30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Elkészült a discord szerver, elérhetőség ITT!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Egerszegi Nina Viktória összes RPG hozzászólása (165 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. augusztus 8. 22:04 Ugrás a poszthoz

Ethan

    Egy lehelettel voltam csak rosszabb hangulatban, mint szoktam, de már ez is meglátszott. Egyszerűen nem bírtam kedvesen nézni senkire. A legtöbb, amire futotta, hogy kerültem a szemkontaktust, mert az hót ziher, ha én ma valakire ránéztem, az ásta a sírját. Attól függetlenül, hogy csak a konyhába mozdultam ki reggel, valamint a szokásos délutáni sétámra, meglepően sok emberrel találkoztam a nagy hőség ellenére is. Azt hittem, hogy a 42°C elég visszatartó erő, de úgy tűnik tévedtem. Visszaérve a szobámba egy újabb levelet hozott a baglyom, ám ezúttal nem bontottam ki. A múltkori miatt is épp elég ideges voltam, nem kellett rá még egy lapát. A zsebembe süllyesztettem egy doboz cigit, majd felkaptam Leot és nekiindultam a kastélynak.
    Nem volt egészen lézengés szaga a dolognak, valamelyest eltervezett volt, hogy levegőre megyek, azonban semmi kedvem sem volt megint a faluba, vagy a környező helyekre baktatni. Leonak nem tetszett a bezártság gondolata, de fáradt is volt már a kinti rohangáláshoz, így végül az erkély bizonyult megfelelő helynek. Nyugodt, lassú tempóban sétáltam arrafelé, útközben pedig beiktattam egy konyha megállóhelyet, hogy elhozhassak egy finom bögre, forró kávét. Utam ezután egyenesen a déli szárnyhoz vezetett.
    Megérkezvén kitártam az ajtót és Leot rögtön leraktam a placcra, hadd szórakozzon magában. Zsebemből elővettem a mennyei mannaként funkcionáló cigit és rágyújtottam, utána pedig belekortyoltam a kávémba. A korlátnak támaszkodva egészen jó kis pihenés volt ez, nem csinálni semmit, csak a két szenvedélyemet űzni, miközben a falu fényeit figyelem. Ma először éreztem úgy, hogy nem vagyok feszült, sőt. Leo odabattyogott a lábamhoz én pedig lepillantottam rá. A kis sünci a hátára fordulva kapkodott a lábával, hogy játsszak vele. Elmosolyodtam, lehajoltam hozzá és talpra segítettem – no nem mintha szüksége lett volna rá. Tüskéi élesek voltak, de engem sohasem bántottak, valahogy mindig megúsztam szúrások nélkül, amit annak tudtam be, hogy a sün nagyon hozzám nőtt. Mivel Leo megérezte, hogy ez nem a legalkalmasabb pillanat a mókázásra bespurizott a sarokba és összegömbölyödött, így egy tüskés labda látszatát keltette. Felegyenesedtem és kávémba kortyolva visszafordultam a falu látképe felé.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. augusztus 8. 22:48 Ugrás a poszthoz

Ethan

    A csend és a szellő kellemes fuvallata tökéletes hangulatot kölcsönzött az estének. Amíg valaki ki nem vágta az erkély ajtaját. Nina fejében a pumpa egy pillanatra felszaladt, mert ha egy elsős elkezd itt pattogni, védővarázs ide vagy oda, lerepíti innét. Aztán elfordítva a fejét egy sacc per kb negyedikes-ötödikes diákkal találta szemben magát. Aki dohányzik. Oh, ha most meglehetne az a kiváltsága, hogy büntessen… Mondjuk, arról a fiúnak nem kell tudnia, hogy nem prefektus, egy kis játék belefér, ha már megzavarták.
- Leo, gyere ide – szóltam oda a süninek, aki hihetetlen irammal rontott neki az aprócska távolság legyűrésének és egyenesen a srác lábának ütközött. A találkozás nem lehetett éppen kellemes. Visszanyeltem a mosolyomat, majd mintha meg akarnám fegyelmezni, játszi könnyedséggel emeltem fel a kezem figyelmeztetőleg.
- Kicsit körültekintőbben, ha kérhetem. Nem vagy bika, hogy felöklelj másokat, csak úgy bemutatkozásképp – erre persze Leo bespurizott a lábam mögé, mielőtt az ismeretlen bármit is szólhatott volna. Ez van, kicsi még, nem tudja, hol a határ. Aztán eszembe jutott, hogy a fiú feltett egy kérdést, bár ha jobban meggondolom, a válasz teljesen felesleges volt. Már tudta, hogy az apróság hozzám tartozik.
- Ne haragudj. Pár hónapos és kissé mozgékony – jegyeztem meg, majd Leot megböktem, mire visszarohant a sarokba. Félénk a drágám. Aztán megint a srác kezében lévő bűzrúdra fókuszáltam és magamban már mosolyogtam. Itt repül a kismadár, mert végre rellonos módjára viselkedhetek. Vagy talán csak szimplán gonoszul – nem ugyanaz? Szívtam egy slukkot a cigimből, majd elnyomtam a korláton lévő hamutartóban és barna íriszeimet az övéibe fúrtam.
- Ha nem tévedek, neked ez tilos – böktem a kezében lévő füstölgőre, de egy pillanatra sem emeltem le tekintetem szeméről. Ejnye, ejnye, nekem lehet, na de neki? Cöh cöh cöh, rossz kisfiú, lesz itt bünti. Vagy csak szívatás. Bár fogalmam sem volt róla, hogy milyen kedvében van a másik, nem is izgatott különösebben. Az alkalmakat meg kell ragadni.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. augusztus 9. 11:38 Ugrás a poszthoz

Ethan

    A fiú teljesen közömbös volt, látványa minden kedvem elvette az élettől. Vettem egy mély levegőt, de nem tudtam, mit mondjak. Mindenki jobban jár, ha inkább semmit. Az „aggodalom”, amit tanúsítottam inkább jött illemből, mintsem valódi érzelmekből. Erről persze neki fogalma sem volt, legfeljebb sejthette, ahogyan azt is, rellonos vagyok. Vagy meglátszik rajtam? Csak azért, mert ezt bóknak veszem.
    Az a vigyor a képén… Lehet, hogy nekem friss husi. Beleillene a zöldek társaságába, kellően pofátlan, csakúgy, mint például a mi drága Olivérünk. Szívem szakadna meg, ha nem a mi házunkba járna. De mivel a „miénk”, így nincs miért aggódni, nyúzhatom naphosszat, ha jól esik. Ez azonban nem mondható el az itt lévő srácról. Kezdtem attól tartani, hogy mazochista és direkt akar lebukni, hogy büntetést kaphasson, így meg ugye elveszi a szívatás örömeit. Ha Lyra állna itt, vagy bármely másik prefektus a házamból, valószínűleg már ízeire szedte volna a fiút. De úgy tűnik, a mai nap a mázlis napja, mert erről szó sem volt.
- Mit szólnál egy szaftos büntetéshez? – emeltem fel egyik szemöldököm és a fantáziájára bíztam a dolgot. A látszat néha csal, nem voltam prefektus, de így már egészen annak nézhettem ki. Mintha maga az ördög állna vele szemben, kaszát tartva kezében, melyről csöpög előző áldozatainak vére. Nem tűnt ijedősnek a srác, így nem is akartam ráijeszteni, csak a határokat próbáltam kitágítani, amennyire csak lehetséges. És lássuk be, onnantól, hogy ő úgy tudja, jogom van büntetni, már rég én húzom a határokat.
- Mi a neved? – kérdeztem közömbösen, majd újra rágyújtottam. Tipikus prefektus tevékenység, pont azt csináltam, amit tilos, mert megtehettem, legalábbis elméletben. Szerencsére ez csak az emberek képzeletében zajlik így, hogy aki járőrözik, annak mindent szabad. Nem volt ez egészen igaz, de lényegesen több dolgot engedhettek meg maguknak. Én is mestertanoncként, ha úgy tetszik szórakozásból szeghettem szabályt. Ejj, ezek a fránya kiváltságok.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. augusztus 9. 17:33 Ugrás a poszthoz

Ethan

    Éreztem a fiú hangjában, hogy rájött, nem vagyok prefektus. Nem zavart különösebben, nem is az volt a szándékom, hogy budit takaríttassak vele, bár ha jobban meggondolom, az egy igazán mocskos bünti lett volna. A helyzete egyenesen katasztrofális is lehetett volna, de minek törje magát az ember? Inkább csak óvatos mosolyra húztam a számat.
- Az hamarosan ki fog derülni – angyali tekintetem elárulta, hogy tényleg az elkövetkezendő szóváltások fogják eldönteni a beszélgetés végkimenetelét. Hogy véres bosszút vagy feladatot szánnék a fiúnak, az nyilván ki van zárva, az ránk marad zöldekre, nagy örömünkre. Mindenesetre a játékot folytatta. Mintha csapdába akarna csalni, rákérdezett, nem érdekelne-e a háza és évfolyama. Gúnyos mosollyal nyugtáztam a kérdését. Láttam már eleget ebben az iskolában, hogy tudjam ki hová tartozik. Ránézésre megállapítható, ám ehhez szükség van tapasztalatra és emberismeretre, nem mellesleg pedig kitűnő megfigyelőképességre. Ahol ez a három egyesült, ott volt minden rendben.
- Felesleges kérdéseket nem teszek fel ötödikes Eridonosaknak, drága Ethan – kinézet, stílus, viselkedés, megszólalás, gesztikuláció, hozzáállás. Sok mindent elárulnak valakiről, éppen ezért róla is. Nem állt módomban elhúzni a nótáját, de már nem is szándékoztam és valahogy a bemutatkozás is ugyanebbe a kategóriába tartozott. Belekortyoltam a kávémba, amiből még mindig volt egy kevés, majd a cigit a számhoz emeltem. Nem volt túl sok kérdésem. Határozottan nem tudtam volna kijelenteni, hogy nem vagyunk egy súlycsoport. Nem tudtam, hogy ő mit figyelt meg, de nem is izgatott a dolog. Magas sarkúmban állva, majdnem combomig érő hajjal, vékony testalkattal, hosszú lábakkal nem voltam tipikus tömeglány, már csak azért sem, mert valamiért vonzottam a figyelmet akaratom ellenére is. Sosem ismertem édesanyámat, még csak egy fényképet sem láttam róla, de biztosan tudtam, rá hasonlítok.
- Mikor érkeztél? – kérdeztem tőle, majd a falu fényei felé fordítottam tekintetem. Ha valamire kíváncsi, úgyis kinyitja a száját és megkérdezi. Reményeim szerint, ha volt olyan tökös, hogy tilosban bagózzon, akkor nem fog félni attól, hogy feltegyen egy kérdést.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. augusztus 21. 21:30 Ugrás a poszthoz

