Épp tegnap történt, hogy baglyot küldött Tiff a színjátszókör újraindításáról. Tiff nagyon kedves lánynak tűnik. Mivel még nagyon új vagyok, aligha felfedeztem a sulit, szóval kérdezősködnöm kellett, merre is találom pontosan a színjátszókör próbatermét.
Mindig is érdekelt a színészet. Eleve elég művészi alkat vagyok, színházba járni egyenesen imádok. Főleg zenés színházakba.
Vajon itt adunk majd elő zenés darabokat?
A régi mugli iskolában heti két drámaóránk volt. Minden évben betanultunk valamit, bár mi az improvizációkra mentünk rá. Nem egy meglévő szövegkönyvet kaptunk, hanem szituációs gyakorlatokon belül improvizáltuk a szövegünk, míg össze nem állt egy teljes darab. Nagyon izgalmasnak találtam azokat az órákat. Alig várom, hogy megismerkedjek a Bagolykőben lévő színjátszósokkal, illetve színjátszással.
Bizonytalanul bolyongtam egy darabig a kastélyban, mire betaláltam a déli szárnyba. Eléggé félénken néztem be a próbaterem ajtaján. Nem ismerek itt még senkit.
- Sziasztok. - köszöntem viszonylag hangosan, de nem túl határozottan. - Sophie vagyok. - ez már kicsit halkabbra sikerült, éreztem, ahogy elpirulok. Valószínűleg a fél társaság meg se hallotta a nevemet. Zavarban voltam. Félénken beljebb húzódtam. Sok tekintet fordult felém, de legtöbben beszélgettek egymással. Kicsit megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki izgul. Körbenéztem és a terem hangulata fantasztikus volt. Sokkal jobb, mint a mugli sulimban. Miután a helyszínt megcsodáltam, végigfürkésztem az embereket. Valaki ropit evett, valaki izgult és csendben várakozott, valaki beszélgetett. Ezeket állapítottam meg. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Félénkségem miatt nem mertem senkihez odamenni, beszélgetést kezdeményezni. Gondoltam, megvárom míg Tiff megmondja, mit csináljunk. Idővel biztosan összebarátkozom a többi színjátszóssal.