nem zárnak be este, egészen hajnali 2-ig szabad bejárást biztosítanak azoknak, akik vevők a barlangfürdőre. Ez egyébként azért tetszett így Annie-nek, mert a diákok legnagyobb része már ma hazament, és mivel nincs nagy dobra verve az "akció", valószínűleg nem is lesznek sokan.
Tehát már sötét volt, Máté nem volt vevő a fürdőzésre, így a leányzó egyedül indult a tavacskán túlra. Magához képest kedvesen köszönt a recepciós lánynak, innen pedig egyenesen az öltözőbe ment, ahol lerakta a holmiját, felvette a bikinijét, és papucsban, törölközővel átsétált a pancsoló helyre. Most látta először, el is ámult a hely nagyságán, és szépségén.
Ahogy gondolta, nem voltak sokan, két kezén bőségesen megtudta számolni, hányan lézengnek itt-ott. Volt helye is, így az egyik pihenőhely párnái közé lerakta a törölközőjét és a papucsát, majd leült a medence szélére, és belelógatta lábát. Nézte is, ahogy lába lassan kalimpál a vízben, közben gondolatai ezer felé szálltak.

Olyan gyorsasággal ment el az elsős éve itt a Bagolykőben, hogy észre sem vette. Nem is nagyon voltak olyan pillanatai, amikor ezt rá ért volna észrevenni, így ideje volt kicsit leülnie, és kizökkennie mindabból a rutinból, ami a napjait kitölti. A cirkuszt még mindig imádja, de tanulni nem szeret. Csoda, hogy ilyen jó eredményeket ért el a vizsgáin, és elsős létére a kezébe adtak több olyan felelős posztot is, amire büszke lehet.
A medence szélén való ücsörgés ráébresztette, hogy nagyon fitala még ahhoz, hogy bármit is túlgondoljon, és szeretne a pillanatnak élni. Lógni az órákról, prefektusként büntetni minden olyan személyt, aki egy pici rosszat tesz. Nem mondaná, hogy Mira elrontja, de elég nagy hatással van rá az, hogy tőle vette át a posztokat, és tőle tanulta meg, mit hogyan, és hogy érvényesüljön. Persze nem azon a szinten ahogy azt ő csinálta pár éve.
Legalább fél órája ült ott már, az térítette észhez, hogy valaki pontosan mellette ugrott a vízbe, mint valami ágyúgolyó. A víz nem volt hideg, de hirtelen fröccsent rá a medence tartalmának egy része. Nőies hangvételű káromkodás hagyta el a száját, és gyilkos pillantással szorította ökölbe kezeit, végig a srácot nézve, aki inkább elspurizott a közeléből. Sok mindenre képes Annie, ha bosszút akar.
Mély lélegzetvétellel nyugtatta le magát, és ha már úgyis vizes lett, bemászott a medencébe, és felfeküdt a víz tetejére, így nézte a szemben, majd oldalra levő büfét, és a barlang mennyezetét.

- még bőven a tömeg elején
Jelmez, ruha a szőrme alatt

Elég régóta készült a DÖK a Halloweenre, szerettek volna idén olyat csinálni, ami még nem volt, és meglepetésszerű. A nagy készülődésben majdnem elfelejtette, hogy jelmezt is kellene választania, így az az utolsó két napra maradt. Nem volt igazán kétségbeesve, és Máté segítségét kérte. Nem szeretett volna sablonos jelmezbe bújni, kutya, vagy méhecske szerkóban bulizni, úgyhogy a választása végül a barátjával együtt a Marilyn Monroe-t idéző szerelésre esett.
Korán kezdték a készülődést, sőt, a díszítést már előző éjszaka, az órái egy részét ki is hagyta, hogy tudjon pihenni. Nagyon lusta volt, nehezen kelt fel, de már sürgette az idő, menni kellett vacsorázni a többiekkel. Éhes is volt, úgyhogy evett, ivott, de korábban lelépett, mint a diákok többi része, hogy időben elkezdhessen készülődni, és időben vissza is érjen, még mielőtt elkezdenek beszivárogni az emberek.
Fürdőszobai munkálatai során felkerült arcára a szép smink, haja rövid, és hullámos lett, és persze belebújt abba a szűk fekete ruhába, amit választottak. Ilyenkor jó, ha az ember már megtanult magassarkúban járni, nem okozott gondot a lánynak az, hogy magassarkúban aggassa magára az ékszereket, majd abban tipegjen le a Nagyterembe. Egy gyönyörű, valódi szőrme stóla védte vállait a hidegtől, ajkai vörösen fénylettek, így nem csoda, hogy páran jól meg is nézték maguknak.
Amikor odaért, belecsaptak a készülődésbe, ő mint az elnök, rendezgette a dolgokat, igazgatta a berendezéseket, és izgult, hogy minden jó lesz-e.
Az idő szépen elszaladt, és eljött a nyolc óra, amikor a zene halkan felcsendült, az ajtó pedig nyílott, és bevánszorgott az első jelmezes csapat a fekete-fehér kis világba. Anne a pódium mellett állt, néha a füzetét olvasta, néha az utolsó instrukciókat adta ki, néha pedig felpillantott.

- köszöntőbeszéd, majd Domi
Jelmez, ruha a szőrme alatt

Jókedvűen cseverészett a DÖK elnöke a közelebbi ismerőseivel, miközben gyakran pillantgatott a bejárat felé. Részben várta a partnerét, részben pedig tanulmányozta, mennyien özönlenek be a Nagyterembe a lehető legfurcsább jelmezekben.
Többek között kiszúrta pár volt mentoráltját, Dió öltözetén meg sem lepődött, csak vigyorgott egy sort, Laviának és Catnek pedig intett. Ők az új szobatársai, és egészen jól ki is jön velük.
Az idő úgy fél kilenc felé járt már, mikor Annelie odaszólt a zenekarnak, hogy menne elmondani a köszöntőjét. Stóláját megigazgatva fellépdelt az emelvényre, és megállt középen.
- Szép estét! Örömmel tölt el bennünket, hogy ennyien részt vesztek, illetve vesznek a Halloween bulin. Ahogy látom, jó kis jelmezeket találtatok. Ha már jelmezek, szeretném megragadni az alkalmat hogy kihirdessem, a buli alatt folyik a jelmezverseny, voksaitokat a bejáratnál kihelyezett doboznál tudjátok leadni. Körülbelül másfél óra múlva lezárul a szavazás, és kihirdetem Halloween legrémisztőbb királyát és királynőjét - mosolyogva nézett szét a tömegen, innen fentről több ismerős arcot is kiszúrt.
- Egyes asztaloknál, mint ahogy azt már észrevehettétek, lehetőségetek nyílik különböző feladatokban részt venni. Egy tábla hirdeti, hogy a réten thesztrálsimogatás zajlik, ehhez jelentkezzetek nálam, illetve Ágostonnál, és intézkedünk. Ó, sokan kérdeztétek, mik vannak a svédasztalon. Megnyugodhat mindenki, az összes étel és ital emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas, és egyébként finomak is. Szóval jó szórakozást kívánok mindenkinek! - ezzel pedig lezárta köszöntőbeszédét, és hagyta, hogy a zenekar újra belecsapjon a buli közepébe, ő maga pedig lassan lesétált az egyik közeli asztalhoz.
Igazából már teljesen elvetette azt, hogy az estét Domival tölti, próbálta a lehető legkedvesebb arckifejezést magára erőltetni, és nézegetett körbe. Már nem volt különösebben semmi dolga, fogalma sem volt róla, mit fog kezdeni egyedül.
Már vagy egy negyed órája csak az arra tévedőkkel folytatott párperces csevejt, amikor valami hozzáért a kezéhez. Automatikusan nézett oda, de nem azt várta, hogy egy állat üljön a lábánál.
- Komolyan, Domi? Ez lesz a jelmezed? - fejét csóválta és nevetett, majd kissé lehajolt hozzá, és megölelte a tigris formában érkezett fiút.