Natacha
Outfit

    Megkezdődött a vizsgaidőszak, mindenki tankönyvvel a kezében rohangál fel s alá. Mindig is döbbenettel néztem azokra az emberekre, akik képesek voltak ennyit tanulni. Én is kitűnő eredménnyel végeztem el minden iskolámat, mégsem volt szükségem naphosszat tartó magolásra. Egyszerűen értelmetlen, hiszen lehet, hogy a vizsgán el tudod mondani, de ha két hét múlva visszakérdezik, tuti nem fogod köpni a választ.
    Szerettem a házam, mert itt a legtöbb ismerős halálos nyugalommal flangált, mintha épp nyaraláson lenne. Ez a tökéletes lazaság és oldott hangulat volt az, amit imádtam a Rellonban. Lehet, hogy tele vagyunk olyan tulajdonságokkal, amiket mások nem kultiválnak, de mi így érezzük jól magunkat, ettől leszünk zöldek. Jómagam sem vagyok kivétel, szintén a lazulós csapathoz tartoztam, így zsebre dugott kézzel sétálgattam a kastély falai között. Kivételesen jó hangulatomban voltam, így kellemesen elcseverésztem pár ismerőssel. Az általában idegesítő dolgok ezúttal kevésbé vonzották a figyelmemet, ami jót tett nekem is és a környezetemnek is. Továbbra is kiosztottam pár szúrós pillantást, hiszen ez valahol elengedhetetlen részem volt, velem járt. Talán rosszul is éreztem volna magam, ha nem teszek ilyesmit.
    Nem telt bele sok idő és a Vigadófreskó folyosóra értem. Itt aztán volt minden, hosszú és rövid, fárasztó és mulattató tréfa egyaránt, ám annyi közös volt minden festményben, hogy árasztották a mámorító borszagot. Talán egy kicsit megkívántam. Talán. Némelyik rám köszönt, egynél azonban meg is álltam. Jókedvűen mesélt nekem, én pedig elmosolyodtam a végén. Aztán tovább indultam és mindenkitől meghallgattam egy-egy vicces történetet. Sosem volt kenyerem az efféle szórakozás, de kivételesen jól esett.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. augusztus 21. 22:27 Ugrás a poszthoz

Natacha


    Az egyik freskó épp elemében volt, belelendült a sztoriba én pedig fél szemöldökömet felhúzva hallgattam, mikor valami ütődést éreztem. A férfi a festményen elhallgatott én pedig gyilkos tekintettel meredtem a szőkeségre. Majdnem kicsúszott számon, hogyha a szemével nem csak nézne, hanem látna is, több esélye volna arra, hogy ne ütközzön nekem, de lássa mindenki, mily jó vagyok, csak összeszűkült szemmel meredtem rá. A nevetés némileg alább hagyott és mindenki a reakciómat kezdte lesni. Hát lehet ilyenkor csúnyán válaszolni?
- Semmi probléma, de talán legközelebb nézz a lábad elé – próbáltam kedves hangnemben beszélni, sőt, még egy mosolyt is az arcomra erőltettem. Tudtam, hogy a lány megbánta és azzal is tisztában voltam, hogy nem szándékosan tette, amit tett, baleset volt. Semmi értelme nem lett volna gorombán válaszolni. Ezentúl remélhetőleg jobban fog figyelni, mert nem biztos, hogy lesz még egyszer szerencséje olyan türelmes egyénhez, mint most jómagam.
- Melyik ház tagja vagy? – elsőre a sárgákhoz tippeltem, de most már inkább pirosnak mondtam volna. Általában jól megy a beazonosítás, de aztán lehet, hogy előtör a lánykából egy zöld sárkány, ki tudja? Mindenesetre egyelőre Eridonosnak tűnt, plusz ha jól saccoltam elsős lehet. Általában azok szoktak így viselkedni, no meg ők a nagyjából minden diák félők. Végigmértem a szőkeséget és hallottam, ahogy az egyik festmény elsüt egy szőke nős viccet. Ezek honnan hallanak ilyeneket?
- Nina vagyok – tettem hozzá mellékesen, majd kikerültem és a freskóhoz sétáltam. Elővettem a pálcám és felé tartottam, jelezve, hogy kap egy hideg zuhanyt, ha még egy hasonlót mond. Persze a pasas rögtön vette az adást és inkább borba fojtotta humorát. Nem néztem a lányra, ahogy hálát sem vártam, ettől függetlenül örültem, hogy mint mindig, most is rendet tettem. Szerencsém van, ahogy még Léna mondta, határozott vagyok és ezt sokan elrettentőnek találják, de nem is baj. Inkább féljenek tőlem, mintsem állandóan packázzanak velem.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. augusztus 27. 16:15 Ugrás a poszthoz

Zsolt
este 7 körül

    Napos, de hűvös reggelre ébredtem, ami némileg lelombozta, egyébként sem felhőtlen hangulatú személyem. Ma valahogy még a rellonosok is elkerültek. Pedig háztársaimmal igen jól kijövök mindig, annak ellenére is, hogy valahol mind defektesek vagyunk. Lehetséges volna, hogy ez tart össze minket? A kérdés persze költői, de válaszokat sokan próbálnának meg adni rá. Este összeszedtem magam, hogy kimenjek a friss levegőre és mivel úgy hallottam, hogy egészen új helyek kerültek felfedezésre, így úgy döntöttem, megvizsgálom őket közelebbről is.
    Lebaktattam a faluba, nézelődtem a boltokban, néhányba még be is kódorogtam, de nem vásároltam semmit. Szokásomtól eltérően kikerültem a pubot, de a csárdából jövő hangok sem tudtak becsábítani. Ahogy haladtam a falu határa felé, megpillantottam egy stéget. Kíváncsian indultam el arrafelé, ahová megérkezve kifejezetten éles csend fogadott. Elszoktam a zajmentes övezetektől, így meglepően furcsa volt a hely számomra, de ekkor még nem tudtam volna megmondani, hogy jó, vagy rossz értelemben. Elsétáltam a végéhez és lezuttyantam.
    Különböző gondolatok motoszkáltak a fejemben. Többek között a múlt, amit már rég magam mögött kellett volna hagynom, de újra és újra felszakad a seb. Nem beszéltem erről soha senkivel, pedig próbálkoztak pszichológus ismerőst is bevetni. Nemhogy megbíztam volna vele, csak ellenségesebb lettem tőle. Rám sosem hatottak a lelki ápolgatós dumák, meg a „nyugodj meg, nem lesz semmi baj” közhelyek. Attól, hogy megnyugszom, még lesz baj, ahogy attól még lehetek ideges, hogy nem lesz baj. Ezek ilyen egyszerű dolgok. A kedvencem mondjuk az volt, mikor valaki azt kérte, tárjam ki a lelkem. A lelkemet nem, de az ajtót teljes szélességben kitártam előtte azzal a kommentárral, hogy maximum a testemet vizsgálhatja majd meg közelebbről nyitottan, miután feldobtam a pacskert. Sokan nem értékelték és még jobban győzködtek, hogy nekem orvosi segítségre van szükségem. Szerintem meg amíg egészséges vagyok és vannak kapcsolataim a külvilággal, addig minden rendben velem. Amin szeretnék változtatni, azon már nem lehet, így pont nem egy lélekbúvár fog velem csodát tenni és angyallá varázsolni. És ha már itt tartunk, pont ezért gyűlölöm és szeretem a csendet. Mert hagy gondolkodni.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. augusztus 27. 17:35 Ugrás a poszthoz

Nati


    Még mindig kissé szúrós szemekkel méregettem a lányt, de úgy voltam vele, hogy épp eléggé érzi e nélkül is a haragomat, nem kell még rátennem egy lapáttal. A magyarázatra pedig bólintottam, meg tudtam érteni. Én is vakon bandukoltam a folyosón, bár hozzáteszem, figyeltem arra, hogy senkinek se menjek neki. De nem óhajtottam több szót pazarolni a témára.
- Mestertanonc, Rellon – rövid, tárgyilagos, hűvös. Egy rossz kezdetnek csak rossz vége lehet. A kis piros pedig igen rosszul kezdett. Aztán az egyik freskó viccesnek vélt poénját hallva gyorsan leszereltem. Bólintásommal jeleztem, hogy ha érti, akkor viselkedjen is így a jövőben. A lánya pillantva láttam, hogy valamit mondana, majd halk köszönetnyilvánítás ütötte meg a fülemet. Megvontam a vállam, nekem aztán olya mindegy volt, hogy mennyire hálás, vagy sem, ha nem származik előnyöm a hálájából, nem feszegetem a témát.
    Összehúzott szemekkel figyeltem Natit – mert hát ez a neve –, majd visszafordultam a freskókhoz. Láttam rajta, hogy nem mer kérdezni, amit nem nagyon bántam. Végül aztán pár perc hallgatás után éreztem, hogy a lány már szinte ég és iszonyú kellemetlenül érzi magát. Tipikus volt, a legtöbben így vannak ezzel, én pedig vagyok olyan nagylelkű, hogy kihúzzam a csávából.
- Nem kötözködés, vagy hasonlók, de késő van, s bár nem vagyok prefektus, ha mégis találkozol eggyel, nagyon megütheted a bokád – talán a jó szándék vezérelt, talán csak le akartam rázni, nem tudom, de reméltem, hogy nem veszi sértésnek a lány. Én nyugodtan kószálhatok, de nem venném a lelkemre, ha amiatt büntetnék meg, mert velem trécselt. Sok baromságban benne vagyok, a legtöbb dolgot magam találom ki, de csakis olyanokat viszek bajba, akik önként jönnek. A piroska pedig nem így tesz.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. augusztus 27. 18:12 Ugrás a poszthoz

Zsolt
este 7 körül

    A vizet néztem és egyre több gondolatomnak adtam teret, amikor valaki bosszúsan ült le mellém. Konkrétan úgy nézett rám, mintha én lennék élete óriási problémája, amit gyorsan meg kéne szüntetni. Nem is ismertem, ahogy ő sem engem, de az alaphangulat már adott volt, legalábbis részéről. Felhúztam két szemöldökömet és hallgattam a bemutatkozást, majd összehúztam a szemeimet. Komolyan jobb, ha nem tudom mi jár a srác fejében.
- Nina vagyok – mutatkoztam be én is, de ennél több kommunikációs töltetet nem tartalmazott a dolog. Volt egy olyan megérzésem, hogy a srác eleve elrendelte, hogy ellenszenves vagyok. Láttam rajta, hogy nem épp higgadt állapotban huppant le mellém, de most még idegesebbnek tűnt. Nem vagyok kötözködős típus – na jó, mégis… -, de én voltam itt előbb, hosszú ez a stég, ha nem bír, fel lehet állni és arrébb lehet menni. Nem tehetek róla, hogy pont ide jöttem, ahogy arról sem, hogy neki rossz napja van. Talán dolgozott bennem valamiféle együttérzés, talán csak túl akartam esni ezen az egészen és végső esetben elüldözni, nem tudom, de megszólaltam.
- Elárulod mi a baj, vagy zongorázzuk előbb végig a szokásos „nincs semmi” verziót? – nekem ez csak abból a szempontból nem volt mindegy, hogy mennyi energiámat kell beleölnöm a dologba. A kérdésem így is egy kissé száraznak, nyersnek hathatott, de mentségemre váljon, az empátia sosem tartozott az erősségeimhez. Szellemileg és testileg úgy érzem megütöttem a mércét minden tekintetben, de az érzelmi oldalon óriási lyuk tátongott. Nem szégyelltem, de nem is hangoztattam, aki ismert, tudta milyen vagyok, aki pedig régóta ismert, annak még sejtése is volt, hogy miért lettem ilyen.
    Nem voltam biztos abban, hogy Zsolt végül választ fog-e adni a kérdésemre, de valahol mélyen mindegy is volt. Próbáltam kihozni magamból érzéseket, mintha tényleg lennének, pedig már jó ideje nem váltott ki belőlem senki ilyesmit. Talán mondanom kellett volna valami okosat, vagy közhelyekkel bombázni a srácot, de az ilyenkor nem segít. Vagy magától beszél, vagy az egész átmegy erőszak terápiába, mintha a pszichológus előtt feküdne és muszáj lenne mondania valamit attól függetlenül, hogy a végén így is úgy is betegnek fogják nyilvánítani. Aztán isten ments valami hasonlótól, pont hogy nem vagyok kíváncsi mások lelki nyomorára.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. augusztus 27. 19:36 Ugrás a poszthoz

Zsolt

    Elképedve figyeltem a fiút. Kevés dolog van, ami engem letaglóz, netán meglep, de a mondandója egyenesen a padlóhoz vágott. El kellett számoljak vagy hatezerig, míg oda jutottam, hogy nyelek egyet és válaszolok. Gondosan ízlelgettem az elhangzott szavakat. A buta libánál egy hajszálon múlott, hogy be ne billentsem a vízbe, de lévén érettebb vagyok én ennél, inkább csak pislogtam egyet és elképzeltem, ahogy kicsinálom. Sok mindennel vádolhattak igen, de amiket felsorolt, totál nem rám illettek. Aztán a végén a megjegyzése… Most komolyan vitatkozzak vele?
- Te nagyon zakkant vagy. Deprimál, hogy olyan antiszociális egyedekkel kell töltenem az időmet, akiknek sem magánélete, sem annyi esze nincs, hogy azon kívül amit látnak és hallanak, esetleg kérdezzenek is, netán gondolkodjanak. Véleményem szerint szellemi alulfejlettséged nem feltétlenül agyi kapacitásodból adódik, sokkal inkább naivságod és hiszékenységed oka mindez – fejeztem be, majd kis szünetet tartva folytattam. – Azt mondtad, próbáljam megcáfolni az elhangzottakat. Nem vagyok köteles lereagálni az ilyen primitív megnyilvánulásokat, veled csak azért teszek kivételt, mert sikerült olyannyira felhúznod, hogy legszívesebben megfojtanálak egy kanál vízben. Azonban láthatod, hogy semmi ilyesmit nem készülök tenni, tehát azt az intelligencia küszöböt, melyet te elém tettél, bőven megugrottam, úgyhogy jól figyelj. Egyszer mondom el, de jó lassan, hogy még te is megértsd. Söprögess a magad háza táján, engem pedig hagyj békén, ne ítélj, hogy ne ítéltess. Nem tudsz rólam semmit, ahogyan a családomról sem és nem, nem fogok mesélni, mert sem rád, sem senki másra nem tartozik – újabb levegőt vettem, de ez alkalommal megálltam, hogy legyen ideje felfogni a hallottakat. Mielőtt azonban reagálhatott volna, újra megszólaltam.
- Buta liba volnék? Nem hinném. Igaz, csak levelezőn, de végeztem egyetemet, össze tudok rakni nem is egy értelmes összetett mondatot, a szókincsem már most nagyobb, mint a tiéd bármikor lesz, nagyképű pedig azért leszek, mert ha ilyesmit vágsz a fejemhez, akkor megadom hozzá az alapot, hogy igazad legyen. Gazdag vagyok, de megdolgoztam érte. Arról nem tehetek, hogy a sikereimben a saját sikertelenségedet látod, lehet jobban csinálni. Egy egyszerű rellonos diák vagyok, te meg egy degenerált nyomorék – fejeztem be végül végleg a mondandómat. Én igazán nem terveztem ilyesfajta társalgást estére, de ha egyszer kikényszerítik belőlem, akkor megadom a módját. Plusz, azt hiszem még életemben nem beszéltem ennyit... Kétségbe vonta, hogy képes vagyok-e értelmesen reagálni? A választ megadtam. Innentől meg mehet a sunyiba.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. augusztus 27. 21:20 Ugrás a poszthoz

Zsolt, aki szereti, ha fáj...

    Mikor épp befejeztem volna a mondandómat, lökést éreztem és a vízben landoltam. Eljött az a pillanat, hogy elegem lett, ha a szép szó nem használ, akkor megoldjuk másképp. A fiú felém nyújtotta a kezét és bocsánatot kért. Természetesen kezét nem fogadtam el, kimásztam a vízből és elővettem a pálcámat. Úgy tettem, mintha legalábbis ezzel végez ért volna a dolog.
- Leperex – mormoltam, majd újra szárazon álltam a stégen. Csípőre tettem a kezem és felvettem a azt a pózt, amitől általában mindenkiben meghűl a vér. Ez ugyanis az a felállás volt, amikor komolyra fordítom a dolgokat. Nagyjából négy méterre lehettem tőle, inkább nem mentem még egyszer a közelébe, mert ha megint megfürdet, tényleg elborítja az agyam a méreg és akkor nem ússza meg annyival, hogy egész éjszaka táncolni fog.
- Megbocsájtok. Borítsunk rá fátylat – hangom negédes volt, az ember azt hihette, biztonságban van. Mielőtt Zsoltnak leeshetett volna a tantusz, előkaptam a pálcámat és már mondtam is az átkot. – Scrupto – a fiú egyszeriben milliónyi tű szúrását érezhette a testén belül, ám ennek felszíni nyoma nem volt. Valószínűleg mozogni is alig bírt én pedig keresztbe fontam kezem a mellkasom előtt és rámosolyogtam. Vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlen a sors, ő is ilyenbe került. Mielőtt még valami butaságot akart volna tenni, gondoltam megfosztom a pálcájától, úgy a legélvezetesebb a dolog.
- Invito pálca – mondtam, majd immáron két szépség birtokában álltam. Örömmel töltött el, hogy a srácot szenvedni láttam. Jómagam nem szívesen éltem volna át ezeket a kínokat, de most legalább megtanulja, hogy ne szórakozzon másokkal, főleg nem az idősebbekkel.  – De azért remélem nincs harag – vigyorodtam el és vártam. Vártam, hogy vergődjön és könyörögjön, hogy hagyjam abba. Természetesen nem kínoztam volna halálra, ez meg sem fordult a fejemben, ismertem a következményeket és nem óhajtottam a részesük lenni.
- Ha akad mondandód, van még olyan átkom, ami okozhat pár kellemetlen percet, bár a megelőzés érdekében akár el is némíthatlak. Az rossz lenne igaz? – élveztem a helyzeti előnyömet. Két pálcával és egy megkínzott fiúval öröm az élet, nemde? Nem féltem különösebben, de jobbnak láttam, ha azért mégis csak elcsitítom a másikat. – Silentio – halkan mormoltam el a varázsigét és ezzel végeztem is. Amit eddig el akart mondani, elmondhatta, most viszont még mindig az átkom kínozta őt és ha akart volna se bírt volna tenni semmit.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. október 2. 20:13 Ugrás a poszthoz

Zsombor


    Sosem vetettem meg az esti sétákat, így ezúttal még épp takarodó előtt elindultam valamerre előre. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben, de legfőképp az, hogy haza akarok utazni. Vége a vizsgáknak, szünet van, Mihaellel kipókereztük magunkat Vegasban, mi kellhetett még? Hát nyugalom, de az nagyon. Otthonról továbbra sem hagytak nekem nyugtot, ami mint mindig, most is megalapozta a hangulatomat. Ők a nyaralómban pihentek, én pedig haza szándékoztam menni Pécsre, természetesen a tudtuk nélkül.
    A kastélyból kiérve a falu felé vettem az irányt, mivel először a pub volt a cél. Aztán úgy döntöttem, hogy nem szándékozom inni, de még enni sem, mert étvágyam nagyjából egyenlő volt a nullával. Nem is mertem belegondolni mi lesz, ha megint kitudódik, hogy fogyásnak indultam. Nem lettem csontsovány, de még hasonló sem, csak egyszerűen elfelejtett a szervezetem táplálékot kérni, én meg nem vagyok erőltetős típus. Attól nem lesz jobb, hogy magamba borítok egy tál valamit, amitől később rosszul leszek. Akkor inkább a semmi. Így meg bármilyen alkohol tartalmú italt fogyasztani rossz ötlet, juice-t meg adjanak az ovisoknak. Nagyjából a gondolatmenetem végén érkezhettem meg a falu határára, ahol egy zöld rét terült el előttem. Megvontam a vállam és elindultam, csakhogy egy kis kerítés után egy temetőben találtam magam.
    Fél szemöldököm felvontam és visszatekintve tökéletesen láttam a falut és annak fényeit, onnan viszont nem észleltem ezt. Varázslat… Visszafordultam és körbepillantottam, hogy felmérjem a terepet. Különös hangok jöttek mindenhonnan, a sírkövek pont úgy voltak megcsinálva, hogy egy gyengébb idegzetű ember világgá szaladjon, ráadásul minden tele volt koponyákkal és hasonlókkal. Talán azért, mert zöld vér csörgedezik az ereimben, vagy mert túl sok horrort láttam már, de nem tudott érzelmeket kiváltani belőlem a hely, legalábbis ijedtséget semmiképp. Beljebb indultam és bár láttam a mozgásokat – s lévén varázslóiskola vagyunk, bármi megtörténhet -, mégsem nagyon izgattak, inkább elmosolyodtam. Kíváncsi vagyok, hogy a ma esti társaságom – mert ugye anélkül sosem úszom meg - hogyan fog megérkezni: nevetve, vagy sikítva?
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. október 9. 19:47 Ugrás a poszthoz

Zsombor

    Nem kedvelem a temetőket, bár kifogásom sincs ellenük. Nyomasztóak, ám nem ijesztenek meg. Ez a kettősség nagyjából mindenre igaz nálam, sosem csak egy oldala van az éremnek nálam és semmi sem egyértelmű. Ettől függetlenül továbbra is úgy gondolom, ez legyen az egyetlen hibám, emiatt utáljanak, de másban legyek a toppon. És persze ez így is van. Körbetekintve még mindig nem láttam egy lelket sem, ami nyugalommal töltött el. Csak én vagyok olyan marha, hogy az éjszaka kellős közepén a falu holttanyáján mászkáljak, mint aki épp nem tudja mit tegyen és filozófust akar játszani. „Lenni, vagy nem lenni? Ez itt a kérdés.” Na mondjuk közel sem ez volt a helyzet.
    Már tehettem egy kört, mikor visszafelé közeledve megpillantottam egy földbe gyökerezett lábú diákot. Fél szemöldököm felvontam, mert egyből tudtam, hogy az illető vagy Navinés, vagy tényleg látott valami igazán ijesztő dolgot, ami nem lehetséges. Így történhetett meg, hogy az első opciónál maradtam. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy borsot török az orra alá és kicsit megszívatom, de még én sem lehetek ennyire alattomos és ördögi. Inkább keresek majd magamnak valami jobb szórakozást.
    Odasétáltam a fiú mögé, szinte hangtalanul, valószínűleg tényleg nem is figyelt a lépteimre, majd megálltam mögötte és néztem azt, amit ő láthat. Azaz a nagy semmit. Pár sír, koponyák, csontok, kísérteties hangok – amik nem is rémisztőek -, futkározó apró rágcsálók… Megcsóváltam a fejem és igazán nem értettem, hogy a srác miért nem fordult meg rögtön, mikor ideért, miért kellett megvárnia, hogy így megijedjen, aztán meg gyökeret eresszen, ráadásul az út közepén. Szorosan mögé léptem és a fülébe suttogtam, de olyan igazi szellemesen.
- Buuu... – halk és halotti sóhajnak mondhattam volna inkább ezt a megnyilvánulásomat, de egyszerűen belehaltam volna, ha kihagyom. A fiú reakciójától függetlenül hátrébb léptem, hogyha esetleg futni, vagy kapálózni, ne adj isten pálca után kapni volna kedve, akkor tudjak védekezni. Mondjuk a varázslást erősnek éreztem, egy sikolyt viszont iszonyat szívesen hallottam volna, úgyhogy a mozdulatsorom gyors és hangtalan volt, hogy premier plánban nézhessem végig a kétségbeesett reakciót, amit látni fogok.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. október 10. 22:13 Ugrás a poszthoz

Névrokon Cheesy

    Sűrű napokon voltam túl. Voltak sokkoló, voltak horrorisztikus és vicces percek is, de összességében elmondhattuk, hogy rám járt a rúd, de rendesen. Kimerült voltam, mondhatni kevesebb életerőm nem is lehetett volna. Hulla fáradtan és éhesen zuhantam be a szobánkba, és mielőtt elkényelmesedtem volna, összeszedtem magam és útnak indultam. Egyértelműen a konyha felé vettem az irányt.
    Szokásos formámmal ellentétben totál nyúzottan baktattam előre. Nem arról van szó, így is kifogástalan volt a külsőm, csak annyi különbség volt felfedezhető, hogy meggyötört lett az arckifejezésem. Jó ideje nem ettem rendesen, így a konyha felé tartva összefutott a nyál a számban. Választok valami íncsiklandozó fogást és betolom, aztán pedig elégedetten bedőlök az ágyba és alszom 48 órát egyhuzamban. Egész jó kis terv volt.
    A konyhába érve a manók körém sereglettek, hogy lessék a kívánságaimat, de én csak egy hatalmas adag palacsintát kértem. Oké, nem nevezném rendes kajának, és előtte kellett volna még kérnem valamit, de olyannyira kívántam az édeset, mintha legalábbis terhes lettem volna, pedig nem voltam. Ismertem a helyzetet, a nevelőm három gyerekkel volt terhes, ebből kettőnél végig otthon voltam. Annyit evett, mint egy elefánt, ráadásul a legképtelenebb kajákat. Komolyan mondom, életemben nem ettem még tormás kalácsot téli szalámival, de az után a látvány után már biztos nem fogok. Mondjuk a sajtos tészta ketchuppal sem nyerte el a tetszésem, de ha neki ez kellett, szíve joga. Én nem voltam ennyire elvadult, plusz egészségesen ettem – ha ettem -, így nálam nem állt fenn a veszély, hogy megalkotok valami olyasmit, ami felkerül a világ legundorítóbb kajáinak listájára.
    Miután lezsíroztam a manókkal, hogy mi lesz a menü, lehuppantam az egyik székre és a még kért teámat szürcsölgettem. Az idő egyre hűvösebb volt, amit a kastélyon belül is lehetett érezni. Csendben, merengve vártam, hogy kihozzák a hatalmas adag palát.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. október 20. 10:19 Ugrás a poszthoz

Zsombor

    A feszültség levezetésnek sok formája lehet. Van, aki futni jár, vagy valamilyen sporttal enyhít az indulatain, van, aki teli torokból énekel, esetleg hangszeren játszik búskomor dalokat, van, aki írással esik túl a dolgokon. És van, aki elindul sétálni és az épp útba eső személyeket a sírba kergeti. Én az utóbbi kategóriába tartoztam, de ezt többen is alátámaszthatták – többek között Mihael, Olivér, de még Dominic is. Hozzá kell tennem, az esetek többségében inkább a szarkazmusommal és éles nyelvemmel csaptam ki a biztosítékot, de néha engednem kellett gyermeki (?) énemnek. Így esett ez ma este is.
    Közelebb léptem, felkészültem, ijesztettem. Ha eddig nem lett volna bebetonozva a srác a földbe, hát most be lett. Egy mukkot nem szólt, de éreztem, ahogy egy hátborzongató, kitörni készülő „áá”-t fojt épp vissza, ez pedig az amúgy is vicces alaphelyzetet tette még mulatságosabbá. Becsületére legyen mondva, megállta a dolgot, nyelt párat és valószínűleg azt hitte, most fogom élve eltemetni – vagy rosszabb. Ilyesmiről szó sem volt, de ha jobban végiggondolom, ez rellonosként nem is olyan elképzelhetetlen opció. Már a többieknek. Aztán oldalra fordította a fejét és megszólalt, nekem pedig óvatos görbület jelent meg arcomon.
- Nos, az oszló hulla léttel még várnék pár évet – vontam meg vállam közönyösen és talán – de csak talán –még egy kis elismerést is bezsebelhetett a fiú, amiért nem sikított fel, mint egy öt éves ovis. Rendszerint amúgy sem szoktam másokat ijesztgetni, ez azonban annyira kínálkozó, annyira kézenfekvő szituáció volt, amit egyenesen vétek lett volna kihagyni, pláne hogy feldobta az estémet. Éreztem, hogy az újonc bár kívülről rettentően bátornak mutatja magát, valójában közel sem így van ez, mert szinte hallani lehetett még mindig felgyorsult szívverését.
- Kisfiúk ijesztgetéséhez sosem lehet elég késő – karjaimat összefontam magam előtt – így követve a fiú példáját -, hangomból pedig érződött, hogy rendkívül jól szórakozom. Minek tagadtam volna? A kezében tartott koponyára néztem és elfojtottam a nevetésemet. Lehajoltam a földre és én is felvettem egyet, majd a fiúra pillantottam.
- Ezektől nem kell félni. Már nem árthatnak. Kevesebb horrorfilm, több logika – azzal visszaraktam a felvett fejet és megint felegyenesedtem. Kissé életidegen szituáció volt, ahogy sakkozunk a halottak kobakjával, de itt még ez is belefért. Én mindenesetre elégedett voltam az esti teljesítményemmel, még akkor is, ha a java a beszélgetésnek most következett. Akkor csípős modoromnak hála rárakhatok még egy lapáttal az előbbi eseményekre.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. november 18. 20:26 Ugrás a poszthoz

David és Mesélő


    Ez is csak egy nap volt a sok közül. Még korábban megbeszéltem Daviddel, hogy egy kicsit kisétálunk a faluba, hogy miért, az mindegy is volt, csak kicsit beszélgetni és szórakozni akartunk együtt. Az utóbbi időben eléggé összehoztak minket a dolgok, ami bár teljes mértékben baráti természetű volt, mégis különleges. Nem az a szokásos valaki a tengernyi között, nem egy tucat, hanem valami más. Talán Dave az egyetlen ember, akinek eddig igazán őszintén tudtam beszélni és aki a legtöbb információval rendelkezett rólam.
    A kastély előtt találkoztunk, mindketten pontosan érkeztünk, bár ő a konyha felől jött, sőt mi több, még sütit is hozott. Hitetlenül bámultam rá, mikor megláttam a csoki tortát, de a szemében csillogott valami, ami azt sugallta, tudja, hogy nem eszem rendesen mostanában. Nem volt már választásom – mert David egyszerűen nem hagyott -, így megettem gyorsan az édességet, nagyjából húsz másodperc alatt. Finom volt, nah. A lefelé vezető úton még nem volt semmi sem furcsa, minden a szokásos kerékvágásban ment, nevettünk, elkomolyodtunk, körülöttünk pedig az embertömeg egyre csak nőtt. Ez persze csak azért volt, mert mindenki ilyenkor igyekezett haza, vagy épp vásárolni, mindegy is.
    Aztán egy támolygó emberre lettem figyelmes, aki egyszerűen csak összeesett. Önkéntelenül is oldalba böktem Davidet, hogy ő is lássa, amit én. A férfi láthatóan nem volt részeg, mikor közeledett, azokat kilométerekről is meg lehetett ismerni, ráadásul nem úgy terült el, mint aki megbotlott. Sokkal inkább úgy, mint aki épp most halt meg. Pár pillanatig földbe gyökerezett lábbal figyeltük az eseményeket, de végül csak összeszedtük magunkat. Ösztönösen indultam volna meg felé, így valószínűleg Dave is, csakhogy nem akadt alkalmunk közelebbről is megvizsgálni a holttestet. Több hátráltató tényező közül a legérdekesebbek az aurorok voltak, az emberek sokasága már csak hab volt a tortán. Az élettelen férfin nem látszottak külsérelmi nyomok első látásra, már amennyire ezt meg lehetett állapítani onnan, ahol mi voltunk. Közelebb léptem volna, de esélyem sem volt, az érkező hátrébb löktek minket.
- Hé! – csak ennyi telt tőlem, ahogy nekitántorodtam Davidnek a táskám pedig a földön végezte. Bánta is a fene azt a motyót, sokkal inkább ez az egész tűnt furcsának. Csak az járt a fejemben, hogy itt valami iszonyat mód nem stimmel. Mitől volt olyan rossz bőrben az a férfi és legfőképpen mi okozhatta a halálát? Rellonos társamra pillantottam, hátha óhajt valamit nyilatkozni, bár minden bizonnyal ő sem volt okosabb nálam.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. november 18. 20:51 Ugrás a poszthoz

Zsombor


    Vicces képet vágott a srác, én pedig tényleg csak kivételesen ijesztettem rá valakire. Na de ahogy ott állt, nézett ki a fejéből elkerekedett szemekkel… Egyszerűen vétek lett volna kihagyni ezt a lehetőséget, én meg ugye sosem arról voltam híres, hogy valamilyen labdát nem csapok le. Mondjuk az eredmény nem egészen az lett, amit vártam. Áldozatom kissé hevesen reagálja le a dolgot, amint velem szembe kerül. Felvonom fél szemöldökömet, de különösebben nem hat meg prófétai szerepvállalásból adódó szómenése. És még csak az első két mondatnál jártunk. Mindenesetre nem akartam belé fojtani a szót, jobbnak láttam, ha kiadja magából, amit ki kell. Egyértelműen lejött mondandójából, hogy nem azért beszél így velem, mert csuhaj, de menőnek érzi magát, sokkal inkább ő akar valamit kompenzálni. Vagy valami egyéb problémák lehetnek, de tekintettel arra, hogy pszichológusi végzettségem MÉG nincs, így a gondolatmenetemet hagytam is ahol van.
    A rövid nadrágos poén egyébként megmosolyogtatott. Ha eddig nem nézett totál idiótának, hát most már biztos annak fog. Különösebben nem hozott lázba a dolog, gondoljon amit akar. Zsolti gyerek is csak egyszer húzott velem újat a stégen, azóta messze ívbe elkerül, ez az elsős legalább némi aggyal rendelkezik és nem gáncsol ki/lök föl/próbál valamilyen módon kárt tenni bennem. Nem kérdés, ki győzne előbb. Ahogy elhaladna mellettem, megragadom a vállát, de nem erősen, így tulajdonképpen ha menni akarna, mehetne.
- Annyira nem rövid az eszem, de a viccet még neked is értened kéne. Mindenesetre bocs, ha ennyire felkavart – próbáltam némileg normális hangsúllyal elmondani ezt az egyetlen mondatot, de valahol éreztem, hogy erre képtelen vagyok. Komolyan egy ilyenért kérek bocsánatot? Ha legalább tévedésből szétátkoztam volna, azt mondom igen, ez már valami. Na de egy ijesztésért? Röhej… Na persze ha ez kell a népnek, miért is ne kapja meg? Öntetnek persze némi szarkazmussal, mert anélkül nem jó válasz a válasz.
- Egyébként nincs szükségem gyógyszerre, de kösz a tanácsot – biccentettem felé, majd eleresztettem a vállát, végül is, minek feltartani? Én magam is menni készültem, ennyi levegő bőven megártott, megvolt a mai napi szemétség adagom is, ráadásul orvoshoz küldtek. Kellhet ennél több egy napra? Nem zavartatva magam visszaindultam a kastély felé, ha a fiú akart volna valamit, úgyis megállított volna. Annyi bizonyos volt, hogy mára elege lett belőlem, ez az érzés pedig a ma este folyamán először kölcsönös volt mindkettőnkben: én sem vágytam jobban az ő társaságára, mint ő az enyémre.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. december 1. 11:42 Ugrás a poszthoz

Kis csapat, majd Đomi


    Sok mindent láttam már, de ilyen kviddics meccset még soha. Mintha az egész csapat megőrült volna, a kvaff karikákba dobása helyett pedig egymás befőttes üvegbe küldése lett volna a cél. Őszintén szólva meglepetés meglepetés hátán bukfencezett, kezdve azzal, hogy David az idegbeteg Mihael kezébe adta az ütőt, aztán folytatódott Miska kirohanásával – életemben nem láttam még ilyennek és bár nem vagyok ijedős, kivételesen tényleg hajszálon múlt, hogy magam alá piszkítsak tőle. A java pedig csak ezután jött. Kristóf lezúgott a tömegbe, eltalálta egy gurkó, minek következtében zuhanni kezdett, Đomi pedig utána száguldott, hogy megmentse. Ha jobban belegondolunk ez egy igazán szép dolog, bajtársias, satöbbi. Csak aztán meg elönt a düh és az aggódás, hogy hogy lehet valaki ekkora szerencsétlen, mazochista, vagy tudja a fene milyen. Ráadásul bár Mira után rohantam a pálya széléhez, a gyengélkedőre nem mentem végül.
    Az indokaim egyszerűek. Először is nem ilyen vagyok. Mármint mióta játszom anyucit, aki aggódik a gyerekéért, vagy ami még elképzelhetetlenebb, mióta aggódom én ennyire bárkiért is? Na tessék, itt az első indok. A másik, hogy hülyén érezném magam. Most őszintén, mi a francot keresek én Đomi ágya mellett? Elvileg nem vagyok senkije, legfeljebb a barátja, mégis ott ülni és a kezemet tördelni… Talán álszentségnek hinné. De talán nem is örülne nekem. Sőt, biztos hidegen hagyná, hogy én épp végtelenül odáig vagyok, mert összetörte magát. Vagy csak ezt akarom bebeszélni magamnak, hogy visszatartsam azt a mélyről jövő késztetést, hogy meglátogassam. Egyik verzió jobb, mint a másik és hamarosan rá kell jönnöm, hogy a pécsi kiruccanás óta nem vagyok egészen önmagam. Frankó.
    Nagy nehezen összelapátoltam a megmaradt önmagam szerteszóródott darabjait és elindultam a gyengélkedő felé. A fejemben már ezernyi verzió lejátszódott a találkozásunkat illetően. Na de mi a halálért izgulok? Csak beteget látogatni megyek, ennyi, semmi több. Szóval az agyam egészen nyugodtan leállhat. Az ajtóhoz érve mély levegőt vettem és halkan benyitottam. A kisebb tömörülést látva nem is volt kérdés, hogy ott fekszik Kristóf. Elindultam feléjük a mellettük lévő ágyon pedig megpillantottam Đominicot. A szívem kihagyott egy ütemet, mivel még mindig eszméletlen volt. A kis csapat mellett elhaladva rájuk pillantottam egy halvány mosoly kíséretében.
- Jobbulást Kristóf! – szóltam halkan, aztán biccentettem a két lánynak is, pusztán az illem kedvéért, majd megálltam a másik fogó ágyának végén. Kezemet az ágy támlájára tettem, majd ujjaimat végighúztam rajta és Đomi mellé érve kezét óvatosan felemelve az ágy szélére ültem. Ujjaimat továbbra is az övére kulcsoltam, mert mondani nem tudtam semmit, ő pedig még nem tűnt beszédképesnek. Piszkosul rosszul nézett ki, de a történtek után ez nem is csoda. Hüvelykujjammal finoman megsimítottam a kézfejét és reménykedtem benne, hogy hamarosan felkel, mert le akartam szúrni a meggondolatlansága miatt, de épp ezért egy dicséret is kijárt neki. Hiába, az éremnek mindig két oldala van, most pedig még fogalmam sem volt, mi ketten melyiken vagyunk.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. december 3. 17:36 Ugrás a poszthoz

Yvonne
Zene

    Elég sok minden történt mostanság, de mondhatni a legfelkavaróbb a kviddics meccs volt. Igen, bizton állíthatom, hogy erről még hónapokig beszélni fognak és nem azért, mert olyan fergetegesen fair játék lett volna, sokkal inkább a brutalitása révén írta be magát a Bagolykő kviddicstörténetébe. A Gyengélkedő hemzseg szerencsétlen sebesültektől, nem épp bizalomgerjesztő látvány. Főleg ha olyasvalaki is heverészik ott törött mindennel, aki ocsmány módon a szívedbe fúrta magát. És nagyjából meg is érkeztünk idegbajom tárgyához: a tehetetlenség, a tanácstalanság és a mérhetetlen undor érzéséhez. Hogyan lehetek képes bárki iránt is mélyebb érzéseket táplálni, mint mondjuk egy cipő iránt? Vegyük mondjuk azt a csodálatosan új darabot, amit pont a minap szereztem be, mikor fotózásra repültem innen – természetesen megint titokban. A szívemhez nőtt, rajongtam érte, egyszerűen imádtam, mégis, a gondolataimba belemászott egy valaki, aki az idegeimen táncolt minden rezzenésével. De ha legalább utáltam volna a nyomorultat! Áh, komolyan legyintenivaló az egész, nekem pedig vagy egy doboz nyugtató, vagy egy gumiszoba kell. Erről jutott eszembe éppenséggel a Lélek szoba, mai állítólag csodákra képes a megtépázott agyráncokkal. Puding próbája az evés, így gyorsan magamra kaptam valamit és elindultam az északi toronyba.
    Sportos ember lévén természetesen a lépcsőmászós technikát részesítettem előnyben, így nagyjából kifulladva értem fel az említett helyiséghez. Nem nagyon volt humorom összefutni bárkivel is, ami nem meglepő az elmebajomat tekintve. Belépve a szobába furcsa érzés kerített hatalmába. Leültem kényelmesen, aztán gondoltam egyet és inkább lefeküdtem a kanapéra. Lehunytam a szemem és relaxálni kezdtem. A szobában halk zene szólalt meg, a levegőben pedig orchideaillat kezdett terjengeni. Minden olyan nyugtató és kellemes volt, mintha az eddigi bosszantó tényezőket kiiktatták volna. Kinyitva a szemem, az egész szoba a kék árnyalataiban pompázott, ami még jobban ellazított. Akárki is volt az a zseni, aki ezt ide kitalálta, nagyon jól tette. Egy párnát húztam a fejem alá, összefogott hajam kibontottam, így lazán omlott le a kárpitról a földig érve, cipőmet pedig egyszerűen levettem és magam mellé raktam a padlóra. Az összhatás felbecsülhetetlen élmény volt.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. december 3. 18:55 Ugrás a poszthoz

Yvonne


    Ahogy ott pihentem a világ megszűnt létezni. Az izmaim ellazultak, s bár nem aludtam, valamiféle transzban éreztem magam. Ha meg akartam volna mozdulni se tudtam volna, ugyanis nem engedte egy különleges visszatartó erő. A tudatalattim felhőtlenül érezte magát, elfelejtettem gondolkodni, végre tényleg üres fejjel feküdtem. Aztán megcsapta az orrom a menta illata, a halk gitár zene pedig zongorára váltott. Nem zavart egyik sem, mert továbbra is kellemesek voltak, ami meglepett. Más helyzetben már valószínűleg kiátkoztam volna valakit a szobából, példának okáért azt, aki miatt változott a légkör. Krákogást hallottam és mocorgást, minek hatására csigalassúsággal óvatosan kinyitottam a szemem.
    A plafon továbbra is kékben pompázott, így legalább egy valamiben egyeztünk: ezen szín szeretetében. Felé fordultam, de valami iszonyatosan megfontoltan, íriszeimet pedig végigcsúsztatva a lányon megállapodtam szemein. Ez egy fiú esetében nagyjából olyan következményekkel járt volna, hogy elkezd nyálat csorgatni, mivel azonban társam nőnemű volt, így csak reménykedhettem benne, hogy őt a heterok közül szalajtották. Találkozott a tekintetünk és én megismertem. Még a Boglyas téren találkoztunk, ő jött oda hozzánk, plusz háztárs lesz. Felkeltem és egy párnát magam mögé csúsztattam, egyet pedig mellkasom és felhúzott lábaim közé raktam, hogy átölelhessem. Csendben azon gondolkodtam, mivel kezdjem. Nem ültünk távol egymástól, éppenséggel pont szemben, a két kanapérész közötti távolság pedig nem volt áthidalhatatlan. Mindketten vártunk valamire, aztán úgy döntöttem, én töröm meg a csendet. Mindig jobb kezdeni, mint folytatni, mert így te teheted fel az első kínos kérdést.
- Te miért vagy itt? – hangomból nem az elutasítás csengett, de még csak az utálat sem. Egyszerűen csak őszinte kíváncsiság jött ki belőlem szavak formájában. Bár fotográfus szakra járok, szívesen bevállalnék egy pszichológusi státuszt az iskolában, ez pedig a szakirányom igen erős változását eredményezné. Bár emberkerülő vagyok, ha valaki leül velem szemben a gondjaival, jó hallgatóságnak bizonyulok, ráadásul könnyen átlátom a helyzetet, hogy rávezethessem az illetőt a megoldásra. Véleményem szerint itt most ilyesmire nem volt szükség. Mindketten jöttünk valamiért, a regélést pedig neki kell kezdenie.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. december 11. 19:09 Ugrás a poszthoz

Zsombi Cheesy


    Cukrot. Most és azonnal adjanak nekem CUKROT. Egész nap szédelegtem, mint valami agyon csapott molylepke, még a kávé és némi sport sem tudott hatni rám. Vagy bennem. Mindegy. Délutánra odáig jutottam, hogy se feküdni, se ülni, se állni nem volt jó. Igazából minden megoldás borzalmas volt, mert forgott a világ körülöttem. Tényleg valami édesre volt szükségem, de rohamos sebességgel. Mivel az ügyem nem tűrt halasztást, így nem bajlódtam sokat az öltözködéssel, ha másért nem, azért biztos, mert lehajolva majdnem lefejeltem a szekrény alját. Ígéretes kezdés.
    Kissé ingatagon igyekezetem az éltető friss levegőre, ami meg kell mondjam, hatott is. Azt nem mondom, hogy maradéktalanul eltűnt a kóválygásos létforma, de úgy éreztem, megint visszanyertem az egyensúlyomból valamennyit. Útközben rá is gyújtottam, ez amolyan ajándék cigi volt, hogy ilyen ügyes voltam, csak aztán mocorgást éreztem a kabátomban. Szemöldököm ráncba szaladt és a kérdéses zsebbe nyúltam, ahol ott kucorgott Scotty. Hát ez a nyúl is tudja, hol van a legmelegebb, csak ott vétette el a házszámot, hogy ezt a meleget általában kiviszik a hidegbe. Előhalásztam a csöpit és megsimogattam a fülecskéit – természetesen csak azután, hogy a cigit gondosan elnyomtam és már nem volt a kezemben -, de éreztem, hogy majd megfagy. Nem volt szívem tovább a mínuszokban tartani, így visszadugtam a zsebembe. Ki tudja, talán nem is lehet állatot vinni a cukorboltba, akkor viszont jobb az úgy, ha rejtve marad.
    A faluba érve hatalmas tömeggel találtam szemben magam. Ha leejtettem volna egy tűt, halál biztos, hogy nem koppant volna. Míg az emberek sokaságán vergődtem át magam, eldöntöttem, hogy veszek egy házat itt, a faluban. Szeretem a Rellont és van is hol aludnom, elég kényelmes hely, de mégis. Kellene már ide nekem egy saját kis kuckó, ami csak az enyém és ahol viszonylagos nyugalom van. Miközben ezen agyaltam meg is érkeztem a célállomáshoz. Nagy örömmel nyitottam be és szinte megdobbant a szívem a rengeteg édesség láttán. A szivárvány minden színében pompázott a bolt, ami elsőre megragadta a figyelmem – mert hát szégyenszemre most jártam itt először. Rögtön a közepébe csaptam a dolgoknak, még Scottyt is a vállamra ültettem, aki hatalmas kék szemeivel ámuldozott és meg sem moccant. Vagy megijesztette a sok finomság, vagy benne is munkálkodott a vágy, hogy mindet megkóstolhassa. Kezdődjék a válogatás!
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. december 14. 08:42 Ugrás a poszthoz

Táli kirándulás - Bécs


    Nem tudom milyen ménkű csapott belém, hogy jelentkeztem a téli kirándulásra. Félreértés ne essék, nem vagyok antiszociális, szeretem az iskolát, de hogy pár napra elmenjek velük valamerre és még szabályokat is betartsak? Ez sosem volt a kenyerem, csakhogy akadtak befolyásoló tényezők. Az első, akit mindenképpen meg kell említenem, az Miska. Mivel a nővére rávette, hogy jelentkezzen, belehalt volna, ha nem rángat engem is magával, így addig győzködött, míg kissé megkésve, de leadtam a jelentkezésem. A másik indok, hogy itt volt az ideje egy kis szocializálódásnak. Bírom az alkalmazkodást, de a suli tanulóinak a felét sem ismerem, pedig biztos akadna olyan, aki akár még barát közeli státuszba is kerülhetne. A további nem elhanyagolható dolog – ám egyben utolsóként hozzáfűzött – pedig az ismerős arcok, lásd Sam, Đomi, Mira és Bálint. Na rajta jót szórakoztam. El sem tudom őt képzelni nagy közösségben élni, szerintem nagyon nem erre született. Ha egy zsiráffal kéne megosztania a lakhelyét, azt még reálisnak is tartanám, de hogy ő emberek között… Találkoztunk már egyik este, később is összefutottunk párszor, amit ebből leszűrtem, azok után nehéz volt elképzelnem, hogy pont itt futunk majd össze megint.
    Még tegnap este bepakoltam egy sporttáskába. Magamhoz képest kevés holmit rejtett a csomagom, de nem is divatbemutatóra készültem, ahogy új életet kezdeni sem, így bőven megtette a kis vállra való. Hét óra előtt tíz perccel értem oda, még bőven a megbeszélt találka időpontja előtt. Miskát persze egyből kiszúrtam, no meg a hátán cipelt nőszemélyt. Ha találkozott a tekintetünk, biztos látta rajtam, hogy már most jól szórakozom rajta, talán jobban, mint a korcsolyapályán. Miután elérkezett a hét óra betoppant Bálint is, a többiek különösebben nem foglalkoztattak, elég volt annyit látnom, amennyit láttam. Összekapdostuk az ikreket és a Minisztériumból nemes egyszerűséggel átkandallóztunk a Tündérszállásra. Leporoltuk magunkat mindnyájan, majd jöhetett a fejtágítás, hogy mit nem lehet. Diszkréten megforgattam a szemem, mert mindenki tudja, hogy azok a legcsábítóbb dolgok, amik tilosak, ráadásul kapásból tudtam valakit, aki esélytelen, hogy a vicodinja nélkül meglegyen. Hát ennyi. A szobabeosztásnál elhangzó nevek közül pár ismerősen csengett, de a legjobban Miskának és Samnek örültem. Két ismerős is lesz, nem fogunk unatkozni éjszaka sem, pipa. Megvolt a programterv és oszolhattunk. Már indultam volna bagzani, de dolgozott bennem a jó ágy foglalásának vágya, így először a szoba felé vettem az irányt. Rögtön kiszúrtam a zugdoki elfoglalt helyét, így gyorsan stip-stop ledobtam a saját cuccom az alatta lévő ágyra.
- Érdekes napjaink lesznek. Jössz bagzani Miskám? – tisztában voltam vele, hogy nem tizennyolc, de elkísérni elkísérhetett. Ennyi belefért a szabályokba, legfeljebb kiverem a kezéből a bűzrudat, ő meg elvágja a torkom. Kvittek leszünk.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. január 5. 19:28 Ugrás a poszthoz

Đomi - kicsit megkésve, ezernyi sorry. ><

    Elég aggasztóan néztek ki a gyengélkedőre behozottak. Többen nem is voltak eszméletüknél, mint ahogy Đomi sem. Mondjuk ezután a meccs után nem is csoda, hogy ki lettek ütve, totális leamortizálás lett a vége. Egyik csapat sem lett kímélve, volt itt zöld és sárga egyaránt. Az a csoda, hogy ezek után egy helyiségbe eresztették őket, a látogatók valószínűleg nem lesznek ilyen nyugodtak. Én mindenesetre Đomi ágyán foglaltam helyet, kezét pedig enyéimbe fontam. Folyton olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy mi a szöszt keresek én itt, de mielőtt meggondolhattam volna magam az ágyon fekvő Rellonos megmozdult. Egy pillanatra megállt a szívem, de szerencsére annyi lélekjelenlétem mindig volt, hogy ne lássák rajtam, mi zajlik bennem. Már épp azon agyaltam, mit mondhatnék, mikor Đomi megelőzött. Hála az égnek.
- Persze – megfogtam a vizet és odanyújtottam neki. Átvillant egy emlék az agyamon, de mielőtt komolyabban elmélyedtem volna, megérkezett a doktor urunk. A diagnózist hallgatva nehéz volt nem vágni egy fintort. Az egyszer halál biztos, hogy amit kviddicsen csináltak, az profi munka volt. A kezembe nyomott poharakat megfogtam és némán bólintottam. Felesleges volna bármit is kérdezni, vagy mondani, amit tudnunk kellett, azt most megtudtuk.
- Te egy hatalmas hülye vagy – suttogtam neki halvány mosollyal az arcomon. Hősiesség ide vagy oda, most aztán lesheti, mikor kelhet fel még egyszer. Viszont a dolog másik fele, hogy ha ő nincs, Kristófnak reszeltek. Lemondó sóhajjal pillantottam a kezemben lévő orvosságokra. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy ápolónő és mivel ilyet ritkán csináltam – utoljára akkor, mikor versenyszerűen balettoztam -, így kicsit nehezemre esett a dolog. Fel kellett idéznem az elveszett rutint.
- Ezeket most megiszod és csendben maradsz. Problémákat… - kezdtem, de rájöttem, hogy kézfeltartással nem tudja jelezni, ha pedig most ezzel fejezem be a mondatomat, az elég morbid vicc lesz. – Na mindegy, majd inkább figyelek – csóváltam meg a fejem, majd ha Đomi engedte, lassan megitattam vele a löttyöket. Nem hinném, hogy jó ízük volt, de ha segítenek, egy literrel is kap tőlem mindegyik itt heverő. Mikor mindkét pohár üres lett, letettem őket a mellettünk lévő szekrényre. És beállt a csend. Remek, szeretem, mikor ilyen kellemetlenül fesztelen a hangulat, amolyan „az egyik nem tud beszélni, a másik meg nem tudja mit mondjon”. Mivel nem mondhatnám, hogy a szavak embere vagyok, így csak újra megfogtam Đomi kezét. Wáoh, ha így haladunk, szerintem legközelebb már mehetek oviba. Mondjuk addig nincs gáz, míg nem húzogatjuk egymás haját…
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. január 9. 18:09 Ugrás a poszthoz

Runa

    A házvétel ügyét intéztem már napok óta. Meg kell hagyni, jó kis vityillót néztem ki magamnak, az ára is ehhez mérten volt borsos. De ennek a dupláját keresem meg egy évben, amit rendszerint sosem élek fel. Szóval egyszer megtehetem, hogy kényeztetem magam és szerzek egy olyan helyet, ahol nyugtom lehet. Még volt pár napom a költözésig, mikor kaptam egy baglyot, hogy menjek a cukrászdába. Az állt továbbá a papíron, hogy megmentettem a feladót és ezért adni szeretne cserébe valamit. Majdnem elnevettem magam. Nagyon is jól emlékeztem a hölgyeményre, de abban kételkedtem, hogy bármit is adhatott volna nekem. Ettől függetlenül mivel tényleg rólam volt szó és mivel az is érdekelt, jobban van-e már, így úgy döntöttem, elmegyek a találkára.
    Nyugodt, kellemes tempóban haladtam a megbeszélt hely felé, nem éreztem úgy, hogy el kéne sietnem a dolgot. Nem késtem, sőt épp időben érkeztem. Ritkán jártam ide, mert a munkám nem engedte meg a habzsi-dőzsit, ezúttal viszont nem állhatott semmi az utamban. Édeset akartam enni és még az sem zavart, hogy ezt valakinek a társaságában fogom tenni. Belépve körbepásztáztam a terepet, végül pedig tekintetem megállapodott a lányon. Odasétáltam az asztalához és lehuppantam a vele szemben lévő székre.
- Szia. Látom jobban vagy – azzal halványan elmosolyodtam. Úgy falta az előtte lévő kelyhet, mint akit éheztetnek és most lát évek óta először normális kaját. Emlékszem, milyen aggasztó látványt nyújtott ott, a sikátorban. Nem is nagyon tudtam összevakarni a földről, az is csoda, hogy valahogy visszakeveredtünk a kastélyba. Gondolataim lassanként visszavándoroltak a hideg utcák emlékétől a meleg cukrászda áradó illataiba és kellemes atmoszférájába. Fejemet kezemen támasztottam és mondandómhoz még hozzáfűztem: - Nos, mit szeretnél? – nem rellonos vigyor, inkább szelíd görbe csücsült az arcomon. Próbáltam bátorítóan nézni a lányra, mert tapasztalatból tudom, hogy rengetegen félnek tőlünk, zöldektől. Nos, én pont nem az emberevő fajtából vagyok – általában.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. január 11. 21:42 Ugrás a poszthoz

Robi

    Bár már leköltöztem a faluba, még mindig visszajártam a kastélyba, amolyan miért ne alapon. Volt egy-két ember, akik idehúztak, a többség viszont taszított, így erős dilemmába kerültem. Ettől függetlenül óráim továbbra is voltak, muszáj voltam mindenképpen bejárni, akkor meg miért ne tölthettem volna itt is a szabadidőmet? Kivételes alkalom volt, hogy nem a saját konditermembe indultam edzeni, hiszen direkt emiatt lett az is a házamban. Inkább az iskolát választottam, gondoltam összefuthatok ott pár ismerőssel, például Miskával, aki rendszeresen szokott gyúrni. Legalább megint kiderülne, hogy valamiben jobb vagyok nála. Ott volt a póker is, hát nem szétaláztam? Mondjuk legalább fejlődőképes, megérdemli az elismerést.
    Ma nem volt egy szem órám sem, de ez nem tántoríthatott vissza attól, hogy az erőnlét termébe menjek kicsit erősíteni. Leginkább a talajgyakorlatokra voltam kiéhezve ebből a szempontból, mert a hajlékonyságomat meg akartam tartani minden áron, így elsősorban a nyújtás volt a célom, a többi a fitten tartás. A táskámban azonban lapult egy röplabda is. Utoljára tizenöt évesen ütögettem, az meg lássuk be, nem ma volt. Ilyen és ehhez hasonló célokkal indultam neki a kastélyba vezető útnak. Beérve persze ugyanolyan nagy volt a nyüzsgés, ami majdnem rávett arra, hogy nyomban visszaforduljak. Kinek kell ez a visítozás, meg rohangálás? Sok újonc, aki nem tud mit kezdeni magával. Jellemző.
   A terembe lépve épp elkaptam, amint egyik háztársam – hallottam róla és a meccsen is láttam már – végtelenül nagy odafigyeléssel szemlélgeti magát a tükörben. Most mondja ezt bárki furcsának, de ilyet még én se csinálok otthon, a nagy magányomban, pedig én modell vagyok. Aztán súlyzózni kezdett, én meg nem igazán éreztem úgy, hogy köszönnöm kéne. Nem akartam megzavarni önmaga csodálatában. Annyi egyértelműen látszott, hogy teljesen odavan magáért és igen én központú a szentem, na de végül is rellonos srácról beszéltünk, nemde? Ha jól derengett a neve, akkor Róbert lehetett a nagyban gyúró. Kerestem egy kis szabad helyet, ahol lepakoltam a cuccom, majd felszálltam a futógépre. Normál kocogó sebesség helyett gyors futásba kezdtem. Sprintelni később terveztem, már ha a gép bírja a ritmusom…
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. január 16. 22:19 Ugrás a poszthoz

Robi


    Nem igazán törődtem a teremben tartózkodóval, hagytam, hadd foglalkozzon magával. Végtére is egyértelműen látszott, mennyire tuti csávónak gondolja magát, ami bár nem állt messze a valóságtól, ebben a formában olyannyira hidegen hagyott, hogy az már vicc. Nem is szándékoztam sokat foglalkozni az üggyel, így egyenesen a futópadhoz sétáltam és neki is láttam az edzésnek. Nem voltam se gyors, se lassú, inkább a kettő között, ami nekem a legkényelmesebb volt. Aha. Csak aztán a kicsi bolha jött pattogni.
    A kérdésére felvonom fél szemöldököm. Nem, valószínűleg I. Erzsébet vagyok, gondoltam beugrok kicsit futkározni, meg stírölni téged. Eszement egy kérdés volt, így meg is álltam mindezt szó nélkül, de a következő mondatát már nem tudtam és nem is akartam elengedni a fülem mellett. Felhúztam szemöldökeimet és eléggé lesújtó pillantást vettem rá. Most komolyan azt várja tőlem, hogy versenyt fussunk, ráadásul futópadon? Oh, my god, hová kerültem? Ráadásul valami köhögéscsillapítót is szereznem kellett, de ízibe, mert ez a bolhácska iszonyatos torokgyulladásban szenvedhetett. Nem tétováztam sokat a válaszon, szinte azonnal reagáltam rá, így még azt sem lehet ráfogni, hogy sokat gondolkodtam rajta.
- Az óvoda pár kilométerrel arrébb van – hangsúlyom segítőkész, mégis lekicsinylő volt, amibe belesűrítettem a „nem vagy ellenfél” véleményt és a „teszek rád” életérzést. Nyomatékosításképp még a falu irányába is mutattam, mer hát lévén onnan jövök, tudom, hol található. Nos, elmondhatom, hogy kellőképp kiélhettem magam a futópadon, a bizonyítási kényszeres Róbertet hátrahagyva pedig lepattantam és elővettem a röplabdát. Ha tényleg ki akar hívni, akkor úgyis jön a pályára – mert BIZTOS, hogy jön -, ha meg nem, akkor legalább szereztem neki pár kínos percet.
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 8. 11:33 Ugrás a poszthoz

Vasváry tanár úr
Ruci


    Jön a húsvét, itt az ideje az ajándék, pontosabban csokoládé és cukorvásárlásnak! Az utóbbi időben amúgy is kívánom ezeket az egészségkárosító, borzalmasan hizlaló nyalánkságokat, úgyhogy ennek a szenvedélyemnek úgy döntöttem hódolnom kell. Már csak azért is, mert az utóbbi időben MEGINT fogytam. Ha ez így megy tovább, szerintem az év végére marad belőlem egy A4-es lap, ami nem valami bizalomgerjesztő látvány. Hastágításba kezdtem és szó szerint MINDENT összeeszem, amit csak találok a konyhában. Ez így elsőre furán hangzik, de rájöttem, hogy a folyamatos sportolás mellett nem nyerő az étvágytalanság, ugyanis leadott kalória van, de a bevitel nem arányos ezzel. Így most elkezdtem zabálni, miközben tovább edzek. Egyelőre stabilizálódott az állapotom, de nem bízom a véletlenre a dolgokat. Jobb félni, mint elfogyni.
    Az egyik legjobb napot választottam a vásárlásra, ugyanis napsütéses idő volt, pici szellővel. Nem is öltöztem túl, épp csak valami lenge cuccot kaptam magamra. Energiatakarékos üzemmódba kapcsolva indultam el a cukorkabolt felé, ahol már jártam korábban. Tervem már volt. Igazából mindenből akartam venni, tudjátok, amolyan bőség zavara helyzet az egész, így nem cicózom azzal, hogy jahj, abból már nem kéne, mert sok lesz, inkább nagyberuházási alapon fellendítem Bogolyfalva kereskedelmét. Hálásak lehetnek érte. Útközben megfigyeltem, hogy a falu kissé kihalt, vagy legalábbis akkor, mikor épp szent küldetésemet hajtom végre, nem csellengőznek sokan az utcákon. Nem is zavar különösebben, mert nem kedvelem a tömeget, főleg azért, mert az emberek többsége figyelmetlen. Nyilván jó muri halálra taposni a másikat és belelökni a legközelebbi árokba, én annyira nem díjazom az efféle mutatványokat.
    A Paradis bolt elé érve megint megcsodálom az egészet kívülről. Annyira hívogató, csoda, hogy nem maga a bolt a házam, hanem valahol messze innen lakom. Egyébként teljesen elítélendő módon, természetesen. Beléptem és köszöntem, majd el is vesztem a sorok között. Huu, na akkor abból is kell, meg a szivárványszínű is olyan jól néz ki és ne feledkezzünk meg a gumicukorról, a kis maci alakúról. És akkor nyalókát is kell venni, olyan epreset, aminek ilyen sávozott, szép alakja van és jééézusom, az ott rágócukorka?! Úgy rohangáltam, mint valami őrült, miközben az útközben felkapott kosár igen rövid időn belül teljesen megtelt, én pedig még csak a bolt töredék részét szeltem át. Valószínűleg enyhe cukormérgezés lesz a diagnózis pár napon belül a gyengélkedőn, de kit érdekel? CUKOR!
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 13. 20:43 Ugrás a poszthoz

Vasváry tanár úr

    Ha meghalok, mindenképpen ide akarok kerülni. Most lépj be te is a cukorkaboltba és nézz körül. Mit látsz? Ha milliónyi édességet, csokoládét, cukorkát, meg az isten tudja mit, akkor jó helyen vagy és tudom, hogy te is itt akarsz meghalni. Vagy legalább életed után ide akarsz kerülni. Hogy megalapozzam fényes jövőmet – na meg hogy letudjam a húsvéti bevásárlást -, nem átallottam mindent összeszedni, amit csak egy hangyányit is szerettem. Volt, amiből dupla adag került a csomagomba, de olyan is volt, amiből csak kóstolót vittem. Épp a csokoládék fölött tanakodtam magammal, amikor valaki megköszörülte torkát mögöttem. Pördültem egyet a tengelyem körül és egy magas, jóképű férfival találtam szembe magam. Na de ki lehetett?
- Nos, az attól függ – ha igazán humoros akartam volna lenni, akkor azt mondom, hogy ha randit akar, akkor el kell utasítanom, a szívem már foglalt. Ez egyrészt link lett volna, másrészt beégés. Legalább az első percben ne váljunk hasznavehetetlenné. Meghallgatva a problémát egyáltalán nem éreztem olyan vészesnek, mint ahogy először le lett festve. Persze nem ismerem az emlegetett lányt, de hát minden gyerek szeret minden édességet. Vagy ez csak az én fejemben van így? Ettől függetlenül szemügyre vettem a kínálatot és rá kellett jönnöm, nekem sem könnyebb a döntés, mint a férfinak.
- Hmm. Én biztosan a marcipánosat vinném. Kóstoltam már, isteni finom, úgyhogy kijelenthetem, hogy jó nyomon jár – mosolyogtam fel rá. Tényleg ez lett volna az ideális, ráadásul a férfi jobban tudja, mi kell annak a gyereknek, nyilván okkal volt opció a marcipán. Megbíztam benne, de várhatóan ő is ezt tette velem, hiszen vadidegenként tőlem kért segítséget. Aztán kissé összehúztam a szemeimet és úgy mértem végig a férfit.
- Javítson ki, ha tévedek, de Ön új tanerő – miután abbahagytam a végtelenül értelmes fejjel járó hunyorgást, érdeklődve pislogtam a nálam magasabb férfira. Oké, most mondjátok meg őszintén. Miért kell mindnek ilyen dromedárnak lennie? Mármint, oké, az jó, ha egy hím tengerszint feletti magassága meghaladja az enyémet, na de szabjunk már határt! Csak legyintettem magamban erre a gondolatra. Felesleges…
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 14. 22:32 Ugrás a poszthoz

Oroszország
(ÉK-re Szentpétervártól)
David és Mihael + Mesélő

    Néma csendben ültünk egész úton odafelé. Mindannyiunknak megvoltak a maga gondolatai, de valahogy nem mertük elereszteni őket. Megtehettük volna, hogy megállás nélkül beszélünk, de csak újabb vita kerekedett volna mindenből, amit már olyan sokszor átnyálaztunk. Tántoríthatatlanul küzdöttem azért, hogy idáig eljussunk és nem ez lesz a pillanat, amikor majd közlöm, bocs, mégsem. A tájat bámulva rengeteg dolog cikázott a fejemben. Először is megpróbáltam magam megnyugtatni, hogy hiába a többszörös túlerő, nekünk sikerülni fog az, ami lehetetlen, mégpedig azért, mert sikerülnie kell. Nem engedhettünk meg magunknak egyetlen botlást sem, mert ha túl nagyot esünk, akkor többet nem kelünk fel. A másik gondolatom a volánnál ülő David volt. Borzalmasan restelltem még mindig azt a csókot Mihaellel és tudtam, hogy nem felejtette el. Pedig az ő szájára akarom tapasztani ajkaimat, pedig tényleg őt akarom ölelni. Miska a barátom, az egyik legjobb, de nem több. Történt, ami történt, de egyszerűen képtelen vagyok többet adni magamból Davidnek, ha megszakadok se megy. Hogyan értethetném meg vele, hogy nem számít más? Persze sehogy. De az is lehet, hogy a szíve Ráhelhez húzza és ahhoz az édes lányhoz, aki a szerelmük gyümölcse lett. Miért is akarna egy kőszívű, felvágott nyelvű, szarkasztikus és kiállhatatlan nőszemélyt egy boldog, idilli család helyett? A választást én döntöttem el a partin. Amikor látott Mihaellel, akkor dőlt el, hogy nem engem fog választani, de talán sose tette volna.
    Az autó megállt, ezzel egy időben pedig a gondolataim is. Ahogy David hátrafordult és beszélni kezdett én makacsul bámultam a sivár semmit és némán hallgattam a mondandóját. Csak azért sem pillantottam rá, bármennyire is jól esett volna. Miután kiszállt még vártam pár másodpercet a járműben, de éreztem, hogy ez sem tart örökké, így végül kiszálltam, az ajtó pedig halkan csukódott mögöttem. A hátsó fegyvertárhoz sétáltam és kapásból elvettem pár kést, egy shotgunt, meg ami még elfért nálam. Mindenből egy kicsi. A halk megoldások emberének tartom magam, így ha lehet egyszerűbb késsel nekiindulni valaminek. David hangja rántott vissza a valóságba és ekkor ráemeltem a tekintetem. Fájdalmat láttam benne és mérhetetlen kétséget. Odaléptem hozzá és tenyereimbe fogtam arcát, nem érdekelt az, hogy mit mondott.
- Félek… - suttogtam, de nem mondtam többet. Helyette olyan puhán érintettem ajkaimat övéihez, mintha egy lágy párna simogatná. Életem egyik legérzékibb csókja volt ez, remélhetőleg pedig nem az utolsó. – Minden rendben lesz – mondtam, azzal elengedtem Davidet. Visszahajoltam a csomagtartó fölé és folytattam az eddig megkezdett tevékenységet. Ha Mihael is mellém ért, végigsimítottam a vállán. Nem búcsúzni készültem, de még csak feszültséget kelteni sem akartam. Egyszerűen csak jobb volt így tovább menni. Mondjuk abban azért reménykedtem, hogy a két srác nem borul egymás nyakába, mert sírógörcsöt kapok és kimenekülök az országból. Futva.
    Elléptem a járgány mellől és a tájat figyeltem. Egyetlen árva lelket sem láttam, még egy hangyát sem, ami jelezhette volna, hogy itt élet is van. Kissé ijesztő volt, hogy tényleg nincs segítség. Nem hívhattunk senkit, csak és kizárólag mi maradtunk, egymagunkban. Ha itt megtámadnak minket, védtelenek vagyunk. Szippantottam egy mélyet a levegőből és szinte dögszagot éreztem. A miénket.
Utoljára módosította:Egerszegi Nina Viktória, 2014. április 15. 14:47
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 15. 16:12 Ugrás a poszthoz

David
Mira bulija után

    Lélekszakadva futottam David után, hogy aztán hülyét csináljak magamból. Bár ha jobban meggondolom, legalább nem lökött el és alázott meg. Még mindig nem értem, miért is kell bocsánatot kérnem. Nem én ugrottam rá Mihaelre, hanem pont fordítva, ráadásul amint magamhoz tértem az első sokkból, rögtön csattant az a jól megérdemelt pofon. Mit tehettem volna még? Megakadályozni? Fogalmam sem volt, hogy mire készül, ráadásul igazán meglep, hogy Dave ennyire a szívére veszi ezt az ügyet. Persze ezek a gondolatok nem futottak át az agyamon akkor, mikor épp az orra előtt lihegtem, mint valami eb és hebegtem valami magyarázatfélét. Kész röhej. Ettől függetlenül sokat jelentett nekem ő is, az meg pláne, hogy ne feltételezzen olyasmit, ami nem igaz. Mikor végre reagált és simogatni kezdte a hátamat, még egy adag levegő szakadt fel belőlem. Hallelujah. Természetesen nem utasítottam vissza a csárdás ajánlatot, egyértelmű volt, hogy megyünk és szépítünk ezen a semmin. Mert tényleg az.
    Ahogy átkarolta a nyakam, kezem rögtön derekára csúszott és meglepő módon szinte egyből megtaláltuk a közös tempót, egyszerre léptünk. Utunk ettől függetlenül csendesen telt, ő is gondolkodott, én is szívtam a saját vérem, úgyhogy mikor végre megérkeztünk a célhoz, alig vártam, hogy leülhessek. Körbepillantottam, de nem láttam ismerős arcot, csak páran ücsörögtek az asztaloknál, így mondhatjuk, hogy szerencsénk volt. Aztán a fiúra emeltem a tekintetem és valami belenyilallt a szívembe. Mi a jó édes életet keresek itt Vele? A kétely undorító hulláma tarolt le egy pillanatig, főképp azzal a tudattal, hogy egy családos embert szédítek, már ha ezt annak lehet nevezni. A hideg is kirázott tőle. El is hessegettem ezt az egész hóbelevancot és inkább arra koncentráltam, hogy kérjek magamnak egy helyes kis pohár tequilát. Gyors és hatékony. Miután megkaptam a poharat, szépen sorban jött a só és citrom is. Na jó. Meg sem vártam David kér-e valamit, vagy egyáltalán van-e hozzám intézendő szava, mint valami tisztességes alkoholista nyakaltam be azt a kis pohárkát, miután nyaltam egy kis sót. Fantasztikus és most hamm, bele a citromba. Egyszerűen tökéletes élményt nyújtott és végigégette a nyelőcsövemet. Nem tudom, ki volt az a zseni, aki ezt kitalálta, de gratulálok neki. Ritkán élek ilyesmivel, sosem kedveltem az italt, annak ellenére sem, hogy jól bírom, így ma különleges napot iktattam be. Amúgy is kellett az ihlet ahhoz, hogy beszélni kezdjek, ez a kis pohárka megadta.
- Tök felesleges féltékenynek lenned. Mihael a barátom. Mármint nem úgy barátom, hanem barát barátom. Jesszus, ennyiszer kimondani ezt a szót… - forgattam meg szemeimet, majd kértem még egyet. A franc essen belé, már most sok volt, pedig ez csak a kezdet. A fiúra néztem és legszívesebben az arcába üvöltöttem volna, hogy: „ha lenne eszed, megmondanád végre, mit akarsz tőlem, de legfőképpen lekapnál itt helyben!”, amiből persze nem lett semmi. Ahhoz nem ittam még eleget. Helyette csak tenyerembe temettem az arcomat.
- Nem is értem miért magyarázkodom, végtére is nem nekem van komplett családom. Hová tettem az érzéseimet? – tettem fel a költői kérdést fennhangon, de mégis úgy, hogy csak ő hallja. Csóváltam a fejem, ezzel is rákontrázva a mondandómra, majd újra tenyerembe másztam a képemmel. Híg egy nap, mi tagadás. Az összes humorérzékem kezdett elhagyni, főleg azért, mert egyre inkább dühített az egész helyzet, amiben ültünk. Hová a fészkes fenébe csöppentem? HOVÁ?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Egerszegi Nina Viktória összes RPG hozzászólása (165 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel