37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Bakay Blanka összes hozzászólása (34 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 12. 20:53 Ugrás a poszthoz

Roland

Blanka nagyon unatkozott már odabent. Úgy gondolta, hogy mivel már kissé lehűlt a levegő, sétál egyet. Tudott erről a kis tavacskáról, így erre irányította lábait.
A fiatal lány egész úton azon gondolkozott, hogy nem kéne-e mégis visszamennie, és tanulni még. Igaz, már majdnem mindent tud, de akkor is. Biztos ezt is elbaltázza majd, mint ahogy a mugliknál elbaltázta a dolgozatait.
Elhessegette a muglikat a gondolaitól. Nagyon hiányoznak neki az otthoni barátai. Illetve, az egyetlen barátai. Merthogy itt még nem szerzett barátokat. Egyet sem. Igaz, még nem rég érkezett, és eddig teljesen magába rántotta a tanulás. Szóval nehéz is lett volna így barátkozni.
Amikor a tóhoz ért, meglátott egy fiút, aki az egyik fa tövében feküdt.
~ Oda menjek hozzá? ~ gondolta magában.
Na jó, odamegyek. Hátha jófej, és akkor talán még össze is barátkozhatunk.
-Szia. Zavarlak? Nincs kedved beszélgetni? Unatkozok.-mondta egy édes mosoly mellett.
~ Remélem, nem zavarom, és nem fog megharagudni, hogy megzavartam a pihenésben. ~ Gondolta magában, és bámult a fiúra.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. augusztus 27. 11:33
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 12. 21:48 Ugrás a poszthoz

Roland

A lány megnyugodott, amikor a fiú kedvesen válaszolt neki. Le is ült mellé, és elkezdte tanulmányozni őt. Izmos test, szép szemek, csókos ajkak. Így lehetne jellemezni a fiú külsejét. Blanka nem szokott ismeretlenül véleményt kialakítani az emberekről, de Rolandról úgy gondolta, elég beképzelt lehet. Már a nézéséből is ez sugárzik. Lehet hogy a suli legmenőbb fiúja mellé ült le, aki csak viccelni akar vele? Elhessegette a rossz véleményt a fejéből, és válaszolt a fiúnak.
-Unatkoztam, már nagyon unalmasak a könyvek. Tudod, csak most érkeztem, és még nem tudom az egész anyagot, s ez tűnt a legcsábítóbb helynek, amikor elindultam.-Mondta egy félmosollyal.
Megigazította a haját, amit az előbb összefújt a szellő. Utálja a szelet. Mindig igazgatni kell a haját ahhoz, hogy lásson valamit, de legalább ez kicsit hűt a levegőn, mert még mindig nagyon meleg van. Nem is tudna most aludni sem, akármennyire álmos lenne.
-Az én nevem Blanka, és én is Rellonos vagyok, szintén elsős.
Ez a fiú nagyon édesen mosolyog. És a teste is milyen izmos! De nem érdekli most egyenlőre Blankát egy fiú sem, most az a lényeg hogy átmenjen a vizsgán.
-És te? Hogyhogy ilyenkor nem vagy a kastélyban?-Kérdezte érdeklődően a fiatal kishölgy.
Már kezdett álmos lenni. Hiába, kimerítőek a tankönyvek. De mégsem mondhatja azt a fiúnak, akit körülbelül 5 perce sem ismer, hogy most megyek, szia. Bunkóság lenne. Reméli, hogy a fiú dobja fel az ötletet, hogy megy vissza a kastélyba, és akkor majd Blanka is vele tart.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. augusztus 27. 11:54
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 12. 23:04 Ugrás a poszthoz

Roland

-De, igen. Mondani is akartam. Kezdek én is fáradni.-mondta.
~ Érdekes, lehet hogy tényleg nem a suli legmenőbb srácával találkoztam. Vagy lehet, hogy csak ügyes színész. Nem, nem hinném, hogy bármi oka is lenne megjátszania magát. Lehet, hogy még akár több is lehet ez, mint barátság. De egyenlőre nem. Most a tanulás a fő. Akármennyire édes is ez a fiú. De azért egy kis több belefér. ~ Gondolta, és el is mosolyodott. Remélte, hogy a fiú nem veszi észre. Még a végén hülyének nézi, hogy magában mosolyog.
-Mit szeretnél tudni?-kérdezett vissza Blanka.
~Aranyos, hogy érdeklődik. Nem is tudom, mit mondhatnék magamról. Egyre szimpatikusabb lesz ez a Roland. De nem kéne, hogy leszálljon a rózsaszín köd túlságosan gyorsan, különben még bajok lesznek, nagyon gyorsan tudok meggondolatlan is lenni. A múltban erre nagyon sok példa volt már. ~ Gondolkodott el rajta.
-Én? Mint gyönyörű? Biztos jól érzed magad?-mondta meglepetten.
~ Ezt azért muszáj volt. Szeretem hallani, mikor dicsérnek. Nem tehetek róla. Olyan jó érzés ~ gondolta, és már megint elmosolyodott.
-Nem, nincs. Igazából tényleg nem ismerek itt kb. senkit. És neked? Van barátnőd?-Ilyen buta kérdést. Biztos, hogy van barátnője. Jaj, de buta vagyok.

Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. augusztus 27. 12:05
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 16. 19:01 Ugrás a poszthoz

A nap épp lemenni készült amikor Blanka kitalálta hogy lemegy a közeli rétre és onnan fogja meglesni a lemenő napot. Gyorsan meg is fogott egy pokrócot és elindult a rét felé. Egy szép egyenes részre lerakta a pokrócot és ráült. A lemenő nap gyönyörű volt. A lány kezei elzsibbadtak ezért lefeküdt és úgy kémlelt tovább.
Minden olyan nyugodt volt. A szél fújt kicsit és néha néha egy rövid madárcsicsergést lehett hallani vagy látni ahogy elszállnak Blanka felett. Blanka is megnyugodott. Elkezdtek hiányozni az otthoniak. A legjobb barátnője aki mugli nagyon hiányzott Blankának mert nem tudta kivel megbeszélni a dolgokat amik történtek vele. Nem volt senki akivel ki lehetett volna beszélni valakit vagy nézni a remek kinézetű fiatal fiúkat. Blanka remélte hogy ha vége a vizsgaidőszaknak a barátnője várni fogja őt és kibeszélnek mindent és mindenkit.   Igaz a lány nem tudja hogy Blanka varázsló. De Blanka azt mondta a barátnőjének    hogy bentlakásos iskolába ment.
De most nem akart ezen filózni. Most a vizsgákra koncentrál. Illetve most csak magára és a csendre.
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 17. 10:34 Ugrás a poszthoz

