Ikremnek <3

Épp a hajammal bíbelődtem, amikor bejelentették, hogy nem sokára a Bagolyfalvi Vasútállomásra érünk. A nem sokára pedig, egészen pontosan öt percet foglalt magába. Elvigyorodtam a gondlatra, hogy vajon milyen arcot vághatott a húgom, amikor kibontotta levelet, amit küldtem neki pár nappal indulásom előtt. Csak párszavas levélke volt, amiben kifejtettem, hogy odaköltözök és Mestertanoncként fogok tovább tanulni. Elegem volt már otthon ülni, tenni akartam valamit, tanulni akartam valamit és, ami még meglepőbb nagyon hiányzott már az én másik felem, Lotta. Ikrek vagyunk, szerintem természetes, hogy hiányzik a másik egy idő után, de én már nagyon egyedül éreztem magam, hogy nem láthatom, hogy nem bohóckodhatunk együtt. Szóval fogtam magam és mivel amúgy is olyan spontán egyéniség vagyok a vonaton kötöttem ki egy jó nagy ládával, amiben a cuccaim voltak és a vörös macskámmal, Tallulah, aki nélkül egy tapodtat sem mennék. Nélküle már tényleg elveszett lennék.
Mivel nem volt már haj, amit piszkálhatnék - pedig jó lett volna - ezért fel álltam, de ekkor a vonat hirtelen megállt és én előre zuhantam. Tipikus én. Még meg is bocsátottam volna magamnak, ezt az esetet ha nem a tolóajtónak estem volna neki. Dupla gratuláció. A fejem sajogni kezdett én pedig dörzsölni kezdtem, de már ideje lett volna leszállni, mivel már mindenki lefelé igyekezett. Nem akartam itt maradni a következő állomásig. Gyorsan összeszedtem a cuccomat, egyik kezemmel a fájó fejemet dörzsöltem a másikkal pedig a macskát és a ládámat fogtam egyszerre. Szokásom ilyen dolgokat egyszerre csinálni. Néha túlzásnak tűnik ugyan, de én meg tudom csinálni, vagy újabb esés lesz belőle, ki tudja... Nagy nehezen le evickéltem a vonatról, miközben minimum három embernek is nekimentem, akik szemrehányó pillantásokkal kísértek. Én csak vigyorogtam rájuk, mint akire rámosolygott Merlin bá' szerencséje. Ma senki, de senki nem ronthatja el a kedvem! Amint végre földet ért a lábam lecövekeltem és ismerős ar után kezdtem el kutatni. Jobban mondva a saját arcom után, ha Pixie pontos akarok lennie. Majdnem felemeltem a kezem, amiben a macska volt, hogy elkezdjek integetni a szőke csajnak, akit észrevettem, de időben észhez tértem, így inkább oda kiabáltam, nem kevés varázsló figyelmét magamra vonva.
- Engem keresel, Pöttöm? - csak én szoktam így szólítani, mert igazából nem kicsi, de szeretem fitogtatni, hogy én születtem előbb. A vigyor természetesen elmaradhatatlan kelléke a kérdésnek. Sosem voltam az a fajta, aki búsan elmerül a gondolataiba és merengőn az élet értelméről kezd hablatyolni. Mindig pozitívan gondolkodok, még akkor is, amikor épp beverem a fejem, egy ilyen vonat félébe. Mondjuk, ez elég sokszor megtörténik velem, mert szerencsétlen fából faragtak, de legalább büszke vagyok rá, hisz, aki megtagadja, hogy ilyen, annak csak rosszabb.

Ikremnek <3

Gyorsan körbe pillantottam és felmértem a terepet. Sárga téglák, boltívek, nem sok minden változott, de nem is telt el annyi idő, hogy változásnak kellett volna lennie. Mit is reméltem? Hogy beraknak a sarokba egy jó kis bestiasimogatót, ami tele lesz sárkányok, griffek és egyéb lények miniatűr változatával? De most komolyan, milyen jó ötleteim vannak már! Ha majd elég pénzem lesz, talán... Na, de vissza a jelenbe, és ne álmodozzunk ennyit. Felnéztem a hasonmásomra, aki kiköpött másom volt és őt is végig mértem. Mintha csak magamat látnám egy kicsit másabb verzióban, és a másság számomra mindig csakis jót jelent. Szőke hajam, mint mindig most is szabadon lengte körül fehér arcomat. Nem szoktam összefogni, csak ha nagyon muszáj, vagy ha rám kényszerítik. És próbáljon meg bárki is rám kényszeríteni bármit is! Úgy érzem ő járná meg, mert túlontúl szabad szellem vagyok, hogy csak úgy utasítgassanak.
- Akkor jó, mert te se sokat. Még mindig olyan, mintha tükörbe néznék, ami valljuk be, kicsit fura, de már megszoktam - kezdem is el a beszédet, és ha egyszer neki kezdek, akkor semmilyen varázslat nem hat rám, hogy abbahagyjam a beszédet. Csak beszélek, mondom a magamét, vigyorgok és tele tömöm a másik fejét a butaságaimmal. Szerencse, hogy Letta ezt már megszokta, mert különben tartaná tőlem azt a bizonyos három lépés távolságot, az biztos. Következő mondatára csak egy fintort vágok felé. Nos, végül is volt egy néni, aki majdnem sikeresen felesett a poggyászomban, amit kiraktam az egyik ülés elé, de szerencsére egy bácsi volt olyan rendes és elkapta. Ezen kívül nem történt semmi érdekes, ha a kalauz bácsit nem számítjuk, aki viszont nem elesett, csupán én könyököltem bele szépen a hasába nagy sietségem közben, amikor a jegyemet kerestem. Merlin szakállára volt olyan megértő, hogy nem küldött le azonnal a vonatról.
- Megnyugodhatsz, senki vére nem szárad a kezemen - mondtam büszkén, mert ez egy kivételes eset volt - Csupán pár baleset, de tudod csak a szokásos. Pár esés, néhány zúzódás, és nézd, ez a legújabb - mutattam neki a szép kis puklit a fejemen. - Ugye milyen szép? Szerintem megtartom szuvenírnek az utazásról, úgyis olyan élvezetes volt. Egyetértesz, Tallulah?- kérdeztem a macskát, aki csak ásított egyet. Igennek vettem.
- Oh, köszi, aranyos vagy - mosolyodtam el, amikor végre észrevettem, hogy az egyik kezem üres. Az én kis húgomra mindig számíthatok még akkor is, amikor ilyen szétszórt és esetlen vagyok, pedig elvileg nekem kellene lennem az ő támasza... vagy ilyesmi. Néha bűntudatom is van emiatt.
- Történt valami érdekes, amit levélben nem tudtál megírni? Csillagrobbanás? Esetleg megtámadtak valakit? Tudod, hogy utálom a csöndet, mesélj valamit - noszogattam miközben elindultunk. Olyan rég hallottam a hangját, hogy már nagyon kíváncsi lettem nem-e lopták el.

Ikremnek <3

Na, igen milyen vicces is lesz, ha majd összekevernek minket, vagy esetleg eljátsszuk, hogy én vagyok Violetta ő pedig Vivi. Anya biztos nem vallaná be, de biztos volt már olyan, hogy kicsiként összekevert minket, mert nagyon hasonlítunk egymásra. Persze a jellemünk, és a stílusunk kicsit más, de ezek igazából apróságok azoknak az embereknek, akik csak a külsőt nézik.
- Hm... majd miután úgy viselkedünk mint a másik megtudjuk. Milyen mókás lenne... - kacsintottam rá játékosan, hogy nem gondoltam komolyan... vagy mégis? Nálam sosem lehet tudni, hogy az ilyeneket tényleg komolyan gondolom-e vagy csak viccelődök. ez esetben pedig tényleg elgondolkoztam a lehetőségen, hogy milyen vicces lenne "becsapni" pár embert ezzel. Már történt pár ilyen baleset, hogy engem hívtak otthon Lottának, vagy az ikremet Vivinek, én pedig ilyenkor rögtön kijavítottam őket, mert nem szerettem ha összetévesztenek minket. Mára ez már megváltozott, most már inkább találom viccesnek, mint idegesítőnek a helyzetet és csak mosolygok, amikor véletlenül a nem megfelelő néven szólítanak, ki sem próbálom javítani az illetőt, hagyom hadd jöjjön rá maga. Egy idő után úgyis rájön magától.
- Hisz most mondtad, hogy csodálatos, és, ami csodálatos, az kell - persze tudom, hogy nem úgy értette a csodálatos szót, mint én, de nem gond a csodálatos nálam csak csodálatos lehet. Úgy, mint a... most pont nem jut eszembe más, de biztos mindenki érti, nem csak én.
- A kis szerény, pont mint én. Tudod, néha elgondolkozom, hogy hozzád inkább egy fiú iker illene, aki vigyáz rád. Aztán eszembe jut, hogy önmagam fiú kiadása csak még rosszabb lenne - nevetem el magam, amikor elképzelem, hogyan is néznék ki. Bizarr. Ez az egy szó jut eszembe.
Kicsit elszomorodok, hogy nem volt csillagrobbanás, - bár fogalmam sincs, mi az - ,de tovább hallgatom Lotta beszédét, hogy mik történtek itt. Néhány dolgot tényleg nem írt le, de azok hanyagolhatóak, szóval mindegy. Amikor kimondja a "dolgozni" szót rémült arcot vágok, mint aki épp egy nagyon, nagyon csúnya szót hallott. Így történt.
- Most akarsz dolgozni menni, amikor itt vagyok? A főnököd valami hajcsár lehet, na majd én odamegyek hozzá, és megmondom neki, hogy egy ilyen lánynak, mint te, akinek szépsége és okossága, csak hozzám hasonlítható, kijár pár nap szabadság, amikor a kedves ikre megjön a városba. Egyébként Navine - teszem még hozzá a végére, de azt már nem olyan hévvel, mint a többit mondtam. Igazam van, vagy igazam van? Naná, hogy igazam van! Jó, persze, majd nekem is munkát kell keresnem, ha saját házat is akarok, de az még egy kicsit odébb van. Rosszkedvűen húztam el a számat, amikor azt mondta, hogy már nem látom a nap többi részében.
- Most komolyan? Na, jó rendben - forgatom meg a szemeit - Majd ha eszembe jut út közben valami akkor szólok, de még csak most jöttem meg. A munkahelyeden nem tudlak megkeresni, ha épp akkor jutna eszembe valami fontos dolog, amit csak veled tudok megbeszélni? -darálom le a mondatokat szinte egyszerre. Nagyon szétszórt egyéniség vagyok, de most még a megszokottnál is, a régi-új hely miatt. Még hozzá kell szoknom.

Ikremnek <3

Megcsóválom a fejem, amikor azt mondja, hogy meg tudja magát védeni tőlem. Az ifjú vőlegénye pedig minden mástól. Ha már itt tartunk nagyon szeretnék találkozni azzal a Jeffel, aki így elcsavarta az ikertestvérem fejét, és képes még tőlem is elrabolni őt. Persze, ez azért még lehetetlen, mert minket még maga Merlin sem lenne képes elválasztani egymástól. Senki. Ha pedig valaki megpróbálná, annak velem kellene szembenéznie. Én pedig nagyon akaratos tudok lenni, ha a családról van szó. Már pedig a család elég nagy, legalábbis a mién. Apai részről és anyai részről egyaránt.
- Nem mintha világéletedben védelemre szorultál volna - öltöm ki rá a nyelvem játékosan. Persze, azért megvédtem, ha kellett, de leginkább nekem volt szükségem rá és nem neki rám. Bonyolult ez az elsőszülöttség meg a többi az már biztos. Jól el szoktam játszani a kis testvéreimmel, akikből van bőven, mert az agyi szintünk nagyjából egyenlő. Na, jó azért nem viszem le magamat ennyire, de azért lehet sejteni mire gondolok.
- Ha te mondod - vontam vállat - De ha mégis elkezd hajcsárkodni, akkor csak szólj a nővérkédnek. Tudod, hogy érted mindent megteszek - sóhajtottam, mintha ez olyan nagy probléma lenne, pedig nem az. Egyáltalán. Sőt, imádok Lotta dolgaiba ártani magam, mert akkor nem érzem úgy magam, mint akit kizárnak valamiből. Néha ez idegesítő persze, de ilyenkor elég, ha csak simán lekoptatnak. agy veszem az adást, vagy nem.
- Gondolod, hogy szükségem van a felvigyázásodra, húgi? Amikor legutóbb néztem én voltam az idősebb. Azért választottam Anya házát, mert jólesett, és.. mert csak - igen választékosan fogalmazok, mint általában. Ha nem jut eszembe valami, akkor így szoktam kifejezni magamat.
- Szóval a szerelmespár már összeköltözött? De édes. Ha ezt tudtam volna akkor előbb jövök, hogy lefoglaljak magamnak egy szobát a kis szerelmi villátokban - és már kezdem is az ikerhúgom piszkálását. Milyen aranyos, igaz? Mondjuk ez napi esemény, szóval nem kell magára vennie senkinek sem. Ilyenek a testvérek. Én pedig egy nagyon jó testvér vagyok, ezt merem állítani.
- Anyával a találkozást ki nem hagynám - forgatom meg a szemeimet tele lelkesedéssel. - És persze a vőlegényedet is szeretném már megismerni mielőbb. Inkább előbb, mint utóbb, ahogy a mondás tartja. Tudod nekem egy olyan személy kéne, aki kibírja lehetetlen jellememet, az pedig nem nagyon van, de találkozol ilyennek szólj csak nyugodtan, kerítőnőcske. Az esküvő időpontját már kitűztétek? - kérdezem mosolyogva mert szinte ugyanúgy örülök ennek a jegyességnek, mint a húgom. Ha örü, akkor én is.

Ikremnek <3

Tudnék én dolgozni, ha akarnék, mert igazából van bennem minden, ami a munkához kell. Ambíció, meg,hogy is nevezik azt a dolgot, amikor felvállaljuk a dolgainkért a... ja, ilyen pont nincs bennem. Azért van felelősségérzetem, de ez néha kikapcsol és csak akkor kapcsol vissza, amikor már késő. Néha helyre kell rázni engem, de mostanában már időben kapcsol issza. Kiskoromban többször is kikapcsolt, akkoriban többször is kerültem bajba, vagy rossz társaságba, de ezzel most már nincs gond, annyira.
- Pontosan ezt a szót kerestem. Csak kellett - bólintottam még hozzá, hogy még jobban nyomatékosítsam a szavaimat. - Ha egy hozzám illő munkát találok, majd beszélhetünk munkáról, addig nem - jelentettem ki még az előző mondatára. Én már csak ilyen össze-vissza egyéniség vagyok. Van, amikor egy kérdésre öt perc múlva válaszolok, miközben már előtte válaszoltam vagy három kérdésre. Nem tudom, hogy mennyire vagyok követhető, mert szerintem semennyire.
- Így már mindent értek, de nem lenne egyszerűbb ha összeköltöznétek? Akkor nem kéne járkálni ide-oda. Bár, én imádok futni, szóval felőlem az esküvő után is maradhat így. Legalább lesz hol kipróbálnom az új cipőimet. Tőled elfutok Jeff-hez és vissza - poénkodtam Lottin és a jegyesén. Nekem ugyan nem sok pasival volt dolgom, a legtöbbjük csupán haver volt, vagy ha mégis több lett, mint barát, akkor sem lett olyan bonyolult kapcsolat köztünk és sosem jutottunk el az eljegyzésig. Szerencsére. Nem vagyok az a fajta, aki az első embernek igent mondd, de  még csak a másodiknak sem. Talán egy picit hiszek az igaz szerelemben és azért vagyok ilyen, de választ még én se, találtam rá.
- Válogatásban nagyon jó vagyok, szóval örülök, hogy ilyen nagy errefelé a kínálat - vigyorodok el saját magam mondatán. Ilyet is ritkán szoktam mondani. Nincsenek nagy elvárásaim a pasik terén, de tényleg... egyedül azt nem szeretem, ha nagyon depressziósak, mert akkor még talán engem is képesek lennének leamortizálni, ami eddig még lehetetlen volt.
- Nem beszéltetek róla, de nincs messze.. értem én - mondom gúnyosan - Tényleg, anyu hogy fogadta? - kérdezem még, de akkor ő lep meg engem a kérdésével. Látszik is rajtam, hogy még nem gondolkoztam el az ilyen apró-cseprő dolgokon, mert szemeim először tágra nyílnak, majd macskástól, szőke loknistól Lotti nyakába vettetem magam.
- Persze, hogy leszek! - sikítottam és reménykedtem, hogy semmi kárt nem tettem a hallásában. Amikor végre elengedtem az erős szorításomból a gondolataim már megint össze-vissza jártak, hogy milyen ruhám lesz, nem fogok-e e semmit sem elrontani. - Ezt biztos, hogy jól meggondoltad? - kérdezek, azért rá kétkedve.
- Tudod, hogy mindig ki tudom választani a legjobb pillanatot. Majd jól bemagolok mindent, de azért jól jönne minden segítség - vigyorodok rá és az eszembe vésem, hogy majd Anyuhoz is elugrok segítséget kérni, mert felvettem a Sárkánytant is, de biztos, hogy a többiben is tud segíteni
- Eszembe jutott valami! És nem kell semmi rosszra gondolni. Egyik nap, ha szabad vagy, és épp nem hajszolod agyon magad, elugorhatnánk vásárolgatni, mint régen - dobtam fel az ötletet és várakozóan pillantottam húgomra.
Már alig vártam, hogy legyen egy olyan pillanatunk, amikor nem kell sietnünk, mert neki dolgoznia kell, nekem meg tanulni, vagy egyéb butaságokat csinálni. Persze, a tanulás nem butaság, de ha választanom kéne, akkor inkább lennék Lottival, mint tanulnék.

//Folytatása -> A kastélyt körülvevő vidék//

Ikremnek <3

A cukrászdai munka tényleg túl nyugodt munka lehetőség számomra. Iga, hogy tele van finomabbnál finomabb süteményekkel a hely, de azt nem falhatom fel csak úgy. Pedig milyen jó lenne. Ott nincs semmi pörgés, csak el kell adni a sütiket és, ha jól tudom akkor ennyi. Egy pubban viszont lényegesen jobban el tudom magamat képzelni. Rendeléseket felvenni, ide-oda rohangálni az italokkal. Nem is rossz.
- Tudod, mit? Most az egyszer igazad van, talán majd bepróbálkozok a főnöködnél, hátha engem is felvesz - kacsintok rá, mintha az olyan nagy újság lenne, hogy igaza van. A legtöbb esetben neki van igaza és nem nekem, de én csak azért is ki szoktam állni a butaságaim mellett, még akkor is ha tudom, hogy nincs igazam. Én már csak ilyen vagyok, így kell elfogadni és szeretni. Leginkább szeretni, mert ha szeretnek, akkor én viszont  szeretek.
- Na látod, így mindenkinek jó lesz. Neked, neki, nekem, csodálatos - vigyorodtam el a mai napon századszorra, vagy lehet, hogy több is volt az? Nem szoktam számolni. Nálam a mosoly olyan szokott lenni mintha csak lélegeznék, vagy egyéb olyan dolgot tennék, ami ösztönös reakció. Pl. a pislogás, az is ösztönös, ha már túl sokáig tartod nyitva a szemed. Először csak könnyezni kezd a szemed majd muszáj pislognod, különben... különben kiszárad a szemed. Ránézek és látom,hogy megint az a bizonyos mosoly van az arcán, ami nekem tetszik is, meg nem is. Azért tetszik, mert ilyenkor előjön a sötét énje és azt szeretem, mert olyankor őrültségeket csinált, amik a legtöbb esetben még nekem is tetszenek. De, azért csak csínján velük, mert mégis csak a kishúgom, mindig tudni akarom, hogy mit csinál és mit nem.
- Akkor rendben van, ha kárt teszek valakiben az a te lelkeden fog száradni - emelem fel figyelmeztetően a mutató ujjamat, majd játékosan megbököm. - Remélem nem tettem benned túl nagy kárt az ölelésemmel. Tudom, hogy képes vagyok a szuszt is kiölelgetni belőled - nézek rá ártatlanul, mint egy ma született bárányka. Attól az állattól állok a legtávolabb, de máshoz pont nem tudtam magamat hasonlítani. Más állat eszembe sem jutott igazából. Lepörgettem ugyan a fejemben az összes ismert és ismeretlen varázs és varázstalan lényt, de nem találtam hozzám foghatót. Egyedi vagyok.
- Ez az! Jó döntés! Már látom is magam előtt, ahogy a fővárosban sétálgatunk, jobbnál jobb ruhákat próbálgatunk, végig nevetünk egy vígjátékot és közben folyton néznek ránk, mert fogalmuk sincs az embereknek, hogy kik vagyunk, meg persze ikrek vagyunk és olyanok, mint két tojás - már megint úgy kezdek el beszélni, mintha sürgetnének, de végül is már a suli kapujánál vagyunk, ami számomra rossz hír, mert hamarosan el kell válnom a húgomtól.
- Biztos nem tudnál még maradni egy ilyen picit? - kérdezek rá nagy, kiskutya szemekkel miközben hüvelyk és mutató ujjammal mutatom azt a bizonyos "picit". - Átveszem a ládámat is! - ajánlom fel neki, mintha amúgy nem az én feladatom lenne cipelni... Dehogy.

Ikremnek <3

A kérdésén elgondolkodok egy kicsit, mert elég fogós volt, hisz, akárhogy is nézem ha benne teszek kárt, akkor nincs mentségem. Vagy mégis? Pontosan ezen gondolkoztam el, mivel nem igazán szerettem ha nem nekem van igazam. Persze, vannak kivételek, de azok nagyon ritkák és az esetek nagyobb százalékában nem is léteznek. Nagyon kitartó vagyok ezen a téren, kitartóbb, mint kellene, de mit lehet tenni? Még az a jó, hogy Lotti már megszokott. Megszoksz, vagy megszöksz, nem igaz? Az ikertestvérem eddig még nem szökött el... eddig.
- Akkor természetesen Anyué a felelősség, amiért képes volt, egy ilyen bajkeverő lányt a világra hozni - vonom meg a vállamat megint. - Vagy lehetne Apáé is, mivel ő kisebb részt vett csak ki a neveltetésemből és lehet, hogy pont ezért lettem ilyen - gondolkoztam el hirtelen, de természetesen egyiket sem gondoltam komolyan, ami látszott is az arcomon. Tudtam, hogy így is érti mire gondolok, ahogy az előbb én is ki tudtam olvasni a mosolyából az egyetértést. Lehet ezt ikrek titkos kapcsolatának nevezni, vagy bármi másnak. ÉN csak úgy nevezem, hogy hosszú évek alatt kiismertük egymást és már olyan, mintha a saját arcunkról olvasnánk. Már megszoktam, nem mondanám furcsának, de néha azért kicsit idegesítő, amikor valaki rajtam kívül is tudja, azt, amit még én sem. Na, jó ez még számomra is furcsa volt, de mindegy is. Miután közli velem, hogy nem sérült meg az ölelést követően rámosolyodok.
- Nagyszerű, legalább most nem kell miattad aggódnom. Nem mintha olyan sokat tenném, de mégiscsak a kishúgom vagy... miattad mindig aggódom - nézek rá szeretetteljesen, úgy, ahogy csak egy nővér tud a húgára, vagy tudom is én. Eddig nem igazán tapasztaltam, hogy más is így nézett volna rá. Ha mégis, akkor kikapartam volna a szemét. A vőlegényének megengedem, mert ő más tészta, de azért csak csínján az üstbe rakott béka lábbal.
- Rendben van - megint elhúztam a számat, annak hallatán, hogy ma már nem fog tudni szabit kérni, de legalább később fogunk tudni találkozni. Ez is több, mint a semmi. - Csak nem tudom, hogy a fagottomat már elhozták-e. Nem fért bele a ládámba, mert túl sok ruhát és csecsebecsét raktam be, ezért azt kénytelen voltam magam után küldeni.remélem már megjött - a gyors témaváltás az egyik szakterületem, nagyon jó vagyok abban, hogyha nem tetszik valami, akkor arról nem is beszélek.
- Oké, jó lesz - adom be a derekamat - egy bólintással jelezve, hogy beleegyeztem végül. - Csak aztán nehogy túlórázgass nekem - kacsintok rá viccnek szánva a mondatot. Felőlem annyit túlórázik amennyit csak akar, feltéve, ha nem vagyok ott. Nem akarom ám kisajátítani, nem én.

Halihó
Rá küldjem Olikára a macskámat? Ő biztos szívesen megkóstolná xDDD

*megjött, hogy megvédje Másod Anyuciját*

Én nem harapdálok ám senkit, Emmus Azt másra hagyom ^-^

Szia, Boti Most már vannak galambjaink is *-*

Na, de Másod Anyuci, Emmus és Boti a kis gerlécskék *-*

Ha cukit akarsz látni, csak nézz rám

Ikremnek <3

Utálom, hogy mindig Neki van igaza, de végül is legbelül egy kicsit imádom is. A két érzés nem teljesen összeegyeztethető, nekem mégis sikerült valami ilyesmit produkálnom. Tudom, hogy mindenki szereti, ha igazat adhat magának, de én egy kicsit talán jobban is, ezért a nevelési mondatára csak mosolyogva bólintok. Nem ismerem el a vereséget, de azt sem mondtam, hogy nekem van igazam. Az arany középút.
- Ugyan - legyintek vigyorogva - Ririnek van esze, tudja, hogy mi a különség jó és rossz között. szerintem ő olyan lesz, mintha engem és téged összegyúrnának. Talán egy kicsit jobb... - nevetek a végére, mert nem úgy értettem, ogy Letta olyan rossz lenne, hanem magamra értettem, teljes mértékben. Nem igazán aggódok a kishúgi miatt, mert én ugyan nem keverem bajba, jön utánam és az a saját döntése. em szoktam rá erőltetni semmit. Talán, egyszer volt egy eset, amikor... de az már régen volt és tényleg nem tartozik a témához. Magamban elvigyorodtam a butaságomon, majd újra ráfordítottam a figyelmemet a nagyobb húgomra.
- Tudod, hogy nem vagyok egy aggodós fajta. Már, nem azért, mert tudom, hogy álalában te vagy anyu megoldjátok a dolgokat. Dehogy. - foragattam a szemeimet angyalian. Szó sincs, arról, amit mondtam, de tényleg. Igazán. Na, jó, ezzel nem etetek be senkit, jobb lenne ha bevallanám az igazat. Általában másra hagyakszom ilyen téren, de nem teljesen, ami azt jeletni, hogy meg tudok állni az én két szép lábamon, amiken még futni is szoktam minden nap. Minden reggel és este, de ha nem jönne ez össze, akkor mindig pótolok.
- Akkor jó, látom még nem ment el a maradék eszed is - mosolyodok el meggyőződve arról, hogy miután nem túlórázik biztos, hogy az én vérem. Persze, ha muszáj én is túlóráznék, de ha nem muszáj, akkor nem. Lotténak meg tuti, hogy nem muszáj, hisz ő Lotte. Mindent tökéletessen csinál és már csak, aért is plusz pénzt kap. Legalábbis, szerintem.
Nos, a családunk enyhén nagy és furcsa, ahhoz, hogy ne lepődjek meg azon, amit mondd. Tényleg nem lepődtem meg, pedig talán más meglepődne, azon, hogy a kishúgom másodunokatestvére is ide jár, akinek a neve Keith, aztán anya kereszt fia is előkerül, aki nem más, mint Dominic. Tudtommal még nem ismerem őket, de remélhetőleg majd még találkozok velük. Főleg a tusa bajnokkal.
- Mindig is tudtam, hogy nagy a családunk, de hogy ennyire? - néztem ikremre kissé álmélkodva, de gyorsan urrá lettem az érzelmeimen és elmosolyodtam - Akkor minél előbb találkoznom kell velük. Tudod, hogy mindenkit ismerni akarok. Jó fejek? remélem, mert különben nem állok velük szóba - persze, csak vicc volt, de elég élethűre sikeredett.

Évzáró/Évnyitó

Emmusnak, Adriának, és minden Sárgának

Már jó pár évnyitón és évzárón jelen voltam, de a mai mégis csak jobban meg fog ragadni, mint a többi. Az előzőkre nem nagyon emlékszem, csupán az maradt meg bennem, hogy féllig-meddig jól éreztem magam, de most a Navine ház sárga színeit lehet látni mindenhol, valamint a gyönyörű egyszarvút, amint fensőbbségesen néz minden ház tagjaira, kivéve a sárgákra. Kedvem támad oda szaladni az egyszarvúhoz és megcirógatni, de félek, hogy megkérdőjeleznék az épelméjűségemet, így inkább csak mosolyogva állok a bejárati ajtóban és nézelődök egy darabig. A tömegben mindenféle ruhát fel lehet fedezni, és mindenféle embert. Nem egy megfigyelő típus vagyok, mindig belevágok a dolgok közepébe. In medias res. És ennyit is a latin tudásomról. Komolyan, többet nem tudok, csak ezt a három szót, de ezeket nagyon. Álmomból felkeltve is el tudnám őket mondani.
Én egy egyszerű ruhadarabot választottam, amit sok minden dob fel egyszerre. Egyszerű, mégis nagyszerű. Maga a ruha sárga színű, ahogy a taláromon is vannak sárga jelek, de néhol feltűnik a fekete szín is, mint például egy hajpántban, ami fekete flitteres és ragyogó. A hajpánt igazából csak dísz, mert nem szeretem ha hátra van fogva a hajam, mégis szép hatást kelt, ahogy bele van rakva szőke tincseimbe. Nem szeretem a magassarkúkat és most sem voltam hajlandó felhúzni egyetlen darabot sem, így egy fekete tornacipőnél maradtam, aminél nem látszik annyira, hogy tornacipő. Ha valakinek nem tetszik majd szól, úgysem fogom miatta átvenni.
Viszont, most térjünk vissza az egyedül álldogálásra, ami nem a kedvenc időtöltésem. Sárgákat kéne keresnem, mint amilyen én is vagyok. Már pedig rólam csak úgy árad, hogy a nyertes házból jöttem, amire büszke is vagyok. Nem pont arra vagyok büszke, hogy nyertünk, hanem a sok együttműködésre, szorgalmunkra és minden másra. A Navine ház az egyik legösszetartóbb. Bent kicsit elveszettnek érzem magam először, de rögtön nagy mosoly terül szét az arcomon, amikor más sárga talárosokat is meglátok magamon kívül. A tornacsukámban sokkal kényelmesebben járkálok a többiek között és mikor megpillantom Emmát majdnem oda is futottam hozzá, de úgy döntöttem, hogy ennél nagyobb figyelem mégsem kell azért.
- Szia, Ems és Idegen! - integettem nekik már távolról vigyorogva, majd néhány lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot. Szerencsére nem borítottam fel senkit. - Be kéne hozni egy szabályt, hogy ezen a napon mindenkinek sárgát szabad csak hordania - kezdem máris el a napi szómenésemet. - ez a szín a legtöbb embernek jól áll, ahogy Neked is - mosolygok rá majd a másik, még ismeretlen Navinés felé fordulok - Egyébként Vivi vagyok, és nem arról van szó, hogy nem vettelek észre, csak olyan sok dolog van a fejemben, hogy sosem tudom melyikkel kezdjem, így általában össze-vissza haladok... - fújom ki magam a végére, mert megint elhadartam a végét, ami szokásom, ha új emberekkel beszélek, de akkor is, ha ideges vagyok.