Nem rég érkeztem az iskolába. Annyira nagyon tudatlan vagyok mindenben. Tizennégy évem során nem is tudtam, hogy varázsló vagyok. Úgy döntöttem, hogy vezetni fogok egy naplót. Kijöttem hát a rétre, hogy egy fa árnyékában elkezdjem írni. A fű gyönyörű szép zöld volt annak ellenére is, hogy a nap úgy tűzött. Két kipúposodó gyökér közé ültem, amik tökéletesen igazodtak a testem vonalához.  Kinyitottam a könyvecském, és apró betűkkel elkezdtem írni. Csak arra riadtam fel, amikor valaki elém lépett, és az árnyéka még kevesebb fényt engedett át a papírlapra.

Leonie

Emma nagyokat pislogott az érkezőre.
- Én...nem tudom, hogy van-e répa! - jelentette ki, majd becsukta kis kék füzetét. A tollat ami a kezében volt, maga mellé fektette le, ahogy a könyvecskét is.
- Én amúgy Emma vagyok! És te? - kérdezte a lány, és hirtelen már nem is volt megszeppenve. - És amúgy minek neked répa? Barnulni akarsz? Mert arra jó! Bár mondjuk elég fura lenne, ha most itt nekiállnál a park közepén barnulni! - folytatta a beszédet. Közben pólója egyik pántja lecsúszott a válláról, és ezért ügyetlenkedve próbálta a helyére juttatni. Arcán egy kis pír jelent meg. Egy gyengéd szél futott át a réten, és a lány kibontott haját össze-vissza kócolta. Emma gyorsan odanyúlt, hogy megigazítsa.

Blanka

Már egy ideje a hálókörletemben ücsörögtem, és a sok könyvet olvasgattam. Már fájt a fejem a sok dologtól, ezért ki akartam enni egy kicsit levegőzni, de menet közben meggondoltam magam.
~ Lehet, hogy csak egy kis társalgás hiányzik!~ úgy gondoltam, ha beszélgettem egy kicsit valakivel, akkor majd utána tanulok. Magamhoz vettem néhány tankönyvet, és a mellkasomhoz szorítva léptem ki a szobából. Farmerben, és egy kék színű pólóban voltam, aminek az egyik ujja lecsúszott a karomra. A nyugati szárnyba vettem az irányt, mert ott mindig találtam ismerős arcokat, vagy éppen új, ismerkedni vágyó embereket. Gyorsan lépkedtem a lépcsőkön, így hamar betoppantam a hangulatos helyre. Nem voltak olyan sokan, mint amennyien szoktak, de azért voltak egy páran.

Blanka


- Sajnálom, de nem én vagyok! - mondtam, és amikor megláttam a lány pillantását gyorsan hozzátettem.
- A nevem Emma! De a barátaimnak csak Em vagy Emmy! - mondtam, és ekkor rájöttem, hogy nem is hagyom szóhoz jutni szegényt, ezért csak kezet nyújtottam felé. De ekkor kihullottak a könyvek a kezemből, és mind a padlóra estek. Lehajoltam, hogy felkapkodjam őket a kezembe. Először az önismeret könyvemet, majd a bájitaltan. Nem volt ás a földön, de tudtam, hogy magammal hozta az elfelejtett varázslatok könyvet is. Körbe tekintettem, hogy merre lehet, és a lány kezében találtam meg.

Blanka

A kérdések közepette kezdtem eltévedni.
- Őőő...én igen, elsős vagyok, és nincs hálótermem! Még csak most érkeztem! - mondtam, és elmélyülten gondolkodtam, hogy vajon még mit kérdezhetett. Nem jutott eszembe a többi kérdés, ezért elégedetten mosolyogtam, mert azt hittem mindent megválaszoltam. De a lány pillantásából ítélve még közel sem jártam a kérdések végének. Ekkor ugrott be egy másik mondata.
- Ja igen, én is Eridonos diák vagyok! - az órára pillantottam, és rá kellett jönnöm, hogy már tizenöt percet vesztettem. Elakartam menni a lány mellett, hogy leüljek tanulni, de nem volt hozzá szívem. Elég magányosnak tűnt. Meg azért nem árt egy kis pihenés még! Holnap csak Bájitaltan vizsgám lesz! Azt pedig már úgy is tudom.
- Nem ülünk le valahová? - kérdeztem, mikor észrevettem a beálló csöndet a beszélgetésünkben.
- És te mit szeretsz csinálni? Ez a kedvenc helyed a suliban?

Leonie

-őőő... - jött zavarba a lány, és rögtön nyakláncához kapott, mintha az biztonságot jelentene a külvilággal szemben. A kis csillag formájú medált olyan szorosan szorította tenyerében, hogy a szélei belevésődtek bőrébe. De ez sem zavarta túlságosan.
- Tudom, furán fog hangzani, de amióta itt vagyok egy barátot sem szereztem, és tisztára kész vagyok! - mentegetődzött még az előtt, hogy elmondta volna mi is az. Mikor meglátta Leonie fürkésző pillantásait, rájött, hogy nincs menekvés meg kell mondania.
- Szóval...ez nem más mint egy... - kis habozás, majd a következő szót olyan gyorsan mondta ki, hogy fel sem lehetett fogni.
 - Egy napló! Szóval..akkor répa kell neked? - váltott témát, és azt már jóval érthetőbben mondta.
- Mit szólnál, ha máshol keresnénk, és közben tilosban járnánk? - ez az ötlet úgy gondolta, hogy sokkal jobban feldobja majd újdonsült barátnőjét, és nem kezd el a füzetről kérdezősködni.
- Mondjuk megnézhetnénk a konyha mögötti helységet, vagy akár varázsolhatunk is egyet! - ujjongott.
 - Amúgy a répa elősegíti a barnulást, mert...na mindegy, ha a nyuladnak keresed! - mondta, mert nem akart kiselőadást tartani a répaevés előnyeiről. Ez az első eset, hogy valaki barátkozni kezd vele, nem akarja ezt elrontani az okoskodásaival. Egyébként sem túl érdekes dolog. Ez emberek világában ez minden napos. Vagy ahogy itt mondanák a muglik világában. Olyan furcsa hely még számára ez az egész szituáció. Az egyik napban még azon küszködik, hogy az anyjához kerüljön, aztán még aludni sincs ideje, mert egy ismeretlen iskolába küldik tanulni, mert varázsló. Igaz, hogy sárvérű, de akkor is. Bár még ezt sem tudta teljesen, hogy mit jelent.

Blanka

- Hát...van már egy-két barátom, de még nem sok! Nem rég jöttem, szóval nem is számította, hogy ennyi lesz! A régi sulimban sem volt sok barátom! - ekkor jöttem rá, hogy olyan dologról beszélek, amit nem igazán akartam megosztani mással. A múltamat. Hogy lehet rá ilyen hatással ez a lány? Egyszerre feldob, és nem érzem, hogy nem vagyok idevalósi. Energizál a jelenléte! Rámosolyogtam, hogy tudja inden rendben van, aztán válaszoltam a másik kérdésére.
- Az iskola pedig nagyon fura! Nem is tudom...Szép, de attól még nem érzem igazán, hogy idevalósi lennék. Az én szülei emberek...vagyis muglik! - ekkor esett, hogy már megint túl sokat mondtam, de egyszerűen olyan jó volt valakinek elmondani. Ezért még megbüntetem magam! Már így is ellógok a szobából, ahelyett, hogy tanulnék a holnapi és az azutáni vizsgámra.
- Te nem tanulsz? Csak mert úgy látom mindenki teljes erejével erre koncentrál! - vizslattam körbe a pillantásomat. Mindenki kezében könyvek tornyosultak. Volt aki a földön ült, és körülötte szétszórva helyezkedtek el a könyvek. Előtte pedig egy papírnak látszó valami amit nem ismertem, amire sietősen jegyzetelt. Biztosan az anyagot. Legalábbis a megjegyezni való dolgokat. Annyira furának tartottam, hogy itt az emberek nem használnak golyóstollat, hanem az igazi tollal írnak. Mint a régi időkben. Szerettem elnézni a sok embert, akik mind óriási ruhákban járták az estélyekre. Annyira jók azok a filmek, és azok a könyvek is! Mint a Büszkeség és balítélet! Gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy a lány már válaszolt, és most az arcomat fürkészi! Biztosan szánalmasan néztem ki.
- Bocsi, de elmerültem a gondolataimban! Mit is mondtál?

Natacha

Úgy gondoltam, hogy a sok tanulás közepette leegyek a partra egy kicsit olvasni. Fogtam a Jane Austen könyvem, és egy pokrócot, majd kisétáltam a tavacskához. Ott éppen nem volt senki, én mégis egy kényelmes pad helyett a pokrócomat választottam. Leterítettem a fűre, és rátelepedtem. Kinyitottam a könyvet, és hamar belemerült Mr. Darcy és Lizzy veszekedésébe. Olyannyira, hogy észre sem vettem, hogy valami körülöttem ólálkodik. Akkor kaptam fel a fejem, amikor harmadjára reccsent meg a nádas. Hátrapillantottam, és Áfonya fekete pofiját pillantottam meg. A drága cicuskám egész a tóig követett úgy, hogy én észre sem vettem. Magamhoz hívtam, és megsimogattam a fejét, majd magam mellé fektetve olvastam tovább a könyvet.

Natacha

Mikor lépteket hallottam magam mellett. Egy lányt pillantottam meg, aki éppen befelé haladt. Felém tartott. Az arcán enyhe pír jelent meg. Biztos kimelegedett a nagy melegben. Megkérdezte, hogy ide ülhet e, és bemutatkozott. Ez jó modorra vall.
 - Persze! Ülj csak le! Én Bajai Emma vagyok, de a barátaimnak csak Emmy. Ő pedig itt Áfonya! - mutattam a talpig fekete macskára, aki rögtön játszani akart, és a közelben leszálló pillangó felé vetette magát. A könyvembe beletettem a virágos könyvjelzőmet, és lefektettem magam mellé.
 - Te is kikapcsolódni jöttél ide? - kérdeztem. Gyenge szél süvített végig a parkon, a hajamat is ide-oda lóbálta. Mikor végre elállt, a kezemmel odanyúltam, hogy megigazítsam.

Blanka

- Én egészen jól állok, bár azért nem tudok mindent, és nagyon nehéz bepótolni az egész éves anyagot! Gondoltam már arra is, hogy évet ismételek, és akkor kicsit jobban megismerem a sulit, de a tanárok nyaggatnak, hogy ne ezt tegyem. - mondta, és elégedett voltam a válaszommal, mert most semmi olyat nem mondtam amit nem szerettem volna megosztani.
- Akkor te csak így vagy itt, vagy vársz is valakit? - kérdeztem, mert felmerült bennem, hogy netán nem is akar velem lenni, csak lefoglalom, és már alig várja, hogy elmehessen a barátaival találkozni. Bár magamban reménykedtem benne, hogy nem akar elmenni. De azt is tudtam, hogy ha át akarok menni a vizsgákon, akkor bele kell húznom a tanulásba. Sohasem éreztem ezt a kettős érzést, mert nem voltak igazi barátaim. Úgy érzem ez a suli a nekem való, bár még mindig nem barátkoztam meg azzal a gondolattal, hogy varázsló vagyok. A lány még nem is tudott válaszolni, amikor nagy nyájasan Áfonya a talpig fekete cicám, és felugrott az ölembe.
 - Ő itt Áfonya! - mutattam be a lánynak. - A legkedvesebb barátom az utóbbi években! Tudod, én nem vagyok nagy barátkozó... - már megint túl sokat mondtam.

Natacha

- Én Eridonos vagyok, és én is nagyon várom már! Gondolkoztam az évismétlésen is, de a tanárok nyaggatnak. Nincs is meg inden könyvem, így nem tudok minden vizsgát letenni. Simán lehet évismétlés is belőle. Bár a Mugli ismeretet talán még magamtól is le tudom tenni, mert olyan családból származom. - magamban korholtam magamat, mert olyan információt adtam ki, amit nem igazán szerettem volna. Ez elég furcsa érzés,  mivel régen nem tudtam csak így kibeszélni magam. Nem voltak barátai erre a célra.
- És te melyik házba tartozol? Tudod, még nem kerültem be egyik hálószobába sem, de már sokan ajánlgatták. A Szirénlak hangzik a legjobban. De még nem döntöttem el. Amúgy van egy király hely, amit majd meg szeretnék nézni. Mármint belülről is. A Kísértetházra gondolok. Nem akarsz velem tartani? - kérdeztem. - Jeremy már jönne! De ketten nem olyan jó buli, mintha többen lennénk! - mondtam, és teljesen lázba hozott a téma.

Blanka

- Nyugi...majd kiheveri! Úgyis olyan lusta cica! - mosolyogtam. Kicsit furcsa volt, hogy Blanka megölelt, mert még csak nem rég ismerkedtünk meg. De azért jól esett, hogy van már barátnőm. Úgy tűnik benne megbízhatok, és akár még a családi hátteremet is elmesélhetem. Ő nem fogja tovább adni. Úgy éreztem megbízhatok benne. Lenéztem Áfonyára, és meglátta, hogy a pulcsim teljesen felgyűrődött, így megigazítottam, de közben a macska kiugrott az ölemből. - Tudod, úgy érzem, hogy simán megbízhatok benned! Ugye jól gondolom? - kérdeztem, mire a lány egy furcsa pillantást vetett rám.
~Valami rosszat mondtam?~ aggodalmaskodtam.

Blankácska

- Tudod...én mugli családból szárazom. - magamban azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg jó ötlet e elmondani, hogy honnan jövök, és hogy mit éltem át.
~Még csak pár perce találkoztam a lánnyal!~mondta az egyik hang a fejemben.
~De olyan kedves, és megértő! Biztos nem adja tovább!
~Nem mondhatod el neki! Azt tervezted, hogy senkinek nem mondod el!
~De ha barátokat akarok szerezni muszáj.~ gondoltam végig mindent, és folytattam.
- Nagyon szép családban éltünk egy darabig, de...aztán egyre sűrűbbé váltak a veszekedések. A szüleim aztán elváltak, és én apumhoz kerültem, míg Eszter a kishúgom anyuhoz. Apa ezek után gyakran ivott, mivel nem ment neki a munka, és kesergett anyu miatt. Aztán...egyik nap teljesen részeg volt amikor hazajött. Általában megvárta míg kijózanodik, és csak utána jön haza. Meg akart ütni, de én nem hagytam. Elmenekültem otthonról, és anyához menekültem. Ott várt rám a levél az iskolától. Mintha előre tudták volna, hogy oda megyek. Az egy menekülési lehetőség volt. Szegény kis Eszter...könyörgött nekem, hogy ne menjek, mert anyu sem volt a legjobb állapotban. De én azért is csak eljöttem. Már bánom, hogy mégis otthagyta. Mit tud csinálni? Egyedül cipeli a felnőttek gondját. Szörnyű nővér vagyok! - jelentettem ki, és arcomat tenyerembe borítva sírtam el magam. A nyakláncom a nyakamban lógott, és megnyugtatóan csapódott a tenyerembe. Hajam az arcomra zúdult. Jó érzés volt kimondani, de egyben rossz is, mivel rájöttem, hogy milyen rossz testvér is vagyok. Nem jó arra gondolni, hogy vajon hogy érzi magát Eszter. Hirtelen támadt egy ötletem. Levelet fogok írni a húgicámnak. Biztos örülni fog neki, és 10 éves fejjel már el is tudja olvasni. Felkaptam a fejemet. Szemem körül piros folt éktelenkedett, és arcomra rászáradt a könny.
- Van lehetőség rá, hogy levelet küldhessünk? - kérdeztem a megszeppent lánytól. ~Biztos el lehet juttatni a levelet hozzá!

Leonie

Az egész olyan gyorsan történt. Emmának még ideje sem volt felfogni, hogy miket mond a lány. Először még az otthon hagyott pálcáról beszélt, aztán már húzta fel ülőhelyzetéből, hogy játszanak valamit. Emma furcsán érezte magát a lány társaságában.
- Mit akarsz te játszani? - kérdezte érdeklődve a lány, és közben haját tűrte a füle mögé, hogy a szél ne lóbálja ide-oda.
- Mondták már neked, hogy kicsit túl energikus vagy, és néha le kéne nyugodnod? - kérdezte, de nem várt rá feleletet. Ebben a pillanatban jutott eszébe, hogy naplója még mindig a fa törzsénél van, és nem vigyáz rá senki. Pedig olyan dolgokat írt bele, amit nem igazán akart mással megosztani. Gyorsan visszasurrant érte, de amikor odaért, a napló már nem volt ott ahol hagyta. Visszasietett Leonie- hoz, hogy segítséget kérjen a keresésben, de a lány kezébe megpillantotta a naplóját. Dühös arccal ment oda, és a lány kezei közül szinte kitépte a füzetet.
- Hogy merészelted? Nem engedtem meg, hogy belenézz! - mondta, és megfordult, hogy eltrappoljon.

Blanka

- Igen! Persze, hogy tudom! Anyunál lakik. Remélem ég mindig ugyan ott! - mondtam.
~ A remény hal meg utoljára! ~ A gondolataimba merültem, majd a lány felé fordultam.
- Egy pillanat és jövök! Hozok egy lapot és egy tollat! - mondtam, és már fel is pattantam a helyemről, felkaptam a könyveim, mert gondoltam, hogy tanulni már úgy sem fogok, és felrohantam az ideiglenes helyemre ahol a cuccaim is voltak. Gondoltam, hogy szükségem lesz majd borítékra, így volt nálam egy pár. Bár én azt hittem, hogy amikor nagyon honvágya lesz, akkor fogom elővenni őket. Megragadtam egy íróeszközt, és már mentem is vissza a társalgóba. Szerencsére a lányt még ott találtam. Odasétáltam hozzá, és leültem az előző helyemre.
- És most hogyan kezdjek bele? - kérdeztem, mert fogalma sem volt róla. Nem akartam csalódást szerezni Eszternek, de úgy éreztem, ha most nem írom meg a levelet, akkor soha sem fogom. Hajamat a fülem mögé tűrte, és a tollat a kezembe véve hajoltam a lap fölé. Így kezdődött az egész: "Kedves Eszter!" Aztán csak úgy tódultak a szavak a lapra. Mindent leírtam olyan "Ami a szívemen az a számon" alapon. Egész végig csöndben írogattam, majd mikor befejeztem a körmölést, kihúztam magam, és a lapra meredtem, majd becsomagoltam a borítékba.
- Kész! - jelentettem ki.

Blanka

Amikor meglátta, hogy kész vagyok feltápászkodva szólt hozzám. Én is felálltam vele együtt, mert úgy éreztem így helyes. A kezemben még mindig ott csücsült a boríték, és benne a levelem. Megkérdezi mehetünk-e. Én egy másodpercig habozok, és a kezemben tartott irományra vetek néhány pillantást.
- Mehetünk! - mosolyogtam rá, majd együtt kisétáltunk az épületből. Közben a sok kép mind vizslató pillantásokat vetett ránk, hogy vajon most hova megyünk, és mit fogunk csinálni.

Blanka

Miközben haladtunk, Blanka egész végig csak beszélt. Nem tudom mi ütött ebbe a lányba. Olyanokat kérdezgetett, hogy izgulok e. Buta kérdések, bár tudom, hogy csak jó szándékból.
- Igen én is izgulok! - válaszoltam meg a kérdését, bár nem számítottam rá, hogy több is lesz. Csak úgy dőlt belőle a szó.
- Hogyhogy te még sosem voltál bent a bagolypostán? Sosem adsz fel levelet? Amúgy, igen, szeretném, ha velem együtt bejönnél. Én még annyit sem konyítok az egészhez, mint te! - jelentettem ki, és közben azt figyeltem, hogy állandóan össze vissza rakja a haját. Lerítt róla, hogy izgul. Én a nyakláncomhoz kapta, hogy erőt merítsek, mert úgy éreztem rögtön maga alá gyűr a pánik, és a lábam feladja a szolgálatot. Ekkor azonban megállt, és mondta, hogy menjek előre. Amikor beléptem a terembe, akkor állott szag csapta meg az orromat. Szemem előtt egy csomó bagoly jelent meg, akik mindig felém pillantottak pici kis szemükkel. Senki nem volt bent rajtam kívül. Óvatos léptekkel haladtam előre, és le kellett hajolnom a pici bejárat miatt. Mindenféle bagoly volt ott. Egy kicsi réz színű baglyon állapodott meg a szemem. Tudta, hogy vele kell elküldetnem a levelet. Olyan kis aranyos volt, ahogy a kicsit nagyobb szemeivel engem fürkészett. Eszternek is biztos tetszene.
- Nézd! Olyan kis aranyos! Biztos vagyok benne, hogy vele kell elküldetnem a levelet! Csak most hogyan is kéne? - kérdeztem, és hátam mögé pillantottam, hogy Blankára nézzek. Újra megérintettem a medált, de az most forrón égette a bőrömet. Elkaptam róla a kezem, és felszisszentem. A szegycsontomnál lévő bőrt szerencsére nem perzselte, így csak egy rossz képzetnek hittem az egészet.
~Biztos csak ideges vagyok a levél miatt.~ biztattam magam.

Leonie

Csak egyenesen száguldoztam tovább. Amikor meghallottam, hogy a lány nem nézett bele a naplómba, megálltam, és hátrafordultam.
- Hazudsz - mondtam, és egyenesen az arcába néztem.
~Jó, lehet, hogy picit túlreagálom a dolgot!~vallottam be magamban. Kicsit aljas húzás volt tőlem, hogy így letámadtam esélyt sem adva rá, hogy megmagyarázza. Rosszul éreztem magam emiatt.
- Bocsi, de... - kezdtem, de nem tudtam hogyan is folytassam. - Tudod mit? Hiszek neked, hogy nem néztél bele a naplómba! - mondta, és elszánt pillantás ült ki az arcomra. - De akkor meg kell ígérned, hogy soha nem is fogod megtenni. A naplóm csakis nekem szól, senki másnak! - mondtam, és addig nem is akartam mozdulni, míg meg nem tette amit kértem. Lehet, hogy kicsit gonoszan hangzik ez az egész, de a személyes tárgyaim nagyon védem!

Leonie

Még egy darabig csak néztem a lányt.
~Vajon hihetek neki?~aztán a nyakláncomhoz nyúltam, ami most is, mint mindig, megnyugtatóan simult a bőrömhöz.
 - Minden oké köztünk! - mondtam, és biztatóan rámosolyogtam a lányra. Még magamban fel sem fogtam, hogy mi történt. Hirtelen egy furcsa érzés kerített hatalmába, amit soha sem éreztem. A hasamban kezdődött. A gyomrom begörcsölt, és kicsit összecsuklottam, bár nem volt látható. Utána feljebb csúszott, és a torkomban éreztem, ahol mintha összeszűkült volna a nyelőcsövem, majd újra feljebb haladt. Végül kiböktem a szót.
 - Bocsánat! - megilletődtem rajta. Soha nem mondtam még ezt a szót, mert nem kellett. Nem szégyelltem még egyik cselekvésemet sem. Mindig ösztönből cselekedtem, és ezért nem akartam bocsánatot kérni. Az így jó! De amikor ránéztem Leonie bánatos arcára, akkor muszáj volt megtennem. - Sajnálom, hogy rosszat feltételeztem rólad, és nem hittem neked elsőre, de ez a tárgy nagyon fontos nekem! - magyarázkodtam.

Katniss

Egész délután csak unatkoztam. Sokféle dolgot kipróbáltam. Olvastam, de nem-igen kötött le. Gyakoroltam a varázslást, de az sem hatot meg. Lementem a társalgóba, de senki nem volt ott. Sajnos már voltam körbenézni, ezért a kastély minden sarkában megfordultam már.
Végül úgy döntöttem, hogy lemegyek Bogolyfalvára a nyár búcsúztató party-ra. Először a Fő utczában voltam, de végül kigyalogoltam egészen a Kis tavacskához. Ekkor már a nap kezdett lemenni, és utolsó sugaraival rózsaszínre festette az égboltot. Gyönyörű szép volt. Éppen akkor kezdte gyűjteni a fát néhány önkéntes. A röplabda pályán még nagyban ment a játék. A part közelében még sok fiatal hülyéskedett egymással. A pezsgő hangulat engem is feldobott egy kicsit. Úgy éreztem, hogy jó döntés volt, hogy lejöttem ide. Már léptem volna, amikor valaki elém állt, és egy virágfüzért akasztottak a nyakamba. Én mosolyogva fogadtam el, majd tényleg elmentem, hogy ne egy helyben toporogva várjam a tűzgyújtást. Arra gondoltam, hogy beállok röplabdázni. Oda is mentem a pálya széléhez, és akkor valaki nekem jött. Megfordultam, és egy lány arcát pillantottam meg magam előtt. Rámosolyogtam.

Katniss

- Semmi gond! - mondtam, és a rám mosolygó lányra pillantottam. Egy ideig csak magam elé bambultam, és azon gondolkodtam, hogy mennyire jól áll neki a bőrdzseki. Magamhoz tértem, mert rájöttem, hogy egy ideje csak egymást nézve hallgatunk.
 - Én Emma vagyok! - mutatkoztam be, és udvariasan kinyújtottam a kezem.
~ Vajon nem veszi tolakodásnak? ~kérdeztem meg magamtól, és zavartan pillantottam felé.
 - Tudod...én egyedül vagyok lent a parton! Gondoltam barátkozhatunk. - szóltam, mert úgy éreztem ezt tisztáznom kell. Egy kisebb csoport haladt el mellettünk, és a hangzavarban nem lehetett hallani semmit.

Katniss

- Én az Eridon házba kerültem! - válaszoltam a lánynak, de ő még rám sem nézett. Teljesen elkalandoztak a gondolatai. Mondjuk megértem. Egy ilyen érdekes helyen beszélget egy ilyen...unalmas lánnyal. Jó hogy nem figyel. Megkérdezte újra a kérdését.
- Az Eridon házba. - válaszoltam ismét. Láttam, hogy már nagyon menne, ezért arra gondoltam, hogy nem tartom szóval. Már nyitottam a szám, hogy elköszönjek amikor megkérdezte, hogy nem sétálunk e.
- Persze! Szívesen sétálok veled! - mondtam mosolyogva. Örültem, hogy nem ráz le csak úgy, ezért elkezdtem mellette sétálni. Egy kicsit hallgattunk, de aztán én törtem meg a csendet.
- És hanyadik osztályba jársz? - kérdeztem meg, mert zavart a csönd. Persze nem arra gondoltam, hogy néma csend volt, mivel mellettünk még mindig ott daloltak az emberek, és a tűz is már elkezdett ropogni. A fiatalok már gyűltek a láng köré, és valaki még egy gitárt is lehozott. Nagyon hangulatos volt az egész. Közben új emberek jöttek akiknek virágfüzért lehet akasztani a nyakába. A sport programmal foglalkozó emberek is abbahagyták a testedzést, és inkább a tűz köré gyűltek. Néhányan lézengtek a parton is.

Eleonóra

Úgy gondoltam, hogy teszek egy nagy sétát a birtok körül. A Rét-től indultam el. Sorban jártam be a helyeket. Áfonya mellettem sétált, így tudtam kihez beszélni közben. Nem voltam egyedül. Végül az iskola bejáratához értem. A szépen megművelt acél kaput csak egyszer láttam nyitva. Amikor megérkeztem. De most valamilyen oknál fogva tárva nyitva állt. Egy lélek sem volt a közelemben. Azt hittem, hogy biztos elromlott. Tovább akartam menni, amikor egy lányt pillantottam meg az út végén. Navine-s köpenyben van, magyarul csak és kizárólag új diák lehet.
~Ha úgy is ide jön, akkor megvárom, hogy ne érezze annyira egyedül magát!~gondoltam, és leültem az egyik kőre, hogy bevárjam. Áfonya fekete mancsai ráhuppantak csőszárú farmeremre. Elkezdtem simogatni a selymes szőrét, ő pedig  dorombolással viszonozta a kedves gesztust. A lány nem sokára oda is ért hozzánk.
- Szia! Én Emma vagyok! Pontosabban Bajai Emma! - mondtam. Sose volt, hogy olyannal találkoztam, aki még később csatlakozott az iskolához mint én. Lelki szemeim előtt már láttam is, ahogy együtt megyünk be az órákra, és tanuljuk meg a varázslás alapjait.

Eleonóra

A lány egy kicsit meglepődött a jelenlétemen, és végül ő is bemutatkozott.
- Köszönöm! - mondtam, amikor megjegyezte, hogy aranyos a kiscicám. Lehajoltam, és a kezembe vettem a kis feketeséget, hogy meg tudja simogatni. Közben egy kérdést tett  fel, amire készségesen válaszoltam.
- Én egy fél hónapja kerültem ide, de mivel csak úgy belecsöppentem a vizsgaidőszakba, ahogy most már te is, így inkább évet ismételek, minthogy most magoljak be mindent. - mosolyogtam rá. - Amúgy éppen Bogolyfalvi napok vannak! A legjobbkor jöttél! Tudod, az egy nyár búcsúztató! - hadartam, és rá kellett jönnöm, hogy szegény lányt nem hagyom szóhoz jutni.

Csajok

Amikor egy furcsa lány lépett oda hozzánk, mind a ketten felé fordultunk. Eleonóra illedelmesen bemutatkozott, míg én ott álltam, és láthatatlanul végigmértem a csajt.
Ő is Eridonos, ez a köpönyegén látszik. Ugyan olyan piros színű biléta van rajta. A pillantásom a kezére tévedt, ahol még egy két színes csík futott végig. Vörös haja tökéletesen illett zöld szeméhez.
El és Anna bemutatkozott egymásnak, majd az új lány felém fordult. Megkérdte a nevem, és rögtön utána elkezdett fecsegni.
- Én Emma vagyok! És...évet fogok ismételni. El pedig éppen most jött. - mutatott a lány kezében lévő táskára. - Én pedig Áfonya társaságában sétáltam egy kört, amikor megpillantottam.*mosolygott, és a macska a neve hallatán felnyávogott. - A falunapon én már voltam lent. A kis tavacskánál. És te? Nem tanulsz? - kérdeztem, és egyre jobban érdekelt, hogy mi van a lány kezével.
Elképzeltem, hogy a lány egy nagy művész, és éjjel-nappal csak festeget a szobájában. Aztán arra gondoltam, hogy mi van, ha betörő, és véletlenül egy művészi emberhez tört be, és feldöntötte az üvegcséket. De az is lehet, hogy bankrabló, és a piros és többi szín a patrónból van. Ezer, és ezer gondolat futott végig az agyamban, amikor hirtelen kibukott belőlem a kérdés.
- Miért ilyen a kezed? - kérdeztem, és még én is meglepődtem rajta, hogy meg mertem kérdezni.
~Szörnyű, előítéletes ember vagyok! Nem érdemlek barátokat!~

Axel

Kint voltam az udvaron, amikor hirtelen elkezdett korogni a gyomrom. Arra gondoltam, hogy most már ki kell bírnom a vacsoráig, hisz hogyan kaphatnék enni. A gondolatmenetemet egy hang szakította félbe. Arra emlékeztetett, hogy van egy bizonyos konyha. Tudtam, hogy tilos lemenni, de nem volt más választásom mivel a hasam egyre csak kívánta az ételt.


Pontosan nem is tudtam merre van a konyha. De tudtam, hogy élelem kell a gyomromnak, mivel az egyre keservesebben korgott. Elkezdtem a lépcsőn menni lefelé. Ha rajtakapnak, végem. A falon függeszkedő képek közül voltak, akik aludtak, és voltak, akik észre sem vettek. Mikor már majdnem az ajtóhoz értem, megkordult a gyomrom, és az egyik portré felém fordult, és arcáról lerítt, hogy most bajban vagyok.

 - Mit csinálsz te ott? Oda nem mehetsz be! - korholt, mire én bűnbánóan lehajtottam a fejemet. - Csak nem akarod, hogy haragudjanak rád a tanárok. - még mindig nem szólaltam, csak a cipőm orrát néztem. A portré megsajnált, így a ráncait kisimítva elmosolyodott. - Na jó! Nem mondom el senkinek! De ha legközelebb meglátlak, akkor nem leszek ilyen engedékeny! - mondta, és meglátott egy másik fiút, aki a lépcsőn ballagott lefelé, így nem figyelt már rám. Ezt kihasználva gyorsan beszökelltem a félig nyitott ajtón.

A látvány, ami elém tárult, az valami varázslatos volt. A rengeteg manó csak úgy sürgött-forgott a konyhában. Az egyikőjük megpillantott, és rögtön hozzám lépett.

- Mit szeretnél? - kérdezte, és nem tudtam válaszolni. Szavak helyett egy újabb kordulást hallatott a hasam, mire én odakaptam a kezemet. A kisember rögtön tudta, hogy mit kell tennie. Szólt, hogy üljek le, és már el is ment. Egy srácot pillantottam meg az asztalnál. Gondoltam, hogy ő is hasonló helyzetben lehet, mint én. Úgy döntöttem leülök mellé. Egy darabig csak a manók dolgozását, és az evőeszközök csörömpölését lehetett hallani. Végül én szólaltam meg.
- Szia! Emma vagyok! Eridonos! - mutatkoztam be, és felé nyújtottam a kezem, mint ahogy illik.

Axel

Láttam, hogy a fiú tekintete elkalandozik, mégis úgy gondoltam, hogy illendő, hogy bemutatkozom, ha már mellette ülök. De amikor megláttam, hogy nem is fülel, és megkérdezi újra, hogy mit mondtam, akkor meglepődöm. Bemutatkozott, és elkezdte kihúzni magát a dolog alól olyan dolgokkal, minthogy olyan szép ez a hely, meg hasonlók. De az én naivságommal el is hittem neki, hogy csak ez a gond, mivel a terem tényleg nagyon szép volt.
- Emma vagyok! Eridonos! - próbálkoztam meg újra a bemutatkozással. Valószínűleg felfogta, mert rögtön elkezdett kérdezősködni amint a manó meghozta a teáját.
- A suli nagyon szép, és igen én is új vagyok. - a beszédemet egy hangos korgás szakította félbe. Rögtön a hasamhoz kaptam a kezemet, és feszülten elvigyorodtam. A manó éppen akkor hozott neki egy csoki bevonattal terített csokis sütit, még több csokival. Először meghökkentem, hogy mi az a sok csoki. Gondolom, hogy ez a reakció kiült az arcomra is.
- Köszönöm! - mondtam félénken, és még mindig a hatalmas adag csokival szemeztem. Majd nagy nehezen, és egy villa segítségével, elkezdtem magamba gyürködni.
- És te? Új vagy itt? - kérdezte meg két falat között, mivel a csokis süti mennyei volt. Alig tudta megállni, hogy hagyjon magának szünetet lenyelni. mosolyogva fordult a sráchoz, aki beleszürcsölt a teájába.

Csajok

Míg ők El táskájáról diskuráltak, én a lány kezét vizsgáltam. An egyik  pillanatról a másikra felém fordult, és velem kezdett el társalogni, így elkaptam a tekintetem a kezéről, és a szemébe néztem.
- A cica mágikus cica, de amúgy nem tud színt változtatni. - mosolyogtam a lányra. - És a bogolyfalvi napok nagyon jók voltak. - A lány közbeszólt, én pedig csendben végighallgattam, de közben állandóan a kezén járt az agyam. - Tudod, én sárvére vagyok, úgy hogy ismerem ezeket a dolgokat, de ez nem olyan volt, mint egy mugli esemény ahol mindenki kiáll a maga standjára, és árul. Itt minden belépő ember kapott egy virágfüzért, és volt tűzgyújtás, meg minden. Nagyon jó volt. Kár, hogy nem mentél le. Miért nem halasztasz évet? - kérdeztem. Szegény El nem tudott beszállni a beszélgetésünkbe, mégis tökéletesen el volt. Minket hallgatott.
A gondolataim a lány kezéről addig birizgáltak, amíg végül rákérdeztem. Nem erre a reakcióra számítottam, és rögtön gyanús is lett. Igaz, hogy millió és millió fajta lehetőség futott át a fejemen, akkor is azt gondoltam, hogy biztos nem igazak, és csak én képzelek bele valami nagy dolgot. Úgy tűnik az elméletek értelmüket nyerték.

Axel

Amikor már a második bemutatkozásomon túl voltam, akkor ő is megmondta, hogy mi a neve, odanyújtotta a kezét. Én persze udvariasságból elfogadtam, de amikor a szájához emelte a kezem, akkor egy kicsit elbizonytalanodtam, és szégyenlősen elmosolyodtam. Meghozták a teáját, és miközben az azon levő bagoly mintát elemezte, velem beszélgetettem, elég furcsa volt úgy beszélni neki, hogy közben nem néz a szemembe, de azért megpróbáltam.
  Miután túl voltunk a bemutatkozáson, és azon, hogy mikor jöttünk, hirtelen egy óriásit korgott a gyomrom. Gyorsan odakaptam a kezemet, és hálásan pillantottam a srácra, amikor nem szólt hozzá semmit. Úgy csinált, mintha nem is hallotta volna. Ez azért jó érzéssel töltött el. Nem sokkal később megjött egy süti, amit a manó nekem készített. A villámmal letörtem egy darabot, és a számhoz emelve bekaptam. Az érzés, ami elfogott, különös volt. A süti íze ismerős volt, és nem sokkal később rá is jöttem honnan. Melegség árasztott el, amikor az emlék a szemem elé ugrott.
  2007 karácsonyán éreztem utoljára ezt az ízt. Az ebédlőasztalnál ültünk. Az ünnepi ebéd véget ért, már csak a desszert volt hátra. Eszter ott ült mellettem, és éppen egy új játékot tanítottam neki. Apa arcán mosoly ült ki, ahogy nézett minket. Anya még a konyhában volt. A kandallóban égett a tűz, és mellettünk a fa fel volt díszítve. Egy tökéletes karácsony. És egyben az utolsó is, amit együtt töltöttünk. Anya nem sokkal később kijött, és kezében egy nagy adag sütit hozott. Régen imádott új dolgokat kipróbálni a főzés és sütés terén. Akkor csinált ilyen süteményt.
  Észre sem vettem, hogy már el is fogyott az egész. Feleszméltem. Axel akkor kérdezett tőlem valamit, így azt még hallottam. Szomorú arccal válaszoltam, egyrészt azért, mert az emlék még mindig a fejemben járt, másrészt pedig mert az otthonomról kérdezett.
  - Én a muglik világából jövök. Sárvérű vagyok. - mondtam ki nehezen.

Axel

  Amikor válaszoltam, hirtelen félrenyelt, és elkezdte nekem papolni, hogy ez titok.
  - Nekem nem titok. Vannak akik emiatt lenéznek, de én jobban szeretem, amikor a varázslók tisztában vannak ezzel, mivel ha bemutatom, hogy mit tudok, akkor sokkal jobb érzés, hogy én mit tudok, mikor először lenéztek a származásom miatt. - vallotta be a lány egyszerűen, és látta a halvány meglepettséget a srác szemében.
  ~Ezek szerint felkeltettem a figyelmét.~ mosolygott magában persze ezt kifelé nem mutatta. Kicsit furcsán nézett volna ki, ha éppen egy vér komoly témáról beszélget, ő pedig elmosolyodik.
  - És te ezt hogy gondolod? - kérdezte meg pár perc feszült csend után. Úgy érezte muszáj megszólalnia, mert ezt nem igazán bírja. Persze a feszültséget csak tovább fokozta kérdésével, de ezt először nem tudta.
  ~Most biztos tiszta hülyének gondol!~ szidta magát. ~ Hova gondoltam? Lehet, hogy nekem ez nem jelent semmit, de ők ezt biztos máshogy élik meg.~ Egy hirtelen kapott ötlettől megszólalt visszafojtva a fiú mondanivalóját.
  - Bocsáss meg! Tudom, most teljesen hülyének tartasz! - kezdte el, és komolyan is gondolta. - Még csak nem rég tudtam meg, hogy varázsló vagyok, és még nem igazán tudom az itteni szokások és hasonlókat. Tiszta hülye vagyok! - szidta magát már Alex előtt. - Tényleg sajnálom. - felkapta kis szütyőjét, és leugrott a székről, hogy a be/kijárat felé vegye az irányt.