David

Blanka meglepődött amikor David a semmiből megjelent és leült mellé.
-Szia. Hogy vagy?- kérdezte Blanka mosolyogva.
A lány egyre frissebbnek és hidegebbnek érezte a levegőt. Lehet nem lett volna butaság hozni egy pulóvert mert rövidnadrágban és pólóban ha sokáig marad kint meg fog fagyni. Ez a pokróc elég lenne arra hogy betakarózzon de bunkóság lenne azt mondani Davidnak hogy szálljon le róla. Úgyhogy Blanka inkább úgy gondolta hogy eltereli a hidegről a gondolatait és lefoglalja magát, úgy talán nem fog fázni.
-Hogy hogy erre jársz ilyenkor?-Kérdezte Davidot.
Ilyen buta kérdést. Gondolta magában. Biztos kiszellőzteti a fejét vagy lejött gondolkodni. A vizsgaidőszak elég megterheli az agyat. A naplemente mellett Blanka is levegőzni jött. Ilynenkor kigondolkodja magát és nem a vizsgaírás közben jutnak eszébe ezek a gondolatok amik most a fejében vannak. Martinnak is biztos hiányzik már. Az öccse még csak 4 éves de érettebben gondolkodik mint egy-két a nővérével egyidős mugli. Meg valószínűleg egy két ugyan ilyen korú varázslónál is.
-Van testvéred? -Tette fel Blanka a gondolatai kapcsán a kérdést és mosolyogva nézte ahogy megjlenennek az első csillagok.


Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 17. 16:03 Ugrás a poszthoz

Leyla

A lány unatkozott. Úgy gondolta, ebben a nagy forróságban lemegy az udvaron található szökőkúthoz. Magára öltött egy rövid farmert, egy haspólót, lábára pedig papucsot húzott. Elindult hát, és amikor az udvar elejére ért, meglátott egy lányt, aki ölelgette az oszlopokat, énekelt és ugrált. ~ Biztosan napszúrást kapott szegény.~ Mosolygott magában Blanka.
Amikor a lányhoz ért, az valami dalt énekelt, és amikor megfordult, Blanka ott állt előtte. Az ismeretlen lány nagyon meglepte Blankát, amikor hirtelenjében elkezdett beszélni.
-Ööö. Szia, én Blanka vagyok. Értem. Nem, még nem. Elsős és Rellonos. -Fogott kezet a lánnyal.
~Mondom én, hogy ez a lány napszúrást kapott. Vagy lehet, hogy csak szimplán megírta már az összes vizsgáját. Pfujj vizsgák. Belegondolni is rossz.~
Blanka mosolygott a lányra.
-És mit csinálsz errefele? Egyébként hogy szólíthatlak?-Kérdezte tényleges érdeklődéssel a lányt.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 21:25
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 17. 16:26 Ugrás a poszthoz

Mosolyog a lányra és ránéz a szökőkútra. ~Olyan jó volna belemászni a vízbe és lehűteni magam.~ Hisz azért öltözött fel, így hogy minél kevesebb ruhája legyen vizes.
-Értem. Akkor Kat leszel, mint a KitKat.-nevet a saját mondatán, amit igazán viccesnek talál, majd hirtelen átmegy komolyba és látja, hogy a lány furcsán nézi a hasát. Biztosan azt gondolja, hogy Blanka teljesen abnormális, hogy így öltözködik.
~Na mindegy, gondol, amit szeretne.~ És akkor meglátja a lány kezén lévő tetoválást.
~Nekem meg ez nem tetszik.~ Próbál büszkén nézni, de elneveti magát a saját gondolatán.
A lány hirtelen mozdulatától kicsit megijedt Blanka, de aztán megnyugodott, amikor látta, hogy Kat csak a szökőkúthoz indul. Blanka utána szaladt volna, de a lány addigra már közeledett ismét Blanka felé.
-Ahogy szeretnél. Általában Blankának szólítanak, mert még senki nem talált ki valami normális becenevet. -Mosolyog a lányra.
Miután Leyla a tenyerére nézett és úgy tette fel a kérdést Blanka pupillái kitágultak, mert hirtelen azt hitte hogy a lány a vízhez beszél, de remélte hogy nem.
-Nekem vagy a víznek?- Nevet a lányra.
-Egyébként nekem eléggé melegem van, azért is jöttem le. Úgy gondoltam, hogy kicsit lehűtsem magam a vízzel.
-Nincs kedved kicsit belemászni a szökőkútba? Olyan jó lehet benne a víz.-Néz édes mosollyal a lányra.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 21:30
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 17. 16:53 Ugrás a poszthoz

Úgy látszik, a lánynak nem igazán tetszenek Blanka poénjai, pedig ő nagyon jót szórakozott rajtuk. Leyla mintha megharagudott volna kicsit a lányra.
~Ez a lány egyáltalán nem érti a viccet. Én poénnak szántam az egészet, ő viszont úgy látom véresen komolyan veszi. Nem szeretem a konfliktusokat, így inkább vigyázok, mit mondok ezután~
-Hát jó, ahogy érzed. -Mondja a lánynak miközben elindul a szökőkút felé. Amikor hátranéz, a lány már megint az oszlopot ölelgeti és figyeli az erdőt.
~Nem tudom, mi lehet olyan érdekes abban az erdőben. Ez a lány mindig azt bámulja. Mintha vágyakozna felé.~
Blanka a kúthoz érve leveszi a papucsát és belemászik a vízbe. A lábai mintha megkönnyebbültek volna. Leül a kút szélére és a lányra néz.
-Mi olyan érdekes abban az erdőben hogy annyira figyeled?-Pattan ki Blankából a kérdés, amit nem is akart feltenni.
Most már mindegy, lesz, ami lesz. Blanka végigsimítja hideg, vízzel teli tenyerét a karjain.
~Ez hiányzott nekem ebben a nagy forróságban. De jó érzés.~
Minden porcikája élvezi a vizet. Ez a nap nagyon jól telik. Ma csak egy apró részletet fejezett be az egyik vizsgájából és azóta szabad. Igaz kora délután kicsit unatkozott, de mióta lent van az udvaron és élvezheti a vizet és a friss levegőt is, azóta a lány hirtelen hangulatváltását kivéve minden szuper.
-Egyébként sok tárgyból vizsgázol? -Töri meg a csendet Blanka és rámosolyog a lányra.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 21:34
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 17. 17:21 Ugrás a poszthoz

Kat

Blanka látja, ahogy a lány sunyin vigyorog, ahogy felé fordul és látja, hogy Blanka tényleg a vízben van.
-Az szép hely. 2-3 éve voltunk ott nyaralni a szüleimmel és az öcsémmel.
Mondjuk engem annyira nem fogott meg, engem jobban vonz a Balaton. Mert hogy én onnan jöttem. Egyébként milyen forrás? Biztos sok emlék köt oda ha ennyire hiányzik.
-Mosolyog a lányra.
~Nem mintha nekem nem hiányozna a Balaton és a sok bomba ugrása a vízbe a barátokkal és a barátnőkkel. Annyi embert lehet ott megismerni. Na, de jó már megint honvágy.~ Szomorodik el kicsit Blanka, ahogy visszagondol a nyarak emlékeire.
De újra mosolyra derül az arca, amikor Kat leül Blanka mellé.
-6-7?! És nem sok?! Húha.-Neveti el magát.
-Nekem eddig csak két anyagból sikerült vizsgát kapnom és ez a kettő a két kedvenc tantárgyam. -Mosolyog a lányra.
Gondolkozik rajta, hogy beleüljön e teljesen a vízbe és összevizezze mindenét, de úgy dönt, hogy egyenlőre még nem. Majd esetleg kicsit később. A lányra néz.
~Érdekes hogy egy levitással így elbeszélgetek. Talán ez a lány az, akivel eddig a legjobban elbeszélgettem az iskolában. Pedig levitás.~
Végigsimitja puha lábát és vigyorog.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 21:37
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 17. 18:04 Ugrás a poszthoz

Leeyla

-Hát, ez igaz. De ezért ott is lehet, de nekem otthon nem igazán volt rá szükségem. Tavasztól őszig mindig volt valaki ott és télen is lejöttek néha, na persze akkor nem fürdeni.-Mosolyodik el Blanka.- Nagyon sok embert ismertem meg az ország minden tájáról. Meg külföldről is.-Teszi még hozzá.
-Szóval ott mindig volt valaki vagy valakik, akivel lehettem. Télen a barátnőmmel mindig forrócsokiztunk és filmet néztünk. Nagyon hangulatos volt. Kivéve mikor egy romantikus filmet néztünk és a legsírósabb és romantikusabb résznél benyitott az öcsém és elkezdett ránk ugrálni.-Neveti el magát Blanka aztán az öccsére gondol, aki már nagyon hiányzik neki.
Blankát egyre jobban vonzza a víz még így is, hogy lábai benne vannak. Egy hirtelen mozdulattal teljesen belecsúszik a kútba úgy, hogy csak a feje van ki és a haja alja is csupa víz. És ezzel sikeresen megzavarta Kat akcióját, aki egy érmével kínlódott.
-Bocsi.-mosolyog Blanka a lányra és megfordul a vízben hogy az arca legyen a lány felé.
-Szóval szeretsz tanulni? Ilyet is ritkán hall az ember.-mosolyog L.-re
-Nem akarok nagyképűsködni, de én már mindkettőt. -Kinyújtja a nyelvét és nevet egyet.
A víz már tényleg minden porcikáját átjárta, amikor lebukik a víz alá, majd hirtelen feltérdel és feljön a víz alól.-Rámosolyog a lányra és visszafekszik úgy, hogy lássa a lány arcát.
-Meséljek. Hát ömm, Mit?-mosolyog majd folytatja.- Van egy öcsém aki most 6 éves. Az apukám tanár egy mugli iskolában. Anyukám pedig egy mugli óvodában dolgozik.
Pontosan Siófokról jövök ahol tudtommal én és a családom vagyunk az egyetlen varázslók és ezt nem is tudja más. Amikor eljöttem nem hazudtam senkinek. Azt mondtam bentlakásos iskolába megyek. Most mondj te valamit magadról
.-Mosolyog a lányra és visszaül mellé.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 21:41
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 17. 23:11 Ugrás a poszthoz

Miközben David a történetet mesélte Blanka szemei könnybelábadtak. Nem bírta tovább mikor a fiú  a történet végére ért. A fiú is elpityeredett így Blanka hozzábújt és megsimogatta a hátát.
~Szegény fiú. Nagyon rossz lehetett látni meghalni a testvérét, a saját karjaiban.~
Blanka már nagyon fázott, éhes volt és álmos is.
-Remélem nem haragszol meg de én most elmegyek aludni? Majd találkozunk még valamikor.
Felállt, legurította a fiút a pokrócról és gyors léptekkel elindult a kastély felé.
-Szia, jó éjszakát.-Kiáltott vissza a távolból.
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 17. 23:46 Ugrás a poszthoz

Kat Grin


Blanka kicsavarja hajából a vizet és mosolyog a lányra, aki kissé furcsán néz rá. Lehet, beképzeltnek tartja Blankát és olyannak, aki úgy érzi bármit megtehet. De végülis ez így is van. Blankának soha, senki nem tudott határt szabni. Mindig az volt, amit ő akart.
-Ööö nem, nem ismerem.
~Szegény lány. Még jó hogy én az gazi szüleimmel lehetek együtt..~ Néz büszkén a gondolatban megjelenő szüleire.
-Nem, nincs. És egyelőre nincs is szükségem most rá. Édesek meg minden, de majd a következő tanévben. Talán. De még az sem biztos.
~Színésznő? Hmm érdekes.~ Nevet magában Blanka, amit egy tüsszentéssel álcáz.
Feláll, kicsit messzebb megy a lánytól, kicsavarja a vizet onnan, ahonnan lehet és pörögni kezd a napon hogy száradjon.
-Most biztos hülyének nézel. De így gyorsabban megszáradok. -Ordibálta Blanka Katnak. És nagyokat nevetett.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 21:45
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 18. 12:37 Ugrás a poszthoz

Kat

~Nem tudom, mi baja lehet ennek a lánynak. Ezek a hangulatingadozások szörnyűek. Egyszer vidám, egyszer szomorú, egyszer meg mérges és bunkó.~ Blanka figyeli a lány arckifejezéseit, mert igazából nagyon jól le lehet róla olvasni azt, amit a lány gondol. Blanka nem érti, mire ez a nagy hév, hogy csak felpattan és már indul is valamerre.
-Hova mész? Legalább köszönhetnél.-Mondja flegmán a lánynak, akitől már kicsit elment a kedve, mert ezekkel a hangulatingadozással tényleg kicsinálja.
Blanka a lányra néz és bámulja őt.
~Ha ő most elmegy, én nem fogom visszatartani, hagy menjen nyugodtan. Az már nem az én bajom.~ Ha elmegy, akkor Blanka szépen kifekszik a napra, megvárja még megszárad és legalább egy kicsit barnul is még. Még kicsit szédül a pörgés miatt, úgyhogy hirtelen megy le törökülésbe és nézi a napot. Így nemigen lát szóval várja szép csendben, hogy a lány válaszoljon. Vagy lehet, nem is válaszol csak elmegy, köszönés nélkül.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 21:47
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 18. 22:48 Ugrás a poszthoz

KAt

Blanka kicsit elszégyenli magát, amikor a lány elmond neki mindent.
-Ne haragudj. Nem kellett volna így viselkednem nekem sem. -Mondja lesütött fejjel.
Amikor az előbb a lány olyan közel volt hozzá, valami furcsa érzés töltötte el Blankát. A legjobb barátnőjére emlékeztette őt. Ő csinálta mindig ezt, mikor Blanka elvesztette a fejét és flegmázott, bunkózott és beszélni sem lehetett vele.
~Hiányzik. Olyan jó lenne, ha itt lenne és nem lennék itt egyedül.~
Könnybe lábad a szeme, de visszafojtja a sírást.
-Tudod. Nekem sincsenek itt barátaim. Otthon mindenkivel olyan gyorsan összebarátkoztam. De itt nem sikerül úgy, mint ahogy gondoltam hogy menni fog.-Vallja be a lánynak.
~Lehet, még a végén jóban leszek ezzel a lánnyal. Nem tűnik ő rossz fejnek, csak nem igazán vagyunk egy síkon. Vagy csak szimplán nem ismerjük még igazán egymást.~    -Gondolkodik el Blanka.
-Elmehetünk. Még kicsit vizes vagyok. A mozgástól legalább gyorsabban megszáradok.
Merre menjünk?
-Mosolyog a lányra.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 21:50
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 19. 18:49 Ugrás a poszthoz

Kat sokat mosolyog rá és ez jó érzéssel tölti el Blankát.
~Lehet, hogy a sors direkt hozott össze ezzel a lánnyal. Lehet, hogy azért kellett megismerkednünk, hogy mindketten barátra találjunk.~ Igaz, Blanka már került szorosabb kapcsolatba Rolanddal, de azóta sem beszéltek és Roland nem is kereste a társaságát Blankának. Valószínűleg a vizsgákba temetkezett mert mondta, hogy nem sokat tanult és rögtön a vizsgaidőszak előtt érkezett.De Blankának most pont nincs kedve ezen agyalni. Majd ha keresi keresi, ha nem akkor Blanka sem fogja. Túl büszke ahhoz. Talán Roland is pont ezt gondolja. De Blankát nem érdekli hisz Roland a férfi, neki kell cselekednie.Vagy legalábbis kellene.
-Rendben, az jó lesz.-Mosolyog a lányra.Gondolom akkor, ha ennyire tetszik a romantika barátod sincs?-Teszi fel félve a kérdést, nehogy L. Megsértődjön.
Követi a lányt és mosolyog. Ahogy a déli szárny felé haladnak Blankának végig Roland jár az eszében és fél is hogy a lány észrevesz valamit, de egyszerűen nem tudja most már kiverni a fejéből.
~Keveset beszéltem még Rolanddal, de érzem hogy a sors még össze fog minket hozni. Érzem, hogy lesz még közös jövőnk. Te jó ég. Szerelmes vagyok.-néz ijedten.- Nem akarok szerelmes lenni. Főleg most.~
-Te voltál már szerelmes?-ugrik ki a szájából a kérdés Kat felé.
Blanka a haját kezdi csavargatni. Ezek szerint álmos. Kiskorából maradt meg ez a szokása. Amikor pici haja volt, akkor mindig az anyukája haját csavargatta aztán később már a sajátját. Hirtelen el is kapta a hajától a kezét. Ilyenkor még nem lehet álmos.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 21:54
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 19. 21:22 Ugrás a poszthoz

Kaatt

Blanka kicsit megijed, amikor a lány hirtelen fut a korláthoz, de megnyugszik, amikor látja, hogy csak az erdőt nézi.
~Ez a lány tényleg szereti az erdőt. Mondjuk innen tényleg szépnek tűnik, főleg így hogy mögötte megy le a nap.~
Nézi a lányt.
-Tényleg szép az az erdő.-Mondja mosolyogva.
~Furcsa hogy, azt mondja magában is elvan. Ritka az ilyen. Bár lehet csak álca.~
Odamegy a korláthoz és nézik együtt a szép tájat.
-Blankus.Ez jó.-Nevet fel.- Nem. Nincs. De nem is keresem. Ha jön valaki akkor esetleg lehet valami, de csak ha már eléggé ismerjük egymást. Tudod, úgy vagyok vele, hogy a külső megfog és a belső pedig megtart.-mosolyog a lányra.
Kat elgondolkodott valamin, de Blanka úgy érzi jobb, ha nem kérdezi meg, hisz olyan jó a lányt így látni, hogy nem morcoskodik.
Blanka Rolandra gondol, de el is hessegeti a fejében mászkál fiút, mert most nem akar vele foglalkozni.
-Ismerős érzés.-húzza el a száját a nagy vigyorgás után.- Velem is megtörtént már, de ebbe most inkább ne menjünk bele.-Mosolyodik el újra.-Igen, voltam, és hála istennek voltak jó tapasztalataim és nem csak mindig pofára estem.~ Lehet, ezt nem kellett volna mondani, még a végén Kat félreérti és azt hiszi, hogy ezt azért mondtam mert úgy gondolom, hogy vele mindig ez történik.~
-Talán kibirjuk nélkülük.-Mosolyodik el.
Nem lehet mást hallani csak azt ahogy Kat és Blanka levegőt vesznek, meg persze pár rövid madárbeszélgetést, ami nem igazán kelti fel Blanka érdeklődését. Két-három percig csöndben állnak és várja hogy Kat megtörje a csendet valamivel mert Blanka megint bele fog merülni a gondolataiba és még a végén elmegy Rolandhoz és elmondja neki az érzéseit és hogy azóta mindig a fejében járkál.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 22:03
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 19. 21:53 Ugrás a poszthoz

Kaatt

Hála a jó égnek Katnak sikerül feldobnia egy témát.Amivel megtöri a kínos csendet, ami akkor az erkélyen uralkodott.
-Még senkivel.-Néz maga elé szomorúan. Te? Gondolom tesóddal, ha már ő is itt van.-Mosolyodik el.
~De jó neki, hogy van testvére. Mármint aki itt van, és nem olyan messze, mint az én kis Martinom.~
Amikor a lány hirtelen dobja fel a merész ötletet, Blanka meglepődöttségében válaszolni sem tud.
-A korlátra? Te hülye vagy? Le fogok esni.-Neveti el magát.- Én ilyen magasba biztos nem állok ki. Az ügyességemmel az első lépésnél lecsúsznék.-Nevet fel méginkább.
Amikor a lány elkiáltja magát, Blanka nagyon nevet. De nem rosszindulatból, csak olyan furcsa, hogy a lány ilyen magasan képes még ordítozni is. És amikor még járkálni is elkezd, Blanka teljesen kitér a hitéből. Ő is merész, na de ennyire.
-Dehogy megyek.-mondja nevetve, de amikor Blanka látja hogy a lány megcsúszik úgy ugrik fel a korlátra mint aki egész életében ezt gyakorolta, és semmi féle félelem érzete sincs.
-Te jó isten, le fogunk esni. -ordítja Blanka és a lányba kapaszkodik.
Mámorító egy érzés, de Blanka akkor is nagyon fél.  Nem mer máshova nézni, se le se fel, se oldalra mert érzi, hogy le fog szédülni. Becsukott szemmel áll a lány mögött, aki az előbb valószínűleg csak megjátszotta, hogy leesik. Ha Blanka nem értené a vicceket most azonnal lepattanna innen és válaszolni sem válaszolna a lánynak semmiféle kérdésére, amiért az előbb a szívbajt hozta rá. De szerencsére nincsenek ilyen problémák és Blanka kezd egyre bátrabb lenni, ahogy a lágy szél fújja a haját. Mintha megnyugtatná. Lassan elengedi a lány és megpróbálja kinyitni a szemeit. Még hunyorít, de már így is nagyon szép a látvány, amit lát.
Halk lépteket hall az erkély csukott ajtója mögött.
-Jön valaki.-Súgja oda a lánynak.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 22:08
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 19. 22:31 Ugrás a poszthoz

Katt és Roland

Nyitódik az ajtó. Ha most egy tanát jön be, valószínűleg mind a ketten megkapják a büntetőmunkájukat. De Blanka nem is igazán csodálkozna rajta, hisz már két hete itt van és még nem kapott büntetést semmiért. Pedig általában Blanka mindenhol már az első pár napban büntetést gyűjt be.
De nem tanár jön az erkélyre, hanem Roland.
-Ro. Ro. Ro. Roland. -mondja meglepetten.- Te mit keresel itt? Egyébként szia.
A nagy hévben és boldogságban, hogy látja őt, leugrik a korlátról Kattal nem törődve és Roland nyakába ugrik.Szó szerint. Olyan hirtelen ugrott a fiúnak hogy még Blanka is megijedt saját magán. Visszaszáll a földre és teljes talppal lent van.
-Ne haragudj. Nem tudom, mi ütött belém. Én. Én nem tudom. -Elhallgat.
~ Mi a fenét csinálok? Teljesen megbolondultam? Csak így lerontom? És alig ismerem? És. És. És. És minden. Meg vagyok húzatva.~ Szidja a fejében magát.
Nem tud mit tenni. Teljesen lefagyott. Próbál beszélni, de nem jön ki hang a száján. Reméli hogy Kat megszólal helyette is, bár ő az egész dologról semmit nem tud. Igaz, ebből a hirtelen megmozdulásból levonhatta a dolgokat.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 22:12
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 20. 10:36 Ugrás a poszthoz

Kat és Roland

Blanka szíve majd kiugrott a helyéről. Amikor pedig Roland felkapta é magához ölelte érezte, hogy Rolandnak is nagyon hevesen ver a szíve.  Egy pillanatra elfordul Rolandtól, ránéz Katra és vigyorog. Aztán visszafordul a fiú felé.
~ Te jó ég. Ez. Ő.Mi.Itt. Nem akarom elhinni. Ilyen nincs. Ez teljesen. Huhh. Erre  nincsenek szavak.~
Odamegy a korláthoz és felül rá. Onnan figyeli, ahogy Roland és Kat bemutatkoznak egymásnak.
-Nem, nem zavarsz.-Mosolyog a fiúra.  Kicsit távolabb áll, hogy ne kelljen kitörnie a nyakát ahhoz hogy lássa az arcát.
-Szóval mit csinálsz errefele? Csak nem szerelmes párokat jöttél ide nézni?-Nevet a fiúra.
Megfogja Kat kezét és felugrik a korlátra. Most már bátran. Mintha ennél is mámorosabb érzést akarna elérni. Vagy csak szimplán Rolandra akarta a frászt hozni. Maga sem tudja, de mégis jó muri a korláton járkálni állni és ugrándozni.
Követni akarja Kat példáját, aki az előbb Blanka nevét kiáltozta de inkább csak huhogni kezd mint a baglyok, csak sokkal hangosabban.
Elneveti magát. Annyira vicces ott fent állni és huhogni. Roland felé fordul.
-Nem jössz fel? Eléggé mámorító érzés itt a magasban állni. - Abban a pillanatban kissé meginog, elveszti az egynelsúlyát és majdnem leesik, de hála a jó égnek előre  ugrik, egyenesen a földre zuhan és beveri a fejét.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 22:18
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 21:24 Ugrás a poszthoz

Kat és Rolcsi

Blanka mindent érzett és hallott, amit KAt és Roland tett és mondott, de nem bírt megszólalni vagy bármit csinálni. Megpróbált megszólalni többször is, de még a száját sem tudta kinyitni. Nagy erőfeszítések által kinyitotta a szemét.
-J..J.. Jól vagyok. -Mondta, miközben lassan megpróbálta felemelni a fejét, ami nem igazán sikerült, de aztán úgy gondolta, hogy jobb, ha egyelőre nem erőlteti.
-Csak.. Csak maradjatok itt velem.-Mondta és úgy érezte, könnyebben megy a beszéd, de még mindig nagyon nehéz volt.
~Hogy lehetek ennyire béna? Mindkettejükre a szívbajt hozom.~
 Blanka úgy érzi, hogy most nincs másra szüksége csak hogy mellette maradjon valaki. Furcsa hogy Blanka milyen higgadt, és nem kezd el bőgni. Bár most úgy érzi, még arra sincs ereje. A szavak kimondása is fájdalommal jár.
 Megpróbálja megmozgatni a karját és a lábát, de egyik sem megy. A fejét sem igazán tudja megemelni, de nagy küszködéssel kicsit megemelte, remélve, hogy ezért kissé megnyugszik Roland és Kat is.
~Szép vagyok. Az első nap, amikor végre barátra találok akkor is a szívbajt hozom rá.~
-Bo..Bocsánat.. Én nem akartam.. -Egy könnycsepp csordul ki a szeméből.
Még mindig próbál megmozdulni, ami nagyon sok erőt vesz el tőle. Ránéz Rolandra. Látja a félelmet a fiú szemeiben. Ahogy Blanka visszarakja fejét a földre, hihetetlen szúrást érez az oldalában.
-Az oldalam.-Visít fel.- Na..Nagyon fáj. Áááá.-Könnycseppek hada jelenik meg az arcán.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2013. augusztus 30. 22:31
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 10. 21:13 Ugrás a poszthoz

Jó estét mindenkinek Smiley
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 12. 18:03 Ugrás a poszthoz

Luna


Blanka, a hatalmas és órákon át tartó tanulás után, ami közben természetes mást sem csinált csak játszott, kínlódott, evett, ivott, szóval mindent, csak azt nem amit kellett volna édességet kívánt. A nehezebb út  az lenne hogy inkább a tanulással foglalkozik mint hogy sütizzen, de mivel ez a nehezebb ezért könnyebb lejönnie a faluba egy sütiért, mint lelkiismeretesen tanulni.
Amikor leért a faluba már messziről megcsapta őt a cukrászda édes illata.
Beült a sarokban lévő üres asztalhoz.
~Most a szokásosnál is többen vannak. Biztosan kiélvezik még a rövid őszi melegebb időt.~ Igaz, a cukrászdában elég meleg van még télen is. És most is elég meleg van , főnleg a kinti időhöz képest így Blanka le is vette a kabátját, sálját és sapkáját. Lerakta őket a mellette lévő székre és a felszolgáló már jött is hogy felvegye a fiatal hölgy rendelését.
-Egy dobos tortát kérnék és egy narancslevet.
Blanka hátradőlt a székben és csendben várta amíg a rendelése megjön. Közben nézte az utcán sétáló embereket és ahogyan hullanak a fákról a levelek a földre.
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 12. 23:06 Ugrás a poszthoz

Luna

ruha

A felszolgáló épp hogy csak letette az asztalra a tortát és a narancslevet az asztalra amikor egy lány bepattant a harmadik székre az asztalhoz.
Blanka érdeklődően nézett rá hátha mond valamit a lány, de mivel nem mondott ezért
Blanka szólt a lányhoz.
-Igen, leülhetsz persze.-Nem egy túl flegma lány ő, sőt, kifejezetten kedves, de megzavarta a sütizését amire már úgy várt. Blanka beleszürcsölt a narancslébe és bekapott egy falatot a sütijéből.
-Ha már ideültél. A nevem Blanka és rellonos elsős vagyok. Te?
Kinézett az ablakon és belemerült a gondolataiba. Mire feleszmélt el is felejtette őket, pedig biztos volt benne hogy vagy fél percig bambult maga elé. Ránézett a lányra. Végigmérte őt és egy újabb falatot kapott be a tortájából. Sokáig rágta, élvezte az ízeket. Még jó hogy lejött. Nem is tudna most a tanulásra koncentrálni mint ahogy eddig sem tudott. Pedig eldöntötte hogy ebben az évben jó pontokat fog szerezni a suliban és be fogja bizonyítani mindenkinek hogy tud ő ha akar.
Beugrik neki hogy milyen rég találkozott már olyan emberrel akivel olyan jóban van és hiányoztak neki az ölelések és a nevetések. Fiatal kora ellenére mindig szerelmes volt. De már rég nem érezte azt a bizsergető érzést amikor elmegy mellette egy fiú és beleremeg az egész teste.
Szürcsöl egyet a narancslevéből és eszi tovább a sütijét.
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 14. 19:20 Ugrás a poszthoz

Imádja a dobos tortát. Ha le kell őt foglalni és épp hiperaktív kedvében van ezzel le lehet őt nyugtatni. Illetve ettől csak jobban felpörög, de amíg eszi addig csendben és nyugdton van. És igazából utánna is, mert a sok cukortól felpörög, csak mozogni nem bír. De nem igazán érdekli, egyszerre egy egész tortát be tud falni, de most természetesen visszafogja magát.
-Nem rég. Pár hónapja érkeztem csak. A kastélyt már nagyjából bejártam a környékét még nem teljesen, de már ismerek pár jó helyet. És te?
Blankának nem igazán tetszik amikor a lány a cuccai mellé dobja fel a lány mellé. Eléggé illetlenség ilyet csinálni, főnleg így hogy nem is ismerjük egymást és idepattan kérdezés nélkül. Blanka nem egy hirtelen haragú ember, de vannak dolgok amivel igazán ki lehet húzni a gyufát. Megfogta a széket, amin a cuccai és a lány lába voltak és szépen maga felé húzta és egy gúnyos mosolyt intézett a lány felé.
Mivel Blanka látta hogy a lány már befejezte a sütije elfogyasztását ezért úgy gondolta már nem kíván jót étvágyat. Nincs most túl sok kedve a társasághoz, a sütijével szeretne kettesben lenni, de ha már itt ez a lány megismerkedhetnének, úgy sincs még olyan sok ismerőse. Ha befejezték a sütizést, talán elmehetnének valahova és ha jobban megismerkednek még akár jó barátnők is lehetnének és kibeszéhetnének együtt mindent és mindenkit. Úgy is hiányzik neki valaki akivel meg tudna mindent beszélni. Ahogy belegondol hiányzoni kezd a barátnője akit már rég nem látott és rég beszéltek. Lehet hogy most ő otthon már talált egy másik barátnőt akivel jobban érzi magát mint Blankával.
Elhesegedte a csúnya gondolatokat maga elől és a sütije utolsó falatját is bekapta. Leöntötte a maradék narancslével és a lány felé fordult.
-Szóval, nincs kedved elmenni valahova? Nem sok embert ismerek itt és jó volna valakit a barátomnak tudni.-mosolyog a lányra.
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 15. 21:27 Ugrás a poszthoz

Blanka felállt az asztaltól és odament a pulthoz fizetni, majd visszaült a székére.
-Igen, teljesen komolyan.-Mosolyog Lunára.- Merre akarsz menni? Mármint a kastélyban menyjünk valamerre vagy valahol a kastély környékén nézzünk szét?
Kinézett az ablakon és gondolkozni kezdett hogy mit is mutathatna meg a lánynak, vagy éppen mit nem ismer még ő amit megnézhetnének ők? Jó volna valaki olyannal is menni aki ismeri a helyet, mert Blankától kitelik hgy simán eltévednek.
Gondolkozni kezd hova lehetne menni, olyan helyre kellene menni ahol lehet valami izgalmasat csinálni, mert nagyon fel van most pörögve Blanka.
Rápillantott az órára és látta hogy már fél6 van. Odakint már rég sötét volt, hisz már fél 5-5óra körül kezdett sötétedni.
-Úr isten, már ennyi az idő? -nézett kérdőn és szemöldökét felrántva Blanka.- Figyelj, holnap az első dolgom az lesz a reggeli után hogy megkereslek és elmegyünk valahova de lassan vissza kellene menni a kastélyba, mert hát igazából, még semmit sem tanultam a holnapi óráimre sem. -mondta elszontyolodva.
Felállt, felvette a kabátját, a sapkáját és a sálát és megállt a lány előtt.
-Hazafelé beszélgethetünk. Felszólítva ezzel a lányt hogy jó volna és egyértelmű ha ő is jönne.
Intett az ottlevőknek és elindult az ajtó felé szép lassan hogy Lunának legyen ideje eldönteni hogy jön-e vagy mit csinál. lépésenként hátranézett hogy lássa hogy halad a lány.
Utoljára módosította:Bakay Blanka, 2013. november 15. 21:28
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 25. 20:50 Ugrás a poszthoz

Sheela Lengrond
ruha

Felkapva kedvenc ruháit, Blanka neki indult az erdőnek. Pár napja meséltek neki valami faházról, ami nagyon jó hely, ha egyedül akar lenni az ember. A lány eddig akár hányszor próbált meg egyedül lenni, mindig megjelent valaki, akivel beszélgettek, aztán utána már köszönni sem köszönnek az embernek. Szóval ahogy elindult az erdő felé leesett neki, hogy igazából nemsokára mehet haza. Nemsokára itt a karácsony és a téli szünet, amit igazából nem is bán. Végre hazamehet. Kíváncsi, hogy mi fogja várni otthon. Igaz az öccsétől nemrégiben kapott egy baglyot, hogy már nagyon hiányzik neki a nővére és alig várja hogy hazajöjjön. De minden rendben és nagyon tetszik neki az iskola. Az öccse idén kezdte az első évfolyamot egy mugli iskolában. A szülei gondolkoztak is rajta, hogy esetleg ide költözhetnének Bogolyfalára, hogy ne kelljen olyan sokat utazni egy szem lányuknak, és így szemmel is tudnák tartani őt. De az ötlet végül is feledésbe merült.
Már látta a faházat, aminek lépcsőjén épp mászott fel valaki.
~Ennyit az egyedül létről. Bár remélhetőleg csak itt hagyott valamit és azért jött vissza.~ -gondolta és el is mosolyodott magán és a kedves gondolatain.
Az ajtón belépve meghallotta, ahogy a lány megkérdezte magát, hogy járna-e erre bárki is. Kapva az alkalmon Blanka válaszolt rá.
-Igen, sokan járnak ide. Főleg, aki ki akar kapcsolódni és egyedül akar lenni. Egyébként szia. Blanka vagyok.-Lehuppan a sarokba egy fotelba, törökülésbe vágja magát.- Téged hogy hívnak? És miért vagy itt?- Kérdezősködött azonnal.
Utoljára módosította:Emandorie West, 2013. december 3. 19:09
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 25. 21:35 Ugrás a poszthoz

Sheela

A lány érdekes válaszát kicsit sértőnek vette Blanka és eszébe is jutott pár szép, kedves visszaszólás, de nem volt most olyan passzban, hogy kötekedjen, úgyhogy csak nyugodtan odadobott egy választ.
-Ismerős érzés. De ha már itt vagyunk akkor beszélgethetnénk, vagy valami.
Visszagondolt az öccsére. Olyan rég nem látta már azt a kis törpét. Sem a szüleit, és igazából mindenkit, akit ismert nagyon rég látott már. Hiányzott neki mindenki Siófokról. Mindenki. Még az idegesítő szomszéd néni is, aki mindig ordibált Blankával, amikor egy fokkal hangosabbra vette a zenét vagy valami hangosabb dolgot csinált a suttogásnál. Mire hazaér, a Balatonon már biztosan lehet korcsolyázni. Alig várja már, hogy felkaphassa koriját, kihívja a bandát és mehessenek korizni.
-Egyébként Rellonos vagyok és elsős. Te?-kérdezte meg illedelmesen a lányt.
Végigmérte a vele szemben ülő lányt. Nagyon hasonlított arra a lányra, akit ki nem állhat otthon. Legalábbis külsőre.
-Honnan jöttél? Olyan ismerős vagy nekem valahonnan.
Rágni kezdte a körmét. Pedig már annyiszor elmondták hogy nem jó az. De ha egyszer unatkozik, akkor nem tud mást csinálni. Ránézett a bal karján lévő órára. Délután fél egy. Még késő sincs, de már lassan elalszik. Nem tesz jót neki ez a sok tanulás.
~Haha. sok tanulás, persze.~ -mosolyog egyet.
Utoljára módosította:Emandorie West, 2013. december 3. 19:25
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 25. 22:28 Ugrás a poszthoz

Sheela

~Na hát ez a lány sem túl bőbeszédű. Bár lehet csak nincs jó passzban. Vagy igazából nem is érdekli őt Blanka, csak illedelmességre tanították.
-Siófokról jöttem. A Balatontól.
Blankát már nem igazán érdekli a lány. Úgy gondolja, hogy majd ha a lány kérdez, ő is fog. De most egyenlőre akkor üljenek csöndben, a saját gondolataikban. Blanka nincs hozzászokva, hogy nem rajongja őt mindenki körül, és nem kérdez tőle mindenki mindent. Na de most mindegy. Nem is tudja már, hogy miért is jött ide. Ja igen. Meg akarta nézni a helyet. Hát megnézte. Feláll a padlóról és körbesétál. Valószínűleg a lány most hülyének tartja, de nem érdekli. Próbál keresni valamit, amivel feldobhatja ezt az unalmas napot. Kinéz az ablakon. Mindenféle madarakat lát még mindig a nagy hideg ellenére is. Csúnya felhő közeledik északról.
-Esni fog. Vagy havazni. - mondja magában, de hangosan. Végül megrántja vállát. Nem igazán érdekli ez a tény. A hónak csak örül, az eső meg, hát az eső meg hadd essen, ha esni akar. Blanka kinyitja az ablakot és felmászik a rozoga ablakpárkányra. Innen elér egy vastagabb faágat, amire egy ugrásos, húzásos, akrobatikus és hiper-szuper mozdulattal fel is ül. Onnan átmászik a faház tetejére, remélve hogy az nem szakad be.  Leül a középére és a kis lyukakon belát  a lányhoz. Fentről nézi a lányt, hogy mit csinálhat most.
Utoljára módosította:Emandorie West, 2013. december 3. 19:39
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 26. 17:52 Ugrás a poszthoz

Sheela

Nem érti a lány viselkedését. Miért kell flegmáskodni?-teszi fel magában a kérdést.
Nem válaszol a lányra. Feláll a tetőről a lány vállának nekimenve saját vállával egy egyszerű ugrással visszamászik az ablakon. Visszapattan a fotelbe és simogatni kezdi a haját. A lányra ügyet sem vetve kiül a fölötte lévő másik ablak párkányára,  ahonnan tökéletes kilátás nyílik a kastélyra. Ahogy a köd folyamatosan ereszkedik le és lassan elborítja a kastélyt, egész félelmetessé válik. Szóval nagyon szép. Ha most itt lenne az öccse, már biztos végigmásztak volna az összes fán. De nincs itt. És egy jó darabig még nem is mászkálhatnak semmiféle fán. Nem fürödhetnek a Balatonban. De viszont korcsolyázhatnak rajta heteken belül. Nem tudta kiverni most az öccsét a fejéből. Nagyon felkavarta őt az a levél. Mióta itt van azóta nem írt neki még az öccse. Igaz, nem is tudott eddig írni. Most is látszott hogy egy két betűt nem ő írt még de igazán szép írása lesz neki. Szépen és szabályosan ír minden betűt. Olyan szépen kanyarintja a betűket, hogy csak na. Talán még Blanka sem írt már olyan korán ilyen szépen.
~A tehetség öröklődik~- Gondolja magában egy kedves vigyor mellett.
Egy madár száll el az arca előtt, amitől nagyon megijed így, hogy teljesen a gondolataiba volt merülve.
Utoljára módosította:Emandorie West, 2013. december 3. 19:34
Bakay Blanka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 26. 21:02 Ugrás a poszthoz

Sheela

Blanka kicsit megörül, amikor a lány hozzászól. Kis önelégült mosoly tűnik fel a szája sarkában.
-Szeretem a telet-mondja mosolyogva, miközben a lányra néz.- Imádom a hideget, a havat a forrócsokit, a meleg teákat és az ablakból nézni a hulló havat. Ja és jégkorcsolyázni. Próbáltad már?-kérdezi tőle kedvesen, de még mindig a tájat bambulva. Érdekes, hogy a lány megmozdulásai és hozzászólásai percek alatt így megváltoztak.
-Igen, nagyon szeretem. Már alig várom hogy jöjjön és hazamehessek végre. Te? Szereted?-rámosolyog.
Blankának még ötlete sincs, mit ad a családjának karácsonyra ajándékba. De majd kitalálnak valamit az öccsével. Az öccsének pedig, hát igazából még azt sem tudja, de majd kitalál valamit. Az iskolában még nem nagyon találkozott senkivel, akinek ajándékot kellene vagy lehetne adnia.
-Egyébként otthon töltöd a karácsonyt? Vagy itt kell maradnod?-néz rá.
Utoljára módosította:Emandorie West, 2013. december 3. 19:42
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Bakay Blanka összes hozzászólása (34 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel