28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Almásy Léna összes RPG hozzászólása (164 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 17. 19:32 Ugrás a poszthoz

Nicol

Amióta beléptem Bogolyfalva tanácsába, még több papírmunka szakadt a nyakamba. Mondhatjuk talán úgy is, hogy a nyakamba vettem még egy koloncot a többi mögé, csak hogy még kevesebb szabadidőm akadjon, de ha azt az apró tényt nézzük, hogy én mindig is szerettem a munkát, ezzel nem lehet gond. Maximum kevesebbet sütök, valamit valamiért.
Reggel valami oknál fogva nem sikerült a Nap első sugaraival kelnem - nem mintha amúgy bármikor is sikerült volna, mindegy -, és jócskán késésben voltam. Magamra kaptam egy türkiz inget meg egy őzbarna szoknyát, kifésültem a loboncom és a mosakodást követően felkapta a vagy harminc oldalas jelentést, amivel már két napja szenvedtem és loholtam befelé a Minisztériumba. A külsőségek annyira soha sem érdekeltek, de mindig figyeltem rá, hogy bohócot azért ne csináljak magamból és ha lehet, ne szabadidőruhában menjek be dolgozni.
Miután leadtam a feletteseimnek a mappát, rögtön az irodám felé vettem az irányt, hogy elkezdhessem a következőt. És ez minden egyes nap így megy... ha az egyikkel kész vagyok, jöhet a következő. Néha úgy érzem, besokallok és megszöknék, de aztán mindig emlékeztetem rá magam, hogy mit és miért teszek. Előre felé akarok haladni, nem vissza. Nálam nem működik a két lépést előre, egy lépést hátra dolog, az nem én vagyok.
Éppen össze-vissza dobálok egy halom papírt, mert az előbb sikeresen elkevertem egyetlen lapot a hatalmas íróasztalon, amire égető szükségem volna, és egyszerűen nem találom. Kezd felmenni a pumpám, nem kicsit, hanem nagyon, ahogy egyre inkább keresem azt az egy nyamvadt papírt, de sehol sem találom. Most én vagyok a hülye, vak és kiszúrja a szemem vagy valaki szórakozik velem? Paranoiás is vagyok néha, remek.
Már éppen földhöz vágnám az egész stócot, amikor kopogtatnak az ajtón és a résen először csak egy újabb halom papírt látok bekandikálni. Szemöldököm a magasba szökik, ahogy a széles vigyorú nő előbukkan az iratok mögül.
 - Szia. Persze, gyere csak. Remélem, hogy az ott nem munka a kezedbe... - sóhajtok és nyögök fel egyszerre. Ma sem lesz pihenés.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 17. 20:45 Ugrás a poszthoz

Nicol

Persze van, hogy én is mindent itt hagynék és rohannék világnak, vagy csak haza, hogy elmerülhessek egy kád vízben. Viszont ezt nem tehetem meg, ha valaki lenni akarok. Azt mondják, meg kell dolgozni azért, hogy lehess valaki, na és majd ha lettél valaki, akkor majd csinálhatsz jobb dolgokat is, mint a kemény munka. Persze nem azt mondom, hogy a vezetőknek nem kell dolgozniuk, sőt úgy hiszem, falunk polgármestere is eléggé el lehet havazva mióta hivatalba lépett. Nem is csak ő, az egész Minisztérium fel van bolydulva, mindenki rohangál, mint a mérgezett egerek.
Majdnem sírással nyugtázom, hogy a nő bizony egy újabb adag munkát hozott, holott még az előző kettővel sem vagyok készen. Én nem tudom, ezek ott lent mit csinálnak az első emeleten, de egy kicsit szüneteltethetnék most már a papírokkal való dobálózást, mert lassan, de biztosan meg fogok fulladni.
 - Hát ez remek, mit ne mondjak - csattanok fel fojtott hangon. Nem kenyerem a kiabálás, főleg nem olyanokkal, akik egyáltalán nem érdemlik meg, de nem tudom leplezni ingerültségemet. Kezdenek lemerülni az elemeim, lehetne már hétvége, hogy egy kicsit, csak egy icipicit kikapcsolhassak, mert ez az éjszakába nyúló munka már kikészít idegileg. Ilyenkor szeretem, hogy egyedül élek, nem tudom kin levezetni a mérgem és ez egy jó dolog.
Mivel kihallom a kérdéséből - igen, értek az emberek nyelvén -, hogy igazából nem nagyon fűlik a foga a dologhoz, csak udvariasságból beszél, udvariasan, egy apró mosollyal az arcomon elutasítom.
 - Hagyd csak, elboldogulok majd valahogy. Viszont téged nem igazán láttalak még errefelé. Te is itt dolgozol? - szakadnak ki belőlem a kérdések rögtön. Ilyen a természetem, nem igazán tudok vele mit kezdni. Akinek nem tetszik, az faképnél hagy vagy leüt, ez a két opció létezik.
- Igen, én is beléptem, de nem igazán tudom, jó ötlet volt-e... - mormogok a nem létező bajszom alatt, miközben én is leguggolok és szedegetem össze az iratokat a földről. Diadalittasan emelem ki a példányt, amit kerestem a kupacból, a többit pedig összefogom és visszadobom az asztalra. Majd elrendezem őket, nem lehet mindent egyszerre.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2013. július 17. 21:33
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 17. 21:47 Ugrás a poszthoz

Nicol

Nekem sem éppen ez az álommunkám, én sem azért dolgozom most, hogy a jövőben is itt porosodjak az akták mellett az irodában. Szeretnék bevetésekre menni, szeretnék komolyabb feladatokat kapni, képezni magam, de ez mind csak úgy érhetem el, ha felkapaszkodom azon a bizonyos szamárlétrán. Azt pedig nem lehet máshogy elérni, csak kemény munkával.
Hálásan pillantok a nő felé, ahogy leteszi az asztalra az utolsó papírt is. Ritkán akad segítségem errefelé, mindenkinek megvan a saját gondja-baja, senki sem ér rá azzal foglalkozni, hogy a másiknak éppen milyen szinten temeti be az irodáját a papírtenger. Számukra ez egészen mellékes dolog, csak legyen valaki, aki megcsinálja és rendszerezi őket. Hálátlan feladat.
 - Ismerhetem a férjed esetleg? Annyira ismerős vagy nekem, ne haragudj meg érte, nem tudlak hova tenni - még egyszer gyorsan végigfuttatom a tekintetem a jól öltözött nőn, aki mintha egy újság lapjai közél lépett volna elő. Finom, fiatalos vonások. Teljesen biztos, hogy láttam már valahol, de egyszerűen nem jut eszembe, hogy hol. Túlságosan lefoglalnak mindig a dolgaim, talán kicsit szórakozott vagyok és a nem lényeges információkat szelektálom. Jó tulajdonság, de néha idegesítő, ha egy ilyen helyzetben találja magát az ember.
- Óóó - szinte hallani lehet a koppanást, ahogy leesik a dolog. Legszívesebben az előző kérdéseimet visszavonnám, de már nem lehetséges. Érdekes dolog, hogy már másfél éve élek a faluban és a mai napig nem tudtam pontosan megfigyelni annak vezetőit. Még egyszer megnézem a nő arcát, hogy biztos legyek a dolgomban.
 - A polgármester úr felesége, elnézést kérek, sajnos nem sok időm és lehetőségem jutott eddig a falu életében részt venni, így nem esett le először. De akkor gondolom mostantól elég sűrűn fogunk találkozni, a tanács gyűlésein is - kissé elpirulok. Ez az én formám, mindig sikerült érdekes szituációkba kevernem magam.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 17. 22:52 Ugrás a poszthoz

Nicol

Talán néhány embernek furcsa lehet az emberszeretetem meg az, hogy alapjában véve mindenkihez pozitívan állok hozzá és a legjobbat feltételezem róla. Aztán ez a kép vagy megmarad olyannak, mint a kiindulási helyzet vagy szépen lassan kezd leépülni és valami más alakul ki belőle. Ez mindig az éppen aktuális partneremtől függ, nem tőlem.
Nicol tipikusan nagyvilági nőnek néz ki, olyannak, akinek nem sok dolga akad a külsején kívül. Ápolt, látszik, hogy van ideje magára és általában ez az, ami bejön a férfiaknak, nem a lóti-futi, karrierista nők. Totális ellentétei vagyunk egymásnak, mégsem érzem úgy, hogy meg kellene hunyászkodnom előtte.
 - Rendben, Nicol - bólintok egyet, hogy még inkább nyomatékosítsam, felfogtam a dolgot és az erőviszonyok egyenlőségét is.
A nő külsejéből és  - így ha mondjuk azt - a posztjából ítélve felsőbbrendű magatartást néztem volna ki, de kellemesen kell csalódnom. Nem minden az, aminek látszik és örömmel jegyzem le magamnak, hogy Nicol nem rontott eddig a kiindulási helyzetből.
- Igazából azt hittem, itt dolgozol az első emeleten. Mondjuk mint személyi asszisztens vagy hasonló, bár meg kell hagyni, ők nem úgy öltözködnek, mint te - ahogy kimondtam, rájöttem, hogy kissé félreérthető a dolog, igyekszem is korrigálni - Ne érts félre, nagyon csinos vagy, csak én egy ilyenben mondjuk megfulladnék itt - pillantok a ruhájára célzásképp. És még mindig fránya önkontroll-hiány a beszéd terén. Lehet, hogy némasági fogadalmat kellene tennem egy időre, hogy ezekről leszokjak, de valószínűleg azt sem tudnám betartani. Meg kell tanulnom együtt élni a nagy számmal és kicsit átgondolni a dolgot, mielőtt valamit kimondok.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 18. 09:27 Ugrás a poszthoz

Nicol

A minisztériumról és az itt folytatott munkáról kialakult véleményét mély együttérzéssel hallgatom. Nem azt mondom, hogy nem szeretek itt lenni, de néha tényleg hagyhatnának több teret az embernek. Senki sem szereti úgy érzeni magát, mint egy rab, miközben kötelező óráit tölti idebent. Az irodák valóban lehetnének tágasabbak, de még így is hálát adok az égnek, hogy van egy saját, privát kis kuckóm, mert őszintén szólva, a sok idegesítő és cserfes ember között, akiknek előbbre való a pletyka és a receptcsere, mint a munkájuk, egyszerűen nem tudnék dolgozni.
 - Én sem azért csináltam végig az egész kiképzést, hogy itt fulladjak meg a papíroktól, de egyelőre nincs más. Én pedig azt csinálom, ami éppen van.
Ez pedig az én életfilozófiám. Nicolról süt, hogy ez nem az ő világa és amiatt nem is tudom elítélni. Minden ember másra születik: van, aki vezetőnek, van, aki szorgos munkásnak és még sorolhatnám napestig, akkor sem érnék a végére. Szó mi szó, a véleményem nem változott róla, hiszen őszinte volt. Mondhatta volna, hogy igen, ő is nagyon szeretné ezt csinálni, de a férje miatt nem lehet, vagy valami ilyesmi, de nem tette és ez egy hatalmas piros pont.
A nő szépségén már egyáltalán nem akadok ki, főleg mert tudom, honnan fakad. Tanulmányaim során rengeteget kellett foglalkoznom a különböző emberi és nem emberi fajokkal, így egyből szembetűnt az, hogy a smink és egyéb cicomák nélkül is káprázatos külsejű nő ereiben nagy valószínűséggel vélavér csörgedezik. Ezzel nincs is semmi baj, amíg be nem gurul, mert akkor meneküljön ki-merre lát alapon elég gyorsan kellene elhagynom a szobát.
- Ez így van. Nincs időm ilyenekkel törődni, általában csak azt nézem, hogy ne tűnjek bohócnak. Lehet, hogy ez számodra érdekesen hangzik, de ha nekem némi szabadidőm van, akkor azt sem szépítkezéssel, hanem pihenéssel töltöm.
Igazából azon, hogy én mit szeretnék üzenni és valójában mit üzenek a világnak, nem igazán gondolkodtam el.
- Én egy egyedülálló, erős nőnek vallom magam, de lehet, hogy az öltözetem nem mindig ezt tükrözi... - nincs okom a haragra, elvégre én hoztam fel a témát, ő pedig csak rávezetett a lényegre és mintha igaza is volna.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 18. 14:53 Ugrás a poszthoz

Nicol

 - Ide rendeltek egyelőre - szabadkozom. Nem arról volna itt szó, hogy nem tudok magam mellett kiállni, hanem arról, hogy ha a munkámat meg akarom tartani, akkor friss végzettséggel nem nagyon kellene pattogni itt. Én úgy tudom, hogy a megbecsülésért meg kell dolgozni és ha ez az ára, ám legyen.
- Eddig senki sem panaszkodott a megjelenésemre, szóval úgy vélem nem.
Az építő jellegű kritikákat mindig elfogadom, nehogy az legyen, hogy nem vagyok nyitott a változatosságra valamint eltusolom a hibáimat. Senki sem tökéletes, a külsejét tekintve sem - kivéve Nicolt persze, a vélavér nem válik vízzé -, nem gondolnám, hogy bohócként nézek ki egy szoknyában és egy ingben, de hát ízlések és pofonok. Ő bizonyosan nem venne fel ilyen ruhákat, én viszont nem vagyok teljesen biztos abban, hogy olyat mernék viselni, mint ami rajta van. Szép, szép, de nem túl kirívó ez egy olyan nőnek, mint én vagyok?
- Valóban? - érdeklődve állom vizslató pillantásait - És szerinted mit kellene hordanom, hogy megőrizzem a személyiségem, de mégse úgy nézzek ki, mint aki itt akar beporosodni?
A ruhák meg a divat világa sosem érdekelt különösképpen, mindig a legkényelmesebb darabokat részesítettem előnyben az iskolában is, persze ott ott volt az egyentalár, ami könnyített is a helyzetemen. Az iskolában elkezdett hagyományaimat az új életemben is folytattam tovább és szembe sem jutott volna, hogy ez valakinek a szemét szúrja... hiszen látok sokkal rosszabbul öltözött nőket is a környéken, akik még arra sem szánnak időt, hogy megmossák a hajukat vagy kivasalják a ruhájukat. Na ez egyértelműen az ápolatlanság, a nemtörődömség jele. Viszont ha akad valaki, aki segítene a dologban, szívesen frissítek a ruhatáramon. Nem nagy dolog.
 - A segítséget szívesen elfogadom, köszönöm. Azért remélem, hogy nem vagyok egy totálisan reménytelen eset - villantok egy szégyenlős mosolyt felé, ahogy a tekintetem magamra irányul át. Szegény ruháim, nagy valószínűséggel kénytelen leszek megválni tőlük.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. augusztus 7. 20:04 Ugrás a poszthoz

Nándor

Ismét vége egy napnak, ismét odabent ültem és mit mondhatnék, ezt a szöveget már igencsak unom. Talán tényleg igaza van a first ladynek és a sarkamra kellene állnom, viszont azt szokás mondani, hogy mindenki csak addig nyújtózkodjon, amíg a takarója ér. Nem szeretek pofátlan lenni, kuncsorogni valami érdekesebb munkáért, mint az aktatologatás, inkább megelégszem és csendben török előre. Van nagy szám, mint a bécsi kapu, de ilyen ügyekben nem nagyon akarom feleslegesen jártatni, mert még a végén sikerül összehoznom valami kevésbé tolerálható munkakört egy rossz beszólással. Kellene kerítenem valakit, aki mellettem van és gyakorolja rajtam a szájzáró bűbájt, amikor kényes talajra tévedek.
Szóval hazafelé tartok a Minisztériumból, kezemben legalább hat mappa, azokban legalább hatszáz papírral. Ügyetlenül bukdácsolok végig a macskakövön, a francba is, még mindig nem sikerült megszoknom a magassarkú adta lehetetlen helyzeteket és terepeket. Beszereztem még párat a Nicoltól kapottak mellé, hogy lelkes tanárom ne tudjon megszólni emiatt, és igazán megszerettem őket. Soha sem voltam az a típus, akit annyira érdekelne a divat, az öltözködés, igyekeztem mindig a legkényelmesebb darabokat felkapni, aztán rohanni munkába, mostanában viszont egy kicsivel korábban kelek fel, mint anno, hogy azért némi időm legyen átgondolni a dolgokat a szekrény előtt. Még mindig nem bonyolítom agyon magam, nincs felesleges cicoma, csak a magassarkú, esetleg szűkebb, térd feletti szoknya hozzá illő blúzzal és annyi. Ma is ilyen hangulatban ébredtem, de igencsak rossz ötlet volt így a nap végén a sarok által meggyötört ingatag lábakon a macskakőre merészkedni. Hoppanálhattam volna a hídig, de félő volt, hogy elvesztek valamilyen iratot, így inkább a megterhelő, de biztonságosabb utat választottam.
Akadnak körülöttem emberek ilyenkor is, hiszen az élet a pubnak és a csárdának köszönhetően nem áll meg este sem, én pedig vagyok olyan szerencsés, hogy egy kiálló kőnek köszönhetően kimegy a bokám és elvágódok az utca közepén. A lábam szörnyen fáj, de mégsem ez a legnagyobb problémám. Fülig vörösödök, már nem a dühtől vagy egyéb okokból, hanem mert valószínűleg a nullához képest elég sok embernek sikerült végignézni az attrakcióm.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2013. augusztus 7. 20:06
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. augusztus 7. 22:56 Ugrás a poszthoz

Nándor

Jobb napjaimon már egészen tűrhetően megy a magassarkúban járás vagy inkább billegés, a menetelésem egyre inkább hasonlít a rutinosabb versenyzőkéhez és ez büszkeséggel tölt el. Valójában nem számít nagy dolognak a magassarkú viselése, régebben volt egy korszakom, amikor hordtam, persze sokkal kisebb sarokkal, lévén hogy konzervatív nevelést kaptam és egyébként sem érdekelt mások véleménye soha. Ennek ellenére örülök, hogy újra egymásra találtunk én és a sarok, már csak dűlőre kell jutnunk és jó barátok leszünk - jó úton haladok, érzem, már ha nem nehezíti macskakő a dolgom és nem vágódok hasra a nagyérdemű előtt.
Fejem a vörös ezerféle árnyalatában pompázik, miközben tekintetem a földről a fölém tornyosuló férfire emelem. Már csak ez hiányzott; nem elég, hogy ilyen kínos helyzetbe hoztam magam, még arra sincs lehetőségem, hogy a szégyent egyedül feldolgozva összekaparjam a papírjaimat, aztán olyan gyorsan hazasiessek, ahogy csak lehet. Nem, ehelyett tőlem egy ránézésre pár évvel idősebb férfi siet a segítségemre, én pedig ha lehet, még inkább elvörösödöm. Félő, hogy ennél jobban már nem igazán lehet.
 - Ami azt illeti, nem igazán - motyogom magam elé, miközben lekapom a cipőket és magam mellé helyezem. A férfi lágy, törődő hangja nem hogy megnyugtat, még inkább idegessé tesz. Kezem-lábam remeg, a bokám rettentően sajog, én pedig csak ülök a földön talptól a fejem búbjáig vörösen és nézem a csodálatosan kék szempárt, ami az enyémekre szegeződik.
 - Á, hagyja csak... mindjárt összekaparom magam - remegő hangon elutasítom a felkínált kart. Nem vagyok udvariatlan, mielőtt azt gondolhatnánk, egyszerűen csak nem érzem még magam és a bokám készen arra, hogy felálljak, a papírok is a földön vannak még és külön procedúra volna állva összeszedni őket, az érintésekről ne is beszéljünk. Még mindig beleborzongok, amikor eszembe jut István egyetlen érintése és az a kisebb hegyomlás, amit keltett bennem. Nem igazán hiszem, hogy ennél jobban el tudnék pirulni, de félő, hogy nagy szendeségemben még a végén meggyulladok.
Még mindig a földön ülve igyekszem a körülöttem szétszóródott papírtengert felszedegetni, ami lássuk be, nem igazán egyszerű dolog úgy, hogy egy piszkosul jóképű és mosolyú férfi vájja beléd gyönyörű kék íriszeit.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. augusztus 8. 11:11 Ugrás a poszthoz

Nándor

Nem igazán tudom hová tenni azt a széles mosolyt, ami a férfi arcán mutatkozik. Ennyire mókás volnék? Hiszen nem történt más, csupán csak elvágódtam az utca közepén ingatag lábaimnak köszönhetően. Igazán beérném egy faképpel is, mert így az az érzés támad bennem, hogy nevetség tárgya vagyok, és ez még inkább rombolja alig feltámadt önbizalmamat.
 - Egészen biztos - felelem még mindig elhalt hangon. Bár a testem mást sugall a vörösödés és a remegés által, azért némi tartás van még bennem. Nagyon könnyen zavarba lehet hozni egy gyönyörű mosollyal is, egyszerűen nem tehetek róla, ilyen vagyok. Nem azt mondom, volt már férfi az életemben, de lévén hogy jó ideje egyedül vagyok ilyen fiatalon, elbizonytalanít a másik nemmel kapcsolatban és egészen furcsa reakciókat vált ki belőlem, ha két méter távolságon belül kerül egy-egy példány. A férfi és a helyzet okozta frusztrációm összeadódik és ebből következik az, hogy képtelen vagyok összeszedni magam és a papírjaimat.
 - Előfordul, majd legközelebb jobban ügyelek rá - nyögöm ki a megállapításra és a fintorra egyaránt. Egyszerűen nem tudom nem észrevenni az arcjátékot, mikor már olyan szörnyen közel van. Mi járhat vajon a fejében? Biztosan azt gondolja, hogy egy ügyetlen csitri vagyok, aki képtelen végigmenni egy utcán anélkül magassarkúban, hogy idiótát ne csinálna magából. Pedig ha tudná, hogy a kiképzés során miket ki nem bírtam... Talán nem nézne esetlennek, bár igazából nem is csodálkoznék rajta, ha így volna, én is ezen a véleményen volnék, ha nem ismerném magam, főleg a reakcióim és az akaratlan önkinyilvánítás miatt.
Nagyra nyílt szemeimet a férfire szegezem, miközben leguggol mellém még mindig azzal azzal a piszkosul szexi mosollyal az arcán és ahogyan az ujjai játszanak az ajkán... Istenem. Végigfut rajtam a libabőr és lesütöm tekintetem.
 - Dehogynem, piszkosul - ha akarnám se tudnám leplezni fájdalmamat, a vörösség mellé még egy fájdalmas fintor is megjelenik arcomon, ahogy igyekszem megmozdítani a bokám. Egyetlen varázsige volna, már ha nem felejtettem volna otthon a táskám reggel, amibe belesüllyesztettem zseb hiányában. Fene se gondolta volna, hogy ilyen történik, ezért nem szaladtam haza érte - papírmunkához minek.
- Ne! - sikkantok fel, ahogy keze a lábam felé nyúl. Nem akarom, hogy hozzám érjen, mert félek, hogy elindítja a lavinát, amit nagyon nem szeretnék - Majd... majd én megoldom! - esdeklem egy sort és felhúzom a térdeimet, hogy némiképp alátámasszam mondandóm. A szoknyám kezd vészesen felfelé csúszni csupasz combjaimon, ezzel még inkább kellemetlen helyzetbe hozva engem. Nem hogy itt ülök a forgalmas utca közepén kificamodott bokával, egy átkozottul jóképű pasival a mondhatni intim szférámban - egészen kitágítottam ezt a kört -, még meztelennek is érzem magam. Remek.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2013. augusztus 8. 11:24
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. augusztus 8. 12:36 Ugrás a poszthoz

Nándor

Szó se róla, nem félek tőle, én félénk vagyok. A kettő között hatalmas különbség van, legalábbis az én esetemben. Nem félek az emberektől, sőt szeretem őket, mindenkiben meglátom a szépet és a jót, és ha munkáról van szó, egyáltalán nem habozom hátba küldeni egy rontással senkit sem. Az már más kérdés, hogy a férfiakkal hadilábon állok, nagyon nehezen tudok valakit közel engedni magamhoz és az érintés felér egy intim szférába való betolakodással. Ezért a sikoly, ami kiszakadt belőlem, de valószínűleg ezt a segítőkész úriember sosem fogja megtudni.
- Ne aggódjon, pár perc és már itt sem vagyok - hangom határozottabbá és egy árnyalatnyival jegesebbé válik. Igyekszem én, de nem megy az olyan könnyen, viszont egy vadidegennek nem fogom elmagyarázni a miérteket. Elég, ha én tisztában vagyok velük, senki másnak sem kell tudnia az én kis titkaimról, nehogy aztán az Edictum oldalain találkozzak velük ismét.
Nagyra nyitott barnáimat újra az arcára emelem, és nem tudom nem észrevenni pillantását az alfelem irányába. Szemeimet ismét elkapom róla, a lassan szűnő vörösségem újra fellángol és igyekszem kicsit lejjebb tornázni magamon azt az átkozottul makacs ruhadarabot, ami mind inkább többet kívánna mutatni lábaimból a közönségemnek. Ciki egy helyzet.
 - Hős megmentő, mi? Nem lesz itt katasztrófa, szóval akkor már le is vetkőzhetné a szuperhős szerepét - vágok vissza azonnal vérszívására. Veszem én az adást és aki ismer, tudja, hogy elég szépen felvágták a nyelvem, használni is tudom, ha arról van szó. Bár a vörösségem és a kézremegésem még mindig megmarad, határozottan bámulok vissza az időközben ismét álló pozícióba került kék szeműre.
Lábaimat úgy helyezgetem, hogy a végén sikerüljön feltérdelnem. Egy lépés már megvan, a kérdés már csak az, miképpen fogok eljutni hazáig így. Igazán okos ötlet volt a cipőt levenni, mielőtt kellemesen beledagadt volna a lábam, így most mezítláb igyekezhetek felkaparni magam a kőről.
Következő lépésben először a jobb lábam húzom fel, majd a kificamodott balt kímélve, négykézlábról indulva felegyenesedek, hogy ismét tengerszint fölé kerülhessek.
Diadalittasan nézek rá a megmentőmre, és bár nem várok semmiféle buksisimit vagy jó szót, azért jó érzés tudatni a külvilággal, hogy képes vagyok megállni a saját lábamon - szó szerint is. Külön nagy örömmel veszem tudomásul, hogy most már lehetőségem van a szoknyámat az eredeti, takaró pozíciójába visszaállítani. Nagy megkönnyebbülés, de a zavarom majd csak akkor fog igazán elmúlni, ha végre otthon lehetek. Egyedül.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. augusztus 8. 16:24 Ugrás a poszthoz

Nándor

- És gondolja, hogy a szabadidejét rám kellene fordítania? - teszem fel a kérdést feltápászkodás közben, egy kérdő pillantás kíséretében. Most hogy elutasítottam, simán megtehetné, hogy megfogja magát és akár köszönés nélkül is menne tovább és folytatná az előttem elkezdett cselekményét. Mégsem teszi és ez egyre inkább kezdi fúrni az oldalam. Valóban volnának még igazi gavallérok? Vagy csak unatkozik, nincs jobb dolga? Esetleg hátsó szándéka volna? De ha az utóbbi, akkor miért én és vajon mi volna az? A női agy kifejezetten profi mindenféle összeesküvés-elmélet gyártásban, kombinálásban és sajnos ez alól az enyém sem kivétel. Mindenféle történet lejátszódott már bennem az utóbbi pár percben, s be kell hogy valljam, eljátszadoztam a gondolattal, hogy azok a kék szemek a hálószobám plafonját vizsgálgatják...
Előferdülhet, hogy megalázó jelenet a segítő kar elutasítása és az, hogy egymagam kecmergek fel a földről. Megtanultam már az idők során, hogy senkire sem számíthatok, hogy az ember úgy lesz erős, ha sikerül talpra állnia önerőből, legyen akármilyen mélyen is. Szeretném megmutatni, hogy nem szorulok segítségre, és ha ez valakinek önmegalázó tettnek minősül, hát az ő véleménye, nem tudok mit tenni ellene. Én tudom mit miért csinálok, más emberek gondolkodását nem tudom irányítani.
- Elnézést kérek. Én csak igyekszem mindent megoldani egymagam. Nem nagy dolog ez sem - pislogok kettőt-hármat, miközben tekintete még mindig az enyémbe fúródik, nem kicsit frusztrálva ezzel. Nem szeretem ezt a nézést, kényelmetlenül érzem magam tőle. Kiszolgáltatottnak, meztelennek, mintha belém látna és ismerné minden titkomat.
- Úgy tűnik, a környéken csak magába szorult - pillantok a járókelőkre, akik még csak egy szóra sem méltatnak. Nem mintha bárminemű segítséget várnék el tőlük, de tudom magamról, hogy én megállnék, ha egy ilyen jelenetet látnék az utcán. Manapság kezdenek eltűnni ezek az erények a föld felszínéről. Mindenki önzővé válik, csak magukkal törődnek és ha kell, simán keresztültaposnak a másikon.
- Csak a szökőkútig - eredetileg nem akartam magam megadni neki, de tekintve, hogy a lábam rosszabb állapotban van, mint első pillantásra tűnt, kénytelen voltam. Szemeim ismét lesütöm, ahogy ott állok előtte és várom a segítségét. Már csak remélni merem, hogy semmi mással nem fog bepróbálkozni, mert lassan már nem lesz arcom nemet mondani neki.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. augusztus 21. 08:39 Ugrás a poszthoz

Nándor

A fancsali vigyorral és a szemöldökhuzogatással nem sok mindent tudok kezdeni, nem igazán vagyok hozzászokva az ilyen irányomba tett efféle megnyilvánulásokhoz. Sután visszavigyorgok, aztán ismét elvörösödő arcomat az előre hulló hajam mögé rejtem. Áldom az eget, amiért reggel nem tűztem fel, pedig erősen gondolkodtam rajta a hőség miatt.
Mégis. Hogy máshogy kanalazza össze magát az ember lánya egyedül, pálca nélkül egy bokaficamból, ha nem így? Észrevettem a férfi rosszalló pillantásait meg azt is, hogy a pálcája elősiklik a tokból. Auror vagyok, muszáj, hogy észrevegyem az ilyen apróságokat és szerencsére a szememmel sosem volt gond.
Ha azt nézzük, elég sok időbe telt, mire rávettem magam a segítség elfogadására. Makacs lény volnék, ha ez eddig nem tűnt volna fel senkinek, már pedig elég sanszos, hogy a megmentőm igenis észrevette ezt és már eléggé tűrőképességének határán van, amikor végre megadom magam. Még mindig rosszul vagyok a gondolattól, hogy hozzám érjen, persze nem azért, mert nem szeretném az érintését, inkább csak a belőlem kitörő fékezhetetlen reakcióktól félek.
 - Nem várta volna meg azt a pillanatot. Itt hagyott volna a francba, ha most is nemet mondok - jegyzem meg én is megjegyzésére. Egyszerűen nem tudom magamban tartani ezt az egyszerű megállapítást, de a többi ilyen megnyilvánulásommal ellentétben most nem pirulok el még jobban. Ennél jobban talán nem is lehetne...
Csak állok ott, egy lábon egyensúlyozva, mint a cövek, miközben a kékszemű két egyszerű pálcaintéssel összeszedi a papírokat és a kezembe nyomja őket. Még jó, nem is bíztam volna másra, de ennek a gondolatnak hangot adni már nincs időm, a következő pillanatban elkap két erős kar és a talaj eltűnik a lábaim alól.
Örömmel állapíthatom meg, hogy az előbbi kijelentésem, miszerint jobban ennél elpirulni nem lehet, téves. Most már nem csak az arcomon, hanem az egész testemen lángol a bőröm, köszönve mindezt az egyénnek, aki minden előjel nélkül elvette testi szabadságomat. A meglepettségtől és az érintések tömkelegétől szinte megbénulok, csak egy sikkantásra halványan emlékeztető sóhajt tudok kipréselni magamból. Szemeim hatalmasra tágulnak, ajkaim kissé elnyílnak, majd mikor ezt észreveszem, ráharapok az alsó ajkamra, hogy még véletlen se adjak ki több szánalomra méltó hangot. A férfitest melege és illata egészen csábító, valószínűleg azért, mert egyáltalán nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen közelről tudjak csodálni egy példányt.
Erősen szorítom magamhoz az iratokat, az egész testem belefeszül, közben bociszemeimet az útra szegezem. Igazság szerint sokkal jobban érdekelne az arca ilyen közelről, ilyen túlságosan is közelről, de nem visz rá a lélek, hogy a tekintetem rá szegezzem. A bőröm még mindig lángol, főleg ott, ahol a karjai a combjaimat tartják...
Ugyan nem volt hosszú az út a szökőkútig, nekem mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Igazán finom mozdulatokkal tesz le a kút párkányára, mintha csak gondoskodni akarna, vigyázni rám. Apró fejrándítással el is vetem ezt a gondolatot, hiszen ő csak egy férfi az utcáról, aki segíteni akar egy szerencsétlen, balfék nőnek.
 - Igazán.. öhm... köszönöm a fuvart - nyögöm ki kicsit feleszmélve az előbbi sokkból. Számíthattam volna rá, hogy fel fog venni, mint ahogy arra is, hogy ha odaértünk a célponthoz, el fogja kapni a lábam, hogy szemügyre vehesse a bokám. Figyelmeztetése ellenére mégis összerándulok, amikor hozzám ér és már belegondolni sem merek abba, miféle nőnek vagy inkább lánykának tarthat engem. Nyámnyilának, biztosan.
 - Csinálja csak - suttogom, miközben fészkelődöm egy sort a párkányon. Nem szeretek ilyen helyzetben egy helyben ülni, egyszerűen nem tudok ilyen kiszolgáltatott lenni a pillantásoknak. Körülöttünk jó páran végignézték a jelenetet, és egyáltalán nem bánom, hogy senki más nem állt meg segíteni. Így is több a soknál.
Fogaimat összeszorítom, belekapaszkodok a párkány szélébe és csak egy alig hallható sziszegés hagyja el ajkaimat. A fájdalmat mindig is jól tűrtem, ez az egyik nagy szerencsém.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. szeptember 24. 16:12 Ugrás a poszthoz

Ronald

Igazán végére érhetnénk már a Sablonos napok című mappának, teleírhatnánk az utolsó darab papírlapot is ebben a témában. Igazából ennél a munkánál még az iskola is érdekesebb volt, ahol minden nap kaptam valami érdekes információt, ami felülírt minden addigit, viszont most itt, a poros kis irodában nem vár rám más újdonság Mari nénin és a bűnöző unokáján kívül. Nem is csoda így, hogy nap végére általában minden agysejtem elfárad vagy éppen leépül, ma sem volt ez másképp. Igyekeztem minél több mindent megcsinálni, leadminisztrálni, összeszedni, hogy a lehető leghamarabb kiszabadulhassak a depresszió fészkéből. Nem lehet másképp hívni sajnos. Levegő nincs, por annál több és a fény is alig jut be a kis lyukba, amit irodának kellene nevezni.
A csodás indiánnyári estébe kilépve újra belém költözött az életkedv, és egy szörnyű erő, ami arra kényszerített, hogy bizony betérjek a Cukorkaboltba némi édességért. Nem vagyok az a tipikus édesszájú - oké, nagyot hazudtam -, már ha nem sütiről van szó, mert az bármilyen mennyiségben jöhet, de eme értelempusztító nap után jól esik egy kis önkényeztetés.
Odabent a szokásos esti forgalom volt, se túl sokan, se túl kevesen. Ez az az időszak, amikor az embernek jut ideje megkívánni valami édességet és utána járni a dolognak, még ha nem is túl egészséges ilyenkor a sok kalória.
Éppen az ezerféle töltött praliné között vesztem el, amikor egy igencsak szeleburdi fiú vágódott nekem. Meglepetésemben fogalmam sem volt, hogy haragos legyek vagy szimplán csak mosolyogjak egyet és rendezzem le annyival a dolgot. Természetem miatt inkább a második lehetőség jöhetett csak szóba, sosem voltam az az emberevő típus, és bár a munka miatt kissé lestrapált voltam, nem engedtem, hogy a depresszív kedvem átragadjon másokra azáltal, hogy egy ilyen tipikus és véletlen esetet megtorlással kezeljek le.
 - Nyugi! Semmi baj sincsen - mosolyogtam rá, még mielőtt azt hitte volna, hogy egy házsártos hárpia vagyok. Szerencsére nem olyan könnyű kibillenteni az egyensúlyomból olyan szinten, hogy elvágódjak a padlón vagy éppen beessek a polcok közé.
- Természetesen és ne nézz így rám kérlek - válaszoltam megilletődöttségére. Tényleg nem eszem diákokat reggelire, nem szokásom. Meg amúgy is... lehet haragudni ilyesmiért? Nem hiszem.
 - Milyen édességet keresel? - kérdeztem tőle egy újabb mosoly kíséretében, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. szeptember 29. 20:59 Ugrás a poszthoz

Kath
vasárnap este

Az ember lánya sosem lehet elég fitt, főleg ha egy poros irodában végez ülőmunkát.  Sajnos elég ritkán jut időm az ilyesfajta dolgokra, általában a hétvégén tudok olyanokra koncentrálni, mint például a sütés-főzés, gyakorlatozás vagy például a futás. Igen, igazából Ádám ébresztett rá arra, hogy újra rá kell vennem magam valami testedzésre, mert hogy néz ki egy löttyedt és eltunyult auror? Ha olyan munkát kapnék, még a végén nem tudnék normálisan helyt állni, az pedig nem tenne jót a karrieremnek és a lelki világomnak sem.
Szinte az egész napom takarítással ment el, már nem azért, mert annyira rendetlen volnék, csak súlyos mániám a tisztaság. Ha máskor nem, hát képes vagyok a hét utolsó napján belekezdeni egy átfogó nagytakarításba, amikor egyébként semmi más dolgom nem volna a lustuláson kívül. S ha ez még mindig nem lett volna elég, miután kész lettem vele, áthúztam az edzőruhám és a futócipőm, hogy tegyek egy könnyed esti kocogós kört a tó felé.
Szinte már lihegtem, amikor megálltam a dokkon egy rövidke pihenőre. A Nap már lenyugodott, a közelben kacsák fürödtek önfeledten, minden tökéletesen nyugodt volt. Mindig is szerettem a nap ezen szakát, a nappal élő állatok nyugodni térnek, az éjjeliek pedig felélednek. A sünök túrni kezdik a frissen lehullt avart, a vízi madarak táplálékot keresve bújnak elő a nádasbéli fészkükből...
Előbujtattam csuklómra erősített tartómból a pálcámat, hogy egy halkan elmormolt varázsigével némi világosságot teremtsek a környezetembe. Hiába meresztgettem már a szemem, azért én sem rendelkezem olyan éles látással, hogy teljes sötétségben meg tudjam lesni a neszező lényeket.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. október 3. 22:22 Ugrás a poszthoz

Kath

A múltkori ominózus eset előtt álmomban sem mertem volna gondolni, hogy attrocitás fog érni a saját házamban, vagy akár csak annak környékén. Be kellett látnom, hogy túlságosan is naiv vagyok és nem csak a férfiak, a biztonság terén is. Azt gondoltam, hogy ennél nagyobb biztonságban nem lehetnék, aztán kiderült, hogy mégis. Azóta több bűbájjal kiegészítettem a repertoárt, így nem csak a nagyobb testű élőlényekre jelez a riasztó, hanem élettelen tárgyakra is. Nem igazán venném jó néven, ha megint megpróbálna kinyírni egy rosszul célzott nyíl.
Általában senkivel sem szoktam találkozni vasárnap esti futásaim alkalmával, főleg nem ilyenkor, az ősz derekán. Eme késői órákon az emberek lélekben már a másnap reggeli munkára, esetleg tanításra koncentrálnak, nem pedig arra, hogy a falu határában bóklásszanak. Éppen ezért szörnyen megijedtem, amikor megszólalt az a kísértetiesen hideg hang a hátam mögül. Szerencsére gyors reflexekkel vagyok megáldva, így nem esett nehezemre egy hirtelen mozdulattal száznyolcvan fokos fordulatot venni. Pálcám hiába akartam, nem tudtam rászegezni a lányra, vagy inkább nőre, pechemre elfedte a sötétség.
 - Csak annyira gyűlölik, mint én azt, ha nem látom a személyt, akivel éppen kommunikálok - válaszoltam határozott hangon, miközben a pálcámat erősen markolva igyekeztem végigpásztázni a közvetlen környezetemet. Mindenképpen beszéltetnem kellett valahogy, hogy belőjjem a saccperkábé helyzetét.
- Éppen ezért... megmutatnád magad? - egészen hülye kérdést sikerült feltennem neki, de még ez is több, mint a semmi. Nem értettem, hogyan sikerült nesztelenül a közelembe férkőznie és ugyanúgy azt sem, hogy miért rejtőzködik. Minden eshetőségre fel voltam készülve lelkileg ott, abban a pillanatban, mert ugyebár az ember lánya soha sem tudja, hogy mivel vagy kivel találkozik össze.  Áldottam az eszembet, hogy a pálcámat kivételesen nem egy tértágítóval ellátott zsebbe süllyesztettem és hogy még ez az egész előtt kipecáltam az egyébként igen hasznas alkarra erősíthető pálcatartómból.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2013. október 3. 22:38
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 11:50 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Bárki bármit mond, nagyon nehéz a csapatban legfiatalabbnak lenni. Valami oknál fogva Kornél szeret kímélni a nehezebb feladatoktól, ha ki is küld terepre a többiekkel együtt, akkor is a legegyszerűbb feladatok hárulnak rám. Kezd már szörnyen elegem lenni belőle, hogy úgy kezelnek, mint egy tanoncot, pedig már rég befejeztem az iskolát és attól, hogy nő vagyok és kissé báránylelkű, teljes értékűnek kellene tekinteniük, nem egy porcelánbabának, akit védeni kell. A kiképzésen megtanultam magam megvédeni, nem szorulok nulla-huszonnégyes testőrgárdára, aminek egy-két tagja ha tehetné, a kezeit is rajtam tartaná folyamatosan. Azt, hogy folyamatosan én állok az ugratások középpontjában, már megszoktam. Mindig engem cukkolnak, leginkább azzal, hogy egyedül élek az erdőben... valahogy nem tudják feldolgozni, hogy nekem ott jó és úgy jó, ahogy van. Így legalább nem szól bele senki sem abba, hogy mikor mit csinálok és nem nyavalyog senki sem, ha éppen fáradt vagyok és nincsen kedvem ehhez-ahhoz. Néha jó volna egy társ, de a szociális igényeimet teljesen kielégítik a kollégák is.
A mai nap is eseménytelennek ígérkezett, egész addig, amíg egy igencsak csapzott bagoly be nem esett egy üzenettel. Azonnali hatállyal Debrecenbe rendeltek minket egy gyilkosság felderítésére, lerendezésére. Mint utólag kiderült, pár suhanc jó dolognak tartotta a betörést, csak azzal nem számoltak, hogy a nő otthon lesz és bizony védekezni is fog. Egyikük tök jó bulinak tartotta egy Sectumsemprával felnyitni az öreglányt, aztán hagyni elvérezni. Az ilyen rohadékok viszik a világot oda, ahová most tart. Sajnos az elmúlt időben eléggé megszaporodtak az ilyen esetek és egyre több kiskorú kerül javítóba.
Kissé meggyötörve estem be a kirendeltségre megint, rögtön meg is kaptam utasításba, hogy írjam meg a jelentést. Kezdtem kissé besokallni a papírmunkától, így nem túl vidám arckifejezéssel és mint egy tank indultam meg az irodámhoz vezető folyosón.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 12:26 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Nem én vagyok az egyetlen áldozat természetesen, rengetegen szorultak az írógépek és a papírok halmazai mögé az osztályon, mégis sikerült személyes támadásnak vennem ezt az egészet. Azt reméltem, hogy majd a legilimencia tanulmányaim kirángatnak kicsit ebből a szakmai mélypontból, de túl nagy változás eddig nem mutatkozott. Azon az állásponton vagyok, hogy egy fiatal pályakezdőnek nem az íróasztal mögött kellene aszalódnia, hanem minél több tapasztalatot kellene szereznie a nagyvilágban. Ezt persze a feletteseim nem értik meg a jelen példa szerint, miért is értenék, hiszen mindenki elvan a saját kis világában.
Már-már azt hittem, eljutok az irodának nevezett kis zugomig anélkül, hogy valaki megállítana és valami ugratással vagy még egy nagy adag papírral sikerülnek az amúgy is plafonon lévő agyvizemet a csúcsra juttatni. Azt hittem, a számításaim nem jöttek be; körülbelül háromnegyed úton sikerült egy, a nevemet buzgón gyakorolgató férfinek utolérnie. Nagy sóhajjal torpantam meg, majd fordultam az ismerős ismeretlenhez.
 - 'napot Mr. Warren - sikerült némi szarkazmust vinnem a köszönésembe, holott én egyáltalán nem ilyen vagyok. Csupán csak rosszkor talált meg.
 - Remélem, hogy azt nem nekem hoztad - fejemmel biccentettem egy aprót a vaskos mappa felé, amit magánál tartott.
Tudtam, hogy ki ő, természetesen. Az iskola őrzője, tanára és valami amerikai kirendeltség vagy parancsnokság aurorja. Nem igazán értettem soha sem, hogy miért éppen itt van, ezt be lehet tudni a fejletlen diplomáciai érzékemnek is.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. március 3. 12:42
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 12:52 Ugrás a poszthoz

Dwayne

- Ó hogyne, én mindig mindenkit kisegítek. Lassan fel kellene csapnom tündérkeresztanyának - bosszankodtam egy sort, bár teljesen feleslegesen. Az emberek többségét általában nem szokta meghatni az ilyesfajta reakció, akkor miért pont egy Dwayne-hez hasonló vegye fel a dolgot?
- Igen, időmilliomos vagyok. Kár, hogy ezt nem fordíthatom igazából arra, amit szeretnék - vontam meg a vállam. Tényleg csak megszokás kérdése az egész. A nők tényleg elég sok előítéletbe botlanak, ha aurori pályáról, karrierről álmodoznak. A férfiak szerint ugyanis egy nő nem lehet elég kemény ehhez a hivatáshoz, közel sem bírnak el annyit, mint ők. Általános badarság, köztudott, hogy a nőneműek sokkal több fájdalmat, terhet bírnak el, mint hímtársaik.
 - Gondolod, hogy engem ennyivel meg lehet győzni? - kérdeztem egy angyali vigyor kíséretében.
Az év kilencvenöt százalékában nem kellett volna könyörögnie, hogy elvállaljam a jelentéseinek leiktatását, kiegészítését, postázását, most viszont ellenállásba ütközött. Egyszerűen csak nem volt kedvem megint éjszakába nyúlóan szemet folyatni csak azért, hogy másnak a dolgai rendben legyenek. Az én ügyeimet mikor rendezi el valaki is helyettem?
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 13:20 Ugrás a poszthoz

Dwayne

 - Fiataloknak? Úgy tudom, nem sokkal teszel rajtam túl - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett rosszul, amit mondott, ugyanakkor tudom, amit tudok. Jó irodai dolgozó révén utánanéztem már egy kicsit a kollégának és történetesen tudom, hogy alig pár évvel idősebb nálam. Lehet, sőt biztos, hogy tapasztalata többszöröse az enyémnek, az évekkel dobálózni akkor sem szép dolog.
- Várom az ajánlatod - feleltem hűvösen, ahogy elvettem a mappát a kezéből. Egyszer tényleg a jó szívem fog a sírba vinni, ezt mindenki tudja.
A falhoz préselődtem, amikor a többiek szintén egy halom irattal vágtattak végig a folyosón. Olyan szörnyen szűkösek a terek, mintha az ember egy börtönben lenne.
Nem tudom, talán egy számomra észrevehetetlen Ügyfélszolgálat, lelki szemetesláda felirat van a hátamra ragasztva. Más ötletem nincsen, talán csak az, hogy messziről lerí rólam, hogy a szolgálatra teremtettek... vagy csak mert nő vagyok és a nőket szeretik alárendelni, birtokolni és ugráltatni. Talán nekem is egy olyan országban kellene munkát vállalnom, ahol megbecsülik a gyengébbik nem munkáját is.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. március 3. 13:21
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 16:45 Ugrás a poszthoz

Dwayne

- Hagyjuk ezeket a felesleges köröket - ezt a csatát már akkor elvesztettem, amikor nem folytattam az utam az irodához.
Egyáltalán nem lepődtem meg, amikor egy borítékot nyomtak a férfi kezébe. Ez a tapasztaltak körében teljesen normális, a naponta két-három ilyen üzenet is átlagos. A megszaporodott bűncselekmények miatt mindenkinek sok a dolga, ennél fogva a jelentések száma is megsokszorozódott és akkor ismét témánál vagyunk.
 - Nézz körbe, itt mindenki tényleg dolgozik - kihangsúlyoztam minden egyes szót. Már nem célozgatás végett, csak úgy. Nem rá haragudtam, inkább a világra, meg azokra, akik felelős pozíciókban a lábukat lógatják és közben ezreket keresnek. Megbecsülik őket, istenítik őket, pedig a piszkos munkát azok az emberek végzik, akik ezeken a helyeken össze vannak zsúfolva és ki vannak zsákmányolva.
- Valóban? De ha igényt is tartanék erre a felajánlásra, nyilván nem bíznád rá pont egy nőre. Egy kezdő nőre - tettem hozzá, majd aktáját hozzá fogtam a másik kupac kitöltendő és postázandó papírhoz. Majd eljön az én időm is előbb vagy utóbb. Senki sem kezdte profiként, nem sok olyan mágus van, akit azonnal kilöktek a kereszttűzbe, gyilkolni, üldözni.
- Hová kell menned? - nem bírtam ki, hogy ne tegyem fel a kérdést. Mindig is kíváncsi természet voltam, ez talán a legrosszabb tulajdonságom.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 20:34 Ugrás a poszthoz

Dwayne

 - Pozsony - mormogtam, nem is a férfinek, sokkal inkább magamnak. Jártam már ott nem is egyszer, gyakorlatok alkalmával. Nincs olyan messze, mégis más világ, mint Bogolyfalva. Ennél a helynél minden izgalmasabb lehet csak.
- Pillanat.
Ajánlatára nem szóltam egy szót sem, hátat fordítottam neki és a mappákkal együtt az irodámba siettem. Egy hanyag mozdulattal az asztalra dobtam őket, majd egy cetlire rövid üzenetet firkantottam. Igyekeztem minél előbb végezni a művelettel, hogy ne legyen Dwayne-nek ideje meggondolnia magát. Az üzenetet az ajtón kilépve egy sietős léptű tanonc kezébe nyomtam. Kornél talán nem lesz olyan mérges, amiért csak úgy fogtam magam és engedély nélkül leléceltem, ha meg igen, hát a következményekkel ráérek később is foglalkozni.
 - Nos, én készen. Biztosan akarsz egy koloncot a nyakadba? - küldtem felé egy sötét pillantást, ahogy visszaértem mellé. Nem gondoltam volna, hogy csupán jófejségből visz el egy olyan útra, ami számára rutin és fél kézzel is elintézheti.
- Részletek? Mire számíthatok? - biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb magától is felhozta volna a dolgot, de én jobban szeretek mindennel előre tisztában lenni. A levele nyilván a fontosabb információkat és instrukciókat tartalmazta. Igen, a logikám néha páratlan...
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. március 3. 20:34
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 5. 17:43 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Akik nem szakmabeliek, mind azt hiszik, az aurorok nem is emberek. Szerintük csak robotok, akik mereven követnek egy szabályrendszert, a kihágókat meglincselik, fejüket veszik, el- és meghurcolják, aztán esznek, alszanak és kezdik az egészet elölről. Mindenki csak a meggyötört, az igazság nevében gyilkoló lényeket látják bennük, pedig ha kicsit jobban szemügyre vennék embertársaikat, akkor tudhatnák, hogy ugyanúgy éreznek, mint mindenki más. Hiszen ők is csak emberek. Engem személy szerint minden egyes eset megvisel. Megvisel, ha látnom kell egy szabályosan kivégzett embert, de megvisel az is, ha a muglik emlékeit kell esetleg elvenni azért, hogy világunk továbbra is titokban maradhasson.
Sokan ferdén és előítéletekkel tekintenek rám, állítólag nem nekem való a szakma. Ha nem nekem való lenne, már a kiképzésen elhasaltam volna, de nem így történt. Ha valakinek célja, szenvedélye van, akkor azt nem adja fel holmi akadályok miatt.
Éppen az irodám ajtaját csuktam be, amikor belebotlottam Dwayne-be. Ha azt nézzük, hogy előfordulásainak száma az emeleten eddig a lehető legcsekélyebb volt, igazán meglepő, hogy a héten már másodszor találkoztam vele az irodának nevezett sötét zugom környékén.
Fáradt voltam, alig vártam, hogy végre hazaérjek, elmerüljek egy kád forró vízben, aztán elterülve a nagy ágyban álomba szenderülhessek, de a férfi keresztbe húzta számításaimat az ajánlatával. Pár nappal korábban már volt egy ilyen elejtett mondata, de az akkor inkább valami csereajánlatra vonatkozott, most viszont komolyan gondolta. Azt hiszem...
Magam sem tudom, miért mondtam terveimmel ellentétben igent neki. Soha nem volt szokásom kocsmába járni, hacsak nem borbeszerzés céljából tértem be a pubba vagy a csárdába.
Laza mozdulattal löktem be az ajtót a bűnbarlangba. Előre biztos voltam benne, hogy nem fognak minket jó szemmel nézni a kétes ügyletekbe bonyolódók, de aznapr már semmi kedvem nem volt gazfickók után rohangászni.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. március 5. 17:46
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 5. 18:11 Ugrás a poszthoz

Benedikta
Március 6, késő este

Ritka alkalmak egyike, amikor aurort hívnak a kastély területére járőrözni. Általában ez a prefektusok feladata, meg ahogy hallottam, Warren-é, szóval nem nagyon értettem a dolgot, amikor a kezembe nyomták a cetlit. Talán túlságosan is elszaporodtak a kihágások és a nagyhírű Rellonosokkal nem bírnak el a prefektusok. El tudom képzelni igazából, mégis... tanárok is vannak a kastélyban, ilyeneknek egyszerűen nem volna szabad megtörténniük.
Volt már szerencsém az erdőhöz és lakóihoz anno, rengeteg gyakorlatot teljesítettünk a többiekkel odabent. A kentaurok nem túl barátságos lények, annyit sikerült leszűrnöm a dologból, meg azt, hogy jobb őket elkerülni vagy ha már megtörtént a baj, szörnyen tisztelettudónak lenni, mert különben csihipuhi és nem biztos, hogy az egyén élve kijön onnan.
Hűvös éjszakának ígérkezett. Vagy két pulcsit és három zoknit sikerült magamra halmozni, hogy biztosan ne fagyjak szét odakint. Az ilyen tavaszias éjszakák szörnyűek. Felhők sehol, teret adva így a fagynak, a farkasordító hidegnek.
Sapkámat mélyen a szemembe húztam, átöleltem magam, ahogy a kastélyt körül császkáltam.
Szerencsémre - vagy inkább a diákok szerencséjére - egy-két járőröző prefektuson kívül nem találkoztam senkivel. Majdnem éjfélt ütött az óra, amikor megálltam egy kis pihenőre. Lehelyeztem magam a vadőrlak lépcsőjére és úgy lihegtem bele a fagyos nagyvilágba.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 5. 19:10 Ugrás a poszthoz

Dwayne

- Lefoglalnak a papírok - vontam meg a vállam, ezzel le is rendezve a témát. A munka maga szörnyen unalmas, ugyanakkor nem mondhatom, hogy unatkozom. Mindig van valami, amit át kell nyálazni, pakolgatni kell, postázni, és a többi.
Szerencsénkre nem sokan leledzettek odabent. Mostanában mint egy magányos farkas élek mondhatni az erdőben, nagyon ritkán mozdulok ki. Néha rám nyitják az ajtót a közelebbi ismerősök, de ha meglátogatnak, az sem tart valami sokáig. Mindenki elfoglalt, mindenki éli a saját életét, én pedig aszalódom huszonpár éves létemre. Állítólag ez a legszebb kor, én viszont nem a legszebbnek élem meg jelenleg...
- Te sem úgy tűnsz, mint aki pont ilyen életet akart - böktem ki végül. Ez a gondolat már akkor megfogalmazódott bennem, amikor méltatlankodott a feladatok miatt. Ha erre az életre vágyna, nem váltott volna ki belőle ilyen reakciót a levél. A vak nem is, de én látom, hogy valami nem oké. Mindig is jó szimatom volt az ilyen dolgokhoz. Az már más kérdés, hogy a szimatfogó orromat nem kellene mindig mindenbe beleütnöm.
- Persze lehet, hogy tévedek - ledobtam a kabátom az egyik székre, hogy aztán a mellette lévőre lehuppanhassak. Nem akartam sokáig maradni, egy-két pohárka, aztán mindenki mehet a dolgára, másnap megint lehet rohanni a monotonitásba.
- Én egy pohár tokaji 6 puttonyos fehéret szeretnék - adtam le a rendelést a pincérnek, aki időközben az asztalunkhoz sietett. Nem terveztem leinni magam a sárga földig, maradok a jól bevált bornál.

Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 5. 19:39 Ugrás a poszthoz

Dwayne

- Szóval harc. Értem már, hogy miért te kapod a legpiszkosabb melókat itt - bizony, ha az iratok másra nem, hát információszerzésre biztosan. Néha van jó oldala is, ha az ember lányának ennyit kell túráznia ilyen dolgokon.
- Nem tudnék egyszerre két életet élni - mormogtam magam elé - már ha a te eseted ebbe a kategóriába esik. Milyen gyakran jársz haza?
Biztosan nem lehet könnyű ezt így megélni, nekem is nehéz volt otthagyni a jól megszokott közeget és ide költözni. Ha azt nézzük, nem bántam meg, még akkor sem, ha egyelőre a számításaim még nem jöttek be.
 - Nem tudom. Én többre vágyom, mint amit itt kapok jelenleg.
Vágyak tengere. Mindenki tele van ötletekkel, vágyakkal, amiket szeretne minél előbb megvalósítani. Ez általában kimerül abban, hogy munka, szerelem és gyerekek. Én nem ezt akarom. Én megbecsülést akarok, olyan munkát, amit tényleg élvezek is.. és majd ha ezek megvannak, tovább léphetek. Én nem tudnám magam elképzelni otthon ülő anyukaként, még ha meg is találom a közös hangot a gyerekekkel.
- Még a tanári pályán is elgondolkodtam, de az nem lenne az én világom - vágtam egy szomorkás fintort, aztán belekortyoltam a kétbalkezes pincér által kihozott borba. Néha jól esik az embernek kibeszélni a problémáit, még akkor is, ha esetleg süket fülekre talál.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 5. 20:33 Ugrás a poszthoz

Dwayne

- Én sem bánnám. Inkább járnék haza esténként tíz centis koszpáncéllal - megmosolyogtam az elképzelést. Pont én, aki tisztaságmániás és imád fürdeni... végül is, legalább lenne értelme az órákig tartó hátsóáztatásnak. Utoljára olyan koszos talán a záróvizsgán voltam, a régi szép időkben.
- Milyen hely Alabama? Soha nem voltam még külföldön, egy-két szomszédos országot leszámítva - habár meglett volna a lehetőségem arra, hogy valahol a világ másik felén helyezkedjek el, úgy döntöttem, hogy nem teszem. Én is ingázhatnék innen oda, onnan ide, hogy láthassam anyámat és azt a pár barátot, akikkel megajándékozott a sors.
Úgy éreztem, nem igazán lenne helyénvaló, ha elkezdeném a miértekről faggatni. Nyilván megvolt a nyomós oka rá, hogy ilyen sokáig ne keresse a családját.
- Normális? Nekem ez alapjáraton nem normális. Az erdőben élek egyedül. Papírokat tologatok az irodában. Valljuk be, ennél minden csak jobb lehet - ezzel egy hajtásra leküldtem a pohár tartalmát.
Talán eljött volna a kitörés ideje? Kezdenem kellene valamit az életemmel.
- Ennyire szörnyű volna? Akkor miért vállaltad?
Intettem a pincérnek, kértem még egy kört mindkettőnknek. Ezekhez a témákhoz muszáj egy kis kísérő.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 5. 21:17 Ugrás a poszthoz

Dwayne

 - Azt hiszem, kikapcsolódásképp nekem is utazgatnom kellene. Nem tartana semmiből, csak félek, hogy akkor már nem lenne kedvem visszajönni ide - ujjaimmal szórakozottan mindenféle furcsa alakzatot rajzoltam az asztalra. A húzóra bor megtette a hatását, kezdtem kicsit kimelegedni. Ez a baj, ha én alkoholt iszom. Túl gyorsan a fejembe száll.
Nem arról van szó, hogy nem szeretem a hazámat. Sőt, nagyon is. Magyarország szép hely, Baja annál inkább, de jó volna már világot is látni. Besavanyodtam az évek során, az az igazság. Hiányzik az életemből az izgalom, az adrenalin.
 - Tényleg - széles vigyor ült ki az arcomra - méghozzá egy fán. Már nem úgy, mint egy majom. Vettem egy kis faházat, kipofoztam. Építettem hozzá egy kis hidat, amin fel lehet sétálni. Hangulatos, jelenleg az egyetlen olyan dolog az életemben, amivel elégedett vagyok - az otthonomra mindig is büszke leszek. Nem mindenkinek adatik meg az ilyesmi és meg kell hogy mondjam, sokkal, de sokkal jobban érzem magam ott, mint mondjuk Nicolék fullextrás kúriájában. A luxus messze áll tőlem, szeretem az egyszerű, letisztult, természetes dolgokat.
- De ha jól sejtem, ez a pihenés nem éppen pihentető - igen, a logikám rengeteget fejlődött az utóbbi időben.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. március 5. 21:31
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 6. 11:08 Ugrás a poszthoz

Dwayne

- Már csak az indák hiányoznak és akkor én lehetnék Jane - sóhajtottam fel, aztán kezelésbe vettem a következő pohár boromat is - volt már rá példa, hogy elhasaltam. De kárpótol a csend és a nyugalom.
 - Nekem is megmondták, hogy nem nekem való szakma, aztán csak itt vagyok - csuklottam egyet, mire a kezemet a számhoz kaptam. Nem szoktam inni, általában csak a vasárnapi ebéd mellé egy kicsit vagy esténként a kandalló előtt, akkor is csak azért, hogy ne legyek teljesen egyedül. Be kellene szereznem egy kutyát vagy egy macskát.
 - Nyilván neked kell kiszűrni, hogy ki alkalmas és ki nem. Remélem azért megnyúzod őket egy kicsit. Van pár kolléga, aki nem szereti komolyan venni a munkáját és igencsak hátráltató személy a csapatban. Bár ők azt mondják, én vagyok a leggyengébb láncszem - és mégis az ilyen rendbontókat részesítik előnyben, csak mert férfiak. Soha sem lesznek egyenlők a férfiak és a nők, bármennyire is kapálóznak érte a gyengébbik nem képviselői.
Éreztem, ahogy a fejem lángba borul. Kezdett egyre inkább melegem lenni, megbántam, hogy reggel nem rétegesen öltözködtem fel. Egy szál ingből már nem sok mindent lehet levenni ilyenkor.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 6. 11:50 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Viháncoltam én is egy sort, mint egy pubertás korba lépő tinédzser, aki még két copfban hordja a haját és titokban nyalókát szopogat esténként.
- Szerintem rájuk kellene engedni egyet a dementoroknál rohadók közül. Kíváncsi lennék, hogy melyik mit kezdene vele - ez az ötlet persze csak elméleti síkon megvalósítható. Ha valaki bekerül oda, azt épeszű ember meg sem próbálja kihozni.  Nem sok ilyen példányhoz volt szerencsém eddigi életem során, de ha valaki igazán felhúz, annak nincs kegyelem.
- Érdekesen hangzik. Csak vigyázz az életükre. Még a végén téged lincselnének meg, ha valamelyik lenne olyan hülye és megetetné magát a sárkánnyal - teljesen elképzelhető. Van pár olyan öngyilkos hajlamú diák a kastélyban, aki megunta az életét és simán megtenné ezt. Annak viszont más látná a kárát.
- Énnnnnem - valahogy sikerült egybe építenem a szavakat. Ilyenkor szoktam felcsapni nyelvészprofesszornak - csak... nem szoktam inni. Főleg nem itt - mutattam a kifogyhatatlan alkoholforrás, vagyis a bárpult felé.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 15. 20:33 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Nagy sóhaj kíséretében terültem el a fűben. A közelben vadkacsák pacsáltak a vízben, jól esett a lelkemnek hallgatni őket. Minden olyan nyugodt volt egész nap, megérkezett az igazi tavasz.
Délelőtt nagy munkában voltam, rávettem magam, hogy elkezdjem lecsiszolni és újralakkozni a verandán a korlátot. Kicsit kikezdte az időjárás, de a tartógerendákról már nem is beszélek, amit az őzek használnak vakarózófelületnek előszeretettel. Előbb vagy utóbb, de a földön fogom találni magam házastól.
Három óra környékére beszéltünk meg találkozót Dwayne-nel a tóhoz. Ha lehet azt mondani, a múltkori ivókás esetünk kicsit közelebb hozott minket egymáshoz. Már nem olyan értelemben, csak legalább nem unatkozom. Vagyis ő nem unatkozik... illetve olyan elveszettnek tűnt, na. Nem ez az otthona, nem ismeri az országot, a kultúrát és úgy egyébként mindent. Tudom, milyen szinten begubózhat az ember, ha nem foglalkozik vele valaki. Nem mellesleg legalább én sem ülök mindig otthon egymagamban vagy a papírok társaságában.
Félszeg mosolyra húzódott a szám. Napszemüvegem a helyére illesztettem és becsuktam a szemeimet. Szokásomhoz híven most is korábban érkeztem, mint kellett volna, így legalább volt egy kis időm kiterülni és élvezni a mindent átjáró melegséget.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Almásy Léna összes RPG hozzászólása (164 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel