Levita asztalánál
Évnyitó

Sietősen érkezek az iskolába. Bár kevesebb izgalom volt bennem, mint tavaly, elsősként. Valószínűleg lekéstem az igazgató beszédét. Ezt gondoltam magamban. Lekéstem a vonatot, ami az iskolába hozta a diákokat. Így hát a szüleim hoztak el az autónkkal a birtok határáig. Onnan pedig futottam az iskolába. Kissé nyitva volt a Nagyterem ajtaja. Besurranok és gyorsan a Levita asztala felé veszem az irányt.
Úgy tűnik nem csak én késtem! Látom magam mögött, hogy mások is még csak most érkeztek meg. A maradék szabad hely egyikére leülök.Most tekintek csak körbe.
A terem sárgában pompázik, a Navine nyerte a bajnokságot. De mi is jók voltunk, hiszen jó nagy dobozok vannak az asztalunkon. Ebben az évben, már nem elsősként kellett bejönnöm és ez megkönnyebbülés volt számomra. Legalábbis azért, mert most nem én vagyok a legkisebb. A tanári asztal felé pillantva sok új arcot látok. Új tanárok. Visszagondolva az előző évre szinte semmi fontosat nem tudnék mondani. Csak annyit, hogy nem buktam meg. Bízom benne, hogy ez az év izgalmasabban zajlik majd mind az előző.
A szünet eléggé jól sikerült, részben ez az oka, hogy késtem. Mugli barátaimmal és az egyik szüleivel Skóciába mentünk egy hétre, ami nagyon jól alakult. Viszont az iskola előtt egy nappal jöttünk meg, és nem volt sok idő a pihenésre, ezért eléggé fáradt vagyok. De a kedvem attól még jó, hiszen újra itt vagyok!

Évnyitó-Keiko

Gondolataimban még messzi Skóciában járok. Milyen jó volt Glasgowban Tommal és Linnel. Bár eléggé hideg volt az esti sétákon. De így is fergeteges volt. Nem úgy, mint az első nap ,a mikor a többiek még nem voltak ott és Coventryben voltam a nagynénémnél. Az borzalmas volt. Éppen ezen szörnyülködtem, amikor egy lány ült le mellém.Nem volt annyira ismerős,de meglepődtem a kérdésén.
- Szia! Nem! Nem vagyok új, már másodikos vagyok! - nevetek fel kissé, de aztán rögtön elhallgatok, nehogy rám szóljanak.
- És te? - kérdezem suttogva, miközben egy sütit veszek az asztalról - Jaj, de szeretem az epres sütiket! - szólalok meg sem várva, hogy a lány válaszoljon.
Gyorsan megeszem és iszok pár kortyot. Közben gyorsan megnézem, hogy a többiek mit szedtek ki az ajándék dobozból.
- Elfelejtettem mondani, David Anglesea vagyok! - mondtam halkan.
Engem senki nem ismer? Teszem fel a kérdést magamban. Igaz szinte semmit nem beszélgettem senkivel, és sokat voltam beteg is, ami nem jó. Nem vagyok valami könnyen barátkozós típus.
- Neked, milyen tantárgyaid vannak? - érdeklődök tőle. A nagy választék közül még kettő sütit választottam és a tányéromra tettem közben, pedig őt hallgattam.
- Hogy telt a szünidő? - kérdezgetem mosolyogva, majd gyorsan megeszek egy csokis muffint.

 

Évnyitó-Keiko

Mosolyogva hallgatom a lányt, aztán kérdezgetek is tőle.
- Én is szeretem a csokisat! - mondom utána. Aztán a másik sütimet is megeszem és az italokra pillantok. Ő is vesz egy muffint és azt eszegeti.
-Jó sok tantárgyad van! Nekem Bűbájtan, Átváltoztatástan,Repüléstan, SVK, Bájitaltan, Gyógynövénytan, LLG, Mágiatörténet. Akkor találkozunk, majd néhány órán! - szólok.
Kiválasztok egy narancslevet, de amikor felveszem valaki meglök és az egész a tányéromra és az asztalra ömlik. Elhúzom a számat, lesütöm a szemem. Ez nem lehet igaz! Csak én lehetek, ilyen ügyetlen! Gyorsan felveszem a szalvétámat, és próbálom felitatni a kiömlött üdítőt. Sikeresen felitatom a narancslevet és úgy döntök inkább nem iszok-eszek ma már semmi többet. Időközben Keiko is szerencsétlenül járt, és egy kék trutyiba lógott bele a talárja.
- Ó, hogy nekem nem jutott eszembe a pálcám! - mondom bosszúsan, mikor látom, hogy ő egyből a pálcájával tisztítja meg a talárját.
Lassan már vége lehetne az évnyitónak. Ekkor meglátok egy tálcán még egy epres sütit. Felcsillan a szemem és gyorsan nyúlok érte.
- Ezt nem hiszem el! - mondom hangosan - Az utolsó darabot pont most vették el!
Még egyet sóhajtok és könyökömmel az asztalra támaszkodom. Keiko, pedig hatalmas mosollyal beszél. Végül kissé jobb kedvem lesz, és az ő szünetéről kérdezek:
- Neked, hogy telt a szünet?- kérdezem, majd hozzá is teszem a válaszom - Nekem nagyon jól telt, csak elfáradtam az utazásban!
Nem is tudom, ilyen fáradtan, hogy lehet tanulni?
- Nem tudod mikor lesz vége? - kérdezem ásítozva.
 

Évi

Folyton-folyvást visszatér a gondolatom a napló bejegyzésére. Valami rémlik, hogy volt régen...- vagy nem is olyan régen? - Ah, mindegy! Nem tudom. Miközben gondolkodom, felnézek a napra, ami még mindig tűz, bár keletről felhők jönnek.
- Nekem nem ismerős. Gondolkozz csak! - én is töprengek tovább, miközben a naplót, és a a képet a kezemben tartogatom.
- Tanároknak? Még csak az kéne! Elvennék, és ezt mondanák: Ti még gyerekek vagytok! Ne foglalkozzatok ezzel! Aztán elvennék! Szerintem különleges inkább - lassan elérjük a falu forgalmasabb részét. Megállunk. Szerencsére itt a kis hátizsákom, amit magammal hoztam, hátha veszek valamit. Azért nem arra számítottam, hogy egy talált naplót és egy képet fogok ma belerakni.
- Berakom a táskámba, aztán egy szót se erről itt! Még a falnak is füle van - mondom a megszokott szólást, és berakom a táskámba a holmikat.
- Szerintem elmehetnénk mondjuk... - de nem tudom befejezni, mert Évi közbe vág, és mond egy jó ötletet.
- Jó menjünk sütizni! Köszi! - mosolygok. A Fő utczán található Czukorvarázs Cukrászdába indulunk el.
- Itt nagyon finom sütik vannak! - belépünk a boltba, ahol, - mint máskor is - sok vevő volt. Alig volt szabad asztal. Az egyik félreeső sarokba ültünk le. Rögtön megérkezett a pincérboszorkány aki felvette a rendelésünket:
- Szia! Annyi minden van itt! Régen ettem már egy francia krémest, úgyhogy azt kérem!
Miután leadom a rendelésemet körbenézek. Ez egy jó hely a titkos beszélgetésekre, mert rájöttem valami fontosra. Tudom, hogy megegyeztünk, de ez tényleg kulcsfontosságú információ lehet.
- Rájöttem valamire! A napló írója, egy "sötét mágus" családban élhetett szerintem.  - mondom suttogva.

Évi

Mi van, ha az egész család? Ezen tűnődöm.
- Lehetséges, bár a napló írója nem tudott erről. Valószínűleg az egyik gyereké lehetett - töröm az agyam tovább. Ekkor megérkezik a pincérboszorkány és lerakja elém a süteményt.
- Köszönöm! - megfogom a villát és vágok egy szeletet a krémesből - Mmm, ez isteni!
Rendkívül finom volt. Ekkor kissé rosszat érzek. Mintha figyelnének. Kissé hátrafordulok, de nem látok semmit. Eszem még egy falat, és újra megpróbálok feltűnés nélkül körbenézni. Megvan! Az a férfi figyel minket. Gyorsan visszafordulok, mert Évi elkezd találgatni. Remélem ez nem volt feltűnő.
- Milyen család? Sohasem hallottam róluk! - lepődöm meg. Tovább eszegetünk, mire végzek a sütivel Évi is észreveszi a minket néző férfit.
- Hol? - tettetem magam, nehogy ő is megijedjen, de hiába, ő is észrevette - Nyugi, biztos csak képzelődsz!
Ránézek a férfira, aki elkapja a szemét. Valamit szorongat a kezében. A lány kinéz egy olyan helyet, ahol nem lennénk a férfi látószögében.
- Oké, oké! Üljünk át oda! - miközben megyünk érzem, hogy az ismeretlen végig rajtunk tartja a szemét. Mikor leülünk, ezt mondom neki:
- Figyelj! Nem kell egyből rosszra gondolni! - nyugtatom őt, és persze saját magamat is. Kissé szomjas lettem, ezért iszom egy korty üdítőt. Kinézek az ablakon lassan dél van.
- Szerintem hamarosan indulhatnánk a cukorkaboltba! Szuper egy hely - próbálom elterelni a figyelmünket, és egy mosolyt erőltetek magamra.

Évi

Reggel mikor felébredtem, tudtam, hogy sokat kell készülnöm. Mivel ma nincs tanítás, ezért úgy döntöttem - jó levitásként -, hogy minimum a délelőttöt áttanulom. Lementem a konyhába és ettem, majd felszerelkeztem csokival, sütivel. Visszamentem a szobámba, megfogtam a könyveimet, pergament, majd elindultam egy jó helyet keresni. Bebarangoltam a kastélyt. Az Északi-toronyba érve, kissé elfáradtam, de megláttam egy üres szobát. Beléptem. A többiek leírásából rájöttem, hogy ez a Lélek szobája, ahová, már régen elszerettem volna jönni. Mosolyogva beléptem. Ekkor a fehér falak napsárgává változtak, és kellemes dal töltötte be a termet, vagyis inkább a szobát. Lehuppantam egy kanapéra, arrébb raktam két párnát, és neki akartam látni a feladataimnak, amikor észrevettem, hogy nincs nálam penna. Bosszúsan körbenéztem, a szoba kezdett vöröses-feketés árnyalatot venni, de ekkor egy polcon megláttam a halomszámra lévő pennákat, ennek megörültem , így a szoba újra sárgán virított. Rögtön felkaptam kettőt, visszaültem, és nekiláttam. Bájitaltan könyvet lapozgattam, keresgettem a házi feladatra a megoldást.
- Végre megvan! - szólaltam meg, gyorsan felfigyeltem, remélve, hogy nem látott meg senki sem. Szerencsére nem. A nap már besütött az ablakon, amikor felnéztem a feladataimból. Hmm, ez egy elsős tananyag, azt hiszem. Nem emlékszem erre már. Ezen agyaltam, mikor egy ismerős - újabb szerencsémre, elsős - diákot pillantottam meg. Évit.
- Szia Évi! Te, miért jöttél ide? Tudnál ebben a kérdésben segíteni? Jól vagy? - halmoztam el a kérdéseimmel.

Évi

- Én csak tanulni szeretnék, azért jöttem ide. Ez a kérdés - toltam elé a könyvet - Köszi a segítséget.
Felnéztem a könyvből, mert a szoba elkezdett sötétedni. Összehúztam a szemöldököm.
- Mi a baj, Évi? Történt valami? - kérdeztem, majd felé fordultam, és elkezdtem figyelni. Ahogy jobban megnéztem, az arca riadt és szomorú volt. Én inkább meglepődtem, mert őt ilyennek azelőtt, még sosem láttam. Miután elbeszélgettünk, elővettem egy csokit, és nekiadtam.
- Tessék, vedd csak el. És...és ne gondolj rosszra! Írtál nekik baglyot? - nyugtattam, és érdeklődtem. Elgondolkoztam azon, hogy nekem is volt, már jó párszor, hogy a családomról álmodtam rosszakat. Kissé megborzongtam a legborzalmasabb miatt.
- Nekem is volt ilyenben részem, de inkább nem traktállak ezzel. Nem lehet, hogy csak feszült vagy? - kérdeztem, majd átléptem a pszichológus szerepébe, és próbáltam tanácsokat adni:
- Addig ne gondolj rosszra, ameddig nem jön meg a levél! Ha bármi rossz történt, akkor az igazgató úgyis elenged, hogy hazamehess, és a családoddal legyél! Bár, ha rossz történt, nem hiszem, hogy az utóbbi megnyugtat...
Rögtön elkezdtem magamban szidni magamat, hogy miért mondtam ezt ki. Remélem, hogy nem lett rosszabb a kedve. Próbáltam jó tanácsokat adni.
A jó sok beszélgetés közben vettem észre, hogy a feladataim nem készültek.
- Figyelj! Hozzuk ide a te könyveidet is, tanulhatunk együtt! Addig sem kell ezen aggódnod - mondtam az ötletemet. Gyorsan megfordultunk, bár Évinek is jó sok könyve volt.
- Rengeteg könyved van, tudod? - leraktam, vagy inkább ledobtam a könyveit. Nekiláttunk mindketten, kis csend telepedett le, a 'háttérből' halk zene szólt. Különös dallamok, amik kissé félősen, kissé vidáman csengtek. Újfent kirázott a hideg. Olyan melankolikus stílusa volt, mintha a vidámság csak egy álca lenne. A szoba színe szürkéssé vált. Hiába tűnt vidámabbnak, valójában nagyon rossz érzések dúlhattak benne, mert az én érzéseimet, nem is tükrözte szinte a szoba.
- Ne szomorkodj itt nekem! - megböktem, majd nevetni kezdtem. Elkezdtem vicceket mesélni, így a szoba színe barátságosabb lett. Ekkor a kezem ügyébe került a napló, amit még a faluban találtunk.
- Hé, gondolkoztál már azon, hogy ki lehetett a napló? Kié lehetett a láda? - kérdeztem, majd kinyitottam a naplót, amibe beleraktam a képet - Jó, tudom, hogy arra jutottunk, hogy egy sötét mágusé, de mi van, ha nem? És ki az a férfi a Czukrászdából?

Évi

Úgy érzem, hogy valamit nem mond el. Mi lehet az a nagyon rossz. MI lehet az a furcsa? Rákérdeztem:
- Milyen furcsaságról beszélsz? Mondj el mindent, akkor talán tudok segíteni - mondtam. A házimmal szöszmötöltem, gondolkoztam, hogy mivel tudnám lekötni a figyelmét. Kapóra jött, hogy Asztronómiából nem vagyok jó.
- Tudnál ebben segíteni? Ez is elsős anyag, csak, hát én nem vagyok belőle olyan jó! - mutattam felé az Asztrológia könyvemet - Szóval, ez a kérdés: Mi a két természetes holdja a Marsnak.
Ezután én is segítettem neki, mert én meg Átváltoztatástanból és Mágiatörténetből vagyok jobb az átlagnál.
- Lehet, hogy csak rosszra gondoltál álmodban - ugrott be ez az ötlet is, miközben, már a naplót lapozgattam - Igen... valami sötét mágusé... nekem is egyre jobban kezd ismerőssé válni, de nem tudom, hogy miért, és honnan ismerős.  A Czukrászdában történtek engem, személy szerint jobban megrémisztettek, mert az egy élő férfi volt, ezek meg, már szerintem nem is biztos, hogy élnek!
Évi terve a minket figyelő férfivel kapcsolatosan kissé túlságosan elragadott volt.
- Egy kicsit gondold át! Az sem biztos, hogy még ott van. Én nem akarok semmilyen balhét! Te még csak két átkot tudsz, hiszen még elsős vagy. De, ha gondolod én lemegyek veled a faluba, én már több átkot is ismerek, bár nem hiszem, hogy mi letudnánk győzni - szóltam előrelátóan. Megírtam a leckéimet, már csak egy levelet akartam írni otthonra. A lány újabb kérdést tett fel, amire válaszoltam:
- Bagolybolt? Hmm, ezen egy kicsit gondolkoznom kell - mondtam - Háát, azt hiszem a Boglyas téren van egy... Nekem nincs baglyom, szerintem jó az iskolai is, de te tudod, hogy szeretnél-e! Nekem nincs állatom, de egy macskának örülnék!
Ekkor eszembe jutott egy jó ötlet, ha, már úgy is harcos kedvében van, gyakorolhatnánk egy-két bűbájt.
- Ha végeztél te is a feladataiddal, gyakorolhatnánk néhány bűbájt.. na jó, amire gondolok egy átok, de nem kell miatta megijedni! Nem veszélyes! Nem lehet miatta megsérülni! Elég vicces, amit kipróbálhatnánk. Ismered már, a Petrificus Totalus-t? - nevettem fel, mert eleve tudtam, hogy ez egy vicces átok.  
 

Évi

- Szerintem nem kell elkapnunk, csak beszélnünk kéne vele - nyugtattam a lányt. Felálltam, elővettem a pálcám. Szép, hosszú és egyenes volt. Nem olyan görbe, mint néhány társamnak.
- Itt van - válaszoltam.
- Igen. Az a jó, ha vigyázz állásban áll! - nevettem fel - Ürítsd ki a gondolataidat! Úgy könnyebb lehet.
Arrébb raktam a párnákat, felálltam, majd szórakozottan pörgettem a kezemben a pálcám:
- Jól van! Kezdhetjük! - mondtam - Te megpróbálsz engem eltalálni, míg én védekezem a Protego pajzsbűbájjal, majd fordítva. Ha 15 percig nem tudsz legyőzni én jövök. Utána pedig mindketten védekezünk, és támadunk is. Rendben?
Elkezdtük. Éppen, csak felemeltem a pálcám, már röppent is az első átok. Nem volt időm várakozni. Nagyon ügyes! Gyors reakcióval talán megúszhatom. Elugrottam, és a földre vetődtem. Kúszva elbújtam egy polc mögé. Kilestem, hogy hol lehet, de nem láttam. Valószínűleg elbújt ő is. Riadtan a hátam mögé néztem, mert nem akartam, hogy meglepetés érjen. Nem akarok sokáig egy helyen maradni! Úgy könnyű préda vagyok. Térden csúszva, átlopakodtam egy másik szekrény mellé. Innen megláttam, hogy ő az egyik kanapé mellett volt. Remélhetőleg, még nem vett észre. Egyre jobban élveztem a 'párbajt'. Beiratkozhatnánk párbajszakkörre, mert nem itt kéne párbajoznunk! Az biztos nagyon izgalmas! Véletlenül meglöktem a szekrényt, így az egyik könyv leesett. Magamban szitkozódtam, az ügyetlenkedésem miatt. Visszalopakodtam a másik szekrényhez, és figyeltem, hogy mi történik.
 

Évi

Gyorsan sikerült átbújnom, de valószínűleg ezt meglátta. Megijedtem, mert véletlenül meglöktem a szekrényt, ami majdnem eldőlt. Még láttam, hogy az átok éppen, hogy nem talált el. Mielőtt újra eltűntem volna ezt mondtam:
- Már csak 10 percig támadhatsz - szóltam. Remélem győzők, mert fura lenne, ha egy elsős lány legyőzne. Elbújtam a hosszú  kanapé mögé amilyen gyorsan csak tudtam. Sajnos ő is gyors volt, ezért nem láttam, hogy hová bújt. Tovább bujkáltam. Közel voltam az ajtóhoz, mikor lépeteket hallottam. Sietős lépteket. Csak nem egy prefektus? Hirtelen felálltam, majd a szoba végébe, egy szoborhoz futottam. Ott állt Évi.
- Csitt, valaki jön! Maradj nyugton! Szerintem egy prefektus vagy egy tanár! - mondtam, majd mivel ketten nem férünk el a szobor mögött, gyorsan egy üres nyitott ajtajú szekrényhez futottam, belemásztam, aztán becsuktam az ajtót. Igazam volt. Pár másodperccel később kicsapódott az ajtó. Nem tudtam, hogy ki az, de, amikor megszólalt, akkor felnőtt hangja volt.
- Ki az? Mi ez a lárma?
Valószínűleg a kiabálást halhatta meg. Kissé hangosak lehettünk. Nagyon csöndben voltam és imádkoztam, hogy Évi se szólaljon meg. Az illető beléphetett, mert közelebbről hallottam a lépteit.
- Van itt valaki?
Hangja nagyon-nagyon közelről szólt. Megbüntet, ha megtalál. Egyszer-kétszer még lépkedett, de nem nézte át alaposan a termet, majd kiment. Nem mertem előbújni még egy darabig. Féltem, hogy hallgatózik az ajtónál. Néhány percig még vártam, aztán kinyitottam a szekrény ajtaját, és megmozgattam elgémberedett lábaimat.
- Aaa... Hol vagy? - mondtam, és kinyújtottam a kezem. Megláttam, és magamhoz hívtam, aztán leültem, majd mondtam neki, hogy jöjjön ide ő is.
- Lehet, hogy ezt a párbajozást az udvaron, vagy a tárnákban kéne csinálnunk! - javasoltam, még mindig suttogva - Kimehetnénk ebéd után! Szerinted is?

Leila

A délelőtti órán büntető munkát kaptam, mert beszélgettem egyik társammal. A büntetés minimum 3 lapot teleírni arról a témáról, hogy: miért érdemes figyelni a tanórákon? Miután végeztem ezzel a nevetséges feladattal, gondoltam elolvasok valami könnyű olvasmányt, hátha jobb lesz a kedvem. Feltúrtam az egész szekrényemet, de már mindegyik könyvet kivégeztem.  Elindultam sietősen a könyvtárba, mert este volt, és tudtam, hogy hamarosan bezár. Elhaladtam a legelső oszlop mellett, levettem néhányat, majd visszaraktam. A negyedik polcnál jártam, amikor egy számomra érdekes című könyvet levettem a polcról. A szárnyaló griffek történetei. Elolvastam a hátulján lévő tartalmát. Nagyon izgalmas, érdekes egy könyv, valamint megtudtam, hogy ez egy trilógia. Ez az első része. Felnéztem a szekrényre, de nem láttam a többi részét. Ez egy nagyon vékony könyv, ha nekiállok, akkor két nap és ez is ki lesz végezve. Tovább mentem, itt már asztalok voltak. Megfordultam, mert ott volt az utolsó polc.A tetején megláttam A szárnyaló griffek történetei II-t. Megörültem neki, de hiába nyújtózkodtam, nem értem el. Bosszúsan felugrottam, majd boldogan elkaptam, de ekkor elszállt a boldogságom. A kihúzott könyv magával rántotta a többit is. A legfelső sor valamennyi könyve rám zúdult.
- Jaj, ne! – nyögtem fel, mert a sok könyv miatt elcsúsztam, és a legközelebb lévő asztalra estem rá. Egy szőke hajú lány ült.. vagy inkább aludt mellettem. Sajnos az ő fejére is csak potyogtak a könyvek.
- Bocsánat! Nem volt szándékos – szabadkoztam, valószínűleg nagyon vörös arccal. A kezemben szorongatott griffekről szóló könyveket, az asztalra raktam. Gyorsan felálltam, összeszedtem a legtöbb könyvet, amit csak fel bírtam emelni, majd sietősen próbáltam visszarakni. Lesütött szemmel felálltam egy székre, nehogy megismétlődjön az előbbi, aztán elkezdtem visszapakolni a könyveket.

Dominic, Évi, Rellon asztalnál

Rosszul sült el az Évivel vívott párbajom a tisztáson, lefülelt minket egy prefi. A feladatot, bevallom kicsit furának találtam, de hát a büntetés, az büntetés, nem lehet válogatni, azt kell megcsinálni, ami a szigorúan vett feladat. Dominic és én közöttem több országnyi távolság és különbség feszül, hiszen a neve alapján ő magyar, míg én angol vagyok, bár tökéletesen értem az itteni nyelvet, legalábbis azt hiszem. Néha elő szokott fordulni, hogy valamit rosszul értelmezek, ezért nagyon gondosan elolvastam a baglyot, amiben értesített arról, miként kell bűnhődnöm a rendbontás miatt. Ültem pár órán keresztül a feladat fölött, és le is írtam a gondolataimat, nehogy hibát vétsek a Nagyteremben. Amikor úgy éreztem, hogy kész, felvettem az ünnepi mosolyom, szépen felöltöztem, majd dobogó szívvel indultam el büntetésem helyszínére.
Izzadt a tenyerem, a torkomban gombócot éreztem, hiszen ez volt az első büntetésem, nem akartam, hogy bármi gikszer beüssön. Ezek után jól fogok viselkedni, mert kész tortúra ez az egész, a hátam közepére nem kívánom megint, nem én. Amint beértem a terembe, éppen ebédidőben egyébként, körülnéztem. Még kevesen lézengtek, úgy látszik korán érkeztem, de még mindig jobb, mintha késtem volna. Leültem a levita asztalához és türelmetlenül vártam, mikor jön el az én időm, amikor végre letudhatom a büntit. Lassan gyülekeztek a diákok, de azért nemsokára megtelt a helyiség étkező diákokkal. Gondoltam, várok még egy kicsit, én is utálom, ha evés közben zavarnak, meg éhesen mindenki morcosabb, ezért a desszertre akartam időzíteni a fellépésemet. A percek lassan teltek, de mindennek eljön az ideje, így vettem egy mély levegőt, és levitás társaim tekintetét keresve, bátorságot merítettem. Kaptam pár biztató pillantást, hiszen mindenki tudta, mire készülök. Nekem egy falat sem ment le a torkomon, nem mintha nem lettem volna éhes, de túlságosan izgultam. Mikor elég bátorságot begyűjtöttem, remegő lábakkal és gyomorral indultam el a rellonosok asztala felé. Megálltam egy olyan helyen, ahonnan jól láthattak és hallathattak, aztán a drukktól magas hangon beszélni kezdtem.
- A büntető feladatot jöttem teljesíteni, amit a Piknikező tisztáson való párbajozásért kaptam Dominictól. Azt kell elmondanom nektek, hogy felnézek rátok és tisztellek titeket.
E szavak után elővettem a jegyzeteimet és olvasni kezdtem a szöveget.
- Tanultam növénytanon, hogy a fény elsődleges a normális növekedéshez, meg a víz és a tápanyagok, különben elpusztulhatnak. Felnézek a rellonosokra, mert mindegyikük magasabb nálam. Nem csak azért,mert én még csak másodikos vagyok, hanem mert ők, eleve magasak. Növénytani tanulmányaimból kiindulva azt gondolom, hogy ott lent a pincében, nem éri őket túl sok fény, és ezért nyúltak meg, mint a zöldségek, napsütés nélkül, úgy, mint a krumpli csíra a pincében. Láttam olyat, amikor a nagymamám leküldött pár darabért a pincébe. Gondolom, ezért kell felnézni a rellonosokra. Tisztelet is illeti őket azért, hogy kibírják ott lent, meg hogy bevállalták azt, hogy ott éljenek azon a dohos helyen, és például mi levitások élvezhetjük a napfényt a levita toronyban. Ha viszont ebből a szempontból nézem a dolgokat, akkor mi vagyunk magasabban, de ennek csak az az oka, hogy a pince alul van. Ha teszem azt felül lenne a pince, akkor a levita valahol alatta helyezkedne el. Ilyen értelemben is felnézhetnénk rájuk, de nem az a feladat, hogy egyéb lehetőségeket boncolgassak, így maradok a valóság talaján. Akkor is felnézhetünk egy rellonosra, ha ő épp áll, mert mondjuk rendetlenkedett az órán és a tanár felállította. Mi ülünk, tehát alacsonyabban vagyunk, ezért fel kell néznünk rá!
Azért is lehet tisztelni őket, mert vállalják, hogy ők rosszak, és mi lehetünk jók, ezért nagyon hálásnak kell lennünk nekik! Meg azért is, mert így magukra vonják a tanár figyelmét és haragját. Ez nagyon rendes tőlük, mert a fegyelmezésükkel telik az óra. Csak dolgozatnál nem annyira jó, de az nincs mindennap.
Csak azt tudom még elmondani, hogy én miért tisztelem őket. Például azért, mert nehéz a dolguk azzal a jellemmel, amit megadott nekik a balsors. Nem tudnak rendesen tanulni, mert ez nem lenne jellemző rájuk és nem hazudtolhatják meg magukat. Mégis teszik a dolgukat, annak ellenére is, hogy majd esetleg nehezebben boldogulnak majd az életben. Nem adatik meg nekik olyan karrier lehetőség, mint például egy levitásnak, mégis vállalják. Csodálatra méltók, valamint igazi túlélők, mert ilyen sanyarú körülmények között is élnek és virulnak. Sajnos olyan nagyon nem ismerek egyetlen rellonost sem, hogy hirtelen mást tudjak még felsorolni, de remélem, bepótolhatom ezen hiányosságomat.
A feladatot teljesítettem, összehajtogatva a zsebembe süllyesztettem a papírt, majd visszatértem az asztalunkhoz, hogy végre magamhoz vegyek pár finom falatot. Nagy megkönnyebbülés szabadult fel bennem. Vége, ezt is megcsináltam, nem is volt olyan borzalmas. Meg voltam elégedve magammal, és afelől sem volt kétségem, hogy a feladatot precízen, betű szerint teljesítettem.. Ezután Évi jött. Mielőtt megszólalhatott volna megböktem a vállát:
- Sok sikert!
Az asztal felé fordultam, néhányan nevettek, néhányan elismerően bólogattak, mások nem szóltak semmit. Sejtettem, hogy mit gondolhatnak, valószínűleg azt, hogy ez nem tetszett a rellonnak. De, én tényleg csak viccnek szántam az egészet. Vettem egy rántott húst, meg egy fasírozottat, hozzá rizst. Reménykedtem, hogy a lánynak is jól fog sikerülni, különben pontokat vonhatnak le a háztól, és annak senki sem örülne.

Kilt Zoltán, Zoli

A vasárnap reggel borúsan indult, két okból kifolyólag. Az egyik, hogy a napot eltakarta a sok felhő, így borús volt az idő, a másik pedig az, hogy iszonyú fejfájással ébredtem. Miután megreggeliztem, és kimentem egy kicsit az udvarra elmúlt, eldöntöttem, hogy elmegyek ma a faluba valakivel. Siettem fel a klubhelyiségbe, hogy találjak valakit, de miközben igyekeztem a toronyba, elkezdett szakadni az eső. Még csak ez hiányzott! Nem örültem neki, mert nem szeretem az ilyen nyomasztó, hideg, esős napokat. Inkább a vidám, meleg, napos időjárást kedvelem, úgy mint a legtöbb ember. Az úticélomat megváltoztattam, elmenetem a társalgóba, hátha beszélgethetek egy jót. Mikor beléptem csalódnom kellett. A többiek nem úgy gondolkodtak, ahogy én. Mivelhogy én abban bíztam, hogy az esős napokon összegyűlnek a diákok, és egy jót beszélgetnek. De csak egy pár diák lézengett a helyiségben. Ahhoz képest, hogy nyár volt, szokatlanul hideg volt! A kandallóban lobogott a tűz, úgyhogy  odahúztam egy kényelmes, ámbár nagyon nehéz fotelt a tűz közelébe. Leültem, és néztem a lángokat, melyek sárgán, pirosan, narancssárgán égtek. Fejem lassan oldalra billent, elaludtam.
A tengerparton sétáltam, Gwen és Will társaságában. A nyaranta sok időt töltöttem barátaimmal Southend-on-sea-ben, Will szüleinek a nyaralójában. Éppen készültem nekik elmondani, hogy elutazom, és soha többé nem leszünk osztálytársak. Éppen az iskolakezdésről kezdtünk el beszélgetni.
- Figyeljetek... el szeretnék valamit mondani! Ez egy nagyon fontos dolog! - hirtelen elhallgattam, mert tudtam, hogy az igazságot nem mondhatom el nekik, de titkolózni, vagy hazudni sem szerettem volna, egyszerűen csak kimondtam - Nem leszünk az új tanévben osztálytársak! Más iskolában fogok tanulni! Más országban, külföldön.
Arcuk döbbent volt, meg sem tudtak szólalni.
- Ezt muszáj volt nektek elmondanom - hangom szomorú volt - Sajnos most mennem kell.
Otthagytam őket, a gondolataikkal.
Hirtelen felriadtam. Azóta lassan két év telt el, és csak telefonon, vagy interneten keresztül beszéltem velük. Hiába kérdeztek, hiába könyörögtek, hogy mondjam el nekik. Sosem fogják megtudni az igazat. Ennek így kell lennie! Nyugtattam magamat, hogy ez tényleg így helyes, ennek így kell lennie, de újra feltört bennem az az érzés, hogy ők mindig mindent megosztottak velem. El kell ezt felejtenem! Ők muglik, én meg varázsló! Sosem tudhatják meg az igazságot. Lassan megnyugodtam, megnyugtattam magam, hogy nem éri meg, ha bűntudatom van. Ez így helyes! Ezt mondogattam magamban.

Leila

Nem voltam nevetgélős hangulatban, de ezen még én is elmosolyodtam. Láttam, hogy bocsánatot kért a könyvtárosnőtől, bár nem tudom, hogy ő miért, én is követtem a példáját.
- Bocsánat! Nem volt szándékos! - kértem elnézést, szerencsémre egy könyv sem szakadt el, így a lány segítségével seperc alatt végeztem. Megvolt mindegyik könyv, amit kiválasztottam, leraktam az asztalra, majd leültem.
- Persze, beszélgessünk! - szóltam boldogan, remélve, hogy egyre több diákkal megismerkedhetem, majd megörültem, mert ő is levitás volt - Én is levitás vagyok! David Anglesea, másodikos diák!
Örültem, hisz valószínűleg lesz közös témánk, mert egy házba jártunk.
- Milyen könyvet olvasol? - de nem vártam meg a választ, mivel kissé felemeltem a könyvet, így látta  a nevét, valami vicckönyv volt.
- Szereted a vicckönyveket? - kérdezte mosolyogva - Én ezt veszem most ki.
Megmutattam neki a griffes könyveket. Aztán eszembe jutott, hogy ő végzős.
- Tényleg! Te végzős vagy? Maradsz itt mestertanoncnak? - érdeklődtem tovább - Milyen szabadidős tevékenységeket szeretsz csinálni?
Nálam volt a táskám, amit sokszor magammal hordok, mert mindenféle dolgot beleszoktam rakni, ezért elővettem a Rúnatan jegyzeteimet.
- Öhm... megkérhetnélek, hogy segíts ebben a Rúnatan házi feladatban? Egyszerűen nem értem! - szóltam, aztán megmutattam a feladatot.
Miután megmutattam elővettem a pennámat, és azt mutogattam neki, mert egy ritka fajta volt. Azt elrakva sütit vettem ki, kettő muffint.
- Szereted a muffint? Ez csokis ízű - mondtam, majd beleharaptam, nagyon finom volt, valaki csinálta, mert ott találtam a konyhában, mivel sok volt, és senki sem volt ott akié lehetett, ezért elvettem egy-kettőt.

Leila
- ZÁRÁS -

Leila elárulta, hogy nem csak vicckönyveket, hanem szépirodalmakat is olvas, emiatt érdeklődve néztem rá.
- Milyen könyveket szoktál? - kérdeztem, majd kinyitottam az egyik regényt, ami miatt leborultak a könyvek, és belelapoztam, közben pedig a lányra figyeltem. Meglepődtem, amikor azt mondta, nem akar itt maradni, akkor ez az ő utolsó éve!
- Én még nem döntöttem el, hogy maradok-e, vagy sem. Én nem kviddicsezek, de nézni szeretem, és egy nagyon kicsit tudok repülni is! - egy kicsit elpirultam, mert ő biztos szuperül tud repülni, meg kviddicsezni, én meg alig értek hozzá.
- De mihez fogsz kezdeni, ha elvégzed a sulit? Elmész valamilyen klubba játszani? - szóltam, majd ekkor jutott eszembe a házi feladatom, amit nekem is meg kéne csinálnom, ezért vettem elő a könyveimet, papírjaimat. Végül is... egy próbát megér, hátha tud segíteni! Sajnos a válasza nem volt, így szomorúan leraktam a rúnatan könyveimet, és vettem még egy sütit, aztán felálltam.
- Elmehetnénk holnap, mert ma már túl késő! Hamarosan a könyvtár is bezár, de te lehet, hogy nem tudod, hiszen aludtál ezidáig! - mosolyogtam rá - Most elmegyek keresni magamnak valami olyan könyvet, amiből jobban megértem a rúnatant! Neked kell valami?
Útnak indultam a könyvtárban, és ahhoz a polchoz mentem, ahol tankönyvek voltak, sajnos csak olyanok voltak, amik nekem is, így megkértem a könyvtárost, aki segített is, így szereztem egy 'Rúnatan kezdőknek' című kötetet. Örömmel mentem vissza, mosolyogva lehuppantam a lány mellé, aki elég fáradtnak tűnt.
- Elég fáradtnak tűnsz... ezt a könyvet kaptam, mert ez állítólag jó! - mutattam neki a könyvet. Gyorsan magam elé húztam a könyveimet, a pergament, és nekiláttam. Szerencsére ebből a könyvből megértettem a rúnákat, így fél óra múlva elégedetten tettem el a táskámba a holmimat.
- Kviddicshez visszatérve... melyik posztot szereted? Valahogy úgy rémlik, mintha tavaly láttalak volna játszani! - tűnődtem el, de egyre biztosabb lettem benne, hogy őt láttam játszani, mikor még elsős voltam. Még beszélgettünk egy kicsit, majd sóhajtottam egyet.
- Lassan elmegyek lefeküdni! Holnap akkor kijössz velem a pályára, hogy repüljünk egy kicsit? - kérdeztem, majd fáradtan elköszöntem tőle - Jó éjt!
Egy nagyot ásítottam, majd a kikölcsönzött könyvekkel, és a holmimmal elhagytam a könyvtárat, hogy végre aludhassak.

Zoli
Semmi baj! Most meg én késtem!

Zúgott a fejem, mikor hirtelen felriadtam. Uh, nagyon fáj még mindig a fejem. Megláttam, hogy egy másik diák nekem beszél. Elvörösödtem, és idegesen pöcköltem le egy bogarat a kardigánomról. Vajon mióta lehet itt? Mondott valamit, de először fel sem fogtam, mert a gondolataimba voltam mélyedve. Magam elé néztem, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy illene válaszolnom annak, aki hozzám szólt.
- Szia! David vagyok. Nem... nem ijesztettél meg! - válaszoltam, majd én is rámosolyogtam erőltetetten - Sajnos nagyon fáj a fejem!
Unottan körbenéztem, de semmi érdekeset nem láttam.
- Aha, álmodtam - mondtam, de ez valahogy olyan bénán hangzott, ezért hozzátettem - Igazából, a múltamról álmodtam, de ez nem lényeges már!
Miután ezt mondtam hosszú percekig csönd volt, majd hirtelen megszakítottam a csendet.
- Te elmondanád a legjobb barátaidnak, hogy mágus vagy, ha tudod, hogy ők muglik? Tudom, hogy nem lenne szabad... de már úgy is mindegy, hiszen nem is találkozom már velük! - most fordultam először a fiú felé, és meglepődve vettem észre, hogy levitás.
- Látom te is levitás vagy! Most már emlékszem, hogy összefutottunk néhányszor már! - mosolyodtam el. Igen, úgy tűnik ma hangulatingadozásom van. Hirtelen tüsszentettem kettőt egymás után. Remek náthás lettem! Benyúltam a zsebembe és szerencsére találtam egy zsebkendőt.
- Fura, hogy már harmadik éve itt vagyok, de még most is érnek meglepetések! - szóltam, miközben a fotel kárpitját kapargattam unalmamban.  
- Belehalok az unalomba! - kérdeztem tőle - Nincs kedved felmenni a klubhelyiségbe?

Évi

Egy fárasztó nap után nem volt étvágyam enni, ezért evés nélkül mentem fel a klubhelyiségbe, ahol még tanultam, beszélgettem, aztán hirtelen korogni kezdett a hasam. Remek! Most lettem éhes! Már elmúlt este kilenc óra, a legtöbb diák eltette magát holnapra, hogy frissen tudják kezdeni a holnapot. De én nem akartam éhesen lefeküdni, ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek enni. Kiléptem a toronyból, próbáltam viszonylag halkan, de gyorsan leérni a földszintre, ahol a konyha volt. Párszor már jártam itt, ezért egyből megtaláltam az ajtót, szerencsémre még tanár sem járt a folyosókon. Beléptem a helyiségbe, meglepődtem, mert máskor rengeteg manó szokott is sürgölődni-forgolódni, viszont most alig volt bent néhány. Amint megláttak hozzám futottak, és egymást túl kiabálva kérdezgették, hogy mit szeretnék. Még gondolkodni sem volt időm, de máris egy nagy asztalhoz ültettek, és mindenféle finomságot adtak nekem.
- Hú, nagyon szépen köszönöm! - mondtam álmélkodva, miközben ők csillogó szemmel várták, hogy mit kérek - Ennyi elég lesz! Köszönöm a segítséget! Nyugodtan csináljátok csak menjetek a dolgotokra!
A manók csüggedten elmentek, mert nem adtam nekik semmilyen feladatot. Körbenéztem az asztalon, mindenféle étel volt előttem, először is egy bögre kakaót szerettem volna inni, amit meg is láttam az asztal közepe táján. Magamhoz vettem, még jó meleg volt, ezért óvatosan ittam meg. Tettem néhány sütit a tányéromra. Miközben a sütim majszoltam, körbenéztem a helyiségben. Megállapítottam, hogy semmit sem változott azóta, hogy itt voltam. Miután az utolsó sütit is megettem, egy nagyot ásítottam, és a fejemet az asztalra hajtottam. Túl lusta vagyok felkelni. A szemem majdnem lecsukódott, de csak majdnem, mert ekkor valaki teljes erejéből kicsapta a konyha ajtaját. Úgy megijedtem, hogy felpattantam a székről. A szemem tágra nyílt, és szaporán kapkodtam a levegőt, megfordultam tengelyem körül, hogy meglássam, mégis ki volt ez.

Évi

Egy kissé meglepődtem, mert akit megláttam nem más volt, mint Évi. Lehet, hogyha nem ő lett volna, akkor lekiabálom az illető fejét, de rá csak egy szúrós pillantást tudtam vetni. Visszahuppantam a székre, és még mindig hitetlenkedtem.
- Szia! Te meg mit csinálsz?! Hallottad, hogy hogyan nyitottad ki az ajtót?! - szóltam megdöbbenve, aztán már nevetve - Azt hittem, hogy valamelyik tanár tudta meg, hogy itt vagyok, és ő ront be...
Mivel kiment az álom a szememből, ezért fogtam még egy sütit és azt kezdtem lassan enni.
- Igazából egész nap nem ettem semmit! - válaszoltam, miközben szememmel figyeltem, hogy mit vesz el az asztalról - Hmm, teát én is szeretnék inni! Epres ízű legalább?
A választ meg sem várva találomra vettem egy poharat, amiben tea volt. Megkóstoltam, de nem epres, hanem citromos ízű volt. Mindegy, nem baj, azt is szeretem. Miközben a teát ittam, figyeltem, hogy mit mond.
- Szerintem már egész sokan lefeküdtek! Hát köszi! - nevettem - Jó fej vagy! Inkább ketten kapjunk büntetést, mint múltkor, mi?
Megittam a teát, már nem fért belém semmi, ezért felkeltem, és odaléptem a hűtőhöz, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Belenéztem, és elálmélkodtam, mert száz meg száz sütemény volt benne.
- Azta! - szóltam - Ezt egy év alatt sem tudnám megenni, pedig én napi négy-öt csokit is megeszek!
Valószínűleg tértágítóbűbájjal növelték meg az, amúgy kívülről teljesen átlagos méretű hűtőt.
- Gyere! Nézd meg! - hívtam oda - Sajnos belém nem fér már más, de te választhatsz magadnak bármilyen finomságot!
Miután kicsodálkoztam magam a hűtőben, megláttam egy ajtót, amit eddig nem vettem észre. Odamentem, beléptem a helyiségbe, ami teljesen üres volt, csak egy manó, állt benn, és hirtelen a kezében termett egy torta. Amikor meglátott, elkezdett magyarázni nekem, hogy azonnal menjek ki, mert ide nem szabad belépnem. Elhúztam a szám, majd gyorsan visszacsuktam az ajtót, mert jobb a békesség, nem akartam veszekedni.
- Na, és mi volt otthon? - kérdeztem, mert emlékeztem, hogy múltkor hazautazott, mert meghalt a nagypapája.

Évi

Miután kitessékeltek a fura helyiségből, visszaültem az asztalhoz. Évi kivett egy minyont, és azt kezdte el enni. Kezemmel lepöcköltem egy morzsát a kardigánomról, miközben hallgattam, hogy mit mond. Éreztem a hangján, hogy nem szívesen beszél a nagypapája haláláról, meg aztán gyorsan témát s váltott.
- Ööö... nem sok minden. Nekem volt egy fura ügyem... elég szerintem annyi, hogy Ausztráliában kötöttem ki, meg történt ott nem éppen kellemes helyzet velem - meséltem neki lehajtott fejjel, mivel ez a téma meg nekem nem volt kellemes.
- Szegény Maróti tanár úr is meghalt! Nagyon meglepett a hír, hiszen nem volt annyira idős! Viszont Lin visszajött a kastélyba, hogy átvegye a tanár úr helyét! - mondtam, miközben figyeltem, hogy mit csinál. Megkérte, hogy maradjak csendben, kissé felhúztam a szemöldököm, kérdőn néztem rá. A lány felállt és kinézett a folyosóra, majd magyarázkodni kezdett.
- Nem gond! Legalább figyelmes vagy! - nevettem, majd fogtam a tányéromat, meg a bögrémet, és a mosogatóhoz vittem. Hirtelen ott termett egy manó, kikapta a kezemből a bögrét, meg a tányért, és gyorsan elkezdte mosogatni azokat.
- Köszönöm - szóltam meglepetten, majd Évi felé fordultam - Te mikor érkeztél meg? Mostanában nem is láttalak.
Megkívántam én is egy minyont, ezért odaléptem a hűtőhöz, és vettem magamnak egy csokisat.
- Hm, ezt meg kell kóstolnod! Isteni! - szóltam teli szájjal.

Évi

-ZÁRÁS-

- Aha, van citromos is - böktem rá az egyik sütire, majd visszaültem a székre. Néhány manó még mosogatott, tányérokat hordott. Vajon egész éjszaka dolgoznak? Hogyan bírnak ennyit dolgozni? Miközben ezen gondolkodtam Évi ügyesen kiverte az egyik manónak a kezéből a tányérokat. Szanaszét repültek a konyhában egy szilánk belerepült a poharamba is, úgy hogy nem ittam többet belőle.
- Még csak ez hiányzott! - szóltam bosszankodva. A manó is mérges lett, nem kért a lány segítségéből, így én is ülve maradtam.
- Megint olyan nagy zajt csaptál, hogy nem lennék meglepve, ha egy dühös tanár jönne ide! - ráztam meg a fejem, majd felálltam az asztaltól.
- Szerintem jobb lenne, ha mennénk, mert szerintem biztos, hogy valaki meghallotta ezt az óriási ricsajt! - elindultam az ajtó felé, amikor kintről hangokat hallottam, tanárok hangját.
A szemem elkerekedett, megpördültem, és csendre intettem mindenkit.
- Manó, kérlek segíts! Bújtass el minket valahová!- néztem rá segélykérően! A manó billegette fejét, aztán intett, egy hátsó terembe vezetett. Gyorsan besiettem, majd halkan becsuktam az ajtót. Hamarosan belépett valaki, valószínűleg az egyik tanárnő, és számon kérte a manókat, hogy mi ez a nagy dübörgés. Szerencsére falaztak nekünk! Mikor elmentek, megkönnyebbülten mentem ki a hátsó szobából.
- Húú, ezt megúsztuk! - mondtam Évinek, majd a manók felé néztem - Köszönjük! Ezt még megháláljuk!
A manók nem kérték a hálánkat, hanem dolgoztak tovább.
- Jól van! Szerintem várjunk pár percet, aztán siessünk vissza a klubhelyiségbe! - vetettem fel az ötletemet!
Pár perc múlva kinéztem, majd kiléptem az ajtón, és sietősen indultam vissza a Levita klubhelyiségébe.

Évi

Meggyorsítottam a lépteimet. Már eléggé este van ahhoz, hogy a temetőbe menjek. Izgatott voltam, mert nyomot találtam, de nem tudom, hogy sikeres lesz-e a kutatásom. A mai napom eléggé sűrű volt, miközben sétáltam, végiggondoltam az eddig történteket.
Délelőtt az órákon voltam, ebéd után pedig a könyvtárba siettem. Kivettem a naplót, és a képet a táskámból, leraktam az asztalra, majd kutatni kezdtem olyan könyvek után, amik leírhatták Bogolyfalva lakosit. Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy megtalálom a képen szereplő embereket, hisz angolok voltak, és valószínűleg sötét mágusok. Tehát lehet csak idekerült a láda. Vajon mikor került az a láda abba a házba? Reménykedtem, hogy találok valami nyomot, legalább egy kiindulási pontot. A könyvtárban rengeteg könyvet összegyűjtöttem, de szerencsére az első könyvben egy érdekes dologra bukkantam, a család férfi tagjához nagyon hasonló, csak idősebb férfit láttam meg. Lehet hogy ez az a férfi, csak idősebb korában? Nem biztos... Sajnos a könyv régi lehetett, ezt kopott, szakadt lapjai igazolták is, ahol valószínűleg a neve állt, elmosódott, csak az első betű, egy V betűt lehetett kiolvasni. Talán leöntötték? Viszont a halálának a helyszínét megtaláltam. Bogolyfalva. Valószínűleg itt lehet eltemetve.
Ezek után felsiettem a szobámba. Ledobtam a táskámat, majd felvettem a kardigánomat, mert kissé hűvös volt az idő. Elindultam a faluba, ahol először elmentem a cukorkaboltba, aztán a könyvesboltba nézelődni. Nem akartam napközben a temetőbe menni, mert feltűnést keltene, hogyha  minden egyes sírt megnéznék. Bár nem tudom, hogy mit gondoltam, hisz az illető nevét nem találtam meg, még mindig csak képek voltak a birtokomban. Mikorra kellően besötétedett, elindultam a temető felé.
Lassan odaértem a temetőbe. A Nap már eltűnt, a Hold virított az égen, telihold volt. Átléptem az alacsony kerítésen, és egy vastag ágra léptem, ami nagyot roppant. Ez remek. Felkaptam a fejem, a távolban egy farkas vonyított. Nyugalom... nincs itt senki rajtad kívül. Előkaptam a pálcámat, és elmotyogtam egy varázsigét. Kis fénygömb jelent meg a pálcám végén, jobban megvilágítva az eddig csak kevés holdfényben rejtőző temetőt. Sóhajtottam, majd beljebb léptem, odamentem a legközelebbi sírhoz, de csak egy név volt rajta, semmi más. Már vagy 40 perce kutattam, amikor felhagytam a kereséssel, és éppen vissza akartam indulni a kastélyba. Nem is tudom, hogy mit reméltem... csak képek, és néhány kusza irat volt nálam, ebből pedig nem tudom kideríteni, hogy ki(k) vannak a képen.
Pálcámat magam elé tartva indultam ki a temetőből, kissé arrébb kiáltást hallottam. Megtorpantam. Azt mondták, hogy kapjátok el? Hirtelen emberek lépését, pontosabban futását hallottam meg. Egyre közelebbről hallottam a zajokat, ezért elkezdtem futni az ellenkező irányba.
Beugrottam egy hatalmas, márványsír mögé, és ki akartam lesni, de ekkor valaki nagy erővel nekem futott, megtántorodtam, de megálltam a lábamon. Az illető befogta a számat, de ellöktem magamtól, majd felé fordítottam a pálcámat. Évi?! Mielőtt megszólalhattam volna, emberek hangját hallottam, már nem futottak, hanem lassan lépkedtek a közelünkben, nagyon közel jártak. Értetlenül néztem rá, és azt tátogtam, hogy mi folyik itt?!

Évi

Még mindig nem fogtam fel, hogy mi folyik itt. A lány elvette a pálcámat, a kis láng kialudt. Fel akartam állni, hogy kilessek, de Évi visszahúzott, majd csendre intett. Lapultam, mivel nem akartam, hogy miattam bukjunk le. Éppen csak egy kicsit lestem ki a sír mögül, észre se vettem, de szerencsénkre a sír előtt még sövény is volt.
Valaki, nagyon közelről elkezdett beszélni. Most már gondoltam, hogy nem engem keresnek, hanem a lányt. De vajon mi történt? Mit tett a lány? Még a lélegzetemet is próbáltam visszafogni, nehogy meghalljanak minket.
Vártam, de még mindig hallottam a hangjukat, ahogy lassan, halkan lépkednek. Pár perc után már egyre kevésbé lehetett őket, hallani, később már nem hallottam egyáltalán őket. Évire néztem, aki szintén nagyon feszültnek tűnt, már kíváncsi voltam, hogy mit fog mondani. Szaggatottan sóhajtottam, majd felálltam. A lány ekkor elkezdte mesélni, hogy mi történt. Valami gyűlésről beszélt, amit meglátott. Nem értem, hogy mi folyik itt! Meg arról a férfiről beszélt, akit a képen láttunk. Meg akartam kérdezni, hogy ez biztos? Ő üldözte? De újból csendre intett, és folytatta. Ekkor megkaptam a választ. Az a férfi volt itt az előbb, ő üldözte a lányt.
Nagyon meglepődtem, nem értettem, hogy mi történt. Nem tudtam hirtelen mit mondani, gondolataim kavarogni kezdtek, mindenféle ötlet volt a fejemben. Körbenéztem, nem láttam senkit, csak a szél fújt enyhén.
Megkérdezte, hogy vele tartok-e, de erre nem válaszoltam.
- Előbb nekem is el kell mondanom pár dolgot. Végre volt szabadidőm, ezért elmentem a könyvtárba. Egy Bogolyfalva lakosairól szóló könyvben megtaláltam annak a férfinek, akit a képen láttunk, feltehetőleg egy rokonát! - halkan mondtam, amennyire csak tudtam, majd a táskámhoz nyúlta, kicipzároztam, és kivettem a képet, amit találtunk, meg a könyvet, amit délután a könyvtárba találtam.
- Nézd csak! - szóltam, majd kinyitottam a könyvet a 45. oldalon - Nagyon hasonlóak, szerintem tuti, hogy rokonok! Szerinted?
Miután megbeszéltük ezt, megláttam a pálcámat a lány lábánál, és felkaptam, haboztam, de inkább a kezemben hagytam a pálcámat, ki tudja, lehet szükségem lesz rá. A könyvet és a képet egy pillanat alatt elraktam a táskámba, majd a lány felé fordultam.
- Igen, veled tartok. Szerinted ez kérdés? - mondtam, majd lassan kiléptem a  sír mögül, és elindultam. Emlékeztem, hogy honnan jöttem, de végig halkan beszéltem a lánnyal, hogy most merre.Néha kissé eltévedtem, de hamarosan hangokat hallottam, a hang irányába haladtam, ügyelve, hogy ne csapjak zajt. Hamarosan megpillantottam egy csoportot, talán hatan-heten lehettek, de nem használtak semmilyen fényt, és fekete köpenyük sem segített azon, hogy pontosan szemügyre vehessem őket.
Beléptem egy sír mögé, és onnan néztem őket. Figyeltem, hogy meghalljam őket.
- Biztos csak egy diák! Láttam, hogy egy fiatal lány volt az! Lehet azt sem tudta, hogy mit csinálunk itt! - mondta egy férfi védekezően. Pár mondat után biztos lettem benne, hogy ez az a férfi, aki keresett minket. A csoport több tagja is mérgesen szitkozódott, és dühösen beszélt.
Szememmel Évit kerestem, és azt suttogtam:
- Ő az, aki a képen van?
Miközben a választ vártam, visszafordultam. Egy magas nő lépett előre.
- Ne foglalkozzatok azzal a gyerekkel! Fontosabb dolgunk is van! - csattant fel a nő - Meg kell tudnunk, hogy az aurorok még mindig keresnek-e minket! Nem szeretnék hibát elkövetni, a saját érdekünkben.
Bűnözők. Vajon mit tehettek? Feszülten figyeltem őket, de most egy idősebb tag kezdett el beszélni, nagyon halkan, nyekeregve. Sajnos néhány szófoszlányon kívül semmit sem értettem abból, amit mondott. Már nem tudtam eldönteni, hogy mi is legyen. Érdemes, ha maradunk, vagy menjünk el?

A lány bólintott, szóval tudtam, hogy ő volt az a férfi. Láttam, hogy a lány is gondolkodik, hogy mit tegyünk, de inkább az alakokat néztem újra, ledöbbentem, amikor azt mondták, hogy a Minisztériumot akarják "elfoglalni. Ez lehetséges? Van esélyük átvenni a hatalmat?! Aggódtam, mivel az alakok mocorogtak, és többször is felénk fordultak, de valószínűleg nem vettek minket észre.
Ekkor egy lépést hallottam, majd Évi kiáltott, fel sem fogtam, hogy mit mondott, mert a vállamba éles fájdalom nyilallt. Minden elsötétedett előttem.
Mikor kinyitottam a szemem először mindent homályosan láttam, majd megláttam a csillagos eget, pislogtam kettőt majd felültem. Ott voltam a temetőben, éjszaka volt, fáztam. Valószínűleg pár perce ájultam el. Egy fekete hajú nő, és egy csuklyás alak állt mellettem, engem néztek.
- Kik maguk?! - szedtem össze magam, de amikor fel akartam állni, a csuklyás visszalökött. A nő gúnyosan elmosolyodott.
- Ugyanezt kérdezhetném tőled! Szóval, ki is vagy te? - szólt magabiztos, erős hangon.
- Csak... csak egy diák! - mondtam, mivel mást nem nagyon akartam velük megosztani.
A nő lenézően válaszolt.
- Szerinted hülye vagyok?! Ezt eddig is gondoltam!
Nem tudtam mit mondani, ezért körbenéztem, a csoport többi tagja nem volt sehol, Évi se. Lehet, hogy nem kapták el, talán segítségért szaladt!
Farkasszemet néztem a nővel, éppen nyitotta volna a száját, amikor egy durranás, aztán egy kiáltás rázta meg a temető csendjét. A csuklyás, és a nő megperdült, az erdőt kémlelték.
Újra körbenéztem, ekkor megláttam a táskámat, és a pálcámat, ami pár méterre volt tőlem. A csuklyás visszanézett rám, én pedig direkt lehajtottam a fejemet, nehogy észrevegye, hogy mire néztem. A nő dühösen elcsörtetett, a csuklyásnak megparancsolta, hogy figyeljen rám, míg visszaér.
Egy terv jutott az eszembe. Hiszen színjátszós vagyok! Hirtelen gyorsabban kezdtem venni a levegőt, majd egy nagyot nyeltem, és riadtan néztem a csuklyásra. Láttam rajta, hogy ledöbbent, de nem szólt, és nem tett semmit. A mellkasomhoz kaptam a kezem, majd egyet kiáltottam, és "elájultam". Csak remélni tudtam, hogy bejön. Hallottam, hogy a csuklyás topog, nem tudja, hogy mit tegyen, majd elsietett.
Kicsit kinyitottam a szemem, láttam, hogy a csuklyás még a közelben van, és vissza-vissza néz rám, ezért vártam még. Fél perc múlva felkeltem, nem láttam senkit. A táskámhoz mentem, felkaptam a pálcám, majd amennyire halkan csak tudtam, futni kezdtem. Reméltem, hogy Évi már kijutott.

Évi
ZÁRÁS

Lassan haladtam, a pálcámat a kezemben szorongattam. A fejem felett elröpült valami, felkaptam a fejem. Valószínűleg egy madár lehetett. Miközben felpillantottam az égre megláttam, hogy hajnalodik. Nagyon ledöbbentem, nem is gondoltam, hogy egész éjszaka itt voltunk a temetőben. Nem tudom, hogy Évi, vagy az a csoport merre lehet. Hangos lépteket hallottam a közelemben, ezért beugrottam egy sír mögé, és onnan lestem ki. Egy csuklyás alak ment el a sír előtt. Mikor elment a sír előtt, halkan kiléptem, és egy kábító átkot lőttem rá, ami eltalálta a háta közepén. Lehet, hogy nem volt szép dolog, de odamentem mellé, és elvettem a pálcáját, és beraktam a táskámba. Ez másnak is jól jöhet. Próbáltam eligazodni, hogy merre lehetek, de nem tudtam, hogy merre kéne mennem, így megkerültem egy nagy bokrot. Pár perc múlva megláttam azt a sírt, ahol Évivel találkoztunk. Oda akartam menni, amikor megláttam, hogy egy fekete köpenyes ott áll, sötét, hosszú haja volt. Lehet, hogy Évi? Nem volt időm gondolkozni, mert előugrott az egyik bokorból, és teljes erejéből fellökött. Elvesztettem az irányítást a lábam felett, és elestem, bevertem a térdemet egy sír szélébe. A pálca kiesett a kezemből. Éppen fel akartam állni, amikor újabb váratlan csapás ért, amire szintén nem voltam felkészülve, az ütés a fejemet találta el. Elestem, nem mozdultam meg, mert a világ forgott körülöttem, szédültem, iszonyúan szúrt a fejem.
Kiáltást hallottam, eléggé közelről. Kényszerítenem kellett magamat, hogy felkeljek. Alig tudtam lábra állni, de sikerült, botorkálva kerestem meg a pálcámat, majd a hang irányába fordultam. Két köpenyes verekedett, mivel hajnalodott, már ki tudtam venni a hosszú, sötét hajú személyt. Évi volt az. A férfi nagyot csapott, de a lány éppen, hogy el tudott előle ugrani. Tudtam, hogy segítenem kell. A férfira céloztam, majd kimondtam az átkot.
- Petrificus Totalus!
A férfi megdermedt, aztán a földre zuhant. Odasántikáltam a lány mellé.
- Én is azt reméltem, hogy felmentél! Nincs mit! - szóltam - Jobb lenne, ha felmennénk a kastélyba.
- Nem mentek ti sehová! - mordult valaki a hátam mögött, megpördültem, és láttam, hogy három fekete köpenyes, csuklyás alak állt velünk szemben. Egyből átkokat kezdtek ránk szórni. Az utolsó pillanatban idéztem meg egy pajzsbűbájt, amibe kettő átok is belecsapódott. Elkezdtem futni, megláttam a lányt, és intettem neki, hogy jöjjön oda, a három alak, utánunk kezdett futni. Hirtelen nem jutott más az eszembe más búbáj, ezért ezt kiáltottam:
- Fumos! - a pálcámból fekete füst szállt mindenfelé.
- Futás, ki kell jutnunk! - rohanni kezdtem, szerencsére a köd, csak utánunk jött, tehát előttünk lehetett látni. A csuklyások káromkodtak, de még így is lődözték az átkokat, az egyik a vállamat súrolta, egy pedig a fejem felett repült el. Megláttam a kerítést, amikor rám rontott az egyik. A földre zuhantam, de mielőtt rám szegezte a pálcáját, én már kimondtam a varázslatot.
- Siccus Fatua! - csuklyás megdermedt, ha minden jól alakult akkor elvesztette a látását pár órára. Sajnos így sem adta fel, ezért egy másik bűbájt lőttem rá.
- Planta Lubricus! - a köpenyes a földre zuhant, és nem mozdult meg. Körbenéztem, láttam, a lányt, intettem neki, hogy jöjjön. Kirohantam a temetőből, hátranézve már nem láttam sem a ködöt, sem a köpenyeseket.

Zalaegerszeg

A vendégszobában általában rend szokott lenni, de mivel itt voltam a hétvégén, ezért a szoba egy káosz volt. Mindenfelé könyvek, papírok, összegyűrt fornettis zacskó, csokis papír.
Miután felkeltem, valamilyen rendet próbáltam csinálni, kisebb-nagyobb sikerrel. Már majdnem 11 óra volt, amikor úgy gondoltam, hogy így jól van. Ezután indultam el, az aznapi teendőimet elintézni.
Először is, elköszöntem rokonaimtól, akik vendégül láttak, majd a távoli kórházba  mentem, ahol dédmamám gyógyulgatott. Vele beszélgettem egy keveset, majd hagytam, hogy pihenjen, hiszen komoly műtéten esett át.
Az óra már délután egyet ütött mikorra visszaértem a vendéglátóimhoz, ebédeltem, majd felmentem a szobámba, a táskámból kivettem a felesleges dolgokat, betettem a pénztárcámat, amiben most mugli pénz volt, majd megkérdeztem a nagynénémet, hogy merre találok egy könyvesboltot. Értettem amit mondott, el is találtam oda. A könyvesboltba máskor egy jó regényért szoktam elmenni, de az új hóbortom a nyelvtanulás lett. Angolul és magyarul már teljesen folyékonyan beszéltem, megértettem mindent, tudtam írni, fogalmazni. A svédet és a leprikónt is nagyjából megértettem, de messze voltam még a jóhoz. Ezért azt terveztem, hogy belenézek egy-két nyelvkönyvbe, hátha megtetszik valamelyik. 1 óra keresgélés után kiválasztottam egy német, meg egy spanyol nyelvkönyvet, plusz mindegyikből egy-egy szótárt. Örültem volna, ha van svéd, de hát nem volt.
Mikor kiléptem a viszonylag hűs boltból, megcsapott a 35 fokos meleg. Körbenéztem, és megláttam egy feliratot, ami nagybetűvel hirdette, hogy ott jégkását és fagyit lehet venni. Odamentem, majd megnéztem a kínálatot. Szívesebben vettem volna epres fagyit, de az nem volt, így az epres jégkását választottam, majd elindultam a közeli park felé, ahol le tudtam ülni egy padra. Éppen, miután leültem, leraktam a táskám, megpillantottam egy ismerős arcot. Jól láttam, hogy egy ismerős? Felálltam, és felé kezdtem el sétálni, mikor felismertem, elmosolyodtam, majd megszólítottam:
- Szia! Örülök, hogy találkoztunk? Hogy-hogy itt vagy?

Elemi mágia, nyílt óra

Megszaporáztam a lépteimet, reméltem, hogy nem késem el az óráról. Reggel túl sokáig aludtam, még reggelizni se mentem le, csak egy csokit ettem meg, majd elindultam a második emelet felé. Az emeletről a melléklépcsőn siettem fel, majd beléptem a terembe. Az óra még nem kezdődött el, de mihelyst leültem a leghátsó sorba, már kezdődött is. A fal mellett egy fekete tükör állt. Mintha árnyak is lettek volna rajta, de lehet, hogy csak beképzeltem. Hamarosan megtudtam, hogy mi ez. Amikor megtudtam, hogy kipróbálhatom ebben a tükörben az elemi mágiát, nagyon megörültem. Ez fantasztikus! Milyen jó lenne, ha elemi mágus lennék! A gondolataim kissé elkalandoztak, hogy milyen is lenne. Mit tennék, ha az lennék. Akkor figyeltem jobban oda, amikor a közelemben ülők izgatottan valamilyen áldozatról, meg sérülésekről suttogtak. Odakaptam a fejem, és megkérdeztem, hogy milyen sérülésekről van szó. De csak két értetlenkedő arc nézett vissza rám, válaszol csak annyit kaptam, hogy figyeljek a tanárra. Így visszafordultam, és figyeltem az órára.
Néhány kérdés után mindenki az üveghez akart menni, lehetőleg minél hamarabb, ezért inkább ülve maradtam, és megvártam, ameddig nagyjából mindenki belép a tükörbe. Az utolsók között mentem oda, kissé izgultam, hogy mi fog történni.
- Szia! - köszöntem Bertinek, gondolkodtam, hogy mondok még valamit, de aztán csak beléptem a fekete, homályos tükörbe.

Alex

Egy fárasztó hét után mentem le a faluba, hogy egy kicsit körbenézzek a boltokban. Egész héten hajtottak minket a tanárok, dolgozatokon, beadandókon estem túl. Így hullafáradt voltam szombaton. Akkor pihentem, nem mentem sehova. De vasárnap kimozdultam egy kicsit.
Dél körül mentem le, megebédeltem a falu vendéglőjében, majd a Fő utczában sétálgattam egy darabig, azon töprengve, hogy melyik boltba menjek. Először a Cukorkaboltban vásároltam pár édességet, majd a könyvesboltba mentem.
Akkor éppen nem volt senki a boltban, amikor megérkeztem. A polcok közt sétáltam, megnéztem néhány könyvet, párat magamnál tartottam, majd kerestem egy széket, ahová leülhetek, hogy jobban belenézhessek a könyvekbe. Az egyik könyvespolc mögött a sarokban találtam egyet. Pár könyv volt rajta, amiket visszaraktam a polcra. Leültem, és elkezdtem olvasgatni. Végül hármat választottam ki. Az egyik egy mugli, krimi történet volt, nagyon izgalmas, tetszett. A másik egy mágikus lényekről szóló kötet, ami mindenféle különleges helyen élő lényről szólt. A harmadik pedig egy leprikónul íródott novella volt. Ez jó lesz, hogy gyakoroljam a nyelvet, a német miatt így is elhanyagoltam.
Felálltam, a bolt eleje felé sétáltam, hogy fizessek, de eléggé lassan haladtam, mivel még most is a könyveket néztem. Mindenféle köteten megakadt a szemem, amikor véletlenül belerúgtam egy földön lévő könyvben, mikor leguggoltam, amikor megláttam a címet, szinte biztos voltam, hogy ez nem lehet véletlen. Kínai nyelvkönyv kezdőknek. Elmosolyodtam. Ez jó lesz nekem. Akkor elkezdem a kínait is.
Belelapoztam a könyvbe, ami meglehetősen újnak tűnt. Nem hiszem, hogy sokan keresték ezt a könyvet. Ekkor felálltam, a hátam mögött kisebb zajt hallottam, mikor megfordultam, megláttam a toronyban megismert Alexet.

Alex

A fiú szólalt meg hamarabb, rám is mosolygott. De mégis olyan furcsa. Kedvesnek tűnik, de mégis furcsa. Annyira el gondolkodtam, hogy nem is szólaltam meg. És ekkor rájöttem, hogy mi volt a legfurcsább. Hogy ha valakivel találkozunk, akire nem számítottunk, és igazán örülünk, akkor az felhúzza a szemöldökét. Ő ezt nem tette, bár nem is vártam el, hogy nagyon örüljön nekem, de akkor miért akarja megjátszani magát? Végre észrevettem magam, és megszólaltam.
- Öhm... bocsi, szia! Csak éppen gondolkoztam - mondtam kissé zavartan, majd összeráncoltam egy pillanatra a szemöldököm.
- Köszi, meg vagyok. Hát, igen, eléggé régen. Nem is nagyon láttalak... - szóltam. De mi oka lenne hazudni nekem? Miért akarná tettetni? A hirtelen beállt csendben újra magyarázkodni kezdtem.
- Jaj, annyira hülye vagyok! Nem figyeltem már megint. Na, és te? Hogy vagy? - szóltam, akkor már odafigyelve. Nem hiszem, hogy lenne rá oka.
- Miért jöttél a könyvesboltba? Szeretnél valami jó könyvet? - kérdeztem, majd kicsit beszéltem neki, hogy mit merre találhat, aztán megmutattam neki, hogy én miket választottam.
- És végül... - felé mutattam a kínai nyelvkönyvet.
- Ezt most találtam a földön, szerintem ez nem lehet véletlen, hogy pont ebbe a könyvbe rúgtam bele - mondtam - Szerintem bele is fogok nézni délután, ha visszaértem a kastélyba.

Elemi mágia óra

Beléptem a tükörbe, minden kavargott. Mindenféle színfoltot láttam, különféle hangot hallottam, illatokat éreztem. Mi folyik itt? Jobbra kaptam a fejem, ahol Bert állt és mosolygott. Mielőtt megszólalhattam volna, eltűnt. De vele együtt a hangok, a színek és az illatok is.
Először csak hunyorogni tudtam, a Nap a szemembe sütött, majd kitisztult előttem a világ. Hol vagyok? Ahogy előre néztem csak a Napot láttam, és homokot. Végig a messzeségben. Csak homok-homok. Annyira meleg volt, hogy levettem a kardigánomat, és a kezemben szorongattam. Sehol senki, és semmi. Ez remek! Először nem tudtam, hogy mit tegyek, de amikor megfordultam, megláttam egy oázist, ami pár száz méterre volt tőlem. Láttam pár fát, meg egy kunyhót. Mivel nem láttam semmi mást, ezért elkezdtem odasétálni. Az a pár méter olyannak tűnt, mintha fél órát sétáltam volna. Fojt rólam a verejték, nagyon melegem volt. Lassan odaértem, nagyot sóhajtottam, majd megpillantottam egy kút féleséget.
- Jaj, de jó! - mondtam ki hangosan örömömben. Bár nem voltam több, mint 10 percet a sivatagban, de a szervezetem nem szokta meg, hogy hirtelen odakerültem.
Odasiettem a vízhez, a kút mellett volt egy tálka. Azt merítettem bele a vízbe, majd ittam.
Miután elmúlt a szomjúságom, körbenéztem. A fák eléggé magasak voltak, rajtuk gyümölcsök teremtek, mellette pedig ott volt a kunyhó. Nem tudtam, hogy mitévő legyek, ezért először csak közelebb mentem. Hm, ki lakhat itt? Ötlet híján odamentem az ajtóhoz. Nem volt rajta kilincs, vagy bármi más, ezért csak meglöktem az ajtót. Kinyílt.

Alex

-ZÁRÁS-

Ameddig beszéltem, vagy gondolkodtam, Alex végig csak mosolygott. Végignéztem egy könyvespolcon, rejtvénykönyvet keresve. Kviddics. Mugli szokások. Bűbájok és rontások. Pár lépést sétáltam, de közben figyeltem a fiút. Nem, ez sem az.
- Most nézem, hogy merre vannak rejtvénykönyvek. Egyébként én sudokuzni szeretek - magyaráztam neki - Meg van! Ezen a soron vannak.
Ráböktem egy könyvespolcra, majd felé fordultam.
- Köszönöm. Remélem, hogy nagyjából meg fogom érteni. Bár azt hallottam, hogy a kínai nyelv nagyon nehéz! - mondtam, majd felálltam, és mondtam neki, hogy még megnézem az Átváltoztatástanhoz kapcsolódó könyveket.
- Elfelejtettem, hogy Átváltoztatástanból kell egy ajánlást írni. Valamilyen könyvről, amit szívesen ajánlanék. A könyvtárba elfelejtettem elmenni, de akkor most megnézem. Mindjárt jövök - szóltam, majd elsétáltam.
Legalább negyed órán át kerestem a megfelelő könyvet, mire megtaláltam. A fiú már az eladóval beszélgetett, kezében egy vastag rejtvénykönyvvel.
- Bocsi, hogyha sokat kellett várnod, de eltartott egy ideig, amíg megtaláltam egy olyan könyvet, amit szívesen ajánlanék! - mondtam a fiúnak, majd az eladóhoz mentem, és kifizettem neki a könyveket.
- Viszontlátásra - szóltam neki, majd Alex felé fordultam.
- Mehetünk.