- Domi
Jelmez, ruha a szőrme alatt

Öröm, és egy kissé izgatott pillangók a gyomorban érzés futott át végig a lányon, amikor megpillantotta a mellette ülő tigrist, és ahogy egyébként soha nem csinálná, megölelte. Ezután hagyta, hogy Domi a saját bőrébe bújjon, az eredményt pedig az követte, hogy belülről ráharapott ajkára. Nem elég, hogy régen találkoztak, így még nem is látta. Elegáns, és jól nézett ki abban az öltönyben.
Az ölelést viszonozta, a pusziba pedig talán még bele is pirult. Szerencse, hogy utóbbi nem látszott a fekete-fehér teremben. Nem szívesen vallotta volna be még saját magának sem, hogy van egy fiú, aki képes egy puszival zavarba hozni.
- Na persze - vigyorodott el. Valahogy már a gondolata is rossz volt annak, hogy csak szőrös hatalmas macskaként lehetne vele egész este.
- Áh, értem - udvariasan elmosolyodott, mintha nem is zavarta volna, hogy jócskán a beszéde után futott csak be. Persze a régi ismerősök fontosak, és a kicsi...tudja Anne jól, hogy Domi a kicsi Domi keresztapja, de arra soha nem kérdezett rá, miért.
Természetesen egy szó nélkül elfogadta az asztalhoz hívást, és egy halk köszönömmel foglalt helyet a széken. Lábait keresztbe téve helyezkedett el, és volt háztársára nézett, szintén mosolyogva. Azt hitte, hogy nem lesz ilyen kellemetlen a csend kettejük között ha bekövetkezik, de mégis.
- Köszi. Kis újítás, a színek mindenhol ott vannak, ez meg olyan...Halloweenes - vonta meg a vállát. Nagyon tetszett neki is, amit a Nagyteremmel műveltek, teljes mértékig elégedett volt. - Minden rendben, nem sok minden változott mióta elmentél. Csak jobban vigyázok az erdőben - tekintete utolsó szavainál a szemben ülő nyakára siklott, ahol ott lógott a nyaklánc, amit tőle kapott, bár csak a láncot látta, de felismerte, mivel az imént nyakörvként is viselte.
- Milyen neked Bagolykő nélkül? - nézett ismét vissza szemeibe.

Boldog születésnapomat
Kabát, Kinézet

Anne nem is emlékszik igazán arra, ami történt kicsivel korábban. Annyi rémlik neki, hogy teljesen bele volt merülve a jegyzeteibe, és éppen a szobájába tartott, mikor két kéz megállította, és nem is hagyta szabadulni. Hirtelen nem csak elrablóját nem ismerte fel, még azt sem, hogy egyáltalán hol van. Annyira el tud merülni a gondolataiban, és hát ilyenkor kár megzavarni, különben úgy végzi, mint Axel.
- Ne haragudj, nem akartam - pislogott fel rá bűnbánó kiskutyaszemekkel. Esze ágában se volt bántani az ő Hablatyát, mármint direkt nem. A lány levette a kabátját, és a szék támlájára helyezte, miközben elgondolkozott, mit feleljen.
- Egy kóla jól esne - húzta mosolyra a száját. Szeretett volna többet mondani, csak ehhez még le kellett ülnie, és feldolgoznia, hogy kizökkentették a kis világából. Ami persze nem baj, sőt. Örült is neki, hogy valaki megtette, valamiért a feszültség is eltűnt belőle.
Amíg Axel visszaérkezett az italokkal, neki volt ideje kinyitni az ajándékát. Elsőként a sálat vette ki, melyet egyből a nyakára is tekert, és csak ezután azt a nagyon édes sárkányt, ami kiváltott belőle egy hatalmas vigyort. Fogatlant egyből magához is ölelte, mint egy kislány, és így pislogott fel a közeledő barátjára.
- Köszönöm Hablaty, ilyen szépet még sose kaptam - és itt volt az a pillanat, amikor ő állt fel a helyéről, és viszonozta a puszit, amit az imént kapott. A jegyre nagyon rácsodálkozott, megköszörülte torkát és ezután csüccsent csak vissza.
- Még nem láttam filmet, soha - nagyon halkan mondta neki, mert nem tudta, kik veszik körül őket, és biztosan hülyének nézték volna, ha ezt meghallják. Apropó meghallják...szépen kezdett összeállni a kép, tekintete a kiírásokra siklott, és fél füllel hallgatta, hogy mások mit beszélnek. A felismerés arcára is kiült.
- Axel, hol vagyunk?

- Domi
Jelmez, ruha a szőrme alatt

- Szerintem semmi eget rengető nem történt - kissé megvonta a vállát, mivel nem gondolja, hogy történt bármi olyasmi, ami sokat számítana. Legalábbis mostanság nem volt ideje megdöbbenni semmin, ami a ház körül, illetve az iskolában történt.
- Jól megy a kviddics? Egyszer elvihetnél, megnéznélek - mosolygott, és tényleg így gondolta. Nincs odáig a kviddicsért, de van amikor még azt is elnézi, ha van ki miatt. Mint például Máté is. Már előre retteg, mi lesz a következő balesete. A legutóbbinál is napokig volt vele a gyengélkedőn, és utána is ápolgatnia kellett otthon is, meg segíteni neki. Valószínűleg ezt senki másért nem tenné meg, csak érte, meg a rendes testvéreiért.
- Zója nagyon aranyos nő, a srácról meg semmit nem tudok, igazából nem is érdekel. De képzeld, visszajött az unokanővérem, itt tanult egy ideig, most meg gyakorlótanár, és van köztük valami Markovitscsal - ha már a HV-nél tartottak, úgy gondolta, hogy ez jó kis infó, ha már Domit annyira érdeklik a mostani dolgok. Egy kis pletyka, egy kis vigyor, és nem igazán tudja elkapni a tekintetét a szemben ülőről.
- Ó, tudtad, hogy Amira tanít nonverbálisan varázsolni? - felvonta a szemöldökét, bár gondolta, hogy a válasz nem lesz. Honnan is kéne tudnia?

- Domi
Jelmez, ruha a szőrme alatt

Rosszallóan csóválta meg a fejét mikor Domi közölte vele, hogy majdnem balesete volt a meccsen. Pontosan ezért nem szereti a kviddics. Durva sport, és ha rosszra fordulnak a dolgok, akár meg is halhat benne bárki. Na nem mintha neki nem lett volna még kisebb balesete egy-egy próbán, de ő legalább biztosítva van a magasban.
- Nagyon jó - mosolyogva bólogatott végül. Még egyébként nem látta a fiút játszani, úgyhogy ez elég jó alkalom rá, meg jó indok ara, hogy újra találkozzanak.
Zójás kérdésre bólintott, aztán elújságolta, hogy itt van az unokanővére. Jó régen találkozott már Barbival, korábban is évente talán kétszer esett meg, hogy családi összejövetelt tartottak. Pedig jóban vannak, és biztos, hogy most kihasználja majd az alkalmat, hogy itt tartózkodik, és bepótolják azt a sok időt.
- Nem tudom, mi volt Markovits életében eddig, de Barbi gyerekkora óta szerelmes belé - megvonta a vállát, majd hangsúlyozva a "szerelmes belé" részt megforgatta a szemeit. Ő még sose volt az, nem is tervezett ilyet, így érthető ez a reakció.
- Alig várom, hogy megszülessen Anna. Jaj, ugye tudtad, hogy kislány lesz a babájuk? - szemei kissé elkerekedtek, ujjait vörös ajkaihoz emelte. Csak remélte, hogy nem szólta el magát, mert Miráék nem verték nagy dobra a pocaklakó nemét és nevét.
Egy kis idő után a srác felhozta, hogy menjenek ki egy kicsit, amibe Annelie lelkesen belement. Tényleg nem ártott volna valami szellőztető bűbáj, már jócskán ott tartott, hogy leveszi a stólát, de végül magán hagyta, és hagyta, hogy kivezessék  teremből.

- egyedül visszatérve, EREDMÉNYHIRDETÉS
Jelmez, ruha a szőrme alatt

Nem éppen így tervezte az estéjét. Kedve jó volt, nagyon is, pedig ez nem túl gyakori, erre a végén már alig várta, hogy vége legyen az egésznek, és a másnap levő születésnapját kipihentem eltöltse az erdő mélyén.
Nem elég, hogy Domi késett, még le is lépett amikor kimentek a tisztásra. Nem tudta a lány, hogy miért, negyed óránál többet nem is voltak kint. Fázott, és szívesen ment volna vissza, de nem egyedül, ahogy aztán kellett neki.
Feldúltságából próbálta a legkevesebbet mutatni a nagyterembe visszaérve, ott pedig félrevonult a leghátsó asztalhoz, és onnan figyelte azokat, akik jókedvűen táncoltak és beszélgettek. Karba tett kezekkel konstatálta, hogy jobb ha pár nélkül megy a továbbiakban minden eseményre, akkor nem éri csalódás.
Az idő csigalassúsággal ment el, de végre elérkezett az a pillanat, amikor volt mit csinálnia. A szavazatokat összesítette, aztán a győzteseknek járó koronával felsétált a pódiumra átvenni a zenekar helyét pár percre.
- Remélem mindenki jól szórakozik, most viszont kérnék egy kis figyelmet. Egészen idáig szavazhattatok azokra, akik szerintetek legjobban megérdemlik a Halloween rémkirálya és királynője címet jelmezeik alapján. Tehát... A rémkirályunk nem más, mint Jeges Kventin Dioméd - mosollyal és kis fejcsóválással kereste meg a tömegben "fiát", és intett neki, hogy menjen ki mellé. Két puszi kíséretében a fejére rakta a koronáját, aztán visszalépett a mikrofonhoz. - A rémkirálynő pedig Mészáros Gréta tanárnő, jöjjön ide kérem - a tanerőnek kézfogással helyezte a fejére a koronát, és már csak egy pár mondat volt hátra, miután elhalt a taps. - Gratulálok! A koronán kívül a király és királynő egy közös romantikus vacsorát kap jutalmul a Pillangó-varázs Étterem felajánlásával. Hát...hajrá Dió - arcán tükröződött az, hogy nem igazán tudja elképzelni, hogy Gréta elmenjen a sráccal vacsorázni. - További jó szórakozást!
Anne a hirdetés után visszaült a helyére, és az este további részében a csodára várva nézelődött, mivel elnökként nem léphet csak úgy le egy rendezvényről.

Rémkirálynő
Rémkirály

Kinézet

Izgatottan szaladt volna le a faluba az órái után Anne, ugyanis hétvégén olyan kincset szerzett, amit nem nagyon akart egyedül hagyni. Eddig se nagyon figyelt órákon, hát még most...totál máshol jártak a gondolatai. Na de mielőtt mehetett volna, kötelességeinek is eleget kellett tennie. Még így az év kezdése után kis idővel is érkeznek új diákok az iskolába, neki pedig feladata, hogy mentorként fogadja az újakat, és a segítségükre legyen. Egy lány nevét kapta meg a házvezetőjétől, és már vette is a kabátját, hogy kimenjen elé a kapuhoz.
Elég gyorsan leért, minél előbb akarta lerendezni a dolgokat, hogy mehessen haza. Nem volt nehéz kiszúrni a kapun kívül álló lányt, félmosollyal tárta fel előtte azt, és végigmérte.
- Szia! Te vagy Kiranella? - felvonta a szemöldökét, közben pedig intett neki, hogy lépjen be nyugodtan, nem fogja hátráltatni semmilyen átok, vagy védőbűbáj.
- Annelie vagyok, rellonos prefektus, és a mentorod. Az én feladatom, hogy eligazítsalak. Megmutatom a körletet, ott a gólyalakban lepakolhatsz majd - ezt így mind egymás után zúdította a lányra. Itt látszik, hogy mikor hivatalos dolgokról beszél, megered a nyelve, csak ismerkedős társalgást ne kelljen folytatnia, mert attól borsódzik a háta.
- Jó utad volt?

Kinézet

Egészen normálisnak tűnt neki elsőre a lány. Sok olyannal sikerült már találkoznia, akit az első pillanattól kezdve a pokolra kívánt. Mondjuk ennek lehet, hogy inkább az az oka, hogy ő nem túl barátságos, és nem fordítva...
Párat bólintva vette tudomásul amiket Kira elmondott. Látta rajta, hogy kicsit feszült, de nem mondott semmit, igyekezett úgy kommunikálni vele, hogy a lehető legkevesebb stressz érje, mert aztán fogja magát, és az első nap eltéved valahol, ahonnan aztán őt is csak egy héttel később szedik elő...
- Én is csak másodikos vagyok - legyintett, mosolygott, és lassan lépkedve elindult a kastély felé, közben pedig szemöldök ráncolva nézte az összevissza ugráló szőrmókot a közelében.
- Ez a tiéd? - kérdezte nem túl lelkesen. Ő maga jobban kedveli a nagyobb, tekintélyesebb állatokat, és megállapította magában, hogy ha Hestia most vele lenne, a mókus már rég vacsora lenne.
- Amúgy sok újoncunk van, biztos hamar fogsz társaságot találni. Engem is megkereshetsz ha szeretnél, csak...én nem érek rá sokszor - éppen elég információnak gondolta ezt így tömören, aztán majd idő közben Kira úgyis megtudja, hogy Anne mennyi dologra ügyel egyszerre.
Pár perc alatt elértek a bejárathoz, ahol a lány előre engedte az újat, meg az állatkáját, és egyenesen a pince felé indult vele.