29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Velencei-tavi tali! Részletek a Varázslatos találkozók témában Cool
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Saragob Kíra összes RPG hozzászólása (143 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2013. október 7. 20:52 Ugrás a poszthoz

Ginnie és Runa

Nagyon unatkozott. Márpedig Kírának első számú, ősellensége az unalom. Egyszerűen ilyen fából faragták, hogy nem tud megülni egy helyben, és rendszerint talál is magának elfoglaltságot.  A hangulatától függően vagy bevackolja magát a könyvei közé, és valami eddig számára ismeretlen tudományos vizekre evez, vagy egyszerűen csak a házi gyertyagyártás csínját-bínját igyekszik elsajátítani. Máskor pedig inkább sétál egyet a természetben, és kíváncsi ötéves módjára fedezi fel a környezetét.
Ma úgy döntött kombinálja a kettőt. Annak örömére, hogy már egy ideje Bogolyfalvára tette a székhelyét, kicsit a helytörténetet olvasgatta. Persze nagyrészt ismerte már a falu múltját, hiszen akkor is akadt már a kezébe pár irat, amikor még csak a kastélyban tanult. Azóta viszont sok minden változott, már nem egy flúgos kislány, igazi érett, felnőtt nő lett. Fogjuk rá.  Abból a szempontból biztosan, hogy úgy döntött, nem csak olvasgatni fogja, hanem írni is a helytörténetet, igaz, erről még nem tud a falu önkormányzata,  és egyébként Kírán kívül senki a világon. Neki is csak jó öt perce született meg a korszakalkotó ötlete.  És persze, hogy is foghatna hozzá a dologhoz, ha nem terepmunkával. A falu határában álló romos épületről elég sok minden van a könyvekben, bár nem egységesek a leírások. Na mintha azt várta volna, hogy ha odamegy, az épület majd szépen elmeséli neki az egész történetet, onnantól kezdve, hogy Jóska bácsiék kiásták az alapot... Ennyire azért még ő sem volt elrugaszkodott a józan ész kereteitől. De azért, ha a házról akar írni, mindenképpen tüzetesen meg kell vizsgálnia a helyet. Igaz, valaha diákkorában többször is megfordult ott, de csak poénból, meg mert átverték.
Teljesen tájidegen öltözetben, csinos, homokszínű ballonkabátban, sötétzöld harisnyában és fekete bokacsizmában közelítette meg a helyet. Az ember általában nem ilyen szerelésben megy poros, omladozó épületekbe, de Kírát ez cseppet sem zavarta, szerette volna megadni a módjáét annak, hogy ő most megfigyel és információt gyűjt. Még egy jegyzetfüzetet meg egy tollat is berakott a zsebébe, orrá biggyesztette az okuláréját, és teljes harci díszben vonult a falu széle felé.
Élvezte ahogy a lágy, őszi szellő a hajába kap, és a napsugarak az arcát simogatják. Sőt, abban a pillanatban kifejezetten élvezte az egész életet is. Néha elgondolkodott, hogy ideje lenne már valami napirendet vagy életstílust kialakítania, de ilyesmi nem szerepelt az életében, mióta elballagott az iskolából. Egyelőre pedig nem bánta, hogy "szabadúszókén" csak úgy lézeng a világban.
Elérte a kísértetházat, de mielőtt belépett volna, a ház előtt növő különböző színes kis őszi virágok vonták magukra a figyelmét. ~ Deszép! ~ Gyorsan el is határozta, hogy szednie kell egy csokorral, de úgy döntött, erre ráér akkor is, ha már kifelé jön. Nagy levegőt vett, mint aki éppen hihetetlen veszélyes kommandóakcióra készül, és belépett az épületbe. Megállapította, hogy nem sokat változott, mióta legutóbb ott járt. Elkezdte módszeresen átvizsgálni a földszintet, hátha valahová kiírták nagybetűkkel, hogy "ITT JÁRT TUDODKI" és az évszám.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2013. október 18. 23:43 Ugrás a poszthoz

Ginnie és Runa

A fal semmiféle információt nem tartogat egy átlagember számára, és reménykedhetünk ugyan, hogy Kíra mégis talált valami felbecsülhetetlen értékű dolgot, de ez persze nincs így. A fal csak fal, a málladozó festék csak festék, a vakolat vagy vakolat. Még azután sem tárják fel a szupertitkos mágikus képességeiket, hogy Kíra több ízben is szakszerűen megbökdöste őket a pálcájával. Ez az apró kudarc azonban nem vette ez a lelkesedését, hiszen ettől még rengeted meg nem fejtett titkot tartogathat a ház. Neki pedig feltett szándéka kifürkészni ezeket, ám mielőtt behatóbb vizsgálódásba kezdene, egy női hang zökkenti ki a gondolataiból. Megpördül a tengelye körül és szemben találja magát egy fiatal, vörös hajú lánnyal.
- Szia! Öööö...persze - bólint mosolyogva, miután némi fáziskéséssel sikerült dekódolnia az ismeretnem üzenetét. A vörös leányzó tekintetét követve gyorsan megtalálja a lapot, amit előzetesen sikerült megtaposnia, de lényegi károsodást azért nem okozott. Nagy műgonddal arrébb lép, és gyorsan felveszi a papírt. Kíra kíváncsi természete azonnal előtérbe kerül, és mielőtt kiadná a kezéből az esetlegesen világuralmi terveket tartalmazó lapot, vet rá egy gyors pillantást és átfutja a benne foglaltakat. Valamikor hét-nyolc évvel ezelőtt akadt a kezébe hasonló példány, amikor is ötödikes növendékként el kellett döntenie, hogy milyen szakon szeretné folytatni a tanulmányait. Egy-két tantárgy és követelmény újdonságnak számít Kírának, de azt azonnal megállapítja, hogy a mestertanonci rendszer nem sokat változott azóta, hogy ő elballagott.
- És melyik szakkal szimpatizálsz? - kérdezi kíváncsian, miközben átnyújtja a lapot jogos tulajdonosának. Egyáltalán nem zavartatja magát olyan apróságokon, mint hogy egy állítólagosan kísértet járta, romos épületben tartózkodnak, vagy hogy a lány minden bizonnyal tanúja volt annak, hogy látszólag teljesen ok nélkül merően bámulta a málladozó falat. Az ő világában az ilyesmi annyira természetes, mint hogy a chupacabra szereti a kecskéket.
Még mielőtt azonban mélyebben belemerülhetnének a boszorkánynövendék jövőjébe, vagy Kíra elkezdhetne mesélni a saját iskolás éveiről, valami égtelen ricsaj szűrődik le az emeletről. Nem sok hasonló hangeffektussal volt még dolga Kírának, így sajnos nem tudja beazonosítani, hogy egy lépcsőn leguruló személy jellegzetes zaját hallja.
- Remélem kopogószellemek! - jegyzi meg csillogó szemekkel. Egyrészt ha találkozna szellemekkel, talán megtudna ezt-azt a ház történetéről - ~ ó, ezaz, szellemekkel kell majd beszélnem! ~ -, másrészt pedig szórakoztatónak tartja őket, és szívesen beszélget velük.
De nem szellemek jelennek meg, csak egy középtermetű, kissé ijedt leányzó, aki így első ránézésre azt sem tudja hol van. A habogásából Kíra azt szűri le, hogy a lányt egy bagoly hozta dobozban, amiből kiesett és így került le ide. Csakhogy ez még az ő számára is elég képtelen elképzelés, így kénytelen azt feltételezni, hogy nem teljesen jól értelmezte a lány szavait. Csak annyi biztos, hogy nem szellem. Meg az, hogy nagyon népszerű ma ez a ház. Kíra nem zavartatja magát a váratlan események miatt, sosem volt az a fajta, akit ekár egy pillanatra is leblokkol az ilyesmi, neki mindig van mit mondania, még ha elég képtelenek is néha az asszociációi.
- Szellemek? - neveti el magát Kíra. Nem akarja ő kinevetni a jövevényt, de mégiscsak mulattató, hogy azt feltételezik róla, hogy szellem! És hogy itt él!
- Lehet, hogy kicsit sápadt vagyok, de szellem azért még nem! Kírának hívnak - hogy alátámassza a szavait, még meg is tapogatja az arcát, és ha már ott magtat a keze, és a hajába is beletúr.
- De csak a magam nevében beszélhetek - ezennel pedig át is adja a stafétát a vöröskének.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 11. 18:11 Ugrás a poszthoz

Gergő

Gondtalanul heverészett az egyik kisebbfajta fűzfa lombja alatti füves területen. Azzal szórakozott, hogy megtalálja a tökéletes pozíciót, amikor a fa vékony levelei árnyékot vetnek a szemére. Aztán ha sikerült így mozdulnia, kiderült, hogy nem is fekszik kényelmesen, és muszáj volt tovább fészkelődnie. Behunyta a szemét, hátha az mindent megold. De hát úgy meg nem látta a bárányfelhőket, amikről pedig feltett szándéka volt, hogy megállapítja a formájukat. Meg aztán eszébe jutott, hogy mi lesz, ha elalszik, meglátják, és azt hiszik meghalt. Teljesen logikus lenne. Mert miért heverészne bárki is a temetőben egy ilyen szép délutánon? ~ Mit keresek én itt?~ Tette fel magának a kérdést, de a választ már nem lelte meg rá. Alapvetően azért jött ide, mert hát útba esett neki a temető, és fáradt is volt, jó volt kicsit lepihennie. Aludt is pár órácskát a batyujával a feje alatt. Ha nem lenne ilyen jó idő, valószínűleg már korábban rájött volna, hogy a temetőben csövezni nem a legjobb döntés. De nem jött, csak az tűnt fel neki, hogy csend van, szemébe süt a nap, nyomja a fejét a táska,  ~ Jé, hát nekem táskám is van!a hátát meg a föld, és rámászott egy hangya a karjára, és egyébként is unatkozik. Lassan ülő helyzetbe tornázta magát, körbenézett, azon kattogott az agya, hogy merre induljon, mi is kéne csinálnia magával. Fontos dolgokat kell elintéznie, erre emlékezett. Nagyon fontosakat. Életbevágóakat. ~ Enni kéne valamit ~ Erre az elhatározásra is csak akkor jutott, mikor mikor hangosan megkordult a gyomra. Aztán ez a felfedezés mégis elindított a kis agyában valamiféle logikai láncot, és mégis eljutott odáig, hogy neki tető kéne a feje fölé, meg valami munka, hogy képes legyen eltartani magát. Igen, ezért jött ide, új életet kezdeni. Nem pedig a temetőben lustálkodni. ~ Én butus~
Gyorsan, elszántsággal a szemében felpattant, leporolta kissé magát. Igen, azért meglátszik rajta, hogy elég sok minden történt már ma vele és a földön aludt. A haja tiszta kóc, laza barack sárga top és kopott farmer short van rajta egy szandállal. A többé-kevésbé nőies öltözetéhez azonban sehogy sem passzol a vállán lévő málha, amibe egyébként még bele sem nézett, és gyakorlatilag nem is tudja, mi minden van nála és mi nincs. Igazság szerint meglepő, mennyi személyes holmija megmaradt.
Igen, tisztán lebeg lelki szemi előtt a szent cél, ő most bejelenti magát a helyi önkormányzatnál, elmagyarázza a helyzetét, és aztán minden jó lesz. Ezt mondták neki, ezt kell tennie. Bár neki igazából így minden nagyon jó, ahogy van. Persze, ahhoz képest nem, amilyen jó volt, amikor még csak diák volt, de az az idő elmúlt, és neki alkalmazkodnia kell az újhoz...És a gondolataiból végül az ragadja ki, hogy megpillantja a köves út közepén ülő srácot. ~ Ez meg mit csinál?~ Csikordul a talpa alatt a kő, ahogy épp csak egy milliméterre a másiktól lefékez és érdeklődve pillog a földön ülőre. Egészen két másodpercig, amíg úgy nem dönt, hogy inkább ő is leül. Zsákja nagyot puffan mellette a földön, míg ő valamivel kecsesebben helyezkedik el törökülésben a srác mellett.
- Te a sírkőhöz beszéltél? - kérdezi őszinte kíváncsisággal a hangjában, de közben nem is néz a fiúra, csak a sírra függeszti a tekintetét, hátha ő is meghallja, hogy miről van szó.
Utoljára módosította:Saragob Kíra, 2014. június 11. 18:12
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 11. 20:18 Ugrás a poszthoz

Gergő

Kírát egy percig sem zavarja, hogy a srác még az ő becses személyénél is jobban érdeklődik a sírkő iránt, nem is azzal a szándékkal telepedett mellé, hogy felhívja magára a figyelmet, vagy egyszerűen csak elterelje a másikét. Egyszerűen csak látott valami érdekes dolgot, kíváncsi lett és pont. Épp csak annyira néz a srácra, hogy láthassa a válaszul adott lassú, jelentőségteljes bólintást. Egyébként hihetetlen odaadással figyeli a márványt, még pislogni is elfelejt, annyira koncentrál. Bár nem tudja, hogy mire. Igazából még a nevet sem olvassa el. De türelmes, visszafogja magát, nem kezdi kérdésekkel bombázni a másikat. Ő is hozzáértőnek akar tűnni. Az más kérdés, hogy ez mennyire sikerül neki. Leginkább semennyire.
- Mert kíváncsi vagyok, hogy válaszolt-e  - vigyorog és ugyanolyan lazán, természetesen beszél, mint Gergely, egy pillanatig sem akad fenn azon a tényen, hogy sírokkal társalogni nem éppen hétköznapi tevékenység. Látott ő már furábbat is. Sőt, tőle sem áll távol, hogy diskurzust kezdjen bizonyos tárgyakkal. Csak úgy.
- Héj, minden oké? - kérdezi óvatosan, összeráncolt szemöldökkel, amikor a srác lehunyja a szemét. Nem tudja eldönteni, hogy a fiú nem bír ránézni, a szemébe ment  egy nargli, így aztán inkább nem találgatott, és általánosan fogalmazott. Mert csak azt látja a srác arcán, hogy valami történt. Kissé értetlenül figyeli, ahogy a srác a sírt kezdi simogatni.
- Miért? Ott nem? Vagy ott? Mindenki más is valakinek a szerelme, nem? - mutogat  a közelben álló sírokra. Indokolatlanul heves reakciót vált ki belőle, a srác elejtett megjegyzése, azt el is felejti megkérdezni, hogy mégis honnan vesz ilyeneket. Egyszerűen csak elfogadja, hogy így van.
- Ez a sír mitől különlegesebb, mint a többi, hah? -
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
eddig miért nem láttam, hogy ilyet is lehet? xd
Írta: 2014. június 11. 22:19
Ugrás a poszthoz

Gergő

Nem érkezik felelet a kérdésére, ami ugyan zavarja egy kissé, mert hosszabb távon azért ő sem szereti, ha teljesen keresztül néznek rajta. Sőt, sokszor rövid távon sem tűri el, a fiúnak most szerencséje van, hogy a sík-téma a nő számára is fontosabb lett, mint önmaga. Egyszer ez az állandóan elkalandozó figyelme, és labilis értékrendje fogja sírba vinni. Reméljük, majd rá is mondják, hogy különleges.
Kíra elrugaszkodott kis világába teljesen belefér, hogy az ember sírkövekkel társalogjon. Így aztán azon sem lepődik meg különösebben, hogy a sír még válaszolt is Gergelynek. Legalább nem egy udvariatlan fráter kődarabbal hozta össze a sors. Ugyanakkor értetlenkedik egy sort, hisz neki nincsenek valódi különleges megérzései, érdekli, hogy mégis mitől olyan érdekes ez a márványdarab. Jobban mondva, az aki alatta fekszik.
- Ehh, a fiatalok állandóan szerelmesek - úgy beszél, mint egy megvénült anyóka, aki már elég sok mindent megélt, noha a maga huszonöt évével még bőven beletartozik a fiatal kategóriába. Csak néha ezt elfelejti, és szereti kivonni magát a valóságból, azt játssza, hogy ő kívül áll mindezen.
- Neked kell tudod, te beszélgetsz a kövekkel - igazából tudja, hogy a kérdés nem neki szólt, de azért mégsem tudja megállni, hogy ne reagáljon rá. Egyrészt mert alapvetően egy szószátyár típus, szinte mindig mindig mindenre van válasza - más kérdés, hogy mennyire értelmes -, elég nehéz őt olyan helyzetbe hozni, hogy megszólalni se tudjon. Másrészt pedig kissé féltékeny, már-már irigy a másikra, amiért képes sírokkal beszélgetni, amíg ő nem. Ez az enyhe sértettség  a hangjában is hallatszik.
Rövid ideig némán figyelik egymást a sráccal. Eddig Kíra sem sok figyelmet szentelt a másiknak, csak most tudatosul benne, hogy fiú lényegében még gyerek, ő meg már nő lenne, vagy mi. Leginkább csak " vagy mi", ugyanis egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy érett felnőtt. Néha elfelejti, hogy annak kéne kéne lenni. Érett felnőttnek. Most viszont hirtelen tudatosul benne, hogy ez nagyon nem jó így. Nem lehet ennyire gyerekes. Tiszteletet kéne kivívnia magának... De ez csak egy kósza gondolat, fordul egyet az agya, és már el is tűnik. Kezd szúrni a szeme, de nagyon koncentrál. Olyannyira, hogy a hozzá intézett kérdést is válasz nélkül hagyja.
- Én nyertem! Pislantottál! Láttam! - kiált fel hirtelen, minden átmenet nélkül, abban a szent hiszemben, hogy ők az előbb farkasszemet néztek.
- Jah, amúgy hát veled beszélgetek, te buta. Kíra vagyok, bájdöwéy - nyújt kezet mosolyogva. Igen, csak mostanra fogta fel a korábbi kérdést, meg hát a játék fontosabb volt. Hogy bírta volna ki a pislogást, ha közben beszél is?
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Lakáskeresés lv Kíra
Írta: 2014. június 12. 18:04
Ugrás a poszthoz

Adam

A lemenő nap sugarai vörösesre festették az ég alját, és jól megnyújtották a lakósoron sétálgató Kíra árnyékát. Előbbit azért volt fontos megjegyeznünk, mivel alig ha nem szél lesz és vihar, Kíra pedig szeretné azt elkerülni. Tegnap óta még nem találkozott a hajléktalan lét negatív aspektusaival, egész nap a természetben lenni, úszni a tóban, sétálni az erdőben és a faluban, a táskájában talált madárlátta kaján tengődni igazi kaland volt számára. Így estefelé azonban már kezdett neki derengeni, hogy jól elfecsérelte ezt a napját, mire bement volna minisztérium kirendeltségére, már jóval elmúlt az ügyfélfogadási idő, ő pedig hajlék nélkül maradt az éjszakára. Ez kicsit visszarángatta a valóságba. A problémamegoldó képességét maximálisan kihasználva, végül arra jutott, hogy a legjobb lesz, ha felsétál a kastélyba. Wickler talán lenne olyan jószívű és egy éjszakára megengedné, hogy meghúzza magát valahol, sőt talán az életének rendezésében is segítene neki. Elindult hát a kastély felé.
Itt kanyarodjunk vissza első mondatunk második feléhez, ugyanis azok a fránya nyúlánk, kecses árnyékok tehetnek mindenről. Nagyon tetszettek ugyanis Kírának, minimális árnyjáték tudásával szórakoztatta magát, össze-vissza tekergett, azt figyelve, hogy egy-egy mozdulat, hogyan mutat az árnyékán. Szökdécselt, táncolt, ugrált, és jól eltévedt. Bár ez neki fel sem tűnt igazán, keresztül-kasul bejárta a falut, és csak valahol a lakóövezetet elhagyva, az erdős sáv mellé érve tűnt fel neki, hogy mennyire elszaladt az idő. Ez is csak azután, hogy kalapácsvetőnek képzelve magát megpörgette a batyuját és mindennemű célzás nélkül egyszer csak elengedte, hagy szálljon be a fák közé kénytelen volt kicsit a környezetére is figyelni, és megállapította, hogy erőteljesen szürkül már. Hát van ilyen?
Ezen aztán megint észbe kapott egy kicsit, bár túlzás lenne azt mondanunk, hogy elszégyellte magát, vagy utólag helytelenítette a viselkedését, odáig már nem jutott el gondolatban. Csak azt tudja, hogy minél előbb fel a kérni a kastélyba, bevenni magát a konyhába, aztán ha más nincs, ott helyben aludni egyet. Két lépés után aztán leesett neki, hogy a táskája valahol a bokrok között pihen, és azt meg mindenféle éjjeli ragadozó martalékául hagyni, úgyhogy elindult, hogy megkeresse a terepszínű málhát.
Meg is találta szinte azonnal, hiszen azért nem sikerült olyan messzire dobnia, nagyjából az első fa megállította. Miközben újra a hátára kapta megakadt a szeme, valami tájidegen dolgon. Egy épületen. Megborzongott. A realista énje eltűnt a balfenéken, a gondolati elég messze eveztek a valóságtól. Azt képzelte, hogy egy teljesen idegen helyen van, ő egy zombi apokalipszis túlélője, menedéket kell keresnie, üldözik. Fel kell térképeznie ezt a házat. Ez az egyetlen esélye. Érezte, hogy picit gyorsul a pulzusa, felkapott a földről egy kar nagyságú, erősnek tűnő husángot. A fegyver csak még viccesebbé tette az amúgy is komolytalan megjelenését.
Óvatosan, " kommandózva" közelítette meg a házat. Bár a felderítéssel nem sokat törődött, gondolkodás nélkül nyargalt fel a verandára, és hezitálás nélkül feszült neki az ajtónak, ami legnagyobb meglepetésére engedett is. A az előtér okozta számára a következő meglepetést, ugyanis várakozásaival ellentétben egészen lakottnak tűnt az épület, noha semmiféle hangot nem hallott, ami arra engedett volna következtetni, hogy itthon vannak a háziak. Márpedig csak feltűnt volna nekik, hogy nyílt a bejárati ajtó. De nem nagyon zavartatta magát, még ha nem is maradhat itt az éjszakára, ha már itt van, legalább a konyhát csekkolni akarta.
Meg is találja a keresett helyiséget, ahol nagyon otthonosan indul meg a szekrények felé, hátha talál bennük valami ehetőt.
  
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 12. 22:14 Ugrás a poszthoz

Gergő

- Jól van na, nem akartam becsmérelni...de nekem csak az - rántja meg a vállát. Lazának akar tűnni, de azért hallatszik a hangján, hogy igenis fáj neki, hogy itt van valami különleges, értékes dolog,  amit ő nem ért, a másik viszont igen. Egyrészt irigyli a másik tehetségét, másrészt pedig csodálja, és ami a legfontosabb, hogy feltétel nélkül hisz a létezésében.
- Váó! Ez annyira jó lehet! És mindenfélét meghallasz amerre mész? És nem fárasztó tárgyak nyűglődését hallgatni? Vagy egyáltalán miket szoktak mondani? - csak úgy záporoznak a kérdései. Szeretne minél többet megtudni a furcsa képességről. Szeret mesét hallgatni, és ideje mint a tenger. Arra nem is gondol, hogy esetleg kissé tolakodó lehet, és a másik talán nem akarja kiadni neki a titkait. Az nála nem opció.
Kissé lelombozza a kedvét, hogy ilyen semlegesen fogadja a srác a farkasszemnéző verseny eredményét. ~Azért egy kicsit elszomorodhatott volna, vagy akár nevethetett volna is, vagy valami. ~ De semmi.
- Hú, szép neved van. Szeretem a hegyeket. - teljesen irreleváns információ, de azért mégis megosztja a másikkal. Csak, hogy tudja. Bármikor szüksége lehet rá. Meg egyébként is képtelen megtartani magának a gondolatait, és ez még egy egész logikus és követhető asszociáció volt. Gyakran ennél sokkal elrugaszkodottabb. Ahhoz komoly dologról kell hogy legyen, hogy felmérje vagy egyáltalán csak fontolóra vegye, hogy mit mondjon el és mit ne. Alapvető túlélési ösztönök azért benne is munkálkodnak, például nagyon jól tud titkot tartani, ha arról van szó, hogy hová tette a dugi csokiját. Amije jelenleg mondjuk nincs, de egyébként nagyon édesszájú, és szereti felhalmozni a nasit.
Odafigyel Gergő halk motyogására, és ami még ennél is több, meg is érti azt. Érzi, tudja, hogy a megjegyzés rá vonatkozik. Hirtelen elég nagy változáson megy keresztül az arca, az elvarázsolt kifejezést, nagyon is értelmes váltja fel. Elvégre valamikor az volt: értelmes nő. Pillanatnyi, régi emlékképek villannak fel előtte, aztán aztán elmosódott alakok, nagy fehérség, szédülés. Az ispotály.
- Valami olyasmi... - suttogja, majd elkapja a tekintetét Gergőről. Hirtelen védtelennek és iszonyatosan sebezhetőnek érzi magát. Nem akar az lenni, nem szokott az lenni. Lehajtja a fejét, felmarkol egy adag apró kavicsot, aztán egyesével kezdi őket visszaejteni a földre.
- De semmi baj, az Ispotályból jövök, nem vagyok közveszélyes - ezt azért fontosnak tartja leszögezni, még ha a mondat két fele, nincs is szerves viszonyban egymással. Távolinak hallja a hangját, mintha nem is ő beszélne, még mindig nem néz fel, hagyja, hogy emléktöredékei szabadon áramoljanak. Mint mindig, most is megpróbálja kitölteni azt a bizonyos fekete foltot, sikertelenül.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 12. 22:54 Ugrás a poszthoz

Adam

Nagyon megijed a váratlan társaság hallatán, megpördül a sarkán és a helyzettől függően védekezésre és támadásra is alkalmas módon emeli maga elé az odakint összeszedett botot. Nem mintha egyébként bárkitől vagy bármitől képes lenne megvédeni magát egy darab bottal, aminek még varázsereje sincs. A gyors hátraarc azonban nem sikerül valami elegánsra, mert a táskája majdnem elrántja szegényt.
- Huh, jó estét, nagyon megijesztett - mondja megkönnyebbülve, mikor észreveszi az ajtóban álló férfit. Sherlockot megszégyenítő logikai összefüggéseket feltárva megállapítja, hogy a férfi minden bizonnyal a ház ura. És így az egyre mélyülő sötétben kifejezetten félelmetes látványt nyújt a sápatagon világító bőrével.
- Nem kapcsolunk villanyt? Vagy valamit? Azt hittem, nincs itthon senki, olyan csendes ez a ház. Nem is hallottam, hogy Ön közeledik - más jó érzésű és egészséges lelkületű ember azonnal sűrű bocsánatkérésekbe fogna az illetéktelen behatolást illetően, de minimum szégyellné magát, hogy így nyakon csípték, és igyekezne eloldalogni minél előbb, Kíra azonban szemmel láthatóan nem törődik vele, mi lenne az elvárt viselkedés az adott szituációban. Nem akart ő semmi rosszat, nem szövögetett terveket a másik kirablására, csak éppen erre járt és benézett.
- De nagyon örülök, hogy itthon van. Nagy kérés lenne, hogy egyek valamit és itt töltsem az éjszakát? - igen, határozottan pofátlan, de azért nagyon udvariasan beszél és előveszi legártatlanabb és legmegnyerőbb arcát. De éhes, jó lenne valami rendes kaját ennie, és nem a motyójából előszedni a maradékot, és az is tény, hogy nincs hol aludnia. Miért kerteljen akkor? Ha már itt van, egy próbát mindenképpen megért a dolog. A legrosszabb, ami történhet, hogy a férfi kipenderíti innen, ami egyenlő azzal, ha elő sem adta volna, hogy mit akar itt tulajdonképpen.
- Oh, bocsánat - csak most kap észbe, hogy a botot még mindig maga előtt tartja, így most az leengedi.
- Odakint találtam - fűzi hozzá magyarázatképpen. Aztán csak reménykedve néz a férfire, várja az ítéletet.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 13. 22:50 Ugrás a poszthoz

Adam

- Köszönöm - még egy gyors, szerény mosolyt is intéz a férfi felé, mikor az egy szó nélkül teljesíti a kérését a fényviszonyokat illetően. Mert alapvetően Kíra egy udvarias fiatal nő lenne, még ha néha meg is feledkezik róla. Meg aztán a fénynek egyfajta lélektani szerepe is van, elvégre a sötét eléggé rá tudja nyomni a bélyegét az ember hangulatára, azt sugallja, hogy Kíra csak egy betörő, és még a végén képes lenne ezt elhinni magáról.
Teljesen nyugodtan adja elő, hogy mit szeretne, halvány ötlete sincs, milyen válaszra kellene számítania, nem is igazán vár semmit. A válaszon azért rendesen meglepődik. Hát miféle ház az, ahol élnek, ahol aludni lehet, de kaja nincs? Oké, hogy szemmel láthatónak egy agglegénnyel állunk szemben, de akkor is, táplálkozni még ők is szoktak. Ez böki egy kicsit a csőrét, nem nagyon látja az összefüggést aközött, hogy miért engedné meg a másik, hogy nála éjszakázzon, miközben megetetni már nem akarja.
- Gondolom. A kanapé tökéletes - vágja rá habozás nélkül. Látszik rajta, hogy még akart mondani valamit, de végül csak kinyitja a száját és becsukja. Nem hagyja nyugodni a kaja téma, de végül hihetetlen mértékű önuralmat tanúsítva nem kérdez rá. Valahogy mélyen azért ő is tisztában van vele, hogy a másiknak minden oka meglenne kiátkozni őt a házból, és hálás lehet, hogy itt éjszakázhat. Megelégszik a  férfi kinyújtott kisujjával, és nem próbálja megcsócsálni az egész karját. Közben a kezében tartott botra téved a tekintete, amit le is ereszt, bár nem akarja elhajítani a házban, úgyhogy egyelőre még markolássza, amíg nem talál neki alkalmas helyet, ahol akár a ház esztétikai értékét is emelheti. A férfi ajánlatára felkapja a fejét, pislog párat a férfire. Számára ezzel le is van rendezve, hogy miért nem tart otthon semmi ehetőt, a felcsillanó megoldás fényében a rejtély teljesen érdektelenné válik Kíra számára.
- Hú...öhm. Nagyon hálás lennék. Már két napja madárlátta kórházi kaján élek. - magyarázza, mintha ebben semmi furcsa nem lenne.  
-Oh, rendben - megereszt egy rövid mosolyt, és követi a férfit a nappaliba. Örül neki, hogy végre leteheti a batyuját, mert nem volt olyan jó móka egész nap cipelni. Kíváncsian pillog körül az új helyiségben, vigyáz a kábelekre, miközben megközelíti a kanapét és ledobja rá a táskát.
- Váó! Nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyi mugli holmit! - néz végig a bal oldalt elhelyezkedő elektromos ketyerék sokaságán. Aztán a helyiség többi berendezési tárgyát is megnézi magának, hosszan elidőzik a tekintete a földgömbön, sóhajt egy aprót. Újra a táskájára pillant, és némi kotorászás után előszedi belőle a pálcáját. Mert ugyan, hol máshol is tartaná egész álló nap, mint ott ahonnan külön művészet előszedni? A táska ugyanis egy ügyes tértágító bűbájnak köszönhetően - amit persze nem Kíra végzett rajta - sokkal több mindent rejt, mint az ember gondolná. Elsődlegesen egy adag ruhát, ékszereket, pipereholmit, fényképeket, kacatokat mindenféle papírokat a születésétől fogja az ispotályban kapott leletekig, egy csoffadt szendvicset. Lényegében Kíra egész élete, minden ingósága a táskában van.
- Ezt azért csak elviszem... - motyogja, miközben a farzsebébe dugja a kőrisfa vesszőt. Mert ő ilyen óvatos ember, hogy nem akar pálca nélkül sétálgatni az éjszaka.  
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 13. 23:26 Ugrás a poszthoz

Gergő

Pillanatig sem erőlködik rajta, hogy leplezze, csalódott, amiért a fiú nem tud válaszolni rendesen a kérdéseire. Milyen dolog ez, kérem? Azért kivár, hátha a tarkóvakarászás meghozza a gyümölcsét, de sajnos nem így van.
- Értem. De ha egyszer tudni fogod, majd mindenképpen mesélj nekem. Megígéred? - kérleli a srácot, szinte már könyörgő az arckifejezése. Elfogadja, hogy most nem tudhat meg többet, de ő türelmes ember - többnyire - és ha el nem felejti - amire egyébként minden esély megvan -, akkor majd igenis szeretne többet tudni Gergő különleges képességéről.
A bemutatkozás kapcsán Kíra jóvoltából kissé terelődik a téma.
- Szekszárdi dombok. Oké, ha egyszer arra járok, majd mindenképpen. De még csak most érkeztem ide, nem mehetek egyből oda. El kell itt intéznem a dolgaimat. De nem fogom elfelejteni - beharapja az ajkát, kínosan magyarázkodik. Úgy viselkedik, mintha Gergő az előbb erélyesen ráparancsolt volna, hogy most azonnal menjen, és nézze a Szekszárdi dombokat
Az elejtett kis megjegyzés egész komoly hangulat és igazából lélekállapot változást idéz elő Kíránál. Néha a legváratlanabb dolgok is képesek visszarángatni a valóságba. Például ha ilyen nyíltan rávilágítanak a helyzetére.
- Nem tudom - csak akkor emeli ismtéa fiúra a tekintetét, miután az utolsó kavics is kihullik a kezéből, és miután úgy ítéli meg, hogy ez a mostani sem az a pillanat lesz, amikor végre visszatérnek az emlékei. Már ha valaha visszatérnek.
- Nem emlékszem pontosan mi történt. Valami fontosat csináltam. Nagyon fontosat...    - tesz még hozzá egy vállrándítás kíséretében. Erről a témáról nem tud igazán felszabadultam mesélni, mert nincs is mit mesélnie. Hihetetlen sebességgel kattognak anyának fogaskerekei, minden érzékével azon van, hogy a valóságos, szomorú sötét ürességbe kapaszkodjon. Abba, hogy mi volt előtte, elmosódott arcokba. Valami kékségbe.
- Azt hiszem, én akkor találkoztam egy USO-val - lassan beszél, elgondolkodva, ez már mégis egy teljesen más hang, mint az előbb. Lassan visszahúzódik őrületének csigaházába. Megint a kavicsokat bámulja, új játékot talál magának, most mindkét kezét használva egy nagy kupacba gyűjti a kavicsokat, aztán újra szétteríti őket. A határon lebeg, megerőltető számár a múlton, a valóságon rágódni, a fejében lassan formálódni kezd egy soha meg nem történt, irreális kaland.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 14. 15:26 Ugrás a poszthoz

Adam

A terep felmérése jobban leköti, semmint, hogy vendéglátóját figyelje. De azért mégiscsak észreveszi, hogy a másik feltűnően gyorsan visszatér hozzá. Ennek azonban nem kerít nagy feneket, elintézi annyival, hogy ő nem figyelt oda és férfi nyilván nem is ment messzire.
Vet egy pillantást a férfi zsebéből előkerülő a különböző mugli pénznemekre, melyek egy részét fel sem ismeri ugyan. Aztán a sápatag úriember arcára emeli tekintetét, kissé félrebillentett fejjel fixírozza a másikat. De még mielőtt bármire is jutna a férfivel kapcsolatban, az befejezi az érmék közötti keresgélést.
- Köszönöm - veszi át a galleont és ugyanazzal a mozdulattal már rövidnadrágja zsebébe is süllyeszti. Aztán előszedi a pálcáját, és így már tényleg menetre kész.  Csak egy apró biccentéssel meg egy félmosollyal, veszi tudomásul, hogy nem kell aggódnia, a férfi nem fog kírabiztos védelmi rendszert húzni a ház köré, mire visszatér.
- Akkor majd jövök - közli még az előszobában, aztán beveti magát az éjszakába. Összességében mondhatjuk, hogy nem vitte túlzásba a hálálkodást, és egy picit sem zavarta a lelkiismeretét, hogy rátört egy vadidegenre és mindent elfogadott, amit a férfi ajánlott. Világ életében ilyen volt, " ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el" eszerint a filozófia szerint élt. Nem is igazán érezte úgy, hogy adóznia kellene bárkinek is bármiért, ami néha azért elég kellemetlen helyzetekbe sodorta.
Alig hogy kilép a házból, már szükség is van a pálcájára, hiszen itt a fák között nincs közvilágítás. És itt szabadul meg, az eddig ide-oda cipelt botjától is. Pálcájával világítva az utat sétál vissza a faluba. Magához képest gyorsan és könnyedén megtalálja a csárdát. Felrémlik neki néhány régi emlék még diákkorából, akkor egész sokat járt ide, most viszont teljesen idegennek érzi magától a helyet. Gyorsan és csöndesen megvacsorázik az egyik sarokban, aztán már indul is vissza. Kivételesen most nem kalandozik el menet közben. Már csak azért sem, mert elég hideg van már kint, és ő meg elfelejtett pulóvert vinni. Nagyjából egy szűk órát töltött távol a fák között álló háztól, és ezalatt egész sok mindent végiggondolt.
- Hahó, visszajöttem - toppan be az előszobába. - Brr, majd szétfagytam odakint visszafelé jövet. A fürdőszobát merre találom? Mondjuk ma fürödtem már egyszer a tóban, már egészen meleg a vize, de holnap mégiscsak emberek közé kell mennem. Mármint, na, ne vegye magára, csak fontos dolgokat kell elintéznem - csicsereg kedélyesen a nappali felé tartva, attól függetlenül, hogy a mondókájának melyik részénél jelenik meg vendéglátója.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 14. 17:08 Ugrás a poszthoz

Gergő

Sokáig kell várnia a srác válaszára, de nem bánja, mert beleegyezést kap. Azonnal felderül az arcra, mintha új értelmet nyert volna az élete.
- De jó, köszi! Majd keress meg. Egyelőre mondjuk még nem lakok sehol, de itt a faluban fogok élni. De ha sokáig nem keresel, megkereslek én. Abban jó vagyok. - egyáltalán nem annak szánta, de valljuk be, kissé fenyegetően hangzik a mondandójának vége. Ki akarná, hogy Kíra kajtasson utána? Márpedig elég ragaszkodó típus, szeret másokon csüngeni, és csak másokon múlik, hogy mennyire tudják tolerálni a társaságát.
A saját gondolataival van elfoglalva, Gergő viselkedésére, egyébként feltűnő komolyságára nem is igazán figyel. Nem mintha nem érdekelnék őt mások, csak valahogy nincs, jobban mondva elvesztette az érzékét ahhoz, hogy rendes időben feldolgozza a környezetéből kapott információkat. Ezért is szeret jobban beszélni, semmint a hallgató, befogadó fél lenni.
A helyzetének megmagyarázásával is próbálkozik, nem túl sok sikerrel, mert sajnos nincs meg hozzá a kellő ismerete. Pedig valahányszor eszébe jut, mindig próbálja kitölteni az űrt, az ispotályban is rengetek vizsgálaton átesett, az emlékeit mégsem tudták visszahozni.
Gergő spontán ötletére felkapja a fejét. Meglepő módon a fiúnak sikerül őt visszarángatni a szomorú valóságba, azzal, hogy lehetséges megoldást kínál. Mert iszonyatosan vágyik a megoldásra. Noha csak most találkozott a fiúval, és lényegében is ismerik egymást, mégis bízik benne és a képességében annyira, hogy legalább egy esélyt akarjon adni a dolognak, noha kissé megkésve, pár másodpercnyi sűrű pislogás után, de annál lelkesebben reagál.
- De, jó ötlet! Csak az a baj, hogy azt sem tudom, mi volt nálam, vagy hol voltam... De, ez minden személyes holmim - bök a táska felé. Majd hirtelen fogja, kioldozza a száját és mielőtt Gergőnek bármilyen ellenvetése lehetne, máris kettejük közé borítja a tartalmát. Ruhák, ékszerek, papírok, pipiere holmik, egy kis dobozka, apró kis mütyürök, egy kavics, két szendvics meg egy üveg víz hullik ki belőle. Úgy mint aki jól végezte dolgát, pillant fel a fiúra, jelezve, hogy innentől övé a terem. Kíra nem tud neki többet segíteni. Ez minden, amit az ispotály elhagyásakor kiadtak neki. Bár ő nem emlékszik, hogy ezek a holmik azon a bizonyos estén is nála lettek volna. Csak nem ment így felmálházva sehova. Ez is egy külön rejtély száméra.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 14. 19:33 Ugrás a poszthoz

Adam

- Oh, Ön tényleg nagyon figyelmes, köszönöm - pillant a kanapéra készített párnára és takaróra. Miközben a férfi útbaigazítja a fürdőszoba felé, Kírának feltűnik, hogy amíg ő odavolt, vendéglátója felöltözött. Össze is húzza egy picit ezen a szemét, nem érti, miért volt ez jó a férfinak, hiszem amikor Kíra megérkezett, még úgy nézett ki, mint aki épp lefekvéshez készülődik. Kíra miatt aztán teljesen felesleges és értelmetlen volt felöltöznie. De nem említi meg a dolgot, mikor a férfi magára hagyja a holmijai között kezd turkálni, előszedi a háló ruháját meg a  pipere holmijait, azért eléggé meg lenne lepődve, ha a törölközők mellett még női tusfürdőt is  találna a férfinél.
Felbaktat az emeletre, ahol meg is találja a keresett helyiséget, és rendesen elcsodálkozik a wc-ből előmeredező bokron. ~ Egészen hangulatos~ Nem piszmog sokat, gyorsan lezuhanyzik, hajat is mos, fogat mos, a nedves törölközőt felakasztja a szárítóra, és elpakolja a dolgait. Az egész procedúra alig tart tíz percig, és már egy szál szürke bugyiban meg bő, hosszú fekete, fehér unikornist ábrázoló, hálóingként funkcionáló pólóban szambázik ki a fürdőből. De mielőtt visszamenne a földszintre megtorpan, az emeleten található többi ajtóra pillant. Kíváncsi, mi minden van még a házban. Meg is indul egy szimpatikus felé, hogy bekukkantson, aztán mégis tétovázik. Nem mintha a lelkiismerete tartaná vissza, vagy  a józan esze nem engedné, hogy a férfi dolgai között turkáljon, egyszerűen csak fordul egyet az agya. Görcsösen szorongatja a kilincset, valami furcsa bizsergés fut végig a testén. Így érezhette magát az a lány abban a mesében, amelyikben a sok szoba közül egybe nem kellett volna csak bemennie, de bement és akkor az rossz volt. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre téli álmot alvó életösztönei most kezdenek ébredezni. Hát milyen ember az, aki nem tesz az ellen semmit, hogy a vécé megbokrosodott? Kettős érzései támadnak a házzal, a férfivel kapcsolatban, akar is róla többet tudni, meg nem is. Hosszú másodpercekig tétovázik, aztán hirtelen leveszi a kezét a kilincsről és sarkon fordul, hogy futólépésben visszatérhessen a nappaliba.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 15. 11:35 Ugrás a poszthoz

Adam

Elég ritka az, hogy Kírát valaki képes legyen olyannyira meghökkenteni, hogy akár csak egy pillanatra is a torkára forrjon a szó. Adamnak sikerül. A nappaliba lépve Kíra hirtelen megtorpan, néma csodálkozásra nyílnak ajkai, ahogy végigtekint a karosszékben elnyúló vámpíron, kikandikáló szemfogain, furcsán csillogó szemén, a dohányzóasztalon maradt vérfoltos pohárkán. Utóbbiról gyorsan elfordítja a tekintetét, mert nem igazán bírja a vér látványát.
- Oh, elnézést, nem akartam Önt megzavarni. Egyébként igen, jól esett - nem tart sokáig a némasága, gyorsan megtalálja a hangját. Kissé zavarban van, mentegetőzik, szemmel láthatóan ignorálva a tényt, hogy miben zavarta meg a másikat. Pedig nagyon is felfogta a dolgot, ennél többet pedig úgy érzi nem kell - nem is akar - tenni az új információval kapcsolatban. Tétován ácsorog néhány pillanatig, a pohárka meg a férfi között jártatva a pillantását, de furcsamód nem fél, az imént érzett bizonytalanság most eltűnik, elvégre már kész tényekkel néz szembe, és nem a saját elképzeléseivel, megérzéseivel. Amelyek gyakran ijesztőbbek számára a valóságnál. Most csak épp azon gondolkozik, hogy hagyja-e magára inkább a férfit vagy ne. Az viszont meg sem fordul a fejében, hogy esetleg mégsem kellene itt maradnia. Számára teljesen evidens, hogy ha már egyszer megengedték neki, hogy maradhat, akkor nem fog minden aprócseprő, váratlan fejlemény miatt kényeskedni. Végül megindul a kanapé felé, hiszen a kezében lévő holmikat muszáj lepakolnia. Bár ez lényegében csak abból áll, hogy határozott mozdulatokkal mindent a táskájába tömköd, és közben előveszi onnan a pálcáját.
- Szabad...? Nem bírom, nézni - fintorog, aztán ha a férfi nem kívánja azzal kínozni, hogy látványosan lenyalogatja a pohárkán maradt vércseppeket, a saját lelki egyensúlyának megőrzése érdekében egy pálcaintéssel megtisztítja az üveget.
- Így már jobb - lerakja a pálcát, kisöpör egy kósza tincset az arcából, majd az asztal fölött átnyúlva kezet nyújt a férfinek.
- Saragob Kíra vagyok, kicsit bolond. Már be kellett volna mutatkoznom korábban.

Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 15. 23:16 Ugrás a poszthoz

Adam

Kíra nem áll le elemezgetni vendéglátója nevét, bőven elég elfoglaltság neki az, hogy magában még párszor elismételgesse, a névmemóriája mindig is ramaty volt. Neki aztán édes mindegy, hogy a mennyire bibliai eredetű a keresztneve és mennyire valós a vezetékneve, ő aztán ugyanúgy bízna férfiben, ha Kukorica Jánosként mutatkozott volna be. Igen, nevezhetjük bizalomnak, hogy nem akar fejvesztve menekülni a férfi közeléből. Elvégre Adam nem adott neki semmilyen okot a félelemre, vagy a bizalmatlanságra, sőt nagyobb megértést, segítőkészséget és kedvességet tanúsított a fiatal nő iránt, mint azt egy átlagember tette volna. Úgy van vele, hogy a másik az ő vérére szomjazna, már akármikor megkóstolhatta volna, így ez a kérdés sem nyugtalanítja.  
A kézfogást követően leereszkedik a kanapéra és fürkésző tekintetét a férfire függeszti. Végignézi, ahogy összeszedi az asztalról a termoszt meg a poharat. Azon tűnődik, vajon a férfi a konyhában fogja-e folytatni a táplálkozást. Végül azonban nem ad hangot a kíváncsiságának.
- Jó éjt - kissé tétován ejti a szavakat, nem teljesen biztos benne, hogy máris aludni akar. Mégiscsak most találkozott életében először egy igazi vámpírral. Úgy nagyjából tizennégy éves koráig mindenfélét olvasott az éjszaka gyermekeiről, élt-halt a és a mai napig él-hal a mítoszokért, miután azonban kiderült száméra, hogy a vámpírok igenis léteznek, elolvasgatta róluk a tényleges szakirodalmat, és ezzel együtt kiszorultak különleges érdeklődésének folyton változó köréből.
Még hosszú percekig néz Adam után, de nem megy utána, csak ücsörög a kanapén. Valahogy semmivel nem érez több késztetést, hogy kéretlen kérdésekkel bombázza a férfit, mintha az csak egy közönséges földi halandó lenne. Tény, hogy imád fecsegni, magáról, csapongó gondolatairól, azt sem mondhatjuk, hogy gátlásos lenne. Most azonban nincs hangulata további beszélgetéshez, nem is jut eszébe, olyasmi, amire feltétlenül szeretné megtudni a választ Adammel vagy bármi mással kapcsolatban, bár ebben elég nagy szerepet játszik az is, hogy hosszú napja volt és rettentően fáradt. Sóhajt egy aprót, aztán megágyaz magának az odakészített ágyneművel és bebújik a takaró alá. Hamarosan pedig el is nyomja az álom.
Kényelmesen, mélyen, és viszonylag sokáig alszik, csak kilenc óra tájban ébred. Akkor aztán felbaktat az emeletre, megmosakszik, felöltözik, röviden tollászkodik, a nappaliba visszaérve összehajtogatja az ágyneműt és csinos kis kupacba rendezi, felkapja a táskáját és elindul végre bejelenteni magát a helyi önkormányzatnál. Bár megfordul a fejében a csábító gondolat, hogy egész életét tölthetné munka és állandó lakás nélkül, de aztán eszébe jut, hogy papírja van róla, hogy képes az önálló életre. Meg aztán el is unná magát az egész napos semmittevésben.
A fák közül még visszatekint a vörös téglás házra.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 16. 19:32 Ugrás a poszthoz

Doriánnal az oldalán lép be a cukrászdába. Magától esze ágában sem lett volna idejönni. Ó, nem, Kíra nem vágyott rá, hogy sajnálják, meghallgassák, és meghívják sütizni. Pedig a jelek szerint - legalábbis ahogy ő értette őket - ez történik. De ha már így hozta a sors, hogy belefutott ebbe a figyelmes úriemberbe - szó szerint - elfogadja az események effajta alakulását. Pedig ő aztán tényleg nem feltűnési viszketegségből, vagy bármilyen tudatos megfontolásból rohant végig a főutcán könnyektől csillogó szemekkel és közben vadul üvöltözve, hogy "Miért? Miért? Miért?". Bár tény, hogy sikeresen felhívta magára azon néhány ember figyelmét, akik hétköznap délelőtt az utcán tartózkodtak. Felszabadította, hogy így kiadhatja magából a dühét - mert dühös volt - még ha elég barbár módon is tette. Legalábbis addig, amíg bele nem ütközött Doriánba. Ebbe a kedves úriemberbe, aki ahelyett, hogy még egyet taposott volna belé, megpróbálta megnyugtatni, úgy tűnt, őszintén kíváncsi a problémájára, és még sütizni is meghívta. Vagyis néhány pillanat alatt sikerült bizalmat ébresztenie Kírában.
- Pedig olyan jól indult ez a napom - jegyzi meg a fiatal nő egy apró sóhajtás kíséretében, miközben letelepednek az egyik asztalhoz. Kíra még mindig elég zaklatott, de a terjedelmes étlap és a tudat, hogy nincs egyedül, van kinek kiöntenie a szívét némiképp megnyugtatja. Nagy szakértelemmel lapozgat az ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbbnak kinéző sütemények között. Végül rendes magának hangzatos fantázianévvel rendelkező, csokis-vaníliás-meggyes krémtortát.
- De komolyan? Csak így... ennyi volt... és hogy tehette ezt velem? - elég követhetetlenül beszél, egyelőre nem mondja ki a tényeket. Nem is akarja. Mert a tények unalmasak, ő meg szeret túlozni és ködösíteni. És belelovalni magát saját elképzeléseibe.
Utoljára módosította:Saragob Kíra, 2014. június 18. 19:51
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 16. 22:54 Ugrás a poszthoz

Gergő

- Mi? Nem, dehogy foglak zaklatni - reagál a srác egyébként jogos kérdésére kissé sértődötten, mint akit már maga a feltételezés is bánt, hanghordozásával pedig épp csak egy leheletnyit kezeli úgy Gergőt, mintha a srác felfogásával problémák lennének. Azaz, ismét csak egy nem éppen érett, felnőttes reakciót láthatunk tőle. A színpadiasra sikeredett válasz ugyanakkor mégis elég egyértelműen sugallja, hogy ha Kíra egyszer csak úgy dönt, igenis fel fog még bukkanni Gergő életében.
Hogy is hagyhatná, hogy ennyiben maradjon az ismeretségük, amikor olybá tűnik, hogy a fiú képes segíteni neki a múltjában való áskálódásban. Bőven elég, hogy Gergő csak diszkréten utal a dologra, Kíra már ki is üríti a táskáját, hátha annak tartalma segítségül szolgál Gergő számára. Visszafojtott lélegzettel, türelmesen várja, hogy a srác vizsgálgassa csak a holmiját, ameddig kedve tartja. A legkevésbé sem zavartatja magát amiatt, hogy az utolsó bugyiig minden egyes holmija a földön hever a srác előtt. De azért mégis, ha már ilyen áldozatot hozott, igazán elvárna valami kis apró sikert. vagy ha sikert nem is, egy fokkal lelkesebb vagy komolyabb próbálkozást, egy kis erőfeszítést a fiú részéről.
- Melyik? Mi az, hogy nem érinted meg? - kérdezi lassan, hitetlenkedve. Nem erről volt szó. ~ Hogy mondhat ilyet?! ~ Az eddigi csodálat és bizalom, kezd valami más érzelemmé alakulni Kírában. Felháborítónak találja, hogy a másik azzal hitegette, hogy segíteni fog, és most cserben hagyja. Afelett teljességgel elsiklik, hogy ez lényegében nem is történt meg, csak ő erőltette a dolgot.
- Nem is sajnálod! - vádolja a srácot kissé emelt hangon, miközben felkapja a földről a pálcáját és egyenesen Gergőre szegezi. Eléggé eltökéltnek tűnik az arca, mintha csak rá akarna cáfolni a közveszélyességről tett korábbi megjegyzésére.
- Meg sem próbáltad igazán! - fakad ki.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 17. 18:40 Ugrás a poszthoz

Gergő

Kíra egykedvűen vonja a meg a vállát, jelezvén, hogy ennél többet sajno snem tehet a másik meggyőzésének ügyében. Egyébként is majd csak az idő lesz a megmondhatója,  hogy tartani fogja-e a szavát, és ha igen, az mennyire lesz kellemetlen Gergőnek.
A fiú válaszai azonban egy kissé elbizonytalanítják benne, hogy az tényleg érdemes  Kíra kiemelt figyelmére. Nem, nem akarja elfogadni, hogy valaki csak így nemet mondjon neki. Esett már pofára nem is egyszer, de mindig ugyanolyan őszinte és naiv meglepődéssel, fellobbanó haraggal viseli ezeket a helyzeteket. Ilyenkor látszik meg igazán, mennyire kiszámíthatatlan, akaratos nőszemély tud lenni, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt ő elképzelte. Most pedig úgy képzelte, hogy végre megtudja, mi történt vele. De nem, ez már rég nem a komor, melankolikus Kíra, aki érzi a téma súlyát, aki érteni akarja a történteket. Most egyszerűen csak azon van nála a hangsúly, hogy a másik nem segít neki, pedig ő szépen kérte. Tudomást sem vesz Gergő sötét, goromba pillantásairól, úgy érzi, itt csak ő lehet a sértett fél. Nem érdekli, milyen hatással vannak vad folyamként áramlóm érzései a másikra.
És igen, úgy gondolja, teljes joggal követelőzik és ránt pálcát. Némi elégtétellel nyugtázza, hogy a fiú szemmel láthatóan kicsit észbe kap, legalábbis megáll és visszaül vele szemben, sőt még megadóan fel is emeli a kezeit. ~Nagyon helyes!~
- Hisztis perszóna?! - ismétli el vádakat egy oktávval magasabb hangon. Nagyon, nagyon zavarja a fiú nyegle, lekezelő stílusa. Úgy beszél róla, mintha ő itt sem lenne, vagy nem értené a szavait. Ez már mégis mindennek a teteje.
- Ezért meglakolsz! - fenyegetőzik, majd egy határozott, gyors és váratlan mozdulattal meglendíti a pálcáját és arcon dobja vele a fiút. Legalábbis ő oda céloz, hogy aztán sikerül-e kivernie vele a másik szemét, az már Gergő reflexein múlik javarészt. Mondhatnánk, hogy a cselekedetének taktikai háttere volt, de a kegyetlen valóság az, hogy kiment a fejéből, hogy átkozódnia kellene, csak azt tudta biztosan, hogy fegyvert tart a kezében. Eldobva pedig lényegében minden tárgy lehet fegyver.
- Valld csak be, hogy nem is akartál igazán! Hazudtál! Hülye voltam, hogy bíztam  benned! - magából kikelve vádaskodik és élvezi. Ő már egy teljesen más valóságban jár, legalábbis elég messze a valódi eseményektől.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 18. 21:40 Ugrás a poszthoz

Adam

Végtagjait szétvetve fekszik a kellemesen hűvös fűben és bámulja a csillagokat. Akár még azt is gondolhatnánk, hogy az univerzum titkait próbálja kifürkészni, vagy az élet nagy dolgain jár az agya. Mert lenne min gondolkodnia. Például úgy az egész életén. Csakhogy ő teljesen elégedett az életével. Elvégre minden megoldódik lassan körülötte. Házat ugyan nem sikerült foglalni magának, de "talált" magának egy mágus sátrat. Már amennyire a "talál" szó megfelel arra az esetre, ha az ember egy idegen ház garázsában lel rá valamire. Mentségére legyen mondva, hogy a sátor már szemmel láthatóan évek vagy évtizedek óta használaton kívül volt, poros, ütött-kopott, múltszázadi darabról beszélünk. Szerencsére a konzervek, amiket szintén talált a garázsban a sátornál jóval frissebbek.
Most ez a sátor teljes pompájában terpeszkedik a fekvő Kíra mellett a játszótér kellős közepén. Itt érte az éjszaka, neki pedig esze ágában sem volt alkalmasabb helyet keresni a sátor felállításához. Itt is tökéletesen elfér. Azon kívül pedig a hajnal első sugarainál úgyis felkel és lebontja. Igazság szerint nagyon élvezi, hogy minden este máshol alhat. Az ugyan kissé felbosszantotta, hogy Bogolyfalván nincs közmunkaprogram. Soha életében nem volt állásinterjún, márpedig ha az előkészítőben akar dolgozni, mert a papírja meg van róla, hogy tanár, akkor bizony hamarosan át kell esnie ezen a kellemetlen procedúrán. Erre azonban nemes egyszerűséggel nem gondol. Főleg mivel ma teljesen véletlenül egy alternatív pénzszerzési lehetőséget. Kezébe akadt ugyanis egy plakát a Bogolyfalvi tehetségkutatóról, és szinte azonnal eldöntötte, hogy ott a helye. Meg fogja nyerni. Hihetetlenül lelkesedett a saját ötletéért, egészen addig, míg rá nem jött, hogy valójában nem is tehetséges semmiben. Legalábbis halványlila gőze sem volt, miféle produkcióval kellene kiállnia. A nap további részét az ezen való morfondírozással töltötte. Sikertelenül.
Mostanra elfáradt. Fekszik, bámulja a csillagokat, jobb kezében az összegyűrődött szórólapot markolássza. A gondolatai nem hagyják aludni, és egyébként is csak végszükségben mászik be a sátorba, mert még nem sikerült kiszellőztetnie belőle a dögszagot. Sok mindenre gondolt már, énekre, táncra, távolba köpésre, de egyikben sem érezte, hogy igazán kiemelkedő lenne.
Lelkes fény gyullad a szemében, ahogy új ötlete támad. Helyezkedik, a füle mellé teszi a tenyerét, könyökei az ég felé merednek, felhúzza a térdét és megpróbálja kinyomni magát hídba. Erőlködését végül siker koronázza, bár a mutatványa nem érdemli meg a "híd" megnevezést, nem is tart sokáig, kicsúsznak alóla a kezei és Kíra nyekkenve esik vissza földre.

Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 19. 16:37 Ugrás a poszthoz

Adam

Reflexszerűen összerándul és picit felemelkedik hasizomból, amikor a látóterében egy nyurga alak sötét sziluettje bukkan fel váratlanul. Nem volt közönségre készülve. Mire odafordítja a fejét, Adam már fölötte áll.
- Igen, ez az - pillant büszkén a sátor felé, és megnyugszik, hogy csak egy vámpír néz le rá, és senki nem a szupertitkos produkcióját akarta kifigyelni. De azért mégiscsak az történt, hogy Adam akarva-akaratlan tanúja lett Kíra talajtorna tudása bemutatójának, ez pedig végeredményben eléggé zavarja a lányt.  Az előadás egyelőre kezdetleges szakaszban van, még sokat kell gyakorolnia, vagy egy teljesen más irányvonalon keresni magában a tehetséget. Egyszóval félreértésekre adhat okot a látvány, a félreértéseket pedig utálja. Egyébként pedig ki tudja, mit akar kezdeni ezzel az igen értékes információval a férfi? Ez a kérdés felettébb aggasztja Kírát. És igen, talán egy icipicit zavarba is jött, hogy meglátták szerencsétlenkedni. Míg többnyire egyszerűen nem foglalkozik az őt körülvevőkkel, néha kifejezetten önérzetes és sértődékeny tud lenni, attól függetlenül, hogy van-e rá valós oka. Vélt okot ugyanis bármikor kreál magának. Most Adam rossz időzítése elég hozzá, hogy felkavarja az érzelemvilágát.
Felpattan a földről, alig egy fél méterre áll Adamtől, elszántan felszegi a fejét - muszáj is neki, hisz a férfi nagyjából húsz centivel magasabb nála -, szigorúan csücsöríti az ajkait, és összességében igyekszik fenyegető testtartást felvenni. Ami azonban inkább komikusra sikerül, figyelembe véve, hogy kócos hajába valami gaz akadt, leggingst és egy bő, krémszínű pólót visel, ami lecsúszott a fél válláról, csapzott megjelenését pedig meztelen lábfeje teszi teljessé.
- Először is, vedd le szemüveget, éjszaka van és idegesít, hogy nem látom, hogy hová nézel - tart egy pillanatnyi szünetet, aztán attól függetlenül, hogy teljesítésre kerül-e a kelleténél kicsit erélyesebb kérése, harciasan folytatja.
- Eszedbe se jusson bárkinek elmondani, amit láttál. Ez titkos. Nem szép dolog, hogy így leselkedsz! És most mondd meg mennyire vagyok reménytelen eset! - motiváció gyanánt amennyire egy összetekeredett pergamenlappal lehet, hasba szúrja Adam-et a tehetségkutatós szórólappal.
- Ja... és...tegeződhetnénk - teszi még hozzá jóval nyugodtabban, kissé tétován, elgondolkodva, miközben egy lépést hátrál.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 19. 20:37 Ugrás a poszthoz

Adam

Kíra nem nagyon zavartatja magát amiatt, hogy az indulatos viselkedése és a szavai is indokolatlannak tűnhetnek, bárki számára, aki...nos, aki nem ő. Egész életében magyarázkodhatna, ha nem lenne mestere a zavart pislogások, és teljesítetlenül maradt kérések elviselésének. Valójában ő sem viszi komolyan saját magát az esetek többségében, egyszerűen csak nem tudja kontrollálni a feltörő érzelmeit és gondolatait, ezért viselkedik sokszor gyerekesen és kiszámíthatatlanul, és folytatja aztán a beszélgetést úgy, mintha mi sem történt volna. Most sem tart sokáig a felindultsága, mire eljut a tudatáig, hogy menet közben letegezte Adamet, már elpárolog a bosszúsága. Legalábbis ami a leskelődést érinti.
- Héj! - kiált fel ebbe a három hangba sűrítve meglepődöttségét - amit még sűrű pislogással is jelez - , bosszúságát, felháborodását és enyhe sértődöttségét, amiért így lekezelték. Ökölbe szorítja üresen maradt markát és szúrós szemmel néz Adamre, aki már épp visszanyújtaná neki a szórólapot.
- Most már tartsd meg - közli sértődötten és nem veszi át a felé nyújtott pergament. A kérdésre azonban nem ad azonnal választ, már csak dacból sem, meg azért sem, mert igazából még nem jelentkezett. Szeretne indulni a tehetségkutatón, csak előbb meg kellene találni a tehetségét. Közben mégiscsak lekerül Adam orráról a napszemüveg, amit Kíra elégedetten nyugtáz. Ezzel ugyan még nem, a titoktartásra tett ígéretével Adamnek sikerül nyugalmasabb vizekre evezni. Kíra belátja, hogy értelmetlen lenne titkolózni Adam előtt a tehetségkutatót illetően.
- Szóval igen, szeretnék indulni rajta, tök jól hangzik. - kezd bele lelkesen, kissé elbambulva követve Adamet a tekintetével, ahogy odasétál egy padhoz.
- Csak még nem igazán tudom, mivel kellene neveznem. Most valami gimnasztikai dologra gondoltam...És hát például mennyire vagyok béna ebben... - az "ehhez", ami tervei szerint egy  gyorsan tökéletesen kivitelezett cigánykerék, nagy lendületet vesz. Úgy méri föl, hogy van hozzá elég tér, messze van még a hinta állvány masszív fa oszlopa és egyébként is elfér mellette. El is férne, ha egyenes vonalban sikerülne kivitelezni a gyakorlatot, azonban menet közben valahogy elfordul a tengelye körül. Nyilván nem segített az irányításban a kissé göröngyös talaj meg a szemébe lógó lobonca sem. Elesni ugyan nem esik el, de olyan szerencsétlenül érkezik, hogy beveri a nagylábujját az oszlopba.
- Aucs - azonnal felhúzza a lábát és ugrál egy sort fél lábon és morzsolgatja a lábujját. - Azt hiszem valami mást kell kitalálnom. - sóhajt fel. Már egyáltalán nem zavarja, hogy a férfi megint látta szerencsétlenkedni.
- És, egyébként mit csináltál erre? Minden este csak úgy kóricálsz? - a látszat ellenére mégsem teljesen csak saját magával van elfoglalva.

Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 20. 16:41 Ugrás a poszthoz

Adam

Egy fájós lábujj ugyan még nem ok a végső elkeseredésre, Kíra azonban nem kifejezetten kitartó típus, nagyon könnyen elterelődik a figyelme. Nehéz vele emiatt hosszasabban beszélgetni egy adott témáról. Egy képzeletbeli mozdulattal most is könnyedén dobja sutba a hisztit és a tehetségkutató körüli gondolatait. Majd visszatér rájuk, hiszen attól függetlenül, hogy egyelőre nem találta ki, milyen előadással jelentkezzen, még nem mondott le róla, hogy ő lesz Bogolyfalva csillaga. Közben abbahagyja a lába fájlalását, amiből egyébként egész gyorsan ki is megy a fájdalom, hiszen nem szenvedett olyan komoly sérülést, és lazán nekitámaszkodik a hinta tartóoszlopának, onnan figyeli Adamet, meg a másik padon lévő szatyrait, amelyek felé mutat.
- Nekünk? Szóval te valójában mindenféle embereket csábítasz a házadba, huh? - színpadias gesztusokkal érzékelteti, mennyire el van hűlve a saját légből kapott feltételezésén. Ami eredendően abból fakad, hogy Kírának tényleg nem fordult meg a fejében, hogy Adamnek vendégei lehetnének. Persze, csak rajta kívül, hisz őt nem kell csábítgatni.
Kíváncsian csillan fel a szeme, mikor a férfi átveszi a beszélgetés irányítását, és ösztönösen fonja karba a kezét a melle alatt, ahogy észreveszi, hogy Adam pillantása végigvándorol rajta. Aztán amikor meghallja, hogy miről van szó, meglepetésében le is engedi a karját.
- Neked... szükséged van valakinek a segítségre? Léteznek dolgok, amikre szükséged van és nem tudod őket megszerezni? - ezen teljesen elképed, a kérdései nem is konkrétan Adamre, hanem általánosságban a vámpírokra vonatkoznak. Kíváncsian tekint a férfire. Most jön rá, hogy talánaz ő fejében élő kép Adamről nagyon-nagyon messze áll a valóságtól.
- És egyszerűen miért nem csak- ~rákényszerítesz valakit, arra, hogy megtegye, amit akarsz?~ a mondat második felét viszont nem mondja ki hangosan, mert gondolatban már előrébb jár, és nem akarja ezzel a feltételezésével megbántani a férfit. Elvégre abból kiindulva, hogy úriember módjára pohárból issza a vért, Kíra feltételezi egyéb szükségletei kielégítésében sem folyamodva barbár módszerekhez. Hiszen sok esetben a pénz ígérete felér egy igézéssel. Kíra szája sarkában aprócska mosoly jelenik meg, vonzza Adam ajánlata, iszonyatosan kíváncsi, mi minden kellhet a férfinek, kifejezetten tetszik neki az elképzelés, aztán kirázza a hideg. Déjà vu-je van.
- Én...nem - leszegi a fejét, a talajt bámulja. Elkezd azon ügyeskedni, hogy a lábujjaival tépdesse a fűszálakat. Ki akarja zárni a feltörekvő emlékfoszlányokat.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 20. 17:29 Ugrás a poszthoz

Gergő

- Igen! - vágja rá dühösen, de nem tud jobb szót találni a viselkedésére, nem is akar. Nem akar szócsatát nyerni, egyszerűen csak mélységesen fel van háborodva, és legkevésbé sem foglalkoztatja, hogy a másik nem veszi őt kellőképpen komolyan. Pedig ő most arra vágyik, hogy komolyan vegyék. A fenyegetőzés nem elég, ezért aztán a tettek mezejére lép és jól megdobja Gergőt a pálcájával, ami a srácról lepattanva Kírától kartávolságon kívül pottyan a földre. Ez azért kicsit zavarja. Rájön, hogy a dobálózásnak elég nagy hátulütője, hogy a fegyver nem röppen vissza a kezébe. Nem is érti, miért pálcákat gyártanak a mágusok és nem bumerángot. Az sokkal praktikusabb lenne. De ha már a fizikai fegyverétől búcsút kell mondani, azért a lelki támadással még megpróbálkozik. Sikertelenül. Gergőnek szemmel láthatóan nincs lelkiismerete. Magában dohog, csak múlik, hogy nem kezd el üvöltözni, vagy az aprócska kövektől a ruháin keresztül minden kezébe akadó tárgyat Gergőhöz hajigálni, hogy nem jut eszébe, hogy van ilyen opciója. Csak vergődik, mint a partra vetett hal, nem igazán tud mit kezdeni Gergő nyugodtságával. Csak meresztgeti rá a szúrós szemeit.
- Tudom! De nem tudok magammal mit csinálni, Oké? - fakad ki végül, és igen, valóban tisztában van vele, hogy nem fog elérni semmit. Igazából már is tudja, mit akart elérni. Rég elfelejtette, hogy kíváncsi volt rá, mit tud Gergő kiolvasni a holmijaiból.
- De ne mondd nekem, hogy nyugodjak le. Ugye tudod, hogy ez a legrosszabb, amit egy ideges embernek mondhatsz? Ettől senki nem nyugszik meg, csak még mérgesebb lesz. Mert ez olyan lehetetlen duma! Te sosem akadsz ki? Mintha a fűnek mondanád, hogy ne legyen zöld, vagy egy baziliszkusznak, hogy ne sziszegjen - teljesen elragadtatja magát, de a részletes helyzetelemzés közepette részben mégiscsak elpárolog a dühe. Legalábbis már nem akar Gergőre támadni.
- És egyáltalán ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! - pufog egy sort, ő is lenéz a szanaszét heverő holmijaira, aztán a szavaival ellentétben mégiscsak odahúzza magához a batyuját és elkezd beledobálni mindent.
- Jaj, nem is tudtam, hogy ez még megvan - jegyzi meg csak úgy magának, amikor a kezébe akad egy navinés sál.
Utoljára módosította:Saragob Kíra, 2014. június 20. 17:30
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 21. 00:03 Ugrás a poszthoz

Adam
 
- Ne csinálj úgy, mint akinek annyira ellenére van a társaság. Ha így lenne, beköltöztél volna egy átlagos kis kertes házba a Macskabagoly utcán - reagál szemét forgatva a férfi fintorgására. A hangja tárgyilagos, eléggé biztos a megállapítása helyességében. Végtére is kinek a kíváncsiságát ne keltené fel az erdő fái közt megbúvó viktoriánus épület?
Kíra homlokráncolva ízlelgeti Adam válaszát. Nem lepődik meg rajta különösebben, már ami azt a részt illeti, kimondottan szüksége senkire sincs. Ez logikus. A magyarázat második fele azonban némiképp ellentmondásban van Kíra életfelfogásával. Ahogy azt már Adam is tapasztalhatta, egyáltalán csinál ügyet abból, ha segítségre van szüksége, a segítség vagy csak egy apró szívesség kérés és elfogadás kapcsán nincsenek gátlásai. Mert vannak helyzetek, amelyeket nem képes az ember önerejéből megoldani. Kíra ezeket többnyire felismeri. Viszont eddigi rövid, de tartalmas élete során mindig is arra volt kényszerülve, hogy amit csak tud, intézzen el önállóan. Hozzászokott. Sosem kérne vagy fogadna el szívességet azért, mert ez jó a lelki békéjének. Adam szavai pedig nagyon úgy hangzanak Kíra számára, mintha a férfinek pontosan ez lenne a lényeg az egészben, mintha kegyet gyakorolna azzal, hogy valakit a ha minimálisan is, de a "bizalmába" avat annyira, hogy hozhat neki ezt-azt. Végül csak bólint egy aprót és nem firtatja tovább a dolgot.
A befejezetlen kérdésére nem érkezik válasz, de még csak a férfi arcáról sem sikerül megállapítania, egyértelmű reakciót. Hagyja, hogy a szavai lebegjenek egy kicsit a levegőben és szépen eltűnjenek. Annyira nem is kíváncsi a válaszra. Bővel elég neki a saját kis gondolatmenete, nem akarja lerombolni az igazsággal.
Bár Adam ajánlatának vélt háttere és indítéka kifejezetten ellenszenves számára, maga az elképzelés, hogy mégiscsak elintézze, amit a férfi rábíz, egyáltalán nem taszítja. Sőt, kifejezetten vonzza, egyrészt kíváncsi, hogy a férfinak miféle igényei lehetnek, másrészt pedig csak szeret intézkedni, jönni-menni, felkutatni, ami kell és megszerezni. Már majdnem le is csap az ajánlatra, azonban valami ismerős érzés járja végig a tagjait, amitől megborzong. Ami arra késztetni, hogy nemet mondjon. Folytatott már hasonló beszélgetést, ebben egészen biztos, de nem emlékszik rá, hogy mikor, hol, kivel és mi történt utána. Nem is akarja tudni, nem képes rá. Nagyon régen tört már rá ilyen erősen ez az érzés, sokszor eszébe jut egy-egy emlékkép, de ezek tova is szállnak, vagy egyszerűen csak nem jutnak el a tudatáig. Lassan emeli fel a fejét, hogy Adamre nézhessen. Pár pillanatig latolgatja magában a feleletet, nem azon gondolkodik, hogy válaszoljon-e, hanem hogy hogyan tegye. Nem találja a szavakat, hogy elmondja a bajt.
- Hallgathatod... - suttogja végül egyenesen a férfi kék szemeibe fúrva tekitetét. A gondolatai sem kifejezetten összefüggőek, de azokból talán mégis többet megtudhat a férfi, mintha Kíra megpróbálná szavakba önteni az érzéseit. Sötétség. Fény. Villanások. Hideg. Átkok? Csend. Távoli, érthetetlen emberi beszéd. Izzadság. Félelem. Már meg sem próbál gátat szabni a feltörő emlékfoszlányoknak.
Utoljára módosította:Saragob Kíra, 2014. június 21. 11:11
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 22. 23:17 Ugrás a poszthoz

Adam

Kíra látja, hogy a férfi egyáltalán nem ért egyet az okfejtésével, magyarázatot viszont nem kap, így nem is firtatja tovább a témát. Elfogadja, hogy a férfi a maga párszáz évével másképp gondolkodik. Kíra azonban tizenéves kora óta többet találkozott az emberek általános közönyével, mint a kíváncsiskodásukkal és a pletykákkal. Igaz, soha nem is próbált még Bogolyfalvához hasonló kis közösségben letelepedni. Na meg, persze saját magából indul ki.
Már éppen venné a levegőt, hogy kissé kiforgatva a férfi szavait, a nem kívánt társaság szerepében tetszelegjen, aztán felháborodjon és megsértődjön Adamre. Végül azonban csak hangosan kifújja a levegőt, megrándul a szája széle, mintha viszonozni akarná a mosolyt, végül azonban nem teszi. Hűvös , gyanakvó tekintettel méregeti Adamet, mint aki nem tudja, biztos jól értette-e, amit hallott. nem tartja kizártnak, hogy Adam egyszerűen csak fel volt rá készülve, hogy netán magára fogja venni a dolgot, és mindössze udvariasságból tett említést a kivételekről. Amit megtett volna bárki mással is. Attól függetlenül, hogy a feltételezése nem áll túl stabil lábakon - hiszen Adamnek igazán semmi oka nem lenne efféle felesleges köröket futni -, Kíra azért komolyan veszi a saját gondolatait annyira, hogy végeredményben mégiscsak sértőnek találja Adam szavait. Bármennyire is hihetetlen tőle, néha képes "lenyelni a békát", és csak magában forrongani. Az indokolatlan kifakadást arra az esetre tartogatva, ha beszélgetőpartnere botor módon további okot szolgáltat rá.
Ennél azonban sokkal komolyabb vizekre eveznek, és Kíra el is felejti, hogy meg volt sértődve Adamre. A férfi ajánlata egyszerre vonzza és taszítja, felszínre hozza a régi, fájó emlékeit, de azt is, hogy tulajdonképpen egészen addig a pillanatig a maga  már akkor is bolondos módján szerette, amit csinál. Azonban nem tudja, mit mondjon a férfinek, szerencsére nem is kell mondania semmit. Tisztában van vele, hogy szabad belátást engedni a gondolataiba, azért nem olyasmi, amit félóránkét ajánlgatnak fel az emberek, mi több, még át is érzi a dolog súlyát. Az ispotályban legilimentorok is próbálkoztak vele, végignézhették az emléktöredékeit, anélkül bármiféle előrehaladást értek volna el vele. Csak okoztak pár kellemetlen percet a nőnek. Kíra esetében nem arról van szó, elnyomna magában egy szörnyű emléket, hiszen ami már nincs ott, nem lehet visszahívni.
Most azonban nem azt várja, hogy segítsenek rajta, egyszerűen csak kommunikálni akar Adammel, és bízik benne annyira, hogy ilyen formában tegye meg. Furcsamód nem zaklatják fel túlságosan a lelki szemei előtt felvillanó képek, érzelmek emlékei, megnyugtatja a tudat, hogy nem egyedül kell szembenéznie velük. Az emlékek végül elcsitulnak, Kíra hangosan fújja ki a levegőt. Nem szereti ezt a témát, nem szeret róla beszélni, legalábbis nem komolyan. Ennyi volt, vége, szép lassan újra helyreáll a lelki békéje.
- Reméltem is! - Adam komoly, halk szavaihoz képest lazán, normál hangerővel és olyan hangsúllyal beszél, mintha a férfi valami teljesen evidens dolgot közölt volna. Nem akar - talán nem is tud - hosszabb ideig a múlton merengeni. A jelenen sem mereng túlzottan, jól esik neki, hogy Adam ténylegesen őt kéri a dologra. A feladathoz és félig-meddig Adam titokzatos személyéhez való vonzódása erősebbnek bizonyul mindenféle rossz emléknél.
- Oké, leszek a beszerződ, mert ez a szó egész jól hangzik, de csak két feltétellel. Először is, remélem, hogy például a boltba ezután is eltalálsz egyedül. Mert az unalmas, és olyasmit nem akarok csinálni - húzza el a száját, miközben a  bevásárló szatyrok felé pillant. Fontosnak tartja, hogy ezt tisztázzák a miheztartás végett.
- Másodszor pedig, segíts kitalálnom, hogy mivel lépjek fel a tehetségkutatón - újra Adamre pillant, látszik rajta, hogy nem poénkodik. Valóban ez lenne minden igénye. És ez hát a bizonyíték, hogy Kíra mégsem felejti el olyan könnyen a megoldatlan problémáit, csak jegeli őket, amíg újra aktuálisak nem lesznek. Ellöki magát az oszloptól, odasétál Adam elé és egyezségük megpecsételéseként kezet nyújt a férfinek.
  
Utoljára módosította:Saragob Kíra, 2014. június 22. 23:23
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 23. 11:32 Ugrás a poszthoz

Adam

Szemrebbenés nélkül veszi tudomásul Adam válaszát a bevásárlást illetően. Amit hall, nem túlzottan nyeri el a tetszését, a férfi őszintesége viszont igen. Érzi, hogy ezen nincs mit tovább akadékoskodnia, nem is akar ilyesmit tenni, csak igyekszik elfogadni a játékszabályokat.
Kíra arca felragyog, mikor Adam rábólint a második feltételére. Valószínűleg nehezebben tolerálta volna, ha ezt tagadja meg a férfi.
Bármennyire is szeretné, Kíra nem tudja beleképzelni magát egy hétszáz éves vámpír helyzetébe. Érdeklődve néz fel a férfire, tényleg azon igyekszik, hogy megértse Adamet. Még ha továbbra is távolinak és teljesen idegennék érzi a férfi magyarázatát a saját elképzeléseitől. A dolog "elvi" részét talán sosem fogja megérteni, a gyakorlati vonatkozásokat azonban felfogja és el is fogadja. Sóhajt egy aprót, aztán megmarkolja Adam nagy, hűvös kezét.
- Csak tudod, elég nehéz elképzelnem, hogy neked bármi erőfeszítésbe kerül - jegyzi meg enyhe, bujkáló irigységgel a hangjában miután már vége szakad a kézfogásuknak. Arrébb lép Adamtől és lecsüccsen a padra, felhúzza a térdeit és hideg lábfejét kezdi markolászni. Kellemes nyári esti hőmérséklet ide vagy oda, lassan már annyira fázik a lába, hogy fáj. De annyira azért még nem, hogy emiatt előhalásszon magának egy zoknit meg cipőt.
- De majd mindig arra gondolok, hogy valójában milyen öreg vagy - pillant Adamre és röviden felnevet az elképzelésen, hogy ha a férfi történetesen nem csúcsragadozó lenne, akkor most bizonyára egy tolószékbe ültetve vegetálna. Vagy porladna valahol, ez mondjuk már kevésbé vicces gondolat. Meg akkor már segítség sem kéne neki.
- Mármint, látszik rajtad, hogy nem vagy új a szakmában. Mert olyan komoly vagy  - teszi még hozzá egy vállrándítás kíséretében, némi szemrehányó hangsúllyal ejtve a második mondatot.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 25. 00:15 Ugrás a poszthoz

Adam

Kíra a homlokát ráncolja, látszik rajta, hogy komolyan elgondolkodik Adam szavain.  
- Azt hiszem értem...vagyis nem. Vagyis de. Úgy érted, hogy az tesz jót a lelkednek, hogy van valaki, akire számíthatsz? - bizonytalanul ejti a szavakat, már végképp nem tudja, miféle rugóra jár a férfi agya. Az is megkavarja egy kicsit, hogy most nem is a mindennapos, apró szívességekről van szó, amit akkor is kér az ember, ha egyébként maga is meg tudná őket oldani. De egy olyan viszonyt, amelyben ez természetes, nem lehet előre megbeszélni. De tudja, hogy a férfi nem is ilyesmit akar.
- De mindegy, hagyjuk ezt, mert megfájdul tőle a fejem - lebiggyeszti az ajkait. Megunta a témát. Kicsit haragszik is magára, amiért nem tud rendesen kiigazodni a férfin, pedig szeretne. Egész biztos, hogy nem most gondolkodott el ezen utoljára. Megértette, hogy a férfi egyszerűen csak nem akar minden után maga járkálni. Mégis, valahogy nem tud ilyen könnyedén túllendülni a dolgon, mert valahol mélyen, még magának sem igazán vallja be, de azt szeretné, ha mégsem csak ennyiről szólna az egész.
-  Nem hiszem el - teljesen megütközve néz Adamre, aki viszont lesüti a tekintetét, és sötét tincsei eltakarják az arca jó részét Kíra elől. ~ Milyen szép haja van~ Hosszú pillantást szentel Adam üstökének, arra az eredményre jutva, hogy a saját haja sokkal fénytelenebb. Enyhe fejrázással kényszeríti magát, hogy ne kalandozzon el nagyon.
- Mármint, ha így van, az rossz - állapítja meg tárgyilagos hangon és még bólogat is hozzá, mint aki tudja, hogy miről beszél. Hirtelen felcsillan a szeme, felpattan a padról és szembe fordul Adammel.
- Te vagy a fogó! - emberi korlátaihoz mérten gyorsan megérinti a férfi vállát és ugyanazzal a lendülettel megpördül a sarka körül és halk pukkanással eltűnik Adam elől, hogy aztán a játszótér túlsó végében bukkanjon fel. Vigyorogva pillant a pad irányába, ahol még az imént ücsörögtek. Gyermeki izgalom járja át a testét, gyorsnak kell lennie, már ha Adam egyáltalán vevő a játékra.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 25. 11:56 Ugrás a poszthoz

Adam

Kíra nem holmi társadalmi konvenciókra hivatkozva titulálja rossznak Adam melankolikus mivoltát, hanem mert az ő szótárában nem szerepel ez a szó, vagy bármiféle szinonimája. Persze nála is előfordul, hogy kicsit levert, borongós hangulata van, sőt néha még komolyan képes el is gondolni egy-két dologról, de ez nála sosem egy állapot. Így egyszerűen, és nagyon is ember módon rossznak tartja, amit soha nem tapasztalt.
Teljesen figyelmen kívül hagyva a kérdést, hogy vajon Adam akarja-e vagy sem, elhatározza, hogy igenis kizökkenti letargiából. Igaz, hogy Kíra kettejük helyett is elég beszédes és hiperaktív, de azért szeretné, ha kiderülne, hogy Adamnek is van ilyen oldala és képes komolytalan gondokban is örömet lelni. Nem akarja megváltoztatni a férfit, nem azt kéri tőle, hogy ezután próbáljon meg közvetlenebb lenni mindenkivel. Valószínűleg képtelen is lenne egy összeszedett, értelmes, logikus érvelést összehozni. Csak azt szeretné, ha csak vele, ha csak most, ha csak egy kicsit csinálnának valami viccesebbet az ücsörgésnél. De abban már megint csak nem gondol bele, hogy ami neki vicces és izgalmas, Adamnek nem feltétlenül.
Még pislogni sem mer, olyan nagyon koncentrál, nehogy elmulassza a pillanatot, amikor Adam megmozdul. Közben már előre kitalálja, hová hoppanáljon legközelebb,  bár azt nem mondhatjuk, hogy túlzottan előrelátóan tervezné meg a lépéseit. De mégiscsak lemarad arról a bizonyos pillanatról, csak azt veszi észre, hogy Adam már sötét árnyként magasodik előtte, és széles vigyorral az arcán már pördül is és ismét eltűnik Adam elől, hogy az egyik magas, meredek csúszda tetején landoljon. Arra nem pazarolja az időt, hogy rendesen felpillantson Adamre, pedig nagyon kíváncsi a férfi arckifejezésére, de a játék hevében mégsem akar erre időt szánni. Abba sem gondol bele, hogy gyakorlatilag már vesztett, tényleg úgy viselkedik, mint egy gyerek, akik lélekszakadva rohan az őt "üldöző" nagyobb testvér elől, aki azonban csak lazán sétál utána.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 26. 15:08 Ugrás a poszthoz

Gergő

Kírának természetesen már nincs már válasza, nem tudja mit vághatna még Gergő fejéhez, de aztán gyorsan bevillan neki, hogy a pálcája tökéletes erre a célra. A tettlegesség azonban nem hozza meg a várt megnyugvást, és egy cseppet sem lendíti előre Kíra lelkiállapotát. Csapongva válaszol Gergőnek, az eredeti témát már teljesen feledve.
- Nem tudom. De ezt ne mondd. Amúgy is keled kell kitalálnod, hogy mit akarok hallani. Mert ha én mondanám meg, akkor az úgy nem lenne jó. És nem nyugodnék meg tőle - teátrálisan sóhajt egy nagyot, fel sem fogva, hogy ezzel enyhén kifigurázza Gergőt. Nem voltak ilyen szándékai, ő csak... beszéd közben meg is nyugszik szépen lassan. Durcázás ide vagy oda, mégiscsak belátja, hogy semmi értelme annak, amit csinál, és egyébként is kezdte már unni. Elkezdi összeszedegetni a holmijait, de nem nagyon figyel rá oda, hogy miféle sorrendben kerülnek a táskába, a hajtogatással pedig végképp nem törődik. Majd megcsinálja, ha talál magának egy nyugis helyet és lesz egy kis ideje. Sok régi holmi kerül most a kezébe, mert elég régóta él már bőröndből, vagyis tértágított táskából, aminek az aljára már idejét sem tudja, hogy mikor ásott le legutóbb.
- Szóval akkor navinés vagy - vonja le a következtetést lelkesen, miközben felpillant a fiúra, és hagyja, hogy az megérintse a ruhadarabot. Az iskolához csupa jó emlék fűzi - a rosszakat igyekszik kizárni - , de nem kezd el anekdotázni, mert észreveszi, hogy a csíkos anyag érintését követően a srác lehunyja a szemét. Nem akarja megzavarni a koncentrálásban. Beharapja az ajkát, hirtelen az jut eszébe, hogy mi van ha valami kellemetlen pillanatot mutat meg a sál. Mert ilyesmiben is volt része elég. Szerencsére a félelmei alaptalannak bizonyulnak, sőt még valamiféle bókot is kap a fiútól.
- Köszönöm - mosolyodik el szűzlányokat megszégyenítő szégyenlősséggel.
- De ugye ezzel nem azt mondod, hogy már nem vagyok bájos? - teljesen komolyan, vészjósló hangon kérdezi fiút. Aztán minden átmenet nélkül elneveti magát. Nem az ő stílusa, hogy ilyen típusú kérdéseket tegyen fel, egyszerűen csak meg akarta viccelni Gergőt, vagy épp rá akart ijeszteni. Ami összejön. De egyáltalán nem vár tőle választ a költői kérdésre. Hiszen teljes biztos benne, hogy az évek meg a kórházban töltött napok semmit nem vettek el a bájából.
- Amúgy még nem is mondtad, hogy mi szél hozott a temetőbe. Ha nem ismernélek, még furának is tartanálak, hogy ilyen helyekre járkálsz - magyarázza úgy, mintha rá nem vonatkoznának a dolgok. Közben pedig a maradék holmijait is beledobálja a táskájába és beköti a zsák száját.
Saragob Kíra
KARANTÉN



RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 26. 23:01 Ugrás a poszthoz

Adam

Kíra jókedvűen ugrál keresztül-kasul a játszótéren Adammel a nyomában. Legalábbis ő úgy gondolja a férfi a nyomában van, holott kívülről inkább úgy tűnik, mintha teljesen egyszerre tűnnének fel a mászókák tetején, a kis házban, az alagútban, a padon. Lényegében minden valamirevaló pontján a játszótérnek. Az ötödik helyváltoztatás után már Kíra számára is kezd derengeni, hogy mindegy, mit csinál, ő húzza a rövidebbet. Mégiscsak fárasztó dolog gyors egymásutánban ide-oda hoppanálni anélkül, hogy akárcsak a körmeit is elhagyná. Igaz, hogy gyakorlatilag nem mozog sokat, mégis egészen kimelegszik a játékban, az izgalomtól pedig megemelkedik a pulzusa.
Épp csak felbukkan a körhintán, még mozdulni sincs ideje, mikor már Adam ujjainak hűs érintését érzi a vállán.
- Oh - pillant fel Adamre, közben pedig lebiggyeszti az ajkait. Aztán már meg is indul vele a körhinta, és kénytelen kapaszkodni, ha nem akar orra esni.
- Héééj, el fogok szédülni - aggodalmaskodik, közben pedig Adamet keresi a tekintetével. Túl gyorsan pörög ahhoz a hinta, hogy megkíséreljen rajta honnapálni, vagy leugrani róla, végeredményben pedig nem is bánja annyira, ha elszédül. Így félretéve az aggályait, a körhinta széléhez araszol, végül pedig szembefordul a hinta közepével, jó erősen, nyújtott kapaszkodik a korlátba, és teljesen kihajol, még a fejét is hátraveti. Ezzel a testtartással persze csak még nagyobb lendületet biztosít a hintának, vadul forog körbe-körbe, míg végül nem kezd lassulni a szerkezet. Akkor óvatosan elrugaszkodik és leugrik róla. Tényleg elszédült, forog vele a világ, nem is próbál meg messzire jutni, tesz néhány bizonytalan lépést, aztán lefekszik a fűbe. Mosolyogva bámul fel a forgó égboltra.
- Te nyertél, feladom. Legközelebb te találhatod ki, hogy mit csinálunk  - nem veszi a fáradtságot, hogy felemelje a fejét és megnézze, Adam még mindig a függőhídon van-e. Már semmihez nem akarja venni a fáradságot, még szerencse, hogy itt a sátra, addig már a fáradtság ellenére is képes lesz elkúszni.

 
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Saragob Kíra összes RPG hozzászólása (143 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel